Az elmúlt napok során gyakran találkozhattunk a #metoo hashtaggel, melyet Alyssa Milano amerikai színésznő indított el, azzal az üzenettel, hogy ha minden nő, akit valaha is ért szexuális zaklatás kiírná a közösségi oldalára ezt, akkor az emberek átéreznék a probléma súlyát. De a férfiakat is érinti ez az ügy, erről szólnék most.

Azóta többszázezer Facebook, Twitter és Instagram poszt jelent meg, a nemzetközi és a magyar sajtó is kiemelten foglalkozik a témával. Rövid idő alatt nagyon sok szexuális visszaélésre derült fény. Ugyanakkor ennek a kampánynak van egy árnyoldala is, ami mellett mi nem mehetünk el szó nélkül. Mégpedig, hogy ezúttal is meghatározóan jelen van az a narratíva, amely úgy közelít a problémához, hogy a férfiakat az elkövetőkkel, a férfiak szerepét pedig az elkövetők szerepével azonosítja.
Egyik ismerősöm a következő üzenetet írta ki a Facebook oldalára:
„A legcsekélyebb szándékom sincs bárkinek is kétségbe vonni a személyes tapasztalatait. Sok ismerősöm osztotta meg a #metoo hashtaget. Együttérzek velük. Viszont sajnos, több olyan megosztást is láttam, amiben a férfiakat kollektív bűnösöknek próbálják beállítani, az óvodás kisfiúkat is potenciális erőszaktevőknek láttatni, akiktől rettegni kell. Nem kell. A férfiak többsége ugyanis nem erőszakol meg nőket, nem fogdossa ismeretlenek fenekét a villamoson, sem semmi ehhez hasonlót nem tesz.
Tudjátok, én elítélem az erőszakot. Minden formáját. Ezért elutasítom azt a lelki erőszakot is, ami a nők részéről sújt minket, férfiakat. Ami arra irányul, hogy pusztán a nemünk miatt rosszul kellene éreznünk magunkat, és minden nőtől bocsánatot kellene kérnünk általunk soha el nem követett, sőt mélységesen elítélt tettekért. Mert bizony ez is erőszak.
#Iamnotarapist “
Ezt a megjegyzést olvasva utánanéztem, hogy milyen cikkek jelentek meg a magyar sajtóban a témával kapcsolatban. Több olyat is találtam, amely kioktató hangnemben szól a férfiakhoz arról, hogy mi a feladatuk. Ezek közül a HVG-s A férfiak most egy dolgot tehetnek: figyelmesen végighallgatják a nőket című cikk mintapéldája annak, hogy tesznek egyenlőségjelet az elkövetők és a férfiak közé. A szerző állítása szerint arra tesz kísérletet, hogy elmagyarázza a férfiaknak, hogy mi a szerepük ebben. Arra a következtetésre jut, hogy a férfiak az elkövetők, és ezzel magyarázza a férfiak távolmaradását is a témától:
A nők az életükből, az érzelmi, fizikai és mentális erőforrásaikból rengeteget fordítanak arra, hogy elkerüljék, túléljék, feldolgozzák a – #metoo által is bizonyítottan mindennapos – zaklatást és az erőszakot, ami jelentősen beszűkíti a szabadságukat, a mozgásterüket, az esélyeiket. És közben nemcsak ezt a terhet cipelik, hanem a velük szemben elkövetett erőszak szégyenét is – azt, amit a férfiaknak kellene cipelniük.
(…)
A férfiszempontot előnyben részesítő társadalom lehetetlent kér az áldozatoktól: álljanak elő azonnal a vádjaikkal, de addig mégsem, amíg nincsenek kétségbevonhatatlan bizonyítékaik, hogy másokat bele ne keverjenek, és persze tudják igazolni azt is, hogy nem az ő viselkedésük vagy a viseletük váltotta ki az egészet.
Látjuk, hogy egy az egyben helyettesíthető lenne a „nő” az áldozattal, a „férfi” pedig az elkövetővel, ahogy a „férfiszempont” pedig az elkövető szempontjával.
Ez a narratíva valótlan képet közvetít a szexuális zaklatás problémájáról (kizárja/marginalizált helyzetbe hozza azokat a férfiakat, akik áldozatok), továbbá valótlan képet közvetít a férfiakról (ugyanis a férfiakat a zaklatókkal azonosítja, holott a férfiaknak csak kis része az).
Ha a szexuális zaklatásról beszélünk, akkor azt gondolom, hogy elsősorban nem férfiak és nők vannak, mint sajátos szempontokkal rendelkező csoportok, hanem zaklatók(1), áldozatok(2), és talán még azok, akik se nem zaklatók, se nem áldozatok(3). Mindhárom csoportba tartoznak nők és férfiak is. Természetesen lehetnek sajátos szempontjaik a zaklató férfiaknak, de ők egy alcsoportját képezik a zaklatóknak, nem azonosíthatóak a férfiakkal általában, ahogy azt a fenti szerző teszi. Férfiak ugyanis azok is, akik zaklatók és férfiak, azok is, akik áldozatok és férfiak, és azok is, akik se nem zaklatók, se nem áldozatok és férfiak.
A 24.hu-n is megjelent egy hasonló jellegű írás, Metoo: Így reagálhatnak a férfiak a zaklatásokról szóló vallomásokra címmel, mely szerint a férfiak azt tehetik, hogy leírják, egy „hogyan változom meg” (#HowIWillChange) kezdetű posztban, hogy mit tesznek azért, hogy a nőket kevesebb zaklatás és erőszak érje.
Itt ugyanaz a probléma. Azt gondolom, hogy elfogadhatatlan a férfiaknak címezni azt, amit a zaklatóknak kellene. A zaklatók csak egy kis csoportját teszik ki a férfiaknak, és a többi férfival szemben ez bizony erőszak és zaklatás, különösképpen azokkal a férfiakkal szemben, akik maguk is áldozatai ennek a jelenségnek (merthogy ők is éppannyira férfiak, mint a többi férfi).
A nemi erőszak, zaklatás kapcsán a férfiszempont nem az erőszakoló szempontját jelenti számomra, hanem például azoknak a férfiaknak a szempontját, akik maguk is áldozatok. Nagyon sok fiút és férfit érint az erőszak, zaklatás, de ők még annyira sem mondhatják el, vállalhatják ezt fel, mint a nők, számukra nincsen #metoo kampány sem. Nemcsak különböző jelzőkkel bélyegzik meg a férfiakat, ha felvállalják ezt, hanem van egy olyan társadalmi nyomás is a férfiak felé, ami azt célozza, hogy maga az áldozattá válás tudata se alakuljon ki bennük. Például elvárt a férfiakkal szemben, hogy a szexuális jellegű ajánlatokat, beszólásokat mindig pozitívan fogadják.
A férfiak távolmaradását a témától ez magyarázhatja, és a velük szembeni pszichikai erőszak, amit a fent tárgyalt cikkek is alkalmaznak, és nem az magyarázza, hogy a férfiak és az elkövetők között egyenlőség lenne (merthogy nincs). Ha a férfiakat jobban be szeretnék vonni, akkor lehet, hogy érdemesebb lenne a buta általánosítások helyett meghallgatni azokat a férfiakat is, akik nem erőszakolnak, nem zaklatnak, akik elszenvedői voltak ennek. Ez esetben talán a valósághoz közelebbi képet kapnának arról is, hogy mik lehetnek a férfiszempontok, és a férfiak szerepei.
“hogy leírják, egy „hogyan változom meg” (#HowIWillChange) kezdetű posztban, hogy mit tesznek azért, hogy a nőket kevesebb zaklatás és erőszak érje” – A saját nőmet megvédem, a többit meg védje meg más.
Kellőképpen mazochista lelkületű voltam és elolvastam a belinkelt hvg-s cikkeket. Teljesen felesleges volt. Az örökké szajkózott feminista hazugságok és ferdítések vannak leírva bennük, amit itt már többször ízekre szedtetek. Erre ne pazaroljátok az időt!
Egészen elképesztő, hogy a feminista nők a társadalom nevelői szerepéből beszélnek. Ha csak fel merné vetni valaki, hogy a nők #howiwillchange tagekkel írják le, mit tesznek ők maguk a nemi erőszak ellen, olyan botrány törne ki, amilyet még nem b*sztatok.
Ugyanis semmit nem hajlandóak tenni. Ők úgy gondolják, hogy “ez a férfiak dolga, hiszen ők csinálták a problémát”.
Ebből látszik, hogy nem baj van, hanem hiszti. Ha baj van, senki nem a felelőskeresésen töri a fejét, hanem a megoldáson. Nincs olyan anya, aki az égő házban ragadt gyermeke sikoltozására úgy reagálna, hogy “ki volt az a hülye, aki eldobott egy gyufát” – azonnal a megoldást keresné, akár a saját áldozata árán is. Eszébe se jutna, hogy “ez nem az én problémám, oldja meg más”. Ilyen az, amikor baj van. A nemi erőszak kényelmi probléma: igazából nem félnek tőle, mert úgy érzik, hogy velük úgysem történhet meg. (Éppen ezért sokkoló, amikor mégis.) Tudom, hogy ez abszurd, de minimális óvintézkedésre sem hajlandóak, és szerintem ez mindent elárul a félelem mértékéről.
Azt pedig tudjuk, hogy a nemi erőszak aránya egyáltalán nem kiugró a többi bűncselekményhez képest; mindössze jobb a marketingje, sokkal-sokkal jobb. Mert minél jobban mantrázzák, annál több előnyt kapnak.
No igen de a hisztiből a mély nyelvcsapásokkal kegyet kereső szolgalelkű manginák által törvény lesz.
Az egész zaklatásos mizériával az a legnagyobb gondom, hogy évtizedekkel később csak bemondásra, minden bizonyítás nélkül is tönkre lehet tenni vele egy férfit és lehetetlen ellene védekezni. Ha csak férfiakat alkalmazol védekezésül, patriarcha vagy meg nem nyújtasz esélyegyenlőséget, ami miatt elővesznek és elítélnek. Ha meg nőket is alkalmazol, előbb vagy utóbb jön valaki aki megzsarol a személyes előnyökért. Bekamerázni, bemikrofonozni meg nem tudsz mindent, mert a személyi jogok tiltják. Szóval férfiként csak veszíthetsz.
USA srácok közül egyre többen rögzítik felvételen a szexuális együttléteiket, hogy utólag ne lehessen nemi erőszakkal megvádolva az egész életüket tönkretenni. Egyre többen köttetik el magukat hogy hamis apasági perben ne vegyék elő őket (mivel egy apasági teszt nem elég). Arrafelé sok (egyre több) srác inkább vágná el a torkát, minthogy megházasodva kiszolgáltassa magát a házassági kifosztó üzletnek. Ezért kezdik tágítgatni a házasság jogi értelmezését és az együttéléseket is beemelni. Az akció mindig megszüli a maga reakcióját a végeredmény meg csak egy egyre bizalmatlanabb és élhetetlenebb társadalmi közeg lesz, ahol senki sem érzi jól magát.
Hát én azt mondom ezek után, hogy a Red Pill utáni lehetőségek közül MGTOW életforma az, ami a legbiztonságosabb és szükséges, ha “túl akar élni” a férfi, ha ebből az őrületből amennyire csak lehet, ki akarja magát zárni, el akarja szigetelni.
Ez beteg ami itt van, ez nem normális….
Nem kell felvenni, csak néhány baszatlan hárpia háborog, amiért nem a nekik tetsző lovagok kezdeményeznek. Az ember a nők hülyeségeivel akkor jár a legrosszabbul, ha nem képes mögé látni és a valós értelmét leszűrni, ez viszont kis gyakorlattal nem túl nehéz.
Ne szigeteld el magad ez az egyik cél:http://de.metapedia.org/wiki/Barnett-Plan
https://deutschesreichforever.wordpress.com/zitate/zitate-von-juden/
Lefordítva:A végcél a föld minden országának egységessé tétele,..a rasszok összekeverése által,Európában egy világosbarna rassz van célként kitűzve,ehhez évente Európának 1,5 millió bevándorlót kell fölvenni a harmadik világból.Az eredmény egy lakosság ,átlag 90-es IQ-val,akik túl buták ,hogy felfogják a dolgokat de a munkához elegendően intelligensek.
Szóval őket segíted ha nem nőzöl.
http://24.hu/belfold/2017/10/18/metoo-igy-usszak-meg-a-magyar-szexragadozok/
Tóth Olga mta már a gyerekkorú ragadozókra is figyelmeztet: fontos, hogy már a gyerekeknél se legyen a társadalom elnéző, ne legyen vicces, amikor serdülőfiúk fogdosnak lányokat.Természetesen a nőknek óvatosnak kell lenniük, de ez sem menti az áldozathibáztatást, hiszen a szexuális erőszak nagy részét családtag, ismerős követi el, ami még szörnyűbb az áldozatoknak.
Már a serdülő se gondoljon semmire.(amúgy a totolga biztos irigy hogy őt annak idején senki se fogdosta)
Szóval beindult a kampány.
“hiszen a szexuális erőszak nagy részét családtag, ismerős követi el”
Cigányok.
Ezektől a hestegektől már hányingerem van. Mióta pár éve bejött, és az összes picsa elkezdte használni.
Ez a lényege, olyanokat találnak meg ezzel akinek lehet az agyát mosni, csak hashtagaznek és közben beleivődik a gondolat világukba. A mostani tinilányok napi 15-17 órában csüngnek a fészan az instán meg mi a lóf…kon.
Ez az újgondol jobb ha hozzászokunk.
Egyébként ez az egész erőlködés roppant izzadságszagú. A követői maguk sem tudják eldönteni, hogy akkor most a füttyögéssel, a 0,3%-nyi perverzzel, a férfiakkal vagy úgy ezekkel együttesen van bajuk, kőkeményen megy a fogalmak összemosása és falra maszatolása. Kiderült, hogy mindenkit csak megrontani akartak a gaz férfiak, aki csak nőként létezik ma. Arra is rájöttem, hogy én minden valószínűség szerint burokban születtem, mert egy nőrokonomat sem érte ilyen irányú trauma. Egyrészt gyanítom azért, mert marginális eséllyel fut bele az ember hasonlóba, másrészt mert ha történt volna ilyesmi, az illetőt elküldték volna a halál méteres hímtagjába, ahogy azt minden nem életképtelen ember tenné ebben az esetben. Minden esetre ha csak egy ilyen miben változok meg hashtages fazonba botlok, azt is el fogom küldeni az anyukájába.
En inkabb a kulfoldi cikkeket nezegettem, habar nagyon kis szamban, de elkezdtek vele foglalkozni, hogy igenis terjesszek ki a metoo hastag-et a ferfiakra is, hiszen az aldozat ugyanugy lehet ferfi, mint no. Tenyleg annak mi az oka, hogy a nemzetkozi/hazai ferfijogi szervezetek nem haraptak ra jobban a temara es kampanyolnak ezerrel, hogy az aldozatok is lehetnek ugyanugy ferfiak (amit US hivatalos statisztikak is alatamasztanak)? Miert nem ragadjak meg ok is az alkalmat, hogy hallassak a hangjukat?Azt ertem, hogy a ferfiaknak, mint egyeneknek miert hihetetlenul nehez egy ilyen temaval eloallni a jelenlegi tarsadalmi kozegben, de ez szervezeti szinten miert nem mukodik jobban?
