rumospiskóta
0 megosztás
Címkék:

Az én szerelmem

Neki… nyaktól lefelé sokkal jobb alakja van

Sokat gondolva A Nők szerelme című cikkre, többször is nekiugrottam ennek a témának. Valami hiányzott: a pillanatnyi megélés.

Az én szerelmem, az kíváncsiság. Ábrándozó kíváncsiság arra a másikra. Ábrándozó kíváncsiság arra a másikra és saját magamra, hogy mi a bánat rejtőzhet még bennem, amiről eddig sejtelmem sem volt. Ábrándozó kíváncsiság arra a másikra, és közben hitetlenkedve pislogás önmagamra: arra az “extra én” -re, aki mindig is szerettem volna lenni. És ez nem sűrűn van. Nem is tart sokáig.

Nekem huszonegynéhány év óta jött most újra – és ment is… mert ennyi idősen a “célszemélyeknek” sokkal több a veszítenivalója az eddig felépített életéből, mint huszonévesen volt. De ez most lehetőséget teremtett újragondolni az érzéseimet, amelyek ezen a témán kívül többnyire olyan egyszerűek és hasznosak mint egy faék.

Az, hogy az ösztöneim által vezérelve ránézek valakire, aki aztán talán visszanéz rám, az vágy. Az hogy a vágyra válasz érkezik, az kíváncsiság. Az hogy a kíváncsiság azután gyakorlati útra terelődik, az már kapcsolat. És ameddig a kíváncsiság működik egy kapcsolatban, addig izgalmas a kapcsolat… De mi az az élmény amikor vágyaktól vezérelve ránézek valakire, ő visszanéz és nem lefelé indul el a kíváncsiságom-vágyakozásom, hanem fent marad az agyban? Amikor nem csak megdönteni szeretném azt a nőt, hanem kérdezni is? Jó, ha ágyba dől, akkor vízszintesen is elvarázsolom, de én pillanatnyilag nem arra vagyok kíváncsi. Amikor a kérdései olyan válaszokat hoznak elő belőlem, amelyekről száz éve hallottam utoljára? – Varázslat lehet ez, semmi más…

Nem tárgyi varázslás mint a misztikus akció filmekben, hanem hangulatvarázslás. Annak a visszanézésnek Az a bizonyos hangulata – az egy pluszt ad… számomra komoly pluszt. Ha az ő visszanézésének az alapkérdésére (hát te ki a fene lehetsz?) nem a férfias alapválasz jut eszembe (én egy csoda vagyok) – hanem az hogy “én tőled MINDEN leszek”, az szerintem komoly plusz…

Már csak az a kérdés, hogyan és mivel tudom én erre az érdeklődést felszítani. És itt kezdődik a varázslás. Kókler az, aki a varázslatnak csak a felszínét használja, és többnyire nem is kap szegény egy-egy tapsnál, és várakozással teli csendnél többet. Ettől aztán vagy próbál varázsolni tovább, vagy legyint és új közönség után néz.

Pedig hangulatot varázsolni lehetséges. A hangulatvarázslás pótszere az alkohol, a zene… de a lényeg az a szöveg. Más néven a duma, de az úgy már-már kóklerség… Félreértés ne essék: nem azt mondom hogy ne dumáljunk, és azt se mondom, hogy az igazi lélekből jövő varázslással nincs az a fal, amibe beleütközhetnénk – mert persze hogy deigenishogy… Azt mondom, hogy a szerelem egy ritka madárfajta. Aki látja, nem tudja leírni mert elvakít, akitől meg elszállt, az gyászolja sokáig. Hazudható, és van, ahová elég is annyi. De ha már próbálta az ember, akkor nem éri be kevesebbel.

Ráadásul férfiként nem szabad erővel keresni. Hogy a nőknek megéri-e kergetni, azt nem tudhatom. Lehetséges, de inkább öncsalás és megkeseredettség jár a keresők nyomában, nem pedig szerelmek sora. Vagy hát mittudomén…

Én csak az ábrándozó kíváncsiságaimról, vagyis az azok közül is kiemelkedőkről tudok mesélni…

Post Author: rumospiskóta

rumospiskóta
Negyvenhét éves vagyok és elbizonytalanodtam... de már kezdem újra összerakosgatni az énképemet. Ez az oldal sokat segített benne - köszönöm.
f Facebook
0 megosztás


36
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
6 Egyéni hozzászólás
30 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
12 Hozzászólások szerzői
BaltonBelvedereRazideFoxtrott28Makarov Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ez egészen irodalmi lett. Gratula.Ja és kergetni nem,nem éri meg senkinek,a nőknek sem. Vigyázni rá,értékelni,félteni,megélni,őrizni,az megéri.

Qukori
Olvasó
Qukori

Nem ide vág, de annyira jó, hogy muszáj valahová beszúrnom.

Érdemes megnézni! Az angolt kevéssé értőknek a videó alatt van egy rövid leírás.

https://www.youtube.com/watch?v=yscT5zfBEgU

filmcom
Olvasó
filmcom

Az ilyen megközelítése a témának mindig belecsúszik valami idealista szépelgésbe.   Az a helyzet, hogy a “megtalálni az igazit” kifejezés nagyon sok szempontból értelmezhetetlen idea.  Felnőtt(!) nőkről, és férfiakról beszélünk… Eltérő evolúciós ösztönök.. Különböző társadalmi (anyagi)rétegek… Eltérő kulturális szintek…  Eltérő életcélok..(!)   Különböző életlehetőségek… Eltérő esztétikai szintek.. Ezek alapján “matematikailag”  mennyi esély van arra hogy minden stimmeljen férfi és nő között..??  Amelyik férfiben egy nő “lát perspektívát” , arról kiderül az együttélés alatt, hogy emberileg  elviselhetetlen… És persze fordítva is lehet…  (remek társ a férfi, de nincsenek “nagy ambíciói”..)

