A Magyar Tudományos Akadémián kerekasztal tárgyalta, hogy szegény nők, már megint a szegény nők, meg a szemétláda férfiak! Nem tudom eldönteni, hogy ez az egész inkább fárasztóbb, avagy undorítóbb. Mint egy rakás hisztis hülyegyerek, aki apucinál akarja kibőgni a boltban, hogy mégiscsak vegye meg a cukorkát. És ezek elméletileg diplomás emberek… Amivel az a fő gond, hogy önmagukat teszik egy élő önellentmondás középpontjává, amikor az MTA főtitkárhelyettese, aki nő, összejön 7 másik nővel, akik szintén az MTA, és/vagy más tudományos szervezetek tagjai, és megtárgyalják, hogy nőként lehetetlen ilyen helyekre bekerülni. Vagy legalábbis, horribilie dictu, ugyanúgy meg kell dolgozni ezért, mint a férfiaknak! Tűrhetetlen nőelnyomás uralkodik itt, és nincsenek is jobb jelöltek ennek a kitárgyalására, mint a befutott nők, akik a magyar férfiak 99%-ánál magasabb státusszal és fizetéssel rendelkeznek. De azért sajnáljuk őket egy kicsit, jó? Valami kis kedvezményt vagy előjogot még biztos sikerül kipréselni nekik valahonnan, és akkor majd végre elismerik, hogy egyenjogúság van.
Hogyan történhet meg, hogy egy nemzetközileg elismert női kutatót előbb választanak meg az Amerikai Tudományos Akadémia, mint a magyar akadémia tagjává?
Mivel ez egy olyan elsővilágbeli álprobléma, ami a magyar emberek ~0,0001%-át érinti: kit érdekel?! Biztos van rá magyarázat, mármint azon felül, hogy hazánkban mindenki rohadt nőgyűlölő. Főleg az MTA, aminek 8 női tagja most arról tárgyal, hogy mennyire szexista az MTA. Tömény szánalom. Már csak azért is, mert ezeknek a nőknek elméletileg van munkája, ami addig áll és várakozik, amíg ilyen hülyeségekre pazarolják a drága időt (és a szemérmetlenül magas fizetést). Nem a pofátlanság csúcsa az adófizetők pénzén egy bársonyszékből nyafogva okoskodni, hogy ők mennyire el vannak nyomva, egy olyan szervezet női alkalmazottaiként, ami szerintük nőellenes? Eközben a szakmai munkát ki végzi? Csak nem férfiak, akiknek se kedve, se lehetősége nincs ilyen hülyeségekre?
Egy pályája elején járó kutató barátnőm számára évente ismétlődő dilemma a szakmai előmeneteléhez szükséges hosszabb távú külföldi ösztöndíj és itthoni párkapcsolata összeegyeztetése.
Máris tetten értük a gonosz patriarchátust, vagyis a láthatatlan falloszt az égben, ami szegény pályakezdő tudósnőnek dilemmákat okoz. A nőelnyomás és a folyamatos nemi diszkrimináció eredményeképpen ez a szerencsétlen nehezen tudja rászánni magát, hogy itthagyja a pasiját arra az időre, amíg külföldön tartózkodik, ösztöndíjjal. Olyan mélyen átérzem a problémáját, mintha kútba estem volna. Ennél már csak az a rosszabb, amikor…
egy másik kutató ismerősöm részben azért várt az utolsó percig a gyerekszüléssel, hogy neve legyen a szakmában, mielőtt jó ideig a gyermeke fogja lekötni napjai túlnyomó részét.
Uramisten, úgy döntött, hogy egy kicsit vár a szüléssel!!! Elnyomó férfiak, hát van nektek szívetek? Hát nincs határa az embertelenségnek?! Meddig kell még szegény nőknek tűrni ezt a bánásmódot, vagyis hogy úgy döntenek ahogy akarnak, és hogy ez olykor futó lelki nyűgöt okoz nekik, mikor az egyik vágyuk ütközik egy másik vágyukkal? Gyereket is akarnak meg kutatni is, és ezt valahogy össze kell egyeztetni, mert a szemét szexista férfiak… Mert… Mert a szemét szexista férfiak úgy rendezték, hogy egy nap mindenkinek 24 óra legyen, hogy egyszerre senki ne lehessen két helyen (még az anyák sem!!!), és hogy mindenki dönteni kényszerüljön az általa fontosnak ítélt dolgok prioritási sorrendjéről. Le a patriarchátussal!
állami szektornak sajnos ugyanúgy megvannak azok a törvényszerűségei, amelyekk nem kedveznek a nőknek.
A rohadt világ, az az oka mindennek. A gravitáció, az ok-okozat törvényszerűsége, az idő linearitásának kegyetlensége – ezek azok amik tetű módon keresztbe tesznek szegény nőknek.
ötven százalék fölötti az egyetemet végzett nők aránya
Több férfit az egyetemekre! Ja nem, bocs, félreértés történt. Ez speciel egy jó egyenlőtlenség, ami nem szorul korrekcióra. Dicsekednénk vele hangosabban is, csak nem nagyon passzol a nőelnyomó társadalom narratívájához, így bizonyos mértékű ambivalenciával kezeljük a témát.
Tudományos pályájuk kezdetétől azonban fokozatosan morzsolódnak le a női kutatók.
És megkérdezte valaki ezeket, hogy miért? Ugye azt válaszolták, hogy úgy döntöttek? Családot akartak, más irányok és területek kezdték érdekelni őket, fárasztotta őket a státusz hajhászása, a folyamatos szellemi terhelés, ésatöbbi. A saját döntésük volt, hogy kiszállnak a mókuskerékből, senki nem kényszerítette erre őket, a legkevésbé egy láthatatlan pénisz az égből.
a magyar kutatói pálya csúcsát jelentő akadémiai tagságnál már tíz százalék alatti a női akadémikusok aránya
Nade, egyfelől kérdve, miért is lenne kötelező minden kutatónak MTA tagnak lenni? Mi van, ha a nők többsége egyszerűen leszarja az MTA-s pozíciókért folytatott iszapbirkózást? Másfelől meg, ha ez így van, akkor adódik a következtetés: a felsőoktatásban csökkenteni kell az ilyen területeken tanuló nők arányát, hiszen a valódi tudományos munkához egy nagyságrenddel kevésbé járulnak hozzá, mint a férfiak. Az egyetemekről kiszorítják a férfiakat, aztán meg tojnak a kutatómunkára, mert jobban érdekli őket az itthoni párkapcsolat, mint a tudomány.
hol vesznek el a tehetséges nők?
A saját döntéseikben, amihez, legalábbis mikor legutoljára néztem, még teljességgel joguk volt. Nincs abban semmi szexizmus vagy diszkrimináció, mikor egy tehetséges nő úgy dönt, hogy inkább visszavonul, mert ő nem akarja 1 kései gyerekkel beérni, hanem megugorja a faj fenntartásához szükséges 2,3-at. Tisztában van azzal, hogy amíg jó 20 évig a csemetéivel babrál, addig nem lesz ideje és energiája a szakma csúcsait döngetni, így hát átadja a stafétabotot valaki másnak – aki rendszerint férfi. Ezek a nők nem vesznek el, csak a prioritásaik mások: fontosabb számukra a saját gyermekeik testi-lelki jóléte és szellemi fejlődése, mint a laborban lehúzott heti 40 óra, meg az esetleges presztízs, amit a szőlőcukor-molekula egyik kevéssé ismert variánsának érdekfeszítő csavarodási szögéről írt esszé hozhat szakmai körökben.
A fiatal csillagász, Kóspál Ágnes különböző ösztöndíjakkal hat évet töltött külföldön, mielőtt a Lendület Programmal hazatért
Szegény, szegény női kutatók, akik mások pénzén szörföznek át az életen, hát miért nem sajnálja őket senki? Hát nincs senkiben egy csepp empátia, amivel megértené, micsoda borzalmakkal teli élet az övék? Mi a fityfasznak foglalkozik egyáltalán bárki is olyan problémákkal, amik csak a prosztó közemberek 70-80-90%-át érintik, mikor vannak sokkal fontosabb kérdések is – mint például hogy a maroknyi elitista kutatónőnek a külföldi nyaralások mellé adott magas fizetéssel…
együtt jár a létbizonytalanság is, illetve párkapcsolati és gyerekvállalási szempontból is nehezen menedzselhető ez az időszak.
Szegények nehezen menedzselik, hogy egyszerre több dolgot is szeretnének, amik olykor keresztbetesznek egymásnak. Hát nem édi?
Európa országai között lényeges különbségek vannak abban, hogy hol mennyire támogatják a nők szakmai előmenetelét és szülés utáni visszatérésüket a munkaerőpiacra.
