Bár az Ökumenikus Segélyszervezethez korábban is fordultak már férfiak érdekképviseletével foglalkozó civil szervezetek, férfijogi aktivisták amiatt, hogy a “Vedd észre” címmel közreadott társadalmi kampányuk vélhetően egyoldalúan jeleníti meg a családon belüli erőszak problémáját, azonban az Ökumenikus Segélyszervezet semmibe vette ezeket a megkereséseket és immár olyan formában került a kampány a Magyar Televízió társadalmi hirdetései közé, amely az elfogulatlanság látszatának fenntartására sem törekszik, immár kifejezetten azt sugalmazza, hogy a családon belüli erőszak elkövetői csakis a férfiak és elszenvedői csakis a nők és a gyermekek. Mi magyar férfijogi aktivisták kötelességünknek érezzük, hogy hiteles, a társadalomtudományi és kriminológiai kutatások tényein alapuló közlésekkel mutassuk be a családon belüli erőszak problémáját és fellépjünk a fiúk-férfiak társadalmi megbecsülésének megőrzése érdekében. Ezektől a céloktól vezérelve egy petíció formájában szólítjuk meg az illetékeseket és egyben törekszünk a szükséges ismeretterjesztésre is. Arra kérünk mindenkit, aki szolidáris a fiúkkal-férfiakkal, hogy támogassa törekvéseinket aláírásával illetve a petíció továbbközlésével. A petícióhoz a következő címen lehet csatlakozni: http://citizengo.org/hu/sy/30837-tiltakozunk-vedd-eszre-kampany-ferfiakat-lejarato-demonizalo-formaja-ellen
Tiltakozunk a “Vedd Észre” kampány férfiakat lejárató, démonizáló formája ellen!
Tiltakozással fordulunk az Ökumenikus Segélyszervezethez, az Emberi Erőforrások Minisztériumához és a Magyar Televízióhoz, hogy ne alkossanak, ne támogassanak és ne jelentessenek meg olyan társadalmi kampányokat, amelyek a családon belüli erőszak problémáját egyoldalúan, kizárólag a férfiakat hibáztatva, démonizálva mutatják be.
Bár az Ökumenikus Segélyszervezetet már korábban is megkeresték civilszervezetek, férfijogi aktivisták azzal kapcsolatban, hogy a “Vedd észre” címet viselő kampányukat aggasztónak tartják, mivel az felveti annak a lehetőségét, hogy a családon belüli erőszak problémáját elfogultan, férfihibáztató módon mutathatja be, ennek ellenére a kampány jelenleg is olyan formában szerepel rendszeresen a Magyar Közszolgálati Televízió társadalmi hirdetései és internetes oldalak keretei között, amelyek azt sugalmazzák, hogy a családon belüli erőszak elkövetői csakis a férfiak és elszenvedői csakis a nők és a gyermekek.
Az Ökumenikus Segélyszervezet férfiellenes, férfihibáztató kampányanyagai a Magyar Televízió műsorán kívül az alábbi címeken tekinthetőek meg:
http://www.segelyszervezet.hu/veddeszre
https://www.facebook.com/segelyszervezet/videos/10152540640078787/A sugalmazottakkal szemben több hazai és nemzetközi társadalomtudományi és kriminológiai kutatás mutatott már rá, hogy a bántalmazó kapcsolatban élők az esetek jelentős részében nemüktől függetlenül erőszakos jellemvonásokat mutatnak és együttesen felelősek azért, hogy családi kapcsolataik kölcsönös zaklatásba, bántalmazásba torkollanak. Számos nemzetközi kutatás azt mutatja, hogy a nők és a férfiak hozzávetőleg egyforma arányban zaklatják, bántalmazzák valamilyen formában családtagjaikat. Társadalomkutatási tény az is, hogy a családon belüli erőszak az esetek túlnyomó részében az aluliskolázottság és a mélyszegénység talaján ölt jelentős méreteket, (*3) így az Ökumenikus Segélyszervezet is minden bizonnyal többet tehetne a családon belüli erőszak megfékezéséért, ha egyoldalú férfidémonizáló kampányok helyett elsődleges küldetésére, a rászorulók segélyezésére koncentrálna.
Magyarországon az Országos Kriminológia Intézet 2006-ban adta közre (*1) két éven keresztül folytatott kutatásainak eredményeit, amelyek rámutattak, hogy a családon belül elkövetett legsúlyosabb bántalmazások sértettjei többségében fiúk és férfiak, így az emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi és a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak kétharmada fiú. Tehát mindazok a kampányok, amelyek a családon belüli erőszakot abból a radikális feminista nézőpontból mutatják be, amelyben a férfiak csakis elkövetőként jelenhetnek meg, valójában káros sztereotípiákat közvetítenek, melyek negatív attitűdöt alakítanak ki a fiúkkal és férfiakkal szemben és elvonják tőlük az együttérzés és közgondoskodás lehetőségét, holott valójában ők a családon belüli erőszak elsődleges áldozatai. Mindemellett egy nagyszabású, reprezentatív állami kriminológiai adatgyűjtés (*2) az Amerikai Egyesült Államokban (hazánkban ilyen kriminológiai kutatást még nem ismerhetünk) kimutatta, hogy a gyermekek terhére elkövetett erőszakos cselekmények – beleértve a csecsemő- és gyermekgyilkosságokat – elkövetője illetve tettestársa az anya az esetek több mint 60 százalékban, amivel szemben az apák csak hozzávetőleg fele annyian működnek közre a gyermekükkel szembeni bárminemű erőszakos cselekményben.
