1 megosztás

Zaklatás = ha nem Brad Pitt próbálkozik

Vásári komédiába fulladt az a kezdeményezés, amit Alyssa Milano amerikai színésznő indított a Facebook-on annak érdekében, hogy az emberek érezzék át a szexuális zaklatás problémáját. A metoo-hashtaggel ellátott vallomások azóta valósággal elárasztották az internetet, de a televízióban is óránként jelentkeznek be azok az elhasználódott celebek és levitézlett politikusok, akik most azzal próbálnak újra rivaldafénybe kerülni, hogy bizony, őket is zaklatta már valaki.

bad-date-3A „szexuálisan zaklatottak” egy része egészen furcsa történettel állt elő. Csak egy példa: legutóbb Gurmai Zita MSZP-s politikus állította azt, hogy régebben egy szállodában egy diplomata egyszer csak berontott a fürdőszobájába fésülködni, majd rávetette magát. A történetek másik része szexuális zaklatásnak próbál bemutatni olyan eseteket, amelyeknek semmi közük nem volt ehhez. Így például számos #metoo-felirat alatt olvashatjuk, hogy az illető hölgyet egyszer elhívta kávézni egy ismeretlen férfi, vagy a buszon megdicsérte valaki az öltözetét. De ma már gyakran előfordul olyan kifakadás is, amelyben azokra a férfiakra panaszkodnak, akik a Tinderen megpróbálják elhívni a lányt egy randira. Hogy itt nem csupán fogalmi zavarban szenvedő lányok írogatnak, azt leginkább a tévés Bombera Krisztina válasza bizonyítja, melyet Hont András újságírónak címzett egy közösségi oldalon. Ebben a magyar celeb azt írja, hogy a nyomulásokat és a bókokat nem lehet elválasztani a szexragadozók cselekedeteitől. „Ezek azonos tőről fakadnak, foglalkozni kell mindegyik esettel, feltárni, beszélni róla, nem hagyni következmény nélkül egyiket sem” – írja. Vagyis innentől kezdve mindennemű tetszésnyilvánítást úgy kell kivizsgálni, mintha szexuális erőszak történt volna.

bad-date-2Ha alaposan megvizsgáljuk ezeket az írásokat, sokszor magunkra ismerhetünk. Akár el is indíthatnánk az #Itoo kampányt, hiszen a részletezett „zaklatásokat” már mind elkövettük. Melyik férfi nem hívott még el egy nőt sem találkozni? Melyik férfi nem bókolt még egyetlen nőnek sem? Ki nem próbált még rámenősen testileg is közelebb kerülni egy nőhöz minél előbb? Vagy kit ne utasítottak volna még vissza nők? Ezek a világ legtermészetesebb dolgai, egy férfi sem olyan tökéletes, hogy minden nőnek tetsszen, akinél próbálkozik. De hallgassunk meg bármilyen romantikus dalt (például ezt), azt láthatjuk, hogy értelmezhető lenne szinte mindegyik zaklatásként is, ha férfiak szájába adnánk a szövegüket – pedig ezek csak szerelmi vallomások. Így ha a #metoo-sok által kriminalizált cselekményeket betiltanánk, nem maradna többé romantika, de még férfi-nő interakció sem a földön.

Sőt, ha visszatekintünk az életünkre, bizony akadhatnak nők, akiket mi is megvádolhatnánk. Engem például többször is követett egy nő, egy másik pedig hosszú ideig bombázott üzenetekkel. Mégsem jutott volna eszembe szexuális zaklatással vádolni őket, inkább udvariasan jeleztem nekik, hogy most nem szeretnék kapcsolatot. Ilyen története minden férfinek van. Sok nőt meg lehetne szégyeníteni nyilvánosan, mégsem tesszük. Nem kívánt szexuális közeledéssel is találkoznak a férfiak és ezek között természetszerűen akadnak olyan esetek is, amikor egy homoszexuális férfi szeretne kapcsolatot kezdeményezni. A férfiak jelentős része ilyenkor egyenesen megmondja, hogy nem szeretne melegkapcsolatot, és ha esetleg morcosabb kedve van, akkor talán rossz arcot is vág, esetleg keresetlen szavakat is fűz hozzá. De ezzel a téma le is van zárva, és mindenki megy tovább, de az biztos, hogy soha nem fognak férfiak #metoo kampányt indítani a „melegzaklatás” ellen.

bad-dateA #metoo kampányban a nők által előadott történetekben sokszor kilóg a lóláb, ugyanis kritikájukban legtöbbször a férfiak külsejét, vagyis a „kopaszságát” vagy a „sörhasát” veszik mindenek előtt célba. Ha nem annak kell ezt betudnunk, hogy androfóbiájukat, férfigyűlöletüket élik meg ilyen módon, akkor az az alapos gyanúnk támadhat, hogy a valódi problémájuk leginkább az, hogy nem Brad Pitt próbálkozott be náluk felhorgadt férfiassággal, hanem egy korosodó úr a szomszédból („vén szatír”) vagy egy csendes, esetlen („béna kocka”) kolléga a munkahelyről. Ellenben: ha a zaklató egy „alfahím” lenne, már rég eldicsekedtek volna a fodrásznál, hogy micsoda férfi-istennel fognak vacsorázni aznap este. Ők valahogy sosem kerülnek célkeresztbe. Nem mellékes az sem, hogy itt a nők elvárják már a gondolatolvasást is a férfiaktól, vagyis ha ők nem találnak vonzónak minket, akkor ezt találjuk ki próbálkozás, kezdeményezés nélkül is, de ha bejövünk nekik, akkor mielőbb kezdeményezzünk, mert különben rögtön mulyának kiáltanak ki minket, és különben is, hol vannak az igazi férfiak?

A #metoo-kampány keretében így semmi más nem történt, minthogy a zaklatás fogalmát a végtelenségig elinflálták. Itt fontos megjegyezni, hogy a „szexuális zaklatás” nem büntetőjogi fogalom, nem létezik ilyen vétség, csak „zaklatás”, amelynek viszont központi eleme a szándékosan háborgató, ismétlődő (!) interakció. A leírt esetek többségében szó sincs erről. Legalább ennyire fontos, hogy most sokan abba a pszichológiai természetű tévedésbe esnek, hogy (szexuális) zaklatásnak vélik azt, amikor nekik nem tetsző ember kezdeményez náluk. Valójában sokszor nincs is valódi zaklató jellege ezeknek a próbálkozásoknak, pusztán az „zaklatja fel” őket, hogy nem tetszik nekik a kezdeményező fél. Kitűnő példa erre Nyáry Krisztián Facebook-posztja is: ő férfiként esik bele ugyanabba a hibába, amibe a nők. Őt sem zaklatták, csak kezdeményezett nála egy meleg férfi, vagyis egy kettesben töltött este során megpróbálta elcsábítani. Ez egyszerűen nem zaklatás. Aki ezt állítja, képtelen elfogadni, hogy azoknak az embereknek is lehetnek vágyaik, akikkel mi nem akarunk kapcsolatot.

Így ha a #metoo nevű hisztériakampány keretében áldozati szerepben tetszelgők kicsit toleránsabbak lennének, gyorsan belátnák, hogy nem háborogni kellene mások vágyai miatt, hanem meg kellene tanulni udvariasan nemet mondani. Ha mindez már jól menne, talán kevesebb düh maradna bennük amiatt, hogy nem olyan férfi próbálkozott be náluk, amilyet (szerintük) megérdemeltek volna.

Post Author: Richter András

f Facebook
1 megosztás


224
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
28 Egyéni hozzászólás
196 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
39 Hozzászólások szerzői
Reszet ElekblackfridayCurioSophusrigheiraVivienLeigh Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Aldo
Újságíró
“legutóbb Gurmai Zita MSZP-s politikus állította azt, hogy régebben egy szállodában egy diplomata egyszer csak berontott a fürdőszobájába fésülködni, majd rávetette magát.”
Ezt a tudósítást pont láttam. Ő csak szeretné, hogy valaki rávesse magát. Gondolom 2003-ban sem volt valami szépségkirálynő.

righeira
Olvasó
righeira

Nanana!

Ne legyünk bunkók: honnan tudjuk, hogy nézett ki a zaklató?

Miért ne lehetne akár pont olyan, vagy kevésbé vonzó, mint G.Z.?

Szerinted csúnya emberek nem szexelnek egymással??

:)

Gejza
Olvasó
Gejza
Vásári komédiába fulladt …..

Hát igen, ebben minden benne van:

– a nők gold digger életvitele, mondjuk ki, ribanc életmódja miatt
– a társadalmi baromság – itt megint javarészt a nők részéről – ami arról szól, hogy legyünk a társaság középpontjában, ne maradjunk ki mi sem a figyelemből.
– politikai célok
Mindenki túltolta ezt, a nő tettek és tesznek arról, hogy az ilyen jellegű dolgok ma már ne legyenek hihetőek, a politikusok meg mindenkor képesek hiteltelenné tenni az egészet, amikor rárepülnek egy témára és a saját céljukra kezdik használni…
Naooo
Olvasó
Naooo

“Mégsem jutott volna eszembe szexuális zaklatással vádolni őket, inkább udvariasan jeleztem nekik, hogy most nem szeretnék kapcsolatot. Ilyen története minden férfinek van.”

A csúnya csóróknak is?

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

te egy bradpittnek ujjongva tartanád oda a segged?

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem, az te vagy.

Aldo
Újságíró

“Ebben a magyar celeb azt írja, hogy a nyomulásokat és a bókokat nem lehet elválasztani a szexragadozók cselekedeteitől. „Ezek azonos tőről fakadnak, foglalkozni kell mindegyik esettel, feltárni, beszélni róla, nem hagyni következmény nélkül egyiket sem” – írja. Vagyis innentől kezdve mindennemű tetszésnyilvánítást úgy kell kivizsgálni, mintha szexuális erőszak történt volna.”
Akkor ezzel az erővel a gyerekszeretetet sem lehet elválasztani a pedofíliától. Vagyis ha valaki kedves egy gyerekkel, az úgy kell vizsgálni mintha el akarná csábítani azt a gyereket.

“Mégsem jutott volna eszembe szexuális zaklatással vádolni őket”
Pedig lehet, hogy el kéne kezdeni megvádolni őket szexuális zaklatással. Nehogy azt higgyék már, hogy nekik mindent lehet.

“inkább udvariasan jeleztem nekik, hogy most nem szeretnék kapcsolatot.”
Hányszor buziztak le egy ilyen visszautasítás után?

“Sok nőt meg lehetne szégyeníteni nyilvánosan, mégsem tesszük. “
Ideje elkezdeni.

“de az biztos, hogy soha nem fognak férfiak #metoo kampányt indítani a „melegzaklatás” ellen.”
Mert ez automatikusan homofóiának számítana.

“ugyanis kritikájukban legtöbbször a férfiak külsejét, vagyis a „kopaszságát” vagy a „sörhasát” veszik mindenek előtt célba.”
Most szembesülnek, hogy az átlagjani szintjén vannak és ez nem tetszik nekik. Ez van.

“Ellenben: ha a zaklató egy „alfahím” lenne, már rég eldicsekedtek volna a fodrásznál, hogy micsoda férfi-istennel fognak vacsorázni aznap este.”
Erre írtam egy másik bejegyzés kapcsán, hogy ilyen esetben az se baj, ha a pöcsödet lóbálod.

“nők elvárják már a gondolatolvasást is a férfiaktól, vagyis ha ők nem találnak vonzónak minket, akkor ezt találjuk ki próbálkozás, kezdeményezés nélkül is, de ha bejövünk nekik, akkor mielőbb kezdeményezzünk, mert különben rögtön mulyának kiáltanak ki minket”
Ezek után emeljék fel a picsájukat és takarodjanak oda ők a férfiakhoz.

“különben is, hol vannak az igazi férfiak”
Hol vannak az igazi nők?

righeira
Olvasó
righeira

Szerintem meg Bombera Krisztina értelmi képességeit és érzelmi intelligenciáját kellene vizsgálni, és ha az átlagnál nem jobb, levenni a műsorról.

Virenzuola
Szerkesztő

“a televízióban is óránként jelentkeznek be azok az elfeledett celebek és levitézlett politikusok, akik most azzal próbálnak újra rivaldafénybe kerülni, hogy bizony, őket is zaklatta már valaki”

Ettől függetlenül az tény, hogy ráirányította a figyelmet a szexuális zaklatásra is. (Sajnos a férfiellenesség is megjelent vele együtt, de ennek nem az az oka, hogy beszélünk a szexuális zaklatásról, hanem az, ahogy az, hogy ezt nyomják folyamatosan a feministák). A celebek, politikusok mindent kihasználnak a saját céljaikra, jogos a kritika e téren.

“Melyik férfi nem hívott még el egy nőt sem találkozni? Melyik férfi nem bókolt még egyetlen nőnek sem? Ki nem próbált még rámenősen testileg is közelebb kerülni egy nőhöz minél előbb? Vagy kit ne utasítottak volna még vissza nők?”

Azért ne említsük ezeket egy lapon. Más az, ha valaki bókol, vagy testileg próbál közeledni egy nő/férfi felé és még nem érkezett visszajelzés és más az, ha valaki egy elutasítás után közeledik testileg.

“Nem mellékes az sem, hogy itt a nők elvárják már a gondolatolvasást is a férfiaktól, vagyis ha ők nem találnak vonzónak minket, akkor ezt találjuk ki próbálkozás, kezdeményezés nélkül is, de ha bejövünk nekik, akkor mielőbb kezdeményezzünk, mert különben rögtön mulyának kiáltanak ki minket, és különben is, hol vannak az igazi férfiak?”

Ezen kell változtatni.

“Aki ezt állítja, képtelen elfogadni, hogy azoknak az embereknek is lehetnek vágyaik, akikkel mi nem akarunk kapcsolatot.”

Csakhogy Nyáry korábban egyértelműen jelezte neki, hogy ezt nem tartja kívánatosnak és ő nem értett ebből. Felnőtt esetén se helyes, de itt ráadásul egy felnőtt férfiről és egy 17 éves gyerekről van szó. Nyilván nem említhető az ilyen fajta kéretlen közeledés se egy lapon a szexuális erőszakkal, de ezt akkor se kéne. Nem arról van szó, hogy büntetőjogi felelősségre kéne vonni az illetőt, hanem arról, hogy szükség van bizonyos normákra egy társadalomban. Ha jelenleg nincs egyezményes határ a bók és a zaklatás között, akkor itt az ideje, hogy legyen. Szükség van bizonyos keretekre, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy mi számít bóknak és mi zaklatásnak.

“Így ha a #metoo nevű hisztériakampány keretében áldozati szerepben tetszelgők kicsit toleránsabbak lennének másokkal, gyorsan belátnák, hogy nem háborogni kellene mások vágyai miatt, hanem meg kellene tanulni udvariasan nemet mondani.”

Valóban vannak túlzások, de én azt gondolom, hogy a kritikusoknak is toleránsabbnak kéne lennie velük szemben, ők ugyanis a saját nézőpontjukból elmondják azt, hogy milyennek élték meg. Ez az ő saját nézőpontjuk, nem egy általános igazság. Az emberek különbözően látnak bizonyos dolgokat, ez természetes. És az nem rossz beszélnek róla, az sokkal rosszabb lenne, ha el kéne hallgatniuk, mert meg lennének bejegezve az által, ha felvetnek ilyen problémákat. Így legalább elindul erről egy társadalmi vita, megismerjük a másik szempontjait is, ez szükséges ahhoz, hogy kölcsönösen toleránsabbak legyünk egymás iránt.

Egy cikket javasolnék, a témával kapcsolatban:

http://mindset.co.hu/mindenki-erintett-megis-sokan-nem-ertik-metoo-pszichologus-szemmel-aldozat/

 

Alter Ego
Szerkesztő

“Más az, ha valaki bókol, vagy testileg próbál közeledni egy nő/férfi felé és még nem érkezett visszajelzés és más az, ha valaki egy elutasítás után közeledik testileg.”

Értem én, hogy jószándékú emberként te is szeretnéd megragadni azt a momentumot, amelynek segítségével tetten érhető, hogy mikor is kezd el valóban zaklatni valaki. A probléma összetettségét jelzi, hogy ez most sem sikerült, neked sem. Szerintem ha soha nem kezdeményeztem volna többé, amikor szépen lefejtette a kezemet a fenekéről egy-egy hölgy, akkor valószínűleg még ma is szűz lennék… A nők egy jelentős része a szexuális görbéje miatt, valamint a “jó híre” és az emberi értékének kifejezésre juttatása kedvéért sem adja olyan könnyen magát…

“Csakhogy Nyáry korábban egyértelműen jelezte neki, hogy ezt nem tartja kívánatosnak és ő nem értett ebből.”

A csábítást azért hívják csábításnak és nem azonnali egymásnak esésnek, mert egy folyamat, amelynek a lényege a másik fél szexre hangolása, “csábítása”… Ezt aligha lehet egyetlen próbálkozással, egyetlen szóval, egyetlen érintéssel elérni. A történet szerint (ha jól emlékszem) egyszer megfogta a combját és később egyszer javasolta az este során, hogy vegye le a farmerját, de egyáltalán nem erőszakoskodott. Ez zaklatás szerinted?

“És az nem rossz beszélnek róla, az sokkal rosszabb lenne, ha el kéne hallgatniuk, mert meg lennének bejegezve az által, ha felvetnek ilyen problémákat.”

Igazad van, nyugodtan elmondhatják, hogy ők mennyire szenvedtek (“saját megélt tapasztalat” – tipikus egzisztencialista feminista szöveg a pszichológiai torzszülött Simone De Beauvoir nyomán) attól, amitől az emberek 95 százalékának nem omlik össze az élete, de nekik igen. És aztán persze sírhatnak is, hogy a “szemét rohadék férfiak, mindet kasztrálni kéne” és új törvényeket is követelhetnek a herélés érdekében.

A pszichológusnő ömlengése sem hatott meg egy kicsit sem, szerintem ha az ő “szakértelme” alapján kellene definiálni a szexuális zaklatást, akkor hamarosan kihalna az ibolyalelkű emberiség. Léteznek neurotikus, rossz idegzetű, szorongó, félelmekkel teli, sőt rettegő emberek, (tényleg őszinte együttérzésem) csakhogy a hétköznapi fogalmainkat nem hozzájuk kell szabnunk, még akkor sem, ha nekik azok a megélt tapasztalataik.

Ez egy tenyérbemászóan férfigyűlölő és durván számító kampány rengeteg gusztustalan politikai felhanggal, amely egy kicsit sincs valójában tekintettel a lényegre: a pszichés betegek speciális(!) lelkiéletére, és a létező legrosszabb álmegoldást (mások hibáztatását és közéleti zaklatását) kínálja azoknak, akiknek másfajta tanácsokra illetve kezelésre lenne szükségük. A neurotikus, alexitímiás, agorafóbiás vagy poszttraumatikus szorongást sem azzal akarjuk kezelni, hogy mindenkit legéppuskázunk az utcán, hogy az “áldozat” végre nyugodtan sétálhasson egyet!