Úgy látszik az MTA-sok szerint a nők olyan másodrendű teremtmények a férfiakhoz képest, akiknek extra támogatásra van szüksége azonos eredmények eléréséhez. Nekem eszembe nem jutna ilyen súlyosan lenézni a nőket, de mondjuk én nem is vagyok feminista… Én az egyenlőségben hiszek, vagyis abban, hogy férfi és nő egyformán képes kutatói munkát végezni, ennek okán pedig egyiknek sincs szüksége semmiféle segítségre a másikkal szemben. Maradi ember vagyok, szerintem a társadalomban egyenlő startvonalakra és egyenlő célszalagokra van szükség, aztán aki mer az nyer. Akik ezzel szemben a rajtnál és a célnál is variálni akarnak egyes csoportok javára más csoportokkal szemben, azok csak a pecsenyéjüket sütögetik mások hülyítésével.
Kóspál Ágnes például dolgozott olyan nyugat-európai kutatóintézetben, ahol az idősebb női kollégák külön erre a célra létrehozott mentorprogrammal egyengették a fiatalabb kutatónők pályáját.
Ezt egyelőre csak raktározzuk el gondolatban, később még visszatérünk rá.
A társadalmi berendezkedés hatását a nők karrierjére Lovász Anna, az MTA Közgazdasági és Jogtudományi Intézet kutatójának személyes példája is jól illusztrálja. Kislánya másfél éves volt, amikor a szülés után először eljutott egy Budapesten megrendezett szakmai konferenciára. Csak egy napot tudott távol maradni otthonról, de már ennek is nagyon örült. A konferencián találkozott viszont egy holland kutatónővel, akinek négy hónapos ikerbabái voltak otthon, mégis három napra érkezett Budapestre.
Hát igen, az a rohadt nőelnyomó társadalom, amiben minden nő azt tart fontosnak, amit ő akar… A szóban forgó holland illető lelkifurdalástól mentesen él a karrierjének és szarja le a saját gyerekeit, míg Lovász Anna sóhajtozva zsonglőrködik az idejével, mert neki mindkét terület fontos. Biztos vagyok benne, hogy van itt valami gond, ami nyilván a patriarchális társadalom hibája, csak még nem tudom mi az és hogyan. Ha a magyar társadalom nem lenne ilyen rohadt szexista, akkor Lovász Anna is szarna a gyermekére…? Vagy talán az a probléma, hogy a szexista férfiak képesek voltak szakmai konferenciát szervezni annak ellenére, hogy az időpont Lovász Annának nem volt megfelelő? Várniuk kellett volna másfél évet, míg a lurkó óvodába kerül, dehát ezek a férfiak már csak ilyen érzéketlen taplók.
A gyerekvállalás utáni első években nagyon bizonytalanná válik a kutatásra és publikálásra szánható idő
De ez nyilván csak a férfiak nőellenessége miatt van így – egy anyának magától soha nem jutna eszébe a saját gyermekére pazarolni a drága idejét.
A legtöbbször már a kezdőfizetése is magasabb egy férfinak, mint ugyanolyan végzettséggel azonos poziciót betöltő kolléganőjének.
Kivéve amikor nem, mert mindenféle nyílt és burkolt kvóták miatt a nők kerülnek előnyös helyzetbe, vagyis jobb alkupozícióba. Egyébként meg fel kellene ébredni, pipőkéim: ilyen pozíciókban mindenkinek egyedi a bérezése, valahol félúton aközött amennyit a munkája ténylegesen ér, meg amennyit a munkaadó fizetni szeretne neki. Ha egy nőnek nem tetszik amit kap, váljon értékesebb munkaerővé, vagy alkudozzon keményebben. Annak semmi értelme, hogy ilyen konferenciákon rágják a gittet, és azon filóznak, hogy milyen jó lenne ha a munkaadók maguktól adnának több fizetést a nőknek, vagy az állam kötelezné erre őket. Kellene egy jó kis jogszabály, ami pozitívan diszkriminálna a nőkkel, szigorúan az egyenlőség nevében, ugye?
több tanulmány között Nagy Beáta kutatásai is azt támasztják alá, hogy a férfiak gyorsabban haladnak a szakmai ranglétrán.
Mivel pár sorral fentebb még arról volt szó, hogy a nők éveket kihagynak, nem látom a problémát. Persze hogy azt léptetik elő, aki ott van, gürcöl, megbízható. Ide is kellene valami jó kis törvény, ami lehúzná a többet dolgozó férfiakat a kevesebbet dolgozó nők szintjére…
még mindig állandóan visszatérő kérdés az előléptetéseknél, hogy mennyire egyeztethető össze a tudós és az anya szerepe
Miután egy oldalt rizsáztatok arról, hogy ti magatok és a barátnőitek hogyan szenvedtek ezzel a problémával, nem érzitek kissé álságosnak (és értelmi fogyatékosságot sejtetőnek), hogy most meg úgy tesztek, mintha ilyesmi nem is létezne, csak valami nőellenes előítéletként?
A nők magasabbnak tartott empátiaérzéke miatt feletteseik hajlamosak több tanítványt rájuk bízni, mint férfi kollégáikra. A mentorálás sok időt és figyelmet igényel, ami gyakran hátráltatja a kutatást.
Itt kerül elő a korábban eltett anyag:
Kóspál Ágnes például dolgozott olyan nyugat-európai kutatóintézetben, ahol az idősebb női kollégák külön erre a célra létrehozott mentorprogrammal egyengették a fiatalabb kutatónők pályáját.
Namostakkor kell az a női mentorálás vagy nem kell? A szexista magyar tudományos élet nem biztosít a nőknek külön mentorálást, mert nőgyűlölő, ugyanakkor a szexista magyar tudományos élet túl sok mentorálást bíz a nőkre, mert nőgyűlölő? Ha valaki ezt mesélné, nem hinném el. Ki adott ezeknek az idiótáknak diplomát, és hogyan vesztegették meg érte? A szellemi igénytelenségnek ezt a fokát már képtelen vagyok elviselni, sajnálom.
Női kutatókra lefordítva a dolgot, a tét tulajdonképpen az, hogy be tudnak-e törni a jellemzően férfi tudósok által dominált old boys klubokba.
Kérdezi ezt egymástól 8 MTA-s és egyéb válogatott női tudós/kutató. Beszarok.
Pár éve egy konferencia után férfi kollégája „ügyes kislányok voltatok” felkiáltással dicsérte meg az előadását. Biztosan nem akart rosszat, mégis, ezzel gyakorlatilag azt mondta, hogy nem csak szépek vagyunk, hanem okosak is
Valamit félreérthetett a kolléganő, mert – a képeket elnézve – a két jelzőből eleve maximum egy lehet igaz. Én mondjuk a másikat is kétségbe vonnám, mert aki egy ilyen konferenciához a nevét adja, ráadásul ott ilyen teljesítményt tesz le az asztalra, az inkább ne áltassa magát azzal, hogy a gonosz férfiak az esze miatt szeretik.
Nem kéne így lennie, ennek ellenére a nemiség észrevétlenül csúszik bele a közbeszédbe.
Eddig egy büdös szó sem esett sem a nemiségről, sem a közbeszédről, de sebaj.
Nagy Beáta szerint első körben mikroszinten lehet a legtöbbet tenni a nemi különbségekből adódó egyenlőtlenségek felszámolásáért. Például, ha a férfi kollégák nem kevernek bele a beszélgetésbe szakmától független, a nemiségre vonatkozó megjegyzéseket.
Vagyis megalomán zsebhitlerünk első reflexe az, hogy uralni szeretné a férfiakat. Az igazi egyenlőség záloga, hogy Nagy Bea határozhassa meg ki, miről és hogyan beszélhet. Amíg a férfiak nem hajlandóak a szólásszabadságukat és alapvető emberi jogaikat alávetni Nagy Bea akaratának, addig nem lehet mit tenni a szexizmus ellen.
egy bizottsági ülésen a férfi kollégák egyszerűen belevágnak kolléganőjük szavába
Gondolom ilyen fordítva még sosem fordult elő – vagy az nem probléma. Nagyon egyszerű nemi különbségeket vetíteni bárhová, ha nemileg semleges tényezők egyik felét ignoráljuk, és csak a másik felükkel foglalkozunk.
Kondorosi Évát, az MTA Biológia Osztályának nemzetközi szinten is elismert kutatóját például harmadszori nekifutásra nevezték ki akadémikussá.
Hát mindjárt elkezdem sajnálni szegényt… Hiszen mindannyian tudjuk: minden férfi jelöltet azonnal kineveznek, csak a nőknek kell megdolgozni a címért. Kondorosi Évát először péládul a gondnok ütötte ki a nyeregből, akit őhelyette neveztek ki akadémiai taggá, aztán pedig egy öreg prof horgásztársa, s csak akkor került sorra Évánk, mikor már semmilyen férfi jelentkező nem maradt.
