A szexuális zaklatás hisztéria kezd olyan méreteket ölteni, hogy azzal kapcsolatosan először egy EP képviselő (Lásd a Szanyi Tiborral készült interjúnkat ezen a helyen.) szólalat meg, majd immár egyenesen a kormány is témájává tette a szexuális zaklatások ügyét. A miniszterelnökséget vezető miniszter a rendszeres “Kormányinfón” a következő szavakkal kezdte a sajtótájékoztatót:
“Ugyan a magánviszonyokban a kormánynak nincs helye és keresnivalója, de fontos állást foglalni. A leghatározottabban elutasítjuk az erőszak minden megnyilvánulását és a hatalommal való visszaélés minden formáját. A zaklatási ügyeket illetően a kormányzatban és a kormánypártokban az emberi méltóságot tartjuk a legfontosabbnak, ami ebben az esetben az áldozatok védelmét jelenti.”
Mindez nyilvánvalóan azt jelzi, hogy a háttérből a szálakat mozgató feministák, genderisták és a velük kollaboráló baloldali mainstream bulvár lapok olyan sikeresen villantották fel hiszterizáló zsarolópotenciáljukat, hogy a jelenséget már említendő tényezőként kellett számításba vennie a kormánynak is. A “magánügy is közügy” jelmondatot zászlójukra tűző feminista mozgalmak dörzsölhetik a markukat, mert 20-30 éves, jogi vonatkozásokkal nem rendelkező magányügyekkel sikerül szívós munkával tematizálniuk a közbeszédet: íme a kormány már nyilván az új férfiherélő törvényekért és Isztambuli Egyezményért tamtamozó politikai aktivisták attackjának gondolatától szorong.
Az efféle píszískedő, még a szocialista Szanyi hisztériakeltést visszautasító logikáját és bátorságát is alulmúló nyilatkozat helyett talán ideje lenne a köznyugalmat megzavarók hálózatának valódi természetén és a rendcsináláson gondolkodni. Vagy ha mégsem, akkor legalább valóban nem beleszólni magánügyekbe, mert minden ilyen megszólalás csak lovat ad a hisztériakeltők alá.
Szerintem sima politikusi megnyilatkozás. Hajlítható. De hát nekik ez a szakmájuk.
Semmi meglepő nincs benne. Egyenlő jogok szempontjából a Fidesz a “konzervatív” white knight logika szerint: a nőket hamarabb engedi nyugdíjba, a diákhitel már említve volt, de a felvételin is járt +pont a terhes kismamáknak. Nem tudom ez él-e még. Vicc kategória.
https://www.youtube.com/watch?v=t8wwt_KVFig
Az túltoltan keresztény konzervativ manginák (pl. Harrach P. Úr) nem veszik tudomásul, hogy hosszútávon nem tartható a férfinép rabszolgaként tartása. Amelyik magyar férfi megéri az 50. életévét alkoholizmus nélkül az már szerencsésnek mondhatja magát, akkor is korábban hal meg, mert annyira legyengitik vagy semmibe veszik. Ráadásul a nők nem fognak erő és biztonság nélkül gyereket vállalni, mert az állami támogatás is elfogyhat ha nincs ki termeljen. A nőket rávenni a termelésre és gyereknevelésre egyszerre olyan szintú ostobaságot feltételez amire csakis egy KDNP képes. Nem látják be, hogy a gyengébbik nem jórésze igazából már boldogtalan és idegbeteg jelenleg is motivált férfiak nélkül, mert nem lehet mindeki alfa vagy BMW-s bűnöző.