DennisVT
0 megosztás

A választás lehetősége a hatalom

Alábbi írás a TRP irodalom egyik érdekes darabján alapul, amely ezen a helyen olvasható eredeti formájában.

Egy ember hatalmát egy társadalomban elsősorban mások kizárásának a lehetősége adja. A főnök választhatja meg, hogy kit vegyen fel és kit ne, a menő srácok választhatják meg, hogy ki kerülhet a menő körbe és ki nem, és a csinos csajok választhatják meg, hogy kikkel dugjanak, és kikkel nem. Ebből kifolyólag a szexualitásban meglévő hatalmunk abból áll, hogy eldönthetjük kivel nem kívánunk testi kapcsolatot létesíteni. Ha rendelkezel a választásnak eme lehetőségével, akkor van szexuális „hatalmad” és erőd, ha nem, akkor nincs, és gyenge vagy.

Egy jól öltözött, ápolt, jóképű, vonzó, sportos pasas, akiről sugárzik a siker és a jólét, akinek megnyerő mosolya van, bizalmat gerjesztő hangja, és fellépése, elragadó személyisége, esze, és széles érdeklődési köre, bizony nagy hatalommal bír. Miért? Mert Ő válogathat a nők közül. Eszébe sem kell jusson, hogy jobb híján egy csúnyácska, zsémbes, unalmas, buta, vagy nehezen kezelhető nővel kezdjen, és ezzel az iránta érdeklődő nők tökéletesen tisztában is vannak, így aztán ha kell hétrét görnyedve is igyekeznek a kedvében járni, csak hogy megkaphassák. Ugyanis ha ő nem jön össze, akkor kénytelenek lesznek beérni egy kevésbé vonzó férfi-példánnyal.

A kevésbé vonzó férfi, átlagos kinézettel, átlagos sikerekkel, kedves, de unalmas személyiséggel – nos, ő pont ezért nem rendelkezik túl sok hatalommal, hiszen neki nem adatik meg a válogatás lehetősége. Persze neki is jut némi szex, de egész élete során nagyon korlátozott mennyiségben. Mindegy is, hogy kedvesek, csinosak, avagy kibírhatatlan hárpiák, hiszen nincs más lehetősége, csak ez a néhány nő… avagy senki. Amikor össze is jön a siker, az is akkor és úgy, ahogy ezek a nők megszabják neki. Az ő feltételeikkel, az ő elvárásaik mentén, hiszen tudják, hogy ennek a férfinak nincsenek más lehetőségei.

Egy olyan férfi, aki még ennyire sem vonzó, aki soha két szalmaszálat nem tett keresztbe saját magáért, ő aztán teljesen megfosztatott minden hatalomtól, hiszen nulla választási lehetőséggel rendelkezik. A nők nem ajánlják fel magukat egy ilyen férfinak, nemet mondanak neki, így ők rendelkeznek a választás lehetősége által adott hatalommal.

Minden nő, aki nem katasztrofálisan csúnya, bír valamennyi hatalommal, mert a férfiakkal ellentétben még annak a nőnek is van bizonyos mértékű válogatási lehetősége, aki a kisujját sem mozdítja meg önmagáért. A legtöbb nőnek azonban számos és számtalan válogatási lehetősége van, és boldogan élnek is avval, hogy megválaszthatják kivel dugnak, és kivel nem. A férfiakkal ellentétben egy nőnek megvan az a lehetősége, hogy fogja magát, felvesz valami kis rucit, beül egy bárba, és várja a sültgalambot, aki meghívja 1-2 italra, és megpróbálja szóval tartani; az éjszaka végeztével pedig hazamehet a számos jelentkező legjobbikával. Ha pedig nincs kedve, vagy csak nem volt ínyére való jelölt, akkor jövő héten újra lejöhet, tudva, hogy újra lesznek jelentkezők.

Látható, hogy nőben is az bír igazi hatalommal, aki bármelyik férfit visszautasíthatja, ha úgy támad kedve. [Dennis: Ezért élvezik egyes nők annyira, ha visszautasíthatnak valakit, akár elég durva módon is. A hatalom mámorító érzésével tölti el őket.]

Nem véletlen hát, hogy mindenkoron a szexuális szabadság a legfontosabb célkitűzése a női mozgalmaknak. Minden, amiért harcolnak, arról szólt, hogy megválaszthassák kivel fekszenek le, és kivel nem. Részben ez az oka annak is, hogy a nemi erőszakot olyan kimondhatatlanul súlyos bűnnek tartják – talán még a gyilkosságnál is súlyosabbnak, hiszen pont ettől a jogtól, lehetőségtől, hatalomtól fosztja meg nőket. A nemi erőszak a hatalomról szól, kérdezd csak meg bármelyik feministát.

Abortusz? Hozzáférés bármilyen fogamzásgátláshoz? Ugyanez. A terhesség ugyanis megintcsak csökkenti a válogatási lehetőségeiket, szóval ezek is kiemelt fontossággal bírnak a női mozgalmak számára. Terhes a feleséged, de nem akar újabb gyereket? Az ő teste, az ő döntése, annyiszor szakítja meg, ahányszor csak akarja, és még az is lehetséges, hogy nem is fogsz tudni róla. A feleséged félrelépett, teherbe esett, megszülte a gyereket, aztán pár vizsgálat után az orvos rájön, hogy biztos nem te vagy az apa? Nem mondhatja el neked. Megbeszélik kettesben a feleségeddel, hogy mi a legjobb a gyerek számára, de neked nem szólnak egy szót sem, csak felírják a neved, mint az apáét, és 20 évig te neveled. Mert… őőőő… az ő teste? Ő választhatja meg, hogy kivel dugjon, félrelépjen-e vagy sem. Ha bárhogy is sérülnek ezek a jogok, azzal a választás lehetőségét veszed el tőle.

A modern házasság? Ugyanez. A feleségnek egyáltalán nem kötelessége, hogy szexeljen a férjével. A férj nem léphet félre, nem erőszakolhatja meg, nem panaszkodhat, és nem gyakorolhat rá nyomást a szex érdekében, mert az is erőszak. Ő egyszemélyben uralja a férje szexuális életét. A férfitól az az elvárás, hogy várjon csöndesen, hátha a nőnek lesz kedve egy menethez, hiszen nála a hatalom, ő választhat, a férfi legfeljebb remélhet. Nincs más választása, és a nő ezt tudja jól. Egy kiútja lehet: mintegy kivásárolni saját magát. Beadni a válópert, átadni a házat, az anyagi javak felét és egy szép kis csekket minden hónapban. [Dennis: mondja ezt Archwinger, aki Amerikában él és nem Magyarországon.]

Hogy mondod? Nem akarja elveszteni a gyerekeit, mert szereti őket? Ne hülyéskedj, a férfiakat amúgy sem érdekli ez a dolog, igaz? A nők jobb szülők… ők maguk mondták. A férfiakat csak a szex és a pénz érdekli.

A női mozgalmak elöljárói büszkén mondják a férfiaknak, hogy ha ezzel bármi gondjuk van, akkor egy percig se aggódjanak, hiszen ők már tudják a megoldást, és harcolnak is érte: gazdasági egyenlőség. Ha egy jól menő, karrierjét ápoló nőt választasz, akkor nem is kell (olyan sokat) fizetned, ha válni szeretnél… Ugyanakkor merő véletlenségből az anyagilag független nő csodálatos dolog, mert az csak újabb biztosítéka a szexuális szabadságnak, ugyanis választhatnak vonzóbb férfit, ahelyett, hogy ki kelljen „árusítaniuk” magukat egy béna alaknak, a havi apanázsért.

A világ nagy erőkkel küzd a női hatalomért, és az bizony nem megy sehova. A nőknek mindig adott lesz a lehetőség, gyakorlatilag nulla erőfeszítés mellett is, hogy eldöntsék kivel dugjanak, és kivel ne. Születési előjoguk.

