Dőlt betűvel szedtem a saját gondolataimat.
„Nagy kiábrándulásról” beszél Zimbardo, amely alatt azt érti, hogy a kamaszkorban elkerülhetetlenül eljön az a pillanat, amikor rádöbben a felnövekvő generáció, hogy nem ők fogják megváltani a világot. Hogy nem lehet belőlük akármi, amit szeretnének, mert képességeik és lehetőségeik mindenképpen korlátokat szabnak nekik. Azok száma, akik boldog extázisban követik a saját álmaikat és az önmegvalósítás útját járják, mindig sokkal kevesebb azokhoz képest, akik kénytelenek többé vagy kevésbé megalkudni az élettel. Az erre való felkészítés terén katasztrofálisan teljesítenek az amerikai szülők.
Én úgy látom, hogy Magyarország ebben kényszerűségből jobban teljesít: nekünk nincs elég pénzünk és így lehetőségünk, hogy mesterséges illúziókban ringassuk magunkat – bár a média (főleg a kereskedelmi televíziózás) már itthon is sokat tesz érte, hogy az illúziók kiépüljenek a fejünkben. A kudarcot vallókról (pl,. tehetségkutató showkban) szinte soha nem esik szó, arról pedig, hogy kudarcukra milyen megfelelő megküzdési módszert találtak – egyáltalán semmi.
De visszatérve a könyvre: a videójátékozás sajnos alkalmas arra, hogy univerzumába szippantsa a játékost, és a külvilágbeli boldogulás (és messze nem a nagy álmok eléréséről ír Zimbardo) helyett pótlékot nyújtson. A fiatal nem bontakoztatja ki a lehetőségeit, azt, amire valóban képes. Ezt az egészségtelen pótlékot bármely szórakozás képes nyújtani – mértéktelen mozifilmnézés, szerepjátékozás, bandázás, szinte bármi.
Csábító a lehetőség, hogy bezárkózzunk a saját világunkba, és ne foglalkozzunk mással, csak, ami a szükségleteinket kielégíti, illetve ami a meggyőződésünket szolgálja. Viszont mi történik, amikor éppen nem tudunk beletemetkezni valamelyik készülékünkbe? Jó eséllyel megjelenik egy különös, viszketéshez hasonló érzés, ami jelez nekünk. De ritkán vállaljuk a fáradságot, hogy magunkba nézzünk: mit is kellene mindezzel kezdenünk? Inkább panaszkodunk, és letagadjuk az egészet.
Zimbardo ezután fejtegeti, hogy a fiatal férfiak mennyire nem alkalmasak a nőkkel való párkapcsolatra, nem törődnek velük és… – Ezen a ponton, nekem mint olvasónak az jut eszembe, hogy a mai társadalom és média pontosan ugyanezt közvetíti a férfiak felé. Elvárások és kritika, támogatás nélkül. Sav, sav és még sav. Lesz ebből erő változni?
Bizonyos felmérések eredményei elgondolkodtatóak: sok fiatalember a huzamosabb ideig tartó pornófilm nézés után csalódásként élte meg a valódi szexuális együttlétet, és többen inkább a pornót választanák egy élő randi helyett. Felmerül a kérdés: milyen jövő vár így rájuk? A társadalomra?
És bizony egyértelmű: egy kétdimenziós képernyő se kedvességet, se gyengédséget, se odafigyelést, se meghittséget, és intimitást sem adhat. Talán a meztelenségen keresztül az intimitás halvány illúzióját tudja egyedül a pornó nyújtani és persze kéjt, amelyben az élő partnert úgy tűnik olykor felül is múlhatja. De ez elég egy életre, miközben lassan, de biztosan függésbe von?
A könyv által felvetett következtetések mentén még az a kérdésünk is felmerülhet: lehet, hogy erősen korlátozni kellene a pornó hozzáférhetőségét, és inkább tánciskolába és bálozni küldeni a fiatalokat? Megalapítani egy párkapcsolati nap alapjait, ahol zenés szórakozásban lenne részük a fiatal férfiaknak és nőknek? Kiegészíteni mindezt okosan a működő párkapcsolatok titkának átadásával?
