Dominique Huett, a Weinsten botrány egyik kirobbantója polgári pert indított.
Keresetében Dominique Huett azt állítja, hogy Harvey Weinstein munkamegbeszélésre hívta a szobájába, ahol fürdőköpenyben fogadta és ígéretet tett rá, hogy munkát szerez számára a Project Runway valósághowban, ha szexuális kapcsolatot létesít vele. A színésznő állítása szerint ebbe ő nem egyezett bele, tiltakozott, de aztán kényszer hatására engedett a producernek és perceken keresztül tartó orális szexel kielégítette a férfit.
Huett ügyvédeinek állítása szerint a The Weinstein Co vállalat igazgatótanácsa tudott arról, hogy az alapító tulajdonos visszaélésszerűen szexuális ajánlatokat tesz nőknek, ezért a céget peres felelősség terheli.
Dominique Huett 5 millió dollárt vagyis közel másfél milliárd forintot követel a cégtől. Talán új mozgalom is születhet, mert a híradást máris néhányan #menext vagyis “legközelebb engem” hashtag alatt osztották meg.
A további perigényekkel mindenesetre érdemes lehet sietni, mert egyes értesülések, elemzések szerint egyre több partner mondja fel az együttműködést a Weinstein vállalattal, ezért a cég szabadesése akár heteken belül csődhöz vezethet. Ezeket az állításokat a The Weinstein Co szóvivője határozottan cáfolta.
Baromi kíváncsi lennék, hogy mi volt ez a kényszer.
Nem sok ez egy kicsit néhány percért?
Amúgy nagy műveletlenség, hogy az se tudom ki ez a csaj? Bár gondolom nem véletlenül.
“Baromi kíváncsi lennék, hogy mi volt ez a kényszer.”
Gondolom a hatalmas “hogy leszek így kurv…színésznő!?” dilemma.
“Nem sok ez egy kicsit néhány percért?”
Kíváncsi lennék eredeti fizetségét (szerep, hátszél, stb) megkapta-e, mert akkor meg pláne gusztustalan ez a díjszabás :)
A halivúdi kezdő színésznőcskék már az erkölcsösebbnek mondott aranykorban is akár egy fácánt is leszoptak volna a fáról egy-egy szerepért. Ez a Weinstein annak a kornak a maradványa, amikor ezzel még biztonságosan lehetett élni (és visszaélni). Az új generáció már okosabban fogja csinálni.
Ha jobban belegondolok mi is a helyzet? A hatalom adva van, kihasználni viszont veszélyessé vált. Mi a megoldás?
Ügyvédek előtt alá kell írnia, hogy vágyik a szexre, illetve utána azt, hogy végig vágyta, nem gondolta meg magát. Aztán pereljen.
Bébi, megkapod a szerepet, ha aláírodd itt, hogy szabad akaratodból, kényszer nélkül szoptál le!
Írjon egy olyat is hogy nem kényszerből írta alá, hogy kényszer nélkül szopna le. Végtelenített hurok.
“Amúgy nagy műveletlenség, hogy az se tudom ki ez a csaj? Bár gondolom nem véletlenül.”
Hát vedd tudomásul, hogy szégyellheted magad amiért egy ilyen neves és a tehetsége miatt felkapott színésznőt nem ismersz.
Dominique Huett oly népszerű, hogy 2015-ben már szerepelt a Zsaruvér című filmsorozat egyik epizódjában mellékszereplőként. Előtte és azóta sem kapott még mellékszerepeket sem. (De semmi gond mert mostantól biztos dúskálhat majd a főszerep felkérésekben.) A közösségi oldalakon bizonyára már tízezrével érkeznek hozzá az ismerős felkérések, hogy elmondhassák még a szupersztár korszaka előtt ismerték.
Ez az oscárdijasokat is megszégyenítő páratlan karrier tükrözi a tehetségét és elgondolkoztatóvá tesz azzal kapcsolatban, hogy volt e bármiféle kényszer vagy csak szimpla – jól sejthetően – a színésznő által felajánlott prostitúcióról beszélünk.