Számos adat és szakvélemény mutat arra, hogy a családon belül a fiúk-férfiak terhére elkövetett bántalmazások látenciája rendkívül magas, mivel a társadalom elutasítja a fiúk-férfiak áldozati szerepben történő megjelenését, ezért a fiúk-férfiak nem beszélnek az őket érintő családon belüli erőszakról. (*3) Egyébként sem tudnának szaksegítségért folyamodni sehova, mivel egyetlen fiú-férfi áldozatokra szakosodott segítő szervezet sem létezik Magyarországon. Mindeközben az állami támogatásban is részesülő radikális feminista nőszervezetek irányából egyre több férfihibáztató, sőt kifejezetten férfiellenes kampány jelenik meg. A családon belüli erőszak problémájának kezelése végletesen egyoldalúvá vált, így nem valósulhat meg a családtagok közötti erőszakos magatartásformák korrekt feltárása sem. Mivel a fiúkkal-férfiakkal szembeni erőszak ellen senki sem emeli fel a szavát, így nem születhetnek a valóságos helyzetre reagáló protektív és korrektív intézkedések sem. (*4)
Mindezek miatt tiltakozunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott és az Ökumenikus Segélyszervezet által kivitelezett társadalmi kampány ellen és követeljük, hogy annak anyagai kerüljenek visszavonásra mind a Magyar Televízió műsoráról, mind az internetről, illetve azokat cseréljék le olyan anyagokra, amelyek mellőzik a férfiellenes sztereotípiákat, amelyek nem egyoldalúak, nem hamisítják meg a valóságot, nem sértik a fiú és férfi áldozatok érdekeit és nem csorbítják méltánytalanul a férfiak társadalmi megbecsülését.
1. Az Országos Kriminológiai Intézet kutatásainak összegzését és elemzését lásd a hét kriminológiai szakember által publikált “Családi iszonyok” című kötetben
2. A gyermekbántalmazások elkövetőire vonatkozó USA adatgyűjtést lásd az következő dokumentum 66. oldalán: http://archive.acf.hhs.gov/programs/cb/pubs/cm06/cm06.pdf
3. Lásd Dr. Tamási Erzsébet, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársának vonatkozó szakpublikációt
4. http://www.esely.org/kiadvanyok/2008_1/HUSE.pdf
:-)
Sajna szinte minden héten lenne apropója egy ilyen petíciónak.
Akkor minden héten kell csinálni egyet.
Következzék a részemről is egy kis coming out.
Egyrészt, mert már volt ilyen Wastrel részéről, aki nyíltan megvallotta többször is a Férfihangon, hogy milyen sok lelki sérülést szenvedett el az anyjától és a nagyszüleitől. Nem csupán tisztelem az őszinteségéért, de megvallom, egyfajta erőt merítek abból, ahogy továbbra is küzd a saját autonómiájáért.
Másrészt, mert kompatibilis a petíció témájával. A Férfihang pedig az a közeg, ahol nem nézik ki a férfiembert, ha megvallja ebéli súlyos problémáját.
Anyám 12 éves koromig vert engem, egy rövid ideig a húgomat is. (Engem többek között olyan eszközökkel, mint a kutyaszíj.) És akkor a verbális erőszakról nem is beszéltem, amit máig alkalmaz. Elérte, hogy a húgom, aki kinn dolgozik külföldön, alig tartja velünk a kapcsolatot. Megszakította… Anyám úgy gondolta, jobb lesz az általános iskolában a tanulmányi eredményem, ha a rossz jegyekért verés lesz a büntetés. Pl. hazahoztam matekból egy 1-est, már került is le a falról a kutyaszíj. A büntetés megúszása érdekében elkezdtem titkolni a jegyeimet. Az osztályfőnök egyszer elkérte az ellenőrzőmet, a naplóból beírta az eltitkolt rossz jegyeket, majd megkérte anyámat telefonon keresztül, nézze meg az ellenőrzőmet. Otthon anyám megnézte az ellenőrzőm, elmondott egy erkölcsi monológot, majd ismét lekerült a kutyaszíj. Innentől nem titkoltam a jegyeimet, DE erőszakosabb lettem, és amikor rossz jegyet kaptam valamelyik tantárgyból, nekiálltam dühöngeni az órán, úgy, hogy nem lehetett tőlem órát tartani. Az osztályfőnök elcipelt az igazgatónőhöz, ahol én nehezen bevallottam, mi a büntetése nálunk a rossz jegyeknek. Anyámat behívta az igazgatónő és az osztályfőnök egy magánbeszélgetésre – azóta anyám nem emelte rám a kezét. Igaz, egy idő után lefojtotta a dolgot a tudatalattijába, “nem is emlékszik semmire”, csak arra, hogy “hazugságokat terjesztek” róla, és “lejárattam” az iskola előtt.
Anyám, ahogy tudd, megpróbál még mindig beleszólni a húgom és az én életembe. Olyan szinten, hogy még a párkapcsolatainkba is. Legutoljára megpróbálta rábeszélni a húgomat skype-n keresztül, hogy szakítsa meg a kapcsolatát a párjával. Mert anyám szerint nem illenek össze. A húgom nem tett eleget a kérésnek, csak ahogy fentebb írtam, azóta szinte alig tartja a családdal a kapcsolatot.