Tudom nehéz szembenézni ezzel, de ha valakiben az a vágy “100 százalékos”, hogy párkapcsolatban éljen, akkor abban óhatatlanul hazudni kell (kicsit, sokat?) hogy a “párom igenis megfelelő”… Ezért aztán szinte minden ember “megtalálja az igazit”…igaz manapság kiderül a válások számából, hogy talán mégse…

Évtizedekig legyen “érdekes” a párom, akivel mindennap együtt kelünk, együtt fekszünk..?  Nem illúzió ez…?  De, akiben erős a társas lét iránti igény, az ezen felülkerekedik…Aki pedig anyagi szempontból nem tud kilépni egy kapcsolatból az belenyugszik, vagy belerokkan…

Nem az a kérdés hogy hány házasságból lesz válás…Nem. Az a kérdés hogy mennyi a kényszerből együtt maradt pár..?? Látható, hogy az a társadalmi réteg aki “bármit tehet”, szó szerint “gúnyt űz” a házasság intézményéből…

Mindig példának van felállítva, hogy 70 éve szinte csak “holtomiglan házasságok” voltak… De beleláttunk az akkori emberek lelkébe..?  Bele tudunk érezni abba, hogy milyen “erkölcsi gúzsban” éltek az emberek..??

Az ember alapvetősen társas lény, de hol van az megírva, hogy egy társa(társasága!) legyen az embernek.. (Kurt Vonnegut felvetése..)

NINCS tökéletes élet, élethelyzet. Nem is volt, és nem is lesz soha.

Hunn
Újságíró

Szerintem a helyes cél a szerelemben az lenne, hogy a férfiember megtalálja a gyermeke anyját. És amikortól megszületik a gyermek, onnantól  pedig már a gyermek a felnevelése a fontos és nem az “örök szerelem”.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Házasság esetén alapvetően szarvashiba ezt az örökké tartó érzelmi köteléket keresni és kívánni. Ez is egy feminista maszlag, amit Hollywood segítségével ültettek el a naiv fejekben. Régen nem volt más választás, le voltak osztva a szerepek, a kettő fél nem működhetett tartósan egymás nélkül úgy, hogy senki ne vállalja irreálisan túl magát, és kész. A gyerekeket nevelni kellett, utána meg nem lehetett csak úgy szétmenni, mert egyrészt a templomi eskü felbontása macerás, másrészt megszóltak érte. De ennyi az egész, semmi több.

Reszet Elek
Újságíró

Úgy gondolom létezik “örökké tartó érzelmi kötelék”. A gond ott van, hogy a legtöbben úgy gondolják annak jellege és mértéke is örökké ugyanaz marad. Arra, akivel szerelmi kötelékben voltál és a gyermekeid anyjává vált, sosem fogsz ugyanúgy nézni, mint a többi nőre függetlenül attól hogy miképpen alakulnak a dolgok közöttetek. A legnagyobb problémát abban látom, hogy a legtöbben a köteléket illető fals elvárásaikkal megmérgezik azt.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Jó pontosítás, tulajdonképpen én is így gondoltam.

Razide
Újságíró

Ez az írás véletlenül nem a Férfiak Klubája készült? Ott szoktak megjelenni ilyen pátoszos blue pill tévelygések.

-
Újságíró
-

Valaki… megmondaná… hogy mi az értelme… ennek a… cikknek…? …

Stilisztikailag… sem túl jó…

Balton
Olvasó
Balton

Ez nem neked szól ne vedd magadra, de ide és kikivánkozik!

Mert vélemény, Férfihang. Teljesen mindegy hogy kék-piros-fekete pirulás, mert idevaló. Horribile dictu még egy mangina cikke is idevaló lehet, ha másért nem azért hogy szétszedhessük a kommentekben. Mennyivel jobb az mondjuk, amikor 512 db hozzászóláson keresztül megy a kommunista/szocialista-kapitalista-f..szomista melyikjobbvita kb. megállás nélkül. Ráadásul úgy, hogy a vitatkozó feleket k.ra nem érdekli a másik véleménye. VAGY az amikor valaki kétbetűs nyikkanását, ízekre szedik betűnként? Egyébként nem annak van igaza, aki el tudja telíteni a másik érzékszervét mindenféle adattal, vagy kiabálással pl.élőben, mert az nem vita. A dalai-láma mielőtt a átvette a vallás vezető szerepét, 5 évig vagy meddig tanult vitázni, az első amit elsajátított hogy ne csak halld hanem értsd is amit a másik mond. Ez itt nem mindig megy, sőt néha úgy érezhető hogy mindig nem megy.

Maga a cikk nekem is pátoszos volt egyébként amit írt Rumos, nem is olvastam végig, addig amíg le nem húztátok.

Ez különösen tetszett, így eljutva egyátalán idáig: Az, hogy az ösztöneim által vezérelve ránézek valakire, aki aztán talán visszanéz rám, az vágy. Az hogy a vágyra válasz érkezik, az kíváncsiság. Az hogy a kíváncsiság azután gyakorlati útra terelődik, az már kapcsolat. És ameddig a kíváncsiság működik egy kapcsolatban, addig izgalmas a kapcsolat…