Az Isztambuli Egyezmény – diszkriminációs kísérlet a férfiak ellen

Újra verik a feminista szervezetek és az LMP a tam-tamot: ratifikálja végre a kormány az Isztambuli Egyezményt (a továbbiakban IE)! Maga az egyezmény olvasható a Lehet Más a Politika és itt a Férfihang Antifeminista Férfimagazin honlapján is. Az IE a radikális feminizmus alapján értelmezi a nemi erőszakot: kizárólag férfiak az elkövetők, és kizárólag nők az áldozatok. A védtelen férfiakkal szemben tanúsított közöny régi lemez. A családon belüli erőszak témakörében alig lehet szóba hozni a férfiak bántalmazását. Az IE célja, hogy a férfiak kárára gyakorolhasson pozitív diszkriminációt a nők irányába. Egy olyan Európa-közösségben, ahol azonos figyelmet fordítanak a férfiak és a nők jogaira, beleértve az erőszak férfi és női áldozatainak védelmét is, sosem születhetne meg egy ilyen dokumentum.

Magam nem kívánom mélyebben kielemezni az IE-t, csak néhány mozzanatot emelnék ki belőle.

Az IE már a bevezető szövegben több olyan nemzetközi egyezményre hivatkozik, ami hátrányosan diszkriminálja a férfiakat. Az IE a radikális feminizmus ideológiájára építi minden alapvetését. A feminista képlet ismerős: a férfiak uralkodnak a nők felett, ezért a nők a férfiak áldozatai. A férfiuralom (“patriarchátus”) áltudományos maszlagból eleve következik, hogy a nemi erőszak okozója a férfi, elszenvedője pedig a nő. Az IE meg akarja szüntetni a nőkkel szembeni erőszakot, míg a férfiakkal szembeni erőszakkal nem foglalkozik érdemben. Mindezt persze ideológiailag megalapozva: a nőkkel szembeni erőszak a nők alárendeltségének bizonyítéka, míg a férfiakkal szembeni erőszak nem tartalmaz a férfiakra nézve hátrányos megkülönböztetést. Az egyezmény nem is ismeri el, hogy a nemi erőszaknak az áldozata lehet férfi. Arra sem ad kielégítő magyarázatot, hogy bizonyos férfiak miért esnek áldozatul női erőszaktevőknek, vagy mi az eset az olyan erőszakformák esetén, amelyeket nők követnek el nők ellen.

Az IE kettős mércét alkalmaz: felemeli a szavát a nőkkel szembeni minden erőszakfajta ellen, de a férfiakkal szembeni erőszakos cselekedetekre nem veszteget egy szót sem. Mondhatni: nem vesz tudomást a nemi erőszak és a családon belüli erőszak férfiáldozatairól; még annak ellenére sem, hogy szakszerű szociológiai és kriminológiai kutatások is igazolták, hogy rengeteg férfi esik áldozatul erőszakos bűncselekményeknek. Kimondható, hogy az IE viktimológiai fókuszában csak a nő áll!

Az IE szerint az nevezhető nemi alapú erőszaknak, ahol az áldozatok többsége nő. Ezen logika alapján nemi alapú erőszaknak számít az is, ahol az áldozatok nagy hányada férfi. Mindez persze hibás kiindulópont, mert bár kimutatható a nemiség és az erőszak között egyfajta kapcsolat, de ez nem determinisztikus. Az IE érvényesíti azt a feminista előítéletet, hogy férfi nem válhat nemi erőszak áldozatává. Pontosan ezért nem tér ki azokra a területekre, ahol az áldozatok rendszerint férfiak.

Az IE külön foglalkozik a nemi szerv csonkításokkal, amiről köztudomású, hogy egyaránt érintheti a fiúkat és lányokat. Az IE itt sem hazudtolja meg magát: kizárólag a lányokkal foglalkozik. Bizonyos szülők, rokonsági és ismerősi kör torz módon (hamis és fél-információkra támaszkodva) érvel az egészségüggyel és a vallással, hogy miért is szükséges a lányok csiklóját vagy a fiúk fitymáját sebészi úton megcsonkítani.  A zavart lelkületű feministák még a gyerekek jogai kapcsán is érvényesíti a nemek harcát: a női nemi szerv csonkítása bűncselekmény, a férfi nemi szerv csonkítása érdektelen.

