Hadd meséljem el életem azon egy évének történetét amikor MGTOW-ként éltem, bár a fogalmat akkor még nem is ismertem. Úgy gondolom az eddigi cikkeimtől eltérő személyesebb történet elmesélése tanulságos lehet hasonló szituációba kerülő férfitársaim számára.
Egy több mint tíz éves kapcsolat ért véget, azzal, hogy akkori párom bejelentette, hogy elhagy egy másik férfiért. Nem ecsetelném milyen állapotba taszított ez engem. Az első sokk után görcsösen próbáltam újra csajozni, sőt nem is csajozni, hanem új párkapcsolatot kiépíteni. Az eredmény katasztrofális volt. A nők ösztönösen ráéreztek a merev igyekezetre és elmenekültek.
Néhány hónap után teljesen tudattalanul valami megváltozott bennem. Már nem panaszkodtam, már nem akartam egy új nőt magam mellé. A hétköznapi rutin feladatokat eddig is, és ezután is elvégeztem (munkahely, háztartás, családi programok stb.), de emellett azt tapasztaltam, hogy új lehetőségek nyílnak meg a hétköznapok során. Mivel szabadidővel szingliként jobban el voltam látva és nem kellett senki igényeihez és időbeosztásához alkalmazkodnom csupa új tevékenységet próbáltam ki. Elmentem fotó suliba, sok év után újra kiváltottam a horgászengedélyem, vettem egy motorcsónakot és túrázni kezdtem vele a Dunán. Volt, amit kipróbáltam és abbahagytam, de volt amit azóta is – bár azóta már újra párkapcsolatban élek -, rendszeresen csinálok.
De ez a dolgoknak csak az egyik fele. Megváltoztak a szociális kapcsolataim is. Sokat voltam egyedül, megtanultam, hogy nem kell társaság a kellemes időtöltéshez. Ugyanakkor több olyan haveri, baráti kapcsolatot is újra élesztettem, amelyek azelőtt fontosak voltak számomra, de megszakadtak. A nőkkel való viszonyom is alapvetően megváltozott. Már nem volt fontos számomra sem az, hogy lefektessem őket, sem az, hogy valami érzelmi viszonyba bonyolódjak velük. Ambivalens módon ugyan, de mégis némelyikük elkezdett érdekelni, mint egyéniség és közel is kerültek hozzám. A velük való kommunikációmon is érzékelhetővé vált ez a paradigmaváltás. Leginkább úgy tudnám leírni a stílusomat, hogy érdeklődő, de szemtelen. Ha valami érdekelt, az adott nővel kapcsolatban, akár az, hogy milyen a viszonya az apjával, vagy, hogy lenyeli e a spermát orál-szex közben, azt ugyanolyan keresetlenül és spontán kérdeztem meg, mintha a pontos időt tudakoltam volna meg. Régen azt hittem, hogy ekkor el leszek küldve a fenébe, de a visszajelzések pozitívak voltak. A nők elkezdtek velem őszintébben és nyíltabban beszélni. Nyilván nem mindenki, de a többség igen. Volt, akit szemmel láthatóan feszélyezett ez a stílus, de Ő sem hárított. Megfigyeltem, hogy önmagamról is másképpen meséltem már. Olyan dolgokat emeltem ki az életemből és a gondolataimból, melyek nem a külvilágnak, vagy a társadalomnak, vagy a nőknek általában, hanem nekem fontosak. Ha a nő más véleményen volt, akkor is ragaszkodtam a sajátomhoz, tiszteletben tartva a másik álláspontjához való jogát. Az én kis zárt szingli világom kezdett megszilárdulni, de még sem lettem magányos. Ott voltak a barátok, haverok, családtagok és most már egyre több csaj ismerős. Sok közös program, hobbi és munka.
Újabb néhány hónap telt el és foglalkoznom kellett a legégetőbb kérdéssel is. A szexszel. A cölibátus nem az én műfajom, mégis öt hónapig csak a net volt a szeretőm. Alapállásom a kérdéshez az volt, hogy mivel egyenlőre nem akarok párkapcsolatot, ezért a lazább szexre fókuszáló viszonyokat fogom preferálni, azonban hitegetni sem akartam senkit, ezért minden aspiránsnál már az elején tisztáztam, hogy mik a követendő szabályok. Így természetesen jelentősen szűkült a merítés, mivel a nők többsége csak akkor adja oda magát a magamfajta 10/6-os srácnak, ha az komoly párkapcsolatban gondolkodik. Legnagyobb meglepetésemre azonban néhány lány az őszinte kezdeményezésemre hasonló őszinteséggel válaszolt. Ők sem gondolkodtak semmi komolyabban, de a szexuális igényeiket ki akarták elégíteni. Érdekes módon mindenféle görcsölés nélkül mentek a dolgok a maguk útján. Volt, aki pár hét után szerelembe esett mással és nem hallottam többet felőle, volt, akivel szintén befejeztük, de azóta is tartjuk a kapcsolatot és volt, aki változtatni akart a szabályokon és Én küldtem el. Ezek a viszonyok megtanítottak arra, hogy másképpen nézzek a nőkre. Megtanítottak rá, hogy a nő nem imádni való istennő, hanem esendő ember, mint Én, tele vágyakkal, félelmekkel, rossz beidegződésekkel. Igaz ezzel a varázsuk egy részét is elvesztették a szememben, de helyre került a saját szerepem is velük kapcsolatban. Meghallgattam őket, de nem akartam megoldani az életüket. Beengedtem őket a világomba, de nem engedtem, hogy átalakítsák, ha pedig menni akartak, hát engedtem őket menni. Így is sokkal jobban kedveltek, mint előtte bármikor bármelyik barátnőm.
