Megdöbbentő intézkedést vezet be a közép-németországi regionális vasúttársaság a Lipcse és Chemnitz között közlekedő vasúti szerelvényein: a jövőben a mozdonyhoz és a vasúti személyzethez legközelebb eső két darab kocsit kizárólag az egyedül vagy gyermekével utazó nők számára tartja fenn. – Adta hírül többek között a Frankfurter Allgeimeine Zeitung.
A két nem elszeparálása a vasúti közlekedésben nem teljesen új keletű gondolat sem Németországban, sem a világ más tájain. A Deutsche Bahnnál már évek óta vannak egyedülálló nőknek és kisgyermekekkel utazóknak fenntartott hálókocsik. Japánban, Egyiptomban, Indiában, Braziliában, Mexikóban már régebben a mindennapi élet részét képezik a nők számára fenntartott vasúti kocsik. Az elmúlt évben pedig Angliában Jeremy Corbyn szociáldemokrata politikus javasolta, hogy a tömegközlekedési eszközökön jelöljenek ki területeket a nők számára.
A hírre a közélet egy része azt a véleményét adta elő, hogy az intézkedésre csakis az iszlám bevándorlók sajátos gondolkodása és viselkedése adta az igényt, még mások feminista ügyként kezelik a kezdeményezést, melynek szükségessége eleve a nők patriarchális elnyomásából és rendszeres zaklatásból ered. A vasúti gender-apartheid kritikusainak, például a Middlesex University-nek az állásfoglalása szerint az intézkedés egy óriási civilizációs visszalépés, amely tulajdonképpen nem csak a férfiakat alázza meg, hanem még a nőket is. Arról egyetlen híradás sem szól, hogy a közszolgáltatások terén kötelező egyenlő bánásmód alapelvének megsértése miatt férfijogi vagy nőjogi szervezetek kezdeményeznének eljárást a vasúttársaság ellen.
Hihetetlen ahogy kinyalják az iszlám és általában a migránsok seggét. Gyakorlatilag másodrendű polgárokká alázzák le magukat a németek a saját hazájukban. A jövevényekhez igazítják a saját kultúrájukat. Agyrém!
Amúgy vicces, hogy a nagy progresszív liberális “haladó” eszmék tevékenységének az eredménye visszafejlődés lett.
Az a vicces, hogy általánosságban a német populáció azért került ebbe a helyzetbe, mert gyűlölték és rettegtek Németország múltjától. Amikor a társadalom értelmes és egészséges tagjai megrettentek attól, hogy bármilyen mértékben asszertálják saját akaratukat, és méginkább behúzódnak akkor, amikor valaki rasszistának nevezi őket, elkezdett visszajönni pontosan az a szélsőbal, ami az elmúlt évszázadban nemzeti szocialistának nevezte magát, amíg most Németország ott tart, hogy rendőrök jelennek meg a háza előtt annál, aki kritizálja a muszlim inváziót. Szép munka, németek, igazán gratulálok.
“elkezdett visszajönni pontosan az a szélsőbal, ami az elmúlt évszázadban nemzeti szocialistának nevezte magát”
Drogozol?
Csak ünnepnapokon.
Ezért ünnepelsz mindennap?
“a német populáció azért került ebbe a helyzetbe, mert gyűlölték és rettegtek Németország múltjától.”
