0 megosztás

Szexuális bűnözők

Ez a legundorítóbb téma a világon, de amíg a feministák erőltetik, addig sajnos a normális embereknek is muszáj foglalkozni vele. Most például a Zindexen hirdeti valami lánglelkű lovag, hogy internetes listát kellene készíteni a szexuális bűnözőkről.

Az ilyesmi az USA-ban már régóta létezik, és legalább annyi gondot okoz mint hasznot. Én speciel valahogy nem tudok jó szívvel támogatni semmiféle kezdeményezést, ami miatt ártatlan emberek halnak meg. Ha megfontolt lenne a törvényalkotás és épelméjű emberek kezében lenne az ilyen listák karbantartása, akkor talán még jó is lehetne az ötlet, de sajnos mindig a leghülyébb szélsőségesek lobbiznak az ilyesmiért. Olyanok, akik az ártatlan férfiak meghurcolását nem látják, és nem is érdekli őket a potenciálisan “megmentett” nőkkel szembeállítva. 10 vagy 100 ártatlan férfi halála csak apró hiba a nővédő rendszerben, nincs jelentősége.

A társadalmunkat a progresszív eszmékkel folyamatosan teszik egyre paranoiásabbá. Miközben a nemi erőszakok száma évtizedek óta folyamatosan csökken, és jelenleg történelmi mélyponton van, a Zindex ilyen szalagcímekkel hülyíti a népet: “Vannak magániskolák, ahol mindennapos a szexuális erőszak“. Kattintás után kiderül, hogy New England 67 különböző iskolájáról beszélnek, ahol 25 év alatt összesen 200 bejelentés érkezett. Gyors matek szerint ez évente, helyenként 0,11 esetet jelent – magyarul minden ilyen iskolában 9 évente érkezik egy bejelentés. A Zindex szerint a 9 évente és a mindennapos ugyanazt jelenti. Hmmm.

Emberek, féljetek! Minden bokorban nemi erőszakoló lapul, és ez a mocskos férfitársadalom ezt nem csak elfogadja, de egyenesen élteti!

Akkor kezdenek csak igazán szétesni a dolgok, amikor a paranoia prüdériával párosul. A feminista mozgalom hozzállása a szexuális bűnökhöz legalább 50 éve arról szól, hogy egyre ártatlanabb dolgokat vonjanak bele a legdurvább kategóriákba, és büntessék azokat egyre szigorúbban. 20-30 éve az volt a nemi erőszak, ha valakit az akarata ellenére szexre kényszerítettek, és járt érte pár év börtön, hogy az embernek legyen ideje elgondolkodni a tettein. Manapság nyugaton már az is nemi erőszak, ha az egyébként beleegyező, sőt, kezdeményező nő megiszik előtte egy pohár bort – és az “elkövető” csak isteni szerencsével úszhatja meg 20 év fegyház alatt.

A feministák szerint az teljesen rendben van, hogy az amcsi szexuális bűnözők listáján olyanok vannak, mint a saját barátnőjével szexelő tinédzser vagy az agresszív kötekedőt tökön rúgó 7 éves fiú. Mára már ennyire kihígult az, hogy mit is jelent a “szexuális bűn”, és ebben a szövegkörnyezetben a listázgatás színtiszta orwelli rémálom. Ráadásul ha megvizsgáljuk, kik és hogyan lobbiznak a listákért, azonnal szembeötlik, hogy folyékonyan hazudnak és rágalmaznak.

Panyi Szabolcs cikke is tömve van színvonaltalan csúsztatásokkal, feminista propagandával, társadalomromboló kultúrmarxista szófosással. Az egész elméletét arra építi, hogy nő még sosem hazudott, tehát egy nő szavát kétségbe vonni nőgyűlölet és erőszakpártiság. Ilyen értelemben a bírósági tárgyalásra sincs szükség, hiszen a vád egyben tökéletes bizonyíték! Csak a rohadt férfitársadalom, az követeli meg az ártatlanság vélelmét, a tárgyilagos vizsgálatot. Ha valaki úgy nyilatkozik, hogy szerinte egy adott ügy részletei homályosak, az egyértelmű jele annak, hogy az egész társadalom üdvözli, ünnepli és akarja a nemi erőszakot, és csak a feministák elszórt kis csapatai harcolnak az össztársadalmi erőszakfesztivál ellen. Mondja ezt annak tükrében is, hogy 1. a nemi erőszak az egyik legszigorúbban büntetett bűncselekmény; 2. a társadalom egyértelműen, nyíltan és durván elítéli a nemi erőszakot (hogy a tetteseket megfosztják minden jelen- és múltbéli rangjuktól, tisztségüktől és érdemüktől, eltörpül jelentőségében amellett, hogy a magánéletüket is lerombolják); 3. a társadalom még azokat is durván meghurcolja, akik egyszerűen csak nem a kellő vérmességgel viszonyulnak a témához (lásd azokat, akik állásukat vesztették vagy a sajtóban kínpadra vonattak emiatt, pl. Maksa Zoltán). Ahhoz, hogy a magyar társadalom bemutassa valakin a nemi erőszakról alkotott véleményét, az illetőnek nem kell nemi erőszakot elkövetnie, még csak meg sem kell hogy vádolják ilyesmivel – elég, ha kételkedni mer egy nő szavában, vagy viccelni mer a témáról.