Lassan átfordultak a szerepek. Nem én futottam a lányok után, hanem ők jelentkeztek és csak annyit kértek, amennyit adni tudtam és akartam nekik. Természetesen ezek nem voltak szerelemek, sem az Én, sem az Ő részükről. Viszonyok voltak, amelyek formálták a személyiségem. Hálás is vagyok mindegyiküknek ezért.
Aztán persze egy év után beütött a szerelem. Nem a villámcsapásszerű, hanem a lassan érő. Már három éve tart, de biztos vagyok benne, hogy az Én MGTOW évem nélkül nem jött volna össze.
*MGTOW (Men Going Their Own Way), vagyis a férfiak, akik a maguk útját járják. Erről a férfifilozófiáról az alábbi cikkekben olvashatsz:
http://www.ferfihang.hu/2016/01/24/merre-lejt-a-palya-pua-vs-mtgow/
Az a mentális változásod, hogy nem kerestél semmi komolyat, és ezt nyíltan, bátran merted kommunikálni, és tartani magad hozzá – ergo indifferens lettél -, legalább 1, esetleg 2 pontot hozzátett ahhoz a 10/6hoz. És garantálom, hogy megjelent a kifelé sugárzott fellépéseden, a testbeszédeden, még az arckifejezéseden is.
Ez: “Ezek a viszonyok megtanítottak arra, hogy másképpen nézzek a nőkre. Megtanítottak rá, hogy a nő nem imádni való istennő, hanem esendő ember, mint Én, tele vágyakkal, félelmekkel, rossz beidegződésekkel (…) Meghallgattam őket, de nem akartam megoldani az életüket. Beengedtem őket a világomba, de nem engedtem, hogy átalakítsák”
Ez pedig a közvetlen eredménye ennek : “Lassan átfordultak a szerepek. Nem én futottam a lányok után, hanem ők jelentkeztek“
Minden elismerésem!
Minden elismerésem mellett én ezt nem tekintem MGTOW-nak. Nagyon fontos tapasztalás volt az életedben, de mivel csak egy évig tartott, inkább egy RP-nek mondanám. Vagy valami hasonlónak.
Ugyanakkor gratulálok, hogy meg tudtad lépni, és sok sikert a továbbiakban!
Lenyűgöző a sikereidről olvasni.
Sok szó esik az mgtow-ról, de szerintem nincsenek kidomborítva a benne rejlő lehetőségek. Egy jelenleg jól működő párkapcsolatból nézve kellett elgondolkodnom egy, a rokonságban történt eset kapcsán, hogy vajon én mit tennék, kezdenék-e új kapcsolatba, ha párom egyik napról a másikra kilépne a közös életünkből és egyedül maradnék így 45 körüli fejjel?
Visszagondolva a jelenlegi kapcsolatunk struktúrájára, 27 éves korunkban ismerkedtünk meg, mindkettőnk háta mögött egy-két rövid és egy hosszabb 3 év körüli kapcsolattal. Az első 4 évünk nagyon jó volt, majd 30-as éveink első felében felnagyítódtak egymás hibái, és próbáltuk egymást átnevelni sikertelenül. Voltunk külön is, de kibékültünk mert rájöttünk, hogy mindenki másban csak egymást keresnénk, és mert rájöttünk mik azok a dolgok amik hiányoznak egymásban és amiket nem vettünk már észre mert annyira természetesnek, triviálisnak tűntek. Harmincas éveink második felében aztán már teljesen összehangolódtunk, és azóta is remekül meg vagyunk. Arra jutottam, hogy full nem érné meg másik kapcsolatba kezdeni ennyi idősen, mert egyrészt úgysem tudná felül múlni a mostanit, másrészt viszont már el lennék a közös emlékeink feletti nosztalgiával, illetve “alkotói” magányként élvezném az életet, újabb nő nélkül, elsakkozgatnék, vagy beleásnám magam valamilyen értékteremtő alkotói munkába, csak úgy szórakozásból. Ebben az is közrejátszik, hogy ha megnézem a negyvenes nőket, kb. kétféle típust látok. Az egyik aki szintén évtizedes kapcsolaton van túl, de párjával belebuktak, jórészt oda már a kinézet, jól el van látva felesleges kilókkal és férfiakra vonatkozó sztereotípiákkal előző házasságából. Persze tudom rohadék dolog ezt a fejére olvasni egy negyvenes nőnek, hogy már oda a kinézet, de miért ne választanánk kőkemény esztétikai indokok mentén mi is, ha ők is ugyanilyen alapon szortíroztak minket fiatal korunkban? Másik típus meg a karrierépítő, aki ügyelt a kinézetére, bár van benne km rendesen, de negyven felett akar családi életet kezdeni, vár el huszonéves energiával rendelkező pasast, jól meghatározott anyagi igényei vannak és betáblázná a napjaimat az igényeivel. Kellene ez nekem? Nem hiszem.
