Hajléktalan lett Szalay Kriszta, az ismert magyar színésznő

Ugye, a cím alapján is azonnal érzi a kedves olvasó, hogy valami itt nem stimmel, már megint át akarják verni valamilyen hírlapi kacsával? Igaz is, ilyesmi igazán minimális valószínűséggel történik társadalmunkban egy nővel, hát még ha híres színésznő az illető. Szóval természetesen valójában Szalay Kriszta sem lett hajléktalan, csupán úgy tett néhány napra. Mielőtt kitérnénk ennek a részleteire, röviden emlékezzünk meg arról a tényről, hogy a hajléktalanok 90 százaléka férfi. (Statisztikai adatok itt.) Akadtak már társadalomkutatások, amelyek tisztázni igyekeztek, hogy mi is ennek az oka. Az egyik okként azt találhatjuk, hogy a fiúk-férfiak iskolázását gyakran hanyagolja el a társadalom, inkább szánják őket mielőbbi pénzkereső szerepre, aztán az alacsony presztizsű és jövedelmű munka könnyen vezethet el a társadalom peremére sodródáshoz. A férfiaknak meg ezt követően aligha állnak rendelkezésükre olyan lehetőségek, hogy pusztán bájos mosolyuk segítségével kiházasodjanak az alsóbb társadalmi osztályokból, ergo dupla bűn őket nem iskolázni. Emellett az utcai riportok gyakorta mutatnak rá, hogy a hajléktalanságban élő férfiak sztorija “különös módon” gyakran kezdődik azzal, hogy “amikor elváltam”… Mindemellett gyanítható, hogy egyfajta össztársadalmi részrehajlás eredményeként a nők sokkal gyakrabban részesei a különféle szociális lakást és munkahelyi elhelyezkedést biztosító rehabilitációs programoknak, mint a férfiak. Mondjuk úgy, hogy az erősen szelektív szociális háló résein könnyen kipotyognak a férfiak.

No de, beszéljünk Szalay Kriszta történetéről.  A hírek szerint a színésznő tavaly októberben öt napot töltött el az utcán “hajléktalanként”, mivel így szeretett volna élményanyagot gyűjteni új szerepéhez, amelyben egy hajléktalan nőt kell megformálnia. Az említett színdarab állítólag egy hajléktalan nő életét mutatja be. Fontolgatva a színdarab műfaji sajátosságait, én úgy hiszem, hogy ez minden bizonnyal valamiféle sci-fi-dráma lehet. Látatlanban jegyzem meg, hogy alapvetően nem érzem éppenséggel hasznos dolognak, ha a hajléktalanság problémájáról valaki úgy beszél egy művészi alkotásban, hogy már az alapszituációval is “meghamisítja” a valóságot. Merthogy hajléktalan nő nincs, vagy ha mégis, akkor majdnem olyan ritka, mint a hajléktalan híres színésznő. Éppen csak annyira érzem abszurdnak ezt, mint amikor az ENSZ a hajléktalanság túlnyomó többségében a férfiakat sújtó problémája ellen úgy kíván fellépni, hogy a hajléktalan nők megsegítésére hoz létre programokat.

Így mesél az utcai élethez fűződő élményeiről Szalay Kriszta:

“Az első két nap megdöbbentő volt. Este depressziósan feküdtem le, és nem értettem, hogy ezt miért találtam ki magamnak. Iszonyatosan egyedül éreztem magam.” – Elmondása szerint az utcán élve is segített a többi hajléktalanon, például szerzett nekik takarót, aztán a harmadik naptól valahogyan sikerült átlendülnie a holtponton is.

“A második naptól fogva elkezdtem munkát keresni, de nem lehet. Képtelenség. Próbáltam utcaseprőnek állni, de alkalmi munkát se lehet így vállalni. Ez egy hosszas procedúra. Azt mondták, hogy küldjek e-mailben fényképes önéletrajzot, na most ezt egy hajléktalan nem tudja megtenni.” – idézte fel emlékeit.

Férfijogi aktivisták alkották meg a feminizmus terminológiáját követve az “üvegpince” kifejezést, amellyel körülírni igyekeznek azt a társadalmi klisékből és elvárásokból szövődő csapdahelyzetet, amely a társadalom alsóbb rétegeibe zárja a férfiak jelentős tömegeit. Azonban azt hiszem ez a kifejezés rosszul írja le a valóságot, mert cseppet sem láthatatlan és nehezen felderíthető akadályokról van szó, szóval használatra ajánlom inkább a “vaspince” vagy éppen az “acélbörtön” kifejezéseket.

Mindenesetre még akkor is sok sikert kívánok Szalay Krisztának új szerepéhez, ha gyanúm szerint az élményanyag gyűjtés nem sok hasznos információval szolgálhatott számára a hajléktalan nők helyzetéről, merthogy “sorstársakkal” biztosan csak elvétve volt lehetősége találkozni és beszélgetni, és a színdarab társadalmi üzenete a fennálló viszonyokra tekintettel valószínűleg csak elenyésző jelentőséggel bírhat.