A varázslatos punci tünetegyüttes avagy közismertebben Magical Pussy Syndrome (továbbiakban MPS) közismert betegség, amelyről azonban elterjedtsége és veszélyessége folytán mindenképpen szükséges beszélnünk. Az alábbi ismertetőben leginkább South-Jones-Clare munkásságára hagyatkoztam illetve az internet adathalmain való kapirgálásból, azaz nem saját kútfőből merítettem, a szellemi megtisztultságnak erre a fokára sajnos még nem jutottam el.
Az MPS röviden azt a női meggyőződést jelenti, hogy a puncival rendelkezés különleges előjogokra, előnyökre, bánásmódra predesztinálja tulajdonosát. Ezek az előnyök kifogyhatatlanul sokfélék lehetnek, az ingyen italoktól, vacsoráktól kezdve az asszonytartáson át egészen a nemi kvótákig és korábbi nyugdíjazásig bezárólag. Mindenki tapasztalta már a betegség megjelenését a saját életében így tudja, a kór ezernyi alakot ölthet.
Természetesen nem minden nő szenved-e kórtól, de kisebb nagyobb mértékben szinte mindre hatással van, mégha lappangó fázisban is található meg benne a betegség.
A betegség súlyos mivoltára való tekintettel célszerű e mentális elváltozás felismerésében és kezelésében is segítséget nyújtanunk. Általánosságban elmondható, hogy a betegség felismerése és kezelése mellett egyfajta alapban jellemző attitűdként a célszerű mintegy demonstrálni, hogy az MPS-t nem vesszük komolyan. Meg kell értenünk, hogy az MPS a nők számára egyfajta férfiakat előszűrő mechanizmus. Semmi sem helyezi a férfiakat hatékonyabban a női szexuális érdeklődés hatókörén kívülre, mint az MPS elfogadása, természetesnek tartása.
Az MPS férfiak általi elfogadásának leggyakoribb oka az ún. punci-transz (továbbiakban PT) jelensége. A PT az a hipnotikus állapot, amely alapja a szexuális kielégületlenség, a rossz nevelési minták és a folyamatos női verbális manipuláció (közismert és kissé vulgáris megnevezéssel az ún. basztatás).
A PT-től való mentesség, azaz végső soron az MPS-re való immunitás megtapasztalása a legtöbb nőnél pozitív visszacsatolással jár, ám van két jól elkülöníthető alcsoport a női nemen belül, amelyek tagjai e jelenségre eltérően reagálnak.
Az egyik csoport az alacsony önértékelésű nők csoportja. Ők az MPS figyelmen kívül hagyását személyes inzultusként kezelik. Az ilyen típusú nőkkel nem érdemes vitába szállni, partnerkapcsolatot pedig végképp botorság kezdeményezni kivéve ha mazochista indíttatású férfiak vagyunk.
A másik csoport a politikailag aktív nők csoportja. Jellemző rájuk a liberális-, baloldali meggyőződés, az erőszakos, ellenvéleményt nem tűrő vitaszellem, gyakran magasan iskolázottak (szigorúan társadalomtudományok terén), gyakran tanyáznak nagyobb, urbanizáltabb településeken és előszeretettel nevezik magukat feministának. Általában kevés tapasztalatuk van férfias férfiakkal és gyakran meglehetősen prűdek is. Jellemző rájuk a folyamatos panaszkodás az igazi(!) férfiak eltűntével kapcsolatosan.

Az utóbbi csoporthoz tartozik, mintegy annak holdudvaraként léteznek az ún. fehér lovagok (rendszertani nevén equus albus aka white knight). Létük mintegy bizonyíték az MPS veszélyességére és a PT metódus hatékonyságára. E csoport morfológiai és etológiai elemzése saját cikket kíván lévén biológiai szempontból hímneműnek tekinthetőek, ám viselkedésük riasztóan idegen minákat követ. Általánosságban azért elmondható, hogy ritka közöttük a maszkulin alkat és a nőkkel kapcsolatos tapasztalataik is igen korlátozottak.
