Valami zseni jó 50 éve kitalálta, hogyan lehetne a feleségeket fellázítani a férjeik ellen: be kell nekik mesélni, hogy a férfiak családfői szerepe a nők elnyomásának árán megvásárolt öröm és élvezet. A családfőség “hatalom”, amiből a férfiak galád módon kiszorították a nőket. Nosza, kezdjék a nők követelni a részüket a vezetésből, ami legyen legalább 50%, de a feminista hozzáállást ismerve csak az igazán egyenjogú, ha teljesen a nők irányítanak.

Ennek eredményeképpen manapság a legtöbb családban már tényleg a nők töltik be a vezető szerepet. Csakhogy valami nem stimmel: fura módon a modern nők panaszkodnak amiért irányítaniuk kell. Még nem jöttek rá, hogy az a bizonyos “hatalom” és a vele járó élvezet csak beetetés volt, egy ügyes illúzió amivel átvágták őket. Folyton keresik a családfőségben mint hatalomgyakorlásban rejtőző örömet, de csak annyit tapasztalnak, hogy nekik kell befizetni a csekkeket, nekik kell kihívni a vízvezetékszerelőt (akivel nekik kell tárgyalni is), nekik kell bemenni a hivatalba ha neadj’isten valamilyen ügyet kell intézni, ésatöbbi. Ez persze végtelenül fárasztja őket, ezért folyton panaszkodnak: hol vannak a férfias férfiak akik intézik a család ügyeit? Még mindig nem értik, hogy egy paradoxonba ugrottak fejest, hogy egyszerre követelik a helyüket a vezetésben és panaszkodnak miatta.
A helyzet az, hogy a családfőség elsősorban áldozatvállalás. Extra munka, amit valakinek el kell végezni, és nem jár vele öröm (legföljebb a partner hálája, ha hálás természet, ami sajnos egyre ritkább manapság).
A kérdés most az, hogy akarják-e a férfiak ezt a felelősséget visszavenni a nőktől. Jelenleg a nők szenvednek és siránkoznak miatta, ugyanakkor – hála az emancipációnak – foggal-körömmel ragaszkodnak is hozzá, hiszen ha nem ők irányítanak akkor nőelnyomás van. Az egójuk nem bírja ha nem az ő kezükben van a kormány, viszont a vezetés fárasztja őket, ráadásul nem is érzik magukat nőnek egy olyan helyzetben ahol nekik kell végezni a “férfimunkát”. A férfiaknak így két választása van: vagy élvezni a langymeleg semmittevést egy olyan kapcsolatban amiben a nő elégedetlenkedve végzi a vezetéssel járó feladatokat, vagy pedig a nő akarata ellenére vezetni a családot borotvaélen. Valódi előnye egyik verziónak sincs, csak hátrányai.
Illetve létezik még egy harmadik opció is: olyan nőt keresni, akit nem hülyített el a feminizmus. És ne csak “eltűrje”, hogy a férfi irányít, hanem lássa meg benne azt amiért hálásnak kell lennie. Ilyen nő sajnos elég kevés van, úgyhogy nem kis szerencse kell a megtalálásukhoz.
Nem akarják. Ahogy én látom, életben lehet maradni a családom nélkül is.
Amikor majd külön az én életemet akarja irányítani valaki hozzám tartozni kívánó… akkor majd kitalálom hogy szeretnék-e főnököt. Még az is lehet hogy elfogadom – ha jó módszerekkel teszi.
Szerintem a családfőség erőltetése egyben azt kommunikálja, hogy az illetőnek nincsen meg az egészséges önbizalma saját képességeit illetően, ezért épít a tekintélyelvűségre. Részemről a munkamegosztást szeretem, vannak területek, melyben én döntök, vannak amiben ő, illetve vannak amiben kompromisszumot kötünk. Ha meg tud rövidebb utat a városon keresztül, akkor nem hülyézem le, hanem megdicsérem. Minden amiben ő dönt, azzal legalább nem kell nekem foglalkozni, több idő marad a hobbijaimra.
Miből fogod észrevenni hogy már túl sok időd van a hobbijaidra – és alig foglalkozol közös dolgok kitalálásával / eldöntésével?
Majd odafigyelek rá, egyelőre nem fenyeget ez a veszély.
Tökéletesen egyetértek. Még annyit tennék hozzá, hogy ha e felek nem szólnak bele, hogy a másik mivel tölti a szabadidejét és mire költi a pénzét, úgy elég élhető kapcsolatot lehet működtetni. Szerintem sincs semmi jelentősége, hogy egyáltalán használjuk-e a családfő kifejezést. Focizni én szoktam a fiammal. Főtőcskézni az asszony a kislányommal. A szerepek működnek így is.
Van egy angol szó: leadership (n.)
Eredetileg katonai szakkifejezés, de átvette az üzleti élet, és újabban a gendermozgalmak. Rendszeresen eltévesztik a szótári alakját. Azt hiszik, hogy valamiféle vezetői rátermettséget, parancsnoki képességeket jelent. A valódi jelentése: példamutatás, felelősségvállalás. Aki ezt eltéveszti, az belebukik a bizniszébe meg a párkapcsolatába is.
A feminista nő “jelszava”: “Keressek ugyanannyit, mint a férfi munkatársam, de a férjem azért keressen jobban mint Én..!”
