Pash Cutter

Miért problematikus a női munkatárs a munkahelyen?

A provokatív címadás utal rá, hogy most egy újabb antifeminista, emancipáció-kritikus, felszínes olvasók számára hímsoviniszta írás következik. Az tény, hogy antifeminista és emancipáció-kritikus, de még véletlenül sem hímsovén szellemiségű. Mert magam szeretem a nőket, ha alkalmazkodnak a hagyományos nemi szerepekhez, és nem próbálnak olyan lénnyé válni, ami már cseppet sem szerethető: modern nővé.

Hogy milyen a modern nő, azt talán részletesen megírom majd egy későbbi cikkben, most csak utalok rá, hogy ugyanúgy az emancipáció terméke, mint az a sok lapátra tett férfi, akik vért izzadnak, hogy a válás után ismét láthassák a saját gyermeküket, akiktől oly kegyetlenül elszakította az állami gépezet, a bíróság. Mondanom sem kell, ezeket a férfiakat mind modern nők tették lapátra; Szél Bernadett, Karafiáth Orsolya és Gerle Éva nemzedéke. Az emancipációnak köszönhető többek között az is, hogy rengeteg nő beáramlott a munkaerő-piacra, ami sokak szerint csodás fejlemény, én viszont másokkal együtt azt gondolom, sok gond okozója. Az MGTOW immunissá tett sok mindenre, köztük arra, hogy természetesnek tartsam, hogy annyi nő gürcöl a munkaerő-piacon, ahelyett, hogy a gyerekével töltené el az idejét. Mindeközben pedig megértettem azt, hogy Huffnágel Pista miért korlátozza a munkahelyén a nőkkel való beszélgetést a szakmai dolgokra.

Nők a munkaerő-piacon – vagyis milyen a női munkatárs?

Ami most következik, nem elemzés, csupán rövid szösszenet. Saját tapasztalataim megosztása az olvasókkal, pontokba szedve, milyen negatívumokat tapasztaltam a női munkatársakkal kapcsolatban. Előre jelzem: ez nem uszító pamflet a nők ellen, csak magam által lejegyzett gondolatok, melyeket mindenki úgy forgat meg a szájában, ahogy az neki jól esik. Biztos lesz, aki egyetért, és biztos lesz, aki nem; nem baj, így működik az emberi közösség. Megjegyzem, bár a cikk végkövetkeztetése keserű, voltak pozitív élményeim is női munkatársakkal; dolgoztam már együtt olyan lányokkal és asszonyokkal, akik megérdemlik a dicséretet. Ettől függetlenül szerintem tragédia, hogy nők tömegei robotolnak a munka világában, megkárosítva magukat is, meg ártva a férfiaknak is.

Az ipari forradalom előtt a nők többsége otthon maradt, vezette a háztartást és nevelte a gyereket. Addig pedig a férfiak dolgoztak azért, hogy ellássák magukat és a családot. Az ipari forradalom előtt a munkahelyek többsége maszkulin terület volt, ahova nem engedtek be egy cseppnyi feminitást sem. A modern társadalmakban már csekély olyan munkahelyet találni, ami még masszívan maszkulin lenne. Akármerre nézünk, nők a hadseregben, nők a rendőrségen, nők a jogban, nők a vendéglátásban, nők az oktatásban, nők a kultúrában, nők a politikában, nők a gazdaságban – és egy csomó területen. Egyedül még olyan területek tartják magukat, mint a bányászat vagy az építőipar; ki tudja, mennyi ideig, hiszen valaha a kamionsofőrködés is kizárólag férfimunka volt, ma meg számos a női sofőr.

A nők tömeges beengedése a munkaerő-piacra megváltoztatta a társadalom szerkezetét. Mondhatni: hozzájárult egy modern társadalom létrejöttéhez.

Na, de ennyit a nem túl mély elemzésről! Jöjjön inkább az, miket tapasztalok én a dolgozó nők részéről! Milyen negatívumokat, milyen anomáliákat!

1.) Mikor egy nő több, mint munkatárs… – Én, mint férfi alkalmazott úgy viszonyulok egy másik férfi alkalmazotthoz, mint munkatárshoz. Később persze kialakulhat a munkatársi viszonyon túl egy mélyebb kapcsolat is, s az adott férfi munkatárs lehet egy jó ivócimbora, egy remek haver és egy rendkívüli barát is – egy idő elteltével. Ellenben egy női alkalmazott nem csupán munkatárs számomra, hanem nő is. Míg egy férfi munkatárssal szemben nem kell éreztetnem, hogy ő férfi, addig a női munkatárssal mind kommunikációmban, mind cselekedetemben, mind gesztusomban éreztetnem kell, hogy nő. Kedvesen beszélni vele, megadni a tiszteletet, kinyitni előtte az ajtót, udvariasnak lenni minden helyzetben – ha nem teszem, én vagyok a bunkó, a faragatlan, a szemétláda.

2.) Mikor egy nő férfiasan viselkedik… – Na de a kép ennél bonyolultabb. Ugyanis a dolgozó nőből háromféle típus fordul elő egy munkahelyen. Egyrészt van a feminin nő és a maszkulin nő. A feminin nőt könnyű felismerni, nem kell hozzá diploma: ízig-vérig nő. A maszkulin nő viszont echte pasi, úgy viselkedik és úgy beszél, mint egy férfi. Általában csekélyke nőies vonása sincs, időnként sört vedel, trágár vicceket mond, és büfög is. A legrosszabb mégsem ő, hanem a hibrid, a mentálisan nemváltó, a mutáns, (Gáspár András szavaival) a „nőstényférfi”. A nő, aki hol feminin, és aki hol maszkulin; úgy váltja a nemiségét, mint személyiségzavaros a személyiségét. Nemiségzavaros – egyszer Jane Eyre, aki bújik, kedvesen csacsog, mutatja a kisgyerekéről a fotókat, máskor pedig Piszkos Harry, aki rágyújt egy cigire, trágárul beszél, és odaköp a sarokba. A nemváltó az erős nő tipikus megtestesítője, aki minden helyzetben bizonyítja, hogy független, önálló és rátermett. Kiviszi a szemetet, cipeli a nehéz csomagokat, felássa a kertet, lebonyolít egy tárgyalást – és nem tűri a férfiak segítségét. Ja, igen, a legfontosabb: egyedül neveli a gyerekét. Ha elég buta, akkor dicsekszik is ezzel a szomorú tényállapottal.

A férfias nő hosszú távon nem vonzó egy férfi számára sem, de ez nem véletlen, hiszen egy férfi egy nőben a nőt keresi, nem a férfit. Mindez adja a párkapcsolati kudarcokat is, mely házasság esetén válással zárul, és az esetek többségében a nő egyedül marad a gyerekkel, mint egyedülálló anya. A legszomorúbb az egészben, hogy ez a részéről nem önként vállalt, hanem társadalmilag megkövetelt szerep. A modern társadalom valójában belekényszeríttette egy olyan szerepbe, ami eltorzítja a jellemét, és megfosztja a valódi boldogságtól. Az örömtelen nő pedig frusztrált, aki a munkahelyi környezetében lévő férfiakon és nőkön, az un. „riválisokon” tölti ki a dühét.

3.) Mikor egy nő megmutatja, mennyire csinos… – Általános közhely, hogy a nők többet foglalkoznak a külsejükkel, mint a férfiak. Ezzel nincs is baj, hiszen ez biológiailag kódolt. A probléma az, hogy a legtöbb nő eltéveszti a helyszínt, és olyan helyen is dicsekedni akar külsejével, ahol nem kéne: a munkahelyén. Míg a normális és egészségesen gondolkodó férfiak – ritka kivételtől eltekintve – megelégednek az igényes és ápolt megjelenéssel, s a munkára koncentrálnak, a nők többsége a megjelenésében igyekszik tanúbizonyságot tenni a világnak, hogy rá még gerjednek a férfiak. Többnyire a 20-as, 30-as és 40-es nőkre jellemző, az 50 felett ritkább. Az egotripp a következő: hölgyünk megmutatja a munkahelyén, hogy mennyire csinos, mennyire szexi, mennyire dögös. Itt játszik sok minden: fekete harisnya, magas sarkú cipő, fekete lakkcsizma, mély dekoltázs, rengeteg smink, vérvörös rúzs, kilógó has, meztelen vállak, erős parfüm. Túlzásba is lehet vinni az ilyen egotrippet: egyes hölgyemények úgy néznek ki a melóban, mint a repedtsarkú, bárcás kurva. Apropó magas sarkú, ugye, milyen idegesítő, amikor az ember koncentrálna a saját munkájára, de KOPP-KOPP-KOPP-KOPP?!

Őszintén megmondva, ezzel az egotrippel több kárt okoznak, mint hasznot. Nem maguknak, óh, ők cseppet sem kárvallottak! Még csak azoknak a férfiaknak sem, akiknek megfelelő a szexuális életük. Viszont vannak férfi sorstársaink, akik párkapcsolati problémáktól szenvednek, ritkán jutnak szexhez, rengetegszer el van zárva előlük a csap (Borisz metaforájával élve). Ők, miközben próbálnak javítani a helyzetükön, kemény önfejlesztéssel, PUA- és RedPill-anyagokkal, naponta szembesülnek azzal, hogy jönnek az ingerek, a televízióból, az internetről, az utcáról. S bizony a munkahelyről. Nem kevés ilyen férfinak kemény önmegtartóztatást kell gyakorolnia, mikor egy ilyen ingerbombaként funkcionáló munkatársnő végigsétál előtte a folyosón. Természetesen ezt a csinoskák nagy százaléka leszarja: hadd szenvedjen, nem az ő baja! A híres női empátia hiánya itt annyit is jelent, hogy a szerencsétlen férfiú jobban jár, ha kussol. Mondhatni, nem érdemes szóvá tennie ennek a helyzetnek a tarthatatlan voltát, nehogy a csinoskák széttépjék. Nehogy a végén ő legyen a szemétrohadékszaralak, akit szájára vesz a munkahelyi közösség, mint lúzert.

4.) Mikor egy nő pasira vadászik a munkahelyen… – Természetesen egy ilyen, mérsékelt esetben csinos, szélsőséges esetben dögös megjelenés nem csupán az egotripp eszköze lehet. Az egyedülálló, szingli nőknél ez egy módja a pasivadászatnak, a társkeresésnek, a párválasztásnak. A sminknek, a szép ruhának és a magas sarkúnak a célja, hogy felkeltse a férfi figyelmét. Hogy ez mennyire etikus? Mennyire fér bele az erkölcsbe, hogy egy nő párzásra akarja használni a munkahelyét? Semennyire. Ki is fejtem, miért.

A munkahelyen létrejövő párkapcsolattal az a baj, hogy megosztja a figyelmet. A férfinak ez esetben egy helyen és egy időben kétszeresen is meg kell állnia a helyét: a munkahelyén és a párkapcsolatában. Egy helyen, egy időben mind a kettő ott van előtte – s mindkettővel foglalkoznia kell. Megoszlik a figyelme, s két pontra is kell energiát, munkát és időt fordítania. Úgy kell elvégeznie a munkahelyén a feladatát, hogy közben kiépít, majd fenntart egy párkapcsolatot. Sokáig nem is bírja, egy idő után kiég. Függetlenül attól, hogy kivételesen akadnak olyan párok, akik ezt intelligensen megoldják a melóhelyen. De ugyanakkor gondoljunk bele, miszerint nem véletlen, hogy a tradicionális időkben (mind például a középkor) élesen elvált egymástól a munkának a helye és a magánéletnek a helye. Viszont a modern időkben összefolyik minden, így a munkahely és a magánélet is. Ez pedig baj, nem lebecsülendő probléma.

5.) Mikor egy nőnek rossz napja van… – Tévedés azt hinni, hogy egy férfi kevésbé lehet nyűgös a munkahelyén, ha ballábbal kelt fel. A munkatárson való feszültség-levezetés előfordul mindkét nemnél. Viszont megfigyeltem, hogy ez a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál. A nők gyengébb idegzetűek, mint a férfiak, és a teherbíró képességük sem olyan jó, mint a férfiaknak. Amitől egy nő kiborul, teszem azt egy tréfás megjegyzés, azt egy férfi fel sem veszi. Míg a legtöbb férfi maga is nevet egy szexista megjegyzésen, addig a legtöbb nő sértésnek veszi, és akár az egész napot képes végigfüstölögni egy szőke nős vicc miatt. Az oktatásban szomorú tapasztalatom, hogy tele van nyűgös, hisztis, ingerült női pedagógusokkal, akik hol a diákokon, hol a pedagógus társaikon vezetik le a feszültséget. Ha egy nőnek rossz napja van, arról tudnia kell az egész munkahelynek…

6.) Mikor egy nő összesúg a másikkal… – Érdemes megfigyelni, hogy amíg a férfiak félrevonulnak egy nehezen látható helyre, ha ki akarnak beszélni valakit, addig a nők minden félrevonulást nélkülözve, szinte az ember orra előtt összebújnak, és indul a súgibúgi. Szinte már kérkednek azzal, hogy kipletykálják a másikat. Nem túl vidám látvány, inkább a gusztustalanhoz és a gyomorforgatóhoz közelít, engem mindenesetre mindig is idegesített az ilyesmi. Annyiban is káros, hogy egyrészt rontja a munkásközösségben lévő szolidaritást, másrészt nehéz megbecsülni az olyan kollégákat, akik úgy sugdolóznak egymás között, mint a rossz ipari kémek.

7.) Mikor egy nő hatalmi pozícióba kerül… – És most jöjjön a legundorítóbb mind közül: mikor egy nő a munkahelyén hatalmi pozícióba kerül, és a hatalmával elkezd visszaélni. Persze ehhez az sem árt, ha elég erkölcsi hulladék az illető. Nekem már volt részem abban párszor, amikor egy női főnök emberszámba sem vette az „alattvalóit”, csak engedelmes katonákat látott bennük, akik végrehajtják minden parancsát, és a leggyomorforgatóbb módon élte ki rajtuk minden feszültségét. Persze, ezt egy rossz férfi főnök is megteheti, de ebben az esetben még ehhez hozzájönnek a feminin vonások is: amikor a női főnök már annyira gondoskodó, hogy megfojtja az alárendeltjeit, vagy amikor elvárja az alkalmazottaitól, hogy ne csupán főnökként, de nőként is kezeljék. A férfiak többségének pszichéje egyébként is nehezen viseli, hogy egy nő irányítsa és parancsolgasson neki, megrója és kioktassa – persze egy idő után hozzászoknak a körülményekhez. A patriarchátusban nem véletlenül nem voltak női vezetők – a mai felborult világban viszont tucatjával mászkálnak a női cézárok, caligulák és nérók. Amikor pedig a rossz női természet hatalmat kap a kezébe, abból nem származik semmi jó a környezetére nézve. Történelmi példa I. Erzsébet királynő, aki börtönbe vetette egy szolgálólányát, csak azért, mert amaz az ágyába fogadta az udvari szeretőjét.

Konklúzióm az, hogy a régiek nem voltak hülyék, amikor kijelölték a hagyományos nemi szerepek révén a nők és a férfiak helyét. A nő otthon maradt, vezetni a háztartást, és felnevelni a gyereket. A férfi pedig húzta az igát. A munkahelyek úgy általában maszkulinok voltak, bár a paraszti-jobbágy munkába besegített időnként az asszony is. Emellett pedig élesen különvált egymástól a munkának a helye és a magánéletnek a helye.

Az ipari forradalom után kialakultak a modern társadalmak, és felborult minden. Nők tömegei áramlottak be a munkaerő-piacra. A hagyományos nemi szerepek felborultak és összekeveredtek. Kevés nő marad otthon vezetni a háztartást, a gyereket neveli a televízió és az internet, az óvoda és az iskola, a munkahelyek többségén pedig együtt húzza az igát a férfi és a nő. Maszkulin munkahely egyre kevesebb, viszont sok olyan munkahely elfeminizálódott, ami régen férfimunka volt: könyvtárszakma, pedagógia, hivatali élet, politika, gazdaság, jog. Női titkárok, női könyvtárosok, női jogászok, női ügyvédek, női tanárok, női adminisztrátorok, női HR-esek, női politológusok, női menedzserek, női lakberendezők rohangálnak ezerszám. A munkahely és a magánélet pedig egyre inkább egybefolyik. A Rend bomlásával minden megy előre fokozatosan a Káoszba.

Mit tehetünk? Fogalmam sincs. A tradicionális világ visszahozhatatlan. A jelenlegi modern társadalommal kellene tenni valamit. Sürgősen. A munkahelyeink többsége élhetetlen. És ebben benne van jó mélyen a hagyományos nemi szerepeket szétcsesző emancipáció is.

31 votes, average: 2,26 out of 531 votes, average: 2,26 out of 531 votes, average: 2,26 out of 531 votes, average: 2,26 out of 531 votes, average: 2,26 out of 5 31 olvasó átlagosan 2,26 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Pash Cutter

Pash Cutter
Önmagunk legyőzése a legnehezebb. Az önmagunk feletti győzelem sokkal nehezebb, mint legyőzni egy államférfit. Önmagunk sokkal keményebb ellenfél, mint egy ország legkiválóbb kardforgatója. Tudatában vagyok ennek, hiszen folyamatosan küzdök önmagammal. Az önmagunkkal való küzdelem viszont nem felmentés; juthatunk az őrület határára, de ez a tény nem ad engedélyt a határ átlépésére. Soha nem léphetünk a kísértésbe, soha nem követhetjük el a bűnt, bármilyen bukásra ítélt a nyugati civilizáció, bármilyen dekadencia rágja a nyugati kultúrát, bármilyen káosz bontja fáradhatatlanul a rendet. Önmagammal küzdök... folyamatosan... Az Úr adjon ehhez erőt és kitartást! A katolicizmus egy felnőtt vallás. Köztem és az Úr között dől el valójában, mi bűn és mi nem bűn. A felszínes látásmódnak ez kényelmes hozzáállás, de annak, aki komoly energiákat fektet bele egy katolikus identitás kialakításába, tudatában van annak, hogy kemény meló. A katolikus egyház betartatja velem a vallási előírásokat, és bár ezzel segíti utamat, nem ad útlevelet a mennybe - az én felelősségem, hogy megkapom az isteni kegyelmet vagy sem. A katolikus egyház feladata ebben annyi, hogy nem enged a hagyományok kiüresedésének, és megállít abban, hogy becsapjam önmagam.

289
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
21 Egyéni hozzászólás
268 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
32 Hozzászólások szerzői
Botondxcsakxgeorg1945NaiveReszet Elek Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Wh1te_Rabbit
Olvasó
Wh1te_Rabbit

Szerencsére olyan területen dolgozok jelenleg, ahol alig van nő és ha vannak is, akkor sincs hatalmuk. (IT) Persze itt is megy a fentebb leírt versengés egymás között és ha valamelyikük távol van, a maradék egyből kibeszéli azt az egyet.

Viszont anno még katonaként volt szerencsém női kollégákhoz. Ugyanaz a beosztás, ugyanaz a fizetés, de érdekes módon ők nem voltak hajlandóak fizikai munkát végezni. 5 emberes munkát így 3-an kellet, hogy megoldjunk. Persze lehetett volna úgy is, hogy akkor övék az adminisztratív része a dolgoknak, de szabályosan fel voltak háborodva ha abból sem egyenlő arányban vettük ki a részünket. Persze napközben többnyire csak kvzgattak és összejártak egymásnak panaszkodni, vagy kibeszélni másokat. Ilyenkor nem is lehetett hozzájuk szólni, esetleg munkára megkérni őket, mert ment egyből a sértődés, hogy mi az már hogy én dolgozzak, meg különben is na, majd szólok a férjemnek/pasimnak/apámnak. (aki természetesen valami tiszt volt, így esélye se volt az embernek korrekten intézni a dolgokat)

Volt egy konkrét eset is, (na jó, több is, de nem szeretnék egy teljes könyvet megírni, hehe) amikor totális hiszti lett abból, hogy az illető nőnek is fizikai munkát kellett végeznie, mivel azidőtájt nem voltunk elegen (férfiak) a pakolásra és időre mentek általában ezek a dolog. A végén odáig fajult az eset, hogy minden második nap ordítozott meg csapkodott. Persze ez a többi, nem közvetlen munkatársnál úgy jött le, hogy míg ő egész nap robotol, mi nem segítünk neki. A trükk az volt, hogy amíg mi pakoltunk, adminisztráltunk, neki volt ideje egész nap panaszkodni két kávézgatás közben, így csak az ő véleménye terjengett a köztudatban. Trükkös, mi? Az egészre a koronát az tette rá, amikor ránk fogták, hogy miattunk vetélt el, mert nem csináltunk meg helyette minden munkát. Fél évig utána kényszerszolgálatok sorába kerültem, ő meg még annyit se melózott ezt követően. (az is vicces, ahogy ez a dolog eszkalálódott: az állomány pszichológusához járt folyamatosan panaszkodni, az meg szólt a bázisparancsnoknak, az orvosi titoktartást semmibe véve, aki a zászlóalj parancsnoknak, aki kikerülve a felettesünket jött le leordítani mindenkit, ráadásul úgy, hogy mi erről nem tudtunk semmit se, mivel mi ugyebár a munkával voltunk egész nap elfoglalva, nem a siralmaival)

Az időtájt dőlt össze bennem mindaz a nők iránt érzett feltétel nélküli tisztelet és bálványozás, amit oly szorgalmasan vertek belém gyerekként. (Az itt is korábban leírt dolgok. Szégyen érzet magam iránt, a nők felé a korlátlan engedékenység és angyali mivoltuk megtörhetetlen jelenléte. Persze amikor testközelbe kerülnek ezek a dolgok, előbb utóbb felébred az ember)

Reszet Elek
Szerkesztő

A honvédséghez a nők alja jelentkezik. Legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom.

Azt viszont nem értem hogy az általad leírtak hogyan mentek. Nem volt alá-fölé rendeltségi viszony? Ezt kötve hiszem mert ha csak két katona van együtt, akkor is van elöljáró. Akkor elegendő lett volna egy parancs, ha meg nem csinálja az parancsmegtagadás. Ha meg a csaj volt az elöljáró, akkor neki is volt felettese, de ha a szolgáati utat nem akartátok megkerülni, akkor lassú munkavégzés és utána, a számonkérésnél jelenteni. Szóval nem teljesen világos hogyan lehetett rendszeresen szó nélkül ellógni a dolgokat.

Wh1te_Rabbit
Olvasó
Wh1te_Rabbit

Alá-fölé rendeltségi viszony csak férfiak között volt, férfi és nő között az esetek döntő többségében a férfi volt, aki meghunyászkodott. Volt 1-2 régi vágású tiszt aki lazán leosztotta a magukról sokat képzelő női egyedeket, de azok hosszú távon többek között emiatt is nem örvendtek népszerűségnek, se a nők, se a férfiak körében. (tipikus béta hozzáállású a férfiak többsége is katonaként, ez előtt is akkoriban értetlenül álltam) Láttam és hallottam ahogy a tisztes csaj ordítva bassza le a felettes őrnagyot, majd rácsapja az ajtót.

Amúgy nem volt felettesem az ominózus illető, elvileg egy szinten voltunk, gyakorlatilag neki volt egy tiszt faszija, ami azért sokat ér odabenn. Ahogy a félig vicces kérdés is helytálló a katona nők esetében: Kinek a f*szát tisztelhetem önben? Arról már ne is beszéljünk micsoda kavarások mentek benn, mindenki kefélt mindenkivel, mintha muszáj volna.

Reszet Elek
Szerkesztő

Emlékszem, kiképzőzászlóaljban nálunk is volt nő. Bakancsostul volt úgy 50 kg. Néztünk is hogy mit keres itt. Be se tette a lábát a körletekbe, zuhanyzóba pláne nem. Csak a szolgálatban levő hivatásosoknak, szerződéseknek tette magát. Még üvöltein sem tudott, csak nevetséges fejhangja volt.

Vannak országok ahol azért nem ennyire rossz a parancsnoki lánc tisztetetben tartatása, de a mi operett hadseregünkbe ez dukál.

Ez ugyan orosz, de láthatóan nem harci képességek alapján kiválasztott…

Rokapapa
Újságíró

Azért egy kicsit beleszólnék ebbe a témába ha nem bánjátok.  Jómagam is gyakran láttam miként egy alacsony rangú nő parancsolgat – méghozzá gusztustalan módon – a feljebbvalójának. Ennek oka rendkívül egyszerű. A feljebbvaló – ha férfi – köteles tiszteletben tartani az alárendelt nemiségét és nőnek nem adhat ugyanúgy utasításokat mint férfinak de még számon sem kérheti ha a parancsát egy nő nem teljesíti. Mivel ha nem tisztelettel beszél egy nővel akkor az feljelenti és ilyen esetekben már nincs is kivizsgálás csak azonnali szankcionálás a férfi felettes ellen.

Tavalyi  év vége felé  röppent föl a hír, hogy a rendőrségnél is a járőrök nemtetszésüket fejezték ki a női/férfi vegyes járőrtársak miatt. A tiltakozás oka elsősorban az volt, hogy a női rendőrök többsége – amellett, hogy nevetségesen néznek ki – önmagát sem képes megvédeni, nemhogy akcióban esetleg a társát fedezni. De mivel a rendőrség/belügyminisztérium kötelezve van a női rendfenntartók állományba vételére így a tiltakozás eredménytelen maradt. Egyetlen változás legfeljebb az, hogy megszaporodtak a három fős (két férfi és egy nő) járőrök vagy a még ennél is népesebb járőrcsapatok. Azt hiszem mindenki számára világos az is, hogy a gyakorlatilag haszontalan női rendfenntartók csak a mi adófizető forintjainknak durva és felelőtlen elherdálása.

Mindeközben folyamatos a hisztéria, hogy több rendőr kell az országba. Kérdem én, hogy hová? A népesség csak fogy a rendőrség meg hízik (képletesen). Miért kell egyre kevesebb ember “biztonságára” egyre több rendőrnek vigyáznia? Erre is egyszerű a válasz, azért mert minden nőt a feministák munkára kényszerítenek – a felszabadítás nevében XD!!! – és a gyermekeinket csak az utca és az ellenőrizhetetlen baráti társaság neveli aminek hatására egyre több a bűnöző.

Röviden szólva gratulálhatunk a feministáknak az élhetetlen világ és a tömeges emberi boldogtalanság megalkotásáért. És persze gratulálhatunk a nőknek is – kivétel nélkül – hisz az ő támogatásuk nélkül ez a “modernnek jellemzett” elfajzott társadalom sosem jöhetett volna létre.

Zárszóként még annyit, hogy a nők a munkahelyeken azért hisztiznek állandóan mert nem akarnak dolgozni de minden olyan kezdeményezésre is hisztériás rohamot kapnak amely a nők otthonmaradását szorgalmazza. Kissé paradoxon felállás! :) Később pedig a mai “friss” nyugdíjas nők azért hisztiznek mert a gyerekeik rájuk sem nyitják az ajtó de még fel sem hívják őket telefonon. Ennek pedig az az oka, hogy a sok ostoba nő munkába ment  – ahelyett, hogy a gyerekeit nevelte volna – így elszakítva azt a sokat emlegetett láthatatlan kapcsolatot anya és gyermeke között.

Wastrel
Újságíró

Az én városomban kb. 3 éve olyan rendőrnőt láttam járőrözni, hogy az agyam eldobtam. 10/9-es, abszolút bombázó :) Valahogy nem az fordult meg a fejemben a rendőrnő láttán, hogy mit fog csinálni velem, ha rossz kisfiú leszek és kivilágítatlan kerékpárral közlekedek. Illetve dehogynem, csak nem épp olyan értelemben, ahogy egy férfi rendőr esetén előfordulna :D

Naooo
Olvasó
Naooo

Biztos ő az őrsi gruppenben a főszereplő.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Miért kell egyre kevesebb ember “biztonságára” egyre több rendőrnek vigyáznia?”

Hogy a betelepülő zsidók bátrabban hanukázhassanak.

menzura
Olvasó
menzura

Mit kíván a Magyar férfi?

1. Legyen jogegyenlőség a nőkkel szemben!

2. A férfiak anyagi kizsákmányolásának megszüntetését, minden formában!

3. A feminonácizmus betiltását, a felelősök jogi számonkérését!

4. Közös teherviselést a családon belül, és azon kívül is!

5. Az oktatásban bevezetni, a férfiakkal való helyes bánásmód tantárgyát!

6. A nőket előnyben részesítő, kvóták teljes eltörlését!

7. A férfiakat érő családon belüli erőszak fogalmának törvénybe iktatását!

8. A bontóperekben megszüntetni, a férfiak ellen irányuló joggyakorlatot!

9. A házastársi kötelezettségszegést, szankcionálni!

10. A gyermekhez való jogok kiszélesítését, azonos jogú szülőként való elismerést!

11. A női vezetők alkalmassági vizsgálatát!

12. A bontóperekben kisemmizett férfiakkal szemben, elkövetett törvényi bűncselekmények, azonnali megszüntetését!

ulomenen
Újságíró

Érdekes cikk a linkben, szexizmusról, munkáról, meg hogy a nők hogy látják ezeket a dolgokat a- motorsportban :)

http://totalbike.hu/magazin/kozelet/kultura/2015/12/30/elofordult_mar_hogy_a_fenekemet_fogdostak/

Naooo
Olvasó
Naooo

“Egy rövid bemutatkozás után, elárulnátok, hogy lesz valakiből esernyőtartó lány?”

Büdös a takarítás, egyszerűbb a kurválkodás.

“Az egyetemi tanulmányaink végeztével Gabi is, és én is azonnal főállású modellek lettünk.”

Be lettetek járatva mi?

“és megkérdezte: szívesen dolgoznék-e nekik?”

Hogy mit csinálnál te faszszopó?

“Hogy lesz valakiből manapság modell?”

Tudni kell kivel baszassa szét a seggét.

“Nehéz munka esernyőtartó lánynak lenni?”

Nem.

“G: Előfordul”

A faszok fordulnak elő benned.

“és szeretjük, amikor különböző embereket, és rajtuk keresztül különböző kultúrákat ismerhetünk meg.”

Motorsport és a kultúra. Idióta.

“Nagyon örülünk annak, hogy egész hétvégén a paddock-ban lófrálhatunk. Nyitottnak kell lennünk, ami viszonylag könnyen megy.”

Nincs kétségem.

“mert a feladatunk elsősorban az, hogy a közönség mosolygós, dekoratív lányokkal találkozzon. De nincs mese, ez a munkánk része, és úgy gondolom, eddig mindig megoldottuk.”

Kábteszten buknátok mi?

“de ha már választani lehetne, inkább sétálunk hosszúnadrágban, kánikulában, mintsem”

A földeken kapáljatok.

“és soha nem értik, miért nem akarunk velük randizni.”

Nincs náluk Maserati kulcs?

“és a nagy tömeget kihasználva előfordult már, hogy a fenekemet fogdosták.”

Jól tette.

“A lányok így a motorsport részévé váltak, ezért nem igazán értek egyet a hasonló döntésekkel.”

Végén még muszáj lenne niggerekkel pornózni?

“Azok a lányok, akik mindenüket kipakolják, mert úgy érzik, hogy ez menő, néha nálam is kicsapják a biztosítékot.”

Mert nektek mi nincs kipakolva?

“Nyilván ehhez az is hozzátartozik, hogy indokolatlanul senki arcába nem teszem a melleimet.”

Kell hozzá pénz.

“Hétköznapi srácokkal járunk”

Öhö-öhö, gondolom.

“pontosan tudja, hogy soha nem csalnám meg”

Mesedélután.

Big G.
Újságíró

Már elnézést, de rég olvastam ennyi hülyeséget. A női fönökök kapcsán nincs vitánk, de a többi… A világ legjobb csajozó helyszíne a munkahely. A legtöbb kaland és a legtöbb komoly párkapcsolat is itt születik. Felróni egy nőnek, hogy csinos, hogy vadászik, hogy nincs tekintetettel a lúzerekre – ez totál értelmetlen. Az összes béna- béta tegye össze a kezét, ha olyan helyen dolgozik, ahol használható nőállomány van. És ne csak a nyálát csorgassa!

Rokapapa
Újságíró

Aztán pedig képzeld hozzá, hogy neked kell megdolgoznod a bomba nő fizetéséért miközben még a családodat is elkel tartanod, ha mindezzel megvagy képzeld még hozzá azt is miként rúgnak ki téged a munkahelyedről, hogy egy bomba nő állást kapjon. Természetesen vannak olyan nők akik ugyanolyan sokat dolgoznak mint egy férfi hasonlóan hasznos munkakörben de a túlnyomó többség csak ingyenélő semmittevő “felesleges irodista” (nem véletlenül írtam így).  Az irodai munkák – nagyon – nagy része felesleges. A teljes állami bürokratikus rendszer és jogszabályok csak arra jók, hogy a munkaadókat rákényszerítsék, hogy felesleges munkák elvégzésére alkalmazzanak – elsősorban női – munkaerőket. De ezen munkavállalók fizetéséért egyre kevesebb tényleges munkát végző – elsősorban férfi – munkavállalónak kell megdolgoznia. Ha nem lennének a munkahelyeken nők akkor ismét a vasárnapi misén és az után alakulnának ki a legjobb párkapcsolatok. Számos negatívum mellett egyetlen pozitívum édes kevés a női munkavállalók létjogosultságához.

Big G.
Újságíró

Ez a gondolatsor is ezer sebből vérzik, ráadásul semmi összefüggésben nem áll a hozzászólásommal. Másnaposabb vagyok annál, hogy nagyon belemenjek, most csupán annyit, hogy közgazdasági és társadalomfilozófiai szempontból is problémásak a gondolataid. Visszasírsz egy olyan világot, mely sosem tér vissza, hála a Jóistennek.

Rokapapa
Újságíró

Ha nem látod az összefüggést az én hozzászólásom és a tiéd között olvasd el még egyszer figyelmesen és gondold végig amiket leírtam, akkor megfogod látni az összefüggést.

Amúgy pont a női munkavállalás az ami problémás közgazdasági és társadalmi szempontból. Az elmúlt 20 éveben kezdték el azt az ostobaságot tanítani, hogy az emancipációnak mennyi jótékony hatása van a társadalomra és a gazdaságra. Előtte még ennek pont az ellenkezőjét tanították és érdekes módon az összes akkoriban előre felvázolt negatívum megvalósult. Sem gazdasági sem társadalmi szempontból nem mutatható ki pozitívum a nők munkavállalásából bármennyire is ezt harsogja az oktatási rendszer. Nem kellene mindent elhinni amit tanítanak, inkább nyitott szemmel kellene járni a világban.

De, hogy jobban egyértelműsítsem az első hozzászólásodban rejlő hibát kiegészítést írok. Legalább százszor annyi kapcsolatot tett tönkre a közös munkahely mint amennyi létrejött ott és több ezerszer több kapcsolatot tett tönkre az, hogy a nő dolgozott. Senki sem tud több fronton jól helytállni A dolgozó nő feszült és ideges a munka, háztartás és a család miatt amitől elviselhetetlenné sőt kifejezetten kapcsolatrombolóvá válik. Azt mondják, hogy a házimunka felosztása a felek között enyhíti a nők terheit de mint azt már egy cikkben is leírták a házimunkát végző férfi leértékelődik a nő szemében (kivéve az alkalmi besegítéseket) és már megint ott tartunk, hogy tönkrement a kapcsolat.

Big G.
Újságíró

Amit végtelenül szeretek és tisztelek, hogy kulturáltan, higgadtan és valódi érvekkel tudsz vitázni. Ez ritka kincs.

Pár gondolatodra reagálnék.

“neked kell megdolgoznod a bomba nő fizetéséért”

A saját munkámat végzem a saját fizetésemért. A többi a munkáltató dolga, az égvilágon semmi közöm hozzá. (Egyébiránt béren kívüli juttatásnak gondolom a munkahelyi jó csajokat. Volt olyan állás, amit elsősorban azért vállaltam el, mert tele volt az irodaház használható nőkkel. Rengeteg szép élménnyel gazdagodtam.)

“Az irodai munkák – nagyon – nagy része felesleges. A teljes állami bürokratikus rendszer és jogszabályok csak arra jók, hogy a munkaadókat rákényszerítsék, hogy felesleges munkák elvégzésére alkalmazzanak – elsősorban női – munkaerőket.”

Ez már szinte összeesküvés-elmélet :) Igazad van, hogy a bürokrácián faragni kell. Az államigazgatást is egyszerűsíteni kell és a privát szféra adminisztratív terheit is. Én ezen a téren kifejezetten optimista vagyok. A kormányzat elég tudatos ezen a vonalon és van egy csomó kézzelfogható eredmény is. Ettől függetlenül a könyvelést, a bérszámfejtést és az irodai adminisztrációt sosem lehet nullára redukálni. Ezek pedig jellemzően női területek.

“Ha nem lennének a munkahelyeken nők akkor ismét a vasárnapi misén és az után alakulnának ki a legjobb párkapcsolatok.”

Vallásos neveltetésben részesültem. Ha van terület, amit igazán jól ismerek, akkor ez az. KIHALNA AZ EMBERISÉG, ha a vasárnapi misékhez kötődne a párválasztás. Vatikáni statisztikákat olvasok arról, hogy még a nagyon csekély számú aktív templomba járó is magasról tesz az egyház előírásaira. Ha nem újul meg az egyház, úgy meg vannak számlálva a napja. Kár volna érte. De ha megújul is, akkor sem tudod beterelni az életképes fiatalokat. Csak a töketleneket, sajnos.

“Legalább százszor annyi kapcsolatot tett tönkre a közös munkahely mint amennyi létrejött ott”

Ez egy légből kapott szám, semmi alapja sincs.

Csupán összefoglalásképpen: Egy csomó dologban igazad van, és értem is a problémát. De azért, hogy minden életképtelen, töketlen férfinak legyen állása, én nem vonnám meg a munkavállaláshoz való jogot nőktől. Ez súlyos aránytalanság volna. Legalább ilyen ütős érv, hogy gyűlölnék olyan helyen dolgozni, ahol nincsenek csajok. Az optimális rendszert az jelentené, ahol a nők részmunkaidőben – mondjuk napi 4 órában – dolgoznának. Ez minden problémát megoldana.

 

Egyetlen kérdésről nem szeretnék vitatkozni, mert már sokszorosan túl vagyunk rajta. Léteznek olyan végtelenül pitiáner férfiak, akik azért nem szeretnék, ha nejük munkát vállalna, mert félnek, hogy az asszony félrelépne a hozzám hasonlók valamelyikével. Ha van szánalmas férfiattitűd, akkor ez igazán az.

DennisVT
Újságíró

Kicsit ideillőnek érzem, és érdekes olvasmány:

http://deansdale.blog.hu/2015/01/23/a_demografiai_problemak_megoldasa

Naooo
Olvasó
Naooo

“pont a legokosabb nők vállalják a legkevesebb gyereket.”

Melyik egyetemista tesztet linkeljem a kettő közül?

“Kedves anya, csináljon sok okos gyereket, és az állam ezt honorálni fogja.”

Demokrata államnak nem okos gyerekek kellenek, hanem rabszolgák.

“legyen szocpol a lakásvásárlásra”

Ilyet csak fajilag tiszta, nem szennyezett országban szabad csinálni.