“Hát vedd tudomásul, hogy szégyellheted magad amiért egy ilyen neves és a tehetsége miatt felkapott színésznőt nem ismersz.”
Akkor szégyellem is. Délután másfél óráig térdeltem a kukoricán, de lehet, hogy szembe is köpöm magam a tükör előtt.
“Dominique Huett oly népszerű, hogy 2015-ben már szerepelt a Zsaruvér című filmsorozat egyik epizódjában mellékszereplőként.”
És még nem kapott Oscart? Hallatlan.
“Előtte és azóta sem kapott még mellékszerepeket sem.”
Ha ennek híre megy, akkor ezután sem fog. Hülye lenne bárki is alkalmazni, még a végén őt is megvádolná. Mert gondolom tehetség híján csak ennyi eszköze van.
“A közösségi oldalakon bizonyára már tízezrével érkeznek hozzá az ismerős felkérések, hogy elmondhassák még a szupersztár korszaka előtt ismerték.”
Felkérés a pornhub-tól, hogy mutassa be részletesen az eseményeket?
Itt egy kiváló összefoglaló a Weinstein-botrány tanulságairól: http://www.returnofkings.com/132107/what-we-can-learn-from-the-weinstein-scandal
Másfél milliárd forintért még a pacákok többsége is szopna. Egyszeri kellemetlenség, életreszóló anyagi biztonság és lehetőségek.
Ha mondjuk négy perc volt az orál, akkor ez simán van 22 milliárdos órabér! Ki keres ilyen órabért? Nekem úgy tűnik itt elég komol jövedelmi rés van…
Csak ilyen értékűnek gondolja magát. Lehet ez is olyan hogy a végén lealkudja mondjuk a századára, és még így is egy nagyon drága cida volt. Viszont ha megkapja azt a pénzt, akkor szó szerint tömegek fognak majd jelentkezni valós vagy elképzelt 10 éves cidákkal :D
Lehetne ilyen kezdeményezéseket indítani, h mondjuk 10-10 férfi egy-egy ilyen nőcit megvádolna, h 20 évvel ezelőtt erőszakosan közeledett hozzájuk. A felállás ugyanaz: 20 évvel később, nulla bizonyítékkal, viszont több ember vádol egy másikat. Aztán lehetne figyelni a reakciókat.
Gyorsan hamis váddal elítélnék. Nincs jogi egyenlőség. Nálunk sem. Olyan országban élünk, ahol már az alkotmány is nemileg diszkriminál.
Nem kétlem, ez egyértelmű. Ugyanakkor a “vádat” ugyanúgy nem jogi formában gondoltam, hanem csak internetes boszorkányüldözés formájában, ahogy a nőcik is. Ha nincs jogi helyzet, akkor nincs hamis vád sem, maximum jó hírnév megsértéséért perelhetne az illető.
Magyarországnak van alkotmánya?
Üdvözlet mindenkinek! Már az ősmagyaros témáknál is remegett a léc, hogy regisztráljak, merthogy régi olvasótok vagyok, de ez a ‘botrány’ az utolsó csepp volt a pohárban. Mindenkinek köszönöm az eddigi munkáját és kommentjeit amivel segíteni próbál férfitársain és nem mellesleg a férfi-nő kapcsolaton.
5 millió dollár? Miért nem mindjárt 10 a 72-en köbfényév színarany? (Vigyázat, még a végén megkéri, s azt sem bánja, ha a tömegével beszippantja az univerzumot…:)) Nem akarom minősíteni a hölgyet, megteszi ezt ő maga az életművével, de komolyan elszomorodtam, amikor ezt a hírt olvastam. Ennyi pénzt mennyi munkával keresne egy (akár hasonló/súlyosabb sérelmet megélt) nő (vagy férfi), aki mondjuk pénztárosként vagy bolti eladóként dolgozik. (A bányásznőket már nem is említem.)
