Wastrel
0 megosztás

Végre kiderült, mire jó igazából a Tinder

Nem egy alkalommal hallhattuk azt az agyrémet – bizonyos esetekben maguktól az érintett nőneműektől – hogy sok lány igazából egyáltalán nem azért regisztrál online társkeresőre, mert ténylegesen párra szeretne lelni. Ehelyett inkább kis lelkük ápolgatása, hiúságuk legyezgetése, a népszerűségben való fürdés, esetleg a szerencsétlen, szerelmet találni próbáló lúzer férfiak esetlen levelein való röhögés céljából tartanak fenn maguknak egy fiókot valamelyik pártaláló oldalon.

Jött azonban a Tinder, és fenekestől felforgatta ezt a szisztémát, illetve egészen pontosan kimaxolta az online társkeresők által amúgy is elferdített randipiac lehetőségeit. Aki tájékozott Férfihang-olvasó, esetleg szorgalmasan kapkodja befele a piros pirulákat, az tisztában van azzal, hogy minden online társkereső kizárólag húspiacként működik. Ennek legfőbb oka, hogy a vonzalom eldöntésében 100%-ban a profilkép játszik szerepet, márpedig az eredményes csajozás és a hosszú távú pártalálás egyetlen záloga az volna, ha egy férfinek alkalma nyílna bebizonyítani rátermettségét, esetleg hosszas udvarlás és az egyéb szükséges körök megtétele után szerelmet ébreszteni a vágyott nőben. Mert az nem alakul ki csak úgy magától, meg kell dolgozni érte.

Az online társkeresők ezt a kritériumot egy az egyben eliminálták, és mivel a hipergámiának köszönhetően a nők jóval válogatósabbak a férfiaknál, illetve a férfiak 80%-át átlagon aluli kinézetűnek találják, az egyetlen valós funkció, amire egy online társkereső alkalmas, az alkalmi légyottok felhajtása a férfiak szerencsésebb genetikai csoportba tartozó 20%-a számára. A Tinder ezt a funkciót tökélyre fejlesztette, vajsimán ráillik a „dugóapp” becenév. A Tinderen meg sem indulhat a kommunikáció férfi és nő között, amíg mindkét fél nem találja egymást kölcsönösen külsőre vonzónak. Ezzel a szerencsétlen 80% számára az utolsó ajtó is bezárult a nők vonzalma felkeltésének esélye előtt.

Az online társkeresés reménytelenségének kivesézése után pillantsunk rá a dugóappon jelenlévő nők problémájára. Jól tudjuk, hogy a nőknek elsősorban nem a szex a fontos egy kapcsolatban, és a pillanatnyi hereviszketegségük csillapítására ürítőtégelyt kereső férfiakkal sem kizárólag azért fekszenek le egy 5 perces rapidrandi és némi vodkaszóda után, hogy rövidtávú feszültség-levezetésben részesüljenek két Isaura rész között. Ők minden egyes ilyen afférba abban a reményben másznak bele, hogy az aktuális napra meghódított Don Juan életük nagy szerelme lesz, és együtt lovagolnak bele a naplementébe három gyönyörű csemetével a hátukon. Hát sajnos ez nem nyerő stratégia.

Mivel a kellően jóképű és gátlástalan férfiak számára igazi kincsesbányaként működik a Tinder, keletkezett egy roppant kellemetlen űr: a nők nem kaptak semmit vissza ebben az egyenlőtlen tranzakcióban, ezért számukra minden egyes alkalmi affér csak egy újabb csalódás megágyazója volt. Egészen mostanáig! Hiszen ott hever parlagon a férfiak ez idáig mellőzött, mintegy 80%-ot kitevő tömege, akik másra sem vágynának, csak hogy végre igaz szerelemre leljenek, és ennek igazolásául akár az összes többi nővel való mókázásról is örökre lemondanának. Minden adva van a sikerhez és a boldogsághoz.

A visszaeső Férfihang-olvasók ezen a ponton már biztosan eleresztettek egy kósza félmosolyt, esetleg sejthetik is, mi fog most következni. Szóval van egy rakás, kevés szerencsét magának tudó férfi, akik a sok századik viszonzatlan jobbra swipe után is várják a csodát, egyre lankadó lelkesedéssel. A sztoriban meg nem nevezett hősünk egyedülálló 40-es férfiként tengeti életét. Egyszercsak kapás érkezik: egy 47 éves nő akad horogra. Hát, nem épp a legtermékenyebb kategória, de hát már én sem vagyok abban a korban, hogy huszonéves fruskák után futkozzak… hátha mégiscsak megkerült a nagy Ő. Hősünk némi bevezető Tinder trécselés után kopogtat a Fiona Bloom névre hallgató hölgy ajtaján. A sztori lefolyását a nő saját beszámolójából ismerhetjük meg:

Certainly not a golddigger type (a képen: Fiona Bloom)
Certainly not a golddigger type (a képen: Fiona Bloom)

„Nem tartottam vonzónak, de nagyon előzékenynek bizonyult. Ezért ráírtam, és jeleztem neki, hogy igazából csak arra keresnék valakit, hogy beszerelje az új légkondimat. Egyértelműen tudattam vele, hogy ez nem randi lesz. Miután átjött, kinyitotta az ablakomat és szakszerűen elhelyezte a berendezést. Megköszöntem a munkáját, és azonnal kirúgtam. Később írt nekem, hogy szeretne ténylegesen is randizni velem, de soha nem válaszoltam rá, amit egyáltalán nem bánok.”

Természetesen ez a sztori eszméletlen gonoszságnak hangzik, éppen ezért az „egyet fizet, kettőt kap” akció keretében azonnal meg is kapjuk Fiona néni önfelmentését:

„Próbálkoztam a rapidrandival és egy rakás társkereső appal, de mindig, amikor őszintén megjelöltem saját életkoromat, kizárólag idióták és lúzerek kopogtattak. Gondoltam, miért ne vehetném hasznukat, hogy segítsenek nekem a ház körüli teendőkben? A férfiak szeretnek erőt mutatni és gondoskodni másokról, így nem érzem magam bűnösnek azért, hogy igénybe veszem a segítségüket.

Mivel udvarhölgyünk egy viszonylag olvasott hírportálon posztolta sztoriját, hiszen ennek a szép történetnek a segítségével minden bizonnyal sokkal harmonikusabb lesz a férfitársadalom viszonya a nőkkel, az ügyeletes randitanácsadók szépen meg is szakértették a történetet. Marni Kinrys, egy népszerű Los Angeles-i randiblog szerzője természetesen mindkét fél számára előnyös szituációként vázolta az esetet:

„Ha egy férfi úgy gondolja, a nő lakásán padlórakás révén tehet szert némi akcióra, akkor miért ne? Ez egy kiváló kiindulópont lehet arra, hogy a felek jobban megismerjék egymást.”

Tinder005
“Ugyan már, ez sokkal jobb móka, mint a szex!”

Másik oldalról a szintén LA-beli rezidenciával rendelkező Evan Marc Katz nevezetű randitanácsadó, akinek jellemzője, hogy hímnemű, tehát aggyal is rendelkezik, a következő reakciót adta:

„Ez nagyon átlátszóan önző cselekedet volt, gyakorlatilag alig burkolt kihasználás. Egyenlő azzal, amikor egy férfi ágyba csábít egy nőt, majd soha többé nem keresi. Ráadásul, ha egy rossz fickót szúrsz ki magadnak, aki némileg hevesebb vérmérséklettel rendelkezik, az nagyon kellemetlen szituációkhoz vezethet.”

Zárásképp Kinrys kisasszony értekezéséből megtudhatjuk, hogy a férfiak ne is számítsanak arra, hogy házimunka céljára hajtanak fel nőket a Tinderen, mert egyetlen egyedülálló nő sem olyan madár, hogy ilyenbe belemenjen. A hímneműek próbálkozzanak inkább az apróhirdetési oldalakkal.

Egyébként lapzártánk után érkezett a hír, hogy a 72 éves Mick Jagger 29 éves barátnője várandós lett.

Jelen cikk forrása a New York Post írása: Women are using Tinder to con men into doing chores.

