Svéd – Magyar feminizmus?

Sűrűn találkozhatunk olyan hírekkel a svéd feminizmus “sikereiről”, amelyek felett a legtöbben csak értetlenül állunk, és el sem akarjuk hinni, hogy nem Swift egyik kifacsart, abszurd antiutópiáját olvassuk. Mert mit kezdjünk azzal, hogy svédországban, ahol “nemi diszkrimináció ellenes” kvóták szabályozzák az élet minden területét, mégis természetesnek tekintik, hogy a közigazgatásban lényegesen több női vezető foglal helyet? Mit gondoljunk arról az országról, ahol a prostitúciós bűncselekményért a “bepalizott” (többnyire) férfi klienseket zárják börtönbe, míg az állam által tiltott szexuális ügyletből hasznot húzó (általában) női elkövetőket dédelgetik? Valahogy nem hiszünk a fülünknek, amikor azt halljuk, hogy a svéd kormány mintegy ötvenezer eurónyi összeggel támogatja “feminista pornófilmek” elkészítését, amelyeknek célja egyes feminista értelmezések szerint, hogy a leszbikus szexet népszerűsítsék és a férfiakat tárgyiasítsák. Mit gondoljunk egy olyan társadalomról, ahol komolyan felmerül a gondolat, hogy a férfi és nő keresztnevek létezése nemi megkülönböztetés, ezért szükséges lenne, hogy ezután egy nőt is hívhassanak Eriknek és ha az anyja úgy szeretné, akkor egy fiút is Erikának? Mit gondoljunk arról, hogy svédországban jórészt megszüntették a nyilvános férfi wc-ket, és közös helyiségeket alakítottak ki, mivel véleményük szerint a külön illemhely nemi megkülönböztetés? Értetlenül szemlélhetjük a tényt, hogy svédországban lényegében sértésnek minősülnek a nőkkel szembeni udvariasság szokásos megnyilvánulásai; például ha előre akarják a nőt engedni egy ajtónál. Mit kezdhetnénk azzal a gondolattal, hogy létezik egy “feminista nemzet”, amely még a saját ősi anyanyelvét sem tiszteli, és a nőre és férfira vonatkozó különálló személyes névmásait egy erőszakkal kiagyalt semleges névmással akarja kiirtani a nyelvéből a “nemi egyenlőség” jegyében? Mit gondoljunk arról, hogy ebben a társadalomban elképzelhető lehetőség, hogy a férfiakat külön férfiadóval sújtsák? És ebben a “jeles” országban, immár a világ legtermészetesebb dolga, hogy a női lelkészek büszkeséggel emlegetett új generációjának képviselőjét, a leszbikus vágyait nyíltan hirdető Eva Brunnét püspökké avatják, egyenesen a Svéd Király megtisztelő jelenlétében…