A Piros Pirula a férfi világ egyik reakciója. Nagyon kevés férfinak van lehetősége megérezni ennek a hatalomnak az ízét, mert csak nagyon kevés férfinak adott a lehetőség, hogy korlátlanul válogathasson, miközben a nők törik magukat a kegyeiért. A férfiválasz erre a jelenségre nagyon egyszerű: Légy nagyobb, erősebb, legyél tagja ennek a kis csoportnak. Az egyetlen más választásod az, hogy nem játszol.

Sosem mondanák ki, de a nők imádják a Piros Pirulát. Nem azokat a nőellenes kifakadásokat, amik néha előfordulnak, és nem azokat a tippeket, hogy hogyan látszódjunk jobbnak, mint amilyenek valójában vagyunk – amivel amúgy csalás útján szintén csökkentjük a válogatási szabadságukat. A végeredményt imádják. A férfit, aki már rendelkezik a válogatás lehetősége adta hatalommal. A nők minden vágya, hogy egy olyan férfi döngesse őket hajnalig, aki még náluk is több hatalommal rendelkezik ezen a téren.

Azonban a feminizmus egy előre nem látott „mellékterméke” ezt igencsak megnehezítette. Túl sok férfi lépett ki a játékból, és túl sok férfi vállalta fel a rá kirótt béta-eltartó szerepet abban a reményben, hogy ezért cserébe jut majd némi szex… A nők megkapták azt, amiről azt hitték, hogy akarják, és kiderült, hogy ez épp nekik szívás. Mert amit igazán akarnak az az, hogy egy olyan férfi gyömöszölje hülyére őket, aki bárki mást is választhatna, de mégis őket választja… csakhogy ők már túl kevesen maradtak…

Post Author: DennisVT

DennisVT
38F - dennisvt1@gmail.com
f Facebook
0 megosztás


227
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
25 Egyéni hozzászólás
202 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
31 Hozzászólások szerzői
Reszet ElekNaiveDanzombigyilkosTamás Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Reszet Elek
Újságíró

https://www.youtube.com/watch?v=5sEZmMeH96Q

G’mork:   If you come any closer, I will rip you to shreds.
Atreyu:   Who are you?
G’mork:   I am G’mork. And you, whoever you are, can have the honor of being my last victim.
Atreyu:   I will not die easily. I am a warrior!
G’mork:   Ha! Brave warrior, then fight the Nothing.
Atreyu:   But I can’t! I can’t get beyond the boundaries of Fantasia! [G’mork laughs and Atreyu gets a little angry]
Atreyu:   What’s so funny about that?
G’mork:   Fantasia has no boundaries. [laughs]
Atreyu:   That’s not true! You’re lying.
G’mork:   Foolish boy. Don’t you know anything about Fantasia? It’s the world of human fantasy. Every part, every creature of it, is a piece of the dreams and hopes of mankind. Therefore, it has no boundaries.
Atreyu:   But why is Fantasia dying, then?
G’mork:   Because people have begun to lose their hopes and forget their dreams. So the Nothing grows stronger.
Atreyu:   What is the Nothing?
G’mork:   It’s the emptiness that’s left. It’s like a despair, destroying this world. And I have been trying to help it.
Atreyu:   But why?
G’mork:  Because people who have no hopes are easy to control; and whoever has the control… has the power!
Atreyu:   Who are you, really?
G’mork:   I am the servant of the power behind the Nothing. I was sent to kill the only one who could have stopped the Nothing. I lost him in the Swamps of Sadness. His name… was Atreyu.
Atreyu:   [the ground shakes again and Atreyu is knocked down. He grabs a knife shaped piece of broken stone and stands up, ready to fight] If we’re about to die anyway, I’d rather die fighting! Come for me, G’mork! *I* am Atreyu!

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Ha ez a sokszor felvázolt feminista nyugati világ várna ránk is előbb-utóbb, akkor inkább jöjjenek az arabok, nem érdekel.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ne jöjjenek, pusztuljon el mindkettő.

Ijk
Olvasó
Ijk

Nincs olyan nő aki teljesen válogathat férfiak között még szexben sem és nincs olyan férfi aki korlátlanul válogathat nők között.

Nem létezik abszolút ideál férfi. Van aki jobban válogathat és van aki kevésbé. Aki jobban válogathat magasabbra teszi a lécet és sokszor szembesülhet azzal hogy mégis kevesebb nővel volt életében mint aki kevésbé válogathat. Vajon az mutatja férfi értékünket mennyire válogathatunk a nők között? Legfeljebb szexpiaci értéket. Viszont rengeteg férfi kvalitás van amiért rengeteget dolgozunk mégsem növeli a szexpiaci értékünk. És a legtöbb férfit ugyan érdekli és szeretné növelni a szexpiaci értéket, mégis a legtöbben arra koncentrálnak a legkevésbé. Mindig fontosabb az érdeklődés, hobbi, jó esetben a munka, ami a nők szemében 0 szexpiaci értékkel bír, sőt a legtöbb készségfejlesztő hobbira megvetéssel tekintenek. Nagyon kevés nő az aki mögé lát hogy ha te mondjuk makettezéssel töltöd a szabadidőd egy részét az milyen pozitív hatással lehet hosszú távon, vagy a képességeidre. Ami látványos az a pénz, az öltözködés, testalkat, magasság, arc, kisugárzás, magabiztosság. Az ironikus hogy ezekért az elsőrangú szexpiaci értékmérőkért bizonyos esetben semmilyen munkát nem kell beletenni. Márpedig a férfi az igazi értékét a képességei mellett a munkájával képes növelni, a megadatott értékek viszont feminim jellemzők.

A piros kapszula egyik alapeleme hogy nem foglalkozol a szexpiaci értékeddel, nem foglalkozol melyik nőnek felesz meg vagy melyiknek nem és miért. Nem foglalkozol hogy mennyi nőt szereztél meg szexre. Az érdeklődéseddel foglalkozol, és azzal a nővel aki tetszik és azért vonzódik hozzád aki vagy, még ha a számodra potenciális nők 5%-a is csupán.

Qukori
Olvasó
Qukori

A hozzászólásod első felével egyetértek, nincs abszolút férfiideál, és nincs az a nő sem, aki korlátlanul válogathat a férfiak között.

De azért ne már, hogy a férfi SMV “feminim jellemzőkre” épül! A jóképűség, a sárm, a sportos testalkat, a magabiztosság, a szociális dominancia, a céltudatosság, az ambíció, egy jól szabott öltöny és egy hozzá illő díszzsebkendő, na igen, ez mind olyan nőies, sőt, buzis. :)

Ne ámítsuk már magunkat azzal, hogy amire a nők buknak, az csak valami negatív dolog lehet, ha meg nem vagyunk elég vonzóak számunkra, az meg csak azért van, mert undorodnak a velejéig férfias dolgoktól. Sokat számít a divat, a pénz, mi több, még Justin Bieber is a nők bálványa lehet a mai világban. Ez elég bosszantó, de az messze nem igaz, hogy a férfias férfiaknak kénszerű cölibátusban kell élniük, mert a jó nők csakis a gazdagoknak meg a nyálas metroszexuálisoknak jutnak.

RedGreg
Újságíró

“”De azért ne már, hogy a férfi SMV “feminim jellemzőkre” épül! A jóképűség, a sárm, a sportos testalkat, a magabiztosság, a szociális dominancia, a céltudatosság, az ambíció, egy jól szabott öltöny és egy hozzá illő díszzsebkendő, na igen, ez mind olyan nőies, sőt, buzis. :)””

Az első születési adottság, a másik kettő elvileg tanulható. A maradékkal meg lófaszra se mész. Feltéve, ha nincs BMW-d. Ha az van, akkor meg mindegy az első kettő is.

Reszet Elek
Újságíró

A női szexuális szabadság kivívásának az indíttatása a dolognak csupán az egyik oldala. A másik oldala a férfiakat illetően a minél kisebb mozgástér elérése. Azaz a férfiakat társadalmi szintéren minél nagyobb mértékben korlátozni. Valahol minden társadalmi kezdeményezésük mélyén ez a szándék munkál.

