Véleményütköztetés a sorkatonaság újbóli bevezetéséről

Nincs olyan társadalmi kérdés a nagyvilágban, mellyel kapcsolatban oly hatalmas mértékű volna a különböző generációk közti kohézió, mint a mai fiatalság szapulása. Nyugdíjashordák, adócsaló vállalkozók, sőt, saját korosztályom árulói egymást szorosan átkarolva dajdajozzák bele a nagyvilágba, hogy a mai fiatalság mennyire puhány, mennyire eltunyult, életképtelen és idősebb tagjaival szemben tiszteletlen. Az apokaliptikus felhangok természetesen szorgalmasan kongatják a vészharangot, hiszen a társadalom végső pusztulását vízionálják a fiatalság elkorcsosodásában (amiben igazuk van, csak a tényleges kiváltó okokra nem igazán akaródznak rátalálni).

A fenti eseményekre reflektálva az utóbbi években jelentősen megerősödött a társadalmi igény a kötelező sorkatonaság visszaállítására, mely mintegy ultimate megoldást kínálna a fiatalság betörésére és tisztességre, fegyelemre, egészséges fizikai kondícióra való doktrinációjára. Mivel saját magam a sorkatonaság rendszerét egy értelmetlen, keserű nosztalgiának tartom, kíváncsi voltam szerkesztőtársaim véleményére, hogyan is látják a témát a saját szemszögükből, vajon tényleg hasznos volt / lenne a sorkatonaság, vagy érdemes a mai fiatalságot inkább másféle eszközökkel rávezetni a fizikai és mentális épülés helyes útjára. Meglepő módon egészen helyes kis konszenzus alakult ki a szerkesztőségben a témával kapcsolatban, ami már csak azért is érdekes, mert a cikkírógárdában egyaránt megtalálhatók a húszas és ötvenes éveiket taposó írók is. Alább a beérkezett vélemények találhatók, természetesen kiegészítve a saját magam látásmódjával is. A fórumban közzétett felhívás a következőképp hangzott:

„Egyesek harsányan hirdetik, hogy a sorkatonaság újbóli bevezetése ismét férfit építene a mai eltunyult, ellányosodott páwáskodó fiatalságból, ezen felül tiszteletre és becsületre is nevelné az ezen kifejezéseket nem ismerő új nemzedéket. Megtanítaná őket a kitartásra és küzdelemre is, melynek híján van a mostani generáció. Mások fennkölt hangon állítják, hogy a sorkatonaságnak régen sem volt semmiféle kézzelfogható haszna, maximum egymás szivatása és a dohányzásra/alkoholizmusra való ránevelés volt az értelme, és az elégtelen ellátás, valamint a hivatásos állományra inkább jellemző motiváció hiánya miatt valódi honvédelemre alkalmatlanok maradtak a leszerelt katonák. Aki önerőből nem képes felnőtt férfivé válni, azt a sorkatonaság sem fogja tisztességre nevelni, sumákolásra annál inkább.”

Kalman véleménye:

Nem vagyok a sorkatonaság pártján, legalábbis az előző rendszerben ismert formájában. Nekem már pont eltörölték, mire odaértem volna, de amit hallottam róla az idősebbektől, az két dolog: értelmetlen szívás és elvesztegetett idő. A mérleg másik serpenyőjében az áll, hogy mennyit ér nekünk a sorkatonaság? Véleményem szerint a modern hadviselésben nem sokat.

A férfi húspiaci értékét mérő cikkből világos, hogy ha a férfiak a fiatalságukból egy jelentős időt katonásdizásra szánnak, az a családalapítást csak későbbre fogja tolni. Tehát demográfiailag biztosan rossz hatása lenne. Egy eltérő formában azonban mellette lennék: néhány alapvető tanfolyamot kötelezővé lehetne tenni minden fiúnak/férfinak, illetve be lehetne építeni a tantervbe. De szigorúan iskolához hasonló módon kellene ezeket tanítani, tehát hosszú ideig tartó bentlakás nélkül:

– Lövészet néhány rendszeresített fegyverrel, illetve esetleg íjjal
– Fegyver nélküli önvédelmi rendszer – pl a Krav-Maga divatos manapság
– Túlélés természetben – esetleg néhány napos táborozással összekötve – sátor állítás, tájékozódás (GPS nuku!), vadászat, horgászás, a megölt állat megtisztítása és megfőzése. Ez valódi tesztoszteron löketet adna, szerintem a gyerekek (mi az hogy a gyerekek, még én is) iszonyúan élveznék, ha ilyet csinálhatnának. De nem menne el vele fél év, csak néhány hét.
– Bónuszként bevezetném, hogy a fegyvertartás legyen minden férfinek kötelező (persze szigorú mentális vizsgálathoz kötve) – ön és vagyonvédelmet elismerő törvények mellett.