Hát most akkor ez ho..helo..hogy..???? :)))))
Tömör és frappáns:)
:)DDD
Ennyire azért nem volt egyoldalú és sematikus ez a folyamat, hogy mindent a gonosz feministákra lehetne kenni.
Az alapvető problémát abban látom, hogy az utóbbi évtizedekben szocializálódó nemzedékeknek nagyon kevés valós tapasztalata van az igazi férfitekintélyről, így a többség csak a homályban tapogatózik azt illetően, hogy mit is jelent igazi családfőnek, illetve igazi vezetőnek lenni.
Ha egy pasi hagyja, hogy a nő irányítson (akár a családban, akár másutt), nem igazi férfi. De sajnos a többség hagyja, mert kurva kényelmes. Ezt szokta meg otthon a családban: anyuci gyámkodik, gondoskodik, elintéz mindent, és persze ellenőriz; apucinak meg a fasza tele van mindennel, s a számítógépezésbe, a pecázásba, a kocsmázásba menekül. A suliban a tanerő zöme nő, aki meg nem, az se nevezhető nagyon férfinak. Egyre kevesebben sportolnak, a médiát meg hagyjuk… (És persze az sem tesz jót, ha egy férfiassággal foglalkozó fórumon Berkit és Sebestyén Balázst emlegetjük példaként, mert a végén még egy-két zöldfülű tényleg elhiszi, hogy ilyenek az “alfahímek”, vagyis a komoly tekintéllyel és vonzerővel rendelkező igazi férfiak). A fiúkat így nem neveli senki férfivá: se kemény próbatételek, se önállóságra szoktatás, se felelősségre nevelés, se férfias példaképek, se felnőtté avatás. Egy infantilis, gyámkodáshoz szokott fiú meg hogyan is lehetne családfő?
Egyébként pedig ha egy lány vagy egy nő (a véresszájú, nagyon elkúrt életű néhány százalékot leszámítva), igazi férfitekintéllyel találkozik, ösztönösen behódol, és spontán módon kialakul egy mindenki számára elfogadható rend. De erre sajnos nagyon kevés példa mutatkozik…
Nemigen létezik olyan, hogy férfitekintély. Kölcsönös tisztelet van jó esetben, illetve egymás képességeinek elismerése.Ahol már tekintélyesdire kerül sor egy kapcsolatban, azt már rég megette a fene. Ismerek hajdan otthonát nagy tekintéllyel kormányzó emberkét. Amikor megöregedett, bevágták a gyerekei az otthonba úgy, hogy csak nyekkent, aztán felé se néznek, ennyit ért el a tekintéllyel.
…
Mondok két példát:
1. A tanár belép a terembe: a gyerekek egyből elhalkulnak és rászegezik a tekintetüket. Aura, kisugárzás, karizma – mindegy hogyan próbáljuk megragadni a dolgot, de ez az, amit én férfitekintélynek hívok.
2. A tanárnak komoly erőfeszítésébe kerül, hogy rendet tartson az órán. Szid, büntet, kiabál, azaz erőszakosan, félelmet ébresztve kerekedik a diákok fölé. Ez az, amiről te beszélsz.
A kölcsönös tisztelet ettől még működhet, s jó, ha működik. De az ember már csak olyan “közösségi lény”, amely ösztönösen hierarchikus viszonyokban helyezi el magát. Minden emberi társulás, közösség, csoport szerkezetét és működését a férfiak egymás közötti informális rangsora befolyásolja. A formális viszonyok persze elszakadnak ettől, a nukleáris család pedig nem is igazán természetes emberi közösség…
“A fiúkat így nem neveli senki férfivá: se kemény próbatételek, se önállóságra szoktatás, se felelősségre nevelés, se férfias példaképek, se felnőtté avatás.”
Ez az apák dolga. Tulajdonképpen egy apának az egyetlen dolga a gyerekei életében az, hogy a fiából férfit, a lányából meg nőt neveljen.
Érdekes, de szomorú tény, hogy egy fiúból akkor lesz férfi, amikor legyőzi a saját apját.
Majdnem. Úgy pontosítanék hogy amikor legyőzi a félelmét a vele szemben álló mindaddíg félt valakivel szemben.
Egy rendszerrel ezelőtt én a matektanárom fegyelmező verésével szemben mondtam azt magamban hogy azértse – és amikor az oltárira fájós pajeszhúzás meg pofonok ellenére is tartottam magam, azzal gyengébbnek minősítettem magamnál azt a fegyelmezőeszközt. Persze.. könnyezni muszáj volt, meg félóra múlva is fájt a halántékom… de soha nem fogom elfelejteni milyen felemelő érzés volt talpon maradni.
A szülőmmel szembeni fölény érezhető határát jóval-jóval később léptem meg.. és itt már (rég magam is szülővé válva) sokkal jobban figyeltem arra hogy ne bántsam meg a szükségesnél jobban ezzel. Mert az én köreimben az erőt tiszteli mindenki.. Az erő ifjú birtokosa durván használja még a képességeit, de idővel észreveszi hogy ez is múlandó. És a gyengülő valamikori alfát (az ősellenséget) persze beletapossa a sárba, de akiről felfogja hogy nem ellenség, azt nálánál gyengébbként is tisztelni fogja.