A női szexuális szabadság (mégha valójában nem is erre lenne a nőknek szüksége) párja a férfinél a nemet mondás szabadsága lenne. A képesség hogy bármikor kilépjen egy kapcsolatból (The Ability to Walk Away). Mindazon társadalmi viszonyok, történések amelyeket itt legerőteljesebben kárhoztatunk pont a férfiak szabadságfokát csökkentik, azt a képességet hogy azzal, olyan formában és addig legyen kapcsolatban akit ő jónak lát.

A jövedelmek férfiaktól történő nagyobb mértékű elvonása, kvóták stb. mind az anyagi szabadság szintjét csökkentik. Az aránytalan kötelezettségű “modern” házasság is a férfiakat hátrányosan érintő módon lehetetleníti el a kilépést. Ha megnézzük, leegyszerűsítve arról szól a történet, hogy vagy a rossz kapcsolatban maradsz (a szabadság hiánya) vagy elveszíted a gyerekeid (mivel teljes mértékben a női házastárs kényére-kedvére bíz az állam). Valójában a társadalmi kényszer körébe tartoznak a hamis apasági- és nemi erőszak vádak is.

Mindezt még össztársadalmi szinten nyakon öntik egy édeskés szirupos mázzal, az “igazi” férfi kötelezettségeivel kapcsolatban. Természetesen a számukra igazi férfiről van szó, aki azonnal elköteleződik, nem támaszt feltételeket a partnerével szemben, megfelelő mennyiségű forrással rendelkezik, amelyeket fenntartások nélkül és teljes mértékben a női partner rendelkezésére bocsát stb…

Art
Olvasó
Art

Azért a teljes képhez hozzátartozik ám, hogy a férfi is tud nemet mondani, sőt, ugye van az a mondás, hogy 40 felett a nők megtanulnak igent mondani, a férfiak meg nemet.

És tényleg nagyon mámorító:)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

És tényleg nagyon mámorító:)

Ugye ? :))))

-
Újságíró
-

Ahányszor először randizom egy nővel, én állok fel korábban az asztaltól: ezzel érzékeltetve, hogy vannak fontosabb teendőim is, tudatosítva bennük, hogy mást is választhatnék.

Olyan kis irányíthatóak. :)

ulomenen
Olvasó
Ijk
Olvasó
Ijk

Bele is őrülnék ha minden apró mozdulatomra, megnyilvánulásomra ilyen szinten figyelnem kelljen hogy folyamatosan kimutassam a helyzet kontrollálását.

Ezek a PUA módszerek működnek, de felszínesség az egész, megfelelési kényszer irányítás, magabiztosság álarca mögé bújva. Valójában ez még mindig egy béta viselkedés. Az alfa leszarja ki áll fel előbb az asztaltól.

ulomenen
Olvasó

Nagyon megragadt bennem Csao elvtársnő egy korábbi kommentje valamelyik írása alatt: “A választás privilégium.” Nem is tudta, mennyire beletrafált, és azt nem vette észre, hogy az élet szinte minden területén a nőknek van több választási lehetőségük.

A cikk jó és csak egy-két mondatot érzek nem teljesen pontosnak:

A kevésbé vonzó férfi, átlagos kinézettel, átlagos sikerekkel, kedves, de unalmas személyiséggel – nos, ő pont ezért nem rendelkezik túl sok hatalommal, hiszen neki nem adatik meg a válogatás lehetősége

Az átlagos külsejű férfiaknak nem kötelezően unalmas a személyiségük! A férfiak többségének van valami hobbija, sőt, szenvedélye, néha több is. Ez inkább színesíti a személyiséget- az már más kérdés, hogy  a nők a férfiszemélyiség ezen részére általában nem kíváncsiak. “Szeretem, hogy a pasim zenél, meg repülőgép- modelleket épít és sci-fi rajongó. Igaz, hogy rám kevesebb ideje van, de örülök, hogy egy ilyen sokoldalú, nyitott ember a párom.” Na ezt nemigen lehet egy nő szájából sem hallani…

Ezért élvezik egyes nők annyira, ha visszautasíthatnak valakit, akár elég durva módon is. A hatalom mámorító érzésével tölti el őket.”

Talán inkább úgy nézhet ez ki, hogy minél nagyobb különbség van a próbálkozó férfi feltételezett és a nő magáról gondolt SMV-je között, annál durvább és szükségszerűbb lesz a visszautasítás, nehogy a nőt egy kategóriába valónak gondolják a próbálkozóval a barátnők illetve a többi férfi. Ha egy nő undorral összesöpör egy marék gilisztát a földről és kidobja, ez nem a hatalomról, hanem a kellemetlen szituáció megszüntetéséről szól. Nem önmagában a visszautasítás aktusa, hanem annak következmények nélkülisége (úgyis jön másik) az, ami a hatalom érzetét kelti.

Ijk
Olvasó
Ijk

Egy magas kategóriás nő finoman és kedvesen utasítja el a neki nem tetsző férfit. Egyrészt értékeli hogy volt töke odamenni, másfelől nincs belső félelme hogy mit gondolnak róla a “barátnői”, környezete.

sRPd
Olvasó
sRPd

Makettezést és sci-fi rajongást szerintem a férfiak többsége is letojja, azaz úgy értem, hogy ők sem fognak téged ezért színesebb személyiségnek látni. De javítsatok ki, ha rosszul látom!

Reszet Elek
Újságíró

A nők azon hobbikat tekintik férfiasnak amelyek számukra közvetlen haszonnal járnak ill. amelyekkel csak villogni lehet a konkurrencia előtt (utóbbiak a közvetett hasznúak). Minden más gyerekesnek számít a szemükben.

RedGreg
Újságíró

Ahogy minden más hobbit is. Jóvan beléd is felkiáltással elfogadja, h ok, akkor veled csak akkor a makettekről, és a sci-firől, ha sok idő/alkohol/türelem van épp raktáron. Majd áradozol neki a horgászásról, amivel ő van ugyanígy. Aztán lelkesen elbúcsúztok egymástól, nem megértve, h mi jó van abban, ha valaki Assimov összest olvas és épp most fejezte be az Executor kifestését Zsivány kommandó mintásra (ami ugyan a Lusankya, de ezt nem jegyezted meg) és nem értve, h valaki miért nem rajong a horgászásért, de elfogadod, hogy ő ettől jól érzi magát, szóval tuti jó dolog, csak te nem érted, és megfogadod, h legközelebb elviszed horgászni, mert az is jó dolog, és biztos élvezni fogja.

 

Serathis
Olvasó
Serathis

Sose vigyél nőt horgászni. Valszeg ő se fogja élvezni és te se :)

sRPd
Olvasó
sRPd

Engem a cikkből egyrészt a munkahelyi példa ragadott meg. Említettem egy másik hozzászólásomban, hogy munkahelyen is mennyit kamatoztatható az RP, és ez a példa is alátámasztja.

A cikk lefordítható Briffault törvényére is: a férfiak 80%-ának nincs hatalma, 20%-ának van. Kérdés, hogy nőknél ez hogy alakul 20-80, vagy minden nőnek van hatalma?

herceg
Olvasó
herceg

A férfiak 80%-a fölött a nők azon 80%-ának van, akinek nincs esélye a férfiak felső 20%-ára :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Pontosan :)

Reszet Elek
Újságíró

Azt gondolnám, hogy a férfiak 80%-ának nincsen hatalma saját maga fölött, ezért a nők fölött sincsen. A nőknek nincsen hatalma ill. csak annyi amennyit a férfiak adnak neki. Az előbb említett férfi 80% túl sokat, a maradék 20% meg minimálisat. De utóbbi megállapításnak sok jelentősége nincsen lévén a nők nem különösebben értékelik ama 80% fölötti hatalmat.