Ezek után a szerző néhány fontos kérdést, gondolatot fogalmaz meg. Jó-e, ha a társadalom nőközpontú? A férfiakat jobban bele kellene vonni a nemek egyenlőségéről folytatott diskurzusba. Kijelenti, hogy jó lenne, ha a kormányzásban számottevően több nő venne részt. Fontosnak tartaná, hogy a társadalom jelenlegi munkaközpontú szemlélete inkább családközpontúvá alakuljon. Támogatnia kellene a társadalomnak az apák jogait és családon belüli lehetőségeit, az anyákéhoz hasonlóan.
Kiderül, a nők is számos problémával kénytelenek szembe nézni, például ők inkább a tévé rabjai, szintén sokan túlsúlyosak közülük, és szexuálisan sem egészségesen felszabadultak, ehelyett gyakori, hogy a figyelem öncélú felkeltésére használják fel a vonzerejüket. Szemérmetlenek, magamutogatók. Ezenkívül problémáik akadnak a nyílt kommunikáció alkalmazásával, a kockázatvállalás és a siker elérésének megtanulásával. Én úgy gondolom, hogy a fiúk-férfiak sem kapják ezek egyikét sem készen az élettől, ezeket nekik is meg kell tanulniuk.
A következő fejezet a patriarchátus mítoszairól szól, és ezt vegyük részletesebben is szemügyre. Jól rávilágít, mi is a valóság azzal szemben, amit ma a világ hisz rólunk, férfiakról. Például felmérések igazolják, hogy a fiú csecsemőket később veszik fel, ha sírnak, kevesebb mesét olvasnak nekik, kevesebbet énekelnek nekik – azt sugallva ezzel, hogy a velük való törődés kevésbé számít. Kamaszkorukban a fiúk aztán kezdik megtanulni, hogy jól fizető állásra kell szert tegyenek, mert majd abból kell eltartaniuk a családjukat, ugyanakkor a szintén kereső életre nevelt lányok ezt az üzenetet nem kapják meg. Ezzel együtt a fiúknak azt sugalmazza a társadalom, hogy a főleg családi szerepekre vállalkozó, otthon maradó apákra kezdjenek kevésbé értékes férfiként tekinteni. Egy felmérés szerint az emberek 51 százaléka szerint a gyereknek az tesz jót, ha az anyjuk marad otthon velük, és csak 8 százalék gondolja úgy, hogy ez az apára is igaz. Egyébként maguk a férfiak sem értékelik túl sokra a saját nevelő-gondoskodó szerepüket, holott már számos apa bizonyította, ha energiát fektet bele, az anyáéhoz hasonló módon helyt tud állni benne.
Míg a nők választhatnak (inkább Amerikában, hazánkban sokkal kevésbé) a család, a munka vagy a „kettő együtt” (pl. részmunkaidőben munka) között, addig a férfiak számára csak a munka lehetősége adott. A nők inkább érzelmi légkörben gondoskodnak a családról, szeretetet adnak és kapnak, amíg a férfiak a családtól távol gondoskodnak a családról, és érzelmi és kötődésbeli hátrányhoz jutnak a nőkkel szemben. Felmerül: mire lennének inkább hajlandók a nők: a szeretetbeli előnyt, vagy az anyagi nyomást osztanák meg a férjükkel? Bár úgy tűnik, sok férfi (46%) szívesen maradna többet otthon és foglalkozna többet a családjával. (Halkan kérdem: vajon mikor jutunk el oda, hogy a férfiak végre kiállnak magukért, és közvetítik a társadalom felé jogos és mélyről fakadó igényeiket?) Más kérdés, hogy maguk a nők mennyire szeretnék, hogy a párjuk maradjon otthon, és vezesse a háztartást, valamint nevelje a gyerekeket? Úgy tűnik, egyszerűen szexuálisan nem vonzó az ilyen férfi a legtöbb nő számára, mert nem mutatja azokat az alfahím jegyeket, amelyeket a nők általában kívánatosnak tartanak, amelyek hatnak rájuk.
