Reszet Elek
0 megosztás

Olimpiai beköszönő – avagy valami bűzlik Brazíliában

A magyar idő szerinti szombat hajnali megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az újkori nyári olimpiák közül a harmincegyedik. Minden bizonnyal ez az olimpia is hatalmas felhajtások közepette fog lezajlani (már a megnyitón megcsodálhatjuk a modern Brazília szimbólumaként Lea T transzvesztita modellt), az emberiség egyik legnagyobb nézettségű rendezvénysorozata részeként, ám a zajos történések sem fedhetik el az elrémítő tényt, mégha nálunk nem is cikkeznek róla, meglehet valami olyasmi készülődik Rióban, ami alapjában változtathatja meg a női  versenysport jövőjét, egyben jó példával szolgál mindannyiunk számára, hogy az oktrojált és tudományos alapot nélkülöző gender elmélet őrülete milyen mértékben káros férfinek és nőnek egyaránt, tesz tönkre mindent .

Ha dióhéjban is, érdemes áttekinteni az olimpiák történetét, hogy lássuk honnan indultunk, hol tartunk, mit jelentett és jelent.  Érdekes kontraszt lesz összevetni azzal a groteszk paródiával, amivé vált, válni fog.

 A kezdetek…a régmúlt

Az ókori olimpiai játékok kezdete az idők homályába vész. Hagyományosan az i.e 776-os olimpiát tekintik az elsőnek. Zeusz isten tiszteletére rendezték az éliszi Olümpiában. A folyamatosan növekvő, kiegészülő versenyszámok (stadionfutás, kettős stadionfutás, öttusa, ökölvívás, fegyveres futás stb.) kivétel nélkül valamely harci tevékenység ritualizált formái voltak, űzésük és maga a versengés pedig egyfajta férfias áldozat Zeusz, a legfőbb isten előtt. A férfias jelző azért is helyénvaló mert a résztvevők kivétel nélkül csak férfiak lehettek, akik ruhátlanul versengtek egymással, sőt a hagyomány szerint a nézőtéren sem tartózkodhattak nők (eltekintve a fogathajtó versenyek fogatainak esetleges női tulajdonosaitól). Létezett csak női részvevőkkel rendezett versengés is (Héraia), de ez mind jellegében, mind jelentőségében nem sok említést érdemel. Végső soron az olümpiai játékok arra szolgáltak hogy a férfiak legkiválóbbjai a legfőbb isten és a férfiak közösségének a színe előtt kinyilvánítsák képességeiket és megküzdjenek a legkiválóbbat megillető tiszteletért, megbecsülésért. Az olimpiai játékok fontosságát jelzi, hogy a görög időszámítás alapjává vált, emellett az ókori görög azonosságtudat egyik fontos alapja is volt.

 Az újkor…újabb kezdetek

Legtöbbünk által ismert tény, hogy a régmúlt olimpiákat az 1896-os athéni olimpiai játékokkal kezdődően élesztették újjá. Az olimpiák célja megváltozott, eltűnt belőle a kizárólagos férfiasság, hiszen már a 1900-as párizsi olimpián is megjelentek a női versenyzők, szám szerint huszonketten. Értelemszerűen eltűnt a görög maszkulin főisten előtt tett férfias áldozat jelleg. Kialakították a hármas győztes kategóriáját (arany, ezüst, bronz), azaz megszűnt a kiválók legkiválóbbika-elv is. Az újkori olimpiák eszmei alapja a nemzetek közötti háborúk helyett azok baráti és nemes versengése propagálása lett. A sors sajátos fintora hogy az újkori olimpiák története szinte teljesen egybeesik az emberiség történelmének legkegyetlenebb és legvérzivatarosabb időszakával.

 Az újkor…folytatódik

Az újkori olimpiák immár százhúsz éves időszaka nagyon sok változást hozott és ezek bizonyos aspektusaikban korántsem pozitív változások voltak. A második világégés utáni időszak az olimpiákat a nagyhatalmi vetélkedés színterévé tette, a sportban elért sikerek politikai eszmerendszerek önigazolásává váltak. Több olimpia is politikai bojkott áldozatává vált (erre korábban is volt precedens).