Az IE kimondja, hogy a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése, de a férfiak elleni erőszak kapcsán nem tesz ilyen kijelentéseket. Az egyezmény nem hajlandó rögzíteni, hogy a férfiak sérelmére elkövetett hasonló cselekedetek szintén jogsérelmek. A megalkotói kijelentik, hogy olyan Európát szeretnének, ami mentes a nők elleni erőszaktól, míg a férfiak elleni erőszak látszólag nem létező a számukra. A dokumentum célja kizárólag a nők védelme. Az IE kötelezi az államot, hogy hozzájáruljon a nők elleni erőszak megszüntetéséhez, és hogy megerősítse a nők helyzetét; ugyanezt a férfiak számára nem teszi kötelezővé. Ajánlja a nemzetközi együttműködésre alapozódó szakpolitikát, de csakis a nők védelmében. A férfiáldozatokat mindez már nem illeti meg, hiszen a dokumentumkészítők szerint „nem létezik” a problémájuk. Az IE a „nők” kifejezést kiterjeszti a lányokra is, amiből következik, hogy a gyermekvédelemben a leánygyermek elsőbbséget élvez a fiúgyermekkel szemben. Az IE szigorúan felszámolná a nőkkel szembeni mindenfajta megkülönböztetést, úgy, hogy közben a férfiakkal szembeni megkülönböztetéseket érintetlenül hagyná. Vagyis a férfiak például továbbra is később mehetnének nyugdíjba. Az is elvárás, hogy az állam együttműködjön a női szervezetekkel; a férfi érdekvédelmi szervezetekről egy szó sem esik. Az egyezmény csak egy esetben szól a férfiakhoz: miszerint kötelességük részt venniük a nők elleni erőszak felszámolásában. Az egyezmény egészét nézve kiviláglik, hogy előre le van osztva a nemek feladata: a nők védelemre szorulnak, a férfiak pedig felszámolják a nőkkel szembeni erőszakot. Igazából az IE deklarált célja hogy a férfiakat belekényszerítse egy white knight szerepbe – a Királynő Lovagjai!

Masszívan elitista szöveg ez, mely mellőz mindenféle társadalmi diskurzust, és önkényesen elvárja az adott nemzetállamoktól az mielőbbi ratifikálást. Mindez egy olyan szöveg, aminek a lényege a nőkkel szembeni pozitív diszkrimináció és a férfiakkal szembeni negatív diszkrimináció állami szintre emelése. Az IE egy botrányos dokumentum, mélyen antihumánus és irracionális!

2.

Mellesleg csekély a száma mindannak a társadalomban, ami valóban nemi alapú erőszak. Ugyanis kevés embert bántalmaznak pusztán a neme miatt. Az erőszak bizonyos formái esetleg jobban érintik a férfiakat vagy a nőket, de még ezekben az esetekben sem a nemi hovatartozás az oka az áldozattá válásnak. A családon belüli erőszak okai a stressz, idegeskedés, a veszekedések, a frusztráció. A feszültség mindig ott van a családon belül. Ha rosszul működik a családszerkezet, akkor a családtagok olykor egymáson vezetik le: a férfi a nőn, a nő a férfin, a szülők a gyerekeken. A családon belüli erőszak sokszor az általános elidegenedés része.