Nagyon elgondolkodtató társadalmunk sok rejtett üzenete, mellyel ezek a sztereotípiák beépülnek a fiúk (és lányok) fejébe. Zimbardo a népszerű Harry Potter sorozat egyik jelenetét elemzi, amelyben a még kis Harryt megmentik a szülei Voldemorttól, a gonosz varázslótól. Mindkét szülője az életét adja a fiúért, de csak az anya áldozatát emeli ki a könyv. Míg az apa egyszerűen feltartóztatja Voldemortot, és az megöli, addig az anya áldozata részletesebben van ecsetelve, és emiatt kap védelmet és egy különleges jelet Harry a homlokára, valamint Voldemort is veszélyesen, szinte halálosan megsérül. Vajon önfeláldozó apja szeretete miért nincsen ilyen hatással a saját gyerekére?
Valahol a kamaszkor körül tudatosodik a legtöbb fiúban, hogy sok pénzt kell keresnie, mert ettől javulnak a párválasztási esélyei. Még ma is azt várja el a társadalom, hogy elsősorban ő tartsa el a családját.
Általában elmondható, hogy a férfiak egészsége (holott kevesebbet élnek, mint a nők) messze nem kap akkora figyelmet és támogatást, mint a nőké. Több prosztatarákot diagnosztizálnak, mint mellrákot, mégis Amerikában a mellrákkutatás kétszer annyi pénzbeli támogatást élvez, mint a prosztatarákkutatás. A Nemzetközi Férfinap (november 19) megközelítőleg sem rendelkezik akkora támogatottsággal, mint akár egyetlen mellrák elleni séta. Négyszer annyi férfi vet véget az életének, mint nő (80%/20%) – vajon jelez ez arról valamit, mennyire van megelégedve egy férfi az életével? S közben mit hallgathatunk a tévéből, rádióból, újságokból, mozifilmekről, tévésorozatokból és az internetről: minden nap férfinap. Elképesztő a valósággal mennyire nincsen köszönőviszonyban a társadalomban élő kép a férfiakról!
Még mindig azt tanítjuk a fiainknak, hogy nem szabad érezniük, mert az lányos. Így a legtöbb fiú megtanulja magába zárni az érzéseit, és páncélt növeszt maga köré. Aztán felcseperedik, szerelembe esik, és nem érti, miért mondja a szeretett nő neki, hogy olyan távolinak érzi őt. Soha nem nyílt meg senki előtt, nem fogja érteni, mit várnak hirtelen tőle.
Aztán itt van a szexizmus témája. Ha egy férfi kijelentené, hogy taxitársaságot alapít, amely csak férfiakat alkalmaz és csak férfiakat szállít? Mi történne, ha egy férfi kiírná az internetre, hogy partnere nem elégítette őt ki eléggé, vagy eléggé sokszor, és szakított vele? Ha arról írna, hogy micsoda felemelő élmény fiatalabb nővel lefeküdni? Felhördülés és botrány, hímsovinizmussal vádolás? Mert ismerhetünk példákat, amikor nők mindezt megtették mindenféle következmény nélkül, talán azt leszámítva, hogy gyorsan elterjedtek a neten ezek az írások. Miért van az, hogy szexuális erőszak vádjánál egy férfit a felmentéséig bűnösnek tartanak (legalábbis Amerikában), és a hamis vádnak nincsenek következményei? Miért van, hogy elmegyünk amellett, hány és hány férfit kezel a párja sikertárgyként, megmutatva mit is fogott ki vele: érvényesülést, pénzt, presztízst.