Nem akarom letagadni a saját felelősségemet abban, ahová jelen pillanatban jutottam, de ugyanakkor számomra világos, hogy a defektusaim nagy része anyámtól származik. Az ő sajátos “nevelése” folytán. Például neki köszönhetem, hogy vonzódok az erőszakhoz (gyerekkoromban verekedős voltam). Anyám beleszólt a munkahely-választásomba is. Én 17 hónapot dolgoztam könyvtáros pedagógusként, és mostanában jutottam el oda végérvényesen, hogy a szakmának ezt a részét ott hagyom a francba. Én már a 6. hónap után abba akartam hagyni, mert egyszerűen nem éreztem jól magam ebben a közegben, de a szüleim rábeszéltek, hogy folytassam. Aztán mikor Nagyatádon lejárt a szerződésem, ami nem került meghosszabbításra, a szüleim rábeszélésére még mindig könyvtáros pedagógusnak jelentkeztem tucatnyi iskolába, és beválasztottam egy rettentően rossz szakmunkás iskolát, amit aztán undorodva ott is hagytam két hónap után (hogy miért, az megérne egy külön kommentet).
Sok esetben hagytam, hogy anyám beleszóljon a magánéletembe. Munkahely választásba. Párkapcsolatba. Baráti viszonyaimba. Öltözködésbe. Egyebekbe. Van egy kis tiltólistájuk, melyeken az szerepel, hogy nekem miket nem szabad. Egy idő után megelégeltem, és már jó ideje harcolok anyámmal és az anyám által manipulált apámmal szemben a saját autonómiámért. Ami szörnyű, mert milyen öröm van abban a küzdelemben, amit az ember a saját szülei ellen vív? Eddig háromszor sikerült elköltöznöm otthonról, köszönhetően a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) által adott megbízásoknak. Két hónap Csepel, négy hónap Pusztaszabolcs, 9 hónap Nagyatád – távol az otthoni terrortól. A feszültség oldására adódtak a kocsmázások, italozások, bulizások – amik nekik természetesen nem tetszett, és megpróbálkoztak itt is a tiltással. Rengeteg frusztráció felhalmozódott bennem, amit csak így tudok levezetni, de ők csak azt veszik észre, hogy nem vagyok az az áldott jó gyerek, amelyet ők elképzeltek maguknak.
A szüleim a Kádár-rendszerben szocializálódtak, és még mindig az alapján nézik a mai Magyarországot. Például a kádári munkakultusz még mindig benne van nem csak a szüleimben, hanem a nagyszüleimben is. Én már nem tudok úgy hinni ebben a rendszerben, ahogy a szüleim. A szüleim öntudatlanul még hisznek a tőkés rendszerben, a fogyasztói társadalomban, az egész társadalmat átható munkakultuszban, a régi polgári értékekben, hogy az ember a munkával megteremti a saját egzisztenciáját. Én viszont azt látom, hogy mára szétesik minden, hogy a legtöbb ember a megfeszített munka ellenére is fizikailag és mentálisan is tönkremegy, hogy ismerőseim tucatjai dobják el maguktól a szabadságot a túlélés érdekében, hogy a korrupció áthat mindent, a rohadékok győzedelmeskednek, a jó elbukik. Én 30 éves koromra kiégtem, pesszimista és cinikus faszi lettem, aki épp hogy nem esett még bele a nihilizmus gödrébe.
Az a probléma, hogy nem találtam meg még a saját utamat, bár sok minden körvonalazódik előttem. A szüleim (vagyis inkább apám) anyagi támogatását megkaptam, de a megfelelő érzelmit nem. Soha semmilyen lelki problémáról nem voltam képes elbeszélgetni a szüleimmel. Rengeteget ártott nekem anyám, a verbális erőszakkal talán többet, mint a fizikaival, amit nehezen fogok neki megbocsátani – talán soha az életben. Továbbra is törekszem az autonómiára, mert az biztos, hogy nem adom fel a küzdelmet. Ebben segít valamelyest az MGTOW is.
Ui.: A petíciót természetesen aláírtam.
Nekem apám volt az alkoholista baromállat, szabvány szociopata (sármőr huligán, felszínes cimbora – és emellett egy fényes műszaki elme, aki talán többre is vihette volna, de nem így lett). Engem nagyon sokat bántott, anyám szerint mert érezte a vetélytársat bennem. (Őt mondjuk konkrétan terrorban tartotta.) Egészen addig, amíg egyszer véletlenül össze nem hajtogattam. Felismervén elvesztett alfa státuszát menekülőre fogta, néhány évre rá meg is halt. Nyugodjon békében, ha tud.
Anyám sokszor nem tudta másképpen elcsatornázni a frusztrációját, mint rajtam leverve. Akkor ez mélységesen bántott, még úgy is, hogy nem voltam mintagyerek, bár céltalan lázadó sem. Alighanem mindannyian az apám által bevezetett feszültséget próbáltuk meg feldolgozni, mindenki a maga módján. Most már jobban értem, mi történt, és nem kételkedem a szeretetében. Szó szerint közel minden nap beszélek vele, akárhány időzónával vagyok odébb. Megbízom benne, és a rajongásig szeretem.
Ha csak az apám által felmutatott minta lett volna előttem, akkor valószínűleg a húszas éveimben egyetem helyett börtönbe kerültem volna, mára pedig már talán nem is élnék. Szerencsére nem így történt: jött anyám életébe egy férfi, akivel hosszú harcok után – ami túlnyomórészt az én hibám, elismerem – elfogadtuk egymást. Ő az apám lett, én a fia. Megmutatta és megtanította, hogy a férfi nem állat (miképpen én láttam), hanem igenis ember.
Minden korábbi nehézség, nézeteltérés, frusztráció, ütközés ellenére szeretjük egymást a családommal, és mindig elámulok, amikor mérgező anyákról hallok. Kissé pirulva, de nagyon örülök neki, hogy nekem ennyivel kevésbé terhelt az életem.