Post Author: Wastrel

Wastrel
Az Y generáció tagjaként rendesen szítom a feszültséget bolygónk többi korcsoportjával szemben. Tipikusan az a fajta férfi vagyok, akinek a véleménye különbözik az emberiség 99,9%-ától, és ezt büszkén vállalja. Megrögzötten kreatív elme vagyok, mindenben azt nézem, mi a rossz és hogyan lehetne javítani rajta. Nincs, aki felettem álljon, mert múltbéli főnökeimet már mind szanatóriumban kezelik. Tükör vagyok az ismerőseim számára, ugyanúgy bánok velük, ahogy ők is velem, nem véletlen, hogy sokszor megutálnak. :) Kortársaimmal ellentétben én mindig a jövőben élek, és világuralmi terveim megvalósításán dolgozom. A legideálisabb határidő a feladataim elvégzésére mindig a holnap, a legideálisabb alvásidő pedig a még öt perc. Sokminden van már a rovásomon, 5 éven keresztül tevékenykedtem különböző PC-s játékmagazinoknál, 2 éven át voltam játékfejlesztő és lassan tíz éve hobbi DJ-ként is működöm, bár ugyanennyi ideje tervezek világsztárrá válni. :) Számomra kreativitásom és kitűzött céljaimhoz való görcsös ragaszkodásom megélése sokkal fontosabb minden másnál, képtelen vagyok kompromisszumot kötni, csakazértis nappal alszom és csakazértsem vagyok hajlandó belógatni a kezemet a cégvilág húsdarálójába. Nem izgat az előrelépés meg a szakmai fejlődés, amit akarok, úgyis elérek anélkül, hogy bájgúnárkodnom kelljen hozzá. A szélsőségek embere vagyok: sok tekintetben végletesen konzervatív, más tekintetben liberális. Nem ragaszkodom a hagyományos nemi szerepekhez, úgyis hatékonyabban takarítok nálad, és finomabbat főzök. :) Ne állj az utamba, ne akarj megváltoztatni. Sokan megpróbálták, nem véletlen, hogy mostanra már nincsenek közöttünk. De ha támogatsz, és mellettem állsz a rosszban is, azt meghálálom.
f Facebook
0 megosztás


94
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
15 Egyéni hozzászólás
79 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
31 Hozzászólások szerzői
Horvath AntonReactorIncelvagyokxcsakxwittukind Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
-
Újságíró
-

Kevés szó esik arról, hogy a társkereső oldalak jelentős része nyíltan diszkriminálja a férfiakat. A teljesség igénye nélkül (a nők preferenciáit ezúttal nem említve, kizárólag az üzletágra összpontosítva) több problémakört is megjelölhetünk:

– A „művelt nyugaton” nem egy szolgáltató csak a férfitagoktól követel regisztrációs díjat, miközben a hölgyeknek a használatért nem kell fizetniük.

– A fizetős társkereső oldalak zöménél az üzenetek elolvasása nem, csak az elküldésük kerül pénzbe. Mivel egy férfi sokszorta több ismerkedő levelet küld egy nőnél, a fenti gyakorlat a férfiakra kivetett sarcok burkolt formájaként ítélhető meg. Akadnak szolgáltatók, melyek az elküldött levelek arányában (és nem egy tetszőleges időtartamnak megfeleltethetően) húzzák le a felhasználókat. Mondanunk sem kell, melyik nemet.

– A nőket számban sokszorosan meghaladó férfi felhasználók pénzének megszerzése végett maguk az üzemeltetők hoznak létre fals női profilokat. Eleve magányos, társtalan, elkeseredett férfiakat károsítva meg ezzel.

– Hogy egy további példát hozzunk az etikátlan piaci magatartásra, jellemző gyakorlat, hogy az évek óta inaktív női felhasználók profilját egyetlen esetben sem törlik. A folyamatosan offline, jelemzően kapcsolatban lévő s az oldalakat nem rendeltetésük szerint nők (továbbá azok, akik elfejtenek törölni) igen sokan vannak, még kedvezőtlenebb irányba tolva a látogatók eleve aránytalan nemi összetételét.

Reszet Elek
Újságíró

Nem is csoda hogy épelméjű ember nem is próbál virtuálisan ismerkedni, kivéve ha a felső ötödben van. Nekik viszont ez nem probléma.

Big G.
Újságíró

Belvedere, ezek nem jó gondolatok.

Ha az állam alkalmaz nemi alapú diszkriminációt, az ellen fel lehet és fel is kell szólalni. A magánszektor ugyanakkor azt tesz, amit akar. Ha én titkárnőt akarok felvenni, akkor Te hiába küldesz önéletrajzot az “irodavezető kerestetik” hirdetésemre, el sem fogom olvasni. Amikor az éjszakai klubokba ingyenes a csajok belépése, a fiúknak meg fizetni kell, az is hasonló kérdés. Ha valaki ezen felháborodik, az elég rossz úton jár. Ezeket a díjszabásokat a kereslet-kínálat viszonyai alakítják. Ráadásul a fiúk is jól járnak, mert odabent hemzseg majd a hely jobbnál jobb csajoktól. (Ha történetesen olyan helyzetben lennénk, hogy kétszer annyi nő járna az éjszakába, mint férfi, úgy lehet, hogy a csajoktól szednének belépőt…)

DennisVT
Újságíró

Amúgy ettől ez még diszkrimináció. Nem találsz a magánszektorban olyan szolgáltatást, ami a nőknek pénzbe kerül, a ffiaknak meg ingyen van. Viszont ez egy olyan diszkrimináció, amit egyrészt nem kötelező vállalni, másrészt annak, aki vállalja, hasznos dolog. Jelen példákban javítja az ivararányt egy online társkeresőn. Ha a nőknek is fizetős lenne, akkor aztán tényleg reménytelen lenne a dolog a ffiak 95%nak, olyan kevés lenne a nő.

Ez egy ilyen szitu, ez van.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Bocs de nincs élő ember aki nem diszkriminálna, pl. félszemű, dagadt, rusnya stb. kislányt minden férfi diszkriminál, szóval hagyjuk az álszent “jó vagyok” egós szarságokat.

Hogy a hölgyek az ösztöneik miatt kissé túltolják ezeket az arányokat, az adottság, és nem “leküzdhető” akadály, de akinek teccik, addig pisil a széllel szemben ameddig jól esik neki.

Mindenkinek saját joga, aztán, hogy ezzel kapcsolatban, mit és kinek vetít, az egy más kérdés.

A társadalomnak, életnek, világnak stb. vannak törvényei, lehet ugrálni ellenük, néha büntetlenül át is lehet hágni, de hogy állandóan azon vinnyogni, hogy a világ hajoljon a kényelmünk felé, ez, őszintén, egy idő után nem csak unalmas, hanem fárasztó is.

Az élet soha nem volt és nem is lesz jótékonysági intézmény, aki a Disney szarságokhoz ragaszkodik azt teljes szívből lehet üdvözölni a NOGO zónákban , ott verje magát terézanyai, meg társadalommegváltó, kisebbségvédő(igen, a vinnyogó férfiak mint fürdőskurvák, picsognak, lehet köpködni:) stb. státuszokban, vagy kiváló életmód a sharia követése, egyértelműek a haatlmi viszonyok és nem kell sírdogálni állandóan.

A nők kapcsán szoktam használni az örökbecsű loreálos(sic!):) reklámmondatot:

“Mert megérdemled”

A vinnyogó hímek mélyen lesajnálják, amikor ezt tapasztalják, közben meg ugyanazt a fennkölt/erkölcsi/morális/fasztudja milyen szarságok kapcsán ők őszintén elhiszik, hogy megérdemlik a minőségi, stabil sunát és ez a szemét világ, meg a hipergámia, a feminizmus, etc. etc. ebben őket megakadályozza, és legyártják a felmentő szövegeket: én nem leszek “olyan” csak azért, hogy…, és ilyenkor szarosbottal sem lehet az orra hegyét sem megpiszkálni:), vagy én nem leszek “pszichopata” a pina miatt:) és megmagyarázza, hogy miért a jobbkeze marad neki a felesége, van aki besértődik és durcizik: ha ez ezzel jár akkor nekem nem is kell, hátha valaki utána megy és megsimizi a lelkét:)

Asszem most megint feminista lettem, Walter merre jársz?:)

Aki a “pszichó”/dark vonalat választja annak tényleg nem könnyű, mert mámorító az a hatalom, amit az ember felfedez, és őszintén, megértem, hogy a nők nem tudnak ezzel a hatalommal mit kezdeni és gyakorlatilag bukdácsolnak vakként a porcelánboltban, az összes poharat/edényt leverik, miközben a csörömpölést az angyalok muzsikájának vélik:), mert nemhogy következménye nincs, hanem még támogatást is kapnak:)

Lehet köpködni:)

DennisVT
Újságíró

Bocs de nincs élő ember aki nem diszkriminálna, pl. félszemű, dagadt, rusnya stb. kislányt minden férfi diszkriminál, szóval hagyjuk az álszent “jó vagyok” egós szarságokat.