Az MPS eredetére egyelőre csak ködös, tudományosan alá nem támasztott vélekedések közismertek. Az mindenesetre bizonyos hogy a dolog eredete valahol a nemek közötti eltérő gyökerű szexuális vágy környékén keresendő, ahol a nő verbális és taktilis eredetű izgalmával a férfi erősen vizuális eredetű vágyai állnak szemben Ebből adódóan az esetek többségében a nő vágya fáziskésésben van a férfiéhoz képest, aminek eredményeképpen a vágy tudatszűkítő hatása is később vagy egyáltalán nem jelentkezik a nőnél. Természetesen a fenti eszmefuttatás pusztán csak amolyan munkahipotézis, ahogy írtam a kérdés még komoly tudományos kutatások tárgyát kell hogy képezze.
Az MPS kezelése első lépéseként az elszenvedő alanynak fel kell ismernie a punci-transz rá kiterjedő hatását. E hatásokra álljon itt néhány példa:
1, Ha egy rakás nő közelében találod magad, olyasmit csinálva amihez egyáltalán nincsen kedved és még abban is bizonytalan vagy hogy mi módon és miért is kerültél a adott helyzetbe, minden bizonnyal PT hatása alatt állsz.
2, Ha egy olyan nővel beszélsz aki érdekel és azon veszed észre magad, hogy a beszélgetést ő irányítja és a társalgás olyan területekre téved, ahova nem is akartál kerülni, akkor transzban vagy.
3, Ha bármikor kifogásokat és mentségeket keresel a nők olyan viselkedésére amelyet másnak nem néznél el, akkor minimum PT-vel fenyegetett helyzetben vagy.
A PT megtörése és az immunitás megszerzése
A PT megtörésének folyamatos gyakorlásával a transz egyre kisebb mértékben képes tudatunkat maga alá gyűrni, majd a hosszú-hosszú gyakorlati időszak végeredményeként teljesen immunissá válunk. Az immunitás az azt elértek híradása szerint általában egyfajta végtelenül nyugodt teljesség megélésének az érzeteként jelentkezik. E megtisztult tudatállapotban képessé válunk arra, hogy a nőket és az életünkben betöltött szerepüket annak lássuk ami, semmivel sem többnek vagy kevesebbnek.
A PT megtörésének leghatékonyabb módja önmagunk külső- és belső értékeinek növelése, saját időnk és megkeresett pénzünk tiszteletének a tudatosítása, az önbizalom, a realitásokhoz kötődő folyamatos visszacsatolás. A kritikus pillanatokban váratlanul előtörő PT-hullámok béklyójának azonnali lerázására a legalkalmasabb technika pedig a vizualizálás lehet. Ennek módja személyiségtől és élettapasztalatoktól függően mindenkinél másképpen jelentkezhet, így ezzel kapcsolatosan csak ötleteket adhatunk.
A közös ebéd számláját felénk nyújtó kábítóan szép nő keltette transzot például minden bizonnyal segít elűzni, ha partnernőnket Gollamként képzeljük el, a tenyerében tartott számlát az Egy Gyűrűként. A képet plasztikusabbá tehetjük ha hozzáképzeljük a ’drágaszág’ szó sziszegő megszólaltatását is. Másik példaként az italokat velünk rendeltető hölgyet a kritikus pillanatban smink nélkül, nyúzott, éppen ágyból kikelt arccal elképzelni jó eséllyel pénztárcát kímélő mentális segítség lehet. Mint írtam, a lehetőségek száma végtelen. Mindenkinek magának kell kialakítania az önvédő mentális technikákat.