“Vegyük észre, hogy ezen intézkedések mindegyike az állam saját hatáskörén belüli, vagyis az adóforintok elköltésére vonatkozó változtatás.”

Először köpni kéne egy kénsavasat a bankárok markába.

“növelni kell a férfiak felsőoktatási és munkapiaci részvételét, a nőkét pedig csökkenteni. Tudom, ez 50 év feminizmus után drasztikusan hangzik, dehát ez van. Vagy a népességfogyás.”

A tömeggyilkos demokraták a fehér népességfogyásra fognak szavazni.

“A táplálkozást nem ragozom tovább – az állam (megintcsak a saját hatáskörén belül, nem az emberek piszkálásával, vagy fölösleges új adókkal) sok helyen belenyúlhatna a táplálékláncba, hogy egészségesebbek legyünk.”

Eugenika oszt heló.

“Egy profi sportolóra költött pénzből ezer ember focizhatna vagy úszhatna heti kétszer, ami össztársadalmilag nézve fényévekkel hasznosabb.”

“Degrelle hangsúlyozza, hogy Hitler szociális reformjaira fognak végül emlékezni, és nem haditetteire. Foglalkozik Hitler újításaival mint a fizetett szabadság, és a munkavállalóval a nyereség megosztása. A német vezető megfizethető és jó minőségű lakásokat építtetett minden állampolgár számára. Hitler hangsúlyozta, hogy minden német családnak joga volt kellemes küllemű kertes házra virágokkal és zöldséggel. Biztos és kellemes munkakörülményekről gondoskodott. Minden gyárnak volt sportpályája, uszodája, fái, virágai, és szépen tervezett épületei. Súlyt helyezett rá, hogy a munkakörülményeknek nem szabad tönkretenni a munkások fizikai és lelki egészségét. Megszervezte az olcsó népautó a “Volkswagen” gyártását, és olcsón megvehetővé tette minden munkás számára. Modern és szép autópályákat építtetett. Megszüntette az uzsorát azon az alapon, hogy a nemzet gazdagsága a munkaereje, és nem a raktározott aranya. Az állam – hangsúlyozta Hitler – a nép kizárólagos szolgája, és nincs más hatalom fölötte. Hitler szociális újításainak és eredményeinek listája igen hosszú. 1933-ban ez mind újdonság volt. Dinamikus szociális forradalma tényeken alapult, nem szövegelésen, és gyűlölettel töltötte el Németország ellenségeit és egyesítette őket gyűlöletükben.”

Big G.
Újságíró

Sok igazság van Deansdale írásában. De mintha a kormány is olvasná, egyik-másik ötlet megvalósulni látszik.

Naooo
Olvasó
Naooo

“mert tele volt az irodaház használható nőkkel”

Kupleráj.

“De azért, hogy minden életképtelen, töketlen férfinak”

Ez itt a nőihang.

“gyűlölnék olyan helyen dolgozni, ahol nincsenek csajok”

Nemhogy az asztal alatt mindig szopná valamelyik a faszod. Lehetne bővíteni a férőhelyek számát is.

“Léteznek olyan végtelenül pitiáner férfiak, akik azért nem szeretnék, ha nejük munkát vállalna, mert félnek, hogy az asszony félrelépne a hozzám hasonlók valamelyikével. Ha van szánalmas férfiattitűd, akkor ez igazán az.”

Nem te dicsekedsz itt folyton ilyesmivel? Mekkora öngól.

Wastrel
Újságíró

Baszod, te kurva nagy arc vagy. :D

Walter E
Olvasó
Walter E

MODERÁLVA — *** Személyeskedő gyűlölködéseddel túlléped az itt elfogadott határokat. Az ilyen viselkedést tartsd meg más fórumoknak, itt nem kedvelik. Ha a másik mondanivalójával van bajod, írd le, ha az általad nem is ismert hozzászóló személyével, az téged minősít (és minket ha hagyjuk). ***

Walter E
Olvasó
Walter E

És őt akkor miért nem moderáljátok? Ez az ami igazán minősít titeket.

***Ki, hol és pontosan milyen módon személyeskedett veled?***

Walter E
Olvasó
Walter E

Big G. Nem csak velem, hanem az egész oldal férfiközösségével.

Moderator-04
Szerkesztő
Moderator-04

“A személy támadására épülő  érvelésről, röviden személyeskedésről beszélünk, amikor a másik személyét, gyakorlatát, szándékait kritizálják, és e kritika alapján utasítják el az illető álláspontját, érvelését.” – Az oldal férfiközönsége nem személy.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nekem írta? Mit írt? Állítsátok már vissza. Ha nekem ír valaki, azt senki se merészelje törölni.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Naooo te sze***moderálva*** roh***moderálva*** moc***moderálva***s ge***moderálva***da!!! Roha***moderálva*** meg te szuk***moderálva***ya! A kret***moderálva*** ***moderálva***ány any***moderálva***t b***moderálva***d szájba te utolsó fas***moderálva***pó!!!

:P ;)

Naooo
Olvasó
Naooo

Pedig gyűjtöm az ilyeneket, írja meg újra.

Walter E
Olvasó
Walter E

Nem Neked. Big G-nek ment.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“A kormányzat elég tudatos ezen a vonalon és van egy csomó kézzelfogható eredmény is.”
Igen? No, mesélj! :)
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli006.html

“Ettől függetlenül a könyvelést, a bérszámfejtést és az irodai adminisztrációt sosem lehet nullára redukálni.”
Elég a negyedére, ötödére.
Igaz, ezzel a női munkavállalók harmada-fele el is vesztené az állását az országban. És már tudjuk is az okot, miért nem építik le sehol a világon a bürokráciát egy hatékony szintre: Nőket kellene ehhez kirúgni. Azt meg ugye nem szabad. Hiszen mihez is kezdene büfészakos Mancika a versenyszférában?! Még a végén dolgoznia kellene. Azt meg ugye nem hagyhatjuk! :)

“gyűlölnék olyan helyen dolgozni, ahol nincsenek csajok”
Gyűlölnék olyan helyen csajozni, ahol dolgozni kell.
Egy férfi mindig tudja, hogy mikor minek van az ideje. Ha csajozunk, akkor a csajozásnak. Ha dolgozunk, akkor a munkának. És soha nem keverjük a kettőt, mert ha egyszerre csinálsz több dolgot, akkor annak legalább az egyik mindig kárát látja. Egy ember egyszerre csak egy dologgal tud hatékonyan foglalkozni (mindenféle hülye híresztelésekkel ellentétben). Márpedig csajozni csak úgy tudsz munkahelyen, ha a munka kárt szenved. És ez fordítva is igaz.
Ha a főnököd lennék és te kevernéd a munkát a csajozással, akkor páros lábbal rugdosnálak ki, majd egy laza mozdulattal utánad hajítanám a fejedet.

“Ha van szánalmas férfiattitűd, akkor ez igazán az.”
Én a te vagánykodni próbáló papucsbétás mentalitásodat sokkal szánalmasabbnak tartom, de ez maradjon köztünk… ;)

Big G.
Újságíró

Mivel húztalak fel? Te is a pitiáner tábor remegő lúzerei közé tartozol? Őszintén sajnállak.

Ami ezt a páros lábbal rugdosós műmacsó vagánykodást illeti, az utóbbi húsz évben kizárólag vezetői, vagy felsővezetői pozícióban dolgoztam. És sosem fogadtam el olyan állást, ahol a főnököm beleugatott volna abba, hogy csajozok-e a munkahelyen, vagy sem. Azért, mert veled bárki bármit megtehed, még nem mindenki ilyen béna balfék. (Egy professzionális vezető azt nézi, hogy elvégzed-e a munkádat. A többi magánügy.)

Alter Ego
Szerkesztő

“Pitiáner tábor remegő lúzerei.”  – Ez meg már egyenesen az üres személyeskedés kategóriája. Tulajdonképpen ki kellene moderálnom, de inkább csak megkérlek hogy maradj tárgyilagos, mert szerintem a vitapartnerednek tárgyilagos érvei voltak, amelyekre illene hasonlókkal válaszolni. Remélem nincs itt a Férfihangon hagyománya annak, hogy pitiáner lúzernek kiálltja ki az egyik szekértábor a másikat.

Big G.
Újságíró

Alter, tökéletesen igazad van. És azt is tudod, hogy sosem szoktam személyeskedést Indítani. Talán nem a legelegánsabb válaszreakció volt Zombi irányomba tett kifejezetten barátságtalan és személyeskedő megjegyzésére. Igyekszem higgadtan kommunikálni.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Nem húztál fel. Ahhoz nagyon kevés vagy, minden műmacsó vagánykodásoddal együtt is. :)

Egyébként a professzionális vezető nem azt nézi, elvégzed-e a munkádat, hanem azt, hogy milyen eredménnyel végzed azt, és hogy hogy tudnál még inkább a cég hasznára lenni. Illetve nézi azt is, hogy esetleg mások munkavégzését hogyan befolyásolod. Ergo kurvára nem mindegy, hogy a munkahelyen mit csinálsz.
/Mondom ezt úgy, hogy én tényleg vezető pozícióban dolgoztam./

Ja, és (másik hsz-edre reagálva) nem kell 4 fős családnak 500ezer, hogy meg tudjanak élni. Látok nem egy családot, akik 250-ből megélnek 4-en, nem is olyan rosszul. Tudod, ez igényfüggő. A mai ember itt Európában nem él rosszul. Sőt, nagyon is jól él. Csak nem fogja fel, mennyire. Nem az emberek élete rosszabb. Nagyon nem. Hanem az igényük lett sokkal magasabb annál, mint amit akarnának maguknak. Ezért gondolják sokan, hogy ennyi meg annyi pénzből lehetne csak megélni. Pedig 30-50 éve ennek töredékéből is meg tudtak élni. Csak szerényen jegyzem meg, hogy egy minimálbéres magyar ember jobban él, mint a világ lakosságának 80%-a. Egy havi 200ezret kereső ember meg jobban él, mint a világ lakosságának 90%-a. Havi 500ezer? Ezek szerint csak azon a színvonalon lehet gyereket vállalni, amelyiken a világ felső 3-5%-a él? Csak Afrikában meg Dél-Amerikában meg ne tudják ezt, mert másnapra kipusztulnak szegények. :D

Big G.
Újságíró

Tisztában vagyok vele, hogy a felső 10%-ba tartozunk, minden balos rinyálás mellett is. Te pedig tisztában vagy azzal, hogy idehaza nem az afrikai, emberhez méltatlan életszínvonalhoz hasonlítjuk a miènket, hanem az osztrákhoz, némethez. Meg lehet-e élni 250 ezerből négyen? Talán igen. Autófenntartás, nyaralás, gyereknek különóra, egészséges táplálkozás felejtő. Bármiféle megtakarítás kizárt. Apa és anya már huszadikán ideges, hogy kijönnek-e a kosztpénzből. Ez is az, ami egy férfit frusztrálttá tehet, és az életképtelenség érzésével tölthet el. Ez is az, ami családokat tehet tönkre. Ez is egy olyan modell, amiben a felnövő gyerekek hallani sem akarnak nagycsaládról felnőtt korukban.

Az egykeresős modell tökéletesen működőképes lehet Nyugat-Európában, ahol egy pincér, vagy egy hidegburkoló is hazavisz annyit, amennyi elég a családnak. Én személy szerint csak egy olyan családot ismerek közelről, amely 250.000 környékén gazdálkodik. Messze a legfrusztráltabb férfiismerősöm a családfő. A barátaim nagy része magas beosztású, vagy jól menő vállalkozó. De csak páran engedhetik meg maguknak, hogy nejük a lábát lógassa.

Baromi nehéz lesz olyan mintát eladni bárkinek, ami a nélkülözésről szól. Ma Magyarországon a férfiaknak ELEMI érdeke, hogy a feleségüknek is legyen munkája.

Alter Ego
Szerkesztő

Itt megemlíteném az egykeresős családmodell valódi híveinek felvetéseit a családi bevételekkel kapcsolatos érveid ellenében: a nők jelentős munkaerőpiaci részvétele előtt is megéltek a családok; tehát nyilvánvalóan a nők bérének egy jelentősebb részét a férfiak által megtermelt javak erőltetett újrafelosztásával állítja elő a társadalom. Ez közgazdasági értelemben is kontrapruduktív és társadalmi értelemben is káros, mert megszüli “a nőn dupla teher van” és “a mai férfiak nem is képesek eltartani a családot” társadalomromboló, férfiellenes feminista hangulatot. A nők kivezetése a munkaerőpiacról nem sértené a családban élő nők érdekeit és javítaná a családfenntartó férfiak megbecsültségét, ezzel párhuzamosan jelentősen növelné a családalapítási hajlandóságot.

Az elmélet szerintem is hagy némi kívánni valót maga után: például a “pártában maradó” nők komoly létbizonytalanságba kerülhetnének, ugye ezért sem létezett anno a divatszinglik jelensége, egy nőnek és az őt eltartó apjának a létező legnagyobb sorscsapás volt, ha “nem kelt el”. Ha az egykeresős családmodell széles társadalmi elterjedtsége nem is feltétlenül tökéletes megoldás és nyilván nem is megvalósítható egyik napról a másikra, de mindenképpen meg kellene fordítani azokat a trendeket, amelyeket szerintem a feministákkal karöltve az olcsó munkaerőre éhes ipari tőkések állítottak elő, miközben szemrebbenés nélkül beáldozták a családok nyugalmát és boldogságát és a férfiak társadalmi megbecsülését. Meglehet, hogy erre a jelenségre azt is mondhatnánk, hogy a nyugati társadalom a gazdagodást választotta a család és a jövő nemzedékek terhére… “Mellékesen”: az a társadalom, amely nem száll ki időben ebből a spirálból, demográfiai értelemben is felemészti önmagát.

Big G.
Újságíró

Alter, minden szavaddal egyetértek. Mindketten tudjuk, hogy 2016-ot írunk. Már kialakult egy társadalmi helyzet, annak minden pozitívumával és nyomorával. Innen kell megtalálni a kiutat. Ha tojunk rá, mint a balliberálisok, úgy vége a magyarságnak, de Európának is. Ha csupàn a múltba révedezünk, ugyanaz a vége.

Kalman
Újságíró

Az összes statisztika azt mutatja, hogy a jólétben kevesebb gyerek születik. Az anyagi jólét sem hoz egyértelműen boldogságot. Sőt, a fogyasztói szemlélet örök elégedetlenséget hoz, mert mindig van feljebb, amiért lehet küzdeni. Kiszámoló blogján lehet olvasni róla, hogy aki a jelenlegi fizetése mellett hónapról hónapra él, az egy magasabb fizetés mellett is ugyanezt fogja csinálni, csak kicsit többet fog költeni. Ezen ismeretek fényében újra lehet gondolni, hogy valóban helyes-e ez a gondolkodásmód.

Nekem is sok ismerősöm van, aki jóval átlag feletti jövedelemszinten él. Én úgy fogalmaznék, hogy itt már az asszony emancipáltságán múlik, hogy munkahelyen dolgozik-e. Nekem kívülről nézve úgy tűnik, hogy azok a boldogabbak, akiknek otthon marad a feleségük a gyerekükkel. Ismerek olyanokat akik között pontosan tudom, hogy többszörös jövedelemkülönbség van, mégis a kevesebből élők látszanak sokkal boldogabbnak, mert az otthonmaradó asszony kiegyensúlyozott családi hangulatot teremt. Belülről nézve is abszolút elégedett vagyok azzal, hogy a feleségem otthon van, és arra fogok törekedni, hogy ez így is maradjon amíg lehet.

Ha az ember legalább részben lemond a javak hajszolásáról, és értelmesebb értékeket állít magának, akkor sokkal tartalmasabb élete lehet. Az otthonmaradó asszony ráadásul rengeteg a család számára fontos értéket állíthat elő, amivel csökkennek a költségek: kiskertje lehet, egészséges ételeket főzhet, olcsóbb beszerzési forrásokat találhat, stb. Nem úgy kell tehát gondolkodni, hogy vagy egy irodában robotol, vagy pedig a körmeit reszelgeti egész nap.

georg1945
Olvasó
georg1945

Big G. ha te férfi vagy, jóképű, fiatalos, jókedélyű, akkor azt mondom rád, hogy bizony Te vagy az IGAZI FÉRFI.

Ha valaki dolgozott együtt nőkkel, akkor én nagyon is. Voltak kellemetlen dolgok, de a többségük velem kedvesek voltak és nyugodtan megtehettem volna azt, amit megtehettem volna, De mivel családos vagyok és irtózok az ilyen kapcsolat-kalandoktól, hát szépen lecsillapítottam az éppen aktuális hölgyeményt.

De Te ÚGY VAGY FÉRFI (ha tényleg az vagy), AHOGY EGY SZABAD FÉRFINAK LENNIE KELL!

Ha itelligenciádhoz párosul a FÉRFIAS ÉRZETED, akkor, ha akarod, megkaphatod a világot.

Alter Ego
Szerkesztő

Csak közbevetőleg egyetlen észrevétel:

“Ettől függetlenül a könyvelést, a bérszámfejtést és az irodai adminisztrációt sosem lehet nullára redukálni. Ezek pedig jellemzően női területek.”

Ez meg történetesen egy ordítóan nagy nemi sztereotípia. Ha az emancipált munkaerőpiac híve vagy, akkor mi a fenéért írsz le nemi sztereotípiákat, sőt egyenesen férfiellenes kliséket? Ezek viszonylag alacsony képesítéssel is betölthető értelmiségi munkakörök, amelyekről a nők kiszorították a férfiakat, így a férfiak ezek helyett a munkakörök helyett mehetnek inkább csatornát pucolni meg utcát seperni, mert azok a “férfi területek”. Ez nem más,  mint a munkaerőpiac nemi sztereotípiák és szokásjog mentén történő igazságtalan felosztása, amely problémának eddig én még a lehető legkisebb szakirodalmát sem láttam, miközben a nem is létező “nemi alapon diszkrimináló bérelőny” problémájának könyvtárnyi irodalma van.

Big G.
Újságíró

Alter, én Neked drukkolok! Tereld be a férfiakat erre a területre! A legutóbb, amikor gazdasági igazgató voltam egy nagyvállalatnál, a pénzügyi, a számviteli és a bérszámfejtési osztály tartozott hozzám. Az ötven beosztottam közül EGY volt férfi, és ő volt az egyik legjobb munkaerő. Az ősszes könyvelőirodában,melyet ismerek, max a főnök férfi. A srácok, ha közgazdasági pályát választanak, általában magasabbra céloznak.

DennisVT
Újságíró

A kutya nem itt van elásva – szerintem, bár bevallom ehhez kevéssé értek. Hanem ott, hogy az erre a területre szakosodott főiskolákat egyetemeket többnyire nők látogatják, és végzik el, na persze azért nyilván nem 49:1hez arányban. Relatíve nem egy nehéz suli, 3 év alatt elvégezhető (bár vannak okj-s könyvelő stb tanfolyamok sokkal rövidebb idő alatt), aránylag megbecsült, korrektül fizet, nem kell megszakadni – kivéve a tényleg nagy vállalatok senior beosztásaiban, de ezt nyilván jobban tudod. Szóval klasszik női pálya.

Szóval a férfiak “kitúrása” az adott területről nem úgy történik, hogy nemileg diszkriminatív módon elkezdenek nőket felvenni a ffiak helyére – persze nyilván ez is előfordul, valszeg ezeken a posztokon a legkönnyebb megmutatni, hogy nálunk vannak női alkalmazottak, szóval figyelünk a gender equality-re -, hanem úgy, hogy eleve főleg nőket képzünk ki ezekre a posztokra, a hasonló sulit elvégző ffiak jellemzően magasabbra céloznak, ahogy mondtad.

A nők kétharmados többsége a felsőoktatásban ezen a területen szerintem még sokkal magasabb 66%nál. Ez köszönhető az általános és középiskolás tanítási módszereknek is, amik egyre inkább a lányoknak kedveznek.

Ergo szerintem a férfiak visszatolása ide sokkal fiatalabb korban kell elkezdődjön.

Big G.
Újságíró

Nèzz be egy közgazdasági szakközépiskolába! 95% csaj. Már csak ezért is vonzó lehetne a fiúknak, de valahogy mégsem mozdulnak rá. Az iskola tárt karokkal fogadná őket.

Montana24
Olvasó

Van tapasztalatom olyan helyről, ahol kb 2x annyi nő volt, mint férfi. Én hosszútávon az ekkora nőtársaságot nem bírom elviselni, ráadásul a munkára sem tudsz odakoncentrálni rendesen. A férfiak egymás között rivalizálnak a nők miatt, a nőknek meg ez alaptermészetük. Szerintem sok férfi pl emiatt sem szeretne nőkkel tömött helyen dolgozni. Ha csajozni akarsz, úgyis megoldod munkahelyen kívül, ahol az idő és a hely is erre alkalmas. Jobb a békesség, harmónia. Ha van 1-2 aranyosabb csaj, az még oké lehet ha nem kezdenek a cikkben is említett munkahelyi pasi vadászatba.

Big G.
Újságíró

Érdekes lenne egy közvélemény-kutatást tartani, hogy a férfiak milyen munkahelyi környezetre vágynak. Borítékolom, hogy 95%-uk idegenkedne attól, hogy nő legyen a főnökük. Magam is. Borítékolom azt is, hogy 80% feletti azok részaránya is, akik nem szeretnének homogén férfiközösségben dolgozni. Ha van valakinek hasonló kutatási anyaga, megoszthatná!

Reszet Elek
Szerkesztő

Volt olyan munkahelyem ahol egyedül voltam férfi, ahogy olyan is, ahol vagy háromannyi nő volt.  Nem éreztem rivalizálást a férfiak között. Az esetek többségében szerintem ez nem így működik. Legfeljebb ha rossz a felhozatal.

Személyes tapasztalataim szerint a legtöbb esetben a férfiak gyakorlatias módon tisztázzák egymás között, hogy kinek hol húzódik az érdeklődési köre és az esetek többségében a későbbiekben csak újabb kommunikáció után térnek el tőle. Ez gondolom megfelel a minél kisebb erőfeszítéssel ejtsük el a zsákményt elvének.

A munkahelyeken meg leginkább a nőkkel szembeni lépéstávolság folyamatos megtartása volt a jellemző, elvégre sosem lehetett tudni mikor, melyik robban el és kezd illogikus módon viselkedni. Szóval sok tekintetben le se szartuk őket, bizonyos szempontból “nemtelenítettük” őket, az esetleges problémák elkerülése okán.

menzura
Olvasó
menzura

Olyan munkahelyen voltam kis főnök, ahol rajtam kívül 4 férfi volt, és 35 nő. Gyár. Nem az a hely ahol irodai “intelligencia” a jellemző. A lényeg: volt egy irodista “vaginoszaurusz”, aki kiszúrt magának mint ellenséget. A hierarchiában alattam állt, ennek ellenére folyamatosan akadályozta a munkámat, szó szerint baszogatot egyfolytában, szinte szünet nélkül. Tűrtem, igyekeztem nem felvenni, átnézni rajta. Odáig vitte a dolgot, hogy egy napon a főnököm behivatott, és kirúgott. Okok: szexista vagyok, durva nemi aktusokra való felhívásokat tettem, nem végzem a munkámat, stb. Odamentem a “hölgyhöz”, kérdeztem ezt most miért? Kiderült, beszóltam neki… tessék??? Mondja szitut, amiről kiderült ott, és akkor, hogy félreértett valamit ami nem is neki szólt. Abban a hónapban nem tudtam kifizetni a számláim egy részét, kikapcsoltak ezt azt…. Gondolkodtam mit is tehetnék? Feljelentés? Bíróság? Nem a stílusom, a pofánbaszás meg pláne nem…bár viszketett nem kicsit.

Készítettem egy szórólapot, /több példányban/ amiben leírtam, hogy mi és hogyan történt. Objektíven, szelíden. Kihelyezésre került: a volt munkahelyem kerítésére, a vaginoszaurusz lakóhelyére, a férje munkahelyének kapujára, a közért külső falára, /ahová vásárolni járt/, a vállalati buszállomás falára, valamint az összes felettese postaládájába. Természetesen yard, beidézés stb…semmit sem tudod rám olvasni, a részletekbe nem szeretnék belemenni. Ma egy csomagoló üzemben dolgozik, sima melósként. Később tudtam meg, hogy kiközösítették-e miatt, így el kellett hagynia munkahelyét és a szűkebb lakókörnyezete is kiközösítette.

menzura
Olvasó
menzura

A nők kétharmados többsége a felsőoktatásban ezen a területen szerintem még sokkal magasabb 66%nál. Ez köszönhető az általános és középiskolás tanítási módszereknek is, amik egyre inkább a lányoknak kedveznek.

stimmel: egyetemi éveim alatt, főleg eleinte, nagyon csodálkoztam azon, hogy a kollokviumok alkalmával, az anyagot “beseggelő” csajok simán átmentek, még a fiúkat halálra gyötörték azzal, hogy alkalmazni tudja-e, a megtanult anyagot. Arról nem is beszélve, hogy mire képes egy vizsgán, az olyan miniszoknya, amely méhszájig betekintést enged, valamin az olyan dekoltázs amely jól mutatja a bimbóudvart, és a duzzadó bimbókat.( láttam véletlenül, hogy a mosdó előterében “izgatták” a  saját mellüket, hogy szép kemény legyen a bimbó) Természetesen, az okosabb oktatók simán halálra szopatták az ilyen “értelmiségieket”.

Alter Ego
Szerkesztő

“A srácok, ha közgazdasági pályát választanak, általában magasabbra céloznak.”

Nem is igazán tudnak alacsonyabbra célozni, mert az említett munkaköröket nemi sztereotípiák és szokásjogok alapján nőkkel töltik fel. Hasonló a látásmódodhoz a torzító feminista megközelítés is, amely csak azt látja, hogy a felsővezetői posztokon több férfi van, aztán elvakultan csak erre a problémára koncentrálnak, miközben ez a népességnek mindössze 5-10 százalékát érinti. Az már teljesen kívül esik a te és a feministák látókörén, hogy eközben például az adminnisztratív feleslegesen bürokratikus munkakörökben, a mindenféle alacsonyabb képzettséget igénylő, azonban jó társadalmi presztizssel és megfelelő anyagi megbecsüléssel járó, továbbá a könnyű fizikai munkakörök jelentős részét a nők birtokolják, miközben predesztináltan a férfiaknak kell az alacsony presztizsű, nehéz és alulfizetett munkákat elvégezniük, és ez a probléma nem a népesség 5 százalákát, hanem a jelentős többségét érinti.

A nők munkaerőpiacra áramlása előtt a férfiak bízhattak egyfajta munkahelyi előmenetelben is, csak egyetlen példaként: ma a jól dolgozó kisrendőr soha nem kerülhet be az irodába mintegy a munkája és a jó képességei elismeréseképpen, mert azokat a posztokat már a kvótarendőrnők birtokolják, és pont így fest ez sok-sok más területen is. A férfiaknak túl sok esetben marad a két szélsőség: vagy diplomával megcélozhatnak valamilyen nagy presztízsű, nagy felkészültséget igénylő hivatást vagy pedig komoly esélyük van rá, hogy a munkaerőpiac legalsó szegmenseiben kössenek ki… Példaként: ha egy férfi az érettségijével és a félbehagyott főiskolai tanulmányával jelentkezik egy ügyfélszolgálatos, telemarketinges, adminisztratív munkakörbe, akkor sokszor nem csak burkoltan tudatják, hanem akár egyenesen minden gátlás nélkül a szemébe is mondják, hogy ezek női munkakörök, inkább nőket alkalmaznának. Ennek a problémának köszönhetően is egyre jobban erodálódik a férfiak társadalmi megbecsülése, hiszen nahát szemmel láthatóan mennyire sok a csóró lúzer utcaseprő közöttük… Naná, hogy mindenki igyekszik legfelülre célozni, csakhogy ez nem sikerülhet mindenkinek. Mindezek miatt jómagam is annak a híve vagyok, hogy azokat a munkaköröket, amelyek már-már szükségtelen munkákat bíznak a nőkre, csak azért, hogy beteljesítsék a munka világában az emancipációt, gondolkodás nélkül eliminálni kellene… Egy nőnek legrosszabb esetben is még mindig maradhat hivatásnak a családja…

Big G.
Újságíró

Amit leírsz, az létező és fontos probléma. Ugyanakkor meglehetősen összetett is. Egyetlen épeszű ember sem szeretné korlátozni a nők jogait. Ugyanakkor az anyaság preztízsét növelni kellene. Ne azért ne dolgozzon egy nő, mert tilos neki, hanem mert vonzóbb az anyaság. Ez pedig hosszú út. Ha csak a pénzügyi oldalt nézem: Egy nègytagú család nemigen jön ki havi félmilliónál kevesebből, és akkor hiteltörlesztésről még nem beszéltem. Ha csak egy kereső van a családban, az minimum nettó 700.000 forintos bért feltételez, felelőségteljes gondolkodással. Hol van ettől egy átlagos fizetés? Ezen a téren nem vagyok optimista és – ahogy írtam is – a részmunkaidős és a távmunka jellegű női foglalkoztatást tudom elképzelni lehetséges megoldásként.

DennisVT
Újságíró

Felnő a gyerek a legújabb iPhone és Airmax nélkül is.:)

Ismerek családokat, akik 3-400ezer közt nevelnek 2 gyereket különösebb gond nélkül. Persze nem luxus, és nincs meg minden, ami szem szájnak ingere, de van elég. Bőven.

Ha párok félmilliónál vállalnának 2 gyereket elég hamar elfogynánk. Egyszer pont te írtad, hogy 5en voltatok testvérek és elég szegény családból jöttök. Hármótokat ismerem, és simán felnőttetek… A fenti számokból 5 gyerekhez minimum 800.000 kéne ma.

Alter Ego
Szerkesztő

Többen is úgy gondolják (például Deansdale is), hogy bár az ördögtől való gondolatnak tűnik sokak szemében, de az egykeresős családmodell sokall hatékonyabb az egész társadalom számára. Én történetesen nem vallom, hogy teljességgel felesleges a nők munkavállalása, de azt viszont igen, hogy alaposan át kellene gondolni a társadalom viszonyulását a női munkavállalás kérdéséhez. Korántsem feminista állami programok sorozatát igénylő probléma az, ha a női munkavállalók száma illetve a nők munkaóráinak száma egy nagyon kicsivel alulmúlja a férfiakét, sőt éppen ellenkezőleg, erősíteni kellene az ilyen trendeket.

Virenzuola
Szerkesztő

“az anyaság preztízsét növelni kellene”

Nem tudom hova akarod még növelni a preztízsét, mikor már most is ott tartunk, hogy az anyaságra hivatkozva kapnak a nők jogtalan kedvezményeket (pl. korábbi nyugdíjazás).

 

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Nem kellek én ide. :) Pontosan leírtad, amit én is gondolok.
Én maximum csak kiegészíteném.

A nők a könnyű munkákat végzik. Hasonló bérért, mint a férfiak a nehezet. Azért kapják ezt a melót, mert a nőkkel (a feminista híresztelésekkel ellentétben) kivételeznek. Nem régi belga tanulmány volt (nem találom, ha meglesz, linkelem), hogy ha egy férfi és egy nő pályázik meg egy melót, és azonos képességeik, végzettségük van, akkor 3/4 részben a nőt veszik fel (3X olyan esélye van rá). Ha meg ki kell rúgni valakit, és a férfinak/nőnek azonos képességei, megítélése van, akkor 80-90%-ban a férfit rúgják ki.
(Lásd bürokrácia kontra hadsereg. A hadsereget a 90-es évek eleje után 10 éven belül az ötödére építették le a Gerecse keretén belül, és szemrebbenés nélkül elbocsájtottak több tízezer embert. Ugyanis ott férfiakat kellett kirúgni, az meg ugye nem számít. Eközben már a 80-as évek óta tudjuk, hogy csökkenteni kéne a bürokráciát. Azóta sem történt semmi. :) )

Ez az oka annak, hogy a könnyű munkákat a nők átvették a férfiaktól. Azt ők is el tudják végezni. Utána meg jött vele a fizuemelés (a politikusok mindig is jobban hajlottak a női rinyára, mintsem a férfiakéra), a bürokráciának a folyamatos növekedése (sok papírmeló -> több ember -> még több papírmeló -> még több ember…), látszatmunkák, stb. Így alakult ki pár évtized alatt az, amit látunk. és felső parancsra nem is fog csak úgy megváltozni sem a bürokráciában, sem máshol.

Azzal lehetne csak változtatni rajta, ha:
1. A fizetéseket az állami szektorban racionalizálnánk aszerint, hogy melyik munkára mennyire nélkülözhető az ember.
2. Hatékonyabbra csökkentenénk az állami bürokráciát.
3. Komolyabb (és nemileg egyenlő) követelményeket támasztanánk egyes munkakörökkel szemben. (Pl. tanárok, rendőrök, stb.).

Na, addig álljunk vívóállásban, mire a tanárokkal szembeni követelményeket bárki is emelni fogja! Vagy amikor majd csökkenni kezd a bürokrácia. Esetleg mikor majd a tűzoltó 5X annyit kap, mint a titkárnő a hivatalban. Szóljatok majd mindenképpen, le ne maradjak róla! :D

Balton
Olvasó
Balton

Sziasztok,

régről olvasója vagyok már a Férfihangnak, azonban tollat csak most ragadtam. Kicsit a nők a munkahelyen a multiknál dologról.

Alter írta: Példaként: ha egy férfi az érettségijével és a félbehagyott főiskolai tanulmányával jelentkezik egy ügyfélszolgálatos, telemarketinges, adminisztratív munkakörbe, akkor…

Na ez lenni én… Multinál dolgozván ügyfélszolgálaton annyival árnyalnám azért a dolgot, hogy szorgalmas és megalkuvást nem ismerő munkával előrébb lehet jutni, de ennek ára van…

A túlóra és a folyamatos önképzés, valamint a megalkuvás nélküli azonosulás a cég profiljával, már majdnem szervilisen… Aztán hamar rájönnek ám a főnökeid, hogy van itt egy csákó aki nem csak picsog hanem dolgozni is tud/akar. Kiemelnek a lányok közül, beletesznek egy kvázi irányító pozícióba (műszakvezető) meg rajtad kívül még 3 másik ilyen arcot mint te, és hallelujah…

DE kapsz egy ki nem mondottan/ki nem nevezetten regnáló női kisfőnököt kartársat aki képvisel titeket a vezetőség felé, magyarul amit te csinálsz és leírsz azt összeszedi és elmondja a managementnek.

Illetve ami a heti-napi meetingeken elhangzik azt Ő összegereblyézi és juttatja neked mint információt le. Már ha közben véletlenül nem a facebookon lóg közben, egy két lényeges dologról lemaradva, ami miatt te lesz az idióta mert nem tudtad az infót a mindennapi operációban.

Mindezt 10%-al magasabb munkabérét természetesen, és hivatalosan persze ugyanazokkal a jogosultságokkal juttatásokkal. Csak stresszmentesen és boldogan napi 8-16 között.

Cégünk amelyik Magyarország egyik legnagyobb…-ja, 75%-ban nőkkel dolgoztat ügyfélszolgálatos, telemarketinges, adminisztratív munkakörökben, bár érdekes hogy a legjobb …munkakörökben mindig férfiak villognak. Az év ügyfélszolgálatosa-értékesítője-telemarketingese, mindig férfi…

A 25% pedig a szerelők-karbantartók-helpdeskesek teszik ki; bár a telefonos helpdeskünket mondjuk 8-10 évvel korábbhoz képest amikor 100% férfi volt, már kb. ¼-edben nők reprezentálják.

Az előfizetők nem is hisznek egy női helpdeskesnek…

Reszet Elek
Szerkesztő

“Az előfizetők nem is hisznek egy női helpdeskesnek…” – Mert ők is a patriarchizmus áldozatai…

Wastrel
Újságíró

Komolyan nem értem, milyen jellegű rajongótábort kívánnál magadnak összegyűjteni a bizonyos férficsoportok problémáin való élcelődéssel egy olyan oldalon, amely leginkább a bizonyos férficsoportok (minél több fajta) problémáival foglalkozik. Mégha a női munkatársak kérdése nem is annyira egetrengetően kényes téma, más cikkek alatt sem találkoztam tőled a jóindulatot akár csak megközelítő hozzállással összeválogatott hozzászólásokkal. Javaslom, hogy járj el egy MRI-vizsgálatra, érdekes önismereti teszt lesz számodra :)

Rokapapa
Újságíró

“A saját munkámat végzem a saját fizetésemért. A többi a munkáltató dolga, az égvilágon semmi közöm hozzá.” Igazán szerencsés vagy ebből a szempontból, a férfiak 99%-ka szintén a saját munkáját végzi csak közben mások fizetését is megkel keresniük. Csak egy rövid példa: Negyven évvel ezelőtt egy ipari cégnél ahol kb 200 munkás dolgozott volt megközelítőleg  5-8 irodista a vezetőkön kívül. Ezen irodisták a számlázástól kezdve a rendelések kezelésén át elvégezték az adó és bérügyeket is számítógépek nélkül. Ma egy ugyanilyen cégnél legalább ötven irodista nő látja el ugyanazon feladatokat számítógépek segítségével és még a fizetésük is irreálisan magas. “Igazad van, hogy a bürokrácián faragni kell. Az államigazgatást is egyszerűsíteni kell és a privát szféra adminisztratív terheit is. Én ezen a téren kifejezetten optimista vagyok. A kormányzat elég tudatos ezen a vonalon és van egy csomó kézzelfogható eredmény is. Ettől függetlenül a könyvelést, a bérszámfejtést és az irodai adminisztrációt sosem lehet nullára redukálni. Ezek pedig jellemzően női területek.” Semmi okod az optimizmusra. Épp idén nyáron valósult meg egy magyar államilag támogatott női foglalkoztatási program. Országosan nyolcezer nő kapott állami munkahelyeken gazdasági elemzői munkát a hozzá szükséges képzéssel. Ezen szintén egyértelműen felesleges munkavállalók bérét az ország munkásainak kell kitermelnie. Semmi pozitív változás nincs a kormányzat részéről csak a szokásos csúsztatások, egyik kezével ad a kormány a másikkal pedig kétszer annyit elvesz. Továbbá pont az ilyen nem átgondolt hibás gondolatok “mint a női munkakörök” jelentik az egyik legnagyobb problémát. Ma egy férfi csak akkor tud vezető beosztásba kerülni ha a képesítése mellett hátszéllel is rendelkezik mivel olyan munkakörbe ahonnan vezet szamárlétra felfelé kizárólag nőket alkalmaznak. Ez pedig nemcsak, hogy hibás eljárás de súlyos társadalmi problémákat okoz. “Vallásos neveltetésben részesültem. Ha van terület, amit igazán jól ismerek, akkor ez az. KIHALNA AZ EMBERISÉG, ha a vasárnapi misékhez kötődne a párválasztás. Vatikáni statisztikákat olvasok arról, hogy még a nagyon csekély számú aktív templomba járó is magasról tesz az egyház előírásaira. Ha nem újul meg az egyház, úgy meg vannak számlálva a napja. Kár volna érte. De ha megújul is, akkor sem tudod beterelni az életképes fiatalokat.” Nem halna ki az emberiség, sőt… Nekem a feleségem vallásos és mikor lent voltunk anyóséknál elkísértem a templomba – persze akkoriban még csak udvaroltam neki – és láss csodát a templomban az összes hajadon leányzó az én figyelmemet – mint ismeretlen idegen férfi egyénét – akarta magára vonni. Rendesen kigombolódtak a blúzok, kibomlottak a frizurák stb., röviden a női trükkök tárházát felvonultatták. Amúgy pedig az egyház folyamatosan újít csak ezt nem tehetik látványosan mert azzal azt üzennék, hogy a szentírás alapjaiban hibás. De ott van a házasságon kívüli szexualitás és a fogamzásgátlás esete. Régebben házasság nélkül nemi életet élni paráznaság volt, ma már csak az a paráznaság ha egy házas ember nem a házastársával él nemi életet. A fogamzásgátlás esete pedig egy csúcspélda. Az egyház ma már támogatja a szabad nemi életet addig amíg abból nem születik gyerek, ez gyakorlatilag nyílt fogamzásgátlási reklám miközben elítélik a fogamzásgátlást. Ebből is látható, hogy a változás jelen van csak elég nehéz kimutatni. ““Legalább százszor annyi kapcsolatot tett tönkre a közös munkahely mint amennyi létrejött ott” Ez egy légből kapott szám, semmi alapja sincs.” Ebben teljesen igazad van méghozzá azért mert túl óvatos becslést írtam. Pszichológiai és – nem hivatalos – párkapcsolati  szakkönyvek ezrei taglalják példákkal alátámasztva ezt a problémát. “Egyetlen kérdésről nem szeretnék vitatkozni, mert már sokszorosan túl vagyunk rajta. Léteznek olyan végtelenül pitiáner férfiak, akik azért nem szeretnék, ha nejük munkát vállalna, mert félnek, hogy az asszony félrelépne a hozzám hasonlók valamelyikével. Ha van szánalmas férfiattitűd, akkor ez igazán az.” Az egyik legnagyobb probléma és az emancipáció egyik hajtó motorja a… Tovább olvasás »

Big G.
Újságíró

“Negyven évvel ezelőtt egy ipari cégnél ahol kb 200 munkás dolgozott volt megközelítőleg  5-8 irodista a vezetőkön kívül. Ezen irodisták a számlázástól kezdve a rendelések kezelésén át elvégezték az adó és bérügyeket is számítógépek nélkül. Ma egy ugyanilyen cégnél legalább ötven irodista nő látja el ugyanazon feladatokat számítógépek segítségével és még a fizetésük is irreálisan magas.”

