rumospiskóta
0 megosztás

Levél egy hamarosan nagylánynak

Szia, Csipetkém!

Ez egy rendhagyó levél lesz édesapádtól.

Belenőttél abba a korba, amikor már nőnek látszol. Ennek az alapvető veszélyeivel bizonyosan tisztában vagy, hiszen nem búra alatt nevelkedsz, tudod mi az a papásmamás… meg a méhecskék… és hogy a babákat sem a gólya hozza.

Amiről most beszélni szeretnék veled, azt a bátyádnak könnyebben körvonalaztam egy Huffnágel-cikkel, de az nem a te nyelveden szól – akármennyire is magyarul íródott. De azért neked is tudnod kell a te majdani házasságodra is leselkedő fontos veszélyről: a te erődről.

Ugye, milyen hülyén hangzik… de hidd el, hogy valami ilyesmi miatt lett vége a mi házasságunknak is édesanyáddal. Pedig a mienknél szebb kezdeteket nem kívánhatna senki sem magának; és az együtt leélt húsz év se kis dolog, pedig ebben benne volt a Down-szindrómás bátyád születése, benne volt István bácsi, és benne volt még egy csomó minden, ami gyengíthette volna az egymáshoz tartozásunkat… vagyis az én őhozzá tartozásom érzését.

… Mindegy, ez már elmúlt – de lassan te következel. És ami nekem maradt a te történetedből, az annyi, hogy az erődről meséljek neked. Nem a hatalmadról, hanem az erődről. Az erőd az, ahogyan a feladatokhoz állsz. Úgy-e, hogy na menjen onnan mindenki és figyeljetek, vagy úgy, hogy jöjjön már valaki és mentsen meg ettől a fenevadtól is. És ettől az erődtől még működhet a te házasságod jól is.

Hanem… tudod az egyensúly… A mindenütt szükséges egyensúly. A kettőtök erejének az egyensúlya. – Ezt borítja fel az, ha te alakulsz közben az erősebbik féllé. Az legyen a te ostobaságod, ha te vagy az erősebb a vőlegényednél és mégis hozzá kötöd az életedet. Mert nem biztos, hogy jó buli az, ami elsőre annak tűnik – de ezt most még nem kell elhinned nekem. De ha a házasságodban túlerősödsz… azt én sem fogom neked megbocsájtani, nemcsak a férjed, aki onnantól kezd majd a volt férjeddé változni… Igen, édesapád sem tudná ezt megbocsájtani, aki ugyanígy lett volt férjjé…

Nem az erőt vitatom el tőled, hiszen kell az ha hivatalos ügyeket intézel vagy a leendő unokámat ápolod. Az erőnek a tévhitét vitatom el tőled… Nem vagy ugyanolyan és nem is leszel később se – legfeljebb bemesélik neked. És ha benyalod akkor fájni fog!

Nézd csak meg édesanyád példáját… vagy a nagyanyádét. Ne juss oda te is, mert akkor az unokámnak már nem lesz mit tanácsolnom… akkor már biztos leszek abban, hogy a saját múltatokból is képtelenek vagytok tanulni.

Olyan szép vagy és annyi reménnyel teli… vigyázz a buktatókkal, mert semmi… semmi nem olyan, mint ahogyan képzeled.

Szeretnélek megölelni, Csipetkém… 

Nem sürgős még ez az egész… csak figyelj és emlékezz erre is, amikor bölcsnek kell majd lenned.

Pussz!

Post Author: rumospiskóta

rumospiskóta
Negyvenhét éves vagyok és elbizonytalanodtam... de már kezdem újra összerakosgatni az énképemet. Ez az oldal sokat segített benne - köszönöm.
f Facebook
0 megosztás


191
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
13 Egyéni hozzászólás
178 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
20 Hozzászólások szerzői
Erincommon manTenorPash Cutterzombigyilkos Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Érdekes, ahogyan trendek keletkeznek. “Azt hiszem” lesz még egy-két lírai írás a közeljövőben is a Férfihangon. Nem mintha bánnám. Nem muszáj nekünk mindig mindent a hideg vaslogika eszközével elmondanunk.

Korábban is mondtam már: akkor fognak a jövőben a rossz női viselkedésminták megváltozni, amikor a kor szavára megjelennek majd a tudatosan nevelő apák. Ez kicsit olyan dolog, mint egy sokára termőre forduló diófát elültetni… – Úgy mondják, azt a jövő generációkért szokták tenni.

Reszet Elek
Újságíró

Nem is mondtad…

Alter Ego
Szerkesztő

Nos igen, lehetséges, hogy nem mondtam, hanem inkább írtam egy-két kommentben… :) – Tényleg, tulajdonképpen miért van nekem egy olyan mindenáron kifejeződni törekvő önreflexióm, hogy íme ismétlem önmagam? – Most, hogy így ráirányítottad a figyelmem, úgy érzem, tulajdonképpen borzalmas egy szófordulat ez a “korábban is mondtam már”. :)

filmcom
Olvasó
filmcom

“mert semmi… semmi nem olyan, mint ahogyan képzeled.”

Itt  van a lényeg. A felnőtté váláshoz mindig valami romantikus ideát szoktunk hozzárendelni..Pedig – sajnos – nem más mint egy kicsit folyamatosan “kiábrándulni”… És nem csak azokban akik valamit mondtak nekünk fiatalon…Nem, nem..  Amit MI SAJÁT MAGUNK gondoltunk a világról…   Ezt kell (kellene) SAJÁT MAGUNKNAK felül bírálni… Egy 50 éves ember nem csak  hogy nem tud mindent átadni egy 20 évesnek arról mit élt át, mit tapasztalt a világban…De nem is lehet “értő táptalaj” egy 20 éves fiatal ember ezekre a “tanácsokra” … És hát a környezet, a család, a kulturális közeg amibe valaki beleszületik…  Szokták mondani. A legszebb kor a 10 éveseké. Már felfogod az élet újdonságait, érdekességeit (és bele is ég a tudatalattidba) DE még nem veszed észre az élet “árnyékos oldalát”…

Big G.
Újságíró

Nekem már önmagában az a jelenség is végtelenül szimpatikus, hogy egy apa útravalóval látja el a lányát. A legtöbben ezt próbálják megúszni, elég nekik az a pár keresetlen, gátlásos mondat, amit a fiúgyereknek elmondanak, a többit intézze anyu… Pedig ez lehetne a kulcs.