No ezért nem akartam akkor már a szülőmmel kialakult helyzetet győzelemmé nyilvánítani fölötte. De a matektanáromat azelőtt legyőzhetetlen ellenségnek éreztem, utána meg kipofozva ugyan de egy lépcsővel feljebb lépve mentem a helyemre. Furcsák ezek a dolgok…
Számos dolgot másképpen látok.
“A helyzet az, hogy a családfőség elsősorban áldozatvállalás. Extra munka, amit valakinek el kell végezni” – A férfi számára a családfőség nem áldozatvállalás és nem is munka. A lélegzés, az evés vagy az alvás sem munka. Családfőnek lenni pedig legalább ilyen természetes megnyilvánulás. Családfőnek lenni nem azt jelenti hogy mindent te csinálsz. Te koordinálod a feladatokat, osztod ki azokat, meghozod a végső döntést a család erőforrásainak a felhasználásáról stb.
“Az egójuk nem bírja ha nem az ő kezükben van a kormány, viszont a vezetés fárasztja őket, ráadásul nem is érzik magukat nőnek egy olyan helyzetben ahol nekik kell végezni a “férfimunkát”.” – Szerintem ez is amolyan shit teszt. A nő akarja a kormányt, de valójában nem szeretné. Tudat alatt elvárja hogy ne kapja meg, hogy részesüljön a megfelelő irányításban, ami ellen persze folyamatosan lázadozik. Akár egy kamasz.
“vagy élvezni a langymeleg semmittevést” – Az átlag nő magát sem képes irányítani, hogy várhatnánk el hogy a családját képes legyen? Érzelmileg kiegyensúlyozatlan, emocionálisan folyamatosan támogatásra szorul. Ebből adódóan a döntései is erőforrásokat pazarlóak lesznek, felesleges körök és időt rabló ostoba kívánságok egymásutánisága. Szóval annak a férfinak korántsem langymeleg semmittevés lesz az élete, aki átengedi a gyeplőt. Sokkal inkább szeszélyes, átgondolatlan ugráltatás, folyamatos hibáztatással.
Bocsánat,az alfa tulajdonságokat (a jó alfa tulajdonságokat ) a Te cikkedben olvastam fellajstromozva és nem az Alfa-özvegyben ezt egy korábbi hozzászólásban elszúrtam…
Egyébként én nem bánom/bánnám,ha irányítanak,ha azt jól teszik.Az viszont baj,ha észre veszed,hogy valami nagyon nem jó (pl gazdaságilag a családnak),de azért nem fogadják el,mert te “csak” a feleség vagy. Azt is belátom,hogy nagyon kevés nő tud jól bánni a pénzzel,de tanulható a dolog (és nem árt,ha nem buktál meg matekból),egyébként erre (pl a havi költségvetés megírására,takarékoskodásra stb) már nagyon korán tanítani kéne a gyerekeket. Én pl éves viszonylatban is készítek gazdasági tervet.
Ha történelmi analógiával kellene élni, azt mondanám hogy a családfő férfinak felvilágosult abszolutista uralkodónak kell lennie. Szóval korántsem zsarnoknak.
Leginkább azt kell adni az asszonykának (és a gyerekeknek) amire szüksége van, nem pedig azt amit szeretne. No persze nem mindig.
“Az átlag nő magát sem képes irányítani, hogy várhatnánk el hogy a családját képes legyen?”
Teljesen igaz. Épp ma fakadt ki a feleségem, hogy miért csak csesztetem folyamatosan, miközben zsinórban csinálta a hülyeséget. (Folyamatosan erőlteti a multitaszkingot, mikor nyilvánvalóan nincs benne abban a két százalékban, akinek megy). Eső előtt kinnhagyta a fűnyírót (elektromosat), nyitva a garázskaput (lomtalanításkor, amikor folyamatosan járják az utcát a zsákmánykeresők), stb stb. Amikor meg felrója neki az ember a hülyeségeit, felháborodik, hogy nem én voltam egész nap a gyerekekkel, elfáradt (Én meg kertet ástam, ez persze relaxációs tevékenység).
Egy nőt sokszor nem szabad komolyan venni, mert belerokkan az ember.
…
Mintha én írtam volna… Így megy ez mindenütt? Üdv a klubban :)
Nagyon bírom Deansdale-t, gondolatait többnyire példaértékűnek tartom, ám a jelen cikk kapcsán továbbra sem igazán értem, mit is jelent családfőnek lenni. Négy dimenziót látok:
1. A férfi és a nő közötti társas dinamika – nyilván a férfinek kell dominánsnak lenni, ez a vonzalom alapja. Ez nagyban meghatározza a két fél kapcsolatát, de ettől még nem lesz senki családfő.
2. Pénzügyek – Egy normális család előzetes költségvetést készít. Függetlenül attól, hogy ki mennyit keres, lesz egy havi szükséges keret. Tegyük fel, hogy ez 300.000 forint. Ha az asszony nem dolgozik, apa pedig keres félmilliót, úgy – előzetes megállapodásuknak megfelelően – hazaad 300-at és a maradékkal azt tesz, amit akar. Ha mindketten dolgoznak, negyedmilliós jövedelem mellett, úgy korrekt megállapodás lehet, ha fifty-fifty viselik a közös ráfordításokat, és mindkettő szabadon rendelkezik a maradék százezerrel. Hogy ki döntsön a közös háromszáz felhasználásáról? Szerintem az, aki főz, mos és takarít. Ő tudja, hogyan osztja be. Övé a felelősség, ha pazarlóan gazdálkodik, és a saját zsebéből kell kipótolnia. Nálunk az asszony dolga. És baromi jól működik hosszú évek óta.
