A HírTv egymás után szólaltatta meg híranyagában a Máltai Szeretetszolgálatot, Gulyás Gergely FIDESZ frakcióvezető helyettest, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és Sebián-Petrovszki Lászlót a DK pártigazgatóját.
A híranyagból kiemelésre érdemesek Semjén Zsolt szavai:
Arról van szó, hogy a népnek joga van tudni, hogy az ngo-kat ki finanszírozza. Az, hogy van néhány ember, akiknek ez esetleg kellemetlen, és nem tetszik, az az ő problémájuk. Inkább meg kell, hogy erősítsen minket józan ész alapján az, hogyha ilyen erőket tudnak mozgósítani, ilyen hálózataik vannak, és az ügynökrendszerükön keresztül ilyen demonstrációt szerveznek, és egyébként nemzetközi erőket is mozgatnak, pont ez hívja fel arra a veszélyre a figyelmet, hogy akkor Magyarország érdekével ellentétesen is képesek bizonyos aktivitást kifejteni. Következésképpen, annál inkább joga van tudni a magyar népnek, hogy kik ezek, és ki fizeti őket.
Naná, miért, mit gondoltatok? Hogy az átlag dolgozó, nem a fegyveres erőknél szolgáló (aka. civil) magyar emberek eddig csak a fogukat szívva tűrtek és tűrtek, de most végleg betelt náluk a pohár azzal, hogy a fasiszta Orbánék ellehetetlenítik a CEU-n a Gender-szakot? Persze hogy a (((globális liberál-bolsevik hálózat))) szervezi a tüntiket!
Kulturális háború zajlik. Donald Trump győzelmével sokáig úgy nézett ki, paradigmaváltás lesz a világban, és globálisan is kitakarítják a kulturális marxizmust az életünkből. Trump legfőbb ellenlábasa (((Soros György))), ő a kultúrmarxizmus terjesztésének legfőbb anyagi támogatója, a liberál-bolsevikok Trump-ellenes amerikai tüntijeit is finanszírozó pénzember. Orbánék azért most mentek neki a CEU-nak, mert számítottak arra, hogy a Trump-kormány Amerikája kihátrál a CEU mögül a közös ellenség ellen vívott harcban.
A zavart az erőben az okozza, hogy az “Amerca Firster” Steve Bannon-t kiszorította Trump legbelső tanácsadói köréből (((Jared Kushner))), Ivanka Trump férje, aki “Israel Firster”. (((Jared Kushner))) mégsem tűrheti, hogy sorstalantársaival holmi európai fasiszták packázzanak, (((Soros György))) ide vagy oda. (((Jared Kushner))) hatása a szíriai beavatkozás, és az ő hatására maradt ott az amerikai külügy a CEU mögött. Sajnos. De hát senki sem mondta hogy könnyű lesz, és hogy a kulturális háború szépen önmagától megnyeri majd magát nekünk a mi érdekünkben…
Ez is egy értelmezés.
A másik értelmezés meg az, hogy vannak civil szervezetek, amelyek időnként rávilágítanak az Orbán-rendszer lopásaira, disznóságaira. És a feminista, gender-marhaság kiválóan alkalmas arra, hogy ezzel bekenjék a civil-szervezetek szféráját, és könnyebben beadhassák a nemzetnek, hogy miért is kell felszámolni ezeket a szervezeteket.
Nem kéne abba a hibába esni, hogy fekete-fehérben látjuk a világot, hogy a jó és a rossz harcának lássuk azt, amit a mostani vezetésünk művel a kulturmarxistákkal. Nem. Két ganéj küzdelme zajlik most. Egy ideológiai marhaság, egy butaság harcol egy tolvaj, korrupt bandával, amely nem kevésbé buta ideológia mögé próbál bújni
Attól, hogy fel kell tüntetni a nevükben a külföldi finanszírozást, még nem számolják fel őket, ne beszéljenek butaságot. Az amerikai FARA törvény álítólag sokkal szigorúbb a tegnapi híradó szerint.
Gondoljátok végig, hogy eddig melyik kormány nem csinált botrányokat folyamatosan?
Amelyik zokszó nélkül befeküdt az erősebbnek?
Én úgy látom, hogy Orbánék azért lopnak, mert a rendszerváltás után a komcsik kiosztották maguknak a nép verejtékes munkájával felépített közös vagyonát, és ennek a gazdasági túlhatalomnak az ellensúlyozására kellett nekik kialakítsák a saját gazdasági bázist és hátteret.
