Egy kényszerű cölibátusban élő újjászületése

Az alábbiakban M3 írásának fordítását adom közre,  amit eredetiben ezen a címen olvashatnak az érdeklődők.

A webstatisztika szerinti tízezredik oldalmegtekintésem tiszteletére közzéteszem az eddigi legnehezebben megírt bejegyzésemet, amit valaha is írtam. De ezt mindenképpen meg kellett írnom, mert bár lehet, hogy szélsőséges a helyzetem, de tudom, hogy nem vagyok egyedül. Ezt a cikket nem a nőcsábászoknak, alfáknak vagy a pinavadászoknak írtam. Ezt neked szánom – neked, aki reménytelennek látod a helyzeted. Azért írtam, hogy tudd, van remény, és jobb emberré válhatsz.

De annyira nehéz megnyomni a “Közzétesz” gombot, mert ennek a bejegyzésnek a megírása számomra szégyen. Ezért állt a piszkozatok között már legalább 5 hónapja… De életemben során már annyi mindent elszenvedtem, hogy azt hiszem, az már nem sok új bajt okozhat, ha ezt a cikket közzéteszem a manoszférában. Biztosan nem vagyok a problémámmal egyedül, és ez a bejegyzés talán segíthet másoknak is. Néhányotokra érvényes lesz a cikk. A nők pedig remélhetőleg majd megértik, honnan származik csillapíthatatlan haragom és cinizmusom. Most úgy döntöttem, hogy kiadom magamból. (Ideje volt?)

Mielőtt tovább haladnál, kérek olvasd el ezt a bejegyzést. [Összefoglaló a magyar olvasók számára: egy 40 éves 150 kilós „hölgy” tetszeleg magának, hogy egy évvel egy hosszabb távú kapcsolata után összeszedte magát, regisztrált egy internetes társkeresőbe, és elkezdte falni a férfiakat, és hogy ez őt mennyire felvillanyozza. Az őt kedvelő férfiak tipizálása után még azt is megemlíti, hogy egy alfa hímet is sikerült meghódítania, aki szerint „az önbizalom szexi”. – a ford.] Nem bántom az írót, a múltam nem az ő bűne… de egy régi érzékeny pontomra tapintott. Minél több ilyen írást olvas az ember, annál inkább elönti az egyenlőtlenség feletti felháborodás.

Amikor ilyen történeteket olvasok, a következő DOLGOKAT ÉRZEM (és igen, tisztában vagyok vele, hogy az „érzések” inkább a nők birodalmába tartoznak)

• Amikor hallok egy nőt, amint ecseteli nekem, hogy épp egy (szex)hiányos időszakon megy keresztül, és már X hete/hónapja nem szexelt, legszívesebben felképelném.
• Amikor egy nő azt mondja, hogy rondának, szeretettelennek, nem kívánatosnak érzi magát, mert a partnere nem érintette meg már 6 hónapja, legszívesebben 10 centiről röhögnék az arcába.
• Amikor egy nő azt mondja, éppen felcsípett egy fickót egy éjszakára, mert magányosnak érezte magát, akkor őszintén örülök, hogy nincs nálam lőfegyver.
• Amikor egy nő azt mondja, hogy ne érezzem magam rosszul amiatt, mert olyan régen voltam valakivel, hiszen az voltaképp csak szex, akkor kinyílik a bicska is a zsebemben.

A természet kegyetlen és kozmikus iróniája egyszerre, hogy férfiként biológiai késztetésem van arra, hogy az év 365 napjában spermiumot termeljek és olyan gyakran ejakuláljak, amilyen gyakran csak lehet és ez a vágy jóformán minden pillanatomat áthatja, mégis a feminista irányelvek szerint nem csak uralnom, hanem egyenesen el kell nyomnom, sőt valójában szégyellnem is kell a szexualitásomat. Olyan nőkre kell hallgatnom, akiknek a “szingliségének” problémája meg sem közelíti azt a megpróbáltatást, amiről én most írni fogok. Ezek a nők – akik ciklikusan ovulálnak és sokkal ritkábban igénylik a szexet olyan sürgetően, mint a férfiak – ők prédikálnak, sőt, ünneplik szexualitásukat, vágyaikat és ösztöneiket, olykor meg úgy siránkoznak rövid, átmeneti szexmentes időszakaik miatt, mintha itt lenne a világvége. Sajátos női szolipszizmusukkal soha nem fogják megérteni mennyire mások ezek az ösztönök.

A nők azt mondják, ugyanúgy szeretik a szexet, mint a férfiak. Én azt mondom, hogy lószart! Amíg alaposan túltelített a férfi prostituáltak, kísérők, erotikus masszőrök, szexmunkások és chippendale fiúk piaca, addig azt mondom, hogy egyáltalán nem. Vagy talán az önkielégítés 50 árnyalata szerint nyúlnak magukhoz? A nőknek egyszerűen nincs annyira szüksége a szexre, mint a férfiaknak, mert különben nem kellene az ezzel kapcsolatos problémákról beszélgetnünk a férfiszférában.