3. Háztartási munkák – abszolút megállapodás kérdése. A legtöbbször a nő fog mosni-vasalni és apa cipeli fel a harmadikra az ásványvizes kartont.
4. Közös családi programok – ugyancsak megbeszélés kérdése. Ha apa Horvàtországba menne, anya Itáliába, úgy fel lehet dobni egy pénzérmét…
Bármilyen projektben dolgoztam eddig, mindig a központosítás és a a hierarchikus döntéshozó rendszerek mellett voltam. A családban nem látom ennek semmi értelmét. Mindössze két fős a szervezet, az együttműködés nem ront a hatékonyságon. Szerintem.
Szerintem családfő csak a férj lehet.
Nem a férfi, és nem az erősebb az együtt élő két ember közül, hanem csakis a férj. Ha nem vagy férj, akkor nem vagytok család – és ha nem a férj az erősebb a családban, akkor van a demokráciának nevezett nőuralom – de ő akkor sem családfő.
Öregségére lehet mátriárka az erős nő… de ahhoz bölcsebbnek kell lennie mint amilyen erős.
A történelemben számos nő akadt, akiket igencsak nagyrabecsültek, tetteikért kiemelkedő tiszteletben részesítették kortársaik és/vagy az utókor. Ám ezek a hősnők éppen tündöklő női erényeik folytán váltak azzá, nem pedig férfiszerepben tündökölve, a férfiakat felülmúlva. Ilyen volt pl. Cornelia, a Gracchusok anyja vagy a mi Kanizsai Dorottyánk.
Elképzelem a mai feministákat, mint egri hősnőket és a lelki szemeim előtt megjelenő képtől elsápadok, kiver a hideg veríték.
Én valószínűnek tartom hogy az a kényszer ami a mai nőinkből mai feministát csinált, az kisebb értékűnek bizonyulna 1552 -ben, mint az akkori halálveszély. Azoknak a régi ostromlóknak kardjuk volt…
“Elképzelem a mai feministákat, mint egri hősnőket”
3 másodperc alatt állnának át. Az ilyen bomlasztók és árulók kezelésére vannak jó példák a történelemből.
“3 másodperc alatt állnának át.”
:D :D
Ha nem lennél, ki kéne találni. Szó szerint…
Kinek van ennyi fantáziája? :o)
Egyetértek ebben a témában, magam is ide jutottam végeredményben, csak esetenként más levezetéssel. Pl. a 2 pontban, ha valami projektbe vágtunk, részemről mint pénzkereső megadtam a gazdálkodási kereteket, hogy ennyi pénz van rá, azon belül teljes mértékben rábíztam, mit szeretne. Gyakorlatilag így épült fel a házunk, rengeteg munkát levett a vállamról, gondosan utánanézett mindennek, árajánlatokat gyűjtött be, részletesen kigyűjtötte az utolsó szögig az alkatrészeket, de a mesterekkel már én tárgyaltam. A férfi szerepét a végrehajtó hatalomhoz tudnám hasonlítani, de normális kapcsolatban a döntéshozásban és a projekt formálásában a nőnek szerintem legalábbis egyenlő szavazati jogot kell biztosítani, mert hosszútávon ez működőképes.
Jó neked. Nálunk 3 hónapig működött a közös kassza, utána közöltem vele, hogy az ennivalót ő veszi, minden egyebet én fizetek, a maradék pénzét meg arra költi, amire akarja. Meguntam a hóvégi negatív egyenlegeket. Azóta plusszban vagyunk.
Ez teljesen jó rendszer. Gyakorlatilag ugyanaz, mint az enyém. Szerintem az egyik legnagyobb hiba, amit két együtt élő ember el tud követni, az a közös kassza létrehozása. Az maga a szocializmus. Ott senki sem érdekelt sem a bevételek növelésében, sem a költségek lefaragásában. Elég a legszükségesebbekre szorítani a közösködést.
Részemről egyrészt egyetértek a fenti pontjaiddal- nagy vonalakban mindenképp. A gond azzal lehet pl, hogy a havi nettó átlagkereset országos szinten nagyjából 150.000 Ft volt az elmúlt években. Vagyis ha ketten keresnek 300 ezret – és nagyjából annyi az általad említett havi szükséges keret, akkor nem nagyon van ugrálás a saját pénzből, vagy valahogy le kell csökkenteni a keretet. A többségnek meg ez, vagy ennyi se a lehetősége.
“….a közös kassza….ott senki sem érdekelt sem a bevételek növelésében, sem a költségek lefaragásában.”
Úgy vélem, ha a példádbeli 500ezerből 300ezer stabilan a rendszeres kiadandó pénz, 100-100ezer a fejenkénti költőpénz, senkinek sem igazán érdeke faragni a 300ezerből, még akkor sem, ha esetleg lehetne. De a ha – ahogy a gyakoribb – 300ezer az összes, akkor mindkét félnek érdeke, hogy a szükséges kiadásokat minél lejjebb szorítsák, hiszen anyunak is akkor telik fodrászra meg apunak is pecabotra (vagy fordítva). Ettől függetlenül nem vitatom, hogy a te részben közös- részben saját pénz rendszered is működik, csak nem hiszem, hogy a többségre érvényes lehet.
