George Herceg

Mennyi az exek ideális száma?

A fenti kérdésben két szélsőséges álláspont ismert. Az egyik szerint „kurvából lesz a legjobb feleség”, vagyis ha egy nőnek sok kapcsolata volt, akkor legalább tapasztalt a szexben és már kiélte magát, így nem kell megcsalástól és válástól tartani. A másik szélsőség az un. konzervatív felfogás, mely szerint minél kevesebb kapcsolata volt egy nőnek, de leginkább zéró, annál könnyebb lesz vele tartós párkapcsolatot vagy házasságot működtetni.

Véleményem szerint egy nő párkapcsolati értékéről és képességeiről, illetve a szakítás és megcsalás kockázatairól önmagában az exek száma nem árul el semmit. A kérdést differenciáltabban kell megközelíteni. Egyrészt nem mindegy, hogy az adott párkapcsolati szám milyen korú nőhöz kapcsolódik. Nagyon másképpen néz ki, ha egy 25 éves nőről tudom, hogy 10 pasija volt előttem, vagy egy 40 évesről. Szintén vizsgálnunk kell, hogy az adott régi párkapcsolatok milyen minőségűek és milyen hosszúak voltak. Nem mindegy, hogy ezek a viszonyok egyéjszakás kalandok, laza szex-kapcsolatok, vagy tartós együttéléssel, esetleg házasságkötéssel járó afférok voltak. Szintén befolyásolja ítéletalkotásukat az a tény, hogy ezek a viszonyokat melyik fél robbantotta szét, és tanulságos lehet az is, ha tudjuk, hogy az afférok között volt e szünet, amikor jelenlegi párunk egyedül volt, vagy mindig egyik szerelemből sodródott át a következőbe. Ez utóbbi ugyanis társ- és kapcsolatfüggőségre utalhat.

Mit üzenhet számunkra, ha jelenlegi párunknak sok rövid viszonya volt?

Leginkább azt, hogy valamilyen okból képtelen mélyebben és tartósan kötődni egy férfihoz, viszont könnyen ismerkedik és kezd új kapcsolatot. Ne dőljünk be a kerestem az igazit és megtaláltam dumáknak, nagy valószínűséggel mi is csak egy strigula leszünk az emlékkönyvében. előnye lehet viszont, hogy mivel sok tapasztalata van a férfiak terén, ezért az ágyban tud újat mutatni számunkra.

Mit üzenhet számunkra, ha jelenlegi párunknak több, hosszú és tartós viszonya volt?

Párunk szeretne hosszabb távon partnerre lelni és a klasszikus párkapcsolatok híve, ugyanakkor vagy nem volt szerencséje és olyan férfiakkal hozta össze a sors, akik ebben nem voltak megfelelő partnerek, vagy az együttélés során az egyik fél belefásult a viszonyba. Annak megfelelően, hogy mikor ki mondta ki a szakítást, lehet megállapítani, hogy a hölgy passzív elszenvedője volt egy unalmas, diszfunkcionális kapcsolatnak, vagy ha már kifulladt minden lehetőség, képes a neki nem megfelelő viszonyok felrúgására. Természetesen nem zárható ki, hogy minket is elhagy egy ilyen nő, amennyiben hipergám ösztöneit nem tudjuk kezelni, de mégis sokkal alkalmasabb a tartalmas együttlétre, mint az első csoportba tarozóak.

Mit üzenhet számunkra, ha jelenlegi párunknak kevés vagy nulla és rövid viszonya volt?

Ha csak nem 18 éves az illető, akkor komoly figyelmeztető jel. Valószínűleg nem a külsejével van baj, hiszen akkor nem akarnál vele járni, hanem a kötődéssel, vagy a szexualitással lehet a gond. Esetleg még nem sikerült leválni a szülőktől, vagy egyéb mérgező kapcsolat van a háttérben. Magyarázatként még a vallási fanatizmus is szóba jöhet, de ez eléggé atipikus jelenség manapság.

Mit üzenhet számunkra, ha jelenlegi párunknak kevés, de hosszú és komoly viszonya volt?

Amennyiben tartós barátnőt keresel, esetleg családalapításon gondolkodsz, akkor Ő a te embered. Nem csélcsap, nem ugrott egyik viszonyból a másikba. Élt már komoly és tartós kapcsolatban, tehát képes a szükséges alkalmazkodásra és a hosszú távú hűségre. Az, hogy az a kapcsolat tönkre ment lehet az Ő hibája, lehet az exé, de biztos sokat tanult belőle. Ugyanakkor már rendelkezik az alapvető szexuális tapasztalattal is.

Természetesen ezek a csoportok nem választhatók ennyire élesen el egymástól, így ahogy most leírtam, hiszen befolyásolják az első bekezdésben bemutatott szempontok, illetve ítéletalkotásunkat torzíthatja a nőnk, mint adatközlő megbízhatatlansága, hiszen a hölgyek hajlamosak kevesebb barátot bevallani, míg mi férfiak inkább hozzáteszünk a barátnőink számához.

Kérlek írjátok le, hogy nektek mennyi az exek ideális száma és miért!

4 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 5 4 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: George Herceg

George Herceg
Amerika felfedezése után pontosan 484 évvel születtem meg a New Yorktól légvonalban 7043 km-re fekvő Budapesten. Apám tervezőként szennyvíztisztítókon dolgozott, míg Anyám Apámon, így 7 hónappal később egy februári napon egy szülészorvosnak sürgős esethez kellett sietnie. Kapcsolataim a nőkkel már ekkor megkezdődtek. Először Anyámmal érintkeztem, majd a nővéremet is megismertem aminek gyermekkoromra jelentős hatása volt. Felnövekedvén iskolákba és lányok után jártam. Később megtettem az első lépést a válás felé: megnősültem, ami után 5 évvel szabad lettem. Jelenleg a világegyetem két nagy kérdésével, az őskáosszal és a női lélek működésével foglalkozom.

88
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
16 Egyéni hozzászólás
72 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
19 Hozzászólások szerzői
ChirrazombigyilkossureeeINewtontimecutter Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
DennisVT
Újságíró

Mit üzenhet számunkra, ha jelenlegi párunknak sok rövid viszonya volt?
Leginkább azt, hogy valamilyen okból képtelen mélyebben és tartósan kötődni egy férfihoz

Erre a RedPill elmélet inkább az, hogy mivel a kapcsolatok kapuőrei általában a férfiak, így ők nem találtak elég értéket az adott nőben a szexualitásán kívül ahhoz, hogy kapcsolatban maradjanak vele. Más szóval a sok rövid viszony már egy tünet, nem pedig az alapvető probléma. Ha olyan nagyszerű csaj lenne – aminek része az is, hogy jól választ -, akkor az első pár férfi valamelyike tuti maga mellett tartotta volna.
Megint más szóval, egy nő nem attól lesz ribanc (túl magas partnerszám), hogy túl rövid idő telik el a “helló” és a szex közt, hanem, hogy túl rövid idő telik el a szex és a “viszlát” közt.

Mit üzenhet számunkra, ha jelenlegi párunknak több, hosszú és tartós viszonya volt? Párunk szeretne hosszabb távon partnerre lelni és a klasszikus párkapcsolatok híve, ugyanakkor vagy nem volt szerencséje és olyan férfiakkal hozta össze a sors, akik ebben nem voltak megfelelő partnerek

Nem szeretem, ha bénáknak és magatehetetleneknek állítjuk be a nőket. Én hiszek bennük, erősek, okosak, tudják mit akarnak, és hogy kell elérni /sarcasm.
Nem kell a passzív szerepbe hozni őket azzal, hogy “nem volt szerencséjük”. Egyszerűen szarul választanak. Van felelősségük benne. Sok. Főleg fiatalon a lábaik előtt hever a világ a randipiacon, pláne ha legalább átlagosak, és odafigyelnek magukra. Az a csaj, akinek a 10. pasija sem megfelelő, az szarul választ.

Hogy mennyi az ideális szám? Szexuális értelemben? Nem házasodom, a többihez pedig nem érdekel különösebben. De mondjuk 20 évesen max 2, 25 évesen max 4-5, 30 körül max 7-8. De 30 körül ebben már legyen komoly kapcsolat is.

Naooo
Olvasó
Naooo

“mivel a kapcsolatok kapuőrei általában a férfiak”

Pont fordítva.

ulomenen
Újságíró

Vagyis: a férfiak kapuőrei a kapcsolatok??????

Big G.
Újságíró

Huszonévesen mindig megkérdeztem az aktuális csajokat, hány pasijuk volt. (Ma már nem teszem…) Szinte mindig mindenki hármat mondott. Valahogy érezték, hogy ez egy elfogadható középérték a rém kínos szüzesség és a kurvaság között. Egyetlen egyszer hangzott el egy tizenhármas szám, ami az este végére tizennégyre ugrott. De ez tényleg kivételes.

DennisVT
Újságíró

Hogy 14re ugrott?:)

Big G.
Újságíró

:))) Vannak néha kapufák, de azért gyakrabb a tiszta találat…

Naooo
Olvasó
Naooo

“a rém kínos szüzesség”

Egyáltalán nem kínos, csak fogyatékos szarok gondolják ezt.

RedGreg
Újságíró
RedGreg

“””rém kínos szüzesség”””

Már kérdeztem, de mi a fészkes faszom kínos a szüzességben? És kérlek az ilyen majd ha nagyfiú leszel megtudod faszságokat mellőzd…

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem kínos csak szar.

DennisVT
Újságíró

Big noi szuzessegrol beszelt, es ok tenyleg ugy vannak vele, hogy egy eletkor v elethelyzet utan egyre kinosabb. Ez persze fassag, de mar ez is a mai korszellem nevelese. Szerintem abszolut nem kinos egy 20 evesen szuz no, de ezt ok maguk nem igy latjak.

Tudod, ez egyfajta allando versenyszellem naluk, ha a baratnok mar mind, akkor o is. Csordaszellem?:)

Big G.
Újságíró

Dennisben azt bírom, hogy mielőtt válaszol egy kommentre, előbb értelmezi azt. Red, ezt Tőled is elvárnám. Képes vagy rá. A második megjegyzésed is arról tanúskodik, hogy nem érted a másikat. Manapság azért nem kérdezem, mert többnyire harminc körüli csajok akadnak horogra, akiknél nincs jelentősége az exek számának. Ha őszintén válaszolnának, valószínűleg elég magas számot mondanának, vagy még inkább azt, hogy egyszer tényleg össze kéne számlálni…

RedGreg
Újságíró
RedGreg

“””Dennisben azt bírom, hogy mielőtt válaszol egy kommentre, előbb értelmezi azt.”””