(…) férje a Széchenyi-díjas biológus, Kondorosi Ádám, aki már tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Feleségét azért vonakodtak szintén akadémiai taggá választani a jelölő testület tagjai, hogy elkerüljék a pozitív diszkrimináció látszatát
Nem, nem, ez csak kamu szöveg. Valójában nőgyűlölők. Minden nőt gyűlölnek, mert nekik pöcsük van, azoknak meg nincs, és az köztudott, hogy a puncit minden férfi szívből rühelli.
A korábban már említett, Németországban például már jól bejáratott mentorhálózat lényege
Ezt a poént nem vertük még hullamerevre???
Ausztriában ezenkívül létrehoztak egy kereshető adatbázist is, amivel kimondottan a női kutatók láthatóvá tétele a cél.
Vagyis szexisták, azaz nemi alapon diszkriminálnak – ez pont az amivel eddig a férfiakat vádolták, csak míg az alaptalan volt, ez esetben nyílt és egyértelmű. Korábban nem létezett “csak férfi” adatbázis a nők szivatására, de most létezik “csak női”, szokás szerint az egyenlőség nevében.
Barack Obama elnökségének első ciklusa alatt például nem volt kifejezetten nőbarát hely a Fehér Ház.
Az évszázad röheje, idióták. Obama radikálisabb feminista mint ti vagytok, nőpropagáló bizottságok, szervezetek és programok tucatjait hozta létre. Sőt, ugyanazokat a hülye kliséket ismételgeti, mint ti, még a saját hivatalos honlapján is. Persze mivel neki is van pöcse, semmi nem menti meg attól, hogy le ne szexistázzátok, hiszen a ti szemetekben akinek pöcse van az jó ember nem lehet, ugyebár. De nem vagytok ti férfigyűlölők, sőt, még csak előítéletesek sem…
itthon is vannak ígéretes kezdeményezések […] a Nők a tudományban Egyesület
A szexista társadalom folyamatosan támogatja a nőket, a férfiak rovására, de ez nem elég! Semmi nem elég!
Nagy lökést adhatnak a női kutatóknak az elismerések is. A „L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” díjat például kifejezetten tehetséges fiatal női kutatóknak hozták létre.
Semmi bajom nem lenne a nők orál díjazásával, ha – a valódi egyenlőség nevében – a férfiakkal is törődne valaki, dehát ez nyilván túl nagy elvárás. Egyelőre maradjunk a feminista egyenlőségnél, ami a “nőknek mindent, férfiaknak semmit” elven alapul. Mindenesetre érdekes lenne a társadalom hozzáállását egyszer azon lemérni, hogy mennyi díj, ösztöndíj, kitüntetés, és ki tudja miegyéb jár kifejezetten nőknek, és mennyi kifejezetten férfiaknak. Ez – sok egyéb fantazmagóriával és teóriával szemben – egy tényszerű, mérhető adat, csak gondolom azért nem foglalkozik vele senki, mert az eredménye nem passzol a feminista narratívához.
Az igazi, rendszerszintű változást Nagy Beáta szerint mégis a hétköznapi figyelmességek és a tudatos odafigyelés hozhatja majd meg a női és férfi kutatók karrierútjának kiegyenlítésében.
Kinek és miért kellene a férfiak és nők karrierútját a nők javára “kiegyenlíteni”, annak ellenére, hogy már így is a nők vannak többségben a felsőoktatásban, és csak a saját döntéseiken múlik, hogy karriert akarnak vagy családot? Miért kellene a nők döntéseit egy külső intézkedéssel felülírni, és a különböző döntéseket hozó embereket mesterséges beavatkozással egyenlő szintre hozni? Minden nő előtt nyitva áll az út, hogy azonos döntéseket hozva azonos eredményeket érjen el, mint a férfiak, de a feministáknak ez persze nem elég jó. Ők különböző döntésekkel is azonos eredményeket akarnak, vagyis kevesebb munkáért több presztizst, előléptetést és fizetést.
Ha például egy három évre szóló kutatói ösztöndíjat nem úgy ír ki egy tudományos intézmény, hogy abba a szülési szabadság ideje is beleszámít (hiszen ez gyakorlatilag kutatás szempontjából nem túl termékeny időszak egy kutatónőnek).
Magyarul a 3 éves ösztöndíj a nőknek legyen 5 vagy 6 éves, több gyerek esetén meg akár 10 is. Ezeknek a szélütötteknek még az sem elég, hogy a nő a szülési szabadsága alatt is ösztöndíjat kap – az semmi, az magától értetődik. Az ösztöndíj hosszabbodjon is meg, mert úgy igazságos.
Vagy ha a konferenciaszervezők tudatosan odafigyelnek rá, hogy lehetőleg egyensúlyban legyen a meghívott női és férfi előadók aránya.
Fentebb említettétek, hogy az MTA-n a fejesek cirka 10%-a nő. Ezek szerint, ha egy konferencián mondjuk 10 szakértő tart előadást, akkor 4 férfit kell indokolatlanul kidobni, hogy a helyükre 4 nő kerülhessen, csak hogy meglegyen a feministák öröme. Ezzel nem csak indokolatlanul diszkrimináltunk a férfiakkal szemben, de a konferencia színvonalát is csökkentettük. Nade kit érdekel?! A fő tényező az, hogy mindenütt legyen legalább annyi nő, mint férfi – hiszen nem a téma a fontos, amiről a konferencia szól, hanem hogy kielégítsük a karrierista nők becsvágyát.
Pirike a Coop húsos pultjában biztos vérző szívvel sajnálja a női kutatókat és csak akkor szolgál ki ha te is támogatod a női kvóták bevezetését az Akadémián.
Bocs, kövezzetek meg, de ez a vicc jutott az eszembe :)
Egy férfi betéved egy feminista konferenciára, és hallgatja a nők öntömjénezését, miszerint a férfiak a nőkhöz képest semmit nem tudnak.
Egy idő után már nem bírja és feláll:
– Na, hölgyeim, tegyünk egy próbát!
Rámutat egy nőre és megkérdezi:
– Mennyi 3×4?
A nő kis gondolkodás után:
– 32!
– Hát nem!
A feminista konferencia egszerre:
– Még egy esélyt! Még egy esélyt!
– Hát jó. És maga szerint mennyi 3×4? – rámutat egy másikra.
A nő kis gondolkodás után:
– 7!
– Hát ez sem jó!
A konferencia ismét:
– Még egy esélyt! Még egy esélyt!
– Na jó. Hát ön szerint mennyi 3×4?
– 12!
A konferencia:
– Még egy esélyt! Még egy esélyt!
Folyamatosan meg akarod köveztetni magad. Esetleg kimondtad hogy J****a?
Eszem ágában sincs kimondani, sőt:)
https://www.youtube.com/watch?v=OiIFx2lAAf8
Már hogy szabadítanák fel a purdégyártókat, akikkel ki akarják irtatni a fehéreket. Feministának lenni olyan, mintha tömeggyilkos lennél.
Lenne diplomám letagadnám.
Lehet, hogy van, csak máris tagadod…
Népem.
Néhány gondolatot fűznék a cikkhez. Tudom, férfihang, dehát ismét picit féloldalasra sikerült.
Szóval egy:
A kutatói szférában alapvetően háromfajta nő van. A tehetséges stréber, a csini okoska, és apuci pici lánya.
Nos, apuci pici lányát már anyuci hasában is integrálással és deriválással szivatta. Általános iskolán sem igazán képességei miatt, hanem apuci kitartó kiképzése miatt suhant végig. Mindig is benn ült apuci délutáni előadásain, így 8 osztályos korában már ő magyarázta a pislogó hallgatóságnak a kvantumtérelméletet, amíg apuci az irodában az új doktorandusz hölggyel … khm .. konzultált. Egyetem ment mint kés a vajban, doktori alatt még gyerekkel a hasában is konferenciákra járt. Választott magának egy témát, a téma jópasijai közül rábökött egyre, aztán máris együtt utazgatják az egész világot, minden héten máshol konferencia. Amíg ő tartja az előadást, apuci elvan a gyerekkel.