Nincs gyerekem (tudtommal) de úgy gondolom és látom, hogy ahol van egy-három gyerek, ott már a többségnél borul az egész elmélet: se anyu nem fog diplomázni és jobb melót kapni, se apu nem fog elmenni továbbképezni magát és másik munkáért ugrálni (bármennyire is érdekeltek a bevételek növelésében), hanem örülnek, hogy hónapról- hónapra megvannak valahogy. A munkaerőpiaci értéket azért jellemzően gyerekvállalás előtt lehet és kell növelni, utána már a legtöbb esetben eléggé nyűgös. Persze- ha muszáj- meg kell próbálni.
“Mindössze két fős a szervezet, az együttműködés nem ront a hatékonyságon.”
Szerintem ez itt a lényeg és teljesen egyetértek. Ha nem szabadrablásnak veszi valaki a közös életet (minél kevesebb munka, minél több pénz elköltése), hanem a közös eredményért akar tenni, akkor semmi sem indokolja, hogy ne együttműködően történjenek a dolgok. Abban is egyetértek, hogy sem a pénz beosztása, sem a házimunka nem kötelezően nemfüggő, a türelmesebb fog vasalni, az erősebb meg cipekedni, a pénzt meg kezelje az, aki intézi a háztartás dolgait, ez is lehet bármelyik fél- akár mindkettő is.
A hosszabb ideig együtt élős barátnőimmel mindig közös kasszán voltunk és mindig rendben mentek a pénzügyek. Egyikük sem volt önző, lusta vagy gondatlan és én sem vagyok az, így azért működött, működik a dolog.
Ha egy férfi a feleségére/párjára/gyerekei anyjára nem meri rábízni a pénzt, akkor rosszul választott- egyértelműen ő a hibás a helyzetben. Fordítva dettó.
2. ponthoz: ” Hogy ki döntsön a közös háromszáz felhasználásáról? Szerintem az, aki főz, mos és takarít. Ő tudja, hogyan osztja be.”
LOL Úgyis elsikkasztaná a nő a lóvét, megideologizálná, hogy az neki jár.
A “kedvenc” indoklásom az értelmetlen költésre: Mert az kell.
Nekem az hogy “ezzel is spóroltam mert akciós volt”.
Ezek jópofa szövegek, én is hallok hasonlókat. De max mosolyogni tudok rajtuk. Tőlem akár eltapsolhatja a hónap elején a teljes kosztpénzt mindenféle akciós marhaságra. Ez az ő baja. Sosem fogom elszámoltatni, mert szükségtelen. Majd kiegészíti a sajátjából. Olyan még nem volt, hogy a gyerkőcök, vagy én nem kaptunk volna vacsorát…
Egyrészt hányingerem van, amiért az UNICEF meg más hasonló, komoly(nak gondotl) szervezetek ilyen gusztustalanul férfi- és családfőellenesek, másrészt örülök, hogy a fősodratú médiában is felemelik már a hangjukat néhányan a férfiak megbélyegzése ellen.
http://mno.hu/magyar_hang/apa-csak-rossz-van-1340319
http://mno.hu/magyar_hang/apa-csak-rossz-van-ii-1340656
És hogy kik állnak az efféle hazug kampányok mögött?
“A hazai UNICEF-alapítvány (…) Vezetője Danks Emese, aki az ugyancsak az interneten föllelhető egyéb videókban megható érzékenységgel beszél a társadalom kiszolgáltatottjairól. Az ügyvezető igazgatónak volt hol tapasztalatot szereznie. Korábban annak a Tescónak volt a marketingese, amely áruházlánc sorozatos fogyasztóellenes magatartása köztudomású. 2006 őszétől aztán pár évig a Gyurcsány-kormány szóvivőjeként dolgozott, s akkor sem állt föl, amikor a hatalom kegyetlenül végigverte a magyar társadalmat Budapest utcáin. Érzékenységét az Erste sem tette próbára, amelyhez 2008-ban váltott, amikor a bank már úgy bánt deviza- és autóhiteles ügyfeleivel, mint a kutyákkal.”
Interjú Orbán Viktorral. Hogy is látja a dolgokat a “férfi, apa, nagyapa”. Ha ez az ember jobboldali, akkor én vagyok a pápa. Az egészben az a gyönyörű, hogy a fotón egy műmosoly keretében ez a kormányfő a nagyapát alakítja. Magyarán ő nem családot akar építtetni az emberekkel, hanem nőpolitikát folytat – márpedig, ha az létezik, akkor férfipolitika is van elméletileg, bár mindkettő ostobaság. Az ő családjában vajon ki a családfő? Értem, hogy részben mit akart mondani, de ez félrement. Az is érdekes, hogy a nőket külön hölgyeknek nevezi, a férfiakat viszont nem urazza. Ezekre érdemes figyelni. Az meg szintén elgondolkodtató, hogy a támogatások nélkül is emelkedne 1,6-re az egy nőre eső gyerekek száma, amivel annyira dicsekednek, legalábbis a demográfia szerint. https://magyaridok.hu/belfold/magyarorszag-megindult-felfele-3795236/
“– Európa és benne Magyarország számára a létező legnagyobb veszély a népességfogyás. Nyugaton erre találták meg válaszul a bevándorlás elősegítését. Ha hazánk ezt kizárja, akkor felmerül a kérdés, hogy lehet-e kizárólag saját erőből megfordítani ezt a folyamatot.