Mi volt előbb? Ugye elfogyott a gyarmatosítható terület a földön a XIX.sz, második felére, a hatalmas Oroszország és az erős (egyesült) Németország a gyarmatbirodalmak magországait fenyegetik, az oroszokat sikerül megfékezni (krími háború, később Lenin) , a német birodalom egyesülését nem tudják megakadályozni. 1914 lehetett volna Osztrák-Szerb vagy Balkán háború, de a világ tisztában volt vele a feltörekvő németek oroszok veszélyeztetik a számukra előnyös világrendet (H. Kissinger is írt mai viszonyokra aktualizált könyvet erről a témáról “Világrend”) kapnak a lehetőségen megkezdődnek a háttéralkuk az újrafelosztásokról, területi ígéretek és ez kétszer 1/2 évszázadon belül, Amerika furcsa szerepe (pl. a zsidó menekülteket szállító hajó visszafordítása) már elsőre a zsidó pénzhatalom ellen fordította európa nagy részét. Hitler a modern propaganda felhasználásával fanatizálta a tömegeket másképp nem préselhetett volna ki ekkora teljesítményt népéből, ami mindkétszer esélytelen volt az angol és francia gazdasági erő mindkét fejezetben sokszorosan túlnőtt a “központi hatalmakén” az USA nélkül is. Ezekkel az eszközökkel (Propaganda) igyekszik a neokolonialista nyugat megkerülni a szembenézést saját világméretű szerepével , a hódítók voltak civilizáció / vallás terjesztők a szabad kereskedelem önkéntes harcosai , a most a feminizmus és liberalizmus terjesztése miatt destabilizálnak államokat, buktatnak rendszereket. Nem mellékes az sem, hogy ’45 után a német gazdaságot mégiscsak hagyták létezni, a “szabadkereskedelem” révén ők is kaptak a sütiből ami a világ elmaradottabb felével való kereskedelmet jelenti. De roppant primitív magyarázata annak a 100 évnek (1853-1945) a háborúira , hogy Hitler és a németjei nácik voltak és táborokban ölték a zsidókat ez a bűnük, kifelejtve a valódi okot a világ újrafelosztását, ami talán napjainkban megint fenyegeti a világ urait.
Nem véletlenül hívják már őket elég sokan regresszívnek.
Jó, de ennek az egyetlen alternatívája az lehetne, ha a migránsokat kényszerítenék elkülönített vagonokba, ezt meg ugye Németország történelmi múltjával ma nem lehet. Hát így jártak, 70 év után kapák vissza ugyanazt a nagy batyu faszt, amit akkor ők küldtek le a világ torkán.
A nem európai etnikumú, szokású, vallású népességelemek számarányának robbanásszerű növekedése nem kizárólag német probléma.
Természetesen nem kizárólag német probléma. Arra bátorkodtam célozni, hogy a migránsok bevagonírozását a német nemzet vállalná utoljára. A ruszkik például egy percig se haboznának, a franciáknak is csuklóból menne, a briteknek is megvan az a határ, ahol szívbaj nélkül meglépnek ilyesmit. A németeknek viszont ilyet nem szabad, történelmi kötelezettségeik okán.
Nem gondolnám hogy bármiféle kötelezettségük lenne. Egy évezredes múlttal bíró kultúrnépről van szó. Ami azt illeti az egyik legjelesebbről. Emellett eltörpül H és bandája tizenkét éves ámokfutása.
Ettől függetlenül érthető hogy a több generációs agymosás a természetes védekező reflexeket is kikezdte náluk. No meg persze nem a marhavagonok az egyetlen alternatíva.
Milyen ámokfutása?
Én sem gondolnám, hogy bármiféle kötelezettségük lenne, ellenben ők maguk gondolják úgy. Nemrégiben pl. maga Merkel mondta, hogy Izrael biztonságának szavatolása Németország történelmi kötelessége (már nem emlékszem, minek kapcsán mondta, csak arra, hogy dobtam egy harsány WTF-et)
Egy cionista kapcarongy mióta német?
A német nemzet nem egyenlő a demokratabűnözőkkel.
Milyen nagy batyu faszt küldtek le a világ torkán?
A vagonokkal kapcsolatban. Ezt már visszakapták, lévén tulajdonuktól megfosztott németek millióit szállították a német megszállási zónákba Közép-Európából a második világháború utáni években. Csak ez annyira nem népszerű téma. A történelemnek megvan a maga gunyoros fintora. Először zsidókat, lengyeleket, hadifoglyokat szállítanak az egyik irányba, majd egy-két évre rá (meglehet ugyanazokban a vagonokban) németeket a másik irányba.