A csini okoska az, akit ippeg felvettek az egyetemre. Aztán hirtelen nagyon lejtmenet lett a pálya. Ugyanis a fiatal prof (aki akkor volt 40) rávetette a szemét. Laztán ment minden, hiszen ő lett a diplomamunka konzulens, a témavezető, és .. jé .. hát jöttek a jó cikkek. Ugye tetszik tudni a témavezető számít, nem a hallgató vagy a téma … A diplomaosztó után persze az addigi (mindenki tudott róla, de) titkos kapcsolat hirtelen nyilvános lesz. Furcsa módon a csaj terhesség és babázás alatt is ontja a cikkeket. Persze azért a diákok kicsit megmosolyogják, mert amikor órát tart, megmutatkozik a valódi énje. Dehát mindenki elnézi, mert csinos, kedves, és jó természetű. Kellemes teremtés. A férje után akár ő is bejuthat az akadémiára, mert már csak poénból is betolják. hehehe.
A harmadik típus a tehetséges stréber. Apuci hentes, anyuci varrónő, de ki tudja, talán a postás miatt, de a lány igazán okos, értelmes, és céltudatos lett. Pöpec módon színkitűnő egész suliban. Verset szaval, részt vesz, dolgozik, szorgalmas, tanul, precíz, és természetesen be is jut az egyetemre. Nagyon jók az eredményei, bekerül a doktori képzésre, és elkezd vergődni. Ugyanis parancsot nagyon jól végre tud hajtani, de önálló gontolatai nincsenek. Nem is gond, mert sok olyan emberre van szüksség, aki kitartó, precíz, és megteszi azt, amit meg kell tenni. Tapossa a malmot, de előre nem jut, és ez nagyon frusztrálja. A legnagyobb hibája viszont a párválasztás. Mert ha hiszitek, ha nem, volt ám neki udvarlója nem kevés. Mert hát kapart nála sok olyan srác, aki később ilyen vagy olyan, pozícióba került kutató lett. Dehát babámnak a kisportolt gazdag mérnök srác kellett az a8-as audival. Oszt meg csodálkozik, hogy férjecskéje heti 168 órát dolgozik, és 3 gyerek után lecseréli.
Na, ez a két utolsó típus sír ott, hogy kevés nekik a 10 százalék. Hát .. haha :D
Azért az MTA-ról is tudni kell, hogy tele van haverokkal meg cimborákkal. Nem elég jónak lenni. Ott főleg megy a cimborázás, a haverok tologatása, és a kemény érdekszövetségek. Nem kevés patkány hozzáállású akadémikus van. És sajnos nagyon elefántcsonttoronyos észosztás megy. Oda be kell verekedned magad, ha nincs haverod. Ha nő vagy, akkor meg más a valuta, amivel fizetni kell a jó kapcsolatokért. Konkrétan: nagyon nagyon sokat kell szopni (így vagy úgy) ahhoz, hogy bejuss.
Egy másik gondolatot is fel kéne vetni. Nézzétek meg a KUTATÓ szakokon a nők számát! Csesszék meg, hiába lesz az egyetemisták több, mint fele nő, ha a legtöbben marketingesek, kereskedelmisek, meg valami hótoló szakra mennek! A STEM kutatói szakjain alig vannak nők!! Komolyan, kevesebb, mint 10%!!! Minden egyes STEM szakon fényesre van nyalva a nők segge, ha nem totál hülye vagy totál ronda! Emlékszem, nálunk egy terhes csajt meg kellett volna buktatni, de ötöst kapott!! Behívta a tanár, szépen közösen elmeséltük neki, mi volt a félévben és ötöst kapott!!! (Egy kétajtós gorillától volt terhes) Jó, voltak néhányan, akik mondták, hogy talán nem kéne .. de így is iszonyat méretű kivételezés van a nőkkel szemben! (ami persze nem baj, mert a munkáját meg tudja csinálni, és tényleg emeli a morált egy csinos és értelmes nő jelenléte)
Ami a nagy szopás a kutatásban, az a pénz. Ha STEM-es témád van, akkor ha nem is ömlik a pénz, de vannak ipari kapcsolatok, pályázati lehetőségek, és bármikor megpattanhatsz a versenyszférába. Közepes energiabefektetéssel is normális fizut lehet kapni. Hasonló a helyzet, ha pénzüggyel, vagy a közgáz néhány ágával foglalkozol. Pénzügyen még vannak is lányok. De STEM-en nincsenek!!! A legtöbb női kutató társadalomtudományba vagy bölcsészettudományba öli az életét!! Csak az állambácsitól tudnak kunyizni!! Vagy spéci eu-s pályázat! Csak akkor élsz meg belőle, ha te vagy a legjobb! A második legjobbnak már felkopik az álla!
Gondoljátok meg, egy karrierista nő, aki kva sokat dolgozik, és nem keres pénzt vele!! Agyrém!! Apucinak kell a gyerükér menni a zoviba, mer anyuci írja a cikkjeit!! baszki, itt az orbán és aszongya jövőre a takarítónő is 100 ezret fog keresni, hát pont ennyit keres egy tanársegéd is! Najó, talán 120-at! Ha gürizel a doktoriért 3-4 évet, akkor 150! Ez azt jelenti, ha mondjuk kiszervezi az egyetem a takarítást, akkor a takarítónő többet fog keres, mint a többdiplomás anyuka a szociológia doktorijával!! Ráadásul ezekkel a p*nákkal dunát lehet rekeszteni! Persze, mert a STEM-esek fele húzott külföldre, az itthoninak a többszörösét keresni! Miért fizettünk nekik többet?? csak azért, mert volt egy szar döntésük az életben?? Hát inkább át kéne képezni őket! Mehetne mind informatikusnak! Jah, hát az meg mekkora ciki .. fúj
Nem egy ilyen nőt ismertem … “közelebbről”… a legtöbb olyan, hogy a gyerekeiért feladja a karrierét. Napi 8 óra munkával nem lehet kutatói karriert csinálni! Maradsz a takarítónő szintjén. Ha pedig gyerek van, akkor meg kéne érteni, hogy 5-kor zár az ovi. Tehát 4:30-kor lépés a melóból. Sokan morognak miatta, de meg kéne érteni ezt. A gyereket nem lehet az esőben hagyni, mert “holnapután fontos prezi”. Sok fasz apuci pedig nyivákol azon, hogy ő (napi 10-12 óra munkával) miért tud 500-600-at keresni. Fel kéne fogni (és itt sajnos kevesen fogják fel), hogy gyerek mellett nagyon nehéz két karriert csinálni! Persze lehet, de akkor olyan pasit kell találni, aki megy fél5-re az oviba. Van ilyen! De az nem lesz magas beosztású és gazdag! Egyébként lehet normális karriert építeni gyerek mellett is. Ha normálisan beosztja a két szülő egymás között a hétfő-pénteket, és mondjuk a nagymamák meg nagypapák is beszállnak.
Amúgy szépen pedzegetted a női hipergámia kérdést is.
Ugye a nők karriert akarnak meg sok pénzt meg magas presztizsű melót, stb.
Ugyanakkor ugyanezek a nők nem tudják elképzelni, hogy a férjük mondjuk gyári melós legyen, mivel a nőkben továbbra is megvannak a hipergám ösztönök. Csak olyan pasik látszanak a radaron akik magasabb státuszban vannak.
Én már számtalan esetben láttam olyat, hogy a gazdag, srámos, stb. faszi elvette feleségül a pénztáros juliskát.
De olyat még nem láttam, hogy a jól menő ügyvédnő hozzá ment volna a szakmunkás józsihoz.
Sőt láttam olyat is, hogy huszon évesen jöttek össze.
Aztán a csaj még továbbtanult és egyre feljebb került a ranglétrán.
A végefelé egy multi cég második embere lett magyarországon, nettó egy milla feletti fizetéssel + a prémiumok, meg cégautó meg minden szar.
Na amikor ide feljutott a férje aki akkor is csak az volt aki akkor már ciki lett. El is váltak a francba.
Nem a nőt akarom védeni, de látható hogy a nő változott, a férfi meg nem. Nem fejlődött. Valószínűleg sem emberileg, sem nőként nem ugyanaz vált el tőle, mint aki hozzáment.
Ez oké, de semmit nem változtat azon, hogy a nők hogyan működnek.
Itt volt ez a csaj, meg a férje, akik közt a házasság elején nyilván megvolt az a viszony – bármiből is állt -, ami kielégítette a nő ösztöneit. Aztán jött a változás, ami egyáltalán nem volt kötelező, és meg is lett az eredménye, amit mi itt előre borítékolni tudtunk.
A szomorú az, hogy a nőnek fogalma sem volt arról, hogy a státuszlétrán való feljebbkapaszkodással tönkreteszi azt a kapcsolatot, amiben anno elégedett volt. (Legalábbis feltételezem, hogy ellenkező esetben nem ment volna hozzá)
A még szomorúbb az, hogy ha ma megkérdezi valaki tőle, hogy miért ment tökre a kapcsolata, akkor fingja sem lesz róla, és valami olyasmit fog mondani, hogy megváltozott a párja. Holott egy nagy büdös lótúrót, pont hogy a párja nem változott semmit, ugyanaz az ember, akibe beleszeretett. Ami változott, az az ő nézőpontja.
