37 megosztás
Címkék:

Na már megint a magyar őstörténet…

Úgy tűnik tényleg nagyon kevés értelmes téma van, és ezeknek muszáj ciklikusan visszatérnie, különben a média forgalma visszaesne a töredékére. A HVG (a paleo, az oltások és a klímatéma rendszeres cséplése után) most a magyarság történetét mikrózta meg kissé. (A Férfihang.hu hasábjain 2013-ban Deansdale egy háromrészes cikksorozatban foglalkozott a magyarság genetikájával, történetével és nyelvészetével, amely írások ezen a helyen találhatóak. – A szerkesztő megjegyzése.) A szalagcím alapján ezúttal kicsit nyitottabban állnak a dologhoz mint eddig, de várjuk ki a végét…

Genetikusok szerint a honfoglalók ősei hunok voltak, és a magyar az avarok nyelve lehetett

Első hibapont: ki nem tojja le, hogy az ún. honfoglalók ősei ki voltak, ha egyértelmű, hogy a mai magyarság vér szerinti felmenői eleve az avarok voltak? Ennek tükrében pedig abszolút nem meglepő, ha az általunk beszélt magyar ősi változatát a saját őseink, vagyis az avarok beszélték. Ezen mi minősül újszerű felfedezésnek?

Szegedi genetikusok honfoglaláskori leletek vizsgálata alapján azt állítják, hogy a Kárpát-medencébe érkező őseink jelentős százalékban a hunok DNS-ével rendelkeztek.

Ez annyiban hasznos, hogy legalább el lehet felejteni a baromságot miszerint a honfoglalók az Uráltól induló finnugorok lettek volna. (Tudom, egyesek szerint ilyesmit soha senki nem is állított, annak ellenére, hogy ez évtizedek óta fix tananyag az általános- és középiskolákban.)

arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a honfoglaló magyarok a hunoktól származnak, legalábbis részben. Ez a nézet, mely sokáig uralkodott, a jelenlegi régészeti felfogás szerint hamis.

Na igen, a jelenlegi régészeti felfogás ugyan semmivel nem tudja ezt az elképzelést régészetileg cáfolni, de hamisnak tartják, mert nem passzol a “merjünk kicsik lenni” finnugor-centrikus hülyeséghez, ami genetikai tekintetben már rég megbukott. A szakma odáig már eljutott, hogy a finnugorokhoz vérségileg semmi közünk, és ehelyett nincs semmilyen más épkézláb elméletük, de a hun rokonság kérdésével zsigerből nem hajlandóak foglalkozni. Az ugyanis nyilván turbómagyar nacionálfasizmus, és még akkor sem lehet igaz, ha történetesen igaz.

A genetikus csoportot vezető Török Tiborral a Szegedi Tudományegyetem professzora, Boldogkői Zsolt beszélgetett.

Áh, ez ugyanaz a Boldogkői Zsolt, aki síkhülye a paleóhoz? Remélem a történelemhez jobban ért.

B.Zs.: Már korábbról is ismert volt, hogy a jelenkori magyar népesség genetikáját illetően európai, s a DNS-ünk mindössze 4%-a jelzi az ázsiai eredetet.

Hál’istennek úgy tűnik tényleg jobban ért ehhez a témához. És az is szerencsés, hogy rögtön a kulcskérdéssel indít: 4% ázsiai beütés van bennünk, ez a lónak a pikulája, jóformán nem is érdemes arra hogy foglalkozzunk vele. Sokkal érdekesebb a 96% eredete… (Ja, még annyit az ázsiai kapcsolathoz, hogy az sem finnugor eredetű.)

T.T.: A honfoglaló magyarokban 30-40% ázsiai eredetű összetevőt találtunk. Abból, hogy ma csupán 4% ez az arány, az a fontos következtetés adódik, hogy a vizsgált honfoglalók hozzávetőleg 10%-ban járultak hozzá a mai magyarság genetika arculatához.