LEGENDI
Olvasó
LEGENDI

A nőnek, csak akkor van hatalma, ha a férfi gyenge, az esetben is csak korlátozott.

Igazi férfi felett egy nőnek semmilyen hatalma nincs.

Elkényelmesedett férfi hagyja, hogy a nőnek úgymond nagyobb beleszólása legyen a dolgokba, de ezért a nő nagy árat fizet.

Valójában a nők könnyen kiismerhetőek, valahol mind egyformák, semmi extra.

A leült kapcsolatot nehéz feltuningolni, de igazi feladat egy férfinak.

 

filmcom
Olvasó
filmcom

Egy nő azt szereti ha egy férfi szexuálisan fel van ajzva, mert akkor van felette hatalma…

(Elvileg) Úgy kellene minden férfinak egy randira menni, hogy pár órával a randi előtt volt egy másik nővel szexuális kapcsolata… Sokkal “hidegebb fejjel” tudna viselkedni, ami persze a randis nőnek nem feltétlenül  tetszene…:))))

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Egyetértek

Tzimisce
Olvasó
Tzimisce

Anno olvastam egy cikket erről, az is benne van, hogy már a netes ismerkedés előtt is érdemes kiverni, hogy ne tudjon a nő a csetelés közben se felhúzni.

LEGENDI
Olvasó
LEGENDI

Nő mit szeret és mit nem az az ő dolga.

Én mint férfi mit szeretek és mit nem az az én dolgom.

Ha a kettő összepasszol, akkor jó, ha nem elkezdődik a kötélhúzás, ki az erősebb.

Már a legelején ki kell hajítani a nőt, a gazt is könnyebb kihúzni a kertben mikor még kicsi, később erősödik, megnő és a magját is elhullatja, a kártékonysága szaporodik.

Naooo
Olvasó
Naooo

“a menő srácok választhatják meg, hogy ki kerülhet a menő körbe és ki nem”

A menő srácok nem is menők, csupán bohócok.

Serathis
Olvasó
Serathis

Számít e a bohócság ha kettesével viszi szobára a nőket?

Naooo
Olvasó
Naooo

Azok megnevezése buta, ordas ribancok.

LEGENDI
Olvasó
LEGENDI

Az úgynevezett “menő srácok” nagy károkat okoznak mind a férfiak mind a nők körében.

Miután jól megszívatják a nőket rendszeresen, méretes búvárszivattyúval, kikészítik őket, és a normális férfiaknak már csak a lepusztult rothadó avar marad, amivel nincs mit kezdeni.

Normális párkapcsolathoz példamutató férfiak és nőies nők szükségesek, akik nem legyőzni, ha nem szeretni tudják és akarják egymást.

Big G.
Újságíró

Normális párkapcsolathoz példamutató férfiak és nőies nők szükségesek, akik nem legyőzni, ha nem szeretni tudják és akarják egymást.

EZ IGAZ

Az úgynevezett “menő srácok” nagy károkat okoznak mind a férfiak mind a nők körében.

Ez meg totál hülyeség. Ne a környező világot okold. Ez a legnagyobb zsákutca. Az a nő, akit egy “menő srác” képes leamortizálni, az már eleve gyenge alapanyag volt. Válassz értékes nőt, ne a rothadó avarban kutakodj!

RedGreg
Újságíró

Nincs értékes nő. Lehet 20 éve volt, de ma már nincs.

Big G.
Újságíró

Ha már randiztál 100-150 nővel és utána ezt mondod, majd komolyan veszlek. Egy fél éve egész jól kezdtek alakulni a dolgaid, úgy tűnt, egész értékes nővel hozott össze a sors. Nem tudom mi lett a vége, de 100%-ig biztos vagyok benne, hogy van még ilyen, bőséggel. És szurkolok is neked.

RedGreg
Újságíró

ki kell ábrándítsalak, nem 100-150 hanem legalább 250-300 nővel randiztam már. Az egész nem ér annyit, hogy további erőforrásokat invesztáljak bele. Lehet, h a 12 évesek között még lenne normális. Lehet. De valószínűleg ott se nagyon már. És mire 16 lesz az is el lesz rontva.

Big G.
Újságíró

Basszus, az nagyon durva, ha 250-300 nőből – aki ténylegesen komoly érdeklődést mutatott irántad – egyet sem találtál elég értékesnek. Erre nehéz mit mondanom. Három eset lehetséges:

1. Neked van igazad és ez a Föld megérett a pusztulásra.

2. Mindig ugyanabból a halmazból válogatsz, s ugyanazokkal a női hibákkal szembesülsz.

3. Veled van valami gond. Túl igényes vagy, esetleg olyan elvárásokat támasztasz a nők felé, amelyeket lehetetlen teljesíteni. Én ez utolsó félmondatra szavaznék.

RedGreg
Újságíró

igen, olyan szörnyű elvárásaim vannak a nők felé, hogy legalább a csírája meglegyen a személyiségükben annak, hogy képesek érett, normális emberként elfogadni azt, hogy egy kapcsolat nem csak móka és kacagás. Egyéb esetben ugyanis tekintve, h nem vagyok a legjobb, és soha sem leszek az, instant buktam a megszerzett vagyonom felét…

 

Big G.
Újságíró

1. Az élet alapvetően móka és kacagás. Ha nem ezt az attitűdöt kínàlod, nem az lesz a legfőbb gondod, hogy fintorogsz a felhozatal láttán.

2. Nem kell elbuknod a vagyonod felét. Ezerféle technika van ennek elkerülésére. Nekem nagy szerencsém van: olyan nővel élek csaknem húsz éve, akiben tökéletesen megbízom. Mégsincs semmi köze a pénzügyeimhez.

ulomenen
Olvasó

És semmi köze a nőügyeidhez sem :) Csak nehogy ő meg azt írja egy másik fórumra: “Az emberemnek semmi köze a gyerekeimhez…”

+

Erről KAP egyik műsorának a részlete jut eszembe:

– én vagyok a gyerek apja, majd én megmondom, hogy mikor fekszik le.

– én meg a gyerek anyja vagyok, majd én megmondom, hogy ki a gyerek apja…

RedGreg
Újságíró

“”1. Az élet alapvetően móka és kacagás. Ha nem ezt az attitűdöt kínàlod, nem az lesz a legfőbb gondod, hogy fintorogsz a felhozatal láttán.””

Az élet lehet alapvetően móka és kacagás. De mocskosul nem mindig az.

“”Mégsincs semmi köze a pénzügyeimhez””

Nagybátyám pénzügyeihez se volt köze asszonypajtijának. Most valszeg mégis egy jó havi 100 ezres asszonytartást fognak ráverni. Mindezt úgy, hogy a cége bevételeit, és nem a havi nyerességét veszik figyelembe az összegnél.

Szóval ha valamit is akarok, akkor olyan nőt kell találnom, akiről feltételezhető legalább annyi érettség, hogy ha válni támad kedve, akkor nem támad kedve kifosztani is. Szóval, ha találsz a 20-25 éves korosztályban egy olyan nőt, aki nincs fertőzve feminizmussal, nem státuszszimbólumnak tartana, és nem kap hisztirohamot a házassági szerződés szóra, akkor mutass be neki… Ha kivívom a szimpátiáját, nyugodt lehetsz elveszem. De én ilyet még nem találtam.

Big G.
Újságíró

Ezek tényleg nem túlzó elvárások. Úgy tűnik, csak drukkolni tudok.

(Én a magam részéről nem vagyok a házasság híve. Ha családot alapítasz, gyermekeket nemzel, úgy mindenképp elkötelezetté válsz, a papír csak – felesleges – formaság.)