Reszet Elek
Újságíró
“A lány szeme ismét összevillan a fegyőrével. Pelikán közel hajol a lányhoz.
– Esténként nem vagy otthon, mi?
– De otthon vagyok – rántja meg a lány a vállát.
– Meg ne lássák a kicsik a sok cicázásodat!
A válasz megnyugtató:
– Ne féljen, édesapám, nem látják meg.”
C4
Olvasó
C4

Annyira látszik, hogy ezt olyasvalaki írta, akinek nemhogy lánya nincs, de még 5 percnél tovább sosem beszélt egy tinilánnyal. Ilyen módon soha nem szabad beszélni egy lányhoz, mert ebből ő azt fogja leszűrni, hogy te ki akarod oktatni őt, mert “nyilván” valami gond van vele, ezzel pedig semmi mást nem érsz el, mint azt, hogy már csak azért sem fogja azt tenni, amit javasolsz, hanem épp az ellenkezőjét fogja csinálni, egyrészt azért, mert bosszantani akar, másfelől meg azért, hogy bebizonyítsa, hogy te márpedig tévedsz és az a jó, amit te épp ellenzel.  Egy tinilánnyal úgy lehet a leghatékonyabban beszélni (mármint szülőként), ha szituációkat vázolsz fel, lehetőleg megtörtént és számára ismeretes történéseket, amiket aztán közösen kielemeztek. Tegyük fel, hogy le akarod szoktatni a dohányzásról. Gipsz Jakab ilyenkor mit csinál? “Lyányom, ne füstöjjé, mer rákos leszöl, oszt mész a főd alá 40 évesen”, na most Gipsz Jakab ezzel annyit ér el, hogy a lánya másnap reggel egyenesen a trafikba fog menni, vesz egy pakli Szofit és röhögve elszívja a haverjaival a parkolóban. Egy kompetens szülő ilyenkor azt csinálja, hogy keres egy térben is időben közeli eseményt, amiben szerepel legalább egy olyan ember, akinek nemcsak a saját, hanem mások életét is tönkretette a dohányzása, aztán ehető falatokra lebontva elmeséli azt, majd pedig szakaszonként közösen kielemzik a történetet.  Ha azt szeretnéd elérni, hogy ne legyen ribanc, akkor ne azt mond neki, hogy “anyád ribanc vót, oszt nézd meg mi lett vele, te is ilyen akarsz lenni?”, hanem elemezzétek ki az anyja életét, ne csak azokat a részeket érintsétek, amik közvetlenül a félrelépéseket tartalmazzák, hanem azokat a nüanszokat is, amik ezeknek a kialakulásához vezettek, illetve, hogy mik lettek ezeknek a következményei magán- és közéleti szinten. Egy gyereket nem szabad kioktatni, mert akkor ziher, hogy az ellenkezőjét fogja csinálni. Olvass el néhány Aiszóposz mesét és azoknak a stílusában vázolj fel egy történetet, amit aztán kielemeztek, mert ebből nem az fog lejönni neki, hogy a fater már megint okoskodik, hanem, mint gyerek (ja igen, sose felejtsd el, hogy egy gyerekhez beszélsz mindvégig), a fantáziája elkezd felfedezni bizonyos összefüggéseket, ezen összefüggések felfedezése pedig egy pozitív élményt fog generáli a tudatában, hisz a felfedezés élménye a gyermeki elme számára olyan, mint macskának a tejföl, így a beszélgetéseteket nem úgy fogja elkönyvelni, mint egy unalmas hegyi beszédet, hanem mint pozitív történést, ahol ő büszkén fog visszatekinteni saját magára, mint “zsenire”, aki felfedezte az összefüggéseket anyu félrelépése és a a saját jövőjének pozitív módon történő formálása között.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Azt hiszem, nagyjából egyet kell értenem veled:)

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Kedves Apukám!

Először is, ha már régóta Dezsőnek hívlak, akkor maradjunk már így. Csipetkének pedig inkább az aktuális nődet hívjad.

Szóval kedves Dezső!

Örülök, hogy így 18 éves koromra elkezdel felnőni. Az az igazság, hogy ez a törődés, vagy legalább a törődés szándéka már 17 évvel ezelőtt is jól jött volna. Mennyivel jobb lett volna, ha már ovis koromban mellettem vagy, mert sokat csúfoltak a fiúk. Mennyivel jobb lett volna, ha már általános iskolában adod az útravaló tanácsaidat, mert nagyon nehezen ment a tanulás, és meg is utáltam. Mennyivel jobb lett volna, ha amikor 12 évesen kimegyek az utcára, és azt látom, hogy minden pasi, aki él és mozog a melleimet és a seggemet bámulja, akkor itt lettél volna, hogy érezzem, megvéd valaki.

Ehelyett mentél a farkad után. Kis koromban végig azt kellett hallgatnom, hogy milyen szexuális igényeid vannak. A válásotok során végig azon görcsöltem, hogy lesz-e anyuval fedél a fejünk felett, vagy sikerül eladnod a közöst lakást, és mehetünk valami lerobbant albérletbe. Most már tudom, hogy nem volt félni valóm, de 10 éves fejjel még olyan dühös voltam rád, hogy legszívesebben lapáttal vertem volna szét a fejed.

Édesanyámat nem kell bemutatnod. Mit gondolsz, kin vezette le mostanáig a feszültséget? István bácsi is behúzott farokkal vonul el, amikor valami gond van. Szerinted nem látom, hogy anyámon rettenetesen elhatalmasodott az önbecsülés és az önértékelés hiánya? Nem gondolod, hogy talán a szexuális életért is többet kellett volna tenned, minthogy heti kétszer odalógatod az arca elé? Hányszor sírtam át az éjszakát, amikor anyám dühében véresre verte az arcomat?

Akkor hol voltál??