De mi az, hogy visszakapták? Én a szúnyogot agyoncsapom és kész. Nehogy már a szúnyognak álljon feljebb.
Meg vagyonos felvideki magyarokat el a pitschaba. Helyettuk meg hoztak olyan “szlovakokat,” hogy az anyanyelvuket nem beszeltek. A rendszervaltas utan meg visszakaptak azon foldeket, amik sosem voltak az ovek.
Vae victis!
És nem csak a németek, a svéd-modell sikere, államfeminizmus…
http://pestisracok.hu/sved-migransok-eloben-kozvetitettek-egy-no-megeroszakolasat-facebookon
“a rendőrség nem tudta bizonyítani, hogy ami történt, az bűncselekmény volt. Úgy tűnik, a svéd zsaruknak ez a kifogás vált be, a mostani esettel kapcsolatban is annyit közöltek, hogy nem látható a bűncselekmény a felvételen, csak az, hogy “ráfekszik a nőre” az egyik támadó.”
A nőjogi szervezetek nem kezdeményeznek, ui kvázi egyetértenek az intézkedéssel.
április 10-16. között lesz az utcai zaklatások elleni tiltakozás hete.
Aki most emészti az ebédet, az ne olvassa tovább, sanszos, hogy hányni fog (a linket szándékosan nem teszem be, emma de és egy külön tumblijuk van)
“We are angry because we aren’t safe in our streets. We are angry about consequently being limited and about how our freedom is taken away. Not only now, that after New Year’s Eve the entire country – Germany – has discoverd sexism, street harrassment, sexual harrassment. We are angry because all this was part of our lives already before New Year’s Eve. We are angy because no dispute regarding the omnipresent sexism in our society takes place.
Instead, male supremacy disfranchises us, takes away the basis of discourse, and, last but not least, our right of self-determination. We are being exploited for xenophobic, racist propaganda that uses affected persons to agitate against foreigners. We are being exploited for the exacerbated 2nd legislation on asylum from which the protection of women against violince was kicked, although this infringes upon the EU guideline 2013/33/EU of the EU Parliament and the EU Council. Our law against sexual offenses has not been ratified until today. The long expected draft which has finally been projected is still far away from including sexual self-determination. A “No” still does not count as a “No”. The element of sexual offense is still not being included in the German projected draft.
Are you angry, too? Then, let’s shake the system, let’s not allow to dominate erratic male stereotypes over us, to control us. The streets, the park, the train station, the bus stop, the club, all public space – let’s reconquer what’s ours.
We want to make the world listen to us and take action with us in a minimum of 50 countries. Join in to the International Anti-Street Harassment Week from April 10 to 16, 2016.”
Az a sok utcai erőszakoló Karl, Jürgen meg Kurt most jól megkapja…
A németeknek vissza kell térniük a közelmúlt gyökereihez különben kipusztulnak.
Hát ezt is megértük.
Olyan mértékű a baj, hogy a szalonképes megoldások már hatástalanok. A jelenlegi demográfiai tendenciákat csak brutálisan kemény intézkedésekkel lehetne megfordítani. Itthoni történelmi példa a Ratkó-korszak lehetne.
finoman is: a lófaszt.
óriásit csalódtam benned, Elek.
Jó útra térne, erre letérítenéd?
Itt nincsenek semmiféle jó utak. H-ék után több mint 15 év kellett kiheverni az emberveszteséget, viszont elég megnézni az 1933 és 42 közötti népességszámokat…
Az említett rendszereket illető ellenérzéseim ellenére a számok makacs dolgok.
Ha nincsenek kisbabák baszottul kihalunk és vele megy az egész európai kultúra is. Most pedig család-, gyerek- és emberellenes ellenszél van. Ezen az ellenszélen jópofizással már nem lehet változtatni, pláne mert már a huszonnegyedik órában vagyunk és elfogyott az idő, leszűkültek a lehetőségek. Ennyi.
