
Számodra a világ veszélyes hely. Nem is veszélyes, rettenetes. Gonosz, undorító lények lakják, a férfiak. Minden szörnyűt ők tesznek, szemben veled, aki a jót képviseled. Ha tévedsz, hát felmented magad. A te hibád is az ő hibájuk. Elrontják a Földet. Nem akarok a világodban élni.
Ezek a lények szerinted nem jók semmire. Nem tudnak szeretni, úgy semmiképp, ahogyan te. Mindenben jobb vagy náluk, mindent jobban tudsz náluk, csak esélyed nem volt eddig bizonyítani. Elnyomtak, elnyomnak téged, pedig neked kéne rajtuk uralkodnod. Nem akarok a világodban élni.
Megkötöznek, korlátoznak. Mennyivel jobb lenne, ha az utódnemzést önállóan megoldhatnád. Bánt az arroganciájuk, nem átallják nélkülözhetetlenné tenni magukat. Pedig ebben sem jók, saját utódaikat ugyanúgy verik, úgy erőszakolják, ahogy téged. Nem akarok a világodban élni.
Sosem hibázol, mindig ők tesznek rosszat veled. Áldozat vagy, tettes soha. Nem tehetsz semmiről. Nem te irányítod az életed, az történik meg veled. Elvárod a jót, a szépet, ami jár neked, hiszen te is ilyen vagy. A gonosz lények önzők, ezért nem vagy boldog. Nem akarok a világodban élni.
Nem érdekel, mit beszélnek. Úgysincs igazuk. Látod amit látni akarsz, hallod amit hallani akarsz. Megerősítésre van szükséged, kritikára soha. Nem tanulsz a hibáidból, nincsenek hibáid. Társadat elárultad. Ha úr vagy, cseléded szidod, ha cseléd vagy, urad. Nem akarok a világodban élni.
——–
Számomra a világ nagyszerű hely. Nem is nagyszerű, csodálatos. Furcsa, érdekes lények lakják, az emberek. Tudnak jót tenni és tudnak rosszat is tenni, szándékuk szerint. Ha hibáznak értéküket mutatja, hogy elismerik, javítják-e. Formálják a Földet. Nem akarsz a világomban élni?
Ezek a lények bármit képesek megtenni. Tudnak őszintén szeretni, egymást jobban, mint magukat. Mindegyikük jó valamiben, mindegyikük jól tud valamit, mindegyiknek van esélye bizonyítani. Néha egymást nyomják el, néha a bennük lévő rosszon uralkodnak. Nem akarsz a világomban élni?
Korlátokat állítanak segítőül. Az utódnemzés szép feladatuk, szeretnék a legjobban megoldani. Örülnek, hogy ebben nélkülözhetetlenek, örülnek, hogy a másik is az. Elkövetnek nagy hibákat, lehetnek alkalmatlanok is. Egyénenként, sosem tömegesen. Nem akarsz a világomban élni?
Mindegyikük hibázik, mind tesz rosszat. Lehetnek áldozatok és tettesek is. Bármelyikek is, tehetnek róla. Ők irányítják az életüket, viselik érte a felelősséget. Annyi jót és szépet kapnak, amennyit tesznek érte. Különleges lények, boldogságuk rajtuk múlik. Nem akarsz a világomban élni?
Érdeklődnek egymás gondolatai iránt. Igyekeznek megismerni egymást pont olyannak, amilyenek. Szükségük van megerősítésre, szükségük van kritikára. Képesek tanulni a hibáikból. Társaikhoz hűek tudnak lenni. Nem muszáj cseléddé, sem úrrá lenniük. Nem akarsz a világomban élni?
A félő és a bízó beállítódások a vonatkozó mantrák ellenére egyáltalán nem szabályozhatók szándékolt törekvésekkel, nem lehet őket akaratlagosan befolyásolni. Legfeljebb némileg színezni, de azt se nagyon, leginkább csak elhazudni lehet őket, letagadni a sötét kedélyt, állítani a világosat, görcsösen pörögni-forogni-bulizni, kiröhögni, aki nem ilyen (lúzer!), meg efféle extravertált baromságok. Az ún. pozitív gondolkodás humbug, része az egyre kizárólagosabb társadalomszervezési elvnek, a manipulációnak.
Szerintem közvetett módon működhet a tudatos önráhatás. Mivel a környezetünk hat ránk, pozitív változásokat érhetünk el ha tudatosan inspiráló környezetet választunk magunknak, ennek irányába törekszünk.
Másrészt a személyiség koránt sincsen (de fura, pedig elvileg így helyes) kőbe vésve.
Harmadrészt a világ sok tekintetben olyan, mint amilyennek tartjuk. Ez pedig azért némileg reménykeltő dolog.
40 Pictures That Show How Modern Culture Has Damaged Eastern European Girls
Bírom azt a pozitív szellemiséget, amit képviselsz. Úgy tűnik, elég jól választod ki az olvasmányaidat. Anthony de Mello munkásságának az ismerete is erre utal.
Igazán örülök, ha tetszik. Pl. Stephen King nagy hatással volt a pozitív gondolkodásomra. Az olvasmányaimat pedig szigorúan megválogatom: jelenleg Ganxta Döglégy Zolee könyvét olvasom… Egyébként igazából a módszerem az, hogy nem válogatom meg az olvasmányaimat, mindent elolvasok, amit kicsit is érdekesnek találok. Azt válogatom meg, hogy ezekből mit veszek komolyan… :)
A pozitív szellemiségről pedig: ez egy nagyonnagyon érdekes téma. Azon témák egyike, ahol sokan vagy az egyik, vagy a másik oldalon állnak és képtelenség átcsábítani őket a másik oldalra bármifajta magyarázkodással. Tehát egy pesszimista gondolkodású embert igen nehéz meggyőzni arról, hogy mosolyogjon és érezze jól magát. Kb. mint egy feministát meggyőzni arról, hogy a férfiak nem erőszakoló, elnyomó patriarchák általában.
