Egy perc humor – amikor a nő tiszta szívből szeret
Egyszer egy nőknek szóló önfejlesztő tanfolyamon, mely arról szólt, hogyan éljünk szerető párkapcsolatban kedvesünkkel, az előadó megkérdezte a jelenlévő hölgyeket:
– Hányan szeretik közületek párjukat tiszta szívből?
Mindegyik nő felemelte a kezét. Majd az előadó folytatta:
– Mikor volt az utolsó alkalom, amikor tudattátok életetek szerelmével, mennyire szeretitek őt?
A legtöbb nő azt felelte, hogy épp a mai napon, páran tegnap, néhányan pedig nem emlékeztek.
Ezután az előadó megkérte a résztvevőket, hogy vegyék elő telefonjukat, és küldjék el SMS-ben a következő üzenetet élettársuknak/férjüknek: “Szeretlek, édesem”. Miután a válaszok zöme beérkezett, arra utasította a hölgyeket, hogy cseréljék ki telefonjukat a mellettük ülőével, majd hangosan olvassák fel a kapott választ.
Íme néhány válaszüzenet:
– Ki a halál szórakozik?
– Ehh, gyermekeim gyönyörű anyja, beteg vagy, vagy mi?
– Ja, én is szeretlek. Mizujs veled?
– Mivan? Megint összetörted a kocsit?
– Nem értem, mire gondolsz?
– Már megint mit műveltél?
– ?!?
– Ne kerülgesd a forró kását, inkább mondd meg, mennyit akarsz!
– Álmodom, vagy mi?
– Ha nem mondod el azonnal, kinek szántad ezt az üzenetet, valaki meg fog halni.
– Azt hittem, megegyeztünk, hogy napközben nem iszol.
– Anyád megint hozzánk költözik, igaz?
Az Y generáció tagjaként rendesen szítom a feszültséget bolygónk többi korcsoportjával szemben. Tipikusan az a fajta férfi vagyok, akinek a véleménye különbözik az emberiség 99,9%-ától, és ezt büszkén vállalja. Megrögzötten kreatív elme vagyok, mindenben azt nézem, mi a rossz és hogyan lehetne javítani rajta. Nincs, aki felettem álljon, mert múltbéli főnökeimet már mind szanatóriumban kezelik. Tükör vagyok az ismerőseim számára, ugyanúgy bánok velük, ahogy ők is velem, nem véletlen, hogy sokszor megutálnak. :) Kortársaimmal ellentétben én mindig a jövőben élek, és világuralmi terveim megvalósításán dolgozom. A legideálisabb határidő a feladataim elvégzésére mindig a holnap, a legideálisabb alvásidő pedig a még öt perc. Sokminden van már a rovásomon, 5 éven keresztül tevékenykedtem különböző PC-s játékmagazinoknál, 2 éven át voltam játékfejlesztő és lassan tíz éve hobbi DJ-ként is működöm, bár ugyanennyi ideje tervezek világsztárrá válni. :) Számomra kreativitásom és kitűzött céljaimhoz való görcsös ragaszkodásom megélése sokkal fontosabb minden másnál, képtelen vagyok kompromisszumot kötni, csakazértis nappal alszom és csakazértsem vagyok hajlandó belógatni a kezemet a cégvilág húsdarálójába. Nem izgat az előrelépés meg a szakmai fejlődés, amit akarok, úgyis elérek anélkül, hogy bájgúnárkodnom kelljen hozzá. A szélsőségek embere vagyok: sok tekintetben végletesen konzervatív, más tekintetben liberális. Nem ragaszkodom a hagyományos nemi szerepekhez, úgyis hatékonyabban takarítok nálad, és finomabbat főzök. :) Ne állj az utamba, ne akarj megváltoztatni. Sokan megpróbálták, nem véletlen, hogy mostanra már nincsenek közöttünk. De ha támogatsz, és mellettem állsz a rosszban is, azt meghálálom.
Egyáltalán mi az emberi kultúra? Nem csak hangversenyek és operák világa, hanem minden, amihez csak az ember hozzáér, vagy rágondol. A kulturáját minden ember magában hordozza és árasztja kifelé. Maga a társadalmunk, annak nyelvhasználata,...
Helyszín: valahol a Nílus mentén, egy kis ivóban, ahová zsidó és egyiptomi barátaival tér be estefelé Barnabás, a zsidó menekült, kicsit iddogálni és beszélgetni. A bejárat felett, az utca felől egy nagy, villogó felirat látható:...
Jeff Nicholson 2012-es filmje a Mud, melyben a főbb szerepeket Matthew McConaughey és Tye Sheridan valamint Reese Witherspoon alakítják. Mud egy férfi neve, aki szerelméért gyilkosságot követett el, és két tinédzser segítségével akarja...
Valamikor elég volt a családnak túlélni. Nem kis kihívás: erős kéz kellett a kormányrúdnál és a család az erős kéz alá volt rendelve. Gazdaságilag, egzisztenciálisan függtek tőle, de cserébe rengeteg gondot és munkát jelentettek a...
Dr Warren Farrell gondolatait kövessük nyomon tovább! A sorozat első része itt található.