A lófaszozásnál egy kissé kifejtettebb ellenvélemény sem ártana. A csalódás az élet része., állj be a sorba. A valóság tagadása gondolom újabb csalódásokat is eredményez majd. De ha így mennek tovább a dolgok, tíz év múlva arrafelé sem a csalódás lesz a legerősebb érzés, ami elural majd, pláne esténként, a bezárt ajtók mögött.
De van jó út, igaz csak egyetlen igazán működő rendszer van, ami már pár év alatt csodákra képes, a többi mind trágya.
Azért nem hinném, hogy csak egy tökéletes rendszer lenne, szerintem nem nagyon van ilyesmi.
De van, mindenki szabad akaratából dönthet, hogy melyik oldalt választja.
“thewhoever today still doublts the reality, the existence of demonic powers, has failed by a wide margin to understand the metaphysical background of this war. Behind the concrete, the visible events, behind all objective, logical considerations, we find the irrational element: The struggle against the demon, against the servants of the Antichrist.” White Rose, 4.Leaflet
Hitler és gengszterbandája esetén elég nyilvánvaló, hogy melyik oldalon álltak (gnosztikusok) amiért a nèmet, mint ritka mafla, de alapvetően Krisztus tanításaihoz hű nemzet, megfizetett.
Most próbál okosabb lenni, nem felülni a provokációnak, mert mindenki szinte tenyérdörzsölve arra vár, hogy mikor kezdenek majd a germán melákok migriket agyonütni és ehhez jön egy impotens vezetés.
Az itt élő emberek nem képmutatósdiból “gutmenschek”, nyilván a nagy kérdés az, hogy meddig lehet ezzel visszaélni.
a legegyszerűbb az lenne, ha az állam leállítana minden szociális juttatást, mindenkinek.
minőségi utódok állami tejecskén nem nőnek.
Számomra más a gonosz természete.
Becsületes Hitler és tisztességes csapata.
Azért túltolni ezt se kellene.
“Mi mindent csak félig csináltunk!” – Gömbös Gyula
Szerintem tök kontraproduktív ez a náculás. Amellett, hogy szvsz hülyeség, támadási felületet ad. Innentől ha azt írják a femik, hogy a férfihang szerzője náci-szimpatizáns, lesz igazság abban, amit írnak.
Ha valami radikális megoldást tartasz az egyedül üdvözítő megoldásnak, írd le, de ne tekintsd a nácikat követendő példának szerintem. Ne azért ne, mert tilos, hanem mert konkrétan elmebetegek voltak. A magyarok sem voltak a kedvenceik, csak hogy egy példát hozzak.
Rákosiékat is példának hoztam fel. Ebben az esetben szélsőjobbalos vagyok?
Femiéknek nem szükséges okot, nem kell támadási felületet adni, az antifeminizmus = nőverés, nőerőszakolás, klerikális bigottság és hasonlók alapban adottak. Ja meg persze látens homoszexuálisok is vagyunk no meg kicsi a farkunk is.
Hát igen, H-ék azért érdekes egy társulat volt, a drogos Göringgel meg a gonosz gnóm Goebbels-szel egyetemben. Heydrichtől viszont a szar is belémfagyott volna, na az a pacák tényleg félelmetes volt.
Nem azt írtam, h náci vagy, így azt sem gondolom, h szélsőbalos vagy Ratkó említése miatt. Max szimpatizáns, de ezt sem én gondolom, hanem azok, akik majd a férfihangot basztatják és lesz hivatkozási alapjuk. De azt írtok, amit akartok, ez a ti felületetek, én csak leírtam, amit gondolok.
Amúgy a felháborodást jogosnak tartom, csak a józan ész határain belül kéne maradni szerintem. (A muszlim népvándorlókat sztem vissza kell szállítani muszlim országokba. Ez az egyetlen emberséges megoldás. És egyetértek Makarovval, a szociális juttatások rendszerét is komolyan újra kéne gondolni.)