Ez két helyen sántít. Egyrészt egy kétszáz fős üzem teljes adminisztrációját ma is el lehet látni 5-8 fővel. Még akkor is, ha a könyvelés és a bérszámfejtés házon belül kerül megoldásra, bár ez meglehetősen valóságidegen és nem is túl költséghatékony. A másik – mikrogazdasági természetű – tévedés az, hogy ha találunk egy olyan vacak céget, ahol 200 termelőre 50 adminisztrátor jut, és megfelelő racionalizálással le tudjuk faragni az irodai állományt 10 főre, úgy ebből a 200 termelő az égvilágon semmit nem fog érzékelni. Egyetlen fillérrel sem fog emelkedni a bérük. Azt ugyanis a munkaerő-piaci viszonyok határozzák meg, nem a vállalkozói profit.

“a templomban az összes hajadon leányzó az én figyelmemet – mint ismeretlen idegen férfi egyénét – akarta magára vonni. Rendesen kigombolódtak a blúzok, kibomlottak a frizurák stb., röviden a női trükkök tárházát felvonultatták.”

Ez üde és örömteli kép. De ez már akkoriban is legfeljebb vidéken volt jellemző. Ma már szerintem ott se. Lehetne az egyháznak egy ilyen közösségformáló szerepe. Egy hely, ahol tisztességes és jóravaló fiatalok találkoznak, ahol akár hosszútávú szerelmek is szövődhetnek. Atyaisten, de messze vagyunk ettől! Még a vallásos barátaim sem innen válogattak. Az a kevés, aki igen, mind boldogtalan, mert lelkileg sérülttel él. Szomorú, de tényleg a legéletképtelenebbek maradtak csak az egyházi körökben.

“Azért nem akarja sok férfi, hogy az asszony háztartásbeli maradjon mert attól félnek, hogy akkor túl sok ideje lenne és már csak azért is mert unatkozik félrelép.”

Örülök ennek az egyébként teljesen legitim gondolatnak. Innentől kezdve nem csupán a lelki gyengeséget, mint a féltékenység szánalmas mozgatórugóját tudom felhozni, de kaptam egy gyakorlatias érvet is. :)

Walter E
Olvasó
Walter E

“félnek, hogy az asszony félrelépne a hozzám hasonlók valamelyikével”

***MODERÁLVA****  Nyugi ettől nem tartanak.

“Ha van szánalmas férfiattitűd, akkor ez igazán az.”

Igen, a tiéd.

menzura
Olvasó
menzura

“félnek, hogy az asszony félrelépne a hozzám hasonlók valamelyikével”

Minden pasas életeben van olyan szakasz, amikor simán csak biodildó. Van aki fejlődik, van aki nem. Van aki beéri, nő létére, ennyivel is.  Zsák, meg a foltja.

Léteznek olyan végtelenül pitiáner férfiak, akik azért nem szeretnék, ha nejük munkát vállalna, mert félnek, hogy az asszony félrelépne a hozzám hasonlók valamelyikével. Ha van szánalmas férfiattitűd, akkor ez igazán az.”

A félelem, nem szánalmas attitűd. Az a szánalmas, hogy férjes asszonnyal szeretnél “baszni” (bocs). Kihasználva azt hogy nincs minden rendben otthon, a gyengeségét a nőnek, a saját kielégülésedre használni. Etikus, szép magatartás ez. Szerintem.

 

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“a női munkavállalás az ami problémás közgazdasági és társadalmi szempontból”
Maga a munkavállalásuk szerintem nem problémás.
A hogyan-ja már inkább.

Egy értelmes nő szerintem úgy csinálja, hogy:
Először házasodik és gyereket nevel.
Utána pedig karriert épít.
Nem pedig egymás mellett próbál két dolognak megfelelni.
Sok oka van, hogy ez miért jó mind a társadalomnak, mind a gyereknek, mind a nőnek.
Máshol már írtam, de bemásolom ide is:

1. A gyerek egészségesebb lesz
Ugyanis minél később szül a nő, annál nagyobb a petesejtjeinek a sérülése a környezeti behatások miatt (vegyszerek, háttérsugárzás, stb.). Nem véletlen, hogy a férfiak a fiatal, 18-20-as nőkre buknak. Azok a termékenyebbek. A 30 éves nőnek 2X akkora az esélye, hogy debil gyereke legyen, mint a 20 évesnek. Nem véletlen, hogy manapság ennyi a beteg gyerek (allergia, örökletes bajok, stb.). Mert már nem 16-18 évesen, hanem 26-28 évesen szülnek a nők, és ez bizony erősen közrejátszik abban, hogy mennyire is lesz beteg a gyerek.
Ha a nők a karrierépítés helyett először párt választanának és szülnének, akkor a legideálisabb életkorukban tennék azt, ami a gyerek egyértelmű érdeke.

2. Több gyereket tud vállalni
Mert jobban bírja a szervezete. (Ez a társadalomnak jó.)

3. Jobb férjet talál
Egy nő 30 évesen soha nem lesz olyan vonzó a férfiak szemében, mint a 20 éves önmaga.
Ergo pont fiatalon tudja a legjobb pasit leakasztani magának.

4. 100%-os anya lehet
Teljes energiáját tudja a gyerekre fordítani, ami a gyereknek is jobb, mintha anyu este érne haza a melóból. És neki is jobb, mert nem kell szétszakadnia. ELŐSZÖR nevel gyereket, majd csak UTÁNA épít karriert, miután a gyerekek már kirepültek, avagy legalább kamaszkorúak.

5. Nincs hátrányban a munkaerőpiacon
Mivel már a gyerekek nagyok vagy kirepültek (40 éves kor körüli nőről beszélünk), így nem fogja a munkáltató azt nézni neki, hogy mikor fog szülni. Mert már nem fog.

6. Van mögötte egy családi háttér, amire támaszkodhat
Ez munkavállaláskor, karrierépítéskor előny, szemben a maival, ahol úgy megy egyetemre, hogy semmi nem támogatja.

7. Egy 40-es nőre jobban felnéznek minden téren, mint egy 20-as kis picsára.
Vezetőként sokkal jobb lehet, de akár pedagógusként meg más területen is. Egy 20-as csajszikát nem néznek semmibe, de egy 40-es érett nőt igen. Mert annak már van élettapasztalata!

8. A 40-es nőnek még van 25 éves karriert építeni
Az még elég hosszú idő. Főleg, hogy nem kell mellette más dologgal foglalkoznia. Még a családdal sem, mert már csak az őt biztosító férj van ott. És izgulnia sem kell, hogy esetleg kirúgják, mert akor is ott van mögötte a korábban is már meglévő családi háttér (férj támogatása).

9. A karrierépítést nem vágja ketté a későbbi gyerekszülés
Megint visszakanyarodunk ugyanoda – nincs hátrány a munkaerőpiacon.

 

Magyarán ha EGYMÁS MELLETT csinálja a kettőt:
– A gyereknek nem jó, mert a gyerek betegebb lesz.
– A gyereknek nem jó, mert nem tud vele 100%-osan foglalkozni.
– A karriernek nem jó, mert nem tud vele 100%-osan foglalkozni.
– Neki sem jó, mert kettészakad az egyszerre meglévő követelmény miatt.
– Fiatalon nincs megbecsülése a karrierben.
– Idősen nem tud gyereket szülni.

Viszont ha EGYMÁS UTÁN csinálja a kettőt:
– A gyereknek jó, mert egészségesen szüli.
– A gyereknek jó, mert tud vele 100%-osan foglalkozni.
– A karriernek jó, mert tud vele 100%-osan foglalkozni.
– Neki is jó, mert nem szakad ketté.
– Idősebb karrierépítőként nagyobb megbecsülés (korból adódik).
– Fiatalon több gyereket tud szülni.
– Fiatalon jobb férjet tud szerezni.

Ennyi a megoldás.
Lehet karriert is építeni, meg lehet gyereket is vállalni.
Csak nem egyszerre, hanem egymás után. És előbb a gyerekszülés és gyereknevelés (közben max. részmunkaidő), mert a biológia így teszi lehetővé. És máris megvan az emancipáció-grrrrpower is, meg a gyereknevelés is. Így logikus és hatékony. (Ha meg nem akar 40 évesen karriert építeni, akkor maradhat otthon is. Azt választja, amelyiket csak akarja.)

DennisVT
Újságíró

Ezt az okfejtést – a lényegét tekintve – olvastam már angolul is. De nekem még férfiként is szemet szúr egy dolog, ami alapjaiban buktatja meg az egészet. Mégpedig az, hogy a férfiak sem angyalok. Képzeld el a nőt, aki gimi, vagy egy gyors 3 éves fősuli után fiatalon férjhez megy, szül 2 gyereket, aztán apu lelép, amikor a nagyobbik 3 éves. A nő ott marad munka, pénz, szakmai gyakorlat, önéletrajz stb nélkül, a legcsekélyebb reménnyel, hogy bárhova is elmehet dolgozni, ahol értelmesen kereshet – hiába végzett el mondjuk egy főiskolát. (két kisgyerek).

Persze mondhatjuk, hogy kap gyerektartást. De hát a nők nagyon nagyon kis része lesz képes olyan férfihoz hozzámenni, akitől kap a két gyerek után 100 – 150.000ft-ot. Azt sem mondhatod, hogy tessék értelmes pasihoz hozzámenni, aki nem lép le, mert valszeg abból sincs elég.

Két gyerekkel, pénz nélkül újra párt találnia gyakorlatilag reménytelen – illetve max olyan férfiaknál van esélye, akik nem találnak olyan nőt mint ő, csak gyerek nélkül. Az a férfi meg neki nem kell.

Na szóval ez egy olyan buktató, és olyan rizikó, amire ha egy nő azt mondja, hogy ő azt nem vállalja, akkor azonnal megértem.

Tudom, hogy régen viszont ez volt a default életvitel, de azóta nagyot fordult a világ. Egy férfinak is ezerszer könnyebb lett félrelépni, új nőt találni, főleg ha jó parti. Tudom, hogy alapvetően nem a férfiak válnak és robbantják a családot, hanem pont a nők, de ezt hiába mondod annak a nőnek, aki igyekezett a körülményeihez képest fiatalon és jól férjhez menni, szülni két gyereket, hogy aztán egyedül maradjon velük, és annyi gyerektartással, amiből talán pont nem halnak éhen. Elhelyezkedni nem tud, új pasit találni se sokkal könnyebben…

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

1. Ne menjen fősulira. Sőt, gimibe se. Maga a gimi is értelmetlen. Meg a fősulik 90%-a is. (Nemtől függetlenül.) 2. Váláskor a váltott elhelyezés megoldás lehet. Ott nincs gyerektartás sem, de nem is kell egyedül maradnia a nőnek a gyerekkel. Mindketten nevelhetik. 3. A válások 80%-át nők kezdeményezik. Emellett a párkapcsolatok 80-90%-át ők teszik tönkre. Ha megszünteted azt a rendszert, ahol a nőnek előnye származhat a válásból, nem lesz válás. Vagy koránt sem annyi. 4. Egy férfi igen ritkán borít le a saját gyereke mellől! Amikor a férfi válik, olyankor az esetek 99%-ában vagy nincs gyerek, vagy kiderült, hogy nem az övé (talán csak nem verik nagydobra). Az csak egy ócska feminista humbug, hogy azok a mocskos férfiak egyedül hagyják szegény nőt a gyerekkel. Örök érvényű mondat: “Lószart mama!”. Egy szülő a legritkább esetben hagyja ott a saját gyerekét önszántából, akár férfi, akár nő az illető. Amikor a “mocskos férfi” otthagyja, akkor valójában vagy elszakítják a gyerektől, vagy nem is az övé. Tehát voltaképpen egy olyan kis esélyről beszélünk, ami mondhatni jelentéktelen. 5. Ha a mai munkákat VALÓS értéke alapján mérnénk, akkor a mai nők 80%-a alapból nem is dolgozna. Azért dolgozik a mai nők 80%-a, mert a munkájukért jóval magasabb bért kapnak, mint amit egyébként megérdemelnének. Ha reálisan kapnák, akkor vajon egy könyvtáros kapna annyit, mint egy szalag mellett álló munkás? Vagy a hivatalban dolgozó titkárnő kapna annyit, mint egy kukás vagy tűzoltó? Francokat! A nők 80%-ának a munkáját pár napos/hetes betanítás után el tudja végezni egy 12 éves gyerek is. (Míg egy férfiét véletlenül sem!) mégis ugyanazt a fizut kapják. Miért? Mert állami nőtartó rendszerben élünk, ahol állam bácsi eltartja a férfiak pénzén a nőket. De ha ezt racionalizálnánk, és a nők valóban egyenlő feltételekkel vennének részt a férfiakkal folytatott versenyben, akkor 80%-uk máris nem akarna dolgozni munkahelyen. (És a társadalmat sem érné veszteség, mert a megtermelt javakból nagyjából ugyanannyi lenne, csak nem a nő lenne állami pénzből eltartva, hanem a kevesebb adó miatt a férfinál maradna a megtermelt pénz.) 6. Ugyanez a helyzet a felsőoktatással. Ha racionalizálnánk a felsőoktatást, és mellette mondjuk fizetőssé tennénk, vajon lenne ennyi büfészak? Megint csak: “Lószart mama!”. A nők 90%-a nem is járna egyetemre, mert valóban versenyre kellene kelniük a férfiakkal. Nem lenne állami pénzen (férfiak pénzén) szociológia, kommunikáció, politológia, germanisztika, médiaismeret meg hasonló körömreszelő szak. (Vagy lehetne, ha kifizeti magának.) És (lásd 5. pont) nem is írnák elő, hogy X hivatalban felsőfokú végzettség kelljen arra a melóra, amit nyaranta diákmunkában a 16 éves, 8 általánossal bíró gyerek csinál. (Mert bizony az csinálja, mikor a Mancika nyaralni van.) Maradnának az olyan szakok, amelyek valóban kellenek (azok is ésszerűsítve). Márpedig ott manapság sem olyan nagy a nők aránya. Összességében nyugodtan ki merem jelenteni, hogy egy olyan társadalmi és gazdasági berendezkedésben, ahol valóban egyenlőség van férfi és nő között (jogilag, illetve joggyakorlat szempontjából), továbbá ahol a mai szocialista parazita-eltartó rendszer helyett rendes kapitalista gazdaság lenne (magánnyugdíj rendszer, magán EÜ, racionalizált bérek az állami szférában, minimalizált állami szféra, stb.), ott bizony a nők 80%-a alapból a háztartásbeli létet választaná. Mint ahogy egyébként több tanulmány is alátámasztja már, hogy a nők döntő része így szeretne élni és rohadtul nem szeretne melóhelyen gürizni. És ezt bizony úgy lehetne megvalósítani, hogy valódi egyenlőséget hozunk a két nem közé. Ergo aki akar, az nyugodtan építsen karriert – egyenlő feltételekkel a férfiakkal. Aki meg nem akar, annak még mindig ott a lehetőség, hogy gyereket neveljen. Amiről te beszélsz, az egy olyan kis esélyű dolog, hogy ugyan valóban létezik, de társadalmi szempontból jelentéktelen. Főleg, ha az ezzel szemben meglévő előnyökről is szólunk. mert szép és jó azon aggódni, hogy “jaj mi… Tovább olvasás »

DennisVT
Újságíró

Igazából csak a 2-3-4es pontod foglalkozik azzal, amit felhoztam. (Hozzáteszem, és valszeg ezt már az előző hsz-emben kellett volna, hogy alapvetően egyetértek ezzel az egész előbb házasodj/szülj aztán karrier dologgal).

Lehet, hogy én egy kicsit túlbecsültem, te viszont szerintem nagyon alulbecsled (“jaj mi lesz, ha azt az 1-2%-nyi nőt otthagyja a férje!”)  ezt a problémát, illetve kockázatot, amivel egy nőnek számolnia kell, amit a felvetésemben írtam. Aki valaha járkált online társkeresőn, az tonnaszám látott olyan nőt, aki egyik napról a másikra egyedül maradt 1-2-3 gyerekkel, ugyanis ők azok a nők, akiknek nincs ideje máshol ismerkedni, persze a való világ arányai nyilván mások, mint az online. Na most én vagyok az első, aki kimondja, hogy ebben a nőnek is felelőssége van – nem is kicsi -, persze. (De a férfinak is abban, ha a nő akar válni.)

Számolni kell azzal is, hogy amint átalakítod a jelenlegi rendszert, pl váltott elhelyezés, vagy “egy olyan társadalmi és gazdasági berendezkedésben, ahol valóban egyenlőség van férfi és nő között (jogilag, illetve joggyakorlat szempontjából)” , akkor rögtön megugrana a férfiak által kezdeményezett válások száma. Nyilvánvaló okokból.

Abban is egyetértek veled, hogy az össztársadalmi pozitív hatásai felülmúlnák a negatívakat. De ugyanúgy, ahogy ma megértem, ha egy férfi inkább MGTOW lesz, minthogy házasodjon, mert túl nagy a kockázat, úgy megérteném a nőket is a fent vázolt helyzetben. Mondom, egyetértek, még mindig ez a kisebb rossz, de ettől még nem lesz jó. Végeredményben szinte mindig ugyanoda lyukad ki ez a fajta beszélgetés: egyéni vs társadalmi érdek.

Big G.
Újságíró

Csakis olyan világot szabad vizionálnunk és építenünk, ahol az egyéni és a társadalmi érdekek szinkronban vannak. A többi csupán szélmalomharc, vagy borítékolható kudarc és tragédia. Deansdale javaslatai azért jók, mert többségük megvalósítható, sőt, egy-kettő már el is indult. De nem nyomhatsz le senkinek a torkán olyat, hogy szarabbul fogsz élni, vagy hogy mások döntenek a sorsod felett.

Az a legnagyobb bajom, hogy kevés a józan hang. Amikor Kovács Ákos tesz egy AJÁNLÁST, azon bepöccen a sok beteg balliberális, meg a még betegebb Tcom. Itt meg sokszor a másik véglettel találkozom, mely legalább jó szándékú, de többnyire olyan messze esik a valóságtól, hogy hihetetlen.

Reszet Elek
Szerkesztő

A gond az hogy az egyéni- és a társadalmi érdek sosincs szinkronban. Az egyén mindig és minden határon túl igyekszik érvényesíteni a saját érdekeit a környezete rovására. Ezért van az, hogy a jelenlegi világban a társadalmi érdek csak írott malaszt, valami olyasmi, amit a társadalom morálisan értékesebb fele üdvözölne, elviekben létezik, ám szinte senki sem hajlandó érte az önkorlátozásra.

Ezért van az, hogy manapság a sikeresség forrása leginkább az, hogy mennyire tudod következmények nélkül áthágni a szabályokat ill. hogy versenyelőnyként milyen mértékben tudsz másokat rákényszeríteni az önkorlátozásra.

Big G.
Újságíró

Szerintem az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy önkorlátozást várunk bárkitől. Olyan kormányzati döntések kellenek, melynek nyomán az embereknek MEGÉRI környezettudatosnak lenni, gyereket szülni, adót fizetni stb. Minden más elgondolás csak naiv álmodozás.

Reszet Elek
Szerkesztő

A valódi emberi mivoltunk legalapvetőbb jellemzője hogy igyekszünk uralni ösztönszerű késztetéseinket. Nem verjük be egymás fejét, nem vesszük el mások dolgait csak mert nekünk is kell stb. Önkorlátozás kell(ene) hozzá, hogy a jelenlegi előnyökről készek legyünk lemondani jövőbeliekért.

A látszat ellenére egy faj sincsen önmagából adódóan egyensúlyban a környezetével, ezt mindig a környezeti hatások érik el (táplálék mennyisége, klíma stb.).

Az értelmünkkel, tudásunkkal éppen ezeket a külső kényszerítő tényezőket játszottuk ki (legalábbis részben). A kövekezményei láthatóak, túlszaporodás, a természeti erőforrások felélése, elszakadás biológiai meghatározottságainktól, sorolhatnám…

Big G.
Újságíró

Ebben nincs vita köztünk. De az önkorlátozást ne özvegy Tirpák Bélánétól, vagy Lakatos Lajos egyéni vállalkozótól várd. Ha súlyos ezreseket kell fizetni a szemetelésért, úgy senki sem fogja kipöckölni a csikket a Ladából…

Értelmetlen dolog megpróbálni megváltoztatni az alapvető emberi ösztönöket. Nevelni és terelni lehet, de megfelelő és hatékony eszközökkel. Ami a legjobban zavar: néhányan valamiféle spirituális többletet látnak az öncélú böjtben, a lemondásban, az önkorlátozásban, a szenvedésben és a fájdalomban. Szerintem ilyen egyszerűen nem létezik.

 

Reszet Elek
Szerkesztő

Szerintem meg igen, van értelme.

A magam részéről az elrettentés helyett, a nevelésre, a pozitív példákra és hasonlókra tenném a voksomat.

A szemetelős példádnál maradva, az emberek igazoltan kevésbé hajlamosak csinálni tiszta, rendezett környezetben.

Big G.
Újságíró

Ezekre (is) nyilvánvalóan szükség van, semmi vita köztünk.

Rokapapa
Újságíró

“Csakis olyan világot szabad vizionálnunk és építenünk, ahol az egyéni és a társadalmi érdekek szinkronban vannak. A többi csupán szélmalomharc, vagy borítékolható kudarc és tragédia.”

Ezek szép gondolatok és jó lenne ha megvalósíthatóak lennének de sajnos köszönőviszonyban sincsenek a mai világunkkal vagy annak haladási irányával. Ha csak egy kevés igaz lenne belőle a feminizmust már rég emberiség elleni bűntetté nyilvánították volna.

Lucia
Olvasó
Lucia

nem, ha a no elobb szul es aztan karier akkor azt azert teszi hogy nevelje a gyerekeit nem azert hogy a volt ferje vagy annak az ujabb szeretoje nevelje.

A megoldas regebben, mert nalunk nem csak 40 eve van valas, hogy a nonek mikor hazasodik legyen mar egy vagyonja, lakasa a szuleitol (ez volt a hozmany, ez nelkul senki nem hazasodot, es valaskor ez sajatja maradt) Vagy a volt ferj tartsa el.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“a nonek mikor hazasodik legyen mar egy vagyonja, lakasa a szuleitol”
Ja, mert neki ez jár?
Neki jár, hogy legyen vagyona, amiért semmit nem tett?
Érdekes… :)

“Vagy a volt ferj tartsa el.”
Mert miért is kell eltartani őt?
Mert sikeresen körülnőtte a szent puncit, vagy miért?

menzura
Olvasó
menzura

Nem lenne állami pénzen (férfiak pénzén) szociológia, kommunikáció, politológia, germanisztika, médiaismeret meg hasonló körömreszelő szak. (Vagy lehetne, ha kifizeti magának.)

Szociológiát hallgattam az egyetemen. Nem tisztem a hivatást védeni, egy teljesen ostoba álláspont ellen. Mindenesetre, szívesen elvégezném a “tisztelt” zombigyilkoson  Theodor Adorno (1903-1969) fasisztoid skálájának módszertanát. /ma finomkodva rendpárti skálának hívják/ Talán felesleges lenne ide neveket írnom, vagy azt hogy a szociológia tudománya mennyi mindent tesz csendben, a háttérben a társadalomért. Felesleges leírnom, hogy valóban, és szó szerint mit jelent a szociológia. Miközben az úriember olyan fogalomrendszerben érvel, amely a szociológia, és egyéb társadalomtudományok nyelvezete, fogalomtára, kifejezésformája. A pontokba szedett, vélemények többsége hiányol mindenfajta tényszerűséget. Ettől szubjektív, de semmi estre sem objektív. Tiszteletben tartom, és értem. Számomra viszont elfogadhatatlan, az ilyen érvrendszer. Még a kocsmában sem, sok sok sör után sem. 

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

1. Nem a szociológia tudományáról írtam, hanem a képzés(ek)ről.
Többek között arról, amiről pár hozzászólással ezelőtt éppen te is írtál a “méhszájig nyitott miniszoknya” meg a “bimbóudvart láttató dekoltázs” mellett. Tudod, ha valóban egyetemet végez valaki, akkor nem árt, ha érti is, ami le van elé írva, nem csak write-oly üzemmódban nyomja…

2. “vélemények többsége hiányol mindenfajta tényszerűséget”
Majd ha sikerül bármelyiket is érdemben cáfolnod, mindenképpen szólj nekem! ;) Addig viszont ha nem bánod, nem különösebben adok a véleményedre ezzel kapcsolatban.

menzura
Olvasó
menzura

1. Nem a szociológia tudományáról írtam, hanem a képzés(ek)ről.
Többek között arról, amiről pár hozzászólással ezelőtt éppen te is írtál a“méhszájig nyitott miniszoknya” meg a “bimbóudvart láttató dekoltázs”mellett. Tudod, ha valóban egyetemet végez valaki, akkor nem árt, ha érti is, ami le van elé írva, nem csak write-oly üzemmódban nyomja…

Az világos, hogy fogalmad sincs a képzések mibenlétéről, vagy ha van is, akkor az nagyon torz, amit te itt készpénzként tálalsz. Azzal hogy a szavaidat magyarázod, az azt mutatja, hogy szarul fogalmazol, és hidd el hogy bőven túl vagyok azon a szinten, hogy elhiggyek bárkinek bármit is pusztán azért, mert sokat írkál, vagy ő a leghangosabb itt. Érveidet nem kell idemásolt linkekkel cáfolni, elég ha az ember kifinomult, és tájékozott. Mások által leírt, és félremagyarázott “tényekre” hivatkozni… tudod, más tollával… ráadásul szarul is érvelni…kapisgálod? Úgy mosol össze fogalmakat, majd kezded kimagyarázni magad, mint egy elsőéves kommunikáció szakos kisleány.

2. “vélemények többsége hiányol mindenfajta tényszerűséget”
Majd ha sikerül bármelyiket is érdemben cáfolnod, mindenképpen szólj nekem! ;) Addig viszont ha nem bánod, nem különösebben adok a véleményedre ezzel kapcsolatban.

Pici fiúka….ennek nézzél te utána, mert te tőlem kiigazításokat ugyan nem fogsz kapni, mert elemi szintű ismeretanyagaiddal nem fogok vitázni. Az hogy, egy nyíltan nárcisztikus és erősen fasisztoid emberszabású ad-e a véleményre, arra olyan magasról szarok ameddig pici fiam, fel sem látsz.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Ajjaj! Nem tán a cociológia szakos diplomád után rátaláltál a netre, kishuszár? Édi vagy, aranyvirág, mind a huszonpár éveddel meg az erőlködéseddel! :)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Az anti-intracepciós változóknál eltörne a mutató, ahogy elnézem, úgyhogy ne nagyon piszkáljuk ezt a kérdést :-)

menzura
Olvasó
menzura

Az anti-intracepciós változóknál eltörne a mutató, ahogy elnézem, úgyhogy ne nagyon piszkáljuk ezt a kérdést :-)

Istenem, ez így van… szegénykémet tényleg nem akarom zavarba hozni, azzal pl, fogalomzavarok tömege, csúsztatások, vélemények belinkeléseit tényekként tálalva, stb. Klasszikus kocsmatudós, anno ilyenek voltak a pártitkárok, házmesterek stb.. Félművelt és egészhülye, klasszikus kombinációja. Vannak részigazságok abban amiket zombi elvtárs leír, de ebben az a veszélyes hogy ezt veszi és tálalja alapigazságként. Nem is fárad azzal hogy ellenőrizze álláspontjai másik oldalát,  nem vizsgálja meg több dimenzióból, ettől tudománytalan, kuruzslói szintű. A vitakultúrája minimum szinten aluli, ezért sem szabad komolyan venni. Csórikám….
 

Reszet Elek
Szerkesztő

A felsőoktatás szdsz-es tömegtermeléses felpuffasztását kellene visszaállítani a korábbi elitista szemléletű képzésre. Az ebben végzett friss diplomásoknak a képzés elején megkötött tanulmányi szerződés alapján itt adni munkát méghozzá az iskolai eredméynük alapjáni állami jövedelemkiegészítéssel.

A gimnáziumi képzés túlnyomó többségét átállítani szakközépre és megtoldani két évvel (azaz hat évesre). Bizonyos üzemméret felett kötelezővé tenni a cégek iskolai képzésbe való érdemi bekapcsolódását. Esetleg ezt valamennyire kompenzálni az iparűzési adóból.  Függetlenül attól hogy valaki utána továbbtanul minden végzős diáknak ott lenne a kezében a korszerű, piacképes szakmai végzettség.

A lemorzsolódóknak pedig négyéves képzésben bizonyos szakképzéseket biztosítani.

Általános iskola: Le kell bontani az értelmetlen és a gyermekeket hihetetlenül túlterhelő oktatási anyagtömeget, racionalizálni kell az oktatást magát is. Teljes napos, foglalkoztató képzéseket kell kialakiítani. Az első négy évben az alapkészségek kialakítására fejlettség szerinti tanulócsoportok megalkotásával kell törekedni. A pedagógusoknak kétévente kötelező szakmai és pszichológiai alkalmassági tesztet kell végrehajtani. Kialakítani a szülői, a tanárokat illető valódi megfelelési visszajelzési (számítógépes), bárki által hozzáférhető rendszert, ami alapján minősíteni és bérezni a tanárokat (ez a teljes oktatási szegmensre vonatkozó javaslat). Az ált. iskolai oktatól fizetését automatikusan meg kell duplázni valamint törvényileg garantált min. 50%-os bérkiegészítést adni minden olyan általános iskolai tanárnak, akinek a neme az adott okatatási intézményben nem haladja meg a 40%-ot.

Ezek még a kivihető kategóriájú javaslatok lennének tanítás, oktatás kapcsán.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Mondjuk ezzel az ötleteddel kapásból szembe mennél a civilizációs fejlődési iránnyal, de semmi gond. A technika előretörésével a megélhetéshez egyre fontosabb lesz nem csak az egyénnek, hanem a társadalomnak is a kvalifikált átlagpolgár. Gazdaságilag épp a felsőoktatásban résztvevők számának növelése a nyerő stratégia azzal együtt, hogy az alacsony végzettséggel vagy végzettség nélkül munkába állók számát pedig drasztikusan le kell faragni.

Szok kici emberke dolgoz occón szok kici gyárban vagy minél több okos ember épít nagy gyárakat, amiben kevesen, de ügyesen dolgoznak.

Ha 300 éve is így gondolkodtak volna, akkor még mindig 1% értelmiség és 10% szakmunkás lenne az oktatással érintett népesség, ami ugye nem tesz jót a gyárak napi működésének.

Abban igazad van, hogy a képzés szerkezetét lehetne modernizálni, mert az még őrzi a régi, elitista struktúrát, és egyszerűen túl nagy a hagyományos magyar erősség, az elmélet és az alapkutatás súlya. Ez a régi, kommunista – értelmiségi kiegyezés eredménye. Amíg az egyetemi elit nem ugat bele a mindennapi élet dolgaiba, addig a politika is békén hagyja őket, és a csendes, rendes kutatót nem hagyja éhen halni. Ebben a rendszerben felértékelődött a 2×2 méteres tanszéki irodák berkein belül maradó világmegváltás, ott lehetett baszogatni az elméleti problémákat. Az volt a nyerő, aki pénz, infra és különösebb társadalmi jelenlét nélkül tudott nemzetközi eredményt felmutatni. A felsőoktatásunk is ilyen, a közoktatás meg erre készít fel.

De ez általános strukturális probléma. A nők és férfiak ugyanazokat a strukturális problémákat öröklik a tanáraiktól. A mérnöki képzések nagy része ugyanolyan elmélet-túlsúlyos, mint a bölcsészetiek. Az meg csak a régi hülyeség, hogy bölcsész vagy társadalomtudományi diplomával nem lehet érdemi munkát végezni.

A közoktatásban a férfiak pedagógiai súlyának növelése is jó dolog lenne. Valszeg a magasabb fizetés és társadalmi presztízs a kulcs. Ha ebből a kettőből több lenne, akkor a férfiak is szívesebben otthagynák a pedagógiai pálya kedvéért a hősiesen macsó csatornatisztítói hivatást. Na jó, ez vicc volt, köszönd azoknak, akik a “férfiakcsakheroikusésveszélyestermelőmunkátvégeznekmertférfiak” mantrát nyomják.

Amúgy tudod kik a felsőoktatás és kutatói rendszer modernizációjának legnagyobb ellenségei? A csúcson lévő kutatók, az egyetemi elit (kb. 90%-ban férfiak amúgy, jóóó öreg férfiak), mivel a nyitottabb és rugalmasabb képzési rendszer alapjaiban rengetné meg a belső hierarchiát, és a zárt, belterjes világ a maga kőbe vésett ranglétrájával és szabályaival tarthatatlanná válna. Pl. ipari területen dolgozó szakemberek tömegeit kellene beengedni az oktatásba döntéshozói vagy oktatói pozícióba, esetleg az ipari menedzsmentek akár bele is szólhatnának egy egyetem működésébe. Brrr…. Szentségtörés! Akkreditációs bizottsági ülésen valaki megszólalna, akinek nincs legalább két doktorija, és mást merészelne mondani azon kívül, hogy “hozhatok még egy kávét”??? Uhh, ettől talán még a Föld is megállna a forgásban.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Sok dologban egyetértek. de néhányban nem.

– Felsőoktatás:
Nagyjából OK amit írsz. Bár én az egészet fizetőssé tenném, de ennyi eltérés még adódhat. :)

– Gimnázum:
Én nem kiegészíteném még 2 évvel, hanem megszüntetném. Teljesen értelmetlen a gimnáziumi oktatás. Az érettségin tudott tananyag 90%-át 5 éven belül elfelejti minden ember (mert ilyen az ember). A gimnázium (akárcsak az általanos iskola) 90%-ban csak lexikális tudást ad, aminek döntő részét amúgy is elfelejti az ember. Viszont (az általános iskoilai oktatáshoz hasonóan) rontja minden más képességét a gyereknek (szociális készség, mozgással kapcsolatos képességek, stb.)
Teljesen értelmetlen a gimnázium. Az egész az un. “általános műveltség” hiszin alapul, ami nem is létezik. A gimnázium (pláne a mai formájában) semmit nem ad hozzá ahhoz, ami a gyereknek az életben valaha is kelleni fog, emellett amit ott tanul a gyerek, azt nagyrészt elfelejti. Nincs olyan, hogy általános műveltség. Minden embert más érdekel, így minden ember mást jegyez meg. A lexikális tudás pedig (amit a gimnázium, meg úgy az egész oktatási rendszer ad) értelmetlen. Mára pár évente megduplázódik az emberiség tudásmennyisége. Mit akarunk mi megtanítani a gyerekkel? Mert semmit nem fog sikerülni. Ráadásul a ygerek nem tanul, hanem csak magol (rövid távra). Lásd a 90%-os arányt.

– Általános iskola:
Itt a teljes napos foglalkoztató képzéseket nem tartanám jónak. A gyereknek a legfontosabb a fejlődése szempontjából az önfeledt játék (nem a készségfejlesztő, hanem az önfeledt, amikor a társaival játszik). Általános iskolai képzésnél fontos, hogy ne legyen sok órája a gyereknek, sőt, kifejezetten javallott a napi 2-4 óra. A többi időban meg hagyni kell, hogy vagy játszon, vagy olyan tevékenységet végezzen, amit ő maga akar. Az állandó irányítás nem veet eredményre.
A többivel nagyjából egyet tudok érteni.

/Adtál egy jó ötletet a pedagógusok bérezésével kapcsolatban. Köszi. ;) /

Rokapapa
Újságíró

‘Egy értelmes nő szerintem úgy csinálja, hogy:
Először házasodik és gyereket nevel.
Utána pedig karriert épít.’

Ameddig a nők számára lehetőséget biztosít a társadalom a családon kívüli karrierre addig ez csak ábránd marad. Elkel venni a nőktől minden családon kívüli karrier lehetőségét és kész.

Másik témában már írtam, hogy mi a gondom az oldalt is megfertőzött feminista eszmékkel. Ez is egy olyan. Nők  és férfiak azért különbözőek, hogy kiegészítsék egymást és nem azért, hogy egymással versengjenek. A nők dolga a háztartás és a gyerekek a férfi dolga pedig azon feltételek megteremtése amelyek lehetővé teszik a nők számára a saját munkájuk elvégzését.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Elkel venni a nőktől minden családon kívüli karrier lehetőségét és kész.”
Ez szerintem óriási butaság.
Pont olyan káros lenne, mintha azt mondanád, hogy a férfiak ne neveljenek gyereket. (Holott bizonyított, hogy az apára is pont olyan szüksége van a gyereknek, mint az anyára.)