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Szerintem rosszul közelíted meg a kérdést. Ha készpénznek vesszük redgreg állítását, akkor ő egy tipikus modern viharfarok. (Azt nem tudom, mennyi volt meg neki abból a 250-300-ből, de egy átlagos mai béta nemhogy 250, de 25 nővel sem randizik szerintem.) Az ilyenekre pont az jellemző, hogy nincs kedvük nagy erőforrásokat ölni a párválasztásba, a nők nagy részét nem találják értékesnek, mert nincsenek illúzióik, sokat látnak a női természet valóságából. Redgreg pont akkor találná értékesnek a nőket, pont akkor bízna a boldog modern házasságban, ha egy tipikus tudatlan béta lenne.

RedGreg
Újságíró

Nincs hosszú megfektetős listám. Az valahogy annyira sose vonzott. Meg, nem is vagyok kifejezetten jó az ágyba vivésben. Az ismerkedés, az érdeklődés felkeltése jól ment(egy), de a tovább lépés nem olyan jól. Hogy sok vagy kevés mindenki döntse el maga, de olyan 15-20 lánnyal voltam együtt. Kivel többször, kivel egyszer. Mostanában viszont tényleg az a bajom, hogy akiket találok azok szinte kivétel nélkül max szexre lennének jól, és én meg elittam a tesztoszteronom…

Naooo
Olvasó
Naooo

Nincs értékes nő.

Big G.
Újságíró

A cikk sok igazságot tartalmaz, ám az alapattitűdje nagyon nem tetszik.

1. LOGIKAILAG

Nem azért van több hatalma bárkinek, mert szabadon sáfárkodhat az erőforrásaival. Ez egy normális világban alapvető előjoga mindenkinek. A csúnya, esetlen fiúnak, a bombanőnek, a milliárdos zseninek és az ostoba, csóró hajléktalannak is. Azért van több hatalma az egyiknek, vagy a másiknak, mert értékesebb erőforrásokkal rendelkezik. Fizikailag, szellemileg, avagy anyagi tekintetben GAZDAGABB a másiknál.

2. MORÁLISAN

Az egész cikk hangulata meglehetősen nőellenes, és kimondatlanul is azt sugallja, hogy korlátozni kéne a csajok szabadságát. Ez totál beteg gondolat. Pontosan annyira beteg, mint a feministák kvótatörekvései, vagy a kommunisták és a modern liberálisok egyenlőségmániája. Ideje lenne már megérteni, hogy nincsen egyenlőség a Földön és nem is lesz soha. Az evolúció a fejlődést támogatja, a szépséget, az egészséget, az intelligenciát, a gazdagságot. Ha erre bárkinek az a válasza, hogy erőszakkal vegyük el a gazdagok vagyonát, lehetetlenítsük el az intelligensek érvényesülését, vagy korlátozzuk a szép nők egyéni szabadságát, az totálisan beteg.

Én megértem a hisztiket és a panaszáradatot a kétségbeesettek részéről. Ám erre sosem lehet az a válasz, hogy akkor dögöljön meg mindenki, sem pedig az, hogy akkor majd erőszakkal elveszem. Lehet pozitív reakció a fejlődés, s lehet negatív reakció a lemondás, a kivonulás. Ám korlátokat állítani, vagy erőszakra buzdítani – totál beteg és szembemegy az erkölccsel, az evolúcióval és az ember alaptermészetével.

RedGreg
Újságíró

“”Nem azért van több hatalma bárkinek, mert szabadon sáfárkodhat az erőforrásaival. Ez egy normális világban alapvető előjoga mindenkinek. A csúnya, esetlen fiúnak, a bombanőnek, a milliárdos zseninek és az ostoba, csóró hajléktalannak is. Azért van több hatalma az egyiknek, vagy a másiknak, mert értékesebb erőforrásokkal rendelkezik. Fizikailag, szellemileg, avagy anyagi tekintetben GAZDAGABB a másiknál.””

Rákosinak teljesen igaza volt. Hiszen joga van sáfárkodnia az erőforrásaival. És igazán nem lehet az, hogy korlátozzuk őt a jogaiban. Micsoda hülyék is voltak az emberek 56-ban. Hiszen sose lehet az a válasz, hogy dögöljön meg mindenki, és nincs is egyenlőség.

Amúgy speciel nem egyenlőségről van szó a cikkben, hanem egyenlő jogokról. Ami rohadtul sérül jelenleg.

És tényleg nem tudom megérteni, hogy abban, hogy az apasági tesztet rögtön a szülés után elvégezzék mi a borzasztó erőszakos.

Hogy ne lehessen csak úgy elválni mi a borzasztó erőszak

Hogy az apának is legyen joga azt mondani, h az én vérem, az én döntésem mi a borzasztó erőszak.

Big G.
Újságíró

Rákosi = erőszak

56 = szabadságharc az erőszak ellen

Apasági teszt = hajrá, semmi erőszakos nincs benne

Hogy ne lehessen csak úgy elválni = ez színtiszta erőszak

Ezek nem bonyolult kérdések.

ulomenen
Olvasó

Felével egyetértek. A házasságról nem igazán sikerül eldöntenünk, hogy tulajdonképpen micsoda is valójában. Ha szerződés, akkor a nyomósabb indok nélkül lelépő fél fizesse a “bánatpénzt”. Ha meg nem szerződés, akkor megszűnése után ne legyen kötelezettsége egyik félnek sem asszonytartás vagy kötelező gyerektartás formájában.

RedGreg
Újságíró

jó elismerem Rákosi kicsit durva kisarkítás volt.

Az evolúcióra meg annyit, hogy igen az evolúció érdeke az. De sajnos a szelekciós nyomásra nem a legjobb génekkel rendelkező Homo Sapiensek fognak a legjobban reagálni, hanem a legjobban együttműködő csoportok maradnak fenn. Avagy az evolució egysége lehet a dns kód, de a szelekcióé a csoport. (ami végeredményben a sikeresebb gének elterjedéséhez vezet. De figyelem, az, hogy sikeresebb nem jelenti azt, hogy jobb, és a szelekcióra adott válasz, csak génmutációkkal való megoldása csak a vírusoknál létezik)

LEGENDI
Olvasó
LEGENDI

Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy a cikkben és a hozzászólásokban leírtak, csak az úgynevezett nyugati világban érvényesek.

A Földön él 7,5 Mrd ember, ebből a nyugati világban kb. 1Mrd található, a többiek nagyon jól elvannak a feminizmus és az emancipáció nélkül is, sőt rendkívüli módon szaporák, mint láthatjuk.

A nyugati világon kívül, több földrészen egyszerűen halálra kövezik a nem megfelelő módon viselkedő nőket vagy eladják.

Nincs minden veszve, a kaukázusi /fehér/ rassz nemsokára úgy is kihal az idióta, feminista nőkkel együtt, mivel gyermeket nem szülnek, családanyák nem akarnak lenni.

Helyre áll a rend, csak nélkülünk.

ulomenen
Olvasó

Nem ilyen eccerű, már megfertőzték Ázsiát, Afrikát és Dél- Amerikát is a feminizmussal.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Azért várjuk csak ki a végét ennek!

Big G.
Újságíró

“A Földön él 7,5 Mrd ember, ebből a nyugati világban kb. 1Mrd található, a többiek nagyon jól elvannak a feminizmus és az emancipáció nélkül is, sőt rendkívüli módon szaporák, mint láthatjuk.”

Nagyon jól elvannak… Lófaszt. Elképesztő szegénységben, ostobaságban és fejletlenségben élnek. Egyikünk sem cserélne azzal a világgal. A legkisebb gondjuk is nagyobb a női egyenjogúságnál. Ez a gondolat pontosan annyira ostoba, mintha azt írtad volna: “Vessünk csak egy pillantást Afrika statisztikai adataira! Az elmúlt 50 évben nagyságrendekkel kevesebben haltak meg közúti balesetekben, mint Európában. Mennyivel jobb nekik…”

Naooo
Olvasó
Naooo

Nyugaton is elképesztően nagy az ostobaság.

