Nem szokásom a nekrológírás, de tegnap egy olyan ember távozott az élők sorából, akinek halála megérdemel néhány sort egy férfi magazinban. Hugh Hefnerrel az 20. század második felének egyik meghatározó kulturális ikonja távozott. Életének ismertetése helyett, inkább az általa és a Playboy által betöltött szereppel foglalkoznék.
Az én generációm tagjainak többsége, akik a 80-as évek végén és a 90-es évek elején kamaszodtak szépen fotózott női aktokkal szinte biztosan a Playboyban találkoztak életükben először. Ezek a képek jelentették a női testtel és a szexualitással a legelső vizuális élményt számunkra. A pornó magazinok és filmek még nem jöttek át kellő számban a bomladozó vasfüggönyön, de a Playboy magazint megértő mosollyal engedték át a határőrök, már ha egyáltalán megtaláltak a ruhák közé becsomagolt példányokat. Jómagam kb. 1988 táján találkoztam először a Playboy-jal. Egy amerikai kiadás volt, melyet a haverom kint élő nagybátyja hozott egy hazalátogatás alkalmával. Nem vagyok álszent, az első 10-20 átlapozás, szinte kizárólag a fotókat érintette. A nyuszik természetesen gyönyörűek voltak és nem kevés vizuális emléket raktároztam el belőlük a későbbiekre. Korlátozott angoltudásom nem tette lehetővé a cikkek elolvasását, de már a címekből és a képekből feltűnt, hogy mennyi olyan híres ember publikál és szerepel a lapban, akikről mi, a kis elzárt, közép-európai szocialista ország polgárai is hallottunk már. Irodalmárok, színészek, zenészek, az angolszász kultúra híres és hírhedt szereplői. Emellett pedig ott voltak a sportautók, jachtok, drága karórák és elegáns öltönyök számunkra teljesen ismeretlen világa. A Playboy számunkra a nyugati férfiparadicsom, kicsit sznob, de stílusos bemutatását jelentette.
Hefner maga volt a Playboy. Senki nem testesítette meg önmagában a saját lapját, brandjét ennyire hitelesen. Tegye minden férfi a szívére a kezét! Nem úgy akartunk, sőt akarunk élni sokszor, mint ahogyan Ő élt? Létrehozni valami nagyot, amit megismertetünk az egész világgal és eközben dollármilliomossá válni és szebbnél szebb lányokkal megosztani az életünket egy medencés villában? Tette mindezt úgy, hogy volt egy morális és ízlésbeli határ, amit sem Ő, sem a magazin nem lépett át. A Playboy sosem a teregette ki a politikusok és sztárok szexuális eltévelyedéseit, ahogyan azt tette Larry Flint Hustler magazinja, és sosem mutatta be a nőket lealacsonyító módon. Persze sok feminista támadta a lapot azzal, hogy tárgyiasítja a női testet. Nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a férfi szexualitás vizuális alapú. Tény, hogy az utóbbi években a lapban megjelent képeken túl sok volt a photoshop és olyan bakik is becsúsztak, mint amikor a magyar kiadásban, az egyik modell köldökét nemes egyszerűséggel leradírozták a fotóról. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy a képanyag minősége, és nemcsak az aktok esetében, a magazin legnagyobb erőssége.
Lehetett az öreget szeretni, vagy nem szeretni, például az utolsó évtizedekben sokan kinevették, amiért 70 felett is fiatal lányokkal élt együtt, vagy amikor az aktuális playmate, akit feleségül akart venni, visszamondta a partit a nagy napon. Pedig Hugh Hefner nem csinált mást, mint ugyanazt az életstílust élte és képviselte, amit 40 évvel azelőtt kialakított. Azt se felejtsük el, hogy a gazdagodás és a partizás mellett, sokat jótékonykodott és kiállt a szexuális kisebbségek jogai és elfogadása mellett.
Ha létezik számára mennyország, akkor az egy felhő tetején lebegő Playboy Mansion, egy nagy medencével, melynek partján elmaradhatatlan háziköntösében, pipával a kezében, koktélt szürcsöl a meztelen Marilyn Monroe társaságában. Ehhez mi, férfiak itt a földön csak annyit tehetünk hozzá: Thanks for all, Mr. Hef!
A szexualitást direkt sajtóelemmé tette mert volt rá igény. Bűnrészes a hatvanas éveket megelőző világ lerombolásában, értékeinek felprádálásában. Idős korára szexualitása is teljesen eltorzult. Nem követendő minta, nem irigylendő példakép.
Nem is tudtam, hogy ekkora konzervatív vagy. A szexuális forradalom és a szexualitás művészi vagy médiabeli ábrázolása szerintem a férfiak igényeit szolgálja. Nekem kicsit sem ellenségképem. A szex, az csak szex, nyugodtan lehet médiatéma, annál inkább is, mert pont azzal jutunk közelebb ahhoz, hogy a férfiak szexualitás iránti fokozott igénye ne teremtsen alapot a férfiak társadalmi manipulálására.
Én is azon a véleményen vagyok, amin Elek. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy én az ’50-es évek, és tulajdonképpen az azelőtti világ szélsőségesen vaskalapos, még a csókolózást is szélsőséges tabuként kezelő világát akarnám vissza, mint amilyen a Pleasantville nevű filmben van.
De nem észrevenni azt, hogy ez az ember többet ártott, mint segített, nagy hiba…
“kiállt a szexuális kisebbségek jogai és elfogadása mellett”
Nem kár ezért a baromért.
A szexuális kisebbségek elfogadásának és jogainak ügye minden látszat ellenére szerintem valójában erőteljesen férfiügy: a szexuális kisebbségek tagjai és a szabados szexuális életet élők és “alkalmi eltévelyedők” is azt hiszem jelentős mértékben férfiak. Az már egy másik (szomorú) kérdés, hogy a feminizmus és az ultraliberalizmus provokációs eszközként használva lejáratja őket.
A HVG és egyéb genderbalszél médiában persze full kretén módon megy az “ünneplés”, meg a habzó szájjal szidása, hogy a micsoda nőket tárgyiasító nőket prostituáló szörnyeteg aki mekkora hatalmas rombolást végzett, nőkjogai, nemi erőszak kultúra, patriarchális elnyomás meg egy kis tárgyiasítás stb stb
.
Hát úgy látom a cikkíró és a kommentelők véleménye eléggé eltér, és én erre számítottam is.
Magam se kedvelem őt, de nem azért amiért a feministák se, hanem ahogy már fentebb is leírták. A Playboy az egyik fő katalizátora volt a társadalom elszexualizálásának, a komoly felelőssége van annak az erkölcsi fertő kialakításában, amiben a nyugati társadalom éppen most fullad meg.