Ha valódi egyenlőséget valósítasz meg, azzal a nők 80-90%-a úgyis kiesik majd a versenyből, mert nem képes arra, mint a férfiak. Ergo otthon fognak maradni és csinálják a htb-t. (Egyébként is többségük ezt szeretné.)
Az a maradék 10-20% meg miért ne karrierezhetne, ha akar?
Ha egy nő alkalmas mérnöknek, orvosnak, akárminek, az miért ne csinálja?

A probléma nem ott van, hogy a nők is építhetnek karriert.
Hanem ott, hogy a férfiakkal való versenyben plusz előjogokat kapnak.
Hülyeség lenne visszalépni a patriarchális modellbe. Majdnem akkora baromság lenne, mint ha a matirarchálisba lépnénk vissza. Előre kellene lépnünk, nem vissza. Egyénileg kellene eldöntenie mindenkinek, hogy mit csináljon (természetesen egyenlő feltételek mellett!), nem pedig a neme kellene, hogy meghatározza, mit csinálhat.

Alter Ego
Szerkesztő

No, bár eddig azt hiszem még nem sikerült senkinek, de úgy látszik, ennyire tömören is össze lehet foglalni a lényeget.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ez jó amúgy. Csak az arányokkal nem értek egyet. Szerintem a nők legalább 70-80%-a képes arra, amire a férfiak, de ha tehetné, nem szállna be a ringbe. De nem hiszem, hogy csak 10-20% akarna mást is a családon kívül, valószínűleg nagyobb lehet az arány. Elég csak körülnézni, hogy mennyi nő van, aki ugyan megtehetné, mégsem vonul be önként teljes munkaidőre a konyhába.

Sokkal kevésbé létezik a női és férfi természet külön, külön, mint az emberi természet úgy általában. A nők is emberek, nem születnek javarészt egységes életcéllal.

Arról amúgy miért nem vitázunk soha, hogy mi van, ha a férfi is akar gyereket nevelni? Ő hogyan egyensúlyozza ki az életét? Neki ki mondja meg, hogy melyik célját vagy vágyát adja fel a gyerek érdekében és mikor? A férfiak hogyan tudnak részt venni a gyereknevelésben karrier mellett?

Wastrel
Újságíró

Az igazi férfi tisztában van azzal, hogy olyan, hogy karrier, nem létezik, azt csak a pórnép hülyítése és minél hatásosabb kiszipolyozása végett hozta létre a kapitalista nagytőke :) Így hát a céges előmenetel, a nevetséges év végi bónuszokért való háború, a cég érdekében való önfeláldozás mítoszával csak a butuska lánykákat lehet beoltani :) Aki meg ezt mégis komolyan gondolja, és törtet felfele a ranglétrán, az a pszichopata. Ennek következményeképp az igazi férfi nem az állambácsitól, meg nem a cégvezető földesúrtól várja a jutalomfalatkát, hanem saját maga kezdeményez a boldogulása érdekében. Vállalkozhat, csinálhat startupot (a startup kiváltképp népszerű üzleti forma manapság, egyrészt mert kevésbé kell megfelelni a nagytőkések hatalmának, másrészt a kvóta HR-hölgyektől is megszabadulhatnak, egy startup vállalatban nincsenek kvóta meg genderfasizmusnak való megfelelés miatt nőkkel feltöltött pozíciók), elvégezhet olyan munkákat magas összegekért, mely munkakörökre a feministák nem követelnek kvótákat (USA-ban már a vízvezetékszerelő többet keres a STEM területen dolgozóknál, ami mindenképp intő jel), vagy akár dolgozhat freelancerként is más vállalkozásoknak, ahol a tényleges egyéni teljesítmény alapján jön a lovetta, nem pedig körömreszelgetésből. Az igazi férfi el tudja intézni, hogy ha nagyon akar, dolgozik otthonról részmunkaidőben, közben gondozza a kisgyerekeit, és még a hétvégi bevásárlást is elintézi. Gondolom nem hiszed el, hogy ilyen férfiak léteznek, hiszen a saját környezetedben nem ismersz ilyent. Nos, ezek a férfiak, akik ténylegesen működtetik a piacgazdaságot, akik tudásukkal és szorgalmukkal jutnak előre seggnyalás helyett, akik képesek évekkel előre megtervezni a pénzügyeiket, ők számítanak a feminácizmussal fertőzött nők számára bétahímeknek, akikre nem nedvesedik annyira a bugyi 18 évesen, hiszen ki izgulna fel ilyen unalmas definíciókra, hogy kiadás, meg bevétel, hogy a cashflow-ról ne is beszéljünk. Bőven megfelel nektek Tróger Tamás ügyeletes tetkóbajnok, aki használ benneteket egy menetre, aztán olyan könnyedén dob benneteket, mint egy heroinos tűt. :) Ilyenekre persze, hogy nem lehet jövőt alapozni.

Alter Ego
Szerkesztő

A férfiaknak is a közgondolkodás pragmatizmusa mutat irányt elsősorban. A “lex moralis naturalis”  (a természettörvények) eléggé stabilan kijelölik a két nem családban és társadalomban betöltendő szerepét. A férfiak jelentős része követi a természetből származtatott közgondolkodást: inkább a “testhezállóbb” családfenntartói szerepének igyekszik megfelelni, Tartsuk szem előtt, hogy ez sokszor jelentős áldozatokat igényel tőlük, hiszen a férfiak a többsége a nőkhöz hasonlóan jobban szeret(ne) a családjával lenni és a gyermekeivel foglalkozni, mint robotolni. A konzervatív gondolkodás a természetre hallgatva tulajdonképpen kíméletlenebb is a szerepelvárások tekintetében a férfiakkal, mint a nőkkel.

Úgy tűnik, hogy a természet szavával feszül szembe a liberalizmus és mondja azt, hogy ne akarja senki természettörvények és szerepelvárások kerekébe törni az embereket, hiszen lehetnek az emberek között olyan eltérések, amelyek az átlagtól eltérő szerepekre, életpályára predesztinálják őket. Ahogyan láthatod, vagyunk itt jónéhányan, akik ebben a tekintetben egyet is tudunk érteni veled.

Személyes véleményem szerint a baj viszont akkor kezdődik, amikor az átlagtól való eltérés (“a deviancia”) mindenek fölé emelésével próbálkoznak egyes ideológusok. Jó példát szolgáltatnak erre Simone de Beauvoir és feminista követői, akik a saját devianciájukat akarják az egész női nembe belemagyarázni és ezzel együtt a saját dogmává merevedett – és ezért önmagát is megcsúfoló – “liberalizmusukat” az egész társadalomra ráerőltetni és a nemi szerepeket kötelező érvénnyel gyökerestől felforgatni. Így már követhető, megérthető?

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Nézzenek oda! Majdnem egyetértünk! :)

Most, hogy 10-20%, az kérdéses. Szerintem annyi. Ha a munkákat, az érte kapott lóvét meg a többi racionalizálnánk, meg megszüntetnénk az egyenlőtlenségeket (magyarán ha a nő ugyanolyan feltételekkel tölthetne be állást, mint a férfi, és nem lennének pozitív megkülönböztetések feléjük), akkor 20%-nál semmiképpen nem lenne nagyobb a nők aránya.

De ezen nem veszünk össze. A lényeg, hogy hozzunk létre egy valódi egyenlő rendszert, és akkor majd mindenki azt csinálja (azonos feltételekkel), amit akar.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Jó nagy marhaság, de legalább tiszta, őszinte beszéd. Végre valaki kiáll, és nem süketel, maszatol mindenféle álszent dumával, hanem felvállalja, amit akar.  Ugyan jogfosztottá tenné a népesség felét erőszakkal, de legalább nem beszél mellé. Ez is tiszteletreméltó legalább, még ha nem is értem, hogy a XXI. században hogy lehet valaki gondolkodásban ennyire lemaradva.

Kalman
Újságíró

Ők, akik lemaradtának vala népesíték vala be a XX. századot.

Lucia
Olvasó
Lucia

Nagyon egyettertek veled. A helyzett az hogy sajnos a nok, foleg fiatal korban, amikor donteni kellene, nagyon befolyasolhatoak (nem jobban mint a ferfiak) a tarsadalmi ertekrendtol. De ez volna a helyes ertekrend amit fentebb leirtal, ezt kellene suggalni/vonzovva tenni fiatal lanyoknak iskolaba, median keresztul. 35 even felul nagyon is megfelelsz meg a valalkozasnyitasra, tanulasra, doktorizni azt igenis oregen kellene, viszont a gyermekszules es neveles ideje az a 18-20 on eveskor, mert biologiailag akkor vagy termekeny , szep, eros.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Csak sajnos az iskolákban sem erre mennek.
Már az általános suliban, a középiskolában meg még inkább arra nevelik őket, hogy karriert építsenek, tanuljanak tovább, már fiatalon. És ezt leginkább pont a női tanárok erőltetik nekik.

.

Volt nekem régen két osztálytársnőm.
Mindkettő csinos csaj volt, az osztály két legjobb csajáról van szó.

– Az egyikük (legyen X) megmondta már gimis korában, hogy ő ugyan nem fog tovább tanulni. Ő háztartásbeli lesz, lesz egy jó férje, neveli a gyerkőcöket, főzi a leves, viszi oviba a kicsiket, stb. és szarik arra, mit mondanak neki a tanárok. Ugyan állandóan piszkálták a tanárok (főleg az osztályfőnök), hogy tanuljon tovább, mert mihez fog így kezdeni az életben, semmit nem fog elérni, stb. De ő szart rá nagy ívben. Még érettségizni sem akart, azt is csak azért tette le, mert már addig is tanult. (És tényleg nincs ma sem szüksége az érettségire.)
– A másikuk (legyen Y) meg bedőlt a tanárok által erőltetett mantrának, hogy “tanulj tovább”, “ebből fogsz megélni”, stb. Tovább is tanult, egyetemre ment, stb.

X:
Ma van egy jó férje, szépen cseperedő  gyerekei, egy házuk, stb.
Él egy boldog párkapcsolatban, egy boldog családban, nem stresszelve különösebben, békésen, nyugodtan. De ha akar, akkor még nyugodtan építhet karriert is, mert a gyerekek pár éven belül kamaszok lesznek és már nem kell állandóan a sarkukban lenni.
– A számára elérhető legjobb pasit szerezte meg (mert fiatalon házasodott).
– Boldog családi élete van, egészséges gyerekekkel.
– Még építhet karriert is.

Y:
Végigtanulta/bulizta a húszas évei elejét, majd gürizett, hajtott, stresszelt, dolgozott. Váltogatott jópár férfit, stb.
– Hosszú távú kapcsolata vagy nem lesz már, vagy nem olyan jó pasival, mint amit 18 évesen szerezhetett volna.
– Gyereke már jó eséllyel nem lesz, vagy ha igen, az is nehezen, vagy akár még beteg is lehet a gyerek.
– Építi a karrierjét (magyarán gürizik egész nap).
– Jelenleg egy kutyával él “boldog” párkapcsolatban…

Annak idején X-et sokan lenézték meg hülyének bélyegezték emiatt a döntése miatt. De ő mégis kitartott a verziója mellett. … Szerintem ő volt a legokosabb csaj az osztályban.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A világ legjobb csajozó helyszíne a munkahely.”

Milyen munkahely az, ahol csajozni lehet? Megmondom; semmilyen. Az csak lófrálóhely. Megszüntetni az összeset.

“A legtöbb kaland”

Kalandozzanak otthon konyhában szakácskönyvek között. Van mit tanulni a picsák 99%-nak.

“Felróni egy nőnek, hogy csinos, hogy vadászik, hogy nincs tekintetettel a lúzerekre”

Amelyik nő magamutogató, az egy lúzer.

Rokapapa
Újságíró

Egyetértek veled bár a magamutogató nő nem lúzer pusztán csak az ösztöneinek engedelmeskedik. Viszont az a nő amelyik egy munkahelyen magamutogató az vagy pasit akar ott fogni vagy a testével akar több fizetést illetve jobb beosztást elérni, vagyis egy lúzer aki tisztességtelenül akar előnyökhöz jutni.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

/Ide írom, mert ez a megoldás a fórum esetében eléggé követhetetlenné teszi az egészet. Kis beszélgetéseknél okés, de nagyobbnál nehezen áttekinthető. Az index-féle időrendi megoldás jobb lenne, mert annyira azért nem kicsi ez az oldal. :) Pláne, hogy bizonyos szintű hsz után már nem lehet hozzászólni./ @Big G. “Az egykeresős modell tökéletesen működőképes lehet Nyugat-Európában, ahol egy pincér, vagy egy hidegburkoló is hazavisz annyit, amennyi elég a családnak.” Az egy álom, hogy nyugaton minden szebb és jobb. Nemrég olvastam egy cikket, ahol az angolok sírtak azon, hogy de nehéz nekik, meg nem vállalnak gyereket, hiszen milyen felelőtlenség rendes kereset nélkül gyereket vállalni. Most akkor hogy is van ez? Ez nem más, mint hiszti. Hiszti, mert valójában mi is meg az angol is jól él. Csak az igényei magasabbak, mint amit megengedhet magának. Ha így nézzük, akkor a milliárdos réteget leszámítva mindenki csak azon sopánkodna, hogy nem tud rendesen megélni és emiatt gyereket vállalni. Érdekes módon Kenyában meg Peruban nem sírnak, hogy annyiból nem lehet gyereket fenntartani. :) És miért hisztiznek nálunk? Egyik ok: mert feminizált társadalomban élünk, ahol nők nevelik a fiatalokat. És a női attitűd egyik jellemzője, hogy panaszkodással, hisztivel és áldozatszereppel oldja meg azt, hogy kapjon valamit. Ez szép is meg jó, csak társadalmi szinten nem működik. Társadalmi szinten a férfi attitűd működik: tegyél magadért és ne rinyálj. “Magyarországon a férfiaknak ELEMI érdeke, hogy a feleségüknek is legyen munkája” Megmagyarázom, miért is nem igaz ez: 1. Vegyünk egy esetet, ahol anyu 100-at keres kézbe, apu meg 200-at. Ez bruttóban legyen a kétszerese (könnyebb számolás végett). Anyu 200, apu 400. Magyarán a család össz bevétele bruttó 600 (netto 300). Anyu jellemzően aktatologató állam bácsinál, apu meg a versenyszektorban termeli a GDP-t. Ha anyut kirúgják abból a munkakörből, ami egyébként sem termel semmit az államnak, akkor az államnak nem kel annyi adót vonnia. Ergo ugyan nem kap fizut, de apu bruttó 400-ából sem csak 200 marad nála, hanem mondjuk 300. Így a család össz bevétele maradna 300, csak anyunak nem kéne látszatmunkát végeznie az irodában. 2. Mint mondtam, az egyéni igény magasabb, mint amit meg tud teremteni. Nem a bevétel alacsony, hanem az igény magas. Ha anyu nem dolgozik, viszont reális bért kap (!!!), akkor igazából az a 20-60ezer, amit megkapna a legtöbb nő, nem osztana-szorozna túl sokat a családi bevételben. (Mert valljuk be, öt irodai asszisztens munkáját egy 12 éves gyerek meg egy jól kigondolt program is el tudja látni, így miért is kellene 100-140ezer forintot fizetni 5 embernek? Miközben egy ugyanannyit kereső tűzoltó munkáját bizony nem tudja ellátni nem hogy egy 12 éves gyerek, de még a felnőtt férfitársadalom 4/5 része sem! Így ha a tűzoltó 120-at keres, akkor az irodai asszisztens reális fizuja 30 körül lenne. És nem 5-en végeznék, hanem csak 1 ember.) Innen már látszik, hogy mivel a nők 80%-a olyan melót végez most, ami drasztikusan túl van fizetve (és sok esetben teljesen szükségtelen is), plusz ha mindezt racionalizálnánk, akkor ugyan a nők többsége radikálisan kevesebbet keresne, ugyanakkor a társadalom által megtermelt bevétel alig lenne kevesebb. Magyarán pénzben közel ugyanannyi a bevétel, miközben időben kevesebb a ráfordítás. Ráadásul a család és a gyerek (plusz a nő) számára is jobb. Ha meg mégis dolgozik a nő (mert én nem tiltanám), akkor menjen ő is mérnöknek, tűzoltónak, satöbbinek. Azonos feltételekkel, kivételezés nélkül! Röviden: Nagyrészt most is egykeresős modellben élünk! A kétkeresős modell csak hazug ámítás, látszat. Míg korábban a férfi közvetlenül adta a pénzét a nőnek (cserében kapta a hűséget – ezt nevezték házasságnak), addig ma állam bácsi elveszi a férfi pénzét és a nőnek adja. Ez utóbbit hívjuk ma hazug módon kétkeresős modellnek. Holott nagyrészt ugyanúgy… Tovább olvasás »

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

@DennisVT
Amit nem vettél figyelembe abból, amit írtam, és szerintem itt mész félre, az az alábbi.
Az esetek 99%-ában egyik szülő sem válik, ha elvesztheti a gyerekét!
Így azt gondolni, hogy az apák majd gyakrabban válnak, ha lesz váltott elhelyezés meg hasonlók, az nem hinném, hogy valós. A váltott elhelyezéssel is elveszti a szülő a gyerekét, még ha csak részben is, így nem akar majd válni, akármilyen jól is meg tud majd élni a másik nélkül. Egyedül akkor fog leborítani (sokszor még akkor sem), ha már tényleg nagyon nem bírja a kapcsolatot. (Azt meg ugye megint csak a a nők teszi tönkre 80-90%-ban, és mivel nincs vesztenivalójuk vele, így nem is akarják megjavítani.)

Ma azért magas a válás, mert a nőnek nincs vele vesztenivalója.
Ha egyenlő elbírálás lenne, akkor mindkettőnek lenne vesztenivalója.
Így hiába nem válna anyu, mégsem tenné helyette apu sem.
Lásd a Szlovákokat, ahol a váltott elhelyezés bevezetése után egyből 40%-al csökkent a válási arány (és még csak a kezdetén vagyunk). Pedig több más nőtartó dolog megmaradt. Ha azok is felszámolásra kerülnének, és valódi egyenlőség lenne a két fél között, akkor a nők (nem csak egyénileg) elvárnák a hűséges férjet. És az meg is valósulna, hiszen a férfiak 90%-a a női elvárást valósítja meg.
Ergo nem hinném, hogy a nők 1-2%-ánál nagyobb arányról beszélnénk.
Persze nem mondom azt, hogy mindenkinek jó lenne.
De a döntő többségnek igen.

Amúgy egyszerű a megoldás:
– Váláskor (meg másban is) egyenlő elbírálás
– Kapitalista gazdaság (nőtartás helyett)
– Oktatás
Igen, az utóbbi szerintem rohadt fontos. És nem csak az iskolában. Meg kellene tanítani az embereknek, hogy hogyan érdemes jó párkapcsolatban élniük, hogyan oldják meg a problémáikat, hogy milyen jellemző ösztöne van a férfinak, nőnek, hogyan érdemes ezt kezelni, stb. A tiszta és őszinte beszéd erről a témáról óriási eredményeket hozhat. Gondoljunk csak arra, amit asszem te is írtál cikket, hogy a game menti meg a házasságot. Ez már egy első lépés lehet. Gondolj bele, hogy mondjuk az anya már kamaszkorában megtanulja, hogy hogyan kezelje a saját shit tesztjét, meg az apa is megtanulja, hogy hogyan kezelje ezt. Innentől a konfliktusok forrásának jó része kilőve. Erre jönne rá, hogy egy ilyen társadalomban a nők többsége nem kukikörhintán töltené a 20-as évei elejét, ergo a szűz nő újra érték lenne. (Azt meg ugye tudjuk, hogy ha a nő szűzen ment férjhez, akkor drasztikusan alacsonyabb a válási arány.) Erre jönne rá a másik oldal – a nőket is meg kellene tanítani, hogy hogyan bánjanak a férfival (és nem csak a férfiakat arra, hogy ilyen a nő). Arra, hogy pl. apunak hagyunk egy kis sufnit, és ott nem zavarjuk, mert ott dolgozza fel a stresszt. Vagy hogy ha kérsz, többet elérsz nála. Arra, hogy egy romló kapcsolatot hogyan kezelj, hogyan beszéljen a két fél őszintén egymással, stb.
Ezek nem ördögtől való dolgok, hanem sima alap pszichológia, amit ha elmondunk az embereknek (már akár fiatalon is), azzal már magában drasztikusan csökkenthetjük a kapcsolati problémák számát.
Ez pedig mind társadalmi, mind egyéni szinten érdek.
(Csak ennek belátásához őszintén kellene beszélnünk a dolgokról, nem úgy, mint ahogy a feminácik teszik.)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

@Kalman
Nagyon egyetértek veled.
Egy dologgal kapcsolatban írnék csak:

“a jólétben kevesebb gyerek születik”

Ez fals, pontosabban nem pontos meghatározás.
Valóban így van, de nem emiatt. Hanem amit korábban már írtam – nőtartó rendszer.
Ahol jóléti társadalom alakult ki, ott vele együtt kialakult a nőtartó rendszer is. Pontosabban a szocialista gazdaság (ami voltaképpen inkább a nőknek kedvez). Ingyenes közép- és felsőoktatás, állami nyugdíj, állami egészségügy, jól fizetett piszlicsáré munkák hada, GYES, GYED, stb. Ez mind szocialista kreálmány, ami szinte minden jóléti társadalomra igaz.
Ez (kiegészülve azzal a bevett szokással, hogy váláskor a nőnek adjuk a gyereket), azt eredményezi, hogy:

A nők válnak -> férfiak nem mernek házasodni -> nem születik gyerek.
A nők főiskolára járnak -> nem házasodnak -> nem születik gyerek.
A nők karrier miatt később szülnek -> később szülő nő kevesebbet bír kihordani.

Még van pár tétel, de igazából ez az oka a kevesebb gyereknek.
Ha kapitalista gazdaságban élnénk, valódi jogi egyenlőség mellett, akkor még jóléti társadalom esetén sem csökkenne a népesség. Inkább szerintem csak stagnálna, vagy stagnálás közeli szinten maradna.

Kalman
Újságíró

Az együttálás biztos, az ok-okozati viszony kevésbé. Én sokkal inkább az emberek mentalitását tartom az oknak. Nem is régen egy ismerős baráti párnál voltunk látogatóban, akik éppen gyereket várnak. Épp akkor volt az Ákos “botrány”. Meg is beszéltük, hogy az ő családjukban is az volt az alapmentalitás, hogy családot kell alapítani és gyerekeket kell gyártani. Érdekes módon még az elvileg vallásosnak nevelteknél is ritka, hogy ezt hoznák otthonról.

A másik oldalra is van példa: egy nő a karrierista  nagynénjéről áradozott a lányainak folyton, ahogy nevelte őket. A lányai felnőttek és mind karrieristák is lettek. Unoka persze a fasorban sincs, pedig már rég itt lett volna az ideje.

Ezek persze csak anekdoták, de ha összevetjük a média és az iskola általi programozottsággal, számomra világossá válik a kép, hogy a népesedéssel, válással kapcsolatos társadalmi problémákat sokkal inkább az emberek világképe okozza, mint a gazdaság kérdések. Ezzel persze nem azt mondom, hogy az általad írtak nem fontosak, de semmiképp nem szabad elfelejteni a kulturális hatásokat. És persze az is igaz, hogy ezek a kulturális hatások sem szükségszerű velejárói a jólétnek elvileg, de valamiért mégis úgy tűnik, hogy kéz a kézben járnak.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Azok a kulturális hatások, amiket írsz, alapvetően legtöbbször abból erednek, ahogy a nők élnek. (A társadalmat mindig is a nők irányították. A férfiak 90%-a papucs, és azt csinálja, ami a nők érdeke és elvárása. Még akkor is, ha az neki nem érdeke. Ezért valósul meg mindig az, amit a nők akarnak.) Namármost ha megnézed, amit ezelőtt írtam, abból egyértelműen következik, hogy a nőknek nincs már semmilyen kötelezettsége a házasság során. Igazából nem is a férfival házasodik, hanem az állammal – az tartja el. (Igaz, a férfin keresztül, de közvetlenül nem a férfitól kapja már a pénzt.) Ebből pedig egyenesen következik, hogy az ezzel járó követelmények és felelősség is elveszett. Nincs már elvárás feléjük (míg a férfiak nagyobb része megtartotta a sajátját), azt csinál, amit akar. Ami nem is baj, egészen addig, amíg ezt saját erőből teszi. A gond az, hogy a férfi továbbra is eltartja a nőt (államon keresztül), de viszonzásul már nem kap semmit. Ergo a nők megélhetése ugyanúgy biztosítva van, de cserében már nem kell adniuk semmit. 1. Márpedig ha veszel egy olyan embert, akinek a megélhetéséért nem kell tennie semmit, nincs következménye a tetteinek, egyre könnyebb az élete, egyre több az ideje, stb., mindeközben az ő elvárásai irányítják a világot -> az egyenes út ahhoz a trendhez, ami manapság tapasztalható. 2. Erre jön rá, hogy a nők sokkal inkább érzelmi lények (kevésbé racionálisak), emellett/emiatt a média és egymás által sokkal jobban manipulálhatóak. Ráadásul a médiában, közösségi helyszíneken, interneten is ők (főként feministák, illetve a mellettük álló papucsok) dominálnak már, ami megint nagyban befolyásolja őket. Gondoljunk csak arra, hogy a nők felé megfogalmazott (mai) elvárások döntő részét is éppen nők fogalmazzák meg. :) Magyarán az aktuális trendek nagy részét éppen ők indítják el és viszik végig. A férfiak csak asszisztálnak hozzá. 3. Plusz ugye ezek az eltartott nők azok, akik a jövő generációit nevelik immáron sok évtizede. És máris láthatod, hogy miért is olyan a társadalmunk, mint amilyen. A jólétben a nők mindig is nagy arcot növesztettek. Lásd Deansdale cikkét a középkorról, ahol a férfiakat rabszolgának tartották. (Igen, az az adott korban jólét volt. A középkorban elég ritka volt pl. az éhezés, a hiedelmekkel ellentétben. És ugyan sok háború volt, de a lovagkori háborúk viszonylag ritkán jártak komoly véráldozattal, főleg a nyugati területeken.) Ott is kinyílt a nők csipája, pedig ott is eltartottak voltak, jólétben, komolyabb felelősség nélkül. Ugyanakkor a gazdasági rendszer ott sem szocialista volt, hanem a feudalizmus ebből a szempontból közelebb állt a kapitalizmushoz. A nőt a férfi közvetlenül tartotta el, nem az államon keresztül! Így a nők még ha magasabb rendűnek is gondolták magukat a férfinál, mégsem váltak el tőlük, mert azt megértették, hogy nélkülük nem maradnának életben. Emiatt akkoriban egy olyan társadalom jött létre, amely az akkori megoldások szerint ugyanúgy a nőknek kedvezett, mint a mai, de mégsem züllesztette le a társadalmat (pl. a házasság intézményét erősen megtartották). . De ha másik irányból nézzük, szerintem könnyen kikövetkeztethető, hogy ha megvalósítanánk egy valódi egyenlőséget mind jogilag, mind joggyakorlat szempontjából, mind gazdaságilag (kapitalizmus), emellett emelnénk az oktatás színvonalát, akkor viszonylag rövid időn belül elérnénk az alábbiakat: – Drasztikusan kevesebb válás (mert a nőknek már nem lenne érdeke). – A társadalom rossz szemmel nézne a válásra (mert a nők rossz szemmel néznének rá). – Sokkal több házasság (mert a férfiaknak már nem lenne veszélyes). – Nők hamarabb házasodnának (rájönnének, hogy így jobb nekik is). – Több gyerek születne, jobban gondoskodnának róluk. – Az anyaszerep/htb megítélése javulna (hiszen több nő végezné). – A hűség értéke megnőne, a hűtlenséget jobban elítélnék. (Mert ez a nő érdeke.) Sorolhatnék még egy rakás előnyt, de csak azt írtam le, ami kapcsolódik. A… Tovább olvasás »

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Az egész cikk egy nagy negatív sztereotípiagyűjtemény mindazzal, amit 100 év alatt a sikertelen vagy vélt sikerességüket féltő férfiak képesek voltak a női munkavállalók ellen összehordani. Hasonlót bármikor lehetne összelapátolni a kiváló férfi munkaerőkről is kezdve a tekintélyelv produktivitásra is káros imádatán egészen a férfiasan laza lógási kultúráig. De rendben, neked ennyire bögyödben vannak a nők, szíved joga. Majd a betegágyról is szíveskedj leugorni, ha meglátsz egy női orvost.

Ami zavar, az a nyilvánvaló tárgyi tévedés, vagy esetleg szándékos csúsztatás – nem tudom eldönteni további információ hiányában -, amivel az egészet indítod, vagy inkább alapozod.

Mesélj kérlek, az ipari forradalom előtt pontosan milyen munkahelyekre is gondolsz, ahonnan a nők hiányoztak? Az ipari forradalom előtt vagyunk, tehát logikusan nincs jelentős mértékű ipari termelés, előtte vagyunk az urbanizációnak, még nyersanyagokból is másra van szükség. Van valamennyi bányászat és földművelés vakulásig. Feudalizmus vagyon, meg hűbériség, robot, ajándék, tized, kilenced, amit az urak kívánnak. A polgárság megerősödése már az ipari forradalom hozadéka, komolyabb társadalmi szerepe a mesterembereknek van. Az értelmiség kilóg a sorból, mivel 99%-a az egyházi ember vagy nemesi sarj.

Kérlek, mutass már nekem legalább egy komolyan vehető forrást, ami szerint a nők nem vettek részt a földműveléshez kapcsolódó feladatokban, vagy nem kellett részt venniük a robotban, esetleg teljesen hiányoztak a bányákból, vagy nem végeztek maguk is termelő munkát, ha a férjük, családjuk valamilyen mesterségből élt! Elárulom, hogy nehezen fogsz ilyet találni, ugyanis a gyereket otthon nevelő, háztartási munkát végző nő eszményképe 18-19. századi polgári találmány, és akkor sem volt jellemző túl széles rétegre. Az ipari forradalom és az urbanizáció előtt önmagában a gyereknevelés sem igazán létezett mint fogalom. Az a csodásan magas termékenység is főleg annak volt köszönhető, hogy a gyerekek a kiemelt figyelem, törődés és az egészségügyi ellátás hiánya miatt igen könnyen haltak. A nők döntő többsége megszülte a gyereket és néhány nap pihenő után ment vissza a családjával a földekre vagy egyéb helyre, ahová a földesura és a sorsa rendelte. Akár a bányákba, de még a harctérre is – ha nem is harcolni, de egyéb feladatokra nőket is vittek magukkal. A klasszikus háztartási munkát – pl. főzés, takarítás, ház körüli teendők – inkább a munkára képtelen idősek végezték a gyerekfelvigyázással együtt. Persze ők zömében tényleg nők voltak, öregasszonyok pontosabban, ez volt a többgenerációs nagycsalád egyik funkciója.

Annyira jó lenne, ha leszámolnátok már az otthon hímezgető, párhuzamos világban vidáman éldegélő nőmítosszal. Találjatok másik logikai láncot az érveléshez, ha már mindenáron hosszú fejtegetéssel akarjátok alátámasztani, hogy a nők helye juszt is a konyhában van. Köszi.

 

Naooo
Olvasó
Naooo

“Feudalizmus vagyon, meg hűbériség, robot, ajándék, tized, kilenced, amit az urak kívánnak.”

Ó az a boldog minimáladózás.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Kérlek, mutass már nekem legalább egy komolyan vehető forrást, ami szerint a nők nem vettek részt a földműveléshez kapcsolódó feladatokban, vagy nem kellett részt venniük a robotban, esetleg teljesen hiányoztak a bányákból, vagy nem végeztek maguk is termelő munkát, ha a férjük, családjuk valamilyen mesterségből élt!”

Parancsolj:

“Bámulatos, hogy városaink utcáin a cipész, a hentes vagy a hordár felesége selyemruhában jár és aranyláncokat visel nyakán, gyöngyöket és értékes gyűrűt… És megfigyelhetjük a férjét, amint húst darabol, vagy terhek alatt görnyed mint a szamár, bemocskolva állatvérrel, szegényesen öltözve olyan ruhában, amit zsákanyagból varrtak… De ha valaki jobban belegondol, érthetőnek és indokoltnak fogja ezt találni, hiszen magától értetődik, hogy a hölgynek – még ha nemtelen családba született is – kijár a csillogás az ő természetes kiválósága és méltósága okán, míg a férfinak természetes a dísztelenség, hisz a nő rabszolgájának, teherhordó szamarának született.”
/Lucrezia Marinella: A nők nemessége és kiválósága, valamint a férfiak hibái és bűnei/

A többi agymenésedre inkább nem is reagálok, jó? :)

Alter Ego
Szerkesztő

Többek között ez a magyar népdal is autentikus forrásként bizonyíthatja, hogy a nők se nem szántottak, se a vasvillát meg nem fogták, legfeljebb azon keseregtek, hogy a babájuk kezét feltöri az eke szarva vagy a vasvilla nyele, ha részt vettek valamivel ezekben a munkákban, akkor az biztosan nem törte fel az ő kezüket:

https://www.youtube.com/watch?v=ovylepKK3ZQ

Fehércselédnek (az ószláv eredetű “cseléd” szóból származik egyébként a “család” szavunk is, szóval gondolhatjuk mennyire nem “leértékelő” tartalmú kifejezés eredetileg) avagy fehérnépnek is azért hívták a nőket, mert fehér ruhában múlatták az idejüket otthon a ház körül. Aki végzett már bármilyen fizikai munkát életében, az tudja, hogy mennyire alkalmas viselet a fehér ruha a munkához… Az olyan munka, amellyel még egy fehér ruhát sem lehet összepiszkolni, az valójában nem is munka.

hgyi
Szerkesztő

:oDDDDDDDDDDDDDD Na, hát te sem vagy semmi a marhaságok kazalba hordásában. :o))

Alter Ego
Szerkesztő

Persze…  Kíváncsian várom, hogy bebizonyítsd, hogy a nők szántottak és vasvilláztak, vagy hogy nem is hívták őket fehércselédnek a viseletük miatt…

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ha a nagyfaterom még élne, most jól elmagyarázná neked, hogy a villa és a gereblye a nőknek való, meg az olyan nyámnyiláknak, mint az apám. A férfi kezeli a kaszát meg esetleg a petrencevillát, a többi maszatolás női munka :-).

Amúgy pedig ajánlom szíves figyelmedbe Evelyne Sullerot: A női munka története és szociológiája c. művét. Elég részletes, történelmi adatokkal és forrásokkal alátámasztott összefoglalás arról, hogy valójában hogy is volt ez a fehércselédekkel…

Alter Ego
Szerkesztő

Tudom, hogy a történelemhamisítás nagy múlttal fonódott össze a feminizmussal és már-már kifogyhatatlan mennyiségű meghivatkozható forrást termeltek az efféle vitákhoz, de azért legalább a látszat kedvéért egyszer hozhatnál már egy olyan nevet is, akinek a biográfiájának az elején nem rögtön áll ott, hogy “harcos magyar feminista” vagy “a feminista harcért többszörösen kitüntetett francia feminista”…  :)

Ha nem érted, hogy miről beszélek, akkor én meg ajánlom ezeket irodalomként:

https://en.wikipedia.org/wiki/Herstory

http://www.ferfihang.hu/2012/07/23/feminista-tortenelem/

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Persze, könnyű kukába dobni látatlanul bármit, aminek a szerzőjére ráfogható a feminizmus. Engedelmeddel én ugyanezzel a mozdulattal akkor kukázom a férfihangon megjelent akármit is, mert arra meg antifeminizmus fogható rá, és követve az álláspontodat, a saját nézeteimmel ellentétes ideológiai fertőzöttségű szerző műve nem számít.

Egyébként Sullerot nálam nem a feminizmusa miatt van a polcon, én ugyanis nem tanultam semmilyen genderes tárgyat, de anno társadalomtörténethez kötelezőként kaptam a könyvet, mert ugyan régi, de rendkívül sok történeti forrást dolgozott fel nagyon széles körűen a mindennapi élet, családi viszonyok, munkavégzés témakörben.

Itt egy másik cikk, szeretettel várom, hogy kikeresd itt is a feminista pedigrét szerzők és források tekintetében. http://www.iisg.nl/hpw/papers/demoor-vanzanden.pdf

 

hgyi
Szerkesztő

Nem vagyok valami nagy néprajzos, de azt azért tudom, hogy a férfiak bő vászongatyája többnyire fehér volt. Ettől ők lennének a fehérvitézek? Már ha lenne ilyen szó. A fehércseléd elnevezéssel semmi bajom nincs. Nem tudom, honnan ered – viszont nem sok népviseletben van fehér felsőszoknya.
A nők sokáig arattak sarlóval. Később is sarlóztak, markot szedtek, vasvilláztak, csépeltek. Nem kell bizonyítanom, bizonyítsanak a régi fotók, amiket bőséggel találni netszerte.
Tudom személyes női szarság, ami nem bizonyít semmit, de azért emlékszem a nagymamám történeteire, amelyeket gyerekkoráról mesélt. A nagyszüleinél, tanyán nevelkedett, s aratáskor a nagymamája is ment a papával aratni, mivel nem volt pénzük bérest fogadni. A nagymama kora reggel megfőzte az ebédet, amit aztán délben a nagymamám vitt ki nekik.
No és ott vannak párom nagyszülei, aki bizony summások voltak. Nagyi az egyre gyarapodó családdal ment a férjével (végül öt gyerekkel vándoroltak és élték túl a II. világháborút otthonuktól messze). És mivel summások voltak, ő is pénzért dolgozott, nem kérdezték, mit szeretne csinálni, esetleg otthon szeretne-e maradni a gyerekekkel. Naplót írt.

Én csak azt utálom, hogy ha a nőket úgy állítjátok be, mintha egytől egyig kényeskedő királykisasszonyok lettek volna/lennének. Nem akarom bizonyítani, hogy a nők keményebben dolgoztak, mint a férfiak – ezt úgy látom, jelenleg csak te akarod, és újabban szinte minden kommentelő. Egy család életéhez a férfi és a nő is erősen hozzájárult, azaz többnyire együtt építették és tartották fenn a családot, mert másképp nem ment. A polgári, egykeresős családokban is dolgozott az asszony. Nem volt olyan sok annyira gazdag család, ahol a feleség csak a lábát lógázta, s most ezeket volna érdemes átlagosnak tekinteni.
Ez így nem arra visz, hogy együtt hogyan, hanem hogy ki a jobb. És – mint az közismert – én az előbbit képviselem, így kihagyom – sőt ellenzem – a ki a jobb versenyt.

P.S.: Tényleg azt hittem, csak mókázásból írtad, amit írtál. Elnézést, félreértettelek.

Reszet Elek
Szerkesztő

“nem sok népviseletben van fehér felsőszoknya” – A maiak mind XIX.sz-i eredetű népviseletek. A szó korábbi. Korábban az öltözködés fő anyaga a festetlen vászon volt, a kifejezés erre utal A kifejezés másik eredete lehet az olyan magyarázat ami szerint a nők kevésbé voltak lebarnulva a házon kívüli munkáktól. A cseléd meg egyszerűen a családhoz tartozót jelent. A fehércseléd szóban a magam részéről érzek némi kedveskedést is, ráadásul a fehér mindig is a tisztaság és hasonlók szimbóluma volt.