Mi a különbség a férfi és a női szüzesség között? Leszámítva azt, hogy amíg a katolikusok egyik irányba, úgy te a másik irányba misztifikálod túl…

“””Manapság azért nem kérdezem, mert többnyire harminc körüli csajok akadnak horogra”””

Mert egy mocsadék vagy, akinek a hűség lófaszt nem jelent. De erre nem lennék büszke…. Avagy annó a férfiak meghaltak a hűség és a becsület párosért…

De ne aggódjatok, igazatok van, nekem itt nincs dolgom köztetek, szóval ez az utolsó hszem. Örüljetek, lelép egy hülye lúzer :D :D

Mérgezzétek tovább a fiatal srácok lelkét azzal, hogy ciki szűznek lenni, és a csajokét, hogy gáz 10 évesen szűznek lenni. És ha azt mondjátok antifeministák vagytok köpjetek a levegőbe és álljatok alá….

Reszet Elek
Szerkesztő
INewton
Olvasó
INewton

Ezzel még életemben nem találkoztam ezért számomra ez nem Urban Dictionary, hanem Urban Legend. Amúgy én is csak 30 évesen vesztettem el és büszke vagyok rá. Loser powa!

Big G.
Újságíró

Ami a szüzességet illeti, mindenki úgy él, ahogy akar. Nekem személy szerint teher volt annak idején, ahogy a legtöbb férfinek és nőnek is az. Az igazán szívás az, ha valaki vallási okból őrzi a szüzességét, mert azzal csak magát szopatja. Ám ha valakinek ez eredményez jó házasságot, az valószínűleg jó boltot csinált. Még akkor is, ha egy ilyennel sem találkoztam soha.

RedGreg
Újságíró
RedGreg

“””Nekem személy szerint teher volt annak idején”””

Na szóval miért teher neked az, hogy még nem keféltél? Fel nem foghatom, hogy vannak magukat férfinak tartó véglények, akik a korszellem miatt érzik magukat rosszul, és azért akarnak dugni, hogy elmondhassák hogy már egyszer dugtak.

“””Az igazán szívás az, ha valaki vallási okból őrzi a szüzességét”””

Nem, az az igazán szívás, ha valaki a hiszteropliberális dogmák mentén élve pont a liberalizmus lényegét, a világ dolgairól való szabad gondolkodás képességét veszti el.

“””Még akkor is, ha egy ilyennel sem találkoztam soha.”””

Mindenesetre a statisztikák azt mondják, hogy jobb esélyeik vannak rá…

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Ez a cikk szar. Nem azért, mert a gondolatvezetése rossz, hanem mert egy olyan hallgatólagos feltevéssel operál, ami teljesen abszurd.

SOHA az életben nem fogod megtudni, hogy egy nő hány pasival (és nővel meg kutyával stb.) hány évesen és mit csinált. Se neked nem lesz őszinte, se a barátnőinek, de még önmagának sem. Mert ugye számít-e az, hogy a nagyf-szú józsikát lesz.pta? Vagy hogy dezsőke s.ggbe qrta? Ugye, hogy nem, mivel még mindig szűz!

A legjobb, ha nem is kérdezed, és nem foglalkozol a múltjával. Sőt, a legtöbb nő a megfelelő diszkréció mellett simán félreqr. Úgy, hogy senki, legfőképp férjeura nem fog tudni róla semmit. Azért tegyük hozzá, hogy a férfiak nagy része is ezt csinálja. Képmutatás, fapofa, és félreqrás. A házas ismerősem 80%-a félreqr. Fiúk és lányok is.

Egyébként meg kizárólag nőknek hasznos ez a cikk, mert sok sok őszinte véleményt kapnak arról, hogy mennyi is az az ideális szám, amit mondani lehet.

Szerintem inkább az a fontos, hogy minél többféle nővel kell lenni. Szűzzel, tapasztalttal, qrvával. Fiatalon milyen jó kifogni egy olyan tapasztalt nőt, akinek épp az a heppje, hogy szűz fiúkákat tanítgat. Ugyanígy semmihez sem fogható egy megfelelően lucskos, szűk, szűz puncika. Talán a legfontosabb egy olyan nőt találni, amivel az ember tabuk és korlátok nélkül szétqrhatja az agyát (nem feltétlen feleségnek).

Na, ennyi.

 

ulomenen
Újságíró

Van ebben valami, hogy minden nő olyan számot mond be, amit akar. Node régen rossz, ha azzal foglalkozunk, hogy egy nő mit mond egy ilyen kérdésre.

Alkalmi kapcsolatnál nyilván nem számít, mennyi az annyi, viszont komolyabb járásnál, több időt eltöltve, beszélgetések közben azért lehet olvasni a sorok közt. Meg kell is, ha monnyuk gyermekeink anyját keressük.

Reszet Elek
Szerkesztő
Reszet Elek
Szerkesztő

Gondolom a céltól függ. Ha alkalmira kell, akkor nem gond a sok ex, legalább (remélhetőleg) ügyes lesz az ágyban. Ha meg hosszabb időszakra, kötődéssel, tutujgatással, akkor a minél kevesebb.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ugyanakkor már rendelkezik az alapvető szexuális tapasztalattal is.”

Na nehogy már ez előny legyen.

ulomenen
Újságíró

Volt szó arról sokszor, hogy a nőknek alfa, kell, aki ráadásul nemcsak hajlandó elköteleződni, de a megbízhatóság és jóapukaság mellett vad és titokzatos marad…

Talán nőként sem könnyebb  szende szüzikeként lesütni szemüket minden férfi előtt, viszont életük legelső szexpartnerével -aki egyben a férjük- sokat tapasztalt világleányaként viselkedni az ágyban.

Oké, tisztában vagyok vele, a férfiak többsége megelégedne a mai lányok statisztikájának negyedével is, nem feltétlen igényelné a nullát.. De azért nagy tételben igaz az, hogy amelyik nő szereti a f@szt, az nemcsak egyet szeret belőle, amelyik nem szereti, az meg egyet sem szeret.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De azért nagy tételben igaz az, hogy amelyik nő szereti a f@szt, az nemcsak egyet szeret belőle, amelyik nem szereti, az meg egyet sem szeret.

Kiegészítés:

Aki meg azt “mondja neked”, hogy nem szereti, az nagy valószínűséggel a Tiedet nem szereti:)

 

ZegiBabus
Olvasó
ZegiBabus

:(

Suum cuique
Újságíró

http://www.huffnagelpista.com/blog/telegonia-miatt-kizarolag-szuz-novel-erdemes-csaladot-alapitani http://www.huffnagelpista.com/ne-doljunk-be-a-kurvabol-lesz-a-legjobb-feleseg-hazugsagnak.html http://www.returnofkings.com/70425/research-suggests-that-a-womans-body-incorporates-dna-from-the-semen-of-her-casual-sex-partners A sok partneres nő kevésbé megbízható, ezért a férfi joggal várhatja el a nőtől, hogy ha stabil monogám párkapcsolatra “jelentkezik”, akkor az arra való alkalmasságát bizonyítsa azzal, hogy előtte nem fekszik le fűvel-fával. Ez egy teljesen jogos és normális elvárás, ami erkölcsileg és emberileg is indokolt, de ha valakinek ez nem lenne elég, azoknak ott a statisztika: a stabil párkapcsolatra való női képesség a szexuális partnerek számának növekedésével csökken. Ha egy pasi szűzlányt vesz feleségül, az esélye arra hogy a házasság még 10 év múlva is egyben lesz, 80%. Ha a nőnek előtte volt már 2 másik szexuális partnere, ez az esély 43%-ra zuhan. http://www.dailymail.co.uk/news/article-2733220/Women-don-t-sleep-wedding-happier-marriages-men-play-field-without-worry-study-finds.html http://socialpathology.blogspot.hu/2010/09/sexual-partner-divorce-risk.html 0 lifetime partners: Sweet virginal manna. A bit weird, but you’re confident you’ll break her in. 3 lifetime partners: Typical woman. Wife and mother of your children material. 10 lifetime partners: Above average. Proceed with caution. 15 lifetime partners: Well above average. Be dominant or she’ll cheat. 25 lifetime partners: A whole lot. Use her and lose her. 100 lifetime partners: Stopwatch material. You wonder how fast you can get her from “Hi” to “Spread your ass cheeks, I’m going in”. http://heartiste.wordpress.com/2008/12/29/its-easy-to-identify-a-slut/ http://deansdale.blog.hu/2014/11/03/patriarchalis A feminista kritika szerint a szüzesség, meg a nők “hűsége” azzal kapcsolódott össze, hogy a gonosz férfi tudni akarta, hogy biztosan az ő gyereke, aki örököl majd. Az angol Wikipedia ‘Patriarchy’ szócikke írja: “Some scholars point to about six thousand years ago (4000 BCE), when the concept of fatherhood took root, as the beginning of the spread of patriarchy.” Azonban ez miért is probléma? Ez teljesen jogos elvárás, hogy nem akarsz kakukkfiókát nevelni. Vagy már ezt se szabad? Az ember törvényes örökösei ma is elsősorban a gyermekei. Ha nő vagy, akkor könnyű a dolgod, teljesen biztos lehetsz abban, hogy a tieid. Te szülted meg őket, ez nem is lehet vita téma. De ha férfi vagy, az apai jogállás az ún. apaság vélelmén alapul, miszerint a törvény abból indul ki, hogy asszonyka kizárólag a férjével élt nemi életet. “Mater semper certa; pater est quem nuptiae demonstrant” – vagyis az anya mindig biztos, az apa az, aki a házasság annak mutat, mondja a római jogi közmondás. Az apai jogállás rengeteg következményt hoz magával, ha csak jogilag nézzük ott van a tartási kötelezettség, meg a legtöbb apa egyébként is sokat invesztál a gyermekbe, nem csak kézzelfogható anyagi javakat, hanem gondoskodás, stb. stb. Na most ha főszabállyá válik a felszabadított női szexualitás, akkor a társadalmunk egyik alappillére dől össze. Akkor mi van az apaság vélelmével? Töröljük el? Minden egyes gyermek esetében DNS-teszttel állapítsuk meg az apaságot? Lehet emellett érvelni, és nyilván idővel egy apasági teszt egy kétperces dolog lesz, amit egy a sarki boltban megvehető pipettával el lehet végezni, csak a vicc az, hogy vajon kik tiltakoznak a genetikai apasági teszt ellen? Na bizony a feministák, Franciaországban pl. killobbizták a betiltását. Vagyis szabadítsuk fel a női szexualitást, és a férfi viselje egyedül az immár FOKOZOTT kockázatát, hogy egy olyan gyermekbe invesztál elképesztő sokat, aki nem is az ő gyereke. És ugye akkor élete munkáját is ő örökli. Nem gondolod, hogy ez abszurd? Nem gondolod, hogy érthető, indokolt és mi több jogos, hogy a társadalmi rend akként lett kialakítva, hogy az ilyen undorító, igazságtalan szituációk kialakulásának esélyét minimalizálja? Aztán ott van a radikálisan feminista gondolat, hogy egyáltalán az apaság fogalmát töröljük el, legyen matriarchátus, éljünk úgy, mint a majmok, azaz mindenki kefél mindenkivel kénye-kedve szerint, az utódokat meg az állam, vagyis a MINDENKITŐL beszedett adóból tartjuk fenn. Naja, csak kiesik a motiváció: a majmoknál pont az a tanulság, hogy mivel gyakorlatilag mégse mindenki mindenkivel párosodik, hiszen a béták kiesnek a körből, nekik mért… Tovább olvasás »