De a legnagyobb bűne, hogy a nőknek a piedesztálra emelésével egy nyálcsorgató, és szélsőségesen frusztrált, szervilis manginavá alakított több millió férfit.
Rohadjon a pokolban…
Az ilyen újságok, mint a Playboy, egyrészt egy mesterséges szexpiaci hiányt idéznek elő, férfiak elérhetetlen álmává átminősítve a jó nőket. Ezzel adják a lovat a nők alá, akik így egyre inkább túlárazott értéket tulajdonítanak maguknak és pinájuknak, és egyre inkább hiperinflációs árat követelnek meg magukért. A mesterségesen kialakított hiány pedig egy mesterségesen befolyásolt kereslethez vezet, melynek során a férfiak úgy érzik, hogy esélyük sincs egy jó nőre, hacsak meg nem fizetik az orbitális és nevetséges árakat…
Halottakról vagy jót vagy semmit. Nyugodjék békében Hugh Hefner!
Rózevelt egy mocskos büdös féreg kurva volt.
Pontosan. Ezt írtan feljebb. A nőket felemelte egy ilyen pedesztálra (persze csak ameddig huszoévesek), a férfiakból meg frusztrált, nyálcsorgató csicskákat csinált.
Akik ilyen oldalakon ismernek magukra, és kurvára mérgesek lesznek ezért :(
Akkor már inkább mérgesek legyenek egy darabig, mint hülyék és becsapottak nagyon sokáig.
“és egyre inkább hiperinflációs árat követelnek meg magukért.”
A nagy részük tényleg annyit ér, mint a pengő 1946-ban.
“Halottakról vagy jót vagy semmit.”
Valójában úgy szól, hogy igazat vagy semmit. Még a legnagyobb mocskokról is lehet egy-két jó dolgot elmondani haláluk után és egy fordítva is igaz.
Jah, dzsugasvili elintéztetett zsidókat is.
Nem eleget.
Szerintem csak az érem egyik oldalát látod, és ezt az is bizonyítja, hogy a másik oldalon meg pont azért panaszkodnak mert “az ilyen újságok” devalválják a szexuális kapcsolatok emberi értékét.
A társadalom züllesztésében részt vállalni az én értékrendem szerint nem követendő példa.
Ha már a férfiaknak sincs jó véleményük akkor mit szóljak én szürke egérke hogy ezekhez viszonyítjàk a nőket vagyis ilyen ideàlokat kreàlnak ilyen életvitellel mintha dicsőség lenne az ilyen viselkedés.
Ha nem vagy szép, ne kommentelj.
Köszi, de nincs benne a szabályzatban hogy csak szépek írhatnak! :-)
Íratlan szabály.
Értem , akkor a férfiak is csak jóképűek lehetnek!
Minden Férfi úgy szép, ahogy van
ha a világon minden férfi, és nő hibátlan tökéletes, vonzó lenne, és egyforma egzisztenciával rendelkezne, akkor semmilyen “szexpiaci terméknek” nem lenne semmiféle kereslete.. ez persze egy elméleti felvetés.. (a béta férfinak is ugyanúgy a vonzó nő tetszik, mint az alfa férfinak) ebből a keresletből épített üzletet Hefner.. bűnnek nem nevezném… az erkölcsnek pedig nincs helye a “bírósági tárgyalóteremben”…:)
nem Ő volt a világ legerkölcstelenebb embere….(!!)
Minden ember múlandó. Ő sem lehetett kivétel.. RIP.
Ehhez tartozik:
https://isteve.blogspot.com/2009/09/1960s-elite-lib.html
Ő is csak egy komponálója volt a fogyasztói társadalomnak, ha nem lett volna akkor más talál ki ehhez hasonlót.
Ez is csak az elégedetlen fogyasztó kialakulásának egyik állomása. Csak a fogyasztás itt nem közvetlen termék, hanem a férfi-női kapcsolat, amire számtalan iparág épül. Elültették az agyunkban hogy mindig van jobb, szebb nő, elültették a nők agyában hogy mindig van jobb férfi. Persze a tudatunk ellenáll, racionalizál de mégis ott van az az aprócska inger ami minden nap ott motoszkál a fejünkben és azon munkálkodik hogy ne legyünk teljesen elégedettek.
Pont minap gondoltam bele hogy mennyi inger ér minket. Bemész egy plázába (érdemes minél riktábban csak ha nagyon muszáj), sorban üzletek és mind-mind hívogatja az embereket hogy vásároljon. Bemész venni pár alsónadrágot és ha nem vagy fegyelmezett akkor bevásárolsz úgy hogy amiért bementél eredetileg az a 10%-kát sem teszi ki amit végül megvettél. De kimegyek az utcára és ott vannak a plakátok. Bekapcsolom a tv-t ott a reklámok. Megnézek egy filmet, amiben jó eséllyel van egy tucat burkolt reklám (nyilván nem a történelmi filmben). És ugye felmegyek az internetre, közösségi hálóra és ömlik kifelé.
Ellenállsz egy napig, egy hétig, akár hónapokig, de aztán ha van pénzed (vagy hitel) csak veszel valami szart amit bemagyarázol magadnak hogy kell. Az egyik tipikus ilyen eszköz manapság mondjuk a telefon.
Mit lehet tenni? Kiköltözni a pusztába, vagy beállni szerzetesnek, vagy valami izolált populációba ahol nincs technológia. Szerintem az önmegtartóztatás nem működik, legfeljebb a beteges költekezést akadályozza meg, de mindenkit egyszer elér a gyenge pontja. És nem azzal van baj hogy eszközöket veszünk, esetleg olyat is amire nincs is igazán szükség. Hanem ez a folytonos, vagy rendszerűen visszatérő elégedetlenség az ami tönkretesz minket. Az elégedetlenség jó dolog mert késztet a fejlődésre. De a fogyasztói társadalom, okos marketingesek ezt a kis központunkat minden nap próbálják birizgálni, a lényeg hogy menjenek az eladások.
“de mégis ott van az az aprócska inger ami minden nap ott motoszkál a fejünkben és azon munkálkodik hogy ne legyünk teljesen elégedettek.”
“Az első emeleten vannak a nők akik szeretik a szexet.
A másodikon a nők akik szeretik a szexet, és nem bánják ha a férjük időnként elmegy sörözni a cimbikkel.