Virenzuola
Szerkesztő

Értem amit mondasz, de gondolom látod te is, hogy itt 2 szempont van, az egyik az, hogy vannak akik úgy érzik, hogy kellemetlen helyzetbe hozták őket, hogy megalázták őket a rámenősségükkel, az erőszakosságukkal, a másik szempont pedig, amit te említesz, hogy a párkapcsolatok kialakulásában fontosak a közeledésnek bizonyos formái. Én most az előbbire próbáltam rávilágítani, azt gondolom, hogy szomorú, hogy ilyen van, főleg hogy ennyi. Ezt párbeszéddel lehet feloldani. Szerintem az a bizonytalanság ami most van, az a párkapcsolatok kialakításának se kedvez, hiszen nem csak az fordulhat elő, hogy az egyik fél közeledését a másik zaklatásnak gondolja, hanem az is, amit te említesz, hogy az egyik fél elvárná a másik “nyomulását”, de ő viszont nem teszi meg, mivel azt már túlzásnak tartja. Nagyon különböző vélemények vannak, valaki már a bókot is zaklatásnak tartja, valaki szerint pedig minden belefér, meg kell találni a középutat.

A megélt tapasztalatoddal kapcsolatban teljesen igazad van, vannak akik ezt felhasználják egy férfigyülölő kampányra. De ha jobban megnézed, akkor azt láthatod, hogy minden ügyet, ami nemekkel függ össze erre használnak. De lássuk azt is, hogy voltak, akik kifejezetten kiálltak a férfiak mellett és azt mondták, hogy tegyék ki ők is. És ez nagyon távol áll azoktól, akik férfiellenes új törvényeket követelnének. (Nekem egyébként több ismerősöm is közzétett metoo bejegyzést, és egyik se volt férfiakkal szemben ellenséges.)

“A történet szerint (ha jól emlékszem) egyszer megfogta a combját és később egyszer javasolta az este során, hogy vegye le a farmerját, de egyáltalán nem erőszakoskodott. Ez zaklatás szerinted?”

Ha ez így történt volna, azt nem tartanám annak. A takaró alatt elkezdte fogdosni a combját, ő már ekkor jelezte, hogy nem kér ebből. A ház felé a fenekét fogdosta, utána a haját simogatta és utána kérte meg, hogy vegye le a farmert. Ezt már inkább, főleg úgy, hogy itt felnőttről és egy gyerekről volt szó. Igen, nem tudok egzakt határt én se meghúzni, ezért is tartanám jónak, hogy beszélünk ezekről a kérdésekről.

Látom, hogy a férfiakra van helyezve egy ilyen nyomás, ezért is írtam fentebb, hogy jó lenne ezen változtatni. És nem csupán emiatt a probléma miatt, ilyen elvárások mellett (nem csak ez, van még egy pár) a férfiakon túl nagy a teher, ráadásul a hierarchiában alacsonyabb pozíciót betöltő férfiak még rosszabb helyzetbe kerülnek a párkeresésnél, hiszen a rámenősség a hatalommal erősen összefügg. Az tud rámenős lenni, akinek ehhez meg van a hatalma, önbizalma, lehetősége.

Alter Ego
Szerkesztő

Bocs, de szerintem naív vagy: akik azt javasolták a férfiaknak, hogy ők is álljanak elő a történeteikkel #metoo hashtag alatt, azok egy tudatos pszichológiai manipulációt hajtottak végre a férfiak kárára, mert pontosan ki tudták számítani, hogy alig van olyan férfi, aki azzal akarna, merne előhozakodni, hogy nem fogadta el egy nő kezdeményezését. Pontosan megjósolható, hogy inkább a férfiak egy jelentősebb részében viszolygást kiváltó homoszexuális kezdeményezések fognak előkerülni, és akkor a következő lépésben elő lehet állni azzal, ami megtörtént a Nyáryféle Facebook poszt alatt is: meg lehet magyarázni, hogy íme ez is azt igazolja, hogy habár a “szexuális zaklatásnak” lehetnek nő és férfi áldozatai is, de “az elkövetők mindig a férfiak”.

“…felnőttről és egy gyerekről volt szó.”

Tévedés; a 17 éves nem gyerek, hanem fiatalkorú, egy évre van a nagykorúságtól és három éve hagyta el a törvényes beleegyezési korhatárt. Nehéz erőszak nélkül valakinek úgy simogatni a haját vagy bármijét, ha az faképnél hagyja a másikat. Hacsak nem egy totál mulya, cselekvésképtelen, lelkibeteg csávó volt ez a Nyáry 17 évesen, majdnem felnőtt férfi korában (és nem tűnik affélének), akkor szerintem sántít a sztori.

“Látom, hogy a férfiakra van helyezve egy ilyen nyomás.”

Tudom, hogy látod, hiszen írtál egy cikket, ami kifejezi ezt a felismerést. Csak közben elkezdtél arra koncentrálni, hogy “Szükség van bizonyos keretekre, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy mi számít bóknak és mi zaklatásnak.” Szerintem bevitt a sűrű sötét erdőbe a nagy feminista kampány és a személyes jóindulatod (ami amúgy nyilvánvalóan szép és tisztességes dolog), és megfeledkezel róla, hogy megvannak ennek a jól tisztázott jogi keretei; elég elolvasni a BTK-t, ami a zaklatást, a szexuális kényszerítést, a szexuális erőszakot egyaránt definiálja és büntetni rendeli. Csak éppen nem úgy, hogy ha egy férfi megfogja valakinek a kezét vagy esetleg más testrészét, vagy szóban kifejezi a vágyait, akkor azt rögtön a tömlöc sötét mélyére lehessen vetni, mint rohadt hímállat zaklatót, és a lelki sérelmekért kártérítésért perelni. Aki ezeken a kereteken akar változtatni, az azt a jövőt szánja nekünk, amit meg lehet szemlélni a maga működő valójában az USA-ban.

Aki jót akar tenni pszichés zavarokkal küzdő emberekkel vagy valódi áldozatokkal, az nem hülye hashtagekkel manipulál, hanem ha van miért, akkor elküldi a rendőrségre az illetőt és ajánl egy jó pszichológust. Az egész mizéria haszna az erősen férfigyűlölő felhangok nélkül is kétséges lenne, hát még így… – Így egyenesen botrányos. A férfiak kollektív “zaklatása”!

Virenzuola
Szerkesztő

Itt most nem olyan emberekre gondoltam, akiknek ilyen nagy hatalma lenne, hanem átlagos emberekre, akik a Facebook-on leírták a véleményüket. Azért vannak jóindulatú, nem férfigyűlölő emberek is. A legtöbben nem is látják át, azt, ami emögött politikailag van.

Igen, fiatalkorú, de akkor se beszélhetünk egyenrangú helyzetről, ezt én különösen problémásnak tartom.

Csak éppen nem úgy, hogy ha egy férfi megfogja valakinek a kezét vagy esetleg más testrészét, vagy szóban kifejezi a vágyait, akkor azt rögtön a tömlöc sötét mélyére lehessen vetni, mint rohadt hímállat zaklatót, és a lelki sérelmekért kártérítésért perelni. Aki ezeken a kereteken akar változtatni, az azt a jövőt szánja nekünk, amit meg lehet szemlélni a maga működő valójában az USA-ban.

Ez már továbbgondolása annak, amit én írtam. Én nem is jogszabályváltozásra gondoltam, hanem arra, hogy konszenzust kéne kialakítani arról, hogy mik a közeledésnek a szabályai (mi illik, mi nem illik). Azok között, akik felhívják a figyelmet a kampány hibáira és azok között, akik kampányoltak.Te viszont itt egy olyan helyzetet feltételezel, ahol nem konszenzus van, hanem az egyik szempont totálisan átveszi az uralmat és annak is a férfigyűlölő változata. Én nyilván egy ideális helyzetről írtam, nem arról, hogy minek van politikai realitása.

Alter Ego
Szerkesztő

Tényleg egy merő idealizmus, amiről beszélsz, mert lehetetlen összehozni egy ilyen konszenzust.

Egyrészt azért, mert a vita egyik oldalán állók eleve egy olyan rosszindulatú feltételezéssel és kezdeményezéssel indítanak, hogy “gyerünk mutassuk meg, hogy milyen sokan vagyunk, mennyire “rendszerszintű” probléma az, hogy a férfiak zaklatják a nőket” és jó sokan sietve máris zaklatássá minősítenek mindent, amikor valakinek nem tetszik a szexuális kapcsolatot kezdeményező fél vagy egy kellemetlen szituáció. Én, és a velem egyetértők meg azt mondjuk, hogy elő a realizmussal: az élet nem olyan, hogy mások mindig udvariasan úgy tesznek és olyan kedvesek, ahogyan a feministák szeretnék, és ahogyan az nekik tökéletesen komfortos lenne. Ebből a szögesen ellentétes álláspontból konszenzust elérni lehetetlen.

Másrészt azért, mert a kampányolók és annak részben vagy egészben helyet adó aggályoskodók egész jogintézményeket vonnak kétségbe, mint ahogy te teszed ezt éppen a beleegyezési korhatár megkérdőjelezésével vagy teszi az LMP a törvénymódosítási javaslatával. Emiatt is elve lehetetlen a konszenzus.

Ha tényleg nem jogszabályváltozásra gondolsz, akkor neked sem lenne szabad kétségbevonnod, “különösen problémásnak” nevezned egy hatályos jogrendből következő helyzetet. Ha szerinted “problémás”, akkor máris felsejlik hogy a következő álláspontod csakis az lehet, hogy fel kell emelni a beleegyezési korhatárt. Vagy ha nem azt pártolod, akkor logikusan el kell ismerned, hogy nincs okod és jogod problémázni. Ugyanez vonatkozik a “zaklatás” fogalmára.

Ha nem vonod kétségbe a jogot, akkor nincs miről beszélgetni, mert az udvariassági szabályok nem kötelező érvényűek, tehát meddő (rosszindulatú és kártékony) szófosás arról elégedetlenkedve társalogni, hogy ki milyen udvariasságban hisz vagy nem hisz és ki milyen udvariassági szabályokat akarna másokon vádlón számon kérni.

Szerintem nincs semmi, amiről beszélni lehetne… Csak rosszindulatú feltűnősködés, hisztikampány, feminista rendszabályozási igény és újabb felesleges, kártékony jogalkotási igény van.

Virenzuola
Szerkesztő

A joghoz semmi köze annak, amit írtam erről.

Alter Ego
Szerkesztő

Az a baj, hogy tényleg semmi köze nincs hozzá, holott a párbeszédre egyetlen valóban objektív, értelmes mezsgye létezik a hisztérikus össznépi őrjöngés helyett; és az a joggal kezdődik és azzal is ér véget.

Virenzuola
Szerkesztő

Az össznépi örjöngés nem ugyanaz, mint a normális véleménynyilvánítás. Ha a vita arról, hogy mi helyes csupán a jogi dolgokra vonatkozna, akkor nem alakultak volna ki erkölcs, tisztelet és más íratlan szabály.

Nagyon sokféle történet került elő, hogy egy kalap alá vegyük ezeket. A férfiellenességért, az örjöngésért, a túlzásokért nem azokat terheli a felelősség, akik kiírták a történetüket bármiféle rossz szándék nélkül vezérelve, hanem azokat, akik ezeket az indulatokat szítják.

Toplak Zoltán
Újságíró

Alter, úgy teszel, mintha a szélsőséges feminista, férfigyűlölő vélemény létezne csak az üldözött férfiakéval szemben. A hétköznapi emberek szemében én úgy látom, nem ezt jelenti mindez. Leszűkíted az egészet radikális feminista kontra férfiak háborúra.

Virenzuola
Szerkesztő

Egyetértek, hogy kritizáljuk a kampányt, van miért, én azt mondom, hogy ne csak a rossz oldalát lássuk. Itt egy egy másik cikk ami ugyancsak kritikus a kampánnyal, de egyben megértő is azokkal, akik kiítrák és kisérletet tesz arra, hogy neghúzza, hogy hol van a határ az bók és a zaklatás között.

http://mandiner.hu/cikk/20171019_szilvay_gergely_metoo_minden_ferfi_seggfej

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A beleegyezési korhatár szerintem is problémás, a 14 nagyon kevés, 16-ra fel kéne emelni.

Alter Ego
Szerkesztő

Mások szerint meg a 14-nek sincs már realitása, ezért le kellene szállítani 12-re és vele együtt a büntethetőség korhatárát is.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Én nem így látom. Sokat számítana az a plusz 2 év. 14 évesen már lehet akarni és önként belemenni, de tök hülye hozzá, teljesen éretlen. A 14 év szerintem még az ismerkedés időszaka, elkezd érdeklődni iránta, olvasgat, beszélgetnek. Egy huszonéves, aki 14 évest akar dugni, azért nem normális, hiába fejlett már gyakran testileg egy 14 éves (egy fejletlen 14 éves a legjobb célpont, már nem büntetik, mégis kislánynak néz ki). És itt szerintem van különbség lány és fiú között is. Nagy kárt nem tesz egy fiúban fizikailag, ha valaki “megszexeli” 14 évesen, egy lányban azért könnyebben. Persze, tudom, ezt a jog nem ismeri, és lejjebb is fogják vinni, én személy szerint ezzel nagyon nem értenék egyet.

Reszet Elek
Újságíró

Ha az éretlenség számítana akkor 18 lenne a korhatár. De már 16-os korhatárral is sitten lenne a fiatalok fele. A lányok háromnegyede, a fiúk negyede.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Miért épp a csajok háromnegye? Ők nem fiatalabbakkal szoktak szexelni, hanem éppen hogy idősebbekkel. :)
A huszonéves pasik szeretnek még mindig a tinicsajokra vadászni, mert akkor pótolják be, ami kimaradt a gimis éveikből. Minden gimis osztálytársnőm huszonéves pasikkal járt, ahogy én is, és ez mindenhol így van. Nem adja ki ez sem. :D

Reszet Elek
Újságíró

Saccra a lányok ilyen hányada szűztelenítteti magát erre az életkorra. A srácoknál meg jóval kisebb az arány éppen az általad leírtak miatt.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

És azért jár börtön? :)

Alter Ego
Szerkesztő

Ha ide kanyarodott ki a párbeszéd, akkor erről is szól a párbeszéd: a fiúk kerüljenek a börtönbe, a lányok ne. Ezért kellene a magadfajtának az asszimetrikus beleegyezési korhatár is… Valld be, hogy általában is valahogy zsigerileg felháborít téged, hogy a férfiak kortól függetlenül fiatal nőket kívánnak. Az élvhajhász mocskok, igaz? Nehogymár jó érezzék magukat a hímálatok, és milyen rossz ez szegény átvert fiatal nőknek, mert biztos csak aljas átverés lehet, szegény kis butus, nem tudja megkérni az árát(!), ajjajajjjj!

Magára a latolgatásra is illetéktelen vagy, hogy minek néz ki és minek nem egy beleegyezési korhatárt átlépett nő és hogy kinek miért tetszik és neki esetleg miért egy idősebb tetszik. Nem a te dolgod.

Esetleg mit szólnál egy olyan jogszabályhoz, hogy egy férfi ne szexelhessen olyan nővel, aki 2 évnél többel fiatalabb nála? Az tetszene, igaz? :D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Mit nem értesz azon, Alter, hogy nem a nők szoktak 14 éves kisfiúkra hajtani, hanem felnőtt férfiak szoktak 14 éves kiscsajokra? Akármennyire is tagadod, ez így van. Miért a 14 éves kiscsaj jusson börtönbe ez esetben, ne a 23 éves felnőtt? :)
Nem fogod fel azt az egyszerű tényt, hogy a 14 éves beleegyezési korhatár a pedofilokat segíti? Képzeld, a 14 éves kisfiú esetén is, akik ugye jóval inkább célpontjaik, mint a kislányok.
Miért is akarsz mindenképpen 14 évesekre vadászni, mi bajod származik abból, ha 16-ra emeled? Ezen a pedofilok rugóznak egyedül, egészséges szexualitással rendelkező, felnőtt férfi vagy nő nem, azok nem várják remegve, hogy végre betöltse a 14-et, hanem az érettebbekre gerjednek eleve is.
Azt sem érted, hogy egész más, ha tizenévesen van két ember között 5-10 év, mint ha a huszonéveiben? Egy 20 éves egy 30 évessel teljesen egyenrangú, de ne akard már nekem bemesélni, hogy egy 14 éves a 24 évessel igen. Gyönyörűen ki is használják ezt a pedofilok, “hát felnőtt”. Szerintem 16 év alattira, legyen az lány vagy fiú, ne nézegessen felnőtt, a tinik maradjanak egymás között, tapasztalják ki egymással. De hát te ezen felháborodsz, ne mondja meg senki egy pasinak, hogy ő dughat 14 évest!

Alter Ego
Szerkesztő

Te  mit nem értesz azon, hogy semmi közöd hozzá, hogy beleegyezési korhatáron túl ki kivel akar szexelni?

Ez a pedofilezés is egy jellemző szamárság. Eleve butaságokat beszélsz, mert a pedofileknek nem tetszenek a serdült, fiatalos nőiségtől duzzadó tinédzserek, ők serdületlen gyerekeket akarnának. Aki kifejezetten a tinikre buknak, azokat  ephebofilnek hívják, de azt semmilyen törvény nem bünteti.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Hogy értve közöm? Véleményem lehet arról, hogy szerintem a 14 év kevés, nem?
Ahhoz képest a pedofilokat gyakran 13 évesek segítségével csalják tőrbe, pontosan, mert a pedók se hülyék, igyekeznek minél fiatalabbnak látszót, de lehetőleg már nem büntethetőt felszedni. Voltak már ebből nemzetközi botrányok, hasaltak el ezen startupok is, hogy kiderült, a tiniknek szánt alkalmazásokat leginkább a pedofilok használták, hogy becserésszenek 14 év alattiakat.

Alter Ego
Szerkesztő

Azért nincs semmi közöd hozzá, mert beleegyezési korhatáron túli, serdült nőkkel kapcsolatot tartó férfiakat pedofilezel le éppen szemrebbenés nélkül, ostobán.

Véleményed az lehet a beleegyezési korhatárról, csakhogy pedofilezni nincs jogod.

