Férfihang.hu
1 megosztás

Várakozásainknak megfelelően zajlott az Isztambuli Egyezmény elleni demonstrációnk

A demonstráció helyszínén a férfijogi és apajogi szervezetek aktivistáin kívül számos érdeklődő, támogató és a média számos képviselője jelent meg. Terveinknek megfelelően a harsány, tolakodó külsőségektől mentes közegben hamar alakultak ki embertől emberig érő párbeszédek. Úgy gondoljuk, hogy egy alulról építkező, valódi civil kezdeményezés eszköztárával a tőlünk telhető legtöbbet megtettük. Bízunk benne, hogy egy fontos lépést tettünk abba az irányba, hogy a mindeddig rosszul tájékoztatott állampolgárok értesüljenek róla, hogy az Isztambuli Egyezmény sajátos ideológia diktátumával és radikális feminista nemi előítéletével súlyos társadalmi veszélyeket hordoz. A családon belüli erőszak megelőzésének nem lehet módszere a nemek közötti feszültség felszítása és a nemi diszkrimináció.

Bízunk benne, hogy a közeljövőben el tudjuk érni, hogy egy előremutató civil és közéleti egyeztetés, egyre szélesebb társadalmi párbeszéd mutasson rá, hogy a magyar társadalomnak nincs szüksége erre az egyezményre, helyette egy magyar viszonyokhoz jól igazodó szakpolitika kialakítása szükséges.

A sajtónak nagy szerepe lehet abban, hogy hiteles, szakszerű és a túlzó indulatoktól mentes párbeszéd kialakításával és pártolásával hozzájáruljon, hogy a megfelelő megoldásokat az állami szociális segítői hálózat, a kriminalisztikai szakma, a társadalom és a törvényhozás kidolgozhassa. Mindezek miatt is nagyra értékeljük és ezúton is megköszönjük a média megtisztelő figyelmét, a pártatlan, szakszerű tájékoztatást.

Különösen köszönetet mondunk mindazoknak a támogatóknak és érdeklődőknek, akik eljöttek beszélgetni a Parlament elé és egy tiszteletre méltó polgári gesztussal konkrétan is hozzájárultak ahhoz, hogy egy átfogó társadalmi párbeszéd induljon el az Isztambuli Egyezményről.

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
1 megosztás


21
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
7 Egyéni hozzászólás
14 Válasz hozzászólás
3 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
13 Hozzászólások szerzői
Krisz101Reszet ElekMakarovVivienLeighCsuzi Attila Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Sterling Archer
Olvasó
Sterling Archer

A mintegy teljesen véletlen egybeesések különös játékának eredményeképpen (((progresszív))) HVG Online-tól ez egy meglepően tisztességes darab. (Csak a szélzajt előzték volna meg, hogy hallani is lehessen, amit mondtok.)

Naooo
Olvasó
Naooo

http://hvg.hu/itthon/20170223_tuntettek_az_isztambuli_egyezmeny_ellen?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201702

“Nem voltak sokan.”

“A tüntetésre maroknyian gyűltek össze.”

http://hvg.hu/nagyitas/20150117_het_kepei_Nagyitasfotogaleria

“Másfél millió résztvevője lehetett a párizsi egységmenetnek, amelyet vasárnapra a francia főváros szívébe hívtak össze a 17 áldozatot követelő véres támadások áldozatainak emlékére, a terror elleni ellenállás kifejezésére. Több mint 40 állami vezető és politikus is részt vett a menetben.”

Pash Cutter
Újságíró

Puzsér írt egy elég korrekt cikket az Isztambuli Egyezményről:

http://mno.hu/cinkosakinema/politikai-korrektseg-es-genderizmus-1387273

Naooo
Olvasó
Naooo

“A testvériség ideájából képződött a nacionalizmus, amely végül nemzetiszocializmussá éleződve hasonlott meg az emberséggel.”

S mikor?

“A szabadság fogalmából ugyanezen mechanizmus által jött létre a liberalizmus eszmeáramlata, amely a fenti ideológiáktól eltérően a mai napig nem ásott meszesgödröket.”

Csupán milliókat bombázott már halálra. Embereket zárt táborba.

Na ennyi hülyeség elég is volt puzsiból.

sRPd
Olvasó
sRPd

Én jól éreztem magam rajta. 5-re érkeztem, gondoltam hatig maradok, de fél hét lett belőle. Megismertem más férfihang olvasókat. Sok értékes emberrel beszéltem. Még tudtam volna folytatni a beszélgetést, de elég volt ennyi is. Volt ott mindenféle ember, de ahogy láttam, azok a férfiak voltak többségben, akik váláson keresztül megtapasztalták, hogy mennyire hátrányos helyzetbe lehet kerülni férfiként.