Nem erről van szó. A tenyeres-taplas Jucikát is lecseréli a vízvezeték szerelőből sikeres nagyvállakozóvá váló férfi. Sokan szeretik eltagadni, de a körülményekkel együtt mi is változunk, sok tekintetben még az értékítéletünk is. Valójában sok dolog nincsen kőbe vésve bennünk, korántsem olyan változatlan és változtathatatlan a személyiségünk.
Az egyedi esetet nem ismerem szóval nem akarnék általánosítani, így azt sem tudom milyen stációk, viták és hasonlók voltak a válásig.
“a státuszlétrán való feljebbkapaszkodással tönkreteszi azt a kapcsolatot, amiben anno elégedett volt” – Tönkreteszi, ha a partner nem emelkedik vele együtt (legalábbis a nő szemében).
A dolog tanulsága, ami általánosságban borítékolható, a legegyszerűbben is foglalható össze: Ha nem fejlődsz, ha nem tudsz új értékeket felmutatni, a nőd sok veszekedés, vita és megaláztatás után elhagy rosszabb esetben ha peches vagy belédsavanyodva veled marad és a te életed is ecetté teszi.
Pontosan.
Ez így van,állandóan dolgozni kell,építeni a kapcsolatot és magunkat is (mindkét félnek),csak akkor működik.
A legtöbb esetben az emberek a házassággal, vagy összeköltözéssel úgy érzik: megvan a dolog, “a gép forog, az alkotó pihen.” Megtették, amit kellett, elvették, hozzámentek, jöhet a boldogság befelé ajtón- ablakon.
Általános vélekedés, hogy a nők azok, akik sokkal többet tesznek a kapcsolatért. A valóság általában tényleg ez, csak kapcsolat alatt a saját kényelmüket, boldogságukat értik. Ami a nőnek jó, ami őt boldoggá teszi, arról el sem tudják képzelni, hogy a férfinak esetleg nem fáklyásmenet. A férfi problémái, jelzései kívül esnek a radar hatósugarán, amíg azok nem nagyon durvák. Jellemző, ahogy egy nő az autót használja: eszköz az ő kényelméhez. Amíg beindul, megy, nem füstöl vagy csörömpöl túlzottan, addig nem foglalkozik vele, hiszen az teszi a dolgát: kiszolgálja őt.
Tetten érhető ez a különbség a romantikáról alkotott felfogásban is. A romantika a férfinak a magasztos dolgok nyújtotta átszellemülés: rácsodálkozás a világra, a gépek, szerkezetek működésének csodájára, a harcok, hősiesség, győzelem lélekemelő érzésének átélése. Kifelé irányul, a világra. A nő romatika- képe viszont befelé irányul, önmagát megtéve központnak. Ha ő kap virágot, ha hozzá írnak verset, ha érte tesznek meg dolgokat, csakis és kizárólag az számít romantikusnak.
Erről az jut eszembe, hogy olvastam egy könyvben (megvallom őszintén nem vagyok biztos benne,hogy melyikben,de arra biztosan emlékszem, hogy nő írta).
Nem pontos az idézet,de valami ilyesmi volt benne : ” Legtöbb amit tehetek egy kapcsolatban,hogy magamat boldoggá teszem, nem a másikat,mint kezdetben gondoltam”.
Én már akkor is nagyon berzenkedtem ettől,kifejezetten szöget ütött a fejemben,hogy ezt miért írhatta a szerző,komolyan gondolja…stb. Ez egy nagyon téves és önző álláspont. Persze,nem szabad teljesen csak a másik érdekét,kedvét keresni, magunkat teljesen alárendelve,saját boldogságunkról teljesen lemondva (bár van olyan akit ez tesz boldoggá-anyai nagymamám ilyen volt). Ebben is meg kell találni az arany középutat, úgy boldoggá tenni a másikat ,hogy azért én is boldog legyek-nem is olyan könnyű,elég sok alázat és önzetlenség kell hozzá,de egy pici egészséges önzés.
És itt egy link egy (szerintem) nagyon okos férfiról,aki jó példával és okossággal a feleségét is “meg tudta nevelni”,ráébreszteni,hogy milyen hibákat követ el. Kezdetben “manginának” tűnhet a viselkedése,de kiderül,hogy mennyire okos és persze ő valóban tenni akart a házasságáért,persze kellett hozzá,hogy a nő is,ha nehezen is belássa a hibáit.Meghajtom a fejemet a férfi türelme,bölcsessége előtt:
http://lotusz.cafeblog.hu/2015/08/29/egy-mondat-amivel-megmentheted-a-hazassagod/
Tetszett a linkelt írás. Amúgy egyből a Fireproof (Tűzálló szerelem) című film ugrott be róla, mely filmhez viszont igencsak vegyes érzelmek fűznek, keresztény házasságmentő filmként híresült el, valójában a feminizmus és a hipergámia tökéletes dokumentumfilmje.
Vagy csak a múltkori thriller után már mindenben a feminizmust látom….
Én meg azt gondolom, hogy mindenkinek a saját, személyes boldogságát kell építenie. Senki sem ismeri annyira a saját szükségleteinket, mint mi magunk. Ha bárkitől bármit kapunk – szeretetet, elismerést, simogatást stb. – azt tekintsük habnak a tortán. De erre nem építhetünk, mert ez egyenes út a társfüggőséghez. Mi magunk sem lehetünk érzelmi rabszolgái senkinek sem.
A kulcsszó: asszertivitás. Önérdekűség, nem ártva a màsiknak. És igen, a szerelemben is.
Szerintem mindkettőtöknek igaza van. Vivien felvázolta a női utat, te meg a férfit.
“A nő romatika- képe viszont befelé irányul, önmagát megtéve központnak.” – Ez inkább érzelmi értelemben igaz. A “romantikus” nő számára a benne keltődő érzelmek a fontosak. Érdekes módon a romantikus férfiaknál ugyanúgy, azaz a nő érzelmei számítanak
“A romantika a férfinak a magasztos dolgok nyújtotta átszellemülés: rácsodálkozás a világra, a gépek, szerkezetek működésének csodájára, a harcok, hősiesség, győzelem lélekemelő érzésének átélése.” – Ez nem romantika, hanem a férfi idealizmusa, az a morális kódex, amelynek az abszolút az alapja. Ezt tévesen emberi, erkölcsi tartásnak meg morálnak próbálják beállítani pedig az igazság az, hogy az ilyesfajta erkölcs maszkulin képződmény.
A női erkölcs viszonylagos, érzelmi alapú és relativizáló. Ezért is mondják hogy a nő számára az (férfi)erkölcs csak egy tanult viselkedésforma és mint ilyen hosszú távon csak addig áll fenn, amíg a külső tényezők kikényszerítik. Érdekes mód éppen ez a feminin erkölcsiség kezd egyeduralkodóvá válni manapság. Látható következményekkel.
A romantika magában foglalja a világ szépségét, a megismerés örömét, a hősiességet is – gondolj csak a valódi romantikus irodalomra (nem pedig a női pornóra).
Pont az a baj, hogy mindezek a tartalmak mára kikoptak a romantika fogalma mögül és ma már romantika = széptevés a nőnek, naplemente nézése a nővel. A valódi romantika nem feltétlenül igényli egynél több ember jelenlétét, a valódi romantikában a természet, az eszme van középpontban. A korcsosult, női romantikában a nő van középpontban, minden más pedig csak ehhez díszlet…
A többivel egyetértek, kaptam már a fejemre nőktől, mert azt mertem mondani, hogy az erkölcs férfi szülemény, és a nőknél ritkán jön belülről.
Te a romantikáról, mint egykori korstílusról írsz. Mi többiek viszont köznapi értelemben használjuk a kifejezést.
A mai női romantika túlélőként gyökereiben meglehet a korstíluséból ered, ám a kor változott és a gépek lélektelensége, a tömegháborúk realitása meg a tudományos felfedezések hidegsége mint korszellemet elpusztították.
“Mi többiek….”
https://youtu.be/YAdAPAGIztg
“A tenyeres-taplas Jucikát is lecseréli a vízvezeték szerelőből sikeres nagyvállakozóvá váló férfi.”
Ne keverjük a férfi-női igényeket. Nem a “tenyeres-talpast” cseréli le, hanem a 35-40 fölé érőt :)
Jucika jó volt a batyus bálba, de nem az előkelő fogadásra, ahol presztízs megjelenni és státuszt kell építeni.
Itt azért teljesen elfeledkezünk arányokról és valószínűségekről.