És nem is a pedofil téma volt a téma, és kérném is hogy ne is keverjük ide. Hány százaléka pedofil az embereknek? 0.2-0.9% ? Akkor mit foglalkoztat téged ez ennyire?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut
Alter Ego
Szerkesztő

Amiből azt látjuk, hogy a magyar 14 “eurokonform” és egyébként a 12 és a “must be married” között nagyon sokféle szabályozást gondolnak jónak világszerte.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Úgy látom, ez inkább közép-európai, lévén a nyugati országok szigorúbbak.

Naooo
Olvasó
Naooo

“14 évesen már lehet akarni és önként belemenni, de tök hülye hozzá, teljesen éretlen.”

A nők még 30 évesen is éretlenek hozzá.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Minden gimis osztálytársnőm huszonéves pasikkal járt, ahogy én is”

Mert azok jobban nyomták nektek a lóvét.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Szerintem 16 év alattira, legyen az lány vagy fiú, ne nézegessen felnőtt”

Akkor a kis picsák leállnak az oltári kurvás öltözködésükről is?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ugyan, Naoooci, csórók voltak azok. :)
Az első pasimat mindig én hívtam meg kávéra, a másikkal meg mindig csak sétáltunk, mert beülni nem volt pénz, ittunk a kutakból, ha megszomjaztunk. Az elsőtől egyszer kaptam virágot, pont Valentin-napon, mert találta a földön, kicsit megtaposott volt, de értékeltem a gesztust. :)
Ezekben az időkben még pont az volt a jó, hogy nem volt pénz, de ugyanúgy elvoltunk, megoldottunk mindent, és szex helyett voltak más programjaink is. :D

Naooo
Olvasó
Naooo

Csóróbbak, mint az osztálytársaitok?
Milyen meséket tudsz még?

hunbagira
Újságíró

Minden gimis osztálytársnőm huszonéves pasikkal járt, ahogy én is, és ez mindenhol így van.

Még, jó hogy nem létezik szerinted hipergámia…ahogy írtad valahol. :D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Bagirám, ez nem hipergámia, csak ők jobban néztek ki. :) A korosztályunkat egy idő után már idétlennek és fejletlennek láttuk. Nézz végig a gimis srácokon, hát később érnek, ritka, ha valamelyik kinéz valahogy, és nem csak a számítógépes játékok érdeklik. :)

Utolsó évben jártam is már az egyik osztálytársammal, sose hittem volna előtte, hogy mellette kötök ki, annyira gyerekagya volt, aztán összeszedte magát. :) Szóval a végére újra összetalálkozott a két korosztály, több házasság is lett belőle. :)

herceg
Olvasó
herceg

Végiggondoltad ezt, mielőtt leírtad? Mert gondolom cáfolni szerettél volna, de csak megerősítetted :)

Aldo
Újságíró

“Egy huszonéves, aki 14 évest akar dugni, azért nem normális, hiába fejlett már gyakran testileg egy 14 éves”
Az a 14 éves se normális, aki 20-on évesekkel dugatja magát. Vagy ilyenkor csak egy ártatlan kislány, de ha baszni kell akkor már felnőtt nő?

“És itt szerintem van különbség lány és fiú között is. Nagy kárt nem tesz egy fiúban fizikailag, ha valaki “megszexeli” 14 évesen, egy lányban azért könnyebben.”
Ja. Ha egy 14 éves fiúval dugatja magát a 25 éves tanárnő, akkor mindenki csak röhög. Ha egy 14 éves lányt dug a 25 éves tanár, akkor mindenki felháborodik.
Amúgy meg a sok lepra diszkó mögött szopó-baszó 14 éves picsát nem hiszem, hogy annyira megviselné, hogy megkúrják. Elvégre a ribanckodást nem lehet elég korán elkezdeni.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

És ha a 14 éves születésnapja előtt 1 nappal álló lányokat/fiúkat dugókat pedofilozom le? Vagy a 13 és fél éveseket? Vagy a 13-at? Vagy a 8-at?
Mi nagy különbség van, ha egy felnőtt férfi 13 évest akar, nem 14-et?
Ezért is kéne eltörölni, ugye? :)
Pedofilozhatom egyébként, az USA-ban, Spanyolországban, Ausztráliában, UK-ben, Írországban, Oroszországban stb. annak számít.

Amúgy nem is fontos ez, hogy pedofília, a 14 éves a saját érdekében ne éljen szexuális életet, ha lehet. Önmaga nem áll készen még rá, függetlenül attól, hogy a jognak nincs vele baja, de nem bánnám, ha ösztönözné a szüleiket sem arra, hogy jobban odafigyeljenek, mert a tini nem fog.

common man
Olvasó
common man

Szóval van a törvény az megszabja ,hogy ki számít pedofilnak.De tudtommal(bár nem vagyok szakértő) a pedofilok a még serdületlenekre buknak ,egy kifejlett nővel(férfival) nem is tudnak mit kezdeni.

Alter Ego
Szerkesztő

Azért hívják beleegyezési korhatárnak, mert joga van eldönteni. Ösztönözheti a szülő, de döntési joga csak neki van. Én történetesen zokon vettem volna, ha a személyes szexuális szabadságomban korlátozni akartak volna 14 évesen.

Tudod: “az ő teste, az ő döntése”. – Akkor most vegyük úgy, hogy visszaüt a feminista jelmondat? És már nem is annyira pártolnád?

Jellemző a feminizmusra minden területen a konzekvencia teljes hiánya.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ne vagdalkozzál már hülyeségekkel. :)

Én azt mondom, hogy még a 14 éves ne döntse el, hanem a 16. Mi a francról döntesz magad 14 évesen? Esetleg, hogy éhes vagy-e vagy sem. De nem dönthetsz róla, milyen kezelést kaphatsz betegség esetén, nem vezethetsz autót, nem ihatsz, nem cigizhetsz, nem szavazhatsz, hivatalosan semmiről. Kivéve, hogy basszál, mert ez olyan logikus. :D
Inni, cigizni akkor miért nem lehet? Nem a te tested, te döntésed? :)

Alter Ego
Szerkesztő

Én úgy érzem, te vagdalkozol hülyeségekkel. Aki egyenlőségjelet akar tenni a hormon rendszer által vágyottá tett, teljesen természetes, egészséges szexuális élet és a drogfogyasztás (az alkohol és a cigaretta egy drog) közé és egyformán tilalmasnak tekinteni, az súlyos fogalomzavarban van.

Lehet, hogy foglalkozási ártalom, hogy valami egészségtelen, mocskos, bűnös dolognak gondolod a szexet és ezért tiltanád el a fiatalokat, hogy megéljék, megvalósítsák a saját vágyaikat? A mostani belegyezési korhatárt sem kívánja sok fiatal betartani, mert a vágyai mást mondanak… Ha felemelné a társadalom, akkor szerintem a természetet kriminalizálná.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Elképesztő, hogy nem szégyelled magad, amiért képes vagy ilyen szinten kiforgatni a szavaimat. Nehogy véletlenül körülnézz, és meglásd, hogy teljesen logikátlan, hogy semmi más, csakis a szexualitása felett rendelkezhet egy gyerek is, és nehogy elgondolkodj azon, hogy talán ez nem jó. Csak, mert te 14 évesekkel dugsz, azért állsz ki mellette ennyire? Sőt “mások 12-re levinnék”, hát nem nehéz kitalálni, “kik” lehetnek azok azok a “mások”.
Szerinted a szex nem jár felelősséggel? Nagyobb felelősséggel jár meginni egy doboz sört? Tényleg?
U.i.: és már megint átírtad utólag, persze, hogy át. :D

Reszet Elek
Újságíró

Nem értem a dühöd SS. A pedofília pszichiátriai mentális betegség. Mint ilyen pontos meghatározással bír, serdülőkör előtti gyermekek iránti szexuális vágyat jelent.

A 14 éves határ egyfajta gyakorlatias kompromisszum és csak jogi kategória. Egy szülő nincsen aki úgy gondolná hogy a gyereke 14 évesen készen állna a szexre. Ami azt illeti szerintem még 16 évesen sem egyszerűen azért mert felelősség nélkül, megfelelő társadalmi szerep nélkül egy mai 16 éves még egy száz évvel ezelőtti 14 évessel sem ér fel.

Ami meg az egyéb korhatárokat illeti hiba lenne összevetni őket. Az USA háborúba küldi és ölni tanítja 18 évesen a fiait, de kocsmában csak 21 évesen ihat meg egy pohár sört.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem vagyok dühös, eredetileg annyit írtam, én felemelném 16-ra. Ami egy vélemény. Aztán Alter megint rám szállt, és a többi történelem – már, ha át nem írja addig sunyiban a kommentjeit, ahogy szokta. :)

Reszet Elek
Újságíró

Attila ravasz vitázó, résen kell lenni.

Alter Ego
Szerkesztő

Előbb még azt mondtad, hogy jogod van a beleegyezési korhatárról azt gondolni, amit akarsz, most meg úgy látom, hogy dühödten elvitatnád ugyanezt a jogot tőlem, miközben ráadásul én vagyok az, aki az egyébként is hatályos jogot képviseli. Konzekvens gondolkodás megint zéró.

Annyira nem tűröd az én véleményszabadságomat, hogy még a hatályos joggal sincs lehetőségem egyetérteni. Nyilván úgy gondolod, hogy csakis te lehetsz olyan mindenki feletti bölcs, aki az összes számításba vehető körülményt  képes figyelembe venni. Azt tulajdonképpen értem, hogy én nyilván csak egy hülye fasz lehetek a szemedben, aki nem képes erre-arra gondolni, de az már sokkal elborzasztóbb, hogy szerinted a szakértők is mind hülyék, akik pedig pont a pszichológiai felelősségvállalási képességre (és a hormonkésztetésekre) alapozták eddig is a korhatárt (európa szerte).

Abban is tévedsz, (mert halálosan tudatlan vagy), amikor azt mondod, hogy a 14 éves “gyerek”, hiszen nem az, hanem fiatalkorú a jog szerint, és ennek megfelelően önálló személyiségi jogokkal rendelkezik, számos dologban dönthet, egyáltalán nem csak a szexben, sőt még büntethető is. Tanulj, tájékozódj, és tiszteld a fiatalkorúakat annyira, hogy nem vitatod el a jogaikat és a képességeiket.

Ha az mégjobban felbosszant, akkor örömmel rábólintok, hogy 14 évesekkel szexelek, de amúgy már megérthetnéd végre feminista létedre is, hogy nincs jogod mások szexuális életében, magánéletében vájkálni és másokat rendszabályozni.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Előbb még azt mondtad, hogy jogod van a beleegyezési korhatárról azt gondolni, amit akarsz, most meg szépen elvitatnád ugyanezt a jogot tőlem, miközben ráadásul én vagyok az, aki az egyébként is hatályos jogot képviseli. Konzekvens gondolkodás megint zéró.

Ott kezdődik, hogy te kötöttél belém, mint mindig, most meg vered a segged a földhöz, hogy én vitatom el a véleményedet. :) Te kezdtél személyeskedni is, mint mindig, de az már nem tetszik, ha arra én is személyeskedéssel reagálok, sőt fel se tűnik.

Ha jól látom, annyira nem tűröd az én véleményszabadságomat, hogy még a hatályos joggal sincs jogom egyetérteni. Nyilván úgy gondolod, hogy csakis te lehetsz olyan mindenki feletti bölcs, aki az összes számításba vehető körülményt  képes figyelembe venni, én nyilván csak egy hülye fasz lehetek a szemedben, aki nem képes erre-arra gondolni, de az már sokkal elborzasztóbb, hogy szerinted a szakértők is mind hülyék, akik pont a pszichológiai felelősségvállalási képességre alapozták eddig is a korhatárt.

Máshol meg 12 év, sőt a házasság szükséges a beleegyezéshez. Szóval milyen szakértők? Melyik ország szakértői a hülyék vagy okosabbak? A magyar szakértő a legokosabb? :)
Hogy fasz vagy a szememben, nem ezért van, hanem mert agresszív és sunyi vagy. Alapesetben ez csak egy vélemény lenne bárki mástól.

Abban is tévedsz, (mert halálosan tudatlan vagy), amikor azt mondod, hogy a 14 éves “gyerek”, hiszen nem az, hanem fiatalkorú a jog szerint, és ennek megfelelően önálló személyiségi jogokkal rendelkezik, számos dologban dönthet, egyáltalán nem csak a szexben. Tanulj, tájékozódj, és tiszteld a fiatalkorúakat annyira, hogy nem vitatod el a jogaikat.

Sorolnád?

Ha az kellőképpen felbosszant, akkor örömmel rábólintok, hogy 14 évesekkel szexelek, de amúgy már megérthetnéd végre feminista létedre is, hogy nincs jogod mások szexuális életében vájkálni és másokat rendszabályozni.

Nem kell ahhoz az, hogy bosszantani akarj, Alter, vállald már be: te leszállítanád 12 évre. Az is csak egy vélemény. :) Amúgy meg a más szexuális életében való vájkálás tiltását magadra is alkalmazhatod ezentúl, tartsd hozzá szépen magad. :)

Ezentúl bemásolom, mit hordtál össze eredetileg, hogy feltűnő legyen a különbség, hogy finomítgatsz utólag a mondandódon sunyiban. :D

Alter Ego
Szerkesztő

“Ott kezdődik, hogy te kötöttél belém”

Légyszíves mutasd meg, hogy hol kötöttem beléd.

“Melyik ország szakértői a hülyék vagy okosabbak?”

Már felhívtam a figyelmed rá, hogy Európában nagyjából egységesen gondolkodnak erről az államok. 14 év. Biztosan nagyon képzett lehetsz, ha megkérdőjelezed őket.

“Sorolnád?”

Örömmel:

A 14 évet betöltött személy büntethető és

a) tehet olyan személyes jellegű jognyilatkozatot, amelyre jogszabály feljogosítja;
b) megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket;
c) rendelkezhet munkával szerzett jövedelmével, annak erejéig kötelezettséget vállalhat;
d) köthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez; és
e) ajándékozhat a szokásos mértékben.

De szerinted nincs joga kedve szerint szexuális életet élni… Nem vicces?

“Ezentúl bemásolom, mit hordtál össze eredetileg, hogy feltűnő legyen a különbség, hogy finomítgatsz utólag a mondandódon sunyiban.”

“Sunyiban” – Neked üldözési mániád van? Egy plusz bekezdéstől nem fog semmi ellentétes értelművé változni. De hasonlítgasd nyugodtan… Kérd számon…. persze…

common man
Olvasó
common man

A 14 mihez kevés,mikor a 15 éves már 1 éve rendszeresen fogamzásgátlót szed? Te nem düllesztetted büszkén a formás kis melleidet amikor 13 évesen két 17 éves srác is neked csapta a szelet?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

14 évesen én még elég gyerek voltam, jól emlékszem. Még úgy mentem gimibe, hogy esetleg csak valami mellkezdeményem volt. :)
Akikkel 16 év alatt jártam, mind velem egyidős volt, és akkor még a smacin meg a tapin túl nem jutottunk. Egy csaj volt az évfolyamunkból, aki már 13 évesen szexelt, ő aztán ment is abortuszra.
A fogamzásgátlót meg gyakran azért írják fel korán, hogy beálljon a menzesz, és ez elég elbaszott dolog is szerintem.

common man
Olvasó
common man

De ha egy nyolcadikos csaj mondjuk 170 cm magas 54 kg had tessen már egy 20 éves “felnőttnek”.És az nem pedofilia! Akkor sem ha a csaj 10 nap múlva lesz 14.

Alter Ego
Szerkesztő

Ami a tetszés részét illeti: mondjuk csak ki azt is, hogy hadd tetsszen már kortól függetlenül akárkinek is egy beleegyezési korhatáron szemmel láthatóan túl lévő, fiatalsága és szépsége teljében lévő fiatal nő és hadd ne latolgassa már amikor ránéz, hogy 14 vagy 16 vagy 18…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Akkor hol húznád meg a határt? Mekkora mellbőségnél? 170/54, de még nem menstruál, az akkor minek számít? Pasiknál meg elég annyi, hogy farka van?

Naooo
Olvasó
Naooo

“Minden gimis osztálytársnőm huszonéves pasikkal járt, ahogy én is”

“Akikkel 16 év alatt jártam, mind velem egyidős volt”

Mi van?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A gimi 16 éves korig tart, vagy mit nem értesz? :)

Reszet Elek
Újságíró

Magyarországon 18 éves korig.

Naooo
Olvasó
Naooo

14 évesen kibuktál az általánosból, aztán mentetek 4 éves gimibe. Tehát te 16 éves korodig jártál gimibe, és ekkoriban neked is huszonéves faszijaid voltak, de közben meg mégis csak veled egyidősek?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Elek, én tudom, Naoooci nem érti, hogy miért nem ellentmondás, amit írtam. :)

“Minden gimis osztálytársnőm huszonéves pasikkal járt, ahogy én is”

16 felett (oké, azt belátom, hogy itt a “gimis” szó félrevezető lehetett)

“Akikkel 16 év alatt jártam, mind velem egyidős volt”

16 alatt

Nálunk ez nagyjából megvolt, ez a 16 éves határ. Tartottuk. :) 16 évesen lett az első idősebb pasim, aki már fősulira járt, és mindig várt a gimi előtt, már kicsit furának tartottam, szóltam is neki, hogy kicsit várakozzon odébb, mert így olyan, mintha az apám lenne. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

“A gimi 16 éves korig tart”

Jegyezd már meg, hogy mikor mit hazudsz.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Gyenge, Naooo. Pontosan tudod, hogy az is a kérdés része volt. :D

Naooo
Olvasó
Naooo

Le vagy bukva kis hazudós.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Jól van, Naoooci, akkor megengedem, hogy ezt hidd, mert cuki vagy. :)

Naooo
Olvasó
Naooo
Reszet Elek
Újságíró
hunbagira
Újságíró

igen ezt hívják hipergámiának, hogy csak a életkorban/testben/vagyonban/tapasztalatban stb fentebb lévő pasik jöhetnek szóba, “per definitionem” :D pontosan.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Fentebb. De itt arról van szó, hogy mivel a korosztályunk fiúi voltak fejletlenebbek, mi csak olyat kerestünk, aki hasonlóan fejlett volt. Az elcsúszás miatt. :)

common man
Olvasó
common man

És ha a 14 éves lány olyan fejlett mint egy 24 éves faszi választhatják egymást?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A törvény szerint nincs vele baj.

Egyébként abban sem látok logikát, hogy míg a szex nem tiltott, addig a szexuális segédeszközök használata 18 éves kor alatt igen.

 

Toplak Zoltán
Újságíró

Alter, szerintem teljesen elmész sok ember érzelmi igénye mellett, és valós szüksége mellett. Mereven jogi síkon értelmezed a helyzetet és sajátos logikáddal kizárod, hogy másképpen is lehessen látni a helyzetet, mint ahogy te látod. Mármint a Viruenzola vitádra értettem.