Az olimpiák szervezése, rendezése, döntései és maguk a versenyek illetve szellemiségük is elanyagiasodott. Az olimpiák csak a leggazdagabb országok által anyagilag kivitelezhető monstre produkciókká, gazdasági megavállalkozásokká váltak, amelyeken keresztül gigászi pénzösszegeket mozgattak meg. Elharapózott a korrupció, a világcégek megjelenésével, a reklámbevételek növekedésével mindent elárasztott és mindenkit elbódított a pénz szaga.

A modern tudományos eredményeknek köszönhetően széles körben elterjedtek a korszerűbb teljesítménynövelő drogok. A vetélkedésben alantas előnyök megszerzése intézményes kereteket is öltött, az egyedi esetekből országosan, tudományos háttérrel is támogatott, szervezett tömegjelenség lett. Mindannyian emlékszünk a keletnémet sportolókra, a kínaiak közelmúltbeli sikereire, ahogy a jelenlegi orosz botrány is közismert. Mivel a doppingolás egy lépéssel mindig a kimutatása, ellenőrzése előtt járt, látenciájának, a sportközösségeket érintő penetrációját még megbecsülni sem lehet. Valójában minden sportteljesítmény művi segítség nélküli mivolta vált megkérdőjelezhetővé.

Az olimpiák a terrorizmus számára is kedvelt célponttá váltak. A terror általi fenyegetettség az 1972-es müncheni olimpia óta minden olimpia része, a biztonsági intézkedések egyre növekvő, elképesztő összegeket emésztenek fel.

A jelen olimpiáit szemlélve, ha egy kicsit a látványos színfalak és csinnadratta mögé nézünk, korántsem hízelgő kép tárul elénk, az olimpiák „fejlődési íve” sok tekintetben elszomorító. Az ember azt gondolná, ahogy mondják, nincsen lejjebb. Ám a tények rácáfolnak eme dőre reménykedésre.

A jelen…. és jövő  – A terminátorok eljövetele

A riói olimpiai játékok lesz az első olyan olimpia, sőt igazán jelentős világméretű sportesemény, ahol minden különösebb megkötés nélkül transgender személyek (a továbbiakban is a személy szót használom rájuk) minden következmény nélkül versenybe szállhatnak. Noha személyük nem ismert, megerősítést nyert, hogy a brit atlétikai csapat tagjaként két férfinak született és nővé operált személy is nagy valószínűséggel részt vesz az olimpiai megmérettetésben női versenyzőként.

Hogyan lehetséges ez? Mindezt egy 2015 novemberében született NOB egységi választmányi gyűlés határozata teszi lehetővé.  A határozat szerint mindenkit (függetlenül attól hogy átesett-e nemváltó műtéten) olyan neműnek kell tekinteni, amilyennek vallja magát. Egyetlen kikötést tesz (mivel azért a nemek között természetesen különbséget tesz, noha a manapság szokásos módon), férfinek bárki vallhatja magát és ezzel versenyezhet a férfiak között, de nőnek csak az, aki egy évre visszamenőleg igazolni tudja, hogy a szervezetében a szérum tesztoszteron szintje nem haladta meg a 10 nmol/L mértéket. Vagyis a férfiak és nők közötti egyedüli különbséget a tesztoszteron szintjükben látja a „tisztelt” szervezet. Olyannyira igaz ez, hogy az igazságosság jegyében a nőnek született, önmagukat nőnek tartó és nőként is versenyzőket a megmérettetés szintjén férfinek tekinti, csak férfiként engedi versengeni, ha a vérükben a szérum tesztoszteron szintje ezt az értéket meghaladja. Ez a testi elváltozás a hyperandrogenismus jelensége és a legtöbb esetben betegség áll a hátterében.

holley mangoldNoha az emancipáció jegyében a legférfiasabbnak mondható sportágakban is megjelentek a nők (persze sok sportágat finomítani is kellett hozzá, lásd pl. jéghoki), senki józanul gondolkodó személy számára nem lehet kétséges hogy a nők és férfiak okkal versenyeznek egymástól elkülönítve (vagy néhány sportágban megegyező nemi arányú csapatokban). A legnőietlenebb busafejű, szőröshátú, pattanásos, szétkokszolt női súlyemelő vagy nehézatléta sem érhet a férfi élvonal nyomába, de általában is elmondható hogy a sportágak tekintetében a nők egyszerűen biológiailag másodrendűek. Akár erőt, gyorsaságot, állóképességet, koncentrációt, térérzékelést (vö. lövészet) vagy akár logikai képességeket (vö. sakk) nézünk, a női élvonal mindenhol és minden sportágban nagyságrendekkel elmarad a férfiakétól. Minden a két nemet egymással szembe állító, egyenlő alapokról induló verseny a nők vereségével zárul.