Nos, most térjünk vissza a szánalmas régi életemre. Nincs fényképem magamról a középiskolás időszakomtól a késő húszas éveimig, csak esetleg azokon a képeken vagyok látható, amiket mások készítettek, és véletlenül rákerültem. A középiskolából nincsenek emlékeim. Nincsenek történeteim bulikról, barátnőkről és kicsapongásokról. Ez az időszak kitörlődött az emlékeimből, mintha poszt-traumatikus stressz szindrómám lenne. Csak akkor dereng valami, ha leülök és keményen próbálkozok. De ezt nem nagyon teszem, mert nem akarom szarul érezni magam a pokoli helyzet miatt.

Én egy béta/omega/zéta voltam. Rengetegszer hagytam, hogy barátzónába kerüljek, mert én voltam az a „kedves fiú” akit az a férfigyűlölő Amanda Marcotta is megvet. Azok szerint a szabályok szerint játszottam, amit a feminin szakértők kijelöltek, s megmondták, mire néznek fel a nők, és mit becsülnek a férfiakban. Arra kértek, hogy higgyek abban, amit mondanak, ne abban, amit tesznek. „Csak légy önmagad” (a béta támogató szerepedben) – ez volt az aranyszabály és egyben a kényszerű cölibátus pokla.

<Mély sóhaj> A feminista iránymutatás szerint 12 évet érdemeltem ki a pokolban.

1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12

Nem, ez túl gyorsan ment. Próbáld inkább így felfogni:

365 + 365 + 365 + 365 + 365 + 365
+
365 + 365 + 365 + 365 + 365 + 365

Ez úgy 4380 nap. – 4380 nap anélkül, hogy elismernék szexuális lényedet. 4380 nap fizikai emberi kapcsolat vagy érintés nélkül. 4380 nap elszigeteltség és magány. 4380 nap csendes szenvedés és csendes üvöltés a tükör előtt. 4380 napig voltam köznevetség tárgya, és aki csak rám nézett, rombolta az önbecsülésem. 4380 nap, aminek a legjobb éveimnek és szexuális életem fénykorának kellett volna lennie. – …Ennyi… Tovatűnt…

Következzen egy idézet az Arcátlanul amatőr bloggerinától a Szexmegvonásról szóló bejegyzéséből:

„A szex az férfi és nő, de egyben ember és ember között történik. Még ha csak egy éjszakára szól is, ezáltal érzed, hogy nem vagy egyedül a világon, megosztottad valakivel a biológiai szükségleteidet, megtapasztaltad magadban az örömüket.”

Egyben megfogalmazza az egész megpróbáltatásomat bejegyzésének egyetlen darabkájában:

„6. Senki sem fogott meg, érintett meg, ölelt át már oly régóta. Az emberek igénylik a fizikai kapcsolatot. Nem érzem magam embernek.”

Ember és ember között… – Én nem érzem magam embernek.

Csak elképzelni tudom, hogy milyen produktív tagja lettem volna a civilizációnak, HA férfias értékek mentén lettem volna felnevelve és szexuálisan is kielégülök. Ehelyett azzal töltöttem az életemet, hogy egy mese szerint próbáltam kitalálni, hogy mi a baj az életemmel, és úgy éltem, mint egy bipoláris mániákus depressziós. Ehelyett itt ülök, egy MGTOW, és soha nem találok elég okot vagy vágyat arra, hogy tevékennyé váljak a saját érdekeimen is túl.

18-tól 29 éves koromig olyan úton jártam, ami oda vezetett, hogy azt higgyem, nem vagyok ember, értéktelen vagyok a szerelemre, nem érdemlek meg társat, és jobb lenne, ha meghalnék.

17 éves koromban vesztettem el szüzességemet egy lánnyal, akivel bő 5 hónapig tartott a kapcsolatunk. Amikor véget ért, mély depresszióba zuhantam. Azt kellett volna mondani akkor nekem, hogy vonjam le a tanulságot, ami miatt elvesztettem az önbizalmamat, és forduljak vissza a világ felé. Hogy hallgassak a nyertes srácokra.

Ehelyett követtem a feminista programozást és a női tanácsokat, és a pokolba ereszkedtem.

A feminizmus sok mindent sulykolt belém a 80-as és 90-es években. Azt tanította, hogy ne kérdőjelezzem meg a nők szexuális választását. Megtanította, hogy másképp viselkedjek velük és tiszteljem őket. Megtanította, hogy ne szólítsam meg őket agresszívan a szexért, hanem kezeljem őket emberi lényekként. Megtanította, hogy kontrollálnom kell sekélyes, kapzsi, veszélyes késztetéseimet, de engedjem meg ugyanezt a nőnek. Megtanította, hogy a kedvesség kedvéért legyek kedves, és ne várjak viszonzásul szexet. Hogy minden érzelmi és költői képességemet adjam oda, és ne várjak cserébe semmiféle intimitást.