Amit ebből az egész nagy önvallomásból ki akartam hozni, hogy korai tapasztalataim arra predesztinálnának, hogy a férfit, az apát gyűlöljem. De nem gyűlölök senkit, csak azokat, akik úgy akarják beállítani a dolgokat, mintha mozdíthatatlan, előre meghatározott határvonalak mentén ketté lehetne osztani az emberiséget vegytiszta jókra és rosszakra.
…és bevallom, az sem enyhít ezen – épp ellenkezőleg! -, hogy engem a rosszak közé akarnak kategorizálni. Pedig ha valaki, én látom, hogy milyen lennék, ha rossz lennék: ott a példa gyerekkoromból. Nekem is megvannak a magam hibái, de ha a nemzőatyámmal vetünk össze, egyértelmű az eredmény. (Azt pedig, hogy ő sem volt maga a sátán, csak egy gyenge ember, éppen hogy elegendő ésszel és hatalommal, már csak halkan mondom.)
Cetereum censeo: ne engedjük démonizálni a férfinemet! Mindenre van példa, és mindennek az ellenkezőjére is, akár egy személyen belül is. De ez az ostor rajtunk csattan, jogunk és kötelességünk megvédeni magunkat tőle.
Én ezt apámon látom – akinek alkoholista, kártyás-lovis léhűtő volt az apja, és aki rendszeresen verte el aput. Apám még azért is kapott, ha a húga csinált valami rosszat. Apu sohasem lett alkoholista, játékszenvedélye a focizásban merült ki, és rendkívül szorgalmas ember. Még mindig nyüzsög (most töltötte be a 89. évét), barkácsolgat. Én egyke vagyok, az imádott kislánya – akit azért elég fiúsan nevelt. 14 éves koromban kaptam tőle egy irdatlan nagy pofont – jogtalanul, de sohasem vert. Ő inkább ordítozós típus volt, meg lelki terrorizált. De imádtam. Sem nagyanyám, akivel együtt laktunk, sem anyám nem vertek. Anyu kicsi koromban elvert párszor, de csak veszélyes dolgok művelése miatt – egyre emlékszem, mert az oviban a totálisan jeges mászókán akrobatizáltam és nem voltam hajlandó abbahagyni, sőt le sem tudott szedni, mert mindig valahogy kicsusszantam a kezei közül… Na de amikor elkapott… :o))
Nem hiszek abban, hogy feltétlenül olyan lesz a gyerek, mint amilyenek a szülei. Lehet, hogy pont az ellenkezőjét fogják tenni felnőtt korukban.
Abban viszont hiszek, hogy nem csak a férfiak lehetnek durvák és a családon belüli erőszak “egyeduralkodóivá” kiáltani ki a férfiakat és megpróbálni ezt belesulykolni az emberekbe, aljasság.
“Én egyke vagyok”
Én is, ketten meghaltak előttem, érezték ekkora formátumak nem kéne útjában lenni.
“De nem gyűlölök senkit, csak azokat, akik úgy akarják beállítani a dolgokat, mintha mozdíthatatlan, előre meghatározott határvonalak mentén ketté lehetne osztani az emberiséget vegytiszta jókra és rosszakra.”
Simán kettéosztom, a nácik jók, a nem nácik nem jók.
Őszinte tisztelet ezért a vallomásért! Kemény tabut támadsz vele, amely tabu az egyik megalapozója a feminizmusnak mint társadalmi jelenségnek.
A gonosz nő/anya motívuma kapcsán – mint minden emberi gonoszság kapcsán (ide értve a gyermeki gonoszságot is!) – fontos tudnivaló, hogy 1) objektív kategória, független attól, hogy a gonosz ember miként vélekedik saját magáról 2) nem a rossz szándék hozza létre, hanem a rossz cselekvés.
Leírhatatlanul örülök annak, hogy itt a Férfihangon az őszinteség erejével sikerült együtt megteremtenünk egy olyan közeget, ahol férfiak a saját életük legmélyebb problémáiról is mernek és akarnak beszélni. Csak így lehetséges segíteni egymásnak, és az egyének problémáinak megbeszélésén keresztül az egész férfitársadalomnak. Köszönet és tisztelet mindazoknak, akik itt a Férfihangon valaha is vették a bátorságot és a bizalmat, hogy a saját életükből hozzanak példákat!
Megjegyzem: igyekszem olyan megoldást találni a saját egyéni problémámra, ami nem árt anyámnak sem. Mert igazából bármit is tett ellenem, emberi gyengeségből, nekem rendkívül kényelmetlen lenne úgy definiálni akármelyik szülőmet, mint ellenséget. (Leginkább, hogy láttam a miénknél rosszabb családot is.) A negatív emlékek mellett vannak pozitív emlékek is, negatív élmények mellett pedig pozitív élmények. Én pedig mindig is a problémák árnyalt kezelésének voltam a híve. Egy idő után úgy is megoldom, és lépek tovább, előre.
A Férfihang eddig rendkívül hasznos volt az egyéni életpályámra nézve. Sokat fejlődtem és tanultam általa. (Valószínűleg nem csak én vagyok így ezzel!)
Köszönöm!
“Elérte, hogy a húgom, aki kinn dolgozik külföldön, alig tartja velünk a kapcsolatot. Megszakította…”
De perverz vagyok.
“A büntetés megúszása érdekében elkezdtem titkolni a jegyeimet.”
Másik lehetőség a tanulás lett volna.
“hogy a legtöbb ember a megfeszített munka ellenére is fizikailag és mentálisan is tönkremegy”
Így megy az ott, ahol a zsidók mindenbe belepofázhatnak.
Nagyon szépen köszi a nyíltságodat!