A szociális juttatások megnyirbálásának eszméjét ma már csak egy szélsőségesnek bélyegzett politikai erő és ideológia lenne képes felvállalni ill. győzelemre vinni. Már maga az ötlet is szélsőségesnek számít manapság.
“Oliver Servais, a leuveni Katolikus Egyetem szociológusa e tanulmányban megállapította, hogy a brüsszeli lakosság egyharmada muzulmán, és valószínüleg húsz éven belül többségbe kerülhetnek, ha a jelenlegi népesedési trendek folytatódnak. ” – Elvileg Brüsszel az EU fővárosa. Milyen ésszerű megoldással lehetne kezelni az idézett problémát?
Mondjuk a háromgyerekes családmodellt vonzóvá tenni a nem-muzulmánoknak. :)
TENÁÁÁÁÁCÍÍÍÍÍ
Ez milyen módon történne, amikor manapság lassan már az anyaság is szitokszónak kezd számítani?
.
Mér lett volna gonosz? Megmondta az igazat, ez már gonoszság?
Amúgy tényleg ne, már úgyis mindenhol szélsőségeseket vizionálnak, mondjuk inkább ők azok.
Elmebeteg világban a nem elmebetegek számítanak elmebetegnek.
.
Nem ők a bűnösök, hanem azok akik nem magyarázták el nekik hogy helytelenül cselekszenek. Érteem?
Bézbózüttővel?
Mert a szemed rasszista…
“Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól” – Mt 5:29
Nem olyan ez, mint amikor a fehérek meg a feketék nem utazhattak együtt Amerikában? De.
Én is pont ezen gondolkodtam. Ki lesz az első Rosa Parks?
Ezért hívják ezeket az eszementeket regresszívnek.
…
Az a vicc, hogy ha a píszí által bekorlátoltan gondolkodunk, akkor ez egy logikus lépés, és a legtöbb, amit a nők megvédéséért tenni lehet.
A hír pozitív olvasata az, hogy egy minimális életösztön van még az európai emberben, mert legalább meg akarja védeni asszonyait és gyerekeit. A módját tekintve bénázik, de legalább még a szándék megvan. Ha már ez sem lesz, akkor feladhatjuk az utolsó kenetet.
Amúgy meg gondolkodtam azon, hogy a nők szavazati joga valójában a legnagyobb shit-teszt. Mivel a férfi dolga, hogy megvédje a családját, és a hazáját, a politika – kiváltképp a külpolitika – a férfiak dolga. Azzal, hogy átruháztuk a felelősség egy részét a nőkre, bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk alkalmasak a megvédésükre. Tehát új védelem után kell nézniük. Mutti bevándorlási politikája logikus büntetés a gyengeségre.
Szerintem is jobb volna, ha nem szavazhatnának a nők, bízzuk ezt a férfiakra.
A “migránsnak”, pláne “menekültnek” eufemizált betolakodókat, megszállókat pedig egytől-egyig ki kéne rakni az országból, pontosabban Európából. Mindet. Sőt, minden muszlimot, függetlenül attól, hogy mikor jött és akkor is, ha Európában született. A határra erősebb, hosszabb, magasabb falat, továbbá tűzparancsot és aknazárat.
Botrány, ami ez ügyben történik, és most az offshore-ügyet is előrángatták, terelnek, hogy hosszú hónapok után végre másról is szóljon a média, ne csak a rapefugeekról… Szerintem hiába, a megszálló-probléma mellett minden más eltörpül.
Szerintem is fetisizálják ezt az általános választójogot. Mára már kinevelődött egy olyan társadalmi réteg amely szocializálódásának (is) köszönhetően alapban hajlamos napi szintű előnyökért eladni a pártszimpátiáját és ezzel a jövőjét is. A paternalista állam megszüli a maga lumpen társadalmi rétegét, amely persze segíti a fennmaradását is, amelyben persze a legfőbb segítsége az emberi butaság és a csak néhány hétben mérhető memória.