Megmondom neked, mert pontosan tudom. Valamelyik olcsó nőcskéd rövid pórázán. Aki mindig kinyomatja veled a telefont, amikor velem beszélsz. Ennyire bírsz kiállni a lányodért? Ilyenek a férfiak? Itt hatalomról papolsz nekem, amikor a saját szememmel látom, ahogy majdnem elcsöppen szerencsétlen ürge, annyira felaljzott állapotban bámul rám! Tele van a világ ilyen gerinctelen csúszómászóval, aki egy kis szexuális alamizsnáért mindenét odadobja!

No, de azt hiszem eleget nyáverogtam itt neked, térjünk a tárgyra. Mivel 18 éves lettem, ezután nekem utalod a tartásdíjat közvetlen a ***** banknál vezetett ********-********-******** számlaszámra. Legyél szíves úgy utalni, hogy tárgyhó 5-éig megérkezzen a pénz. Természetesen ezen felül is lehet még szükségem pénzre, el fogom mondani, hogy mire kell. Ezeket is kérlek rövid időn belül utald. Nem fogok se fenyegetőzni, se könyörögni, ha nem jön a pénz időre. Tudom, hogy mit érek, és ismerek olyanokat, akik ennek az árnak a többszörösért hajlandóak kiperkálni a képességeimért.

Ezen kívül, mivel úgy látom, kivételesen nyitottál felém, ezért minden nőiességemet meghazudtolva adok neked egy lehetőséget. Tudod a barátnőmet az édesapja 2-3 naponta felhívja telefonon, és beszélgetnek – vagy nem. Te is felhívhatsz 2-3 naponta. Ha úgy akarom, beszélek majd neked és kikérem a véleményed, ha pedig nem, akkor nem. Meglátjuk képes vagy-e ilyenre, s hogy adott esetben miként alakulhat tovább. Tedd azt meg nekem, hogy olyan leszel, mint egy ingyenes pszichológus, aki meghallgat, és véletlenül sem oktat ki.

Még egy dolgot megtehetnél, ha már így operatív dolgokról beszélünk. Mivel édesanyámnak meg fog csappanni a pénzbevétele, jó lenne, ha szereznél valamilyen munkát neki. Ilyen fészbukkattingálós is jó lenne. Sokat segítene az önbecsülésén. Ezen kívül rendbe kéne tenni a szexuális életét, mert István bácsi sincs már férfiassága magaslatán. Engem nagyon nem érdekel, hogy te magad, vagy valaki más, de valami romantikus és szenvedélyes kontent már kéne az életébe. Próbáljuk a fizetős megoldást elkerülni.

Nos, hát akkor örülök, hogy legalább elkezdtük a dolgokat tisztázni. Remélem sikerül egyszer oda is eljutni, hogy az általad felvetett témákról is érdemben tudunk beszélni. Én nyitott vagyok rá, de most még nem. Még valami, itt az új számom: +36-**-***-****. Lehetőleg most ne veszítsd el!

Légy jó, Dezső!

Klára

 

Alter Ego
Szerkesztő

Pff… A csipetkével meg mi a búbánat a baj? És úgy egyébként is, ez meg mi a szentszar?

Gratulálok! Remek kis férfiellenes sztereotípia gyűjteményt rittyentettél ide. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy talán törölni kellene a fenébe. De maradjon csak… – A te szégyenedre!

A célját sem értem.

Dislike

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Férfiellenes?

Maximum apaellenes. S mivel lányos apa vagyok, ezért lehet kicsit hitelesebb amit írok.

Ha meg akkora barom vagy, hogy az apja-lánya kapcsolatot bármilyen más férfi-női kapcsolattal összekevered, akkor talán magadat kéne törölni.

Tzimisce
Olvasó
Tzimisce

Ez a kiscsaj konkrétan pszichopata. Ha egy lány tényleg ilyen, akkor orvosi kezelésre van szüksége. Mindenkit ki akar (és ki is fog) használni. Itt egy apa már semmit nem tehet. Menjen csak el kurvának, 20 év múlva egy szakadt albérletben fog azon gondolkodni, hogy mit rontott el. Jobb esetben. Rosszabb esetben egy hatalmas villában fog a lányának sírni, és ugyanúgy véresre veri, mint őt az anyja. Szívem szerint a kiscsajt zártosztályra vitetném, mert ott okozza a legkevesebb kárt, ugyanis közveszélyes.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

El is képzelem, ahogy elmondod a lányodnak: “Szia Mucika! Szerintem egy pszichopata vagy, szóval megyünk a zárt osztályra, de ha akarod mehetsz kurvának is.”

Lehet a TE lányod így jobban is járna. Mekkora egy balfasz vagy.

 

Alter Ego
Szerkesztő

Lószart vagy te lányos apa. Szerintem legfeljebb Gerle Éva vagy álnéven. :D

Miből veszed, hogy én összekeverek bármit is? Ha apaellenes vagy, akkor férfiellenes is vagy egyben! De ez nem is fontos, ezért megkérlek, hogy erről ne nyiss további vitát!

Az apaellenes kreálmányod pedig nem igazán van kontextusban ez alatt a cikk alatt. Attól még hogy léteznek az által karikírozott rossz apák is, miért érzed annyira szükségesnek, hogy a közreadott művet és vele együtt a szerzőt is egy olyan kontextusba rángasd bele, ami biztosan nem vonatkozik rá? Miért gondolod, hogy itt van a helye az apaellenes sztereotípia gyűjteményednek? Miért gondolod, hogy muszáj tönkretenned az írás valódi üzenetét?

Megkérlek, hogy ne “barmozd” és  “balfaszozd” le az olvasótársaidat, mert kellően visszatetsző a fellépésed anélkül is, szóval ne akarj kétszeresen is nehezen elviselhető lenni! Szerintem veled sem beszélt senki sem ilyen hangnemben mindeddig. Sőt, már-már erőn felül türelmes volt veled eddig mindenki.

Naooo
Olvasó
Naooo

“amikor 12 évesen kimegyek az utcára, és azt látom, hogy minden pasi, aki él és mozog a melleimet és a seggemet bámulja”

Tán nem kéne feszes rövidnadrágban, meg tapadós felsőben mászkálni.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Igen, Dezső, nekem is nagyon tetszettek a ruháim. István bácsi is mindig dícsérte (lassan értem is, hogy miért). Anyám meg … valamiért mintha örült volna annak, hogy engem bámulnak, és így őt is. Dezső! Nem voltál akkor sehol! Szóval nem most kéne nekiállnod erről kioktatni!