Jóllehet a nők sokkal kevésbé érzik magukat biztonságban, valójában jóval több fiú-férfi lesz szexuális bántalmazás, vagy erőszak áldozata. A fiúk-férfiak jóval kevesebbszer jelzik, hogy szexuális erőszak áldozatai lettek, mivel önállónak akarnak látszani, szégyellik a dolgot, félnek, hogy homoszexuálisnak tartják majd őket (ha férfi bántalmazta őket) vagy be kell látniuk, hogy nem voltak elég macsók. Sokszor kiderül: fiatal férfiak a szüzességüket nem épp akart körülmények közt vesztették el. A nő előbb félrevonta a többiektől, majd ráerőszakolta magát, és a férfi azért ment bele, mert muszájnak érezte azt. Zimbardo szerint sokat segítene a mai helyzeten, ha a nők gyakrabban kezdeményeznének párkapcsolati és szexuális téren és megtapasztalhatnák például az elutasítással járó fájdalmat, és mit jelent ezt kezelni. Vagy éppen a sikert, szexuális hatalmukat. Ha megtanítjuk fiainkat, hogy nem kell mindig szexre készen állniuk, ismerjék fel, mikor és hogyan jó nekik és mondjanak nyugodtan nemet. valamint ha több családfenntartó nő lenne, a férfiak több időt tölthetnének a gyerekeikkel. „A nőknek is muszáj lesz alapos szemlét tartaniuk a saját előítéleteik, kettős mércéik, valamint a férfiakkal szemben tanúsított fordított szexizmusuk felett, és be kell látniuk ezeket.” (293. old)
„Üvegpince”, írja Dr Warren Farrell arra a jelenségre, amely a legrosszabb, legrizikósabb állásokban tartja a férfiak egy viszonylag széles tömegét. Kétségtelen, hogy a nőmozgalom az egyenlő jogok mellett az egyenlő felelősség kérdését nem igazán feszegeti. Ma a nők a férfi felsővezetők fizetését kívánják, ám a kemény fizikai munkát végző férfiak fáradozásában és felelősségében már nem kívánnak osztozni. Pedig nagyon függ az egész társadalom tőlük. A kutatásokból kiderült: számos nő is osztozik a nemi sztereotípiákon nőtársaival szemben, tehát általában kellene tenni azok ellen, nem csupán a férfiaktól elvárni, hogy vetkőzzék le azokat.
Folytatása következik
Hm.. a tehetségkutató műsorokról való kiesésről van tapasztalatom : nekem rettenetes volt hazafelé menni.
Persze titokban tartottam hogy hová is megyek olyan sunnyogva, de a felvétel elkészült : az én tizenöt másodperc hírnevem piros lámpával és kürttel zárult. Ennyi idő múltán már nem halálközeli élmény, de nem volt könnyű a mailokat megfogalmazni a számomra fontos kollégáknak hogy agyonverem őket ha röhögni merészelnek. (ettől aztán persze mindenki röhögött köszönés helyett, és el volt kenve a borotva éle)
De a tehetségkutatókban általában nem az önjelölt zsenik állnak a zsűri elé kiesni (azok már az előfelvételeken kiesnek) hanem a fejvadászok által meghívottak. Így aztán lehet valakit név szerint szidni és haragudni rá – pedig sok nagyon érdekes dolog egyszerűen nem képernyőképes… nem mutatvány. Még ha látványos, akkor sem.
Szóval fel kell tápászkodni, leporolni magunkat aztán levonni a tanulságokat. És irány tovább a sárga úton.
Már rájöttem miért indul erősen pozitív irányba a férfiak élete 30-as évei körül. Nem azért mert fizikailag erősebbek vagy mert kezd kialakulni egzisztencia. Nem azért mert a pénzük vagy a külsejük miatt vonzóbbak a nőknek.
Azért mert akkor jutnak oda hogy magasról rászarnak a társadalom ill. a közvetlen környezet elvárásaira. Leszarjuk mit mondanak a pszichológusok, mit mond a média, mit mond a kolléganő, stb. Hiába mondjuk azt még magunknak is 24 évesen hogy leszarom, sajnos nem így van. 30 évesen pedig már pontosan tudjuk kinek milyen véleménye számít, és mi az ami egyáltalán kicsit is beindítja odabent a rugókat, a többi pedig lepattan. Hihetetlen belső nyugalmat, harmóniát ad, ami régen felőrölte az idegegeket, de azok belefáradtak, megerősödtek és ezek az ingerek, hatások létrehozták ezt a lényt, az érzéketlen férfit. Persze csak kívülről látszik érzéketlennek és azoktól kapják ezt a jelzőt akik nem tartoznak abba a szűk személyes körbe akik véleménye számít. De az ő véleményük lepattan, inszignifikáns. Amivel befolyásolni, irányítani lehetett egy megfelelni vágyó fiatal férfit az nem megy egy 30-as férfivel, és ebbe beleőrülnek.