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Igazad van nézzük Női szemmel? :)

Még nem moderàltad a hszm ott! Vagy mint a femik ami nem tetszik az törlöd?

 

common man
Olvasó
common man

“Értem amit mondasz, de gondolom látod te is, hogy itt 2 szempont van, az egyik az, hogy vannak akik úgy érzik, hogy kellemetlen helyzetbe hozták őket, hogy megalázták őket a rámenősségükkel, az erőszakosságukkal, a másik szempont pedig, amit te említesz, hogy a párkapcsolatok kialakulásában fontosak a közeledésnek bizonyos formái”           Nem 2 szempont van hanem 3! Harmadikként vannak azok akik össze vissza hazudoznak, történeteket találnak ki ,próbálnak a kampány hatására még nagyobbat mondani mint az előző “áldozat”.Akiknek legjobban ártanak ezzel azok a valódi áldozatok! Ezek után a dolgokat mérlegelve inkább a férfiak leigázása a cél mint bármilyen áldozatsegítés.

Virenzuola
Szerkesztő

Igen, vannak ilyenek is.

Virenzuola
Szerkesztő

Ez a cikk kritikus a kampánnyal kapcsolatban (főleg a túlzásai, illetve a káros következményei miatt), viszont ami miatt különösen tetszik, hogy mégis összhangba hozza azt a 2 szempontot, amit az fentebb említettem:

http://mandiner.hu/cikk/20171020_jeszenszky_zsolt_metoo_a_ferfi_no_kontaktusok_halala_fele

“Az előbb említettem a józan észt és az egészséges lelkületet. Még nem halt ki teljesen, és remélhetőleg a többség még mindig rendelkezik ezekkel. Mert egy egészséges nő igenis szereti, ha flörtölnek vele, ha megdicsérik, ha visszajelzést kap a férfiaktól, ha „bejön” nekik. Az utcán hangosan füttyögést általában nem szeretik, és ebben teljesen igazuk van. Sőt, abban is, hogy ha valaki nem tetszik nekik, előállhat a legártatlanabb, legszebb bókkal is, joguk van elküldeni a ’csába.

De ne kreáljunk Damoklész kardját a természetes emberi viselkedésekből,

ne teremtsük meg a joggal, törvénnyel való visszaélés „kultúráját”, ne tiltsuk meg a férfiaknak azt, amit ők adni, a nők pedig kapni szeretnek. Persze, ha miután a nő értésére adta, hogy nincs pálya, és a férfi valóban zaklatni kezdi, bátran álljon elő, mondjon nevet, tegyen feljelentést.”

Alter Ego
Szerkesztő

Ezzel egyet lehet érteni. Ha valamilyen cselekedet kimeríti a BTK szerinti zaklatás fogalmát, akkor tegyen feljelentést az illető.

A hashtagező férfigyűlölők, feltűnési viszketegek, levitézlett politikusok, előnytelen külsejű önigazolók, pszichológiai kezelés helyett hisztériázók, elhasznált celebek, feministák meg szintén menjenek a ‘csába, mert nekünk meg őket van jogunk elküldeni!

Toplak Zoltán
Újságíró

Tetszik, ahogy türelemre intesz a metoo kampányolók irányában. Az idézett cikk mondanivalójával nagyon tudok azonosulni.

Tzimisce
Olvasó
Tzimisce

Ez az új ice bucket challange. Mindenki kiírja, mert akkor őt is sajnálni fogják. Annak legalább értelme volt. Még ha itthon nem is, de külföldön igen.

Gejza
Olvasó
Gejza

“Ez az új ice bucket challange”.

Pontosan, pár napja ugyan ez jutott eszembe, szó szerint, ez az.

+++++

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Azt hiszem, a férfiaknak szánt szexuális segédeszközök piaca nagy boom előtt áll, ideje utánanéznem a befektetési lehetőségeknek.

Már most röhögök a három-öt év múlva elkerülhetetlenül megjelenő olyan szalagcímeken, mint: “Miért nem kezdeményeznek a férfiak” és “Hová tűntek a párkapcsolatok”. Természetesen az is garantálható, hogy ezen cikkek szerint minden a férfiak hibája, és a megoldás érdekében azonnal be kell tiltani a pornó mellett a videojátékokat, és a férfiak közötti barátságot.

Egyre gyorsabban szalad a szekér az elkerülhetetlen végkifejlet felé. Az a társadalom, amelyik nem tudja kordában tartani a nőit, megérdemli azt, hogy kihaljon, és életképesebb népek vegyék át a helyét. Én csak egy sört kérek, és megnézem a díszpáholyból.

Naooo
Olvasó
Naooo

De azok nem életképesek, évmilliók óta a fehéreken élősködésből léteznek.

Gejza
Olvasó
Gejza

Azt hiszem, a férfiaknak szánt szexuális segédeszközök piaca nagy boom előtt áll, ideje utánanéznem a befektetési lehetőségeknek.

Már most röhögök a három-öt év múlva elkerülhetetlenül megjelenő olyan szalagcímeken, mint: “Miért nem kezdeményeznek a férfiak” és “Hová tűntek a párkapcsolatok”. Természetesen az is garantálható, hogy ezen cikkek szerint minden a férfiak hibája, és a megoldás érdekében azonnal be kell tiltani a pornó mellett a videojátékokat, és a férfiak közötti barátságot.

Ez már itt is van, pár hónapja linkeltem és írtam erről, hogy a kapuban van az újabb agymenés a férfiak ellen:

Dr. Ian Pearson idén szeptemberben publikált tanulmánya szerint ez már nincs is olyan messze: Davecatnek, ha addig szorgalmasan spórol, még tíz évet kell várnia, 2050-re pedig már nem csak a leggazdagabbak számára lesznek elérhetők a szexrobotok. A tudós kijelentései nyomán vita robbant ki: az egyik tábor, és maga Pearson szerint a robotokkal való szex elterjedése jótékony hatással lesz a magányos emberekre és felválthatja a prostitúciót, mások szerint azonban, az élen Dr. Kathleen Richardsonnal, aki a robotika etikájának szakértője a De Monfort Egyetemen, ez a jelenség inkább még hozzátesz majd a társadalmi egyenlőtlenségekhez és a nők eltárgyiasításához. Az ember-robot kapcsolatok aszimmetrikusak, jellemzően a férfi ember – nő robot nemi mintára épülnek, és a nemek közti jelenlegi alá-fölérendeltségi viszonyokat „visszatükrözik és népszerűsítik” majd. A robot, bármennyire is képes lesz az arckifejezésekre és az érzelmek, élvezet mutatására, nem fog a birtoklójával (!) ellenkezni, nem fog semmire nemet mondani – arra lehet számítani, hogy az ehhez hozzászokó férfiak hasonló viselkedést várnak majd el a nőktől. Ha arra gondolunk, hogy sok kliens azt nyilatkozza, hogy azért jár prostituálthoz, mert az nem utasítja vissza, és megtehet vele bármit, amit akar, és hozzávesszük azt, hogy a pornográfia sem bizonyult, ahogy védelmezői állították, elvezető csatornának, és egyáltalán nem csökkentette a nők és a gyermekek elleni erőszakot – hanem egyre extrémebb ötleteket mutatva a közönségének, sokkal inkább gerjesztette azt! –, hajlamosak vagyunk egyetérteni a Campaign Against Sex Robots célkitűzéseivel. Az ellentábor viszont azzal kontráz erre, hogy megjelenésükkor a technika egyéb vívmányai (internet, okostelefon, közösségi oldalak) is indokolatlan félelmeket váltottak ki, melyek végül nem valósultak meg – elvégre ezeket is az emberi kapcsolatok megkönnyítésére, és nem a helyettesítésükre fejlesztették ki.

Valószínűleg mindezen kérdéseket tárgyalták volna októberben Malajziában, a második „Szerelem és szex robotokkal” című konferencián, ám a rendezvényt a helyi rendőrség, arra hivatkozva, hogy „nevetséges” és „illegális”, betiltotta. A szervezők most kénytelenek új helyszínt keresni, így jövőre kerül sor az eseményre.

https://nokert.hu/h-20170807-1300/2106/6/szexbabak-szexrobotok-hus-ver-tars-helyett

Már most elkezdődött tehát a férfiak elleni fellépés ebben a kérdésben(is).

Reszet Elek
Újságíró

Minek olvasol ilyeneket?

A kurvákkal sem lehet mindent megtenni. Legfeljebb a legkiszolgáltatottabb, szabadságától megfosztott és valóban bűncselekményi módon kényszerített nőkkel. Ilyenből meg nem nagyon van nálunk. Az emberkereskedelemnek nem célországa vagyunk, legfeljebb egy bizonyos etnikum esetében az ellátója. Aki ilyesmit állít nem ismeri az itthoni viszonyokat. Ja most látom, Antoni Rita az illető…

Naooo
Olvasó
Naooo

Jut eszembe, na de bredpitt egy gagyi, egy felfújt senki.

Dan
Újságíró

Naooo – bocsánat Naoooci, véged van: be lettél cukisítva SS által! :O Vége a házitroll státuszod dicsőséges és vidám korszakának! :D

Rokapapa
Újságíró

“Vásári komédiába fulladt”

Ez ugyan egy tényszerű megállapítás ám ezen a vásáron mi férfiak vagyunk a bazári majmok. A következő idézet maga a lényeg, a cikk többi része már ezerszer áttárgyalt téma.

“A #metoo-kampány keretében így semmi más nem történt, minthogy a zaklatás fogalmát a végtelenségig elinflálták. Itt fontos megjegyezni, hogy a „szexuális zaklatás” nem büntetőjogi fogalom, nem létezik ilyen vétség, csak „zaklatás”, amelynek viszont központi eleme a szándékosan háborgató, ismétlődő (!) interakció.”

Pont az a lényeg, hogy már mindent amit a nők zaklatásnak vagy erőszaknak ítélnek azt akként is kezeljék törvényileg. Már be is ért a fáradozásuk első gyümölcse. Franciaországban elfogadtak egy új törvényjavaslatot miszerint a továbbiakban a férfiak nyilvános helyeken (Utcák, terek, szórakozóhelyek, közintézmények) nem szólíthatnak le nőket és nem fütyülhetnek utánuk. Aki ezt megszegi azt szabálysértési eljárás keretében pénzbírsággal sújtják. Most még csak szabálysértés de ebből automatikusan büntetőjogi törvény lesz ha tovább hisztériáznak a nők.

Vajon hol lesz a vége? Halálos ítélet ha egy férfi egyáltalán rámer nézni egy nőre?

 

lady
Olvasó
lady

Rokapapa, még meg is érteném a nők felháborodását ha többségben lennének a szolid rendes nők akiket férfiak galád módon zaklatnak. De tapasztalható hogy milyen verseny helyzetben vannak a nők, tehát állandóan villantani kell, mindig a figyelem központjában akarnak lenni. Rengeteg művelt okos értelmes nő (!) van de csodálkozom hogy nem tudják hogy ok és okozat összefügg. Ez egyszerű logika nagy végzettség se kell hozzá. Ha én azt akarom észrevegyenek hogy vonzónak találjanak akkor úgy öltözködök .Persze tudom mindig azt mondják a nők nehogy már ne vehessenek fel bármit ! Saját döntés, de akkor ne hőzöngjenek a reakciók miatt. De írták már többen a megfelelő férfit várják, a többi  ne lásson, ne beszéljen hozzájuk.

A média is tele van a testét kínàló nőkkel hol itt mutogatnak hol ott és ők a példaképek. Akkor tulajdonképpen nem-e nőknek kellene felvilágosítást adni hogy mi illik és mi nem?

Alter Ego
Szerkesztő

De bizony. És ezt leginkább csak egy nő láthatja át ilyen kereken és összefüggően.

Rokapapa
Újságíró

lady!

Teljes mértékben igazad van sőt ezt meg is lehet fejelni azzal, hogy a nők azok akik szexuálisan zaklatják a férfiakat méghozzá tömegével.

A nők jelenlegi hisztijéből kiindulva gyakorlatilag szexuális zaklatás a szoknya is ha nem ér bokáig, a dekoltázs is az, de még a testhezálló ruhák is azok kivétel nélkül.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Franciaországban elfogadtak egy új törvényjavaslatot miszerint a továbbiakban a férfiak nyilvános helyeken (Utcák, terek, szórakozóhelyek, közintézmények) nem szólíthatnak le nőket és nem fütyülhetnek utánuk. Aki ezt megszegi azt szabálysértési eljárás keretében pénzbírsággal sújtják.”

Szórakozóhelyre eleve baszótársat fogni járnak, majd így bólogatni fognak?

common man
Olvasó
common man

Pólóra feliratokat(ha beleegyezel fogd meg a fszom) vagy ha azt is betiltják piktogrammokat.

filmcom
Olvasó
filmcom

Nagyon egyszerű a képlet. Ha egy férfi EGYSZER, és NAGYON KULTURÁLTAN “próbálkozik” egy nőnél az NEM ZAKLATÁS…  És – ezt már a nőknek üzenem – ne tegyenek különbséget hogy ki az illető férfi.. Alfa-e, vagy Béta…

Ha viszont – és ezt már kérdem a nőktől – egy Alfa, és Béta férfi nyomul nagyon erőszakosan, újra, és újra..akkor vajon a nők egyformán bírálják-e el a két férfitípust…?

Egyszeri, és kultúrát próbálkozás az nem zaklatás… Többszöri, és primitív (pláne fizikai) az pedig igen…!!!

DennisVT
Újságíró

“Ha viszont – és ezt már kérdem a nőktől – egy Alfa, és Béta férfi nyomul nagyon erőszakosan, újra, és újra..akkor vajon a nők egyformán bírálják-e el a két férfitípust…?”

Hahaha, persze:)

common man
Olvasó
common man

Az egyszer nagyon kulturáltan és az újra és újra erőszakosan között van a nagy valóság.

https://www.youtube.com/watch?v=6O-D_ta2li0

 

common man
Olvasó
common man

Egy katonatársam a múlt évezredben úgy határozta meg: ha télen a havas udvaron kimegy a vödörrel a kerekes kúthoz, egyedül föl tudja húzni a vizet,és egy kézzel beviszi a házba az a lány már alkalmas.

common man
Olvasó
common man

Inni, cigizni akkor miért nem lehet?  Mert az káros az egészségre a szex meg nem.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Elvileg napi egy pohár bor nem káros, sőt. :)
A szex is lehet káros, pláne még egy idétlen gyereknél. Pont, hogy egyetlen alkalom után is életre szóló sérüléseket, egyéb következményeket okozhat, csak hát az nem téma, de sört ne igyon.
14 évesen semmiről sem dönthet az életében, kivéve a szex, pont az, ami az egyik legnagyobb felelősséggel járó döntés. :D

Dan
Újságíró

Remek kis teszt ismét arról, h ha modellalkat fickó nyomul a Tinderen, mennyi a match és miket mondhat “büntetlenül”.

(az egész videó jó, de a téma 5:32-től kezdődik)

https://www.youtube.com/watch?v=hFxxlc6pRQ4

Reszet Elek
Újságíró

Kimaradt a link…

lady
Olvasó
lady

Hát ez az!  Én meg Sprintnél keresgélek hogy mi mégis mit kell nézni! :)

DennisVT
Újságíró

Asszem ez az a sztori lesz, ahol egy csávó annak a modellnek a képével tinderezett, aki a Call me maybe c. klipben mutogatta a kockahasát. Gyakorlatilag a nők maguk támadták le, mondhatott bármit, lehetett bármilyen rámenős, disznó, pornográf, stb, akkor is jöttek a nők…

Dan
Újságíró
Reszet Elek
Újságíró

Gondolom mi lehet benne, több ezzel foglalkozó cikket olvastam, videót láttam. Engem nem zavar a nők hipergámiája, hogy valójában a férfiak kis hányadát találják szexuálisan vonzónak, csak ne hazudnának róla nekünk és maguknak sem, ne hitetnék el egy rakás szerencsétlen lúzer pacákkal az ellenkezőjét.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Ők nem képesek másra, a jobb esetben még fiúkat a mi dolgunk felkészíteni arra, hogy mire számítsanak valójában. Ezt hazugságnak nevezni és neheztelni rá tényleg olyan, mint fintorogni a kutyaszarra, amiért az büdös. Mondhattam volna kevésbé obszcén példát, de hát ez jutott eszembe először.

Reszet Elek
Újságíró
common man
Olvasó
common man

” sose hittem volna előtte, hogy mellette kötök ki, annyira gyerekagya volt” na pont ezért jöjjön össze  a 14 éves Kim Basingerrel.

Gejza
Olvasó
Gejza

Sziasztok.

Még soha nem írtam cikket az internetre. Semmilyen véleményt nem nyilvánítottam, mert azt gondolam, hogy hagyni kell az embereket gondolni, amit gondolni akarnak. De most muszáj beszélnem.

Színésznő vagyok. Soha nem akartam az lenni. Művész családban nőttem fel, színészekkel körülvéve, meg persze színházzal, zenével, filmekkel, stúdiózással. Megszokod. A tiéd lesz és elkezdesz benne lubickolni. Aztán megtanulod élvezni és szeretni. És utána már imádod és nem létezik más szakma a világon. Ez vagyok én.

Negyven éves voltam idén. Soha nem fordult elő velem, hogy egy fiú, egy férfi, egy szakmabeli, egy rendező, egy producer, egy blablabla, hímnemű egyén erőszakoskodott volna velem. Én nem tudom kiírni a falamra, hogy “Me too”, mert sosem éltem meg ilyesmit. Mindig is – valahogy – tudtam kezelni a helyzetet. Végtelenül egyszerű. Ha egy férfi tiszteletlenül közeledik és elkezdi a nyomulós dumát, ott kell hagyni, ahol van. A férfiak mondanak dolgokat, de nem kell meghallani. Bólogatni kell, hogy jólvan, hallom, amit mondasz, de nem hallom meg. Az ember elmegy a helyszínről, befejezi a beszélgetést. “Mert ez nem tetszik”.

Olvastam egy cikket a múlt héten. Nem ismerem a lányokat, de nem is ez a lényeg. Filmes asszisztensek voltak, régesrég történt az eset, kis halak voltak egy nagy tóban. Ha egy “főmufti” meginvitál a szobájába, ami egy lakás gyakorlatilag – fürdőszoba zuhannyal mindenképp van benne -, nem megyek oda és főleg nem megyek be. Nem megyek be!!! Ha már bemész “tiszteletből”, mert a “főnököd” és nem akarsz “tiszteletlen” lenni, majd a pasi levetkőzik és azt mondja, hogy menjünk a zuhanyba hancúrozni, miért maradsz ott? Vagy ha ott találod magad, mert ténylegesen hiszel abban, hogy az ember alapvetően jó, akkor is nevetsz, mert egy vadbaromról van szó és elmész onnan. Mi az, hogy valaki ott marad és végighallgatja, ahogy a főnöke és egy másik asszisztens “hancúroznak” a zuhanyban? Állj fel csajszi és menjél el onnan!!!!