Megtanította, hogy minden, amire vágytam, az undorító, szörnyű, és lábtörlőhöz illik.

És ezt megerősítette MINDEN nő, akivel csak beszéltem.

Azt kellett volna mondani nekem, hogy „irány a konditerem, pakolj magadra izmot, az izmos srácok menők” – „használj fogszabályzót, mert sokat fogsz mosolyogni, mert szeretjük a széles mosolyú férfiakat” – „menj el bőrgyógyászhoz, szeretjük, ha egy pasinak szexi a bőre” – „vágasd le a hosszú hajad, mert nem rockernek nézel ki, hanem mint egy rossz hippi. A kefefrizura szexi, biztos jól állna neked is” – „tanulj egy készséget, légy jó benne. Legyen önbizalmad, szeretjük a magabiztosságot.”

Ehelyett a következő mantrát hajtogatták folyamatosan: „Olyan jó srác vagy, csak várj, amíg nem jön valaki, akit neked szántak” – „Nem kell semmit sem változtatnod, csodálatos személyiség vagy, csak add magad” – „Nem kellenek neked muszklik, csak a köcsögök törődnek az izmaikkal” – „Semmi baj nincs veled, csak egy kicsit magabiztosabbnak kell lenned, ez minden” – „Az önbizalom belülről jön, nem kívülről.”

Kurva kibaszott hazugság mind!

Az volt a bajom, hogy végig azt hittem, hogy nem vagyok elég jóképű, magas, vagy jó testfelépítésű, hogy felkeltsem a nők érdeklődését. Rossz önképem volt. Ellenben minden tanács, amit kaptam, azt sugallta, hogy JÓ VAGYOK ÚGY, AHOGY VAGYOK, és ezzel lemondtam arról a felelősségemről, hogy ezen kezdjek el dolgozni. Ez ahhoz vezetett, hogy azt hittem, az embereknek azért kellene engem szeretni, ami vagyok, nem pedig amit a külsőm tükröz. Ez volt az első keresztem. Ahelyett, hogy a bőrproblémáimat oldottam volna meg, és javítottam volna az önértékelésemet, ehelyett folyamatosan azt a tanácsot hallgattam, hogy találjam meg azt, aki értékeli az én „kedves” tulajdonságaimat. Ez tovább gyűrűzött egy ördögi körbe, amiben mindig barátzónába kerültem, vagy egyből visszautasítottak a nők. Működnie kellett volna az önmagam adásának, de a rosszfiúk vitték el a pálmát. Ahelyett, hogy jól olvastam volna a jelekből, és rosszfiúvá váltam volna, rádupláztam, elkezdtem gyűlölni a rosszfiúkat, és azt hittem, hogy félrevezetik a nőket, akik majd végül hozzám fognak fordulni, hogy élvezzék a jobb minőségű szerelmet, törődést, odaadást és empátiát, ami hegyekben állt nálam raktáron. Minden tétemet az asztal közepére halmoztam és egy HATALMAS fehér lovag, egy Mangina lettem.

Enyém volt az öröm, hogy megvédtem a nőket a játékos barátaim tüskéitől és visszautasításaitól, csak hogy lássam, amint ugyanezek a nők ezekkel fekszenek le. Nem tudtam felfogni ésszel, hogy mi a fene történik. Mi a fene ütött ezekbe a nőkbe? Ó, tényleg! Nekem nincs jogom ilyen kérdéseket feltenni.

Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor egy „legyünk inkább barátok” helyzetben ragadtam egy olyasvalakivel, akibe őrülten belezúgtam. Egy nap megvallottam neki, hogy hogyan érzek iránta, elmondtam neki a fájdalmamat, ami már túl nagy volt számomra, és kértem tőle egy IGEN VAGY NEM választ. De ő csak barátnak akart engem tudni. Megmondtam, hogy „akkor elveszíted ezt a barátságot… miért nem adsz egy esélyt és teszel egy próbát?” Azt mondta, hogy nem, és megszakította a barátságot, ahelyett hogy megpróbálkozott volna egy párkapcsolattal ezzel az „igazán csodálatos és törődő sráccal”. Ő mondta így.

2 héttel később már egy seggfej nárcisztikus köcsöggel dugott egy laza kapcsolatban. Ez a köcsög egy régi barátom volt, aki tudta, mennyire őrülten kívánom a csajt. Soha egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy az orrom alá dörgölje, milyen dögös a csaj háta. Biztos élvezte a kutyapózt.

A csaj azt választotta, aki egy fikarcnyit sem törődött vele, és csak a pinája kellett neki, ahelyett, hogy azt választotta volna, aki igazán szereti. De ez oké volt, mert ő csak „szórakozást” keresett, nem párkapcsolatot.

Összeomlott a világom.

Amikor már annyiszor küldtek padlóra, hogy már nem bírod, eljutsz arra a pontra, amikor úgy gondolod, a legjobb lent maradnod. Végtelen ciklusban száguldoztak a fejemben a gondolatok.