 

Naooo
Olvasó
Naooo

Aztán meg bőgicséznek mikor széterőszakolják őket a cigányok, migráncsok, meg niggerek. Aki kurvának áll ne csodálkozzon.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

A saját lányodnak is ezt fogod mondani? Gratulálok.

Naooo
Olvasó
Naooo

A picsájuk kilóg a rövidgatyáikból, tehát kurvák. Aki úgy öltözködik, mint egy kurva, az kurva. Ez ennyire egyszerű.
A saját lányom így kimenne, addig ütném, amíg be nem szarik, aztán szobafogság, amíg meg nem tanulja, hogy nem kelleti a seggét.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Az ilyen apukák lányait lehetett anno a legkönnyebben megfektetni.

Gratulálok, te magad csinálsz belőle kurvát :D

Naooo
Olvasó
Naooo

Hagyjad már a béna meséidet.

Big G.
Újságíró

Ebben speciel Álszentpéterrel értek egyet. Az a kiscsaj, akivel az apja ilyen állat módjára bánik, az lesz a legkönnyebb préda, mert mindenkinél jobban vágyik egy kis törődésre, szeretetre.

+ egy kis lexikális eligazítás:

Kurva = pénzért nyújt szexuális szolgáltatást.

Kurvásan öltözik = ruházata kihívó, esetenként ízléstelen.

Ne legyünk eltévedve!

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem meg az, akivel tényleg annyira állat módjára bánik az apja, egyszerűen viszolyogni és félni fog a férfiaktól. Nemhogy könnyű préda, hanem nagy valószínűséggel egy androfób, férfigyűlölő lesz belőle. Pont így a rossz anyai mintákat látó férfiak is viszolyognak és félnek a nőktől.

Minél rosszabbak a másik nemhez fűződő szülői minták, annál nagyobb mértékű az elutasítás.

Talán kitűnik ebből is, hogy nagy az apák felelőssége, hogy ne feminista férfigyűlölő szörnyeket neveljenek a lányukból. Ugye, az egy sajnálatos tény, hogy a férfigyűlölőknek is van (egy rossz) apja… vagy esetleg pont az a baj, hogy nincs semmilyen apja… amiről meg aztán már nem biztos, hogy csak az apa tehet… hanem a rossz anya keze is bőven benne lehet ebben…

Reszet Elek
Újságíró
Alter Ego
Szerkesztő

Alig felöltözve az utcán járni-kelni és érezni a férfiak perzselő tekintetének kereszttüzét biztosan nagyon izgalmas (minden bizonnyal szó szerint szexuálisan is) és egyben az önértékelést felemelő dolog lehet. Nehéz lehet ellenállni neki. Én azt gyanítom, hogy azt megtanítani, hogy ennek hogyan és meddig van értelme, talán sokkal inkább egy jó anya feladata, mint az apáé…

Azt hiszem, hogy a feltűnősködő nőket feltűnősködő anyák nevelik. Őket pedig olyan férfiak választották és tették anyává, akik szeretik a feltűnősködő nőket, tehát apaként a saját lányuk feltűnősködésének sem fognak jelentősebb gátat szabni.

Big G.
Újságíró

Igen, az is lehet, hogy férfigyűlölővé válik. Az még rosszabb. Mindenesetre az biztos, hogy a túlzott szigor nem épít egészséges lelket. A szülői büntetés és bántalmazás elsősorban arra jó, hogy csökkentse a gyerek önbecsülését, jóindulatát, életkedvét és azt a hitét, hogy érdemes őszintének és tisztességesnek lenni. A börtönlakók jelentős hányadát verték a szülei gyerekkorában.

Big G.
Újságíró

Ami a nők feltűnősködését illeti, szerintem itt elsősorban ízlésbeli kérdésről van szó. Ha egy bombatestű csajt egy visszafogott, de kellően szűk kosztümbe öltöztetsz, a tárgyalópartnerének így is minden vér az altestébe áramlik. Ha kilóg a segge a sortból, attól inkább lesz közönséges, mint izgató.

Ha a férfi (apaként, vagy férjként) félti a nőt, az a világ legtermészetesebb dolga. De ha féltékenységből, vagy birtoklási vágyból nem engedi, hogy az szexi módon öltözzön, akkor egy igazi idióta.

Alter Ego
Szerkesztő

Csakhogy egyre nehezebb meghatározni, hogy mennyire szexi öltözködés fér még bele manapság a jóízlés határaiba. Pedig nyilvánvalóan vannak ennek is határai.

Szóval létezik azért egy ilyen probléma is… Csak egy nagy külön fejezet kellene ennek a végigbeszéléséhez.

Big G.
Újságíró

Baromi jó ez a két kép így egymás mellett! Manapság ultrakonzervatív, templomba járó öltözetnek számít, amit hatvan éve a prostik viseltek…

ulomenen
Olvasó

Alig felöltözve az utcán járni-kelni és érezni a férfiak perzselő tekintetének kereszttüzét biztosan nagyon izgalmas (minden bizonnyal szó szerint szexuálisan is) és egyben az önértékelést felemelő dolog lehet. Nehéz lehet ellenállni neki.”

Ez egyrészt bizonnyal így van. Ugyanakkor nekünk férfiaknak erről nem sok fogalmunk lehet, még az igazán jó külsejűeknek sem. Szerintem az állandó figyelem (bámulás) és az, hogy tudod, az emberek fele folyton meg akar téged  *ni és szinte kizárólag csak ezért vagy számukra érdekes, baromi fárasztó és frusztráló tud lenni éveken át, folyamatosan. Továbbá nem csak a számodra szimpatikusak fejezik ki a tetszésüket, hanem a számodra közömbösek vagy taszítóak is, csak ők általában sokkal nagyobb számban és sokkal kevésbé stílusosan. Nem csoda, hogy az igazán jó csajok egy része levegőnek nézi a férfiak többségét: érthető védekezés a részükről.