Qukori
Olvasó
Qukori

A majmok matriarchátusban élnek? Ahol mindenki mindenkivel párosodik, illetve mégsem, mert a bétáknak nem jut nőstény? Miféle butaság ez már megint! Minden emberszabású majomfajnál a hímek közül kerül ki a vezető, tehát ha már archátus, akkor inkább patri. Ami meg a szaporodást illeti: a gorilláknál elve csak a vezérhím párosodhat, de szó sincs arról, hogy őt a nőstények választanák ki. A hímek egymás közötti versengéséből győztesen kikerülő lesz az “ezüsthátú” (a domináns helyzetéből eredően megnövekvő tesztoszteronszintje miatt ezüstösödik be a háta). A csimpánzoknál nem csak a vezérhím párosodik, viszont a kiválasztás nem a nőstények végzik el, hanem a “spermaháború”, vagyis az egészségesebb hímek spermájától fog megtermékenyülni a csajmajom, így biztosítva, hogy a jobb gének örökítődjenek tovább. Ugyanakkor a csimpánzoknál a hímek is beletesznek az utódok gondozásába, nem feltétlenül kell ehhez monogám házasság. Az ősember közösségi szerkezet és szaporodási stratégiák tekintetében nagy valószínűséggel a gorilla és a csimpánz között helyezkedhetett el – ez magyarázza, hogy a nőknek részint az egészség és a termékenység, részint az erő és a szociális dominancia a szexuálisan vonzó.

A monogámiát, s ennek részeként a családjáért dolgozó férfit szerintem sokan idealizálva és ideologizálva látják, figyelmen kívül hagyva a történeti rögvalóságot. Erről a véleményem:

http://www.ferfihang.hu/2016/08/19/nomen-est-omen-a-nok-es-a-csaladnev/#comment-63407

http://www.ferfihang.hu/2016/08/19/nomen-est-omen-a-nok-es-a-csaladnev/#comment-63439

Azért őszintén kíváncsi volnék, hogy a patriarchális monogám családmodell mellett érvelők miként érezték volna magukat a keresztény értékrend intézményesülésének néhány száz évéeben egy európai átlagférfi bőrében? Jobbágyi jogállapot, napi szintű földtúrás. Dolgozol, mint az állat – a családért? a frászt! azért, mert különben éhen halsz, de előtte még kiró rád az úriszék 200 botütést! Az asszony meg vagy ronda és büdös, vagy ha szemrevaló példány, akkor nagy valószínűséggel rendszeresen dugja a földesúr, s ez ellen nem tehetsz semmit, mert ez a szokásjog. Vagy ha nem az uraság dugja, akkor szemet vet rá a falu bikája. Nem ragozom…

Hát nem jobb a kényelmes lakásban a számítógép előtt azon duzzogni, hogy milyen könnyűvérűek a mai lányok? :)

 

Big G.
Újságíró

Egy értelmes, józan hang. Nincs veszve minden :)

Reszet Elek
Szerkesztő

“Könyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!”

Big G.
Újságíró

A jó öreg Vörösmarty… Nem ismertem, begugliztam :)

Qukori
Olvasó
Qukori

Ne zavarjatok össze! Éppen azt igyekszem táblázatba foglalni, hogy az exeimnek hány exe volt mielőtt lefeküdtek velem, hány aközben, mikor velem keféltek, s hány azóta mióta szakítottunk, azaz én vajon hányadik exük voltam a sorban. Így próbálom kikalkulálni, hogy melyiküket vegyem el feleségül, de sajnos összeomlott a rendszer. Nem bírja az excel, ha valaki az exel szexel….

Big G.
Újságíró

Vedd komolyan a matekot! :))

Qukori
Olvasó
Qukori

Igyekszem! Bár inkább erkölcstanból volna szükségem korrepetálásra. És itt aztán lehet tanulni. Lenyűgöző, hogy vannak olyan férfiak, akik puszta erkölcsi meggyőződéből, a társadalom javáért és a civilizáció fennmaradásárt vállalják, hogy megzabolázzák az ösztöneiket, s bár nők tucatjai hevernek a lábaik előtt, ők mégis kitartanak a monogám házasság intézménye mellett! :)

Reszet Elek
Szerkesztő

A nő csak maradjanak hűségesek, megkapják a megfelelő védelmet, figyelmet és gondoskodást, ha kukira támad a kedvük azt is, férfi oldalról cserébe meg lehet kissé poligám az a házasság, ha az nem megy az első részben foglaltak rovására.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Eljött a pillanat ,amikor Elekkel kivételesen nem értek egyet teljesen :)

Erről egyébként már akartam írni,mármint a hűség témaköréről.Számomra tök egyértelmű,hogy ha szeretek valakit,akkor ahhoz hűséges vagyok.Nehéz időkben is,akkor is,ha beteg,akkor is ha távol van stb….Én úgy gondolom,hogy ennek nem pusztán női erénynek kell lennie.Pláne,ha esküt teszek,pláne ha a szemébe nézve megígérem a másik embernek azt.Ugyanúgy, mintha megígéred a jó barátodnak,hogy segítesz neki és ott leszel de 10-re.Ugye akkor,ha “cigánygyerekek potyognak az égből” akkor is…Azzal is tisztában vagyok, hogy egy férfinak ezt nehezebb megtartania,mert fizikálisan  sokkal erősebb vágyat éreznek/érezhetnek,mint mi nők (mondjuk azért mi is tudunk nagyon nagyon kívánósak lenni:)).

A lényeg amit ki akarok hámozni belőle,egy kis hűtlenség,egy kis “csak szex” férfi önbizalomnövelő liaison a legtöbb férfi számára bocsánatos bűn. És azt hiszem ez az,amit meg a férfiak nem fognak soha felfogni,hogy ez a nők számára micsoda pokol (nyilván,ha kiderül). Most az ( úgy tűnik manapság már ritkaságszámba menő) normális nőkről beszélek, akik hűségesek,kedvesek, akiket nem úgy kell megerőszakolni otthon,ha a párjuk szexet akar,csak néha fáradtak,de azért szeretik ,tisztelik a férjüket/párjukat.Ők szerintem megérdemlik a viszont hűséget…Hogy mit veszíthetsz? Szinte mindent!  Egy a férfi által is nem túl fontosnak tartott másik nő,egy kis “bocsánatos bűn” miatt az egész családodat…Ugyanis egy normális nő,ha kiderül,lehet megbocsát ,de SOHA,SOHA többé nem tud úgy rád nézni,mint eddig (és ez még a jobbik eset),attól a perctől elveszíted a bizalmát-örökre! Benne marad a tüske még 20 évvel később is eszébe fog jutni. Hiába mondod,hogy megbántad,hiába magyarázod el,hogy neked semmit nem számított,neki igen. És itt jön a lényeg,hogy ha tudod ,hogy neki ennyire számít ,érdemes kockáztatni? Most nyilván tartós érzelmeken alapuló kapcsolatokról beszélek.

Én,ha megcsalnának azonnal szakítanék.Attól a perctől kezdve az az ember nem méltó a szerelmemre,a bizalmamra és nem is tudnám neki azt adni,amit addig,mert képtelen lennék tisztelni és azt az embert látni benne,mint azelőtt.Persze ez én vagyok,nem mindenki ilyen,de ezt én így érzem helyesnek.( Ez alól csak az a korábban már említett eset a kivétel,amikor valamilyen betegség/baleset stb kapcsán nem tudom szexuálisan kielégíteni és én küldöm,hogy tegye meg mással,de remélhetőleg azért erre kevés az esély)

Szóval, véleményem szerint a hűségnek kölcsönösnek kell lennie.Hogy várhatsz el valakitől valamit,ha te magad nem vagy képes ugyanazt betartani?

Reszet Elek
Szerkesztő

Hát ezt is megértük… ;-)

Mivel a két nem elüt egymástól, ez a megcsalás is más a két nemnél. A női hűségnek nem a férfi hűsége az ellenpárja, hanem a gondoskodás, biztonság, szeretet, törődés és hasonlók. Egy férfi nem akkor lesz hűtlen ha alaposan megkefél egy másik nőt mert éppenséggel megkívánta, hanem ha ezeket a dolgokat nem nyújtja a nőjének. Ugyanezen megindoklásból az a nő, aki mindezeket megkapja nem léphet félre, nem csalhat.

Szerintem női szemszögből nem a hűség csorbulása az elsődleges probléma, hanem az őszintétlenség ill. a félelem a másik elvesztésétől, azaz valahol egy bizalmi deficit.  A megcsalást személy szerint szánalmasnak tartom, mivel a nő háta mögött történik és kifejezetten őszintétlen dolog.

Nem látok problémát abban, ha a csődör néha más jászolból is eszik, csak ne maradjon ott meg a példával élve ne legyen kiscsikó sem.

Szóval tudjon róla az asszony, sőt tevőlegesen még akár elősegítheti is, legalább utána van mit elmesélni a családi ágyban rosszalkodás közben, hogy mi milyen volt.

Big G.
Újságíró

Én pedig egyikőtökkel sem értek egyet. De erről sokszor írtam már. Igazából nincs jó megoldás.

Eleknek tökéletesen igaza van: “Nem látok problémát abban, ha a csődör néha más jászolból is eszik”, viszont az asszimmetria nem túl sportszerű.

És még egy bölcs gondolat: “Szóval tudjon róla az asszony, sőt tevőlegesen még akár elősegítheti is, legalább utána van mit elmesélni a családi ágyban rosszalkodás közben, hogy mi milyen volt.” – Na, ezt a nőt keresem én már néhány évtizede, ám az enyém is inkább úgy gondolkodik, mint Vivien. Sajnos.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Elek:

“Szóval tudjon róla az asszony, sőt tevőlegesen még akár elősegítheti is, legalább utána van mit elmesélni a családi ágyban rosszalkodás közben, hogy mi milyen volt.”

Ha tud róla és ez mindkét fél megelégedésére szolgál,az egy más ügy. ÉN képtelen lennék ebben benne lenni…számomra a szexualitás elválaszthatatlan az érzelmeimtől (pl képtelen lennék egy swinger klubban,édes hármasban stb) Én már csak ilyen “vaskalapos” vagyok:)

 

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Big G:

Semmi kivetnivalót nem találok abban,ha két ember kölcsönösen megegyezve így éli az életét.(egyébkén kevés ilyen nő van,aki valóban tud érzelmeket félre rakva így létezni egy tartós kapcsolatban,miközben mélyen szereti a párját) Részemről ezek elvek,amin képtelen lennék és nem is karok változtatni,ha “megerőszakolnám” magam,akkor már nem én lennék. Ez nem olyan dolog,amin észérvekkel meggyőzve változtatni tud valaki (pláne egy nő,engem pl. sok mindenben meg lehet győzni észérvekkel,de ebben nem,mert ennek semmi köze a logikához)

Reszet Elek
Szerkesztő

Az aszimmetria szükségszerű. Elvégre mint tudjuk “mindegyik mást akar”.

