Férfihang.hu
1 megosztás
Címkék: ,

A CitizenGO is fellép az UNICEF társadalmilag veszélyes kampánya ellen

Tegnap a CitizenGO, amely nem csak egy petíciók kiszolgálását biztosító webszolgáltatás, hanem egyben “aktív polgárok közössége, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét”, levélben kereste meg lapunkat, amelyben közölték:

“Szervezetünk is elindított egy petíciót, hogy még több embernek legyen lehetősége tiltakozni az UNICEF videói ellen, és megmutassuk, hogy a bántalmazás ellen nem ilyen formában (gyermekeket veszélyeztető és az apákkal szemben diszkriminatív módon) szeretné a társadalom, hogy föllépjenek. Reméljük, hogy összefogva valóban célt érhetünk!” 

Mindenek előtt ezen a helyen is köszönetet mondunk a CitizenGO tevékeny társadalmi fellépéséért, hiszen petíciójuk azonos értékekért küzd az ügyben, mint a Férfihang és együttműködésük nagy segítséget jelenthet, hogy elérjük, hogy az UNICEF önkritikát gyakoroljon és levonja a szükséges következtetéseket.

Az elindított petíciót rövid idő leforgása alatt, eddig máris több mint ötezren írták alá.

A CitizenGO civil közössége az UNICEF kampányával kapcsolatos problémákat hasonlóan látja, mint a Férfihang:

“A bántalmazott gyermekeknek azt üzenik, hogy teljesen normális, ami velük történik, nem szükséges segítséget kérniük, hanem elég otthoni módszerekhez folyamodniuk, hogy fizikailag megvédjék magukat a törvényszerűen bekövetkező apai brutalitással szemben.

Mérgezik a nem bántalmazott, szerető környezetben felnövő gyermekek és édesapjuk kapcsolatát, gyanút ébreszthetnek a gyermekekben az apa iránt, megrendíthetik a köztük lévő természetes bizalmat.

Indokolatlanul és egyoldalúan az apákat azonosítják a gyermekek elleni szexuális és erőszakos cselekmények elkövetésével, társadalmi bizalmatlanságot keltve velük szemben, csökkentve társadalmi megbecsültségüket.”

A CitizenGO által megfogalmazott petíció követelése túlmutat a kampányfilmek puszta visszavonásán, mivel az aláírók kéréssel fordulhatnak az UNICEF Genfi Regionális Irodájához is, hogy határolódjon el az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány kampányától, továbbá felveti, hogy a vezetőség lemondásával biztosítható, hogy a jövőben hiteles munkát végezhessen az UNICEF Magyarországon.

Bár az adókból utalandó egy százalékos adományok gyűjtésének lehetősége a mai napon a személyi jövedelemadó bevallás határnapjával bezárul – így legalább megszűnik az az anyagi ösztönzés, amely az UNICEF-et az utolsó percig arra késztette, hogy a kampányt változatlanul futtassa -, azonban amíg az ilyenkor szokásosan forgalomban maradó kampányanyagokat esetleg kései önkritikát gyakorolva hivatalos sajtóbejelentéssel vissza nem vonják, azokért a magyar társadalomtól elnézést nem kérnek, mindaddig az UNICEF tevékenységével szembeni ellenkampány továbbra is indokolt.

A CitizenGO kezdeményezéséhez a következő címen lehet csatlakozni:
http://www.citizengo.org/hu/fm/34633-vonja-vissza-az-unicef-kampanyvideoit

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
1 megosztás


9
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
4 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
8 Hozzászólások szerzői
ulomenenReszet ElekKalmanBelvedereArt Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Virenzuola
Szerkesztő

“azonban amíg az ilyenkor szokásosan forgalomban maradó kampányanyagokat esetleg kései önkritikát gyakorolva hivatalos sajtóbejelentéssel vissza nem vonják, azokért a magyar társadalomtól elnézést nem kérnek, mindaddig az UNICEF tevékenységével szembeni ellenkampány továbbra is indokolt.”

Így van! És ehhez még hozzátenném azt is, hogy attól még, hogy véget ér a kampány, a Youtube-on továbbra is elérhetőek a videók.

Az unicef hozzáállásáról sok mindent elmond az is, hogy annyira nem érdekeli őket, hogy a botránnyal kapcsolatos megnyilatkozásaik alkalmával is folyamatosan apa és – férfiellenes megnyilvánulásokat tettek, különösen aljas stílusban: a gyermekbántalmazásról kéne beszélnünk, nem az elkövetőkről (mintha mi hoztuk volna fel ezt), de azért mindig provokáltak 90+%-os statisztikáikkal.

timecutter
Olvasó
timecutter
Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Ez most kicsit off, de azért annyira nem. Fellini pontos karikatúrája a feministákról A nők városa c. filmben. A 12. perctől.
http://videa.hu/videok/kreativ/a-nok-varosa-px2Wh6ylLOc8HnAv

Art
Olvasó
Art

Ha már filmművészet: Ma este lesz Makk Károly Szerelem című filmje a Dunán. Minden feministát főbelövés terhe mellett köteleznék a végignézésére, és addig nem engedném ki a vetítőből, nem kapna enni, inni, vibrátort meg tumblert, míg meg nem értette az utolsó kockáig.

Ha ez megvan, utána kötelezővé tenném minden középiskolás lánynak, és addig nem engedném őket férfi közelébe, míg fel nem fogták, meg nem értetták, és el nem fogadták, hogy mi a dolguk egy férfi életében.

http://port.hu/szerelem/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=53673384&i_topic_id=1

Virenzuola
Szerkesztő

http://unicef.hu/fel-kell-lepni-a-gyermekek-bantalmazasa-ellen/

“Mivel az UNICEF mindig tiszteletben tartja mások véleményét, érzékenységét, ezért a filmeket úgy módosította, az ne sértsen senkit, de az eredeti üzenet se csorbuljon.”