Hát ez az izé már két éve is kinn volt a budapesti metróban, emlékszem, rendesen fel is bosszantottam magamat rajta az implikált üzenete, férfiellenes elfogultsága miatt.
Pl. a Kossuth téri metrómegálló mozgólépcsője mellett az összes változata kint volt. Egyidőben, minden 2. v. 3. plakáthelyen.
Hogy hol láttam, arra már nem emlékszem, csak hogy szembeötlött a frekventáltsága (főképp, hogy akkor épp egy sokkal tradicionálisabb országból költöztem haza átmenetileg, ahol az ilyesmi nem volt divatban), és hogy kihozott a sodromból. Persze bárkinek említettem, nem értették, hogy mi a bajom ezzel. Csak illusztráció!, és Mert a te apád nem volt erőszakos?! – valamint: Hát a tévé is bemondta, hogy minden negyedik harmadik második nő férfierőszak áldozata lesz!, továbbá ezek teljes permutációja.
Ezzel egyet tudok érteni. 3 lányom van, nem vagyok az a típus, aki mindent ráhagy a gyerekekre, és végső esetben egy ütést is kimérek, erőkülönbséget figyelembe véve. Viszont az érdekes, hogy ilyesmire csak akkor van szükség, ha anya is jelen van. Ha csak a gyerekekkel vagyok, valahogy megszűnnek a veszekedések, pontosan tisztázottak a szabályok és tudják, ha valamit apa megígér adott feltételek mellett, akkor az meg is történik. (csoki, süti, mesenézés vagy olvasás stb.).
Ami feltűnt, hogy a legnagyobb (5 éves) rettenetesen komolyan veszi felnőttől érkező fizikai erőszak lehetőségét, még egyértelműen játékos helyzetben is. Utóbbi időben pedig, amikor a valami rosszat csinált, akkor szinte sírva kérte az ANYJÁT, hogy elmondja, amit csinált csak ne verje meg!
Amikor kérdőre vontam, a feleségem válasza az volt, hogy néha bizony megverte, amikor rossz volt. A lányom szerint én nem vertem meg még őt, úgy tűnik az egy-egy fenékreütést nem tekinti verésnek, mert 1. pontosan tisztázva van vele, hogy miért kapta, 2. komoly elbeszélgetés követte, hogy miért, milyen okból kapta (rendszerint veszélyhelyzet megismétlésének elkerülése miatt), 3. folyamatosan éreztetve volt vele, hogy emellett őt szeretik.
ÉS mindezek ellenére, a feleségem szerint még én vagyok a vadállat…
Amikor ezzel szembesítem, akkor jön a gyors témaváltás, meg hogy nem én voltam vele egész nap.
Én rendszeresem látom a plakát azon változatait is, ahol csak gyerek vagy nő van kitakarva, de még olyat is láttam, hogy csak férfi…
Úgy tudom, a többoldalú változat egyedül Budapesten látható plakátok formájában. Ezzel szemben az interneten és az elmúlt napokban a tvben futó társadalmi reklámokban csak (mint megtudhattam “költségtakarékossági okokból”) egyoldalú képi megfogalmazás látható. Ez azért különösen fájó, mert korábban már tényleg megkeresték őket, hogy felhívják a figyelmüket az egyoldalú kampányok problémájára, amit úgy tűnik, nem vettek komolyan. Egyébként nyilván az Ökumenikus Segélyszervezet kampánya a kisebbik rossz, de aki tisztességes és szakszerű társadalmi kampányokat akar megvalósítani, annak szerintem nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a radikális feminsita nőszervezetek által férfigyűlöletre hangolt társadalmi közegben már a férfiellenes sztereotípiák ilyen szintű erősítgetése is olaj a férfifóbia tüzére. Ezért esetleg ők is köszönetet mondhatnak például a NANE hírhedten férfigyűlölő aktivizmusának.
A családon belüli erőszak a teológia mérlegén
Ismerem. Ez az írás simán megjelenhetne a Férfihangon is. Nincs lehetőség az átvételére, itteni közlésére?
Sziasztok!
Sokszor olvasom a gumis-nőkertes, stb oldalakon, hogy a gyerekvállalást a patriarcha társadalom kényszeríti a szegény nőkre. A legutóbbi gumis cikkben (“Mert az anyaság leküzdhetetlen ösztön”) egyenesen azt állítja a “szerzőnő”, hogy “Aljas dolog a lányokat kezdetektől egyoldalúan gyerekszülésre trenírozni“.
A cikk a szokásos dolgokat sugallja:
Ugyanakkor kicsit az az érzésem, hogy a sok csúsztatás (“...gondolkodásra késztet…hogy a nőknek…ösztönükből fakadó leküzdhetetlen vágyuk, hogy szüljenek. …Az ösztönök ugyanis olyasféle késztetések, amik azért működnek a testünkben, hogy életben maradjunk”.), féligazság, saját elrontott élet felett érzett düh (aminek persze más emberek az okai) mellett is valahol ugyanazt mondja, amit sokszor mondtatok már az FH-n is. Hogy az anyaság piedesztálra emelésével a nőket egy hamis felsőbbrendűség formájába kényszerítik. Hogy tévedés az, hogy az anya csak tökéletes lehet, és minden nő eleve úgy születik, hogy képes errre. Hogy hamis nimbusz lengi őket körül, ami inkább árt a családoknak, mint használ (“Nekem már egy ideje azt mondja minden ilyen gyerekbántós tragédia, minden zavart lelkű gyerek, hogy nagy baj van itt ezzel az anyaság-dologgal.”)