A harmadik, negyedig, ötödik, hatodik emeleten még SENKI sem járt…”
“Az van Butch, hogy neked most még megvannak az adottságaid. De bármilyen fájdalmas, az adottságok nem tartanak örökké. A te időd nagyjából lejárt! Ez egy baszottul kemény dolog az életben… De olyan dolog, amit tudomásul kell venni. Nézd ez a biznisz telis-tele van önáltató seggfejekkel… Seggfejekkel, akik azt hitték az idővel ők is nemesednek, mint a bor. Ha úgy vesszük, hogy megpimpósodnak, hát úgy igaz. Ha azt hiszed, hogy a korral jobb lesz… Hát nem lesz az… Egyébként is Butch…mit saccolsz? Hány meccs van még benned? Kettő? A bokszban nincs öregfiúk bajnokság… Majdnem fent voltál a csúcson, de mindig csak majdnem… Ha sikerülhetett volna, már jóval előbb sikerül…”
Egyéni szinten csak alig alig lehet mit tenni ez ellen, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a mai kor embere, ez a fogyasztásba menekülő szánalmas csődtömeg mennyire eltévelyedett.
Istent elvették, és nem adták helyette semmit. A pénz nyomult a helyére, es vele a fogyasztani, zabálni, baszni akaró ember. Régen másodrendű emberek foglalkoztak csak pénzügyekkel, ma ez korunk hőse: az üzletember. Aki nem csinál semmit csak üzletel, nyerészkedik, átver másokat, aztán még van pofája pózolni is ezzel, és hogy ne tehetné, hisz a sok barom ugyanezt szeretné.
Ez a féreg Hefner is egy ilyen senkiházi volt, jobb hely lett a világ nélküle. Jachtok, luxusórák, öltönyök? Minek, hová? Mikor ismeri már fel az ember, hogy ezek szart sem érnek. Nem kell aszkéta módra élni, de egy optimum felett minek kell több és jobb?
Jobboldalról kellene jönnie egy metapolitikai fordulatnak, mely a túlfogyasztás ellen a mértéktartást hirdetné az élet minden területén, illetve az alapvető emberi normákat emelné be követendő példának, az egész életen át tartó pénzhajszolás és a mindent átható anyagiasság helyett.
Azért ennyire nem szörnyű a helyzet. Egyelőre az ember saját testének és elméjének az elsődleges ura a gazdája. Ahogy a hipnózis sem tud hatni nem együttműködő alanyon, úgy a fenti külső hatásoknak is van egy határa. Számomra belső világunkban még biztosan létezik a szabad akarat.
A magad ura vagy, de folyamatosan hipnotizálnak. És amíg ezt nem veszed észre, addig a hipnózis működik. És ebben a hipnózisban az egész nyugati világ benne van. Ha ezt felismered, megpróbálhatsz kilépni belőle, ami nyilván nem egyszerű, de folyamatosan törekedni kell rá.
Feldmár így ír erről: “Nem kell mindent nélkülözni, csak fel kell adni azt a hitet, azt a hipnózist, hogy “a több, az jobb”. Mert erre vagyunk hipnotizálva. Most, hogy a Nyugat bejött Magyarországra, s egyre több reklám van – csak nézzétek a reklámokat – általában az van mögöttük, hogy a több az jobb. Tehát megint hipnózis alatt állunk, de arra kellene rájönnünk, hogy a több az nem biztos, hogy jobb, Sokkal érdekesebb lenne, ha valaki azt reklámozná – de ezt soha senki nem reklámozza – hogy az optimális nagyon jó. Azért nem reklámozzák, mert akkor meg kellene tudni, hogy mi az optimális. Az optimális nem sok, nem kevés, hát akkor mi? Szerintem az történt, hogy abban a pillanatban, amikor a pénzt kitalálták, meg lett fúrva az egész biológiai rendszer. Mert az életben biológiailag, minden optimális. Abban a pillanatban, amikor a pénzforgalom elkezdődött, többé senki nem tudta megmondani, hogy mi az optimális gazdagság. Mennyi pénzednek kellene lenni optimálisan? A pénz olyan dolog, amit mindenki maximalizálni akar, senki nem akarja optimalizálni. A pénz ezért nem egy biológiai dolog, nem olyan, mint a vércukor vagy az adrenalin vagy bármilyen más biológiai dolog, amit meg tudunk mérni. Azokat mind optimális határok között akarjuk tartani, De a pénz valahogy bekerült közénk, s mindenki maximalizálni akarja. Nem tudom, hogy ezt hogyan lehetne megoldani, szerintem, ha az a bizonyos eljövendő tragédia elég nagy lesz, akkor azt hiszem, akik túlélik, össze fogják dugni a fejüket, és kitalálnak valamit. De addig, nem hiszem. “
Szerintem meg túl van spilázva.
Ha nem pénz, akkor marha/gabona/birka /só/arany/föld/ingatlan etc. etc. de valami értékmérő mindig volt, van és lesz.
Alapvetően a felnőttség elérése az, amikor nem mutogatunk senkire, felvállajluk a tetteink következményeit, nem okolunk más(oka)t (másik nemet/rendszert/államot/hatóságot politikai- társadalmi berendezkedést/gazdasági lehetőséget/ időjárást/ stb. stb.), nem valakiért/valamiért (másik nem(pina:)/gyerek/munka stb.) “feszülünk meg mártírként” , hanem magunkért teszünk és mi válunk “nappá”abba a mikro, esetleg ,makrokörnyezetbe amiben élünk, ha nem tetszik, akkor keresünk másikat, han nem találunk, akkor létrehozunk.
18 éves kora után mindenki szabad ember, lehet köpködni a szülőkre, csak épp semmi értelme, jobb nem lesz max konzerválja az egyén “nyomorát”
Nemrég volt egy hivatkozás, amiben egyértelműen kiviláglott, hogy a nők 90%-a megreked a felnőtté válás utján, gyakorlatilag a gyerekek ellátásáig képes “felnőni” és azon túl nem igazán képes fejlődni. Mindig is “gyerek” marad. Ez egy kurva kényelmes pozíció és neméből kilfolyólag ezt meg is engedheti magának. Akkor van nagy baj, ha egy fiú lép erre az útra, gyakorlatikag reszeltek neki és a vinnyogó, “férfit-nem-találó-hülyepicsák” ellenpolúsaként a másik oldalon elkezdenek ríni, hasonló “kvótákért” a helyett, hogy “felnőne”.
Ugyanazt a szar műsort adják elő mint a femipicsák, azt hiszik, hogy joguk (ez ,még hagyján:), meg lehetőségük is van( no ekkor jön a szopás, mikor pofára esnek:) hülyepicsaként , gyerekként “megrekedni.”
A gyerekként itt nem a hülyepicsák férfiak általi legyerekezését értem, hanem ténylegesen a felnőtt állapot el nem érését.
Aki bármilyen külső körülményt okol a személyes nyomoráért, az mindig is vesztes lesz és meg is érdemli.