• Engem már senki nem fog szeretni.

• Akik „kedvelnek”, azok nem akarnak.

• Milyen esélyeim lennének azoknál, akik nem is ismernek?

• Egy nő sem kíván engem szexuálisan.

• Valami végleg el van nálam cseszve.

• Biztos valami szörnyű groteszk undormány vagyok.

• Soha nem fogom érezni egy nő bőrének melegségét.

• Nincs nő, aki vonzónak vagy kívánatosnak tartana.

• Soha nem nézhetek egy nő szemébe, amint magába fogad.

• Sohasem simogathatom meg egy nő arcát.

• Soha többé nem tapasztalom meg, milyen egy szenvedélyes csók.

• Senki nem tekint rám szexuális emberi lényként.

• Nem érdemlem meg a szerelmet.

• Nem érdemlem meg, hogy folytassam, nem érdemlem meg az életet.

• Az élet nélkülem is tovább zajlik.

• Talán senkinek sem fogok hiányozni.

• Vagy ha mégis, senki nem törődött velem, amikor számított volna.

• Meddig kell járatnom a kocsi motorját a garázsban, mielőtt elájulnék?

• Fordítsd el a kulcsot, te gyáva!

• Anyám talál majd rá a testemre a garázsban.

• Biztos megérti, tudja, hogy mennyit szenvedek.

• Lehet, hogy berezelek közben, nem tudom ezt megtenni.

• Hol juthatok fegyverhez?

• Nem tudok szerezni, de egy légpuska már elérhetőbb.

• Talán betörök egy bankba, túszokat ejtek és megvárom a zsarukat.

• Halál rendőr által.

• Remélem, nem fáj nagyon, amikor meghalok.

Ez nem egy hiperbolikus egyszeri mélypont. Ezeket a forgatókönyveket számtalanszor lejátszottam a fejemben. Minden szándékom és akaratom ellenére én egy evolúciós kudarc voltam. Ennyi hibázás után a testem kezdte felfogni, hogy nem tudja beteljesíteni elsődleges biológiai reprodukciós feladatát, és elkezdte megfontolni, hogy kivon engem a génkészletből. A halál tűnt az egyetlen megoldásnak.

Megbecsülés, szerelmi elfogadás, valahová tartozás. Nem nekem? Rendben. Az orosz rulett már egész elfogadhatónak tűnik.

Nem hiszem, hogy ezen a bolygón olyan sok nő belegondolt volna ebbe, vagy ezen járatná az agyát.

• Én (és a legtöbb férfi) nem sétálhatok be csak úgy egy kocsmába, hogy egyetlen kacsintás után máris minden további nélkül kapjam a szexuális visszaigazolásokat.

• És mindez nem is csak a szexről szól (nekem legalábbis).

Ez arról szól, amibe a szex is beletartozik. Hogy akarjanak, vágyjanak rám, szeressenek testileg és lelkileg, hogy elismerjenek, hogy közös dolgaink legyenek, hogy kapcsolódjunk, hogy élő embernek érezzem magam. Vagy talán csak nekem vannak más fogalmaim a szexről, mint egy átlagos lotyónak, amikor azt mondják, hogy ez „csak szex”. Később ráébredtem, hogy a férfiak többsége (értsd: Béta/Delta/Omega) sokkal több érzelmet társít a szexhez, mint a nők; sokszor olvashattam arról, hogy a férfiak ennél jóval romantikusabban gondolkodnak a szexről. És ez messze esett attól a sztereotípiától, amin felnőttem, hogy a férfiak alantas disznók, a nők pedig a szeretetteljes szexre és elköteleződésre vágynak. De mindig vissza kell térnem egy Badger nevű blogger kommentjére:

És a nők úgy látszik, soha nem fogják felfogni ésszel, hogy a szexuális hozzáférés a legmagasabb, legközvetlenebb érték, amit ők csak adhatnak egy férfinek. Azt hiszik, hogy dicséretként hangzik a férfinek, amikor ezt mondják neki: „nagyszerű ember vagy, és egy nap igazán szerencséssé teszel egy nőt! Azok a rosszfiúk, akikkel lefeküdtem, csak kósza kicsapongások, egyiket sem vettem komolyan.”

Basszák meg! Egy hazugságot tesznek közvélekedéssé, miszerint a nők számára a szex az IGAZÁN, TÉNYLEG MÉLY és FONTOS, és nem adják oda senkinek, csak annak a fickónak, akivel tényleg összepasszolnak.

Talán nem kell mondanom, hogy valahogy azért kitartottam. Bár a folyamat közben lelkem nagy részét elvesztettem, és ezzel örökké sérült maradt. Ez nem olyasvalami, amiből lassan felépülsz, ezt csak eltemetni tudod; folyamatosan hordod rá a földet, reménykedve benne, hogy valamikor kiegyenlítődik az a hatalmas kátyú, ami makacsul még mindig ott van.

