A „Human” (2015) Yann Arthus-Bertrand, francia rendező filmje. A világ hatvan országából való férfiak és nők válaszolnak őszintén, sokszor a végletekig nyíltan a nekik feltett kérdésekre. Mindvégig a szemünkbe (a kamerába) mondva az igazat. Boldogságról, szerelemről, nyomorról, a félelmeikről, halálról: arról, hogy milyen is EMBERNEK lenni.
A film a Bettencourt Schueller Alapítvány támogatásával készült, húsz fős csapat dolgozott rajta, és kétezer embert interjúvoltak meg. Negyven különböző kérdést tettek fel nekik, és aztán a szereplésükből vágták össze azokat, melyekből legsarkosabban derül ki, mit is jelent emberként élni ma, itt, a Földön.
Arthus-Bertrand erős felütéssel indít. Egy néger bűnöző válaszait hallhatjuk arról, hogyan tanulta meg, mi az a szeretet. Mostohaapja sokat verte, és közben hangoztatta: ezt érte teszi, mert szereti. Így abban mérte mások szeretetét, mennyit viselnek el tőle, „a szeretetnek fájnia kell”. Aztán gyilkossá vált, egy nőnek és a lányának oltotta ki az életét. A nagymama volt az, akinek bár minden oka meg lett volna a gyűlöletre, mégis megbocsátott, és látogatta őt a börtönben, ahol élete végéig raboskodnia kell. A nagymama törődése mutatta meg, mit is jelent szeretni valakit. Ennek a férfinek a szeméből látjuk kicsordulni a filmben az első könnycseppet, és messze nem ő az utolsó, akivel ez megtörténik.
Minden témát átvezető képek fognak közre, a természetről, emberekről: állataikkal vonuló pásztorok, vándorló madarak, a hullámokat élvező strandolók, és sok egyéb téma gyönyörű zenékkel aláfestve. A zenét Armand Amar szerezte. A hatás kedvéért sok szereplőnek csak az arca, elgondolkodó pillantása, mosolya látszik. Megmutatják a képek, milyen sokfélék is vagyunk, és főleg, ami árad ezekből a tekintetekből: a komoly méltóság. Még gyerekekéből is.
Kiemelkedő annak a középkorú férfinak a története, aki tizenharmadik éve él lábak nélkül, de ha választhatna a tizenhárom év barátságai, élményei, tapasztalatai és aközött, hogy visszakapja a lábait, nem a lábait választaná. Nagyon őszinte egy amerikai veterán, aki bevallja, hogy gyilkolni semmihez nem fogható érzés, és azért tart otthon fegyvert, mert hátha betörnek hozzá, és oka lesz használni. Miközben mondja ezeket, látszik rajta, hogy átjárja szinte egy fanatikus-kéjes érzés, és ugyanakkor józanul szemléli önmagát kívülről, és ítéli el, ami benne lejátszódik.
A film érinti a nők helyzetének témáját is. Érdekességek hangzanak el, mint pl. a férfi, akinek a felesége egyszerűen nem mondhat nemet neki, de mivel az asszonya készséggel kiszolgálja őt, ezért őszintén csodálja és szereti, vagy a másik férfi, aki vélhetően Indiában a felesége helyett főzött, mivel az asszony fáradt volt, s erre a barátai nem akarják hozzájuk engedni a feleségeiket, nehogy a rossz példa ragadós legyen. Viszont a férfiúi önérzetet borzoló válaszokat is hallhatunk, mint az első interjúalany véleménye, miszerint a férfiak élete könnyebb, mint a nőké, de a könnyű élet unalmas – tehát a férfiak élete könnyű és unalmas. Viszont kiemelendő egy bántalmazott nő esete, aki nem elhagyta a férjét, hanem határozott lépésekkel inkább megjavította vele közösen a házasságát. Ma már tiszteletet kap bántalmazás helyett, és családja egyben maradt.
Tény, nyolc percen át a nőkről és problémáikról van szó. A férfiakról 0, azaz nulla másodperc szól. A társadalom még mindig alszik, amikor a férfiak kerülnének szóba. Én személyesen azt hiányoltam még, amikor a homoszexuálisokról volt szó, akkor azok, akiket zavar ez az identitás, és változtatnának rajta, nem kerültek szóba. Bár azt, hogy egy homoszexuális milyen természetesnek éli meg általában a nemi irányultságát, azt jól ábrázolták. Különösen szép, ahogyan egy apa vall arról, hogyan mondta ki ő a fia helyett, hogy az meleg, mert a fiú csaknem rosszul lett, mikor erről próbált vele beszélgetni.