Az alabbi cikk szerint 30.1%-ban hasznaltak a hastag-et ferfiak, bar az okat nem neveztek meg egyertelmuen, hogy ok is aldozatok vagy csupan tamogatasukat fejezik ki a nok fele.
http://www.telegraph.co.uk/news/2017/10/18/300000-men-join-metoo-sexual-assault-hashtag/
A lenti cikk viszont mar egyertelmuen foglalkozik a ferfiak, mint aldozatok temakorrel.
http://www.houstonchronicle.com/local/gray-matters/article/Why-MeToo-can-be-for-men-too-12281653.php
“I am actually heartened by men’s use of the hashtag, as I think it is a huge step toward dismantling the toxic masculinity that lies underneath this entire cultural wound — a wound that for men still remains deceptively and dangerously hidden.
In our patriarchal culture, men’s and boy’s self-expression is extremely limited. They are not allowed to express fear; they are not allowed to express pain; they are not allowed to express vulnerability.
Expressing these emotions within patriarchal culture is considered a show of weakness, and weakness is considered feminine. Within our culture, a man showing weakness is not a real man. Yet men are human beings, capable of being hurt, abused and traumatized, by both men and by women. According to the National Sexual Violence Resource Center, one in four girls and one in six boys will be sexually abused before they turn 18 – 12.3 percent of women were age 10 or younger at the time of their first rape or victimization and 27.8 percent of men were age 10 or younger.”
Itthon a HVG írt cikket egy férfiáldozatról, aki bevállalta. Magyarról – azt most nem találom, de itt egy külföldi pasi, őt is zaklatták. Facebook-on van néhány megosztás férfiáldozatok ügyben.
http://hvg.hu/tudomany/20171016_david_ballard_szexualis_zaklatas_munkahelyi_sony_naughty_dog_uncharted_last_of_us
https://zarojel.hu/zaklatasank-eroszaknak-nincs-neme/
http://vendeghanyas.blog.hu/2017/10/19/hogyan_zaklattak_szexualisan_a_munkahelyemet_jelento_ettermekben?ajanlo=1
Indexes termés, úgy látszik ez most a coming-outok hete lesz.
OFF: Nem tudtok valami normálisabb hírportált az indexnél mert most már nagyon unom a folyamatos agymosó spamalést, egyre durvábban és pofátlanabbul tolják
Ez buzi.
Idézett angol cikkhez: gyomorforgató és gusztustalanul álságos férfiak problémáiról beszélni “toxic masculinity” felvezetővel. Az egész tálalás meg a nézőpont, ahogy leírja is vállalhatatlan.
Szegény ártatlan nőket mindenki csak zaklatja. Amúgy érdemes visszalapozni a korábbi “Udvarlás vagy zaklatás” cikkre. Ott is és a hozzászólásokban is ki lett fejtve, hogyha a szupermacho címkét kapod meg, akkor mindegy mit csinálsz, de ha az átlagjanit, akkor kapásból egy zaklató állat vagy.
Egyrészt, bújtatva, vagy nyíltan, de egyenlőségjelet tesznek a “zaklatás”, és a “nemi erőszak” közt és ezt azért tudjuk, hogy hova vezet.
Mindkettő alapjában véve arról szól, hogy valaki visszaél a hatalmával, mert megteheti, csak épp, nem elhanyagolható módon, az egyiknél még nem lépnek át egy határvonalat, ahonnan nincs visszaút.
A zaklatásról tudjuk, hogy nem mindegy, hogy “ki” csinálja.
Ahol hatalmi különbségek vannak, ott mindig van “zaklatás”, hacsak a hatalommal rendelkező nem eléggé fejlett, hogy saját magát kordába tartsa, vagy ha a környezet ezt nagyon szigorúan bünteti.
Ha gyerek az áldozat, akkor általában esélye sincs védekezni, látensen/nyíltan ezért bízzuk a gyerekeinket tanító/óvó-nőkre, mert így úgy hisszük, hogy kevésbé vannak kitéve az erőszaknak(itt fizikai erőszakról van szó), míg a az ovó-tanárbácsival azért sokkal óvatosabban fogadjuk ezt el, sőt.
Mivel úgy ítéljük meg, hogy a testi “zaklatás/erőszak” nagyságrendileg nagyobb súllyal esik latba, így az esetlegesen, a női “felügyelők” által elkövettet verbális/pszichikai zaklatást kevésbé ítéljük meg olyan súlyosnak
Ha viszont felnőttekről van szó, akkor már árnyaltabb a kép,
Ott már az áldozat felelőssége/értemi /döntési képessége is vastagon megjelenik, az utólag “naiv voltam” hashtaggel lehetne illetni, de ez álszent bullshit.
Főleg, ha előre szólnak, hogy: “Ha mikuláskor a csizmád helyett a seggedet rakod ki az ablakba, akkor ne csodálkozz, ha lófasszal rakják tele……..”
Csak egy kérésem van, ne szaporodjatok legyetek szívesek Lányok!
Kormos Anett (a naagy kedvencem), a WMN-en. https://wmn.hu/ugy/47606-kormos-anett-minekmentoda
Én nem kérek bocsánatot, tudniillik nincs miért! Igaza van Eleknek, én megvédem a nőmet más is tegye a sajátjával, ha meg nem megy kérjenek segítséget a macskáktól!
“A hallgatás, nem beleegyezés.”
Ha egyébként olyan nagy a pofátok, akkor mért nem nyitjátok ki?
https://youtu.be/wDJbrZL4axM?t=1286
21:26-tól kezdődik….
aztán
https://youtu.be/wDJbrZL4axM?t=1628
27:08-tól beleerősít……
Sárosdi Lilla……
A művészet meg a fasz tudja minek a nevébe :OMFG!
Entartete Kunst…
“Am gefährlichsten aber wird das Judentum dort, wo ihm erlaubt wird, sich in die heiligsten Dinge eines Volkes, in seine Kultur, in seine Religion und Kunst hineinzumischen und darüber seine anmaßenden Urteile abzugeben. Der Schönheitsbegriff des nordischen Menschen ist dem Juden von seiner ganzen Natur aus unverständlich und wird ihm ewig unverständlich bleiben.
Für die Reinheit und Sauberkeit des deutschen Kunstempfindens hat der wurzellose Jude kein Organ. Was er Kunst nennt, muß seine entarteten Nerven kitzeln. Ein Geruch von Fäulnis und Krankheit muß es umwittern. Es muß widernatürlich, grotesk, pervers oder pathologisch sein. Diese Fieberfantasien unheilbar kranker Hirne wurden einst von jüdischen Kunsttheoretikern der deutschen Öffentlichkeit als höchste künstlerische Offenbarung aufgeredet. Man hält es heute fast nicht mehr für möglich, aber solche Bildwerke wurden damals von fast allen staatlichen und städtischen Galerien angekauft; mußten von ihnen angekauft werden, weil jüdische Kunsthändler und jüdische Kritiker sie als die einzig mögliche, moderne Kunst anzupreisen wussten. Eine Welle der Verniederung und Bastardisierung ging durch alle Gebiete des deutschen Kulturlebens: Bildende Kunst, Architektur, Literatur und Musik litten in gleicher Weise. Mehr als ein Jahrzehnt lang haben die Juden hier ihr unheilvolles Regiment geübt: Als Kunsthändler, Musikverleger, Redakteure, Kritiker bestimmten sie, was in Deutschland Kunst und Kultur heißen sollte.
Der Jude Kerr, der Kunstpapst der Weimarer Republik. Der Jude Tucholsky, einer der übelsten Schmutzliteraten, prägte die Worte, daß der Landesverrat eine Ehre sei und das Heldenideal das dümmste aller Ideale. Der Jude Hirschfeld, der Homosexualität und sexuelle Perversion propagierte. Unter dem Anstrich geistreicher oder gar wissenschaftliche Auseinandersetzungen wurde versucht, die gesunden Triebe des Menschen in entartete Bahnen zu lenken.”
https://www.youtube.com/watch?v=qGNtxAtf1Sw
Dübörög az áldozatipar! Azért faramuci a helyzet, mert olyannal vádolnak, amiben van valami igazság. Mivel férfi vagyok bennem is erősen dübörög a biológiai ösztön, hogy nyomuljak a nőkre, és előfordult párszor, hogy kicsit erőszakosabban nyomultam, mint kellett volna, pláne egy kis alkohol hatására. Sok férfihoz hasonlóan fogdostam én is nőket bulikon, akik közül többen esetleg nem akarták ezt. De hát senki sem kifinomult úriemberként jön a világra, ezt is meg kell tanulni Csakhogy ezen előzmények miatt, bennem is fel tudják kelteni a bűntudatot, és nem tudnám teljesen tiszta lelkiismerettel kitenni az #iamnotarapist hashtag-et. Mert lehet, hogy a fenti fogdosásokat azok a nők erőszakként élték meg. De az is lehet, hogy nem, hanem másnap már el is felejtették az egészet. Mindenképp eljutunk oda, hogy az az erőszak, amit a nők annak tartanak. Az viszont most már jogos, hogy a férfiak kollektív démonizálása kezdi a verbális erőszak szintjét elérni!
Én azt mondom, hogy az ilyen eseteket a legjobb egy sima vállrándítással rendezni. Én is fogdostam már csajt, mégis élünk mindketten, nem hiszem, hogy élete nagy tragédiája volt. Ne hagyd, hogy olyan dologgal keltsenek benned manipulatív módon bűntudatot, ami nem bűn. Ráadásul ezek oda-vissza megvannak, csak más formában, a felhőztetett szerencsétlen hülyékért, a lelki terrorban tartott férfiakért mégsem állnak ki tömegek, mert hát azok kit érdekelnek. Nagyjából ennyi az egész téma, kezdeményezni meg még mindig nekünk kell, akkor is, ha ez véletlenül őnagyságának nem tetszik, mert azt szokta meg, hogy “fészen” meg “instán” mindenki a kis valagát nyalogatja, persze pusztán jószívűségből, véletlenül sem azért, mert rojtosra b@szarintaná a kis hátsóját.
Erőszakos?
Egyszer nyomultam erőszakosabban egy lányra, amikor este meghívott, hogy aludjak nála, mert lekéstem az utolsó buszt. Csak az ottalvás azt jelentette hogy egy ágyban. Akkor némi fogdosás után mondta, hogy hagyjam, nem szeretné. Jó, hagytam a fenébe, csak aludtunk. Hétvégén (3 nap múlva, ami alatt felé sem néztem) már ő hívott fel, hogy jöjjek az ágyába, nem aludni.
Ezt minek hívják a feministák?
Úgy tűnik, hogy ez már a HVG-s Tóta W -nek is sok volt.
Akkor következzék az ő bejegyzése a témában:
A #metoo kampány nyomán az az egyik következtetés, hogy itt a férfiaknak van dolguk, magukkal meg a többi férfival, és gondolják végig, mit tudnak segíteni. Igyekszem.
Az esetek jelentős része arról a helyzetről szól – mint maga a Weinstein-ügy is -, hogy lehet tudni előre a Rendező Úrról, a Tanszékvezető Úrról, a Polgármester Úrról meg a Szerkesztő Úrról, hogy nyomul és nem hallja meg a nemet. Én is tudtam mindig, minden közegben, kinek van ilyen híre, pedig nem velem kezdtek ki.
Sárosdi Lilla ügye pedig azt mutatja meg, hogy a támadások többnyire bizonyíthatatlanok. Van egy állítás meg egy tagadás, és ennyi, a legtöbbször más nem is volt jelen. A tét pedig nagy. Egynek sem kellene megúsznia, de egynek sem szabadna hamis vád miatt tönkremennie.
Szerintem ebben tudunk segíteni, mi férfiak. Többnyire mi tervezzük ugyanis a mikroelektronikát (hogy miért, az egy tök másik probléma, hiszen nem a farkunkkal forrasztunk, de ezt most hagyjuk.) 3 és 10 dollár között csodálatosan apró kis készülékek szerezhetők be. Semmivel se nehezebb kezelni őket, mint egy okostelefont (ami amúgy szintén hasznos holmi.) Szóval kedves aktuális és leendő áldozatok, ha már az a helyzet, hogy ilyen ragadozók portyáznak a munkahelyen, az egyetemen vagy a színházban, akkor lehet fegyvert fogni, és kilődözni őket. Egyértelmű bizonyíték mellett nem fogják megúszni; náluk nagyobb kutyák döglenek meg éppen.
Még él ez az állázadó?
Persze, legyen teljes a megfigyelés, mert az jó. A’la 1984.
A valódi megoldás a Fehér Sharia. Nő ne maradhasson egyedül férfival, aki nem vérrokona, vagy férje. Probléma megoldva.
aki nem vérrokona, vagy férje. Ajaj korlátozni akarod a női szexuális kiteljesedést? :D Helyesen: Nő ne maradhasson egyedül férfival, aki nem a HELYI ALFAHÍM…..amolyan ízeltlábú kaptárt…ahol a királynő csak ilyennel-ilyenekkel szapodorodik. A többi hím meg rabszolgaként dolgozik. Tehát egy falanszter világot terveznek nekünk a sátánista zsidók, kollabaráns kurváink aktív és passzív támogatásával. “1984szépújvilágba” oltott “védett férfiakat….” a “nagy nővér” rémuralmát..
Legyen inkább 14/88. Amúgy nekem nem jön be a White Sharia mém, a muszlim asszociáció miatt, én inkább a Patriarchátust szeretem használni, de a lényeg ugyanaz.
Itt azért sokakból előjön a nők elleni zsigeri indulat… Azért az ne legyen már “apró huncutság” hogy: 1. Előveszi valaki a farkát, és mondja a nőnek hogy puszild meg.. 2. Erőszakkal szájon csókolni egy nőt.. 3. Belemarkolni a fenekébe, mellébe minden előzmény nélkül.. 4. Primitív szavakkal “leírni”, hogy mit csinálna valaki egy nővel.. stb. stb..
Mindannyian tudjuk: “MINDIG A NŐ VÁLASZT”.. A “béta” férfit frusztrálja hogy egy “jó nő” soha nem fog vele szóba állni.. Ezt bizony el kell viselni.. Az értelmesebb “béták” ezt el is tudják viselni (még ha fáj is) De vannak a primitív személyiségű “béták” ..na velük van baj… És miattuk bizony MINDEN férfi szégyenkezhet, mert a nők is hajlamosak általánosítani…
Ettől függetlenül meglehet a vélemény a nők “evolúciós ösztönéről” (mint ahogy a férfiéről is..) de ezért nem kell zsigerből gyűlölni az ellenkező nemet…
Sokakból nem jön elő, legfeljebb 1-2 ilyen hozzászólást láttam.
Csúsztatás,félremagyarázás hamis vagy nem igazolt vád kész ténynek beállítása.Ha nagyon akarod saját példát is írhatok nők által elkövetett zaklatásra de ez sokak megnyilatkozásában fel se merül.A másik ha már a szégyenkommandó helyi szóvivője vagy ,a segítséged kérem.Hány százalékot kell szégyenkeznem más helyett?Most 90% holokauszt 6% amit elkövettem most mi lesz?Elég lesz a maradék 4% ?
Láttál itt embereket táblákkal tüntetni az apró huncutságokért? Akiről te beszélsz azt úgy hívják szatír .(1) Mi az erőszak(2)?ami tényleg az ,amiről az egyik azt gondolja?,vagy amit utólag valaki aljas indokból hazudik?Megint kétségek közt vergődők(3)bizony én is belemarkoltam több fenékbe, a mellekhez finomabban nyúltam inkább.De előzmény nélkül?és nem erőszakkal.Vagy ezt majd a kommandó eldönti?
Ja és a női nem nagy tisztelője vagyok zsigerből és tudatosan is.