Teljesen igaza van azoknak, akik azt kommentelték, hogy az alsóbb rétegeknek, azoknak, akik nincsenek rivaldafényben, nincsen pénzük megfizetni vezető ügyvédi irodákat (vagy azok nem látnak fantáziát az ügyükben az áldozat és/vagy az elkövető pozíciója miatt), nem fognak ilyen kirakatpereket indítani. Nesze neked nemek közötti egyenlőségéért folytatott harc, ha az ilyen manőverekkel, még a női nemen belül meglévő egyenlőtlenséget is demonstráljuk, sőt növeljük. Mert ugye az általam elképzelt bolti eladót is hasonló sérelem érte, mégsem jut el még a pereskedésig sem.
A magyar szállal kapcsolatban az alábbiak jutottak eszembe:
Mi szükség volt arra, ha már ugye a fájdalmát akarta kibeszélni, hogy Sárosdi ilyen kifejezéseket használjon: “pici löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt”? Ha a YT-on látható színdarab kapcsán az ő testére tenne valaki kritikát, gondolom, az neki sem esne jól. A zaklatási ügy megértéséhez erre az információra nem biztos, hogy feltétlenül szüksége van az olvasónak.
Miért kellett annyira pontosan körülírni az adott személyt és a körülményeket, hogy az kb max féltucat emberre illjen rá, akik közül páran érthetően kérték, hogy Sárosdi legyen kedves megnevezni az elkövetőt, mert nekik az így kialakult helyzet több, mint kellemetlen.
A magyar színházi világ kicsi. Kíváncsi vagyok, hogy a színésznő a nagy trauma után kerülte e Martont mint a tüzet vagy egyáltalán milyen volt a kettejük közötti kapcsolat dinamikája az elmúlt 20 évben.
Mintha olyanokat is olvastam volna, hogy azért másokkal is megosztotta a sztorit (elfojtás?), de akkor akár régebben, akár most az amerikai ügy kapcsán miért nem privátban beszélte meg Martonnal az ügyet, miközben a FB-on egy kevésbé részletes szolidaritási nyilatkozatot még mindig megtehetett volna a hasonló traumát megélt nők irányába.
Marton tegnap mindenesetre bocsánatot kért Sárosditól.
Ismét egy ritka, pozitív, női és jogilag alátámasztott (!) vélemény, amely nem béget együtt a többi birkával:
http://jog-asz.blog.hu/2017/10/25/kovezzetek_meg_nyugodtan
“Jogász vagyok, nem tehetek róla. Arról persze igen, hogy jogász vagyok, csak arról nem, hogy sok mindent másként látok, mint a „normális” emberek.
Nagyon bátor tettnek tartottam Sárosdi Lilla első, második és talán még a harmadik megszólalását is.
Imponáló őszinteséggel tárta fel, mi történt vele 20 évvel ezelőtt. És vagy háromszor el is mondta, hogy nem akarja megnevezni azt, aki abuzálta, mert a jelenségre akarja felhívni a figyelmet. Nem értem, miért gondolta meg magát. Mi volt az indítéka akkor, amikor már nem a jelenség feltárása volt fontos számára, hanem Marton László megnevezése.
És most jöhet a kövezés, mert többen gondolják úgy, hogy helyesen tette, mint ahányan – talán velem együtt -, hogy nem. Megmondom, miért gondolom így. Számos beszámolóból kiderült, hogy hány másik rendező, filmes, sőt rendező-szakos főiskolás, énekkarvezető, „aranykezű” mérnökember követett el hasonló szeméremsértéseket. Mert jogilag ezeket a cselekedeteket így hívják. És maximum 2 évig terjedő szabadságvesztés jár érte. Nem életfogytiglani megszégyenítés.