A Zindex álomvilágában Magyarország olyan hely, ahol az emberek felszabadultan trécselnek arról, hogy milyen frankó is a nemi erőszak, csak egy kicsit több kellene belőle. Tudjuk, a szemét patriarchák már csak ilyenek: összekacsintgatnak a nemi erőszakolókkal, és tulajdonképpen csak kelletlenül, a lenézett nőknek alamizsnát dobó jelleggel zárják őket börtönbe hosszabb időre, mint mások megnyomorítóit. Ez a társadalom olyan hülye, hogy még a saját értékrendjének sem tud megfelelni, hiszen olyasmiért csuk le embereket, amit egyébként ünnepel.

Eközben a hatóságok képviselői (már akik egyáltalán szólni mernek a témában, kontinensenként van 1-2 ilyen ember) arról beszélnek, hogy saját tapasztalataik szerint a szexuális erőszakkal való vádak legalább fele, de akár négyötöde is hamis. Hangsúlyozom: ez nem valamiféle nőellenes társadalmi előítélet, hanem a rendőrök tapasztalata! Garantálom, hogy ezeknek az embereknek sokkal megalapozottabb véleménye van a témában, mint Panyi Szabolcsnak, vagy bármelyik feminista hangadónak, aki laikusként jártatja a száját a mindent ellepő nemi erőszakról és a férfiak gonoszságáról. A sajtót könnyű telepuffogni olyan zagyvaságokkal, hogy minden negyedik-ötödik nőt megerőszakolnak és a rendőrség ehhez röhögve asszisztál, de egy épelméjű ember azért fel tudja mérni, hogy ebben a kérdésben ki tárgyilagos és ki nem.

Az mindenesetre biztos, hogy amíg a szexuális bűnöket nem definiálják elfogadhatóan és nem osztályozzák megfelelően az erkölcsi súlyuk szerint; amíg naponta kerülnek nyilvánosságra hamis vádak; amíg az ártatlanul bebörtönzöttek közül a legtöbben nemi erőszak miatt kerültek rács mögé, addig a listázgatást nyugodtan elfelejthetjük. Semmi szükség arra, hogy elkezdjünk embereket meghurcolni egy rakás hazudozó idióta miatt, akik szerint a magyarok többsége pártolja a nemi erőszakot.

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
f Facebook
0 megosztás


77
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
18 Egyéni hozzászólás
59 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
29 Hozzászólások szerzői
Pash CutterVernegreifswalderSpitzvogel DoktorDennisVT Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
nezelodo
Olvasó
nezelodo

Kapcsolód dolgok:

https://www.youtube.com/watch?v=72UPxDFPKDs (hibás link)

A jó link:

https://www.youtube.com/watch?v=NQTr6D5E_rc

Gyorsan összefoglalva: két felnőtt ember (egy férfi, és egy nő (fújj!)) dönt, hogy szexelnek, és egy harmadik(!) fél feljelenti a férfit nemi erőszakért, a férfit kicsapják az egyetemről és bűnösnek találják, annak ellenére hogy a párja, folyamatosan mondja, hogy nem volt nemi erőszak.

http://444.hu/2016/04/19/meg-fogjak-eroszakolni-a-lanyomat-megerdemli

A cikkben ott az eredeti tumblr(jujj)-os “nyílt levél”. A cikk alá mertem egy kicsit szabatosan fogalmazva írni egy hozzászólást, amiben felvetettem, hogy ez egy nagy szar. Hogy, csak pár apróságról feledkezik el a kedves író. Ha a buszon valakik elkezdik piszkálni, akkor nagy valószínűséggel barnábbak lesznek az átlagnál, és azért nem szól senki, mert mindenkiben van egy egészséges életösztön, és nem akar másnap úgy szerepelni a hírben “Pár fiatal megvert egy embert”, vagy “A fiatal lábon szúrta áldozatát”, lehet pc-skedni, csak mindenki érti mit takar mind a két cím (ugye a cigányokra jellemző, hogy szándékosan a combi artériára céloz). Vagy mutasson már nekem egy olyan építkezést, ahol beszóltak neki. Esetleg menjünk már el egy budapesti 3. rangú kocsmába, ahol én fehér férfiként letaperolom a pincérnőt, és számljuk már, hány tízed másodperc alatt basznak ki, mint macskát szarni. Persze, egyértelmű, hogy a hozzászólást törölték, engem meg bannoltak, mert hát na.

Szóval itt is az van, hogy minden férfi szar szemét, igaz, fehér férfire nem jellemző, de ettől eltekintünk. Mint az a mocskos New Yorki videó, amit szét is szedtek, hogy egy jól behatárolható részen, pár blokkon keresztül sétálgat, főleg latinok uralta területen, és ugye le lett vonva, hogy hát bizony a férfiak ilyenek. Aki meg mert olyat írni, hogy oké, próbáljuk ki ezt a Wall Streeten, vagy a fehér suburban részen, akkor az blokkolva lett, mert hát na, a tények makacs dolgok.