A cikk apropóját CSBE adja, annak is a lehető legdurvább változata: egy ötgyerekes, 12 nm-en lakó családban az anya veszekedés közben késsel hátba szúrta a nyolc éves kislányát. Persze a szerecsenmosdatást profin végzi a cikkíró (“Ja, hogy azok a nők, akik ilyet tesznek, azok nem is nők!- mondják a gyorsan ítélkező gyerekbarát kommentelők /javarészt férfiak, természetesen/. De, azok. Emberek és nők. Gyakran kétségbeesett, végsőkig kimerült, beszorított nők.“). De a sok ostoba, dühös kirohanás mellett azt valóban jól érzékelteti, hogy a CSBE komoly fokmérője az egyéni- társadalmi problémáknak. Igazán kár, hogy csak a maga nőfelmentő, férfihibáztató, szemellenzős világképébe tudja beilleszteni ezt a jó gondolatot (“Azt hiszem, az olyan rémtörténetek, amelyekben csecsemőt, gyereket bántalmaz az anya, mind vészjelzések arról, hogy nagy baj van a gyerekszüléssel“).
Megtudjuk tehát, sokadszorra, hogy ha egy anya nem bírja a rákényszerített életet és szörnyűt tesz, az a férfiak hibája. Ha a férfi tesz rosszat, az is az ő hibája, természeténél fogva ilyen, követelő-elnyomó (“Az pedig, hogy …lehet gyerek nélkül boldogan élni- az még most is nagy felhördülést kelt… leginkább a férfiak körében….akik a szaporulatot a nyugodt időskor zálogának tekintik, akik javakat gyűjtenek az idő alatt, míg a nők a négy fal között minden ellenszolgáltatás nélkül …nevelik…a nemzedéket…”).
Nagyon érdekes párhuzamot vélek itt felfedezni az MGTOW, valamint a feminizmus, illetve annak családromboló, gyerekellenes törekvése között. Mindkettő azt állítja, hogy a másik nemnek kedvező társadalmi rendszer miatt az egyén számára boldogító normális családi élet és a boldog gyerekvállalás kivitelezhetetlen, ezért a megoldás a hagyományos kötelékekből való kivonulás és az önmegvalósítás. Hát, kissé bizarr… Bár jobban meglepne, ha nem láttam volna már sokszor veszekedő pároknál korábban, hogy a maguk megfogalmazásában ugyan, de teljes ugyanazon dolgokkal vádolják egymást (Én mindent megteszek, feláldozom magam, rengeteget dolgozok, te ezt nem értékeled, figyelmetlen vagy, nem veszed figyelembe az én igényeimet, stb…).
Teljesen egyetértek azzal a törekvéssel, hogy a CSBE-t ne egyoldalúan kezeljük, ne arra használjuk hogy az egyik nemet démonizáljuk vele. A CSBE az egyéni és társadalmi problémák vészjelzője, ami akkor működik, ha igazságos és hiteles. Ki szeretne egy olyan riasztót a lakásába, ami csak minden második alkalommal szólal meg? Ugyanakkor a hiba feltárása csak az első lépés, a megoldás megtalálása már hosszabb, munkaigényesebb folyamat.
A család jelenlegi válsága szerintem nem a családmodell (vagy a patriarchátus) alkalmatlanságából fakad. Sok tízezer évig az volt a jó szülő, aki életben tudta tartani a gyerekét. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen elvárás, és a saját létezésnek is ez volt a központi, megoldandó problémája: életben maradni. Ha ez sikerült, hátra lehetett dőlni. Manapság, főleg a világnak ezen a részén, az emberek többségének nagyon nehéz meghalni (szerencsére). Megvéd az orvostudomány, megvéd a társadalom.
Jelenleg az életkörülmények javítása az egyéni cél, ez viszont pontatlanul körülírható és szerteágazó, kicsit mindenkinek mást jelent. Egy fogyasztói társadalomban az átlagember fogyasztó, és az igényeit is ehhez szabja. A fogyasztói társadalom működésének azonban szükségszerű előfeltétele, hogy az igények ne elégíttessenek ki, hiszen az a rendszer összeomlásához vezetne. Boldog, megelégedett embereknek nem lehet újabb és újabb holmikat eladni, az igényeket tehát mesterségesen szítani kell. Az emberek értékrendje átalakul, torzul és ezt az értékrendet viszik a párkapcsolatba, adják át a gyerekeknek. Eltűnt a nagycsalád és vele annak fékező ereje, ahol a gyereket, egymást verő anyára, apára hamar rászóltak, leállították őket. Nincs “divatja” a közösségért munkálkodásnak, az egyén önkéntes család és közösség alá rendelődésének, és mindezek tiszteletének, ami pedig súlyos következményeket von maga után (“Az ökör, ha a szekeret húzza és szánt, szent állat. Ha felkerül, sárkánnyá változik.”- Hamvas Béla: A vízöntő) . Az egyéni örömszerzés a cél, és férfi is, nő is azt kérdi legelőször: “Miért jó ez nekem? Mi hasznom származik ebből?”
A szülői szerepek jelentősen átalakultak, kibővültek, ezekben a megváltozott szerepekben az átlagember önmagától nehezen tud helyt állni. Míg egy jogosítvány megszerzéséhez orvosi alkalmasság, tanfolyamok és vizsgák sora kell, hogy valakit alkalmasnak nyilvánítsanak arra, hogy befogadtassék a közúton járművel közlekedők közösségébe, semmilyen feltételhez nem kötik a szülővé válást (No hiszen! Mindenki “Fasisztaállam!!!”-ot kiabálna azonnal). Nem csak hogy feltételhez nem kötik, de még a legalapvetőbb dolgokat sem tanítják meg róla. A kovalens kötést és a Püthagorasz- tételt minden érettségiző ismeri, pedig a legtöbbjüknek soha életében nem lesz rá szüksége. Annál inkább arra, hogyan kerüljük el a párkapcsolatok és a gyereknevelés buktatóit. Legalább azokat a nagyokat, amiket pszichológusok már száz meg száz könyvben leírtak, kielemeztek. A kicsiket meg megoldja a szülői szeretet és találékonyság. A jelenlegi szülőktől sajnos nem várható ezeknek az ismereteknek az átadása.