Erre: “nem ők fogják megváltani a világot” … De részt lehet benne venni, ha valaki kreatív. Egy két megoldás – töredékben ott lesz az ember keze nyoma.
Az egyes embernek valóban sajnos végesek a képességei. És emellett a világban lévő információ gyakran túl rendezetlen ahhoz, hogy józan ésszel felfogja az ember, még ha nem is lenne amúgy bonyolult.
De lehet másképpen is “megalkudni”, hogy az ember tojik a külső elvárásokra, és eldönti saját maga, hogy mit akar az élettől. Nyilván én se tudtam mondjuk 23-24 évesen, hogy mit akarok. Mégis milyen élettapasztalatból? Mivel a csapból is a szerelem folyik, és mivel akkoriban a legtöbb esetben csak a gondolkodás nélküli visszautasítás vagy a nagyon problémás kapcsolat jutott, abban a tévhitben voltam, hogy majd egy hosszú távú kapcsolattól majd boldog leszek. Hát miután nagyon nem így lett, és a munkahelyen stresszeltem a párkapcsolati gondok miatt, nem kell csodálkozni, hogy a részemről “nincs kapcsolat”. Szóval, 30+ évesen az embernek már valóban megvan a “tojok rá mit mondanak a vadidegenek” mentalitása, ahogy Ijk is írta. És erő is van a hozzáállás mögött, hiszen egy egzisztenciával már rendelkező ember számításait már nehéz keresztülhúzni.
A pornó korlátozása? Na ne nevettess! 21. században egy életre elegendő pornót be lehet zsúfolni egy jobb merevlemezre. És a legrosszabb esetben, net cenzúra esetén személyesen is csereberélhetők a fájlok. Egyébként a pornó kedvelők fognak a legutoljára sorra kerülni egy totalitárius internet cenzúra esetén, és nem kis ellenállásba fog ütközni a dolog. Nem a 19. században lévő erkölcsös emberek alkotják a népet, ha demokrácia döntene a tiltásról, szerintem nem szavaznák meg.
Pon-to-san.
Mert már tudod, hogy pl. pénzed csak a saját munkádból lesz, és ebben csak a főnökeid véleménye számít. Ha nincs pénzed, mások akkor egy szál cigit sem adnak, tehát a véleményük is lényegtelen.
A nőket illetően pedig már megvan az a típus aki téged beindít, és tudod hogy csak akkor lesz a tiéd, ha elcsábítod. A többi nő meg mintha ott se lenne. Akik kritizálják hogy pl. túl fiatal nőket hajtasz, azok nem fognak szexuálisan kielégíteni helyettük, tehát a véleményük is lényegtelen.
Már tudod, hogy meg fogsz öregedni és meg fogsz halni, de még nem vagy sem öreg sem halott, tehát most vagy soha, az időd véges, és minden élesben megy. És békét kötöttél magaddal, az életeddel, a sorsoddal.
Az élet gyönyörű.
bassz ne bassz, de ez már posztmodern.
???
a nègert szedd le.
posztmodern=olvashatatlan.
tènyleg cliffhangerként vàrtam a folytatást.
Mi bajod a makival Cliff? Rasszista-e vagy?
csak Clint.
Mitől olvashatatlan neked, Makarov? Túlságosan emancipált, oldja a hagyományos szerepeket? Vagy?
sajnálom egyszerûen nem tudtam követni mi van a könyvben ès te mit írtál hozzá, kedvem meg màr nem volt hozzà, hogy kibogozzam ( az elsô rész strukturáltabb volt) na mindegy. máskor kevésbé vulgàrisan türelmetlenkedem.
Köszi a jelzést. Javítottam. Remélem, így értelmezhetőbb.