Nyomor, szegénység, mélyszegénység. Sokszor visszatérő témái a filmnek. Bár a köztudatban ezek eléggé el vannak hintve, itt mégis inkább arról a férfiról írok, akit huszonhét év munkaviszony után bocsátottak el, és nem talált új munkahelyet. Vissza kellett költöznie az édesanyjához, és egész élete értelmét meg kellett kérdőjeleznie – oly sok munkával és küszködéssel jutott valamire? Szégyenében az utcára sem mer kimenni, mintha mindenki tudná, látná rajta élete kudarcát. Tehetetlennek érzi magát, csalódott, dühös és frusztrált. Talál vajon kiutat helyzetéből? Tipikus férfidilemma az övé: attól vagyok értékes, amit megalkotok, a világba fektetett munkámtól? Ha ezt elveszik tőlem, marad-e még valamim?
Emigránsok is szóhoz jutnak, persze a terrorveszélyről nem esik szó, csak csupa jó szándékú, kétségbeesett embert láthatunk, akik végső megoldásként jöttek el a hazájukból. Sokan vannak ilyenek, de ez így kicsit megint egyoldalú.
A halál és az élet értelme kerül szóba; “a megsemmisítő félelem, hogy senki vagyok, semmi, egy a sokból, és az élet eleven dinamikájának nem vagyok részese”; vallja egy francia fiatalember, míg egy kisfiú szerint az élete értelme megtudni, mire szánta őt Isten, és ezt a küldetést teljesíteni.
A film végén, a stáblista alatt üzenetek hangzanak el, különösen szívbemarkoló, ahogy egy férfi beszél arról, hogy meghalt öccse lányát neveli és a lány jó kezekben van, öccse békén nyugodhat. Vagy az angol nyelvterületről mondja el egy asszony, hogy a filmben való részvétellel úgy érezhette, előremozdíthat valami jót az életben, hogy fontos és értékes, és ezt nagyon köszöni.
Értékes film a Human, bensőséges találkozásokat tesz lehetővé olyan emberek közt (szereplők és nézők), akik amúgy szinte biztosan nem találkoztak volna, és rendkívüli lehetőséget ad, hogy tágítsuk szemléletünk határait.
A leírás alapján ez a film az utolsók között lenne, amit megnéznék. A forma eleve a lehető legalkalmasabb arra, hogy befolyásolják vele a közönséget érzelmi irányból támadva. Nem akarok azon gondolkodni, hogy ezzel éppen mit akarnak megváltoztatni bennem, hanem inkább kerülöm az ilyet, mint a pestist.
Szerintem ez nem jó hozzáállás. Kerülni kell az olyan művészi alkotásokat, melyek silányak, értéktelenek, vagy akár – számunkra – unalmasak. De az a megközelítés, mely szerint nem nézem meg, mert félek tőle, hogy érzelmileg befolyásolni akarnak és fognak, ez egy érett és intelligens férfitől – márpedig Téged ilyennek ismerlek – nem igazán legitim. Én biztosan megnézem, felírtam a bakancslistámra.
Hát, kedves Big G., ha szerinted férfiatlan ezt nem megnézni, akkor most azonnal veszek rá két jegyet és az anyukámmal beülök rá.
:)))
Teljes mértékkel egyetértek. Mindenfajta érzelmi zsarolást sokkal egyszerűbb és kényelmesebb elkerülni mint a pestist, mint elviselni. Mert az érzelmi zsarolás valóban olyan veszélyes, toxikus tud lenni. Ha valaki ezért “férfiatlannak” tar ám tegye, tojok rá, évek óta nem érdekel mit gondolnak mások rólam.
Ha a megoldandó problémákat nézzük: Másrészt meg tényleg, mit akarnak megváltoztatni bennem és minek? Értem, hogy szenvednek az emberek meg minden bajuk van, de mit tehet ezzel bárki egyszerű állampolgár? Fizetem az adót ahogy kell, a többi a kormányok feladata lenne, nekem / sok másik állampolgárnak se ideje se képzettsége nincs ilyen problémák megoldására.