Amúgy meg: Cuckquean

Az ilyen vágy gyakoribb mint gondolnánk, de a nők a saját szexualitásukat nagyon alamuszin tudják kezelni.

DennisVT
Újságíró

A női hűségnek nem a férfi hűsége az ellenpárja, hanem a gondoskodás, biztonság, szeretet, törődés és hasonlók.

Ez itt a lényeg. Tessék mindenkinek egy cetlire felírni és a monitor mellé ragasztani mindennapi olvasásra.

Qukori
Olvasó
Qukori

Ebben a hűség-hűtlenkedés témában a legjobb, amit valaha olvastam:

http://www.ferfihang.hu/2012/06/17/hutlenseg/

Az utolsó bekezdés különösen figyelemre méltó!

Ha evolúciós nézőpontból nézem a kérdést, akkor Eleknek van igaza. Ha hozzáteszem a probléma emberi-érzelmi oldalát, akkor Vivien sok igazságot mond. Egyébként pedig ha elfogadjuk az evolúciós magyarázatot a férfihűtlenségre, akkor egy szavunk se lehet arra, hogy a nők az ösztöneiktől vezérelve tesznek ezt-azt, ami szembemegy a monogám családmodellel.

Plusz egy kis matek ELEKnek: ha a minden férjnek jusson feleség alapon állunk, de a férfiaknak hallgatólagosan elnézzük a hűtlenséget, akkor óhatatlan, hogy a nőknek is hűtlenkedniük kell, különben nem lenne kivel az uraknak félrekefélni. Ez esetben vagy mindenki csal mindenkit, vagy oda jutunk, ami a “monogám” keresztény évszázadok rögvalósága volt: a nőknek valamiért vonzó (jóvágású és/vagy nagy befolyású) pasik sok nőt dugnak, míg az átlag örülhet, ha az asszony nem annyira vonzó, hogy más is szemet vessen rá. Ez persze csak viccelődő, kötekedő leegyszerűsítés (sok igazsággal persze), ne vedd túl komolyan! :)

VIVIENhez pedig egy kérdés. Egy helyen azt írod, hogy néha ti nők is tudtok “nagyon kívánósak” lenni, azaz ha jól értem, akkor erkölcsi-érzelmi elköteleződésből tudtok csak gátat vetni a kapcsolatból kikacsintó szexuális viszonynak valami vonzó egyeddel. Másutt meg azt, hogy érzelmi kötelékek nélkül nem megy a szex, vagyis ha szereted a párod (és feltételezem jól működik otthon a szex), akkor jöhet akár Brad Pitt, te érzelmek híján nem fogsz ellenállhatatlan vonzalmat érezni iránta.

Próbáljuk ezt az ellentmondást kicsit feloldani: nyilván ha nagy szerelemben vagy a pároddal, akkor is felfigyelsz egy-egy vonzó férfira a környezetedben. Ilyenkor mi tart vissza? Oda kell figyelned, hogy ne ess kísértésbe? Vagy elve tudod, hogy egy szolid flörtön kívül másra nem is vágynál? Azért arra mérget vennék, hogy egy nagyon vonzó faszi kezdeményezne, s éreznéd rajta, hogy vonzódik hozzád, vágyik rád, jó nőnek tart, akkor jönne az a bizonyos ti is “nagyon kívánósak tudtok lenni” moccanás… :) Más kérdés, hogy ilyenkor előbb-utóbb az érzelmek is felébrednek, s akkor gyakorlatilag oda az előző kapcsolat…

Még tovább morfondírozva a kérdésen (amivel már korántsem maradok tapintatos): kiválóan működő érzelmi-szexuális párkapcsolatban félrehord-e a szexuális fantáziád? Mondjuk a pároddal való szeretkezés közben beugrik-e valaki más a képzeletedbe? S ha igen, akkor elképzelhető-e, hogy az illető általad ismert hús-vér személy, vagy inkább valami híresség vagy kitalált karakter? Csak azért az indiszkrét kérdés, mert érdekel, hogy az ösztönös vágy és a humanizált működés között mekkora a különbség!

DennisVT
Újságíró

“Egy helyen azt írod, hogy néha ti nők is tudtok “nagyon kívánósak” lenni, azaz ha jól értem, akkor erkölcsi-érzelmi elköteleződésből tudtok csak gátat vetni a kapcsolatból kikacsintó szexuális viszonynak valami vonzó egyeddel. Másutt meg azt, hogy érzelmi kötelékek nélkül nem megy a szex, vagyis ha szereted a párod (és feltételezem jól működik otthon a szex), akkor jöhet akár Brad Pitt, te érzelmek híján nem fogsz ellenállhatatlan vonzalmat érezni iránta.”

Ezt a látszólagos ellentmondást baromi egyszerűen áthidalják azzal a jelenséggel, hogy könnyen összetévesztik a szexuális vágyat a szerelemmel. Ahogy elkezdenek vágyni valaki másra, beindul a hörcsög: a meglévő kapcsolata biztos, hogy nem is olyan csodás (5 perce még az volt), hiszen ha csodás lenne, akkor most nem vágyna erre az újra. Másrészt pedig ez az új vonzalom különleges kell legyen, ha a jelenlegi kapcsolata átértékelésére kényszeríti. És ha ilyen különleges, akkor bizony meg kell nézni, hogy hova vezet.
Ehhez még tedd hozzá a mai korszellemet, és készen is vagyunk.
Azért jön aztán az, hogy csak érzelmi kötelékkel megy a szex, mert amikor testileg vágynak valakire, akkor sokan azt hiszik, hogy abban rögtön érzelem is van*. Michelle Langley a könyvében ezt a drogok hatásához hasonlítja, ezért aztán szerinte értelmesebb lenne az “in love” kifejezést “on love” kifejezésre módosítani.

Persze, ha a nő nagy szerelemben van az adott párjával, akkor az új hódítónak nagymértékben kell “ütnie” a jelenlegit ehhez az egész folyamathoz. Ha nincs olyan nagy szerelem – és általában egy idő után ez a helyzet -, akkor kevésbé kell. De még ha az új pasi nagy mértékben übereli is a jelenlegit, akkor is biztos van sok (darabra, nem pedig százalékosan) nő, akik képes ellenállni ennek az egésznek. Ilyenkor esetleg az van még, hogy otthon kezdenek el neheztelni a párjukra, hiszen a párjuk megléte az oka, hogy nem követhették ezt az új csodás érzést.:)

Szerintem a női kívánósság simán tud ugyanakkora lenni mint a férfi, sőt talán nagyobb is, ami viszont biztos, az az, hogy sokkal ritkábban érzik. Egyrészt evolúciós okokból kell válogatósabb legyen egy nő, másrészt a ffi “alkalmasságát” nem olyan könnyű csak úgy ránézésre megállapítani, mint egy nőét.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Hát akkor sorjában:)

“Plusz egy kis matek ELEKnek: ha a minden férjnek jusson feleség alapon állunk, de a férfiaknak hallgatólagosan elnézzük a hűtlenséget, akkor óhatatlan, hogy a nőknek is hűtlenkedniük kell, különben nem lenne kivel az uraknak félrekefélni. Ez esetben vagy mindenki csal mindenkit…”

Ez azért érdekes,mert pontosan ilyeneken elmélkedtem korábban,ha nem is tudtam volna így(látod milyen szépen csinálom a hosszú í-ket:)) megfogalmazni,de valami ilyesmit akartam egyszer írni,csak valamiért (gondolom meló) meghiúsult.

Nos,én nem feltétlenül valamilyen férfitól leszek kívánós (jó,tudom,ez hülyén hangzik),hanem a biológiától. Pl. én közvetlenül menstruáció után vagyok fogamzóképes (így estem teherbe-tervezetten-a lányommal is). Ilyenkor elképesztően kívánom a szexet,szokott is viccelődni a párom,hogy azért várjam meg míg haza érek (munkából). Egyébként én egy picit azt hiszem (ebben is?) másként működök,mint a legtöbb nő.Például számomra nem igazán vonzó egy nagyon jóképű,tipikus Brad Pitt külsejű alak…Nálam sokkal nagyobb esélye van (jó most nincs) egy bevert orrú,vagy félfülű,vágott arcú fazonnak,mert aki “túl szép” az gyanús.Meg mindenki érte van oda,no én juszt sem…Egyébként valóban nem indulok be csak úgy attól,hogy valaki vonzó (leírnám,ha igen),ettől sokkal több kell számomra. Egyetlen,tényleg egyetlen esetre emlékszem,amikor olyan 20 éves korom körül (nyilván menses után voltam) szembe ült egy srác-vonaton (egyébként annak is eléggé pattanásos volt a képe,de nagyon jó alakja volt) és fizikálisan éreztem,hogy hú de jó lenne most egyet vele…nyilván nem szóltam neki:)

Felfigyelni vonzó férfira a környezetemben,nos naponta több száz emberrel találkozom munkám során,lehetőség lenne bőven. Persze meglátom,ha egy férfi vonzó,vagy jól néz ki,de ettől még nem indulok be (alapvető különbség talán férfiak és nők között). Ettől sokkal több kell (legalábbis nekem). Számomra nem nehéz hűségesnek maradni,soha nem is volt (pedig szeretem a szexet-a párommal). Nem esem könnyen kísértésbe,még a lehetőségét is csírájában elfojtom,ha valaki közeledne.

A párommal soha nem voltam úgy együtt,hogy másra gondoltam.Tényleg. Pont az a lényeg,hogy VELE vagyok,ettől lesz szuper,mert Ő az akivel lenni akarok.Miért gondolnék másra,ha a legjobb ott van velem.(legalábbis nekem legjobb). De értem mire gondolsz,pl az exférjemmel voltam úgy együtt (már nem szerettem és kötelességből,a családi béke érdekében),hogy másra gondoltam. Nem általam személyesen ismert (de létező személy,de elérhetetlen távolságban) volt az illető.

Reszet Elek
Szerkesztő

A matek kapcsán: Első ránézésre fogós amit írsz, de van megoldás. Egyrészt az, hogy ez egyéni életélési stratégia, nem pedig össztársadalmi, vagyis a “hűtlenkedések átlagát” nem a teljes női népesség okozza és nem a teljes férfinépesség “követi el”. Végső soron a nők hűtlenkedő részét “kommunizálja” a férfitársadalom ebben érdekelt hányada. Mindez viszont nem jelenti azt hogy minden nő hűtlen és minden pacák is félrekefél.