“És bizony egyértelmű: egy kétdimenziós képernyő se kedvességet, se gyengédséget, se odafigyelést, se meghittséget, és intimitást sem adhat”
Amíg a hús-vér nők sem tudják ezt megadni, addig persze, hogy a képernyőt választják.
Ez csak a szokásos tünteti kezelés lenne: tiltsuk be ezt, tiltsuk be azt, és majd megoldódik a probléma.
Tiltsuk be – és küldjük ismerkedni a fiatalokat.
Kedves tradicionalista, kezet foghatsz a feministákkal és egyéb balos szemetekkel, mert nekik is a betiltásról szólnak a nedves álmaik.
Még véletlenül se azt a megoldást válaszd, hogy a kapcsolatot, a kiüresített házasságot újra vonzóvá teszed. Nem, tíccsuk be, aztán aki úgy se, azt büntesd adókkal, mert mégis mit képzel magáról az a férfi, aki önként nem hajlandó eltartani egy nőt és gyerekeit úgy, hogy közben neki nulla előnye származik belőle.
https://www.youtube.com/watch?v=2jfNJfH1pV4
Mi van, szóba se lehet hozni a betiltást? Rögtön felháborodott válaszok jönnek? Ki mondta, hogy ez az egyetlen eszköz? Hogy a kapcsolatokon ne kellene változtatni? Mellesleg tényleg csak egy ötlet, még azt sem tudom, én hogyan lennék meg nélküle, pl. Nyugi, Pillanatragasztó, nem fogok tüntetést szervezni a pornó ellen.
Nagyon-nagyon rossz ötlet. A pornó-“ipar” a szórakoztatóiparnak az egyik olyan kivételesen ritka ága, amely nagy mértékben a férfiak szórakoztatására koncentrál. Szerintem senkinek nincs amúgy túl nagy baja a pornóval, csak az aszexuális nőknek, akik soha nem tudnának “versenyre kelni” a filmekben látható nőkkel szexuális értelemben és persze az aszexuálisan és kontrollmániásan férfigyűlölő feministákak, akik gyűlölnek mindent, aminek a férfiakhoz is köze van és a férfiaknak az ő hozzájárulásuk nélkül is öröme lehet benne. A pornó betiltásának gondolata valójában egy nagyon durván férfiellenes felvetés. Én még jószándékból sem venném soha fontolóra, hogy helyeseljem. Ha figyelembe vesszük, hogy balszerencsés férfiak egy viszonylag széles táborának a pornó az egyetlen szexuális szórakozása, és a betiltás után sem lenne sokkal több párkapcsolatuk minden igyekezetük ellenére sem, akkor meg végképp egy férfiellenes “rémtett’ lenne.
Annyi igazán káros dolgot eltűr a társasdalom, vegyük csak példának a súlyosan egészségkárosító és a cigarettánál is többszörösen gyilkosabb hatású drognak, az alkoholnak a teljes legalitását… Szóval bőven lenne mivel foglalkoznia a társadalomnak, mielőtt egy ilyen elenyészően kis mértékű kárt okozó, szinte ártalmatlan szórakoztató műfajnak akarna nekimenni… Jut eszembe, ha valaki művészeti cenzúrát akar, az előbb vesse fel esetleg inkább a horror betiltását, mert annak aztán tényleg távolról sincsen semmi köze semmi jó dologhoz… (Ennek ellenére még a félelem megkísértésének is ki lehet mutatni a pszichológia hasznait.) Nem azért mondom, mintha helyeselnék bármilyen cenzúrát, csak hogy felvillantsam mennyi mindenből származik sokkal-sokkal több társadalmi kár, mint a szexualitás szórakoztató célú leplezetlen ábrázolásából…
Egyébként határozottan állítom (felidézve a kamasz koromat is), hogy a pornóból nem csak rossz mintákat lehet eltanulni, hanem kifejezetten hasznos mintákat is, mondhatni a felvilágosító értéke is létezik a műfajnak… Amire elsősorban pont a fiatal férfiaknak van szüksége, mert az esetek túlnyomó részében szükségszerűen nekik kell kezdeményezniük és felépíteniük a szexuális kapcsolatot…
Azért álságos dolog azzal védekezni, hogy lehet a pornó káros dolog, de vannak károsabbak is, amit viszont nem tiltanak.