Ennek a legfejlettebb változata az, amikor meg is magyarázza, valaki , hogy ő tulajdonképpen miért olyan hülye amilyen, csak épp a póniért hisztiző hülyepicsa varázsszavait nem mondja a végén: “Lécci, Lécci, Lécci……..!!!”
Nehez erre reagálni, hisz nem ugyanarról beszélünk. Egyébként a felnőtté válás pont az, hogy a rákényszerített szerepek helyett elkezded a saját életedet élni. Ha valaki csak a pénzért él, mint az emberek nagy többsége, akkor neki az. Ha másnál a morális iránytű a fontos, akkor neki az. Én az utóbbit tartom helyesnek, de ezt mindenkinek magával kell lejatszania.
A saját élethelyzetedért vállalni kell a felelősséget (persze nem mindenért csak te vagy felelős, pl bántanak, beteg vagy stb..), és nem kell másra mutogatni ez világos, a környezeted kritikai szemlélete viszont fontos. Amennyire tőled telik, próbálni kell a dolgokat helyes irányba terelni, a tetteiddel példát mutatni, nem pedig csak a saját önzésednek élni.
Nehez erre reagálni, hisz nem ugyanarról beszélünk.
Lehet. Bár a pénz démonizálása az pont olyan mint a pina/hitel/reklám/tv stb. démonizálása….Arra jó hogy megmagyarázzuk, hogy mi tulajdonképpen miért tartunk ott, ahol, és mennyire nem rajtunk múlik, hanem a szemét xyz-n értsen mindenki alatta azt, ami neki jólesik:)….
Egyébként a felnőtté válás pont az, hogy a rákényszerített szerepek helyett elkezded a saját életedet élni.
Aztán kire és milyen szerepeket kényszerít rá és ki? Itt még asszem nem nagyon vezették be a gender nevelést:)
Ha valaki csak a pénzért él, mint az emberek nagy többsége, akkor neki az.
Mivel a mosolyodért elég kevés kenyeret kapsz, azért ez így morális fensőbbséggel kijelentve nagyon pöpecül hangzik, de amúgy meg álszent bullshit.
Ha másnál a morális iránytű a fontos, akkor neki az. Én az utóbbit tartom helyesnek, de ezt mindenkinek magával kell lejatszania.
Minden pina odavan a “morális iránytűért”, bár elég könnyű annak szűzen maradnia, akit nem ér kísértés….
Amennyire tőled telik, próbálni kell a dolgokat helyes irányba terelni, a tetteiddel példát mutatni, nem pedig csak a saját önzésednek élni.
Minden önzetlen/altruista/ felhőztetett stb. mangina, mélyen és boldogan :) felsóhajt, és megnyugodva viseli nemes sorsát:)
Nem kapsz kenyeret ugye. Mert biztos rogton ehenhalsz ha nem dolgozod halálra magad hogy meg tudd venni a sportkocsit oltonyt luxusórát ugye? Ami persze ahhoz kell h a pinákat tudd felszedni. Persze ez nem mangina viselkedés, ez férfi viselkedés mi?
He?
Nem kapsz kenyeret ugye.
Te mivel fizetsz?
Mert biztos rogton ehenhalsz ha nem dolgozod halálra magad hogy meg tudd venni a sportkocsit oltonyt luxusórát ugye?
Idézzem ide a http://a.te.ervelesi.hibad.hu/ megfelelő passzusait, vagy képes vagy magadtól is rátalálni?
Ami persze ahhoz kell h a pinákat tudd felszedni.
Ja, sőt:) —“Te érted hajtok, hogy mindened meglegyen, nem akadt jobb nekem, ezért vagy mellettem”:)—
Persze ez nem mangina viselkedés, ez férfi viselkedés mi?
Újra figyelmedbe ajánlanám a http://a.te.ervelesi.hibad.hu/ idevágó passzusát.
A pénz eszköz oké. Csak én a túlfogyasztásról beszéltem nem arról, hogy ne keress semennyi pénzt és sírjál otthon. Mert azt látom, hogy mindenki az anyagiak miatt elégedetlenkedik, stresszeli szét az életét, irreális vágyai vannak és úgy általában pénzért szinte bármire hajlandó. Persze el lehet ezt azzal intézni, hogy válj felnőtté, ne sírj a a rendszer miatt,, de attól a probléma még létezik.
Csak én a túlfogyasztásról beszéltem nem arról, hogy ne keress semennyi pénzt és sírjál otthon.
OK, csakhogy ez elfecsérelt idő és energia azt boncolgatni, hogy amire 0 ráhatásod van, az tőled függetlenül hogyan is működik, kb. annyi esélye van, mint a nőknek megmagyarázni, hogy ők hipergámok és ha ezt x százalék fel is fogná, akkor meg holnaptól másként viselkedne/élne, biztos?:)
Azon kívül, hogy megnyugtatja a lelkét az ember, hogy ő milyen ügyes/okos/erkölcsös/morálisan stb. felsőbbrendű, még mindig ugyanott tart, sőt, egy féket még beiktat, merthogy lehányja magáról a felelősséget és jön a Lécci, Lécci, Lécci……
Mert azt látom, hogy mindenki az anyagiak miatt elégedetlenkedik, stresszeli szét az életét, irreális vágyai vannak és úgy általában pénzért szinte bármire hajlandó.
A Non Plus Ultra az, ha valaki azon elégedetlenkedik, hogy a többi miért elégedetlenkedik:)
Kit érdekel? Aki hülye, haljon meg, egy Darwin díjast sem sajnálok, megérdemlik a sorsukat.
99% azért „terézanyáskodik”, altruista módon, mert olyan de olyan önzetlen , tiszta és szent lelkű:)…… faszt, egy álszent, mert amíg megtalálni véli a felelősöket ( és abba még véletlenül sem tartozik ő, mindig csak a cúnya világ meg a rencer meg a ……), addig lehet dagonyázni az önsajnálatba és a pöcsverésbe sóhajtozni….
Az az 1% aki már olyan messze jutott, hogy megengedheti magának, azok meg erre nem nagyon járnak….
Persze el lehet ezt azzal intézni, hogy válj felnőtté, ne sírj a a rendszer miatt,, de attól a probléma még létezik.
Igen, a nap süt nyáron, télen hideg van, néha a szél is fúj, no meg az eső is esik , kinek mikor és mi a probléma, de azon kívül, hogy ezekre semmi ráhatásunk nincs, állhatunk bőrig árva , vinnyogva és szidva a természeti erőket, vagy időben „menedéket/esőkabátot/házat/fűtött szobát etc. építünk kialakítunk-magunknak”- aztán, aki jön velünk azt támogatjuk, a 80% meg tőlünk függetlenül is ott fog megrohadni ahol van, Pareto elv.