Sajnos ez lopással ment a leggyorsabban, és sajnos ez megint ahhoz vezetett, hogy érdemtelenül és teljesítmény nélkül, igazságtalanul jutottak emberek nagy vagyonhoz.
Ez erkölcsileg elfogadhatatlan, ugyanakkor magyarázza, hogy miért gondolja azt a nép, hogy ennek ellenére hatalmon maradhatnak – ha és ameddig az élet minden egyéb területén a magyar nemzeti érdekek mentén politizálnak. És itt kapcsolódik be a CEU ügye.
Teszek egy fogadalmat, és ha eltérek tőle, nyugodtan koppintsatok a fejemre. De ígérem, nem fogok tőle eltérni…
Olvasom és hallgatom, hogyan nyilatkozik Puzsér Róbert a CEU-ügyről. A következő jön le a megnyilatkozásaiból. Ugyebár, az Orbán-kormány felülvizsgálja a Norvég Civil Alapot; ígéretet tesz, hogy kitiltja az országból azokat a civil szervezeteket, amelyek külföldről kapott pénzekből bomlasztják a magyar társadalmat; bezáratná a CEU-t. Puzsér szerint mindezzel a kormány MEGTÁMADJA A CIVIL TÁRSADALMAT. Látszik, hogy semmit sem ért a jelenlegi helyzetből.
Európa veszélyben van két irányból is:
1, a migránshordákkal jön be a szélsőséges iszlám
2, a Soros által pénzelt szervezetek, intézmények és csoportok gyengítik folyamatosan az európai társadalmakat
Ez radikális helyzet, ami radikális intézkedéseket követel!
Puzsér meg itt papol a civil társadalom megtámadásáról. Igazából igaza van: az iszlám harcosai és Soros mesterkedései tényleg veszélyt jelentenek a valódi civil társadalomra. Puzsér alárendeli a belpolitikai történteket az Orbán-fóbiájának, ami aztán hozza az ostobábbnál ostobább okfejtéseket.
Most éppen Áder Jánosra haragszik, mert aláírta a Lex CEU-t (a legutóbbi Szabadfogás adás).
„Ami most az országgal, a civilekkel, mindannyiunkkal történik, természetesen a Fidesz bűne – ugyanakkor a baloldal felelőssége. Minden parlamenti képviselőnek fel kell állnia, akinek köze volt a Gyurcsány-korszakhoz! Ha nem tudják megvédeni a civil hátországukat, ha az ő hatalomvágyuk, korruptságuk és alkalmatlanságuk miatt idáig jutott az ország, akkor adják át a stafétát, de sürgősen! Adják át a TASZ-nak, az Átlátszónak, a Helsinki Bizottságnak, a cigányok meg a melegek jogait védő szervezeteknek, az újbalos mozgalmaknak és a szakszervezeteknek! Vezessék azok az ellenzéket, akik valóban dolgoznak, akiket a nemzeti együttműködés is az ellenzékének lát! Habony okos: pontosan tudja, honnan lehet legyőzni őt. A kapzsiságon és a féltékenységen egyszer egy évszázadban felülkerekedhetne a józan ész! Nem arra kell figyelni, amit Orbán mond, hanem arra, amit tesz. A civil világ a valódi ellenzék.”
Puzsér semmit nem ért a jelenlegi válságból. Nem érti a Soros-jelenséget, a CEU jelentette veszélyt, a civil társadalom valódi válságát.
Unom azt, hogy folyamatosan elismerősen szól olyan szervezetekről, amik habozás nélkül migránsbarát és férfiellenes rendelkezések tucatjait hoznák be az országba, ha megszereznék a hatalmat: így az LMP-t, a 4K!-t, a Momentumot és a TASZ-t.
Puzsér belpolitikai helyzetértékelésének nagy részét az Orbán-fóbia tölti ki. Nevetséges!
Ez az utolsó olyan kommentem, ahol megemlítem ezt a pojácát. Több kommentet nem szánok. Csalódás.