Big G.
Újságíró

Volt egy pár céges buli életem során, amikor azt éreztem, hogy szinte bármelyik csajt megkapom. (Nem azért, mert olyan jól néznék ki, hanem elsősorban a magas beosztásom és a lányok alkoholfogyasztásának szerencsés találkozásának köszönhetően.) Nos, többek között ezek azok a pillanatok, ezek azok az esték, melyekért érdemes élni. Olyan az energiaszintje az embernek ilyenkor, hogy nem is a földön jár.

Amikor egy csaj éveken keresztül ezt érzi, az valami hihetetlenül pezsdítő lehet. Bőven megéri az útburkolók füttyögését. Azért a nők sem hülyék. Ha már jobban zavar valakit, hogy milyen hatást vált ki a férfiakból, mint amennyi örömöt ad, azonnal variál egyet az öltözködésén, lépve egyet a konzervatívabb irány felé. Ez egy nagyon finom kötéltánc, amit a csajok pontosan tudnak. Nem kell a lelküket félteni, a legkevésbé sem.

Naooo
Olvasó
Naooo

“mert mindenkinél jobban vágyik egy kis törődésre, szeretetre.”

Aki kurva az ne vágyjon semmire.

Naooo
Olvasó
Naooo

“De ha féltékenységből, vagy birtoklási vágyból nem engedi, hogy az szexi módon öltözzön, akkor egy igazi idióta.”

Mért hány faszba akar még beleülni?
Az az idióta, aki együtt van egy kelletős kurvával.

Big G.
Újságíró

Imádom, ahogy megnézik a nőt az oldalamon. Sosem tudnèk olyan nőt szeretni, akin nem akadnak meg a férfiszemek.

Reszet Elek
Újságíró

Engem nem különösebben érdekelt más véleménye a nőimmel kapcsolatban, nem éreztem szükségét külső megerősítésnek a választásommal kapcsolatban (vagy az egómat illetően) és nem vettem különösebben jó néven a fixírozásukat.

Big G.
Újságíró

Ebben mások vagyunk. Én ragaszkodom a széphez. Lakásban, autóban, ruhában, nőben, zenében, költészetben egyaránt. Ez saját lelkem kérlelhetetlen szükséglete, függetlenül mindenki más értékítéletétől, elvárásától. Viszont kifejezettem imádom azt, amikor öt percre lelépek, rendelni valamit, s máris odaülnek az asztalunkhoz, fűzni a barátnőmet. Ez az élet igazi sava-borsa…

ulomenen
Olvasó

A szép bizony jelenthet mást az egyes embereknek., járműben, lakásban mindenképp. Ami nekem tetszik, az általában különleges, kevesen látják, hallják meg benne azt, amit én igen. A motorjaim is ilyenek, és ez nem tudatos válogatás eredménye lett, így jött ki.

A nők, meg, hát szerencsés természet vagyok, ahogy írtam már: nagy szívem van, sok és sokfajta lány belefér.

Monnyuk olyan nem, aki velem megy el kajálni és a távollétemben asztalunkhoz ülő próbálkozót nem hajtja el kedvesen, de határozottan két másodperc alatt…

Amúgy van egy egyszerű szabályom egymásnak hűséget ígért párok esetében, a “mennyi flört fér bele a kapcsolatba, mi számít megcsalásnak”- kérdéskörben: társaságban egyedül is úgy kell viselkedni és beszélni az emberekkel, mintha a másik is ott állna az illető mellett és fogná a kezét. Ez eléggé határozottan eldönti a dolgokat szerintem az emberek többségénél.

Big G.
Újságíró

Egy csomó játéklehetőséget kihagysz. Imádom, amikor kikezdenek a nőmmel, a legtöbbször még biztatni is szoktam a srácot, s azt mondom, csak a bátyja vagyok…

Ennek ezer pozitív hozadéka van. A legfontosabb, hogy a lány látja rajtad, hogy senkit sem tartasz igazi ellenfélnek. Ez erődemonstráció a javából.

 

Reszet Elek
Újságíró

“Imádom, amikor kikezdenek a nőmmel, a legtöbbször még biztatni is szoktam a srácot, s azt mondom, csak a bátyja vagyok…” – Látens cuckold hajlamokat, vágyakat orrontok.

Big G.
Újságíró

:)))

Az nem az én világom, gyanítom, hogy még a tudatalattim legsötétebb bugyraiban sem. Ha a nőm félrelépne, azt biztosan nem akarnám látni. Ez nem erről szól. Ez csak játék, és ahogy az előbb már írtam: erődemonstráció. Semmi több.

Reszet Elek
Újságíró

Naooo
Olvasó
Naooo

“Sosem tudnèk olyan nőt szeretni, akin nem akadnak meg a férfiszemek.”

“függetlenül mindenki más értékítéletétől”

Öngólnak elmegy.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Viszont kifejezettem imádom azt, amikor öt percre lelépek, rendelni valamit, s máris odaülnek az asztalunkhoz, fűzni a barátnőmet.”

Aki elég beteg, az a szajhákra bukik.

ulomenen
Olvasó

Nem is tudtam, hogy ennek a dolognak cuckold a neve… Már az ilyenekért megéri ide járni.

@BigG: egyébként mi kifogásod van ez ellen? Ez az igazi erődemonstráció: asszonypajtást vágják az ágyban rendesen, te meg a fotelból nézed a tévét és lazán odaszólsz: “Szívecském, ha majd végeztél, hozzál már egy sört nekem.”  Nincs olyan nő, aki egy ilyen lazavagyok- leszarommicsinálsz- nekemmindenhogyjó férfibe ne habarodna bele végérvényesen… :)

Big G.
Újságíró

:)))))

Alter Ego
Szerkesztő

Csak szólok, hogy éppen a férfiak szexualitását démonizálod. Ráadásul mindezt egy olyan kontextusba (a cikk témafelvetésébe) törekszel mindenáron beleerőszakolni, ahova nem tartozik. Ráadásul negatívan, zavartan fetisizáló módon láttatod a fiatal nők szexuális figyelemmegragadó képességét és a férfiak arra adott válaszait. Szerintem ne fáraszd magad tovább, jobb lesz úgy mindenkinek…

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Nem, kérlek, félreértessz. Abszolut de nem akarom démonizálni a férfiak szexuális vágyait, mert ez teljesen természetes, és normális. Persze egy apában is felmerül az a teljesen természetes és normális gondolat, hogy vascsővel verné péppé az arcod, ha a lányával kapcsolatban egy ilyen vén fasznak bármiféle szexuálisan tárgyiasító gondolatai vannak.