A fehércseléd és a vászoncseléd szavak rokonértelműsége az első variáció helyességére utal.

A dologtalan nőt igencsak kibeszélte volna a falu szája. Buta dolog lenne azt állítani hogy a nők nem dolgoztak. Az hogy ki dolgozott többet, ki kevesebbet (ill. kinek volt hasznosabb a munkája) meg szánalmas és értelmetlen lenne firtatni.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

http://www.c3.hu/~magyarnyelv/07-2/zoltana.pdf

http://meszotar.hu/keres-csel

Nem sok, de nem az derül ki belőle, hogy a fehér ruhájuk tisztaságára naphosszat kényesen ügyelő tétlen emberre használták volna :-)

Én pici gyerekként épp beleszülettem a hagyományos tanyasi életmód végébe, mivel nálunk a gazdálkodás elég régi családi örökség. Ma is abból él a legtöbb családtagom, csak épp jelentős modernizáció után. Kicsit hézagosak az emlékeim, mert elég kicsi voltam még, de azért rémlenek a dolgok. Nagymamám és édesanyám őrizték az állatokat, ők is fejtek. Ez manapság olyan romantikusnak tűnik, de elég kemény fizikai munka, mivel a tőgy másik végén tartózkodó állatok nem plüssből vannak. Sokáig készítettek sajtot, tejtermékeket, ami szintén női munka és ugyancsak nem lepkehámozás. Arra emlékszem, hogy több olyan év is volt, amikor kézzel kellett kaszálni – pontosan nem tudom, miért, mert szerintem már viszonylag hamar voltak hozzá gépek. A férfiak kaszáltak, de a rendet forgatni, petrencézni már a nők mentek ki. Fizikailag az valóban nem annyira nehéz, mint a kaszálás, viszont sokkal gyilkosabb meló, mert folyamatosan száll a szénapor, és beleeszi magát mindenbe, anyukám asztmás volt, az orra és szája elé kötött vastag kendővel csinálta végig a hőségben. Az ózonlyuk még nem volt divatban. A szénahordás, kazalrakás volt a másik férfimeló, na meg a ganajvágás, mert ahhoz is erő kellett. Viszont a kivágott, kilazított trágyát már megint a nők hordták ki, ahogy a disznóvágásokon ők mosogattak, mosták a belet, darabolták a húst, főzték a kajákat. A hagyományos disznóvágást viszonylag korán be is szüntettük hatékonyság hiányában. Talán azért, mert a forgatókönyv szerint hajnalban összejöttek a pasik, lefogták az állatot vagy hatan, kinyírták, megpörzsölték, a csapat fele eddigre használhatatlanra itta magát, a többiek elvonultak kisütni a zsírt és lesózták a nagyobb darab húsokat, majd eszegettek és italoztak a konyhában, amíg az asszonyok befejezték az összes többit és a nagymamám vacsorára feltálalta a bélest. Ezekről a szeánszokról én viszonylag hamar el is maradtam, pl. a bélmosásnál undorítóbb dolgot nagyon nem is tapasztaltam még életemben.

Nagyon beszédesek azok a képek, amiket a nagyszüleimről őrzök. Nagypapám ül a nagy foteljében, pipázik, rengeteget mesél. Néha kosarat fon, nagy melók idején sokat kiabál, de még 94 évesen is megemelte a legnehezebb dolgokat. Nagymamám viszont nap közben sosem ült, állandóan szaladgált, mindig volt valami dolga. Éjjelente, mikor mindenki lefeküdt, akkor kiosont a verandára és ott verte a csipkét vagy kézimunkázott, olvasott, mert ezeket imádta, de nem volt rá ideje. Szerintem miatta lettem bagoly típus, mert mindig kiszöktem hozzá :-)

Nekem szépek ezek az emlékek, de sem a kommunizmus üldözötteiként tengődő nagyszüleimnek, sem az egész életüket keményen végigdolgozó szüleimnek nem ilyen romantikus ez a kép. Nem véletlen, hogy az idős édesanyám egyszerűen futóbolondnak tartja azokat a jellemzően ifjú titánokat, akik ezt az időt akarják valahogy visszahozni. Ő ragaszkodik hozzá, hogy ne így legyen, mert azért dolgozta szét az agyát, hogy az utódainak már több megbecsülés és jobb élet jusson… Viszont elég erős még mindig, én biztos nem merném a közelében elővezetni a körömlakkos dumákat.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Nagymamám és édesanyám őrizték az állatokat, ők is fejtek.”

De öreg lehetsz.

“A hagyományos disznóvágást viszonylag korán be is szüntettük hatékonyság hiányában.”

Skótok voltatok szétadni felét a rokonságnak mi?

“a többiek elvonultak kisütni a zsírt”

Csak úgy kockázatlanul?

“pl. a bélmosásnál undorítóbb dolgot nagyon nem is tapasztaltam még életemben.”

Mikor töltötték a hurkát, nem te fújtál bele pici száddal?

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Öreg a körösztanyád térgye kaláccsa, fiacskám! Különben is, tanuld meg szeretni az érett nőket, mert ha jönnek a merevedési zavarok, jól jön majd a tudásuk :-D

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Ha nem baj, szólnék, hogy a merevedési zavarok általában pont azért jönnek, mert az asszonyka már nem annyira vonzó.

A nő tud szexelni akkor is, ha nem kívánja szexuálisan a férjét.
A férfi viszont csak akkor tud, ha vágyik a nőre szexuálisan.
Márpedig egy “érett” nő már nem olyan vonzó, mint a 20 éves.

Ráadásul a férfinak a szexuális vonzalomban elsősorban a nő teste jelenti azt, amire gerjed. Ergo ha a nő öregszik, akkor már nem gerjed rá annyira (vagy idővel sehogy). A 20 éves nő termékeny, ezért vonzó számunkra. A 40 éves már nem az, ezért az már nem vonzó. Pl. egy 35-40 feletti nőnek igencsak jól karban kell tartania magát, hogy nekem felálljon rá.
(A nők ebből a szempontból másmilyenek, mert nekik a szexuális vonzalom nem csak testi alapú. Náluk a szexuális vágynál más tényezők is számítanak, mint pl. a férfi dominanciája, magabiztossága, pénze, stb.)

Több ilyennel foglakozó tanácsadó oldalon olvastam korábban, hogy férfiak panaszkodtak arról, hogy mindig kell nekik a pornófilm a szex előtt. És emiatt mentek el orvoshoz merevedési zavarokkal.
Szegény kis butus béták nem fogták fel (meg az orvos sem mondta nekik), hogy nincs nekik az égvilágon semmiféle merevedési zavaruk. Hiszen a pornófilmre simán feláll nekik.
Csak az asszonykára nem merevedik már. :)

/Persze nem mondom, hogy minden merevedési zavar mögött ez van. De tippem szerint 4-ből 3-nál ez a fő kiváltó ok. Csak ugye nőkre csúnyát mondani a mai feminista társadalmunkban nem szabad, meg egyébként is mindig a férfiban keressük a hibát, ezért inkább apu elmegy dokibácsihoz, minthogy ki merje mondani a véres valót. :) /

Naooo
Olvasó
Naooo

Ilyen téren már a 16 éves lányok is elég nagy tudásúak, minek akkor egy 25 éves, vagy még több.

menzura
Olvasó
menzura
Alter Ego
Szerkesztő

Szemmel láthatóan az van, hogy az egy reménytelen női lelki betegség, kasztrációs fóbia, hogy folyton be kell bizonyítani, hogy a nők is érnek annyit, mint a férfiak. Ez alól csak ritka kivételek léteznek, félő, hogy te sem tartozol közéjük. Erre mindig rájátszhatott a feminizmus, aminek az eredményeként eljutottunk oda, hogy a nők is tudnak szántani, traktort vezetni, tűzet oltani, katonáskodni és a nőknek is ugyanannyit kell keresniük mint a férfiaknak. Már régen nem az a feminizmus problémája, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért. Egy nagy frászt, arról van immár szó, hogy a nőknek az összes bértömeg tekintetében ugyanannyit kell keresniük, mint a férfiaknak, mert ha ez nem így van, akkor égszakadás-földindulás, íme itt van a férfiak nemi alapon diszkrimináló bérelőnye. Holott régen pontosan tudták, hogy mennyit ér egy nő és egy férfi termelőereje; a napszámban a marokszedésért nem annyit fizettek, mint a kaszálásért… De ma mindenképpen kell a nőknek egy munkahely, ahol pont annyit, sőt még többet is kereshetnek, mint a  férfiak, csak éppen nem annyira megterhelő a munka… mert ilyenkor bezzeg felismerik azokat a természet adta korlátokat, amelyeket máskor nem…  A sok ostoba hústömeg meg akkor van a helyén, ha elvégzi  a mocskos munkát apró pénzért az “értelmes nők” helyett, elvégre a nők biztosan nem ok nélkül ücsörögnek egy irodai széken magasabb bérért, miközben azok a hülyék csak a mocskos munkára jók… (Amúgy a fentiekben sűrűn említett parasztemberek egy percig sem tűrték volna a fehérnép efféle elszemtelenedését.)

Sajnos azért van ma már értelme azt firtatni, hogy ki dolgozott, dolgozik többet, ki kevesebbet (ill. kinek hasznosabb a munkája), mert manapság egy felháborító hímsoviniszta borzalomnak számít az, ha valaki azt mondja, hogy a nőnek nem feladata a férfival versengeni a munkában, a pénzkeresésben. Ha ez akkora tiltakozást és felháborodást vált ki a modern, feminizmussal agymérgezett nők jelentős részéből, akkor a gyógymód csak az lehet, hogy tudatni kell a nőkkel még azt is, hogy nemcsak nem kell versenyezniük a férfiakkal, de a nők soha nem is lennének képesek erre. Vitán felüli biológiai tény, hogy átlagos izomerjük és sok kutató szerint átlagos intelligencia kvóciensük egyaránt jópár százalékponttal alulmúlja a férfiakét, márpedig a termelő munka terén ezekre van igazán szükség. Szóval ne kerülgessük a forró kását: a nők hivatása biológiailag determináltan inkább a családban van, ami nyilván más, ugyancsak fontos képességek meglétét, túlsúlyát igényli. Csak a kasztrációs szindróma elszenvedői számára jelentheti ez azt, hogy ezzel leértékeltük a nőket és nem pedig azt, hogy szembenéztünk azzal, hogy a biológiájuk, a saját értékeik, kvalitásaik mire predesztinálják őket nagy általánosságban. Lehet amúgy Simone de Beauvoir módjára keseregni rajta, hogy „a nő balsorsa az, hogy biológiailag az élet reprodukciójára rendeltetett.” – Istenem, micsoda szörnyű balsors, még a végén meg is sajnálom szegény nőket…

Csak annak a nőnek jár egyenlő bér, aki ugyanannyit teljesít, mint egy férfi, ergo azért az “adminisztratív” munkáért, amit egy “16 éves gyerek is el tud végezni diákmunkában” nem jár ugyanakkora bér még véletlen sem, mint mondjuk a csatornatisztításért vagy bármely nehéz és / vagy veszélyes fizikai munkáért. Amúgy lehet nyugodtan nosztalgiázni a parasztasszonyok munkájáról, mert bár tényleg alaposan meg voltak kímélve a családi feladataik miatt mindannak a javától, ami a férfiaknak akkortájt általában kijutott, de a modern nők munkája tán tizedannyit sem ér, mégis “egyenlőbb” bért szeretnének, mint ami azokat a nőket valaha is megillette, ha éppen nem a család érdekében dolgoztak, hanem eladták a munkaerejüket.

Engem nem érdekel, hogy “illik-e”, polkorrekt-e mindezt a másik nem orra alá dörgölni. Ez van hölgyek, lehet felháborodni és utálkozni!

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

“Csak annak a nőnek jár egyenlő bér, aki ugyanannyit teljesít, mint egy férfi, ergo azért az “adminisztratív” munkáért, amit egy “16 éves gyerek is el tud végezni diákmunkában” nem jár ugyanakkora bér még véletlen sem, mint mondjuk a csatornatisztításért vagy bármely nehéz és / vagy veszélyes fizikai munkáért.”

Ezt a szöveget elmondod azoknak a férfiaknak is, akik ugyanilyen munkákkal keresik szarrá magukat, vagy nekik szabad?

Ez egy ilyen világ. A marketinges csóka bullshitből keres 50-szer annyit, mint a csatornatisztító, mégis csak a nőkön akarod leverni ennek az igazságtalanságát?

Nekem nem úgy tűnik, hogy a férfiak puszta macsóságból törnék magukat azokért a munkákért, amiket te itt istenítesz, de őket valamiért nem ekézed. A brókerekkel nincs bajod, csak a szerény keresetű titkárnőkkel és bérszámfejtőkkel? Merj nagyot álmodni, vannak politikusok, bankárok, jogi tanácsadók, ügyvédek, akik sose emeltek semmi nehezet, és nem szagolnak semmi büdöset az irodájukban, őket is utálhatnád ugyanekkora elánnal. A jogászoknál majd besegítek.

Alter Ego
Szerkesztő

A feminizmus egyik legfontosabb témája korunkban a nők vezetői posztokból való részesedése. Megállíthatatlanul születnek újabb és újabb államokban kvótatörvények, amelyek nem csak a közszférában, hanem még a vállalkozásokban is kötelezően előírják, hogy hány százalékban kell nőket alkalmazni a vezetői posztokon. Én úgy gondolom, hogy eljött az ideje annak, hogy propagáljuk, hogy ezzel analóg módon kvóta illeti meg a férfiakat az alacsonyabb státusú szellemi munkakörökben. Pont annyira, sőt sokkal inkább ésszerű, igazságos dolog erről szót ejtenem, mint állami programokkal ösztönözni a nőket a munkavállalásra és kvótatörvényeket alkotni a nők vezetői állásaiért.

Nem is értem, hogy mi csodálkozni való van azon, hogy gondoskodni szeretnék arról, hogy egyre komolyabban kerüljön felvetésre ez a probléma. Te miért nem akarod semmiképp sem felismerni ezen a fronton a káros és azonnali intézkedést igénylő társadalmi igazságtalanságokat, amelyeket annyira tisztán látni vélsz a nők vezetői alkalmazásával kapcsolatban? Ha helyesled a nőket a családi szerepek rabságából kiszabadító, az elhelyezkedést ösztönző állami programokat és a női vezetők kvótáját, akkor lovagias kötelességed éppen annyira fontosnak tartani  és támogatni a férfiakat a munkaerőpiac alsó szegmenseiből kimenekítő állami programokat és a férfi értelmiségi dolgozók kvótáját is. – Tényleg várom a válaszod! Reményem szerint ha eddig nem volt még teljesen kiforrott a véleményed erről, akkor ennek a beszélgetésnek a végén mindenképpen el fogod tudni dönteni, hogy valóban akarsz e a nők elhelyezkedését célzó programokat és a nők számára vezetői kvótát vagy sem.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Konkrétan dolgozom olyan projektben, ami a hejőkeresztúri KIP módszer szakképzésre és felnőttképzésre történő adaptációját célozza. Épp most volt ünnepélyes plüssös aláírás, ha nézed a miskolci helyi tévét, még tudósítást is láthattál az egyik első lépésről.

Ez alapvetően arra szolgál, hogy a gyalázatos napocskarajzoltatás helyett olyan alapkészségek elsajátítását segítse a legnehezebb helyzetben lévő munkavállalóknál, ami a kiszolgáltatott helyzetből való kitörést teszi lehetővé. A végén kb. 650 pedagóus fog évi 5000-nél is több, jellemzően ipari szakmát tanuló diákot és kb. 1000 felnőttet oktatni olyan innovatív módszerrel, ami a lemorzsolódást, iskolaelhagyást, hátrányos helyzetűek tanulási nehézségeit képes a mainál jobb módszerekkel megoldani. A célcsoport kb. kétharmada férfi, jellemzően 15-30 évesek. Pályázatot írtam, pénzt szereztem, elszámolok, utazást szervezek, szakértőket hajtottam fel, közbeszerzést intézek, gépek, eszközök beszerzését intézem. Ez elegendő?

De ne várd tőlem, hogy a nők vezető pozícióban történő foglalkoztatásánál visszavegyek az elképzeléseimből, mert továbbra is ugyanolyan fontosnak tartom azt is, mint ahogy a legalja munkát végzők kiszolgáltatottságának csökkentését. Ha csak ezt a programot nézem, pl. sehol nem lenne, ha nincs a hejőkeresztúri iskolaigazgató NŐ, aki az egészet összerakta, a miskolci rektorhelyettes NŐ, aki felkarolta és módszertani központot brusztolt ki neki, a szakképzési centrum főigazgató-helyettese, aki szintén NŐ és kitalálta, hogy ezzel segíteni lehetne azon a rengeteg fiún, férfin és úgy általában diákon, akik alapképességbeli hiányosságok miatt nem végzik el az iskolát és csúsznak le a társadalmi ranglétra legaljára.

Pl. az iparkamara szakbizottsága, akiktől szintén akartunk pénzt kérni a programra, úgy képzeli, hogy a leszakadóknak parkgondozói vagy építőipari segédmunkási képzést kell biztosítani, mert a közmunkában arra van igény. Az urak ott teljesen feleslegesnek gondolják a képességfejlesztést és a lemaradók pátyolgatását.

További kérdések?

Naooo
Olvasó
Naooo

“A végén kb. 650 pedagóus fog évi 5000-nél is több, jellemzően ipari szakmát tanuló diákot és kb. 1000 felnőttet oktatni olyan innovatív módszerrel, ami a lemorzsolódást, iskolaelhagyást, hátrányos helyzetűek tanulási nehézségeit képes a mainál jobb módszerekkel megoldani.”

Már megint dobálják ki ökörségre a pénzt? Nem unják még?

hgyi
Szerkesztő

Nem. Éppen nem akarom bizonyítani, hogy annyit ér egyik nem, mint a másik. Nem akarom egyiket a másikhoz hasonlítgatni. A férfiak férfiak, és férfiként érnek valamit, vagy nem. A nők nők és érnek valamit, vagy nem. A férfiakat tessék más férfiakhoz hasonlítgatni, a nőket pedig más nőkhöz.
De ne vonjuk kétségbe jelen esetben a munkát, s hogy azért fehér az a cseléd, mert óvta ruhácskája tisztaságát és inkább nem is dolgozott. És ne általánosítsunk a léhűtő alkoholisták alapján – hogy minden férfi léhűtő alkoholista. Nem igazán értem, miért kell ez a parttalan versengés, miért nem arra törekszünk, hogy hogyan tudnánk jobbítani az életünket egymással vállvetve, a nemi különbségeket kihasználva, egymást megbecsülve.

Ha nem értesz, hát nem értesz, nem akarlak meggyőzni semmiről. Azt sem akarom mindenáron, hogy megérts.

És mint írtam, azt hittem, mókázol. Félreértettelek. Vitatkozni semmiképp nem akartam.

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem neked is látnod kellene, hogy nem vontam kétségbe a munkát, csak rámutattam, hogy milyen jellegű feladatokból állhatott az. Persze, aki gerincroppantó munkában megtört, férfiak helyett is dolgozó nőket akar vizionálni, annak nem fog tetszeni a fehérruhás változat. Merthogy összevetve ezt azzal a képpel, ami a nagyfaterra folyton panaszkodó nagyi meséi és a herstory alapján alakulhatott ki a feminista női fejecskékben, máris kész a kognitív disszonancia.

Értem is, meg aztán felőlem nyugodtan lehetne ez pontosan úgy, ahogyan leírtad, csak előtte van még egy kis dolgunk, mert bizony túl sokan vannak azok, akik egymáshoz akarják hasonlítani a férfiakat és a nőket: alkotnak feminista alkotmányt, diszkriminációval manipuláló tőrvényeket, állami nőprogramokat, mert összemérik a nemeket és azt látják, hogy nem “kívánatosan” egyformák ők és a körülményeik az élet minden területén. Ha ez ma egy társadalmi trend, amely ellen egy férfijogi aktivista fel akar lépni, akkor bizony tényleg össze kell mérni a nőket és a férfiakat és a körülményeiket, be kell mutatni a valóságot többféle nézőpontból. Ezt nem lehet megkerülni.

Namármost ha vagyok én, aki férfijogi akativistaként definiálom magam, aztán van ez az oldal, amely azért jött létre, hogy a feminizmussal és a férfiakat sújtó nemi diszkriminációval szembefeszítsen egy másfajta világlátást, egy másfajta igazságot, egyúttal a férfiaknak legyen egy online fóruma, ahol mindenféle férfigondokról beszélgethetnek, akkor lássuk be, szükségszerűen annak kell történnie, ami történik éppen ezen a helyen. :D

Ilyen körülmények között persze megeshet, hogy néhányan nem fogják magukat maradéktalanul jól érezni ezek között a keretek között, mert nem csak a szeretet és a kölcsönös megbecsülés szívküldi üzenetéről fog szólni minden, nem csak tök kedves csajok beszélgetnek tök szuper, problémamentes pasikkal, anélkül, hogy folyton előkerülne valamiféle feminista-antifeminista adok kapok, meg mindenféle hülye férfinyavajgás.:D

No, szóval szerintem ez van… nagyjából…

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Hű, egy népdal és egy költő… Nagyon komoly források, tényleg. Tessék egy link, hátha az admin kimoderálja, mint férfigyűlölő tartalom :-D

http://www.korunk.org/?q=node/8&ev=1932&honap=6&cikk=5735

 

Alter Ego
Szerkesztő

Világos, a népdalok és a népnyelv nem tartalmaznak autentikus néprajzi információkat a nők helyzetével kapcsolatban, de majd Dózsa Ilona feminista ideológus megmondja a frankót…

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Nem. De pont annyira vehető komolyan, mint a népdal és a kedves költőnő. De ha a népdal hiteles forrás, akkor ez is az.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ne nevettesd ki magad! Ez már nyolcvan éves. Iszonyatosan túlhaladott , terminológiáján is láthatóan erősen balos szemléletű.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Jaj, most bevillant egy régi csujogatós. Ha a népdal autentikus forrás, akkor ez is…

A kocsmáros panaszkodik,

hogy a küszöbje elkopik,

mert minálunk minden legény bemegy,

akármilyen szegény!

Hujjujjuujuuu

 

Plusz ráadásként bizonyíték arra, hogy a twerkelést is a magyarok találták fel: Azért adtam három pengőt, hogy a farod járjon rezgőt! Ha a farod nem jár rezgőt, add vissza a három pengőt.

Ezt ingyen neked adom, pereld be a twerkelős csajt, a jogdíjból vehetsz sok körömlakkot meg hímzőrámát, és népszerű leszel a lányoknál :-D

Naooo
Olvasó
Naooo

A *MODERÁLVA* *MODERÁLVA* mind *MODERÁLVA*, nyugodtan *MODERÁLVA* meg őket mindenki, mert azt akarják, bárhogy, mindenhogy, szóval nincs duma, hogy nemi erőszak volt, meg hasonló hablaty.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ki nem találnám mik vannak a pirosak helyén.

Alter Ego
Szerkesztő

A csujogatókat én is szeretem. Van olyan is, hogy (és ezt meg én ajándékozom neked cserébe)

“Aratás, takarás, akkor van a jajgatás. Lakodalom, sokadalom, akkor nincsen beteg asszony .”

Hujjujjuujjj? :D

Reszet Elek
Szerkesztő

Ha valaki egy kicsit is képben van a történelmet illetően tudja hogy a kiváltságos kevesektől eltekintve a nők is dolgoztak. A földeken, a bányákban és szükség esetén a saját céhes műhelyekben is. Viszont azt is meg kellene érteni hogy ez nem az elsődleges feladatuk volt, hogy működött a szerepmegosztás. A nők sem a lábukat lógázták hanem a saját dolgaikat csinálták és ezen csak szükséghelyzetben léptek túl. Ha nem volt vagy megdöglött az igavonó még az eke elé is befogták őket, miegymás.

A mai világban ennek analógiája az óvodák, iskolák és háztartási gépek elterjedésével valami olyasmi lenne, ahol a nők napi négy órában részmunkaidőznének, a fennmaradó időben a gyerekeiket nevelnék, összetartanák a családot, közösségi (szociális jellegű) munkákban vennének részt stb.

Ez talán még működhetne is kellő önmérséklettel. A kecske is megmaradna és a káposzta is jól lakna…

Alter Ego
Szerkesztő

A nők által korábban végzett munka mértékére abból is következtethet bárki, hogy ma egy gyári munkás nő egyetlen gyermeket sem képes ellátni, mert a 6 órai gyári munkakezdés előtt ki sem nyit a bölcsőde-óvoda, régebben pedig sorozatban szültek 3-5-10 gyereket. Több olyan egy-két gyerekes családanyát ismerek, aki szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy nem tud elhelyezkedni a gyermekek miatt. Tehát a kétkeresős családmodell már csak ezért is puszta ideológia, látszat és hazugság. Másnak is feltettem már a kérdést, örömmel kérdezem Libsifemcsiszinglitől is, hogy egy munkás nő hova teszi szerinte a 2-3 éves gyermekét, hogy beérjen a munkakezdésre, mert ha már a női munkáról beszélünk, akkor nem csak a 8-ra körömlakkozni járó nagyasszonyok privilégiumairól kellene gondolkodni.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Magyarul azt szeretnéd, ha a férfiak kedvéért a nők lemondanának az önálló egzisztencia megteremtésének és fenntartásának jogáról, amit az elmúlt 2-300 évben apránként megszereztek. Ahelyett, hogy a család élete, működése, a gyerekvállalás és gyereknevelés két önállóan is életképes felnőtt közös feladata legyen, a nők helyezzék vissza a megélhetésük kulcsát a férfiak kezébe, és az anyagi, társadalmi függőséggel fizessenek azért, mert ők képesek megszülni a gyerekeket. Rendkívül hatékony elképzelés, gratulálok. De ugye tudod, hogy ehhez férfiak is kellenek? Mert ha a nőket tömegesen vezényeled ilyen szerepbe, akkor a férfiakra intézményesített módon azonnal a mainál jóval nagyobb terhek hárulnak. Ennek a logikának az egyenes következménye a férfiak függősége is, például a családját másik nőért elhagyó férfi ebben a szcenárióban a mainál sokkal nagyobb mértékben kell, hogy támogassa a a régi családot. Pedig azt már megtanultam tőletek, hogy a gyerektartás nagyon fúúúúj.

Reszet Elek
Szerkesztő

“a nők lemondanának az önálló egzisztencia megteremtésének és fenntartásának jogáról, amit az elmúlt 2-300 évben apránként megszereztek” – Nem a jogáról, hanem a megszerzésének a szükségességéről. Másrészt nem megszerezték, hanem megkapták.

Megjegyzem a legtöbb embernek (80%) esélye sincs negyvenes kora előtt az érdemi, önálló egzisztencia megteremtésére. A legtöbb “önálló” nő igencsak szúkölködne, ha senkire sem számíthatna. A feminista nő tisztességes termelőmunkát (és nem aktatologatást) vállal, önálló egzisztenciát épít, majd negyvenes éveiben gyereket  szül, nevel. Nagyon életszerű. A nőket erre a sorsra ítélni csak a feministák és hasonló állatfajták képesek, akik realitásérzéke a zéróhoz közelít.

Nem értem a függőségfóbiádat sem. Kivétel nélkül mindenki függőségben él, senki sem a semmi közepén lebeg. Szerintem sokkal inkább szerencsésnek lehet mondani azt az embert, aki olyantól függ, akit szeret, akit maga választ, amikor meghozza a saját döntéseit.

Hosszú ideje írsz ide, de szó szerint ugyanazt szajkózod, mint a legelső kommentjeidben. Az érdemi haladás, változás hiánya igencsak elszomorító, pláne mivel a hozzászólásaid alapján értelmesnek tűnsz.

Alter Ego
Szerkesztő

A férfiak így is úgy is megfizetik az árát mindennek… Tegnap is, ma is, holnap is… Olyan még nem volt, hogy ne kellett volna… Most viszont úgy tűnik a nőknek derogál némi függőséggel fizetni a (nem is mondok olyat, hogy a nemzet demográfiai megmentéséért) családi boldogságukért… Fura lenne, hogy ha annyira, de annyira kellene a nőknek a “mérhetetlen függetlenséget biztosító” gyártósori biorobot, meg a Tesco pénztár is… – Jah, hogy nem is ezeknek a nőknek derogál az anyaszerep és a “függőség”? Bár szerintem a nők jelentős részének remek állása van (sokszor eleve a férfiak számlájára), de azért a PR menedzsernők és körömlakkozó bérszámfejtők mellet akadnak gyári munkásnők is… Ők is biztosan azt gondolják a családi függőség problémájáról, mint te? Helyettük is jó döntéseket tud hozni a például a karrier javára a GYES csökkentéséért lobbizó feminista kisebbség?

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Megkérnélek téged és minden körömlakk-mániás kommentelőtársadat egy empirikus kísérlet végrehajtására. Lécci, ugorjatok már be hétfőn a munkahelyeteken a bérszámfejtésre, és adjátok ott elő ezt a cuki teóriát a munkakerülő, semmirekkelő, lakkozgató bérszámfejtőkről. Aztán várjuk közösen februárban a fizetéseteket. Szerintem vidám lesz.

Már csak azért is, mert nálunk pl. rendkívüli elrendelt munkavégzés volt az előzetesen kötelezően kiírt szabadságok idejére a két ünnep között, meg 24-én és 31-én délelőtt, illetve 2-án is, épp a bérszámfejtésnek, de az Ákos balhé miatt be kellett rendelni a beszerzésről, telefonosoktól és a pályázatosoktól is egy rakás embert. Külön vicces, hogy a telefonos főnök kismama. A gyerek magzati korban el is sajátított egy kisebb könyvnyi cifra káromkodást az ünnepi alkalomból. Emlékeim szerint nem került szóba a manikűrök állapota. De ti ezt biztosan jobban tudjátok. Meg azt is, hogy például mennyire kellemes, láblógatós hely a bérszámfejtés.

A függőség az egzisztenciális bizonytalanság miatt derogál. Minél képzettebb egy nő, illetve minél magasabb az átlagos életszínvonal, annál inkább. Én azt nem értem, hogy férfiként miért jelent olyan borzalmasan nagy terhet belátni, hogy a stabilabb életkilátásokkal és tervezhető, kiszámítható jövőképpel rendelkező nő társként hosszú távon működőképesebb, mint egy anyagi függőségben, bizonytalan, eltartotti státuszban élő nő?

Elek, igen, elég régóta írok ide, és lehet, hogy nem látod a fejlődést. Én viszont látom nálatok a visszafejlődést. A cikkek és a kommentek tartalma alapján a nőgyűlölet térnyerése elég látványos. A feminizmusról már rég alig esik szó, inkább olyan cikkek születnek, amik a nők ilyen-olyan tulajdonságait kritizálják, a pirulás agymenéseket istenítik. Ez a férfihang egyre jobban picsogás…

Alter Ego
Szerkesztő

Fentebb leírtam már a véleményem a munkaerőpiac nemi alapon diszkrimináló felosztásáról, nem hiszem, hogy messzire jutunk azzal, ha én meg a szénbányászok munkáját írom körül neked… A férfijogi aktivisták egyenlő munkáért (sőt a keményebb munkáért) legalább egyenlő bért szeretnének és elegük van a munkaerőpiac igazságtalan felosztásából. Ha ez szemben áll a nők igényével a kényelmes, túlfizetett, “függetlenséget és biztonságot” jelentő munkahelyekre, akkor szóba jön a körömlakk is…

Nem látom a feminista munkaerőpiaci forradalomnak azt a hatását, amelyet leírtál. Nekem inkább úgy tűnik, hogy egyre nagyobb számban szinglik, gyermektelenek, boldogtalanok, telhetetlenek, lenézőek, férfi-család-gyermek ellenesek lettek a nők az anyagi függetlenségük és a stabil életkilátásaik hatására / ellenére.

Női szemmel mindig picsogás, ha a férfiak beszélnek az őket foglalkoztató problémákról és a sérelmeikről. A férfi, ugye, kussoljon és tegye a dolgát, fojtsa magába a gondjait. Nos, úgy tűnik, a férfiak is újraértelmezik a szerepeiket és azokat a kliséket, amelyekbe eddig hagyták belegyömöszölni magukat. Azt hiszem a Férfihang.hu egyszerre katalizálja és képezi le a férfiak gondolkodásának változást; tény, hogy sokkal nyíltabban esik szó olyan dolgokról is, amelyekről a férfiak korábban soha nem beszéltek és főleg nem nyílt fórumokon. Amúgy a Férfihang.hu remélhetőleg pont olyan, mint maga a férfitársadalom, ide azok írnak a saját tapasztalataik és gondolataik nyomán, akik íróként jelenleg a legaktívabban foglalkoznak ebben az országban a férfiak ilyen-olyan problémáival, gondolataival. Szerintem a Férfihang.hu nagy valószínűséggel sokkal-sokkal jobban képezi le a férfitársadalom gondolatait, mint például az Nlcafe a nők világát.

Reszet Elek
Szerkesztő

A magadfajták mindig a “nőgyűlöletre” hivatkoznak, ha bárki is a helyükön kezeli a nőket. Olyan ez mint a rasszista cimkézés és ugyanúgy vissza is élnek vele. Kezdj el buzizni is minket ill. a kielégületlenségünket gyanítani. A nőgyűlölet és picsogás után az szokott jönni.

Ákos balhé miatt? Haha! Ez most komoly? Hol dolgozol? Valami femigyárban? A válságtábot is összehívták? Mi a helyzet atomvillanás esetén?

A legszebb nő is büdöset szarik, tartja az ősi bölcsesség. Szomorú rádöbbenés, de az idejárók nagyrésze már eljutott a valóság eme szomorú tényének a felismeréséig, ám az elfogadáshoz idő is kell.

Naooo
Olvasó
Naooo

Előtte van még a kicsi a faszod, meg anyáddal élsz szöveg.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

És tényleg? :-D

Naooo
Olvasó
Naooo

Nekem nincs faszom, én nem e világból/evil ágból való vagyok.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Közszférában dolgozom, és azt hiszem, nem voltam egyedül azzal, hogy konkrétan szívtunk az Ákos ügy miatt. Pénzügyileg is, nem csak munkában, ugyanis több száz mobilnetes sticket kellett kicserélni fénysebességgel, értelmetlen adatszolgáltatásokat gyártani, szaladgálni, több tucat pályázat költségvetését átbogarászni, hogy a pluszköltségeket el tudjuk valahová sütni, mert fedezet természetesen nincs semmire, csak az utasítást kaptuk meg az azonnali cserére. Totálisan értelmetlen paprikajancsi faszméregetés. Remélem átérzed, hogy nők tucatjait tartotta távol a konyhában szüléstől az akció. A dolgozókon kívül nálunk több száz EU-s pénzből fizetett phd-s, Erasmusos cserediák és kutató kap mobilnetet, otthoni netet és hasonló juttatásokat, a szolgáltatás kimaradásokat nem nagyon lehet megkockáztatni, mert ezeknek a nagy része nem csak arra van, hogy ingyen böngésszék a cicás videókat, hanem pl. kritikus rendszerek távfelügyelete, kutatási infra, távmunka is így működik. Államháztartásban pár nap alatt levezényelni egy ilyen csereberét nem annyi, mint besétálni egy ügyfélszolgálatra és 10 perc alatt venni egy új sticket. Megérte? Volt értelme? Most jobb bárkinek is? Kicsinyes bosszú néhány 10-100 millióból? Oh, bagatell.

“helyükön kezeli a nőket” Ezzel az egy kiszólással feleslegessé tettél minden vitát a nőgyűlöletről, legalábbis a saját részedről.

Reszet Elek
Szerkesztő

“feleslegessé tettél minden vitát a nőgyűlöletről” – Ennek örülök. Nem kell a nőket sem piedesztálra emelni, sem pedig a sárba lökni. Azok amik, sem többek, sem kevesebbek.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Attól tartok, teljesen félreértetted, de persze szándékosan… Abban igazad van, hogy sem többek, sem kevesebbek. De akkor miért szól minden második cikketek valamilyen formában arról, hogy a nők miért kevesebbek az élet valamilyen random területén, mint a férfiak? Miért éreztek kényszert a nők alacsonyabbrendűségének folyamatos bizonygatására? Mennyivel különb hozzáállás ez az általatok annyira gyűlölt radikális feministákénál? Ha ők férfigyűlölők, akkor ti miért nem vagytok nőgyűlölők, mikor pl. lelkesen egyetértetek egy olyan cikk tartalmával, ami alatt épp kommentelgetünk?

Reszet Elek
Szerkesztő

“miért szól minden második cikketek valamilyen formában arról, hogy a nők miért kevesebbek az élet valamilyen random területén, mint a férfiak?” – Ezt csak te látod bele a cikkekbe. Másrészt az élet bizonyos területein alacsonyabbrendűek, ahogy más területeken meg a férfiak a nyilvánvalóan azok. Ha a férfiak alacsonyabbrendűségéről akarsz olvasgatni kinyitod a netet és eláraszt vele. Ha olyan dolgokról amelyekben a férfiak magasabbrendűek, akkor meg idejössz olvasni. Miért várod el hogy írjunk cikket mondjunk a szoptatásról, a bőrtípusokról meg ezernyi hasonlóról? Ilyesmit számos helyen olvashatsz.

Olyan nehéz elfogadnod hogy vannak dolgok amiben a férfiak jobbak? Úgy érzem nagyon erős női kisebbrendűségi érzésed van. Rendkívül sokat fogalkozol a nők függőségével, kisebbrendűségével. Elgondolkodtatóan sokat…

Virenzuola
Szerkesztő

Nekik néhány millió forint olyan, mint neked 5 forint.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Említettem már, hogy közszférában dolgozom? Oktatás, kutatás. Nekem otthon valóban nem hiányzik 5 forint, viszont a munkahelyemen pillanatnyilag nagyon nem tudjuk, hogy azt a több millás költséget, amit ez a kisstílű pöcsméregetés jelentett, honnan is teremtsük elő, mivel már eleve 20%-os hiánnyal fordulunk a következő évre. De még így is jobb helyzetben vagyunk, mint mondjuk a KLIK, ahol szintén el kellett játszani ezt a baromságot.

A kormányzati szintű költségvetési nemtörődömség és a való életben folyó finanszírozási kötéltánc nagyon nem ugyanaz a pálya, és ezt sajnos a politikusaink érzik legkevésbé az utóbbi időben, ahogy látom.

Balton
Olvasó
Balton

El tetszettek már azon gondolkozni, hogy ott a közszférában szükség van tán annyi „dolgozóra”? Kik-hányan-mennyi ember munkáját végzik? Költséghatékonyan? Tényleg maximális a kapacitás kihasználás?