Miért nem tudjuk például annak a másik férfinak a nevét, aki a fehér Mercédeszben ugyanolyan szeméremsértést követett el, mint Marton. Csak nem azért, mert ő nem egy olyan közismert ember, mint a főrendező? Pedig Sárosdi Lilla tudja ki ő, nem csak azért, mert anno be is mutatkozott neki, hanem azért, mert ő maga állította, hogy valaki most ismét megmondta az illető nevét. Akkor? Ő miért nem érdemli meg, hogy ugyanúgy szégyenpadra ültessék?
És vajon mi közöm van nekem és a világnak ahhoz, hogy milyen „pici löttyedt hímtagja” volt 20 évvel ezelőtt Martonnak? Ez is hozzátatozik egy – nem kétségesen – létező jelenség társadalmi megvitatásához? Nem inkább megalázó és a téma szempontjából totálisan érdektelen ízléstelenség?
Persze, ha Marton „életfogytiglani” elkövető, mert hogy jelentkeztek olyan sértettek is, akikkel szemben 5 éven belül követett el szeméremsértést, úgy más a helyzet. Ha velük szemben is olyan cselekményt követtek el, mint amilyenről Sárosdi Lilla számolt be (Btk.: „aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”), az ilyen magatartás közvádra üldözendő. Magyarán, ha a nyomozóhatóság a bűncselekmény megalapozott gyanúját észleli, hivatalból indít eljárást. Persze csak az elévülési időn belül. Ám ha a cselekmény „csak” abban nyilvánul meg, hogy az elkövető „mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti”, – már pedig több sértett beszámolója erről szól (fogdosás, fogdosásra rábírás, stb.) – akkor az magánindítványra üldözendő és nem hivatalból. A magánindítványt pedig „attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett.”
Lengyel Anna írta: „Érett demokráciában pedig már rég arról szólna minden második komment a színműs felfüggesztési követelés alatt, hogy emberek, az ügy már régesrég elévült! Milyen kivizsgálásról beszéltek?” Ő pedig „normális” ember, nem jogász. És mégis visszarettenti az a lincshangulat, ami most egyetlen ember ellen irányul.
Persze, mi, nők sem vagyunk egyformák. Sem 18 évesen, sem igazi felnőttként. Némelyikünk már 18 évesen is tudta, nem okos dolog beülni egy autóba, felmenni kettesben egy férfi lakására, mások talán nem. És ez nem áldozat hibáztatás! Én is úgy gondolom, hogy ez nem jogosítja fel a férfit arra, hogy visszaéljen a helyzettel.
Sokrétű ez a probléma, és álságosnak tartom, hogy egyesek legszívesebben megköveznék azokat, akik több szemszögből próbálják körüljárni a történteket.
Ezúttal két szempontot is felvetnék.
Én a gyerekeimet egészen kicsi koruktól arra neveltem – és ezzel bizonyosan nem voltam egyedül – hogy ne álljanak szóba idegenekkel, ne higgyék el, hogy én olyan emberrel üzenek nekik, akit ők nem ismernek, ne menjenek fel egyedül senki lakására, és ne higgyenek el bármit a felnőtteknek. Az egyik megfogadta az anyai intelmeket, a másiknak mázlija volt. De hogy ezek az intelmek a kisagyuk zugában nagyobb korukra is megmaradtak, abban biztos vagyok. Mint ahogy abban is – és ez bizony már a viktimológia területe – hogy a családnak, a gyerekkornak, a szülőkkel való kapcsolatnak jelentős szerepe van abban, hogy kiből lesz áldozat, vagy, hogy ha már áldozattá vált, miként tudja feldolgozni a vele történteket.
A viktimológia az a tudomány, amelyik azt állítja, hogy az áldozat személyisége, viselkedése, életkörülményei is hozzájárulnak a sérelmére elkövetett bűncselekményhez. És ez nem azt jelenti, hogy az áldozat „tehet arról”, hogy sértetté válik. Hiszen áldozattá válhat valaki a foglalkozása, vagy csupán a bőrszíne, vagy akár politikai nézetei miatt. Az áldozattá válás okainak felderítése ugyanolyan feladata egy társadalomnak, mint a bűnözés elleni küzdelem. Ezért is furcsállom azt a Facebook bejegyzést, melyet egy általam igazán nagyra becsült sértett tett közzé, nevezetesen, hogy mindazokat letiltja saját oldaláról, akik az áldozatok magatartásáról is szót ejtenek. A későbbi, hozzá nem méltó obszcén kiírásáról inkább már nem is szólok. Ami azoknak szól, akik nem ugyanazt és nem ugyanúgy gondolják, mint ő. Biztos vagyok benne, hogy egy igazi társadalmi vitának nem ez a módja.