Azért ez nem ugyanaz. Technikai értelemben amúgy nem is a férfi diszkriminálja, hanem az evolúció.

De amúgy egyetértek azzal, h mindenki diszkriminál, a lényeg az szokott lenni, hogy miért, hogyan, és előnyös-e a résztvevők számára. Mint írtam, a társkeresők/szórakozóhelyek diszkriminációja még a negatívan érintett csoport számára is előnyös.

inorad
Olvasó
inorad

Baromságot írtál. Kijavítlak. Így helyes:

A vinnyogó hímek azok, akik csicskaként továbbra is erőltetik a hagyományos férfi szerepeket. Hiába kapják a pofonokat a nőktől, ők tovább erőlködnek. Újra és újra ugyanabba a hibába / csapdába esnek, azaz továbbra is megrpóbálnak megfelelni a nők hipergámiájának és a társadalom elvárásainak, nem számít milyen áron. Hátha valaki utána megy, és megsimizi a lelkét. A lényeg nekik, hogy egy nő velük legyen, hogy pinához jussanak. Normális férfi nem lesz csicska nyomorék, hanem kiáll önmagáért. Ha valaki felnyitná a szemüket és elmondaná nekik, hogy nem szabad a nők után futni, pénzt, időt, erőforrást fektetni beléjük, illetve csak minimálisan szabad, és ha a nő nem kapható könnyen, akkor tovább kell lépni, akkor még ők megmagyarázzák, hogy miért kötelesek a férfiak a nők hipergám elvárásainak megpróbálni megfelelni. Ők őszintén azt hiszik, hogy csak akkor lesznek valakik, ha van nőjük. Na az ilyenek balfaszok.

Ráadásul a nők súlyos veszélyeket is jelentenek a férfiakra (gyerektartás, vagyonmegosztás, hamis erőszak vád, zsarolás szexmegvonással, válással; férfi szabadidejének / szabadságának korlátozása, stb.). Ha a nő ezzel jár, akkor inkább nem kell. Egyszerűbb, olcsóbb és biztonságosabb (nem lesz terhes, titokban sem) a műnő / műpina. A lúzereknek meg marad a nővel összeköltözés, családalapítás. Lúzerek, akik azért dolgoznak, hogy Al Bundy sorsára jussanak.

Ha a férfi mindenképp dugni akar, akkor idegen nőket szedjen fel (de ne olyan helyen, ahol a férfit ismerik (lenyomozhatják), pl. helyi klub) és NE árulja el a saját személyazonosságát és NE vigye a saját lakásába. Így ha a nő terhes lesz nem fogja tudni kitől követelni a gyerektartást vagy utólag hamisan megvádolni nemi erőszakkal.

A cikkben szereplő férfi is egy tipikus vinnyogó hím, egy balek. Ilyet egy értelmes férfi nem csinál. Legalább annyi esze lett volna, hogy fizetségként ELŐRE kérje a szexet, és ha nem kapja meg, akkor nem szereli be a klímát. A nőt lehet szidni, pedig csak okosan kihasználja a lehetőségeit, amit a sok balek kínál.

Abban is baromságot írtál, hogy szerinted a férfiaknak csak a legjobb nők kellenek, és elvárják, hogy megkaphassák őket. Ugyanis tény, hogy a férfiak sokkal kevésbé válógatósak, mint a nők, és a nőknél sokkal többet tesznek azért, hogy párt találjanak (a nőknek szinte semmit sem kell tenniük, csak várniuk és válogatniuk, míg a férfiaknak keményen dolgozniuk).

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Ez túlmegy a diszkrimináción, ez csalás. Az ivararányon nem javítanak a kamu női profilok.

DennisVT
Újságíró

Én nem a kamu női profilokról beszéltem, hiszen az nem is tud diszkriminatív lenni, hanem arról, hogy nekik néhol ingyen van, vagy olcsóbb.

Amúgy amiket én valaha is használtam, azokra ez egyáltalán nem volt igaz, a nőknek ugyanúgy fizetős volt az a szolgáltatás, hogy lássák a másik összes képét, vagy rá tudjanak írni akárkire. Egész egyszerűen az élet megoldotta ezt a “problémát” azzal, hogy a nők basznak kezdeményezni, így úgysem írnak rá senkire, ergo tudják előfizetés nélkül is rendeltetésszerűen (hátradőlve és várva a herceget) használni az oldalt. Akad azért kivétel, vannak nők, akik előfizetnek. Ezeken az oldalakon ugyanannyiba került nekik is mint a férfiaknak.

Igazából ez az egész a szórakozóhelyeken jelentkezik, nem pedig online.

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Úgy értettem, hogy nemcsak diszkriminálnak, hanem ezen túlmenően csalnak is. És persze a csalás is diszkriminatív alapú, mert csak a férfiakat vették vele célba.

DennisVT
Újságíró

Hát, ha már odáig fajultam volna, hogy csalásból csinálok pár kamu női profilt, akkor fix, hogy csinálok kamu ffi profilt is. Amíg növeli a bevételt. A kamu ffi profilok emelik a nők számát az oldalon, ami magával hozza a valódi ffiakat.

Sőt, most belegondolva, ha már csalnék, akkor csak így csinálnám. A kamu női profiloknak egy ponton túl semmi értelmük nincs, mert ha nem tudnak velük beszélni és randizni a ffiak, akkor el fogják hagyni az oldalt. Igazi hús-vér nők kellenek (már persze ha hosszútávban gondolkodom), mert az majd generálja a ffi regisztrációkat.
Az igazi nőket meg kamu ffi profillal lehet odacsalni, és ezzel még lebukni is valószínűtlenebb, mert a nők jellemzően nem kezdeményeznek, hanem csak várnak.

Naooo
Olvasó
Naooo

Geri P.
Olvasó

dehogy nem találsz, a kaparás a hülye picsáknak pénzbe kerül ha már részegen oda tartották egy este alatt 5 fasznak a picsájukat hogy tegyék csak tele, aztán pár hét után arra se emlékeznek ki volt az a tucat fasz aki bennük járt azóta, na az nekik pénzbe kerül ha már agyatlan volt tablettát szedni. ha véletlen kiderül ki az apja akkr viszont eszébe nem lesz elvetetni mert akkor az meg annak a baleknak fog pénzbe kerülni de jó 20 évig :DD

-
Újságíró
-

Ami a kereslet-kínálat viszonyait illeti: a férfiak részéről megnyilvánuló kereslet az élet egyre több területén nem találkozik a kifejezetten nekik szánt kínálattal. Hiába teszik ki a férfiak a bolygó népességének felét, néhány videójátékon és Zs-kategóriás lövöldözés filmen kívül nem sok kulturális produktum készül számukra. De említhetném a képregényipart: hiába olvassák főként férfiak a képregényeket, utóbbiak csurognak a feminista propagandától.

Hiába van egyébként pénzem, ha a könyvkereskedésekben nem jutok hozzá olyan “szépirodalomhoz”, ami nem lektűr, nem bulvár és főként nem vámpírpornó. A jelenlegi szisztéma nem a vállalati szféra szabadságára épülő berendezkedés (aki mindenki hozzájuthat a neki megfelelő szolgáltatáshoz), hanem valamennyi férfit súlyosan érintő hiánygazdaság.

Big G.
Újságíró

Ha ez így van, úgy felfedeztél egy komoly piaci rést és rövidesen milliárdos leszel. Ez mindenképpen jó hír. (Jómagam bakancslistát vezetek a megnézendő filmekről, sorozatokról, elolvasandó könyvekről, meghallgatandó zenékről. Ha még ötven évet élek, az sem lesz elég, hogy a végére érjek…)

Természetesen a diszkrimináció ténye igaz. Ha Sopronban vezetsz egy magánklinikát, ahová osztrák páciensek járnak, úgy a recepcióra fiatal, csinos, németül beszélő, fehér lányt fogsz alkalmazni. Diszkriminálni fogod az öregeket, a csúnyákat, a nyelvtudás nélkülieket, a cigányokat és a férfiakat is. Ha nem volna jogod mindehhez, úgy egy végtelenül erkölcstelen, működésképtelen és szegény világban élnénk.

Ha a feminista propaganda eladhatóbbá teszi a képregényt, úgy a kiadó intelligensen jár el, ha kiadványaiban ezt a vonalat támogatja. Ha az emberek szívesebben vásárolnak rózsaszín fagylaltot, mint kéket, úgy a cukrász több rózsaszínt készít majd.