Karácsony előtt nem sokkal álltam sorban a helyi kormányablak előtt, amikor bejött szerintem egy volt kolléganő, kis gyerekkel…Paff kiürültek a pultok és mindenki bezárkózott egy irodába amire az volt kiírva hogy Idegeneknek belépni tilos! Csak hát a vihogás kihallatszott, pedig párnázott volt belülről az ajtó. Na ilyenből kicsit kevesebbet, aztán lehet még néhány mobilnetet a kukára dobni…

Virenzuola
Szerkesztő

Nem azért nem adnak nektek, mert nincs, hanem azért, mert nem akarnak. A rendszernek vannak kivételezettjei és vannak elnyomottjai. Mindaz nem véletlen, hogy arra van pár milliójuk, hogy erőt demonstráljanak a Telekommal szemben, arra viszont nincs, hogy ti is kapjatok. Tehát nem az a kérdés, hogy van-e pénz, hanem az, hogy kinek/kire kell a pénz. Ettől függ minden.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Balton77, én ezen minden egyes alkalommal elgondolkodom, mikor délután 4-kor érkezik egy hűderohadtulkurvára sürgős adatszolgáltatási kérelem valamelyik szájbakúrt minisztériumi főosztályról másnap reggel 9-es határidővel, aminek amúgy rendszerint semmi értelme, minden adat náluk van, amit látni akarnak, csak dilettánsok, hogy megtalálják. És így van ezzel számos kollégám. Többségünknek van szakmánk, a munkahelyünkhöz passzoló végzettségünk, elképzelésünk arról, hogy milyen produktív és hasznos dolgokat lehetne csinálni, ha a kettőt összetennénk és értelmetlen papírlapátolás helyett végre csinálnánk, amihez értünk. Ismerek egy rakás kutatót, pedagógust, vízügyi meg agráros szakembert, orvost,  állatorvost, akik hozzám hasonlóan néha a falat kaparják amiatt, hogy a bürokratikus fejetlenség elveszi az időt a normális munkától, ha meg csinálni akarnál valamit, annyi falba ütközöl, hogy a végén feladod.

De szerinted a mi beosztotti szintünkön mit tudunk tenni? A kövi excelnél álljak fel, és egyenes gerinccel közöljem a minisztériummal, hogy addig nem dolgozom, amíg meg nem reformálják magukat? Vagy menjünk tömegesen árufeltöltőnek, mert túl nagy a bürokrácia? A közszférában is emberek vannak, hidd el, nagyon sok a jó szándékú, normális szakember is, de sokszor hiába, ha a felsőbb diktátumok nem hagynak semmi mozgásteret.

Balton
Olvasó
Balton

Sajna csak ide tudtam bevarázsolni:

Én ezt mind értem, sőt a versenyszférában is ugyanúgy ismerek: egy rakás kutatót, pedagógust, vízügyi meg agráros szakembert, orvost,  állatorvost na jó állatorvost nem…

De a cikk nem erről szólt, hanem a női munkatársakról a munkahelyeken. A rakés nem pozitív jelző, és nem tudást hozzártést jelent, szerintem.

Sajnos Kedves az a helyzet hogy ők azok a fent említett állami egyetemekről ki..dott futószalag-tucatdiplomás „munkaerő”, akik lehet hogy önmagukban csodálatosak meg szépek meg okosak vagy csúnyák, de nem ez számít. (Minden ember önmagában egy csoda! aztán szervezz belőlük tömeget lehet menni velük gyújtogatni.)

Hanem a jelző itt a fontos: a rakás. Mit keres a rakás (még ha kicsi is) az állami szférában-nálad, az ügyfélszolgálaton-nálam. Méé nem kutat-pedagogizál-vízügyel?

Segítek, mert ki lett tanítva állami pénzből, aztán meg alkalmazva van állami fal-állásban, vagy felvették kvótának. Esküszöm következő életembe kvóta akarok lenni, me’ az kell mindhá’!

Közben meg, jé nincs szükség annyi pedagógusra, mert nincs elég gyerek. Várgyá akkó hogy is van az a felsőoktatásban tanuló női-férfi arány? Mennyi is az most?

De nem segítek inkább csak kérdezek:

Miért nincs elég gyerek? Tudom hovatüntekelaférfiak..

Akkor miért képzünk ennyi pedagógust? Tudom a tudás hatalom…

Miért volt az hogy a Színháztudomány szakon az egyetemen annyi lány diák tanult mint gépész+villamos mérnök szakon? Tudom Színház az élet…

Ja és a nagycsöcsű és kiscsöcsű ostoba szaktársnőim miért mentek át vizsgákon? Tudom a kvóta kell a gépészmérnöki szakra…

De ne vigyen félre amit írtam, itt ahol dolgozom 5 jó főnököm volt ebből 3 nő. És szeretem a nőket, van otthon 2 is. A kisebbiket úgy próbálom nevelni hogy ne „gender” legyen, még véletlenül se.

Kalman
Újságíró

@libsi: “De szerinted a mi beosztotti szintünkön mit tudunk tenni?”

Keresel magadnak egy urat, és szülsz neki néhány gyereket, meg a szüleidnek unokát?

Naooo
Olvasó
Naooo

Majd csinál neki Big Dzsí.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A dolgozókon kívül nálunk több száz EU-s pénzből fizetett phd-s, Erasmusos cserediák és kutató kap mobilnetet”

Hogy a magyar cserecsajok bárhonnan tudják küldeni a meztelen képeiket alibabaéknak, meg pongopongoéknak?

Wastrel
Újságíró

Imponáló, mennyire szarba sem veszed a saját természetetek hátulütőit az amúgy sem túl szalonképes érveléseidben… Ha már függőségi viszonyokról beszélünk, a legtöbb férfinek egyáltalán nem derogálna otthon maradni a gyerekkel pár évet, vagy a nőtársa egzisztenciális függősége alá tartozni, ez nektek nőknek nem megfelelő struktúra, mert nem nedvesedik a bugyi azokra a férfiakra, akik akár önként, akár kényszerből alárendelik magukat a nőknek. Nem mi férfiak vagyunk azok, akik diplomásként körömszakadtukig ragaszkodnak a diplomás nőhöz, nem mi visszük a nő által összeszedett családi vagyont válásnál, és nem mi férfiak neveljük a jövő férfigenerációit tutyimutyi, életképtelen szarokká, akik képtelenek megfelelni a nők igényeinek (persze azt is tudjuk, hogy a női elváráslistáknak nincsen plafonja, tehát végülis a lehetetlent jó hogy nem tudják teljesíteni).

Szerintem a legtöbb férfi hajlana a feminizmus által szajkózott elvárások elismerésére, amennyiben az elbaszott elvárásrendszeretek nem ütközne az alapvető női természettel, és így termelnétek ki boldogtalan férfi -és nőgenerációk sokaságát (a feminizmus a nőknek is árt). Az elsőként lennék, aki küzdene az újhullámos feminizmus céljaiért, ha ezek a célok legalább minimális mértékben következetes logikán alapulnának, és valóban egy igazán modern, igazán előremutató társadalmi rendszerbe vezetne át. Személy szerint én sem vagyok kibékülve a mai gazdasági viszonyokkal, nem érdekel a karrier meg a hasonló bullshit faszságok, más területen találtam meg a számításaimat, és le merném fogadni, hogy jó úton járok ahhoz, hogy legyek annyira független, hogy akár 2-3 gyerekkel való állandó foglalkozás is beleférjen az időmbe, ha épp azt akarom. Csak hát ennek a megfelelő tervezéséhez nincs meg a megfelelő partner, mert a cégvezető kvótázás meg a faszkörhinta meglovaglása épp fontosabb nektek.

Azonnal engedünk a feministák követeléseinek, amint az elvárásrendszereteket szinkronba hozzátok a természetileg adott, és így a biológiai faktoroktól elválaszthatatlan emberi természettel, ilyen hülyeségek, hogy a nők a biztonságot nagyobbra értékelik a függetlenségnél, a férfiaknak rendszeres szexre és lelki támogatásra, a nőknek intim kapcsolatra és anyagi-szellemi javak gyűjtésére van inkább igényük. Ezen felül indítsatok átnevelőtáborokat a nők számára, hogy a két legalattomosabb, és a civilizációs társadalom felbomlásának veszélyét magában hordozó női vonást, a shit testelést és hipergámiát elimináljuk, hiszen egy egyenlő társadalomban a nőknek semmi értelme kizárólag a férfiak felső 20%-ához vonzódni, számtanilag sem jön ki az eredmény, mivel megközelítőleg ugyanannyi fiú születik, mint lány. Ha megszüntetjük a hipergámiát, és ezzel a társadalmi kapitalizmus rendszerét, akkor a hiányon alapuló társadalmi rendet, melyet a feministák terrorja tart működés alatt, felváltja egy bőségen alapuló rendszer, ahol a párválasztás nincs alárendelve a nők hipergámiájának. Így ahol a férfiak 50%-ban részt vesznek a gyereknevelésben, a házimunkában és a hatalommal járó pozíciók átengedésében a nők felé, úgy a nők is 50%-ban biztosítják a kielégítő szex, a lelki biztonság és a -a feministák által is pozitív értelemben vett – támogató és ápoló anyai ösztönök hasznosítását a férfiak felé.

Jómagam ugyan a hagyományos családmodell híve vagyok, ám nem lenne ellenemre egy olyan társadalmi rend sem, ami civilizációnkat egy új paradigmába helyezheti. Igazából a pszichopaták társadalomuraló erején felül semmi más akadálya nincs a civilizáció átvezetésének egy új rendbe, ehhez csupán a feministák által erőltetett gyűlöletkeltő ideológiákat kell felvértezni az alapvető biológiai -és logikai tényállásokat is figyelembe vevő attitűddel. Ha minden nőnek korlátlan joga van az anyagi -és szellemi egyenlőséghez anélkül, hogy a függetlenségük és ambícióik látnák kárát, akkor a férfiaknak is korlátlan joguk van a társadalmi -és szexuális egyenlőséghez anélkül, hogy a lelki biztonságuk és génállományuk továbbörökítésének joga látná kárát.

Naooo
Olvasó
Naooo

Már el lett magyarázva 88-szor, hogy nem a nők teremtenek egzisztenciát a nőknek, hanem a nem nők.

menzura
Olvasó
menzura

Briliáns!!! Szép okfejtés, az igazságtartalma vitathatatlan, libsifemcsi.

Az ipari forradalom előtt, a feudalista társadalomban, az első éjszaka joga…. kimaradt azt hiszem.  Az én szememet is szúrja, ez a fajta hamis dilemma, redukcionizmus, ökológiai tévkövetkeztetések halmaza. Teljes tájékozatlanság, társadalomtörténetileg, matematikai/statisztikai téren, stb. Az ebből levezetett okfejtések, tartalmaznak részigazságokat is. Az a veszélye ennek, hogy a részigazságokból levont következtetések, kiválóan alkalmasak arra hogy félrevezessék a tisztelt tájékozatlan olvasót. Arról nem is szólva, hogy tényként kiemelni, mintegy aprioriként kezelni, az sokkal inkább sajátja a szélsőségeknek /fasizmus kommunizmus feminizmus stb/ mintsem egy nyílt társadalmi vitának. Sajnálom ezt a jelenséget, amely a feminizmusra sokkal jellemzőbb volt. Van akinek sikerült ide züllesztenie önmagát.

hgyi
Szerkesztő
menzura
Olvasó
menzura
Naooo
Olvasó
Naooo

“feminácik”

Nos hát akkor újra, melyik rendszerben burjánzanak a femidemcsik? A náciban, vagy a demcsiben?

menzura
Olvasó
menzura

feminácik”

Nos hát akkor újra, melyik rendszerben burjánzanak a femidemcsik? A náciban, vagy a demcsiben?

Légy olyan kedves, ezt fejts ki bővebben, mert nem igazán értem hogy mire gondolsz..köszönöm!
libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Azért olyan feltételezhető history hoaxokat nem szívesen reklámoznék mint az első éjszaka joga vagy az erényöv. Annyi sületlenséget elhisznek az emberek, még ezt is komolyan venné valaki és be akarná vezetni. Erényöv már van is, nemrég láttam valami idióta amcsi oldalon, hogy a purity ring mellé szívesen látná pár mélykeresztény szülői galeri :-D

Naooo
Olvasó
Naooo

“az első éjszaka joga”

Ne már, nekünk úgy tanították, hogy volt ilyen, akkor mégse? Ebben is hazudtak?

Reszet Elek
Szerkesztő

A ius primae noctis valóban nem létezett, ahogy a meallurgiai ismeretek sem tették lehetővé egy hosszabb távon is használható erényöv elkészítését.

Manapság több cég is készít modern és jól viselhető erényöveket, de ezek nyilvánvalóan csak szexkelléknek tekinthetőek és semmi többnek. Sokkal inkább az orgazmus restrikció ill az autoerotikus machinációk lényegibb részének megakadályozása eszköze vagy legalábbis az akarna lenni, mindattól függetlenül hogy teljes orgazmusképtelenséget egyik nemnél sem lehet elérni vele.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Az azért nem igaz, hogy egyáltalán nem létezett az első éjszaka joga. Valamelyik ősi eposzban vagy vallási iratban maradt fenn, talán a Gilgamesben, de nem biztos, és ez a hagyomány élt tovább. Arra viszont semmi bizonyíték, hogy az európai szokásjogban valaha is létezett volna, inkább csak néhány történész feltételezi, hogy az ősi története miatt esetleg elő is fordulhatott, hogy éltek vele. A személyes véleményem, hogy ennyi erővel viszont sellőket is keresgélhetnénk, de mégsem tesszük :-)

Reszet Elek
Szerkesztő

Az első éjszaka joga a hűbéri függés alapján járt, szóval feudalizmusról beszélünk. Amire utalsz az leginkább a Közel-Kelet bizonyos ókori népeinek szokásai lehettek. Pl. hogy a nászéjszakát más férfival kellett elhálni vagy hogy a szüzességet valamilyen istennek ajánlották föl (az érte kifizetett pénzt) ilyesmik.

menzura
Olvasó
menzura

Azért olyan feltételezhető history hoaxokat nem szívesen reklámoznék mint az első éjszaka joga vagy az erényöv. Annyi sületlenséget elhisznek az emberek, még ezt is komolyan venné valaki és be akarná vezetni. Erényöv már van is, nemrég láttam valami idióta amcsi oldalon, hogy a purity ring mellé szívesen látná pár mélykeresztény szülői galeri :-D

Ennek  feminin változata, a gyerekpóráz— :))))

 

 

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Gyerekpóráz semmi, ez az igazi tutiság! :-D

https://www.youtube.com/watch?v=wqal0sZ2OGw

 

menzura
Olvasó
menzura

Gyerekpóráz semmi, ez az igazi tutiság! :-D

Óriási!!!! :)))))

Botond
Olvasó
Botond

Nagyon szép … :) … ostobaság és minden feminista mocsokságot igazoló sztereotípia (azaz negatívan, felszínesen általánosító vélemény) a Ius primae noctis.  A történészek szerint teljesen megalapozatlan, egyetlen középkorból származó irat sem említ ilyen jogot a földesurak, de még a királyok számára sem. Amúgy csak a formális logika szabályai szerint se lehetett ilyen jog, mivel a középkorban az egyház befolyása óriási volt, és a Vatikán soha se engedte volna meg, hogy törvénybe foglalják, hogy egy nőnek ne az Úr színe előtt férjéül fogadott férfi vegye el az ártatlanságát. Ahogy nem is engedte.

A jobbágylányok szüzességét elvevő földesúr egy rémmese, ami a 18. században, a francia felvilágosodás korában kezdett elterjedni. Ekkor nagy divat volt a középkort minél sötétebbnek, rémesebbnek ábrázolni, hogy minél nagyobb legyen a kontraszt a felvilágosodással szemben.

Ius primae noctis nem történelmi és/vagy jogi dokumentumokban, vagy korabeli krónikákban tűnt fel, hanem Voltaire-nél (1762-ben írt művében jelent meg), aki a sötét középkor jobbágyi kiszolgáltatottságát akarta ezzel a rémmesével szemléltetni. Innen egyenes út vezetett a köztudatban történő elterjedéséhez. Tehát ha egy mozgalmat, és annak megkérdőjelezhetetlenségét egy hazugságra alapították, akkor onnan kezdve az egész egy nagy trágyadomb. Ennyi …

hoppe
Olvasó
hoppe

Azt jelenti az egyenjogúság, hogy ugyanazt adom, amit kapok, és nem akarok a másik folé kerekedni, és azt sem hagyom, hogy o uralkodjon felettem. Meghallgatom a véleményét, o is az enyémet, de nem eroltetjuk egymásra a sajátunkat.

Nem hisztivel vagy agresszióval manipuláljuk, félemlítjuk meg a másikat.

Asszertívan viselkedunk, anélkul, hogy elnyomnánk, kihasználnánk, bántalmaznánk bárkit saját onbizalomhiányunkból fakadóan.

Ha a másik fél nem akar megérteni, bántalmazóan, kártékonyan viselkedik velunk szemben, nem alkalmazunk rajta lelki vagy testi eroszakot, hanem világosan elmagyarázzuk neki az álláspontunkat, és ha továbbra is kártékonyan viselkedik ránk nézve, akkor megszakítjuk vele a kapcsolatot.

Nem gondoljuk azt, hogy a nemunkból adódóan kiváltságaink vannak, és ezeket a másiknak kétely nélkul el kell fogadnia. Nem érvelunk azzal, hogy noi vagy férfi kiváltságaink, tulajdonságaink vannak, és ezekbol adódóan jogunk van bántalmazni, manipulálni a másikat, és uralkodni felette. Felelosséget vállalunk magunkért, és nem érvelunk a férfi vagy noi kiváltságainkkal (pl én nem vagyok hibáztatható ezért, meg azért a tettemért, mert nem tudok uralkodni az osztoneimet,  nem tehetek róla, mert no/férfi vagyok, ilyen vagyok, stb).

Nem a másikat teszem felelossé azért, ha testi vagy lelki sérulést okoztam neki. Nem lehet kiprovokálni a bántalmazást. Én dontom el, hogy bántom-e vagy sem. Nem tud a másik belemászni az agyamba, és irányítani, hogy bántsam.

Hacsak nem onvédelembol bántalmazok valakit, mert megtámadott, és úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy veszélyeztette a testi épségemet.

Engem minosít, ha bántok valakit, és nem ot, én vagyok a tetteimért a felelos. Attól még nem kell megtennem valamit, mert a másik megengedte vagy provokált. Egyik sem jogosít fel rá, hogy bántsam. Ha nem hajlandó a másik fél rendezni a konfliktust, akkor ignorálom. És, ha hosszú távon is mérgezoen viselkedik rám nézve, akkor megszakítjuk egymással a kapcsolatot, ahelyett, hogy bántanánk egymást.

Az egyenjogúságba az is beletartozik, hogy nem tartozunk a másiknak, nemhasználjuk ki, nem fuggunk tole sem érzelmi, sem anyagi téren, és o sem tolunk. És igen az is beletartozik, hogy nem várjuk el, hogy a másik fél fizesse egyedul a számlát, vagy nem gondoljuk azt, hogy a féri dolga, hogy ajándékot vigyen a nonek, anélkul, hogy a no is megajándékozná ot (nem úgy, hogy ajándékért cserébe szexel vele, az már nem ajándékozás, hanem prostitúció az ajándékért cserébe), nem gondoljuk azt, hogy a no feltétlen engedelmességgel tartozik nekunk, kizárólag azért, mert farokkal a lábunk kozott szulettunk, vagy egyáltalán semmilyért sem tartozik egy másik ember engedelmességgel nekunk. Maximum a tiszteletet várhatjuk el tole, de arra sem kotelezhetunk senkit, hogy tiszteljen.

És nem elvárjuk a segítséget a másiktól, hanem abban, amiben mi nem vagyunk elég okosak, ugysek vagy erosek automatikusan segít nekunk, ha o képes rá, és mi is automatikusan segítunk abban, ami neki nem megy, és nekunk igen.

De soha nem adunk vagy kérunk tobbet, mint amit mi is adunk neki vagy kapunk tole.

Aki úgy akar egyenjogúságot, hogy kozben kulonleges bánásmódot vár, azért mert nonek vagy férfinak szuletett, akkor nem egyenjogúságot akar, hanem elnyomni a másikat, és hasznot húzni belole.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez mind szép és jó. Egy probléma van vele. Minden embert meg kellene fosztani a nemétől, a nemi késztetéseitől, kiforgatva természetes valójából hogy működjön. Uppsz! Végülis pont ezt csináljátok, erre törekszetek…

hoppe
Olvasó
hoppe

Az, hogy hogyan bánok a másik emberrel nem a nemi késztetéseimtol fugg. Szabad akarata van mindenkinek afelett, hogy mit tesz meg, és mit nem. A saját onismeretének és onbecsulésének a hiányából adódó frusztrációja miatt támad meg, maipulál valaki egy másik embert. Szuleim 23 éve élnek boldog házasságban anélkul, hogy megfosztva éreznék magukat bármitol csak azért, mert tisztelik egymást, és nem akar egyik sem a másik folé kerekedni, ugynannyit adnak a másiknak, amennyit tole is kapnak, nem korlátozzák, hanem megértik egymást, nem gondolják, hogy tobb joguk van valamihez mint a párjuknak, játszmák helyett, nyíltan megbeszélik a felmerulo problémákat. És ismerek még pár embert kornyezetemben, akik éretten gondolkodnak. Igaz nem ok vannak tobbségen, de mégiscsak léteznek olyanok akik nem nevetséges játszmákkal élik le az életuket, ahelyett, hogy boldoggá tennék egymást és magukat. Úgyhogy mégiscsak mukodik a dolog. Persze csak annak, aki saját magával is tisztában van, rendben van az onbecsulése, és felelosségét vállal mindenért, amit tesz vagy mond, nem a másikat teszi felelossé a saját veszteségéért, hanem mikor a felelost keresi eloszor mindig a tukorbe tekint. De mindig konnyebb másokat okolni, esetleg fiktív bunosokre, délibábokra haragudni, frocsogni naphosszat minden sérelmunkért, ahelyett, hogy a saját magunk lennénk az életunk alakítói.

hoppe
Olvasó
hoppe

<<< MODERÁLVA >>>

Miért akarja az egyik nem folyamatosan kontrollálni, rányítani, megnyomorítani a másikat. Miért zavarja az egyik nemet a msáik létezése? Miért akar folé kerekedni, és miért tartja alacsonyabb rendunek?Miért gondolják, hogy az egyik nem csak agresszióval, megfélemlítéssel a másik pedig sunyi manipulációval, érzelmi zsarolással, behízelgéssel, szex manipulálciós eszkozként való felhasználásával, engedelmességgel viszonyulhat a másikhoz? Hogy az egyik nemnek tobb joga van valamihez, mint a másiknak?

Miért nem hagyja mindkét nem egymásnak, hogy korlátok nélkul éljenek, tisztelve a másikat?

http://moly.hu/konyvek/jack-holland-nogyulolet

<<< MODERÁLVA >>>

<<< MODERÁLVA >>>

http://moly.hu/konyvek/simone-de-beauvoir-a-masodik-nem

http://moly.hu/konyvek/naomi-wolf-a-szepseg-kultusza

http://www.nlcafe.hu/szexesmas/20110328/mindent_vagy_semmit_a_huvelyi_orgazmusrol_/

http://www.juditti.hu/files/pdf/cst/mergezo.pdf

http://moly.hu/konyvek/mona-eltahawy-a-fatyol-fogsagaban

http://moly.hu/konyvek/betsy-udink-allah-eva

http://moly.hu/konyvek/anne-dickson-a-teljes-jogu-no

http://moly.hu/konyvek/marshall-b-rosenberg-a-szavak-ablakok-vagy-falak

http://moly.hu/konyvek/erich-fromm-a-szeretet-muveszete

http://moly.hu/konyvek/erich-fromm-a-rombolas-anatomiaja

http://moly.hu/konyvek/khady-megcsonkitottak-es-megalazottak

http://moly.hu/konyvek/waris-dirie-a-sivatag-lanyai

http://moly.hu/konyvek/jennifer-clement-elveszett-lanyok-orszaga

https://www.youtube.com/watch?v=FOxwc5NljB8&list=PLo1fkfqzUIsOtd6deOyad1aP-IBYoxcJo&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=WXyUp_nX1Fk&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=5JCq1JY8hmE&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=Vh7qZFb0_1Y&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=1RGfqToaVnQ&hd=1

<<< MODERÁLVA >>>

http://moly.hu/konyvek/germaine-greer-a-kasztralt-no

http://canadahun.com/temak/feldm%C3%A1r-homoszexu%C3%A1lisok-nem-l%C3%A9teznek.54057/page-2

https://www.youtube.com/watch?v=zMba3fckhuQ&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=DvxJi_jpKy4&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=xExz39hu3d4&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=6RZQPH8rUug&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=PMTsG2cx-GA&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=zbSXoz1AKYU&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=n9Kl-32YZqk&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=zpXA0QOwuQY&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=hHF4-cw6rhw&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=DrqqL3GpBos&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=LSsDrfTNLCY&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=QuCamjtD2QA&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=nz_FstO2ve8&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=YQOiS_l_0Jk&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=RLdVJv6SK_E&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=ueYYVRTWmjY&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=qQsnbldBPig&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=WqVr8HN4ljM&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=5PSNL1qE6VY&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=DE3yZXQQnPo&hd=1

https://www.youtube.com/watch?v=lkKlP_DgJRw&hd=1

https://www.youtube.com/user/PirosPirulaProjekt

https://www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc&hd=1

Alter Ego
Szerkesztő

Öt-tíz linkeddel kapásból átlépted a moderációs küszöböt, így már ugrottak is (a többit is átnézzük, megfontoljuk hamarosan), tudniillik bár a Férfihangon a feminista férfigyűlölő weboldalakkal ellentétben bárki szabadon elmondhatja a véleményét, azonban azt nem tűrjük, hogy linkekkel itt terjesszétek a szemetet. Nőkert, Gumibolondéria, Stop Férfierőszak és más agyament férfigyűlölő mocskolmányok kapásból kizárva, ennek megfelelően annak a dilettáns Szil Péternek a baromságait sem linkelheted, akit a NANE és más férfigyűlölő, külföldről irányított ügynökszervezetek pénzelnek Soros György Open Society pénzéből, és akiről még egyes megbízói is igyekeznek lerántani a leplet, mondván hogy valójában egy csaló, dilettáns, hazudozó (Lásd itt: http://prostitucio.hu/szil.peter.php)

Azt már csak kifejezetten személyes észrevételként fűzöm hozzá, hogy a linkjeid között szereplő Simone de Beauvoir feminista atyaisten(nő) egy olyan leszbikus, pedofil, szociopata idióta, akit csak annyira lehet egészséges embernek tekinteni, mint akit éppen skizofrénia miatt szállítottak elmegyógyintézetbe. Mi lesz a következő lépés; legközelebb talán a kényszergyógykezelés alá vont Valerie Solanas SCUM Manifesto -ját hozod ide olvasnivalóként nekünk?

Reszet Elek
Szerkesztő

Az általad linkelt prostitucio.hu is simán beletartozik a sorba. A prostitúció kapcsán alapban férfihibáztató és tarthatatlanul életszerűtlen elképzeléseket propagál.

Alter Ego
Szerkesztő

Igen, tökéletesen egyetértünk, kizárólag azért szoktam Szil Péterről szót ejtve az érintett szöveget a saját helyéről linkelni, hogy nehogy bárki azt gondolja, hogy az én koholmányom…

hoppe
Olvasó
hoppe

Nem ismerem azokat, akik a cikekket vagy a konyveket írták, nem néztem utánuk, csak az írásokkal értettem egyet. Nem érdekel az író személye, és az sem, hogy mások mit mondanak róla. Nem ismerem az általad említett konyvet. Vicces, hogy olyan oldalakon, ahol elméletileg elmondhatja az ember a véleményét, meg van szabva, hogy honnan linkelhet és honnan nem. Akkor hol van a szabad véleménnyilvánítás, akár a saját véleménye, akár más írta. De a legtobb oldalon ugyanúgy mukodik a cenzúra.

Admin
Admin

Tájékoztatlak, hogy a Férfihang.hu oldalon férfigyűlölő, feminista oldalakra mutató linket nincs lehetőség elhelyezni. Kérjük, a cikkek témájához szólj hozzá, mert a kontextusba nem illő kommenteket “témarombolás” miatt törölhetjük. Lásd a lap szabályzatát!

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Miért nem hagyja mindkét nem egymásnak, hogy korlátok nélkul éljenek, tisztelve a másikat?”
Pont ezt kérdezzük mi is a feministáktól. ;)

Naooo
Olvasó
Naooo
hoppe
Olvasó
hoppe

Az, hogy a fizikailag erosebb elnyomja, elpusztítja a gyengét nem kell a nemi késztetésekkel indokolni. A fizikailag erosebb donti el, hogy felhasználja az erejét arra, hogy uralkodjon-e másokon. A gondolkodásra képes emberi lények vagyunk, akiknek van szabad akarata afelett, hogy mit tesz egy másik emberrel. Persze ezt csak úgy nyomhatja el a másikat az ember, ha cinkosai vannak, akik ezt megengedik és támogatják. Nok is, férfiak is. De o donti el, hogy megteszi-e vagy sem. Ha valaki folyamatos manipulációval, hisztivel, provokációval, érzelmi zsarolással, szexualitással akar érvényt szerezni az akaratának, az sem nemi késztetés, hanem a saját onérvényesito képességének a hiánya, onismeretének hiánya, onbecsulésének hiánya, határozottságának hiánya, gyenge jellem, bizonytalanság magával szemben, generációkon keresztul belénevelt viselkedésformák eltanulásának kovetkezménye, a férfi és noi hozzátartozóitól, ismeroseitol látott példák, amik befolyásolhatják. Ha engedi magát befolyásolni, és nem aszerint él, amit maga helyesnek érez azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjen a másik emberrel. Hiába látja valaki a kornyezetében sok embertol, hogy csak megfélemlítéssel, érzelmi zsarolással, parancsolgatással, engedelmességgel viszonyulhatnak egymáshoz, ha o nem érez rá késztetést, hogy a másik folé vagy alá kerekedjen, és igazságtalannak érzi, akkor nem teszi meg. Erre is vannak példák mindkét nem részérol, leélnek egy életet egymás mellett úgy, hogy egyikuk sem akarja irányítani, kihasználni a másikat, és egyenrangú félként kezeli. De ezt sokan nem szeretnék észrevenni, mert nem egyezik a véleményukkel. Az agressziót nem lehet kiprovokálni. Az agresszió a gyenge jellemu, határozatlan, onismereti hiányban szenvedo, gyáva ember mentsvára, aki a másikat akarja okolni a saját onbizalomhiányáért, félelmeiért, veszteségéért, és nem akarja elismerni, hogy a saját életéért o maga a felelos, nem más, és, ha elrontotta o maga rontotta el. Az agresszió azok mentsvára, akik saját maguktól félnek a legjobban. És igen, az is felelos és hibás, aki hagyja magát bántani, de attól még aki bántotta, egy gonosz ember marad. Aki megengedte, az saját magának ártott vele, viszont, aki megtette, az a másiknak. És  attól, hogy megengedi valaki nekem, hogy bántsam, még nem kell megtennem, mert az, hogy hogyan bánok az emberekkel megmutatja, hogy milyen ember vagyok. Az, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy az o életuk tobbet ér vagy felsobbrenduek, mint egy másik lény, az oka minden kegyetlenségnek,ami torténik. Azért vannak háborúk mert az emberek elfelejtték, hogy mindannyinan testvérek, egyenrngúak, akik ugyanazon a bolygón élnek. Elképzeltek mindenféle határokat, struktúrákat, kiváltságokat, hiedelmeket, amik elválasztják oket egymástól. Ezért elkezdték elpusztítani egymást, és a bolygót, amin élnek, ahelyett, hogy mindannyian csak éltek volna, megoszta egymással az alkotásaikat, segítették volna egymást, és egyutt feljodtek volna, anélkul, hogy bárki is elnyomta volna a másikat. Az általunk elkovetett agresszív tettek nem a másik ember hibái. Amikor koholt vádak alapján boszorkánynak kikiálltott embereket égettek el, mivel bántották azokat, akik megvádolták és elégették oket. Amikor ,,becsuletgyilkosságokat´´ kovetnek el a saját családtagjaik emberek ezrein, megkínozzák, megcsonkítják, kizsigerelik, megeroszakolják, csak mert ránéztek vagy beszélgettek vagy szexuális kapcsolatot alakítottak ki a másik nem tagjaival, vagy engedély nélkul elhagyták a házat vagy nem úgy oltoztek fel, ahogy azt mások megparancsolták, vagy mert úgy tartotta úri kedvuk, hogy meggyilkolják, és ráfogják, hogy nem engedelmeskedett, hisz úgysem jár érte buntetés, ha jó indokkal megolik az alacsonyabb rendu lénynek kikiáltott embereket, ott mivel bántották, azt, aki megkínozta, meggyikolta oket. Amikor kimegy az utcára, és tomegesen megeroszakolják, csak mert alacsonyabb rendu lénynek tartják, vagy még o lesz a hibás, mert minek járkált egyedul vagy miért oltozott olyan kihívóan. (Mindenki ott járkál, ahol akar, amikor akar,  és ha bikiniben megy is bárhová, akkor sincs joga senkinek megeroszakolni), ott mivel bántotta a támadóit. Amikor nyolc éves nyereketek adnak el egy felnott embernek, és az feleségul veszi, megeroszakolja, gátmetszést végez rajta egy késsel, hogy meg tudja eroszakolni, szétszakad a méhe az eroszaktól,… Tovább olvasás »

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Mi van libsifemcsikém? Gecikínos volt, amit írtam forrást? :)
Berakom már még egyszer, csak a vicc kedvéért.
Hogy mindenki lássa, mit is jelentett az a híres-neves “nők is ugyanúgy dolgoztak a múltban” duma. :D

“Bámulatos, hogy városaink utcáin a cipész, a hentes vagy a hordár felesége selyemruhában jár és aranyláncokat visel nyakán, gyöngyöket és értékes gyűrűt… És megfigyelhetjük a férjét, amint húst darabol, vagy terhek alatt görnyed mint a szamár, bemocskolva állatvérrel, szegényesen öltözve olyan ruhában, amit zsákanyagból varrtak… De ha valaki jobban belegondol, érthetőnek és indokoltnak fogja ezt találni, hiszen magától értetődik, hogy a hölgynek – még ha nemtelen családba született is – kijár a csillogás az ő természetes kiválósága és méltósága okán, míg a férfinak természetes a dísztelenség, hisz a nő rabszolgájának, teherhordó szamarának született.”
/Lucrezia Marinella: A nők nemessége és kiválósága, valamint a férfiak hibái és bűnei/

Tényleg majd’ belerokkantak szegények abba a sok-sok melóba, amit végezniük kellett! :D
Utána majd ha sikerül levetned a rózsaszín napszemüvegedet, akkor majd te is meglátod,hogy

1. A nők közül egyedül az alsó osztályban élők dolgoztak.
(Gondoljunk csak arra, hogy még a múlt század elején is a középosztálybeli nők nem dolgoztak, hanem cselédet tartottak! Még a háztartási munkát is cselédek végezték el helyette. A felső osztályra ez hatványozottan igaz volt. Egyedül az alsó osztálybeli nők dolgoztak.)
2. Azok is jóval könnyebb munkát végeztek, mint a férfiak.
(Pl. a bányában dolgozó nők azt a feladatot látták el, mint amit a gyerekek. Csilletologatás, bányaajtó-nyitogatás… Mint ahogy manapság is pont olyan munkát végez többségük, amit egy 12 éves gyerekre is simán rá lehetne bízni.)
3. És még ez sem volt minden korra igaz
(Egyedül az 1700-1900-as évekre volt igaz, amikor drasztikusan romlott a megélhetés az alsóbb osztályoknál. Amikor jobb élet volt, akkor még az alsóbb osztályban dolgozó nők sem güriztek igazán. Lásd a fentebb hivatkozott forrást.)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Kínosnak ugyan kínos, de nem nekem, inkább neked.

Viszont van egy rossz hírem, a boldtól még semmi sem lett igaz, csak jobban látszik. Az a bizonyos alsóbb osztály kb. a népesség 90%-a volt. A nem alsóbb osztályok tagjai viszont egyáltalán nem dolgoztak, a férfiak sem. Skandallum. Már Platón és Arisztotelész tollából maradtak fenn olyan megjegyzések, hogy a fizikai, termelő munka lealacsonyító elfoglaltság, az általad említett 17-19. századig eléggé tartották magukat ehhez az emberek. A két görög eleve ebből az elképzelésből vezette le a nők alacsonyabbrendűségét, mivel már akkoriban is jellemző volt, hogy a ház körüli munkákat és a földművelést az asszonyok végezték, míg a férfiak katonáskodással voltak elfoglalva. A rabszolgatartó társadalmakban a férfi polgárok még annyit sem dolgoztak, mint a nők, hisz a munkánál a szellemi elfoglaltság jóval magasabb rendű.

A termelő munka lebecsülése a rabszolgákat nem tartó európai civilizációkban is tovább élt, de ők ezt megoldották azzal a 90%-nyi nem nemesi származású egyeddel, ún. néppel, aminek jó sokáig a mesterek, kézművesek is azonos szintű, azaz jogtalan, értéktelen részét képezték. A mesterségek fejlődésével, a presztízsük növekedésével indult meg a céhes mozgalom, és érdekes módon akkor kezdték kilökdösni a férfiak a nőket ebből a munkavállalási lehetőségből. Valahol van egy forrásom dühös selyemszövő céhmesterektől, akik az ellen berzenkednek, hogy nők is szőnek selymet, holott nem tagjai a céhnek, és ezzel rontják az üzletüket. De nem vagy jófej, úgyhogy nem guglizok a kedvedért. A vita vége az lett, hogy mivel nő nem lehetett céhtag, ezért betiltották a munkájukat, és csak a jóval szarabbul fizetett és kellemetlenebb munkafázis, a gubók bontogatása maradt az övék. Nem volt szép a férfiaktól, de azért más szakmákban is eljátszották. A történelem pedig az ipari forradalommal állt rajtuk bosszút, és mindenki mehetett a szövőgyárba. A lényeg, hogy a különböző társadalmi osztályok között volt különbség abban, hogy dolgoztak-e vagy sem, de a nők és férfiak között nemigen. A helyzet a középosztály tekintetében épp a 17-19. században kezdett változni, amikor megjelent egy olyan tehetős, városi réteg, aki a jólétet munkavégzéssel volt képes finanszírozni, és ott megtehette a ház asszonya, hogy gyereket nevel, irányítja a cselédek munkáját, a ház körüli feladatokat, míg a férfiak kapun kívül dolgoztak. Mondjuk szerintem nem tömeges jelenségről lehetett szó, de a képeslapokon jól mutat, így szívesen emlékszünk rá ma is. Na meg Jane Austen és Jókai tett róla, hogy legyenek jó sztorik a köreikből.