Elég sokan próbálták a 80% „elnyomott osztályokat” „erővel”felemelni, nagyrészt a 20% kárára, nem nagyon sült ki jó soha belőle……
Emlélkeztetőül még annyit, hogy lehet itt sírni az “akol melege után”, de egyrészt a pinavadászat/siker/titta övömbodottá… az egy személyes “játék”, olyan nincs, hogy valakinek más pinát tudjon szerezni, szóval szar ügy de mindenki magára van utalva, és amíg egyénileg nem képes nyerni, addig baszhatja az akol utáni vágyat, mert olyan nem létezik…..
David, a penz csak egy eszkoz, sose a cel. A cel, amit altala meg tudsz venni a lenyeg, ez lehet targy, elmeny, barmi. Itt jon be, amit mondasz, hol kezdodik az optimalis fogyasztas, mi az ami letszukseg, mi az ami tenylegesen oromet okoz es mi az ami abszolut haszontalan es nem tesz boldogga, csak a fogyasztoi tarsadalom sugallja? A reklam osztonoz, hogy vasarolj, hiszen az termeli a profitot, a tarsadalmi statusz, amit sokan egy jo kocsival, nagy TVvel, legujabb teloval azonositanak tovabbi fogasztas fele terel sokakat. De ez mind-mind kulso nyomas, ezert fontos, amit xcsak ir, mert itt jon be a FELNOTT egyen, aki ezekre kepes nemet mondani, nem engedi befolyasolni magat altaluk, mert sajat belso ertekrendje van. Nyilvan hatnak ra ezek a kulso dolgok, de nem lesz az elete meghatarozo resze, nem engedi hogy iranyitsak. Ez az egyen felelossege nemtol fuggetlenul.
Annyival szerencsesebb ilyen szempontbol a nok helyzete, hogy HA talalnak maguk melle egy eros, tenylegesen felnott ferfit megengedhetik maguknak, hogy ne nojenek fel es reszben vagy egeszben masra toljak a felelosseget a sajat nyomorukert. Bar szerintem ez a noknek is egyre kevesbe jarhato ut (es egyebkent se szerencses), ezt felismerve akar egyre tobb no onalloan is boldogulni az eletben, mind munka, mind tanulas stb altal. Ezzel tudom itt sokan nem ertenek egyet, de szerintem ma ez a kulcsa egy jol mukodo, hosszu tavu kapcsolatnak. Muszaj valamifele partneri viszonyt kialakitani a ket fel kozt, de ez nem lehetseges ket felnott ember nelkul, aki nem vallalja a felelosseget a tetteiert, azert ami es ahol tart. A masik problemam azzal, ha egy no sosem valik igazan felnotte, hogy nem tud a sajat gyerekeinek sem igazi peldakepe, tamasza lenni. Hogyan is lehetne az egy idosebb gyerek (a soha fel nem nott anya) egy masik gyereknek?
Akkor van nagy baj, ha egy fiú lép erre az útra, gyakorlatikag reszeltek neki és a vinnyogó, “férfit-nem-találó-hülyepicsák” ellenpolúsaként a másik oldalon elkezdenek ríni, hasonló “kvótákért” a helyett, hogy “felnőne”.
Kitől tanult volna meg férfiasan viselkedni?
Aki bármilyen külső körülményt okol a személyes nyomoráért, az mindig is vesztes lesz és meg is érdemli.
Megérdemli?Szerintem kollégaként,ismerős,távoli rokon szinten még valamit tehetünk az ilyen elnevelt fiatal felnőttekért megmutatva , hogy más hozzáállás is létezik.Aztán tényleg döntsön maga.
Ha elfogadjuk ,hogy ezek vinnyogó hülyepicsák magunkkal is kiszúrunk mert ezek közt kell élnünk.
Kitől tanult volna meg férfiasan viselkedni?
Ok, :) Kitől tanultál meg csókolózni, kitől tanultál meg szexelni? ………
Megérdemli?
Meg.
Szerintem kollégaként,ismerős,távoli rokon szinten még valamit tehetünk az ilyen elnevelt fiatal felnőttekért megmutatva , hogy más hozzáállás is létezik.
Tehetni tehetsz, de ahogy érvényes az, hogy : ” A lovat le lehet vinni/rángatni a folyóhoz, de megitatni, ha nem akar akkor sem lehet ha fejre állsz……”, így vajmi kevés eredménnyel jársz, max a te lelkedet nyugtatgathatod, hogy te milyen jó ember vagy….
Akit eléggé csíp a légy az úgy is keresi és megtalálja előbb utóbb, ha meg megreked, akkor te fejre is állhatsz, cigánykereket vetve, akkor sem fog kimozdulni a komfortzónájából, max haragudni fog rád:), mert emlékezteted arra, hogy posványban él, és erre te rámutattál, no meg +1, akit lehet felelőssé tenni a nyomoráért:)
Aztán tényleg döntsön maga.
Általában az emberek 90%-a azt a döntést hozza meg, hogy ő “nem dönt”, mert akkor azt hiszi, hogy ez nem jár felelősséggel, közben pedig a lehető legrosszabb döntést hozta meg:)
Pont ezért kell jó mintát adni a megmenthető x százaléknak.Lehet ,pár odavetett érv rövid beszélgetés elég.Nem azért .hogy Teréz anyának érezzem magam.Rengeteg fiú van akit édesanyja egyedül jó szándékkal nevelt fel de ezek is idegesítően nőiesek.Na most mit várjunk el attól akinek az anyja egy hülye picsa?Csak nem szeretném ha öregkoromra mindenütt ilyenek szaladgálnának.
Amúgy meg soha egyetlen playboyt nem vettem de volt szerencsém pont abban az időben látni azt a magyar énekesnőt aki az itthoni rekord példányszámot hozta címlaplányként.Addig se de ezután főleg nem vágyakoztam a címlaplányok után.Természetesen a valódi nők az más kategória.
Én nem állítottam, hogy nem kell jó példát adni, de lassan visszajutunk oda, hogy ha a kisfiú kezébe babát adsz, akkor buzi lesz….. miközben inkább leszedi a fejét:) és megnézi, hogy a szeme miért csukódik le, ha lefekteti:)
A megmenthető x százalék az megkeresi magának a menekülési útvonalat…..
Egyetértek a nők által felnevelt fiuk nyomorával, de semmivel sem kevesebb a nők által felnevelt, családban/apával együtt élő fiuk nyomora, az sem kissebb, és van egy pont 18 év fölött, ahol már nem játszik az, hogy mindenki bűnbak csak én vagyok helikopter, hacsak az illető neme nem nő…….