Persze tudom, ez nem ilyen szimpla. Az amerikai filmekben – melyek természetesen nem állami pénzekből készülnek – tudatosan formálják a civil néző ellenségképét. Hosszú időn keresztül minden gonosz orosz származású volt. 1985-ben fordult meg a trend, a Vissza a jövőbe c. mozival, onnantól az arabok a fő gonoszok. Tehát tökéletesen igazad van: magántőkéből is lehet ideológiát terjeszteni. Csakhogy a magántőke működésének szabadsága olyan alapvető erkölcsi elv, amit semmi más nem írhat felül.

 

DennisVT
Újságíró

“Ha a feminista propaganda eladhatóbbá teszi a képregényt, úgy a kiadó intelligensen jár el, ha kiadványaiban ezt a vonalat támogatja.”

Csak érdekességként: nemhogy nem teszi eladhatóbbá, hanem egyenesen zuhannak a képregény eladási számok amerikában. Dean blogjára belinkeltem egy angol írást erről, és ha jól emlékszem benne is voltak azok a kimutatások – vagy csak a linkjeik – amik ezt a zuhanó tendenciát mutatják. Kíváncsi leszek, hogy mikor dönt úgy a Marvel, hogy a bevétel fontosabb a femcsik lázongásánál.

Big G.
Újságíró

Ez azért örvendetes tendencia. A Marvel tulajdonosai/részvényesei előbb-utóbb fenékbe billentik a menedzsmentet…

Persze, eljátszhatunk a gondolattal, hogy a Marvel összes részvénye egy őrült milliárdos kezében van, aki a fejébe veszi, hogy innentől kezdve a képregényeiben kizárólag legyek szerepelnek, akik szart esznek. Szíve joga, hogy minden vagyonát ebbe a projektbe ölje…

DennisVT
Újságíró

 The comic started with nearly 40,000 sales on its first issue, but dropped to just below 25,000 on its second.

By the third issue, Angela: Queen of Hel was at just above 20,000 sales, and by the last issue, issue seven, just over 14,000 people bought a copy. That’s right: the comic lost over half of its audience within seven issues.

“We’re seeing the worst falloff of Marvel and DC sales in the store’s 38-year history,”complained one comic book store owner in an industry forum. “Both companies are losing established readers who no longer feel that the company’s output reflects the sort of comics they enjoy.

“For the first time in store history, yesterday’s Marvel FOCs saw us ordering single digits on more than half of the line items in the Marvel section.”

Marvel’s readership is souring particularly fast. With the exception of some big-name comics whose characters have, thus far, escaped the SJW purge of anything remotely resembling a straight white male, Marvel readers are simply going elsewhere.

Teljes cikk : http://www.breitbart.com/tech/2016/07/07/marvel-social-justice-insanity/

Geri P.
Olvasó

inkább a delta force-ot emlegesd fel, az jobban kiélezte az arab ellenség képet, és sose találod ki, igen a mocskos zsidók csinálták azt az álcázott propaganda filmet is, sőt a terroristákat is zsidók játszották el. Na ennyire könnyű manipulálni a csökött agyú tömegeket.
Kb mint a középkorban a hittérítők, a modern egyház a hállivúdi bibsi propaganda gépezet.

hunbagira
Újságíró

És azok a belgákkal mi van, akik mindkét szemita ketyós bandát rühelli? – mind allah , mind jahve “kiválasztottjait”.

hunorangeman
Olvasó
hunorangeman

Angolul kell olvasni. Az Amazonon minden van.

Naooo
Olvasó
Naooo

Olvassanak angolul az angolok.

hunorangeman
Olvasó
hunorangeman

Az angolul olvasásnak nemcsak az a nagy előnye, hogy eredetiben tudsz Dalrockot vagy CH-t vagy Red Pill Redditet olvasni, hanem még a munkaadók is többet fizetnek. Szerintem gondold meg….

Naooo
Olvasó
Naooo
hunorangeman
Olvasó
hunorangeman

Ez most komoly?

Naooo
Olvasó
Naooo

Komolynál is komolyabb.

Naooo
Olvasó
Naooo

“odabent hemzseg majd a hely jobbnál jobb csajoktól”

Helyesen; kurváktól.

Walter E
Olvasó
Walter E

“Helyesen; kurváktól.”

Úgy van, ő is úgy gondolta.

Walter E
Olvasó
Walter E

A te gondolataid nem jók majom!

“Ráadásul a fiúk is jól járnak, mert odabent hemzseg majd a hely jobbnál jobb csajoktól.”

Meg az apád faszát azt. Ha ehhez is hülye vagy, akkor inkább ne ugass bele. Attól ez még nemi diszkrimináció, de tudjuk a férfiellenes az téged nem zavar.

Big G.
Újságíró

Először is a te apád faszát, te primitív barom.

Másodszor: olvasd el a hozzászólást, mielőtt reagálsz rá. Utána ízlelgesd a szavakat és fogd fel a jelentésüket. Az eddigiekből bőven kiderült, hogy egy retardált, szellemileg az átlagtól messze elmaradó pöcs vagy, de arra talán még te is képes vagy, hogy a tisztán magyarul, idegen és szakkifejezésektől mentesen megfogalmazott mondatokat dekódold. Nyilván nemi diszkrimináció. Senki sem vitatta. Adja a Jóisten, hogy egyszer, csak egyszer legyen egy értelmes gondolatod. Pezsgőt rendelek mindenkinek azonnal!

Walter E
Olvasó
Walter E

te tényleg radikalizálódtál, vagy csak végre faszt növesztettél? Hát már épp ideje volt! Még a végén férfi lesz belőled hehhe. De legalább bebizonyítottad mindenkinek, hogy a modoroskodó seggnyalásod,  csak látszat, eza  te igazi arcod.

Big G.
Újságíró

Minden hangszeren játszom, kinek-kinek érdeme szerint. Talàn a modoroskodó seggnyalás az egyetlen, amit sosem alkalmazok.

Szívesen kommunikálok ebben a stílusban is, ha úgy kívánod, de a tartalom nélküli kakaskodásnak semmi értelme. Ha van érdemi meglátásod, szívesen reagálok. Sokakkal vitáztam már ezen az oldalon, de a többieknek mindig volt véleménye, gondolata. Másképp nem megy.

Walter E
Olvasó
Walter E

Csak azt alkalmazod. Nyugodtan, add végre önmagad!

Geri P.
Olvasó

te vagy az élő példa rá hogy a magyar firkász társadalom is a nőkhöz hasonlóan elkorcsosult, hitelét vesztett tehetségtelen ostoba faszfejekkel van mára tele, de a látványos ostobaság mellé legalább nálatok is kifejlődött az irritálóan magas öntudatosság és gőg, ugyanis igazán hülyének lenni ezek nélkül nehéz, mert senki nem venné észre a hülyeséget ha utólag nem vennétek magatokra :D
inkább ásd el magad a faxba, és keress hitelesebb érveket a mondandód alátámasztása végett a röhejesen cinikus hiszti jelenetek helyett. Akkor talán egyszer valaki valódi újságírónak is néz majd. csók a családnak…

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Másik irányból közelíteném meg a kérdést. Walternek igaza van abban, hogy hülyeséget írtál le. De elsősorban nem azért, mert ez tényleg diszkrimináció, hanem mert ostobaság azt gondolni, hogy majd a lehúzós társkereső oldalak trükközései miatt hemzsegni fognak a jó nők az oldalakon. Nem fognak.

Big G.
Újságíró

Elveken vitatkozunk. Azon, hogy van-e egy magánvállalkozásnak joga a diszkriminációhoz. Szerintem kell, hogy legyen hozzá, mert különben kötve van a keze.

Ami a komoly internetes társkeresők csalásait illeti, azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, ahogy valószínűleg Te sem. Van egy Flirchi nevű oldal, ahová nem regisztráltam, nem fizettem, fotóm sincs fönt, mégis nap mint nap keresnek húszéves bombázók… Ki fog komolyan venni egy ilyen oldalt? Nyilván senki. Hosszútávon a tiszta üzemeltetés a kifizetődő, s aki egy netes társkeresőt üzemeltet, az rendszerint hosszútávra tervez. A Randivonal például 15 éve fut.

Igazad van, a csalásokat nem lehet megakadályozni. De nem is kell. A piac megoldja. Ami pedig a szórakozóhelyek hús-vér valóságát illeti, ott értelemszerűen nincs is mód csalásra. A díjakkal való trükközés pedig elemi érdeke a helynek és a vendégeknek is.