Továbbgondolva a férfiak érdeke a hűségre késztethető hányadból való megfelelő választás lehet, női oldalról pedig vagy a “kommunizálás” megszüntetése, azaz ne legyen mód a félrekefélésre (ez meglehetősen illuzórikus lehetőség, bár próbálkoznak vele) vagy a nők érintett hányada olyan mértékben legyen kommunizált (értsd ribanc) hogy ne fenyegessen mint potenciális opponens, a férfit elhagyásra késztető és nem pusztán gyönyörforrásként használt nő.

Qukori
Olvasó
Qukori

Elég informatív válaszok kerekedtek itt rövid idő alatt, köszi! Mondhatnánk Vivien a gyakorlati oldalról igazolja vissza, amit Dennis írt, s lényegében ez összhangban áll azzal, ami nekem is meggyőződésem (és a vitát kavaró orgazmus-kommentemben magam is pedzegettem): az evolúció nem kurvává teszi a nőket, hanem ösztön szinten megfontolttá és válogatóssá. Sok mindennek kell stimmelnie ahhoz, hogy szexuálisan beinduljanak, viszont ha ez megtörténik, leereszkedik a rózsaszín köd, és sokszor könnyebben elveszítik a fejüket, mint a férfiak.

Egyedül a korszellemmel vitáznék, Dennis! Illetve némileg árnyalnám a képet. A mai korszellem ugyanis éppen az, hogy vannak olyan nők, akik érzelmeket kiváltó komoly vágy nélkül is simán dugnak, puszta szórakozásból, önigazolásból, csaknem ők is úgy versengenek egymással a skalpvadászatban, mint a férfiak. Ami meg a komoly vágyakat és kísértéseket illeti: régebben annyi volt a különbség, hogy nehezebben lehetett felrúgni a házasságot és lelépni az új pasival. Inkább az dívott, hogy férjezett anyuka és házas apuka titokban összejárt. Sőt, a fiatal csajok közül sokan nem a saját korosztályukkal kezdték a nemi életüket élni, hanem vállalták a házas faszik mellett a szeretői szerepet. Az evolúciós logika minden társadalmi-erkölcsi rendben érvényesíti magát…

Qukori
Olvasó
Qukori

Ami pedig Brad Pittet illeti: szimbólumnak szántam, de azért Charlton Heston sem átlagpasi (Mintha te linkelted volna be a képét egy másik téma kapcsán). Vivien Leigh pedig korántsem szerény névválasztás: hol Clark Gable karjaiba omlani, hol Marlon Brando oldalán bájologni… :) Ebben meg már az egyéni ízlés mellett nemzedéki különbségek is közrejátszanak, hisz minden kornak megvannak a maga szexszimbólumai. Egyezzünk ki Harrison Fordban: Indiana Jones nem csak a maga fénykorában volt szívtipró, hanem a mai fiatal lányok is félrevonulnának vele a szertárba. :)

Qukori
Olvasó
Qukori

Elek, matematikailag talán igazad van, de hála az Égnek ezek a kérdések nem ilyen társadalommérnöki logika mentén dőlnek el! :)

Chirra
Olvasó
Chirra

“A női hűségnek nem a férfi hűsége az ellenpárja, hanem a gondoskodás, biztonság, szeretet, törődés és hasonlók. Egy férfi nem akkor lesz hűtlen ha alaposan megkefél egy másik nőt mert éppenséggel megkívánta, hanem ha ezeket a dolgokat nem nyújtja a nőjének. Ugyanezen megindoklásból az a nő, aki mindezeket megkapja nem léphet félre, nem csalhat.”
Miért,  gondoskodást, biztonságot, szeretetet és törődést nem nyújt ugyanúgy a nő a férfinak?? :O (Most az ideális esetről beszélünk, férfi és nő kapcsán is.) Csak ő még ezen felül legyen hűséges is? A férfinak viszont nem kell? Ez tipikusan az az eset, amikor egy férfinak szabad valamit egy kapcsolatban, ugyanazt a dolgot viszont a nőnek tilos. Hiába jössz a biológiával, mert ezzel semmi mást nem igazolsz, csak azt, hogy ösztönlény vagy, akit az állatias ösztönei irányítanak, nem pedig ember, aki uralkodni tud ezeken (azért, hogy ne okozz fájdalmat a párodnak). Az az apróság meg nem zavar, hogy a nők nem így gondolják? Ahogy a férfiaknak, úgy a nőknek is hatalmas fájdalom, amikor a párjuk átveri (megcsalja) őket. Onnantól pedig, hogy szörnyű trauma lesz ez a megcsalt nőnek, nem teljesen mindegy, hogy a férfiak szerint ez nem rossz dolog? Ha egyszer a nő nem így gondolja, akkor már teljesen mindegy, mert sosem fog többet megbízni benned, vagy éppen megbocsátani. Ez nagyon tetszik a férfiaknak, hogy a nő egész életében hozzájuk legyen hűséges, ők viszont nyugodt lelkiismerettel kúrogathatnak bárkit, mert éppen kedvük támadt hozzá. Az pedig különösen szánalmas, hogy arról beszél valaki, hogy a nőhöz nem hűségesnek kell lenni, hanem a “gondoskodás, biztonság, szeretet, törődés” a fontosak, csak éppen a megcsalás az minden, csak nem szeretet és törődés..és ha már itt tartunk, biztonság se, mert ki tudja, milyen nemi betegséggel vagy házasságon kívüli gyerekkel ajándékozza meg a kedves férje az ilyen félrelépések miatt. (Mert hát a biztonság az nem csak az anyagi hátteret jelenti jó esetben) Undorító ez a gondolkodás. Ha én elvárom magamtól, hogy hűségesen kitartsak a párom mellett, akkor tőle is elvárom. Pont. És hiába jöttök a biológiával. Ezen az alapon meg kéne értenetek azokat a nőket, akik a csóró pasikat elhagyják a pénzesekért – hiszen a nőkbe biológiailag bele van kódolva, hogy a legnagyobb biztonságot nyújtó férfit válasszák, aki majd képes lesz biztonságban felnevelni a gyerekeiket. De persze, erre az esetre nem vonatkozik… az ilyen nőket nem menti fel ez a fajta magyarázat, csak a férfiakat. Kicsit igazságtalannak érzem. :D De főleg röhejesnek, és cseppet sem férfiasnak. Elvársz valamit a társadtól, amit te magad viszont képtelen vagy betartani, aztán még te háborodsz fel, ha ő is félrelép? :D

Naooo
Olvasó
Naooo

“(azért, hogy ne okozz fájdalmat a párodnak)”

Fájdalmat? Jobban ráizgul, hogy másnak is kell a faszija.

Reszet Elek
Szerkesztő

Azt hiszem engem idéztél…

“Miért,  gondoskodást, biztonságot, szeretetet és törődést nem nyújt ugyanúgy a nő a férfinak?? :O (Most az ideális esetről beszélünk, férfi és nő kapcsán is.)” Nem nyújt illetve nem ugyanúgy.

“Hiába jössz a biológiával, mert ezzel semmi mást nem igazolsz, csak azt, hogy ösztönlény vagy, akit az állatias ösztönei irányítanak, nem pedig ember, aki uralkodni tud ezeken (azért, hogy ne okozz fájdalmat a párodnak).” – Persze hogy ösztönlény vagyok, mint gondolom mindannyian. Valószínűleg nagyobb fájdalmat érezne ha elhanyagolnám, nem gondoskodnék róla. Meglehet még nagyobbat, mintha én nem lennék képes a számomra hasonlóan fontos szexuális késztetéseimet levezetni (nevezd azokat bármilyen állatianak is).

“Az az apróság meg nem zavar, hogy a nők nem így gondolják?” – Az egész női nem nevében nyilatkozol?

“Ahogy a férfiaknak, úgy a nőknek is hatalmas fájdalom, amikor a párjuk átveri (megcsalja) őket.” – Ha visszolvasol láthatod, én sem preferálom az átverős, hát mögötti megcsalást. Tudjon róla és így már nem is megcsalás lesz a dolog.

“Ez nagyon tetszik a férfiaknak, hogy a nő egész életében hozzájuk legyen hűséges, ők viszont nyugodt lelkiismerettel kúrogathatnak bárkit, mert éppen kedvük támadt hozzá.” – Én biztos nem hozok haza porontyot, nem kerül kakukkfióka a fészekbe. Ágálhatsz ellene, de még a tüzelő szuka kutyát is másképpen tarták, mint a kant.

“Az pedig különösen szánalmas, hogy arról beszél valaki, hogy a nőhöz nem hűségesnek kell lenni, hanem a “gondoskodás, biztonság, szeretet, törődés” a fontosak,” – Nem a szexuális hűség be nem tartása az igazi megcsalás, hanem az általad felsoroltak elhagyása.

“Ha én elvárom magamtól, hogy hűségesen kitartsak a párom mellett, akkor tőle is elvárom. Pont. És hiába jöttök a biológiával.” – Attól tartok elég nagy a belső bizonytalanságod, ha úgy gondolod nem tudnád megtartani a pasid mert az alkalmanként más jászolból is eszik.

“Ezen az alapon meg kéne értenetek azokat a nőket, akik a csóró pasikat elhagyják a pénzesekért – hiszen a nőkbe biológiailag bele van kódolva, hogy a legnagyobb biztonságot nyújtó férfit válasszák, aki majd képes lesz biztonságban felnevelni a gyerekeiket.” – Ez a legtöbb esetben attól tartok meg is történik.

“De persze, erre az esetre nem vonatkozik… az ilyen nőket nem menti fel ez a fajta magyarázat, csak a férfiakat. Kicsit igazságtalannak érzem. :D”  A férfiak nem nők és a nők sem férfiak, nem kell bedőlni a korszellemnek és minden dolgukat ugyanazzal a mércével mérni. Bizonyos dolgokban az egyik másokban a másik nem jobb, egyes dolgokra a nőknek van nagyobb szükségük, másokra meg a férfiaknak.

“De főleg röhejesnek, és cseppet sem férfiasnak.” – Könnyen felismerhető shaming language.

“Elvársz valamit a társadtól, amit te magad viszont képtelen vagy betartani, aztán még te háborodsz fel, ha ő is félrelép? :D” – Képes vagyok betartani, de nem érzem szükségét. Attól hogy néha félrekúrok nem leszek rosszabb férj, apa, férfi. Sőt! LEgalább tudni fogja hogy elég jó pasas a férje.

Tegyük fel hogy beleegyezem a félrekúrásába de cserébe nem kap egy dícséretet, jó szót, nem figyelek rá, nem vagyok kíváncsi a mondanivalójára, a dolgokkal kapcsolatos véleményére stb. Szerinted a nők nagyrészének megérné a bolt? Pillanatok alatt vége lenne az egésznek. Hány kapcsolatot ismersz ahol mondjuk tíz év után a férfi elegendő szexben részesül? Milyen kapcsolat az ahol a legalapvetőbb örömforrásban nem részesül a férfi és még ő  szemét ha szükségesnek tartja és keresi? Nőként te nem fogod fel, hogy a férfiak szexszel működnek, ha nem kapják meg erősen csorbul a férfi mivoltuk, megkérdőjeleződik a kapcsolatban levésük értelme. És még azzal jössz hogy szégyelljük magunkat, még azt a kicsit se merjük megkövetelni magunknak?