Ugye az optimista azt mondja a pesszimistának (elnézést, hogy ezeket a fogalmakat használom, talán így rövid és egyszerű, ha nem is teljesen pontos): “Azért látod így, mert így akarod látni.” A pesszimista válasza általában erre pedig: “Azért látom így, mert így van.”
Tehát a pozitív szellemiségű ember végső soron azt állítja, hogy a világ nem egyféle, senki sem tévedhetetlen, és hatással van ránk, hogy mit veszünk észre a világból, jó dolgokra koncentrálva jól érezzük magunkat. A negatív (saját szóhasználatukban: realista) szellemiségű ember szerint a világ alapvetően objektív, ő ismeri a dolgokat, az ítéletében pontos, a valóság pedig elkeserítő.
A saját környezetemben ismertem/ismerek erősen negatív szellemiségű embereket. Azt figyeltem meg, hogy egyrészt sosem boldogok igazán, viszont általában rosszul érzik magukat (dühösek, féltékenyek, kiábrándultak, csalódottak). Másrészt a negatív hozzáállásuk a dolgokhoz önbeteljesítő jóslatként működik, aminek a végén fel lehet kiáltani, hogy: “Na ugye! Megmondtam én előre!” Azt vallom, hogy nem örülünk a más kárának, de érdemes tanulni belőle, úgyhogy eldöntöttem, én ezt így nem…
Feladni a negatív gondolkodást – az bizony áldozatokkal jàr. Vége az önsajnálatnak, vége a mártír- és áldozat szerepnek. Ezek komoly veszteségek az ő szemszögükből…
Szerintem bármilyen alaposabb változást a személyiség a saját halála– ként él(ne) meg, így tiltakozik minden alaposabb változás ellen. Ezért van az, hogy például sok kövér ember, ha le is fogy sikeresen, visszahízik bizonyos idő után, mert önmagát továbbra is “kövér ember”- ként definiálja. Lefogyva kikerül a komfortzónából, és hiába dicséri mindenki, ha legbelül úgy érzi: ez nem is ő.
Ez a másik ypszilonháború a témában, összefüggésben a fentebb említett pozitív- negatív gondolkodással: megváltoztatható-e egy felnőtt ember személyisége? Akik kapásból rávágják, hogy lényegében nem, az főleg velünk született és a gyermekkori hatásokra rögzült, azok szerintem összekeverik a megváltoztathatóság elméleti lehetőségét azzal, hogy a legtöbb ember képtelen a folyamatra.
Hogy a kövér ember példájánál maradjak: mivel az elhízás jellemző gond a nyugati társadalmakban, így divatosak a különböző fogyókúrák, fogyitabletták. Viszont mivel az emberek többsége ezekkel nem képes tartósan lefogyni, így már jelentek meg olyan könyvek is, melyek azt bizonygatják, hogy lehetetlen lefogyni és megőrizni az eredményt tartósan, az igazi cél tehát önmagunk elfogadása.
Ez ugyanaz a gondolkodás, amit fentebb is vázoltam: a művelet sikertelenségéből a művelet lehetetlenségére következtet és nem veszi figyelembe a változtatni akaró valódi szándékát, befektetésének mértékét és a művelet minőségét. Ez olyan, mintha egy órákra bejáró, szorgalmasan tanuló fiatal jegyeit vetnénk össze egy nemtörődöm bulizóéval, mindkettőt csak “diák”- nak hívva.
Úgy vélem, minden komolyabb tudatos változáshoz előre meg kell ölnünk a személyiségünket és újra feltámasztani, immáron más személyiségként. Az tud kövér emberként sikeresen lefogyni, aki képes úgy gondolni magára, hogy: “Egy sportos, jó külsejű ember vagyok, akin jelenleg van 30 kiló zsír és nem tud elfutni az utca végéig. Ezért diétázom és edzem, hogy az akart önmagam lehessek.”
Tehát ha gondolatban sikerül változni, akkor a valóságot már csak hozzá kell igazítani hatákony módszerekkel a fejünkben élő képhez. Ebben az esetben nem azt érezzük, hogy kiléptünk a komfortzónából, hanem épp hogy bekerültünk abba. Úgy kell tennünk a személyiségünkkel, mint Michelangelo a márványtömbbel: előre meg kell látni benne a kialakítani kívánt szobrot.
Az aktív meditációs technikákban éppen ezért vizualizálják az elvárt eredményt, a végcélt, mondhatni a jelenbe helyezik az elvárt jövőbeli állapotot.
Ha valami nincs a komfortzónán belül, a személyiségünk addig dolgozik, amíg el nem veszítjük vagy elfogadhatóvá nem változtatjuk, rontjuk az adott dolgot. Ezért a komfortzónán kell változtatni, azaz a saját önképünkön, énképünkön. Amit persze könyű mondani, de annál nehezebb megtenni, döntő mértékben megváltoztatni. Egyszerűen azért mert az énünk mindig védi önmagát, az önazonosságát, alapban érzelmi alapon határozza meg önmagát és a folyamatos jelenben él.
Jó példa a komfortzónán kívüliségre például a lottónyertesek némelyike. Nem képes feldolgozni az élete változásait, az új lehetőségeit, ezért úgy él, hogy mindezen változások és lehetőségek semmivé váljanak.
Jah, jönnek a nem várt pofonok.
Az még érthető, ha valaki 1933 Németországában optimista volt, de manapság az optimisták csupán naivak.