Mondjuk az Fekete gyémántok néhány fejezetében pont vannak bányászlánykák, de azt nem tudom, hogy volt-e a bányákon ajtó, és kellett-e őket nyitogatni, meg ahhoz se értek, milyen nehéz a csille, amit tologatni kellett, de élek a gyanúperrel, hogy ha már ott voltak azok a csajok, akkor őket is ugyanúgy a fizikai teljesítőképességük határáig dolgoztatták, ahogyan a férfiakat és gyerekeket. Meglepődnél szerintem amúgy, hogy mennyire erőssé tud válni egy nő is a mindennapos körömlakkozástól, ha sokat gyakorolja. De láthatóan te ott voltál szemtanúként, szóval iszom szavaid. Meg kezdelek csodálni is, hisz alig egy bekezdésből komlett történelemprofesszorrá képezted magad, és másra már szükséged sincs ahhoz, hogy mindent tudj, én meg évekig tanultam ilyen-olyan történetet, mégse tudok szart se. Evvan.

 

 

Alter Ego
Szerkesztő

Biztosan a herstorynak köszönhető, hogy “sok-sok tanulással nem tudsz szart sem”… Platónt illetően is hatalmasat tévedtél, mert semmi ilyesmit nem mondott a nők alacsonyrendűségéről, sőt éppen ellenkezőleg ő volt az, aki a teljes egyenjogúság gondolatát már nagyon korán megfogalmazta, egyenesen még a katonai szolgálat tekintetében is. Szerintem túl messzire is ment ebben az utópiában. Platón: AZ ÁLLAM (http://mek.oszk.hu/03600/03629/03629.pdf) (Ötödik könyv) A nők nevelése és kötelességei ugyanazok, mint a férfiaké SZÓKRATÉSZ: Az elképzelésünk szerint született és nevelkedett férfiak, gondolom, méltón csak úgy szerezhetnek nőket és gyermekeket, és csak úgy élhetnek velük, ha azon az úton mennek tovább, amelyen elindítottuk őket: eszmecserénkben a férfiakat egy nyáj őreinek képzeltük. GLAUKÓN: Azoknak. SZÓKRATÉSZ: Haladjunk tovább ezen az úton, hozzuk világra és lássuk el a nőket is ugyanúgy, mint a férfiakat, és vizsgáljuk meg, jó-e ez nekünk vagy sem. GLAUKÓN: Hogy érted ezt? SZÓKRATÉSZ: Így. Vajon mint vélekedjünk: a nőstény kutyák együtt őrizzék-e a nyájat a hímekkel, együtt vadásszanak és minden mást is együtt csináljanak, vagy csak őrizzék a házat, mintha az ellésen és kölykeik etetésén kívül másra se tellenék erejükből, a hímek meg csak vesződjenek a nyáj őrzésével egyedül? GLAUKÓN: Csináljanak együtt mindent, de vegyük figyelembe, hogy gyengébbek, mint a hímek. SZÓKRATÉSZ: De képes-e az egyik állat ugyanarra a feladatra, mint egy másik, ha nem tápláljuk és neveljük ugyanúgy, mint a másikat? GLAUKÓN: Nem képes! SZÓKRATÉSZ: Ha tehát a nőkkel ugyanazt akarjuk végeztetni, mint a férfiakkal, ugyanarra is kell tanítanunk őket. GLAUKÓN: Igaz. SZÓKRATÉSZ: A férfiakat zenei és testi nevelésben részesítettük. GLAUKÓN: Abban. SZÓKRATÉSZ: Tehát a nőket is képezzük ki e két mesterségben, sőt a hadászatban is, és tegyék ugyanazt, mint a férfiak. GLAUKÓN: Az előzőkből ez következik. SZÓKRATÉSZ: A mondottakból bizonyára sok minden tetszhetik szokatlannak és mulatságosnak, ha megvalósítjuk. GLAUKÓN: Nagyon is sok. SZÓKRATÉSZ: Szerinted mégis mi volna a legmulatságosabb? Nyilván az, hogy a tornacsarnokokban a nők csupaszon együtt tornásszanak a férfiakkal, s ráadásul nemcsak a szép, fiatal nők, de a korosabbak is, valamint az öreg férfiak a gimnáziumokban: ráncosak, csúfságosak, mégis szeretik a tornát. GLAUKÓN: Zeuszra! Manapság ez valóban mulatságos volna! SZÓKRATÉSZ: De ha már belelendültünk a szóba, nem szabad megijednünk a tréfacsinálók mókáitól, akármennyit és akárhogyan csúfolódjanak e változáson, a nők testedzésén, zenei nevelésén és nem utolsósorban fegyvergyakorlataikon, lovaglásaikon! GLAUKÓN: Igazad van. SZÓKRATÉSZ: És ha már szóba került, jussunk el a törvény szigoráig, és kérjük meg a tréfacsinálókat: ne tegyék, amit szoktak; és juttassuk eszükbe, hogy nem is olyan régen még a hellének is nevetséges csúfságnak ítélték, amit a legtöbb barbár még ma is annak ítél, hogy a férfiak csupaszon mutogatják magukat. Mikor aztán rákaptak a testedzésre – először a krétaiak, utóbb a lakedaimóniak -, az akkori mókamestereknek ugyancsak kedvük szottyant a csúfondároskodásra. Nem gondolod? GLAUKÓN: De igen. SZÓKRATÉSZ: De miután, gondolom, azt tapasztalták, hogy tornázni sokkal jobb levetkőzve, mint beburkolózva, és az ész is ezt igazolta, a szem sem látta többé nevetségesnek; kiderült: bolond, aki mást gondol nevetségesnek, mint ami rossz, és úgy próbál mulattatni, hogy nem a balgaságot és a rosszaságot figurázza ki, hanem mást, és e buzgalmában nem a jót tűzi ki célul, de más egyebet. GLAUKÓN: Mindenképpen így van. Ellenérv: a nő természete különbözik a férfiétól SZÓKRATÉSZ: Először is nem abban kellene egyezségre jutnunk: egyáltalán megvalósítható-e mindez vagy sem, s vajon ne adjunk-e teret a kételynek – akár mókából, akár komolyan kételkedik valaki -, vajon a női természet egyáltalán képes-e a férfival közös szolgálatra minden pályán, vagy egyetlenen sem – vagy pedig az egyik pályán igen, a másikon nem; és a hadi szolgálatot hová soroljuk? Nem valószínű, hogy e legszebb kiindulásból érünk célhoz a legszebben? GLAUKÓN: Nagyon is. SZÓKRATÉSZ: Akarod, hogy mások helyett magunkkal kezdjünk vitát, nehogy úgy ostromoljuk az ellenfél nézetét, hogy azt senki sem védi? GLAUKÓN: Nincs akadálya. SZÓKRATÉSZ: Mondjuk ki hát az ő nevükben: Ó, Szókratész és Glaukón! Mi szükségtek van ellenvéleményre? Hiszen államalapítástok… Tovább olvasás »

Alter Ego
Szerkesztő

Még egy rövid szemelvény ahhoz, hogy ütközni látszanak a leírt elképzeléseid és a valószínűsíthető történelmi valóság. A nőknek sem kivívniuk nem kellett a munkához való jogot, sem termelő rabszolgának nem használták őket a férfiak. (Nekem úgy tűnik, hogy eközött a két ellentmondásos, szélsőséges véglet között oszcillálnak a feminista elképzelések a női munkáról a történelmi időkben.) Már az ókori nőket is minden jel szerint minél inkább kímélték a munkától, amennyire csak megengedhette magának a család, persze minél inkább rászorultak, annál inkább részt kellett vállalniuk a nőknek is a családi gazdálkodásból, de mindig könnyített keretek között. Mindemellett szemmel láthatóan az oktatástól sem zárták el a nőket, hanem több helyen bizonyítottan egyformán iskolázták a gyermekeket nemüktől függetlenül. “Több forrásban is olvasható, hogy például Szürakuszaiban nőfelügyelők ellenőrizték, nehogy az asszonyok szolgálóik kísérete nélkül menjenek ki az utcára (Athénaiosz 521b). Ugyanakkor nyilvánvalóan nem minden társadalmi réteg engedhette meg magának azt, hogy az asszonyokat ennyire elzárja – még a munkától is. Az arisztokraták és a gazdag polgárok (kereskedők, műhelytulajdonosok) feleségei nyilván valóban otthon ültek, és a gyereknevelésen kívül szövéssel-fonással, háztartási munkákkal múlatták az időt. (…) Szürakuszai (és Athén, valamint a legtöbb görög nagyváros) élénk forgalommal rendelkező kikötőváros volt, tele idegen tengerészekkel és kereskedőkkel, akik alkalmasint éppen rabszolga-kereskedelemből éltek, nem tűnhet túlzott óvatosságnak, ha valaki a lányát vagy feleségét még nappal sem hagyta egyedül sétálgatni az utcán. (…) a kevésbé vagyonos rétegek rászorultak arra, hogy a nők is férjükkel együtt dolgozzanak. A parasztasszonyok dologidőben férjük mellett voltak a földeken. A női munkaerő fontos szerepet játszott a paraszti világban. (…) A piacokon is egymás mellett árultak a kofák és a kofaasszonyok. Teljesen természetes volt, ha zöldséget, gyümölcsöt, mézet, virágot, tejterméket asszonyoktól vásároltak a piacra járók. A koszorúkészítés is női munka volt. (…) Voltak olyan munkák, amelyek elvégzéséhez feltétlenül tudni kellett írni-olvasni. Azok a nők (és férfiak), akik e tudással nem rendelkeztek, egy tulajdonjogi perben éppolyan védtelenek voltak, mint az üzleti életben. A legtöbb görög polisz esetében semmiféle forrásunk sincs arról, hogyan és mire tanították a lánygyerekeket (igaz, a fiúkról sem tudjuk, hiszen az oktatás magánügy volt, ki-ki maga biztosította gyerekének). Spártában a lányok ugyanolyan fizikai és szellemi képzésben részesültek, mint a fiúk, de ott a szellemi képzést a fiúk esetében sem vitték túlzásba. A spártai nők mindenesetre tökéletesen irányítani tudták a családi gazdaságot, és ehhez az íráson kívül más ismeretekkel is rendelkezniük kellett. A leszboszi lányok, legalábbis az előkelő réteg nőtagjai, lányiskolába jártak. Az egyik ilyen intézményben tanított Szapphó (Kr. e. 7–6. század), az ókor egyik legnagyobb költő(nő)je. E lányok a korabeli férfiak átlagához képest kiemelkedő nevelést és oktatást kaptak. A Kr. e. 2. századi Teószból ismerünk egy feliratot, amely a Polüthrusz által alapított alapítványi iskola működését szabályozza. Teószban az elemi oktatás, vagyis az írás-olvasás megtanítása a fiúkon kívül a lányokra is kiterjedt. Az iskolázott nők szinte bármilyen szellemi tevékenységet végezhettek. A leszboszi Szapphó korántsem az egyetlen, művei révén is ismert görög költőnő volt. Teleszilla (Argosz, Kr. e. 6. század), Praxilla (Sziküón, Kr. e. 5. század), Mürtisz (Anthédón, Kr. e. 5. század), Érinna (Télosz, Kr. e. 4. század), Nosszisz (Lokroi Epizephürioi, Kr. e. 310 k.), Anüté (Tegea, Kr. e. 300 k.), Moiró (Büzantion, Kr. e. 300 k.), Korinna (Boiótia, Kr. e. 200 k.) és Melinnó (Kr. e. 2–1. sz.) példája mutatja, hogy bármelyik vidéken és bármelyik időszakban találunk költőnőket, akik műveltségükkel legalább koruk legkiválóbb férfiköltőinek színvonalán álltak. Még a mindmáig szinte kizárólag a férfiak területének tartott filozófiában is találunk neves nőalakokat a Kr. e. 300 körül élt cinikus Hipparkhiától, Kratész feleségétől a Kr. u. 415-ben a felheccelt keresztények által agyonvert alexandriai Hüpatiáig, aki platonikus filozófusként nyilvános előadásokat tartott, és nem kisebb tanítványt nevelt, mint Szünesziosz. A filozófia iránt természetesen… Tovább olvasás »

hoppe
Olvasó
hoppe

Nem igaz, hogy minden no agresszív férfit akar. Undorító, szánalmas, gyenge jellemu egy agresszív ember, akár no akár férfi. Mi vonzó van abban, ha nem tud máshogy érvényesulni valaki csak agresszióval vagy érzelmi zsarolással. Inkább nevetséges és éretlen. Állítólag a nok az apjukra hasonlító férfiakhoz vonzódnak. Ha tényleg így van, akkor egy olyan no, aki azt látta otthon, hogy az apja tiszteli a családtagjait, soha nem kiabálással vagy veréssel gyozi meg a gyerekeit vagy a párját, nem gondolja, hogy kiváltságai vannak, mert férfinak szuletett, nem azzal indokolja a dontéseit, hogy: ,,azért mert én férfi vagyok és megtehetem´´, természetesnek veszi, hogy foz, mos vagy elmosogat, ha éppen o látja meg a mosatlan edényt, nem manipulál, nem buntudatkeltéssel operál, vagy megfélemlítéssel, nem gondolja, hogy neki kevesebb vagy tobb joga van bármihez is mint a párjának, nem vár engedelmességet senkitol, megértéssel és nem támadással viszonyul a családtagjaihoz. És ez a párjára is vonatkozik. Ha egy gyerek ebben no fel, akkor undorodni fog az olyan emberektol, akik agresszióval vagy manipulációval próbálnak érvényesulni, azt hiszik, hogy nekik tobb joguk van valamihez, csak mert nonek vagy férfinak szulettek, oszinteség, megértés, empátia és tisztelet helyett. És a legkevésbé sem fog vonzódni hozzájuk.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Senki nem mondta, hogy minden nő agresszív férfit akarna.
Miért jó neked hadakoznod a saját képzeleted szüleményeivel? :)
Minden nő domináns és magabiztos férfit akar. Nagy különbség!
A dominancia és a magabiztosság nem feltétlen jelent agressziót…

hoppe
Olvasó
hoppe

Olvasgass az oldalon, ha nem hiszed, találni fogsz olyan hozzászólásokat, amikben pontosan azt állítják, amit leírtam. Hogy a noket azért bántalmazzák, mert ok maguk akarnak ilyen agresszív férfivel élni, és ezért meg is érdemlik, mert a legtobb no agresszív férfire vágyik. Nem a képzeletemmel vitatkoztam, hanem az alapján írtam, amit itt az oldalon olvastam valamelyik téma alatt olvasható pár hozzászólásban. És nem a magabiztos, hanem az AGRESSZÍV szót használták ezekben a hozzászólásokban, elég csak az oldalon olvasni pár írást, hogy belefusson ilyenekbe az ember. De ezeket valahogy nem moderálta senki. Nem mintha azt szeretném, hogy bármit is moderáljanak, szólászabadság van. De ha kiírsz valamit, arra a másik lehet, hogy reagálni fog, minden akciót reakció kovet. Nem kell, hogy egyet értsunk, vagy bárki elolvassa, de mindenki azt ír ki, amit akar. Máskulonben nincs szólásszabadság, csak cenzúra, és mások kontrollálása.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

1. Ha van ilyen hozzászólás, miért nem arra reagálsz, és miért ide írod, ahol nincs ilyen?
2. Az, hogy esetleg páran ilyet kiejelntenek, még nem a többség véleménye.
3. Muti már ilyeneket.

hoppe
Olvasó
hoppe

Annál a témánál kezdtem el reagálni, írtam is egy hozzászólást, de mivel régebbi, nem emlékszem, hogy mi volt a címe. Másnap már nem találtam. És mivel felháborított ide írtam le róla a véleményem. Tudom, hogy nem mentség, hogy tartottam be a szabályokat vele, hogy a témához szóljak hozzá.

Nem feltételeztem azt, hogy mindenki azt a véleményt osztja, amit páran leírnak. Azokra szerettem volna reagálni. Mert bele gondoltam, hogy, aki ilyeneket ír, az a gyerekeit is úgy neveli, hogy ha nem engedelmeskednek vagy hisztiznek, akkor veréssel oldja meg a dolgokat.

Megpróbálom megkeresni az oldalon, mivel a profilomban nincs lehetoség utána nézni, hogy mihez szóltam hozzá.

hoppe
Olvasó
hoppe

Eszembe jutott még, hogy volt az említett hozzászólások kozott olyan is, amiben elmesélt az egyik hozzászólo egy torténetet egy házaspárról, ahol a feleség folyton hisztizett, a férj pedig rendszeresen veréssel tette helyre. Ez sokáig ment így, amíg a no rá nem jott, hogy jobb, ha kussban marad, és akkor nem fenyítik meg. És mivel engedelmeskedett az urának, nem beszélt vissza, boldogan éltek ezután, mint a mesékben. Ez volt a sztori lényege. Leírtam, hátha magára ismer, aki írta, és meg tudja mondani, hogy mi volt a címe a témának, ahová írta.

hoppe
Olvasó
hoppe

A másik elnyomni akarásának egy tipikus példája, amikor a szólásszabadság figyelmen kívul hagyását azzal indokolom, hogy nem illik bele a témába, és torlom, ha nem tetszik vagy nem egyezik a véleményemmel, vagy azért torlom, mert féfri – vagy nogyulolonek titulálom. Holott lehet, hogy maga a cikk nem is a férfigyuloletrol szol, vagy aki belinkelte, nem tartja annak. Azt viszont nem torlom ki, amikor arról ír néhány frusztrált ember, aki megbántva érzi magát egy no által, hogy a férfiaknak joguk van megutni egy not, mert az kiprovokálta szóban, hogy megussék. Nem onvédelembol van joguk hozzá, hanem, mert nem engedelmeskedett, visszabeszélt, nem tisztelte a férfi ,,tekintélyt´´, a hisztijével belegázolt az amúgy is alacsony macsó onbecsulésébe. És mint tudjuk, a hisztit csak és kizárólag bántalmazással lehet kezelni, nem megbeszéléssel, megértéssel, empátiával, oszinteséggel, asszertivitással, vagy, ha a másik fél nem hajlandó ot tisztelni, megérteni így sem, akkor ignorálással, és a kapcsolat megszakításával. És ha a másik nem tolerálja az agresszivitásomat, nem nézi el nekem, holott én megbocsátottam magamnak, vagy soha nem is gondoltam hibának, nem tehetek róla, hiszen férfi vagyok, akkor o a hibás, mert nem fogad el úgy ahogy vagyok, az onzo és sotét oldalammal egyutt. Egymás elfogadása nem azt jelenti, hogy megengedem neki, hogy bármilyen formában bántson, hanem, hogy nem akarok neki parancsolgatni. Ha én vagyok a fizikailag erosebb, akkor nem élek vissza az erommel, mert tudom, hogy kárt tehetek a másikban, aki nem tudja megvédeni magát. És egy nonek sincs joga megutni egy férfit vagy zsarolni. A bátalmazás helyeslésérol szoló hozzászólásokat vagy nogyuloloket nem kitorolni, a férfigyuloloeknek tituláltakkal ellenben mi, ha nem diszkrimináció.

Virenzuola
Szerkesztő

Olyan oldalakról helyeztél el itt linkeket (pl. Nőkért), ahonnét már akkor kitiltanak, ha nem vallod az ő nézeteiket, nemhogy akkor, ha pl. a Férfihangról szeretnél linkelni valamit. Nem az lett törölve amit mondtál, hanem a linkek és nem azért, ami a linkelt cikkekben van, hanem azért, mert ezeknek az oldalaknak (Nőkért, Patent, Stop-Férfierőszak, NANE) linkelése egy ideje tiltva van. De ezt Admin már leírta és azt is, hogy mi ennek az oka

Ezeken az oldalakon egészen biztosan nincs semmi olyan nem férfigyűlölő tartalom, amit más oldalon ne lehetne megtalálni (pl. azzal kapcsolatban is, amit legutóbb linkeltél a Nőkért oldaláról), de ha nem találsz, akkor akár magad is leírhatod mit gondolsz.

Kérlek tartsd be azt a kérést, hogy erről a pár oldalról ne linkelj. Ez szerintem nem olyan jelentőségű dolog, hogy ebből vita legyen.

hoppe
Olvasó
hoppe

Megértettem, hogy korlátozzák ezen az oldalon és más oldalon is azt, hogy honnan lehet és nem lehet belinkelni valamit, az okát is értem. Tiszteletben fogom tartani a kérést. De ha mondjuk olvasok egy  cikket, akkor nem mindig nézem meg tuzetesen az oldalt, amin olvasom, hogy férfi vagy nogyulolo -e. Így, ha a cikket nem tartom egyiknek sem, akkor az oldalról sem feltételezem az olvasott cikk alapján, hogy az. Meg, ha az is lenne, viccesnek találom, hogy ezen vagy bármelyik másik oldalon korlátozni akarják az embereket, azt, hogy mit linkelhetnek vagy mit nem, és honnan. Ha én leírom a véleményem, vagy belinkelek valamit, amit olvastam, akkor másoknak sem tiltom meg, hogy bármit leírjanak vagy belinkeljenek, attól fuggetlenul, hogy kinek a ,,tollából´´ származik. De nem az én oldalam, mindenki azt csinál a saját weboldalával, amit akar, azt engedélyez rajta, amit o jónak lát. Senki nem szabhatja meg neki, hogy mit tegyen a saját weboldalán. Csak viccesnek tartom, hogy minden hang számít…amit megengedek, kulonben jon a cenzúra. Ha nekem lenne egy weboldalam, amin az emberek hozzászólnak ahhoz, amit én kitettem, akkor én sem cenzúráznék ki semmit, amit mások írnak vagy linkelnek be, nem érdekelne honnan linkelik, hogy teljesen más a véleményuk, de még akkor se, ha véleménycsere helyett szidalmaznak engem vagy bárkit. Attól mert nem egyezik a véleményunk vagy sérteget, még nem fogom torolni, amit leírt, mert én is leírhattam, amit én gondolok, senki sem moderálta, mert szólásszabadság van, így neki sem tiltom meg. Attól, hogy felháborodom rajta vagy megsértodom, még nem fogom cenzúrázni, elhallgattatni a másikat. Ha azt akarom, hogy meghallgassák a véleményem, és hitelesnek tartsák, amit írok, akkor nem moderálnék, mert így elveszti a hitelét az, amit én állítok. Csak akkor kell cenzúrázni azt, ami az én állításomat bírálja, ha én magam sem tartom igaznak, amit állítok. Azzal, hogy valaki megszabja, hogy ki mit írhat, honnan linkelhet, azzal a saját hitelességét temeti el. Ha igaznak tartom, amit írok, akkor miért nem engedem, hogy mások reagáljanak rá, bármilyen formában is teszik. Értem én az álláspontját annak, aki cenzúráz  mindegy melyik weboldalon teszi, csak viccesnek és hiteltelennek tartom. De ez csak az én véleményem. Szerintem a szólászabadság korlátozása pont olyan jelentoségu dolog, bárhol is torténik. Birálok egy másik oldalt, hogy csípobol kitilt, ha nem osztom a véleményuket, kozben, meg semmivel sem vagyok kulonb mint ok. Mindig másra hivatkozunk, ahelyett, hogy eloszor tukorbe tekintenék. Attól, hogy más megtette, nekem még nem kell.

Reszet Elek
Szerkesztő

Azt hiszem önt teljesen megrontotta korunk egyik nagy hazugsága, ez a fene nagy szólásszabadság délibáb. Azt gondolja hogy bárhol, bármit írhat, mondhat. Elhiszi hogy a mai mérték- és határ nélküli szájtépés több, mint trágyában dagonyázás.

Sokadjára leírom, láthatóan még mindig van aki nem érti: A Férfihangon általában nem törlünk, cenzúrázunk. Mindettől függetlenül ez egy férfipozitív oldal amely a férfiak problémáival, gondolataival foglalkozik, azt is mondhanám hogy a férfiszféra része. A mai férfiak egyik legynagyobb problémája manapság éppen a nők, szóval nem meglepő hogy számos cikk és komment foglalkozik velük. Férfiszemszögből és férfiak módjára. Ha valakinek nem tetszik hogy itt a nőket (saját tapasztalataink alapján is) nem tekintjük csodálatos hulló hópehelynek, az az ő baja, ha mást szeretne, menjen a life.hu-ra és hasonlókra.

Ez a hely azon kevesek egyike, ami megmaradt, szóval itt nem lesz idióta polkorrektkedés, mindenki mindennel jöhet baromkodás. A tűréshatár nagy, de ide a rozsdás bökőt, ha hagyjuk hogy ez a hely a femináci gyűlöletpropaganda kiindulópontja, melegágya legyen.

Alter Ego
Szerkesztő

Nagyon megértem… tényleg… annak ellenére, hogy én vagyok a kifogásolt moderáció elkövetője… amivel szemben nem is túl régen a szólásszabadság makacs híveként, többedszerre is alaposan összevesztem néhány szerkesztőtársammal pont amiatt, hogy értelmetlen, helytelen dolognak tartom azt, ha bele akarják fojtani a szót egyes hozzászólókba… de azért szerintem is kell valahol határokat szabni…  szóval nagyon meghasonlott és abszurd szituáció ez most számomra… biztosan van is valamilyen mélyebb tanulsága…

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Libsifemcsi

“Kínosnak ugyan kínos, de nem nekem, inkább neked.”
Nekem miért kínos, ha te égeted magad? :)

“a boldtól még semmi sem lett igaz, csak jobban látszik”
Tudod, pont ez volt a cél. Követhetőbb, amit írok.
(Egyébként meg strong elem, de ezen nem veszünk össze.)

“Az a bizonyos alsóbb osztály kb. a népesség 90%-a volt”
Aha. Tehát a hentes, a hordár meg a cipész a társadalom középosztályába tartozott?
Majd szólj a hordárnak is, hogy tudjon róla! :D

“A nem alsóbb osztályok tagjai viszont egyáltalán nem dolgoztak, a férfiak sem.”
Igen? Akkor az orvosnak, ügyvédnek és kereskedőnek is szólj, hogy ők nem dolgoztak.
:D

“A két görög eleve ebből az elképzelésből vezette le a nők alacsonyabbrendűségét, mivel már akkoriban is jellemző volt, hogy a ház körüli munkákat és a földművelést az asszonyok végezték”
Lássuk a forrást! :)

“míg a férfiak katonáskodással voltak elfoglalva”
Neked jó, ha égeted magad? :)
A férfiak a görögöknél nem katonáskodással voltak elfoglalva. Az csak plusz volt, mellékes tevékenység. Mint ahogy a vikingeknél is. Ez látszik akár Szolón intézkedéseiből is, ahol a katonáskodás módját (mármint hogy könnyűgyalogos, nehézgyalogos, lovas vagy más lesz-e az ember) azt a végzett normál tevékenysége határozta meg.
Tudod mit csinált a legtöbb görög és viking férfi?
Halászott aranyom! (Meg mellette más nehéz melót végzett.)
Ugyanis a tengerek közelében a hal volt az egyik fő élelemforrás,azt pedig ki kell halászni. A halászat pedig az egyik leginkább embert próbáló meló volt mindig is, nagyjából a bányászattal összevethető. (Ugyanis még ma is a legkeményebb melók egyike, holott már fűtött kabinokban pihennek a halászok, nem pedig a szabad ég alatt, mínusz 10 fokban, viharban, mint a vikingek.) És tudod a viking és görög hajók nem csak úgy maguktól alakultak ám ki a történelem folyamán! A komoly hadi gályáknak és nagy kereskedelmi hajóknak bizony volt előzménye: a kicsi lélekvesztő halászhajó. Ez a hajó volt az, amin a férfiak többsége a napi megélhetéséért, meg a családja megélhetéséért küzdött. Miközben az anyjuk otthon kapálgatta az olajfaligetben a fákat, meg terelgette a juhokat. És tette ezt a viking halász télen is, mikor anyuci otthon ücsörgött a tűz mellett. (Mert ugye az Északi-tenger a Golf-áramlat miatt télen sem fagy be.)
Itt is az látszott, hogy még az alsó osztálynál is a nőket kímélték és a férfiak végezték a szar meg veszélyes melót.

“rabszolgatartó társadalmakban a férfi polgárok még annyit sem dolgoztak, mint a nők”
Ezt majd magyarázd el egyrészt az athéni férfinak, aki a tengeren kockáztatta az életét a kajáért.
Meg a spártai nőnek is, aki helyett a helóta cselédek dolgoztak, miközben a férje napi szinten kockáztatta az életét azért, hogy a helóták dolgozzanak. :)

“érdekes módon akkor kezdték kilökdösni a férfiak a nőket ebből a munkavállalási lehetőségből”
Aha.
Tehát addig kovácsnak, ácsnak, kőfaragónak meg cserzővargának főként nők mentek? :DDD
És csak miután a férfiak látták, hogy az milyen fasza meló, utána szorították ki a nőket?
De édi vagy a hülyeségeddel együtt… :)

“De nem vagy jófej, úgyhogy nem guglizok a kedvedért.”
Értsem ezt úgy, hogy megint gecikínos számodra, hogy egy forrást sem találtál, csak a puszta feminista hazugsággyár mantráját nyomod, és hogy ne legyen még kínosabb, inkább terelsz? :)

“amikor megjelent egy olyan tehetős, városi réteg, aki a jólétet munkavégzéssel volt képes finanszírozni, és ott megtehette a ház asszonya, hogy gyereket nevel”
Tehát te is elismered, hogy már a középosztálynál is az volt a szokás, hogy a nő nem dolgozik, míg a férfi igen?
Köszi! :)
(Emellett szólok, hogy nem csak akkor volt általános. Korábban is.)

“Mondjuk szerintem nem tömeges jelenségről lehetett szó”
Jól fogalmaztál: szerinted.
A történelem meg megint egy egészen más dolog. :)

“De láthatóan te ott voltál szemtanúként, szóval iszom szavaid.”
Nem voltam ott.
Viszont nekem vannak forrásaim.
Ellentétben veled, aki csak a feminista hazugságokat nyelte be tövig, és azt mantrázza. :)

“én meg évekig tanultam ilyen-olyan történetet, mégse tudok szart se”
Erről is a patriarchális elnyomás tehet? :)

hoppe
Olvasó
hoppe

Nem azt írtam, hogy mindenki azt írjon le, amit akar, hanem azt, hogy ha nekem lenne egy weboldalam, akkor megadnám a lehetoséget arra, hogy mindenki azt írjon le, amit akar, de ettol még nem kell leírniuk mindent, amire gondolnak, mindossze a lehetoséget adnám meg rá, és nem hallgattatnék el senkit, ha trágyában akarnak dagonyázni, akkor tegyék. És nem azért, mert azt akarom, hogy politikailag korrekt legyen, hanem azért mert ha én személyesen úgyb érzem, ha leírom a véleményem, akkor más is tehesse meg úgy ahogy akarja. Egy onállóan gondolkodni tudó ember úgysem mások véleménye által lesz befolyásolható, úgyhogy mindegy ki mit ír. De nem írtam, hogy bárkinek ezt kellene tennie, azért mert én így csinálnám. Ha jól emlékszem egy szóval sem állítottam, hogy bárkinek a lelkét kellene simogatni, kulonleges bánásmódban részesulhet vagy bárkit csodálatos hópehelyként kezeljenek, csak azért mert nonek vagy férfinak szuletett. Én sem szoktam az osszes férfit vagy not gyulolni, okolni, egy kalap alá venni, és a személyes felelosségem és felelosséguk helyett a nemi késztetéseimre vagy késztetéseikre fogni, ha sérelmet okoztam nekik vagy ok nekem, azért mert van olyan férfi vagy van olyan no, akire nehezetelek. Nem az ember nemétol fugg, hogy ki mennyit gorénykedik a másikkal. És leírom újra, hogy szerintem mindenki annyit cenzúráz, és azt torol ki vagy nem torol ki, amit akar a saját weboldalán, másnak nincs ebbe beleszólása, mindossze a véleményemet írtam le a cenzúráról, és arról a kettos mércérol, hogy a férigyulolonek talált oldalakat kitorlik, azokat a hozzászólásokat pedig nem, amik arra buzdítnanak, hogy az egyik nemnek joga van bántalmazni a másikat, ha az provokálja, mert nem tehet róla, ez nemi késztetés. Ideális esetben egy onbizalomhiányos hisztis provokátor vagy egy érzelmi intelligenciahiányos, empátiára képtelen agresszor megpróbálná a saját onbecsulését helyretenni, ahelyett, hogy emberi lényekkel alakít ki kapcsolatot, és egyutt teszik tonkre egymást, mert a saját felelosséguk helyett a másikat okolják a sérelmeikért, és békés megoldás helyett, ahol senki nincs elnyomva, a másiknak akarnak parancsolgatni és engedelmességet kovetelnek tole. Foleg, ha érdekbol jonnek ossze, és még egymás feromonjait is taszítónak érzik, ott nem lehet bizalomra alapuló intim viszonyt kialakítani. De ami nincs meg bennem, azt a másikban sem tudom megtalálni, ha nem vagyok harmóniában saját magammal, akkor másnak sem tudok harmóniát adni. És általában pont ezek az emberek keresik egymás társaságát, hogy kiélhessék a saját fájdalmaikat egymáson, egyutt fejlodés helyett, egymás mérgezését, kontrollálását választják és a gyerekeiket torodés helyett ebben a mérgezo kornyezetben nevelik fel, egymás ellen felhasználva oket, sebeket okozva és rossz példát mutatva nekik. Aztán johet a gyulolkodés. Van lehetoséguk arra, hogy tegyenek azért, hogy ne fuggjenek a másiktól, ne tartozzanak a másiknak, onállóan is boldoguljanak, fejlesszék magukat, és miután képesek az onállóságra, alkossanak egy párt egy másik emberrel, anelkul, hogy bárki kihasználná a másikat. Egyutt is létrehozhatnak olyan vállalkozást, amiben kozosen dolgoznak, és az utódaik is ebben segítenek, és ezt viszik tovább. Csak ehhez merni kell kilépni a megszokásból, abból, ami csak az ember energiáját és idegrendszerét orli fel, nem éri meg anyagilag, és más emberek utasításait kell kovetni, aztán ezekért is csak egymást vádolni. Aki azt állítja, hogy ez nem megvalósítható, az nézzen kicsit jobban maga korul, találni fog olyat, akinek mégis mukodik, és neki sem adták a szájába a sultgalambot. Csak jól idozített, tájékozódott és kockáztatott. Csak azon gondolkodtam, ha úgy gondolja valaki, hogy létezik olyan no vagy férfi, aki engedlmeskedik neki és megfelel az ,,elvárásainak´´, akkor miért nem él egyutt egy ilyen emberrel, ahelyett, hogy gyulolkodik és meg akarja szabni másoknak, hogy hogyan éljenek, ki mennyit és hol dolgozzon, kinek, mi legyen a feladata. De szívuk joga így gondolkodni, csak nem értem miért foglalkoznak sokan azzal, hogy ki… Tovább olvasás »

Reszet Elek
Szerkesztő

“ha trágyában akarnak dagonyázni” – azt mások is kénytelenek szagolni

“Egy onállóan gondolkodni tudó ember úgysem mások véleménye által lesz befolyásolható, úgyhogy mindegy ki mit ír.” – Az emberek túlnyomó többsége befolyásolható. A mai rend erre épül.

“miért nem él egyutt egy ilyen emberrel, ahelyett, hogy gyulolkodik és meg akarja szabni másoknak, hogy hogyan éljenek, ki mennyit és hol dolgozzon, kinek, mi legyen a feladata” – Keresés közben is lehet gyűlölködni. A hatalom függővé tesz.

“az agresszió helyesléséról” – Az előzményeikben biztos benne van. Linkelje legyen szíves. Kíváncsi vagyok. Megjegyzem a dominanciát és az agressziót nem célszerű keverni, noha van köztük kapcsolat. Másik részről az agresszió képessége nélkül már kihalt volna az emberiség. Nem az agresszióval van gond, hanem a kezeletlen, korlátok nélküli agresszióval.

Ha az adott hozzászólás nem tetszik, célszerű oda beszúrni a saját ellenvéleményt.

“a véleményemet írhatom le róla” – Minden további nélkül megteheti, de pl. a minden kontextus nélkül beszúrt film trailer linkek (A keselyű három napja pl.) milyen véleményt próbálnak megjeleníteni?

hoppe
Olvasó
hoppe

Tolem dagonyázhat bárki, gyulolkodhet bárki, amíg egy weboldalon teszi, és nem személyesen akar megrovidíteni. Ha mást zavar, akkor megteheti, hogy felszólítja az illetot, hogy fejezze be vagy torolheti a hozzászólást vagy kitiltja az oldaláról aztokat, akiket akar, még indok sem kell hozzá szerintem, o donti el, hogy kit enged be és kit nem. Gyulolkodok mindig lesznek, mindenkinek a saját dolga eldonteni, hogy hogyan reagál rájuk.

Ha a számára ,,ideális´´ partner keresése kozben gyulolettel van teli az ember, nem biztos, hogy arra fog rátalálni, amit keres, és biztos, hogy nem azok fogják megtalálni, akiket gyulol, foleg, ha nem csak azokon vezeti le a gyuloletét, akik által sérelem érte, hanem mások is zavarják, akik ugyanolyan nemunek szulettek, vagy máshogy gondolkodnak, élnek, anélkul, hogy neki ártottak volna. Lehet, hogy a hatalom fuggové tehet, de az ember maga donti el, hogy fuggo akar – e lenni bármitol, enged – e a kísértésnek, és azt is, hogy mire használja a hatalmát. Mindenkiben van megalománia, de nem mindenki érez rá késztetést, hogy másokat kontrolláljon, uralkodjon felettuk. Attól mert van, aki nem tud uralkodni az érzésein, még nem muszáj ezzel indokolnia a tetteit, hogy nem tehet róla mert késztetést érzett rá, és nem tudott uralkodni rajta, akkor sem, ha ezzel magának vagy másoknak ártott vele.

Arról az agresszióról volt szó, amikor  a nálunk fizikailag gyengébb ember bántalmazással való megfélemlítésérol és engedelmességre való tanításáról volt szó, ahol nem onvédelemmel volt indokolva a fizikai eroszak. Ezt helyeselték, amit persze megtehetnek, ha ez a véleményuk, én pedig erre reagáltam.

Ahhoz a témához akartam leírni az osszes hozzászólást, amit ide írtam, de mivel rendszeresen torolve vannak a keresési elozményeim, így nem tudtam másnap visszakeresni, hogy melyik volt az. Viszont akkor oda is írtam egy hozzászólást. A profilomban kerestem, hátha fel van tuntetve, hogy milyen témákhoz szóltam hozzá, de nem volt ilyen lehetoség. Ahhoz a témához, aminek nem emlékszem a címére – de tudom, hogy régebbi téma volt – és ezen a témán kívul nem írtam hozzászólást. Valószínuleg vissza lehet keresni a profilom alapján, akinek van rá lehetosége. A google képkeresoben teljesen más témákban keresgéltem, és olvastam egy no által írt levelet arról, hogy milyennek képzeli az ideális férfit – azt hiszem egy facebook oldalról lett belinkelve a hozzászólások kozé – a képre kattintva jutottam erre az oldalra. Keresgélek majd az oldalon, hátha megtalálom.

A filmek abban kapcsolódtak a véleményemhez, hogy szerintem arról szólnak, ami által az emberek be vannak folyásolva, és ami az egymás iránt érzett gyuloletuk oka. Mivel engem sem zavar, ha valaki videókat ajánl egy oldalon, így nem feltételeztem, hogy van, akit zavar vagy sért. Ha így van, bárki torolheti.

menzura
Olvasó
menzura

Tisztelt Hoppe!