Nem sok értelme van különösebben sok példát hozni, elvégre a dolog valóban evidencia mindenki számára, de néhány megmosolyogtató esettel mégis célszerű érzékeltetni a különbséget:

1, A 2013-as évben az akkor világranglistát vezető amerikai női jégkorong válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a Salisbury Középiskola hokicsapatától.

2, 1998-ban Karsten Braasch, aki akkor a 203-ik volt a világranglistán, kihívta a Williams testvéreket, akik azzal dicsekedtek, bárkit képesek legyőzni a férfi rangsor első kétszázán kívül. A meccs előtt Braasch golfozott és sörözgetett egy kicsit, elszívott néhány cigarettát, majd 6-1-re és 6-2-re verte a lányokat. A meccs után Serena Williams azt nyilatkozta, nem gondolta volna hogy ilyen kemény lesz, lévén olyan ütései voltak amelyek a női mezőnyben eredményesek lettek volna, Braasch pedig simán visszaütötte.

3, 2012-ben Az USA női fociválogatottját 8-2-re verte az USA U-17-es fiúválogatottja.

Lehetne sorolni a példákat, noha koránt sincsen annyi, mint sokan gondolnák. Viszonylag ritka az ellenőrzött és fair körülmények közötti párharc férfi és női sportolók között. A férfiak számára az ilyesminek nincsen kihívás értéke, nem megmérettetés, a legtöbb nő számára pedig kimondva vagy kimondatlanul egyértelmű a borítékolható vereség, amit nemétől függetlenül senki sem szívesen szenved el.

A túlélés, a harc a jobb nőstényért, a vadászat az évmilliók alatt minket férfiakat a nőkkel összehasonlítva biológiai harci gépekké tette, minden porcikánkra hatással volt, minden testi funkciónkat, szerveink működését eme evolúciós céloknak alárendelve alakította át.  Mégha a civilizáció el is puhított minket, az örökség él, munkál bennünk. Mindenki elősorjázhatja személyes tapasztalatait is, egyértelmű lesz a végeredmény, megerősítheti, a férfiak és nők fizikum, intellektus és harci-túlélési ösztönök tekintetében nem egy „ligában játszanak”, nincsenek egy szinten.

A különbségeket jól érzékelteti ez az amatőr felvétel is, ahol egy átlagos oroszlán csap szét az öt főből álló sakál falkában és csinál rendet az egymást bántalmazó sakálok között.

Egyszerű belátni hogy nem pusztán a tesztoszteron szint tesz minket férfiakká, a csontozatunk teherbíróbb, a térérzékelésünk jobb, testtömegünkhöz képest nagyobb a szívkapacitásunk és még sorolhatnám a nemi különbségeket. Férfi biológiai sajátosságokkal bíró személyek női mezőnyben való versenyeztetése körülbelül olyan, mintha terminátorokat szabadítanánk az emberek közé. Az új szabályozás alapján elegendő lesz, ha a férfi sportoló nőnek vallja magát (még műtéti átalakítás sem kell, azaz „kukis lány” is lehet) és művi úton 10 nmol/L alá szorítják le a szérum tesztoszteron szintjét potom egy évre az adott verseny előtt. Megjegyzem még ez az érték is körülbelül a háromszorosa egy normál nőének.

A következményeket borítékolni lehet. Ahogy a dolog elterjed, terminátorok állnak majd a dobogó összes fokára, ők tartanak majd minden pályacsúcsot és rekordot. A nőknek, a VALÓDI nőknek esélyük sem lesz áthidalni a nemi különbségeket. Vagy elfelejtik az élsportot vagy olyan sportágakat választanak, amelyek valóban a női sajátosságokra épülnek, mint például a művészi torna, a kissé modoros szinkronúszás és hasonlók. A riói olimpián, az atlétikai közvetítések esetén, ha szerepel brit atlétanő, célszerű lesz levenni a hangot a tévén és zenei aláfestésként feltenni a Terminátor 2 című film főtémáját. A későbbiekben, az évek múlásával állandósítható is a zenei aláfestés, ha rávinne a lélek, hogy “női” sportközvetítést nézzünk.