Vitatkozni mindig érdemes, de ha úgy érzed, hogy immár azt sem érdemli meg…
Egyébként Puzsér vastagon önellentmondásokba keveredik. A gender studies veszélyeit jól ismeri fel… Tudjuk, hogy Soros ennek a terjesztésében is nagy részt vállal… Tehát tevékenysége komoly társadalmi károkat rejt ebben a tekintetben is… Soros privilégiumok alapján működteti jelen formájában a CEU-t… – Mégis milyen összefüggések alapján veheti védelmébe mindezt valaki? – Puzsér agya zárlatot kapott… A férfiügyek-antifeminizmus iránti elkötelezettsége messze alulmúlja a balliberális politika iránti elvakult elkötelezettségét… – Nehéz lehet így eldönteni (neki önmagának) hogy ki is ő valójában…
Amúgy értem én, hogy ő is érzékeli, hogy nem létezik hiteles ellenzék… Ha aztán ahelyett a sorosbérencekben látja meg a hiteles ellenzéket, az egy “érdekes” dolog… Lefordítom a szavait: Orbán hiteles “magyar” ellenzéke maga Soros György… – Nevetséges! – Nem kérdés, Puszér egy vérbeli internacionalista balliberális.
Ezt a kormánybuktatást majd jó sokáig várhatja még Puzsér, mert ennek a fajta ellenzéknek a tömegbázisa maximum az a pár ezer, tavaszi szüneten lévő, Budpaseti, besörözött, beszívott, gimnazista-egyetemista, libsi palánta, hülyegyerek, akik a “bajszos szar” című tüntető-techno-zenére ugrándoznak még egy kicsit éjjelente a jövő heti iskolakezdésig…
“Vitatkozni mindig érdemes, de ha úgy érzed, hogy immár azt sem érdemli meg…”
Mondjuk érdemes lenne egyszer kísérletet tenni a felvilágosítására. Amilyen radikális migránskérdésben, talán meg lehetne győzni a LexCEU-témában is.
Nem azt ígérted, hogy nem emlegeted többet? :-)
Csak AlterEgo nekem szánt ironikus megjegyzésére (arra az egy mondatra) válaszoltam. Egyébként ha valaki tisztelt egy személyt, aki jelen pillanatban lerombolja a saját méltóságát, akkor nehéz a szembenézés a csalódással. Puzsér nekem egy kibaszott nagy csalódás.
Igyekszem megfelelni a fogadalmamnak, ugyanakkor folyamatosan eljátszok a gondolattal (miközben igyekszem elhárítani magamtól), hogy megpróbálok összehozni Puzsér Róbert és Csuzi Attila között egy személyes találkozót. (Persze lehet, hogy kevés vagyok hozzá.)
Mindegy. Lehet, hogy még túl idealista vagyok. Előfordulhat, hogy azoknak van igaza, akik szerint Puzsér csak egy celeb.
Egy biztos: cikk- és videóanyagokat nem fogok már tőle linkelni.
Róbert és Rita egy kettéhasadt androgün két fele. Pont.
Káprázatos volt, mikor tegnap Rita a nép élére állt :D
A gettó élére.
Kérdésem a következő: Puzsér egy teljesen önálló, független, autonóm értelmiségi gondolkodó saját platformmal, vagy azért be van kötve valahova? Nem tudom, azért kérdezem. De a válaszban lehet elrejtve a kérdésedre adható válasz.
Puzsérben semmi rendkívüli nincs, a progresszív skizofrénia tüneteit nyújtja. Arra építi az identitását, hogy másokat kritizál, lehord, megszégyenít, de mikor őt minősítik a neten, cyberbullying-ot kiált és totális cenzúrát alkalmaz.
http://media.mandiner.hu/cikk/20170110_puzser_robert_elfogytam_felorolt_a_kommentfal_felzabalt_a_sajat_szektam
Figyeljük meg a szóhasználatot! Puzsér elitista gőgjében trollnak nyilvánítja a más véleményen lévőket, akárcsak egy 444-szerkesztő.
„A politikai válságot katonai síkra kell terelni, mégpedig úgy, hogy erőszakos cselekedetekkel rákényszerítsék a hatalmon lévő állami szerveket a hadiállapot kihirdetésére. Ez a legtöbb esetben elidegeníti a lakosság túlnyomó többségét az államtól, akik az állami szerveket hibáztatják majd a kialakult helyzetért.”
A marxista gerilllák aranyszabálya 1969-ből.
Elég álszent a kérdés:
“A civilek vagy a cégek átláthatósága állítja meg előbb a terrorizmust?”
https://mtvsz.hu/a_civilek_vagy_a_cegek_atlathatosaga_allitja_meg_elobb_a_terrorizmust
A válasz olyan egyszerű, mint egy pofon:
Az lenne az ideális, ha Magyarországon az összes párt, az összes cég és az összes civil szervezet átlátható lenne a magyar társadalom számára.
(Persze a Soros Alapítvány mind a pártokat, mind a cégeket, mind a civil szervezeteket zsebre rakja, ha úgy hozza érdeke!)