Ezt úgy érti, hogy az itt élő, hozzájuk képest tízszeres létszámú avarokba olvadt be az a bizonyos “honfoglaló” csoport, ami már eleve is csak kb. egyharmadában tartalmazott ázsiai (elsősorban kaukázusi) eredetű géneket. Ezt látva igen nehezen venné be a gyomrom, hogy “a mi őseink” ez a jelentéktelen kis csoport lenne.

Azt állítjátok, hogy hun gének is keveredtek az ősmagyarok DNS-ébe, kvázi a hunok őseinknek tekinthetők.

Ez az egész cakkompakk félreértés, ugyanis az avarok és a hunok eleve rokon népek voltak. A magyarság nem azért tekinti őseinek a hunokat, mert a honfoglalókban volt valahány százalék hun, hanem mert az avarok is a hun-szkíta népcsalád részei voltak. A krónikáink leírják, hogy amikor Árpádék ide bejöttek, akkor magyarul beszélő rokon népeket találtak itt, hát mi az Isten taposómalmáért nem lehet ezt a részletet a saját súlyának megfelelően kezelni? Mi értelme van még mindig variálni a halvaszületett elméletekkel, miközben a magától értetődőt végig sem merjük gondolni, csípőből és megfontolás nélkül hazugságnak vagy tévedésnek bélyegezzük?

Nem mellesleg a “hunok” egy gyűjtőfogalom, nem egy egzakt népet jelöl, hanem afféle testvérnépek széles csoportját. Egy időben a hunok felségterülete a Kárpátoktól Kínáig ért, ezen belül össze-vissza jöttek-mentek ilyen-olyan csoportokban, így se nem véletlen, se nem érthetetlen, hogy a “honfoglalók” hoztak magukkal némi kaukázusi beütést. De ez nem azt jelenti, hogy a magyarság a Kaukázustól származik… A genetikánkból egyértelmű, hogy többtízezer éve itt élünk. Ahogy egyesek találóan megfogalmazták: nem jöttünk mi sehonnan sem.

a teljes mitokondriális genomokat megszekvenáltuk, ami a korábbi vizsgálatoktól – melyben csak a mitokondrium DNS egy kis részét vizsgálták – hozzávetőlegesen ötvenszer több információt jelent (…) Ez az ázsiai komponens elméletileg a finnugor népektől, szkítáktól, a hunoktól és az avaroktól is származhatott. A finnugor származást lényegében ki tudtuk zárni, a többi csoportból pedig a hunok illenek leginkább a képbe, de a másik két csoport hozzájárulása sem zárható ki teljességgel.

Köszönöm. Évek óta ezt pofázom, de akik (némi képzavarral) az állami agymosás csöcsén nőttek fel, azok engem néztek hülyének. Magyarra fordítva a fenti bekezdést: a korábbinál sokkal pontosabb vizsgálatok eredménye bizonyítja, hogy semmi közünk a finnugorokhoz, viszont a hunok, szkíták és avarok a rokonaink. …azt pedig épp az imént magyaráztam el, hogy a hun-szkíta-avar népek rokonok voltak, így a teljes kérdéskör nyugodtan és végérvényesen lezárható. A magyarság őstörténete összefoglalható annyiban, hogy többtízezer évre visszamenőleg itt éltünk, tehát őslakosnak vagyunk tekinthetők a Kárpát-medencében, egyúttal pedig a hun-szkíta népcsoport legnyugatibb tagjai voltunk, ezek nekünk egyértelműen a rokonaink.

Ez a komponens a ma élő tuvaiak, burjátok, mongolok, mandzsúriaiak, kazahok, kirgizek, üzbégek, türkmének, őseitől származik.

Mármint azt szeretnéd mondani, hogy a hun-szkíta népcsoport keletibb tagjai már sokkal “ázsiaibb” népek voltak… Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ők a magyarság ősei.

első bejelentéseink régészeti körökben igen ellenséges fogadtatásban részesültek

Ezt borítékolhattam volna előre, ha megkérdeztek :) A szakma igencsak megcsontosodott, sok évtizedes renomék forognak kockán, hiszen óriási presztízsveszteség, ha kiderül hogy valaki az egész karrierje során hülyeséget beszélt, sőt, a tévedése nevében igencsak aktívan gáncsoskodott az igazságot kutatók és hirdetők ellen.