Ahhoz, hogy valaki ne erőszakos, alkalmatlan, félrenevelő, hanem értékeket átadó, felelős, szeretetteli szülő legyen, ahhoz először olyan emberré kell válni. Jó emberré, amit ma nagyon nehéz megtanulni.
Elnézést, az első hozzászólásom kissé hosszúra sikeredett… :)
Sajnos a nők hajlamosak saját lelki problémáikat kivetíteni, racionalizálni saját gyakran ambivalens érzéseiket. Ebből is adódóan fogékonyak az érzelmi manipulációra is. Az idézeteidhez hasonló gondolkodásmód elfogadása csak folyamatos lélekmérgezés. Az a gyanúm, hogy a nőknek is megvan a maguk gyógyulási fázisai. Az ilyen gumis helyekre a harag fázisában találnak rá, aztán később a legtöbbje lelép, csak néhány a gyűlöletbe véglegesen belefagyott szerencsétlen marad egy nemlétező világot építve fel és annak fogságába esve a saját tudatában.
Mindkét nemnek egyszerre kellene megfelelnie a régi és az új szerepeinek egyaránt. Egy seggel pedig csak egy nyeregben lehet ülni. Míg a régiek sokkal inkább beszélő viszonyban vannak az ösztöneinkkel, addig az újak sok tekintetben a fogyasztói társadalom által támasztott igényeknek való megfelelésből erednek és kb annyira értékesek, mint az a társadalom amely körülvesz minket.
A konfliktus igazi forrása az, hogy a fogyasztói társadalom igényeinek éppen természetüknél fogva nem lehet eleget tenni. Ha a nap 30 órából állna, négy kezed és 250-es IQ-d lenne, akkor sem. Ha másért nem, azért mert a társadalmi igények is egymásnak ellentmondóak.
A pokoli pedig az, hogy hiába ismered fel a fenti tényeket,szinte semmit sem tudsz csinálni, mivel a népesség túlnyomó többségének képtelenség kilépnie a kétkeresős modellből, azaz képtelenség visszaülni a saját székünkbe (egy segg, egy szék).
A következmény? A férfiak fiatalon, boldogtalanul és túlhajszoltan fizikailag semmisülnek meg, míg a nőknél ez sokkal inkább lelki síkon jár következményekkel. Kurválkodás, kiégés, boldogtalanság, magány, gyereknélküliség vagy egykézés stb. Lehet kompromisszumokat kötni, a legtöbben (az értelmesebbje) meg is teszi, ám ez a lényegi problémán nem változtat.
Az agresszió NEM tesztoszteron függő!
“Nem az számít, hogy milyen nemű az agresszor, hanem az számít, hogy milyen nemű az áldozat” 21 perc 25 másodperc
“A férfi nem agresszívabb, hanem üthetőbb, mint a nő” 22.perc
https://www.youtube.com/watch?v=N4t2tToJ-Qg
https://www.youtube.com/watch?v=C2IIvG7WY50
15:55-től: Lilith, a feminin sátán
“Mármost zsidó lehet-e konzervatív és jobboldali? Lehet, de akkor politikai debil, vagy pillanatnyi egzisztenciális érdekei által vezérelt kalmár, netán megvásárolt gazember, “díszzsidó”.” – Popper Péter: “Szikárra edzett nehéz dárdahegy”
A 11. percig bírtam. Gúnyolódik rajtunk, úgy érzem, lejárat. Nekem túlságosan nőpárti. Tiszta egy feminista valami. Mintha Müller Pétert hallgatnám. Baszki a Bibliába mit belemagyaráz! Mint aki válogat a különböző vallási hagyományokból és kedve szerint variálja, belemagyarázza kedvenc gondolatait.
Bírom ezeket az ezo mestereket. Mogorva képű, öreg férfiak tartanak előadást házsártos, klimaxos nőknek arról, hogy ők az élet csodái. Az tök mellékes, hogy ezzel jól lehet keresni.
… ettől csak egy karnyújtásnyira van az ökofeminizmus. :)
Kedvencem Osho a kilencven darabos Rolls-Royce-okból álló gyűjteményével.
Kiss Heléna felajánlotta a segítségét a kampány kapcsán.
Kiss Heléna egy istennő! Klónhadsereget kellene gyártani belőle! Milyen szép világ is lenne, ha a médiába és a közvéleménybe felelőtlenül beböfögött gyűlölkedő ostobaságok szerzői mindenhol logikusan érvelő, realista Kiss Helénákba botlanának!
Ráadásul csinos kis vacak, ami legalábbis számomra nem egy utolsó szempont.
Az ki?
“The fact that you use the shaming term “man-flu” without thought suggests you have little awareness of what illness is for men and how we deal with it.
Women often have the impression that men complain more and are more incapacitated when sick than women. When we look at the data, this is not only wrong, it is the exact opposite of the truth. Women take more sick days off work than men, and visit their physicians more frequently.