RedGreg
Újságíró

A 444-es cikkhez kiegészítésként.

Az alatta lévő kommentes vita is érdekes.

http://mandiner.hu/cikk/20160420_zoldhajulany_elegunk_van

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Nem értem a problémát. A hagyományos nemi szerepek leépítésén dolgoznak, én meg segítek nekik ebben. Ne rám nézzenek, ha beüt a gebasz, csak azért, mert nekem pöcsöm van. Annak a kornak már vége. És nem én akartam, hogy vége legyen, hanem épp azok, akik ilyenkor a leghangosabban sikítanak miatta.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

valahogy az első link nem azt adja, amiről írtál.

 

nezelodo
Olvasó
nezelodo

Kösz, hogy szóltál, annyi minden van megnyitva, nem is néztem honnan másolom. Javítottam is.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ezeket a béna négyeseket nem a szarosgyuri pénzeli?

Koriander
Olvasó
Koriander
Huffnagel Pista
Újságíró
Koriander
Olvasó
Koriander

kimeríti a vizuális abúzust, Pumus.
https://www.youtube.com/watch?v=xFm1h0LoAf8

Cefre
Olvasó
Cefre

Szóval tetézed azzal, hogy rasszista is vagy…

ulomenen
Olvasó

Az Indexes cikk tényleg aranyos:

“…fejletlen, alig 18 éves lány… “

Ez az én olvasatomban egy felnőtt nő, a testalkata pedig irreleváns, nem lesz attól fiatalkorú, csak mert sovány. Bár a feministák és az SJW-k biztos úgy gondolják:

“Túl sovány vagy, nem mehetsz szavazni!”

-
Újságíró
-

Feltűnő, hogy nemi erőszakért időnként ugyanolyan mértékű büntetést szabnak ki, mint a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság esetén. Az utóbbi évtizedekben felfelé strófolják a szexuális bűncselekményekért kiszabható tételt, míg a kifejezetten nők által elkövetett bűnesetekért, mint a csecsemőgyilkosságért  némi szóbeli ejnye-bejnye járna (köszönjük, EU, köszönjük, Szabó Timi).

Még megéljük azt a napot, amikor az  ún. jogvédők a halálbüntetés mellett lobbiznak majd.

Kérdés, hogy beszélhetünk-e még egyáltalán jogállamról, törvény előtti egyenlőségről vagy jogképességről.

Reszet Elek
Újságíró

Szerintem nekik a csonkítás törvényesítése tetszene. Férfiak kiherélése, péniszük levágása sokkal édesebb bosszú nekik az egész férfinemen, mint a kivégzés.

Reszet Elek
Újságíró

Amúgy Panyi ritka méretű barom. Ez mindenki számára egyértelmű, aki csak néhány cikkét olvasta.

Megjegyzem a linkelt cikkében számos igazságot is megfoglmaz csak az előjelet kell megfordítani.

pl.: “A nyilvánosságban már a kisebbség a hangadó” – Ez valóban igaz. A hozzá hasonló idióták kevéske kisebbsége uralja a médiát, a közbeszédet. Enek köszönhetően nem lehet érdemben beszélni bizonyos dolgokról mert azonnal keresztre feszítenek, tönkretesznek.

“A társadalmi többség még mindig ugyanaz” – Igen. A többséget, a valóban dolgozó (ellentétben pl Panyi) és a való világban élő emberek józan eszét még nem sikerült átmosni.

inkvisitor
Olvasó

Valahogy így kezdett terjedni a hisztéria egy amcsi kisvárosban is. Valami isten háta mögötti, Salem nevű helységben.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Néhány megjegyzés:

1. A zindex egy bérfirkász banda. Gerinctelenül tolja azt a propagandát, amiért fizetnek neki. Persze érthető, mert nekik is kell valahonnan pénz, és hát már mindenki ad-blockert használ.

2. Minden libernáci szelektív színvak. Svédországban az ismeretlenek ellen elkövetett nemi erőszakok nagy részét bevándorlók követik el. Amerikában is főleg a bevándorlóknál dívik a “fütyülök a nő után” stílus. Amikor francia négerek az utcán verik a fehér nőket, akkor is csak annyit látnak, hogy “férfiak nyílt utcán verik a nőket”. Persze ha a svéd nem költheti a segíjt alkoholra, akkor máris vinnyog. Amit épp az aktuális propaganda megkíván.

3. A Kiss egy patkány volt. Megerőszakolt valószínűleg nem csak egy nőt. Egynél sikerült rábizonyítani, és ült is érte börtönben. Vajon kinek az érdeke, hogy épp most áskálódjanak körülötte? Talán van-e köze ennek a riói olimpiához?