Eleve elég alacsony azon férfiak százaléka, aki olyan közegben és státuszban mozog, ahol nem lehet akár csak egy áltagos külsejű, műveltségű, intelligenciájú nővel megjelenni. Még kevesebb azon férfiak aránya, akik hétköznapi kétkezi munkásból váltak ilyen szintű/státuszú férfivá. Gyakorlatilag annyira kevés, hogy foglalkozni sem érdemes vele. Nekem 1 olyan férfi ismerősöm van, aki eljutott 36 éves korára egy olyan szintre, ahol tudományos konferenciákra jár (sőt tart), bálokba, rendezvényekre, professzorok stb közé, ergo nem jelenhet meg egy áltagos kinézetű ovónővel. De ő már a komoly párkeresési időszaka elején, 23-25 évesen az egyetemből kiesve orvos volt, nem vízvezetékszerelő.
Ugyanakkor nőként viszont egy előléptetésre, egy fizetésemelésre, egy mellplasztikára vagy attól, hogy “túlnődd” a párodat, és azt érezd, hogy neked bizony jobb jár.
Itt nem az arányokról és valószínűségekről van szó. Az eredeti feltevésem (ellenvetésem ) az volt, hogy nem szükségszerűen hipergámiáról van szó (lévén a sztoriból ki sem derült hogy MÁSRA cserélte volna a le a pacákot), hanem simán lehet hogy egyszerűen kinőtte a partnerét és az ilyesmi nemtől függetlenül megesik.
A nemek között ebben legfeljebb annyi különbség van, hogy a nők sokkal érzékenyebbek a maguk (és mások) szociális státusára, az elfogadottságukra és hasonlókra. A pacákok nagyrésze meg le se szarja hogy mások mit gondolnak róla.
Szakmailag fejlődőt csávó itt az volt a lényeg, hogy a nő elszállt magától lenézte a párját ennyi.
A férje egy normális fickó volt.
Amíg a kedves feleség tanult addig férj fizujából éltek amúgy, de ez mellékes.
A fickónak mégis mit kellett volna csinálnia?
Ő is tanuljon és legyen vezérigazgató valahol?
Tudod itt van a kettősség.
Ha a pasi keres lényegesen több pénzt akkor az a nő számára tök okés és rendben van.
Ha a nő keres sokkal többet, akkor meg “Nehogy már én tartsak el egy élősködőt….”
Ezért fura ez a feminista retorika.
Megmondja a nőknek, hogy az a fasza ha sok pénzt keresnek nőként és káprázatos karrierjük van. De arról szerintem szándékosan nem akarnak szólni, hogy mit kezdjenek a bennük rejlő hipergám ösztönökkel.
És szerintem azért nem, mert a céljuk nem az hogy a férfiak mellé zárkózzanak fel hanem az, hogy kiszorítsák őket és max csak spermadonornak kelljenek, meg kell valaki aki felviszi a hűtőt a tizedikre.
Hol van már az az utópia ahol a férfiak és a nők egyenrangúak?
Nemrég néztem meg merő nosztalgiából az Orion űrhajó kalandjait. Ez egy régi 60-as években készült Sci-Fi kezdetleges trükkökkel meg minden.
(
Itt a sorozat
https://www.youtube.com/watch?v=nEHNl2pVcC8&list=PLsSWt1D21LbIMd_DS3dUalgER1_eQVE2p )
A lényeg, hogy ebben a jövőképben a nők egyenrangúak de mégis nők maradtak.
PL. A főszereplő volt főnöke akit rajongásik tisztel egy Női tábornok aki egy űrhajó parancsnoka.
És itt a nők nem úgy jelennek meg mint a korabeli amcsi Sci-Fi ben. Ott a nő valami biokellék esetleg valami szőke sikoltozó ostoba pina akit épp meg kell menteni a csápos pomogácstól.
Itt a nők űrhajót vezetnek, űrcsatákban vesznek részt de mégis nők maradnak.
“Ő is tanuljon és legyen vezérigazgató valahol?” – Ezért fogalmaztam így: “Tönkreteszi, ha a partner nem emelkedik vele együtt (legalábbis a nő szemében).” Ha a nő számára az egyedüli érték ez, akkor igen. Megjegyzem ebben az esetben a nő nem valami nagy veszteség. A nő szemében bármi más is lehet. Sportteljesítmény, művészi ambíciók, köztiszteletnek örvendés, szuper test, más nők vágya akármi.
“Ha a pasi keres lényegesen több pénzt akkor az a nő számára tök okés és rendben van.
Ha a nő keres sokkal többet, akkor meg “Nehogy már én tartsak el egy élősködőt….” – Ez mindig is így volt. A férfiak gondoskodnak a nőkről, a nők meg a gyerekekről. Ha az irány megfordul, a nő már nem férfinek fog tekinteni, hanem gyereknek (persze nem direktben), meglehet így is szeretni fog, de nem fog vágyni rád.
“a feminista retorika” – Az iskoláztatással és a magas állások betöltésével jól ki is szúrnak a hipergám nőkkel. Minél feljebb kerülnek annál jobban szűkül a potenciális férfiak köre, ráadásul a magas pozíció megszerzéséhez idő is kell, azaz azon veszik észre magukat hogy 10-15 évvel fiatalabb nőkkel kell versenyezniük olyan férfiakért akiknek nem nagyon imponál sem a karrierjük, sem a diplomáik. Szívás a köbön…
A feministák legnagyobb gazembersége az, hogy férfi keretbe kényszeríti a nőket és mivel az a keret már foglalt, minket kilökdösve próbálják mindezt megtenni. Végső soron a nőket férfiakká, míg a férfiakat nővé (de legalábbis valamiféle nemtelen lénnyé) akarják tenni. A sorsnak van humorérzéke. A feminista nők a nőket férfiként definiálják, férfi szavakkal írják le, férfi célokat adnak nekik és férfias eszközökkel próbálják mindezt mindenkivel elfogadtatni. Valahol ez pokolian nevetséges dolog. A férfiszerep a nőkre úgy illik, mint tökre a gyűszű. Szívnak is eleget és egyre boldogtalanabbak is tőle.
“Hol van már az az utópia ahol a férfiak és a nők egyenrangúak?” – A nemek sosem voltak és sosem lesznek egyenrangúak. Sokban más a funkciónk. Amúgy sem valamiféle ködös egyenrangúságot kellene nézni, hanem hogy melyik nem milyen módon tud(na) teljes életet élni.
Jeltz elég jól értette, hogy mire gondoltam. Tegyük fel, hogy egy hasonló helyzetben lévő férfi az adott munkájában, szakmájában, feladatkörében megtalálja a számítását. Azt, amit szeret csinálni, amiben jó, ami neki kihívás, ami őt kielégíti.
Könnyen lehet, hogy ha onnan elkezdene felfele lépegetni (ahogy ti elvárjátok), akkor feladná mindezt. Persze emelkedne a szakmai, munkahelyi státusza, fizetése, és nőne a nő szemében… de ő maga elvesztené azt, ami őt a munkájában, szakmájában, az életének abban a részében boldoggá tette. Elvárjuk ezt tőle, csak mert fejlődni kell és muszáj?
“Megjegyzem ebben az esetben a nő nem valami nagy veszteség. A nő szemében bármi más is lehet. Sportteljesítmény, művészi ambíciók, köztiszteletnek örvendés, szuper test, más nők vágya akármi.”
Biztos vagyok benne, hogy az esetek nagy többségében ez nem fogja megállni a helyét – sőt, mernék AWALT-ozni, mert sztem a kivétel 1% alatt van.
Hiába lépsz előre, és leszel kiemelkedő a hobbijaidban, a sportban, hiába lesz még bombább tested, hiába imádnak az emberek… ez mind alig fog valamit számítani, ha anyagilag a nő messze elhúz melletted. Ha épp valamicskével többet keres, az még oké. De ha már szignifikáns a különbség, és gyakorlatilag ő húzza feljebb a te életszínvonalad, őneki kell lényegesen többet tenni a közösbe, akkor hiába kockás a hasad, és kerek a vállad. Hiába imádnak a haverok, szomszédok, ismerősök. Hiába tudnál megfektetni 5 másik csajt, akik viszont státuszban alattad vannak.
Fejlődnöd addig kötelező ezeken a terüleken, amíg meg nem találod azt, amit kerestél, ami boldoggá tesz. Ezt feladni csak azért, hogy tartsd a státuszkülönbséget, és az anyagi különbséget… karakteröngyilkosság.
Nekem egy tanulság van: sose házasodj karrierista nővel. Kivéve persze, ha te méginkább az vagy.
A nő nem cél, hanem maximum eszköz a boldogsághoz.