– A bevándorlás rendkívüli kockázatokat hordoz, és a civilizációk együttélése olyan nehézségekbe ütközik, amelyekkel nem biztos, hogy Európa meg tud birkózni. Másfelől pedig fegyverletételt is jelent, ha egy ország erre az útra lép. Ha odáig jutunk, hogy biológiailag sem tudjuk fenntartani magunkat, azt jelenti, hogy magunknak sem vagyunk fontosak. Miért lennénk hát fontosak a világnak? A demográfia tehát sorskérdés. Az emberek persze nem ilyen távlatban alakítják az életüket, inkább azt nézik, hogy támogatja-e őket a hazájuk a gyermekvállalásban, és egy-egy gyermek áldást vagy csak növekvő terhet jelent. A magyar kormány mindent megtesz a családok megerősítéséért, mert hisszük, hogy a magyar történelem folytatásának az esélye, azaz a nemzet jövője a családokban van. Mi, magyarok csak magunkra számíthatunk. Ezért meghirdettük a családokról szóló nemzeti konzultációt. Ezt tartom a legkomolyabb ügynek a mai magyar politika napirendjén. Bízom abban, hogy létre tudunk hozni egy olyan megállapodást a magyar nőkkel, ami egyszerre segíti majd az ő életüket, és erősíti Magyarországot.
– Ehhez a férfiakkal is meg kell állapodniuk.
– Nekem más tapasztalatom van. A nők stabilak. És mivel családot csak stabil alapra lehet építeni, elsősorban a hölgyekkel érdemes megállapodni. A családok jövője az ő kezükben van, és gyermeket vállaló, erős nők nélkül a magyar világ nem tud fennmaradni. Mi, férfiak szeretünk magabiztos kijelentéseket tenni saját magunk fontosságáról, de ha megvizsgáljuk a valóságos magyar életet, látható, hogy inkább a nők hálózata szervezi az életünket.”
hú bazd meg…:) eddig is gyűlöltem “vezénylő tábornok” “””urunkat”””, mert meggyőzödésem, hogy a férget azért küldténk ránk, hogy egy valódi jobboldal elől elvegye a levegőt-helyet. de ez megint rátesz egy lapáttal.
de majd csakszika mindjárt jön és megmagyarázza. :D
szar, agitprop lapjukra dikekt nem “klikkelek” rá.
A demográfia tehát sorskérdés. Az emberek persze nem ilyen távlatban alakítják az életüket, inkább azt nézik, hogy támogatja-e őket a hazájuk a gyermekvállalásban, és egy-egy gyermek áldást vagy csak növekvő terhet jelent.
Eddig egyetlen intézkedés sem támogatta a gyerekvállalást, az összes csak a már meglévő gyerekek szüleit „jutalmazza”, de nem ösztönzi.
Nem képes egyik párt, politikai irányzat sem felfogni, hogy bár a nők kurvák , és a testüket mindig meg lehet vásárolni, mert van az a pénz, de „gyereket nem lehet venni tőlük”, mert azt nem pénzért, hanem „Valakinek”-„Férfinak”(ez kb 80%-a), vagy (a maradék 20% pedig) „Magának”, a saját „örömére” szülnek meg, ha fennáll a két feltétel: van elég lové és megfelelő “donor” . Ezen kettő különböző kombinációja eredményezi a mai gyerekszülési létszámot-hajlandóságot elsősorban.
A 70% gyerektelen férfi -nak nem fognak szülni a nők, akármennyit is kapnak érte, mert ha egyszer nem kívánják őket, a pénzük meg kevés hogy kompenzálja ezt, így meddő bármilyen próbálkozás, ami arra irányul, hogy pénzt adjanak bármelyik nemnek, hogy ő „gyereket vállaljon”.
A magyar kormány mindent megtesz a családok megerősítéséért, mert hisszük, hogy a magyar történelem folytatásának az esélye, azaz a nemzet jövője a családokban van.
Nem igaz. Amíg van (támogatott) fogamzásgátlás, az abortusz nincs büntetve, és egy nő korlátlanul kiélheti a hipergámiáját, bármit adhatsz neki(benzinnel tüzet oltani???), csak még jobban növeled a feneketlen étvágyát- elég csak megnézni a „jófiút” , minél jobban lemegy kutyába, annál „drágábbá” válik számára a pina ára, míg egy pont után „megfizethetlen” lesz számára., bármennyit is ígér érte , nem kapja meg.
Bízom abban, hogy létre tudunk hozni egy olyan megállapodást a magyar nőkkel, ami egyszerre segíti majd az ő életüket, és erősíti Magyarországot.
Kurvára el van tévedve, jelenleg egyetlen vezető van aki tudja kezelni a nőket, az pedig „grab them by the pussy”- Tramp.
– Ehhez a férfiakkal is meg kell állapodniuk.
Csakhogy (klasszikust idézve) : „hol vannak a férfiak?”, az a 70%-nyi, gyerektelen van „férfiként” aposztrofálva? No, azoknak is lehet fizetni/kvótázni meg jogokat adni (+ váltottelhelyezést a nem létező gyerekeikre), szart sem fog érni, főleg, ha majd úgy akar nőt szerezni, hogy lobogtatja ezeket a „szerzett”-jogokat, ettől majd hanyattvágják magukat a nők és szakajtó gyerekeket fognak szülni ezeknek „támogatott” férfiaknak? Kötve hinném….