4. A liberpatkányok előszeretettel keverik össze a pedofíliát a szexuális erőszakkal. A pedofília azért különleges, és azért látszik jogosabbnak a pedofilok “listázása”, mert ott lényegesen nagyobb az újboli bűnelkövetés aránya. A szexuális bűncselekményeknél viszont _nem_ ez a helyzet. Persze ismerek olyan apukát, aki közölte, hogy nem hajlandóa kislány szaros fenekét kitörölni, nehogy a gyerek véletlen az oviban azt mondja, hogy “apuci a fenekemhez nyúlkál”.

5. Én személy szerint egyébként támogatom a listázást. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindenkinek a homlokára lenne égetve egy bélyeg, attól függően, hogy mit követett el: gyilkosságért fekete, szexuális bűncselekményért piros, más erőszakos bűncselekmény zöld, gazdasági bűncselekmény kék, zsebtolvajlás sárga, bliccelés rózsaszín. Milyen egyszerű lenne a bkv ellenőröknek: csak rádnéznek, és tudják: jaj te notórius bliccelő mutasd csak a jegyed bérleted!

6. A demokrácia egyik alapja a jogbiztonság. Az, hogy valakit lényegében újra és újra kinyírnak egy olyan bűncselekmény miatt, aminek a bűntetését rég leülte, és maga a cselekmény is már ötször elévült, szinte meg se lepődik az ember. Ne felejtsük, Cseszlovákiában még mindig élnek a Benes dekrétumok, ami alapján minden magyar, nemzetiségi alapon bűnök. Welcome to EU. Egy másik etnikai csoport is lépten nyomon kéri számon a magyarok bűnösségét a második világháborúban történtek miatt. Nekem már a szüleim is a háború után születtek, mégis azt kell éreznem, hogy az akkori népirtásért személy szerint én vagyok a felelős.

Ja igen, és a véleményem szerint az abortusz is gyilkosság. Tehát minden nőnek, akinek valaha abortusza volt jár a fekete tetkó a homlokára. Listát belőlök az internetre, mert nem akarom, hogy egy komoly kapcsolat és házasság után az én gyerekemet ölje meg.

inkvisitor
Olvasó

Hamis tanúzásért meg annak a bűnnek a jele amiben hazudott. Vajon mennyi piros bélyeges nő lenne akkor az utcán? Vagy hirtelen nagy divat lenne a fru-fru?

Serathis
Olvasó
Serathis

A-a, hamis tanúzás, hamis vád ebben a témában nincs. Nem létezik. Minden nő mindig igazat mond, ezt kéne végre felfogni. Akkor is ha tanúkkal, fényképpel/videóval, GPS-el van bizonyítva, hogy az “elkövető” máshol volt a szörnyű tett pillanatában. Olyan a büdös életben nem lesz hogy napnyugaton börtönre ítéljenek egy nőt amiért megpróbált börtönbe juttatni egy  férfit az egyik leggusztustalabb váddal.

Alter Ego
Szerkesztő

Társadalmi kórkép egy nemi erőszak per nyomán: http://www.ferfihang.hu/2013/08/29/tarsadalmi-korkep-egy-nemi-eroszak-per-nyoman/

Idézném is önmagam:

Sürgető szükségszerűség, hogy a jogásztársadalom felismerje a veszélyes társadalmi trendeket és a jogalkotás megfelelő eszközökkel vessen gátakat ezeknek. Ha a családon belüli erőszak problematikája kapcsán a feminista lobbi változásokat követelt és eszközölhetett ki jogrendszerünkben, akkor minden bizonnyal a férfitársadalom is a siker reményében léphet fel olyan új jogi szabályozás érdekében, amely a törvény kellő szigorával képes megóvni a férfiakat a hamis vádak ellen. Kézenfekvő megoldásnak nevezhetnénk, ha tekintettel kivételes társadalmi veszélyességére a szexuális természetű hamis vádak büntetési tételei megemelésre kerülnének; ideális esetben olyan módon, hogy a hamis vádban szereplő nemi erkölcs elleni bűncselekmény büntetési tételével legyen büntethető a hamis vádló. Példaként: Aki erőszakos közösüléssel vádol meg mást hamisan, arra a erőszakos közösülés büntetési tételével azonos, akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztés legyen kiszabható. Elengedhetetlen kötelessége lenne a társadalomnak gondoskodnia arról, hogy megóvja egyrészt a férfiakat a jogi visszaélések, hamis vádak talaján elburjánzó terrortól, valamint a családjog tisztaságát a visszataszító manipulációktól, és ezzel együtt az egész társadalmat a jogrendszer devalválódásától, annál inkább is, mivel ezekre a jelenségekre más államokban kellően riasztó példákat láthatunk.

Naooo
Olvasó
Naooo

Zsidók homlokára meg csillag. Mindegy milyen színű és hány ágú.

Spitzvogel Doktor
Olvasó

“Persze ismerek olyan apukát, aki közölte, hogy nem hajlandóa kislány szaros fenekét kitörölni, nehogy a gyerek véletlen az oviban azt mondja, hogy “apuci a fenekemhez nyúlkál”.”