Számos névvel, vagy név nélkül elmesélt történetből számomra az derült ki, hogy Marton – elfogadva igaznak a beszámolókat – a tekintélyét, pozícióját, az őt körülvevő áhítatos tiszteletet használta ki. Olyanoknál is, akik még csak nem is függtek tőle igazán, hiszen még főiskolások sem voltak, csupán a színházért rajongó fiatalok.
És ez a másik szempont, amit meggondolásra érdemesnek tartok. A feltétel nélküli rajongást, a mérhetetlen tekintélytiszteletet. Miért ájulunk el rögtön a „Nagyember” társaságában? Miért veszítjük el a józan ész kontrollját, csupán attól, hogy egy hírességgel hoz össze a szerencsénk, vagy inkább szerencsétlenségünk? Miért gondoljuk azt, hogy bármit el kell tűrnünk pusztán azért, mert az a másik „Valaki”? Ha ez a “Valaki” a kezünket odaszorítja magára, ahová mi nem akarjuk, miért nem húzzuk el és ülünk három sorral arrébb? Ki és mikor nevelte belénk a feltétel nélküli odaadást akkor is, ha észleljük, hogy a „Nagyember” ocsmányul viselkedik? És most már nem csak a konkrét esetekről beszélek. Azokról is, akik bármilyen sületlenséget, hazugságot elhisznek, ha azt az a bizonyos „imádott Valaki” mondja. Mert az élet más területein, például a politikában is a feltétel és kritika nélküli tekintélytisztelet áldozatai vagyunk. Nekem egy volt egyetemtársam (sajnos már nincs köztünk) egy profán, de kézenfekvő példával oldotta fel a félelmetes professzor előtti vizsgadrukkomat: „arra gondolj, hogy pont ugyanúgy nyög a WC-n szaráskor, mint te”.
Csutka István, a sokszor kitüntetett színművész, táncművész – szintén zaklatás áldozata – írta az alábbi sorokat: „Persze, nem kötelező partnernek lenni ezekben a helyzetekben, fel lehet állni és elmenni, már ha engedik az embert…, vagy van hozzá elég bátorsága és ereje… Sokan mások sem engedtek a nyomásnak, vagy szintén felléptek ellene, még akkor is, amikor tudták jól, ha ellenállnak a munkanélküli lét vár rájuk, vagy álmaik törnek apró darabokra.”
Azt viszont őszintén remélem, hogy Sárosdi Lilla legutóbbi megszólalása nem talál értő fülekre. Ő most már azt szeretné, hogy a szeméremsértés soha el nem évülő bűncselekmény legyen. Épp úgy, mint mondjuk a terrorcselekmény, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, vagy a háborús, és emberiesség elleni bűntettek, hogy csak néhányat említsek.
Bármekkora is a botrány, azért tartsunk mértéket!”
A viktimológia egy feminista számára csak a patriarchális elnyomás áltudománya lehet.