Így számolja fel a mai „modern” feminizmus a női egyenjogúsági törekvések korábbi eredményeit. A forradalom valóban felfalja gyermekét, de valahogy nem tudok neki örülni.

Post Author: Reszet Elek

Reszet Elek
https://www.youtube.com/watch?v=mxsoJM896fM
f Facebook
0 megosztás


112
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
19 Egyéni hozzászólás
89 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
21 Hozzászólások szerzői
Reszet ElekKalmanredgregMakarovVasgerinc Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ez a tendencia valóban nagyon szomorú….nem is igen értem,miért kellene bármelyik sportágban összehasonlítani női és férfi szintet. A sportnak az egészségről, a nemes versengésről ( és nem arról,hogy kinek milyen kimutathatatlan új szere van,ami még nincs a dopping listán) és nem utolsó sorban a fair play-ről kellene szólni. (Tán ezért az egyik nagy kedvencem a Tűzszekerek c. film,nekem az az igazi olimpiák időszaka). Persze nőként/lányként jó érzés volt (büszke voltam rá),ha ping-pongban megvertem egy-egy fiú osztálytársamat (de azért a legtöbbtől kikaptam és a bátyámat is csak 10-ből egyszer tudtam/tudom megverni nagy harcok árán),de nyilván élsportban ez lehetetlen és nem is kell. A nőknek a nők között kell legjobbnak ,jónak lenni. Az ilyen átműtött,meg nőnek vallom magam esetek meg egyszerűen észbontóak,úgy érzem az igazi olimpiák  korának sajnos befellegzett….

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Na igen beérni látszik a felvilágosodással kezdődött folyamat, az elmebaj a végállomás :) Különben az olimpiának a mai formájában már nincs értelme, a nemzetek közti verseny és a rengeteg beáramlott pénz teljesen eltorzította az eredeti eszmét, a lelkes amatőr úriemberek versenyét, gyakorlatilag profik versenyeznek,  sok sportágban bevettek a szadista edzési módszerek és  általánosan elterjedett a doppingolás.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Védett állat eszi a védett növényt?:)

Akkor is elsunnyogják, amint azt is, ha migrik erőszakolják meg a fehér nőket, lásd még: elnézést is kért a megerőszakolt hülyepicsa a fehér ember rasszizmusáért:)

Gyönyörű:)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Jogos a kérdés amit felvetettél, de a megoldás nem. Amikor kitalálták az olimpiát, a nagyjából azonos fizikai adottságokkal rendelkező fehér emberek versenye volt. Mivel a feketék fizikai erőfölényben vannak a többi rasszal szemben, azoknak esélyük sincs nyerni azokban a olimpiai  versenyszámokban, ezért ezeket törölni kellene az olimpia versenyei közül. Azokat kellene meghagyni, ahol mindegyik rassz azonos eséllyel indulhat.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Razide
Újságíró

Tetszik az intrókép, nekem is kedvencem volt a Sarah Connor Chronicles :-)

Adolf Weininger
Újságíró
Balton
Olvasó
Balton

Nem tom’ tán Hufi-blogján vagy hol olvastam régebben, hogy az Ausztrál női foci-válogatottat megverte talán a Melbourne-i junior korú férfi-klubcsapat, eléggé nagyon. Van egy youtube video is, küzdősportos (nem találom sajna), ahol összeeresztettek hasonló súlycsoportú nőt-férfit thai-boxban, és amikor a férfi rákoncentrált lebontotta simán a női ellenfelét *megjegyzés alant.

A transz-gender problémáról én egy kicsit kevésbé vagyok szkeptikus mint Te, ui. nem oly rég az UFC-nél engedtek indulni transz-gender versenyzőt de a címvédő női harcos (Ashlee Evans-Smith) gyakorlatilag szétverte az ellenfelét. “However, Dr. Eric Vilain, director of the Institute for Society and Genetics at the University of California, Los Angeles, told Time that “male to female transsexuals have significantly less muscle strength and bone density, and higher fat mass, than males.” Vilain reviewed Fox’s medical records and supported her right to fight women.”