Engedd meg kérlek, hogy egyetértésemről biztosítsalak. elszomorodva tapasztalom, rövid itt tartózkodásom ideje alatt, hogy sajnos az itt kommentelők közt akadnak nyíltan gyűlölködő egyének. Szomorúan tapasztalom továbbá, hogy ez ellen a mérsékelt gondolkodók sem tesznek semmit.

“The only thing necessary for the triumpf of evil is for good men to do nothing.”

Edmund Burke (1729-1797)

Naooo
Olvasó
Naooo

Ki a jó és ki a gonosz?

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Ki a jó és ki a gonosz?”
Én. :)

hoppe
Olvasó
hoppe

Nok, férfiak, menekültek, melegek, stb, hogy dögöljön meg mindenki, meg rohadjon el. Természetesen az, hogy a rendszert irányítók ellentétet szítanak, félelemben tartanak minket, elveszik a jövőképünket és szorongó alkoholistákká transzformálnak minket, egy jól átgondolt és abszolút működőképes stratégia, sokkal könnyebb másokra-kitalált démonokra és fiktív bűnösökre-mutogatni, mint magunkba nézni, mert a népesség 98%-a gyermekded, és nem jutott el arra a szintre, hogy a saját kudarcait és a saját sikertelenségeit valóban saját magában keresse.

Nap mint nap kapunk valami gumicsontot, amivel elterelik a figyelmünket önmagunkról és a valós problémákról, úgy vannak vele, hogy ameddig egymásra mutogatnak, addig sem akarnak benézni a színfalak mögé a hülyék (azaz mi), hanem jól eljátszanak mindenféle baromsággal, amibe amúgy bele sem gondolnak. Igaz, hogy még egyetlen meleg sem lopta el a pénztárcámat, nem tett tönkre lelkileg, nem hátráltatott az életben, nem tett nekem keresztbe, de hát olyan undorítóak, utáljuk már őket egy kicsit. Gyűlölni kell a Fradistát, az Újpest drukkert, a liberálist, a jobbost, a semlegest, a közepest, a gazdagot, a szegényt, hát muszáj, mert ha az életem egy rakás szemét, nem értem el semmit, csak dobozos sörre meg Valóvilágra futja, akkor az azért van mert a körülmények, meg mert ez a szemét ország, meg mert bezzeg én aztán mindent megtettem és bezzeg… és a másiknak jobb és most már tényleg pusztuljon el mindenki. Vannak kivételek, vannak jószívű, segítőkész, okos, értelmes, önállóan gondolkodni tudó, aranyos emberek, ők a maradék 2%, de lehet, hogy túl sokat saccoltam ezzel a számmal.

Minket, engem, téged, ma, 2016-ban ki bánt? Ki az, aki bekopogtat hajnalban az ajtódon, félholtra ver puskatussal és lerángat az udvarra, majd meztelenül kirángat a Duna partra? Ki az, aki elveszi a földedet, a lakásodat? Ki az, aki a szemed láttára megkínozza a családtagjaidat? Ki az, aki éheztet, aki leköp a vallásod vagy a származásod miatt? Kilépsz az ajtón, lemész a boltba, és van víz, élelmiszer, gyógyszer. Felfogod ennek a súlyát?

Nem veszed észre, hogy a meleg lakásból, úgy, hogy békében, biztonságban és nyugalomban élsz, teli hűtővel és luxus cikkekkel, úgy fröcsögsz a monitorra? Kire haragszol? Anyádra? Apádra? Magadra? Bánt, hogy nem tudsz drágább autót, nagyobb házat és szebb ruhát venni? Nincs életveszély, földrengés, háború, járvány, éhínség, nincs semmi, csak az a sok felesleges szemét, ami birtokba vett minket. És ezzel nem tudunk mit kezdeni. Nem érdekel, ki hogyan, milyen szemüvegen át nézi a világot. Nem érdekel, hogy ki mivel elégedett vagy elégedetlen, én nem vagyok hajlandó gyűlölni senkit és semmit. A saját életemért én vagyok a felelős, ha elrontottam, hát én rontottam el, nem más, hanem én. És sokkal fájdalmasabb befelé mutogatni, belenézni a tükörbe és kimondani az igazságot, de az egyetlen út, ami vezet valahova, a gyűlölet mindig zsákutca és csak gyűlöletet szül.

Gyűlölni olcsó és könnyű megoldás, a gyűlölet a buták játszótere, az ostobáké és a birkáké, akik saját maguktól rettegnek a világon a legjobban. Ha a padlón vagyok, nem átkozok el miatta senkit, hanem tanulok belőle és felállok. Egyedül. A harag és az utálat keserűvé tesz, barázdákat rajzol az arcodra, betegséget csinál és lehúz a mélybe. De te döntöd el, hogy milyennek látod a világot.

Reszet Elek
Szerkesztő

Szerintem Önt is meggyűlölik ha ilyen hosszú és egybefolyó kommenteket ír. Írom ezt mindattól függetlenül hogy nem is egy gondolatával egyet tudok érteni. Viszont célszerű lenne az egyes cikkek vagy a kommentsor témájához illeszkedni, mert amit ön csinál leginkább offolásnak nevezhető.

Alter Ego
Szerkesztő

Mivel egyébként is tartalmazott HTML szintű formázási hibát a szöveg, javítás közben egyúttal vettem a bátorságot és széttagoltam bekezdésekre. Hoppe sajnos “autisztikus” benyomást kelt azzal, hogy néha összefüggések nélkül mondja (másolja be) a magáét. Ez valóban megnehezíti, hogy bárki beszélgetőpartnerként tudjon  tekinteni rá…

Kalman
Újságíró

Riszpekt hogy ilyen türelmed van!

hoppe
Olvasó
hoppe

A hibát tartalmazó szoveget egy facebook oldalról vágtam ossze, mentettem el a gépembe, és nyomtattam ki valaki kérésére. Mivel témába vágónak tartottam, mert szinte mindegy milyen témát indít valaki, mindig egymás iránti gyulolkodés koveti.

Ha belinkeltem valamit, az azért volt, mert úgy gondoltam, hogy kapcsolódik a véleményemhez, nem éreztem úgy, hogy nincs osszefuggésben az írottakkal. De a Te tiszted megítélni, hogy mi hogyan keruljot fel az oldalra, nem az enyém az oldal, csak látogató vagyok.

Nem állt szándékomban autisztikus benyomást kelteni, és bárkit megzavarni vele. Véleményt akartam nyilvánítani néhány az oldalon olvasott hozzászólás miatt, de igaz, hogy nem így kellett volna, hanem megkereshettem volna a témát, ahová szántam.

 

Alter Ego
Szerkesztő

Semmi gond! Csak egy kis kommunikációs nehézség… Biztosan be fogsz tudni kapcsolódni a beszélgetésekbe. Jó társalgást, szórakozást az oldalon!

hoppe
Olvasó
hoppe

Ha valakinek ennyi elég, hogy meggyuloljon az a legkevésbé sem fog zavarni.

Igaza van, így tényleg offolás. Figyelni fogok, hogy a témához vagy a nekem címzett hozzászólásra válaszoljak.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Gyűlölni olcsó és könnyű megoldás, a gyűlölet a buták játszótere, az ostobáké és a birkáké, akik saját maguktól rettegnek a világon a legjobban.”
Gondoltál már arra, hogy esetleg átruccanj valamelyik feminista oldalra, és ott írd le ezeket?
Teszem azt nőkért.hu, gumiszoba, stb. Csak mert amit felvetsz hibákat, az elsősorban éppen rájuk jellemző.
/Csak meg ne lepődj majd, ha először epét hánynak az írásod miatt, majd gyors lendülettel kitiltanak. :) /

hoppe
Olvasó
hoppe

Nem szoktam konkrét feminista oldalakat látogatni. A nokért.hu oldalon életem során úgy ot cikket olvastam el. Kb két éve még azt sem tudtam, hogy pontosan mi az, hogy feminizmus vagy antifeminizmus. A saját elveimet vallom, amit gondolok vagy tapasztalok magam korul, vagy magamon, nem azért értek egyet valakivel, mert feminista vagy antifeminista, hanem mert én is úgy gdondolom. Általában úgy jutok el egy oldalra, hogy tapasztalok, olvasok vagy hallok valamit, rákeresek a gúgliban. Ha a nokért.hu oldalon olyan írásba vagy hozzászólásba futottam volna bele, hogy fizikai eroszakkal gyozzuk meg a másikat az igazunkról, vagy olyanba, hogy minden férfit uldozzunk vagy heréljunk ki, csak mert egy ártott nekunk, akkor oda is megírtam volna a véleményem. Van édesapám és fiútestvérem is akiket tisztelek, és ok is engem. Nem akarom, hogy bárki ilyesmit tegyen veluk vagy bárki mással, aki nem ártott senkinek. A férfigyulolo noket és a nogyulolo férfiakat is sok esetben anya és apa nevelte fel, vagy legalábbis látják maguk korul a férfiak és nok viselkedését, akik nem biztos, hogy olyan példát mutatnak nekik, hogy tisztelik egymást. Nem tartom kizártnak, hogy van, aki ilyneket ír. De nem fogom internetes oldalak osszes látogatóját megítélni azért, mert egy vagy tobb ember olyat ír, amit nem tartok helyesnek. Az oket minosíti. Nem olvasok el mindent és minden hozzászólást egyik oldalon sem, hogy aztán mindenkinek megmondhassam a magamét. De néha kijon blolem a véleményem, ha valami számomra nagyon felháborítót olvasok. De csak szólj, hogy melyik feminista oldalra másoljam be mindazt, amit ide leírtam, ahol nem így gondolják, és minden férfit meg akarnak nyomorítani. Nem akarom, hogy valaki diszkriminálva érezze magát miattam.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ki az, aki bekopogtat hajnalban az ajtódon, félholtra ver puskatussal és lerángat az udvarra, majd meztelenül kirángat a Duna partra?”

“A fagyás az a halmazállapot-változás, amikor a folyadék szilárddá válik. A tiszta víz 0 Celsius fokon fagy meg. Ez a hőmérséklet a víz fagyáspontja.”

Lucia
Olvasó
Lucia

Kulfoldi, nyugati helyzeteket masolunk aznelkul hogy pontositanank hogy Magyarorszagon es kelet Europaban a noi emancipacio mar jovval korabban vegbement mig a nyugat meg gyermekcipoben jar.

Az ipari forradalom elott pedig no es ferfi egyutt guzultek a mezon, vagy a ferfi volt a beszerzo es az asszony az elado, ha kereskedo csalad voltak, mindenkepp dolgoztak eggyutt. Patriarkatus? Ez femminista talalmany. Mindig is voltak olyan nok akiknek ferfi szolgai, beosztottjai voltak. Ne talaljunk mar ki ujabb tortenelmet. Persze egy fonok legyen emberseges, ha szuksegfem van egy beosztotra akkor szuksegem van ra, fontos nekem, halas vagyok hogy van…ferfi es noi zsarnok van, volt es lesz.

Amugy ez az egesz munkahelyi helyzet ilyen tv sorozatos cicababas, nyakkendos irodakra emlekeztet inkabb mint valos munkahelyi helyzetekre. A munkahelyi oltozkodest konnyu megoldani munkahelyi egyenruhakkal. De, sajnalom, ha egy ferfinak szexualis hijanyai vannak akkor a kommunista gyarimunkas egyenruhaba dolgozo notol is ugyanugy begerjed mint a cicababatol. Jobb lenne csak kiegyensulyozot sexualis eletu embereknek adni munkat.

 

Kalman
Újságíró

Nőknek érdemes lenne elolvasni Rollo Tomassinak a “The Male Experience” című cikkét: http://therationalmale.com/2013/09/10/the-male-experience/ Bár valószínű, hogy úgysem lehet leírásból megérteni, mert ezt érezni lehet csak.

Nagyon jól leírja, hogy a férifak a tesztoszterontól hajtva teljesen máshogy érzékelik a világot. Én például bevallom, hogy ha szürke kezeslábasban és fejkendőben lévő fiatal csinos nőkkel kellene együtt dolgoznom, akkor is minden harmadik gondolatom a szex lenne. (És a csinos alatt elég annyit érteni, hogy fiatal és nincs elhízva, és nem történt vele semmilyen egészségügyi katasztrófa, tehát 5-ös) És ez teljesen független attól, hogy mennyit dugok, egyszerűen így működök.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ezt értsem úgy, hogy a munkahelyeken alapvetően nem a nők munkavégzése jelenti számodra a legfőbb problémát, hanem az, hogy puszta jelenlétük eltereli a férfiak figyelmét a munkától gyökeresen eltérő irányba? Előfordulhat, hogy nálatok van gond az önkontrollal, és ezt úgy akarjátok megoldani, hogy nektek ne kelljen erőfeszítést tenni, hanem a nők tanúsítsanak önmérsékletet és a kísértésre okot adó bájaikkal egyetemben vonuljanak ki a munka világából?

Adtál egy jó tippet. Az íróasztalom mögül pont egy cukrászdára látok, és mivel karácsonyi zabálás utáni diétán vagyok, holnap lesétálok hozzájuk, és felszólítom a főnököt, hogy azonnal takarja el a kirakatot, mert a torták látványa zavar a munkahelyi koncentrációban.

Kalman
Újságíró

Gimiben volt egy osztálytársam, akivel folyton versengtünk, hogy ki tud többet. Hol ő nyert, hol én, és a vége az lett, hogy mindketten rengeteget tanultunk. Ő mondta, hogy világhírű tudós akarna lenni. Biztosan menne, nem is lenne nagy ára, csak ki kellene heréltetnie magát, mert így folyton csak a csajokon jár az esze.

Naooo
Olvasó
Naooo

Csak a komolytalan cukrászdák rakják ki a cuccot a kirakatba, ilyen béna környéken “melózol” az unatkozóasztal mögött?

Naive
Olvasó
Naive

Lehet, hogy benyeltem valamennyi feminizmust, de ezt a “keresztkérdést” jogosnak érzem. Számomra a nőiességükkel vissza nem élő, szemérmes nők jelenléte önmagában akár motiváló is tud lenni, de semmi képpen nem destruktívan hat rám munka szempontjából. A “ribik” jelenlétével más a helyzet, no meg a nők egymás közti játszmáival. Bár én fèrfiakat is láttam munkahelyen kollegínákon való rivalizálás okán lealjasodni, még párkapcsolatban élő, sőt, -elmondása szerint boldog- házas férfit is. De mondjuk az utóbbi esetek is elsősorban a nőiességüket -szerintem- nem munkahelyre illő mértèkben kihangsúlyozó nők körül alakultak ki.

 

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Két dolog. Az egyik, hogy nőként dolgozom sokpasis munkahelyen, és voltam már dolgozni mindenféle ruhában és állapotban. Sok év alatt már azt is megtanultam, hogy melyik pasi mit bámul, tudom, ki szereti a cicit, ki a lábakat és kinek tök mindegy. Mikor betegen, vagy hulla fáradtan, kinyúlt pulóverben és bő farmerban vánszorgok, az efféle bámulásban egyszerűen nem érzékelem a különbséget, ugyanúgy megvan.

A másik, hogy rendszeresen összejárok a helyi informatikával sörözni, összebarátkoztunk az évek alatt, és néha teljesen elképesztenek a dumájukkal és azzal, ahogy az összes nő megjelenését képesek falkában tűpontos precizitással kibeszélni két sör után. És rohadtul kegyetlenek ám. Van olyan kolléganő, akit közösen rühellünk, mivel a szakértelem hiányát abszolút kompenzálja a rosszindulata, és egy idő után mégis kényszert éreztem, hogy megvédjem a seggét, öltözékét, alakját érintő kritikáktól, mert lehet, hogy buta, mint a föld, de azért nem randa. A fiúk viszont egyöntetűen képesek hosszú percekig szidni a megjelenését. Nőiesebb közegben, pl. a pénzügyes csajokkal nem nagyon hozunk szóba ilyesmit, max. a ribisebb vagy nagyon mellétrafáló outfitekre csúszik be egy-egy megjegyzés.

Szóval az én személyes tapasztalataim nagyon nem vágnak egybe az előítéletekkel, úgy látom, hogy a férfiak nagyságrendekkel többet törődnek a női kollégák megjelenésével, mint maguk a nők. És azt sem látom tapasztalati úton megoldásnak, ha a nők zsákot húznak…

Alter Ego
Szerkesztő

Azt hiszem, eléggé reális a világlátásod, ha minden nő legalább ennyire tisztán érzékelné a férfiak és a nők viszonyrendszerét, akkor tized ennyi probléma sem lenne. Ennek ellenére még te is leírtál egy férfiellenes, sőt már-már egyenesen férfigyűlölő gondolatot. Netán csinálhatnának a férfiaknak kötelező szextesztet, hogy ki lehessen zárni a munkahelyekről a szexhiányos, kanos faszikat, mert azok olyan abnormálisak, idegesítőek és visszataszítóak? Ha az segít a férfiak jobb megértéséhez és ahhoz, hogy ilyen gondolatok minél ritkábban hangozzanak el, akkor csatlakozom Kalman “comming out”-jához: igen, ez nem üzemzavar, így működnek a férfiak… Namármost, ha ehhez a természet által adott helyzethez kell adaptálódni, akkor vajon kinek, hogyan, mi módon kell korlátoznia önmagát?

Wastrel
Újságíró

Teljesen összhangban van ez az ötlet a feministák agymenésével, akik az Elliot Rodger-eset után követelték, hogy a szexhiány miatt frusztrált férfiakat zárják el a társadalomból.

http://www.returnofkings.com/36135/no-one-would-have-died-if-pua-hate-killer-elliot-rodger-learned-game
http://www.returnofkings.com/36397/elliot-rodger-is-the-first-male-feminist-mass-murderer
http://www.returnofkings.com/37052/a-close-examination-of-elliot-rodgers-twisted-manifesto

Naooo
Olvasó
Naooo

“Jobb lenne csak kiegyensulyozot sexualis eletu embereknek adni munkat.”

Megvan a nőkre váró feladat, erre pont meg is felelnek.

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

A nők a munkahelyen kérdésről ÓRÁKAT tudnék zengeni, negatív értelemben. Abban a szerencsés (szerencsétlen?) helyzetben vagyok, hogy eléggé “hajtós” szakmám van, belgyógyász orvos vagyok egy eléggé jól menő dél-német gasztroenterológiai klinikán. Itt azért van munka bőven. Reggel 7 és fél nyolc között szoktam bemenni, de nem nagyon jövök ki este 8 előtt, és minden második hétvégén ügyelek (2×12 órás ügyeleteket vagy éjszaka vagy nappal). Ügyeletben nem ritkaság, hogy 10-12 beteget is föl kell venni, mellette az osztályos 85-90 beteget is el kell látni, plusz az intenzív osztály – na és itt is jön az első pont. Szóval nálunk az intenzív osztályon MINDEN ápoló nő. Hat darab ágy van az intenzív osztályon, erre vannak NÉGYEN. Ez azt jelenti, hogy kőkemény MÁSFÉL darab beteg jut ápolónként (természetesen ez úgy megy, hogy kettő ápolónak két betege van, kettőnek pedig 1). Három műszakban dolgoznak, a műszakok között átadó van, ami úgy zajlik, hogy a kis hölgyek leülnek az osztály kellős közepére (természetesen úgy, hogy ne lehessen mellettük elmenni, nehogy bárkinek is kétségei támadjanak afelől, hogy ők most itt bizony a lehető legkomolyabban dolgoznak) egy kávéval, majd KETTŐ óra hosszán keresztül adják át a HAT darab beteget. Hogy mi a francot lehet hat betegről két óra hosszáig pofázni, azt csak ők tudhatják, én kb. 10 perc alatt szoktam átadni a hat beteget (és akkor már nagyon elnyúlt a dolog és nagyon ráérek). A minap elkövettem azt a hibát, hogy a déltől kettőig tartó átadón merészeltem megkérdezni az egyikőjüket, hogy mondják már meg, mikor merészelhetném elvinni a betegek receptlapját, hogy a másnapi terápiás terveket elkészítsem, erre azt a választ kaptam, hogy HÁT, HA NEM POFÁZNÉK BELE, ESETLEG GYORSABBAN VÉGEZNÉNEK. Sic. Nomármost én ugye például a mai nap egyedül vittem orvosként a teljes intenzív osztályt, plusz ideadtak még két szobát az egyik gasztroenterológiai osztályról is, plusz további 7 beteget a sebészeti osztályról, mert az ünnepek alatt annyi belgyógyászati beteg jött, hogy kénytelenek voltunk a sebészeti ágyakra is belgyógyászati betegeket fektetni. Emellett elég sokat kellett dolgoznom a funkcióban is, volt szív ultrahang, hasi ultrahang, terheléses EKG, 24 órás EKG és 24 órás vérnyomásvizsgálat, de még egy nyelőcsövön keresztül végzett szív ultrahang és egy elektromos kardioverzió is tarkította a napomat. Mindezt egymagam, némi főorvosi segítséggel (inkább csak a koncepció kialakításánál, telefonon). Ők ugye négyen vannak a hat darab betegre, de húzzak a picsába, ha esetleg feltennék egy kérdést a szent és sérthetetlen átadó közben. Miután az átadót követően megírtam a terápiás lapokat másnapra, illetve megírtam az intezív osztályos zárójelentéseket annál a három betegnél, akit sikerült annyira stabilizálni, hogy át tudtuk őket vinni a normál osztályra, elkövettem azt a hatalmas hibát is, hogy megkértem az egyikőjüket, legyen szíves, hívja már fel az osztályt, hogy mikor mehet át a beteg. No, ezt természetesen nem hagyhatta annyiban a női egyenjogúság nagyra becsült élharcosa, és ilyen mértékű patriarchális elnyomást nem tűrve, azonnal lebaszott, hogy mit képzelek én, ezt az orvosok csinálják, ez nem nővéri feladat, és különben is. Ismétlem, mindezt úgy, hogy átlag MÁSFÉL beteget kezelnek, én kb. 20-25-öt átlagosan. És ez csak a mai két sztori, folytathatnám a sort vég nélkül hasonló történetekkel. De azt kell mondjam, az orvosnők se különbek. A felelősséget úgy kerülik, mint macska a vizet. A hét sztorija, hogy a 25 éves, az egyetemről frissen kikerült kollegina AZ ELSŐ MUNKANAPJÁN felmondott, mikor megtudta, hogy bizony itt neki egymaga akár 10 beteget is el kéne kezelnie (a pasik simán visznek 15-20-at vagy még többet). Hétfőn jött, kedden ment. Ami a katasztrófa, hogy az orvos hallgatók 80%-a nő (már Magyarországon is, hát még Németországban). Eddig még a Közel-Keletről meg tudta oldani Nyugat-Európa az orvoshiányt, de hát, ugye a Közel-Keletet pont… Tovább olvasás »

Alter Ego
Szerkesztő

Itthon az egészségügyben ennél sokkal-sokkal inkább él a hierarchikus rend és tisztelet iránti igény, ha jól sejtem aligha engedne meg magának ilyesmit egy ápoló(nő). Talán a magyar társadalom még menthető, hacsak nem azt szeretnénk mi is, hogy például az ápolónő nemi alapon előlépjen az orvos főnökévé. Ha merészelnének tököt növeszteni abban a délnémet kórházban is az orvosok, akkor ennek az ápolónőnek már másnap nem kellene bemennie dolgozni, de egyébként a megfelelő, feminizmus mentes munkaszervezés eredményeként a kávézgató társaság felének sem.

Reszet Elek
Szerkesztő

Úgy tűnik az ottani egszségügy is egy külön világ, a maga saját belső szabályaival. Az orvosképzésben említett nemi aránytalanságot viszont nem igazán értem. Ennek a szakmának magas a státusa és tőlünk nyugatra jólfizetettnek hírlik. Mi lehet az ok?

Caravella
Olvasó
Caravella

 

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

Egy kicsit kiegeszitenem (ekezetek nelkül, mert nemet gepröl irok). Pont most került a kezembe egy tanulmany, ami az 1915-ös bereket es arakat elemezte az USA-ban. Ott az allt, hogy az atlag melos kB. havonta 200 es 400 Dollar között keresett, egy könyvelö 2000 Dollart, egy allatorvos 4000 Dollart, egy embereket gyogyito orvos pedig 6-8000 Dollart. 30-40-szer annyit, mint egy melos. Magyarorszagon az orvosok most atlagosan kB. 2-szer annyi bruttot visznek haza, mint a minimalber, persze müködik a halapenz intezmenye.

Ma az USA-ban az atlagfizetes 35.000 Dollar, egy orvos ennek kB. 4-szereset keresi meg. Relativ aranyban tehat kB. 10-edere csökkentettek az orvosok beret 100 ev alatt. Mindemellett az atlagosnak mondhato fogyasztoi kosarhoz viszonyitva MINDEN tarsadalmi osztaly realbere csökkent (hozzateve, hogy termeszetesen 2015-ben joval tobb minden van minden osztaly fogyasztoi kosaraban, mint 1915-ben).

Vagyis a termelekenyseg expontencialisan nött, a munkaberek viszont stagnaltak, es ez a klasszikus ertelmisegi szakmakban sokkal jobban ervenyesült, mint mashol (pl. az orvosok bere meg az inflaciot se szokta követni meg Nyugat-Europaban Sem).

Az ertelmiseg tehat erodalodott. Ennek egy, a ferfiakra nezve nagyon fontos eleme Volt az, hogy a klasszikus beta strategia mara csödöt mondott. Az 50-es, 60-as evekben egy jo ertelmisegi allas eleg Volt ahhoz, hogy az ember egy csinos, huseges felesegre szamithasson, aki elethosszig kitartott mellette. Mara ez az ALAP. Az üvegpadlo oriasi gyorsasagu emelkedeset lathatjuk, amit a gazdasagi tortabol egyre nagyobb szeletet kihasito allami gazdalkodas okoz.

DennisVT
Újságíró

1915ben egy állatorvos 4000$t vitt haza?? De a az egyéb orvosi 8000$ is elég hihetetlen. Hú ez nagyon sántának tűnik innen. Ezt hol olvastad?

Ha ma egy orvos 140.000$-t keres (második bekezdésed), akkor az azt jelenti, hogy másfélszeresét sem keresi annak, amit 100 éve. Ez elég hihetetlennek tűnik.

Az elmúlt 100 évben bekövetkezett változások irányát nem akarom kétségbe vonni, és az egész következtetés is abszolút jogosnak/hihetőnek tűnik, csak ez az arány nem.

Caravella
Olvasó
Caravella

.

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

A szoci mas eset, mert ugye a szocializmus egyik alappillere pont az Volt, hogy a legalso es a legfelsö percentilis között Volt kökemeny 4-szeres különbseg a jövedelemben. Mivel mindenki alul Volt fizetve, ezert voltakeppen mindenki egyenlö Volt. Ez persze müködeskeptelen, es a többi mar törtenelem.

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

EVENTE. Bocs, ezt kihagytam. Tehat 1914-ben evente 6-8000 Dollar, most evente 140.000 Dollar. Persze ebböl meg lejön az inflacio, de ami meg fontosabb (es ezt szoktak kihagyni), a fogyasztoi kosar bövülese. Mert hiaba tartja az inflaciot a fizetesed, ha a tarsadalmi osztalyod fogyasztoi kosara többszörösere duzzad (pont ez törtent az elmult 100 evben), neked viszont csak annyi penzed van, amennyiböl pont ugyanannyi kenyeret tudsz venni, mint 100 eve.

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

Tehat 1915: egy melos keresett 200-400 Dollart evente (akkori penzben), egy könyvelo 2000-et, egy allatorvos 4000-et, egy embereket gyogyito orvos mondjuk 6-8000-et evente.

2015: Most az USA-ban az orvosok median bere evente 140.000 Dollar, a teljes tarsadalom atlagfizetese azt hiszem, 35.000. Persze, tudom, median!=atlag, szoval valamilyen szinten az almat hasonlitom a körtehez, de az aranyokat, azt hiszem, jol erzekelteti.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ezzel az összehasonlítással elég nehéz bármit is bizonyítani, bár érdekesek az adatok. Viszont szisztematikusan kihagytad a képből a társadalmi összetétel változását, pedig lényeges elem, hogy jelentősen szélesedett az értelmiségi réteg. Eleve ugrásszerűen nagyot nőtt a társadalom átlagos képzettségi szintje, de ezen belül a diplomásoké különösen, és az egy főre jutó orvosokból is sokkal több van.

Az lenne inkább beszédes, ha a bruttó nemzeti össztermék arányában néznénk meg, hogy mennyit fordítunk társadalmi szinten bizonyos speciális szaktudások megfizetésére. Ha valami ritka, egyedi, privilegizált, akkor az drága, sokat ér, ha sok van belőle, akkor a darabár csökken, legyen az bélyeg vagy szívsebész.

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

No, ha hiszed, ha nem, itt is tudok nemi adattal szolgalni. Volt egy olyan tanulmany, ami az egyes orszagok atlagos orvos bereit hasonlitotta össze az egy före juto GDP-vel.

Erdekes adatok vannak.

A legjobb helyeken Hollandia, Ausztralia es Irorszag van, itt olyan 5,5-6,0 közötti ez az arany (vagyis ha mondjuk Hollandiaban az egy före juto GDP 50.000 USD evente, akkor mondjuk 6-os aranynal az orvosok fizetese 300.000 USD evente – termeszetesen bruttoban).

Magyarorszag termeszetesen szegyenletesen szarul all, a maga 1,8-evel.

Sajnos rosszul valasztottam, mert Nemetorszag is eleg rosszul fizeti az orvosait, itt 2,3 az arany. Valoban, egy hegesztö gyakorlatilag többet keres itt, mint egy föorvos. No, nem is maradok itt sokaig, kitanulom a nemet gasztroenterologiai technikat 2-3 ev alatt, aztan elhuzok innen.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Mondjuk a leírásodból nekem a nemi különbségek által generált konfliktus nem látszik, inkább az eltérő munkakultúra és talán szocializáció. Meg az, hogy rendkívül jani vagy, ha jó a kedved, vizsgálat közben még zsonglőrködni is tudsz a betegekkel, nem csak gyógyítani.

Minden tiszteletem a hozzád hasonló területen helytálló, tanult szakembereké, és amúgy eléggé jogos, természetes személyiségvonás, hogy szükségetek van az elismerésre, néha még egy kis csodálat is indokolt (és még csak nem is irónia, hanem tényleg). Itthon a pénzen kívül ennek a kultúrája is hiányzik.

Sajnos helyette keményen tartja magát az Alter által is nagyrabecsült hierarchikus rend, meg a hozzá automatikusan járó bokacsattogtatás az alsóbbrendű fajoktól, úgy is mint hallgató, rezidens, a házikedvencként tartott phd, és a lábtörlő gyanánt rugdalt admin személyzet. Keress egy kis pénzt, aztán gyere haza, és azonnal 8 isten lehetsz, pláne ha nem praktizálsz, hanem kutatsz valamit… Lassan már amúgy sem lesz valóban más vonzerő a hazai orvosi és kutatási pályákon, csak a külföldön sokkal kevésbé dívó bokacsattogtatás, ami egy bizonyos szint elérése után azzal is jár, hogy az adott szaktekintély nem kritizálható, kérdőjelezhető, és nem várják el tőle, hogy magával egy szinten vagy az alatt bárkit vagy bármit tiszteljen, sőt, ha megveti a nálánál gyengébb képességűek, kevésbé tapasztaltak, járatlanabbak ügyködését, csak még több tiszteletet kap.

Én amolyan sajátos társadalmi betegségnek tartom, hogy itthon a tisztelet sokkal szorosabban kötődik a hatalomhoz, hierarchiához, mint a tudás és teljesítmény megbecsüléséhez, ezért egyrészt könnyű elcsábulni a hatalom irányába, ha valaki tiszteletre vágyik, másrészt a társadalmilag leghasznosabb teljesítmények hagyományosan kevés megbecsüléssel járnak. Ezért tűri még a társadalom, hogy az orvosok, tanárok, ápolók, tűzoltók, tudósok a peremre sodródjanak, és ezért lehet elképesztő hatalma látványosan idióta intellektuális moszatcsomóknak is. Na meg az irigység évszázados kultúrája… Az is megérne egy misét.

És írom ezt úgy, hogy valóban megtanultam tisztelni sok kollégád, kutatók, tanárok kiválóságát, érdemeit. Évek alatt elég sokat dolgoztam is azért, hogy segítsem a boldogulásukat, jó sok milliárdot segítettem betenni a finanszírozási rendszerbe, de közben folyamatosan az őrületbe tudtok kergetni a tudományos primadonna viselkedéssel és az első doktori fokozathoz osztogatott katedra-gőggel.

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

Kicsit arnyalnam a kepet (ekezetek nelkül, nemet gepröl). Velemenyem szerint a vilagon SEHOL nincs orvoshiany, söt, többször annyi orvos van, mint amennyi jelenleg kellene. Magyarorszagon szerintem az orvosok kB. 3/4-e teljesen felesleges es csak idö kerdese, hogy elveszitse a munkajat. Elmagyarazom, hogyan gondolom. Magyarorszagon van mondjuk 10.000 ember, ezeknek a nyugat-europai szintü ellatasahoz kellene kB. 40.000 szakorvos es mondjuk 8-10.000 haziorvos. Csakhogy van egy par oriasi problema. 1. A nyugat-europai orvosi ellatas a költsegei 80%-at az elet utolso 6 honapjaban adja ki, az eletminösegen (az egeszsegben eltöltött evek szamaban) pedig NAGYON korlatozottak az eredmenyei. Ha az egeszsegben eltöltött eletevek szamat szeretnenk növelni, akkor elöbb vegyük meg Arnold Schwarzenegger a Testepites Enciklopediaja cimü könyvet, mint egy orvosi tankönyvet. Az egeszseges eletet ugyanis nem az orvosok, hanem az egyenileg kialakitott eletmod es környezet (es persze genek) hatarozzak meg. Ezt 1965-ben sikerült is egy kanadai tanulmannyal igazolni: statisztikailag kimutattak, hogy a föbb orvosi statisztikai adatok (varhato elettartam, egeszsegben eltöltött evek szama, stb.) szempontjabol a genek 30, a környezet 30, az egyeni viselkedes 30%-kal jatszik, az orvoslas MAXIMUM 12%-ot tud. 2005-ben megismeteltek a vizsgalatot, az eredmeny pontosan ugyanaz. Vagyis az orvostudomany az elmult evtizedkeben kökemenyen beleütközött a csökkenö hozamok elvebe: egyre több raforditassal egyre kisebb a tarsadalmi haszon (az elvarasok persze folyamatosan nönek). A pl. Ray Kurzweill altal proponalt tündermeseket, mint hogy pl. 30 ev mulva mindenki 1000 evig fog elni, most hagyjuk (csak egy reality check: az USA-ban a varhato elettartam 2010 ota CSÖKKEN). 2. Az emberek egyeni egeszsegügyi körülmenyei rengeteget romlottak, amit az orvostudomany lett volna hivatva kompenzalni – aminek nem tudott teljes egeszeben megfelelni. Eleg csak az elhizas- es cukorbetegseg jarvanyra gondolni, hogy lassuk, mire gondolok. Termeszetesen itt is oriasi költsegekröl beszelhetünk. 3. Az orvostudomanyban orasi mennyisegü gazdasagi profitok forognak – magancegek zsebebe. Egy pelda: az Avalox nevu antiobiotikum kifejlesztese a nemet gyartonak 40 millio eurojaba került, de 2010-ig 4 milliard eurot kerestek vele. Ez ismet rengeteg költseget, es rossz megterülest jelent. 4. Az allam, a vilagon mindenhol, a politikai tökekovacsolas celjabol atvette az egeszsegügy teljes regularizaciojat, es gyakorlatilag mindenhol egy hülyere szabalyzott, müködeskeptelen rendszert csinalt belöle, ami a piacgazdasagi viszonyoktol fenyevekre van, raadasul borzalmas hatekonysaggal, 40-50 eves technologiai elmaradottsaggal müködik (mindenhol). Nehany kivetel, illetve hibrid Modell van, de a problema leginkabb az, hogy az egeszsegügyet nem igazan lehet teljesen jol szabad piaci viszonyok között Sem müködtetni, mivel egyreszt, az “arucikk”, az emberi elet annyira ertekes, hogy torzitja a szabad piaci dönteseket, masreszt a tranzakciot nem a kereslet-kinalat kapcsolata dönti el, hanem egy harmadik fel (az orvos) – akit manapsag egyre inkabb a kinalat penzel (orvoslatogatok, gyogyszerlobbi, stb.). 5. Kevesen tudjak, de a “tudomany” gyakorlatilag a 21. szazadra belefulladt a profitehsegbe. Egy 2014-es tanulmany szerint a pszichologiai tanulmanyok 20, a mikrobiologiai tanulmanyok 16%-a reprodukalhato csak – ez azt jelenti, hogy az un. “tudomanyos” eredmenyek kB. 80%-a gyakorlatilag Humbug. Ember legyen a talpan, aki megmondja, hogy mi a 20% valodi eredmeny, es mi a 80% baromsag. Vagyis oriasi Volumen mellett rengeteg a zaj a “tudomanyok” teren, sokkal fontosabb az, hogy valaki penzt kapjon a kutatasokra (vagyis nepszerü eredmenyeket közöljön), mint az, hogy amit csinal, az tenyleg tudomanyos alapelveken megallo tenyszerü vizsgalat legyen. A gyogyszerkutatasban “nem mertek” ilyen reprodukalhatosagi vizsgalatokat csinalni, de szerintem kB. 10-90 lenne az arany. Mi következik mindebböl? Nos, az, hogy az orvostudomany mara MINDENHOL finanszirozhatatlanna valt. Magyarorszagon pedig rohadt keves a penz. Magyar viszonylatban szerintem 2 megoldas lehetne erre a problemara: 1. Megcsinaljuk a kubai modellt, kicsit több penzböl, vagyis mindenki kap ellatast a TB-ert cserebe, viszont kB. 30 evvel ezelötti technologiai szinten (Kubaban 40 evvel ezelötti van). 2. Bizonyos tarsadalmi retegeket egyszeruen kihagyunk az egeszsegügyi ellatasbol. Mint azt mindenki kitalalhatta,… Tovább olvasás »

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Tetszenek az írásaid. Az egészségügybe sajnos nem látok bele ennyire, pedig érdekes.
Még! Még! ;)

whoamiohmy
Újságíró
whoamiohmy

Köszönöm, köszönöm, de sajnos keves az idöm. Az oldalt mar több eve követem ugy-ahogy, korabban irtam is egy cikket (evekkel ezelött), de sajnos nagyon keves idöm van barmihez is hozzaszolni.

Alter Ego
Szerkesztő

Nekem is feltűnt, hogy nagyon érdekfeszítően írsz, akartam is mondani, hogy a fenti hozzászólásod kis átdolgozással, pár plusz perc ráfordításával egy remek cikk lehetne az Életmód – Egészség rovatunkban, ha tudsz rá időt fordítani, akkor a hiányzó ékezetek problémáját én nagyon szívesen megoldom. Kár, hogy kevés időd van, de azért mindenesetre hozzárendeltem