A balliberális autokrácia természetrajza

Nem régen történt, hogy a magrebiek megmentője, Macron frissen megválasztott francia elnökként kijelentette, hogy a francia köztársaság történelmében mindeddig ismeretlen „Első Dáma” státusszal kívánja felruházni nejét és ehhez még törvényt is módosítana. Az igényesebb közönség itt nyilván felszisszen és a laptop-gyötörte elmék mélyéről régi olvasmányemlékek törhetnek elő: az Első Disznó, aki központi szerepet játszik George Orwell Állatfarm című regényében, mert az egyenlők közt mindig vannak még egyenlőbbek.

A „kulturális baloldal” mezsgyéjén szárba szökött posztmodernitás elitje immár tudatosan él az imázs-építés eszközeivel – a kétezres évek politikuseszménye visszatért a vezérelvhez. Obama kampánygyűlésein milliókat ért tömegpszichózis: „Vezérre van szükségünk, aki megérinti lelkünket, mert a lelkünk összetört, romokban hever” – fogalmazott Michelle, a Nemzetvezető asszonya. Míg Obama messianisztikus népvezérré válhatott, addig Trudeau ifjú királyfiként tündököl, Macron pedig a Vének Tanácsát feloszlató Első Konzulnak a hasonmása, ő Napóleon kicsiben. Érdekes szociológiai látkép az egyenlőségelvű társadalom korából: több évszázad nyugati „fejlődése” után előtérbe kerül az egyszemélyi uralom, az oligarchia helyébe újra a türannisz lép.

imperial_obamaAz Atlanti-óceán két partján olyan rezsimeket találni, melyek leginkább talán a baloldali autokrácia terminusával írhatóak le. Közös vonásuk a népszuverenitás elvének kétségbe vonása, a pártok feletti nagykoalíciók jelenléte, a nemzeti erők kriminalizálása, a kultúra és az oktatás feletti totális kontroll. Baloldaliak, mivel határozott társadalmi tervezést hirdetnek. Az viszont kérdéses, hogy milyen szellemi talajon állva utasítják el a konzervatív hagyományokat, a hagyományos családot és közerkölcsöt. Autokratikusak, mivel a politikai vezető személyes karizmája teszi lehetővé a hatalom gyakorlását. Autoriterek, mert a hatalom birtoklását a leválthatatlan politikai kaszt súlyára és az állam kultuszára alapozzák. A posztmodern baloldal mélységesen tekintélyuralmi és konformista.

Sokatmondó, hogy a mérvadó balliberális értelmiség gyakori érve a tekintélyelvre hivatkozás (argumentum ad verecundiam), a copypaste-érvelés: a bizonyítékok és Nagy Nevek kaleidoszkópjában egymás mellé kerül Ferenc pápa és Habermas, Sólyom és Jeszenszky, Merkel asszony és Che Guevara. A droidművészek és robotfeministák utolsó nemzedéke nem lázad, csak direktívákat követ. Hasonlóan autoriter felfogást találni a balra tolódott társadalomtudományi szféra esetében is. Például nemrég a genderiparhoz sok szállal fűződő Magyar Tudományos Akadémia elnöke látványosan védelmébe vette a feminista áltudományt – vitára pedig nem kerülhetett sor, a hatalmon lévő nézetek támadhatatlanok. 1989 előtt mintha lehetett volna óvatosan bírálni a történelmi materializmust; még a Kádár-érában is jobban ügyeltek a formalitásokra…