*Zárójelben: félre ne menjen senkinek ami írtam, nagyon szeretem a küzdősportokat, és azon belül a női szakágakat is! De azért ne eresszük össze őket férfiakkal, hagyjuk azt meg a polkorrekt akciófilmeknek…

Big G.
Újságíró
“1998-ban Karsten Braasch, aki akkor a 203-ik volt a világranglistán, kihívta a Williams testvéreket, akik azzal dicsekedtek, bárkit képesek legyőzni a férfi rangsor első kétszázán kívül. A meccs előtt Braasch golfozott és sörözgetett egy kicsit, elszívott néhány cigarettát, majd 6-1-re és 6-2-re verte a lányokat.”
A múltkori vitánk során pont ugyanezt az esetet akartam felhozni. Ahogy a cikk helyesen megfogalmazza:
“A túlélés, a harc a jobb nőstényért, a vadászat az évmilliók alatt minket férfiakat a nőkkel összehasonlítva biológiai harci gépekké tette, minden porcikánkra hatással volt, minden testi funkciónkat, szerveink működését eme evolúciós céloknak alárendelve alakította át.”
Mindezek fényében végképp nem értem, hogy egyes férfiak miért félnek annyira a törvény előtti egyenlőségtől???
-
Újságíró
-
“Mindezek fényében végképp nem értem, hogy egyes férfiak miért félnek annyira a törvény előtti egyenlőségtől???”
Ha a nőknek a kisujjunkat nyújtjuk, a karunk kell nekik.
Másrészt a férfiak és nők azonos jogállapota is az utóbbi nemnek kedvez: napjainkban Ausztriában 3,301,628 nő  és 3,080,879 és férfi rendelkezik választójoggal.
Ugyanakkor ha törvény előtti egyenlőség alatt azt érted, mint Zombigyilkos vagy jelen sorok szerény írója (vagyis mindennemű többletjog, kvóta és egyoldalú szociális juttatás megszüntetését), a véleményünk nem sokban különbözik.
Big G.
Újságíró

Pontosan ezt értem. Szemben sokakkal, akik nem csupán a többletjuttatásokat szüntetnék meg, hanem alapjogokat is megvonnának a nőktől.

Big G.
Újságíró

Eddig három arany, a sors fintora, hogy mindet csajok hozták…

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Nagy csapás ez a hímsovinisztáknak, és a jobbereknek is, tekintve, hogy Hosszúban még benne van a harmadik arany lehetősége is. A hímsoviniszta jobberek a hatványozott csapások hatására kezdhetik a párnacsücsköt szorongatva álomba sírni magukat :-D

Szarkazmust félretéve a férfi úszókért fáj a szívem, ennél sokkal többre képesek, nagyon drukkolok, hogy legyen még valami, ami jól sül el. Azt meg, amit Imre Géza átélhet, senkinek se kívánom. Élete legjobb teljesítménye, és hiába a klassz teljesítmény, élete rémálmává is vált egyben, nem lesz neki egyszerű túljutni ezen.

 

Big G.
Újságíró

Az a harmadik már ki is jött belőle hajnalban :)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Basszus, tényleg. Elszámoltam :-)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Alter Ego
Szerkesztő

‘Lám a nők ugyanolyan jók!’

Nem azt gondolja, hogy a nők ugyanolyan jók, hanem azt hogy a nők jobbak. Ezért kell sírnia a hímsovinisztáknak. :)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Köszi, de nem kértem szinkrontolmácsot :-) Nem gondolom, hogy a nők jobbak. Azért kell sírnia a hímsoviknak, mert nem szeretnétek női aranyat látni, de egyelőre csak olyan van. Bosszantó malőr.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

-
Újságíró
-

Már hiányoltalak. :)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Dolgom volt a konyhában :-D

-
Újságíró
-

A főztöd FINCSI? :)

Naooo
Olvasó
Naooo

No mi a faszom volt veled eddig?