Bár a nőmozgalom régi jelenség Svédországban, de vajon mi történt, aminek hatására ezek az erők elszabadultak és a nőmozgalom átalakult tomboló radikális feminizmussá, mégpedig abból is a leginkább gyomorforgató fajtává? 2003-ban olyan dolog történt, ami jelentős változást hozott a svéd nőjogi ideológia fejlődésében; Sara Stridsberg ebben az évben fordította le, és jelentette meg svéd nyelven Valerie Solanas, az amerikai feminista bűnöző könyvét. Talán sokan nem tudják; Valerie Solanas egy egész amerikát körbe szexuáló prostituált volt, akinek 1968 júniusában azzal sikerült végképp elhíresülnie, hogy egy csip-csup vita miatt több revolver lövéssel gyilkosságot kísérelt meg a nagy hírű képzőművész és filmrendező Andy Warhol ellen. Bár megölnie nem sikerült, de egész életére megnyomorította a művészt. Valerie Solanas egyébként közismert elmebeteg, paranoid skizofréniás volt, ami miatt éveket töltött elmegyógyintézetekben. Nos, ennek a közveszélyes őrültnek a “SCUM Manifesto” című írása volt az olaj a svéd feminizmus tüzére. A mű címében a “SCUM” egyébként egy betűszó, “Society for Cutting Up Men”, amelyet úgy fordíthatunk némi találékonysággal magyarra, hogy “Férfiakat Feltrancsírozó Szövetség”. A mű egy kiáltvány, amelynek alapgondolata a férfiellenes uszítás: A férfinem egy „biológiai tévedés”, ami miatt léte és az élethez való joga megkérdőjelezendő. A férfiak szexőrült vérszívók, érzelmi paraziták. A férfinemet meg kellene szüntetni, jobb híján ki kellene irtani, a szaporodást pedig automatizálni kellene. A mű vérfagyasztóan képtelen gondolatait sokan értetlenségükben rossz humornak vélhetik, de amint a svédországi történések később megmutatták, véresen komolyan is lehet venni. – Akiknek a gyomruk fordult fel, azok inkább egy szót sem szóltak, de nagyon rosszul tették, mert a másik oldal korántsem volt ennyire mérsékelt. Egy közismert svéd publicista nő, Maria-Pia Boëthius például a következőképp méltatta a könyvet: „Az utóbbi idők legragyogóbb svédül megjelent írása.” – A férfigyűlölő kánonban pedig elveszett például Bo Rothstein, a Göteborgi Egyetem társadalomtudomány professzorának hangja, aki a követkzőképp foglalt állást: „Ha ez a kiáltvány egy faj ellen irányult volna, kétségtelenül büntetendő volna. Hangvétele messze túlszárnyalja mindazt, ami valaha is elhangzott egy iszlám rádióban.” – Mindez egyértelműen kevés volt a közvélemény meggyőzésére, a könyv sikert aratott svédországban és mára már feminista alapműként tartják számon. Ezen a táptalajon azután az ördögi erők olyan tombolása indult el, amely párját ritkítja. 2003 őszén svédországban a nőkereskedelem tárgykörében megrendezett nemzetközi konferenciát már teljesen elborította a sötét erők hatalma: A tanácskozás egyik vezérszónoka Sheila Jeffrey volt, aki híveivel együtt a fiú gyermekek elleni gyilkosság véres szájú szószólója. Hitük szerint minden nőt, akinek fiúgyermeke van, ki kell közösíteni a nők elnyomása ellen küzdő szervezetekből, de ami a legfontosabb; azok a nők, akik fiúgyermekkel várandósak, és nem hajtanak végre önkéntes abortuszt, nem szolidárisak a nők harcával. – „Figyelemre méltó, hogy egy szociáldemokrata kormány egyértelműen fasiszta nézeteket legitimál.” – írta akkor Bo Rothstein a konferenciáról és teljes joggal „a demokrácia alapelveivel homlokegyenest ütköző nemi rasszizmusnak” nevezte a fellángoló feminista elmezavart.

Rövidesen olyan mértékű feminista lélektani terror uralkodott el Svédországban, amellyel szemben már csak nagyon kevesen merészelnek állást foglalni, ezen kevesek közé tartozik Susanna Popova jobboldali újságírónő, aki “Elit feministák” című könyvében a következőképp lebbenti fel a fátylat az államvallássá vált feminista-rasszizmus kialakulásának történetéről: „Svédország egyenjogúsági politikája a radikális feminizmus, amelyet egyetemeken és főiskolákon öntöttek formába. Ez a radikális feminizmus úgy került át a köztudatba, hogy maroknyi nőcsapat terjeszteni kezdte, és 2003 őszén világosan deklarálta, hogy azt az elutasítást, amellyel a nők nemük miatt a történelem során találkoztak, most a férfiak ellen fordítják, pusztán azért, mert férfiak.” – A célokhoz pedig jó eszközöket sikerült találniuk. Elsőként néhány közismert politikusnő szegődött legfőbb hangadójává a feminista ügynek és körmönfont, aljas lejárató hadjáratot indítottak minden más politikus ellen, aki nem vallotta magát feministának. Nyilvánosan nőgyűlölőnek, patriarchának, macsónak, vagy legenyhébb esetben maradi őskövületnek bélyegezték. A média pedig sokszor tevékeny rosszindulattal, máskor pedig öntudatlan, szenzációhajhász szekértolóként vett részt a kiátkozó üldözésben. Megértem ha sokakon eluralkodik a déja-vu érzete; igen, pontosan ennek a gusztustalan közéleti hadviselésnek a másolatát láthatjuk ma a magyar politikában. Hatásairól első kézből nyilatkozhatna Varga István, Tarlós István vagy éppen esetleg Ákos, az előadóművész.

A svéd nőjogi szervezetek palettáján a legjelentősebb helyet a ROKS nevű szervezet foglalja el. A “nők védelmére” alakult egyesülés a napi huszonnégy órában működő segélyszolgálatokat tömöríti országos hálózattá. Névleg a nők elleni agresszió, a szexuális zaklatás, nemi erőszak, a pornográfia, a prostitúció ellen munkálkodnak. Képviselőik szerint „mindezek a nők ellen irányuló gyűlölet különféle megjelenési formái”. Valójában a szervezet nem más, mint a svéd férfigyűlölő mozgalom egyik melegágya. Az egyesület lapjában nem egyszer jelentek meg a férfiakat állatokhoz, gépekhez, két lábon járó műpéniszekhez hasonlító gúnyiratok. Az egyesület vezetője interjúiban előszeretettel nevezi “állatoknak” (!) a férfiakat. Ugyan megesett már, hogy a szervezet néhány helyi alosztálya megpróbált elhatárolódni a kijelentésektől, de a központ a támogatásuk megvonásával zsarolva azonnal elhallgattatta ezeket a különvéleményeket.