RedGreg
Újságíró

“”Elképesztő szegénységben, ostobaságban és fejletlenségben élnek””

Igen, pl Taiwan. vagy épp Dél-Korea…

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Annyit megtehetnél, hogy nem a szövegkörnyezetből kiragadott állításra reagálsz. Nem azt mondta róluk, hogy “a többiek nagyon jól elvannak”. Azt mondta, hogy “a többiek nagyon jól elvannak a feminizmus és az emancipáció nélkül is“.

Big G.
Újságíró

Meg színház, mozi, koncertek és éttermek nélkül is…

Pontosan arra reagáltam, amire kellett. Ha valaki azt írja, hogy a középkor embere tök jól elvan környezet-szennyezés nélkül, az önmagában igaz. De a ma embere SOKKAL JOBBAN elvan az autójával, a tömegközlekedéssel és a repülőgépekkel. A környezetszennyezés – többek között – ezek mellékterméke. A radikális feminizmus a fejlett társadalmak környezetszennyezése. Nem bonyolult. Összességében MESSZE JOBB életfeltételeket kínál a mai világ mindkét nem számára, mint az ipari forradalom előtti, férfiközpontú éra, illetve a mai, évszázadokkal elmaradt társadalmak.. A férfiaknak is jobb, a nőknek meg sokkal-sokkal jobb. De attól, hogy a szomszédod nyert százmilliót a lottón, te meg csak negyvenet, attól még nem váltál szerencsétlenné.

 

sRPd
Olvasó
sRPd

Modernebb eszközökkel élünk, de nem biztos, hogy szabadabban. Az életfeltételek jobbak, van egészségügy, közlekedés, de boldogabbak vagyunk tőle?

Reszet Elek
Újságíró

Az életfeltételek sem biztos hogy lassanként nem változnak negatív irányba. Ma már luxus olyan egészséges élelmiszert fogyasztani, ami akár csak ötven éve is természetes volt. Sosem volt ennyi elhízott, allergiás ember, ízületi- és gerincprobléma. Meglehet nőtt a várható élettartam, de ezzel együtt nem gondolnám hogy tartalmasabbá vált volna (sőt). Sorolhatnám.

Attól tartok, a túl sok alternatíva az embereket inkább boldogtalanná, örök elégedetlenné teszi.

“Élt egyszer egy buddhista szerzetes, aki minden reggel meditációs sétát tett a környező erdőben. Egy napon, ahogy szokásához híven a sűrű erdő mélyén elmerült gondolataiban és a természet szépségében, hirtelen egy hatalmas tigrist vett észre a közelben.

Tudta, hogy nagyon nagy bajban van, mert a tigris is meglátta őt, ahogy közeledett. A szerzetes menekülőre fogta, de esélye sem volt, mert a tigris hamar leküzdötte a köztük lévő távolságot. Egyetlen lehetőség maradt számára: lemászott a meredek szikla peremén, épp csak elkerülve, hogy a tigris rávesse magát. Egy vékony ágban tudott csak megkapaszkodni, és azon lógva figyelte, ahogy a hatalmas tigris villámló tekintete a magasból rá mered. Félelmetes hangja betöltötte az egész hegyoldalt. Ahogy a szerzetes lenézett a mélybe, hogy arra keresse a menekülőutat, a sziklafal alján egy másik tigrist pillantott meg. Rá várt.
A szerzetes már nehezen bírta tartani magát a vékony kis ágon, a két tigrisnek viszont esze ágában sem volt távozni. Morogva járkáltak fel-alá várva, hogy elkaphassák áldozatukat. A szerzetes ekkor oldalra pillantott, és észrevette, hogy valami apró dolog piroslik a sziklafalon. Egy vadon nőtt eperbokor gyümölcsét pillantotta meg maga mellett. Egyik kezével az ágon lógva a másikkal leszakította az epret, majd szájához emelte, és megette.
Soha életében nem evett még ilyen finom epret…”
Big G.
Újságíró

Tetszik a buddhista sztori és igaz mindaz, amit írsz. De megint a szokásos érvelési trend: az új kor hibáit vetjük össze a régi korok pozitívumaival. Ha az emberiség nem tud mit kezdeni az elmúlt háromszáz évben felhalmozott tudásával, úgy tényleg igazi barmok vagyunk.

Reszet Elek
Újságíró

A biológiai indíttatásaink nem változnak néhány száz év alatt. Fajunkat nem erre a közegre “találták” ki, ennyi idő alatt nem lehet adaptálódni. A modern technika használatát az emberiség érdekében korlátozni kellene. Mivel nem visszafelé kellene menni az időben, ez leginkább a technikai “vívmányok” társadalmi penetrációját kellene csökkenteni (ami persze a cégeknek nem érdeke).

Big G.
Újságíró

Az ősembert sem arra találták ki, hogy távcsövet, mikrohullámú sütőt, vagy gépkocsit gyártson. Ki is halt.

Természetesen van helye az egészséges korlátoknak, például amikor a környezet elpusztítása, vagy megmaradása a tét. Ám azokat a technológiákat, amelyek közvetlenül nem ártalmasak az emberre, illetve a természetre, azokat felesleges korlátozni. A társadalmi evolúció egyik kívánatos szűrője éppen az, hogy tudunk-e alkalmazkodni ezekhez.

Reszet Elek
Újságíró

“Az ősembert sem arra találták ki, hogy távcsövet, mikrohullámú sütőt, vagy gépkocsit gyártson. Ki is halt.” – Milyen ősember halt ki?

“Ám azokat a technológiákat, amelyek közvetlenül nem ártalmasak az emberre, illetve a természetre, azokat felesleges korlátozni. A társadalmi evolúció egyik kívánatos szűrője éppen az, hogy tudunk-e alkalmazkodni ezekhez.” – Nem értetted meg amit írtam. Ezek a technikai produktumok nem szükségszerűen közvetlenül ártalmasak. A csipőprotézises link pl. alapban arról szól hogy ha szarni is autóval mégy, azaz nem használod a lábaid, ne csodálkozz rajta hogy beintenek neked. A monitorok bámulásából eredő alvászavarok, a vele járó fokozott stresszállapot vagy az emberek közötti személyes kommunikáció leépülésének személyiségromboló hatása egyértelmű és valójában százával lehetne sorolni a következményeket amelyek nem közvetlenek ugyan de a végeredményük egyértelműen a mai ember (vagy éppen már annak is csak az árnyéka).

Big G.
Újságíró

Ok, nem halt ki. Mutatsz egyet, akinek az ősemberhez hasonló testfelépítése és agyszerkezete van?

Amit leírsz, az megint mind tök igaz. De nem szükségszerű. Van választásod. Mehetsz kocsival, sétálhatsz, sőt, este elmehetsz kocogni az erdőbe. Nézheted a monitort napi 10 órán keresztül, de tudatosan csökkentheted is napi max 4-5 órára. Ezernyi választásod van, szemben a földművelő kor egyszerű emberével.

RedGreg
Újságíró

Nézz tükörbe.

Reszet Elek
Újságíró

Az ember leszármazása mai napig nem tisztázott. Nem tudom melyik fajt érted ősember alatt. Másrészt teszem azt a cápák nem haltak ki (pedig régi motorosok ezen a glóbuszon) annak ellenére hogy nem használnak mikrohullámú sütőt.

Big G.
Újságíró

Statisztikailag, a többség nem boldogabb. De ez csupán az emberi ostobaság eredménye.

Minden épeszű ember boldogabb egy fejlettebb, kipárnázottabb civilizációban.

sRPd
Olvasó
sRPd

A fejlettebb kipárnázottabb civilizációnak semmi köze az egyén boldogsághoz. Nehéz körülmények között boldogabbak az emberek.

Big G.
Újságíró

Csupán az idióták.

Ez a cikk a választás lehetőségéről szól. Ha komfortos az életed, bármikor elmehetsz egy nomád túlélőtúrára, vagy egy tibeti csúcstámadásra, ténylegesen emberpróbáló körülmények közé. De maradhatsz otthon is, napozni a medencéd szélén. Ha csóró jobbágy vagy a középkorban, nincs sok választási lehetőséged. Ez puszta matek.