Neked nem kell szégyenkezned(ha nem szolgáltál rá) ..csak jön egy nő – “rossz tapasztalatokkal” – és elintéz annyival hogy “Te is csak egy férfi vagy…” (ha nem ismer persze..) és nagy meló bebizonyítani hogy nincs igaza…
Minek kellene? Elvégre férfi nem?
“1. Előveszi valaki a farkát, és mondja a nőnek hogy puszild meg.. 2. Erőszakkal szájon csókolni egy nőt.. 3. Belemarkolni a fenekébe, mellébe minden előzmény nélkül.. 4. Primitív szavakkal “leírni”, hogy mit csinálna valaki egy nővel..”
Mi van? Hát ezek nagy alfás cuccok. AKIMERAZNYER!
kénytelen vagyok árnyalni.. vannak “kultúr alfák” meg vannak “primkó alfák” (végül is tényleg így van..nem..?) Végül is mindegy..így vagy úgy, úgyis a NŐ VÁLASZT (és igazad lehet.. a világtörténelemben bejöhetett már férfinak az “akimeraznyer” taktika is.. biztos..)
A zsigeri gyűlület inkább az ösztönlény ténylegesen félneandrvölgyi 70 IQ bajnokokra igaz…akinek van annyi esze hogy olvas férfihangot, az inkább teljesen racionális indulatokból gyűlöli a gyengébbik nemet.
pont az lenne a lényeg, hogy racionálisan csak “legyen meg a véleményünk” a nőkről, de nem kell gyűlölni őket.. (és pont arról van szó hogy IQ 70 emberből van “túlkínálat”….
Ki gyűlöli itt az ellenkező nemet?
A nő csak azok közül válogat, akik hajlandóak próbálkozni. Ha nem megy oda senki, akkor nem választ senki közül.
De az se legyen már apró huncutság, hogy sok nő úgy öltözködik és viselkedik, hogy még egy hivatásos kurva is elszégyellné magát, a testével próbál meg előrébb jutni. Aztán ha ez sikerül – vagy ha nem – akkor ne kezdjen már el óbégatni, hogy őt mindenki zaklatja és ne vádaskodjon már nemi erőszakkal. Mert ugye sok nőcske szerint semmi baj nincs azzal, ha valakinek ilyetén módon teszik tönkre – jobb esetben – a karrierjét vagy az egész életét.
Emelje fel a picsáját és menjen oda a faszhoz. Nem a múlt században élünk.
Pedig ha az előnyös, akkor ott vagyunk, hiszen az hagyomány.
Ha jól tudom statisztikailag 10 nőből 11-et zaklatnak vagy hogy is szokták mondani de van ilyen számítás. Az is igaz némelyiknek viselkedési kultúrát kellene tanítani . De persze azt mondják némelyikért küzdeni kell, tehát ha ajándékokat kap akkor az már nem számít zaklatásnak.
Azért azt nem értem ha valakit közlekedés közben vagy társaságban zaklatnak bármily módon miért nem tudja ott helyben lerendezni ? A neten meg van némelyiknek akkora a hangja , tessék ott személyesen is rendet tenni nem utólag reklamálni.
De a valóságban kiállni magadért nehéz, az internetet telesírni pedig nem!
“Mindannyian tudjuk: “MINDIG A NŐ VÁLASZT”.. A “béta” férfit frusztrálja hogy egy “jó nő” soha nem fog vele szóba állni.. Ezt bizony el kell viselni.. Az értelmesebb “béták” ezt el is tudják viselni (még ha fáj is) De vannak a primitív személyiségű “béták” ..na velük van baj… És miattuk bizony MINDEN férfi szégyenkezhet, mert a nők is hajlamosak általánosítani…”
De most te is egyenlőségjelet teszel a szexuális zaklatás és a béta kezdeményezés között – ráadásul nem gondolom, hogy ettől primitívebb lenne egy béta. Én nem ítélem el őket, ha sorozatos normális kezdeményezés, majd visszautasítás után kicsit elgurul a gyógyszerük, és “emelik a tétet”. Most gondolj bele, mennyi ideig él hazugságban egy átlag béta, azt hiszi, elég, ha szépen úriember módjára udvarolgat, és akkor kap végre pinát. Aztán rájön, hogy a nők, akiket ő addig romantikus virágszálaknak tartott, mégsem olyan kurva romantikusak – de ez a felismerés fájdalmasan hosszú úttal jár. Na most, ha egyszer eljutott addig az illető, hogy már nincsenek nála piedesztálon a nők, miért ne próbáljon meg törleszteni egy kicsit?
De hát szexuális zaklatás = béta kezdeményezés abban az értelemben, ahogy ezt most nyomatják a világnak. Ez ellen kell fellépni. A nemi erőszak az egy teljesen más sztori, az súlyos bűncselekmény. A mostani hiszti arról szól, hogy picsák azt szeretnék, hogy csak olyan férfi szólítsa le őket akik nekik tetszik, és ezt valahogy gondolatolvasással megérezze minden férfi és eleve eszerint cenzúrázza önmagát.
Egyébként szerintem nem léteznek béták, csak olyan srácok akik még nem találták meg a Red Pill-t…
Meg olyanok, akiknek a szemét szúrja ki, mégsem akarják soha megtalálni. Sokaknak könnyebb a lázálmok világában tovább élni, pedig nekem is olyan jó, hogy végre a dolgok 80-90%-át értem, ami körülöttem párkapcsolati történés.
“Itt azért sokakból előjön a nők elleni zsigeri indulat… Azért az ne legyen már “apró huncutság” hogy: 1. Előveszi valaki a farkát, és mondja a nőnek hogy puszild meg.. 2. Erőszakkal szájon csókolni egy nőt.. 3. Belemarkolni a fenekébe, mellébe minden előzmény nélkül.. 4. Primitív szavakkal “leírni”, hogy mit csinálna valaki egy nővel.. stb. stb..”
-Nem, csakugyan nem apró huncutságok, HA megtörténtek és HA ÚGY történtek ugyebár. Ha ezek megtörténtek, akkor gusztustalan, röhejes, szánalmat, pofátlan cselekedetek, próbálkozások, mocsok-szarházi dolog. Az is egy érdekes kérdés, hogy milyen bűntetés lenne méltányos értük, mert az talán túlzás, hogy ha el is követte egy szarházi, akkor attól kezdve teljesen vége az életének… ha bizonyítható lenne, vagy ismernénk, hogy tényleg ez a tényállás, akkor sztem ok, a karrierje szenvedjen komoly csorbát, de emberileg teljesen nullára akkor sem kéne talán futtatni, azért ez még nem erőszakos közösülés és nem is emberölés. Nem vicc dolgok ezek, ha elkövette (4-est leszámítva), de azért differenciálni kellene, a közvélemény hihetetlen vérszomjas és a népharag képtelen a súlyosság szerint ítélkezni…
Egy pasi ezt nem tudja elképzelni. Pedig van egy olyan érzésem, hogy a 40-50 éves férfi főnökük az autóban egyszer csak előkapná a farkát, és közölné veletek, hogy szopjátok le, azért elkezdenétek némi zavart érezni az erőben. :) Átlag heteró pasi már akkor is ütne, ha egy buzi véletlenül hozzáérne bármely testrészéhez egy buliban, hát még ha direkt. Egyébként is van egy határ, amit még az alfák sem léphetnek át, hiába engedékenyebb velük szemben a legtöbb nő.
A hotelszobás esetekben nem értek egyet, mármint mit gondoltak, mi fog történni? Azok sztorijait sem tudom különösebben nagyra értékelni, akik egyébként keféltek, szoptak a szerepekért, utólag mégis erőszakot kiáltanak, mert ott létrejött az üzlet. Lehet boncolgatni, mondhatjuk, hogy nem etikus, persze, nem az, de nemet lehet mondani, az az út mindenki előtt ott áll. Lehet, hogy nehéz döntést lemondani egy nagy lehetőségről, de nem bírja el a kis lelkük, akkor ne. Abszolút nem jogos utólag parádézni ezen, ott kell dönteni, és miután nemet mondott, ki lehet adni a történetet, hogy ez a faszi ilyen, vigyázzatok vele. Valahogy ez mindig elmarad.
“Egy pasi ezt nem tudja elképzelni.”
Már megint ez a milyen kurva szar nőnek lenni hiszti.
“Átlag heteró pasi már akkor is ütne, ha egy buzi véletlenül hozzáérne bármely testrészéhez egy buliban, hát még ha direkt.”
Most, hogy jönnek ide a buzik? Ellenkező nemű főnök-beosztott zaklatásról volt szó.
“Egyébként is van egy határ, amit még az alfák sem léphetnek át, hiába engedékenyebb velük szemben a legtöbb nő.”
Nincs. Ha valaki megkapja az alfa jelzőt, akkor tök mindegy mit csinál. A nyílt utcán elő is kaphatja a bránert, nem fogják szexuális zaklatással megvádolni. Főleg ha a nő úgy érzi, hogy profitálhat belőle.
“Azok sztorijait sem tudom különösebben nagyra értékelni, akik egyébként keféltek, szoptak a szerepekért, utólag mégis erőszakot kiáltanak, mert ott létrejött az üzlet.”
Csak már annyira elhasználódtak, hogy a szopásból nem tudnak profitálni, ezért lehet rinyálni, hogy milyen rossz nekik, hogy őket megerőszakolták meg zaklatták.
Úgy jönnek ide a buzik, hogy ha abba a helyzetbe beleképzeled magad, talán átérzed azt az undort, amit egy nő akkor érez, amikor egy ilyen ocsmány pacák kinézi magának. Ha azt mondanám, képzelj el egy nőt, aki fogdosni kezd vagy rád veti magát és megerőszakol, az téged nem fog zavarni. :) Ezért nem működnek az efféle párhuzamok, erre mondom, hogy például neked elképzelhetetlen, mert egy faszit sosem zavar, ha egy nő szexuálisan közeledik felé, még akkor sem, ha nem az esete, mert lyuk lyuk ugye. Szóval maradnak a buzik, a reakciók abban a felállásban már hasonlítanak.
Nem, az alfa onnantól, hogy a pöcsét lóbálja az utca közepén, nem alfa, hanem csak egy nyomorék szerencsétlen. Egy alfa menő, ez meg nem menő dolog. Ti az alfát valamiféle tahó parasztnak képzelitek, miközben pont egy olyan pasi, aki dögös és tud is viselkedni. Épp ezét onnantól, hogy bármi ilyesmivel próbálkozik, többé nem alfa. Ne keverjük ezt azzal, hogy egy buliban, tánc közben mondjuk magabiztosan magához húz, az nyilván szexi, ha a nő vonzónak tartja a pasit, de egy alfa nem egy tajparaszt.
A buzi párhuzam tényleg nem jó, mert ahhoz nektek is heteró férfinak kellene lenni, hogy értelme legyen. Persze, hogy undorodnék egy közeledő buzitól, de a gond az, hogy az összes többitől is, míg férfi-nő felállásban eléggé érdekesen maradnánk fent, ha ez így lenne. Nem tudok jobbat mondani helyette hirtelen, de ettől nem lesz érthetőbb, mert nem ugyanúgy működünk.
“Úgy jönnek ide a buzik, hogy ha abba a helyzetbe beleképzeled magad, talán átérzed azt az undort, amit egy nő akkor érez, amikor egy ilyen ocsmány pacák kinézi magának.”
Csakhogy lehet nemet is mondani. Akik itt most nyavalyognak, azok tehetségtelen színésznőcskék, akik csak így tudtak előrébb jutni, mert más képességük nem volt. Lehetett volna azt mondani, hogy bocs nem.
“Ha azt mondanám, képzelj el egy nőt, aki fogdosni kezd vagy rád veti magát és megerőszakol, az téged nem fog zavarni. :)”
Már miért ne zavarna? Nem vagyok egy szerencsétlen, kiéhezett balfasz, akinek mindegy már csak lyuk legyen. A hétköznapi életben sem szeretem, ha valaki bepofátlankodik az intim szférámba. A két lépés távolságot mindig tartom. Arra kíváncsi lennék, hogyan tudna egy nő megerőszakolni.
“mert egy faszit sosem zavar, ha egy nő szexuálisan közeledik felé, még akkor sem, ha nem az esete, mert lyuk lyuk ugye.”
Általánosító, szűk látókörű faszság. Ha nem az esetem, vagy egyenesen undorodom tőle, akkor fel se fog állni rá a faszom. Én nem tudom közben a plafont lesni, hogy legyen már vége. Szerencsére nem vagyok rászorulva, ezekre az elhízott, bajuszos, ocsmány magukat nőnek hazudó szörnyetegekre.
“Nem, az alfa onnantól, hogy a pöcsét lóbálja az utca közepén, nem alfa, hanem csak egy nyomorék szerencsétlen. “
A példám arra vonatkozott, hogyha valaki alfa lesz a nők szemében, akkor nyugodtan lóbálhatja a pöcsét, senkit sem fog zavarni. Aki meg béta, az kb. kérjen már bocsánatot, hogy élni mer.
“Ne keverjük ezt azzal, hogy egy buliban, tánc közben mondjuk magabiztosan magához húz, az nyilván szexi, ha a nő vonzónak tartja a pasit, de egy alfa nem egy tajparaszt.”
Ez már nem szexuális zaklatás? De ha béta béla tenné, akkor az lenne. De látom sikerül leragadni a pöcslóbálásnál.
Szerintem különbséget kell tenni tolakodás és szexuális zaklatás között. Szexuális zaklatás, ha valaki intim területen fog meg például a táncparketten. A magabiztosan magához húz azért nem szexuális zaklatás kategória, legalábbis addig, amíg nem a pinájánál fogva teszi azt. :D
Oké, te más vagy. De pasiktól gyakori válasz, hogy őket nem zavarná, legalábbis egyáltalán nem olyan mértékben.
“Csakhogy lehet nemet is mondani. Akik itt most nyavalyognak, azok tehetségtelen színésznőcskék, akik csak így tudtak előrébb jutni, mert más képességük nem volt. Lehetett volna azt mondani, hogy bocs nem”
Persze, nemet lehet mondani, mind olyan eset, amikor döntéshelyzetbe kényszerültek, nem klasszikus erőszakról volt szó, szóval ez megáll. De azért lássuk be, elég gáz, hogy ez a feltétele egy munkának, legyen az Hollywoodban vagy bárhol máshol. A tehetségtelenek nem jutnak vele messzire, és nem gondolom, hogy ők sipákolnának. A tehetségtelenek összeszoptak valami epizód/mellékszerepet, de hosszútávon nem működik az ilyen, a tehetségesek közül viszont eleve sokan lehetnek, akik hátat fordítanak a szakmának, ha ez a beugró. Ha megnézed, mindannyiukkal kezdő korukban csinálta Weinstein is, amikor még senkik voltak, de aztán később bizonyították, hogy tényleg tudnak játszani. Ne mondjuk már, hogy mindegyik tehetségtelen. Valljuk be, hogy ez egy létező dolog, mindig is jelen lesz, naivitás lenne azt hinni, hogy nem, de ne értsünk már vele egyet, függetlenül a konkrét személyektől. Az megint más lapra tartozik, hogy Hollywood kollektíven hallgatott erről, nők, férfiak egyaránt, és persze most, utólag marha okos és bátor mindenki. Ugyanazok, akik sosem mertek volna egyedül, nyíltan szembe menni a rendszerrel, így meg túl sokat nem ér a szavuk.
Az nem történhetett, hogy bizonyos színésznőcskék felszopták-baszták magukat a csúcsra 20-25 évvel ezelőtt, viszont kifogyott a kassza újfent? Ilyenkor szokott mindenki elméje megvilágosodni, és ez a baj az egésszel, jelentették volna fel akkor vagy léptek volna vissza, mint sokan meg is tették. Így az egész baromi hiteltelen.