Persze amíg a te vágyaid nem hágják át a gondolatok világát, addig az én gondolataim sem fogják.

Alter Ego
Szerkesztő

Mindenek előtt szeretnélek nyomatékosan megkérni, hogy még feltételes módban se írj rólam a lányod esetleges megkívánójaként, sőt egyenesen megrontójaként; “vén fasz” jelzővel pedig semmiképpen se tárgyiasíts szexuálisan, és ne értékelj le (vagy fel) a korom alapján sem! Teoretikusan hajlandó vagyok beszélgetni az általad felvetett problémáról, de olyan keretek között, amelyben rám vetíted a gonosz, vascsővel agyonverendő megrontó szerepét, semmiképpen sem!

Mi az hogy szexuálisan tárgyiasító? Honnan tudod, hogy bárki aki konstatálja egy fiatal nő szexuális figyelemmegragadó képességét, annak csakis “szexuálisan tárgyiasító” lehet a megközelítése? A tetszés és annak az adott közegben még elfogadható, udvarias kinyilvánítása sem lépi túl a kulturált társadalmi élet kereteit; egy teljességgel természetes velejárója az életnek, és nem kell rögtön vascsövet emlegetni. Szexuális tárgyasítás pedig nem igazán létezik, az emberek emberekkel létesítenek szexuális kapcsolatot… A férfiak is! Ha te esetleg nem, az a te dolgod, de ne általánosíts önmagadból. Szerintem az meg egy komplett tévedés, ha egy apa önmaga akarja mindenáron eldönteni, hogy vén vagy fiatal fasz kell-e a lányának, még akkor sem neki a tisztje ez, ha esetleg joggal látja úgy, hogy lehetnek a nagyobb korkülönbségnek hátrányai.

Egyébként meg még mindig nem értem hogyan jön ide ez a téma? Nem lehetséges, hogy túl elevenen foglalkoztat ez téged, mert nem beszéltél még meg mindent magaddal?

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Ezek szerint te nem vagy lányos apa.

 

Alter Ego
Szerkesztő

Tényleg nem vagyok, de ha adott esetben így éreznék, (ki tudja, akár megtörténhetne), ahogyan te, akkor én sokat gondolkodnék még a problémán, mert ez így szerintem nincs rendben, főleg a személyes nyugalmad érdekében sem oké így szerintem…

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Nos, akkor asszem ennyike. De majd ha lesz neked is egy 10-12 éves lányod, újra szívesen beszélgetek veled a témáról.

Naooo
Olvasó
Naooo

Neveld meg, mert úgy látszik nincs.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Naóka neked is van lányod, ugye ?:D

 

Alter Ego
Szerkesztő

Nem tudhatom, pontosan hány éves a lányod, de ahogyan egyre inkább fiatal nő lesz gyerekből, biztosan meg fogja ragadni egyre jobban a fiúk-férfiak figyelmét és ezt te nyilván észre is fogod venni egyre jobban. De most min aggódsz? Nem fogják megerőszakolni; ő fog magának partnert választani, amikor elérkezettnek érzi majd az idejét. Ez a tény zavar vagy az zavar, hogy egyáltalán ránéznek? Úgy érzed, hogy veszélyben van, vagy úgy érzed, hogy neked kellene kontrollálni a helyzetet?

Naooo
Olvasó
Naooo

Van lányom, 10 darab, de azok nem járnak alig ruhákban, mint tiéd.

Alter Ego
Szerkesztő

Nao, ne idegesítsd már, így is talán túlzottan aggódik, biztosan nem jár alig ruhákban a lánya…

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

De, aggódok, és ez így a természetes.

Emlékszem fiatal koromban mennyi tinilány volt, akik mind arról panaszkodtak, mekkora fasz az apjuk, és hogy mennyire elhanyagolja őket. Csak egy kis kedvesség, és egy kis figyelem, és rögtön hálásak voltak. Nagyon nagyon hálásak. Utána jött a kopp, amikor kiderült, hogy én még akkor nem gondolkodtam házasságban …

Pedig pedig …

Tzimisce
Olvasó
Tzimisce

Érdekes, az én kedvességemért nem voltak hálásak. Most akkor hogy is van? Menőzöl, hogy te alfa vagy, vagyis fogalmad sincs, hogy ez hogy működik, vagy hazudsz? Egyik se jó kimenetel.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Nem értem, de nem is érdekel, hogy mit gondolsz.

Walter E
Olvasó
Walter E

———— MODERÁLVA ———

Moderator-03
Szerkesztő
Moderator-03

Walter, három hozzászólásodból hármat kellett törölni. Nem szeretném végül a profilodat törölni, de ez így nem lesz jó. Kérlek, próbáld meg kulturáltabban megfogalmazni a véleményed vagy ha nem megy, akkor inkább sehogy!

Walter E
Olvasó
Walter E

Mi az hogy kellett?big g-t miért nem kell?

Tenor
Olvasó
Tenor

alszentpeter, se köpni se nyelni nem tudok. Ilyen van ? 1, ha tényleg lányos apa vagy és ezeket tapaszalatból írtad , mármint hogy így beszél veled a lányod , akkor fogadd őszinte részvétem. 2, ha apa vagy és úgy gondolod hogy egy lánynak így kellene beszélni az apjával , hogy ez lehet “jogos” bármennyire is legyen az adott apa szar alak, (csajozós és nem erőszaktavő) ha egyetértesz az általad leírtak stílusával, akkor remélem pont ezt fogod kapni egy napon . Az ilyen gyereket jobb lett volna ha lenyeli a nő annak idején minthogy megfoganjon és egy ilyen “kedves leány” fejlődjön belőle. 3, ha csak apaellenes apagyűlölő hangulatot akartál kelteni akkor nem értem a motívációt. 4, mégiscsak nő vagy és megerőszakolt az apád kislány korodban ? vagy férfi vagy és megerőszakolt az apád kisfiu korodban vagy mi ? Nem értem, nem értem, nem értem ! Egy férfi / apa szájából fel sem tudom fogni ezeket a gondolatokat. Nem találom a szavakat, mi ez ? Hol élünk? Milyen világban?

common man
Olvasó
common man

Ez egy beteg barom ,csodálom a többiek türelmét.