A feministák minden egyes törekvése a valódi nemi egyenlőség ellen hat. Azzal, hogy pozitívan megkülönböztetik a nőket, már egyértelműen nemi diszkriminációt valósítanak meg. És a pozitív diszkrimináció mindig magával hozza, magában hordozza a negatív diszkriminációt, erre bizonyára mindenki számtalan példát tudna idézni. A nőkkel való pozitív kivételezés szembemegy az egyenjogúság gondolatával. Az még véletlenül sem egyenjogúság, hogy a nőket felemelik a férfiak kárára. Mivel számolnak egyfajta társadalmi ellenállással, törvényben ratifikálják a szándékaikat. Egyébként a feminizmus azért sem törekszik általában arra, hogy a nők és a férfiak egyenlő jogokkal rendelkezzenek, mert a férfiak és a nők közötti versenyben a nők túlságosan gyakran maradnak alul a férfiakkal szemben. Olyankor persze meg kell magyarázni, hogy ez csakis egy egész társdalomra kiterjedő patriarchális összeesküvés, elnyomás  eredménye lehet és ezért olyan állami kompenzációkat kell alkalmazni, mint például a teljesen antiliberális női kvóta. Fel kell ismernie mindenkinek: a feministák valódi célja nem a nemi egyenjogúság, hanem a hatalom megragadása.

Egyre inkább az válik bizonyossá, hogy az antifeminista gondolkodóknak szüksége lesz a civilpolitikai jelenlét mellett egy pártpolitikai képviseletre is. Az Isztambuli Egyezmény  sorsa a Parlamentben dől el, így értelemszerű, hogy az antifeministáknak, férfijogi aktivistáknak meg kellene találniuk azokat a politikusokat, akik képviselhetik a férfiak érdekeit. Reménykedni kell benne, hogy lesz olyan politikus, akit nem fertőzött még meg a korrupció, és képes felmérni, mekkora katasztrófával járna az IE ratifikálása. Az USA-ban mindenki írhat a saját képviselőjének, de ennek Magyarországon nincs meg a gyakorlata. Itt vagy van olyan párt, aki képviseli az érdekeinket, vagy nincs!

A baloldal vitathatatlanul eleve feminista, szemmel láthatóan minden baloldali erő törekvése egy irányba mutat: a migráns-horda beengedése Európa-testbe, és a feminizmus térnyerésének megvalósítása az európai politizálásban. Hogy aztán végül valami olyasmi történjen egész Európával, mint Svédországgal! A FIDESZ nem vállalna fel ebben az ügyben negatív médiavisszhangot. Az egy dolog, hogy tett egy homályos utalást a Soros-civilek kisöprésére az országból, de a nőellenesség egy olyan bélyeg, amit még véletlenül sem szeretne ha rásütnének. Biztosan vannak kifejezetten tisztességes, jó szándékú, de nem túl releváns személyek a kormánypártban, és ők nem kezdeményeznének magánakciót. A KDNP örömmel fogadta a keresztény feministákat (Talitha), így szemmel láthatóan eleve fogékony a túlzásba vitt nőpozítiv gondolkodásra. Úgy sejthetnénk, egyedül a JOBBIK jelenthetne valamiféle megoldást az ügyben. A kellemetlen képzettársításokat talán most ne vegyük figyelembe. Vona Gábor felvehetné a népszerű témák közé, rámutatva a többi párt képmutatására és az Európai Unió mainstreamjének embertelen elitizmusára.

A FIDESZ, a Sorossal való keménykedés ellenére, sosem fog teljes erejével szembeszegülni a neoliberalizmussal. Felesleges illúziókat táplálni: Orbán és követői, ha érdekeik úgy diktálják, hamar megtalálják feminista identitásukat. Az SZDSZ identitáspolitikájába egyre jobban belekeveredő LMP és PM népszerűtlen, mert a társadalom nagy része látja, hogy amit képviselnek, az civilizációellenes. A JOBBIK, minden hibája ellenére, közelebb áll a középosztályhoz és a munkásosztályhoz, mint a többi párt. A baloldal a kisebbség jogait védi a többséggel szemben. A leszakadó középosztály egyedüli szövetségese talán a JOBBIK – vagy az sem!

Az IE-re visszatérve… a ratifikálása nem csupán káros, hanem felesleges is! A törvények mindig védték a nők jogait. A törvény valójában nem védi meg a nőket az erőszaktól, az a rendvédelmi szervezetek feladata, de megbüntetheti az elkövetőket. Ez viszont újabb törvények nélkül is megvalósulhat. Az IE ratifikálásával nem lesz kevesebb a nők elleni erőszak, viszont férfiellenes ideákra lesz fektetve számos törvényi szabályozás. Máris tettünk egy lépést Svédország irányába!