Az öt éves fiam, amikor nálam van, mindig azt akarja, hogy fürödjek vele. Neki az csak egy móka lenne a kis hajóival a gecinagy sarokkádban.  De én meg nem merek, ugyanezért.

 

Reszet Elek
Újságíró

Tökmindegy. Ha kell bármelyik gyerekpszichó bebeszéli a gyerekednek hogy abúzáltad. Elég a vád, a többit elrendezi a gépezet. És most egyáltalán nem túlzok sajna.

filmcom
Olvasó
filmcom

Az a szomorú, hogy az ilyen féreg férfiak miatt nekem szinte szégyenkeznem KELL…

Ha viszont egy nő “gyengéd eszközökkel” tesz tönkre egy férfit, vajon a nők ezért mennyire érzik magukat kínosan..??

A hamis szexuális vád (pláne kiskorúaktól) meg egyenesen hátborzongató, mert HIÁBA DERÜLNE KI, hogy nem igaz akkor is EGY ÉLETRE NYOMORODIK MEG AZ EMBER…!!

Tényleg az a legjobb megoldás, hogy ha egy férfi nem jóképű, és nem gazdag, akkor  kussban marad minden társaságban, és vállal minden lenéző lúzerezést” a nők felől, és csak egykedvűen mosolyog.. Vagy..  “kivonul a társadalomból”   Mindez a féreg beteg férfiak miatt…

T.Betti
Olvasó
T.Betti

A szavaknak hatalmas ereje van. Bár mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, amíg be nem bizonyosodik, hogy bűnös, de sok esetben azt látom, hogy ez semmit sem jelent. Vádolni a legkönnyebb, rád fogom, hogy erőszakoskodtál velem, bizonyítsd az ellenkezőjét. Szinte lehetetlen, vagy ingencsak hosszas jogi procedúra, ami mind lelkileg, fizikailag és anyagilag is megterhelő. Gondoljatok vissza a “Zsanett ügyre”.

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Halványan emlékszem egy néhány hónappal ezelőtti média-műbalhéra, amikor is egy Berlinben(?) élő tizenéves orosz lány nemi erőszakkal vádolt meg arabokat(?), aztán kiderült(?), hogy hazudott, de az orosz külügyérek elítélték azokat, akik ezt állították (vagy valami ilyesmi). Atlantista tollforgatóink az indexnél, origónál és 444-nél előszeretettel emlegetik fel az incidenst, mint az aljas putyini propagandahadjárat újabb bizonyítékát, ezzel párhuzamosan pedig a feminizmus mellett kötelezik el magukat.

Atlanista-feminista barátaink igazán felvilágosíthatnának minket, hogy tulajdonképpen jelenleg mi a meggyőződésük? Ha egy nő másokat nemi erőszakkal vádol meg, akkor meg kell tisztelni azzal, hogy komolyan vesszük az állításait – kivéve, ha orosz, és/vagy színesbőrűeket vádol meg?

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

A pc áldozatsorrendben a fehér nők a legalsó fokon állnak, ha fehér férfi a vélt vagy valós tettes akkor nyernek, ha színes, akkor a színesek felé hajlik a mérleg, lásd Köln. A fehér, keresztény, hetero férfi pedig a potenciális tettesek kategóriája, illetve a rendszer gonosz haszonélvezőinek számítanak, mint a kommunista rendszerben a kapitalisták.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

A keresztény kategóriába az ateisták is benne vannak.

-
Újságíró
-

A színesek ösztönvilága számos esetben találkozik a fehér nők exogám hajlamaival: a néger-arab invázió fő elszenvedői nem a nők (a tömeges erőszak ellenére sem), hanem azok a fehér férfiak, akik kiszorulnak a házassági piacról.

Elég kellemetlen ráébredés lesz, hogy a saját nőink lecseréltek bennünket.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez igaz, de a nemi erőszak valódi oka nem a nőhiány, sajnos van bőven önként jelentkező náluk, hanem a dominancia, a fehér férfiak megalázása, hogy ezt megtehetik a fehér nőkkel és nem tudnak tenni semmit ellene.

Koriander
Olvasó
Koriander

“sajnos van bőven önként jelentkező náluk”
sőt adfizetők pénzén még hogyan kell csajozni workshopokat is szerveznek :/
http://www.br.de/mediathek/video/sendungen/abendschau-der-sueden/sexualtherapeut-fluechtlinge-workshop-100.html

a legnagyobb problémát a kiséretnélküli, magukat kiskorúnak hazudók jelentik.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez a tanfolyam nagyon beteg dolog, hogy német nők felszedését tanítják nekik. Maradjanak a saját közegüknél, a helyi iszlám vagy fekete nőknél próbálkozzanak.

Koriander
Olvasó
Koriander

hiába sikerült elhitetni, hogy a majmócáknak nagyobb farkuk van.

(amúgy hali, jó téged is itt újra látni, nemcsak Dean cikkeit)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Örülök neki, hogy hiányoltál :) A régi cikkeket olvasom most utólag. A Richter társkeresős cikknél tartok most.  Rengeteg kommentet írtatok, a Borisz cikk lesz a leghúzósabb, 480 komment :) Ez viszont  itt olyan téma volt, hogy kedvem volt hozzászólni.