-
Újságíró
DennisVT
Újságíró

Ashley Madison botrány volt egy, társkereső meg van millió. Ez azért nem egy rossz arány. Látszik is belőle jól, hogy ahol ennyire átverésre épült az egész, az baromi hamar lebukott. Vannak évek-évtizedek óta jól működő oldalak nálunk is, máshol is, ahol, bár biztos van valamennyi (sztem kevés) kamu profil , de mégis működnie kell a dolognak, különben nem élt volna meg ennyi időt a hely. Én hármat használtam életemben, vállalható volt a kifizetett összeg, és mindegyiken volt bőven elég valódi hús-vér nő ahhoz, hogy lehessen ismerkedni.

Nem kell itt démonizálni ezeket.

Még egyszer leírom ide is: én nem is találkoztam olyan oldallal, ahogy ugyanaz a szolgáltatás ingyenes lett volna nőknek, amiért nekem fizetni kellett.

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Azért volt “csak” egy botrány, mert az AM az egyetlen társkereső oldal, amelyet eddig meghekkeltek. Nemde? Ettől még simán lehet, hogy az összes többi is alkalmaz csalást. És aligha az átverés miatt vették célba, hanem azért, mert kifejezetten a házasságtörés a lényege.

DennisVT
Újságíró

De milyen csalást? Pár kamu profilt? Persze nyilván, én nem vitatom. De mondom: ha nem lehetne valójában ismerkedni rajtuk, akkor nem működnének. Az Ashely madisonon pl nem is lehetett ismerkedni, mert 1:3000hez volt a tényleges ivararány.. vagy vmi ilyesmi.

Belvedere előző hsz-ének utolsó linkjéből :

“„Magyarországon, ha netán valaki el akarna térni az etikai normáktól, ez anyagilag sem lenne kifizetődő, hiszen a magyar piac korlátolt lehetőségei, a nyelvi behatároltság és a magyar fizetőképes kereslet mellett nincs gazdasági racionalitása sem. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen kicsi országban azonnal híre menne annak, ha bármilyen módon, robotokkal vagy zsarolással átvernék a felhasználókat” – tette hozzá Weiler Péter.”

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Az Ashley Madison körüli botrány során kiderült a csalás ténye. Nyilván a többi társkereső is trükközik ilyenekkel.

Ami azt illeti, a csalás, a megtévesztés különféle vállalati formái törvénybe ütköznek, szerintem helyesen. (Gondolom mond valamit pl. az Enron neve, hogy mást ne mondjak.) Ha jogi intézkedés nem is indul, annyit mindenképpen érdemes megtenni, hogy felhívjuk a mit sem sejtő férfiak figyelmét a csalásra.

Még annyit hozzátennék, hogy minden valószínűség szerint sok diszkrimináló cég azért felmarkol EU-s támogatást azzal az ürüggyel, hogy ő ám nem diszkriminál, meg betartja az esélyegyenlőség elvét, miegymás. Ez már azért nem pálya.

 

 

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Könnyelműen átsiklasz afelett, hogy ebben az esetben az oldalak üzemeltetői csalással (kamu női profilok) és a diszkrimináció gyanítható eltitkolásával (mert az eltérő díjszabások tényét aligha kötik látványosan az érdeklődő férfiak orrára) “tálalják” a férfi felhasználók elé a kereslet-kínálat olyan viszonyait, melyek valójában nem léteznek.

inorad
Olvasó
inorad

Marhaságot írtál.

Csak akkor lenne jogos és igazságos a nők ingyen belépője, ha ezért cserébe kötelesek lennének szexet adni minden férfi vendégnek, mert ők fizettek a belépőért. Csak így lenne igaz az az állítás, hogy “a férfiak is jól járnak”.

Egyébként normális férfi NEM fizet olyasmiért, ami egy nőnek olcsóbb vagy ingyenes. Ez mindenre igaz, nem csak a klubokra, társkeresőkre, hanem pl. az életbiztosításra is. Dehát a férfiak többsége sík hülye, ezért ki lehet őket zsákmányolni.

Azt azért magyarázd el, hogy miért háborodna fel az állam / világ / mindenki, ha a férfiaknak lenne ingyenes és csak a nőknek kéne fizetni? Pedig magánszektor…

Geri P.
Olvasó

rettenetes, ismerve hogy ezek a semmire nem való szarok társkeresésre alkalmatlanok, amit ezekre elherdálsz abból már nyugodtan elmehetnél egy prostihoz is, és ott arra használod a csajt amire igazándiból való, és nagyobb eséllyel megkapod amiért odamentél ellentétben az ilyen húspiacokhoz, azt kell mondjam aki van olyan barom hogy ezekért fizet az meg is érdemli.
Ez csak tiszta üzlet, van egy beígért termék amiért a sok loser fasz fizet, a nők meg a sok szaros vegyszerért fizetnek amit a bárgyú képükre kennek mert azt hiszik attól majd kevésbé asznak össze/híznak el/tűnnek diszkrétebben idiótának.

Ezért nyilván nem fog nő fizetni, akkor kiürülne az oldal, mert tudja nagyon jól a webszolgáltató is hogy NEM társkeresni tolja fel a képét egyik nő se ide, legfeljebb a problémáira keres valami palimadarat ÁTMENETILEG aki esetleg megoldja az anyagi zavarait lévén hogy a nők többsége csóró és alulfizetett primitív mukája van (hadd ne vonjak a szellemi képességekkel ebből adódóan párhuzamot, semmi nem véletlen történik)
tehát ezek a jellemzően a középkorú elvált más gyerekével egyedül küszködő elbaszott életű fajta nők. De érthető ugye hogy a nők ösztön vezérelte primitív agya másképp működik semhogy megközelíthetőek legyenek ilyen oldalakon keresztül?
Na már most akkor miért ne kérhetnének pénzt érte? ha van olyan hülye aki fizet akkor hajrá.

Reszet Elek
Újságíró

Az biztos hogy a modern technika jól kiszúr a nőkkel. Régebben a kis faluban legfeljebb egy vándorszínész, egy garabonciás diák, az uraság kocsisa és hasonlók jelenthették a változatosságot, akinek végre szétnyithatóak voltak azok a combok, ma meg már virtuális princekkel lehet ismerkedni és onnan (sikertelenül) megugrani az újabb szinteket.

Ott a másik kedvenc a fogamzásgátló, aminek köszönhetően szó szerint el lehet kúrni a fiatalságukat, eltompítani az ösztöneiket.

No meg egyre inkább férfimodellekbe préselik a külső hatásokkal könnyen befolyásolható nőket…

Nem is csoda hogy a nők évtizedek óta egyre boldogtlanabbak és persze azzá tesznek mindenkit mást is maguk körül.

-
Újságíró
-

“Egyértelműen tudattam vele, hogy ez nem randi lesz. Miután átjött, kinyitotta az ablakomat és szakszerűen elhelyezte a berendezést. Megköszöntem a munkáját, és azonnal kirúgtam. Később írt nekem, hogy szeretne ténylegesen is randizni velem, de soha nem válaszoltam rá, amit egyáltalán nem bánok.”

Egy intelligens és gyakorlatias férfinak kerülnie kell minden olyan nőkkel való kontaktust, mely munkaereje és erőforrásai kihasználására irányul. Durva egyébként, amikor egy nő nem shit test-el, hanem rögtön a “kapcsolat” elején tudatosan egy férfi kizsákmányolását tervezi.

Évekkel korábban egy nőismerősöm (megtudva, hogy jól főzök) megkérdezte, hogy milyen ételt készítenék neki. (Azt feleltem, mivel bölcsész, papírgaluskát kap.)

Geri P.
Olvasó

hülye vagy te, ha lehet bőrös virslit kínáltál volna nyeles tojással még vette is volna a lapot!
különben az isten mentsen az ilyen semmire kellő öntelt bölcsész picsáktól, undorító emancipált fajta az összes, ha azt a minimális akadályt megugorja amivel semmire való diplomáját megszerzi még a legtöbb önigazolást is talál benne, hogy ő mennyire penge alak hogy már lenézheti a társadalom minimum felét.

DennisVT
Újságíró

Ezért ráírtam, és jeleztem neki, hogy igazából csak arra keresnék valakit, hogy beszerelje az új légkondimat. 

Nyilván nem fogom a csajt védeni a sztoriban (de mégis fogom), de nehéz azt a férfit sajnálni, aki ezek után átmegy és beszereli. Ez biztos áldozathibáztatás, de leszarom: igenis felelősségünk van abban, ami történik velünk. Ennek a férfinak is kurva nagy, ráadásul gyakorlatilag a nő még őszinte is volt feltéve, hogy igaz, amit írt : “Egyértelműen tudattam vele, hogy ez nem randi lesz.
Ugyanígy visszafele: ha egy nő egy idő után képtelen felismerni a helyzetet, ahol ő bizony csak egy numera lesz, vagy maximum alkalmi partner, de mégis újra meg újra “reménykedik”, az nekem ne panaszkodjon.

