Egérszív

A kettővel előtte ülő fiú semmiképpen nem volt szép. Szarukeretes szemüveg, görnyedt tartás, idétlen hang, kicsit nazális, kicsit nyújtott – minden nő rémálma, hogy egy ilyen lény szólaljon meg mellette. De mégis. Volt benne valami. Valami, amitől Egérke úgy érezte, hogy a lelkükben egy egészen pici darab, egy kis csücsök talán közös lehet. Mindketten mellőzöttek voltak – mindkettejükön átnézett már a gimnázium többi partiképes példánya is, most meg itt van az egyetem, az intellektus hazája, a nem pusztán külsővel való érvényesülés utolsó bástyája, és tessék, megint ugyanaz. Kitaszított, félretolt, mellőzött kis lények voltak mindketten. Egérke magában el is nevezte őt Bagolynak.  Eszébe jutott a Watchmenből a szemüveges, testes fickó, akinek az egyik jelenetben nem áll fel – gyorsan bele is pirult a gondolatba, mert jó kislány volt -, és elhatározta, hogy ezt a fiút igenis lehet szeretni, ha másért nem, hát pontosan azért, mert olyan szerencsétlen. Végülis nincs azzal baj, hogy “szerencsétlen”, forgatta magában a szavakat – ez csak annyit jelent, hogy nincs szerencséje. Majd én leszek neki a szerencséje!, határozta el hirtelen, és ez a gondolat annyira felvillanyozta, hogy szélesen mosolyogni kezdett.  Odalent a katedrán az előadó meglepetten felvonta a szemöldökét, várakozóan nézett rá, és ebbe Egérke még jobban belepirult. De most már nem számított – most új célja lett az életben. Az Éji Bagoly. Majd ő megmutatja, hogy micsoda hőst rejt az a rondán betűrt kockás ing!

Kifelé menet “véletlen” leejtette a papírjait. Nem túl sokat, csak úgy óvatosan, hogy azért össze lehessen szedni, ne tűnjön nagyon kínosnak. De Bagoly éppen belemerült egy vitába a padtársával, valami ellentétes izoperdületű sárkányfarkakról, és nem figyelt, csak elhaladt mellette. Egérke durcásan szedte össze a papírokat, és hirtelen nagyon utálta a Baglyot. De hát melyik egér szereti a baglyokat. Összeszorított szájjal masírozott ki az épületből.

Kinga, az Istennő ott állt a barátnőivel, és dohányzott.

Egérke életében talán ha egyszer gyújtott rá a nagyapa Kossuthjára, és két percig hányingere volt – de most elszántan közeledett a társasághoz. Bizonytalan nevetgéléssel félbemaradtak a mondatok, minden szem felé fordult. ”Én vagyok Sandy a Grease-ből”, gondolta magában újra és újra, és fohászkodott, hogy ne essen el, miközben Kingáék felé tart. Minden bátorságát összeszedve Kingához lépett.

– Kérhetek egy szálat?

Kinga, a Falkavezér, akinek most meg kellett mutatnia, hogy milyen jó ember, természetesen adott. A rövid, döbbent csendben, amíg a lány meggyújtotta a cigit, még azt is nagyon kedvesen megkérdezte, hogy “mi a baj? látom, nagyon kész vagy”, így került elő aztán az egész történet, és hogy Egérke szeretne átalakulni, hogy vonzóbb legyen Bagolynak. Erre már mindenkinek volt hozzászólása, és bár kicsit furcsán nevetgéltek, de innen is, onnan is elhangzottak a felajánlások: “én tudok jó sminkest!” – “Gyere, menjünk vásárolni! Borzalmasan nézel ki, csajszi!” – “Teljesen újra kell gondolni a hajadat, elviszlek a Vivienhez, nekem is ő csinálta!” – “A szájfény a legfontosabb! Gyere, van egy kedvezménykuponom a Macbe, olyat mutatok, beszarsz!”, és társai. Hirtelen mindenki megérezte a kihívást, sok-sok Michelangelo zsongott a Sixtusi Egérkápolna körül. Egérke a mennyekben érezte magát. ”Befogadtak, befogadtak!” – és majdhogynem szökdécselve indult a lányokkal vásárolni.

…

Reggel nyolckor elektronika. A Bagoly már nagyon várta, hogy odaérjen, mert iszonyú kíváncsi volt a digitálisan vezérelt lézervágóra, amit a tanár ígérete szerint egyénileg fognak majd felprogramozni. Csak úgy zsongott a feje az ötletektől, amikor beért az épületbe. A többiek még csak szállingóztak, háromnegyed volt, és mindenki utálta az elektronikát. De Bagoly egyszer csak meglátott valamit, amitől hirtelen elfogta a jól ismert gyengeség, és meg kellett kapaszkodnia.