* * *

Néhány éve a Királyok Visszatérte blog egy érdekes beszédtémát pedzegetett: miért kedveli a baloldali elit a Trónok harca sorozatot? – Nyugaton szociológiai értelemben az SJW-k, a „társadalmi igazság harcosai” képezik az új arisztokráciát, ám annak értékei nélkül: nem tűnik véletlennek, hogy oly gyakran egy a köznépet mélyen megvető, középkori szellemiségű vezetőréteggel azonosulnak. A balliberális rezsim kettős erkölcsöt követ. Míg az SJW-k a társadalom erőszakmentesítést hirdetik, ők maguk egy évtizedek óta nem tapasztalt erőszakkultusz hívei. Míg a heteroszexuális, fehér férfiakat kiherélik, addig a keleti parti elit akár pedofil partikat is látogathat. Míg a „fehér prolikra” a radikális egalitárianizmus kényszerzubbonyát húzzák, addig az SJW-k a középkori uralkodók pompáját imitálják. Vessünk csak egy pillantást arra, ahogyan a magyar romkocsmák népe bázisdemokráciáért hisztizik, de a számukra kedvezőtlen választási eredményeket elvetik és nyíltan semmibe szeretnék venni – szembetűnő, hogy legbelül minden SJW elitista.

Sokszor halljuk, hogy nemzetközi elit kultúrájában, életmódjában, fogyasztási szokásaiban mi minden tér el a tömegektől. Bár a társadalmi folyamatok vége aligha becsülhető még, megállapíthatjuk, hogy a baloldali oligarchia zárt kaszttá merevedett, saját rítusokkal, hősökkel és mitológiával. Erőltetettségével és ízetlenségével különösen kitűnik a Justin Trudeau és Jon Snow (!) között vont párhuzam: alulról jövő, népi hősként ábrázolják a globalista elit emberét. Tételezzük fel jóhiszeműen, hogy így szállnak szembe a Trump-mémekkel. Így lesz a feminista arctámadóból ifjú királyfi, az emberarcú fasizmus hírnöke. A propaganda egyébként köszönőviszonyban sincs a realitással – a kanadai genderállamnak nagyobb hatalma van a gyermeknevelés és a család felett, mint bármely korábbi kommunista diktatúrának.

A világjobbító laptop-anarchizmus és az autoriter hatalomgyakorlás közötti kognitív disszonanciának vége: megérkeztek az új idők új jakobinusai.

Egy diktatúra kiépülése nem pusztán a hatalomkoncentráción múlik, hanem a vezetők lelkialkatán. Kanada, Svédország vagy a Merkel-rezsim elfojthatta ugyan a nép akaratát, de formálisan fenntartotta a polgári demokrácia kereteit – úgy tűnik, ennek a rendszernek nemsokára vége. Egyrészt létrejött egy minden korábbinál cinikusabb és amorálisabb politikuskaszt, mely nyíltan vallja magát ideológia nélkülinek. A nyugati politikuskaszt jólneveltsége, civilizáltsága ezidáig megakadályozta a totalitarizmus térhódítását – ezidáig, mert úgy tűnik, országaik élére rendre olyan gátlástalan szociopaták kerülnek, akiknek semmit sem mond a Történelem.

Ugyancsak egyfajta diktatúra kialakulására utalhat a Közép-Európa ellen zajló médiaháború. A gyakran hangoztatott „jobboldali autoriter rezsim” címke valójában nem több, mint a nyugati baloldal pszichológiai kivetítése. Azzal vádolják a konzervatívokat, amit ők maguk évtizedek óta módszeresen elkövetnek. Érthető módon szükségük van egy virtuális diktatúrára, amelyre riogatásként mutogathatnak, mint saját diktatúrájuk félelmetes alternatívájára.

13 votes, average: 4,69 out of 513 votes, average: 4,69 out of 513 votes, average: 4,69 out of 513 votes, average: 4,69 out of 513 votes, average: 4,69 out of 5 13 olvasó átlagosan 4,69 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Berengar

7
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
3 Egyéni hozzászólás
4 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
4 Hozzászólások szerzői
ulomenenthe hermitPillanatragasztóAlter Ego Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