Nőgyűlölet. Ez nem csak úgy magától alakul ki. Itt a lényeg!

Egyfolytában… MINDEN. KIBASZOTT. ALKALOMMAL, amikor korrigálhattam volna cselekedeteimen, hazudtak nekem. Mindig, amikor a haverok azt mondták, hogy seggfejnek kell lennem (így mondták, hogy ne hallgassak arra, hogy mit mond a nő, koncentráljak arra, amit igazán akarnak), akkor mindig tévútra vezetett egy nő.

Az anyám.
A tanáraim.
Az újságcikkek.
Más lányok, akiknek a tanácsát kértem.
Oprah.
Vágyaim tárgya, akinek a barátzónájában voltam.
(És igen, a házassági tanácsadóm.)

Egyhangúlag.

Még mindig emlékszem, hogy egyszer úgy bepöccentem erre, hogy elkezdtem pöcsként viselkedni. Végülis amit eddig csináltam, az nem működött – tehát újat kell próbálni, nem? És mit mondott erre a csaj, akibe belezúgtam, amikor nem tetszett neki a viselkedésem?

„NEM KELL ILYEN SEGGFEJNEK LENNED. TÚL JÓL ISMERLEK, NE VÁLTOZZ, TE OLYAN JÓ EMBER VAGY BELÜL, NE TEDD TÖNKRE MAGAD!”

Mindig ez a mondat visszhangzott bennem, amikor tudtam, hogy a seggfej haverom felugrott hozzá, és kúrta, mint egy állat.

Térjünk vissza AZOKRA AZ ÉRZÉSEKRE, amit a bejegyzés elején leírtam. Ez zsigeri. Nincs fölötte hatalmam. Ez már a részemmé vált. Csak kezelni tudom. De ahányszor találkozok azokkal a nőkkel, akik ebbe a szekcióba illenek, egyszerűen GŐZÜK NINCS arról, hogy mi is a magány, hacsak nem gondolkodott el rajta, milyen íze van a fegyveracélnak, amint a nyelve a szájpadlásához szorítja.

Igen, elhiszem, hogy 2 hét, 3 hónap, vagy egy év anélkül, hogy kapcsolatod lenne a másik nemmel, igazán fájdalmas tud lenni. De megkérdezem, érezted-e, hogy veszélyben az életed? Ha nem, akkor nem szenvedtél még eleget. Ha igen, próbáld ki 12 évig, aztán gyere vissza hozzám.

Engem férfiként a természet arra programozott, hogy minden nap vágyakozzak, mégis megaláznak érte, sőt azt tanítják, hogy szégyelljem magam és alakítsam át a gondolkodásmódomat.

A nők, akik vágyat leginkább peteéréskor éreznek, korlátozzák a szex hozzáférhetőségét, sőt sokszor erőforrásokat kérnek érte cserébe, mégis INGYEN odaadják könnyelműen, amikor rájuk jön a hoppáré, s nem gyermeknemzési célból, pusztán csak játékból, hogy átéljék, felfedezzék, élvezzék amikor csak kedvük tartja.

Ez a bejegyzés feldühít. Ez több érzést is előhoz belőlem. Sértettség. Szégyen. Veszteség. Bebörtönözve az időbe. Idő, amit soha nem kapok vissza.

Jobb lett volna, ha ezt az elvesztegetett 12 évet börtönben töltöm. Legalább lenne kifogásom. Legalább lenne valami rosszfiús beütésem. Talán még egy tetkóm is.

Ezt akár nevezhetjük a személyes megerőszakolásomnak is. Biztos, hogy a nők egyből támadásba lendülnek, amint ezt meghallják – de mi is ennek a kritériuma? Szégyent érzek. Nem tudok erről beszélni másokkal. Én is felelős vagyok a végeredményért, mert mindez azért is történt, amit én tettem. Bétának lenni olyan volt, mint miniszoknyát viselni. Jófiúként túlságosan barátságos voltam. A nők tisztelete és piedesztálra emelése olyan volt, mint besétálni a fiúöltözőbe hajnali kettőkor egy késő esti kávéra.

Megérdemeltem, amiért nem voltam vonzó. Egy nő megérdemelte, mert túl kihívó volt. Mindketten elcsesztük, de nem úgy, ahogy szerettük volna.

Egy nőnek nincs hatalma, és erőszakot követnek el rajta. Nekem nem volt hatalmam, sem jogom, hogy emberként érezzem magam, amikor erőszakot követtek el rajtam.

Egy nőbe behatolnak az akarata ellenére. Engem a feminizmus és a nők térdre kényszerítettek és seggberaktak, amíg rajtam röhögtek.

Mindketten a halált kívánjuk.

Mégis, amíg én köznevetség tárgyává válok, a nő az erőszak ellen tüntetők posztereire kerül.

És így tovább.