“Tény, nyolc percen át a nőkről és problémáikról van szó. A férfiakról 0, azaz nulla másodperc szól.” – A társadalom még mindig alszik, amikor a férfiak kerülnének szóba.
Még egy szempont, hogy minden országban meg kultúrában tök más problémák vannak. És hátborzongató azt látni, hogy ha valamelyik országban mondjuk tényleg semmibe veszik a nőket, akkor az szimbolikusan alapot ad a nyugati extrém feministáknak hogy további jogokat akarjanak. Könyörgöm, nyugati világban és Magyarországon is a férfiak kb. 7 évvel kevesebb ideig élnek és élen járnak a szívbetegségben, öngyilkosságban és munkahelyi balesetekben. A “wage gap” is csak azért látható bele statisztikákba, mert a férfiaknak sok pénzt KELL keresniük akár a barátnő szerzéshez, akár a család fenntartásához, általában többet mint a párjuknak, ezek a társadalmi elvárások, aki még egyáltalán akar magának párt annak nincs más választása minthogy mindenáron sokat keressen. Különben is hosszabb ideje tartó kapcsolatokban némi túlóra még mindig sokkal kellemesebb elfoglaltság mint a párunk nyafogását hallgatni.
Ja, és aki rámfogná az előző hozzászólásom miatt, hogy ellene lennék a női egyenjogúságnak: Nyugaton már bőven egyenjogúság van évek óta. A nyugati női mozgalmak bőven túllőttek a célon, aminek meg is lett az eredménye az ilyen “yes means yes” törvényekkel, meg nemierőszak-hisztivel abban az esetben, amikor a csaj az egyészakás kaland után meggondolja magát és erőszaknak számít. Régebben, kb. 10 éve még megvolt a spontaneitás az ismerkedésben, ma egy jogi aknamező az egész, nagy adag börtönnel fenyegetve. Aztán meg azon hisztiznek, hogy “Hova lettek a férfiak?”. Köszönjük szépen, jól vagyunk, csak inkább visszavonultunk sörözni és videójátékozni vagy rákattantunk az adrenalinra valami extrém sporttal, vagy a hobbinkból közben jól fizető állás lett. Vagy ez mind együttvéve. Valóra váltjuk mindazt amit kissrác korunkban nem engedhettünk meg magunknak. Eltűntünk és nem megyünk vissza.
A két nem közötti egyenjogúságot csak a jog tekintetében lehet értelmezni, ez pedig már régen megvalósult. Minden más tekintetben értelmezhetetlen lévén a két nem összehasonlíthatatlan. A körte és alma tipikus esete. Egy nő sosem lesz egyenjogú egy férfival, ahogy ez persze fordítva is igaz.
Az érzelmi zsarolásnak semmi köze ahhoz, ha valakinek vannak érzelmei, például bizonyos jelenségek láttán. Ha a férfiak elvetik az érzelmi életet, akkor vajon mivel fognak empátiát érezni a férfitársaikkal szemben? Egyszerű, témába vágó példa: ha az érzelmek, az empátia felébredése és azon keresztül a gondolkodás megváltozása rossz dolog, akkor milyen módon fognak meggyőződni a férfitársaink arról, hogy “egyszerű állampolgárként”, civilként is véleményükkel, meggyőződésükkel támogatniuk szükséges olyan változások igényét, amelyek megoldhatják a férfiak problémáit? Mondanom sem kellene talán, nem csak a férfiak ügye vonatkozásában fontos az érzelmekre is alapozott állásfoglalás, hanem a világ nagyobb dolgai tekintetében is. A környező világ megváltoztatásához az első lépés a világ megértése nem csak logikai, hanem emocionális alapon is.
Sajnos elképesztő hátrányokat szenvednek el a férfiak az érzelmi nevelés tekintetében, mondhatni sajnálatos módon rengeteg az érzelmi életében teljesen összezavarodott, mentálhigiénésen károsodott férfit nevel ki a társadalom. Az érzelmi élet és az érzelmi kommunikáció nem női privilégium! Vannak annak férfias keretei is, amelyektől senkinek nem kell távol tartania magát, mert egy cseppet sem férfiatlan dolog. Senki ne hagyja, hogy a társadalmi sztereotípiák elvegyék a kedvét vagy a lehetőséget tőle!