Mindenképpen szót kell ejtenünk az FI-ről, azaz a Feminista Kezdeményezés nevű pártról, amely radikális feminista eszméket hirdetve politizál a svéd politikai paletta egyik szereplőjeként. A párt pénzügyi hátterét többek között Jane Fonda biztosította amerikából. A párt markáns nőpolitikusai között ott találjuk Gudrun Schyman-t, aki független képviselőként a parlamentben maradt azután is, hogy elhagyta korábbi pártját, a svéd kommunista pártot. Feminista körökben olyan mérvű a támogatottsága, hogy még adócsalási botránya sem lehetetlenítette el közéleti szerepvállalását. Nyíltan családellenes gondolkodását sohasem leplezte, egyik előadása például a “Halál a családra” címet viselte. Az FI-t számos párton belüli konfliktus is az érdeklődés középpontjába helyezte, melyeknek fő hangadója Tina Rosenberg, aki miatt a párt vezérkarából ketten is távoztak, ugyanazzal vádolva Rosenberget, amivel a szervezet a férfitársadalmat. Szerintük Rosenberg pont úgy bánik munkatársaival, mint “patriarchák” a nőkkel; elnyomja őket és ráadásul megalázóan nyilatkozik róluk. Tina Rosenberg egyébként a stockholmi egyetem professzora a nemeket kutató tanszéken, és bár egy ideig hagyományos családi életet élt, azonban már jó ideje annyira büszkén hirdeti leszbikus voltát, hogy egy esetben kijelentette: „Nemi árulás az, ha egy nő lefekszik egy férfival”. Leplezetlenül gyilkos indulatait pedig egy másik elhíresült mondatával demonstrálta, amikor politikai versenytársairól a következőképp nyilatkozott: „A halott moderat a jó moderat.” (Moderat = svéd polgári párt tagja.) Az FI a leszbikus ügyek mellett komoly figyelmet fordít a férfiellenes diszkriminációk kieszközölésére, például szükségesnek gondolják, hogy a férfiakra külön “férfiadót” vessenek ki, és az ebből befolyt pénzt a nők között osszák szét, mivel meggyőződésük szerint a férfiak kivétel nélkül családon belüli erőszaktevők, ami miatt a nőket kárpótolni, segélyezni kell. Mindemellett úgy követelnek hat órás munkanapot a nőknek, hogy azért nyolc órás munkabér illesse meg őket. Sok egyéb, ezekhez hasonlóan abszurd követelés mellett szerintük egy fontos társadalmi érdek az is, hogy ingyenes tisztasági betétet kaphassanak a nők. Várhatóan fokozódó politikai sikereiket előre vetíti az is, hogy egyes szociológiai felmérések szerint svédországban napjainkban már a nők közel tíz százaléka nyíltan férfigyűlölő.

„Az utóbbi években a svéd politikában és a kutatásban hatalmas befolyásra tettek szert a szélsőséges feministák. Olyan politikusok segítségével, mint Margareta Winberg, aki korábban az egyenjogúsági ügyek minisztere volt, egyedüli igazságnak kiáltották ki a szélsőséges feministák nézeteit. Aki pedig nem ért egyet velük, azt kiátkozzák. A nemek harcában, úgy látszik, minden eszköz megengedett. Kérdés, ki fizet a végén: a férfiak vagy maguk a nők?” – Így jellemezte a svéd állami televízió egyik műsorvezetője még 2006-ban a kialakult helyzetet, azonban az állapotok azóta sem javultak. Sőt a svéd radikális feminista politikusoknak időközben már egyenesen világuralmi késztetéseik támadtak; kiterjedt tervekkel rendelkeznek arra, hogy az európai parlamentbe bejutva miként kívánják egész európát a svéd minta szerint átalakítani.

Jól látható, hogy egyes magyar feminista körök betű szerint követik a svéd modell példáját, és gusztustalan lejárató kampányokat indítottak a magyar politikai életben. Mindemellett a mérgező férfigyűlölő ideológiát is maradéktalanul magukévá tették. Miközben az elnyomottak álarcában tetszelegnek, lényegében ők maguk a nemi diszkrimináció legnagyobb hívei, és egy kifejezetten társadalomellenes nemi rasszizmus felbujtói. Mindazoknak, akik nem értik a Férfihang.hu alcímében szereplő “antifeminista” jelzőt, ajánlom, hogy emeljék pillantásukat a svéd társadalmi állapotokra, mint intő jelre. A magyar “nőszervezetek” politikai akciói egyértelműen jelzik, hogy a svéd forgatókönyv korántsem elképzelhetetlen hazánkban sem.