De nem mehetsz vissza, csak előre haladhatsz, és megpróbálod a legtöbbet kihozni a hátralévő idődből. Mindent megteszek, hogy magam mögött hagyjam a múltat, mert ezek az érzések nem segítenek az előrejutásban és a boldogulásban. De a keserűség, hogy ezt az utat be kellett járnom, örökre megsebzett. Nem bocsátok meg azoknak a nőknek, feministáknak, akik azt hangoztatták, hogy a férfiaknak jobban ki kell mutatniuk az érzelmeiket, és hogy a nők előnyben részesítik a „kedves” értékeket a durva, megtévesztő és elnyomó viselkedéssel szemben. Nem hiszem, hogy ez valaha is csillapodni fog.

Súlyos árat fizettem azért, mert ezt hittem.

Vége az átoknak

Egy night clubban voltam, ahol a most már exfeleségem 30. születésnapját ünnepeltük. 29 éves voltam akkor. Gyűlöltem az ilyen klubokat, a légkört, a rongyrázást, a visszataszító, pöffeszkedő nőket, a túlárazott italokat, stb… ezért korán elhagytam a bulit és elcsíptem egy taxit. Szörnyen magam alatt voltam és szánalmasnak éreztem magam. Ezért mondtam a taxisofőrnek, hogy vigyen a legközelebbi sztriptízbárba, amit már ismertem. Ott láttam egy édes, karcsú lengyel lányt táncolni, ezért előrementem a perverzek sorába. Mivel annyira dühös voltam a világra, hogy elég jól elnyomtam a belső Jófiút, ezért teljesen átmentem Sötét Triádba ennél a lánynál, bár ekkor még azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik ez a fogalom. Végül a színfalak mögé vittem őt egy gyors táncra. Mondtam neki, hogy gyönyörű, s ebbe belepirult. Megkérdeztem, hogy van-e barátja, és azt mondta, hogy van. Nem tudom, mi ütött belém, de ekkor azt kérdeztem tőle, hogy mérges-e rá. Nem volt rá semmi ésszerű okom, csak megkérdeztem. Erre gyorsan megnyílt előttem, és azt mondta, hogy igen, és elkezdte ecsetelni, hogy miért, miközben én a megfelelő helyeken elkezdtem cirógatni. Ezért azt mondtam neki, hogy „miért nem megyünk el hozzád, és adunk neki egy rendes okot, hogy felhúzza magát?” Úgy tűnik, a kezeim jól végezték dolgukat, mert lenyúlt, megragadta a farkamat és azt mondta: „megmondom a DJ-nek, hogy korán végzek. Találkozunk a parkolóban 15 perc múlva.”

Még csak nem is fizettem a táncért.

Akkor éjjel felfedeztem valamit. Mégpedig hogy 12 évi minőségi euró pornó segít abban, hogy tudjam, hol és hogyan érintsek meg egy nőt. Egyedül amiatt izgultam, hogy nehogy hamar elmenjek, de nagy csodálkozásomra nemhogy egész éjjel kitartottam és adtam neki két nagy OHHH-t, hanem meg is kellett játszanom az orgazmusomat. Még tudtam volna folytatni. Nem tudom megmagyarázni, és nem is nagyon érdekel. Az önbizalmi szintem túl volt a 9000-en.

Az önbizalom nem belülről fakad, ahogyan azt éveken át hazudták nekem. Ez idővel alakul ki benned a külső sikerélmények hatására. Ha megismétled a sikereket, magabiztosabb leszel. Ha elégszer elbuksz, az önbizalmadnak annyi. Azt mondják, csak légy magabiztos – kibaszott idióták. A sztriptíztáncost frankón megdugni megtette a hatását.

A következő pár évben még három sztriptíztáncost megdöngettem, kettővel laza kapcsolatot is kialakítottam egy időre. Az egyiket még a bárban is megdugtam… és én mondom neked, a kidobó elég rémisztően nézett ki, szóval a tűzzel játszottam, de ez volt ám az izgalom! Sosem felejtem el, mekkora szemeket meresztett egy cuki puerto ricói lány, amikor a szeme láttára lekaptam a lángosképű barátnőjét, amikor „buzikának” nevezett, csak mert visszautasítottam, hogy lejtsek egy táncot a fenséges seggével. A rondaság hamar távozott, a latina pedig bevonszolt a VIP szobába. 1 koton. 0 dollár. 1 édes dugás. Királyság.

Az egyik társkereső oldalon a nők a béka segge alá értékeltek, mert odáig alacsonyodom, hogy sztriptíztáncosokkal hetyegek (igen, gyönyörű hölgyekkel, akik pénzért vetkőznek férfiaknak, velem meg ingyen dugnak – ez valahogy elkerülte a figyelmüket). Olyan rossz véleményük volt rólam, hogy azon vekengtek, érdemes-e velem egyáltalán randizni, ha már ezekkel a rosszlányokkal lógok. A 12 évnyi pokoljárásom nem tűnt el eléggé, hogy enyhítse a stigmát.