Nem olyan bonyolult ám ez a szexpiac.

Plusz van pár túlzás is a cikkben, amit erősnek érzek. Pl:
Ők minden egyes ilyen afférba abban a reményben másznak bele, hogy az aktuális napra meghódított Don Juan életük nagy szerelme lesz

Sztem elég nagy részük tisztában van azzal, hogy a tinder mire van. Néha nekik is kell bonyodalom nélküli egészségügyi kúrás.
Azok a nők reménykednek inkább a nagy szerelem megtalálásában, akik már eleve kizárják az első találkozós szexet. Nyilván a többi sem bánná, de kétlem, hogy az a nő, aki relatíve könnyen vállalja a gyors szexet, az a nagy szerelmet keresné itt.

az egyetlen valós funkció, amire egy online társkereső alkalmas, az alkalmi légyottok felhajtása a férfiak szerencsésebb genetikai csoportba tartozó 20%-a számára. (…) Ezzel a szerencsétlen 80% számára az utolsó ajtó is bezárult a nők vonzalma felkeltésének esélye előtt.

Talán kezdetben így volt… vagy talán innen nyugatabbra. De a top 20%on kívül létezve is lehet a tinderen csajt találni anélkül, hogy brutál lemondásokat kéne eszközölni a nők külsejét illetően. Persze nem fog az ember kimondottan jó nőt találni, meg fiatal cicababát, az tényleg csak a felső (inkább 5-10) százaléknak a kiváltása.
Én sem tartozom a felső 20ba, és életem első tinder találatából randi lett, csók az első alkalommal, szex a másodikon. Persze aztán engem is beárazott a rendszer úgymond, hiszen ez a sikerráta tarthatatlan számomra, de azért a későbbiekben is relatíve rendszeresen lett párom (mondjuk hetente 2-3, normál, hozzám illő életkori és távolsági – Bp – beállításokkal). Nekem az a tapasztalatom, hogy innen igazából már csak rajtam múlt, hogy lett-e találka. A “titok”, hogy nem komoly, velős beszélgetéseket kell eszközölni, ahol megpróbálod magad eladni, hogy milyen értelmes komoly normális pasas vagy, hanem könnyed, laza, szórakoztató, vicces dumálgatásokat. Azt is csak röviden, nyugodtan hamar a tárgyra (=randira) kell térni.
Persze a felső 5-10%on kívüli pasiként nem nagyon fogsz első alkalommal dugni (nekem talán egy ilyen volt, mondjuk 20 tinderes randiból), le kell futni bizonyos köröket, amit másoknak nem. Itt már a saját lelki alkatodra van bízva, hogy mennyire vagy képes azzal a tudattal ott randizgatni, jópofizni egy csajjal, hogy másoknak előtted valszeg már az első este megvolt… Ilyen hely a tinder.
Na egy szó mint száz: nem csak a felső 20%nak van ott keresnivaló, csak az ezen kívül lévőkre más “szabályok” vonatkoznak. De ez élőben is így van. Ma már egy kicsit is csinosabb (10/6-7) nőről, akivel randizgatnod kell 3-4szer, mire talán lesz valami, szinte biztosra tudhatod, hogy más(ok) “ingyen” megkapták. Ha ez valakit zavar, hát az pech. Ez van.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Néha nekik is kell bonyodalom nélküli egészségügyi kúrás.”

Kurvák.

“hogy másoknak előtted valszeg már az első este megvolt”

Abba rakni, akit már más összebaszott? Fuj.

Reszet Elek
Újságíró

Ha már egyszer Shakespeare halálának évfordulója van…

“And even for that do I love you the more.
I am your spaniel. And, Demetrius,
The more you beat me, I will fawn on you.
Use me but as your spaniel—spurn me, strike me,
Neglect me, lose me. Only give me leave,
Unworthy as I am, to follow you.
What worser place can I beg in your love—
And yet a place of high respect with me—
Than to be usèd as you use your dog?” – Szentivánéji álom
Anyádlába
Olvasó
Anyádlába

Atyaég, tudjátok, ki menne klímát szerelni egy vadidegen nő lakására… aki az ilyen ócska trükköknek felül, az akár az AsztroTV-t is hívhatná pénzenergiáért.

Mondjuk eleve tinderes macával nem állnék össze, mert aki a nők előnyösebb “húspiaci” helyzete ellenére sem talál magának férfit (akár szexre, akár kapcsolatra), azzal rohadt nagy bajok lehetnek. (Irreális elvárások, elviselhetetlen természet, stb.)

Szóval ez van, lehet, hogy ridegnek tűnök, de ahogy az éjjel miniszoknyában, tajtrészegen idegen férfiak autójába beülő lánynak felelőssége van abban, ha valami baj történik vele, úgy a vadidegen vénasszonyoknak ingyen légkondit beszerelő férfiak is – legalábbis részben – hibásak abban, ha felültetik őket.

“A Tinderen meg sem indulhat a kommunikáció férfi és nő között, amíg mindkét fél nem találja egymást kölcsönösen külsőre vonzónak. Ezzel a szerencsétlen 80% számára az utolsó ajtó is bezárult a nők vonzalma felkeltésének esélye előtt.” – legfeljebb a Tinderen az utolsó ajtó. De lehet máshol, máshogy is ismerkedni, olyan körülmények között, ahol nem a profilkép az első számú döntési alap. Csak néha olyan kényelmes megoldásnak tűnik ez a “bezzeg a felső húsz százalék, brühühü”.
Ethan Wolf
Újságíró

Viszonylag könnyű kiszűrni elég gyorsan, hogy melyik nő az, akinek esze ágában sincs találkozni, csak tartani kell magad a beszélgetés során pár ponthoz. Erről írtam is egy posztot:

http://sorozatrandizo.blog.hu/2016/05/26/az_online_ismerkedes_merfoldkovei

Ami a fenti cikket illeti nem tudom, mennyire lehet valós. Nő elsőre nem hív fel egy idegent tinderről a lakására. Az oké, hogy én mint férfi hazaviszem őket, rádumálom, de nő csak akkor visz haza férfit, ha már pár órát előtte ismerkedtek.

Amúgy, a profil bemutatkozó mezője is sok infóval szolgál tinderen, íme:

http://sorozatrandizo.blog.hu/2016/07/13/csajok_a_netrol_1_resz

 

DennisVT
Újságíró

“Nő elsőre nem hív fel egy idegent tinderről a lakására.”

De igen:)

Ha elég nagy a “szintkülönbség” a nő meg a férfi közt, az utóbbi javára, akkor egyes nők vére iszonyú könnyű tud lenni.

Szerk: a profilokkal kapcsolatban itt még lehet jókat nevetni/szörnyülködni/csodálkozni, stb: https://www.reddit.com/r/Tinder/

Ethan Wolf
Újságíró

Lehetséges, hogy akkora szintkülönbségnél megesik, én max 1-2 kategóriával választok magam alá, ha nagyon akarok valaki estére, de ez az 1-2 kategória kevés, hogy magához felvigyen, hozzám viszont feljönnek. Ők is úgy vannak vele, hogy azért a címüket ne tudjam. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

“Példa (valós esemény): A lány az egyik képén a kutyájával pózol.

Én: szia, szerencsétlen szőröst használod, hogy bevonzd a pasikat? Loptad, vagy saját?”

Sokkal jobb a “Dugtatok már?”

Ethan Wolf
Újságíró

:D

sureee
Olvasó
sureee

“A brit Cosmopolitan felállította a (Tinder) legnépszerűbb felhasználóinak listáját, akik – már ez is sokat mondó – nagyrészt modellek. Három 21-24 közötti nő és tíz 19-34 éves férfi került a legjobbak közé.”

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kiderult-kik-a-legnepszerubb-tinderezok-es-az-is-hogy-mi-kell-a-top-10-be-keruleshez/

 

 

ulomenen
Olvasó

Hááát… másra számítottam. Az első lány kép alapján szép és aranyos. A második olyan 12egytucat plázarihe, a harmadik meg egy kikozmetikázott 16 éves cigánylányra hasonlít…A srácok meg jóarcú, sikeres férfiak, de nem 10 db kockahasmodellbradpitt látszik a képen. Egyik- másik majdnem átlagos külsejű.

Reszet Elek
Újságíró

Nem kell komolyan venni. Semmi köze a valósághoz. A top csajoknak napi 4-5 egyezés Londonban meg évszakonként egy randi? Ugyanmár!