„Aki beleolvas az Isztambuli Egyezménybe, az nagy valószínűséggel egy szép szöveggel találkozik.” – írja Svégel Fanni a drot.hu-n. Igen? Nézzük például ezt a szövegrészt, rögtön az elejéről: “a nőkkel szembeni erőszak a nők és a férfiak közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amelyek a férfiak részéről a nők feletti uralkodáshoz és a nőkkel szembeni megkülönböztetéshez, valamint a nők teljes érvényesülésének megakadályozásához vezettek”.  –  Történelemhamisítás férfigyűlölő alapon. Az ostobaságnak és a gyűlöletnek ez a keveréke hogyan szerepelhet egy hivatalos EU iratban? Elég aggasztó, hogy egy férfiakat mocskoló, radikális feminista förmedvény olvasható egy EU-s egyezményben.

Érdemes lenne eljutni addig a gondolatig, hogy korlátlan hatalmat adni állami és ideológiai szervezetek kezébe veszélyes. A hatalommal való visszaélés egy állandó dilemma. Az ennek fényében létrehozott szervezeteknek az lenne a feladata, hogy feminista átképzésben (agymosásban) részesítse a rendvédelmi és az igazságügyi szervezeteket. Gondoljunk bele: férfiellenes és nőpozitiv rendőrség és bíróság! A bürokrácia túlbonyolítottsága miatt szükség lenne az állam csökkentésére, de a feministák ehelyett növelnék a méreteit, a minél nagyobb kontroll érdekében. A magánélet szent, semmi helye ott az államnak és az ideológiának! Az IE behozna egy csomó új hivatalt, szervezetet és tisztséget. Ezen szervek nem csökkentenék a férfiak és nők közötti feszültséget, hanem fokoznák – már csak azért is, hiszen ez biztosítaná a legitimációjukat és az anyagi forrásaikat! A feministák érdeke a feszültség létrehozása, fenntartása és fokozása. A feminizmus szítja a nemek harcát, mert ez hozza az anyagi bevételt. A nemek harca üzlet.

A nők védelme divatos és népszerű. A feminista érveléstechnika szerint, aki nem ért velük egyet, az hímsoviniszta. Amint felszólal egy politikus az Isztambuli Egyezmény ellen, máris gyártják róla a hímsoniviszta történeteket valamelyik feminista szervezet elvtársnői. Ésszerű opció lenne átírni a létező okiratot nemileg semlegessé, de ez nem érdeke a feministáknak. Két opció van: bevezetjük vagy nem. A feministáknál ez leszűkül egyre: bevezetni! Náluk ez zéró összegű játszma: a lényeg nem a nők előnyeinek kiharcolása vagy a két nem egyszerre történő felemelése, hanem a férfiak sárba tiprása. Az egészséges vitát akadályozza a rengeteg mangina és fehér lovag, akik bárkit lekaszabolnak, aki nőkritikát vagy feminizmus bírálatot fogalmaz meg. Sokaknak lehetetlen elmagyarázni, hogy mindez hatalmi játszma. Többeknek az Isztambuli Egyezmény ügye egy jó alkalom a nőverés elleni dicsőséges küzdelemre. Az ilyen emberekkel lehetetlen megértetni, hogy a családon belüli erőszak egy kétoldalú jelenség, és a női áldozatok mellett fontos a férfi elszenvedők védelme is.

 3.

Az Isztambuli Egyezmény a radikális feminizmus törvénybe iktatása, mondhatni, az európai államfeminizmus alkotmánya. Messze vagyunk Svédországtól és Németországtól (az un. Genderisztántól) – mégis mily közel!

A He for She-kampánnyal kapcsolatban már felmerült a vita: a feminista ideológia mentén is kiharcolható a nemeknek kijáró egyenlő bánásmód, de úgy is, hogy felszámoljuk a mindezt folyton akadályozó feminizmust is. „És” nem lehetséges, csak „vagy” reláció. Mindkét irányultság ellenzi, elveti a nemi alapú erőszakot, ettől függetlenül csak az egyik megoldás a helyes. A retorika mindenesetre árulkodó.