A nők stabilak.
Kurvára nem, hacsak (el nem férfiasodnak teljesen, így) a csúnyábbja, akit amúgy sem dugna meg senki lenne a nép megmentője, ez is eléggé kétséges.
És mivel családot csak stabil alapra lehet építeni, elsősorban a hölgyekkel érdemes megállapodni.
Futóhomokot még vízzel is locsolni nem a legjobb döntés.
A családok jövője az ő kezükben van, és gyermeket vállaló, erős nők nélkül a magyar világ nem tud fennmaradni.
A nők nem „vállalják” a gyereket baszki, (maximum egy férfi „vállalta fel” valamikor, amikor még nem lehetett bizonyítani, hogy kié a purdé), hanem jó esetben szülik, az arra „érdemesnek ítélt”- donortól!
Mi, férfiak szeretünk magabiztos kijelentéseket tenni saját magunk fontosságáról, de ha megvizsgáljuk a valóságos magyar életet, látható, hogy inkább a nők hálózata szervezi az életünket.
Egy bizonyos hatalmi szint fölött a hímnemű egyént semmi nem különbözteti meg a hipergám hülyepicsától, az omnipotencia ugyanazokat a deformitásokat hozza létre, bármilyen nemű is legyen az illető.
Magából indul ki, mint mindenki, és azt hiszi, hogy azért mert a felesége teljesíti a női princípiumok rárótt részét, ezért tévesen ott is ok okozati rendszert lát , ahol nincs.
Érdemnek tekinteni minimum elvárható teljesítményt, az a modern és hülye ember “védjegyévé” vált lassan.
Orbán szó szerint vak a valóság pár elemére(feminizmus, nők , redpill etc), többek közt azért is, mert „kimaradt neki egy fél élet”, ha már Trumphoz hasonlítjuk, Viktor azzal “főzőtt” , amilye volt, kicsi, zöld, savanyú, de a miénk. Nem volt sok nője, nem volt valódi alfa a szó eredendő értemében, hiányos a látása, és nem reális a nőkkel való kapcsolata sem.
Azon a szinten megengedheti magának, hogy bétaként viselkedjen, de hibás minden döntés, amit ebből látásmódból hoz. Hogy ez tudatos geciség-e vagy egyszerűen csak ezek a korlátai és nem tudja azokat meghaladni, az oldal/párt/ beállítottság kérdése.
Nos ezt az aktuális fideszes “összetartásokon” közölhetnéd a főnökséggel.
???
Jó kis álnaiv ez a három kérdőjel, pontosan érted miről van szó. A világ biztosan előrébb lenne, ha a normális gondolataidat (mert hát ilyen is van), nem csak ketten hárman olvasnánk el, hanem a pártaktíván is előadnád. Ha még pozitívba is át tudnál menni…
Tisztázzunk valamit: hunbagirának meg neked az a fixa ideátok, hogy nemhogy Fidesz tag lennék, hanem még a belső körhöz(jelentsen ez bármit is!) tartoznék.
Ha azt mondom, hogy ebből semmi nem igaz és még csak nem is ismerek személyesen nemhogy prominenst, de tagot sem, akkor elhiszitek?
Nem hinném.
Ha van sapkám, ha nincs, mégis bunda a bunda képzeteitek vannak rólam.
Igazi 22-es csapdája, minél inkább tagadom, annál bizonyítottabbnak vélitek.
Kb. olyan szinten, mintha azt kérdezném tőletek: Igaz, hogy csak részegen erőszakoltok gyerekeket?Vagy józanul is?
Bármit is válaszoltok erre a kérdésekre, jól nem tudtok kijönni, mert per definition lepedofiloztalak benneteket, és ez alól nem tudtok kibújni, nincs jó válasz rá, mert bármit is válaszoltok, a pedofil vádat képtelenek vagytok tagadni, csak annak a „mértékéről” tudtok „nyilatkozni”, maximum a : ”kérem. kapcsolja ki” marad, ami még „gyanúsabb”.
Azt is érteni vélem, hogy az „ügyvédnyomozóúr” ezzel is próbálja a nem létező nyulat a bokorból kiugrasztani, csak már kezdem unni.
Ezzel leírtad a site „hatását” a nőkre, férfiakra, politikára, társadalmi berendezkedésre, országra stb.
Amúgy nem számít, hogy hányan olvassák el, mert mindig a fogadó fél „receptorain” múlik az információ „értése”, azon túl pedig, feltételezve, hogy ha még tisztán „érti is”, nem biztos, hogy az általad „pozitívnak” tartott irányba fog „elmozdulni”, lehet, hogy pont ezzel erősítetted meg a „tévképzeteit”.
Lásd fentebb, de kiegészíteném:
Az emberek meg vannak győződve, hogy azok, akik nem értenek egyet az ő “igazukkal”, azok vagy hülyék, vagy „meg vannak vezetve”, ezzel lebecsülik és erkölcsileg máris „nyertek”, bár ez egyrészt álságos, másrészt egyben „pirruszi győzelem” is.
Amíg az „ellenzék” meg van győződve arról, hogy ha felállítja és püföli a számára kellemes szalmabábokat, akkor ő tulajdonképpen „harcol” és „van értelme az ellenállásnak”, mert a csapatai egyszer „győzni fognak”………, addig mindig koppanás a vége.