Naooo
Olvasó
Naooo

Mit keresnek majmok a tinderfoson? Mért nincsenek a ketrecükben?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

http://ennamegmondja.blog.hu/2017/02/17/10_dolog_amitol_fejvesztve_menekulsz_az_elso_tinder-randin

comment:

No, mivel mindig akadnak hülyepicsák, akik nem bírják megállni, hogy az észbeli képességeik hiányát világgá kürtöljék, segítek felfogni bizonyos dolgokat:)

0.    Pont: Hülyepicsa, a Tinder nem társkereső, hanem dugópartner kereső app!

1.    -2. Lásd a 0. pontot, ha nem dugtok, minek erőlködni?
3.    Kevés vagy neki, ha nagyon akarod, lesz sex, de max egyszer….
4.    Teccel neki, de mivel alapból nem dugnál vele, próbál, „tuningolni”….
5.    Balfasz, még menekülni sem tud…
6.    Ez az „almázás” a mániád, HP:), Nem sikerült cseten rendesen „megdugni” az agyad, így nincs meg számodra a „kémia” :)
7.    Állandóan nyívákoltok az egyenlőségért aztán amikor megkapjátok, hisztiztek….
8.    Magyarul: baszhatod, a diplomádra nem áll fel…..
9.    Minimum 2 szintel alatta vagy, így max egy dugás lehet belőle, fogd már fel az „erőviszonyokat”:)
10.    Rájöttél, a diplomád ellenére, hogy HP vagy, nem baj , majd újrakezded:)

RedGreg
Újságíró

Érdekes a 0. pontod, de téves. A tinder nem dugó app, hanem társkereső. Más kérdés, hogy minden egyéb ilyenhez hasonlóan, átcsúszik szexpartner keresőnek. MIvel hipergám mókus a híres hörcsög úgyis csak a helyespasseeet fogja jobbra húzni, helyespaseee meg hülye lesz nem megdugni a csajt.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ahogy Iván is, aki traktorgyárban dolgozott, a kilopkodott alkatrészeket összeszerelve, mindig egy tank jött ki, bassza meg……..

RedGreg
Újságíró

Pedig ez fontos különbség. És az ok is ebben van, arra, hogy miért nem lehet társkereső appot csinálni.

ulomenen
Olvasó

Kéne egy Zsákbamacska Társkeresőt csinálni. A tagok beszélgethetnek, írhatnak egymásnak, de magukról nem tehetnek ki képet (kutyát, tengerpartot, stb. lehet). Nyilván emailen mindenki azt küld, amit akar, de a fő vonzerő a bemutatkozó szöveg lenne. Az első randin nem lenne annyi meglepetés, hogy fényképen jobban nézel ki.  “Zsákbamacska Társkereső, mert a személyiség a kulcs a boldogsághoz.”

Már csak számolni kéne a nagy lóvét…

RedGreg
Újságíró

:D Az ötlet am nem lenne rossz. Sztem dobjuk fel, valamelyik startupra pénzt kunyizó oldalra ;)

xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nahát:

“a svéd hatóságok és média szerint a randiappok és nem a migráció miatt nőtt a szexuális bűncselekmények száma”

https://888.hu/amerika-london-parizs/elmebaj-a-sved-hatosagok-es-media-szerint-a-randiappok-es-nem-a-migracio-miatt-nott-a-szexualis-buncselekmenyek-szama-4196027/

Reszet Elek
Újságíró

https://www.she.hu/herself/20191031-a-gorenyseg-szintet-lepett-ime-a-soft-ghosting-jelenseg-csaszar-zsanett.html

“Én főleg az utóbbi jelenséggel találkoztam, és a forgatókönyv nagyjából ugyanúgy zajlott: a Tinder párjaim eleinte nagyon lelkesek voltak, aztán lelassult a kommunikáció, és az üzeneteimre csak napok múlva válaszoltak semmitmondó szavakkal, emotikonokkal.”

“Pedig eleinte minden jól alakult. Hamar egy hullámhosszra kerültünk, nagyokat szexeltünk és élveztük az együtt töltött időt. Aztán megváltozott valami. A vágy nem illant el, ugyanúgy kívántuk egymást, de már egyre kevesebbszer találkoztunk.”

Kalman
Újságíró

Belenéztem.

A cikk szerzője el van hízva, és rövidre van vágva a haja. Mondjuk úgy, hogy korántsem hozta ki a maximumot a lehetőségeiből… Nem csoda ha gyűlik benne a keserűség és nem lepődök meg ha mindenért a férfiakat hibáztatja. Nyilván a nőknek semmi felelősségük nincsen az életük alakulásával kapcsolatban.

“Nehezen tudtam elfogadni a tényt, hogy Máté szinte észrevétlenül kitörölt az életéből. Soha nem gondoltam róla, hogy ennyire gyáva alak.”

Tipikus: a nők ha le vannak pattintva, akkor minden rossznak elmondják az illetőt. Most a gyáva került terítékre. Da ha az összejövés netes volt, akkor mégis miért kellene a szakításnak megadni a módját? Már neten ledobják a bugyit, de azért szakítani gyertyafényben kellene, vagy mi a szar?

Ja, és miért is jó a ghosting? Mert ha ínséges idő jön, akkor vissza lehet térni rá. A ghostingolt nő csak még jobban rápörög a témára – ahogy a cikk be is mutatja:

“Voltak olyan esték, amikor ötpercenként nézegettem a telefonomat, hogy írt-e. A várakozás teljesen megőrjített, még aludni sem tudtam az idegességtől!”

Szóval ha összejön jobb vagy újabb pina, akkor el lehet felejteni, ha nem akkor párszor elő lehet venni a mélyhűtőből. Így kell ezt csinálni.

Igen, kegyetlen, de hát ilyen ez a popszakma. Az is bűnös aki hagyja hogy megcsinálják ezt vele! Persze azért mondják el mindennek a férfit, mert nehéz feldolgozni, hogy pump and dump áldozatai lettek a saját hibájukból.

Reszet Elek
Újságíró
normalhölgy
Olvasó
normalhölgy

Kedves Kalman!
“A cikk szerzője el van hízva…”
Ez a nő pfejj, de büdös disznó, azt csak levágni érdemes. Tisztelni minek az ilyet, igaz? Egyébként akárhány kiló lehet egy nő, és akárhogy néz ki, nem érdemel semmi tiszteletet. Lelke, szíve nincs neki, mert robot – ugye Kalman?
Az a pasi nem gyáva, csak így ad hang(talanság)ot a nemtetszésének. Ez az ő stílus(talanság)a.
“Ja, és miért is jó a ghosting? Mert ha ínséges idő jön, akkor vissza lehet térni rá.”
Csak akkor szívja meg a pasi, ha nincs visszaút. De bízzunk benne, hogy hamarabb túl lesz rajta, mintha én egyet pislogok a szemeimmel.

Reszet Elek
Újságíró

Bottal se nyúlnék hozzá, ami engem illet. Az általam beszúrt idézetek alapján pedig még ribanc is. Tinderen dugópajtik után koslat, akikkel “hamar egy hullámhosszra kerül”.comment image
A történet csak annyi, hogy némely igénytelen pacáknak elég volt a nőce egy-egy dugásra, de kapcsolatra már kevéske.

normalhölgy
Olvasó
normalhölgy

Az a szánalom, hogy lefeküdt velük.

Kalman
Újságíró

Miután a férfiakat hibáztatja az egyensúly minimális visszabillentésre ráfér. Ha egy nő csak simán el van hízva, de minden egyéb szempontból normális, akkor adok neki némi tisztelet és nem kövérezem le nyilvánosan. Sajnos a szerző ócsárolja a férfiakat, úgyhogy nem jár ki neki ez a meg nem érdemelt finom bánásmód.

Egyébként pedig pont erre volna szükségük a nőknek, hogy jól oda legyen mondva nekik: kövér kurvák vagytok mind! És hasonlók. Ugyanis ha a társadalom elítélné őket a viselkedésükért és a testükkel szembeni igénytelenségükért, akkor talán összeszednék magukat. És végsősoron csakis ők járnának jól vele!

A feminizmus kiharcolta az előjogot a nőknek, hogy bármit megtehetnek, bármilyen ordenáré módon viselkedhetnek, akármennyire elhízhatnak, egy rossz szót sem szólhat rájuk senki. És ezzel csúnyán pórul jártak, mert társadalmi kontroll nélkül teljesen tönkreteszik magukat. A feminizmus ennől a szempontból is csak árt a nőknek.