Itt van például ez: “elismerve, hogy a fegyveres konfliktusok során az emberi jogokat folyamatosan megsértik, ami a polgári lakosságot és különösen a nőket széles körben és rendszeresen elkövetett erőszakos közösülés és szexuális erőszak formájában érinti.” A háborús cselekmények során sokszor tömegesen lőtték le nemi különbség nélkül férfiakat és a nőket. Ennek ellenére a szövegíró csak a háború során megerőszakolt nőket hajlamos látni. És van a szövegben rengeteg hasonló gondolatmenet…

Az IE lényege egy radikális feminista dogma elfogadtatása. A bevezetése után kötelező lesz az államhatalom szereplőinek ennek szellemében gondolkodni és cselekedni. Az IE aláírása egyben azt is jelenti, hogy a magyar állam elismeri, miszerint “a nők elleni erőszak egy nemi alapú strukturális erőszak”. A feministák szerint úgy épül fel ez a társadalom, hogy a férfiak fizikai és lelki úton bántalmazzák a nőket, hogy a kényszer révén fenntartsák a férfiuralmat. Ez az interpretáció kicsit sem szelíd a férfiakkal: a hímek erősek és erőszakosak, rohadékok és a hatalom szerelmesei. Az egyezmény szövegének módosítása nem lehetséges; egyetlen válasz adható rá: a csatlakozás. Amint az IE ratifikálódik, beépül a jogrendbe, és onnantól számon kérhető a magyar államon. A feministák soha nem szándékoznának módosítani ezen a szövegen, hogy az áldozatok és az elkövetők köre ki legyen bővítve mindkét nemre, sőt, tiltakoznának, ha valaki a módosítás javaslatával állna elő. Sajnos nyilvánvaló, hogy Szél Bernadett és társai, akik kardoskodnak a bevezetés mellett, úgy gondolják, hogy a férfiak többsége kulturálisan és erkölcsileg alacsonyabb rendűek, ezért nem illeti meg őket az áldozatvédelem.

Mindez a radikális feminista elmélet. A feminista társadalomelmélet bizonyos egyetemeken tananyag. Sokan úgy kezelik mindezt, mint tudományos tényt. Így kerülhet bele ilyenfajta interpretáció egy nemzetközi egyezménybe. Az üggyel kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés az, hogy a kormány miért csak halogatta mindeddig az aláírását, és miért nem utasította vissza egyenesen és határozottan ezt a szeméthalmot. Ugyanakkor észben kell tartanunk, hogy ők maguk írták alá az egyezményt, és meglehet, hogy akik azt hitték, hogy ezt nem kell komolyan venni, félreértették a kormány valódi szándékait. A választ sajnos nem ismerhetjük ezekre a kínzó kérdésekre.

A magyar társadalom nem nőellenes, és ezt meggyőződésem szerint minden egészséges társadalomképpel rendelkező, felelősen gondolkodó értelmiségi világosan át is látja. Bár olykor közbeszól az is, hogy a férfiak egy része – talán az egymás közötti rivalizálással is összefüggésben – hajlamos arra, hogy olyan képet alakítson ki a társadalomról és benne önmagáról és férfitársairól, hogy bár ő maga egy olyan kultúrlény, aki tiszteli és becsüli a nőket, de a többi férfi biztosan barbár módon a nők ellensége.

Egyébként minden rendes ember azt akarja, hogy senki se bántalmazhasson következmények nélkül nőket vagy férfiakat az országban. Magyarán: a férfiakat és a nőket a nemüktől függetlenül illesse meg védelem. Az emberi jogok, és az azok fenntartásáért felelős társadalmi szervezetek, intézmények ne tegyenek különbséget ember és ember között a nemiség alapján!

Azért szükséges az Isztambuli Egyezmény ellen tiltakozni, mert jelentős mértékben rombolni szándékozik a jogegyenlőséget, méghozzá nemi alapon.