Big G.
Újságíró

Kérlek, ne légy cinikus! Amikor húszéves, feszes, csokibarna bombacsajok kelletik magukat előttem, magam is mindig azt mondom: eredj, öltözz fel, s tudd, hogy ha mindketten le is mondunk egy féltelenül buja estéről, azt a civilizáció megmentéséért tesszük!!

Arról nem is beszélve, hogy a szexualitásnak semmi köze sincs a természetes emberi etikához. A zsidó vallás volt az első, mely rájött, hogy az emberek irányíthatóvá válnak, ha a testiséget összekapcsolják a bűntudattal. A kereszténység és az iszlám csak megörökölte az Ószövetséget, annak minden beteg és perverz sztorijával, törvényével valamint féltékeny, haragos és kisstílű istenével. Hiába jött Jézus egy szabadabb és emberibb világot hirdetve, a zsidók kinyírták, a keresztények meg létrehoztak egy olyan vallást, amiből kihagyták a tanításainak lényegét. Egy dolog állandó: a kefélés bűnös dolog…

Reszet Elek
Szerkesztő

“az emberek irányíthatóvá válnak, ha a testiséget összekapcsolják a bűntudattal” – Nem pusztán a bűntudatról van szó. A szexuális megvonás alapban a viselkedés megváltozásával jár, az embereket könnyebben manipulálhatóvá teszi. Nőket és férfiakat egyaránt.

Ami a kereszténységet illeti, sokan elfelejtkeznek róla, hogy az egyház a manapság sokak által visszasírt monogám kapcsolat egyik fő szószólója és hatalomra jutásával annak megvalósítója volt, arról nem is beszélve hogy az egyház volt az első amely számos nap és bizonyos kapcsolatok tilalmassá tételével először valósította meg (persze részleges) sikerrel az össztársadalmi születésszabályozást.

Big G.
Újságíró

Afrikában meg az AIDS. De ettől még nem mondjuk rá, hogy jó…

Reszet Elek
Szerkesztő

Rossz példa. Az AIDS elmélyít egy problémát, a középkori monogámia viszont egy civilizációt emelt fel.

Big G.
Újságíró

A népességszabályozásra volt példa. Az Aids is rossz és az egyházi tilalmak is elfogadhatatlanok. A születésszabályozás EGYETLEN legitim eszköze a tudatosság.

DennisVT
Újságíró

A születésszabályozás EGYETLEN legitim eszköze a tudatosság.

Ami rendben is volna, ha az emberek képesek lennének erre a tudatosságra. De hát nem képesek.

Qukori
Olvasó
Qukori

Következő értekezésemet ezen a címen írom: Csokibarna csajok, avagy a fekete lyuk hogyan nyelte el a nyugati civilizációt. :)

RedGreg
Újságíró
RedGreg

“”””Dolgozol, mint az állat – a családért? a frászt! azért, mert különben éhen halsz, de előtte még kiró rád az úriszék 200 botütést!”””

Miért ma mi másért dolgozol?

Amúgy meg: mennyit is dolgozol?

“””Azért őszintén kíváncsi volnék, hogy a patriarchális monogám családmodell mellett érvelők miként érezték volna magukat a keresztény értékrend intézményesülésének néhány száz évéeben egy európai átlagférfi bőrében?”””

Köszönöm kérdésed remekül :) Jobban mint a liberalista diktatúrában élni.

Qukori
Olvasó
Qukori

Tényleg borzasztó ez a liberalista diktatúra! Erőszakkal rákényszerítik minden állampolgárra a magántulajdon szentségét, a jogegyenlőséget, a választójogot, a parlamentáris demokráciát, a szólásszabadságot és a civil társadalom autonóm önszerveződését! Igazi zsarnokság!

De miért nem költözöl Kínába? Ott sokkal jobb a helyzet! :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Hol szent a magántulajdon? Ahol nem védheted azt meg, mer lecsuknak?
Hol van itt jogegyenlőség? Ahol 100 éves tábori szakácsokat szednek elő, a bűnöző migráncsoknak meg ejnye na hát mit csináltok, máskor ilyet nem szabad.
Ki az az ökör, aki szerint analfabéta cigányoknak választójogot kell adni?
Nem kérek a parlamentáris demokráciából, kerüljön újra oda, ahová való, a szemétdombra.
Szólásszabadságot? Van aki ezt el meri még sütni így a tagadó büntitörvények után?
A civil társadalom autonóm önszerveződése mire? Szemétszedésre?

Qukori
Olvasó
Qukori

A férfihang.hu a szólásszabadság és a civil önszerveződés keretein belül működik. Ennek az áldásait csak az értékelheti igazán, aki megszenvedte a hiányát. Vagy aki elég művelt és józan gondolkodású ahhoz, hogy különbséget tudjon tenni a különböző politikai berendezkedések között – de tőled ezt nem várom!

Előre látom, hogy a liberalizmus igáját nyögő magyarok tömegestül fognak kivándorolni Kínába! :)

 

Naooo
Olvasó
Naooo

Egyszerű különbséget tenni köztük, van egy ami jó, a többi mind szar.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez tényleg túlzás. Ma azért Magyarországon általában nem halnak éhen, nem fagynak halálra az emberek. Nagyon más léptékekben létezünk.

A mai civilizáció számos problémája sok tekintetben abból fakad hogy nincsenek megpróbáltatások, nincsenek próbára téve az evolúciós ösztöneink csak a nagy langyosság mindenhol.

A munkaórák száma érdekes. Nem is tudtam hogy ilyen mértékű volt a különbség. Az biztos hogy a reformáció sok változást hozott, hiszen a szentek ünnepnapjai meg a szűzmáriás céhes banzájok és hasonlók mind ugrottak.

praisethesun11
Olvasó
praisethesun11

http://www.girlsaskguys.com/sexual-behavior/a22977-girls-on-tinder-do-smash-a-lot

Csak ennyit tennék hozzá. Ha egy nő nem félti a reputációját, és nyitott egy éjszakás vagy rövidebb kapcsolatokra is, akkor a 16-30 közti korszakában, simán összehozhat 100 feletti számot, ami egyáltalán nem mondható soknak. És hogy miért baj ez? Alfa özvegység + öregedés nem tudomásul vétele.

 

Ethan Wolf
Újságíró

“Many guys liked to share their stories in detail.”

Nem is értem, mire gondolnak :D

DennisVT
Újságíró

Nem is tudom olvastam-e bármit, ami jobban összefoglalja a RedPill dolgokat a női szexualitásról, és a modern párválasztási dinamikákról. A valóságot.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Nos, szerintem erre tök egyszerű a válasz, két kéz elégnek kell hogy legyen…Ez még “megmagyarázható”,még elképzelhető,hogy egy nő szexuálisan aktív éveiben így jön össze. (nyilván ez a szám lehet 11 is,de jóval több nem). ha valaki túl könnyen adja magát és túl sokszor ,az bizonyosan könnyeben csalja meg a párját,nem kitartó,ha bármilyen nehézség adódik és nemigen van saját szemében sem értéke. Én egy kezes vagyok,soha nem volt egy éjszakás kalandom és olyan sem,akivel 1-2 nap ismeretség után ágyba bújtam voltam. Alfával sem.Más korosztály vagyok (én 19 éves elmúltam amikor elvesztettem a szüzességem és igen picit teher volt ,mert hülyének néztek,nemigen értették kinek/minek tartogatom magam,de én nem akartam részegen egy buliban,meg egy arra érdemtelen emberrel megélni ezt). Édesanyám még szűzen ment férjhez ,kislány koromban én is így gondoltam, hogy ez velem is így lesz,de lássuk be ,ez azért egy hosszú távú kapcsolatban nagyon fontos szegmens és esküvő előtt azért nem árt ha kiderül,hogy ilyen téren is összeillenek-e…  Én azt gondolom,hogy egy nőnek legyen értéke (igen, tudom,hogy ezek régimódi kifejezések és elvek) és büszkesége. Nem osztogathatjuk magunkat úton-útfélen akárkinek, (és NEM,az alfáknak sem!!!!). Ez legyen egy kicsit dicsőség,érdem  egy férfinak,hogy “megszerezhet” és érezze is értéknek azt. És erre az anyáknak kell megtanítani a lányaikat,főleg azzal,hogy példát mutatnak és nem kefélnek orrba-szájba mindenkivel aki megtetszik . Beszélgetni kell velük,megértetni ,hogy RENGETEGET veszítenek azzal,ha simán egyik ágyból a másikba ugranak,elveszítik pont a lényeget.Azt a csodát ,amit csak egy férfi adhat egy nőnek és egy nő a férfinak, amikor érzelmek is vannak,amikor örömet akar mindkét fél szerezni a másiknak,amikor önzetlenül teljesen oda adod magad,befogadod a másik testét- lelkét,amikor maximálisan megbízol a másikban és belenézel abban a bizonyos pillanatban a másik szemébe,na akkor megérted a lényeget.Ezt mind elveszítik,vagy talán soha meg sem ismerik ezek a lányok/nők.

Én egyébként azt sem tartom túl jónak,ha egy fiú gyűjti,számolja a strigulákat,persze legyen valamivel tapasztaltabb,mint egy lány,de férfiaknál is kiégéshez vezethet ,ha túlzásba viszik a skalpvadászatot. (no meg akkor lesznek-e lányok,akik egy-két kezesek,ha a fiúk mindenkit megdugnak:))

Reszet Elek
Szerkesztő
DennisVT
Újságíró

Szóval mennyi az ideális exek száma egy férfinél?:)

Reszet Elek
Szerkesztő

Annyi amennyitől megtanulhat jól huncutkodni az ágyban, de nem olyan sok, ami a kötődés hiányára utalna. Hasonlóan, mint a nőknél csak ott az alsó és leginkább kedvező küszöb a zéró.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Én olyan 10-20 közé tenném (nem 18 éves korra,hanem 60-ra:)). De lehet egy férfi nagyon Férfi attól,hogy esetleg csak 5-8 nővel volt dolga.Ki lehet ám hozni csodás dolgokat nem tipikus alfákból és nem is különösebben jó kinézetű,inkább átlagos fiúk/férfiakból is.Nem kell feltétlenül “50 nőnyi ” tapasztalat,hogy csodás legyél az ágyban…

timecutter
Olvasó
timecutter

Az exek száma csak a kor ismeretében ad némi támpontot, mert nem mindegy, hogy egy 18 éves nőnek volt öt exe, vagy egy 45 évesnek.

-Első körben az egy éjszakás, vagy ugyan hosszabb, de csupán szexre irányuló kapcsolatokat felvállaló nőket én a kurva halmazba sorolom. Ők azt adták a csábítónak, amit a későbbi komoly barátjuknak, férjüknek kellett volna adjanak. A szerintem a szextapasztalat megszerzése és közös fejlesztése nem kívülállók és exek, hanem az együtt élő pár feladata lenne.