Persze nincs új a nap alatt. Róma ingyen gabonáért sorba álló proletárjai ugyanúgy ilyenek voltak, mint teszem azt a reformkori korteshadjáratokon lerészegedő kisnemeseink.
Szerintem a családonkénti egy szavazat is elég lenne. Ha nem lennének a tudjuk kik, még azt is mondanám hogy az eltartott gyerekek számához kötném (egyben kikötve hogy a közvetlen családtámogatások rendszerét meg kell szüntetni és nem szabad újjáéleszteni).
.
Persze, egy kicsit az én hiúságomat is piszkálná, de mégis kellene valami más rendszer. Azt nem írtam le az előző hozzászólásomban, de magától értetődőnek gondolom, hogy nem minden férfi szavazhatna, hanem mondjuk legalább egy elfogadható IQ-teszt, vagy valami hasonló kéne hozzá :)
Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység!
Ha már egy kisautó vezetéséhez is alkalmassági és több vizsga kell, akkor szerintem az a minimum lenne, hogy a betöltött 18. életév mellett egy alkalmassági vizsgát is le kéne tenni alapvető történelmi, gazdasági és politikai ismeretekből a választópolgár- jelöltnek.. Esetleg 12 évente megújítani, vagy ilyesmi.
A nemi alapon történő megkülönböztetést viszont enyhén szólva baromságnak tartom… mondhatjuk túlzásnak is. A “csak a férfiak szavazzanak” – féle megoldással szerintem is az a baj, ami már elhangzott, hogy a férfiak is igencsak vegyes képet mutatnak iskolázottság, intelligencia és józan ész terén, a többség a férfiak közül is érzelmi alapon szavaz. Csak azért szavaztatni egy hajléktalan csövest, vagy ostoba alkoholistát, mert férfi, míg egy normális, művelt nőt ne.. hát…ezt talán ne erőltessük…
Ha meg csak a férfiakból is csak a felsőbb rész szavazhatna, akkor meg ott tartanánk, hogy egy viszonylag szűk réteg dönt többek sorsáról kényére- kedvére, azt meg már igen sokszor láttuk a történelemben, hogy jellemzően nem a mások érdekeit veszi előre az ilyetén módon kitermelt elit…
Úgy vélem, a teszten kívül minden egyéb szűkítés azért kivitelezhetetlen, mert nincsen olyan felsőbbrendű, igazságos és a szavának érvényt szerezni tudó erő, ami a szavazati jog elosztását részrehajlás és önsegítés nélkül igazságosan meg tudná oldani. Persze a fent említett vizsga is már elég húzós lenne: ki által és hol húzandó meg a határ?
Kicsit talán olyan ez, mint a nyugati orvoslás, ahol a 6 hónapra született, kéz, láb és fej nélküli csecsemőt is megpróbálják megmenteni, a húszéves épp olyan kezelést és operációt kap mint a haldokló kilencven éves. Sokkal könnyebb és egyszerűbb lemondani a rendszer “tökéletességéről” és inkább egy csomó felesleges munkát és pénzt belefektetni feleslegesnek tűnő dolgokba, mint felvállalni a válogatás felelősségét: ki igen és ki nem… egyszerűbb és felelősségmentesebb, ha válogatás nélkül mindenki egyformán igen.
Esetleg válogatás nélkül mindenki egyformán nem?
Elfelejted, hogy a pártpreferencia nem kizárólag intelligencia vagy műveltség kérdése. Meglepő módon minden pártnak vannak támogatói mindenféle intelligenciájú és műveltségű emberek körében (ez számomra is meglepő, de tényleg nem csak a hülyék támogatják a “másik” oldalt). Nem csak az a kérdés, hogy ki mennyire intelligens, vagy tájékozott, hanem az, hogy kinek mi a célja, mit akar elérni.