Oké, de érzelmileg hús-vér emberekhez akarok viszonyulni, nem pedig gondosan felépített manipulatív filmekhez.
Valójában megértem a kételyeidet, de én hús vér embereket látok. És tudod honnan látom? Belenézek a szemükbe és látom, hogy azok valóságos érzelmeket fejeznek ki. És ebből tudom azt is, hogy a problémáik is valóságosak. – És attól a pillanattól a film elkészültének egyéb körülményei – legyenek azok akármilyenek, akár esetleg rossz szándékúak is -, számomra már egyáltalán nem is fontosak… Számomra az embereknek és az ő személyes problémáiknak a megértése fontos… És minden más kikövetkeztethető azokból már.
Egy dolog mellett szemet hunysz: kétezer ember, negyven kérdés, azaz összesen nyolcvanezer válasz volt felhasználva a filmhez. Ennyi válaszból aztán bármit össze lehet válogatni. Még akár ennek az ellenkezője is összejönne. Érdekes lenne megnézni, hogy a kétezer ember hány százalékának van pont ilyen élete? És a másik, még nagyobb kérdés: mi alapján választotta ki a Földön élő 7 milliárd emberből pont ezt a kétezret, és nem valaki mást.
Tehát: 7 milliárd emberből bőven akad bármilyen életet élő ember. Rossz és jó körülmények között élő is. olyan akit vernek is meg mégtöbb olyan akit nem. Ha pl engem kérdezett volna meg, akkor annyit válaszolok, hogy köszönöm jól vagyok. Csak ez nem hangzik olyan izgalmasan, és nem lehet vele bűntudatot kelteni.
De mondok neked valamit. A bűntudatkeltés meg az érzelmi zsarolás semmit sem ér, a problémákat mindenkinek magának kell megoldani. Én sem mindig voltam ilyen jól, sőt az ellenségemnek se kívánom azt a poklot amin keresztül mentem az elmúlt évtizedekben. Csak összeszedtem magam és megküzdöttem vele. Baromi kevés külső segítséget kaptam, nekem kellett levadászni a válaszokat, meg sokszor azt is, hogy mi a helyes kérdés, amit fel kell tenni. Ennek ellenbére baromira nem álltam le érzelmi zsarolni senkit, pedig voltam elég rosszul jópárszor. Inkább leültem egy sörrel meg papír ceruza gugli aztán kitaláltam a megoldást. Az egyetlen érzelmi támogatásom a kutyám volt. Nyilván a lányok le se tojnak, amíg nincs tele a bankszámla és problémákat kell megoldani.
Egyébként meg a férfiak nem “elvetik” az érzelmi életet, csak ha egy férfi gyengének mutatkozik, akkor (a különféle propagandával ellentétben) abból mindig nagyobb baj van, mintha csendben maradna. Idővel egyébként is megedződik az ember, és megtanul higgadt maradni.
Egyébként, meg az empátiával kapcsolatban: Nem a jó kérdést teszed fel, és elbeszélünk egymás mellett. Az egy dolog hogy van empátiám a többi férfitárssal szemben és azt szeretném hogy mindegyikünknek jó legyen. De a helyes kérdés az, hogy ez min változtat a nagyvilág szintjén? Amikor annyi demokráciánk van, hogy ha hangosabban véleményt merünk nyilvánítani, jönnek a rendőrök a könnygázzal tömegoszlatni, illetve teljes nyugalommal ignorálják a nép akaratát. A “férfiak 40” népszavazás higgadt, aláírásgyűjtős úton is majdnem összejött, szavaztam volna rá ha hirtelen el nem gáncsolják az egészet hivatalból. Ilyen világban minek foglalkozni bármi politikai dologgal?
“7 milliárd emberből bőven akad bármilyen életet élő ember. Rossz és jó körülmények között élő is. olyan akit vernek is meg mégtöbb olyan akit nem. “
Most mit akarsz bizonygatni, hogy nincs családon belüli erőszak, hogy nincs gyilkosság, hogy nincsenek szar munkahelyek, hogy nincs elviselhetetlenül rossz sors, hogy nincs leküzdhetetlen nyomor, hogy nincs társadalmi igazságtalanság, hogy nincsenek szisztematikusan fennálló társadalmi problémák, hogy nincsenek elviselhetetlen helyei a világnak? Hogy minden rendben van úgy ahogy van? – Vagy mégis mit?