Big G.
Újságíró

Mi az hogy szexuálisan tárgyiasító? Honnan tudod, hogy bárki aki konstatálja egy fiatal nő szexuális figyelemmegragadó képességét, annak csakis “szexuálisan tárgyiasító” lehet a megközelítése? A tetszés vagy annak az adott közegben még elfogadható, udvarias kinyilvánítása sem lépi túl a kulturált társadalmi élet kereteit; egy teljességgel természetes velejárója az életnek, és nem kell rögtön vascsövet emlegetni. Szexuális tárgyasítás pedig nem igazán létezik, az emberek emberekkel létesítenek szexuális kapcsolatot…

Ezt így ahogy van, bekereteztetném, és kitenném a falra. Nagyjából ezt hívják józanságnak és felelősségteljes gondolkodásnak.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Tehát akkor jól értem, hogy amikor a tutibiztosan csak 17 éves szerencsétlen afrikai kisportolt felsőtestű háború elől menekülő fiú ártatlan szemeiben megláttad a fékeveszett szerelem pillantását, amikor a 12 éves lányodra nézett, akkor a te gondolataidban egy vascsőnek még egy árnyéka sem jelent meg? Na nem úgy, hogy használni kell, csak a biztonság kedvéért.

Big G.
Újságíró

Nem bizony. A kislányom folyamatosan kapja a fenti levélhez hasonló impulzusokat és fogom is a kezét. Ha meg nagykorú lesz, azt tesz, amit akar. Akkorra már csak az a reményem marad, hogy józan csajszit neveltem.

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Hát, akkor ebben különbözőek vagyunk.

Naooo
Olvasó
Naooo

Vagy lehet erőszakolni se kell majd lányodat, olyan buta lesz bedől a zsidó propagandának és önként fekszik be a féregrendűek alá.
Amúgy meg tetszettek volna nácikra szavazni.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ulomenen:

Nem voltál Te előző életedben nő véletlenül ? :) (szinte biztosra veszem,hogy a tágabb-szűkebb családodban sok nő van,akivel beszélgetsz-beszélgettél). Ez pontosan így van.Szörnyen bántó,idegesítő és frusztráló tud lenni,ha folyamatosan beszólogatnak,semmi,de semmi izgató és jó nincs benne. Persze nyilván,ha az ember nem olyan csinos,akkor vágyna rá,ha meg nagyon csinos ,akkor  már inkább zavaró a dolog. Egyébként akkor is beszólnak,ha nem miniszoknya,vagy alig blúz van rajtad.Persze azoknak még jobban, de ha látványosan jó alakod van,akkor tök mindegy és nagy része bunkó.Ezt egyébként sosem értettem ,miért érzi úgy egy “férfi”,hogy feltétlenül közölnie kell,hogy mit és hogyan csinálna az emberrel és hányszor…volt akinek már bejött?! Tényleg arra a beszólásra,hogy jól megb…nálak volt aki,azt mondta,hogy ok,gyerünk !? Jó, tudom, nem szabad általánosítani és a férfiak/fiúk nagyobb része nem ilyen,csak hát ezek a hangosabbak,ezek akikkel az ember nap mint nap “megküzd  ” (jó, most első sorban huszonéves koromról beszélek,nyilván negyven fölött ez már nem minden napos-de még elő-előfordul). És most eszembe jutott a nagyon távolból egy undorító emlék…19 éves koromban nyáron volt egy családi találkozó (nagy a család és minden éven még külföldről is jöttek ezekre a találkozókra),valamelyik gazdag családtag főszervező (én a szegény vidéki ágból származom:) budai kertjében volt egyszer,ott voltak a szüleim,a bátyám stb is,voltunk vagy 50-60-an.Bemutattak valami távoli rokonnak ,aki ráadásul mérnök! volt és rámutatott egy kedves láthatóan várandós nőre (aki kb 20 méterre beszélgetett valakivel),hogy “látod az a pohos ott,az a feleségem,de te nagyon csinos vagy,akkor is jöhetsz,ha épp menstruálsz,téged bármikor akár ki is nyallak….ez volt hozzám az első mondata ! (szerencséjére az édesapám távolabb volt) és én is csak a szerencsétlen feleségére való tekintettel nem csináltam botrányt. Szóval csak érzékeltetni akartam,hogy mennyire megalázó lehet egy fiatal lánynak adott esetben,ha ilyenek érik,ebből egyébként nagyon könnyen általánosít az ember és amúgy normálisan közelítő fiúkat/férfiakat is elhajt,ha az pl. az utcán,buszon stb szedi annyira össze magát,hogy oda mer menni hozzád…legalábbis ez így volt velem a 90-enes években:)

Big G.
Újságíró

Vivien, mi ebben a megalázó??? Ha valaki ilyen gyökér, élvezd ki, hogy helyrerakod. Tudom, 19 évesen még rutintalan az ember, de ma hogyan reagálnál? Nyilván nem jönnél zavarba és nem éreznéd egy percig sem megalázónak. Inkább válaszolnál valami durván frappánsat és otthagynád.