Hgyi véleménye:

Nem vagyok a sorkatonaság pártján. Egyrészt, mert én még láttam sorkatonákat a 2 éves időszakból is. A legtöbben nem örültek a dolognak. Többnyire nem lettek a fiúkból férfiak, vagy a férfiakból férfibbek. Aki nem volt futóbajnok, az a katonaságnál sem lett. Aki nem szerette a rendet, az a katonaságnál sem szerette meg. Sokan inkább addig nem jelentkező rossz szokásokat vettek fel.

Lelkileg is több fiatalt viselt meg, mint amennyit megerősített, a többieknek meg sikerült semlegesnek maradniuk. A munkában sem lettek jobbak. Legtöbbször valami segédmunkát kellett végezniük. Középiskolás koromban én is címereztem a beszakadt címereket, amiket a kiskatonák gányoltak össze. A szocializmusban talán még elfogadható is volt társadalmi és gazdasági szinten.

Jelenleg a sorkatonaság egy munkanélküli-eltüntető látszatrendszer lenne, mint ahogyan a büfé-ruhatár szakok a felsőoktatásban, vagy a nyelvi előkészítő osztályok a középiskolában és a jövendő 9. évfolyam az általános iskolákban. Demográfiai szempontból szerintem semmi hatása nem lenne, mivel a huszonéves fiatalemberek nagy része manapság amúgy sem akar családot alapítani – mert munkája sincs, vagy nagyjából 30 éves koráig diák.

Aki katonáskodni akar, az jelentkezik zsoldosnak. Kap kiképzést – remélhetőleg normálisat -, önként vállalta, feltehetően felelősen döntött. A békeidőben kényszerből történő katonáskodásnak semmi értelmét nem látom.

George Herceg véleménye:

Amennyiben az a cél, hogy a fiatalokkal egy demokratikus szabályokat figyelmen kívül hagyó, erősen hierarchikus, tekintélyelvű közeget ismertessünk meg, ahol nem túlélésre, hanem gyilkolásra készítenek fel akkor támasszuk fel a sorkatonaságot. A kérdés az, hogy egy ilyen közeg szükséges-e a férfivé váláshoz? Szerintem fontosabb lenne egy egyfajta modern cserkészet létrehozása, ahol a természet megismerése mellett túlélési fortélyokat tanulhatnak, és közösségi életet élhetnek a fiatalok. A honvédelem oldaláról nézve, a haditechnikai mai állapota a professzionális hadsereg fenntartását teszi indokolttá. Ezért valamilyen férfiavatási célból sorozott hadsereget fenntartani luxus a mai magyar viszonyok között.

Reszet Elek véleménye:

A magam részéről elvben támogatnám a sorkatonaság visszaállítását, de az itthoni viszonyokat ismerve nincs olyan forgatókönyv, lehetőség hogy az elvártaknak megfelelően működjön. Így abban az operett-formában, amiben megvalósulna, semmiképpen sem lehet elfogadni, támogatni.

GH: “demokratikus szabályokat figyelmen kívül hagyó, erősen hierarchikus, tekintélyelvű közeget ismertessünk meg, ahol nem túlélésre, hanem gyilkolásra készítenek fel” – Nincs ezzel különösebb probléma, ha nem a létezés egyetlen alternatívája, és ha ez felelősségtudattal és önuralommal is társul. Lásd harcművész iskolák oktatása, ahol bizonyos szempontból végülis ölni tanítanak, mégis teljesen más az egész kicsengése.

Wastrel véleménye:

A sorkatonaság intézményére rengetegen úgy tekintenek, mintha egy ősidők óta létező hagyomány lenne, mely a történelem kezdetétől faragta faragatlan fiataljaink identitását, és amely nélkül elképzelhetetlen volna embert faragni a férfiakból. Ehhez képest meglepő, hogy a sorkatonaság világviszonylatban alig 250, hazai fronton kevesebb, mint 150 éves hagyományra tekint vissza. Rengeteg vérzivataros évtizedet köszönhetünk a tömegekben bevethető, gyengén kiképzett, ámde húsdarálóba korlátlanul pakolható tömegeknek.