This myth persists for several reasons:
If you find yourself becoming bitchy when he is sick, try to notice the following things:
Forrás
Frissítés: http://divany.hu/eletmod/2017/02/05/ferfinatha/
“Egyébként meg nem értem ezt az egész, reklámokból kiszűrődő gondoskodási nyomasztást. Logikusan nézve ugyanis semmi nem indokolja, hogy mesterségesen életben tartsunk olyan nagykorú lényeket, akik még az orrukba sem képesek egyedül cseppenteni, vagy a gyógyszertárig elmenni, vagy önmagukról gondoskodni. Azok egyszerűen nem életképesek.” (Gumiszoba)
Bocsánat, de a bennem helyet foglaló természettudós szeretne konkrét tudományos publikációkat látni a tudományos tény cikkről. Mert, ez a 2-szeres szorzó nagyon durva. És bár tudom, hogy nem vagyok a téma szakértője, nem foglalkoztam vele csak annyit, amíg levizsgáztam immunológiából, de ez azért olyan infó amire szerintem emlékeznék. Az meg, hogy egy olyan betegszobas linkre utal, amit nem is talál meg a böngésző tovább hitelteleníti a szememben az egészet. És ne vedd kötözködésnek, szimplán arról van szó, hogy ha tudományos tényekre akarunk hivatkozni, akkor jó lenne, ha meglenne az a színvonal, hogy valóban igazat állítunk. Ugyanezt mondanám, ha a fordítottja lenne a tudományos tény néven lehozva.
Az ötye a kigyok fészke. Az ötye az öreg tyükök egylete. Csak gunynév. Hivatalos nevük nincs. Idösek gyülekezeti bibliaköre. Nálunk szerdai bibliakör néven futnak, de ezt sem láttam leirva. Még a legdurvább 50es évek alatt is müködtek, A nagyanyám gyülekezetében lévöröl irok. Szinte csak nö; hiszen a férfiak többsége ezt a kort nem éri meg. Pletykálnak, bibliáznak, föznek, ebédelnek, szervezkednek, segélyeket gyüjtenek, leprásoknak kötnek, kirándulnak, néha meglátogatnak más ötyéket és néha öket látogatják. Látszatra teljesen ártalmatlan banda. Szervezetileg olyanok mint az elefántok, van köztük egy vezértehén akit követ a többi és aki a lelkésznél is nagyobb szoval rendelkezik. Nem a papok akarnak nötlenek lenni, hanem a gyülekezeteket vezetö vezértehenek akarják igy; mert a papnéval egy megkerülhetetlen rivális kerülne a képbe. A pap a gyülekezet apja és a vezértehén az anyja. Ezek a vezértehenek mindig sikeres befolyásos nök; nem feltétlen a munkában sikeresek, hanem a többiek irányitásában.(a korábbi vezértehén tanár volt és nemzetközi segélyakciokat szervezett. Svájci és holland ötyék támogatják az erdélyi és kárpátaljaii ötyék családjait évtizedek ota, látszatra ártalmatlan tanitonéni) Rangjuk egy éltre szol. Nem választják öket hanem kiválasztodnak. Ki sem mondják soha cimüket, de követik szavukat még morogva is. Mindenféle egyházakkal kapcsolatos dolgok mögött ott vannak. Sok hasznosat tesznek a maguk szorakoztatásán tul.
Szoval a gyülekezeti élet szép és hasznos. Az éremnek viszont a másik oldala is van. Szerintük háboruktol az “idöjárásig” mindenröl a férfiak tehetnek. A férfiak gonosz agressziv önzö állatok. A lányokat ezért mindenben segiteni kell…. A lelkésznö azt mondta, hogy jézus megbocsátott, de ök nem jézusok. Sok köztük a férfigyülölö vénasszony. Ök nevelték a mai nök generáciot is. Talán tudattalan a sikeres vezértehén mintájára. Aki többnyire nem sokra becsüli a férfiakat és maga is férfias jellemmel bir. Ott állnak a nöjogi szervezetek mögött is. A férfiakat lejárato kampányokat is támogatják. Azt azért nem állitanám, hogy a világot irányitják, de mindenképpen hatással vannak rá.
Az egyház él és virul; csak megváltoztatott. A gyölölkdö ötyék nagyobb befolyást nyertek. A pap a templommal csak diszlet. A kereszténység a nökkel került hatalomra és ma ismét a nök kezébe kerül. Talán mindig is ott volt. Isteni szinjáték. Amikor a nök elöször megprobálkoztak a hatalomátvételbe beleroppant a birodalom(nök tömegei utasitották el a szexualitást a hitre hivatkozva; valojában a férfiak manipulálásával probálkoztak.Nagy katonahiány lett belöle és jött a betervezettlen/betervezett népvándorlás). Abbol lett a sötét középkor. Majdnem kicsuszott az irányitás a kezükböl. A jelen viszont mutatja, hogy sikeresek. A szinte csak férfiakbol állo szervezet tökéletes álca. Ha Roma(mint a kereszténység központja) lenne az elsö alapitvány, az ökumenizmus a lázadok visszatérése az alapitványba a polgármesterek(pápák) hatalma után; ami ugye csak a fedöszervezet. Akkor a második alapitvány a szabadkömüvesek. Valojában pedig emberek manipulálásában jeleskedö nök(robotok. giskard a telepata) akik felismerték és örzik a tudást. Anyák adják lányuknak. Terjesztik más nök között. Szép lassan visszaállitják az anyajogu társadalmat. A globális egységállamot a galaxiát. A galaxiát amit a robotok irányitanak mig közös tudatuvá nem válik. A robotok hisznek tettük hasznosságában és létjogosultságában.
Bocsi, hogy elhülyült a vége, és remélem nem visznek el érte a pszichobanyák.