 

 

Koriander
Olvasó
Koriander

:)

Naooo
Olvasó
Naooo

Van rajtuk csillag?

Koriander
Olvasó
Koriander

barna baklovak homlokukon csillag.

Naooo
Olvasó
Naooo

Most a másik kártevő csoportról van szó.

Koriander
Olvasó
Koriander

tudom, de unom és nem tudom eldönteni, hogy Till hársfaman vagy Tom a mészárost szerepjátékozod.
amúgy egy vicc, hogy a kowalszkis kommentedet törlik (tényleg nyál szövegük van, ragugliztam), a zsidózósok meg maradhatnak.

Naooo
Olvasó
Naooo

Hát unjad, te bajod.
Lehet szerelmes lett belé valaki.

https://www.youtube.com/watch?v=v_zNReAq15g

Koriander
Olvasó
Koriander

(gondolom így volt egyszerûbb megakadályozni, hogy veled is szóba álljon.)

ship navigation my mind is free/ i do’ like water and lost at sea.
uff. nagyon. 3:20tól elszálltam, még jó
hogy csak fülessel hallgattam és nem volt a fenekem alatt mélynyomó.

Sound of the drums
Beating in my heart
The thunder of guns

Reszet Elek
Újságíró

Nem hinném. A legtöbb fekákkal meg arabokkal fetrengő nőnek ez egyfajta fétis, amolyan rosszféle nő szubhumánokkal csinálja dolog. Hosszú távra már fehér férfi kéne neki. Az már más kérdés hogy ezekből az elmocskolt sarkcsillagokból egyre kevesebb férfinek kell akár egy is elvégre ki akar szarvakat a homlokára. No meg a legtöbb férfi elég szentimentális, van egyfajta elvárása a nőikkel kapcsolatban. Példának okáért hogy ne háljon kutyákkal, majmokkal, arabokkal meg hasonlókkal.

inkvisitor
Olvasó

A fehér, heteró férfi egy ok miatt kedvelt elítélendő célpont: mert a tesók nem belezik ki az ellene valló (igazat, hamisat nekik mindegy) nőt.

Kalman
Újságíró

Eredeti környezetéből kiragadva érdemes emésztgetni a cikk kiemelt mondatait:

“A nyilvánosságban már a kisebbség a hangadó”

“Nem az változott meg, ahogy … a mai Magyarország gondolkodik, hanem amilyen módon arról a nyilvánosság előtt beszélni mer.”

“nem azért hallgatnak, mert … . Hanem mert félnek attól a haragtól, amit a … nézeteikkel magukra vonnának.”

Üdvözet demokrácisztánból!

Serathis
Olvasó
Serathis

Amerikában a nyilvános vizeléssel is felkerül az ember erre a listára. Aztán ha rajta vagy, akkor véged. Nem költözhetsz bizonyos helyekre (iskola közelébe), és bejelentési kötelezettséged van a szomszédokhoz és a helyi rendőrösre ha jól tudom (“Szia, Jani vagyok, most költöztem ide, 15 éve elítéltek nyilvános vizelésért”)

Amúgy a Kafkai igazságszolgáltatás nonpluszultrája az a rendkívül érdekes eset volt, ahol az elkövető és az áldozat ugyanazon személy volt, és elkövetőként nagykorúsították, míg áldozatként megmaradt kiskorú. Bűne? 16 évesen küldött egy képet a farkáról, miután barátnője küldött egyet a melléről (őt is elkapták).

ggwp
Olvasó
ggwp

Gyilkosság- 10-20 évig terjedő börtönbüntetés szexuális erőszak-5-10 évig terjedő büntetés. Tehát egy durvább szexuális erőszak már egy enyhébb gyilkossággal egyenértékű? ‘enyhébb gyilkosság’ is gyilkosság, az áldozat meghal, a durvább szexuális erőszak alanya pedig még mindig él. Érted, ha durván megszekszuáliserőszakolnak, az már olyan mintha enyhén megöltek volna?  ‘Te miért ültél Armandó? – Megőtem az asszonyt. És te Gazsi? – Én mögerőszakoltam.’ – mindketten 10  évre? (Kivéve ha férfi vagy, őket nem érheti szexuális zaklatás. ):D Jézusom ha ezt tudtam volna eddig, félve udvaroltam volna a nőknek még az egyik rámfogja hogy megszekszualizáltam és mehetek Gazsi mellé.

Amerika sztem direkt az iszlám foreigner migrantok ellen hozta be ezt a listát, legalábbis ezek ellen logikus lenne. Fura módon az iszlám kultúrájú nőknél nem dívik ez a kőfeminizumus, ők még mindig teheneket érnek. Nem hogy mutatnának egy kis respectet az itteni helyzetük iránt, de csak a sírás megy.