A sztriptíztáncosok sokkal jobban emberként kezeltek engem, mint a nő, akit valójában szerettem. Még az az őrült lány is, aki a saját anyját is megkéselte.

A tudat, hogy sztriptíztáncosokat döngetek, valójában az előnyömmé vált (preszelekció?), és lehetővé tette számomra, hogy összejöjjek az ex-csajommal, aki később a feleségem lett. Élvezte, hogy gyakran cukkolhat engem, hogy szerintem ő milyen az „éjszakai pillangókhoz” képest, ahogyan ő nevezte őket. Mindig megerősítésre vágyott, hogy ő jobb náluk. Elég sokáig megvolt a szexuális kielégülés ebben a kapcsolatban. Természetesen ez egészen addig tartott, amíg vissza nem bétásodtam, és kiadta az utamat. Ekkor merültem el az internet bugyraiban és fedeztem fel a játék, dominancia, vonzalmi kapcsolók, evolúciós pszichológia, férfijogok, PUA, és a manoszféra fogalmakat. Minden piti hazugság a porba hullott, mint sorra ledőlő dominók.

A tudással, amire szert tettem, a fegyelemmel, amire a súlyemelés és testépítés nevelt most már büszke vagyok és nem szégyenkezem. Megtanultam szocializálódni, eltemettem a bétát és hiszek a magam értékében, s eljutottam életem azon pontjára, ahol megváltoztattam nézeteimet és kinézetemet. Már nem ural a punci… vagy meghódítom a saját feltételeim szerint, vagy ott hagyom haszontalan sorsára. Felvettem a MGTOW életstílust, mindent úgy csinálok, hogy az első helyen én állok, követem a saját elképzeléseimet, csak olyan kapcsolatokba bonyolódok, ahol a nők tesznek felém pozitív visszajelzéseket azzal, hogy többet tesznek le az asztalra, mint pusztán a kinézetüket és egy vaginát, különben csak dugom és dobom. Képessé váltam szemrebbenés nélkül megszakítani az utolsó mérgező barátzónázó kapcsolatomat egy érzelmi vámpírral, aki élvezni akarta egy párkapcsolat minden előnyét, anélkül hogy megadta volna, amire én vágyok.

5 éve még zokogva zárkóztam volna a szobámba, vagy még rosszabb, a bocsánatáért esedeztem volna, amiért megbántottam az érzéseit. Ma már egyenes gerinccel kimondom, hogy BASZD MEG, a saját szükségleteim és érdekem az első, ez mindenki másé fölött helyezkedik el, és készen állok továbblépni, hogy találjak egy olyasvalakit, aki engem kíván, és megérdemli mindazt a királyságot, amit meg tudok neki adni. Nem érdekel, mennyire haragítom magamra, vagy hány feminista mondja, hogy maradjak jófiú, hogy a bugyijába férkőzzek. VÉGEZTEM A JÓFIÚVAL. Kigyúrt vagyok, magabiztos, semmit sem kell bizonygatnom, nem lehet lekenyerezni a punci ígéretével, és azt teszem meg magamnak, ami jólesik. Nem dőlök a kardomba más igényei miatt. Törődj a magad jólétével, ez a hitvallásom.

Ez egy hosszú és fájdalmas magányos út volt, s azt kívánom, bárcsak ne kellett volna végigmennem rajta. De nem kaptam újraosztást, nincs újratöltés, nincs újraélesztés. Ami nem öl meg, az megerősít, így hát itt vagyok. Tehát megállok, magamba szállok, elemzek, és korrigálok – ha elrontom -, annak érdekében, hogy soha többé ne kövessem el azt a hibát, és azokat a kibaszott kék pirulás hibákat újra. Ezt hívják TANULÁSNAK és SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSNEK. Az evolúció egy fájdalmas és zűrös dolog.

Kurvára nem tudhatod, milyen szar elátkozottnak lenni

Néhányan azt mondhatják, hogy ez egy hosszú, szánalmas nyafogás. Hát… talán igazuk van. De úgy éreztem, el kell mondanom a szenvedés és győzelem történetét. Ahogy látom, a történetben véget ért az én részem, befejeződött a fejezetem. Túl idős vagyok ahhoz, hogy bármit is tegyek ezzel, nem pörgethetem vissza az idő kerekét. Csak annyit tehetek, hogy megtartom az ígéretemet, és nem vesztegetem az értékes időmet, energiámat vagy erőforrásaimat egy olyan nőre, aki kiszórakozta magát az alfákkal, és most letelepedne egy bukó bétával, mint a régi énem. Nem. Magányos farkas alfaként élek, és saját törvényeim szerint élem tovább az életemet. Ez már nem rólam szól.