Miféle bűntudatkeltés? Miféle érzelmi zsarolás? – Bűntudatot nem lehet csak úgy kelteni, mert már a nevében is benne van: bűn-t u d a t. – Vagy tudja valaki, hogy létezik egy bűne vagy nem tud ilyenről. Ha valaki felelősnek érzi magát a világ ilyen-olyan rossz működéséért, akkor jó okkal megpróbálhat tenni valamit azok ellen… és még ha nem is érzi felelősnek magát valaki, akkor is megpróbálhat tenni valamit… Ha mást nem tud tenni, akkor csak ejt egy pár szót a problémáról… bárhol, bármikor… hogy azok is lássák a problémákat, akik eddig nem értesültek róla vagy éppen elfordították a fejüket… és ha teheti megfelelő helyen és megfelelő időben szól az ember… minél többen beszélnek róla, majdcsak valaki jókor és jó helyen is… A morális kötelesség egyik fajtája: társadalomtudatosság. Bárki könnyedén képes rá. – Miért kell ettől rettegnie bárkinek is? – Szerintem a szóban forgó filmet is egyszerűen a társadalomtudatosság szülte.
Ha valaki nem kapott segítséget, akkor segíthet éppen ezért is, mert tudja, hogy neki is mennyire jól jött volna és hogy sokan lehetnek még akik segítségre szorulnak és talán ők nem olyan erősek vagy rátermettek és nem tudják megoldani egyedül… Azt gondolod, hogy ha nem volt senki, aki neked segített volna, akkor legyen mindenki más is olyan szerencsétlen?
De én valójában nem akarok semmit sem, csak tényleg nem értem, hogy mivégre az ellen-morál, miért kell igyekezni meggátolni, hogy az emberek figyeljenek az emberi problémákra, hogy azonosuljanak mások gondjaival, sorsával, hogy figyeljenek egymásra? Kinek az érdeke ez? – Szerintem csak azoké, akiknek valóban lehetne oka a bűntudatra, bármi miatt is…
Tehetetlen sajnálatot érezni mások sorsa iránt nem bűntudat, habár belátom cseppet sem kényelmes állapot, de legalább arra ösztönzi az embereket, hogy elgondolkodjanak, hogy ők hol tudnának valamit jobbá tenni… – És szerintem mindössze ennyit akar megváltoztatni ez a film az emberekben.
Azt nem értem, hogy még a cikkben is le van írva, hogy a férfiak azon problémáit, amikkel a férfiszféra foglalkozik, a film “ügyesen” kikerüli. Na most ez vagy azt jelenti, hogy itt tévedésben vagyunk, és ezek nem is valódi problémák, vagy azt, hogy a film pont ellenünk manipulatív. Ezek után miért beszélünk róla, és főleg miért ne támadnánk?
A férfiak problémái nem írják felül más társadalmi csoportok (akik egyébként sok esetben férfiak is egyben az egyik identitásukban) világszerte létező, és ugyancsak megoldatlan problémáját. Az már “csak hab a tortán”, hogy mi férfijogi aktivisták azt is látjuk, hogy a gondok annál komplexebbek – történetesen esetleg a férfiak helyzetét specifikusan szemlélve -, mint ahogyan egy ilyen filmben megjelenhet. Egyébként nem osztom teljes mértékben a cikk szerzőjének kritikáját, mert a filmben szerintem megfelelő arányban szólalnak meg férfiak, és a saját nézőpontjukból szabadon beszélnek a felmerülő témakörökről. Csak persze nekik férfiként más fontos, mint a megszólaló nőknek… De azért például van olyan férfi is, aki a férfiak számára kényelmetlen társadalmi sztereotípiákról beszél, történetesen arról, hogy miért ne főzhetne ő a családjának, és miért akarják őt ezért kiközösíteni… – Szóval szerintem nem “nulla perc szól a férfiakról”.
Szerintem ez egy szimpla humanista film, és azt látva, hogy vannak akiknek sokkal ridegebb az álláspontja az enyémnél, csak el akartam mondani, hogy az én meggyőződésem szerint milyen a megfelelő viszony a humanizmushoz. Semmi több…
Ha esetleg mégis ki tudsz venni magadból valamikor annyi emocionális energiát (szerintem sem könnyű mindig), akkor nézzél bele, hiszen az interneten ingyenesen terjesztett filmről van szó és utóbb be is linkeltem a cikkbe mindhárom részét. Sajnos magyar változatot én nem találtam.