Zárószóként és mintegy útravalóként
Remélhetőleg sikerült néhány hasznos és jó tanáccsal ellátni a szíves olvasót. A megfelelően kezelt PS, azaz az attól mentes elme hatékony fegyver a szakavatott férfiú kezében. Ellenőrzött körülmények között akár korlátozott mértékben hagyhatjuk érvényesülni is, mivel a legtöbb nő számára nőies varázsa hatásának minősül, így női önbizalmat növelő következménye van, amely adott esetben erősítheti az illető hölgy szexuális együttlétre való hajlandóságát (vigyázzunk, mert más esetekben éppen ellenkező hatást válthatunk ki a hölgyből a PT korlátozott érvényesülésének az engedélyezésével!).
A lovagiasság az esetek egy részében akár hatékony eszköz is lehet, de sose felejtsük, a lovagiasság a hölgyeknek szól és aki nem hölgyként (közismert nevén az ún. ribanc) viselkedik, nos az nem is érdemli meg. Elvégre mégha elfogadjuk is, hogy a szexuális aktus létesítésében a nő mondja ki a végső szót, sose felejtsük, hogy kapcsolat (lovagiasság, védelem, gondoskodás stb.) dolgában mindig a férfié a döntés!
Tökéletes cikk ! Én (mint tudjátok) ezzel úgy ahogy van maximálisan egyet értek .
Hât ez jó, munkahelyemen az MPS teljesen mást jelent ill más jelentése van, mostmár ez fog mindíg beugrani ha kérdezik tőlem!
Nagyon jó az oldal a cikkek a hozzászólások az okfejtések és a különböző nézetek összesége, de a végeredmény mindíg az hogy akkor hogy is kellene bánni a nőkkel? :D Lehet kicsit túlzás de egyet megtanúltam, hogy a nőknek nincsen lelke úgy cserélnek le mint ha tiszta bugyit venne. Volt egy cikk már nem tudom melyik pontosan hogy a nők azt mondják ha egy férfi bunkó vagy nem foglalkozik velük csak kihasználja őket és hogy csak tárgyként használják őket akkor azt egy nő okozta és nem tudott rajta túl jutni!
Hât ebben teljesen egyetértek és az ismerősöket elnézve látom hogy hogy képesek teljesen lenullázni egy férfit és teljesen más embert csinálni belőlük érzelmileg. Szomorú lâtni és tapasztalni ami manapság megy a párok között és párkereséskor, nincs semmi emberség lassan.
https://en.wikipedia.org/wiki/MPS
Bármely testileg vonzó nő szinte bármely férfi vámszedőjévé válhat, mert ő dönt a kapupénzről. Ami abban az értelemben rendben van, hogy az élet már ilyen, aki helyzetben van, az diktál. Mi is ezt tennénk a helyükben. Van viszont egy másik dolog, ami már indokolatlanul – értsd: a biológián túl is – erősíti a vonzó nő vámszedői helyzetét, és ez már a férfiak hülyesége. Minél több nőt tud megdugni egy férfi, annál előrébb van a rangsorban, idáig mondjuk rendben, de ez sokszor túlhajtódik: az ember már őszintén elhiszi, hogy önnön értékének mércéje az, hogy egy véletlenszerű testhez kapcsolódó véletlenszerű (szeszélyes) tudat adott-e, ad-e, vagy fog-e adni hozzáférést bizonyos nyílásaihoz… (Most a vadászatról beszélek, nem az ún. szerelemről.) Hiúságból, fantáziátlanságból, szertelenségből – vagy sima butaságból – juthat egy fiú vagy egy férfi ilyen téves következtetésre önnön emberi minőségét/értékét illetően.
Na jah, de erről a problémáról nagyrészt azok a férfiak tehetnek, akik nem fogják fel agyilag, hogy a nőknek nemcsak puncijuk van, hanem melleik. Sok looser ugyanis nem tudja, hogy ezutóbbikkal mit kell csinálni.