A büfé sarkában egy lány olvasgatott. Először fel sem ismerte, olyan volt, mint valami modell a tévéből – gyönyörű haja volt és hosszú lábai, a ruhája pedig hanyag, de szexis, az a fajta, amiben az Elérhetetlenek szoktak járni – testhez simuló farmer, lezser felső, az egyik válla kint, úristen, ki lehet ez. Sosem látta még itt – vagy mégis? … Észrevétlenül megpróbált elmenni, kellő távolságra ahhoz, hogy a lánynak ne tűnjön fel, egyenesen a büféhez, már ki is találta, hogy mit fog venni, pedig édesanyja gondosan megreggeliztette; mindegy, vadul dübörgő pulzussal odament, kért egy jégkrémet, remegő kézzel kifizette, és aztán véletlenül pont arrafelé fordult vissza, amerre a lány üldögélt. És akkor elejtette a jégkrémet, sajnos, pedig nagyon nem akarta.  Mert az a lány egyenesen rá nézett, és így már tudta, hogy ki az.

De még sosem látta így. Ilyennek. Ilyen szexinek. Most valahogy más volt, eddig észre sem vette, pedig úristen, már mióta ott van, már a gimnáziumban is évfolyamtársak voltak… Most egy egészen más nő volt. És bár Bagoly egy percig sem hitte, hogy ez lehetséges, de a lány mosolygott rá. Aztán görcsös gyorsasággal visszabújt a könyvébe. Aztán a hajához nyúlt, megigazította, pedig a haja tökéletesen rendben volt. Bagoly még mindig ugyanott állt, a jégkrém még mindig ugyanott hevert.

És puff, el is múlt a Megfelelő Pillanat. Bagoly lehajolt, hogy felvegye a rommá tört csokis Magnumot, a lány pedig egyenesen belefúrta a könyvbe a tekintetét.  Mindkettejük arca lángvörös volt. Bagoly leült kettővel odébb, félig háttal, hogy ne legyen nyilvánvaló – de nem mert odamenni, nem mert odamenni, egészen rosszul volt, a dacos büszkeség és a kétségbeesett vágyakozás küzdött benne, a lány pedig egyszerűen nem volt erre felkészülve. Szerette volna azt mondani, hogy “ülj már át ide, te majom”, de Kinga határozottan a lelkére kötötte, hogy ne ő tegye meg az első lépést. ”Az a pasi dolga, hogy pedálozzon”, sulykolta újra és újra, “különben nem érzed magad igazi Nőnek”. És Egérke igazi nőnek akarta érezni magát. Most először, végre, egyszer az életben, talán egy kicsit tényleg úgy is érezte. Már befelé jövet, a villamoson is megnézték, és ez csodálatos volt; megérezte az életben azt az ízt, amire mindig vágyott, hát persze hogy így szép a világ!… Most tehát nem akarta már elengedni. És teltek a hosszú, hosszú másodpercek, és csak akkor jött be az a tanár, aki a tegnapi előadást tartotta.

Ő aztán egyből észrevette Egérkét.

– Á, kisasszony! – szólította meg tétovázás nélkül. Rutinos negyvenes volt, két válással a háta mögött, és bár kissé elengedte magát a 96-os szörfbajnokság óta, de még mindig elő tudott venni egy sármos mosolyt. Márpedig most a reggeli kávé mellé kifejezetten jól jött neki a hölgytársaság. ”Hogy összekapta magát ez a kis penészvirág”, gondolta elégedetten, és mire Egérke észbe kapott, már ott is ült az asztalnál a Férfi, akinek elsöprő és magabiztos jelenléte még azt a kérdést is nevetségessé tette, hogy “Nem bánja, ha csatlakozom?”, mert nagyon jól tudta, hogy Egérke nem bánja. És a büfésnő már érkezett is a kávéval, mert neki titkon régóta tetszett a tanár, “két cukorral, Tibi, ahogy szereted”, tette még hozzá finom nyomatékkal, de Egérke nem tudta, hogy ez neki szól, és őszintén szólva, szeretett volna elsüllyedni.

– Jesszusom, bocsánat, ha zavarba hoztam! – mondta ártatlan hangon a tanár – Ha gondolja, átülök egy másik asztalhoz…

– Nem!… – jaj, ez nagyon hirtelen csúszott ki, gondolta Egérke rémülten, és kissé hadarva folytatta: …nem, tessék csak nyugodtan maradni, igazán nem probléma…  – miért mondom ezt, miért mondom ezt, korholta magát, ostoba, buta, buta Egérke, de addigra már becsukta a könyvet, és ügyetlen mozdulattal letette az asztalra. A tanár pedig elégedetten mosolygott, mert tudta, hogy innentől már egyenes az út. Már tegnap is nagyon mosolygott, ma meg direkt kicsípte magát, és megnézte, hogy mikor leszek bent, gondolta magában elégedetten. – Hiába, a fiatalság elszáll, de a karakter megmarad…

És akkor Bagoly lassan, nagyon lassan, szigorúan a földet nézve összeszedte magát, hátratolta a székét, és – Egérke riadt oldalpillantásától kísérve – elkullogott a folyosó felé. Hangosan csapódott a kukafedél, ahogy kidobta a jégkrémet, aztán már csak a sután csoszogó léptei távolodtak, és Egérke egy pillanatra visszanyelte a könnyeit, mert tudta, hogy most el kell búcsúznia a régi énjétől, és belekezdeni valami újba… De aztán, ahogy jobban végiggondolta, nem is volt ez olyan ijesztő.

Sőt. Tulajdonképpen csak most kezdődik minden.

És rámosolygott Tibire.