NIncs az a karrier, pozíció, szerep stb, amiért egy nőnek bármit is adnia kellene a foglalkozásán kívül.

Amióta a pályán vagyok, én vagyok az ügyeletes “szőke bombázó”. Megint el kell, mondjam, nem az én szerepköröm szerintem, de boldogan csináltam. Az a lány/nő tudtam lenni, aki sosem voltam. Eljátszhattam bármilyennek. Le kellett vetkőznöm néha, de – bármennyire is introvertált alkatnak tartom magam – meg akartam oldani a szerepeket. Musicalekben dobáltam a lábaimat, énekeltem, táncoltam miniruhában, szteppcipőben, jöttem le tollakkal a hátamon a lépcsőn, stb. Adod azt, amit egyébként nem csinálnál, bevállalva egy csomó mindent, amit egyébként nem vállalnál, csak mert színész vagy és bármit megtehetsz. Bármi belefér és ez fenomenális. Miközben én egy baromi konzervatív csaj vagyok.

Dolgoztam Marton Lászlóval, négy éven keresztül. Egyetlen, harmadéves “zenés osztályos”-ként odavett a Vígbe gyakorlatra. Többször ültem mellette a nézőtéren, voltam az irodájában négyszemközt vele, szakmáról beszélgetve. Soha, semmilyen “üzenetet” nem küldött felém, amitől rosszul éreztem volna magam, mint nő, egy férfi társaságában.

Ebben a világban, ahol most divat a női emancipáció, most épp meg vagyunk sértődve férfiakra. Most ki lehet adni, bátrak leszünk és lázadunk. De ez csak minket stresszel. Nem ettől leszünk emancipáltak és erős nők, hanem az önmagunkba vetett hitünktől.
Igenis tehetünk róla, ha egy férfi félreért minket.

Nem érdekes, hogy mit gondol rólunk a Világ.

Oroszlán Szonja

Reszet Elek
Újságíró

Csajszi tökösebb, mint a rakás mangina aki ezzel kapcsolatban a mainstreamben cikkez. Le a kalappal! Arrafelé ritka az ilyen. Remélem nem teszik tönkre hogy leírta az őszinte vélményét.

ggwp
Olvasó
ggwp

Dehogynem, itt is, mint mindenhol, az agyatlan manginák úgy mennek rá mint légy a szarra. Pár nap múlva majd bocsánatot kér amiért ki merte mondani mit gondolt, a folyamatos abuse hatására.

common man
Olvasó
common man

A magyar focicsapatok is ezért vesztenek oly gyakran.Nem kéne előre feladni.

Dan
Újságíró

Legfrissebb:

Stohl András a Class FM Morning Show-jának vendégeként mondott merészeket kedd reggel  Marton László szexuális zaklatásairól. Stohl mindkét érintett felet ismerve fejtette ki a véleményét a témában, de hangsúlyozta: eddig ő sem tudta, hogy mi történt.

“Engem tudod hányan jelenthetnének fel szexuális zaklatásért? Hát neked állandóan megsimogatom a válladat, vagy a hátadat, vagy a fenekedet is megfogtam már” – mondta Pataki Zitának, aki erre válaszolva megjegyezte, hogy ezeket valóban nem tartja zaklatásnak.

Gondolom, itt sem számít, h a seggfogdosót Stohl-nak hívják… :)

https://index.hu/kultur/2017/10/24/stohl_andras_marton_laszlo_class_fm_morning_show/

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Pont a Buci hiányzott ebből a sztoriból. :)

Taki
Olvasó

Hogyan kerüljük el a munkahelyi zaklatásti pereket – vicces “oktatóvideó” :)
https://www.youtube.com/watch?v=PxuUkYiaUc8

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Old, but gold!

alszentpeter
Olvasó
alszentpeter

Nem tudom, ismeri-e valaki a SZARPALÁNK fogalmát?

Szarpalánkkal akkor találkozunk, amikor átlagon aluli férfiként megpróbáljuk felfele tornászni a húspiaci értékünket: fogyózunk, gyúrunk, drága ruciba öltöztetjük magunkat, drága verdát veszünk. Nem kevés energiát feccölünk abba, hogy a másik nem megfelelő tagjainak figyelmét felhívjuk magunkra.

Amikor ezen az úton elindulsz, akkor adja az élet az egyik legnagyobb pofont, amit adhat: elkezdenek a nők irántad érdeklődni. DE! Elsőre érthetetlen, de természetesen legelőször CSAK a kis húspiaci értékű nők fognak érdeklődni. Komoly fejlődést kell elérni ahhoz, hogy az átlagos nők is felfigyeljenek rád. Ez annyira demoralizáló tud lenni, hogy csak nézegettem jobbra balra, amikor megtapasztaltam. Tudom, hogy valakinek mindegy, csak luk legyen, de én minőségi nőre vágyom, és ehhez négyszeres minőséget kell nyújtanom.

Lehet épp ugyanez van a másik oldalon is?

 

ggwp
Olvasó
ggwp

Hiába lesz hirtelen ( mondjuk 1 év alatt ) jobb a húspiaci értéked, egyrészt a piacnak is kell idő hogy korrigálja az áradat, másrészt, a küsőségek az egy dolog, a legfőbb dolog a kisugárzás, amin értem a testbeszédet, viselkedést, sármot, beszédet, azaz hogy az első pillanat után is látszódjon hogy talpig alfa vagy. Én is anno kigyúrtam magam, de szart se ért, mert látszott rajtam hogy egy bluepilles jófiú béta vagyok ennek ellenére is. Sokkal többet számít a hozzáállás és a viselkedés a másik nemmel. Na meg, a sok, sok pénz :D

+1: Ha valakit az ismerősi köre ( a nők) elkönyvelt egy alja bétának, onnan nagyon nehéz változtatni. Hiába ismersz meg hidegen, full spontán egy csajt, mikor baráti körbe viszed, onnan nagyon hamar kiderül mennyire vagy társadalmi szinten topon.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Reszet Elek
Újságíró

Ugyanaz van a férfi karikagyűrűjével is.

ggwp
Olvasó
ggwp

“A veled lévő nő a te referenciád arra, hogy alkalmas vagy a párkapcsolatra.”

És itt az ördögi kör, amiből nehéz kitörni, amolyan 22-es csapdája. Erre jók e fent említett kis húspiaci értékű nők.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ezért muszáj jól választania”

De nem választ jó, mert akkor nem a gengsztermajmoló cigányt választaná.

“Ebben segít neki a többi nő véleménye”

Ha lenne esze, nem dőlne be a többi nőnek.

Hunn
Újságíró

Hiába lesz hirtelen ( mondjuk 1 év alatt ) jobb a húspiaci értéked, egyrészt a piacnak is kell idő hogy korrigálja az áradat, másrészt, a küsőségek az egy dolog, a legfőbb dolog a kisugárzás, amin értem a testbeszédet, viselkedést, sármot, beszédet, azaz hogy az első pillanat után is látszódjon hogy talpig alfa vagy. Én is anno kigyúrtam magam, de szart se ért, mert látszott rajtam hogy egy bluepilles jófiú béta vagyok ennek ellenére is. Sokkal többet számít a hozzáállás és a viselkedés a másik nemmel. Na meg, a sok, sok pénz :D

Ez a legfontosabb, amit én úgy hívok, hogy férfias gondolkodáson alapuló férfias viselkedés. Igazából nulla forinttal és lepusztult külsővel is vigyázzba kell tudni állítani a csajokat, mert ha ez nem megy, azon nem segít sem a pénz, sem a bicepsz. Vagyis a dolog lelki, vagy pszichológiai oldala ugyanannyira nem elhanyagolható, mint a fizikai és anyagi oldala. A kettő együtt működik csak, de szerencsére az egyik oldal húzza magával a másikat.

+1: Ha valakit az ismerősi köre ( a nők) elkönyvelt egy alja bétának, onnan nagyon nehéz változtatni. Hiába ismersz meg hidegen, full spontán egy csajt, mikor baráti körbe viszed, onnan nagyon hamar kiderül mennyire vagy társadalmi szinten topon.

Ahogy mondják, “frame is everything”. Nem mindegy, hogy kinek a frame-jében operálsz, és ez társaságban, vagy barátok közt is nagyon fontos. Egy dolog, hogy a lényeg az, hogy elsősorban és mindig a nőkkel szemben  viselkedünk alfaként, ami nem ugyanaz, mint hogy a férfiak közötti rangsorban hol a helyünk, ezt nem szabad összekeverni. Mert attól, hogy elkezdtünk csajozni, a többi csávó még nem fogja azt gondolni, hogy innentől te vagy nekik is a nagy ember. De ha olyan a társaság, hogy elkezdenek veled baszakodni a nőd előtt, akkor nyugodtan jöhet a bunyó, nem?

Hunn
Újságíró

Nem tudom, ismeri-e valaki a SZARPALÁNK fogalmát?

Szarpalánkkal akkor találkozunk, amikor átlagon aluli férfiként megpróbáljuk felfele tornászni a húspiaci értékünket: fogyózunk, gyúrunk, drága ruciba öltöztetjük magunkat, drága verdát veszünk. Nem kevés energiát feccölünk abba, hogy a másik nem megfelelő tagjainak figyelmét felhívjuk magunkra.

Amikor ezen az úton elindulsz, akkor adja az élet az egyik legnagyobb pofont, amit adhat: elkezdenek a nők irántad érdeklődni. DE! Elsőre érthetetlen, de természetesen legelőször CSAK a kis húspiaci értékű nők fognak érdeklődni. Komoly fejlődést kell elérni ahhoz, hogy az átlagos nők is felfigyeljenek rád. Ez annyira demoralizáló tud lenni, hogy csak nézegettem jobbra balra, amikor megtapasztaltam. Tudom, hogy valakinek mindegy, csak luk legyen, de én minőségi nőre vágyom, és ehhez négyszeres minőséget kell nyújtanom.

Lehet épp ugyanez van a másik oldalon is?

Szedd már le a piedesztálról azokat a szerencsétlen puncusokat, bro! Nem félsz, hogy leszédülnek, aztán feljelentenek szándékos veszélyeztetésért? Oké, tehát gyúrsz, gazdagszol, növeled az SMV-det, király. Node onnantól kezdve, hogy ráléptél erre az útra, azon onnantól kezdve már nem kell agyalni, hogy mekkora az SMV-d, és ez hogyan viszonyul az 1-től 10-ig terjedő skála adott helyein elhelyezkedő nőkhöz, meg ilyen faszságok. Az nem úgy van, hogy mittudomén 40-es bicepszhez és havi 400,000 nettós fizetéshez összejöhet egy 8-as nő, de a 10-eshez már nettó kétmillió és 44-es kar kell. Ez nem így működik. Vagyis nem úgy van, hogy most ez az SMV-m és ehhez 6 pontos nőt kapok, és ha elérem a kitűzött célt gyúrásban és gazdagodásban, akkor jönnek a 10-esek.

Mit foglalkozol azzal, hogy kinek a figyelmét kelted föl, meg ki érdeklődik irántad? Nem páva vagy aki a színes farktollait csillogtatja. Mész, és azt figyeled első körben, hogy NEKED ki tetszik, aztán igyekszel azokat elcsábítani. bátran leszólítod, eszkalálsz. Férfi vagy, alapból meg tudsz adni mindent egy nőnek, amit egy férfi adni tud, alapból megfelelsz nekik. Neked azt kell nézned, hogy NEKED melyikük felelne meg, nem pedig azt, hogy így érzésre te melyiküknek felelsz meg SMV alapján. Az SMV-det azért növeled, hogy tényleg a maximumot nyújtsd nekik, hogy tényleg nagyon vonzódjanak hozzád.

Hogy miért beszéltem a piedesztálról? Mert az jött le, hogy a minőségi nők ott vannak fent, elérhetetlenül a magasban, te töröd magad, hogy a “reálisan” magas elvárásaiknak megfelelj de sajnos, sajnos még nem vagy ott, és csak a csúnyácskák elvárásainak felelsz meg. Csakhogy az, hogy egy nő vonzódik-e hozzád az SMV-d alapján, az TELJESEN FÜGGETLEN attól, hogy az adott nő hogy néz ki, érted? Itt van a kutya elásva, bro.

Küldetésed innentől a következő: 1. SMV növelést (gyúrást, gazdagodást) folytat 2. Kinézed a neked legjobban tetsző nőt, odamész, leszólítod, eszkalálsz. Ha nem jött be a dolog, mész tovább, kinézed a következőt, leszólítod, fűzöd, eszkalálsz. Hónap végén jelentést kérek.

sRPd
Olvasó
sRPd

Találtam egy nagyon jó, de sajnos angol nyelvű füzetet a témában. The Black Flag. https://drive.google.com/file/d/0B49L8UpafiuLYncyNGhpTW0yU1JJRFoxbGlwdFh5ZWRxckdV/view

Jack
Újságíró

Van egy észrevételem a – vélt vagy valós – zaklatással kapcsolatban:
A kevésbé jó nők sokkal agresszívebben állnak a témához.

Nemrég hosszú idő után elmentem baráti társasággal diszkóba (bár nem szeretem ezeket a helyeket, de születésnapozás volt, nem akartam lelépni). A következő jelenetnek voltam szemtanúja:
Az egyik cimborám mögött elhaladt egy csaj, aki mondjuk úgy, nem volt éppen a legszebb. Mivel a diszkóban tömeg volt, ezért eléggé esélyes, hogy ilyenkor az emberek egymáshoz érnek, ha el akarnak jutni egyik pontból a másikba. Itt is ez történt, amikor a csaj (legyen kb. 4 pontos), elhaladt a haverom (átlagos férfi) mögött. A haverom véletlenül hozzáért talán a hátához, vagy a derekához. Teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy semmi szándékosság nem volt a mozdulatában, elvégre a tarkóján amúgy sincs szeme.
A csaj hatalmas patáliát csapott. Hogy őt, milyen jogon tapogatják, amúgy is „ki vagy te, hogy csak így fogdosol!” Ebből a teljesen véletlen semmiségből percekig tartó erősen agresszív verbális támadás lett.
Felmerült bennem a kérdés: vajon, ha erre a 4 pontos nőre már rányomult volna egy alfahím a diszkóból, akkor is ilyen agresszív lett volna?

Az eset szerintem hűen tükrözi ezt a mostani zaklatásos agyrémet. A mai nők „stratégiáját” ismerjük: alfahímeknek aláfeküdni, a maradék nyolcvan százalékát a férfiaknak pedig megvetéssel kezelni. Csakhogy bármennyire csodálatosnak is tartják magukat a nők, bizony számosan vannak köztük, akiknek a szexpiaci értéke nem elegendő ahhoz, hogy ezeknek a csúcspasiknak a célkeresztjébe kerüljenek. Ebből pedig frusztráció keletkezik – ez fokozottan igaz, ha esetleg vannak barátnőik, akik náluk jobb nők, és azt látják, hogy ők bizony megkapják ezeket az alfahímeket.

A folyamat innentől egyszerű: teleszívják magukat frusztrációval, mivel bármennyire is úgy gondolják, hogy nekik is járnak ezek az alfa férfiak, azok csak nem akarják őket felszedni. Erre most itt van ez a zaklatásos komédia, amitől aztán még inkább felszívják magukat, és jó alaposan ki tudják élni a frusztrációikat. Ha nekik nem tetsző férfi akárcsak rosszul néz rájuk, máris lehet jó hangosan károgni, csapni a cirkuszt, és ehhez még a társadalom helyeslését is megkapják. Na és ez az, ami számomra a legundorítóbb. Nem kapják meg azoknak a vonzó alfa férfiaknak a figyelmét, ami szerintük nekik jár, ezért bosszúból a többi férfi életét keserítik. Ráadásul az a legtragikusabb (vagy inkább tragikomikusabb) az egészben, hogy ezek közül az átlagférfiak (5-6 pont mondjuk) közül szerintem a legtöbbje teljes mértékben elégedett lenne, ha egy 4-5 pontos átlagnővel léphetne egy szerető monogám kapcsolatba.

ggwp
Olvasó
ggwp

Nem biztos. a 4-5 pont az a bottal se kategória, egyszerűen nem áll fell rá. 6-tól felfele számít vonzóbb nőnek. Egyébként sztem egy átlagos csaj megüti a 6-7 et simán, átlagos alatt a nem szarrá hízott, nem túl magas de nem törpe, és nem feltűnően randa arcút értem. Minden más plusz. Azaz ha nem genetikai hulladék, akkor külsőre már jó.

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

De azért az átlag fogalmát már tanultátok matekórán, ugye?

ggwp
Olvasó
ggwp

Jogos, így visszagondolva eléggé elszubjektivizáltam, természetesen az átlag 5 pont, valami olyasmit akartam kinyögni, hogy ha mindenben veri az átlagot, akkor az hiába 5 pont, az összhatás valamivel jobb számomra. Pl. egy 5 pontos csaj már inkább 6 és így tovább. ( Bocs ha így is baromságnak tűnik )

RedGreg
Újságíró

Bocs, hogy bele vau vau de a 10/4 azt jelenti, hogy az átlagosnál kicsit rosszabb. 6-tól felfele számít vonzó nőnek? Ó dehogy is. 3-tól lefele lesz olyan a teste, amit már nem valószínű, hogy a személyiségével tud kompenzálni. Bár mivel ugye mind tudjuk, h a gonosz férfiaknak csak a külső számít, ezért ugye még az is lehetséges, hogy tudja. Csak valószínűtlen.

common man
Olvasó
common man

Hé ribanc! Ha minden férfit kinyírtok ki fog eltartani benneteket?

Aldo
Újságíró

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Itt a riporter csaj mehetett bugyit cserélni a riport után az biztos majdhogynem remegett! :)

https://m.youtube.com/watch?v=1WhQ-AEZovE

Penge
Olvasó
Penge

Röviden és tömören: Fasz kivan ezzel a #meetoo faszsággal. De akkor kitálalok, mint “áldozat”. Egyszer egy ribanc úgy gondolta, hogy nincs hol aludnia és hirtelen felmagasztalódott a szemében az én kis koszfészkem. Az a része, hogy tolta a dumát, milyen kedves aranyos, jólelkű ember vagyok egy dolog. Még azzal is tisztában volt, hogy egy egy személyes ágyon fogunk aludni mind a ketten. A probléma onnantól vált valóssá, amikor ölelgetett, megsimogatta a kezem és hasonló “apróságok”. Én viszonoztam a gesztusát, amire valami elég durva megjegyzéssel reagált, amire már pontosan nem emlékszem, arra viszont igen, hogy 2-3 mondat után eljutottunk a “Soha nem tudnék férfiként tekinteni rád.”-ig.