Amellett, hogy hadászati és honvédelmi szempontból jelentéktelenné vált a sorkatonaság intézménye, jellemépítő hatása is legalábbis megkérdőjelezhető. A kezdő pszichológusok könnyedén cáfolni tudják a katonaság hasznát emberfaragásra, hiszen a személyiség legtöbbször már akár 14 éves korra rögzül, ahhoz a katonaság már nem nagyon fog tudni mit hozzátenni, attól eltekintve, hogy a rendszerbe kevésbé illeszkedő renitenseket megtanítja sumákolni és a kötelezettségeket a legkisebb erőfeszítéssel megúszni. A szülői mulasztásokat semmiképpen nem tudja pótolni pár elvesztegetett év egy betondzsungelben.

A társadalmi dinamikáknak, a csordaszellemnek a katonaságon belül kiemelt jelentősége van, hiszen a hidegháború idején akár 3 teljes éven át voltak összezárva a bakák egymással, egy ilyen rendszerben kevésbé preferált módszer az egyéniség hangsúlyozása, sokkal inkább a kollektivizmus kovácsoló ereje hat a társaságra, ahol a közösség dominánsabb egyedei határozzák meg a közösség jellemrajzát. Tömören megfogalmazva: ott még azokból is alkoholista vagy láncdohányos lesz, aki a mindennapi életben nem volna rá hajlamos.

Megfigyeltem, hogy az öregek mindig akkor dobálóznak a „Nem ártana neked egy kis katonaság!” kifejezéssel, amikor nem vagyunk hajlandóak pusztán bemondásra térdre borulni előttük, azaz az öreg korukhoz hozzákapcsolnak egy feltételezett rangot, amit a fiatalok nem értenek, hiszen bennünket meritokráciára (vagy „hosszú nyelv” technika alkalmazására) nevelt a rendszer, nem alanyi jogon osztogatott előjogokra. Nem véletlen ez a viselkedés, hiszen a sorkatonaság hierarchiájában voltak a szivatott kopaszok meg a szivató öregek, és a két kategóriát pusztán a laktanyában eltöltött idő mennyisége különböztette meg egymástól.

A fiatalság ezerszer hasznosabb módon fektetheti be az idejét, mint a katonaság. A tanulás és a szellemi teljesítmény mára összehasonlíthatatlanul magasabb presztízzsel bír, mint a fizikai erő. Ugyanakkor azzal is egyetérthetünk, hogy a mai ifjak testileg valóban tunyábbak és talán lustábbak is, mint a korábbi generációk, pedig a teljes egészséghez a fizikai fittség is hozzátartozik, nem csupán az agyonhangoztatott mentálhigiéné. Pusztán az izomzat fejlődéséért viszont teljesen felesleges egy embert évekre elszakítani a családjától, hadászati célból sincs semmi előnye, hiszen visszaemlékezések tömegei szólnak az elégtelen felszerelésről, a teljes kiképzés ideje alatt kilőtt 3 darab töltényről. Ha mindenképp szükségszerű önvédelemre tanítani a fiatalokat, azt tegyék meg egy megfelelően intenzív kurzussal, ahol a hadászati szempontból fontos eszközök használata és az alapvető túlélési praktikák alkalmazását tanítanák meg mondjuk egy nyári tábor alatt, hasonlóan az egyébként önszerveződő alapon működő védekezési gyakorlatokhoz a természeti katasztrófák által potenciálisan sújtott területeken.

Sajnos, ha a közvetlen környezetemet vizsgálom, kizárólag azok tekintenek vissza könnyes nosztalgiával a sorkatonaságra, akiknek azóta sem adott nagyobb élményt az élet. Nem szabad haragudni rájuk, amiért élménydúsabb közösségi programokra nem futotta részükről, hiszen a szocialista szellem a teljes kultúrában magában hordozta a tartalmatlanságot és az esztétika hiányát. Ez a belső üresség pedig nyilván a mai, ingerekkel bőségesen elárasztott fiatalsággal szembeni ellenérzésekre predesztinálja az öregeket. Nem kell aggódni, hiszen saját korosztályomnak is megvannak a maga válságai, kitermeli magából a semmirekellőket, naplopókat, szerencsétleneket és szélhámosokat, nekünk is hordozni kell a magunk keresztjét, csak most a világtörténelemben először a saját keresztünk teljesen más formát ölt, mint az évszázadokon át háborúk pokla közt őrlődő társadalom. Ezek az idősebbek által meg nem értett változások természetszerűen szülik az irigységet és a megvetést, mint minden olyan jelenség, melyek feldolgozása bizonyos intellektuális felkészültséget és értelmi szintet kíván.