De mért nem emberrel reklámozzák?
( heheheheh )
Ha valaki a jövőben azt kérdezi tőletek, hogy “Mi az a bűntudat ipar?”, akkor mutassátok meg nekik ezt a filmet és azonnal le fog esni nekik mit is jelent ez a fogalom.
A formátum, amiben el lett készítve a film a bűntudat ipar kedvence, vagyis a nyílegyenesen a néző szemébe bámuló, a 4. falat áttörő direkt kommunikáció, ami által tökéletesen el lehet ültetni a bűntudat magvát a nézőben, esetünkben a fehér férfiakban (mivel minden kétséget kizáróan egy európai piacra készült termékről beszélünk), az egész film olyan, mint egy PETA kampányvideó, ahol az egyik pillanatban cuki kecskegidák ugrálnak egy mezőn a bébi bocikkal együtt, a következő jelenetben meg már tetőlécekkel verik agyon a teheneket és láncfűrésszel darabolják a disznókat, vagyis igyekeznek bűntudatot kelteni benned, mert húst eszel.. Alapvetően két csoportra lehet osztani az interjúalanyokat: fehér, egészséges férfiak és mindenki más. Az előbbiek abszolút azonosulhatatlan karakterek, akik vagy rettenetes dolgokat elkövető egyének, vagy csak simán tenyérbe mászó seggfejek, ergo semmi szimpátiát nem váltanak ki a nézőből (kivétel talán a melegítős nagypapa meg a meleg fiút nevelő apa). A másik oldalon pedig a többi karakter áll. Ők mindig valaminek az áldozatai, mindig az elnyomottak, a kizsákmányoltak, a jogfosztottak, a nyomorultak, a szánalomra méltóak, vagyis azok akiknek az oldalára minden érzelgős 40-es háziasszony és balos egyetemi diák hajlandó odaállni és tonnaszámra küldeni nekik a sajnálatot. Ez a kontraszt, vagyis a szemét fehér, egészséges férfiak VS. mindenki más az, ami miatt a film során szó szerint – és ezt mindennemű túlzás nélkül írom – beindult az öklendezési reflexem és visszajött egy korty kávé. A film az átvezető vágóképek során szinte kiszól hozzád és megkérdezi tőled, hogy “Na, utálod már magad? Tessék, itt van még több ember, akiket sajnálhatsz és akiknek az állapota miatt furdalhat a lelkiismeret, mert te jobban élsz, mint ők”, vagyis kvázi ostort ad a kezedbe, amivel aztán ütheted magad. A filmnek azt akarja elérni, hogy miután végigszenvedtél 2 órát, ülj le szépen az ágyad szélére és érezd, ahogy a bűntudat lángjai nyaldossák a te gonosz lelkedet, hisz te egy “privilegizált” egyén vagy, akinek túl jó az élete, az ilyen szörnyek pedig megérdemlik, hogy égjen a szívük, mint a Reichstag Ez az a folyamat, ami szépen lassan kiöli belőled a büszkeséget, a férfiasságot és az önbizalmat, vagyis lerombolja azokat a mechanizmusokat, amik nélkül sebezhető, törékeny és végső soron gyenge leszel és ez az, amit a bűntudat ipar el akar érni, vagyis a te, azaz az ő ideológiai ellenfelük megtörését és megsemmisítését.
Ahogy az a cikkben is meg van írva, nem esik szó az európai férfiakat érintő problémákról, még csak említésre se méltatják azt, hogy fiatal férfiak tízezrei morzsolódnak le a társadalomról és vágnak bele az önpusztításba, az apák brutális jogi marginalizálásáról szintén nem beszélnek, de hát kit is érdekel mindez, a férfiak problémáival nem lehet applikálni a szentimentális emberek érzelmeire, vagyis nem lehet bevonzani a közönséget. Gyakorlatilag egy Göbbels-féle náci propaganda film szintjén van az egész, csak itt épp a zsidók helyett maga a néző az antagonista, akit igyekszik úgy beállítani a film, mint minden probléma forrását, az összes többi karakter pedig az ő hibája miatt van ott ahol..