Én még mindig udvarias voltam és mivel előzőleg is néhány napról szólt a megállapodás feltettem neki a tárgyilagos kérdést, hogy “Nem írt még a barátnőd? Mikor költözöl hozzá?” de ebben a felfokozott szituációban bármit mondtam volna, olaj volt a tűzre.

Végül azzal búcsúztunk el, hogy választ vártam tőle, mire ő a rendőrséggel fenyegetett, mire én inkább kinyitottam az ajtót (amit egyébként is megtettem volna, csak szeretek választ kapni), mire ő mosolyogva közölte, hogy nálam nagyobb balfasz lúzerrel még nem találkozott. (Mindezt úgy, hogy az előző “áldozatánál” több, mint két hétig lakott, szintén szex nélkül).

És én még mindig “olcsón” megúsztam a dolgokat, ami annak is köszönhető, hogy nem csajozom aktívan. De egyébként minél több nővel találkozom, annál inkább bebizonyosodnak ezek a dolgok.

Az egyetlen, amit szeretnék egyszer kipróbálni, hogy vajon az én külsőmmel ha komolyabb anyagi háttér lenne mögöttem, akkor mennyivel lennék vonzóbb a nők számára. Nem csak a pénz miatt, hanem úgy összességében. Mert elméletem szerint az alfák valahogy ha nem is kizárólag külső adottságilag, de valamilyen téren genetikailag alfák. Akár szag (feromonok) szintén, akár bármi más, de a saját szememmel láttam és látom, hogy vannak férfiak, akikre rá vannak állva a nők és vannak, akiket le se szarnak…

Szergej55
Olvasó
Szergej55

A barátos szöveg után eszedbe kellett volna jutnia, hogy mégsem tud nálad aludni a kis elkapatott picsa. Lenne meglepődés, hidd el.

common man
Olvasó
common man

Mit izélsz? Belőled még nem veszett ki a lovagiasság.Más bunkó rögtön egész éjjel b*szni akart volna vagy legalább egy laza pipát nyugtatásképpen. Mondjuk a passzív csajozásba belefért volna így , hogy házhoz jött.Tanulópénznek jó volt.Remélem nem a te kajádat zabálta.

Dan
Újságíró

“A probléma onnantól vált valóssá, amikor ölelgetett, megsimogatta a kezem és hasonló “apróságok”. VS “Én viszonoztam a gesztusát, amire valami elég durva megjegyzéssel reagált.”

HE??? Ezt érti valaki? Jó, tudom, a nőket nem lehet megérteni (és vica versa). :))

Ilyenkor, meg utána mi játszódhat le a fejében a nőcinek? Mit mond a Hörcsög?

Férfihangos hölgyek: kérnék valami magyarázatot erre, hátha ti jobban meg tudjátok fejteni a leányzó viselkedését!

 

Balton
Olvasó
Balton

Bár nem vagyok hölgy, de asszem tudom a választ.

Ti. nekem is volt hasonló eset az életemben még fiatal koromban. Az egyik szilveszteri buli után, amit nálam tartottunk az illető hölgy nem akart hazamenni gyalog hajnalban, taxi-t ilyenkor k.nehéz kapni vidéki kisvárosban. Gondolta ott alszik, a buli vége felé kezdett nyomulni, simogatás ölbeülés stb., majd megkérdezte hogy aludhat e ott, mondtam persze.

Elment mindenki haza, egyből befeküdt az ágyamba (pedig kanapé is volt kinn), na mondom itt már horgászni sem kell megy a hal magátol a szákba… Rárepültem, visszasimogattam kapcsoltam volna 2-esbe, erre b…meg kikelt magából hogy mit képzelek ő nem olyan lány…

Felkeltem kimentem hívtam neki taxi-t(sikerült azonnal is), öltözz hazamész itt a taxi érted. Egy szót se szolt csak hazament, később amikor megbeszéltük, rákérdeztem hogy ez hogy is volt. Annyit mondott abban reménykedett hogy elég lesz a simi-tapi azzal jóllakom, nem kell szexelnie.

Itt is ez volt, abban reménykedett, hogy nem kell széttenie elég ha csak úgy csinál mintha.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

És akkor ez most a “Feminista Credo” szerint zaklatás-e, vagy erőszak, esetleg megtévesztés, vagy ezígyhogy?:)

Balton
Olvasó
Balton

Zaklatás? az ő teste az ő döntése (az hogy cicázott) – viszont én hogy nem a helyén kezeltem a dolgot, és próbálkoztam=zaklatás.

Erőszak? – ezt csak nagyon átvitten értelmezve, végül is kiraktam a hidegre, az hogy taxit hívtam az mindegy=ez talán nem erőszak.

Megtévesztés? egyértelműen, hiszen ő nem úgy gondolta hogy legyen sezex, én meg akartam, és mivel a testére igényt támasztottam cserébe a szállás-lehetőségért…

B…meg egy meetoo elvinne mint a sicc…

sRPd
Olvasó
sRPd

A taxiért te fizettél, vagy ott végül cumiznia kellett?

DennisVT
Újságíró
abrek
Olvasó
abrek

A másodikban az a legaranyosabb, hogy mint a cikkben írják, kriminológiát tanult a csaj.

Némi fogalmának talán kellett volna lennie a dolgokról – hogy milyen súlyos dologgal vádol valakit (ötgyermekes apát pláne!) és milyen következményei lehetnek) – hangyányit több, mint egy fodrásztanulónak.

Bár a mai egyetemeket ismerve nem biztos. Mindegy a szakmai gyakorlatot, remélem, kipipálja a böriben.

Balton
Olvasó
Balton

Az már érdekkörön kívül esett, pénzt nem adtam neki az útra, ennyire nem voltam jófiú…

Dan
Újságíró

Balton,

tévedés: ha ugyanazokat a feltételeket alkalmazzuk mindkét nemre (vegyük ezt az elméleti lehetőséget…), akkor valóban volt a metoo-értelemben vett zaklatás. Még pedig az ő részéről, hiszen ő kezdett el téged tapizni és kötve hiszem, h erre előtte engedélyt kért volna! Ezzel egyúttal az ő részéről viszont megvolt a beleegyezés, hiszen ő kezdeményezett, tehát ez esetben te csak folytatod a dolgot, nem kell neked is külön megkérdezned, hiszen ő a kezdeményezésével jelezte, h akarja. Ha tovább mentél volna az akarata ellenére és szex lett volna belőle, már mondhatta volna, h erőszak volt. Más kérdés, h ha nincsen fizikai nyoma az erőszaknak, vajon mennyire hiszi el neki a bíróság, h felment egy fickó ágyába, kezdeményezett nála testi érintkezést, de neeeem, szexet nem akart…

Másrészt, ha a metoo óta ennyire kitágítottuk a zaklatás fogalmát, miszerint mindaz zaklatás, amit az “áldozat” annak tekint, mert rossz érzést okozott neki, akkor valójában a csaj már akkor elkövette ellened a zaklatás bűntettét, amikor úgy feküdt be az ágyadba, h nem akart veled szexelni – hiszen ezzel neked csalódást, rossz érzést, kielégítetlenséget okozott, felzaklatott!

Az más kérdés, h a döntően férfiellenes jogi-, és internetes ítélkezés miatt mindezt jó eséllyel magasan leszarnák – függetlenül attól, h logikailag megállja a helyét, ha nem alkalmazunk kettős mércét.

Amúgy a csaj irányában annyi enyhítő körülményt talán el tudok fogadni, h nőként nincs tisztában a férfi működésével: nőként sok esetben egy kis simi-humi összebújás is kielégítő, nem kell szex. Férfiként meg kevés esetben elég ez, pláne, ha nem egy már bejáratott, hosszú, intim, szerelmi kapcsolatról beszélünk. Felmenteni ettől még nem menti fel és ha viszont abból az irányból nézzük, h az egészet csak számításból csinálta, akkor meg egy mocsok kurva (nem kell ahhoz szexelni, h a nő visszaéljen a testi lehetőségeivel).

Balton
Olvasó
Balton

Akkor viszont mégse tévedek, és éppen ez a meetoo lényege. Nem fogod tudni hogy tilosban jártál, x éve.

Érdekes adalék még a sztorihoz: évekkel később amikor lassan magasabbra küzdöttem magam a céges táplálékláncban, direkt beajánlotta magát de addigra már kiismertem.

Bár még nem tudtam mi az hogy fütyikörhinta, de nem mentem bele az ajánlatba (pedig akkor korrektnek tünt).

xcsakx
Olvasó
xcsakx

tévedés: ha ugyanazokat a feltételeket alkalmazzuk mindkét nemre (vegyük ezt az elméleti lehetőséget…), akko valóban volt a metoo-értelemben vett zaklatás.

Ilyesmire próbáltam utalni a kérdésemmel én is….

Még pedig az ő részéről, hiszen ő kezdett el téged tapizni és kötve hiszem, h erre előtte engedélyt kért volna!

Egyetértünk.

Ezzel egyúttal az ő részéről viszont megvolt a consent, hiszen ő kezdeményezett, tehát ez esetben te csak folytatod a dolgot, nem kell neked is külön megkérdezned, hiszen ő a kezdeményezésével jelezte, h akarja.

De még Balton válaszából is az derül ki, hogy nem:), jól vagyunk kondicionálva:)

Ha tovább mentél volna az akarata ellenére és szex lett volna belőle, már mondhatta volna, h erőszak volt.

És elég gyakran teszik….

Más kérdés, h ha nincsen fizikai nyoma az erőszaknak, vajon mennyire hiszi el neki a bíróság, h felment egy fickó ágyába, kezdeményezett nála testi érintkezést, de neeeem, szexet nem akart…

Lásd pl. Tyson esetét a kurvával…., pár évebe került.

Másrészt, ha a metoo óta ennyire kitágítottuk a zaklatás fogalmát, miszerint mindaz zaklatás, amit az “áldozat” annak tekint, mert rossz érzést okozott neki, akkor valójában a csaj már akkor elkövette ellened a zaklatás bűntettét, amikor úgy feküdt be az ágyadba, h nem akart veled szexelni – hiszen ezzel neked csalódást, rossz érzést, kielégítetlenséget okozott, felzaklatott!

Ilyenkor kérdem én, hogyha kinntvanamellesegge és grasszál kihívóan, az most zaklatás?:)

Az más kérdés, h a döntően férfiellenes jogi-, és internetes ítélkezés miatt mindezt jó eséllyel magasan leszarnák – függetlenül attól, h logikailag megállja a helyét, ha nem alkalmazunk kettős mércét.

A mérce mindig minimum kettős, de inkább többes….

Amúgy a csaj irányában annyi enyhítő körülményt talán el tudok fogadni, h nőként nincs tisztában a férfi működésével:

Egyszóval a felnőtt nők hülyék…..

nőként sok esetben egy kis simi-humi összebújás is kielégítő, nem kell szex.

Bétátol soha, csak ha eleget “fizet” érte, akkor elviselik….

Férfiként meg kevés esetben elég ez, pláne, ha nem egy már bejáratott, hosszú, intim, szerelmi kapcsolatról beszélünk.

No, akkor szopatnak csak igazán ha valaki ezt természetesnek veszi, bejáratott, hosszú, intim, szerelmi kapcsolat esetén….., ott már minősített szopatásról beszélünk.

Felmenteni ettől még nem menti fel és ha viszont abból az irányból nézzük, h az egészet csak számításból csinálta, akkor meg egy mocsok kurva (nem kell ahhoz szexelni, h a nő visszaéljen a testi lehetőségeivel).

Akkor ugye a kirivó sexi picsa az utcán most zaklató, vagy sem, összezavarodtam:)

Továbbmegyek, ha a csöcseit a munkahelyen kirakja, felsliccelt minibe kóricál, az most minek minősül?:)

 

 

Balton
Olvasó
Balton

Továbbmegyek, ha a csöcseit a munkahelyen kirakja, felsliccelt minibe kóricál, az most minek minősül? de ne ennyire, hogy kiteszi meg kilátszik, mert multinál azért ezt nem mindenki teheti meg.

Viszont felvesz egy olyan testresimuló overallt, hogy még egy erősen közepes nőre is feláll a farka az embernek, meg olyan parfümfelhő van hogy bazdmeg nem bírsz koncentrálni. A múltkor az egyik céges megbeszélésen, nem volt se fiatal se különösebben csinos csak erősen közepes, de úgy volt összerakva hogy már a bemutatkozásnál is koncentrálni kellett a saját nevemre is.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Igen, erre gondoltam:)

 

Penge
Olvasó
Penge

“Más kérdés, h ha nincsen fizikai nyoma az erőszaknak, vajon mennyire hiszi el neki a bíróság, h felment egy fickó ágyába, kezdeményezett nála testi érintkezést, de neeeem, szexet nem akart…

Lásd pl. Tyson esetét a kurvával…., pár évebe került.”

Ennyi számító ribancnál komolyan félek attól, hogy egyszer az egyiknek picivel magasabb az IQ-ja az átlagnál és rájön, hogy ha sérülést okoz saját magának, simán rám foghatja, hogy az én voltam. Esetleg még megkarmol mielőtt kivágom a lakásból, ott lesz a DNS is a körme alatt, nálam nagyobb halak (Damu, stb.), illetve befolyásosabbak (Zsanett és az öt rendőr esete) estek már hasonlóknak áldozatul.

Olyan esetem is volt, ahol hajszálon múlt az ilyesmi. Ott a csajt a kancigány exe verte meg néha. Én meg mikor rájöttem, hogy a csávóval rohadt jót szórakoznak azon, hogy hozzám hasonló bétákat akarnak lehúzni anyagilag (engem nem sikerült), dobtam a csajt. De ügyesen csinálták és egy darabig nem tudtam hova tenni a dolgokat és utólag jutott eszembe, hogy ha a csaj feljelentett volna (akár csak bosszúból, hogy nem sikerült a terve és nem adtam neki pénzt) simán szarba kerülhettem volna, mert láttak olyat a szomszédok, mikor nyomtam sokáig a csengőt, meg kopogtam, mert aggódtam a csajért, hogy mi van vele, mert öngyilkossági terveket is közölt velem. Aztán meg látják, hogy egy összevert nővel mutatkozom az utcán. Ennyi már elég a vádhoz. Rohadt nagy szerencsém volt, tekintve hogy a csaj erősen Dark Triad jegyeket mutatott.

Szóval faszom kivan tényleg. Simán lehetnék 4-es szintű MGTOW, amennyi negatív tapasztalat ért már… És az a vicces, hogy ezek alapján azt lehetne hinni, hogy volt egy rakás nő az életemben, közben meg valahogy csak válogatott hülyékkel hozott össze az élet.

Úgyhogy elhatároztam, hogy ha valaha saját lakásom lesz, akkor a rejtett kamerarendszer alapfelszereltség lesz benne a saját védelmem érdekében. Csak sajnos 20 évre nem fogok tudni archiválni…

common man
Olvasó
common man

“Másrészt, ha a metoo óta ennyire kitágítottuk a zaklatás fogalmát, miszerint mindaz zaklatás, amit az “áldozat” annak tekint, mert rossz érzést okozott neki”  Én nem tágítottam és biztos vagyok abban , hogy te sem. Ők is csak akarják.Ez most nem nyelvtani kekeckedés.

Hunn
Újságíró

Én nem tágítottam és biztos vagyok abban , hogy te sem. Ők is csak akarják.Ez most nem nyelvtani kekeckedés.

Értem mire célzol. Hát, igaz ami igaz, ha tényleg sikerülne kitágítaniuk a fogalmat, az be is baszna…

Hunn
Újságíró

miszerint mindaz zaklatás, amit az “áldozat” annak tekint, mert rossz érzést okozott neki

Nem, az új, kitágított szisztéma szerint a zaklatás mindaz, amire az “áldozat” azt mondja, hogy úgymond “rossz érzést okozott neki”…

Penge
Olvasó
Penge

A Feminista Credo szerint meg kellett volna nyíltan kérdezned tőle, hogy kér-e teát és akkor nem lett volna oka a félreértésre.

common man
Olvasó
common man

Ha már nem alhatott ott legalább a taxis jól járt…

Penge
Olvasó
Penge

“Itt is ez volt, abban reménykedett, hogy nem kell széttenie elég ha csak úgy csinál mintha.”

Mentségemre szóljon, hogy még Blue Pill korszakomban volt ez az eset.

Azóta volt egy másik hasonló. Már ott sejtettem, hogy kattant a csaj, mikor 23 óra után felhívta a valahol Bivalybasznádon, Budapesttől kb. 200 kilométerre élő muterját, hogy megengedi-e neki, hogy egy fiúnál aludjon, akit pár hete ismer, de nagyon aranyos. (23 éves, hónapok óta Budapesten élő, már Angliát is megjárt lányról beszélünk, viszont a vonal másik végén idősebb női hang hallatszott és “anyuci” néven volt beírva). De gondoltam úgysem feleségül akarom venni…

Aztán jött a “megmasszírozod a hátam?” meg a többi, aminek a végén jött a mit képzelek én, ő azért valamivel civilizáltabban fogalmazott, de hogy csak mint barát tud tekinteni rám, mert nincs meg a kémia. Onnantól telefon elő, majd a következő párbeszéd:

– Most mit csinálsz?
– Nézem neked a Futáron, hogy mikor megy éjszakai járat.
– Nem mondod, hogy most emiatt kidobsz éjszaka.
– Hát pedig de.
– Jaj, ne húzd már fel magad, akkor a földön alszom, jó? Majd reggel korán elmegyek.
– Nem húzom fel magam, de most mész el. Ha sokáig akadékoskodsz, akkor esetleg még tárcsázhatom a rendőrséget és megmagyarázhatod a birtokháborítást.
– Fú, mekkora patkány vagy… Hallod… Még jó, hogy nem kezdtem veled… Ilyenkor nem megyek éjszakaival a nyolcba, majd megyek taxival, te meg rohadj meg.
– De jó, hogy veszed elő a pénztárcádat, az ezresemet visszaadhatnád, amit cigire kölcsönöztem, mert azt amúgy is úgy beszéltük meg, meg én nem is dohányzom. Ezek után meg meg aztán főleg visszakérem.
– Akkor nem marad taxira.
– Az már a te bajod.
– (hozzámvágta) Dögölj meg!

Mindezt nyugodtan, végig mosolyogva. A slusszpoén, hogy rá 3 napra rámírt, hogy ne haragudjak és tényleg elvetette a sulykot, de szüksége van rám, mint barát. Éppen semmi dolgom nem volt, így azért gondoltam belemegyek a taliba. Egy La Fiesta bor után a vállamon sírta ki magát, de nem bétásan, mert végül, miután bevallotta, hogy az alatt a három nap alatt két pasival is lefeküdt Tinderről és azóta egyik sem ír neki vissza és mekkora ribancnak érzi magát és én annyira kedves voltam vele, elkezdtünk smárolni, majd szex (a bort azért mondom, mert egy fél üvegtől annyira nem lehetett részeg, hogy az értékítélete ilyen szinten csorbát szenvedjen).