A feminizmussal leginkább szennyezett országokban pedig a Duluth modell turbósított változata várható. Bemondásra kirúgnak a saját lakásodból, neked kell bebizonyítanod az ártatlanságod és hasonlók.
https://en.wikipedia.org/wiki/Duluth_model
http://bunmegelozes.eu/menu1/csaladon-beluli-eroszak/nemzetkozi-kitekintes/
“Criticism of the Duluth Model has centered on the program’s insistence that men are perpetrators who are violent because they have been socialized in a patriarchy that condones male violence, and that women are victims who are violent only in self-defense.[15] Some critics argue that “programs based on the Duluth Model may ignore research linking domestic violence to substance abuse and psychological problems, such as attachment disorders, traced to childhood abuse or neglect, or the absence of a history of adequate socialization and training.”[9][16] Others criticize the Duluth model as being overly confrontational rather than therapeutic, focusing solely on changing the abuser’s actions and attitudes rather than dealing with underlying emotional and psychological issues.[16] Donald Dutton, a psychology professor at the University of British Columbia who has studied abusive personalities, states: “The Duluth Model was developed by people who didn’t understand anything about therapy,”[9] and also points out that “lesbian battering is more frequent than heterosexual battering.”[17] Philip W. Cook points out that in the case of homosexual domestic violence, the patriarchy is absent: there is no male dominance of women in same-sex relationships, and in fact, female on female abuse is reported more than twice as frequently as male on male abuse.[18]”
Előbb-utóbb vagy meghallják amit nyelvkopásig mondunk vagy mindenkinek nagyon-nagyon rossz lesz.
Reszet Elek,
kitől várod, hogy meghallja? A passzív embertömegektől, akik csak élik az életüket? Vagy az agymosottak tömegétől? Nem mástól kell várni a változást, vagy mi elkezdünk a szellemi maszturbálás és picsogás helyett IRL valamit együttműküdni és IRL cselekedni, vagy megyünk mindannyian a levesbe. Ennyire egyszerű a képlet. Nem lesz “majd”, meg “később”! Ha azok az emberek, akiknek van eszük és van szívük, nem cselekednek, nem képesek együttműködni, csak várják a “majd”-ot, akkor mégis ki lenne az, aki cselekszik?
(Az ellenoldal. Vagy úgyis mondhatjuk: egy másik erő – ugyanis, ahol nincsen erő, energia, oda betüremkedik, pótolja egy másik erő, energia. Így működik az univerzum.)
A Titanic-on vagyunk, ahol még játszik a zenekar és néha bemondják hangszórón, h “egy kis technikai probléma történt, de megoldjuk”. Az a kérdés, ki mit tesz. Elhiszi, hogy minden rendben. Várja, hogy elsüllyedjen vele együtt a hajó. Reménykedik, h majd hátha felfér egy mentőcsónakra.
Vagy elkezd, összeállva másokkal tutajt építeni, hogy később, ezekből a tutajokból összeállva, egy új, élhető hajót hozzon létre.
“szeméremsértés soha el nem évülő bűncselekmény legyen”
Akkor legyen a hamis vád is életfogytos bűncselekmény. Ha nem tudja bizonyítani, amivel vádol, akkor mehet hűvösre.
Nem értem, egyáltalán bármilyen bűncselekmény miért évül el.
Mert bizonyos idő elteltével már nem várható el, hogy a tanúk hitelt érdemlő információkkal szolgáljanak. Persze ez nem érvényes akkor ha 100 éves egykori tábori szakácsokat kell meghurcolni.
Na de mondjuk, ha előkerül 10 év után egy kamerafelvétel?