A magam részéről ezekben a gondolatokban csak egy újabb alátámasztását látom annak, hogy korunkban nem igazán létezik valódi baloldal. A balliberálisoknak szerintem nem túl sok közük van mindahhoz, amit a baloldali gondolkodásban értéknek lehet nevezni és okkal kér számon ez a cikk is dolgokat. Egyébként már Marx is ismert egy jelenséget, amit ő “burzsoá szocializmusnak” nevezett: egyes politikai törekvések már akkor is baloldalinak igyekeztek magukat beállítani és látszatügyekkel elterelni a figyelmet a lényegesebb társadalmi problémákról. Ez a “baloldal” elve egy kicsit sem népképviselet, hiszen nem csak a viselkedését tekintve arisztokratikus, elitista, hanem a társadalmi eredetét, helyzetét tekintve is. Jó példa erre kedvencünk, Soros György is, aki dollármilliárdosként tisztességtelen és társadalmilag súlyosan káros gazdasági és politikai üzelmek sorozatának elkövetőjeként (még a saját zsidó testvérei elleni atrocitások kivitelezésében is lelkiismeret furdalás nélkül vállalt részt “keresztapja” mellett) igyekszik önmagát filantrópnak, baloldalinak eladni, miközben senki nem tudja pontosan, hogy milyen valódi politikai szándékok ügynöke. Egyébiránt a cikk elején felemlegetett Orwell (az egyéb vélekedésekkel szemben) nem a baloldaliságot vagy a kommunizmust kritizálta, hiszen önmaga is kommunista volt, hanem azokat, akik annak nevében diktatúrát építettek.

Sajnos pont azok vannak a legjobban megvezetve, akiknek a gondolkodása egyébként érzékeny lenne a valódi társadalmi problémákra, csakhogy azok felvetése helyett kapják figyelemelvonásképpen a permanens trockista hangulatkeltést olyan hazug látszatügyekkel és ellenségképekkel, mint  “a nők patriarchális elnyomása”, továbbá a “ciszheterók” és a “privilégizált fehér férfiak” és a nemzetalkotó többség állítólagos rémuralma és mindezek árukapcsolásban: “hófehér nagymagyar férfiak”, ugye? –  A valódi baloldali politikai kezdeményezéseknek meg semmi esélye, már régen megölte még a hírét is a szándékos kontraszelekció.

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Ez a szokásos “de ez nem az igazi kommunizmus volt, próbáljuk meg újra” érvelés. De igen. Ez a bal oldal. Megnézheted a polgárháború szélén álló Venezuelát, a Bernie Sanders fanok nedves álmát. Ez a valódi és egyetlen bal oldal igazi arca.

Alter Ego
Szerkesztő

Nem lehet szokásos, mert én ilyet még nem mondtam. Nem is mondhattam volna olyat, hogy “próbáljuk meg újra”, mert én semmilyen próbálkozást eleve nem is ismerek. Maradjunk talán annyiban, hogy a véleményem ezügyben egybecseng a kommunista Orwell véleményével: amit ismerünk, annak semmi köze a kommunizmushoz. A bolsevizmus, a szovjetizmus, a sztálinizmus, a trockizmus egészen biztosan nem kommunizmus, minden ezzel szemben álló vélekedés ellenére sem.

Semmit mást nem is kell megpróbálnia egy modern államnak, csak jólétet, jól szervezett szociális biztonságot teremteni minden állampolgár számára, “az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell” (elve mi másért is tartanánk fenn az államot, minthogy például ezt is szavatolja), az már lényegtelen, hogy azt a jóléti államrendet ki minek akarja nevezni. Ha igazad van és “a valódi és egyetlen bal oldal igazi arca” valami más és nem ezt akarja, akkor minden bizonnyal egy ilyen törekvés nem is lehet “baloldali” törekvés… de az már mindegy is…

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Valóban, a kommunizmusnak tényleg két fajtája van: van az utopisztikus, szivárványszínű unikornisfingos hippi vágyálom, meg van a megvalósult kommunizmus a milliónyi hullával, összetört nemzetekkel a háta mögött. Mindenki maga döntheti el, hogy a kettő között melyik a “valódi” kommunizmus. Ha akarod, struccként viselkedve nevezheted a megvalósult kommunizmust valami másnak, a tényeken nem változtat.
A valóságban kommunizmus nem más, mint a totális hatalom megszerzése érdekében az alsóbb néprétegeknek eladott olcsó drog.