A nők hipergámok, illetve AWALT, bármennyire is csavarjuk, mindig elcseszik a fiúk nevelését, függetlenül az apa személyétől és ez mentség lehet 18-éves korig, utána már nem az, sorry, ha igen, akkor egy élhetetlen balfasz, akit elég nehéz férfinak nevezni, így a reprodukciós esélyei nagyon mélyre csökkennek, jogosan….-aztán erre, ki, milyen önfelmentő magyarázatot kreál, az meg az ő dolga….., a lényegen sokat nem változtat, mert mást biztos nem tud megváltoztatni….
Én olyan esendő vagyok, hogy a címlaplányokat, asszem gondolkodás nélkül levartam volna:), de én csak egy mucsai tajparaszt vagyok:), úgyhogy ez nem számít:)
Csak a tisztánlátás kedvéért, én sem lökném le magamról a címlaplányokat még az akkori Zalatnayt sem most.hogy 20évvel öregebb vagyok.Csak nem szoktam ábrándozni róluk.
A nők valószínüleg a házasságban is hasonlóan nevelik a fiukat csak ott az apa hatása is érvényesül.
A babát meg fel lehet öltöztetni katonának és lehet kővel dobálni is.
“Aki bármilyen külső körülményt okol a személyes nyomoráért, az mindig is vesztes lesz és meg is érdemli.”
A zsidók miatt szar a világ.
“Minden a szexről szól
Kivéve a szexet, mert az a hatalomról.
Az egész altright értelmezhető egy szexuális ellenforradalomként: a szex és annak a hiánya a lényegéhez tartozik. Elég megnézni, hogy milyen közösségekből verbuválódott össze az egésznek a magja: a PUA, az MGTOW, a férfijogok, a chan kultúra legmélyén fekszik a kefe, a kefe hiánya. Hogy az láthatólag történik, mindenütt, hogy túl vagyunk a szexuális forradalmon, hogy töménytelen pornó jön, de a pornó megélése ennek a rétegnek nem jár: hogy az nem is férfi, aki nem baszik. Hogy valaki baszik, vagy valakit basznak, az elemibb, mint bármi más.
Mert a fene nagy szexuális forradalom valóban nem teljes, annak jár (a felszínen), aki vonzó és vagyonos: a médiát átfűti a szex, hogy az történik, valahol, valakikkel, máshol, másokkal, másmilyenekkel. Innen visszafejthető a gyűlölet vektora: minden, ami megjelenített, hazugság, álnok, gonosz: a feministák, a melegek, a nem fehérek, akik élvezik a szexet, az életet, akiknek kijut az orgazmus osztályrészül, miközben a sikeres vagy sikertelen fehér ciszheteró férfinak már nem.
Adja magát hát a kép, hogy nem volt ez mindig így, ‘68 előtt szinte alanyi jogon járt a kefe, módja a házasság, jutalma a gyerek, a gyarapodó nemzet. Ezért a cuck, ezért a fixáció, hogy a menekült jön, és megerőszakolja asszonyainkat, lányainkat, anyáinkat, nővéreinket, és ezért az áldozat szerep, hogy az erőszakoló, ha fehér férfi, sosem testvérünk, apánk, fiú gyermekünk. Hogy a ciszheteró férfi siralmai már nincsenek fókuszban, ezért akármit is követ el, előbbre való az embersége, a nehéz gyerekkora, tán ott sem volt, tán igaz sem volt, neki jár az ártatlanság vélelme. Kiss Lászlónak neve van, az áldozatnak sosincs, az áldozat nincs, ha nincs hulla, nincs gyilkosság.
Gyűlöletes hát mindenki, aki a progresszió vélt vagy valós haszonélvezője: hisz a javakat (értsd: a Nőket) így vagy úgy elveszik. Innen fakad minden narratíva, a gyerekek korcsosult buzulása, a szabadelvűség gyűlölete, a feministák, akik jogokat adnak a javaknak, vagy a melegek, transzneműek és a genderszak, amik az egész kérdés kereteit feszegetík.
Minden más kérdés csak esetleges a szexen felül, ami Birtokolt és Birtokló viszonyában jelenik meg: kitűnő táptalaj a reakciónak, s nem mond többet annál, mint hogy Ami Jár, Az Jár: az elnyomó az egyenlőséget elnyomásként éli meg. Manifesztuma Donald “megragadom a pinájánál” Trump, az Alfa hím, mindannyiunk apukája, aki Ivanka Trumpot kúrja: az igenis meg tudom én csinálni projekciója, aki visszahozza az elvett kánaánt.
A kérdés másik végén ott a dzsihád, ahol a szex hiánya (a birtoklás hiánya) vezeti a gyilkost a halálba, aminek a végén ott áll a hetvenhét szűzlány: ugyanaz az őrület, a privilégiumot vesztettek őrjöngő visszafordulása, a tálib férfiuralom, a Boko Haram, a veszett zsidó szabados nyugat eltagadása és eltörlése.
Szomorú az egész, tömegek nárcisztikussága, bomlik az elme: az nem lehet, hogy ti rólam igazat szóltok, mert én ilyen nem vagyok: őrlődve a hagyományos férfikép elvárásai és a társadalom korábbi és jelenkori ígéretei között. A lúzer apámnak járt nő, nekem nem, pedig ha bekapcsolom a tévét, minden lúzer elélvez a végén: magamba nézni nem fogok, dögöljetek meg hát mind, kabbefasz mint politikai kiállás.
Ezért nyert Trump.”
http://dezsa.tumblr.com/post/158595876216/minden-a-szexr%C5%91l-sz%C3%B3l
“Kb. ez (mármint OP posztja) a tézise Houellebecq 1994(!)-es regényének (Extension du domaine de la lutte).”
“It’s a fact, I mused to myself, that in societies like ours sex truly represents a second system of differentiation, completely independent of money; and as a system of differentiation it functions just as mercilessly. The effects of these two systems are, furthermore, strictly equivalent. Just like unrestrained economic liberalism, and for similar reasons, sexual liberalism produces phenomena of absolute pauperization. Some men make love every day; others five or six times in their life, or never. Some make love with dozens of women; others with none. It’s what’s known as `the law of the market’. In an economic system where unfair dismissal is prohibited, every person more or less manages to find their place. In a sexual system where adultery is prohibited, every person more or less manages to find their bed mate. In a totally liberal sexual system certain people have a varied and exciting erotic life; others are reduced to masturbation and solitude. Economic liberalism is an extension of the domain of the struggle, its extension to all ages and all classes of society. Sexual liberalism is likewise an extension of the domain of the struggle, its extension to all ages and all classes of society. On the economic plane Raphael Tisserand belongs in the victors’ camp; on the sexual plane in that of the vanquished. Certain people win on both levels; others lose on both. Businesses fight over certain young professionals; women fight over certain young men; men fight over certain young women; the trouble and strife are considerable.”
https://en.wikipedia.org/wiki/Whatever_(novel)
http://www.independent.co.uk/news/people/profiles/michel-houellebecq-the-sex-export-307323.html
The thesis is that the sexual revolution of the Sixties created not communism but capitalism in the sexual market, that the unattractive underclass is exiled while the privileged initiates are drained by corruption, sloth, and excess.”
https://444.hu/2017/09/04/szegeny-normie-gyermekeink
“…Ezeket a fórumokat a nőellenesség mellett érezhetően a magány és a frusztráció járja át.