Pedig, ha tudná, és észrevenné, hogy a nő mér ezt sem hagyja (ne feledjük: ezeket könnyebb kezelésbe venni, mert szinte állandóan kirakatban vannak), akkor a pucnija is sz@rt sem ér.
No meg fenekük…
Azokon is lehet slágereket dobolnI,. Viszont ha ezt sem hagyja, a puncijáig már nem jut el a szerencsétlenje. (Legjobb esetben is csak csicska üzemmódban). Így csak a pénzét pazarolja.
“(Legjobb esetben is csak csicska üzemmódban”
mint ahogy te szoktad?
nemis, mer te.
Hagyd szerencsétlenjét. Még 25+ is szűz, és itt aberálkodik. :)
Azt hiszi, hogy attól férfivá válik.
Úgy tűnik, lassan abbahagyhatjuk azt a szöveget, hogy “Ne a Disney-mesékből tanuljunk férfi- nő kapcsolatokról.” A Disney-mesék ugyanis most már ilyenek:
“Végre egy újabb olyan hercegnőről készült mese, aki nemcsak, hogy nem fehér, de minden tekintetben vagány és bátor, és számunkra egyértelmű, hogy ő a kiválasztott. Remélhetőleg örökre eljárt az olyan mesék felett az idő, amikben a női figurák csak az erős és rátermett férfiaktól várják el, hogy megmentse őket, boldogak pedig csak akkor lehetnek, ha sikerül megházasodniuk. Ehelyett, ahogy már a Jégvarázsban, illetve most a Vaianában is látjuk, a lányok simán ki tudnak teljesedni anélkül, hogy bármilyen romantikus érdekeltség kerülne a képbe.“
http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/12/01/vaiana_moana_disney_kritika/
Egy újabb nyomorult mangina. Mondjuk elég ránézni a képére hogy egyértelmű legyen, hormonproblémái vannak, az alacsony T-szint elszomorító következményekkel jár.
Kulcsmomentumok: Végre egy újabb olyan hercegnőről készült mese, aki nemcsak, hogy nem fehér, de minden tekintetben vagány és bátor, és számunkra egyértelmű, hogy ő a kiválasztott. Remélhetőleg örökre eljárt az olyan mesék felett az idő, amikben a női figurák csak az erős és rátermett férfiaktól várják el, hogy megmentse őket, boldogak pedig csak akkor lehetnek, ha sikerül megházasodniuk. Ehelyett, ahogy már a Jégvarázsban, illetve most a Vaianában is látjuk, a lányok simán ki tudnak teljesedni anélkül, hogy bármilyen romantikus érdekeltség kerülne a képbe.
Ez az üzenet, nem kell ide férfi sem, és már jön/jöhet, hogy srácok ez csak egy mese, megnyugtató szövegként.
Néha-néha elgondolom, hogy belelátunk lassan már mindenbe egy feminizáló vlágunkon átívelő démont. De ugye nem, ez tényleg lassan ott van mindennhol??
Szerintem olyan ez, mint a suliban volt a dolgozat: az alapján fizetik, hogy szerepelnek-e az írásban a kötelező kifejezések…
Tisztességes ember nem adja ilyenhez a nevét. Persze az újságírói szakma sosem a tisztességről volt híres.
Völkischer Beobachter.
https://www.youtube.com/watch?v=P22gPwGuLa0
Balton, a válasz: IGEN!
Ezt a jelenséget nem “belelátjuk” a dolgokba, hanem észrevesszük!
És minél jobban figyelünk, annál nyilvánvalóbb és egyértelműbb az a helyzet, hogy ott van mindenhol.
Ez nemcsak hogy mindenütt ott van, hanem konkrétan ez az, amit én úgy hívok, hogy a tömegeknek a médián keresztül történő, folyamatos feminista kondicionálása!
Ez a feminista kondicionálás.
http://jobbmintatv.hu/online/Star_Trek_-_Enterprise/4_evad/17_resz/