-Második körben az beszédesebb, hogy az egymás utáni “komoly” kapcsolatok milyen hosszúak voltak. Normális esetnek azt mondanám, amikor egy nőnek volt egy pár hónapos legfeljebb egy éves, majd egy három év körüli, majd egy több mint tíz éves kapcsolata. Ez azt mutatja, hogy van elkötelezettsége fejleszteni a kapcsolatait és saját részről is befektetni, nem csak beszáll valahová aratni pár évre, majd pasast vált amikor már felélte az előzőnek az erőforrásait.

“ha egy nőnek sok kapcsolata volt, akkor legalább tapasztalt a szexben és már kiélte magát, így nem kell megcsalástól és válástól tartani.” Szerintem ennek nem csak a megcsalás és válás része sem igaz, de a kiélte magát rész pofára eséssel járhat, hogy számos ilyen nő később már stabil partnerrel az oldalán a férjének valóságos punciaszályt nyújt. Ennek az lehet az oka, hogy nem együtt élték meg és fejlesztették a szexualitásukat, így a férj hamar érdektelenné válik számára, és a hajdani alfákon nosztalgiázva csalogatja a férjét fűvel-fával.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

“Ők azt adták a csábítónak, amit a későbbi komoly barátjuknak, férjüknek kellett volna adjanak. A szerintem a szextapasztalat megszerzése és közös fejlesztése nem kívülállók és exek, hanem az együtt élő pár feladata lenne.”

Na ez egy nagy igazság és maximálisan egyet értek vele. Ez lenne az ideális…

Ethan Wolf
Újságíró

“az egy éjszakás, vagy ugyan hosszabb, de csupán szexre irányuló kapcsolatokat felvállaló nőket én a kurva halmazba sorolom”

Szóval, ha szerencsétlen nő szereti a szexet, akkor vagy kerítsen egy férjet, vagy fogja vissza magát? Hadd éljen mindenki úgy,ahogy akar anélkül, hogy megkapná a kurva jelzőt. Ha élvezi és nincs senkije, akkor lehessen egyéjszakás kalandja (mint ahogy van is).

Az pedig elég naiv feltételezés, hogy akad még a fővárosban olyan 25-30-as nő, aki 10 alatti férfival feküdt össze. Max akkor ha olyan, hogy nem kellett senkinek.

timecutter
Olvasó
timecutter

Felőlem mindenki úgy él, ahogy akar, de nem velem. Aki velem akar élni, és akivel hajlandó lennék élni, az feleljen meg az elvárásaimnak, amibe nem fér bele, hogy csak szex alapú érzelemmentes kapcsolatot, illetve alkalmi szexkapcsolatot, egy éjszakás kalandot folytatott, akkor sem, ha az előttem volt időben. A szexualitás számomra a párkapcsolati értékek közé tartozik, melyet közösen kell felfedeznünk, így a múltbéli egy éjszakás kalandjaival, vagy az érzelemmentes szexkapcsolatával kérkedő nőt a trambulinról medencébe vizelő faragatlanságához hasonlatosan taszító viselkedésűnek tartom. Lehet van benne némi önvédelem is, hogy nem szeretnék olyan nővel együtt élni aki időnként meghúzatja magát érzelemmentesen a postással.

Másrészt az alkalmi partnerekkel kérkedést női részről én kőfeminista szokásnak is tartom, mely abban a feminista elképzelésben gyökerezik, hogy a nő azt csinál a nunijával amit akar fiatal éveiben, mert az övé. Felőlem lehet az így, csak akkor erre az a válaszom, hogy semmi dolgunk egymással, mert nekem nem érné meg egy ilyen történetre  boltolni az erőforrásaimat egy párkapcsolat keretein belül.

Abban természetesen igazad van, hogy nehezen lehetne manapság találni olyan nőt aki ilyen elveknek megfelelne de már így 45 közeli fejjel nem is valószínű, hogy érdekelne már újabb kapcsolat a mostani jól működő helyett, valószínűbb, hogy már inkább mgtow életet választanék és megélnék a mostani kapcsolatom felett nosztalgiázva a hobbijaimmal, ha úgy alakulna.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Dennis:

A női hűségnek nem a férfi hűsége az ellenpárja, hanem a gondoskodás, biztonság, szeretet, törődés és hasonlók.

Ez itt a lényeg. Tessék mindenkinek egy cetlire felírni és a monitor mellé ragasztani mindennapi olvasásra.

És ha kiraktad és eszerint is cselekszel, garantált ,hogy a normális nőd ott hagy,(akivel érdemes lenne családot alapítani),mert ez csak férfi részről igazság,férfi részről megnyugtatása saját lelkiismeretének.

Sikerült megtalálni azt a mondatot ,amivel nagyon nem értek egyet.:) úgy értem,hogy igen, ezeket a dolgokat is elvárja az ember (illetve asszony),de ezeket ő is nyújtja. Magyarul,a női hűségnek (női szemmel) igenis a férfi hűség a párja. Lehet azon sajnálkozni,hogy nem úgy van mint régen,de sajnálom nem lesz úgy ,a mában élünk. Jelenleg (még ha ez rossz is) a család anyagi biztonságát ketten tudják, képesek a családok zömében megteremteni.A nők (normális nők) ugyanúgy adják a gondoskodást,szeretetet,törődést…hűségért,hűség jár cserébe.Ha valami hatalmas szerencsével sikerül találni ilyen nőt,(aki hűséges,törődő,gondoskodó,kedves stb),akkor ne csesszétek el ezzel.Ez garantált,hogy egy ilyen nő nem fogja elviselni a megcsalásokat (ezt azt hiszem nőként jobban tudom és ismerek egy-két normális nőt is és véleményüket is:)  Persze lehet nagyon ügyesen csinálni,hogy ne bukj le és hasonlók,lehet egyszer megúszod,lehet kétszer,de nem fogod mindig és nagyon sokat fogsz veszíteni….A legtöbbet azzal,hogy ha valóban szereted a nődet és meglátod majd azt a leírhatatlan fájdalmat a szemében,amikor csalódott benned…sosem fog úgy szeretni,mint korábban.

 

 

DennisVT
Újságíró

Azért sikerült megtalálnod azt a mondatot, amivel nem értesz egyet, mert az agyad rögtön továbbgondolta az egészet. Azt ugyanis egyáltalán nem mondtam, hogy ennek következtében nyugodtan (vagy nyugtalanul) lehet csalni az asszonyt/barátnőt.

Én csak azt mondtam, hogy ugyanazon evolúciós pszichológiai okból, amiért a férfinak a nő szexuális hűsége az igazán fontos, a nőnek pedig a férfi érzelmi hűsége. Ezért alakultak ki egyáltalán a férfi-női párok: a férfi így lett biztosítva az apaságáról – neki erre volt szüksége -, a nő így lett biztosítva arról, hogy a férfi erőforrásai és gondoskodása csak őrá irányul – neki pedig erre volt szüksége. A nőnek az anyasága nem volt probléma soha, a férfinek pedig az életbenmaradása külső erőforrások és gondoskodás nélkül.

Ezeket a tényezőket mindig figyelembe kell venni, amikor párhuzamokat akarunk vonni a nemek közt bizonyos témákban. Így jön ki az is, hogy barátzónába ragadt pasasnak nem a barátzónába került nő a párja (ha van ilyen egyáltalán), hanem az alkalmi szexpartnernek használt nő. Ugyanezt továbbgondolva a sok partnerrel rendelkező pasasnak nem a magas partnerszámú nő a párja… hanem pont, hogy az alacsony. Stb.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Igen Dennis, ezt nem mondtad valóban:) ,de hidd el nem csak én gondolnám tovább így,hanem egy csomó férfi ember,pláne ha fiatalabb,felnéz rád, hallgat rád. Tökéletesen ez jött le belőle,mert ezt érzékeltetted :

“Tessék mindenkinek egy cetlire felírni és a monitor mellé ragasztani mindennapi olvasásra”. (megmutattam egy huszonéves fiú kollégámnak-csak a biztonság kedvéért,ő is így értelmezte).

Az hogy Te cizelláltan tovább fejtegeted történelmi és szociológiai magasságokban ,na az már csak a magyarázatod után jön le.

Egyébként én itt nem foggal-körömmel “védem” saját álláspontomat,nem is kell mindig mindenben egyet érteni (és mivel nő-férfi leosztásban vagyunk ez nem is lehetséges:)) Egyszerűen nekem ez a véleményem (ja,estére és holnapra is ez lesz-ennyit a hörcsögről:)). Én ezt így gondolom helyesnek,ezek elvi kérdések és ezt is várom el a páromtól (és persze ő is tőlem). Ebben egyeztünk meg ,

DennisVT
Újságíró

Még egy kis kötözködés, ha nem haragszol (de ha igen, akkor is:)) :

Lehet azon sajnálkozni,hogy nem úgy van mint régen,de sajnálom nem lesz úgy ,a mában élünk.

Ez is elég klasszikus “rossz” gondolkodás, és nem véletlen van idézőjelben, ugyanis nyilván nem a szó szoros értelméről van szó. Szóval hiába élsz a mában, a mai rendszer pár évtizede működik így. Az ösztöneid, amik mentén élsz, és amik óhatatlanul is irányítanak, pedig az elmúlt több 10 ezer évben fejlődtek a mai formájukra. Nem tudod pár évtized modernizációjával felülírni őket. Az ösztönös viselkedési normáid, pszichológiai reakcióid mind a múlt mintájára vannak benned, hiába élsz 2016ban. Nem számít.
Ez az ellentét: az ősi ösztönök vs modern civilizációs körülmények, nagyon sok párválasztási, és párkapcsolati probléma alapjait adják.

Ez garantált,hogy egy ilyen nő nem fogja elviselni a megcsalásokat

Ez gyakorlatilag többnyire a szintkülönbségen múlik. Julcsi simán elnézné Brad Pittnek a megcsalásokat, Gipsz Jakabnak persze nem fogja. Csak mivel 20ből 19 Julcsinak nem jut Brad Pitt, így aztán ez nem fog a valóságban jelentkezni, csak ritka esetekben. És bár nem ismerem a barátnőidet, de tudok már 1-2 dolgot. Az egyik az, hogy a barátnőd nem fogja elmondani (vagy nem szívesen), hogy a párja megcsalja otthon. Azt pedig pláne nem fogja elmondani, hogy egy olyan hipotetikus esetben, HA a párja megcsalná, arra valójában hogy reagálna. Nem fogja neked egy nő azt mondani – talán pont azért mert a barátnője vagy -, hogy “Tudod Vivien, végül is engem nem zavarna ha a Béla 2 másik nőt is kezelgetne. Amíg hazajön, törődik velünk, és gondoskodik rólunk, addig simán szemet tudnék hunyni”.
Persze, hogy nem fogja neked ezt elmondani, mert milyen képet festene akkor saját magáról?