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Nekem inkább az jött le, hogy a többségnek elvi bajai vannak a feminizmussal és az IE-vel.
Egy megjegyzés: a hvg- riport viszonylag korrekt, de Zolinak nincs igaza abban, hogy egy szót nem szól a férfiáldozatokról az IE. Mellékesen megjegyzi, hogy van ilyen is. (Csak a tények kedvéért írom, mert ez persze nem változtat az egyezmény diszkriminatív voltán.)
Az meg szerintem sületlenség, amit 00:40-nél a fiatalember mond. Nem megoldás, hogy “a férfiakat is belevonni az egyezménybe”, mert az egész téves társadalomtudományi feltevéseken nyugszik (és valóban, ahogy az új petíció is állítja, egyfajta “trójai faló” a genderideológiához). Más egyezmény kell, más (nem feminista) elvek alapján.

sRPd
Olvasó
sRPd

“Nekem inkább az jött le, hogy a többségnek elvi bajai vannak a feminizmussal és az IE-vel.”

Valóban ez volt a fő apropó. Úgy próbálnám meg kicsit finomítani véleményemet, hogy sok elvált férfi volt jelen, akik közvetlen módon tapasztalták meg a feminizmus “vívmányait”.

Utólag köszönetet mondok a szervezőknek! El sem hiszem, hogy ezt ilyen gyorsan meg lehetett tartani. Szinte flashmob volt.

Toplak Zoltán
Újságíró

Már működik a Férfihang Civil Társaság a Facebook-on. Várjuk azokat, akik bekapcsolódnának a munkába!

https://www.facebook.com/groups/258381151287517/?fref=ts

ulomenen
Olvasó

Zárt csoportba nem csak meghívással lehet bekerülni? Ahhoz meg először elvileg ismerősnek kell jelölni. a csoport adminját.

Csuzi Attila
Admin

A Férfihang Civil Társaság tagságba többféle formában lehet felvételt kérni, például pártoló tagként és aktivistaként. A Facebook csoportban az aktivisták szervezik a munkájukat, azokat várnánk oda, akik belépési nyilatkozat kitöltése után konkrét aktivizmusban, szervezésben, kivitelezésben szeretnének részt venni és van lehetőségük rá, hogy legalább havi két-három alkalommal két-három óra önkéntes munkát végezzenek a szervezetben. Kezdetben azokkal szeretnénk együtt dolgozni, akiknek van már valamilyen kapcsolata azzal a civil közösséggel, amely a Férfihang.hu körül szerveződött. Ettől függetlenül természetesen bárkinek az ötleteit és bármilyen a munkánkat segítő felajánlását szívesen fogadjuk, őket mint pártoló tagot várjuk a sorainkba. Toplak Zoltánt és engem jelölhet meg ismerősként, aki valamilyen aktív formában szeretne tenni a Civil Társaság által felvállalt ügyekért, mellette kérjük, hogy egy Facebook üzenetben jelezze a megkeresés okát is..

Dan
Újságíró

A HVG tudósítása egy hétköznapi csoda, mert totaliberális-feminista ideológiája ellenére teljesen korrekt tudósítást közölt az eseményről. Sőt! Még azt mondanám, kifejezetten jó fejek voltak, mert nem mutatták, h összesen 10-15-en voltunk ott. A magam részéről is nagyon örültem, h végül elmentem. Mondjuk a döntő motiváció az volt, h utána beülünk sörözni és megismerkerdünk, beszélgetünk egymással – ez sajnos nem jött össze. De azért pár férfihangos kollégával + Huffnágellel beszélgettünk egy jót, ennek is nagyon örültem.

Viszont! Az a halom nő, aki a videó elején szerepel, hová tűnt??? :O :D Mikor 16:15-re odaértem, már csak két nő volt a társaságban.

A szervezésből nagyon hiányzott néhány, de legalább 1 molino, rajta üzenettel, ez egyúttal jelezte volna, mit csinál ott egy kupacban állva 10-15 ember (pl. nem turistacsoport :) ), illetve a média is tud ilyenkor egy statikus képet is készíteni, fókuszálni. Azt gondolom, ez, ha a startmezőt vesszük nullának, akkor az 0,5 de ennél még jóval több kell az 1,2,5,10-hez. Mindenképpen jó volt arra, h a virtualitást fizikai formába öntöttük azzal, h személyesen megjelentünk. Szerintem fontos lenne, h ezt a személyes találkozást kibővítsük, mert csak a fizikai síkon, valódi tettekkel, példamutatással lehet bármit is elérni. Plusz az internetes média is alkalmas lehet, bár ehhez komoly szakértelemre lenne szükség, h a megfelelő csatornákat, fórumokat megtaláljuk, amelyekről szétterjeszthetjük az információkat. De azt gondolom, a fő terep továbbra is a fizikai sík, fizikai, közös, együttes cselekvés kell legyen. A média, a virtuális felületek a másik oldal, sokszorosan megtámogatott harcterei, ott nem nyerhetünk, azt a társasjátékot az ő szabályaikkal játszva csak elveszíthetjük. Saját társasjátékot kell indítani, a mi szabályainkkal.