Folyamatosan azt a kioktatást kapjuk, hogy a nyelvészeti rokonság független a genetikai rokonságtól, ezért nem létező álláspontot cáfolunk.

Igen, igen, ahogy az elején is írtam, sokan vannak akik megpróbálják fapofával előadni az ordas hazugságot, hogy a magyarság finnugor származásáról sosem volt szó – miközben a gyerekeink még most is ezt tanulják az iskolákban. A mundér becsületéért sokan mindenre képesek, lehazudják akár a napot is az égről ha arra van szükség. Ugyanakkor igen beszédes, hogy ezek a nagyeszűek az új vizsgálatok eredményeivel egyáltalán nem foglalkoznak, ehelyett csak arról papolnak, hogy ugyan már, ők sosem voltak a finnugor elmélet hívei. A szakma hozzáállása 3 pontba sűríthető össze:

1. Ők sosem hittek a finnugor rokonságban;

2. fogalmunk sincs a magyarok őseiről vagy rokonairól, de az biztos, hogy

3. a hunokhoz nem lehet közünk, mert csak.

Ezt egyébként a HVG cikke is szépen kifejti, de nem akarok túl hosszan idézni, akit érdekel olvasson bele.

A továbbiakban már nincs nagy érdekesség, arról beszélnek hogy valószínűleg az itt élők beszélték a magyart és nem a honfoglalók, ami elég furcsa annak fényében, hogy a krónikáink szerint mindannyian azt beszélték.

A HVG-s kommentekben persze előtör a szakma által is pártolt antimagyar gőg, az interjúalany történész-genetikust a mindentudó és mindenhez értő netes szakértők elmondják mindenféle dilettánsnak, anélkül hogy a konkrét állításait bármiben is cáfolnák. Szóval a helyzet a szokásos: az igazság újfent megerősítést nyert, de ez a hülyéket a legkevésbé sem érdekli.

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
f Facebook
37 megosztás


5
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
0 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
4 Hozzászólások szerzői
KalmanMaverickxcsakxcommon man Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
common man
Olvasó
common man

Ez a hozzáállás már magában igazolja a finnugor elmélet összeesküvés jellegét egyre többen tudják ,hogy hülyeség, csak bosszantó hogy akadályozzák a tudományt.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Jó cikk, köszönöm.

Maverick
Olvasó
Maverick

“Szóval a helyzet a szokásos: az igazság újfent megerősítést nyert, de ez a hülyéket a legkevésbé sem érdekli.”

Ez így igaz, mégis nagyon örülök az interjúnak. Egyrészt egy politika- és spekulációmentes, kő kemény természettudományos eredményt reklámoz, amely annak rendje s módja szerint nemzetközi lapban le lett publikálva, ezt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni vagy nevetségessé tenni. Ez innentől egy örök hivatkozási alap. A régészeknek egész egyszerűen nincs más választásuk, el kell majd fogadniuk előbb-utóbb, mivel cáfolni nem tudják a saját eszköztárukkal.

Másrészt mégis csak a HVG-ben jelent meg. Én ugyan annyira sem tartom ezt a lapot, mint a kilőtt puskagolyót, nagyon súlyos szakmai és etikai kifogásaim vannak vele szemben, de az ellenoldal mégis úgy tekint rá, mint valami etalonra. Erre tessék! Ez kb. olyan, mint ha a feminfo-n reklámoznák a ferfihang-ot :) Ha csak 10 embernek nyílt ki ettől a szeme, már megérte.

xcsakx
Olvasó
xcsakx
Kalman
Újságíró

Vágtázó csodaszarvas: Hunok csatája https://www.youtube.com/watch?v=xwBal0IsZ1w