Ez a történet arról az énemről szól, aki a középiskola és az egyetemen idején folyton egyedül ült a szobájában, és éjjel azon töprengett, hogy az a lány, akit igazán kedvel, és akivel jól bánik, miért dug éppen egy frissen a kocsmából felszedett fickóval. Ez a történet azokról szól, akiket levegőnek néznek a felpumpált egójú, a tomboló hipergámiától elvakult és a Facebookon magukat kellető ribancok, akik egytől-egyig túlbecsülik a saját szexuális értéküket, és lényegében sorban állnak, hogy “lemészárolják” őket a nőcsábász PUA-k, hogy aztán végül egy szegény introvertált, kényszercölibátusban élő, barátzónásított srácnak panaszkodhassanak, hogy minden férfi disznó, és bárcsak találnának maguknak valakit, aki olyan jóravaló, mint ő.

Meg akarom törni a szenvedésnek ezt az ördögi körét, és meg akarom tanítani ezeknek a középiskolás srácoknak, hogy mondják meg ezeknek az ördögi piócáknak, hogy basszák meg! Azt akarom, hogy törjenek ki a barátzónából, gyúrjanak, szedjenek fel némi izmot, művelődjenek, NE TÖRŐDJENEK a ribancokkal, ne hajkurásszék őket ezzel is növelve az egójukat, inkább fókuszáljanak csakis önmagukra. Így hosszú távon jobban járnak majd és előrébb lesznek a játékban.

Miattam pedig felesleges aggódnod. Tovább gyúrok a p90x kondigépemen, feszesen tartom a testem, társaságba járok, tovább keresem a gyémántot a sárban, és nem jutalmazok arra méltatlan ribancokat észveszejtő orgazmusokkal, hanem csak dugom és dobom őket. Tízezerszer jobban nézek ki, mint régen, és a Sötét Játékba csábítom most is a fiatal sztriptíztáncosokat, ha nagyon akarom. Van mellettem egy nyílt kapcsolatban élő férjezett lány (nem tudom, miért buknak rám a férjezett nők). Gyanakvással tekintek mindenre, aminek hosszú lába és pinája van, s megvan az erőm, hogy minden manipulációs kísérletet leszereljek – rajtam nem fog a pina hatalma, felfedeztem a Játék egy új formáját, ami nekem jól bevált, amikor új nő után nézek. Én ezt Ateisták játékának nevezem (majd írok erről is a későbbiekben). Annyit mondok, hogy a szende szűz, hűséges, jó kinézetű lány, akit én is keresek, sokkal könnyebben felfedezhető, ha az ember önmagát az ördögnek adja ki és ezzel nem is ejt túlzottan tévedésbe senkit sem. Leginkább ezt akarom. Mert mérlegelve a helyzetem rájöttem, hogy a lelkemet nem gyógyítom meg a dugom és dobom sorozattal, és ettől nem leszek jobb ember. A halálos sebekre nincs gyógyír.

Folytatom Piros Pirula stílusban.

Utószó:

Szóval érted már, hogy honnan származik a cinizmusom és dühöm. Most már tudod, hogy miért nem jó ötlet számomra „férfivá válni és elvenni egy ringyót”. Most már tudod, miért gyűlölöm a feminizmust és annak őrült ideológiáját. Most már tudod, miért nézek így a züllött viselkedésre. Most már tudod, miért nem hiszem el azt, amit a nők mondanak, és miért követem azt, amit tesznek.

Most már tudod, miért neveznek engem a feministák nőgyűlölőnek. Az a vicc az egészben, hogy én betűről betűre a feminizmus szerint cselekedtem, hiszen emberi lényként bántam a nőkkel és az elvárások szerint becsültem őket. Szerettem és megbecsültem őket. Annyi szép dolgot tettem értük, és nem csupán azért, hogy a bugyijukba férkőzzek, hanem azért, mert egy rendes, becsületes ember voltam, egy olyan férfi, aki mélységesen vágyott egy szerető, emberi párkapcsolatra.

És abba, hogy úgy szerettem a nőket, ahogyan a feminizmus megkövetelte, majdnem belepusztultam.

Nőgyűlölet. Egyetlen gyermek sem születik ezzel az érzéssel. És itt rejlik egy fontos morális kérdés, amin törhetjük a fejünket. Senkinek sem „jár” a punci, de most mégis, mit kezdjünk azokkal a srácokkal, akiknek a szabadon garázdálkodó hipergámia (vagy ahogy én nevezem, az új norma) miatt problémájuk van a randizással? Mi a fenét csináljunk velük? Eutanizáljuk őket?

Biztos tudnék még többet is írni erről, de most ezt el kell engednem. És most lehet, hogy a te szemed is könnyben úszik, mint az enyém. Remélem, hogy ez a bejegyzés nem fog kísérteni engem. Ha ez csak egyetlen fiatal fiút is visszatart attól, hogy egy magas hídról a vízbe ugorva elveszejtse önmagát, akkor már jól végeztem a dolgomat. Csak remélni merem, hogy nem ébredek fel egyszer arra, amint a legjobb Londo Mollari hangomon felteszem magamnak a kérdést: „Jóságos teremtőm, mit tettem?”

Ember és ember között.