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Melóztam mint állat. De most ráérek, olvasgatok, travianon bántok mindenkit, akit érek, nézem az olimpiát és téged bosszantalak :-D

Vasgerinc
Újságíró

Az azért ugye világos, hogy Szász Emese és Hosszú Katinka nőket győzött le, Szilágyi Áron pedig férfiakat. Vagyis tök lényegtelen, hogy épp a magyar aranyakat nők, vagy férfiak szállítják, mert ahol nem magyar nyert, ott egy külföldi férfi, vagy nő nyert. Eleve leosztott ugye, hogy hány férfi és hány női arany fog születni, és nemek szempontjából pont mindegy, hogy mely nemzet férfijai és női szerzik azt meg. Magyar szempontból meg azért mindegy, mert nem számít, hogy milyen nemű, örülünk az érmének.

Egyébként egy cikk épp azzal igyekezett cáfolni a Hosszú Katinkát célzó amerikai vádakat, hogy a világcsúcsának a férfi világcsúcstól való 23 másodperces elmaradása egyáltalán nem kiugró a többi versenyszám különbségeihez képest.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus
libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Komolyan nem értem, hogy mi bajotok van egyáltalán… Abban kéjelegtek, hogy a női élsportolók mennyire nem képesek legyőzni a férfi élsportolókat. És most akkor ettől eleve értelmetlen és céltalan lenne a női versenyszámok megrendezése? Ezzel a logikával kapásból lehúztátok a wc-n a teljes paralimpiát is, a férfi számokkal együtt.

Teljesen úgy hőbörögtök, mintha az lenne a helyzet, hogy ólomsúlyokat kötözgetnek Phelps lábára, hogy Hosszú Katinka előtte érhessen a célba… A versenysportban elsősorban önmagukat győzik le a versenyzők, a saját határaikat feszegetik néha irreálisan nagy erőfeszítéssel, és az győz, akinek ez jobban megy. Egy nő miért ne próbálkozhatna meg ezzel? Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért nem vagytok képesek elismerni és elfogadni a kemény munkával elért teljesítményt, ha azt egy nő teszi le az asztalra.

Eisbrecher
Olvasó
Eisbrecher

A férfiolvasók figyelmébe:

A feministák egyik fő ismertetőjele a meggyőződés, hogy aki nem vallja nagy eszméik igazságát, az elmebeteg. Ez a komment is kiválóan példázza ezt.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ahhoz, hogy egy élsportoló bárkivel versenybe szálljon, először magával kell megküzdeni, felkelni éveken keresztül a hajnali edzésre, elviselni a fájdalmakat, a fáradtságot, a többi szart. Aztán lehet összemérni másokkal a tudásukat. Az átlagnő és az átlagférfi is a saját fizikai és mentális korlátairól indul, és a tehetsége, szorgalma alapján méri össze az erejét a többivel.

“ne azt nézzük, hogy női mellben vagy férfi mellben ki a legjobb. Hanem hogy egyáltalán ki a legjobb.” 

Ki akadályoz meg ebben? A női versenyszámok puszta léte hogyan korlátozza, hogy ezt az igényedet kielégítsd? Vedd elő a futamstatisztikákat, és csinálj belőle olyan listát, amilyet akarsz. Vagy egyszerűen csak ne nézzél női számokat, és csinálj egy férfi éremtáblát, máris célodnál vagy.

Magyarázd már meg, hogy ha senki nem kötelez téged a női úszóversenyek megtekintésére, és pusztán a férfi versenyeken megnézheted, hogy ki a világ legjobbja úszásban, akkor mi okod van az irigységen és öncélú utálaton kívül arra, hogy a nők olimpiai szereplése ellen szólalj fel?

 

 

Alter Ego
Szerkesztő

Leírtam lentebb már, mintegy helyette is. Miért nem hiszel nekem? Vagy nincs kellő pszichológiai érzéked, hogy átlásd az ő és általában a férfiak reakciójának okait?  

Nos igen, az empátiát sokszor a saját gondolkodási rendszer eltorzulása teszi lehetetlenné…

Biztosan ez visz félre téged is folyton vagy csak manipulálsz. De ne tedd, mert NEM a nők olimpiai szereplése ellen szólalt fel, hanem a nők és a férfiak közös versenye mellet. – Nem tűnt fel, hogy az egészen más?