Alter Ego
Szerkesztő

Ugye? Én is mondtam már Ulomenennek (is), hogy van valami kifejezetten feminin a gondolkodásában. :D

Ilyen az élet, mindig azt nem kaphatják meg az emberek, amit a legjobban szeretnénk. Mert amíg te azért küzdenél, hogy észrevegyék, hogy nem csak a tested vonó, hanem egy nagyon okos és értékes ember vagy szellemi síkon is, aközben férfiak milliárdjai élnek úgy, hogy nagyon szeretnék, ha valaki végre már nem  csak a szellemi vonzerejüket és hasznosságukat méltatná, hanem közölné velük nyersen, hogy csak a teste kell… no persze nem betonozni… Nagyon fárasztó ám egy életen át a hormonok parancsának engedelmeskedve folyton felajánlgatni a lehető legnagyobb diszkréció (és a megszégyenülés terhe) mellett azt a portékát, ami számszaki törvények miatt is csak viszonylag keveseknek fog kelleni. Elhiheted az sem könnyebb és arról is lehet pont annyit panaszkodni, mint arról, hogy milyen nehéz együtt élni a sok ajánlattal. Hogy egészen őszinte legyek: férfiak milliárdjai cserélnének veled gondolkodás nélkül, mert úgy gondolják, hogy a hátulütőkkel együtt is jobb a nők helyzete.

Szóval, részemről akkor fogok beállni sajnálkozni, ha mint Ulomenen, én is voltam már (“valamelyik előző életemben”) nő. :D

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Nem sajnáltatás volt a cél (tényleg ez jött le?!),én csak leírtam az (inkább egykori) tapasztalataimat. Egyébként teljesen az a véleményem,hogy csak akkor tudnánk igazán átélni (még a legempatikusabb emberek esetében is így gondolom) a másik nem “nyűgjeit”,ha egy pár napra/hétre átváltoznánk. Így igen nehéz,hisz adott,hogy a nők női gondokkal a, férfiak férfi gondokkal küszködnek. Én eléggé empatikus ember vagyok azt hiszem,szóval úgy gondolom,hogy (bár kisebb koromban nagyon fiú szerettem volna lenni) a nőknek ebből a szempontból könnyebb,igen el kell viselni a sok bunkóságot,de azt hiszem valóban rosszabb lehet,ha az emberen átnéznek,ha nem kívánják szexuálisan,hogy nagyon sok visszautasítást el kell szenvedniük,ezt persze nehéz átérezni,de úgy gondolom igazad van.

DennisVT
Újságíró

Ahh, leírtam ugyanezt, mert még nem jutottam idáig az olvasásban:)

ulomenen
Olvasó

Tiltakozni vagyok kénytelen a leminősítésem miatt!! Eddig arról volt szó, hogy nő vagyok, most meg visszalépünk, hogy “valamelyik előző életemben voltam nő”???

Rendelkezem némi, az átlagosnál talán sokrétűbb empatikus képességgel, aminek okán a személyiségemtől alapvetően idegen szerepekbe is meglehetősen jól bele tudom képzelni magam néha. Általában jó, néha viszont ijesztő, például amikor túl sok gumiszobát olvasok és átérzem a leírtakat… Szóval ügyelni kell.

Ja, és tudom mozgatni a fülem. Ez a másik szuperképességem, a kapcsolataimban inkább ez utóbbira alapozok.

Big G.
Újságíró

Nem vagy normális!!!!! :):)

Reszet Elek
Újságíró
ulomenen
Olvasó
Lesbia ócsárol, szapul és szid szüntelen engem;
Vesszek meg, ha a lány nem csakis engem imád.
Mért vagyok oly biztos? Mivel én ôt átkozom egyre,
S vesszek meg, ha szivem nem csakis érte hevül.”
ulomenen
Olvasó

Egyébiránt a mondott dologban van némi saját tapasztalatom is: Pár évvel ezelőtt volt egy csajom, aki egy soksok éves kapcsolat után volt éppen. Más se csinált, csak dicsérte, hogy nekem mekkora van, és mind az étvágyán, mind a viselkedésén látszott, hogy komolyan is gondolja. Láttam egy- két fotót a virtuális albumában az előző jóemberről, akinek az átlagnál jóval kisebb volt, a lány ahhoz szokott a sok éven át (előtte sem igen volt sok kapcsolata), így  gyakorlatilag az európai férfiak jó része ugyanezt váltotta volna ki belőle. Persze ettől függetlenül jól esett a fényezés szex közben, meg a teste visszajelzése… aztán egy idő után unalmas lett, aztán meg sértő… Az miért nem számít, hogy művelt vagyok, figyelmes, van pár érdekes hobbim, egy csomó új dolgot próbálhat ki velem- és ezeket meg sem említi, soha….

Szóval az a véleményem, hogy mindenkinek a saját problémája a fontos és senki sem szereti, ha lekicsinylik a nyűgjét azzal, hogy “ez nem is nagy baj, bezzeg az enyém…”

A nők nyugodtan elfogadhatják, hogy a férfiaknak vannak problémáik, és a férfiak is beláthatják, hogy a nőknek sem fenékig tejfel (hehe…).

Azt hiszem, alapvetően mindenki arra vágyik, hogy többdimenziós lényként értékeljék, ne csak egyetlen (akár hasznos, akár haszontalan, külső vagy belső) tulajdonsága alapján.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

http://velvet.hu/randi/2016/09/18/anyam_mondta_probaljam_meg_egy_szeretovel/

Érdekes, finoman szólva:)

Többek közt az, hogy gyakorlatilag egy nő bármit megtehet, büntetlenül, és a PUA működik, nincs kivétel, AWALT:)

Az ember felfogja az eszével, mégis nehezen hinné el, ha nincsenek ilyen megerősítések:)

Pash Cutter
Újságíró

Hát, ez kommentnek, fórumbejegyzésnek vagy face-posztnak elmegy… vitaindítónak… de mint önálló cikknek, semmiképp. Mondhatni, ezen még kellett volna dolgozni. Mert ez nem cikk. Csak egy komment… Bizonyos dolgokat jobban ki kellett volna fejteni, részletezni… hogy összeálljon valami kerek egésszé.

Na, nézem alant a disputát! Hát ha ott jobban meg van tárgyalva az egész téma. Végül is vitaindító. Lássuk, milyen vitát indított el!

Naooo
Olvasó
Naooo

“A polgármester kiemelte: “Melania a fiatal lányok példaképe, megmutatta, mit lehet elérni.””

Hajrá csajok, belőletek is lehet försztlédi, alább ne adjátok.

Tenor
Olvasó
Tenor

Rumospiskóta, így 2 év eltelte után …. Volt valami foganatja a Csipetkéhez intézett levélnek? Már ha ez egy valós levél és nem csak egy felvetett probléma volt.