A nők szavazati joga nem azért problémás, mert intelligencia deficitjük lenne. Azért problémás, mert a nőknek alaptermészetüknél fogva eltérnek az érdekeik, illetve más a gondolkodásmódjuk. Nem véletlen, hogy a hagyományos gondolkodás szerint mindigis a férfiak feladata volt a kifelé kommunikálás, a nőké pedig a család belső harmóniájának megteremtése. Ez nagy léptékre is kiterjeszthető: a haza (kisebb léptékben törzs, család) megvédése férfi princípium. És ha kiengedik a férfiak a kezükből az irányítást, akkor a nők jobb esetben a saját princípiumok szerint politizálnak: jajj, szegény menekültek, adjunk nekik szállást és ételt, mert megsajnálom őket. (Semmi baj, ha egy nő így gondolkodik, hiszen ez a természete. Csak ne rá bízzuk a külpolitikát!) Rosszabb esetben pedig elárulják a saját hímjeiket: https://www.youtube.com/watch?v=UxpVwBzFAkw
A társadalom, amiben a nőknek szavazati joga van olyan pszichológiai dinamika szerint működik, mint a házasság, amiben papucs a férj. A nők egyre többet megengednek maguknak, a férfiaknak pedig egyre kevesebb joguk van. Ez nem azért baj, mert többet költünk szépségszalonokra, mint kutatás-fejlesztésre, hanem azért mert a vége az, hogy az önvédelmünkhöz szükséges hatalmat is elveszítjük. Ez sok helyen már jelenidő, és a feminin politikai kultúra egy lehetséges magyarázata ennek a problémának.
Én egyébként egy olyan rendszert tartanék optimálisnak, amiben a vezetés hierarchiája piramis-szerűen épül fel. Az alapegység a család. Minden családnak annyi szavazata van, ahány fős, és azzal a családfő rendelkezik. Kb 7 család alkot egy nagycsaládot, akik maguk közül választanak egy vezetőt. Ez a vezető annyi szavazattal rendelkezik, amilyen lélekszámú a nagycsaládja. Ezt a vezetőt a családok egyszerű többséggel bármikor visszahívhatják, lecserélhetik. 7 nagycsalád szintén alkot egy szervezeti egységet egy választott vezetővel. És így tovább. Kevesebb mint 10 szintbe beleférne egész Magyarország.
.
“Felnőtt emberekről van szó, szerintem nyugodtan lehetne felénk több elvárás, mint a hároméves kislányok felé.”
Elvárások vannak bőven – ezrével is lehetne sorolni – de nagy ívben tesz rájuk a teljes nőtársadalom és csak a saját ostoba agyszüleményeikkel foglalkoznak, a feminizmus is a nők ezen tulajdonságából táplálkozik.
“de mostanra már csak annak nem világos, mi van itt, aki hülye vagy olyan erkölcsi deficittel rendelkezik, hogy pl. semmit nem jelent neki a nemzet vagy hogy ő fehér.”
Gratulálok! Benne vagy az értelmesnek nevezhető női kisebbségben.
“Nagyon könnyen eljuthatna egy nő is odáig, hogy nemzetben is gondolkodjon: a nemzet a nagy család. A nemzet jövője a gyereked jövője. Stb.”
Soha egyetlen nő sem juthat el odáig, meggátolja ebben az énközpontú gondolkozása.
“Soha egyetlen nő sem juthat el odáig, meggátolja ebben az énközpontú gondolkozása.”
Ez túlzás. Rengeteg nő van, aki eljut idáig. Pláne Reinának ezt írni nem szép, hiszen ő pont egy nemzetben gondolkodó nő. Viszont valószínűleg soha nem fog általánossá válni, hogy így gondolkodjanak a nők.
Jó kérdés. Az általam (is) linkelt videó tételmondata “Women are not concerned with in-group loyality”. Magyarul: “a nők számára a csoporthoz való hűség nem fontos”. Tudom, hogy számodra igen, de attól még a többség számára nem. Én legalábbis ezt látom, és nem is tartom problémának. Egy nő attól még kitűnő feleség és anya lehet, kiteljesedhet a női princípiuma, hogy sajnálja a migriket. Ha emiatt politikai baklövést követ el, akkor sem ő a hibás, hanem azok a férfiak, akik politikai szerepet bíznak rá.