RedGreg
Újságíró

S. Lem Csillagnapló

részlet

Ó, idegen vándor! Tudnod kell, hogy nemzetünk hosszú és dicsőséges múltra tekint vissza. Bolygónk lakossága ősidők óta üdvérekre, dölyfökre és gürcökre oszlott. Az üdvérek mély áhítattal elmélkedtek a Nagy Inda lényéről, aki eltökélvén, hogy véghezviszi a teremtés művét, életre hívta az indiótákat, erre a bolygóra helyezte őket, és halandó ésszel fel nem fogható kegyelmességében glóbuszunkat csillagokkal vette körül, hogy éjszakáinkat felderítsék, sőt létrehozta a Nap Tüzet, hogy nappalainkat fénybe borítsa, és jótékony meleget árasszon reánk. A dölyfök kivetették a dézsmákat, megvilágították az állami törvények jelentését, és igazgatták a gyárakat, melyekben szerényen dolgoztak a gürcök. Így mindannyian vállvetve munkálkodtak a közjaváért. Békességben és összhangban éltünk, civilizációnk egyre pompásabban virágzott. Az évszázadok folyamán a feltalálók a munkát megkönnyítő gépeket építettek, és ahol az ókorban száz gürc robotolt görnyedezve és verítékben úszva, ott évszázadok múltán már csak néhány álldogált a gépnél. Tudósaink egyre tovább tökéletesítették a gépeket, és művükön örvendezett a nép, ám a jövő megmutatta, mily kegyetlenül korai volt ez az öröm. Történt ugyanis, hogy egy tudós mérnök megalkotta az Új Gépeket, melyek oly kiválóak, hogy teljesen önállóan tudnak dolgozni, mindennemű felügyelet nélkül. És ezzel kezdődött a katasztrófa.

Amint a gyárakban megjelentek az Új Gépek, a gürcök tömegei elveszítették munkájukat, és kereset nélkül maradván, az éhhalál várt rájuk…

— Bocsáss meg, indióta — szóltam közbe —, de hát mi történt a jövedelemmel, melyet a gyárak hoztak?

— Mi történt volna? — csodálkozott beszélgetőtársam. — A jövedelem a jogos tulajdonosokat, a dölyföket illette. Tehát, amiként mondottam, az éhhalál veszélye…

— De hát ez dőreség, nemes indióta! — kiáltottam. — Hiszen elég lett volna a gyárakat köztulajdonba venni, hogy az Új Gépek áldássá váljanak számotokra!

Végére sem értem még e mondatomnak, midőn az indióta összerezzent, idegesen hunyorgott tíz szemével, és fülét hegyezve leste, hogy a lépcsőnél ődöngő társai nem hallották-e meg szavaimat.

— Inda tíz orrára kérlek, ó jövevény, ne hangoztass ilyen szörnyű eretnekségeket! Hiszen ez bűnös merénylet szabadságjogaink fundamentuma ellen! Tudnod kell: legfőbb törvényünk, melyet a szabad állampolgári kezdeményezés elvének neveznek, kimondja, hogy senkit sem szabad semmire kényszeríteni, erőltetni vagy akár rábeszélni, ha ő ezt nem kívánja. Ugyan ki merészelte volna hát elvenni a dölyföktől a gyáraikat, mikor ők azt kívánták, hogy tulajdonosi jogaik élvezetében senki ne háborítsa őket?! Hiszen ez a szabadság legiszonyúbb lábbal tiprása lett volna, amilyet csak el lehet képzelni! Nos tehát, mint már mondottam, az. Új Gépek tömegével gyártották a hihetetlenül olcsó árucikkeket és a finom élelmiszereket, ám a gürcök úgyszólván semmit sem vásároltak, ugyanis nem volt nekik miből…

— De kérlek, indióta barátom! — fakadtam ki. — Csak nem állítod, hogy a gürcök a saját jószántukból koplaltak? Hát hol volt az ő szabadságuk, az állampolgári szabadságjogaik?!

— Ó, nemes jövevény — felelte mély sóhajjal az indióta —, e jogokat semmi sérelem nem érte, ám e jogok csak arról szólnak, hogy az állampolgár a tulajdonával és pénzével azt csinálhat, amit akar, de arról nem szólnak, honnan vegye. A gürcöket senki el nem nyomta, senki semmire nem kényszerítette, hidd el nekem, továbbra is teljesen szabadok voltak, és azt csinálhattak, amit akartak, ők azonban ahelyett, hogy e korlátlan szabadságnak örvendeztek volna, inkább hullottak, mint a legyek… A helyzet egyre borzasztóbbá vált: a gyárak raktáraiban égig halmozódott a tömérdek áru, melyet nem vásárolt meg senki, az utcákon pedig a csontig soványodott gürcök ámyékhadai vánszorogtak.

 

(bárminemű hasonlóság a nyugati világgal, és azzal az iránnyal, amerre tart, csak a véletlen műve lehet)

xcsakx
Olvasó
xcsakx
ulomenen
Olvasó

No, meg nem Gábor révén találkozott először a nyugati kultúrával, hiszen egyetemi évei alatt néhány európai és amerikai diákkal élt együtt.

Már a kínai lányok is rihék…

“Láttam, hogy a nyugati szobatársaim például borotválkoznak, sminkelnek, és használnak dezodort.

– meséli Ashley, aki maga is eltanulta ezeket a szokásokat.”

És még szakálluk is van…

ulomenen
Olvasó

Hát, ezt is buktuk! Ugye az nyilvánvaló volt eddig, hogy ha egy nő direkt nem szed tablettát és hazudik erről alkalmi vagy állandó partnerének, akkor semmit nem kérhet számon jogilag a nőn (és persze a megszületett gyerek felé az apa felelősséggel tartozik).

Nos.

Nemi erőszak miatt ítélték el, mert partnere beleegyezése nélkül lehúzta az óvszert. A 47 éves svájci férfi a Tinderen ismerkedett meg partnernőjével. 1 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A lausanne-i büntetőbíróság azzal érvelt a felfüggesztett büntetés mellett, hogy a férfi partnere – amennyiben tudott volna a férfi szándékáról – minden bizonnyal visszautasította volna az együttlétet.

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20170115/nemi-eroszak-birosag-itelet-ovszer/

Érdemes a kommenteket is elolvasni, van köztük, amit egy Reszet Elek nevű illető írt. :)

sureee
Olvasó
sureee

“Az ítélet nemcsak Svájcban, de az egész világon precedensértékű.”

Már ennyiből bőven kiderül, h a cikk szerzője egy idióta lehet és lövése sincs a jogról. Rég olvastam ekkora marhaságot…

Reszet Elek
Újságíró

Te kis huncut hízelgő…

ulomenen
Olvasó

A Férfihangon folyó folyamatos agymosásnak köszönhetően a linkelt cikk elolvasása után egyből eszembe jutottak ugyanazok a gondolatok, amiket picit később megtaláltam a kommentek között tőled.

LEGENDI
Olvasó
LEGENDI

Azért, mert technikailag modernebb világban élünk, boldogabb, jobb ember senki nem lett.

A nagypapám 80 évet élt, a nagymamám 81 évet élt szerény körülmények között, de boldogak voltak, fogalmuk sem volt arról, hogy patriarcha családot alkotnak, amelynek része voltam, ugyan is, ez akkoriban nem volt téma, senki nem foglalkozott feminizmussal és emancipációval és a többi ehhez hasonló sületlenséggel.

A mai nőknek a modern technikai vívmányok, félkész ételek használatával jóval több szabad idejüknek kellene lennie, amit a családra, párjukra fordíthatnának, sajnos nem teszik.