Miért hisszük azt, hogy a férfiak fejezik ki könnyebben a haragjukat? Nos, egy kísérlet során egy kilenc hónapos baba sírt és ennek értelmezésére...
Korunk egyik jellemző tünete, mely főleg férfiakat érint, de manapság már nők is szenvednek tőle szép számmal. Pedig amikor kitört a szexuális forradalom, akkor az egyik ígérete pont az volt, hogy mostantól annyit és azzal szexelhetsz,...
A minap akadt meg a szemem a ridikül.hu-n egy régebbi publikáción, amelyet egy bizonyos Kovács Kriszta nevű hölgy kreált néhány évvel ezelőtt. Első gondolataim között állatidomárnak, ostorral a kezében hadonászó porondmesternek gondoltam...
Hát kihúztuk a csónakot a partra
Addigra szarrá ázott mindenünk
A gépem ott volt valahol a mélyben
Jó harminc képnyi emlék elmerült
Te nevettél, és csavartad az inget
Amit még reggel loptál rólam el
Hajad kígyókban arcodra...
Máté, 18 éves: " A korombéli lányokkal alig lehet ismerkedni. Ha szóba is állnak veled, esetleg egy csókig juthatsz velük el - utána már biztos ejtenek."
Szilvia, 48 éves: "Annyira megszoktam, hogy egyedül döntök elváltként itthon...
Az egyik ok, amiért úgy tűnik, hogy a mai párkapcsolatok nem sikeresek, a túlzott elvárásokból adódik. Mindkét nem illúziók tömegével a fejében vág bele újabb és újabb párkapcsolatokba, és mindkét nem szerint a másik nem elvárásai...
Néhány hete olvasgatom a Férfihangon megjelent írásokat, és nagyon érdekesnek találom mind a cikkeket, mind a hozzászólásokat. Kicsit úgy érzem, mintha eddig lehunyt szemmel jártam volna, és annyira elmerültem a saját életem...
Már korábban is közreadtuk Zsu gondolatait egy kommentben, (a kommentje kitűzve a cikk alá) most azonban (anonim módon) egy önálló cikket kaptak azok. Itt kiemelten a gondolataira adott válaszokra reagál szelíd határozottsággal.
"Sokfélék...
Az, hogy a nők a rosszfiúkra buknak evidencia. Arról már megoszlanak a vélemények kortól, nemtől, műveltségtől és szocializációtól függően, hogy miből is áll a „rossz-fiúság”. Van, akinek a kigyúrt, tetovált BMW-s...
A fenti címmel adta közre "szórakoztató" cikkét, férfifroclizó pamfletjét az nlc.hu. Talán a női lapok, a női újságírás színvonaltalanságának egyik újabb mélypontját akarták felvillantani. Ilyen mondatokat sikerült...
Nem tudom elmondani a történetét, ahhoz túl régen játsszák. Talán már az ősidők óta. Valószínűleg te is benne vagy - szinte képtelenség nem játszani, ha egyszer serdülőkorba érsz. A játék úgy van kitalálva, hogy eleve mindenkit...
2020. április 28. 01:57
5
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!
“Ki a halál szórakozik?” – Ez a legjobb…
“Nem értem, mire gondolsz?” – Ez meg a legszomorúbb…
Nekem ez a kedvencem:
“- Azt hittem, megegyeztünk, hogy napközben nem iszol.”
És sehol egy igazi Han Solo, azzal a válasszal, hogy “tudom” ? :)
AHOGY A NŐK VISSZAUTASÍTANAK
(és amit valójában gondolnak)
– SZÁMOMRA OLYAN VAGY, MINT EGY TESTVÉR.
(Pont mint az a mafla, pizza-képű, bunkó bátyám.)
– MOSTANÁBAN TÚL BONYOLULT AZ ÉLETEM
(Nem akarom hogy itt maradj, miközben a másik 8 pasim telefonon hívogat…)
– MUNKAHELYEN (UTCÁN, STB…) NEM ISMERKEDEK
( … veled meg sehol a naprendszerben.)
– NEM TE VAGY A HIBÁS, HANEM ÉN!
(Nem én vagyok a hibás, hanem te!)
– MOST CSAK A KARRIEREMRE KONCENTRÁLOK
(Dög unalmas munkám van, de az is jobb mint veled itt randizgatni.)
– TISZTASÁGI FOGADALMAT TETTEM!
(Legalábbis, hozzád hasonló hapsikkal nem mocskolom be magam.)
AHOGY A FÉRFIAK VISSZAUTASÍTANAK
(és amit valójában gondolnak)
– MOSTANÁBAN TÚL BONYOLULT AZ ÉLETEM
(Ronda vagy!)
– MUNKAHELYEN (UTCÁN, STB…) NEM ISMERKEDEK
(Ronda vagy!)
– NEM TE VAGY A HIBÁS, HANEM ÉN!
(Ronda vagy!)
– MOST CSAK A KARRIEREMRE KONCENTRÁLOK
(Ronda vagy!)
– TISZTASÁGI FOGADALMAT TETTEM!
(Ronda vagy!)
– SZÁMOMRA OLYAN VAGY, MINT EGY TESTVÉR.
(Bűn ronda vagy!)
Nagyon teccett, köszi :)
+ ulomenen felsorolása is :)
Francba.