Ez is egy értelmes vélemény, forrása ismeretlen:
“Nos, eltelt egy hét a #metoo kampány óta, összefoglalnám a tapasztalataimat, szinte kizárólag kommunikációs szempontból 1. Úgy tűnik, bárki előrukkolhat azzal, hogy me too, és _ez jó_. Ha ez volt a kampány célja, akkor szuper és gratuláció, ez sikerült. 2. Kialakult az Egyetlen és Kizárólagos Nézet, és _ez nem jó_. Mármint nem magával a nézettel van problémám hanem azzal, hogy ha valaki nem _pontosan_ ezt képviseli, akkor mi történik vele. 3. Az Egyetlen Kizárólagos Nézet azt állítja, hogy minden nő, és minden férfi, szóval bárki, akivel kapcsolatban _ő szerinte_ zaklatás történt, száz százalékig ártatlan, páciens, az események süket és vak, bénult elszenvedője. Bármilyen felelősségét firtatni, a társadalmi képletben is malignus dinamikákat keresni, rendszerszinten elemezni a problémát pure áldozathibáztatás és mint ilyen, a pokol kapuját nyitja meg az elemző előtt. A vádlónak se bizonyítania sem érvelnie nem kell: a puszta kinyilatkoztatás bőségesen elég ahhoz, hogy védett státuszba kerüljön és az általa megvádolt személy pedig ezzel automatikusan kapja meg az agresszori pozíciót, amiből maximum bólogatni szabad. 4. Akinek még így sem világos, azt az áldozatok tömege nem egyszerűen a pokolba kívánja, hanem feljelenti, ellehetetleníti, zsarolja, fenyegeti, nyílt és privát üzenetekkel zaklatja, adott esetben egzisztenciálisan is megpróbálja kikezdeni. Az, aki nem mondja fel Az Egyetlen Kizárólagos Nézet mantráit, nem ember többé. Az Egyetlen Kizárólagos Nézet olyan humanizmust hirdet, amely egyúttal dehumanizálja azokat, akik nem bégetnek (ezzel) a nyájjal. 5. A médiában mindösszesen kétféle nyilatkozat született. Az egyik, és ezek voltak a legtöbben, Az Egyetlen Kizárólagos Nézetet mondja fel.
A másik, és ezek voltak kevesebben, mind elbukott. Ágoston László 100ezres profilját volt kénytelen letiltani a zaklatások miatt, Oroszlán Szonjának épp e percekben veszik a fejét és bizony én is megkaptam a magamét. Sok más, általam érzékenynek tartott és társadalmilag elkötelezett férfitársam még nálam is hamarabb feladta. Ez _nem jó_. 6. A szexuális zaklatással kapcsolatos társadalmi diskurzus itt és most az én meglátásom szerint jóval tabusítottabb, mint volt egy hete. Akkor még sokfélét lehetett mondani. Ma nem. Ma már csak az Egyetlen Kizárólagos Nézet van. Szerintem nem ez volt a kampány célja. De ez lett belőle, és ez egy szomorú dolog, talán mindenkinek. Most még nem látszik, de fog. Nem hiszek az Egyetlen Kizárólagos Nézetekben.”
A #metoo féle szexuális zaklatás panda kampány kezdete után egy héttel engem csak az érdekel, hogy ha jövő hét végén lemegyek egy techno partira ismerkedési szándékkal, fiatal nőket szólítok le és fizikailag eszkalálok, azt szexuális zaklatásként fogják-e értékelni a budapesti estében mozgó női hölgyek és a körülöttük a friendzone-ban mozgó fehér lovagként mozgósítható férfiak vagy sem?
Csak akkor, ha látszik rajtad, h kellő mennyiségű pénzt lehet belőled kivasalni.
A techno audiovizuális drog, nem biztos hogy szükséged van rá.
…
Ha befolyásosnak és sikeresnek tűnsz, akkor lehet, hogy kapsz egy jó kis szexuális zaklatásos vádat. Ha csórónak, akkor csak levegőnek néznek.
Mindenesetre vigyél magaddal testkamerát. Biztos, ami biztos.
Soha ne menj nők közelébe, és hordj burkát, úgy nem tudnak megfogni. :)
Hordjanak a nők. Bár ha elszaporodik a sok primitív iszlám majom, akkor amúgy is fognak.
Te félsz a nőktől. :)
Miért félnék?
szerintem meg a zoroszok már kifizették Domenique Huettet.
Mégse jön a Trampli?
vhogy nem jön ki, azért töröltem,
a tavalyi kampányhajránál Clintonnéek próbáltak Trumpot predátornak beállítani, de azonkívül hogy pár libát meggyámbászott ill hogy szereti, ha orosz kurvák rápisilnek, nem volt sok szenzáció, erőszakot meg végképp nem sikerült rábizonyítani, de lehet hogy van még vmi az orosz hackerek kezében. nemtom.