Nem hiszem, hogy Angelina Jolie egy tehetségtelen színésznő volna, aki csak eladja a sztoriját a bulvárnak némi apróért. :)
Mi tehetséges van benne?
Róla nem is hallottam a szörnyű zaklatós sztorikat még.
Ő is megszólalt, hogy Weinstein nála is próbálkozott. Igazából ő szinte mindenkinél, aki a karrierje kezdetén járt, mert velük tehette meg.
Épp ez az, hogy ebben az ügyben nagyon sok színésznő megszólalt, tehetségesek és tehetségtelenek egyaránt, olyanok is, akik híresek lettek, meg olyanok is, akik nem. Ne mentegessük már a faszit, egy tipikus rohadék, volt egy jó 20-30 éve, vége lett, most rajta a sor, hogy megeméssze, hogy ennyi volt.
Baszott-e a vejnstejnnel vagy sem?
Nocsak, a zsidószolga kurva nemet mondott a választott-blankolt fasznak? :)
Bepróbálkozott, nemet kapott és hagyta annyiban. Nem ez a normális megoldás? Vagy tovább erőlködött a nem után is?
Annyira tehetséges volt, hogy elvált és a melleit leoperáltatta a ráktól való félelmében.
Még nem vált el, csak külön költözött az amúgy vállaltan alkoholista férjétől, aki mélyinterjúban állt ki a nyilvánosság elé, és mondta ki, hogy az egyetemista évei óta nem telt úgy nap, hogy nem ivott, és valóban az elmúlt pár évben veszítette el a kontrollt annyira, hogy már a családja ellen fordult. De azóta változtatott, és furcsa módon még mindig nem váltak el, sokan azt sejtik, hogy nem is fognak, hiszen ha a probléma megoldódik, nincs rá szükség, lehet, hogy elég volt az erőteljes figyelmeztetés.
És azért vállalta a műtéteket, mert nála is kimutatták arra a rákra való erős hajlamot, amiben a saját anyja és a nagyanyja is meghalt 40 éves koruk után, tehát rohadt nagy sansza volt, hogy rá is ez várna, ezért inkább lépett. Szerintem ez bölcs döntés volt, hogy nem bízta a puszta szerencsére, tudva mindezt.
Angelina Jolie a világ egyik legvissataszítóbb jelensége, 40 kilós ocsmánysága mellett csak a világban tett kártékonykodása rosszabb. Legnagyobb kárt azokban tette, akikkel a médiák elhitették, hogy lenyűgöző szépségű nő, egyfajta ideál.
“azt mondta erről a korszakról (kisiskolás kor), hogy a Kissy Girls nevű banda tagja volt, akikekkel addig csókolták a környékbeli fiúkat, amíg azok sírni vagy sikítozni nem kezdtek. A bandát végül hivatalosan feloszlatták, amikor elkezdtek panaszkodni az áldozatok szülei.”
“Elkezdtem szeretkezni a fiúmmal, de a szex és az érzelmek nem tűntek elégnek. Közelebb akartam magam érezni a fiúmhoz, ezért felkaptam egy kést, és megvágtam.”
Az egyik kítűnő példája annak, hogy a szereposztó dívány hogyan is működik Hollywoodban. A rendezőtől a producerig mindenkivel összefeküdt, talán az elején még a kellékesfiúval is (Fergeteges Forgatás, valaki?). Végül legutóbb egy másik gyanús múlttal rendelkező kiscsaj, Jennifer Anniston (szintén megéri a pénzét a “nem kell apa a gyermeknek a felneveléshez” elmélet szószólójaként) pasiját nézte ki magának, mint alfahímet. Előtte azért felpróbálta még a szépségéről híres Mick Jaggert is, igaz Mick akkor már 55 éves volt, szépsége teljében, Jolie meg több mint harmincal kevesebb, tehát érthető volt a vonzalom. Hosszas lenne a lista, itt felsorolni sem lehetne a hírességeket akikkel ágyba bújt. (Ralph Fiennes, Oliver Stone, Colin Farrel, stb.)
Még a saját anyja pasijával is ágyba bújt. Nemsokkal később az anyja öngyilkosági kíérletet tett. Csak akkor békültek ki, amikor anyjáról kiderült, hogy rákos.
Shiloh Jolie-Pitt (Pitt-el első közös lánygyermeke) négy éves kiskorúként egyet gondolt és úgy döntött, holnaptól John-nak hívják. A folytatást nem kell leírnom, szerintem mindeki tudja, hogy mi történt (Emlékeztet egy kicsit a szélsőségesen férfigyűlölő Cher “lányára” az eset.) Volt kitől tanulnia, hiszen Angelina ugye Jenny Shimizu modellel élt szerelmes viszonyban miközben már férjnél volt. “Talán feleségül is mentem volna Jennyhez, ha nem lettem volna házas (a színész Johnny Lee Millerrel). Az első másodpercben beleszerettem” Nem baj, az a jó, ha a kenyér mindkét oldala vajas, ugye. Még 2010-ben is összejártak, amikor javában megvolt már az eszéért szeretett Pitt. Shimizu végül összeroppant, azóta is kezelés alatt áll.
Mentális problémái ellenére (meg azért amiért sok pénze volt) Jolie örökbefogadhatott néhány gyereket, akik mindegyike mellé saját nevelőnőt és saját szakácsot rendelt. Persze szigorúan csak szinesbőrű gyermekeket fogadott örökbe (kambodzsa, vietnam, india, etiópia), azt is csak akkor, miután nyilvánosan is ígéretet tett arra, hogy felhagy “szado-mazo” rajongásával és rendes anya lesz… És nem fogyaszt többé nehéz drogokat.(bár pletyka, de érdekes, hogyelső esküvőjére trikóban ment, amelyre vérrel írta fel leendő ura nevét, a nászéjszakáról szóló visszaemlékezés a késekkel együtt 18 karikás).
Hillary Clinton rokona, legalábbis sok pénzt költöttek arra, hogy ezt bizonyítsák.
Természetesen 16 évesen őt is megerőszakolták, ez most divat, nem maradhatott ki a sorból, még csak az kéne, hogyisne.
Neki köszönhetjük a borzalmas Salt ügynököt, a kifejezetten férfiellenes, gyűlölködő, gyerekeknek szóló Demónát (nemsokára érkezik a második rész a mozikba, a leszbikus Jégvarázs 2 mellé), és még sorolhatnám.
Az ENSZ “nőjogi” tevékenységét szintén nem kell bemutatni.
“Angelina Jolie vidáman nosztalgiázott és kacarászó haverjainak felsorolta, hogy tulajdonképpen hány kisállatát sikerült kinyírnia. Az egere elpusztult, miután befestette kékre. A hörcsögét tüdőgyulladás vitte el, miután berakta a zuhany alá, a gyíkját pedig túl sokáig hagyta a napon, így az is elhalálozott. Majd elmesélte, hogy a kígyóját is megpróbálta megölni, és ekkor még csak 12 éves volt.” The Sun, videonyilatkozat, megtekinthető.
Ez egy ócska ribanc. Is. Köszönöm, eddig ezeket nem hallottam, bár a sztárok élete az egyik utolsó dolog, amikről forrásaim vannak.
Hogy az anyjával csak akkor lett jóban, amikor rákos lett is annyit, hogy kamu. Az anyja nevelte fel őket saját jövedelemből, mivel a világhírű színész papa ugye tartásdíjat nem fizetett. Pont, hogy az apjával csak az után “békültek ki”, hogy befutott a Tomb Raiderrel, akkor apucit már elkezdte érdekelni, hogy van egy gyereke. De azóta se nagyon beszélnek, sőt hivatalosan is megváltoztatta a nevét később, hogy a Voight már ne legyen benne. (Mivel az Angelina Jolie eredetileg a két keresztneve,)
Egyébként 16 évesen már színházban játszott, hogy úgy ennyire tehetségtelen színésznő, aki csak beszopta magát a filmekbe. :) Már a tiniéveiben jó kritikát kapott az alakításaiért, és mondom, ez még mindig csak színház.
Amúgy meg India nem adja ki, mivel 3 örökbefogadott gyereke van, és eredetileg az elsőt még Billy Bob Thorntonnal közösen akarta vállalni, csak a pasi kitáncolt a dologból, így lett, hogy egyedülállóként vette magához. Ez hogyan lehet rossz dolog, nem értem, ráadásul később lettek saját gyerekei is.
A John-ról meg szintén annyit, hogy csak annyit mondott, a lánya rajong a két bátyjáért, és úgy érzi, hogy ő is a csapatukba tartozik, ezért hord ugyanolyan ruhákat, mint a fiúk, és viselkedik fiúsan. Sok gyerek csinálja ezt, ez még nem jelent semmit, kamaszkorban sanszosan elhagyja majd. Ő nem bátorítja arra, hogy legyen fiú, hanem ráhagyja ezt jelenleg, a Johnnak szólítást amúgy is poén szintén emlegették, csak a média felkapta. Hogy az esküvőjére trikóban ment volna, amire vérrel van írva bármi… :D:D A valóságban az volt, hogy az esküvői ruhájára a gyerekei rajzoltak mindenfélét, erről rengeteg kép is megjelent, rá lehet keresni, ha valaki kíváncsi rá. :)
Irodai dolgozóként (pénzügy-számvitel) jóformán csak nők dolgoznak körülöttem nagy mennyiségben (ezen a területen nincs még férfikvóta, meg ingyenes oktatás a férfiaknak, ahogy a nőknek szokott lenni más területeken), ezért folyamatosan értesülök az összes “celeb” történésről. Fogy a Best, és a Story, dübörög a Sztárban Sztár, a femina.hu és társai. És közben a rádióban Jennifer Lopez megy napi hatszor, Oláh Ibolya Babyje, Pussycat Dolls Hesshessje szól, meg az a másik névtelen lánybanda, aminek a klipjében a nők cipőjét pucoló pasikat felrugdossák és a háttérben megjeleni a “Feminism is sexy” felirat. Meg persze Katy Perry fülvérzésig, Muri Enikővel meg Dér Henivel.
Viszont ha valakinek megdícsérem a ruháját, az nem rohan el visítva hogy abúzus áldozata (pedig nem vagyok vezető beosztásban). Még. Bár ki tudja, lehet, hogy 20 év múlva valaki majd máshogy emlékszik majd erre…
Serialslut: az anyjával való kapcsolatról az info a Velvet cikkéből származik. Az indiai gyerek örökbefogadásáról: “A Gettómilliomos film egyik szereplője, a tízéves Azharuddin Mohammed Ismail, arról faggatta Jolie-t, hogy a színésznő miért nem fogadott még örökbe gyereket az ő hazájából, mire Jolie így válaszolt. „Nos, akkor elárulok egy apró titkot: hamarosan sor kerül rá”. A vérrel írt trikóhoz tartozik még egy párjának vérével teli fiola is, amelyet nyakban hordva hordott. “1996-ban ment hozzá Jonny Lee Millerhez, az igent drága esküvői ruha helyett inkább farmerben és fehér trikóban mondta ki, amire saját vérével írta fel jövendőbelije nevét. Kell ennél szebb vallomás?” (Nők Lapja)
(SerialSlut sajnos valamiért nem tudok válaszhozzászólást tenni a bejegyzéseidhez. Az biztos, hogy körülöttem az akár többdiplomás lányok is ezekből a forrásokból tájékozódnak, ez kerül a köztudatba, és nem a Magyar Közlöny. Én ebből csipegetek. és mindig megjelölöm a forrást is ha kell, hogy nem én találom ki ezeket).
Ahhoz képest azért durván csak félinformációid vannak még celebügyben is, pont mert ezek a szennylapok a valósággal ritkán találkoznak. :)
Jolie SOHA nem nyilatkozott olyat, hogy indiai gyereket fogadna örökbe. Mindig ezzel cseszegetik, hogy ha legközelebb honnan, mikor közben ezerszer több baja van, mint hogy beszerezzen egy hetediket, ő ezeket a kérdéseket már letiltatja, és ha nagyon erőszakoskodnak, esetleg annyit mond, hogy ki tudja, mit hoz a jövő. A Velvet ékes példája az alja bulvárnak, a TMZ-ről szedik az infókat, ne kelljen már magyarázni, az mit jelent. :)
Nézd már, egy dzsoliszakértőnk is van itt.
“Ez hogyan lehet rossz dolog, nem értem”
Szarszínűt nem pátyolgatunk.
“A vérrel írt trikóhoz tartozik még egy párjának vérével teli fiola is, amelyet nyakban hordva hordott.”
Ez milyen pisis dolog.
Zavar, ha egy embert olyan infók alapján ítélnek el, amik nem igazak. Én sem kedvelem különösebben AJ-t, mert egy manipulatív nőnek tartom, de kitalációkra, felfújt dolgokra ne adjunk már.
Azt viszont elismerem, hogy színésznőként tehetséges, még ha a legsikeresebb filmjeiben sosem a játéka volt a lényeg, hanem hogy adta a fasza csajt. Nem érdemes egy fiókba rakni a tehetségtelen, csak szex útján előbbre jutó színésznőkkel, és Weinsteint sem kell védeni. Ez a mindenáron mentegetjük a rohadékokat hozzáállás sem vezet semmi jóra, ez most nem egy hamis vádas ügy, miért kell mindenáron védeni? Ritkán, de megesik, hogy az ilyen alakokat is eléri a végzetük.
Tehetséges színészek? Minden filmjük szar.
SS:
Itt senki nem védi ezt a dagadt ocsmány bibsiszart…viszont nem nyaljuk a kis kurvák seggét sem.
Privát véleményem, ugyanabba meszes gödörbe lőném bele őket. :)
Szóval itt a férfihangon a “csak egy kávét kérnénk” állásponton vagyunk.
Az a baj, hogy itt egy homogén csoportként vannak kezelve “azok a nők”, miközben a visszaemlékezésekből kiderül, hogy nagyon eltérő sztorikról van szó. Volt, aki belement, őket nem is sajnálom. Volt, aki köztes megoldást választott, tehát nem feküdt le vele vagy szopta le, de nem is mert nyíltan ellene menni, tehát például adott egy masszázst, és utána meg kerülte a vele való munkát, találkozást. És vannak sokan, akik meg eleve ott hagyták, mert hogy ennyit nem ér. Az első csoportot nem védem, a második csoport mellett azért kiállok, mert ez egy rohadtul szar helyzet, hogy az egész jövőd, karriered a szakmában azon múlik, hogy egy befolyásos embert megsértesz-e vagy sem, ez esetben elég emberi reakció, hogy próbálsz valamiféle megoldást találni. Ugye az is köztudott, hogy Weinstein mindenki azzal fenyegetett, hogy ha megsértik, akkor kinyírja a karrierjüket. Szóval nem mindegy a konkrét történet.
Egyébként pasikkal is csinálta, csak tőlük nem szexet akart, de velük is ugyanilyen rohadék volt, szerette őket efféle választások elé állítani, azaz behódolsz vagy sem, ha nem, tönkreteszlek. Már csak ezért sem védeném, mert nem csak “női probléma”.
Ahogy láttam, nem feltétlenül ezen múlt mindenki jövője, hiszen abból is lehetett színésznő, aki a seggfejnek ellentmondott. Mi azt nehezményezzük, hogy milyen dolog akár a sértett egónk, akár az üres pénztárcánk miatt 20-30 év múlva előrángatni ilyen senki által sem bizonyítható, bemondásos vádakat. Azok után, hogy akik belementek, egyrészt nem dumálhatnak, másrészt adott esetben lement a csereüzlet, a vén köcsögnek volt pár kellemes perce, a kis picsákok pedig híresek lehettek.