Emellett nagyon fontos lenne, h a Férfihang-ra bekerüljön egy olyan modul, amely lehetővé teszi, h tudjunk egymásnak privát üzenetet küldeni, akár csoportos formában is. Emellett létrehozhatunk egy zárt, titkos fb csoportot is a szervezésre, a nyílt mellett, ahová csak több hónapos Férfihang regisztráció után lehetne bekerülni. De ez nem helyettesíti a Férfihangos privát üzenet modult. Nem tudom, ezt mekkora fejlesztés lenne belerakni, nyilatkozzatok Oldal üzemeltetők! :) Illetve kíváncsi lennék a felvetésemmel kapcsolatban a többiek véleményére is!

Toplak Zoltán
Újságíró

A molinóval egyetértek, szoktam is alkalmazni, most pénteken is lesz, a Nőnapi kiálláson. az fb javaslatod jó, a csoportot (ahol már dolgozunk is) titkosra védtem le. És jó ötlet, hogy bizonyítson, aki be akar kerülni.

ulomenen
Olvasó

A HVG szerint a “Férfiak Civil Társaság” demonstrált. A videón is ez a felirat. Nem kéne szólni nekik?

http://hvg.hu/itthon/20170223_tuntettek_az_isztambuli_egyezmeny_ellen?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201702

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Kissé lemaradtam a dolgokról (szabi stb). Sajnos idő hiányában képtelen voltam az Isztambuli Egyezmény teljes tartalmát végigolvasni,az nekem is lejött,hogy mérhetetlenül egyoldalú és diszkriminatív,kizárólag a nőket, kislányokat ért erőszakkal foglalkozik -amit legtöbben úgy vélnek csak férfi követhet ugye el?!. A leírtakkal,amit elolvastam nincs is gond,nyilván üldözendő minden ilyen cselekedet(csak mondjuk pl. a lányok nemi szervét csonkítók pont leszarják azokban az országokban az egyezményt,akik meg elfogadták,amúgy sem igen tesznek ilyet),a kérdésem az lenne,ha valaki tudna válaszolni és teljes egészében ismeri az Egyezmény tartalmát,hogy van-e olyan része,ami nem azért nem jó,mert diszkriminatív és teljes egészében “elfelejti” a fiúkat,férfiakat,hanem eleve hibás elem? Kérdezem ezt úgy,hogy a teljes jogi egyenlőségben hiszek,tehát maximálisan azt tartom helyesnek,ha minden emberre ugyanaz vonatkozik,nemtől függetlenül és senki nem élvez előnyöket.Köszi.

Koriander
Olvasó
Koriander
VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Köszi. Meg is találtam amire kíváncsi voltam.

Csuzi Attila
Admin

A következőkre egészen biztosan nincs szükség:

–  Ideológiai kényszer. A preambulumban máris kezdődik azzal, hogy ismerje el az állam, hogy a férfiak erőszakkal elnyomják a nőket, ezért éri őket erőszak a családban is és ez ellen kell fellépni, ez az alapja az egyezmény nemi diszkriminációjának is, ez az ideológiai alapozás teszi “indokolttá”, hogy az összes előirányzott intézkedést csakis a nőkre érvényesítsék.
–  Kötelező nevelési programmal neveljék a gyerekeket a nemi sztereotípiák és így tulajdonképpen a hagyományos nemi szerepek ellen.
–  8. és 9. cikk. Nincs szükség arra, hogy az államnak a nőszervezetekkel (például Antoni Ritáékkal) kötelező legyen együttműködni, és azokat kötelező legyen pénzzel támogatni, főleg akkor, ha a férfiszervezetekkel nem kell ugyanígy eljárni.
– Felesleges és veszélyes a 20. cikk – Általános támogató szolgálatok melyek széles támogatást adnak az állítólagos áldozatoknak (pénzügyi támogatás, a lakhatás, az oktatás, a képzés és a munkahely-keresési támogatás), mert ösztönzi az áldozatszerepet és így áláldozatok nagyszámú megjelenését generálja, ha az áldozatszerepért extra állami szolgáltatások járnak.
–  Nagyon problémás, veszélyes a 40. cikk is, amely szerint “bármilyen nem kívánt, szexuális természetű szóbeli, nem szóbeli vagy fizikai cselekmény, amelynek célja vagy hatása egy személy méltóságának megsértése (…)” – Bárki kijelentheti, hogy egy nyersebb szexuális ajánlat megsértette az ő méltóságát és aztán az ajánlattevő máris szembesülhet az előirányzott  “büntetőjogi szankció”-val.
–  Nem kellenek újabb jogkörök és a távoltartás gyorsított elrendelésére, mert a jelenlegiek alapján is elrendelhető távoltartás a szükséges esetekben.
–  A 60. cikk “Menedékjog iránti kérelem nemi alapon”  egy rémálom, mert gyakorlatilag menekültstátuszt és szabad bevándorlást tenne lehetővé minden olyan egzotikus országban élő nő számára, aki kijelenti, hogy a női jogait megsértették otthon.
–  A teljes IX. fejezet felesleges, mert egy olyan Magyarországtól független ellenőrző testület (GREVIO) fennhatóságát írja elő, amely országon kívülről ad előírásokat, regulát a magyar államnak.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Köszönöm !