Milyen szinten megy a sakk?:)
Hobby szinten. :) De nem is az a lényeg, hanem úgy gondolom: nem biztos, hogy egy férfinak folyamatos párkapcsolat létre kellene törekednie, és az energiáit egész életében újabb és újabb kapcsolatok kiépítésére kellene fordítania, hiszen ezt megtehettük volna ha le se mászunk a fáról. Az individuumunk határoz meg minket vagy a biológiai programunk? A férfiakat várja a felfedezés, ismeretszerzés, a civilizáció építésének feladata is. Ha egy tartalmas megfelelően hosszú kapcsolat kipipálva mert önhibánkon kívül véget ért, akkor az agglegény élet se rossz perspektíva megfelelő háttérrel. :)
Teljesen igaz, csak azt nem értem, hogy miért nem tizensok-huszonkevéséves csirkékben gondolkoznál inkább? Miért az az alapvetésed, hogy a negyvensek közül kellene válogatnod?
Maxim #7: The greater the age difference between the older man and the younger woman, the tighter his game will need to be, barring compensatory attributes.
Sokkal éretlenebb minden tekintetben számomra egy huszonéves. Akiket ismerek mind pörgős, ugyanakkor naív, felszínes és végső soron unalmas, egy teljesen más világ ők, olyan dolgok fontosak nekik, amiken én már rég túljutottam, ezért bármilyen jól is nézne ki, soha nem kezdenék egy huszonévessel.
De nem is ezért írtam azt amit, hanem mert úgy gondolom, hogy a párkapcsolat nem a férfilét csúcsa, hanem csak előszobája, mert egy jó párkapcsolatban a felek, így a férfi is könnyebben elérhetik a létük kiteljesedését, hiszen egy támogató nőtárssal a hátunk mögött sokkal eredményesebbek lehetünk és itt nem a több pénz és nagyobb életszínvonalra gondolok, hanem önmagunk megtalálására és alkotó energiáink felszabadításába. Ugyanakkor mivel a párkapcsolat nem a férfilét csúcsa, ha egy férfinak a párkapcsolat nem adatik meg, mert nem talál magának megfelelő nőt, nem is érdemes akkor sem beragadni egy végtelen ciklusba, melyben a megfelelő nőt keresnénk, hanem mgtow-létből is megvalósíthatjuk önmagunkat. Részemről a biológiai funkcióknál és gének tovább örökítésénél fontosabbnak tartom az alkotó energiánkkal a világra gyakorolt építő hatást.
“Részemről a biológiai funkcióknál és gének tovább örökítésénél fontosabbnak tartom az alkotó energiánkkal a világra gyakorolt építő hatást.” – Számomra a két dolog egymást feltételezi.
“Így természetesen jelentősen szűkült a merítés, mivel a nők többsége csak akkor adja oda magát a magamfajta 10/6-os srácnak, ha az komoly párkapcsolatban gondolkodik. Legnagyobb meglepetésemre azonban néhány lány az őszinte kezdeményezésemre hasonló őszinteséggel válaszolt. Ők sem gondolkodtak semmi komolyabban, de a szexuális igényeiket ki akarták elégíteni. Érdekes módon mindenféle görcsölés nélkül mentek a dolgok a maguk útján. “
Nem lehet esetleg, hogy belejátszott az anyagi helyzeted is? Nem arra célzok, hogy milliomos vagy (bár lehet, hogy az vagy), de sok nőnek már egy saját lakással, kocsival, stb.-vel rendelkező férfi is jó partinak számít. És sok nőt tanít úgy az anyukája, hogy “kislányom, egy férfi szívéhez a farkán keresztül vezet az út”
Kérdem, elolvasván a cikket: mióta számít mindez MGTOW-nak?
Miben tér el ez egy átlagos (ismétlem: átlagos, ugyanakkor nem-MGTOW, végig kapcsolatokra törekvő) béta életvitelétől?
Látom, már megint kezded a boszorkányüldözést. Megmondani, ki tartozik közénk, és ki nem. :P
Mondja a boszorkányvadász.
Tzimisce hozzázólásával vagyok egy véleményen: a szerző tisztességes cikket tett le az asztalra, de a fentebb leírt egy évét nem tekintem MGTOW-nak.