Most mond azt, hogy nem lenne szexi a női-férfi vegyes birkózás!  :)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

De, szexi. Benne is van a rendszeres edzésprogramomban :-D

Elég nagy hablatynak tűnik nekem ez az egész, amit idekanyarítotok jó sok tekervényes gondolatban csak azért, hogy álmaitokban megjelenhessen, amint egy nagy csomó erőtől duzzadó alfahím maga alá gyűr egy rakás megszeppent nőt, akik vették a bátorságot, hogy a csodálatos férfiakkal versenyezni merészeljenek. Epic. Egészségedre :-)

 

Alter Ego
Szerkesztő

Csak neked tűnik olyan tekervényesnek, de látom azért átment… nagynehezen. :)

Köszönöm! – De, ne fanyalogj! Látom a tekinteteden, hogy te is beneveznél! :D

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Nos, ha valóban ezt az “értelmet” vállalod fel saját gondolatodként, akkor azt kell, hogy mondjam, meglehetősen kicsinyes  és önző.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Alter Ego
Szerkesztő

“Abban kéjelegtek, hogy a női élsportolók mennyire nem képesek legyőzni a férfi élsportolókat.”

Backlash. A feminizmus vagdalkozásából eredő pszichológiai és társadalmi szükségszerűség. Látni akarják az emberek a hamisítatlan girlpower-t, hogy tényleg megy-e ugyanaz a nőknek is, ami a férfiaknak, ahogyan mondják “ráadásul tűsarkúban hátrafelé”.

Hajrá! Én szívből szurkolok!  ;)

“A feminizmus addig tart, amíg nem kell felvinni a hűtőt a negyedik emelete.” 

Gondolom érted, hogy ilyen felvetésekkel, direkt módszerekkel is folyamatosan el fogják lehetetleníteni a férfiak a valósággal nem számoló, szolipszista nőmozgalmat. Jobb ha szokják a nők, mert pszichológiai okokból egyre sűrűben fog megtörténni fizikai és szellemi síkon egyaránt. És ez korántsem a nemek háborúja, csak egy kis sportszerű versengés!  :)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ha Hosszút és Cseh Lacit beengedjük egy közös medencébe, Cseh Laci valszeg jobbat úszik. De a teljesítményük alapján mégis Hosszú Katinkára lehet azt mondani, hogy nagyobb teljesítményt nyújtott, hiába érne később célba.

A saját adottságaihoz képest mindkét versenyzőnek ki kellett magából hozni a lehető legjobbat, lemondásokkal, fizikai és mentális küzdelmekkel. Hosszúnak ez úgy sikerült, hogy amelyik medencébe beszállt, onnan elsőnek jött ki, nem csak a fizikai, hanem a mentális korlátait is legyőzte, ott volt testben és fejben, a legjobb eredményeit úszta magához képest is. Cseh Laci ezzel szemben szétesett, a saját szintjét sem hozta, és kudarcot vallott, ebből a szempontból rosszabbul teljesített, mint a hozzá hasonló helyzetben és terhelés alatt lévő nő. Ez fáj?

Alter Ego
Szerkesztő

Dehogy! Miért fájna? Sőt, gratulálok! Amúgy is sokkal-sokkal jobban szeretek nőket nézni testgyakorlás közben, mint férfiakat, és ha győznek, akkor a legszebbek.

Ugye te tényleg nem érted, hogy az egész ironikus felvetés lényege, hogy gúny és köznevetség tárgyává tegye az ostoba feminizmusotokat? :)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Balton
Olvasó
Balton

Mondjuk én szívesen elkéjelegnék abban ahogy Karakas Hedvig legyőzne, de kizárólag leszorítással vagy valami izgalmas fogással…

-
Újságíró
-

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Dave Salonak és pár amcsi úszónak meglehetősen savanyú a szőlő, ahogy látom…

Koriander
Olvasó
Koriander

Elek a techno viking, jól megaszontad ! (amúgy igazad van) .
az indexen kapcsi cikk:
http://index.hu/sport/2016/08/12/noi_sportolok_a_mediaban_rioi_olimpia_2016/
szeginy női sportolók.

RedGreg
Újságíró

Majd este hosszabban is reagálok, de volt egy mondat ami nagyon vicces.

A női Michael Phelpsnek titulálták.