A mai nők elszívják a férfiak életerejét afféle “vámpírokként”, azért élnek jóval tovább, mint mi férfiak, tulajdonképpen megölnek bennünket a magatartásukkal, lelketlenségükkel.

xcsakx
Olvasó
xcsakx
ulomenen
Olvasó

Némi érdekes olvasnivaló:

Lovagiasságtól a vádaskodásig- képek a magyarországi antifeminizmus tablójáról

http://epa.oszk.hu/01500/01551/00078/pdf/EPA01551_educatio_1996_3_454-466.pdf

 

A pedagóguspálya elnőiesedésének pszichoszociális problémái

http://epa.oszk.hu/01500/01551/00078/pdf/EPA01551_educatio_1996_3_431-440.pdf

 

Hagyományos pedagógia- feminista pedagógia

http://epa.oszk.hu/01500/01551/00078/pdf/EPA01551_educatio_1996_3_404-416.pdf

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Több szempontból is “tanulságos” azt hiszem, bár elég “gyér” leírás, de számomra érdekes.

http://www.she.hu/nofilter/20170131-vitiligo-foltos-bor-melanint-termelo-sejtek-elpusztulasa-onbizalom-onszeretet-onelfogadas.html

 

Tamás
Olvasó

Komolyan mondom, nemhogy azzal sincs minden rendben aki ezt így ebben a formában le tudta írni,
hanem azzal is komoly a baj, aki ebből a “szellemi tálból”, bármit is el bírt fogyasztani..

Ez a cikk vagy ami szeretne lenni, valahol a teljes debilség és a más emberek totál hülyének nézése között rekedt.
Ez ám a szellemi táplálék apám, azért udvariasan rákérdeznék, hogy hány éves volt aki ezt összehozta vagy milyen személyes élmények motiválták, természetesen most is a konkrétumok teljes hiányával sikerül mellőzni minden valóságot, helyette az összes frázis duplán ki lett pukkasztva, én amúgy ilyen szellemi nívónál még önálló fejlécben sem gondolkodnék, nemhogy egy egész cikkben..
Az első dolog mindjárt az lenne komoly észrevételként, hogy nem megfelelően használja a fogalmakat!
Nincs ilyen, hogy sexuális hatalom, aki ilyen szinten ír vagy gondolkodik, az maximum 17 éves és életében nem volt még szerelmes vagy nem dugott egy rendeset a saját erejéből vagy egyik sem!
A másik, könyörgöm használjunk már megfelelő szavakat, mert különben még a legmegengedőbb idealista barom sem fogja érteni, hogy aki ezt írta,  valójában miről mit gondol vagy mit akar üzenni az olvasónak!
Persze lehet, hogy én gondolom nagyon rosszul, mert lehet a világon semmit sem szeretne valójában közölni, sőt nagyon is éppen az a célja, hogy összezavarja az olvasót a tekintetben, hogy miről mit és hogyan gondoljon..
Mindkettő nagyon veszélyes, utóbbinál tapasztalható, hogy milyen a pusztítás mértéke, elég csak arra gondolni, hogy a világ különböző prominensei, hogyan próbálják tematizálni a mindenkori politikai közbeszédet, illetve azok különböző történelmi konstellációit.
De ez a saját helyi értékén kezelve, még ha nem is érthető, azért nagyjából elég kiszámítható és sokféle módon lehet ellene védekezni.
Azt viszont már senki se engedje meg, hogy ugyanezt a retorikát valaki csak azért vigye be a köztudatba, hogy megfelelő felmentést generáljon egy rakás deviánsan élő és viselkedő nőnek, vagy éppen férfinak!

Aki az ismerkedés hétköznapi formáiban gondolkodik, illetve nem a valóságtól elrugaszkodott módon szeretné, felvenni a kapcsolatot valakivel, mondjuk épp a másik nemmel, /férfi és nő/ viszonyára gondolok, annak az ilyen baromságot aligha lehet beadni, hogy van
úgynevezett sexuális hatalom..<
Persze, meg olyan is van;
– hogy ha rálépnek a buszon a lábamra, akkor is minimum kétfélét gondolhatok,
1 vagy pofán vágom szó nélkül azt aki ezt tette, akár férfi akár nő, vagy van annyi intelligenciám, hogy empatikus módon lekezelem a dolgot és azt mondom, ha fáj is, hogy
2 nem történt semmi..

Aki nem értette az átvezetést, annak mondanám, hogy aki bedől az ilyen lejárt szavatosságú sz@rságoknak, mint a “sexuális hatalom” >és társai, az nyugodtan másszon fel valahová jó magasra és lehetőleg ugorjon is le onnan!
Mert nincs ilyen!
Adottság olyan természetesen van, persze ez még önmagában semmit sem fog érni, ha nem tudja kezelni, mert; egy nem tőle van, hanem többnyire genetikailag illetve más egyéb származtatott vagy keletkezett módon jött létre, kettő ha van elég agya hozzá, akkor tudnia kell, hogy akárhogyan is néz ki valaki, az nyilván nem fog örökké tartani!
Innentől kezdve pedig, a forma a tartalom nélkül, máris minimum értéktelen egy értelmes ember számára, aki pedig mégis beéri vele, az nagyjából meg is érdemli!
Olyan van, hogy valaki tudja mit akar, olyan is van, hogy azt is tudja hogyan valósítsa azt a valamit meg, amit akar vagy szeretne.
És olyan is van, hogy a megvalósításhoz annak ellenére, hogy nagyon szeretné a valaki azt a valamit, nem használ nemtelen vagy unfair eszközöket, a végső céljai eléréséhez.
Persze lehet kéne hagyni ennek a mondatnak pici időt, mert nem fog egyformán lejönni gondolom ugyanez ugyanígy mindenkinek..
Itt le is lehet zárni a dolgot, mert a másik kategória éppen az a banda lesz, aki csak mindezek ellenkezője figyelembevételével képes elérni ugyanezt, illetve bármit az életében..
A rendes tisztességes nő és férfi, nem szorul semmilyen játszmázásra vagy álcára, van érzelmi és értelmi intelligenciája, illetve azon belül, tud nemcsak megjelenni és viselkedni hanem gondolkodni is.
Régi római mondás, hogy  “hasonló hasonlónak örül“, ennek megfelelően én úgy látom, hogy a virágnak porzója lesz,  zsáknak pedig foltja..
A sexuális hatalom pedig tényleg létezik
>csak k@vára nem úgy hívják..

xcsakx
Olvasó
xcsakx

:)

Szerintem majd lesz olyan, aki válszol neked bővebben, de minden rossz szándék nélkül, még nagyon az elején vagy, előbb- utóbb vagy el fogsz jutni  a “lényegig”, vagy visszamenekülsz a Bluepill “alá” :)

Mindkét esetben, sok sikert:)

Egy biztos, nem irigyellek:)

Reszet Elek
Újságíró

Jó újra elolvasni régebbi cikkeket. Nem a szöveg változott, hanem nyilván annak olvasója.
A lényeg most sem változott. Párválasztásban ugyanúgy az az igazi szabadság, mint az élet bármelyik más területén. Az hogy mennyire szabadon tudsz felállni és nemet mondani. Ez a valódi hatalom önmagad és a sorsod felett.

Éppen ezért fontos minden olyan képesség, amely ezt könnyebbé teszi, függetlenít a környezetedtől. Legyen az valamilyen speciális tudás, képesség vagy akár köznapi dolog, amely kevésbé függővé tesz.
Így még az is, hogy meg tudod-e varrni a gatyád, megszereled-e a vízcsapot, gipszkartonozni tudsz. Persze nyilván alternatíva, ha könnyedén megfizetsz másokat, azaz olyan tudással bírsz, ami keresett a piacon és jól megfizetett vagy azok közé tartozol, aki elégendő erőforrást tudott felhalmozni mindezekhez munka nélkül.
Az mindenesetre lelket építő, ha valamit a saját kezeddel vagy fejeddel el tudsz végezni (még ha nem is használod ki a lehetőséget).

Ezét kell törekedni, hogy ne függj technikai eszköztől, szolgáltatótól, szoftvertől, munkáltatótól stb.