“hiába kockás a hasad, és kerek a vállad. Hiába imádnak a haverok, szomszédok, ismerősök. Hiába tudnál megfektetni 5 másik csajt, akik viszont státuszban alattad vannak.” – Ebben az esetben valószínűleg jobbra cserélnéd a feleséged, legalábbis olyanra, aki inkább boldoggá tesz. Szóval lehet hogy így is elhagynak de jobban jársz vele (kivéve ha gyerek is van).
“A nő nem cél, hanem maximum eszköz a boldogsághoz.”
Oké, világos, de így kora reggel nem értem, hogy ez hogy jött ide. Az én hozzászólásomban szereplő hipotetikus férfi boldogságát nem is a nőhöz kötöttem, hanem ahhoz, amit csinál.
“Ebben az esetben valószínűleg jobbra cserélnéd a feleséged, legalábbis olyanra, aki inkább boldoggá tesz.”
Ebben az esetben épp a férfi van lecserélve. Ha gyerek is van, akkor anyagilag kiherélve (főleg ugye, hogy a kiindulóhelyzet szerint sem épp túl gazdag)… hogy lesz ebből másik? Nemhogy még jobb is. Értem persze, hogy mire gondolsz, csak olyan természetesnek veszed… Ráadásul ugyanakkor a férfi szeretheti a feleségét, szóval eleinte nehéz lesz vele megértetni, hogy “így a jobb”.
Szerk: közben leesett, hogy hogy jön ide – kezdek felébredni:) – és igaz is persze, de ez így túl elméleti, ha megpróbáljuk egy konkrét férfi esetében értelmezni. Szerintem nagyon nagyon kevés családos férfi képes a boldogságot, a saját boldogságát ilyen szinten függetleníteni a nőtől.
https://www.youtube.com/watch?v=s4As6EU-NGg
“A feministák legnagyobb gazembersége az, hogy férfi keretbe kényszeríti a nőket és mivel az a keret már foglalt, minket kilökdösve próbálják mindezt megtenni.”
Azért csinálják ezt szerintem, mert a női privilégium, nevezetesen, hogy gyereket tudnak világra hozni, kezdi elveszíteni az értékét a túlnépesedés miatt, és ezzel a férfiszerep-átvétellel próbálják meg biztosítani a túlélésüket. Ha a férfi nem éli túl, az mellékes.
Guba a gubához, suba a subához. Vagy mi…
Tökéletes cikk, minden szava a szívemből szól. A szokásosan sziporkázó stíluson túl kiemelnék két lényeges gondolatot:
1. “Én az egyenlőségben hiszek, vagyis abban, hogy férfi és nő egyformán képes kutatói munkát végezni, ennek okán pedig egyiknek sincs szüksége semmiféle segítségre a másikkal szemben. Maradi ember vagyok, szerintem a társadalomban egyenlő startvonalakra és egyenlő célszalagokra van szükség, aztán aki mer az nyer.” Csak annyit lehet ehhez hozzátenni: ÁMEN.
2. “Hol vesznek el a tehetséges nők? A saját döntéseikben, amihez, legalábbis mikor legutoljára néztem, még teljességgel joguk volt.” – Pontosan így van.
Valójában az a legfelháborítóbb az egész feminista gondolkodásban, hogy a nők azon nyilvánvaló ELŐNYÉT, mely szerint képesek gyermeket szülni, HÁTRÁNYKÉNT állítják be. Ez olyan logikai idiotizmus, amit csak a valóban gyengeelméjűek vesznek be.
Egy nőnek – szemben a férfiakkal – kifejezetten van választási lehetősége:
A) Lemondhat a gyermekvállalásról, és szentelheti a teljes életét a karrierjének, egyenrangú versenytársaként bármely férfinek. Nincs szüksége kvótára, vagy bármilyen pozitív diszkriminációra.
B) Dönthet a családalapítás mellett. Ennek az árát ugyanakkor bőven megkérheti gyermekei apjától. Azért adta a Teremtő a hipergám ösztönt a nőknek, hogy csakis az arra érdemeseknek szüljenek gyereket, akik sokszorosan kárpótolják őket a karrierszűk időszakokban. (Aki képes egy szánalmas, alkoholista lúzernek gyereket szülni, az valószínűleg nem az akadémiai székét áldozza fel a családalapítás oltárán.)
C) Járhat a nő kényes kötéltáncot a karrier és a gyerekvállalás közt egyensúlyozva, ám ez is a saját döntése. Semmi baj sincs azzal, ha valaki így kíván komplex életet élni, csak nem kell rinyálni miatta. Ha egy férfi egyszerre cégvezető, egyetemi tanár és basszusgitáros egy bluesbandában, azért ki hullat könnyeket? Nyilván senki és nem is kell, hiszen ez a férfi élvezi minden percét a létezésének, s önmagán kívül nem okol senkit azért, mert nem jut ideje az esti sorozatra…
Ez szintén tökéletes elemzés,pontosan ezek a lehetőségek és nem is értem,miért nem látja ezt minden nő,akit érint,pláne ,ha kutatókról, tudományos munkát végzőkről van szó,ami feltételez egy “erőteljesebb szürkeállományt”, ennek evidensnek kéne lenni.
NEM tudsz egyszerre tökéletes anya,feleség és kutató lenni, fizikálisan lehetetlen. Választani kell, ki és mi a fontosabb és mi valóban választhatunk.
Annyiból jogos végülis a kutatónők siráma, hogy egy férfi viszont lehet egyszerre tökéletes apa és kutató. Reklamálni viszont csakis Természet Ősanyánknál lehet, erről kivételesen nem a férfiak tehetnek.
“egy férfi viszont lehet egyszerre tökéletes apa és kutató. ”
Szerintem nem lehet… vagy csak kimondott nehézségek árán. Ugye arról beszéltünk itt, az a cikk egyik lényeges pontja, hogy a kutatómunkába mennyi időt, energiát, pénzt kell ölni. Egy tökéletes apa azt a gyerekeibe öli. Ugyanúgy segít a háziban, játszik a gyerekkel, kimegy a meccseire, meghallgatja a szerelmi bánatát, egész egyszerűen jelen van az életében, és nem azt mondja, hogy “most nem érek rá, egész hétvégén konferencián vagyok”.
Unokatestvéremre kíváncsi leszek. Ő kutató, bele is öli az ehhez szükséges időt, hétvégéket, éjszakákat stb. Most jegyezte el a barátnőjét, jövő nyáron esküvő, és amennyire tudom, nem szeretnék nagyon elhúzni a gyerekvállalást sem. Én úgy tudom, hogy már csecsemőkorban szükség van az apai jelenlétre a szükséges kötődés kialakulásához, később pedig a már fent említett gyakorlatibb dolgok is jelentőséget nyernek.
A “kislányom megint ketten vacsorázunk, mert apu dolgozik” jelenséggel nem leszel tökéletes apa.
De ez csak az én véleményem.
Meg az enyém.
Csatlakozom +1.
——————————————————————————————————————————————–
Ráadásul: Jó pár egyetemi körökben elismert, külföldön is publikáló hazai szinten elismert etc-etc. arc GYEREKÉT ismerve, szoktak olyanokat mesélni…Apa pszichopata vonásokkal és cselekedetekkel, a kevés időt a gyerekeivel de azt hatékonyan igyekszik eltolni. Mint feljebb már írták is, mennyire „keménynek” kell lenni, az élvonalban a tudományos szférában(is), ezért ez aztán kitermeli a maga pszichopatáit. Egyik haverom apja cimz.egyetemi tanár-karvezető dékán (majd később rektor), nem engedte a gyerekeinek hogy tegezzék, és csak úgy szólíthatta meg az akkor 22 éves fia hogy állt, mert apához ülve nem szólunk…A másik, közgazdász szférában dolgozó dékán lánya ismerősöm mesélte hogy apa nem engedte hogy tévézzenek 12 éves korukig, nem volt otthon TV sem. Értem én hogy nem jó a tv előtt megrohadni, de azért a 90-es évek…És végül T… haverom, akit apja mindig +..szott a vizsgán ha kellett ha nem, ő neki is magázni kellett apát és úgy volt a megszólítás, hogy kezicsókolom édes apukám. Azért ez 20 ember előtt szóbeli vizsgán 20-on évesen, nem kicsit…
Kevered a szezont a fazonnal. Az általad bemutatott esetek valóban betegnek tűnnek, de ennek nem az az oka, hogy sokat kell dolgozniuk, hanem hogy lelkibetegek. A másik oldalon épp most reagáltál a listára: “4, Korreláció és ok-okozat összekeverése”
Akkor lehet nem voltam egyértelmű, egyetértek Dennis véleményével.
És még ezen kívűl, jelezném hogy lelki betegek így ok?