Minden izmus és ideológia a „tisztaságában” és tuti „igazságtudatában” figyelmen kívül hagyja az emberi természetet, az örökölt ösztönöket és mindig csodálkozik , amikor ezek az orrára koppintanak.
Személy szerint az általam hamisnak „ítélt” „ideák” kergetését meghagyom arra érdemesebbeknek, hogy a te fogalmaid alapján, hogy számodra, mi a pozitív, és azt még számonkérni is rajtam, ezt meg nem is minősíteném…
Lezárva, (remélem végleg) ezt a konteót:
“Az állásom meghatározza az álláspontomat” nagybecsű klasszikus egy egyirányú, injektív reláció, és nagyon ritkán, elhanyagolható mértékben bijektív, az én esetemben meg nem az.
Bármennyire is fájdalmas ezzel a tudattal együtt élnetek, de az álláspontomból nem következik az “állásom”, a kettő közt nincs kapcsolat, se direkt, sem indirekt.
Nem volt az számonkérés csak egy naiv vágy amit az emberi jóságba vetett megingathatatlan hitem generált.
Vagy inkább “álnaiv”?
Milyen érdekes, hogy bár állítólag nem vagy pártaktivista, és ráadásul még a site-ot is hatástalannak gondolod, mégis kemény munkával, párhuzamosan 3 nicknévről, hozzávetőleg 20-30 kommentet szenteltél itt a rabszolgatörvényről való tömény hazudozásra és mellesleg az ellenzék lejáratására. – Szerinted hisz neked bárki is?
Nézd én nem akarlak bántani, nem is bántásból írtam. Csak eddig biztos voltam benne, hogy középvezetői szintig bent vagy fideszben. Tudod, ha egy béka ……:)
És azt végképp nem állítom, hogy “fideszbirka” lennél- aki bevesz minden hülye propaganda szöveget- hiszen akkor nem tetted volna ide ezt a frappáns hszt (amit meg is “tetszikeltem”) inkább olyasminek tekintelek mint aki fanatikusan MAGYARÁZZA a mundér becsületét.
Nos, ha hiszed, ha nem, nem vagyok semmilyen szinten sem benne, sem érintett. Vannak “sarokkövek”, amik számomra fontosak és ezek ugyan nem mentik fel, de együtt tudok élni a faszságaikkal, főleg ha a másik “oldal” a jelenleg választható opció alternatívaként. Jelenleg nekik van “erejük”, úgy – ahogy “ellenállni”. Mindig szóltam, ha nem értettem egyet, sőt, abban is biztos vagyok, hogy a nagy pofájuk és az arroganciájuk miatt buktak 2002-ben. Azt hittem, hogy ezt kivetkőzik 2010-re, nem tették.
A másik oldal viszont komplett hazaáruló és erre nincs mentség.Pont.
Nem igazán emlékszem arra, hogy magyaráztam volna a “mundér becsületét”, elég sokszor jeleztem azt, ha nem értettem egyet, illetve próbáltam logikus magyarázatot találni bizonyos lépésekre, ami nem jelenti azt, hogy egyet is értek velük és azért elég sokszor leírtam azt is, hogy soha nem vitatom el egy embertől sem azt a jogát, hogy saját magától hülye legyen és ez vonatkozik mindegyik emberre, kortól, nemtől, rangtól poziciótól és pártállástól függetlenül.
2006-ban hívtak tüntetni és lehazaárulóztak, mert nem mentem, ugyanis azt kértem a “forradalmi hevületben égő “cimboráktól, hogy mutassanak egyetlen egy MSZP/SZDSZ szavazót-szimpatizánst, aki velük együtt kiabálja a “Gyurcsány, takarodj”-ot, amíg nem találnak ilyent és csak a “saját” szurkolói tábor hőzöng, addig nem lesz semmi, csak tüntikézés, míg meg nem únják. Ha találnak, akkor én leszek az, aki “viszi a zászlót”. Nem sikerült egyet sem találni Akkor is ugyanaz a wishfull thinking volt mint manapság, csak most tizedannyi a “forradalmár” és nem hogy 0, de -10 az esélye annak, hogy “eredményre ” jussanak.
És a Jobbik sem lenne egy cseppet sem antifemistább, a többi még amúgy sem. Nem igazán sikerül itt sem felfogni, hogy halvány lila fingjuk nincs a “valódi életről” egyik oldal vezetőjének sem, mert vagy hülyepicsák, vagy soha nem volt pinaszerzési gondjuk, és fogalmuk sincs, hogy itt miről megy nagyba a szó.
Update: Ha Deansdale neve/blogja mond számodra valamit, vagy ha netán ismered, akkor ebben a kérdésben 100%-ig egyetértek vele, még egy hajszálnyi különbség sincs az ő, illetve az én véleményem közt, erről a témáról.
https://deansdale.blog.hu/2018/12/29/a_szabadsagrol_667#comments
A kommentekben elég jól kifejti.
Milyen nyulat kellene kiugatnom? Soha nem értettem egyet a kitiltásoddal, ahogy senkijével (még az alkalomszerűen megjelenő femcsi provokátorokéval sem, bocs, hogy hozzájuk hasonlítottalak ). Azt, hogy mindig -2 mondatod után bebuktatod magad többek között “patásvédelmeddel” az nem az én problémám.