1/10 (egyedül azért nem 0, mert az átvezető montázsok igényesen vannak kivitelezve)
A világ hihetetlenül egyszerűen működik. Fehér, heteroszexuális férfiként megteremtjük a magunk kultúráját, gazdaságát, társadalmi berendezkedését és az ezzel járó életszínvonalat. Ha valakinek ez vonzó, akkor kész a recept, lehet követni. Én biztosan nem fogok bűntudatot érezni azért, mert Afrikát és Ázsia jelentős részét ostoba hiedelmek és szokások nyomorban tartják. Viszont határozottan gazdagodunk az által, ha ilyen filmeken keresztül megismerkedünk a problémáikkal. Már csak azért is, mert így elgondolkodhatunk a lehetséges megoldásokon.
Egyetlen életerős fehér férfi sem lesz depressziós, vagy lelkiismeretfurdalástól gyötört, ha ilyesmiket is megnéz. Aki tényleg elkezdi utálni magát, az meg is érdemli…
Keress rá a white guilt kifejezésre. Odaát nagy divat. Pedig…
Szépen megírt összefoglaló. Pontosan ezt éreztem én is már a cikk alapján, csak én szerencsére nem láttam a filmet, és sajnos nincs költői vénám, úgyhogy nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.
Nem sok értelme lett volna megnézni. Merő propagandának tűnik, mint a holokauszt filmek. Lásd pl. Benigni Az élet szép című bűnelkövetését.
Nagyon sajnálatos, de egyben szánalmas dolog is, ha bármilyen kulturális nyomásnak engedelmeskedve, egyre inkább csak a “fehér hatalom” kontra “fehér szégyen” tengely mentén tudják csak egyre többen szemlélni a világot… Egyébként jóra való emberek gondolkodását is megronthatja ez… Féltem is akár önmagamat is… Szóval az efféle manipulációtól tényleg óvakodni érdemes, bármelyik szélsőséges reflexet erősítse egy gondolatfelvetés…
Ebben a filmben sárga, barna, fekete és nem utolsó sorban fehér emberek (talán még kékek is) is beszélnek a saját kereteik között a személyes gondjaikról és a világ problémáiról…
Viszont az értelmesebb fehéreknek lehet leesik hogy ez egy bűntudatkeltő manipuláló szirszar. Egyébként pont ettől egy kicsit sem érzem hogy szeretnem kéne a más rasszba tartozó ‘kollegákat’, sőt itthon legtöbbször a fehéreket éri negatív megkülönböztetés az orkok által, nem egyszer hallottam a kedves barna honfitársakat büdös magyarozni. Amerikában ahol nagyságrendekkel több a néger, el sem tudom képzelni milyen lehet fehér ördögnek lenni, kb. ha átmész egy ilyen kerületen, lelőnek. (képzeljétek el itthon, ha legális lenne a fegyvertartás) Az lett volna a lényeg, hogy azért van mostanság rasszizmus, mert a rasszok gyűlölik a fehéreket. Az új rasszizmus a fehérek ellen van, azzal a különbséggel hogy a saját fajtád próbál manipulálni és elnyomni. És vesztésre állunk, ha így halad minden kihalunk lassacskán.
Csak egy új Hitler a megoldás és nem olyan, amilyen volt, hanem egy kegyetlen.
“Tessék, itt van még több ember, akiket sajnálhatsz és akiknek az állapota miatt furdalhat a lelkiismeret”
Felőlem aztán mind meg is dögölhet, sőt még örülnék is neki.
“Gyakorlatilag egy Göbbels-féle náci propaganda film szintjén van az egész”
Goebbels az igazat mondta. Minden szava érték.
Biztosan mindenki úgy érezte még látatlanban is, hogy ez egy fontos film lehet, hogy megtekintés nélkül is többen sietettek állást foglalni. Igazából nem tudom én sem kivonni magam ez alól, mert csak az első részt néztem még meg, és máris kedvem támadt reflektálni a fenti hozzászólásokra.
Az első részt nézve azt is igyekeztem leszűrni, hogy tényleg manipulálni akar-e a film, ahogyan azt több hozzászóló is feltételezte, annál inkább is, hiszen nyilvánvalóan minden gondolkodó ember utálja, ha készen kapott gondolatokat akarnak a fejében elültetni. De azért tegyük fel a kérdést: lehetséges ez egyáltalán egy művelt, önálló gondolkodásra képes emberfő esetében?