Illetve azért megkérdezem: ha egész nap küzdesz-harcolsz mindenféle “ellenséggel”, akkor nem áll fenn annak a veszélye hogy a “katonai” háttér hazamegy veled?
Jójó, bocs a kötekedésért. Csak matekos érdeklődésűként különösen érzékeny vagyok a “minden, semelyik, lehetetlen, biztos” kvantorok használatára. Mindig kiszúrom és soha nem hagy nyugodni, ha úgy érzem valaki túloz.
Van ebben igazság, de egy kisgyerek anyai és apai törődésigénye mégsem ugyanaz. Ha az asszony egész nap vele van, te meg csak pár órát este – miután egész nap vadul kutattál – az simán működő történet.
Igen, ez még működőképes lenne… csakhogy ugye épp arról volt szó, hogy a kutatómunka annyi időt igényel, ami mellett nem leszel pár órát este a gyerekkel, akit valszeg 8-9kor fektetnek…
Maradna a hétvége, de hát a fentebb említett unokatesómon (te ismered is) látom, hogy évi legalább 10-12 hétvégéje komplett kiesik. De inkább több.
Én ugyan kutató nem vagyok, de eléggé karrierista igen. Főmeló mellett tolok mellékmelót (mert érdekel és perspektívát látok benne) és hobbiprojektet is. És ezek mellett simán álomapának érzem magam (és szerénynek :-). Napi néhány óra (legalább 1) együttlét simán belefér. Emellett együtt alszunk, meg hordozom a gyereket amikor megyünk valahova, és ettől olyan kötődés alakult ki, hogy teljesen odavan értem.
Senki nem tud 24 órát dolgozni. Értelme sincs, mert képtelenség annyit koncentrálni. Szerintem aki átlag napi 10 óránál (de igazából inkább 6-8 óra a határ) több _szellemi_ munkát végez (tehát kutat és nem kutat ás :-), az gyanús hogy kamuzik. Tudom, mert én is szoktam. Mármint kamuzni. Azt mondom, hogy dolgom van, és az irodában lövöldözőset játszok. Mert jólesik így kikapcsolnom az agyamat, és nem kell senkinek magyarázni, ha azt hiszik melóztam. De újabban inkább megmondom, hogy lövöldözőset játszok, mert így kicsit jobban kiadja a IDGAF formát, de régebben simán letagadtam. Ahogy a környezetemben látom szinte mindenki egy csomó időt elkummant. Szóval én inkább azt gondolom, hogy az emberek nem érzik magukat jól a családi szerepeikben és kifogásnak használják a melót.
Persze jól kell szervezni, például nem árt közel lakni, meg lehetőleg a pipettázgatást másra tolni, és a lényeggel foglalkozni. De ezeket meg lehet oldani, egyáltalán nem lehetetlen.
Nem lehet tökéletes apa,amint alant írtál magadról,annak sincs köze egy kutató életéhez és munkájához. ( van egy kutató a tágabb családban-nincs családja).
Nincs az a legújabb műszaki kütyü,márkás cucc, videojáték,anyagi támogatás,ami pótolni tudja egy édesapa legdrágább adható ajándékát,a vele együtt töltött időt,a figyelmét, az együtt játszást,kirándulást,beszélgetést. Ez pedig idő és ez egy kutatónak nincs.A legkedvesebb gyerekkori emlékeim mind az édesapámhoz köthetők (anyukámmal is minden rendben volt),de az igazi jó emlékek vagy egész családdal közösen,vagy édesapámmal együtt töltött idő.Van,amit csak egy édesapa adhat meg,az a biztonság,a kalandos dolgok (kirándulások, Szeleta barlang, síelés-szánkózás a Csanyik völgyben) ping-pongozás,sakkozás,asztali rúgós foci,sportesemények, délutáni (hétfő délutánonként- és nem csak amikor nem volt tv adás ) kalandregények felolvasása számunkra (persze már tudtunk olvasni,de ha APA olvassa az egész más),nyáron a balatoni nyaralások ,együtt úszás hajnalban,”vízilabdázás”,na ezt csak egy apukával lehet….
Szerintem ez nem volt ennyire férfihibáztató cikk. Bár jópár önellentmondását jól feltérképezted, Dean.
Bizony, hogy elnyomják a nőket! Én, mint a CEU gender-táncdráma szakos doktorandusza, több nemzetközi kutatás résztvevője azonban pontosan tudom, hogy lehetne megszüntetni az elnyomást, a szexizmust meg a rasszizmust.
Írják elő, hogy a különösen érzékeny szabadelvűek, transgenderek, otherkinek, feministák és kulturális baloldaliak esetében ne a teljesítmény, hanem az egyéniség színessége alapján döntsenek a szakmai előmenetelről (oktatás esetén az érdemjegyről).
http://safespace.blog.hu/
Elismerésem, ragyogóan szellemes. :) Átvehetnénk ide a Férfihang.hu-ra is?
Megtárgyaltam az ügyet a gender tanszék doktoranduszaival és adjunktusaival, és úgy vélik, nem lenne maszkulinista elhajlás részemről, ha engedélyezném az írás megjelenését. Így remélhetőleg még több férfinak felnyílik majd a szeme, és rájön, hogy a versengés mélyen kirekesztő dolog, amely konzerválja a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Modern oktatás
Jó az írás!
Köszönjük Neked és a GenderTanszéknek!
Arról az mta-ról beszélünk, ami egy héttel az előtt utasította el Szentgyörgyi Albert felvételét, hogy az előbb említett úriember Nobel díjat kapott, mindezt azzal az indokkal, hogy az sose fog semmilyen komoly tudományos eredményt elérni. És azóta az akadémia csak romlott
Szerintem ez nagyon ideilleszkedik! Hiába, a fószer tényleg zseniális volt.
Szentgyörgyi Albert évnyitó beszéde 1930
–
Igazán jó cikk, főként a női hisztihez írt megjegyzések tetszettek.
Összességében azt látom itt is ami miatt már ezer kritikát kaptam. Akadémia tagság ide vagy oda nem számít. Egy nőnek sosem lesz olyan értelmi képessége amiért akárcsak egyetlen férfi is szerethetné, tehát marad a teste (elsődlegesen).
Most talán már többen is észreveszik hová vezet az egyenjogúság, a nők továbbtanulása és a női munkavállalás. Ez az egyenes út a társadalmi leépülés és az emberiség pusztulása felé.
“Egy nőnek sosem lesz olyan értelmi képessége amiért akárcsak egyetlen férfi is szerethetné” – Én inkább úgy mondanám, hogy egy férfi sem a nő eszébe szeret bele, az intellektus a férfinél a szexepil része míg a nőnél nem.
A nők szerepköre, ideje igencsak átrendeződött a bölcsőde-óvoda, a gépesített háztartások és az uniszex munkahelyek megjelenésével. Ma egy középosztálybeli 3 gyerekes nőnek jóval több szabadideje van, mint amit pusztán háztartási dolgokkal ki tud tölteni, nem veszi el az egész napját a főzés, mosás, takarítás, gyereknevelés, mert a gyerekek óvodában és iskolában vannak, a a mosógép ki-, a mosogatógép elmos, a porszívó kitakarít-, a gyerekek és a férj a suliban/munkahelyen esznek, de bagóért lehet millióféle házias, diétás, paleós, kutyafülés kaját rendelni.
Normál esetben egy nő életét, napját nem tölti ki a családról való gondoskodás, marad ideje, energiája másra is. Ez lehet hobbi, tanulás, részmunka, munka, sorozatnézés és szex a postással. Választás kérdése. De nem lehet a nőktől elvárni, hogy úgy viselkedjenek, mintha a család az egész napjukat kitöltené.
Family Guy:
Lois: Ha rendelünk kaját, akkor eztán nem kell főznöm.
Peter: De, de, főzzél csak. Inkább kidobjuk, de ne lustulj el.
“Ez az egyenes út a társadalmi leépülés és az emberiség pusztulása felé.”
Így van. És hát pont ez a cél, az emberiség pusztulása. Túlnépesedés van.
Az üvegplafon és a maszkulin-hegemonizmus újabb szomorú példája: Dél-Koreában az elnökasszonynak azért kell mennie, mert a döntéseibe bevonta a spirituális vezetőjét (sámánját) is.
http://mno.hu/hetvegimagazin/okkult-erok-a-vilagpolitika-szolgalataban-1374712
Jellemző a hímsoviniszták kettős mércéjére, hogy amíg a férfiaknak elnézik, ha templomba járnak, addig szegény elnökasszonyt meghurcolják, csak mert a halottlátójával íratta a beszédeit, és támogatta a női sámán alapítványait. Szomorú, hogy ennyire nem bírják az erős, határozott nőket.