Nem igazán tudod, mennyiből lett színésznő végül, illetve milyen mértékben mertek csak ellent mondani azok, akik végül befutottak. Kate Winslet említette például, hogy ő minden egyes alkalommal arcba kapta Weinsteintől, hogy ő indította el a karrierjét, és teheti is tönkre, ha akarja. Csak azokat a színésznőket kéne néznünk, akik a karrierjük elején álltak vele kapcsolatban. Nyilván, aki nem, azt nem is tudta zsarolni. :)
Amúgy az is érdekes, hogy ezek a nagyszerű férfiak, mint Matt Damon, Ben Affleck és Tarantino, ugyanúgy leszopták gyakorlatilag, még ha nem is szó szerint. Épp Tarantino vallotta be, hogy pontosan tudott Weinstein ügyeiről, de gyáva kis pöcs volt. Az is elgondolkodtató, hogy ezek a pasik vajon mit tettek meg azért, hogy előrébb vigye a karrierjüket? Mert Weinstein ügyeit ismerve, nála semmi sem volt ingyen. Ők az a réteg, akik egyelőre ugyanúgy hallgatnak, pedig most lehetne kiállni, és elmesélni a saját történeteiket. Itt abszolút nem csak a nőkről van szó.
“mert ez egy rohadtul szar helyzet, hogy az egész jövőd, karriered a szakmában azon múlik, hogy egy befolyásos embert megsértesz-e vagy sem”
Karrier. Szakma.
“Kate Winslet említette például, hogy ő minden egyes alkalommal arcba kapta Weinsteintől”
Höhö
De akkor mi változik, ha csak ennyi idő elteltével szólnak? Itt ordít az, hogy csak a mostani hullámot akarta mindegyik meglovagolni. Az igazság hős harcosai eddig valamilyen okból kifolyólag várattak magukra.
Gondolj bele. Amíg erős, addig mindenki összezár mögötte a saját érdekei szerint, mindenki fél tőle, az igazságról beszélőket lenyomják, voltak is ilyen próbálkozások, okosban meg lett oldva a bekussoltatásuk. Most is évek teltek el, mire maga a cikk megjelenhetett, mert még maga a lap se merte bevállalni, hogy nyilvánosságra hozza. Az első cikk nem is ért el lényegesebb eredményt, akkor még a köre kimagyarázta azzal, hogy csak rágalmazza valami kurva, aztán jött a második Ronantől, amiben már annyian megszólaltak, hogy nem lehetett többé a szőnyeg alá seperni. Minél többen álltak ki, annál gyengébb lett, nem tudta arra fogni, hogy hamis vádak, hülye kurvák, mert már olyan is kiállt, akinek volt neve. Ezt elkezdeni volt irtózatosan nehéz, egyáltalán eljutni addig, hogy a cikkek megjelenhessenek, innentől meg mindenki, aki addig lapított, megszólalt, mert többé nincs tétje. Nem megy rá a karrierjük, nem tudja őket zsarolni, mostantól egy senki. Már nem félnek tőle.
Önző érdekek és hamis nézetek,
Álszent emberek, és üres életek,
Kapcsold be a TV-t, már megy a híradó,
Képmutató világ, itt minden eladó!
Azok a cikkek csak és kizárólag politikai okok miatt jelenhettek meg, mert ehhez Clintonéknak kellett őt feldobni, akiket korábban jelentősen támogatott. Itt az a faramuci helyzet állt elő, hogy pont azok miatt lehetett hatalma ennek a fazonnak, akik ezt az ideológiát felhizlalták és a végsőkig terjesztették. Még mindig akkor érezném csak korrektnek a vallomásokat, ha egyrészt nem csináltak volna belőle férfiellenes szarcunamit, másrészt pedig tényleg azok panaszkodnának, akiknek valóban csak ez az ügy tett keresztbe az esetleges karrierje szempontjából. Persze, értjük mi a többiek helyzetét is valamennyire, de mégsem lehet teljesen jó szájízzel venni az ilyen sztorikat.
De lényegében 1-2 ellentétet járunk körbe ezer meg egyedik alkalommal és alapvetően nem nagyon különbözünk össze, ezen 2 ok miatt többet már nem szólok ehhez a vonalhoz hozzá, érdemben már nem tudok semmit hozzáfűzni, ugyanazt a mondatot pedig felesleges hússzor újrafogalmaznom.
Persze, az elgondolkodtató, most miért jelenhettek meg a cikkek, korábban pedig nem. Én Trumpot és körét sejteném mögötte. Tele volt a töke, hogy szexuális ragadozóként állította be ugyanez a kör, miközben Hollywood egyik legbefolyásosabb embere maga Weinstein. Trumpnak meggyűlt a baja Hollywooddal, ezzel visszavághatott, beléjük rúgott rendesen, aki zöld utat adott a leleplezésnek.
A színésznők egyébként nem állítják be általános férfibűnnek, legalábbis a többség semmiképp sem, sőt abban ismét összezárnak, hogy csak Weinstein volt ilyen, másoktól ezt nem igazán tapasztalták. Ugyanott vagyunk: a többi ellen ugyanúgy nem mernek kiállni, túl erősek hozzá, pedig hát ne legyünk naivak, van még ilyen egy pár, az biztos.
Egyébként igazad van, a téma több szót már nem érdemel.
“A rendezőtől a producerig mindenkivel összefeküdt, talán az elején még a kellékesfiúval is (Fergeteges Forgatás, valaki?). “
Az egy tanulságos film, ami – annak ellenére, hogy vígjáték – jól bemutatja Hollywood árnyoldalát. A mindenkivel dugó, tehetségtelen “színésznő”, a nagyon kevés pénzzel gazdálkodó rendező, aki sokat akar keresni és az ünnepelt filmsztár, aki valójában egy bunkó paraszt.
“Végül legutóbb egy másik gyanús múlttal rendelkező kiscsaj, Jennifer Anniston (szintén megéri a pénzét a “nem kell apa a gyermeknek a felneveléshez” elmélet szószólójaként) pasiját nézte ki magának, mint alfahímet.”
Szerencsére már eltűnt a süllyesztőben, mint a többi egykori jóbarátokos tehetségtelen senki.
“Előtte azért felpróbálta még a szépségéről híres Mick Jaggert is, igaz Mick akkor már 55 éves volt, szépsége teljében,”
Miért kell leszólni? Jagger igazi férfiistenség, aki lazán kenterbe veri a 20-as, 30-as férfiakat. Nyilván nem a pénze miatt akarnak kúrni vele.
“ezen a területen nincs még férfikvóta, meg ingyenes oktatás a férfiaknak, ahogy a nőknek szokott lenni más területeken”
Nem is lesz.
“Arra kíváncsi lennék, hogyan tudna egy nő megerőszakolni.”
A nemi erőszak jelenlegi megközelítése szerint (amíg meg nem kurtítják arra, hogy csak a férfi lehet bűnös, lsd. prostitúció igénybevételének eseteit a haladó nyugati országokban) olyan szexuális erőszakkal történő kapcsolatlétesítés, melyben az egyik fél élvezi azt, a másik nem. Tehát ebből kiindulva az elhízott, bajuszos, fogatlan, idomtalan, ocsmány nő, ha fegyvert fog a fejedhez, hogy mostan itten pedig orális szex lesz és te pedig dolgozhatsz serényen a betúrósódott, halszagú cuccosban, az nemi erőszaknak minősül.
A briteknél volt nemrégiben egy eset, ahol huszonéves csajok leitattak egy pasit, majd felhurcolták magukhoz és sorban közösültek vele (ha gondolod kikeresem a sajtóanyagot). A pasi egy fej hagymát húzott ki a végbeléből mikor magához tért. Nemi erőszak?
Melyik a nagyobb erőszak ha nyalnod kell(hányás nélkül) vagy ha leszop? Már törvényileg?
Férfit is meg lehet erőszakolni, semmivel sem kisebb bűn. Az is erőszak, ha a teste ugyan reagált, de egyébként ő nem akarta. Fontos lenne, hogy a férfiak is beszéljenek az őket ért erőszakról, zaklatásról, ami ott kezdődik, hogy vegyék észre, ha ilyesmi történik velük. A Förtelmes főnökökben például megjelenítik ezt, ott a női főnök zaklatja szexuálisan a pasit, és hiába csak vígjáték, elég jól bemutatják, hogy ez ugyanannyira szar helyzet, mint fordítva.
Azzal sem értek egyet, hogy a szolgáltatást igénybe vevőket büntessék. Mindenkit vagy senkit – és én a senkire szavazok. :)
Szerintem meg az egy félelmetes szamárság, hogy valaki nem akarta, csak a teste úgy reagált. Erre nem lehet büntetőjogi tényállást alapítani (és ez a tét!), akkor ilyen módon bárki azt mondhatná utóbb, hogy én nem akartam, csak a testem.
A “szexuális zaklatás” pedig egy nem létező jogi fogalom. Csak zaklatás van a BTK-ban, ami egy visszatérő jellegű, folyamatos, (ártószándékú) háborgatása valakinek.
Hát, ha téged elrabolnak, lekötöznek egy székre, majd leszopnak akaratod ellenére, mégis felállt és elmentél, az attól még erőszak. Szerintem. :)
Ugyanez bulikban (ami mondjuk pöttyet talán gyakoribb eset lehet), amikor már azt se tudod, hol vagy, valaki rád veti magát, ráadásul valaki olyan, akivel józan állapotodban sosem állnál szóba, és gyakorlatilag belekényszerít egy aktusba, az is erőszak. Szóval szerintem itt nem az a lényeg, hogy élvezted vagy sem, hanem hogy önmagadtól mentél-e bele vagy sem. Ha nincs választásod, akkor erőszak. Esetleg másnap lehetsz jóindulatú, és mondhatod, hogy végülis jó volt, nem jelentem fel, az már a te döntésed.
Ez a kényszerítést merítené ki, plusz ott van az erőszakos közösülés, nem gondolom, hogy egy ilyen eset nem számíthatna ide. Erőszaknak persze hogy az, de a szexuális zaklatás az az, amire épp rámondják.
“Ugyanez bulikban (ami mondjuk pöttyet talán gyakoribb eset lehet), amikor már azt se tudod, hol vagy, valaki rád veti magát, ráadásul valaki olyan, akivel józan állapotodban sosem állnál szóba, és gyakorlatilag belekényszerít egy aktusba, az is erőszak.”
Na most akkor válasszunk szét néhány dolgot. Különbség van aközött, ha valaki a tudtodon kívül azért drogoz be, hogy aztán megdugjon, és aközött, hogy önként, a saját akaratodból picsa részegre ittad magad és ezt kihasználva valaki megdönget. Ha részegen autót vezetsz és halálra gázolsz valakit, akkor ki lesz a hibás? Szerinted azzal tudsz védekezni a bíróságon, hogy: ugyan bíró úr, hát leittam magam, nem láttam szegény szerencsétlent… Segítek: NEM. Az alkoholos befolyásoltság (néhány speciális kivételtől eltekintve) mindig súlyosító körülménynek számít. Ennek az a logikája, hogy a sofőr döntött úgy, hogy iszik, és vezet, ezért (nagyon helyesen) az ő felelőssége ha balesetet okoz. Dönthetett volna úgy is, hogy nem iszik és úgy vezet, vagy iszik de nem vezet.
Szóval, ha nem tudsz felelősségteljesen alkoholt fogyasztani, akkor ne fogyassz alkoholt, ha meg hülye részegre ittad magad, akkor ne siránkozz. Részeg lányt is meg lehet erőszakolni, de ahhoz az kell, hogy ellenkezzen. Ha felkelsz másnaposan és két hányás között döbbensz rá, hogy hagytad magad megbaszni, az nem erőszak, hanem képmutatás, undorító álszentkedés.
“ráadásul valaki olyan, akivel józan állapotodban sosem állnál szóba”
Már megint kettős mércét szimatolok. Ráadásul… mintha ez valami minősítő körülmény lenne… mert ha egy alfa hím kúr le, az gáz ugyan, de azért mégsem annyira, mintha egy béta…
Ha ennyire foglalkoztat a téma, javaslom bővítsd a büntetőjogi ismereteid. Ugyanis az segíti az igazságérzékelésed helyreállítását, és én sem marom le az arcom, ha egy kommented olvasom. :)
Azért a hasonlat kissé sántít. :)
Itt az ittas sofőr az erőszaktevő. Tehát ahhoz közelebb áll, hogy ha te picsarészegre vedeled magad, majd az út szélén csámborogva elbasz egy autó, aminek a sofőrje egyébként szánt szándékkal vadászik az ilyen hülye, piásan út mellett sétálókra, akkor van benne felelősséged neked is. Mert úgy a nemi erőszak erről szól, amikor valaki alkoholos befolyásoltság alatt álló emberekre vadászik. Nem az ittas nő/férfi erőszakol meg, hanem a bepiált csajt/férfit erőszakolják meg, azért ezt gondold át. Persze, abban egyetértünk, hogy amennyiben nem történt tényleges erőszak, a másnapra megbánom, az nem több az “így jártál” kategóriánál.
Szerintem ezen is csépelhetitek egymást órákon keresztül, ha nem unjátok azt, hogy nem a lényegről van szó, de annyit ki lehet jelenteni, hogy magához képest mindenkinek a lehető legtöbb felelősséggel kell viseltetnie a hétköznapokban.
Az ilyen ügyek nem kezelhetők normálisan, mert konkrét beginázós/ leitatós eset nem sok van, már csak a hétköznapi tapasztalat alapján gyanítom, hogy a legtöbb ilyen vád azért születik, mert az illető meggondolja magát az alkalom után, és ha erőszakot mond be, kapásból vesztett helyzetből indul a megvádolt fél, főleg nyugaton, ahol ma minden lehet nemi erőszak, ha az illető azt szeretné. A bedrogozás az egyedüli egyértelmű eset ezek közül, mert az illegális is, és valószínűleg nem látni, ha beledobják. A leitatás már gáz, mert mi van, ha az illető azért engedi itatni magát, nem tiltakozik kézzel lábbal, azt aktust sem utasítja egyértelműen vissza, majd utólag megerőszakolták?
SS: neked mi lenne megoldási javaslatod egy ilyen esetre, amiről mindkét fél mást mond és mondjuk videó- vagy hangfelvétel bizonyítékként nem áll rendelkezésre?
Én mindenképp bizonyítékokhoz ragaszkodnék. Egy erőszaknak vannak nyomai, valaminek az esetek 99%-ában azért kell lennie. Ha nincs, akkor szemtanúk állításai, akik esetleg igazolhatják, hogy erőszakoskodtak az illetővel. Ha tényleg nincs semmi bizonyíték, akkor sanszosan nem történt erőszak. Erre írtam, hogy egy faszi nehezebben is bizonyítja a tényleges erőszakot, már csak anatómiai okokból is, bár úgy gondolom, találni azért ott is lehet ezt-azt.
Az ittasságnál is van egy határ, szóval azért, mert valaki megiszik egy vodkanarancsot, még nem cselekvőképtelen. :) Nem értek hozzá, nem tudom, hol a határ, nekem csak úgy logikus, hogy itt is meg kell húzni egy határt, ami egyénenként eltérő lehet, nem mindenki bírja ugyanúgy a piát, ugye. Azért olyan nekem is volt nem egyszer, hogy tényleg tök részeg voltam, arcokat már nem is vettem ki, mégis el tudtam zavarni bárkit a picsába, szóval szerintem ha nem akarod, még tökrészegen sem akarod, tudsz dönteni, nem vagy beszámíthatatlan. A gátlások oldódnak, az más lapra tartozik, akkor így járt, nem kényszerítették, a saját döntése volt, még ha a pia hozta is ki. Szerintem az erőszakot jobban körül kéne határolni, annak része kell legyen a kényszerítés. Emiatt nem gondolom, hogy az a pasi bűnös és erőszaktevő, aki szimplán csak részeg csajokra utazik, az csak kihasznál egy állapotot, de ez még nem erőszak.