A gyávázásnak az az egyetlen oka, hogy a lelkük mélyén még a feministák is tudják, hogy a bátorság férfias tulajdonság, és gyávasággal vádolni egy férfit a legsúlyosabb sértések egyike. Ezen helyzetben azonban nincsen szó gyávaságról. A kellemetlen búcsú alól való kibújás ugyanis csak akkor lenne gyávaság, ha bármit veszítene, vagy kockáztatna ezzel. De nem veszít semmit, akkor meg minek csinálja?

A bátorság lényege nem az, hogy minden értelmetlen kellemetlen vagy veszélyes szituációba belemegyünk: ez maximum a gyerekes villogtatása volna a bátorságnak, ami máris gyanússá válik, hogy csak álca nem valódi. A bátor férfi akkor bátor, amikor kell! Amikor szükség van rá. A bátor férfi nem fogja értelem nélkül brahiból a vérét ontani, hanem csak akkor amikor a sajátjai védelmére szükség van erre!

A cikkben körülírt helyzetekben éppen arról volt szó, hogy a férfi részéről a nő csak egy jó (rosszabb esetben átlagos) numera volt, nem alakult ki kötődés. A kapcsolatban az ő számára már nem volt érték, tehát minek is pazarolta volna az idejét és az érzelmeit búcsúra meg ilyesmire? Semmi gyávaság nincs itt.

“Ez a nő pfejj, de büdös disznó, azt csak levágni érdemes.”
Ilyet pedig nem mondtam, csak tényszerűen megállapítottam, hogy el van hízva. Ha az apja vagy a férje lennék, akkor szigorú diétára és edzésre fognám. Mivel nem vagyok egyik sem, ezért csak javasolni tudom neki.

“Lelke, szíve nincs neki, mert robot – ugye Kalman?”
Ebben még nem állapodott meg egyértelműen a tudomány, hogy a nőknek van-e lelkük, úgyhogy én sem foglalnék állást.

normalhölgy
Olvasó
normalhölgy

Kedves Kalman!
“Ilyet pedig nem mondtam, csak tényszerűen megállapítottam, hogy el van hízva.”
Csak a szarkazmus beszélt belőlem.
“Ha az apja vagy a férje lennék, akkor szigorú diétára és edzésre fognám.”
Szép gondolat, de ezek pénzbe kerülnek. Jó, az is pálya lehet, ha éheztetnéd őt.
Ha csak simán futásra fognád, akkor megerőszakolják. De valószínűleg ez büszkeséggel töltene el téged, hiszen másnak is tetszik a nő.

Főttkrumpli
Olvasó
Főttkrumpli

Ha csak simán futásra fognád, akkor megerőszakolják.

Kedves normalhölgy,
Te tényleg komolyan gondolod, hogy ma Magyarországon jellemző probléma, hogy egy sportolni induló nőt megerőszakolnak?

Kalman
Újságíró

Lehet, hogy valami nyitott toleráns nyugati nagyvárosban él, nem itt vadkeleten.

normalhölgy
Olvasó
normalhölgy

Kedves Kalman!
Az bizony lehetséges.

normalhölgy
Olvasó
normalhölgy

Kedves fottkrumpli!
Nem jellemző, de előfordul. Ki tudja… Vannak peches egyének, akik belefutnak.
De az a fontos, hogy a nő jól néz ki, mert fogyott x kilót. Közben majd megnő a haja.
Hátha nem ejtik át. Jah, de igen, átejtik – mint sarat a palánkon.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Azért nem annyira ritka ,mint gondolnánk…
Ez pontosan egy hónapja történt :

https://nlc.hu/ezvan/20191009/futas-tamadas-szekszard/

Ezek meg ugye a legismertebb esetek :

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/eroszak-szex-futas-veszely-tamadas/rsbbced

És a rendőrség szégyene ,hogy amikor zsákutcába jutottak (miközben az elkövető börtönben volt, a nő telefonja leadva,mint személyes tulajdon ! ) a férjet gyanúsították:

https://ripost.hu/politik/insider/rendori-hanyagsag-emiatt-nem-tudtak-5-evig-ki-a-futono-gyilkosa-683479/

A kolléganőmet (igaz 10 éve ) de bringázás közben rántotta le valaki fényes nappal a biciklijéről,de ő rúgott, üvöltött és szerencsére jött egy másik kerékpáros srác ,amire az illető elmenekült.

Nem azt mondom,hogy minden nap előfordul,de van valós veszély .

Reszet Elek
Újságíró
normalhölgy
Olvasó
normalhölgy

Na, az a nem semmi! Ehhez is 2 ember kellett.
De attól, hogy apácák, vajon miért nem kezdtek el fogamzásgátló-kúrát alkalmazni náluk? Hiszen Afrikába küldték ki őket. Érdekes, hogy miért nem gondoltak erre.

Kalman
Újságíró

Lehetséges, hogy isteni közbeavatkozásra került a magzat a szívük alá. Szentté kellene avatni őket, nem meghurcolni! Hiszen apácák!

Blackur
Olvasó
Blackur

érdekes ehhez a cikkhez-mivel pasihibáztató- özönlenek a kommentek, ehhez

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=831284193957505&id=177908399295091 mivel pasiprobléma ergo. nem érdekel senkit, valahogy nem.

Blackur
Olvasó
Blackur
Reszet Elek
Újságíró

Bírom ahogy a nők próbálnák társadalmilag sulykolni, hogy milyen is “azigaziférfi”. Ha kapnának egy ilyen förmedvényt akkor meg sírna a szájuk.
A boldog férfilét titka: Kérdezz meg egy feministát, hogyan kellene viselkedned, öltöznöd, nőkkel bánnod stb. Aztán csináld pont az ellenkezőjét…

Balton
Olvasó
Balton

Azért förmedvénynek ne nevezd, inkább társadalmilag jól kondicionáltnak. Mint Pavlov kutyája.
Kedvencem az egyik reklámban, bárcsak minden férfi ilyen lenne: a főhősnő feje fáj munkaidőben, majd a pasi helikopterrel érkezik és hozza a fejfájás csillapítót…
Kíváncsi lennék hogyan teccene a jányoknak.
Munkaidőben x-boxozik a haverokkal, majd helikopterre pattan és segít a főhősnőnek. Aki gondolom eltartja, mert csak ő dolgozik a történetben.

wittukind
Olvasó
wittukind

nohát, szép pincsihunn, ez bomba….aszondja:
“Van az a mondás hogy minden sikereles férfi mögött áll egy nő.Ebből is látszik , hogy igenis, a férfiaknak igényük és szükségük van arra, hogy segitsenek nekik”-ez a mondás a patronodat föntébbassza mint a Kratatoa az indonézakat….részemről, csak hülyeség a köbön, ne kell vele foglalkozni..

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Tinder Experiment: 18 Yr Old Woman Tries Being A Man!!!

https://www.youtube.com/watch?v=DZTIbHIsIYw

Incelvagyok
Olvasó
Incelvagyok

Miért nem húzol el innen te szerencsétlen AIDS-es luk ? Utálom a fajtádat , semmirekellőek vagytok mindannyian.

Reactor
Újságíró

Ennek a közbohócnak ez a lételeme. A lőtéri kutya se hugyozza le, akkora senki, itt meg ugye foglalkoznak vele. Legalább az illúzióját megkapja, hogy az ő véleménye ér valamit pusztán azért, mert elhangzott.

Horvath Anton
Olvasó

Nyugdíjas aztán unatkozik. Számtalan ilyen kísérlet bizonyította már ezt hogy nőknél több match jelenik meg, de tovább egyik sem vizsgálta az algoritmust. Ugyanis az a sok “nem válaszol” panasz az pont abból indul hogy rengeteg ilyen match csak az egyik felhasználónál jelenik meg. A másik meg a kamuprofilok rekordmagas száma. Sok nőstény is fel van mindig háborodva hogy a nagy nehezen kiválogatott szupercsávó(100-ból az 1) az nem válaszol neki. Na vajon miért? Mivel egy geci nagy kamu :D Aztán a matchek számát lehet hogy nem korlátozza az algoritmus nők esetében mint a férfiaknál, de a kommunikációt viszont igen. Tehát a valós profillal folytatott beszélgetést is három mondat után blokkolja az app. Szétdobja a párokat aztán ennyi volt a lamour. Úgyhogy igen csak nagy szerencsének kell lennie még 500 matchel is mire abból találkozó is lesz. Mindez persze havi 8-12 ezer forintos előfizetésért cserébe, amiről érdekes módon megint csak senki sem beszél az ilyen “tényfeltáró” videókban.