Mindez pedig a hatvanas évek szexuális forradalmához vezethető vissza.
Az akkori lázadás a házasság és a monogámia kiszámítható unalma ellen a szexuális szabadság mellett nem várt következményekkel is járt. A forradalom ugyanis valójában csak kevesek számára hozta el az izgalmas szexuális életet, hamar kialakult a hierarchia. Ennek vesztes oldalán pedig tömegek számára jelent egyedüllétet és rengeteg visszautasítást ez a világ. Ez a magány és elveszettség csap most vissza….”
Az egész altright értelmezhető egy szexuális ellenforradalomként
Ez az egyetlen igaz mondat az idézett cikkben! Én ehhez még azt is hozzá szoktam tenni, hogy a szexuális ellenforradalomhoz szükség lesz szexuális fehérterrorra is… :)
Az idézett cikk(ek) összes többi része ismételten csak arról szól, hogy a kurva anyját a fehér, keresztény, ciszheteró férfiaknak! Hát mégis mit képzelünk mi magunkról, hogy kölcsönös testi-lelki vonzalmon alapuló szerelemre és párkapcsolatra, kielégítő szexuális életre vágynánk a számunkra vonzó, szeretett nőkkel? Még mit nem! Hát hová vezetne ez?
Ha megfigyelitek, ennek a tetves kultúrmarxista bagázsnak mindig van valami tetves véleménye, amit levezet a tetves ideológiájából, ami érdekes módon mindig “objektíven” és “tudományosan” megmagyarázza, hogy mi fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak mekkora gyökerek vagyunk, és kurvára megérdemeljük a teljes testi-lelki magányt és a totális szexuális nyomort.
Miközben a valósághoz semmi köze annak amit mondanak, illetve amit mondanak az valójában nem magyarázat. Egyet viszont jól éreznek ami feléjük áramlik, és ez a kultúrmarxisták iránti, egyre növekvő GYŰLÖLET! (És ez az a gyűlölet, amit éreztem akkor is, amikor a fenti idézeteket olvastam, és ezt a gyűlöletet váltotta ki bennem a hozzájuk kapcsolódó linkeken elérhető szövegeket elolvasása is…)
Jöjjön hát a szexuális fehérterror!
Máig nem mertem egy Houellebecq könyvet sem elolvasni, félek mit hozna ki belőlem.
Nagyon érdekes gondolatot olvastam valahol nemrég, miszerint mind az úgynevezett szexuális forradalom, mind pedig a Playboy, illetve a Playboy-hoz hasonló férfi életmód-magazinok, tulajdonképpen a homoszexuális (pár?)kapcsolatok erkölcsiségét és normáit próbálták meg átvinni és normalizálni a heteroszexuális, tradicionális párkapcsolatok terén. És teszik ezt mind a mai napig – hozzáteszem, igen nagy sikerrel .
Ez volt a valódi cél, nem pedig felszabadítás valamiféle represszív szexuális kultúra alól. Vagy talán elhisszük, hogy őseink mondjuk az elmúlt ezer év során nem lelték meg örömüket egymás testében, nem tudtak igazán élvezetesen gyönyört adni egymásnak? Rég kihalt volna az ország. Vajon tényleg arra volt szüksége a XX. század végén a lakosságnak, hogy pár zsidógyerek meg ilyen Hugh Hefner-féle sábeszgójok végre megtanítsanak minket, parasztokat, hogy hogyan kell jól baszni???
Ha belegondolunk, a tradicionális házasság az egyedüli olyan intézmény, melyben mind a két nem szexuális stratégiája optimálisan ki tud teljesedni úgy, hogy az ne váljon a másik számára hátrányossá. Ezzel szemben a Feminizmus maximalizálja a női szexuális stratégiát és a hipergámiát, míg a férfi szexuális stratégiát maximálisan korlátozza. A Playboy és a szexuális forradalom által hirdetett promiszkuitás pedig a homoszexuális “párválasztási” stratégia jellemzője.
Szóval hála Istennek nem kell újra feltalálnunk a spanyolviaszt, ha helyre akarjuk tenni először önmagunkat, utána a nőinket, aztán pedig körülöttünk az egész világot.. Csupán meg kell értenünk, hogy őseink kultúrája miért úgy volt, ahogy. Higgyük el az őseink nem voltak hülyék, hanem pontosan tudták, hogy mit miért csinálnak!
Nagyon ismerős a gondolatmenet, én ezt itt olvastam: https://www.henrymakow.com/000165.html
Igen, szerintem ez volt az a cikk, amire én is gondoltam, illetve ami elindította bennem a fenti gondolatmenetet.
Mintha páran kevernék a playboyt a hustlerrel vagy még inkább valami kemény szexmagazinnal. A playboy alapvetően egy magazin, mindenféle cikkekel, amiben időnként női aktok szerepelnek. Valójában kevsebb nő fényképe van mint egy női magazinban. Szóval kb csak annyira lehet rá azt mondani hogy recskamagazin, mint a burda katalógus fehérnemű szekciójára.
Nem a recskázás a lényeg, nem is a meztelen női képek. Sokkal inkább a szemléletmód és értékképzés amit ennek örve alatt elkövettek.
Kedvenc Puzsérunk véleménye:
https://mno.hu/cinkosakinema/huskereskedo-a-ravatalon-2421194
http://index.hu/kultur/media/2017/10/19/eloszor_lesz_transzgender_cimlaplany_a_playboyban/
Na tessék, már az index se PC, hiszen címlapszemélyt kellett volna írniuk, mocsok szexista csőcselék!
UI: Már látom magam előtt, ahogy évek múlva keringeni fog a pletyka HH-ról, hogy halálos ágyán így szólt utoljára: “Ne engedjétek, hogy a progresszíveké legyen!”
http://velvet.hu/randi/2017/11/04/hetente_2-4_not_fogyasztok_el_a_parkapcsolatom_mellett/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
“Élj úgy, hogy ha lepereg előtted életed filmje, ne tudd eldönteni, hogy kaland, vagy pornófilmet nézel…….”