Tehát, ha most elkezdenék úszni, és kiderülne, hogy hátúszásban egyszerűen zseniális vagyok, kikerülnék az olimpiára, majd megnyernék minden hátúszó számot, és megjelenne egy ilyen komment, hogy megszületett a férfi úszás Egerszegi Krisztinája, akkor iszonyatosan büszke lennék erre. (Ti.: Egér utolsó olimpiai idejével lazán a második idővel lenne döntős 200 háton. És ezt 2008-ig nem tudták megközelíteni se nagyon…)

Röviden: nem értem, hogy mi a sértő abban, ha valakit a világ valaha élt talán legjobb úszójához hasonlítanak…

Koriander
Olvasó
Koriander

jajj, te, nem a Phelps a sértő, hanem az hogy a faszijának köszönheti a sikerét és hogy ezt kiemeli szinte mindegyik kommentátor- ezt tekinti szexizmusnak a tisztelt indexes újságíróNŐ.

Balton
Olvasó
Balton

Jó a kiemelésed: újságíróNŐ, én még kiemeltem volna ezt is: zindexes.

Egyik best of cikkjének a címe: Nem a feministák, a béna politikusok miatt fogy a magyar – pedig a Dajcsnak mán öt is van…

Koriander
Olvasó
Koriander

gondoltam hagyok egy kis zsindexelési lehetőséget Naooonak, mostanában olyan kis szótlan, pötyögtatja itt a napi egy hszt, mint az aranytojàst.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem értem rá mostanában, kitépték a szívem és összetaposták, hogy a htkrskrvstnbdsfszt.

Koriander
Olvasó
Koriander
libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Áldilemma. Ha megúsznád azt a csodát, senkinek se nagyon jutna eszébe téged a “férfi Egérkének” titulálni, még a szókapcsolat is idegenül hangzik. Rólad azt mondanák, hogy itt a magyar Phelps vagy az új Darnyi. És még véletlenül sem jelenne meg olyan szalagcím, ahol a neved helyett mondjuk az állna, hogy “Zimány Linda glammodell férje aranyérmes hátúszásban”.

Nem kell ebben egyenlősdi, nem kellenek férfiakról is ilyen idióta szalagcímek. Egyszerűen csak ne csinálják senkivel és kész, nem agysebészet felfogni.

Balton
Olvasó
Balton

De ezzel mi a baj, miért ne lehetne valaki női Phelps? Hiszen tényleg 20 feletti aranyérmet nyert nem? Ilyen még nem volt. Miért lenne degradáló ha egy női boxolóra azt mondják, hogy ő a női Muhamad Ali vagy a női Tyson? Amikor hasonlatot állítanak fel és törekednek az érdemek hasonlatosságával valakinek a teljesítményét felmagasztalni, akkor nem ahhoz kell hasonlítani aki a legjobb volt az adott században-érában-történelemben??

Szerintem az abszoulut nem „gáz” ha azt mondják rám hogy én vagyok a férfi Kalkuttai Szent Teréz, ha tényleg olyan vagyok mint szent Teréz.

És ha már a sport, az MMA-ban egy ideig koronázatlan úr(nő)nek számító Rhona Rouseyt nem hasonlították semmilyen férfi sportolóhoz, nem hívták női Tito Ortiznak vagy női CroCopnak. egyszerűen csak Császárnő volt a neve, vagy ChrisCyborg sem volt a női mitudoménki, hanem ő volt a Cyborg.

A cikk meg hányadék cinizmussal utat muta(sic!)t: sztereotipizálás->szexizmus->hierarchia(patriarchális elnyomás)->zaklatás->nemi erőszak. Teljesen olyan képest festve hogy a mai magyar sportolónőket Mindig és Mindenhol megalázzák a gonosz férfiak.

A végéhez csak annyit nem hiszem hogy a mai „patriarchális magyar közgondolkodásban” lenne olyan épeszű emberke aki ne venné komolyan Hosszú Katinkát és Férjét!! Nem pedig Shane Tushup-ot és a Feleségét!

 

RedGreg
Újságíró

“””Ha megúsznád azt a csodát, senkinek se nagyon jutna eszébe téged a “férfi Egérkének” titulálni”””

Ó én már hallottam férfi kézisre kommentátortól az ő lehet a férfi Görbicz kijelentést… Szóval nem egészen. De ha azt mondják, akkor büszke leszek rá. Mert a valaha volt legjobbhoz hasonlítanak :)

Balton
Olvasó
Balton
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nem sok nőiesség maradt meg bennük, ami igen, az meg túl ijesztő…..