Mindenesetre az establishment lecsapolása megkezdődött, majd Tarantino csinál belőle egy blockbustert.
A pissgate szerint a ribancok ágyra ürítettek és nem Trumpra. Nem mintha sokat számítana, attól még nem lesz kisebb köcsög az a bohóc.
ez így fordulatosabban hangzik.
belenéztem a sorozatba, amit múltkor ajánlottál, egész jó.
rá kellett jönnöm, hogy Rufus Sewell egy klassz pojáca.
Ha végeztél vele akkor nézd meg a Westworldöt is (meg hogy megéld ritka romantikus pillanataidat, az Outlandert).
Nos akkor következzen az én történetem, hogy nevessünk is egy jót! Fiatal voltam és tapasztalatlan. Elmentem egy buliba, ahol alkoholt fogyasztottam. Az utam kereszteszte egy szexuális ragadozó útját. Nem nevezem meg, mert lehet, hogy felismernétek és rosszul érintené az ő és az én anyukámat is. Amúgy is csak a keresztnevére emlékszem.
Ő egy bűn ronda lány volt. Mellém simult, ami annyira összezavart engem, hogy nem tudtam nemet mondani a megrökönyödéstől és csókolóztam vele. Másnap felébredtem és rájöttem, hogy szexuális zaklatás tárgya lettem. Undorodtam még magamtól is. Akik látták , azok is mind engem hibáztattak.
Ezt a terhet évekig cipeltem magammal. Ha egy baráti összejövetelen előkerült a történet, mindenki rajtam nevetett. Ez áldozathibáztatás. Szerintetek most perelnem kéne?
#metoo
Csak ha elég gazdag. És előtte gyűjtsél még össze másik 10-15 “áldozatot”, akikkel együtt már maga a létszám elég bizonyíték lesz. Mármint nem jogilag, de a közvélemény szemében.
https://www.youtube.com/watch?v=gf3dqBo7pxQ
Ezt humornak szántam, de úgy látom nem jött át.
az enyém sem…
Kovács István, művészneve Kovács Kovi István, született: 1957. január 24., fotóriporter, filmproducer és filmrendező, üzletember.Még senki sem jelentette fel.Az ő szinésznői értelmileg és erkölcsileg úgy látszik magasabb szinten állnak mint azok…
Vagy csak ott nem olyan kirívó ha szopni kell a szerepért.
Most már tényleg itt van az ideje, hogy a férfiak is mozgalmat indítsanak a női zaklatóik ellen. Korábban engem is ért nem kívánt közeledés nem is egy nőtől. Persze bennem volt annyi GERINC, hogy finom közöljem a nemleges választ.
De ha ebben ennyi pénz van, akkor itt az idő Férfitársaim, hogy mi is mozgalmat indítsunk a női zaklatók ellen!
És ennyit arról, hogy a nők nem kezdeményeznek, csak választanak. :)
Ez szép tus volt! :)
A gond csak az, h sosem azok a nők fejezik ki az érdeklődésüket, aki minket érdekelne! :)
Látod, ti is csak akkor élitek meg zaklatásnak, ha nem bejövős. :)
Mert csak akkor számít annak. Kivéve, ha kapcsolatban vagyunk, és nem akarjuk “elb@szni”. Szó szerint…
Micsoda? Melyik picsának kellene olyan, aki még meg se merne baszni más nőstényt.
Csakhogy nem picsákkal alakítok ki párkapcsolatot, hanem “nőkkel”. A piucsákat dobni kell.
Mindegyik picsa.
Zacskót a fejére oszt mehet.
Ha ezt komolyan gondolod, akkor vagy nagyon szánalmas férfi vagy, vagy egy nagyon ronda nő. :P
Másra úgyse jók.
13 évesen zaklatott egy 17 és egy 29 éves nő. Életem végéig bánni fogom , hogy nem hagytam.
Na látod, hogy benned is maradandó károsodást okozott…