Montana24
Olvasó

Szerintem még az is egy érdekes meggondolandó dolog lehet, hogy egyre több a férfiasságában megalázott, nők terén sikertelen férfi. Ugye tudjuk, hipergámia, médiabutítás stb miatt. Szóval ezek a férfiak nem hinném, hogy hanyatthomlok rohannának a nőket segíteni, ha mondjuk a beándorlóknál elgurul a gyógyszer (aminek persze normálisnak kellene lennie, maármint a segítségnyújtásnak), mert lehet hogy 1-2 órával előtte pont kapott egy ” Takarodj, te lúzer” vagy ehhez hasonló színvonalú beszólást. És ezen férfiak száma folyamatosan növekszik…

Ralos Egnaro
Olvasó
Ralos Egnaro

Most, hogy említed,… tényleg. A felvetésed után, magamban átpörgetve a válásom óta eltelt időt, tényleg ez a hozzáállásom. Korábban én voltam az az udvarias balek, aki mindig megállt segíteni, vagy a segítségemet felajánlani, ha az út szélén kétségbeesetten telefonálgató/ integető nőt láttam. Nagyjából két hete viszont lassítás nélkül kerültem ki egy nőt, aki a szakadó esőben próbálta felhívni a figyelmemet a szorult helyzetére. Az a legnagyobb gond (számomra), hogy eközben se káröröm, se sajnálat, pláne együttérzés nem jelentkezett nálam. A velem, pontosabban ellenem elkövetett árulás óta tehát rosszabb ember lettem. Mintha nem lennék önmagam ezen a területen. Nem tudom, hogy ettől most férfiként lettem-e kevesebb, vagy a morális szintem is devalválódott-e? Azt tudom, hogy igazad van. És ez nagyon szomorú.

Koriander
Olvasó
Koriander

” Az a legnagyobb gond (számomra), hogy eközben se káröröm, se sajnálat, pláne együttérzés nem jelentkezett nálam. A velem, pontosabban ellenem elkövetett árulás óta tehát rosszabb ember lettem.”

nem lettél.

Montana24
Olvasó

Abszolút nem lettél rosszabb ember. Én realista ember vagyok, szóval valahogy úgy magyaráznám, mint a fizikában az egyik alaptörvényt. Akció-reakció elve. És ugyebár a fizika = természet. Szóval nincs ebben semmi természetellenes.

Reszet Elek
Újságíró

Azért ne dramatizáljuk túl a dolgot. Amiért bármilyen embernek megállnék azért értelemszerűen nőnek is, amiért meg nem azt nőnek sem. Néha meg ennek ellenére is megállok mert vajszívem van, néha meg nem mert rossz a kedvem. Ennyi.

Ralos Egnaro
Olvasó
Ralos Egnaro

Nem a dramatizálás a sarokpont. Számomra a ‘jóra való restség’ számít a legfőbb bűnnek a közismert 7 közül. Egyszerűen azért, mert ez tökéletes tisztaságú hatalmi kérdés. Ha hatalmamban áll segíteni, akkor kötelességem is megtenni. Nem vagyok annyira vallásos (ateista nézőpont szerint: hülye :-) ) hogy az ilyen segítés miatt anyagi terhet vegyek magamra, de amit a jóra való szándékom okán tehetek meg, azt eddig mindig el is végeztem. Most viszont nem lennék képes rá, söt újabb ilyen szituációban se változtatnék a viselkedésemen. A gond abban mutatkozik, hogy az a bajba került nő, biztosan semmiben nem ártott nekem, nem tehetett ellenem semmit. Olyasvalakin léptem át tehát, aki nem az ellenségem. Számomra ez a gáz. Nem holmi üres moralizálás indított a hozzászólásra, hanem az az érzet, hogy elvesztettem valamit, amire nem is tudom, hol/ hogyan tehetnék szert újra…

Reszet Elek
Újságíró

Hát nem tudom. Ez nekem túl bibliai. Én sosem éreztem késztetést hogy segítsek, ha meg segítettem nem éreztem magam jobban tőle, ahogy azt sem néztem hogy kinek segítek (kivéve ha jó nő volt persze).

Ettől függetlenül értem a problémádat. A világ jobb hely lenne ha mindenki így gondolkodna.

Cefre
Olvasó
Cefre

Dettó ugyanez. De nem lettem rosszabb ember. Csak megértem.

Verne
Olvasó
Verne

En meg elkezdtem a PUA tanos jatszmazast / manipulaciot. Egyszeruen ugy gondolkodom, hogyha az adott illetot nem akarnam megdugni, akkor hogy vislekednek. Azutan az ellenkezojet teszem. Es mukodik. Sajnos. :(

Most pont adott egy csaj. Meg ugy ket eve osszefutottunk. Persze, akkor meg megprobaltam normalisan, emberkent kezelni, meg randira sem tudtam meghivni, mert soha tobbe nem valaszolt.

Ket hete osszefutunk, ugy banok vele, mint egy kutyaval, erre fut utanam, mint egy tuzelo szuka. Maga hivatta meg magat randira. Felhivtam a figyelmet, hogy az elmult ket ev alatt nem fiatalodott, es fel is szedett (amugy nem, de ez mas teszta), erre fizeti a sorom. Kerem szepen, hat ez hulye!