.
“hogy lehetne tehát a nem politikai, hanem karitatív migránssimogatást megakadályozni?”
Kerítéssel például. Amióta külföldre kellene menni, azóta sokkal kevesebben visznek ajándékokat, mint amikor a Keletibe kellett.
.
A nők megvédésért bármit meg lehet tenni.
A cikk nem meglepő, hazai gyakorlata is van ha nem is a közlekedési területen. Ezen intézkedéseknek semmi köze a bevándorlókhoz illetve Németország múltjához főként, hogy más országokban is felütötte már a fejét hasonló kezdeményezés. Az ok ami ilyen intézkedésekhez vezet nem más mint a nők felesleges hisztizése. Ha egy férfinek tetszik egy nő és mondjuk megszóltja vagy bókol neki (és itt nem a beszólásokra célzok) akkor a nő eldönti, hogy akar e a férfitól valamit vagy sem. Ha a nőnek nem megfelelő a férfi máris zaklatást és molesztálást kiállt ahelyett, hogy diplomatikusan visszautasítaná a közeledést. Az így visszautasított férfi viszont megalázott lesz aminek egyenes következménye a durva beszólogatás vagy néha az erőszak is. Ezzel pedig a kőr be is zárult, a nő megalázza a férfit és ezzel valóra is váltja a zaklatást és molesztálást. Az pedig jelenleg egyetlen nyugati országban sem nézik, hogy mi váltotta ki a férfi durvaságát, kizárólag a női áldozatszereppel foglalkoznak. A nők túlzott előjogait kellene megtépázni és akkor – ha nem is azonnal – de közelebb kerülhetne egymáshoz a két nem.
Abban viszont igazat adok, hogy a reális törvénykezéshez és szabályozáshoz már elkéstünk a diplomatikus hangnemmel, csak a nyers erő segíthet és jól láthatóan hamarosan olyan szintű nőgyűlöletet harcolnak ki a feministák és a nyugati országok politikusai amely erőszakban fog kiteljesedni vagy ha sikeresen elfojtják tényleg kihal azt európai nép és kultúra.
Azzal, amit írsz azt állítod, hogy az átlag európai férfi a egy megalázó visszautasítás hatására erőszakossá válhat. Ezt komolyan gondolod?
Javaslom, hogy olvasd el még egyszer és figyelmesen amit leírtam mert ez a hozzászólásod csak rosszindulatú kötekedésnek tűnik amit egy mondatrészre alapozol.
A megalázó visszautasítás hatására minden férfi – és nem csak az átlag – hasonlóan durva stílusban reagál, ezt akár erőszaknak is lehetne nevezni de valójában ez csak verbális önvédelem. A tényleges erőszak pedig egy szélsőséges és nem általános eset ezért is írtam oda a “néha” szót.
Nem is kell elmenni odáig. Az érdeklődés puszta kimutatása már zaklatás (elevator gate valaki?). Telepatikusan tudnod kell hogy a megszólítandó hölgynek tetszeni fogsz e.
Sok bosszankodástól kímélnénk meg magunkat ha bevezetnénk mi is de kizárólag üzleti alapon, és bárkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy elkülönítse magát a többiektől de fizesse meg! Legyenek fülkék a tömegközlekedésben a mai elektronika lehetőséget biztosít a lefoglalt hellyel arányos díj számláról való levonására, aki egyedül akar utazni tehesse meg egy megfelelő kabinban fülkében de a szolgáltató cég bevételét saját zsebből pótolja!
Nem ésszerű, az ülések száma korlátozott a potenciális utasoké nem, szóval lehet hogy lenne akiknek már hely se jutna.
És a transzgenderek sem ülhetnek a női vagonba? Az már kirekesztés lenne, szóval nem hiszem.