A fenti példákban is kényszerítést említettem, szerintem létezhet ez férfiak ellen is, csak ahhoz valóban cselekvőképtelennek kell lenniük. És ezt alkalmaznám a nőkre vonatkozóan is.
Mondjuk ki, nem nagyon lehet bizonyítani, ha nem totál egyértelmű az eset.
“Szóval, ha nem tudsz felelősségteljesen alkoholt fogyasztani, akkor ne fogyassz alkoholt, ha meg hülye részegre ittad magad, akkor ne siránkozz”
Egy lánynak nőnek mindig jobban kell vigyázni vagyis józanabbnak kell lennie. Tessék annyi észnek lenni hogy tudja hol a határ, mert nem igaz hogy nem érezni mikor elég az elég.Utólag meg hiába mondhatja hogy nem tudtam magamról kérem szépen én nem vagyok hibás semmilyen szinten.
Vajon hol veszik el , hogy hiába beszélnek némelyiknek . Az a nő aki meg csak erősen alkoholosan érzi jól magát akkor annak baj van a fejében !
“Azért a hasonlat kissé sántít. :)”
Egyáltalán nem sántít, csak nem érted, vagy kötözködni akarsz. A kommentem a felelősségről ill. annak tagadásáról szól. Ha innen nézed, nem sántít az, persze ha máshonnan közelíted meg, sántít.
A Te példádba most nem mennék bele, ha nem muszáj, maradjunk annyiban, hogy az valóban sántít.
“…szóval szerintem ha nem akarod, még tökrészegen sem akarod, tudsz dönteni, nem vagy beszámíthatatlan.”
Ezzel sem értek egyet. Szerintem van az az alkohol szint, amikor védekezésre teljesen képtelen vagy, viszont mégsem döglöttél még bele a vodkázásba. Nagyon undorítóan néz ki ilyenkor egy nő, nekem biztos nem lenne rá gusztusom, viszont itt megint az van, hogy te ittad le magad, senki öntötte beléd a piát + annyira idióta voltál, hogy még megbízható barátnőt sem vittél magaddal, aki ilyenkor vigyáz rád, a te felelősséged.
“Az ittasságnál is van egy határ, szóval azért, mert valaki megiszik egy vodkanarancsot, még nem cselekvőképtelen. :) Nem értek hozzá, nem tudom, hol a határ, nekem csak úgy logikus, hogy itt is meg kell húzni egy határt, ami egyénenként eltérő lehet, nem mindenki bírja ugyanúgy a piát, ugye.”
Atyaég… Szóval Reszet Elek megihat két vodkát és egy sört, Alter Ego mondjuk bármiből hármat, kivéve az abszintot, mert azt nem bírja, SerialSlut maximum egy boroskólát stb. stb.
Írjunk törvényeket egyénekre szabra… zseniális ötlet, gondolom ha lehet minden állampolgárra külön. A Btk. ne 257 oldal legyen, hanem 62 587. Ne általánosítsunk!, ugye…
Ha a jog nem tudna általánosítani, akkor a funkcióját sem lenne képes ellátni. Amit javasolsz, túlszabályozottsághoz vezet, ez pedig a jogbizonytalansághoz, ami sérti a jogbiztonság elvét, a törvény előtti egyenlőségét, és valószínűleg még sok más alapvető elvet.
“Szerintem az erőszakot jobban körül kéne határolni, annak része kell legyen a kényszerítés.”
Kényszerítés az, ha lekeverek két nagy büdös taslit, majd azt mondom, hogy vetkőzz, te erre levetkőzöl és megduglak, akaratod ellenére, de engeded. Szerinted a kényszerítés a tényállás kihagyhatatlan eleme kell legyen, azaz ha nem az eleme, akkor nem jön létre az erőszak, a tényállás nem valósul meg.
De ha én nem mondom neked, hogy vetkőzz, csak simán letépem a ruhád és megerőszakollak, akkor az a Te álláspontod szerint nem lenne erőszak, mert nem kényszerítettelek semmire. A hatályos halmazt szűkíted. Látod mekkora marhaságot írtál?
Egyébként, amikre nem reagáltam, azokkal a dolgokkal hellyel-közzel egyetértek.
Oké, hát én ehhez nem értek.
Nincs ezzel semmi gond. Legalább belátod. Nem úgy, mint a keményvonalas feminácik. Én sem a kisujjamból szopom ki ezeket a dolgokat.
Az erekció és ejakuláció a férfiaknál gerincvelői vezérléssel megy. A női orgazmus agyi vezérléssel. Egy férfi úgy is el tud menni megfelelő ingerléssel, hogy közben ostorral verik. Szóval igenis meg lehet erőszakolni egy férfit is.
Szerintem ez egyértelműen tévedés. Különben nem lenne ismert a pszichés impotencia fogalma és nem járnának amiatt férfiak tömegei pszichológushoz.
Szerintem akit fel lehet szexuálisan izgatni adott körülmények között, az nem érzi olyan taszítónak a szituációt, a partnert, hogy az kioltsa a libidóját vagyis a vágyait.
Szerintem az meg szolipszizmus, ha valaki el akar határolódni a saját vágyaitól, miközben azok az esetleges ambivalenciával együtt, de azért mégiscsak léteznek.
A nemi erőszak áldozatául esett nők egy része orgazmust él át. E tény persze nem illik bele a véleménydiktáló kisebbség világképébe így ezt sem ildomos hangoztatni. Egy nőt is lehet akarata ellenére orgazmushoz juttatni.
“Bíró úr, én nem akartam embert ölni, az csak a hüllőagyam volt, az a nyomorult reptilian complex tehet mindenről.”
Meg lehet. Sőt egy férfit meg is lehet verni. Csak ugye mindkét esetben ki fogják röhögni, míg a nő sirámaival hetekig tele van minden média felület.
“Egy pasi ezt nem tudja elképzelni. Pedig van egy olyan érzésem, hogy a 40-50 éves férfi főnökük az autóban egyszer csak előkapná a farkát, és közölné veletek, hogy szopjátok le, azért elkezdenétek némi zavart érezni az erőben. :)”
Egy bétának kardinális kérdés épkézláb hőhöz jutni, ti meg ezt nem tudjátok elképzelni, milyen. Huszonévesen mit meg nem adtam volna egy kis friss husiért… pont leszartam volna, ha emellett általam nem vonzónak tartott nők is megfogdosnak néha.
És miért a buzikat hozod fel példának? Titeket se más nők zaklatnak (éjjel-nappal, ugye…).
“Átlag heteró pasi már akkor is ütne, ha egy buzi véletlenül hozzáérne bármely testrészéhez egy buliban, hát még ha direkt.”
Velem volt már, hogy vállaltan buzi fazon bepróbálkozott nálam. Volt felesége is, de azt mondta, hogy a férfiak azért mégis jobban bejönnek neki. Nem volt fogdosás, csak ajánlat. Mondtam neki, te valamit nagyon benéztél, ha azt hitted, hogy ez nálam működni fog – és kb ennyi volt a sztori, másnap már el is felejtettem az egészet. Nem vagyok agresszív típus, de szerintem ennyiért más se ütötte volna meg őt – max “határozottabban” mondják meg neki, hogy ez nem volt egy jó felvetés. És főleg, egész biztosan egy agresszívabb ember se ütne meg egy csúnyácska nőt csak azért, amiért kezdeményez, vagy akár mert fogdos is. Most itt mások nevében nyilatkoztam, de kíváncsi vagyok, mások hogy állnak ezzel a kérdéssel, van-e valaki, aki hasonló helyzetben megütött akár nőt, akár férfit.
Akkor ezt nem gondoltam végig, de ha én férfiként ilyen nyíltan megmondom egy nőnek, hogy mit szeretnék, hát nem biztos, hogy megúszom pofon nélkül, hiába nincs fogdosás. Tessék, kapásból tudok mutatni olyan totál friss linket, ahol a nő konkrét zaklatás nélkül is egyből ütött:
http://aktiv.origo.hu/teve/20171017-botranyos-viselkedes-miatt-kivezettek-a-pornosztart-tv.html
A fazon egy szelfit akart csinálni a hölgyeménnyel, de neki ez nem tetszett.
https://www.joy.hu/eletmod/emberkiserlet-futtyogtem-es-pasiknak-szologattam-be-az-92377?utm_content=buffer3ceb9&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=joy_facebook
Lássuk a saját fogásomat.
“Mint ahogyan egy nőnek elege lett az utcai “helló, cica!” és társai megjegyzésekből, ezért lefotózkodott mindenkivel, aki utánaszólogatott, most én is elhatároztam, hogy revansot veszek a pasikon, akik lapátra támaszkodva füttyögnek vagy épp a hátsómat méregetve ciccegnek.”
Valaki nagyon bekeményített…
” Az egész ötlet onnan indult, hogy nyáron egy sortban mentem át a Petőfi hídon, mikor egyszercsak elém állt egy jól szituált, narancssárga kantáros nadrágot viselő fazon, aki valószínűleg épp végzett a műszakkal az építkezésen, szívott egyet az orrán, majd megkérdezte: Combika, jössz?”
Majd 40 évesen meg az lesz a bajod, hogy már meg sem fordulnak utánad.
“Én erre annyit mondtam neki, persze, örülök, hogy végre bemutat engem az anyukájának. Úgy tűnt, hatásos volt visszaszólni, hiszen az úriember habogva elnézést kért, és valószínűleg aznap nem szólt be több “combikának”.”
Persze, nem ő volt az egyetlen valaha, aki úgy gondolta, a “szia cica, van gazdád?” a legjobb módja az ismerkedésnek, és persze biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek a nagymellű barátnőjére ráüvöltött már egy pasi az utcán, hogy
Jó cici!
Persze, általánosítani sem szabad, hogy mindig az építkezések mellett fordulnak elő ilyen esetek, ugyanis nekem már inges-zakós úriember is mondta a villamoson, hogy beleharapna a fenekembe, sőt,
fiatal srác is jött már oda úgy, hogy nem tudja eldönteni, a kutyám vagy a hátsóm a királyabb.
Nos, úgy döntöttem, itt az idő, hogy Combika fordítva próbálja ki az angolul “catcalling”-nak, azaz cicahívogatásnak nevezett jelentséget, és pár napig én szólogattam be férfiaknak az utcán.
Olyan kifejezéseket használtam, amelyeket hallottam már férfiaktól nőknek előadva az után.”
Ennek már látjuk, hogy roppant sok értelme lesz, hiszen a nők ugyanúgy kezdeményeznek, mint mi férfiak, sőt, ők is kezdeményeznek, ugye…
“Legelőször kicsit izgultam, amikor egy dohánybolt előtt ácsorgó pasinak, aki épp nőket méregetett, annyit mondtam, hogy
Szexuálok az idomok, bébike!
Az úriember nem tudta hova tenni a dolgot, és forgatta a szemét, látszott, hogy kellemetlenül érzi magát. (Milyen meglepő, nem?)”
Égesd magad csak nyugodtan, hogy fingod nincs, miben különbözik a férfi és női párkeresési stratégia és módszertan, de legalább majd lehet egy jót elnyomószemetezni és szokásodhoz híven másokon gúnyolódni, amolyan felnőttesen és éretten, amit mindig a férfiakon kérsz számon az igazit keresve.
“Ezután nagyobb bátorsággal a következő, szembejövő, negyvenes pasinak már csak cuppogtam, és morgó hangokat adtam ki, pont ahogyan többször láttam/hallottam már. Ő nem elégedett meg egy szemforgatással, hanem megkérdezte, normális vagyok-e.”
Most mind nagyon meglepődtünk a teljesen természetes és érthető reakción, cicus.
“Ezután jött a vadabb próbálkozás egy fiatal sráccal, mikor leejtette a tárcáját a buszmegállóban, mire én azzal nyugtáztam a dolgot, hogy mögéálltam, és bejelentettem neki, hogy igazán örülnék, ha legközelebb mélyebbre hajolna, hogy láthassam a dögös fenekét (nyilván itt nem a fenék szót használtam).
Nagyon zavartan nézett rám, és nem tudta mire vélni a dolgot.
Mikor a Krisztina körúton nyilvánosan lányokat stíölő pasinak szabályosan odaüvöltöttem, hogy
“Miccccsoda idomok, cirmoscica!”
ő szabályosan elvörösödött, és rettentően zavarta a dolog. Azt hiszem, aznap már nem stírölt annyi nőt, mint azelőtt.”
Most aztán megkapta a szemét elnyomó! Még jó, hogy nem vagy tele frusztrációkkal, amit folyamatosan a társadalom felére hárítasz ahelyett, hogy a saját igen zavaros gondolataidat és érzéseidet magaddal tisztáznád.
“Másnap szépen bevetettem azokat a trükköket, amiket minden nő megtapasztalhatott már az igazi úriember jellegű pasiktól: azaz átengedtem a zebrán egy férfit, majd lehúztam az ablakot, és jó, kanos kamionsofőr módjára ordenárén dicsértem meg a hátsóját, és azt, hogy milyen dögösen rezeg, mikor átfut előttem.
Ezután napközben csak simán lehúzott ablakkal járkáltam a városban, és minden zebránál cuppogtam egy kicsit a pasiknak, és rekesztett hangon odavetettem nekik egy “Ez igen, bébike” vagy épp a “Tolnálak, mint a lopott biciklit” kifejezéseket, amelyek már szinte klasszikusnak számítanak a catcallingot űző pasik körében.”
Tuti nem nézett senki értelmi fogyatékosnak, vagy szintetikus cuccot használónak. A legjobb, hogy az istenért nem érti, miért nem veszi senki az “iróniát”.
“Estére úgy belefáradtam az egész napos nyilvános pasi zaklatásba, hogy már csak egész fáradtan morogram oda a közért fele menet az esti műszakos útfelújító srácoknak, hogy lehetne rövidebb az a naci, és a lapáton támaszkodó fazon mellett is maximum 4-5 másodpercet ácsorogtam nyálcsorgatva, azt a csecse kis dekoltázsát dicsérve.”
A csajok ezt mind így szokták, folytasd csak…
“Egy kicsit meg is lepődtem, hogy még az egyetem alatt kegyetlenül nehezen maradt meg a fejemben akár egy napra is az integrálás menete, vagy épp a gazdaságstatisztikai képletek, akkor hogyhogy évekre visszamenőleg emlékszem az összes udvarias dicséretre, amit finom úriemberektől és daliás lovagoktól hallottam valaha az utcán. Mindenesetre jó hasznát vettem, hiszen magamtól hogy is ugorhatott volna be pont az “Ilyen testem lenne, egész nap fogdosnám magamat” kifejezés, amit a nap lezárásaként vetettem oda egy sétálgató férfinak.”
No comment, ezt már csak azért tettem ide, mert lusta voltam vagdalni a szöveget, így legalább együtt butulunk el.
“Az emberkísérlet eredményeként szomorúan vettem tudomásul, hogy egyetlen pasi sem érezte a szarkazmust vagy épp az iróniát a dologban, és tök értetlen arccal meredtek rám, vagy szinte molesztálásnak vették az ártatlan megjegyzéseimet. Nos, akkor erre most csak annyit tudok mondani: szerintetek, mi nők hogy érezzük magunkat, mikor ugyanezt csináljátok?