:)
A béemvések nem bunkók, hanem nyikhajok. Amúgy meg kamu.
kamu
Szerintem is kamu. Heti 2 – 4 nő? 40 év körül nem akar már ennyit baszni az ember. Meg 40 körül már az ember számára a nők 99%-a konkrétan taszító, a nő életkorától függetlenül. Nem megbaszni akarod őket, hanem csak annyit, hogy lehetőleg ne beszéljenek hozzád, és azt is burkában tegyék, ha egy mód van rá. Az meg, hogy 40 körül az ember egy vasat is hajlandó legyen fizetni pináért, az kizárt. Ebben a korban az ember már csak visszaszerezni akarja az addig elbaszott pénzét. Legalábbis ha magamból indulok ki, akkor ez kamu.
Szerintem nem biztos, hogy kamu. A pénz ha van, akkor nem akkora motiváció. Akinek sok van, annak nem akkora para elszórni egy keveset erre-arra. Írja is, hogy nem pénzzel nyűgözi le őket, csak egy szintet kell tartania, hogy kívánatos maradjon.
Dugásra és “hódításra” meg az ember mindig vágyik, amíg rendben a tesztoszteron. (Bocs.) Szerintem igen ritka aki konkrétan megundorodik a pinától – amiről te írsz, azt az érzést én nem ismerem. Oké, még nem is vagyok 40.
Nincs benne semmi kamu, de még ha az is, maga a szituáció teljesen reális. Egy szexfüggő fickó élete, akinek megvan hozzá az anyagi kerete is, h szexfüggőségét állandóan újabb nőkkel élje meg. Nyilván lelki sérült, így lelki gyógyító segítsége kéne neki állandó pina helyett, de erre még nem jött rá. Még nem szenved eléggé. Ettől függetlenül ez is egy betegség és a betegek beszámolói alapján – amikor nem felvágni akarnak a sok szexszel – meglehetősen öröm nélküli, rossz állapot. Amin nem csodálkozom.
Sok pénz minősített esetéről nem tudok nyilatkozni, mert jelenleg az összes bevételem a 22,800 forintos munkanélküli segély, úgyhogy pl. ha rá akarok gyújtani, akkor az utcán szedem a csikket. Át is mentem szerzetes üzemmódba, ha az embernek nincs munkája és bevétele, egyszerűen nem érzi magát férfinak. Mondjuk hála Istennek ez nem olyan, mint a nem önkéntes cölibátus, mert már tudom hogy kell csajozni, csak az anyagi alapokat kell megteremtsem. Már megvan a terv, hogy ez hogy lesz meg, a héten megyek állásinterjúra, szurkoljatok nekem.
Az viszont mondjuk kurvára demoralizáló, hogy 1. az, hogy dolgozol és pénzed van, az úgymond semmire sem elég a mai világban, mert többet is kell keresned, mint egy nőnek, és 2. ezért a többért nem kapsz cserébe lófaszt sem, mondván hogy ő is dolgozik, mit képzelsz. Egyszerűen nem éri meg hajtani és erőlködni. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy ha lenne családom és gyermekem, értük mindent megtennék, hogy eltartsam őket minél magasabb színvonalon, de csak azért, hogy valami ringyó aki megvolt már fél Budapestnek nekem is széttegye a lábát, na azért pont NEM.
Szóval magamban arra jutottam, hogy ha egy férfi hozza az alapokat, vagyis eltartja önmagát becsületes munkával, annak kurvára elégnek kell lennie bármelyik picsához. Ha ezeket az alapokat eléri az ember, és nem képes helyretenni és vigyázzba állítani a nőket, akkor ez milliókkal a zsebében sem megy majd könnyebben. “Frame is everything”, ahogy a nagyok mondják.
(szurkolok, megvan már konkrétan , hogy melyik nap? )
Nem azért kamu mert nincsenek ilyen típusú emberek, hanem mert már-már karikatúraszerű a levélben ábrázolt pasas. Így senki sem ír magáról, legfeljebb másról, olyanról akit nem is ismer, ahol a részleteket a képzelet ragasztja össze.
Középkorúan a tesztoszteron szintje kezd csökkenni de azért az még nem olyan vészes. Szerintem inkább arról van szó, hogy az ember megtanulja, a pinának foga is van és ha nem vigyázol nagyot harap. Szóval eljutsz arra a szintre, hogy nem mindig és mindegyik kell, mert a legtöbb nem ér meg annyit amennyibe a megszerzése kerül, pláne úgy hogy tudod nem is leszel képes megtartani.
40 év körül nem akar már ennyit baszni az ember.
De:)
Meg 40 körül már az ember számára a nők 99%-a konkrétan taszító, a nő életkorától függetlenül.
Nana:)
Nem megbaszni akarod őket,
de:)
hanem csak annyit, hogy lehetőleg ne beszéljenek hozzád, és azt is burkában tegyék, ha egy mód van rá.
Is:) , és nem zárja ki az előzőt:)
Az meg, hogy 40 körül az ember egy vasat is hajlandó legyen fizetni pináért, az kizárt.
Ez viszont igaz:)
A lényeg: nem attól lesz sikeresebb a nők körében valaki, hogy feltűnő autóval, méregdrága cuccban mászkál,
Ami nagyon fontos még, hogy mások legyünk, mint a többi férfi, akivel eddig dolguk volt, azért kell igényesen, nagyvonalúan élni, mert ebben a történetben szeretnék látni magukat,
A csajozáshoz idő és pénz is kell.
ez amolyan kötelező kellék, mint a milliós óra a kezeden.
Akkor nem elég a magabiztos fellépés? Ja és mikor jársz gyúrni?A cikket író(nő) ott hibázott ,hogy mindent bele akart írni amit a témáról hallott.
Az esküdtszék ítélete:kamu
Felsorolta azokat a lehetséges eszközöket, amelyek a nőkben a magas státuszú fickót jelképezik. A Red Pill bőven foglalkozik ezekkel. Most azért, mert a velvet randin jelennek meg ilyen mondatok, akkor az már akkor hiteltelen? De a Redditen meg hiteles? :)
A sorozatrandi blogos srác kb. ugyanezt csinálja, legfeljebb BMW nélkül.
Nem az a kamu ,hogy egy jól menő, magabiztos vállalkozónak barátnői vannak(a felesége mellett) ilyenről szerintem sokan tudunk a való életből.A kamu az maga a cikk.Szerintem ezt így nem küldte be senki ,közhelyekből lett összeollózva.A heti 2-4 nő szerintem sem irreális a 40 éves kor élettanilag semmilyen választóvonalat nem jelent.Ha a feleségével hetente csak 1-2 szex van akkor meg még nem is extrém sok.
Disznók mit keresnek a Playboy-ban?
https://www.origo.hu/teve/galeria/20201111-ok-szerepelnek-a-playboy-2021es-naptaraban-fotok-galeria.html