-
Újságíró
-

“Társadalmi párbeszédet kezdeményez a gyermekbántalmazások elleni fellépésről az UNICEF Magyar Bizottsága.”

A párbeszéd magyarra lefordítva annyit tesz, hagy magukkal beszélnek (vagy a többi femcsi gittegylettel).

Kalman
Újságíró

“akiknek bármiféle ötletük vagy javaslatuk van arra nézve, hogy miként lehetne a gyermekbántalmazások elleni fellépést hatékonyabbá tenni.”

Szerintem egyszerű: be kell tiltani a lelkisérült embereket. A viccet félretéve azt gondolom, hogy semmit nem lehet a problémával direktben tenni. A társadalom általános lelki egészségét kell javítani (első lépés lehetne például az UNICEF elkergetése), ami ha sikerülne, akkor hosszú távon oda vezetne, hogy ezek a problémák maguktól megszűnnének. Minden problémát a gyökerénél kell megragadni, a többi felesleges erőlködés.

Reszet Elek
Újságíró

““akiknek bármiféle ötletük vagy javaslatuk van arra nézve, hogy miként lehetne a gyermekbántalmazások elleni fellépést hatékonyabbá tenni.”” – Meg kell mondani a bántalmazóknak hogy nem jó amit csinálnak.

ulomenen
Olvasó

ENSZ- munkacsoport járt májusban Magyarországon,  jelentésükből megtudhatjuk, hogy a magyar kormány a „nemi alapú megkülönböztetést konzervatív családi értékekre épülő ideológiával palástolja.”

http://index.hu/belfold/2016/05/27/ensz-tisztviselo_fel_kell_hagyni_a_nemi_megkulonboztetessel/

Persze már az elején képzavarral küzdhetünk: a konzervatív értékrend nem palástolja a nemi megkülönböztetést, hanem azt vallja, hogy nők és férfiak különbözők. Csak így, nyíltan, mindenféle szégyenérzet nélkül. Ettől konzervatív, vagyis értékőrző (ezt csak azért, hogy a „konzervatív” véletlenül sem szitokszó…).

Node nézzük tovább a Zindexes gyöngyszemet, van ott még, ahonnan ez jött:

Frances Raday, a …csoport vezetője … kijelentette: a nőkkel szembeni diszkriminációt és a nők szerepének megerősítését önálló problémakörként kell kezelni… a kormány a gyermekeknek a nemek közötti egyenlőséggel és az emberi jogokkal kapcsolatos oktatást biztosítana… Felhívta a figyelmet továbbá a nők emberi jogaival foglalkozó civil szervezetek jelentőségére.

Mingyá’ három lehetőség: erősítsük meg a női szerepeket- de nehogy a többezer éves, bevett módon!!!, hanem egyből feminista elvek mentén, vagyis legyenek erősek, függetlenek versengők és pisiljenek állva (ja, azt nem) , továbbá gender studies-t az óvodákba, Antoni Ritát a parlamentbe!

“a család konzervatív formáját nem lenne szabad szembeállítani a nők politikai, gazdasági és társadalmi jogaival…”

A legizgalmasabb része az a felvetésnek, hogy ezt a szembeállítást maguk a feministák teszik meg, mer’hogy a modern, erős, felvilágosul, állva pisilő (basszus, megint nem!) nő nem gyerekgyár meg házicseléd, hanem építsen csak karriert…amihez ugye neki joga van (neki van joga.. vagy hogy is?)

„ A nők és férfiak közötti társadalmi különbség indexe (gender gap) szerint komoly lemaradásban van Magyarország: 145 ország közül a 99. helyen áll…”

Ez így igen hatásos, csak azt nem tudjuk meg, miben is nyilvánul meg a lemaradás, így meg ugye eléggé hiteltelen a dolog, random számokkal dobálózva. Társadalmi különbség? Nyilván a hajléktalanok 90%-át kitevő férfiakra gondolhat, esetleg arra, hogy Európában a férfiak várható élettartama átlag 6 évvel kevesebb, mint a nőké. Ezek konkrét adatok, ezekkel már lehetne valamit kezdeni. Na jó, én sem gondoltam komolyan, a gender gap nyilván fontosabb.

a nők jelentős mértékben háttérbe szorulnak a politikai életben, hiszen a parlamenti képviselőknek mindössze 10 százaléka nő, a kormány tagjai között pedig egy nő sincs. Ennek hátterében “a nők mindent átható, nyilvánvaló sztereotipizálása áll…”

…és nyilván nem az az egyszerű és logikus tény, hogy a nőket kevésbé érdekli a politika. Mert ugye akarnának ők, csak nem rájuk, hanem juszt is a férfiakra voksolnak folyton a mocskos, elnyomó patriarcha szavazók… akiknek a fele ugye nő.

„Frances Raday emellett kitért a roma lányok oktatására, a migráns nők alapvető jogainak biztosítására és a munkanélküli nők jogára a megelőző jellegű egészségügyi szolgáltatások igénybevételére.”

A cigány srácokat nem kell oktatni, a migránsoknak alapvető jogaik vannak (ja, nem, csak a migráns nőknek), a munkanélküli férfiaknak meg hadd hulljon a férgese. Mindezt jóhogy az esélyegyenlőség jegyében.

„A munkacsoport tagja még a Costa Rica-i Alda Facio, a lengyel Eleonora Zielinska, az indonéz Kamala Chandrakirana és a tunéziai Emna Aouij.”

Nem mintha nem tudtam volna előre, de rákerestem a nevekre: az ENSZ munkacsoport mind az öt tagja nő. Mer’ ugye patriarcha összekacsintás…