Teljesen jogos, talán a gyorsított távoltartási végzés lenne nálam kivétel,de mindkét irányban! Több halálos kimenetelű gyermektragédia történt már emiatt,anya is,apa is gyilkolta meg a gyereket mostanában,más kérdés ,hogy VALÓBAN mennyire visszatartó erejű a távoltartási végzés,inkább a rendőrség intézkedését gyorsítja,de azért ez lehet jó…

Reszet Elek
Újságíró

Alapban a Gyámügy, mint hivatal a leggyengébb láncszem.

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Nem értek egyet a távoltartási törvény jelenlegi formájával sem. Az első törvénytervezetet egyébként az AB is visszadobta:
“Az Ab határozata szerint elfogadható a távoltartás intézménye, alkalmazását szükségessé teheti az a cél, hogy megvédjék a családon belüli erőszak áldozatainak testi-lelki épségét, méltóságát. Ugyanakkor a testület szerint a távoltartás korlátozza az érintett személyi szabadságát, mozgását, ezért e jogintézmény bevezetéséhez garanciális szabályok is szükségesek.
A törvényben az erőszak fogalma részben túl széles, részben értelmezhetetlen, és azzal nincsenek arányban a lehetséges rendőrségi, bírósági intézkedések, továbbá a hozzátartozó fogalma is lehetőséget ad visszaélésekre, ezért alkotmányellenes a távoltartásról szóló törvény – állapította meg az Alkotmánybíróság.

Az Ab által kifogásolt megfogalmazások között szerepel többek között a törvénynek az a rendelkezése, mely szerint “hozzátartozók közötti erőszaknak minősül (…) a szexuális önrendelkezéshez való jogot (…) veszélyeztető (…) mulasztás”. Továbbá azt a megfogalmazást is alkotmányellenesnek találta a testület, hogy “a törvény alkalmazásában hozzátartozónak kell tekinteni az (…) együttélés nélkül, bensőséges kapcsolatban álló személyt e kapcsolat fennállása alatt vagy után”.”

http://www.jogiforum.hu/hirek/20577

Ennek hatására változtattak a törvény szövegén, de véleményem szerint továbbra is fennálnak azok a problémák, amiket az AB megfogalmazott. Azaz a jelenleg hatályos törvény is alkotmányellenes.

Krisz101
Olvasó
Krisz101

Kedves Attila! már régóta olvasom a honlapotokat, de a videó hatására regisztráltam is. többé kevésbé felismerhető képet is tettem fel hogy hitelesebben tudjak írni. a videóval teljesen egyetértek, azonban a végén látható középen álló ember megszólalásig hasonlít egy Kellner Dénes nevű figurára… ő veletek van, vagy az ellentüntetőkkel? Mert Ő a 2000-es évek alatt a hipergámiát csúcsrajárató, egyik első netes ismerkedős oldal tulajdonosa/fejlesztője volt. gyakorlatilag az ő nevéhez köthető a nőket piedesztálra emelő, férfiakat diszkrimináló internetes ismerkedési modell “meghonosítása”. engem többször ért atrocitás onnan nők részéről, az ő hathatós segítségével, kiadta az adataimat, ami alapján megtaláltak, meg akartak verni, autómban 150e forintos (akkori) kárt csináltak stb. és még több hasonló húzása volt amit egyelőre nem részleteznék.
Ezer bocsánat tőletek és az illetőtől, ha összekeverem, és csak megszólalásig hasonlít a fent említett nevű emberre. azonban ha ő az akkor az ultragáz, teljesen hiteltelen hogy bármilyen férfijogi/ideológiai ügyet képviseljen… most egyelőre erről nem irnék többet, megvárnám válaszod, köszönettel, K.

ui: köszi a jó összefoglalót, már el is küldtem pár embernek aki nem volt képben.