A statisztikák szerint egyre több nő néz rendszeresen pornót és egyre inkább a normálistól elütőeket. Az ilyesmi hat a pszichére, én pedig szeretem a perverz lányokat, szóval vannak a pornózásnak előnyei is.
Mint szinte mindenben,véleményem szerint itt is az arányokon múlik minden. Az arany középút,nem szabad rabjává válni és helyén kell kezelni. Megvallom-ugyan ritkán-de én is nézek időnként ilyesmit,ha épp kedvem van (sőt még ritkábban közösen is). A párom csak igazi/amatőr filmeket néz-nem hivatásos pornót. Én inkább az ún . érzelmes pornót nézem meg szívesen (amiről lejön,hogy direkt állandó szerelmes párokat szerződtettek),amolyan honeymoon szex jellegűt. Semmi gond a pornóval,amíg tudjuk,hogy mire szolgál-és hogy mennyi köze van a valósághoz. Én egyébként gyártanék direkt felvilágosító/tizenéveseknek való pornót,mert ők azok a tapasztalatlan fiúk/lányok akiket azért félre vihet egy-egy hivatásos pornó oldal. A lányokat pl a szerszámok méretét illetően, a női viselkedés mintákat illetően (pl soha,de soha nem engedném,hogy terhes/szoptató nők szerepeljenek ilyesmiben,meg a szado-mazo dolgokat is nagyon erősen szabályoznám).
A fiúknál az vihet félre,hogy ha valaki csak hivatásos hardcore oldalakon nő fel,pont a lényeget nem fogja látni,azt,hogy a szex egymás kölcsönös örömszerzésére lett “kitalálva” első sorban gyermeknemzés céljából (ha nem lenne ilyen jó,ugyan ki csinálná…?). Magyarul nem minden nő (félek arányokat írni,de szerintem a többség nem) szereti,ha húzzák a haját,csapkodják a fenekét,nyomják a fejét és a nők többsége (ebben biztos vagyok-persze vannak nők akikre nem érvényes) nem análisan tud kielégülni.
Szóval tiltani nem,mértékkel nézni (akár közösen) igen! És nem elfelejteni,hogy szex valóban érzelmekkel a legjobb,nincs annál nagyobb vágyfokozó,ha látod a szerelmed/partnered örömét.
Ha valaki védekezni szeretne, akkor lehet, hogy álságos dolog volna ezzel, de én nem egy védekezést megfogalmazni szándékoztam, csak rácsodálkozni arra, hogy miként borulnak fel a prioritások, ha a nőknek-feministáknak nem tetszik valami… – Mert tényleg többször hallottam már ezt a felvetést, szerintem Zoli sem saját kútfőből merítette a gondolatot.
Lehet, hogy azért is ezzel foglalkozom inkább, mert egyébként azt sem látom bizonyítottnak, hogy a pornó különösebben káros lenne. Szerintem kétszer annyi pozitív pszichoszuxális hatását tudnám felsorolni az erotikus filmek nézésnek, mint amennyi negatívat (a túlzásba vitelének).
Tudomásom szerint nincsenek átfogó vizsgálatok a tárgykörben. Ráadásul az emberi szexualitásnak olyannyira sok aspektusa van hogy ez nagyon nehéz is lenne.
Úgy gondolom hogy egyesek számára komoly függőséget tud okozni annak minden negatív következményével, mások számára viszont ez nem jelent problémát. Más függőségekkel is ugyanez a helyzet. Önmagában a rendszeres alkoholfogyasztás sem szükségszerűen tesz mindenkit alkoholistává.
Viszont nem gondolnám hogy jó ha az emberi szexualitásról az első benyomásokat bárki is a pornófilmekből szerzi. Ennek már lehetnek igen komoly, tartós negatív következményei.