Szóval akkor hogy is volt azzal, mikor itt többen említették, hogy a nőknél nincs olyan, hogy szánalomszex? Mert ez egyértelműen az volt, hiszen normál esetben be sem jöttem neki meg utána se volt semmi több, de mégis a csaj kereste utána a társaságomat, nem én őt és mégis a vállon kisírós, lelkizős móka szexszel ért véget. És utána is ő közölte, hogy ez az egész hiba volt és ezek után a barátom sem akar lenni (bár én sem barátkozni akartam vele).

A másik esetnél én voltam a csajnál, ott szex az volt, csak utána a csaj előkapta a telefonját és nagy lelkesen közölte, hogy “A Gábornak visszaírok, mert ő eszméletlen jó pasi.” majd kis beszélgetés után “Kinek ne jönne be egy 190 magas, csupa izom adonisz? Csak neki én nem jövök be, ha bejönnék akkor nem te feküdnél most itt mellettem.”

És mivel a shit tesztet (ha egyáltalán így szex után lehet annak nevezni) elbuktam, mert a “Hát végül is, a lényeg már megvolt, egyébként nem akartam semmi komolyat.” után már teljesen elvette a keretemet és átváltott tyúkanyó stílusba, majd “Jaj, tudom, hogy ezt most csak a sértettség mondatja veled. Most megsértődtél?”, hogy egyszerűen nem tudtam rá mit lépni. Végül feküdtem az ágyon pár percig és mikor odabújt hozzám, próbáltam viszonozni, majd ahogy haladtunk volna előre közölte, hogy most nem akar második menetet, mert teljesen kiszáradt és egyébként is reggel korán kell kelnie. Majd már csak azt kérdezte, hogy “Mit csinálsz?” mikor már félig fel voltam öltözve és mondtam, hogy “Akkor hazamegyek, mert jobban szeretek a saját ágyamban aludni és te meg ha újra benedvesedsz és még mindig nem kellesz a Gábornak, akkor írj rám.” majd leléptem. Utána még üziben többször bocsánatot kért, de amire megerősítettem, hogy “Amit mondtam, az továbbra is áll.” nem lett belőle már semmi több. Amúgy érte nem kár, mert nagyon szar volt az ágyban is, csak a keretfordítós, padlóra küldős shit teszt hagyott bennem mély nyomot.

Dan
Újságíró

Penge,

Vazze, mi vagy te, lámpás az éjszakában, h gyűjtöd ezeket az egzotikus lényeket? :)))

Tudjuk, megbeszéltük, h a vezetés nélkül maradt és férfihoz csatlakozni immár képtelen nők tömegei hibbannak meg, de ezek a te példányaid számomra egészen extrém sérültnek tűnnek!

 

Amúgy az első csaj talán azért feküdt le végül veled, mert igazi Red Pill, tökös férfiként bántál vele és kibasztad, mint macskát szarni. De tényleg csak “talán”, mert amúgy akinél ekkora gondok vannak ott fent, annál nehéz bármilyen logikára, vagy ok-okozati eseményre épülő eredményt megtippelni. A káosz kemény dió. :)

sRPd
Olvasó
sRPd

“a vezetés nélkül maradt és férfihoz csatlakozni immár képtelen nők tömegei hibbannak meg”

Ezt is be kell keretezni!

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Faszik is szoktak bekattanni a pártalálás konstans sikertelensége miatt, itt is voltak már érdekes példák, de igazán látványosan tényleg a csajok tudnak megőrülni. Olyanok, hogy 600 méterről kiszúrom, hogy ehhez hozzá sem szólok, ha jót akarok magamnak.

Dan
Újságíró

Szergej55,

“Faszik is szoktak bekattanni a pártalálás konstans sikertelensége miatt”

De még mennyire! Ahogy látom, amennyiben nem sikerül egy időn belül boldog, érzelmi párkapcsolatot kialakítania, vagy egyáltalán nem jut rendesen pinához, vagy a válás során kicsesznek vele, a következő eredmények születnek:

Átmegy kötődésképtelen dugógépbe. Persze a lelke mélyén érzi az ürességet, ami a valódi lelki intimitás hiánya okoz, de amíg bele nem fárad ebbe, csinálja, mert átalakul ez is egyfajta munkáva, megoldandó feladattá.

– Megkeseredett, érzelmeket magától elzáró nőutáló, vagy világutáló lesz. Látom ilyen férfiak hozzászólásait egyes blogokon és annyira elszomorít látni, h mivé satnyul az ember, ha elzárja magától az érzelmi oldalát. (Szerintem az ún. MGTOW-ok többsége is ide tartozik. Biztos van pár, aki képes a valódi remeteségben megtalálni a maga békéjét – én eddig leginkább csak aktivista-dühödt “MGTOW”-okat láttam.)

Szóval a feminizmus tényleg mindkét nemmel alaposan kicseszik, a különbség csak az, h a nők rózsaszín cukormázzal leöntve kapják a kakit.

Penge
Olvasó
Penge

Ahhoz, hogy valaki kötődésképtelen dugógép lehessen vagy alfának kell lennie, vagy olyan sok pénzének, hogy minimum heti 3-4 prostit elfogyaszthasson, ez havi 320 ezret jelent csak erre a célra, szóval az ilyen ha a nők szemében nem is alfa, gazdaságilag mindenképp az.

Máskülönben nem igazán tudsz dugni és még a mérce lejjebb adásával sem fogsz célt érni, – és itt most egyúttal arra is rávilágítanék, hogy a nők mitől őrülnek meg sok esetben – ugyanis pont a csúnyácskább nők lesznek általánosságban azok, akik

1. Okosabbak, mert valamivel kompenzálniuk kell, hogy nem sok eséllyel lesznek kitartottak és a modellszakmában és egyéb, külsőn alapuló, értéktermelő tevékenység nélkül nélkül sok pénzt kereső szakmában sem kapkodnak értük, plusz a feminizmus is azt sulykolja beléjük, hogy erős nő karriert csinál, ő pedig ezzel kompenzálja az elszenvedett frusztrációt, amit az okoz, hogy ő népszerűtlenebb a férfiak körében, mint a tüncibogár társai. Ha pedig milliós fizetésű karrierista nő lesz, akkor még mélyebbre zuhan, mert a számára vágyott férfiak körében akkor se lesz népszerűbb, ráadásul a kor is halad előre, ellenben hirtelen nagyon népszerűvé válik Pumped Gabo külsejű semmirekellők körében, akiknek jól jön egy Sugar Mommy.

2. Ha buták, akkor meg olyan vehemenciával kötődnek és olyan szinten levakarhatatlanok, hogy pont erre a célra lesznek alkalmatlanok, hogy megdugja őket az ember, mert utána örök szerelem a részükről.

Tehát a frusztrált férfiak 99%-a kényszer-MGTOW oldalon mozog. 1%-ot adok annak a kategóriának, mikor egy javíthatatlanul monogám és romantikus férfi születik adonisz testbe és ér el olyan sikereket, hogy a sok aranyásó és női skalpvadász miatt nem talál rá az igaz szerelem és minden egyes kapcsolatába mély érzelmekkel megy bele, ahol – leírni is fáj ilyet – de úgy érzi, hogy kihasználják őt a nők, hiszen csak a teste miatt, csak szexre kell a nőknek. (elmondhatatlanul sajnálom az ilyen embereket).

De rohadt kevés ilyen “férfi” van, a többséget elbétásítja a feminista társadalom és a domináns anyjuk, illetve apa nélkül nőnek fel vagy az apjuk is egy béta.

És el is érkeztünk ahhoz, hogy a férfiak frusztrációjának oka az, hogy nem népszerűek a nők körében. Ugyanis még ha valaki monogám kapcsolatot akar, akkor is szerves része (lenne) az, hogy más nők is érdeklődjenek iránta, ami kicsit az ő egóját is növeli, emiatt megőrzi alfaságát és nem tunyul el, másrészről a párja számára is veszélyt jelent a többi nő, ami korlátozza a nő hipergám ösztönét, hiszen nem arról van szó, hogy “A Béla mindig elérhető számomra, ha lebukom a megcsalással is ő fog könyörögni, hogy menjek vissza hozzá, mert a kutyának sem kellett már mikor velem összejött sem, most meg még annyira sem, de még ha szétmegyünk is egy ilyet találok bármelyik bokorban”, mert a nőben örökké ott munkálkodik egy egészséges féltékenység. Ami attól egészséges, hogy a férfi passzív és a nők nyomulnak rá aktívan (alfaság-faktor), ugyanis ha a férfi aktívan csajozik, akkor a nő egy idő után (jogosan) besokall. Ellenben ha ő semmit nem csinál, mégis mindig bepróbálkoznak nála, akkor a nőnél beindul a zsákmányőrző ösztön.

De sok férfi nem is akar monogám kapcsolatot, így számukra álomélet az, amikor különböző nőkkel feküdhet le és sosem fogy el az utánpótlás.

Én például, racionális férfiként lelki társként kizárólag egy hozzám hasonló gondolkodású, szintén racionális nőre tudnék tekinteni. De az ellentétes evolúcióbiológiai motivációk miatt pont egy ilyen nővel nem teljesülhetne be soha egy valódi kötődésen alapuló, monogám kapcsolat.

Hiszen nekem férfiként az ösztöneim azt diktálják, hogy minél több nővel feküdjek le, minél frissebb ismertség, annál jobban felizgat, az egyhangúság pedig megöli a vágyat.

A hasonlóan gondolkodó nőnek pedig azt, hogy válasszon inkább gazdasági alapon társat magának monogám kapcsolatra. Szexre pedig korlátlanul válogathat.

Az én keresztem emiatt az, hogy mindig új husit kell keresnem. És ez nem attól válik keresztté, mert valójában monogámiára és családalapításra vágynék, hanem mert nem elérhető számomra sem a mindig friss instant punci. Jelenleg már eljutottam odáig, hogy megalkuvásokkal és kompromisszumokkal tudok magamnak nőt találni, akivel rendszeresen van lehetőségem szexelni és szinte ingyen van.

TLDR;

A férfiak a szex hiányától kattannak meg vagy mert csak sok évente egyszer jön össze nekik nagy nehezen valami kiállhatatlan és/vagy csúnya nő, akit dughatnak, kurvára meg nincs pénzük.

A nők pedig attól, mert nem jön össze nekik az elképzelt álomherceg, akiknek meg ők kellenének, az meg nekik nem kell és ha sikerorientáltak, akkor képtelenek feloldani fejben azt a feminista paradoxont, hogy egy nő bizony a korral veszít szexpiaci értékéből és mivel ő magát úgy látja, hogy régen egy csóró egyetemista lány volt, most meg egy sikeres üzletasszony, ennek ellenére egyre rosszabb a felhozatal.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A red pillel tökéletesen lehet kezelni a hibbantakat. Érdemes hát elmélyedni benne. :)

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Már megint mit irigykedsz? Ha jól viselkedsz, előbb-utóbb nálad is próbálkozik valaki a módszerrel, te kis egyáltalán nem kattant. :D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nálam nem jön be, én elvárom a csodálatot. :)

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Ez esetben nem kérek mást, csak kb. 15 év türelmet!

common man
Olvasó
common man

Én csodálattal viseltetek irányomban.

Dan
Újságíró

Penge,

amúgy ezek a történeteid is mennyire megerősítik, amit egyes nők nyomatnak kinyilatkozás gyanánt, h “jaj, hát ha nincsenek érzelmek, akkor a szex annyira, de annyira rossz egy nőnek!”

(szarkazmus vége)

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Nem semmi végig halgattad ahogy a csaj ecseteli sírva hogy 2 nap végigbaszatta magát állítólag 2 tinderes csávóval majd beszálltál 3. nak harmadnap! Nem vagy vállogatós az biztos :) de ez nagyon szánalom szex volt igazad van.

 

Reszet Elek
Újságíró

Viszont legalább érted hogy mi történt. A legtöbb pacák úgy ment volna el onnan, hogy “ez meg mi a fasz volt?”.

sRPd
Olvasó
sRPd

Én még mindig nem értem. Mit akart ezzel? “Kinek ne jönne be egy 190 magas, csupa izom adonisz? Csak neki én nem jövök be, ha bejönnék akkor nem te feküdnél most itt mellettem.” Ezt shit-tesztnek túl erősnek érzem, amit már nem tudnék humorral elütni. Azt gondolom, hogy akármelyik férfi, aki becsüli önmagát egy ilyen eset után kirúgná a csajt. Ő ezzel nem volt tisztában?

Hozzáteszem, hogy a régi naív jófiú, aki voltam, csak pislogna, hogy ez most mi, és próbálná megracionalizálni. Már hallom is az egy évvel ezelőtti önmagam fejében a fogaskerekeket csattogni.

Hunn
Újságíró

Az a Gáboros shit-tesztje a csajnak az tényleg elég komoly, csinál az ember fejében egy ilyen képzeletbeli vetélytársat. aki már le is győzte az embert. Aztán ha fejben teszel egy lépést hátra, hogy mi van? És rájössz, hogy nincs semmi, csak kóstolgat. A kis boszorkány!

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Erre csak annyit lehet mondani hogy: látod szivem még is és én du.talak meg ennyit érsz! :)

Aztân lehet hívni a taxit! :D

Reszet Elek
Újságíró

Pedig ez atom shitteszt volt, olyasmi mint a buzi vagy-e beszólás. Szex után saját magának akart igazolni a csaj. A három megoldási kimenetel közül az egyetlen rosszat választotta Penge. Nem is lett újabb digidugi. Viszont utólag le is esett neki hogy rosszul csinálta, ellenkezőleg kevésbé felvilágosult férfitársaimmal.

Hunn
Újságíró

Pedig ez atom shitteszt volt, olyasmi mint a buzi vagy-e beszólás. Szex után saját magának akart igazolni a csaj. A három megoldási kimenetel közül az egyetlen rosszat választotta Penge. Nem is lett újabb digidugi. Viszont utólag le is esett neki hogy rosszul csinálta, ellenkezőleg kevésbé felvilágosult férfitársaimmal.

Mi lett volna a három megoldási kimenetel? Csak hogy okuljunk az ügyből mindannyian.

Reszet Elek
Újságíró

A másik kettő hogy határozottan elküldi, vegye a petyerkáját és kifelé ill. hogy az atom shitteszthez mérhető tódítással visszadobja a labdát.

Naooo
Olvasó
Naooo

– Te büdös ordas ribanc, hány faszt akarsz még leszopni?

Jaj már, csak teszteltem, nehogy megsértődj. (…) Ó de buta vagy. :/

Hunn
Újságíró

Nem szánalomszex volt az, te gyerek, hanem mert korábban tökös voltál és kibasztad, az volt annyira alfás, hogy még a vállon sírós lelkizés elviselése sem csökkentette benne annyira a rólad alkotott képet, hogy ne jöjjön össze veled egy fordulóra. Ezt egész jól csináltad.

A shit-tesztek ritkán olyanok mint a filmekben, amikor a főhősnő és a főhős ilyen frappáns meg humoros beszólásokkal húzzák egymás agyát, de végig ott van köztük a feszültség és az ágyba bújás garantált. Az igazi shit-teszt az olyan, hogy befeszülsz, elkezdesz kételkedni magadban és abban, hogy akkor most végül bejössz-e a nőnek vagy sem, vagy legdurvább esetben egy karón látnád legszívesebben a fejét.

Ezért kell hogy a saját sziklaszilárd frame-edben operáljál. Amikor kóstolgat és érzed, hogy befeszülsz, elbizonytalanodsz, vagy legszívesebben egy póznára tűznéd a fejét, akkor villanjon fel a kis lámpa az agyadban, hogy shit-tesztel, ami jó dolog mert érdekled, és hogy szikla szilárd vagy fejben, mert ez a leglényegesebb. Nem törhetnek meg mindenféle habókos picsák. Férfi vagy.

Reszet Elek
Újságíró

Amúgy az egyik csajt nem értem. Valami otthontalan csavargó volt, hogy mindig másnál próbálta meghúzni magát?

Penge
Olvasó
Penge
Hunn
Újságíró

Férfihangos hölgyek: kérnék valami magyarázatot erre, hátha ti jobban meg tudjátok fejteni a leányzó viselkedését!

Hölgy ugyan nem vagyok, bár ez a mai világban már nem jelent semmit. Mindenesetre nem lehet, hogy ez a “last minute resistance” minősített esete?

Velem is történt hasonló, és a közös nevező abban, amit a Penge, a Balton, és az én esetemben találni tudok, az az, hogy mindhármunkkal viszonylag tapasztalatlanabb, fiatal korunkban történt a dolog, nem pedig vén rókaként.

Arra gondolnék, hogy a nő részéről az intim közeledés és az ottalvás vágyának kimutatása egyértelmű jelzés, amit nem értettünk félre. Csakhogy ezután a csaj gondolhatta azt is, hogy “nehogy már egy olcsó ribancnak nézzen ez a srác, aki egy ottalvásért szétteszi a lábát”. Ami egyenlő azzal, hogy azzal ellentétben, amit mi férfiként gondoltunk, hogy ez egy lejátszott ügy, ez valójában még csak arra volt zöld jelzés, hogy a nő azt akarja, hogy dobjuk be magunkat, fűzzük az agyát és csábítsuk el, és nem pedig arra, hogy a dolog már le van fixálva és már csak vetkőzni kell…

Szerintem engem az a csaj kifejezetten utált, amikor végül érintetlenül kikísértem a buszmegállóhoz… :)

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ez egyértelműen egy számító ribanc volt…Egyszerűen nem volt kedve dugni (és magát is ribancnak tartja,mivel fel sem merül benne,hogy netán kérhetne szívességet fizetség nélkül is,nem feltétlenül kell mindenért szex-szel fizetni és nem is várja el minden férfi,hogy azzal “fizessenek” neki). Amúgy nem tudom,de pasiként milyen érzés lehet úgy szexet kapni,hogy tudom nem kívánnak és csak “azért” teszi ímmel-ámmal.