Na ugye!”
Úristen, bazmeg, ha ennyire idióta vagy, legalább nem az interneten kellene reklámozni, ahol évtizedekig kint lesznek ezek a sorok, már csak az én jóvoltomból is. Szegénykém úgy égette magát hülyére, hogy közben nem is érez az egészből semmit.
De mi az egészből a tanulság? Az a tanulság, hogy ha egy nő panaszkodik valami miatt, akkor 90%-ban nem lövünk mellé, ha egy vállrándítás kíséretében leszarjuk, ugyanis ez megint annak a tipikus példája, hogy emancipált asszonyaink nem tudják az istennek sem eldönteni, mit akarnak. Persze, értem én, fehér lovagot terepjáróval, aztán csattan, hogy “csak” öltönyösök a buszon és építőmunkások, vagy diákok fejezik ki a tetszésüket.
Komolyan gondolkodom azon, hogy szintén roppant bizonyításértékű kísérletet kellene csinálnom csajokkal, amiben minden miatt kiakadok, hisztit csapok, kelletem magam, de azért hozzám ne nyúljon senki, főleg akkor ne, ha azért a lakásra felmegyünk, és jól kimutatom, hogy milyen hülyék ezek a csajok, mert teljesen értetlen pofát vágnak majd erre is, esetleg buzinak néznek jobb esetben.
Egyébként csak hogy a teljesen nyilvánvaló és indokolt meglepettségeteket fokozzam, arra jutottam ma a tegnapi mítú vitám után, hogy a legtöbb nőt csak a saját nyomora érdekelte ebben a kérdésben is. Alig hogy valamelyik nekiállt kifejteni az álláspontját, rögtön megfeledkezett szegény megerőszakoltakról, és csak azt próbálta nekem bemagyarázni, hogy szegény ő, neki milyen nehéz az ilyen “zaklatók”, magyarul nem elég magas pontszámú palik miatt. Csak erre ment ki az egész játék, a füttyögőket közösítse ki a társadalom, persze abba nem gondoltak bele, hogy ezt hogyan vigyük véghez, na meg hogy akkor ki a frász fog bárkinél is kezdeményezni. Minden erőszak, de főleg az, ha “csak” Átlagjózsi próbálkozik. A megerőszakoltak és ténylegesen molesztáltak pedig főleg a nők által vannak leszarva, itt sem látnak tovább az orruknál. Nem bántásból írtam, de tényleg felesleges tőlük következetességet és felelős hozzáállást várni szinte akármiben is. A többségük csak az álszentség terén tud utcahosszal verni minket, ha vitatkozunk velük.
Ps: nővel soha ne vitatkozz komolyan, csak addig, amíg téged szórakoztat és hasznát látod. Én is csak így teszek. Ha erre az oldalra feljár, akkor esetleg, de más kibúvót nem tudok nekik.
Ahj miért nem lehet ezekhez a cikkekhez hozzászólni…:D
Nem is tudom… :D
Ez a nő vagy tényleg segghülye, vagy szándékosan csinálja ezt pénzért.
Valószínúleg ezért nem lehet hozzászólni.
Mindenesetre a fiatal 16-25 közötti lányoknak pont jól jönnek ezeknek a “tapasztalatoknak” az átadása. Már így is rengeteg kiscsaj mászkál Pesten “Women will rule the world” meg hasonló feliratú pólókban. Nem lehet elég korán kezdeni.
Itt ugrott be az a jelenet, amikor Katy Perry a 13-14 éves lány rajongóival közölte valamelyik “díj” átadóján, hogy ha ő nem csókolhat meg többé nőket akkor öngyilkos lesz. Sok kiscsaj akkor elsírta magát.
Én a segghülyére tippelek, ismerve őket úgy általában.
” Az egész ötlet onnan indult, hogy nyáron egy sortban mentem át a Petőfi hídon, mikor egyszercsak elém állt egy jól szituált, narancssárga kantáros nadrágot viselő fazon, aki valószínűleg épp végzett a műszakkal az építkezésen, szívott egyet az orrán, majd megkérdezte: Combika, jössz?”
Bezzeg, ha egy több milliós verdából szállt volna ki, és drága öltönyt viselt volna önként szoptad volna le.
“Majd 40 évesen meg az lesz a bajod, hogy már meg sem fordulnak utánad.”
Lesz abból 35 is.
““Estére úgy belefáradtam az egész napos nyilvános pasi zaklatásba”
Talán el kéne takarodni dolgozni. És még büszke is arra, hogy zaklat másokat.
Nem értek egyet a cikkel, vagyis nem úgy, ahogy itt le van írva. Szeretném a saját példám bemutatni, egy kis élettapasztalat. Egyetemen tanítok. Már mikor diák voltam, a nagyobb mellű lányok direkt kigomboltak pár gombot szóbeli előtt. Akiknek kisebb volt, azok a szoknya hosszát idomították a tudáshoz, vagy annak hiányához. Ezt ők maguk mondták, szinte büszkén. Manapság szóbeliztetéskor ki lehet szúrni ezen leányzókat, akik ezzel trükköznek. Szeretnék egy olyan világban élni, ahol ez is zaklatás. Persze ez kiszűrhetetlen. Úgy döntöttem, ha egy lány ma mást is felajánlana pár pontért (régebben egy ilyen esetem volt, amit elutasítottam) szépen ki fogom rúgatni.
Egy szó mint száz, a hatalommal való visszaélést büntetni kell, és bizony a női testnek hatalma van a férfi felett.
Ez főleg az öregebb idomított manginák miatt van, egyetemen, középsuliban is akár, tömegével vannak idősebb teljesen normális tanárok, akik szerintem, már tudat alatt az összes jobban kinéző csajjal sokkal elnézőbbek, jobb jegyeket adnak nekik, stb. Főleg ha villantanak is valamit. + Ha még hozzáveszem, hogy az összes nyomorék béta fiatal is szó szerint véresre nyalja a seggüket tanulmányi téren, és egoboost-tal, akkor az egyetemi csajszik szerintem rögtön plusz sok %-kal indítanak bármilyen szakon, ahol vannak férfiak, feleannyi nehézségbe ütközve mint a fiatal srácok. Aztán jön a diploma, stb…azért be kell valljam az az egyetlen sovány viagszom, hogy kevesebbet keresnek mint a férfiak, átlagosan. Nem is érdemlik meg a többet.
Sok műszaki karon alig vannak csajok. Megy is örökké a rinya, hogy micsoda aránytalanság van a nemek között. Ahol nem lehet csöcsvillantással boldogulni, onnan hamar kiperegnek.
De sajnos valóban tele vannak az egyetemek szerencsétlen manginákkal, akik semmiből sem tanulnak és sose jönnek rá, hogy ez a hősszerelmes jókisfiú stílus nem nyerő.
Egyszer az egyik csaj megkért, hogy írjam már meg az egyik beadandóját. Lényeg, ha beadja, és jól sikerül, akkor nem kellett volna vizsgáznia. Nem lett volna megerőltető feladat, de amikor közöltem, hogy mennyibe fog kerülni, fel volt háborodva. Meg volt róla győződve, hogy majd némi pillarebegtetéstől a gatyámba élvezek és megtiszteltetésnek veszem, hogy kihasználhat.
Mit kértél?
5000 KP-ban. Már ha nekem szólt a kérdés a beadandó megírós válaszomra.
Azt hittem valamilyen szexuális szolgáltatást.
Abból nem származik semmilyen hasznom. Ráadásul így azt az üzenetet közvetítettem volna, hogy én is egy kiéhezett szerencsétlen vagyok, akit némi szex jutalomfalatkával lehet irányítani. Hát most koppant egyet.
ÖtVEN ezret kellett volna kérjél. Szexuális szolgáltatást nagyon jól tetted, hogy nem, mert azt komolyan ellened fordíthatta volna, ha épp úgy tartja kedve….
Az 50 ezer más szakdolgozat írás kategória. Az is felmerült bennem, hogy a szexet bármikor ellenem fordíthatja és akkor még nem volt metoo kampány. De elsősorban arra gondoltam, hogy nem vagyok az a fajta balek, aki melózik a jövőbeli esetleges szex ígéretéért, amit majd hülye lenne be is tartani és meg ugye sehogy sem tudnám rávenni, hogy megtegye, ha nem akarja.
Azt se akartam, hogy egy hülye flegma picsa csak úgy feküdjön alattam, hogy legyen már vége és akkor még én érezzem magam megtisztelve, hogy letolta a bugyiját. Ha meg neki nem ért meg ennyit az erőfeszítésem – ami tényleg nem lett volna nem meló, csak ugye az elvek – akkor magára vessen. Mindent összevetve a pofára esése nagyobb örömöt okozott, mintha dugott volna velem, vagy leszopott volna.
Az ilyen valamiért cserébe szexet nyújtok ajánlatokkal pedig manapság nagyon óvatosan kell eljárni.
Ne aprózd el a tehetséged. ;) Rezzenéstelen arccal közölsz vele egy kicsit komolyabb összeget, tetszik vagy nem, vegye tudomásul, hogy nálad ennek ennyi az ára! Még az is lehet, hogy attól kezdve kisebb lenne a pofája, vagy másképp nézne rád a flegmája, vagy legalább elkerülne!
Azért lett volna haszna és meglehet sorba álltak volna a lányok.
Ez teljesen rendben volt. Bárcsak ne lennének manginák a Földön.
Pedig a tanárok már 1969-ben is segítettek.
https://www.youtube.com/watch?v=3WUfRo1ef64
“Már mikor diák voltam, a nagyobb mellű lányok direkt kigomboltak pár gombot szóbeli előtt. Akiknek kisebb volt, azok a szoknya hosszát idomították a tudáshoz, vagy annak hiányához. Ezt ők maguk mondták, szinte büszkén.”
A kurva az kurva marad örökre.
“Manapság szóbeliztetéskor ki lehet szúrni ezen leányzókat, akik ezzel trükköznek. Szeretnék egy olyan világban élni, ahol ez is zaklatás.”
Jelentsd fel őket zaklatásért. Ja, hogy te férfi vagy és akkor kiröhögnek a picsába?
“Úgy döntöttem, ha egy lány ma mást is felajánlana pár pontért (régebben egy ilyen esetem volt, amit elutasítottam) szépen ki fogom rúgatni.”
Jól meg kell buktatni a picsába és kész. Ebből majd szépen megtanulja, hogy csöcsvillantással nem megy semmire. Bár nem tudom minek csúfoskodik az ilyen az egyetemen, amikor úgyis faszszopásból fog megélni később.
“Nemi erőszak: Amikor a béta hím alfaként viselkedik.”
Nem az én szavaim, de úgy érzem eléggé aktuálisak. Az érzékeny lelkű hölgyeknek pedig egy másik idézet:
“Siess haza vár a mama!”
Hehehe pont a két legrondább kecskét választotta…
Így garantáltan kevesebb zaklatás fogja érni a nőket, kevesebb vád a férfiakat. Meg lesz oldva a bolygó túlnépesedése is. Mindenkinek jobb lesz így.
“a férfiak azt tehetik, hogy leírják, egy „hogyan változom meg” (#HowIWillChange) kezdetű posztban, hogy mit tesznek azért, hogy a nőket kevesebb zaklatás és erőszak érje.”
Miért nem vágjuk le mindjárt a faszunkat egy kihajthatós borotvával?
Nehogy megtedd, a feministák frusztrált manginákat akarnak maguk körül csicskának, ha kiheréled magad, a nők se fognak érdekelni.
Nem kell aggódni, gúnyolódva kérdeztem, mert már kurvára elegem van abból, hogy a nőknek milyen szar és, hogy erről természetesen csak a férfiak tehetnek.
Történet lényege a következő.
Civilizált társadalomban a nemi ösztönök kiélése csak a társdalom által elfogadott keretek között történik. Minden férfinak alapvetően joga van minden olyan nőnél bepróbálkozni akit megkívánt, és minden nőnek alapvető joga, hogy a számára nem vonzó férfit visszautasítsa. Ebből következően a nemi erőszak bűncselekmény, melyet a társadalom megtorol. Természetesen nem bemondásra, hanem bizonyítékok alapján. És ennyi.
Weinstein-ügy? A vén askenázira akarják most ráhúzni a “hatalmával visszaélő, középkorú FEHÉR férfi” szerepét. Hogy miért épp őt áldozták be azt nem tudom, de különösebben nem is érdekel. Amit a #metoo-ról mondani kívánok az annyi, hogy amelyik fajgyalázó siksze aláfeküdt Weinstein-nek, az mind megérdemelte amit kapott. Ez ennyi.
Ennek a legújabb Feminista zsidó projektnek a célja nyilvánvalóan az, hogy a férfiak nem merjenek a nők irányába szexuális szándékkal közeledni. Mivel a szexuális zaklatás azt jelenti, hogy a nőnél olyan férfi próbálkozott be aki nem tetszett neki – hiszen, ha tetszett volna neki, akkor nem lett volna szexuális zaklatásként értelmezve a közeledés – ezért azt a nagyon alapvető és nagyon emberi jogot akarják elvenni a férfiaktól, hogy bármelyik férfi bepróbálkozhasson bármelyik nőnél akit megkívánt. egyrészt azzal, hogy öncenzúraként eleve oda sem mész nehogy baj legyen belőle, illetve meghozzák majd a törvényeket, hogy ha mégis megteszed akkor megüsd a bokádat. Ez a “fejlett Nyugatra” már megérkezett.
Ez gonosz, ez embertelen, ez erkölcstelen, ezek a szemét askenázik tényleg azt akarják hogy mind megdögöljünk, hogy ne legyenek párkapcsolataink, ne szülessenek gyermekeink. Ez ennyi.
Valószínűúleg beleköpött valami nagyobb hatalmú bibsi levesébe és kiadták rá a kilövési engedélyt…ami az exringyói képében jelent meg.
Röviden összefoglalva: Trump adta ki a kilövésit. Mivel Weinstein jelentős pénzekkel támogatta a Clinton Alapítványt, és jó kapcsolatokkal rendelkezett Obamával és Hillaryvel. Hillarynek választania kellett, hogy ezekután továbbra is felvállalja Weinsteint, vagy visszaadja a negyedmillió dolláros adományt. Végül nagy nehezen Hillary a CNN-ben nyilvánosan elítélte Weinsteint, és közölte, hogy a tőle kapott pénzeket nem visszaadja, hanem civil szervezetek felé továbbítja karitatív célokra (nők és lányok megsegítésére a fejlődő országokban). Itt tartunk, a pénz nem tudjuk hova lett.
Oké, tehát a Főnök adta ki a kilövési engedélyt, logikus. Akkor viszont gondolom az van, hogy a liberál-bolsevik Lügenpresse rárepült, csavart egyet a dolgon, és ha már így alakult alapon felhasználja a sztorit arra, hogy a saját férfiellenes projektjét futtassa tovább. Oké, számomra most már kerek a történet és a világ.
Ha így lenne, akkor nem szedné szét a fajtestvéri sajtó és szintén fajtestvéri femcsi kurvák.
Itt már megint a védett állat legeli a védett növényt, valakit meg ugye mocskolni kell. Persze Weinsteinról elég hamar elterelték a témát.
Itthon lásd kicsiben: Sárosdi Lilla kontra Marton László esete a húsz évvel korábbi visszaemlékezésekből.
A védett állat legelészgeti csámcsogva a védett növényt. Hozadék: minden férfi szexuális bűnelkövető. Elég ha csak egy a hideg időjárás miatt felvett neccharisnyára ránézel engedély nélkül.
Van más származású producer holivúdban?