Az sem egyértelmű, hogy az államnak feladata lenne jólétet és szociális biztonságot teremteni az állampolgárok számára. Ha javasolhatom, a Marx és Slavoj Zizek könyvek közötti szünetben néha felkerülhetne az olvasólistára Hayek, M. Friedman, vagy Sowell is.

Alter Ego
Szerkesztő

Arra a Milton Friedman-ra gondolsz, akinek a hülyeségének a világgazdasági válságot köszönhetjük sok közgazdász szerint? Biztosan okos zsidó pénzember volt, de úgy tűnik, semmivel sem volt tévedhetetlenebb, mint Marx… Úgy sejtem, hogy tőle például sokkal többet olvastam már, mint te Marxtól… Pedig érdemes lehet… Marx megindokolta és szükségszerűnek nevezte a kapitalizmus folyamatosan visszatérő váltságait… Friedman meg nem hitt neki… :D

Most akkor én meg mondjam azt Friedman-hoz kapcsolódóan, hogy kétféle kapitalizmus van, az egyik az a lepkefingos, színes, szélesvásznú hollywoodi mesefilm hülye prolik számára, a kapitalista önszabályozásról, a magántőke társadalmi szerepvállalásáról és szolidaritásáról, és az a másik, amely a világszerte tömegével megnyomorodott, elhajléktalanodott, 2 dollárért otthonából kiperelt, öngyilkosságba hajszolt, felfordult emberek és a rajtuk pezsgőt vedelve két pofára röhögcsélő Wall Street-i kapitalisták gusztustalan és lehangoló képét mutatja?

Ahogy elnézem, neked, Friedman rajongóként aztán végképp nem kell a szomszédba menned struccpolitikáért…

Igen, abban egyet értünk, hogy mindenki számára nyitva áll a lehetőség, hogy megkeresse az igazságot…

Amúgy nekem szinte mindegy, hogy valaki jobbról vagy (állítólag) balról államtagadó anarchista, mert a végkifejlet szerintem így is úgyis ugyanaz lehet…

the hermit
Olvasó

A világjobbító laptop-anarchizmus és az autoriter hatalomgyakorlás közötti kognitív disszonanciának vége: megérkeztek az új idők új jakobinusai.


Ugyanakkor megjelent az ellenpont is: amit Amerikában, vagy Kelet-Európában láthatunk, az lényegében a plebs elitellenes lázadása, ezért tudott nyerni Trump, ésatöbbi. A baloldali elit ugyanis végletekig képmutató, és ez azért ma már szignifikáns tömegek számára elfogadhatatlan.

Érdekes szociológiai látkép az egyenlőségelvű társadalom korából: több évszázad nyugati „fejlődése” után előtérbe kerül az egyszemélyi uralom, az oligarchia helyébe újra a türannisz lép.

Mindez azért lehetséges, mert menet közben beleütköztünk a demokráciának nevezett eszmerendszer tökéletlenségeibe. Úgy is mondhatnánk, az ideák tetszetősek ugyan, de a való élet sokszor egészen brutálisan mutatja az utat.

ulomenen
Újságíró

“A Fehér Ember Terhe (The White Man’s burden)  Rudyard Kipling 1899-ben írt híres verse, melynek- tudtommal- nem volt még eddig magyar fordítása. A mondanivalója a mai napig aktuális, annyi különbséggel, hogy már nem kell elküldeni a legjobbjainkat. A legrosszabbjaink hozzák helybe a “félig ördög- félig gyermekek”-et… “

http://perszeusz.blog.hu/2017/08/13/a_feher_ember_terhe