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Miért haragudnék ? :) Ez hülyeség lenne,azért mert más a véleményünk …?

Ez számomra nagyon szánalmas és akkora megalkuvás,hogy nem is találok szavakat:

”Tudod Vivien, végül is engem nem zavarna ha a Béla 2 másik nőt is kezelgetne. Amíg hazajön, törődik velünk, és gondoskodik rólunk, addig simán szemet tudnék hunyni”.

Egyébként nem barátnőkről van első sorban szó (pl. exférjem nagylánya ,aki 16-20 között velünk lakott,én tanultam vele stb,de nem tőlem ”örökölte” ezeket az elveket,na ő mindent elmond.Nem az anyjától kérdezett szexuális dolgokban sem -az elsőnél stb,hanem tőlem,ha baj van ,mai napig -24 éves már-hozzám fordul,ő őszinte hozzám)

A lényeg, erről soha nem fogsz tudni meggyőzni egy nőt-ha hozzám hasonlóan gondolkodik,hogy ez így ok,ez rendben van ,mert ezek érzelmek és elfogadhatom én észben,logikusan levezetve,hogy miért is van ez így,de attól még ugyanúgy kirúgom kérdés nélkül azt a férfit ,aki megteszi velem. NEM TUDOK megalkudni.Ebben azt hiszem nagy szerepe van egy kicsit a büszkeségnek is,meg én vallásos környezetben nőttem fel (ugyan távolról sem vagyok bigott) és nálunk a családban valóban szentség volt a házasság. Ez nagyban hozzájárul a konokságomhoz:)

DennisVT
Újságíró

A lényeg, erről soha nem fogsz tudni meggyőzni egy nőt-ha hozzám hasonlóan gondolkodik,hogy ez így ok

Én nem arról akarok valakit meggyőzni, hogy ez így ok, mert nyilvánvalóan nem ok. Azt mondom, hogy kimondottan sok nő, amúgy kimondottan normális nő is, az ehhez megfelelő férfi mellett elfogadná ezt. OK soha sem lesz, de elfogadható igen.

Ha most valami marhára modern femi érvelést akarnék a fordítottjára véve előadni, abban még az is benne lenne, hogy ha igazán, őszintén, feltétel nélkül, és minden határon túl szereted a párodat, akkor az ő boldogsága fontosabb mint a sajátod, vagy a saját egód, vagy a saját büszkeséged, és azt akarod, hogy neki a lehető legjobb legyen. Ha ebben benne van a más nővel való szex, akkor benne van.
Fordítva, ha ezt egy férfi fogadja el egy nőnél, mert annyira szereti, akkor jutunk el a RedPill szerinti feminista szexuális utópiához: a nyílt hipergámiához.

Ahol a férfi annyira nyitott, modern és felvilágosult, hogy nem akarja korlátozni a nő szexuális szabadságát, ellenben elfogadja azt, minden következményével együtt. Lemond az olyan patriarchális baromságokról, mint az apaság kérdése – elvégre az úgyis csak egy társadalmi konstrukció, és kommunákba, közösségekbe verődve nevelik a béták is az alfák utódait. Hogy ez nem is annyira légbőlkapott és utópisztikus: lásd a franciáknál betiltott apasági teszteket a “családi béke” érdekében.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Dennis:

Ja és filmes példával élve (de megtörtént eseteken alpulva) S. Spielberg München -ében,milyen jó hogy pl. Eric Bana (által játszott) főszereplő nem így gondolkodott és megszólalt ott valami belül,amikor mégsem csalta meg a terhes feleségét (pedig tutira nagyon kívánta)

Egyébként le a kalappal azon férfiak előtt ,akik hűségesek és tudnak ellenállni ilyen kísértéseknek. Bizonyosan sokkal nagyobb dolog egy férfinak hűségesnek maradnia,lényegesen nehezebb ,mint egy nőnek. Tényleg mély tiszteletem az övék,csak én ebben nem tudok megalkudni…

DennisVT
Újságíró

Bizonyosan sokkal nagyobb dolog egy férfinak hűségesnek maradnia,lényegesen nehezebb ,mint egy nőnek.”

Látod, az egész dolog alapgondolata – az eltérő párválasztási ösztönök, és a szaporodási sikeresség eltérő módjai -, megvannak a fejedben, és tisztában vagy velük, csak a következtetések nincsenek meg. Ne baj ez amúgy, nekem sem voltak, amíg másoktól el nem olvastam az okfejtéseket.:)

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Qukori:

Igen, Charlton Heston valóban nem egy átlag pasi,ez tény,én ott inkább a szőrös mellkas kapcsán linkelten a képet,hogy nekem inkább az jön be..,de egyébként nem maga Charlton Heston,hanem az általa játszott Ben Hur karakter volt számomra már kislányként is nagyon vonzó.

Harrison Fordban teljesen egyet értünk (Han Solo-ba olyan 10 éves koromban bele voltam bolondulva:)-nem H. Fordba, Han Solo-ba!)

Vivien Leigh,nem tényleg nem egy szerény választás (elég büszke típus vagyok,nem beképzelt,hanem büszke,de próbálok azért szerénységet és alázatot is gyakorolni, néha sikerül-néha nem-egyébként nem külsőségekre vagyok büszke) Amúgy sem M. Brando, sem C. Gable nem az esetem ,bár Brando valóban nagy színész volt.Egyszerűen többen mondták már,hogy emlékeztetem őket V. Leigh-re (főleg amikor nagyon hasonlóan hordtam a hajam az Elfújta a szélben lévőhöz):)

 

Qukori
Olvasó
Qukori

Világos, hogy a karakter a fontosabb, de azért Woody Allan kevéssé hiteles lett volna Ben Hur vagy Han Solo szerepében. Ráadásul két olyan karakterről van szó, akik rajtad kívül még nők millióinak vonzó (a konkrét karakterek is, illetve a hozzájuk hasonlók). Összességében én itt nem nagyon látom, hogy egyedi volna az ízlésed. Inkább talán kissé régimódi. :) A metroszexuális évtizedek eltolták a férfiideált a külsőségek, illetve a külsőségeken belül részint a finomabb vonások, részint az egyre kidolgozottabb izomzat felé. Heston és Ford a markánsabb arcvonásaival és természetes izomzatával kifejezetten régi vágásúnak számít. Ha pedig már mellszőrzet, akkor nem is Solo, hanem a Csubakka az igazi férfi! :)

sureee
Olvasó
sureee

Ennyi. Ha elég alfa vagy, határ a csillagos ég. Ilyen ha van vonzalom:

Ennek örömére újra fejest ugrottam az egészbe, pedig senki nem taszigált a startkőről. Igazából most sem volt lenyűgöző a próbálkozás, de én annyira ki voltam rá éhezve, hogy egy kávé után meginvitáltam lakásnézőbe. Igen, persze. Péntek estétől hétfő reggelig addig hagytuk el az ágyat, amíg a pizzaszállítmányt átvettük, meg néha zuhanyoztunk, de azt is együtt.” (Csaj hívta fel magához, ő kezdeményezte a szexet)

Most már két hete nem beszéltünk, a főnököm még nyaralni is elküldött, csak szedjem már össze magam, úgyhogy kénytelen vagyok. Pedig esküszöm, szívem szerint a küszöbén a térdébe akaszkodva könyörögnék neki csak még egy éjszakáért.” (nem kapcsolatért, egy dugásért!!)

http://velvet.hu/randi/2016/09/05/addig_hagytuk_el_az_agyat_amig_a_pizzaszallitmanyt_atvettuk/

sureee
Olvasó
sureee

“Gibbons, aki mostanra ugyan már nem szexel minden nap a férjével, de rájött, hogy a szeretkezés mennyire fontos része a házasságnak.” No shit Sherlock!! Sose hittem volna.

Mindemellett rettenetesen zavar a cikk felütése. “Az amerikai Brittany Gibbons és férje bevállalták, hogy egy éven keresztül minden nap szexelnek egymással, kivéve, ha egy utazás vagy komolyabb betegség közbeszól.” Már a szóhasználatból is kiderül, hogy valószínűleg női szerzővel van dolgunk. Mellesleg, ha megvizsgáljuk a bevállalós szótári szinonimáit, ezeket kapjuk: merész, rettenthetetlen, halálmegvető, vakmerő, bátor, kalandvágyó, tökös, hősies, vagány, elszánt, heroikus, oroszlánszívű, rátermett, tettre kész. Ja, pontosan ezeket a jelzőket használja az ember, mikor szóba jön a házastársával folytatott szexuális élete. Bevállalom a férjem, feleségem… Csak úgy melengeti az ember lelkét.

Tudom, 3 gyerek után megváltozik a női test, kemény lehet, mellette ott a meló, de basszus, ha valaki nem elégedett a külsejével, “szégyelli a testét a férje előtt” és a szex is csak “lekapcsolt villany mellett ment neki, miközben folyamatosan takargatta a hasát, vagy a fenekét.” az emelje fel a seggét és változtasson. “Inkább ahhoz volt kedvem, hogy bebújjak az ágyba, nasizzak valamit, nézzem a tévét, és ne érjen hozzám senki.”  Jah, remek megoldás. Én 12 óra mellett is képes voltam magamra főzni, elvégezni a házimunkát és heti 3-4-szer eljutottam a terembe is. Lehetne akár együtt sportolni, remek időtöltés tud lenni például egy családi bicajozás.

Egyébként pedig őszintén kíváncsi lennék, hogy fordított esetben a nő milyen megoldást választott volna? Ő is bevállalta volna ezt a férjéért vagy adott esetben máshol kereste volna a boldogságot, mert őt elhanyagolják, és neki az jár, megérdemli azt.

http://velvet.hu/randi/2016/09/07/egy_evig_minden_nap_szexelt_a_ferjevel/

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

A szűziességről, ha már szóba került:
A szüzesség egy nő esetében nem hogy nem kínos, hanem kifejezetten erény és előny!

A nő választ, a férfi hódít. Ez az alapvetés, amiből érdemes kiindulni.
Ezen belül:

1. Amelyik férfi nem hódít, az nem jó/hatékony férfi.
(Szaporodás szempontjából persze.)

2. Amelyik nő nem választ alaposan, az nem jó nő.
Melyik nő nem választ alaposan dugás előtt? Amelyik nem szűz.
A szűz nő érték. Kimagaslóan komoly érték, mert alaposan tud választani.

Eddig tartott a nő értéke női szempontból. Férfi szempontból pedig a szűz nő azért érték, mert ha én vagyok az első, aki megdugom, akkor legalább az első gyereke tőlem lesz, nem másik férfitól.

Csak a matriarchális, feminizált hímnemű korcsok, illetve a hasonszőrű ribancok azok, akik szerint a nőnél nem érték a szűziesség. A valódi férfi és nő minden esetben értéknek tartja azt. Hihetetlen, hogy még egy antifeminista oldalon is ennyi feminizált egyed terjeszti a matriarchális feminista szart.