Akkor most a feministáknak tulajdonképpen szeretniük kéne a Trumpot…..
Ennyi erővel fél Hollywoodot ki lehetne lőni – nem is ártana – mert ott csak elvétve találni republikánus szimpatizánst.
“Civilizált társadalomban a nemi ösztönök kiélése csak a társdalom által elfogadott keretek között történik.”
Az a legfőbb baj mostanában, hogy keretek helyett láthatatlan, és mindenki esetében meg állandóan változó elmosódott határvonalak vannak. Egyre inkább rá lehet fogni egy ismerkedő személyre hogy zaklató, ha nem jön be vagy bénázik. És tegye a szívére a kezét az aki nem rontotta el a legelső néhány száz ismerkedését…. hiszen szükséges egy rakás tapasztalat és egzisztencia hogy össze jöjjön valami, ez biztos.
És ha összejön, akkor jön a dráma, szexmentes ám stresszel teli kapcsolat, adósságcsapda, egy érzelmileg és anyagilag megterhelő válóper, és a gyerektartás. És pont ugyanúgy egyedül halunk meg, csak közben még nem is éltünk jól. Mindenképpen mínuszos a dolog. Akkor nyerhet valaki ha távol marad.
“Ez gonosz, ez embertelen, ez erkölcstelen, ezek a szemét askenázik tényleg azt akarják hogy mind megdögöljünk, hogy ne legyenek párkapcsolataink, ne szülessenek gyermekeink. Ez ennyi.”
És mit tud bárki egyénileg ez ellen tenni? Csak a saját életünk egyéni döntései felett van értelmes mértékű hatalmunk egyénként. A társadalmi folyamatokra való ráhatás túl nagy falat a hétköznapi embernek. Ettől kezdve időpocsékolás. Mindenkinek egy élete van és már el is telt egy jelentős hányada. Az az érdekünk, hogy jól érezzük magunkat. Nem politizálok, nem nézek tévét, nem nőzök, nem csinálok egy rakás hülyeséget. Van elég időm arra ami tényleg a hasznot hozza. Bár ha 2x ennyi időm lenne is tudnék mit csinálni. A népesedés meg ez az őrültség felőlem mehet tovább a lejtőn, nem bírjuk megállítani, ha elé állunk akkor csak agyon nyom. Az őrületben való részvétel kvázi öngyilkosság, csak évtizedeken keresztüli lassú haldoklás által. Az egyetlen racionális opció, ha a saját önző érdekeink után megyünk illetve némi whiskyvel a kézben higgadtan végignézzük a dolgot kívülről. Ha ez az őrület végül neki megy a falnak, nagyot koppan, és azután elhallgat, akkor remélhetjük hogy az utánunk jövő generációknak 50 év múlva több esze lesz.
Nem tudom elfogadni a nihilista hozzáállást, ugyanakkor valamire nagyon rátapintottál. Nem 2012-t írunk, hatalmas paradigmaváltás történt a világban Trump megválasztásával. A jövő megváltozott. A reakció zajlik, a kulturális háborúban nyerésre állunk. Az a jövő, amit a kultúrmarxisták terveztek nekünk, már nem fog bekövetkezni. Való igaz, csak a saját életünk színpadán tudjuk befolyásolni a dolgokat. Viszont azt kell hogy mondjam: a világban zajló folyamatok igenis arra mutatnak, hogy van értelme a saját életünkkel foglalkozni, hogy van értelme annak hogy ne adjuk fel-ide értve a nők és a következő generáció születésének kérdését is. Nem szabad hagyni, hogy ezek a kultúrmarxista, Feminista baromságok befolyásolják azt, ahogy a nőket nézzük és kezeljük, hogy féljünk ismerkedni, stb… és ha nem hagyjuk, hogy negatívan befolyásoljuk a gondolkodásunkat, akkor rájövünk, hogy papírsárkányokkal hadakozunk. Minden fejben dől el. Mi vagyunk a magyar keresztény úriemberek, a férfiak, az építők és a harcosok, a világot saját magunk körül mi teremtjük meg, nem pedig a tévében a zsidók. Ha így állunk hozzá, minden rendben lesz.
“hatalmas paradigmaváltás történt a világban Trump megválasztásával”
Ez ugyanolyan patkány, mint a többi.
Sőt még nagyobb ő “sajátjait” baszta át (már, ha egy percig komolyan gondolta, amit a kampányban pofázott).
“hatalmas paradigmaváltás történt a világban Trump megválasztásával.”
Én nem látom ezt a hatalmas paradigmaváltást. Ez a cikk is azt bizonyítja szerintem, hogy nem változott semmi. Úgyanúgy folyatódik tovább ez a gender őrület, politkai korrektség, feminizmus mintha meg sem választották volna. Nem látom azt, hogy felszámolja ezeket, vagy legalább beleáll a vitába.
Nincs itt lófasz sem, nemhogy paradigmaváltás.
Hm…..
http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/10/21/asia_argento_harvey_weinstein/
Egy olasz parlamenti képviselő, Renato Farina például azt állította, hogy a megszólaló színésznők által felhozott esetek valójában nem nemi erőszaknak minősülnek, hanem prostitúciónak.
Argento korábbi vallomásából kiderült, hogy egy szakmai találkozó ürügyével csábították egy szállodába a francia riviérán, de a hotelszobában csak Weinsteint találta, aki a nő akarata ellenére széttárta a lábait, és orális szexet hajtott végre rajta. Argento arról is beszélt, hogy az eset során szinte kötelességének érezte, hogy engedjen Weinstein kéréseinek
Akkor most kért? A nőnek van szakmája?Fekszem a strandon odajön hozzám valaki , hogy nem mennék-e föl ide a szállodába szakmai konferenciára? Aztán csodálkozik ,hogy őt nézik kurvának?
Sajnos a prostitúció megfogalmazása minden ismert/sikeres nőre nézve igaz. Akár színészetről, akár politikáról vagy akár munkahelyi vezetői munkakörökről beszélünk a prostitúció minden eredményeket elért nő esetében igaz. Nincs olyan nő aki ne használta volna fel a testét vagy a szexuális kisugárzását az előrejutás érdekében. Sokszor észre sem veszik ezt mivel ösztönből fakadó természetes viselkedésük része. A probléma ott van, hogy pár év távlatából visszanézve nem azt látják, hogy ők mit tettek a sikereik érdekében hanem azt látják mit kellett tenniük azért, hogy a gyengébb képességeik ellenére is eredményesek legyenek és ezért értelemszerűen a férfiakat hibáztatják sőt most már nyíltan vádolják.
A nőkkel szembeni erőszak és szexuális zaklatások esetében közismert, hogy nem a bűnösséget hanem az ártatlanságot kell bizonyítani. A jelenleg kipattant ügyek nem azért tekintenek akár több évtizedes esetekre is vissza mert a nők szégyellték ami történt hanem azért mert ekkora távlatból már nem lehet bizonyítani az ártatlanságot. Bizonyára vannak kivételek de pont úgy mint a mai esetekben is a felhozott vádaknak legfeljebb 2-3 százaléka igaz.
A most beindított lavina már arról szól, hogy minden nőnek kötelező valamilyen – szinte kivétel nélkül valótlan – esetre alapuló jelzéssel élnie. Az esetek száma és terjedése a valós bizonyíték arra, hogy ez nem más mint egy újabb férfiakat szapuló feminista hazugsághadjárat. Azt viszont elkel ismerni, hogy ezúttal jól taktikáztak hisz a világ szinte minden nőjével sikerült elhitetniük, hogy a férfiak csak hitvány népség akik még az életet sem érdemlik meg.
Akár honnan is nézzük a dolgokat ameddig a férfitársadalom nem tér észre és nem fossza meg a nőket a jogaiktól addig csak szélmalom harcot vívunk. Ha kihúzunk egy feminista méregfogat kettő nő a helyére. Hiába is beszélünk a feminizmus elleni eredményekről hisz minden téren egyre jobban terjed a férfiak elnyomása. A mostani lejárató hazugságok eredménye további férfiakat sújtó . csicskulásra kényszerítő – törvényi rendeletek megszavazása lesz.
Határozottan örülök, hogy már nem vagyok fiatal és nem fogom látni, hogy a férfiak gyengesége amellyel jogokat adtak a nőknek miként teszi tönkre az egész emberiséget, de közben szégyellem magamat azért amilyen világot hátrahagyunk a gyermekeinknek.
gurmaizitát is. LOL :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20171021/szexualis-zaklatas-gurmai-zitaval-eroszakoskodott-egy-diplomata/?utm_source%3Dfacebook%26utm_medium%3Dsocial%26utm_campaign%3Dzapier
Ha megtörtént egyáltalán, az illető csakis vak és egyben teljesen részeg lehetett…
szerintem pont az a baja, hogy a végén nem történt meg…a pasi hirtelen kijózanodott vagy valami. :)
Nekem már van gyanúsítottam:
http://24.hu/elet-stilus/2017/10/22/kidobta-a-baratjat-miutan-a-terfigyelo-kamera-felvette-hogy-megeroszakol-egy-lovat/
:D
“Orosz sajtóértesülések szerint egyelőre nem tiszta, hogy mi motiválta a férfit, akit a rendőrség őrizetbe vett és gyújtogatás valamint állatkínzás vádjával állít majd bíróság elé.”
Azt azért elkel ismerni, hogy az állatkínzás esete ez esetben helytálló. A nők is kínzásként élnék meg ha a szokásos hímtag méretnek mindössze a 10 százalékával rendelkező férfival kellene közösülniük.
Megtalálták a kézlenyomatát:
A Metoo átlépett a Rubikonon! Már a szentek sem szentek többé!
https://dailystormer.ai/jews-warn-about-the-dangers-of-the-weinstein-phenomenon-after-late-holohoaxer-elie-wiesel-accused-of-fondling-girl/
https://medium.com/@jblistman/when-i-was-nineteen-years-old-elie-wiesel-grabbed-my-ass-10370829c4bd
Előszó: Schilling Árpád felesége Sárosdi Liila.
És akkor a cikk, amely tartalmaz “érdekességeket”:
http://divany.hu/vilagom/2014/10/07/luzer/
2014. október 07., kedd 13:00
Schilling Árpád élveboncolta magát és nejét a Lúzer kedvéért
Schilling Árpád megőrült. Megbolondult, mert nem tudta tovább cipelni a meg nem értett művészek terhét, fogta inkább társulatát, és odamondott megint egyet. Hogy hova? Hát mindenhova, de leginkább saját magát dobta oda nézőinek teljes, meztelen valójában.
És az esztelen valójában, mert a Trafóban bemutatott Lúzer tényleg az esztelen valóról szól. Szörnyű utópia, egy kétségbeesett művész fuldokló kapálózása. De ez a művész tökéletesen tisztán látja önmagát kívülről, és öniróniájával sebészkési precizitással hatol át saját testén. Schilling jó, elemelten is jó, még úgyis jó, hogy olykor iszonyatosan nehéz nézni új darabját, ami úgy szól róla, hogy a feleségéről szól. A magyar színésznőről szól. Meg az egyszer majd a pofánkba röhögő Schillingről szól.
A darab úgy kezdődik, hogy a rendező felsorolja mindazt, ami bántja a lelkét. Hogy az állam kiröhögi, és megpróbálja ellehetetleníteni őt és társulatát. Hogy kész, vége, semminek nincs értelme a továbbiakban, az állampolgár nem más, mint nyuszika a bazdmeg a fűnyírodat-os mesében. Ugrálhat az ember, amíg jólesik, úgyis süket fülekre talál. Monológjában elmegy a végsőkig, polgárpukkasztó performanszának végén saját meztelen testét használva államellenes faliújságnak. Amikor már kínosan feszengve mindenki azt érzi, kész, vége, Schilling végérvényesen megőrült, akkor az egyik néző (Ördög Tamás) felugrik, és a pofájába mondja azt, amit ekkora már a legelvakultabb Schilling-rajongó is érez, hogy ez már sok. Hogy egy kiégett rendező, aki csak rinyál, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, amihez ért. Egy szánalmas meztelen férfi hadakozik a színpadon kollégájával, és az egész annyira megalázó, hogy egy pillanatra még az is beugrik, hogy spontán, hiszen ki az, aki ilyen helyzetbe hozná saját magát?
Persze nem rögtönzés, nem is a valóság, hanem csak ügyes indítás. Itt senki nem fogja azt mondani egy Schilling darabra, hogy unalmasan nyit, az tuti. Mert az igazi lúzer mégsem ő, hanem a felesége (Sárosdi Lilla), aki mindezt állandó statisztaként elszenvedi mellette. Aki annyira színész, hogy gondolkodás nélkül cselekszik. Akivel bármit meg lehet csináltatni a szent művészet égisze alatt, és ezt ebben a darabban be is mutattatják vele. Láng Annamária játssza a külföldre szakadt rendező-énekesnőt, aki hazatér, hogy uniós pénzekből színpadra állítson valamit, akármit, a lényeg, hogy üssön, és üt is.
“Színész vagyok, ez a munkám”
– mondja Sárosdi, olyan álnaiv természetességgel, mintha közben nem két kollégájának a farkát verné egy kanapén, anyaszült meztelenül. Ekkorra pucér testét már végiglocsolták igazi borral, meghintették tollakkal, épphogy keresztre nem feszítették. Testét megölni nincs szükségük, a lelke is éppen elég. Mikor végre megkapja vörös estélyijét a színpadon már minden egy David Lynch-filmre emlékeztet, egy alternatív valóságra, amiben semmi sem számít, és minden érték, amire rámondják, hogy az. Meg is érkezik a vállveregetés odaföntről Terhes Sándor személyében, aki egy másik karrierlehetőség felé terelgeti főhősnőnket, miközben behatóan megvizsgálja a nemi szervét, hogy biztos alkalmas-e szerepre. Schilling, a férj Batman szerelésben nézi végig az egészet, majd elveri feleségét, aki annak ellenére elhagyja, hogy Schilling Csehovot ígér neki.
A rendező immár új asszonykával (Kiss-Végh Emőke) eljut a teljes leépülésig, már nem lázad, nem rendez, magatehetetlenül fekszik, és pelenkázzák. Hogy ebből az állapotból mi zökkentené ki? Hát, mondjuk egy Kossuth-díj. Meg is kapja, mert ő már rájött, hogy nekik csak a remény színháza juthat osztályrészül. De amíg mindez valósággá válik, várnunk kell, és Terhes felhúzza az időkaput a nézők és az előadás között, hogy ha valaki addig nem értette volna.
Mondják, hogy bizonyos szempontból A párt (erről kritikánk itt) folytatása a Lúzer, de szerintem annál sokkal erősebb lett, mindenféle szempontból. Nagyon jót tesz neki, hogy egyáltalán nincs túlnyújtva, a másfél óra viszont annyira intenzív, hogy a nézőnek tényleg nehéz eldönteni, szeresse vagy gyűlölje a látottakat. Egy valamit viszont biztos lehet érezni közben: hogy azért jó lenne, ha Schilling rendezne még Csehovot.
Színész vagyok, ez a munkám”
– mondja Sárosdi, olyan álnaiv természetességgel, mintha közben nem két kollégájának a farkát verné egy kanapén, anyaszült meztelenül. Ekkorra pucér testét már végiglocsolták igazi borral, meghintették tollakkal, épphogy keresztre nem feszítették.
És a jelenet, 2:50-től:
https://youtu.be/JUPE4ell19w?t=171
https://index.hu/kultur/2018/08/03/sarosdi_lilla_dijat_kap_a_batorsagaert/?token=c8faa86c49a31444eb66d09aa1ceb500
Tudják még fokozni.