Abban Delinnek igaza van,hogy sok nő-főleg a tradicionálisabb nevelést kapottak- nem feltétlenül vannak tisztában alap dolgokkal a férfiakat illetően. Én bőven huszonvége felé jöttem rá ,hogy egy férfinak mennyire fontos a szex,meg hogyan is működnek igazán…

DennisVT
Újságíró

“Én bőven huszonvége felé jöttem rá ,hogy egy férfinak mennyire fontos a szex,meg hogyan is működnek igazán…”

Előtte mit gondoltál ezekről? Milyen területeken világosodtál meg? Minek a hatására? (Sry, ha ezeket írtad már, nem olvastam mindent:))

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh
DennisVT
Újságíró
VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh
DennisVT
Újságíró
Dan
Újságíró

VivienLeigh,

ne súgdolódzatok Denissel, engem is érdekelnek a zaftos részletek!! ;)

sRPd
Olvasó
sRPd

“Amúgy nem tudom,de pasiként milyen érzés lehet úgy szexet kapni,hogy tudom nem kívánnak és csak “azért” teszi ímmel-ámmal.”

Ha az elmúlt évek háziasszony-szexére gondolok, kedvem támadna letusolni egy kenyérpirítóval. :)

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

De ugye nem bedugva :) ?

Delin
Olvasó
Delin

Ez az, hogy nekem a storybol az jott le, hogy a csajban nem merult fel a szex gondolata, igy nem a klasszikus ribi kategoria. Azt viszont tenyleg nem tudom, hogy tudatoson ingyen szallasra hajtott vagy csak spontan ennyire parhuzamos dimenzioban el 24 evesen is a ferfiakhoz kepest.

Egyebkent en is 26 eves korom korul vilagosodtam meg vegervenyesen, hogy nem a ket szep szememert es lenyugozo szemelyisegemert kapok extra figyelmet egyes pasiktol. Valamiert anno azt gondoltam, ha az elejen tisztazva van, hogy nem jon be mint ferfi vagy kesobb hogy van pasim/ferjem onnantol egyertelmu, hogy hol vannak reszemrol a hatarok, fel se merult bennem hogy a masikat attol meg a szex lehetosege motivalhatja.

 

 

DennisVT
Újságíró

“Azt viszont tenyleg nem tudom, hogy tudatoson ingyen szallasra hajtott”

Naná.

“Egyebkent en is 26 eves korom korul vilagosodtam meg vegervenyesen, hogy nem a ket szep szememert es lenyugozo szemelyisegemert kapok extra figyelmet egyes pasiktol.”

Már évek óta érlelődik bennem az a gondolat, hogy a nők még annyira sem tudnak férfiül, még annyira sem értenek a férfiakhoz, mint mi a nőkhöz… Hihetetlen, de egyre inkább ezt érzem.
A jó hír azért az, hogy második körben (a szex után – vagy az első pár hét után, ami szinte mindig a szexre épül) már igenis számít a személyiséged. Még azt is merném mondani, hogy többet számít, mint a ffi személyisége a nőnek. De valóban csak a második körben.

 

Dan
Újságíró

Delin,

“Valamiert anno azt gondoltam, ha az elejen tisztazva van, hogy nem jon be mint ferfi vagy kesobb hogy van pasim/ferjem onnantol egyertelmu, hogy hol vannak reszemrol a hatarok”.

A második eset egyértelmű…nek tűnik. De még az sem az mindig. Mert egy csomószor gyáva emberek együttélnek a fasirt párkapcsolatukban és várják, h jöjjön egy jobb lehetőség. Azaz van esély. A férj mondjuk már egyértelműbb.

Az első eset viszont abszolút nem végső fal, hiszen rengetegszer van az a helyzet, h kellő kitartással végül célba ér a férfi, felkelti a vágyat, érdelődést az illető nőben. Plusz bejön még a shit-teszt lehetősége is, azaz honnan tudja a férfi, h ezt most komolyan mondtad, vagy csak teszteled, h meddig megy el azért, h megkapjon (és ugye a shit-teszt még csak nem is tudatos, női részről).

DennisVT
Újságíró

Hogy egy haverom mondásával éljek:

Csak az a nő foglalt, akin fekszenek.

Rettenet árulkodó, ha belegondolsz…

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Most csak viccelsz, manapság már az sem foglalt amelyiken fekszenek! :D

Delin
Olvasó
Delin

Dan, ez csak egy tipp, ha fiatal csajszirol van szo a tortenetben a kovetkezo elofordulhatott. A csajszi csak haveri viszonyban gondolkodott, amibe egy altala nem komoly kez simi-olelgetes-odabujas meg belefert, de szexualisan Penge nem vonzotta, nem tekintette potencialis ferfinak. A megvilagosodas pedig akkor tortent a fejeben, hogy mi a tenyleges szitu, amikor Penge egyertelmuen a tudtara adta, hogy o nem haver, hanem szexet akar. Igy mar realizalta hogy basszus ott fekszik egy pasi agyaban egyedul, akitol o semmit se akar, ezert valtott a viselkedese onnantol elutasitoba.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Ez rettenetesen kevés tudást feltételez az ellenkező nem viselkedésével kapcsolatban, szóval még hihető is lehet.

Dan
Újságíró

Delin,

Tehát arra célzol, h mivel fiatal – és élettapasztalatlan – volt a csajszi, ezért úgy gondolta, h a testi kontaktus, simi-ölelgetés, stb. belefér a haveri, baráti viszonyba? OK, még akár így is lehet. Bár akkor tényleg nagyon naív, föld felett lebegő báránykának kellett lennie. Normál esetben, legkésőbb 14 év felett már mindkét nem tagjai tudják, mi a haveri viselkedés, adott nemtől függően és mi nem az.

Elég, ha csak azonos neműeket helyettesítünk be – hiszen a haverság, barátság, azonos neműek között elég pontosan definiált, lényege, h nincs benne szex, illetve szex-közeli cselekvés. Tehát vegyük így a szitut: egy lányhaverja megengedi, h nála aludjon a csajszi. Ő ezért “hálából” elkezdi simogatni-ölelgetni. Nos……? Mindezt férfiszinten le sem modellezem, az még durvábban hangzana. :)))

Delin
Olvasó
Delin

En ezek szerint nagyon naiv kornyezetben nottem fel, az hogy mi fer bele egy haveri viszonyba noi oldalrol a tobbsegnel (engem is beleertve) meg az egyetem alatt se volt egyertelmu. Okoz/ott is eleg sok felre ertest pasik es csajok kozt.

Lanyhaveri viszonyba pedig egy simi-olelgetes szerintem fiatalon altalanos jelenseg. Sose lattal meg fiatal csajokat  (13-23 ev kozt) kezenfogva, olelkezve jarni? Szorakozohelyen egymas oleben ulni vagy reszegen csokolozni? Hidd el nekem 99%-uk nem leszbi. :)

Tudom, hogy itt altalaban 20 ev folott mar fiatal nokent emlegetitek a masik nemet, akik teljesen tisztaban vannak a sajat szexualitasukkal, azzal mit valtanak ki a ferfiakbol es ezt tudatosan is hasznaljak. Biztos van ilyen, de szerintem ez nagyon nem jellemzo a nok/csajok tobbsegere 20as eveik elejen. De cafoljon meg ezzel kapcsolatban a tobbi no, lehet tenyleg en eltem anno a Marson. :)

Balton
Olvasó
Balton

Tudom, hogy itt altalaban 20 ev folott mar fiatal nokent emlegetitek a masik nemet, akik teljesen tisztaban vannak a sajat szexualitasukkal, azzal mit valtanak ki a ferfiakbol es ezt tudatosan is hasznaljak. – jó reggelt kolléganő, ez kb. már 16 éves korban is igaz a “kicsi-leányokra” a kis ártatlanokra8nem mindegyikre, de nyugodtan általánosíthatunk).

De ez milyen már: általa nem komolynak gondolt simogatás-ölelkezés, ha én ugyanezt csinálnám fiatal srácként egy fiatal lánnyal, asszem beleállítana az apja a fejembe egy csákányt… hiszen te írtad le az ÁLTALA nem komolynak GONDOLT.

common man
Olvasó
common man

1,Ezt már máskor és mástól is hallottam.Tegyük fel igaz, elhiszem..                                                         2.Sose lattal meg fiatal csajokat    srácokat (13-23 ev kozt) kezenfogva, olelkezve jarni? Szorakozohelyen egymas oleben ulni vagy reszegen csokolozni? Hidd el nekem 99%-uk nem leszbi. buzi :)                                                                                                                                           3.Hát mi?                                                                                                                                                 4.De azok.

Hunn
Újságíró

Tudom, hogy itt altalaban 20 ev folott mar fiatal nokent emlegetitek a masik nemet, akik teljesen tisztaban vannak a sajat szexualitasukkal, azzal mit valtanak ki a ferfiakbol es ezt tudatosan is hasznaljak. Biztos van ilyen, de szerintem ez nagyon nem jellemzo a nok/csajok tobbsegere 20as eveik elejen. De cafoljon meg ezzel kapcsolatban a tobbi no, lehet tenyleg en eltem anno a Marson. :)

Ez az első igazán jó hír, amit a Férfihangon olvastam. Ha ez valóban így van, akkor Isten áldja a Red Pill-t. Ezek szerint minimális Game ismeretekkel a fiatal huszonéves lányokat megesszük reggelire! :)))

common man
Olvasó
common man

Lehet az is , hogy még szűz volt a lány…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

lehet, meg hogy az is hogy egy számító ingyenélő, kamuzó picsa, mert ha nem csinálja  a műsort, hanem csak egyszerűen megkéri, hogy aludjon nála, tuti megengedték volna, de neki “tesztelni” kellett, like-kurvaként is ……

Penge
Olvasó
Penge

Nem véletlenül használtam a “ribanc” jelzőt. A csaj akkor 24 éves volt, ismertük már egymást előtte egy éve és tudta, hogy bejön nekem és akkor még úgy is reagált, hogy szakítás után van és most nem akar pasit, mert a tanulásra akar koncentrálni, de amúgy bejönnék neki. Nagyon intelligens és művelt volt, pszichológiától kezdve a természettudományokon át sok mindenben jártas, ezért a naivitást kizárnám.

Az előző “áldozatánál” (és ki tudja mennyi volt még előttem) hetekig lakott és autóval hordatta a seggét, szintén szex nélkül. Ezt kifakadáskor mondta, hogy bezzeg ő milyen úriember volt és nem “fogdosta”, ráadásul ott külön szobája volt, nálam meg még elférni sem lehet. Illetve ki tudja mitől lett ennyire frusztrált, lehet, hogy emiatt a vándorló életstílusa miatt korábban már emberére akadt. Ugyanis alapból nagyon zárkózott lány volt és sokan furcsának is mondták (úgy képzeljétek el, mint a női terminátorokat, nem igazán mutatott érzelmeket, viszont rohadt jó nő volt), ezért is volt érdekes, hogy akkor, mikor megérkezett hozzám, sokkal nyitottabb lett, többet mosolygott, meg ölelgetett meg többször hozzámért.

Aldo
Újságíró

“A csaj akkor 24 éves volt, ismertük már egymást előtte egy éve és tudta, hogy bejön nekem és akkor még úgy is reagált, hogy szakítás után van és most nem akar pasit, mert a tanulásra akar koncentrálni, de amúgy bejönnék neki.”
Ez volt a kamu duma. Ez azt jelenti, hogy kéne neki kapcsolat, csak nem veled.

“Nagyon intelligens és művelt volt, pszichológiától kezdve a természettudományokon át sok mindenben jártas, ezért a naivitást kizárnám.”
Attól még, hogy sok lexikális tudást felhalmoz, még lehet emberileg egy selejt.

“Az előző “áldozatánál” (és ki tudja mennyi volt még előttem) hetekig lakott és autóval hordatta a seggét, szintén szex nélkül.”
De legalább a benzint kifizette?

“Ezt kifakadáskor mondta, hogy bezzeg ő milyen úriember volt és nem “fogdosta”, ráadásul ott külön szobája volt, nálam meg még elférni sem lehet. “
Balek volt, vagy homokos.

DennisVT
Újságíró

Az előző “áldozatánál” (és ki tudja mennyi volt még előttem) hetekig lakott és autóval hordatta a seggét, szintén szex nélkül.

Ebben azért nem lennék olyan biztos:) Bevallani biztos nem fogja, hogy dugott vele az ingyenszállásért/furikázásért. Sztem legalább az “áldozatai” felével lefeküdt.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Simán el tudom képzelni, hogy volt olyan balfék nem is egy, aki hónapokig tudta magát azzal etetni, hogy na majd egyszer összejön, ha kitartóan balekoskodik.

Aldo
Újságíró

Sajnos én is el tudom képzelni, hogy létezik olyan balek, hogy rengeteg időt, energiát és pénzt áldoz a csajra, hogy majd úgyis kúrás lesz a vége. Az ingyen kéróért és furikázásért cserébe a dugás a minimum. Bár én könyörtelenül kivasalnám belőle a lakhatás árát KP-ban. Ha meg nem tetszik neki, akkor felőlem alhat a híd alatt is.

Penge
Olvasó
Penge

Azért itt néha egyesek átesnek a ló túloldalára és hajlamosak azt hinni, hogy a nők mindenki mással dugnak csak velük nem, közben meg egyre több olyan balek van, aki képes nemhogy hetekig, de hónapokig is várni egy nőre.

DennisVT
Újságíró

Illetve ki tudja mitől lett ennyire frusztrált

Attól, hogy kiderült, hogy nálad nem (sem) fog tudni “ingyen” dekkolni. Szembesült azzal, hogy bármilyen normális, értelmes, rendes srácnak is gondolt, neked is a szex az egyik (ha nem A) legfontosabb egy nővel.

Ez pont ugyanaz a frusztráció, amit mi ffiak érzünk akkor, amikor egy normális intelligens lány is kivillantja a “foga fehérjét”, hogy neki sem elég az, hogy kedves udvarias odaadó és figyelmes vagy, az (is) kell, hogy magas sportos sármos jóképű és pénzes is legyél.

lady
Olvasó
lady

Valami nevelési hiányosság is lehet  némely lánynál ha úgy gondolja a haverság olyan hogy simogatás ölelgetés is egyben , és akkor ne tovább.!  Valószínűleg úgy gondolja nála van a távkapcsoló és irányíthatja a férfi viselkedését. .

“A megvilagosodas pedig akkor tortent a fejeben, hogy mi a tenyleges szitu, amikor Penge egyertelmuen a tudtara adta, hogy o nem haver, hanem szexet akar.”

Nagyon is megvilágosodott az ilyen nő csak úgy tesz mintha nem értene semmit.

Balton
Olvasó
Balton

Egyébként béta-buxnak tekintett, csak nem a háziját-beadandóját kellett megcsinálni, hanem etetni-itatni-altani amíg rá nem jössz hogy nem szegény ő hanem számító csak.

Naooo
Olvasó
Naooo

Azé vannak ráállva, mer a nők a dedósok szintjén vannak, az kell nekik, ami másnak is.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ugye, ugye, mit tesz a “megfelelő szintkülönbség”…………

http://www.origo.hu/teve/20171129-der-heni-enekesno-megbocsatotta-a-megcsalast-parjanak.html

herceg
Olvasó
herceg

“Nem kúsztam oda, de…” de. :)

ez külön gyönyörű (bár csak félig vág ide): “Kommunikáció-média szakos, valamint politológus diplomával rendelkezik.”

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Hm…..

http://www.egyenlobanasmod.hu/article/view/2003-%C3%A9vi-cxxv-t%C3%B6rv%C3%A9ny-ebktv

………………………..

·  Hátrányos megkülönböztetés

8.  § Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt
a)
neme,
b)
faji hovatartozása,
c)
bőrszíne,
d)
nemzetisége,
e)
nemzetiséghez való tartozása,
f)
anyanyelve,
g)
fogyatékossága,
h)
egészségi állapota,
i)
vallási vagy világnézeti meggyőződése,
j)
politikai vagy más véleménye,
k)
családi állapota,
l)
anyasága (terhessége) vagy apasága,
m)
szexuális irányultsága,
n)
nemi identitása,
o)
életkora,
p)
társadalmi származása,
q)
vagyoni helyzete,
r)
foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,
s)
érdekképviselethez való tartozása,
t)
egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága) miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne  

………………………………………..

Zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás

    1. § (1) Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. (2) Jogellenes elkülönítésnek minősül az a rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyektől vagy személyek csoportjától – anélkül, hogy azt törvény kifejezetten megengedné – elkülönít.

    (3) Megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.

 

Gejza
Olvasó
Gejza

“Egyre csúnyább a Pitt-Jolie válás – Tényleg kevés a 360 millió forint tartásdíj?
2018.08.09 09:52

Brad Pitt amerikai színész szerdán visszautasította azon állításokat, amelyek szerint nem támogatja megfelelően anyagilag a gyermekeit és azzal vádolta meg válófélben lévő feleségét, Angelina Jolie-t, hogy megpróbálja manipulálni a sajtót a pár hosszúra nyúló válási procedúrája során.

Pitt jogi képviselői szerint a színész több mint 1,3 millió dollárral (360 millió forint) járult hozzá Jolie és hat gyermekük kiadásaihoz azóta, hogy a pár 2016-ban különvált. Keddi bírósági beadványában Jolie azt írta, hogy Pitt “nem fizetett megfelelő gyerektartást” azóta, hogy a színésznő 2016 szeptemberében kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet, és a színésznő egyedül kénytelen fedezni a gyerekek ellátási költségeinek döntő részét.

Pitt ügyvédei válaszként úgy fogalmaztak, hogy a színésznő állításai

alig burkolt erőfeszítések a sajtóban megjelenő hírek manipulálására.”

https://www.portfolio.hu/short/egyre-csunyabb-a-pitt-jolie-valas-tenyleg-keves-a-360-millio-forint-tartasdij.294300.html

Tom Cruise
Brad Pitt

És azok az áldott, a Földre szált angyalok mindegyiket ki akarják zsigerelni.
Mert azok olyan csodálatos lelkűek, ugye…

Kell ennél több bizonyíték, hogy – Amerikában egész biztosan – nem érdemes és szabad házasodni a jelenlegi törvényi háttérrel?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ettől függetlenül azért Tom Cruise beteg a scientológiás szarságaival együtt

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ez azért kemény,:

Nem akarod, hogy szexuális zaklatással vádoljanak? Dwayne Johnson segít!

https://divany.hu/lajfhekk/2019/05/27/zaklatas-elkerulese/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Reszet Elek
Újságíró

Ez nem normális. Amúgy a legtöbb nő rendkívül sértőnek venné ha nem tekintenék nőnek, ha a hétköznapok aprócska társadalmi előnyeit nem kapná meg és leginkább ha a munkáját valóban a férfiakéval összemérve ítélnék meg.

common man
Olvasó
common man

Ezek tényleg ,alapvetően hülyék ott az újságnál.Vagy megpróbálják hülyének nézni az embert.A srácok meg majd behelyettesítik dívány dzsonzont:
https://videa.hu/videok/filmklub/film-animacio/elemi-oszton-reszlet-qhas6l1PoJmTFuJJ