Cefre
Olvasó
Cefre

Kb. ugyanez a helyzet nálam is. Tegnap volt egy randim, az elején kedves voltam, de aztán minél szemtelenebb lettem úgy oldódott a nő.

Sydra
Olvasó
Sydra
Montana24
Olvasó

Igen, de ki tudja meddig lesz ez így?

Huffnagel Pista
Újságíró

Mindenki csak nézte, ahogy szétvernek egy nőt az utcán (18+)

Mosolyogva, nevetgélve nézte végig több tucatnyi járókelő, ahogy egy férfi fél órán keresztül vert egy nőt egy forgalmas utcán Philadelphia  városában, anélkül, hogy bármelyikük is az áldozat segítségére sietett volna. Az esetről készült videófelvételen látni, ahogy többen is mobiltelefonjukkal videóznak, mások egykedvűen söröznek, miközben a járdán fekvő nőt brutálisan veri támadója.

Huffnagel Pista
Újságíró
Sydra
Olvasó
Sydra

Józsua Beleélvező1 napja
Hát ezen még az oroszok se mentek vóna át 45-ben!”
X’DDDD

DennisVT
Újságíró

Egy pillanatig gondolkodtam, hogy megnézzem-e. Aztán megláttam, hogy 13 percen át fogja fosni a szót, szóval bezártam:)

Spitzvogel Doktor
Olvasó

Ezt a <***Moderálva***>? LOL!!!

Ez a <***Moderálva***> AKARJA, hogy valaki végre levarrja, bárhogyan, bármilyen körülmények között

kár volt végignéznem, micsoda <***Moderálva***> ez a nő, de felbasztam magam

greifswalder
Olvasó
greifswalder

Hát ez is. 17 évesen összekavar a volt tanárjával. Senki nem szólt neki, hogy ezt nem kéne? Vagy szóltak, de nem hallgatott senkire? És persze jönnek a sebek. És a következtetések: szemét férfiak, nők elnyomása stb. stb.

http://sajatszoba.hu/hogyan-tamogatja-a-mainstream-pszichologia-a-nok-elnyomasat/

 

Reszet Elek
Újságíró

“Szexuális erőszak túlélőként és feminista aktivistaként” – UFO támadás és világégés nem volt?

“Ha valakit erőszak ér (márpedig a nőket gyakorlatilag nap mint nap erőszak éri) akkor azt kell mondani, hogy téged erőszak ért. ”

inkvisitor
Olvasó

A mai nyugati világ nagy rákfenéje, hogy a nagy része burokban nő fel. Nem kapnak negatív stimulust, ezért fogalmuk sincs hogyan kezeljék. Ha meg beüt valami negatív dolog egyből megy a nagy sírás a kegyetlen világról, a jó dolgokat meg nem tudják megbecsülni. 100 éve nem véletlen, hogy a rendes fiúkat ajánlották az anyák, az izgalmasaktól meg óvták őket. Ha a sors eleget pofoz, akkor nagyon megtanulod becsülni a jót.

Szerintem a fiúk a mai világban nagyságrenddel több erőszakot szenvednek el, mint a lányok, akiket még extra burokként is védenek gyerek és kamaszkorukban. Utána meg nem értik hogy miért kegyetlen a világ, amikor a körhintakor vége felé szakad szét körülöttük az eddig védelmező burok.

Reszet Elek
Újságíró

Maximálisan egyetértek. Teher alatt nő a pálma, ahogy a latin szólás tartja. Már volt szó erről. Az emberek jórészének egyszerűen nincsenek komoly gondjai, ezért csinálnak maguknak.

Cefre
Olvasó
Cefre

Végigszenvedtem a cikket pár napja. Agyhalott.

Huffnagel Pista
Újságíró

“Eközben a hatóságok képviselői (már akik egyáltalán szólni mernek a témában, kontinensenként van 1-2 ilyen ember) arról beszélnek, hogy saját tapasztalataik szerint a szexuális erőszakkal való vádak legalább fele, de akár négyötöde is hamis. Hangsúlyozom: ez nem valamiféle nőellenes társadalmi előítélet, hanem a rendőrök tapasztalata!”

Elképesztő okból vádolt meg egy férfit nemi erőszakkal egy nő

 

-
Újságíró
-

Panyi valami oknál fogna disznófejű nagyúrnak tűnik, aki a hasonló tematikájú cikkekkel akar nőt fogni magának.

Reszet Elek
Újságíró

Engem inkább a The wall szó szerint seggfej bírójára emlékeztet.

Pash Cutter
Újságíró

Egyszer már volt róla szó a Férfihangon, mekkora káros újságíró ez a Panyi. Kb. 2-3 éve. A szomorú az, hogy a gyerek még mindig alkot, írja a káros cikkeit, és mérgezi a közéletet. Ez a gond.

A Deansdale-féle ellenmérgek (mint a fenti cikk) kevés emberhez jutnak el. Míg Panyi mérge (mint a tárgyalt cikk) sok emberhez. Ez a gond.