Szerinted az emberek hány százaléka mondhatja el magáról, hogy az első benyomásait a szexualitásról nem az erotikus ábrázolásokból, a pornográfiából merítette? Szerintem kb 0. :)
Ennek megfelelően szerintem az életszerű, helyes problémafelvetés csak az lehet, hogy milyen pornográfiából “érdemes” egy szexkezdőnek merítenie…
Emlékszem a középiskola első osztályában a szexuális felvilágosítás keretében egy olyan felvilágosító filmet vetíttek le nekünk a suliban, amivel kapcsolatban bennem az a benyomás támadt, hogy lényegében pornográfia… És őszintén szólva számomra kínos volt a csoportos pornónézés… Sajnos a címére már nem emlékszem. Persze ez a nyolcvanas évek… Kicsit más volt a pornográfia és az arról alkotott fogalom is akkortájt…
Az erotikus ábrázolás és a pornó között világnyi különbségek vannak.
Egy közkeletű meghatározás szerint az különbözteti meg az erotikus ábrázolást a pornográfiától, hogy az utóbbiban genitáliákat is megjelenítenek. Nekem nem tűnik világnyi különbségnek… – Vagy a te meghatározásod szerint más a pornográfia?
Más. Az erotikus ábrázolás nem szűkíti le a szexualitás jelenségét közvetlenül és kizárólagosan a testi érintkezésre.
Az erotika érzékeket kelt fel, míg a pornográfia érzékeket lakat jól (gyakran a teljes telítődésig).
Jól értem, hogy ebből akkor az következik, hogy véleményed szerint a szexkezdő lényegében bármilyen “pornót” nézhet a negatív hatások kockázata nélkül; a lényeg, hogy ne “lakjanak vele jól” az érzékei? – Persze feltételezem más kritériumait is felállítanád a káros pornográfiának…
ezt írtam: “Viszont nem gondolnám hogy jó az emberi szexualitásról az első benyomásokat bárki is a pornófilmekből szerzi”. Nem tudom hogy lett belőle ez: “a szexkezdő lényegében bármilyen “pornót” nézhet a negatív hatások kockázata nélkül;”
“…nem gondolnám hogy jó az emberi szexualitásról az első benyomásokat bárki is a pornófilmekből szerzi” >> “az erotikus ábrázolás és a pornó között világnyi különbségek vannak” >> “Az erotika érzékeket kelt fel, míg a pornográfia érzékeket lakat jól (gyakran a teljes telítődésig).”
Tehát az erotika nem káros, a pornó az, mert jóllakatja az érzékeket, ezért ha jól értelek, veszélyeket hordoz a szexkezdők (vagy mások) számára. Ha csak ezt az egy kritériumot állítanád fel a pornó károsságára, akkor ebből következne az a kijelentés, de mint írtam, feltételezem, hogy hibás a következtetésem, mert azt hiszem, hogy más kritériumokat is felállítasz a pornó károsságával kapcsolatban. Ezek iránt érdeklődtem volna…
A betiltással sokszor az a legnagyobb gond, hogy pont visszafelé üt. Ha például ezt betiltatnák és ismerkedni küldenének, már juszt is azt mondanám, hogy kapjátok be a dorongot.
Hát igen.. Már a legelső mondat “üt”…
Az embernek igen hamar rá kell jönnie hogy nem tudja megváltani a világot… (És ami a lényeg: JOGOSAN érzi ezt mindenki..) És ha jogosan érezzük ezt akkor jön a cinizmus..
A életcinizmus nem más, mint: A NEM MEGOLDHATÓ PROBLÉMÁRA VALÓ TEHETETLEN EMBERI REAKCIÓ.. (Hál istennek azért sok idealista, infantilis ember él a földön hogy ez ne legyen kezelhetetlen probléma…:)) )
Na ez felháborító volt! Bár egy mukkot se értek belőle de nézni is rossz volt! :D
A videó lényege arról szól, hogy egy színesbőrű genderprofesszornő szerint a maszkulinitás végülis még csak-csak, úgy-ahogy el is viselhető lehetne talán a nők számára, ha nagyon-nagyon muszály, no de a fehér férfiak maszkulinitása, na hát az semmiképpen sem.
Végül is, tolerancia ide vagy oda, valahol azért a bal-liberálisoknak is meg kell húzniuk a határvonalat, nem igaz?