Érzelmi hatást akar gyakorolni a film? – Nyilvánvalóan. Minden művészei alkotás egyik alapcélja érzéseket kiváltani az emberből, és ezt mindig sikerül is elérni, ha mást nem, akkor unalmat. Most nem azt akarom mondani, hogy ez a film unalmas, mert tényleg nem az. De ha már valahogy ide kanyarodtam, akkor azért elmondhatom, hogy valójában gyakran látható emberi problémákat mutat be a film és ezt is naturista egyszerűséggel teszi (és a film ereje pont ebben rejlik), sajnos ezer évek óta létező problémák mindezek, de azt hiszem ennek ellenére az emberek egy jelentős részének sokat tágíthat a világlátásán ez a film. Rengeteg emberi történet, mondhatni “élettapasztalat”, amit vagy nagyon-nagyon nyitott barátkozó hajammal vagy nagyon sok olvasással illetve egy efféle dokumentumfilm megnézésével lehet csak felcsipegetni. Erről jut eszembe: az emberek jelentős része lószart sem tud a világról, de úgy általában az emberekről sem, sőt valójában nem is akar… – A lábak nélkül élő Bruno viszont azt mondja a filmben (a harmadik részben, amibe én még csak éppen beletekintettem), hogy inkább nem kérné vissza a lábait Istentől, ha annak az lenne az ára, hogy elveszítené azt a tudást, amit kerekesszékben végigutazva a világot megtudott az emberekről. – Ehhez képest van olyan is, aki nem akarja megnézni ezt a filmet, mert nem akarja, hogy érzelmeket váltson ki belőle és azon keresztül esetleg valamit megváltoztasson benne… – Kedves férfitársaim, a sztereotípiákkal ellentétben, a férfi nem egy érzelemszegény lény, éppen ellenkezőleg. Igazat kell adnom Big G.-nek, szerintem sem túl férfias dolog (akár a sztereotípiáknak behódolva, akár más okból) nem szembenézni az embernek a saját érzelmeivel és nem megtanulni megfelelően kezelni azokat… – Ez a film az érzelmekre hat? Az csak természetes, ha valaki nem pszichopata…
Az első rész után úgy tűnik, hogy a film nem manipulatív, azért sem lehet túlságosan, mert szemmel láthatóan úgy készült, hogy egyszerűen a világ különböző tájain jóformán véletlenszerűen megkérdezhettek embereket arról, hogy mit gondolnak például azokról a szavakról, hogy “szeretet”, “házasság”, “munka”, “szegénység”. Aztán rögtön láthatjuk, hogy ezek a nagyon alapvető, mondhatni “basic” (és alapvetően interkulturális) társalgási témák óhatatlanul mennyire messzire vezetnek, mennyi mélyen emberi történet és kérdés bomlik ki azonnal: nemi sztereotípiák, monogámia és többnejűség, gondoskodás kontra gyilkos családon belüli erőszak, a munkavállalók alapvető jogainak megsértése, fair trade kontra a világ javainak egyenlőtlen eloszlása, nélkülözés, honvágy, családi szeretet… és a többi… – Szerintem nincs ebben semmi manipuláció vagy egyesek által oly mélyen rettegett, lopakodó kommunista propaganda. Ilyen a világ; “ecce homo”!
Mondjuk azért akadnak olyan képi kontrasztok a filmben, mint a dominikai szeméthegyeken guberáló tömegek és a fényárban úszó New York-i felhőkarcolók, de akinek erről mindenképpen megint csak az jut eszébe, hogy “white power!” meg “mindenkinek érdeme szerint”, meg “mocskos cuccialisták és komunnyisták”, az kurva keveset ért a világból…
Klassz zenéje van, ki a zeneszerző?
nem néztem meg még az egészet, de a második rész 1 óra 8 percnél van az orosz faszi, aki a sérült fiáról beszél és hogyan vezet minket a Gondviselés az nagyon megrázó.
https://www.youtube.com/watch?v=xdiG6kQMhkA
SME tulajdonában álló zenét tartalmaz, de rákeresek.
(Egyébként Philip Glassra tippeltem kicsit koyaanisqatsi emlekeztetett)
https://www.youtube.com/watch?v=r4WlNj1TTqA
https://www.youtube.com/results?search_query=Armand+Amar