Mi az az etikus nőzés és miért nem működik a gyakorlatban?

A glossza.blog.hu egyik bejegyzésében fejti ki a szerző, hogy mit ért etikus nőzés alatt és ez milyen viselkedési formákat követel meg. A cél, hogy ne válhassanak az emberek (persze leginkább a férfiak) szexuális zaklatóvá, ami most ugye nagyon aktuális probléma. 

Lássuk tehát az etikus nőzés szabályait:

– Az emberi kommunikációban normális és mindennapos jelenség a félreértés. Épp ezért az etikus nőzés/pasizás a folyamatos visszacsatolásra épít: abból, hogy a közeledés legelső lépése (szemkontaktus pl.) sikeres volt, csakis arra következtetünk, hogy a következővel próbálkozhatunk, de nem többre. Abból, hogy a kolléganőd elmegy veled ebédelni, nem következik az, hogy le is akar veled feküdni. De még ha bele is megy a további közeledésekbe, az is lehet, hogy akár az utolsó lépés előtt meggondolja magát (ahogy neked is elmehet a kedved tőle menet közben). 

Teljesen korrekt megállapítás leszámítva azt, hogy a nők ezen irányú kommunikációja korántsem lineális, tehát a reakció a folyamat valamely szakaszában előre is ugorhat akár több lépcsőt, de vissza is. Amit elsőre elfogadott, egy másik alkalommal már visszautasítja, de előfordulhat, hogy a férfi még csak a csóknál jár, amikor a nő már továbblép a következő szintre. A nő mindig az adott szituációra mond nemet, ami nem jelenti azt, hogy az adott férfit utasította el. Másrészről a visszacsatolások sem mindig egyértelműek. A nők sokszor azért viselkednek félreérthetően, hogy biztosítsák a maguk számára az adott szituációból való menekülést.  Viszont ha a kedvezményező férfi egyenesen és félreérthetetlenül kommunikál, azzal az esetek döntő többségében elvágja magát az adott nőnél. Ez a csiki-csuki násztánc a legtöbb nőnél nem úszható meg.

– Vannak célszemélyek, akiktől nem várhatunk egyértelmű visszajelzéseket, ezért velük nem érdemes próbálkoznod, ha nem akarsz akár akaratlanul is zaklatóvá válni. Ide tartozik bárki, akivel valamilyen függőségi viszonyban állsz (akinek a tanára, főnöke, nagyobb tekintéllyel bíró kollégája, potenciális munkaadója, szakmai mentora, orvosa, terapeutája, segítője stb. vagy), és bárki, aki úgy érzi, sarokba van szorítva, túl „fiatal”, szende, naiv, túl részeg, be van drogozva vagy gyógyszerezve, eszméletlen, vagy valamiért éppen túl rossz lelkiállapotban van és túl gyenge ahhoz, hogy nemet mondjon, ha az ilyen irányú közeledés nem esik jól neki. 

Ezzel a megállapítással is egyet tudok érteni, azonban nehéz felmérni, hogy az adott partner mennyire van éppen sebezhető, gyenge állapotban. A bármilyen hatalmi, függőségi viszonyban levővel kezdeményezett közeledés szerintem sem elfogadható és kerülendő. Mondjuk azt nem értem, hogy akit a női szendeség indít be, az miért ne próbálkozhatna be, egy ilyen típusú lánynál.

– Érdemes mellőzni azokat a helyzeteket, amelyek alkalmasak lehetnek a másik megfélemlítésére, mert ezek azt eredményezhetik, hogy a másik félelemből nem mer nemet mondani (azaz az előző pontban szereplő “úgy érzi, sarokba van szorítva” kategóriába kerül és innentől a félelem veszi át a vezérlést). Nem szerencsés olyan helyre megbeszélni egy randit, ahol szabadon garázdálkodhatna akár egy darabolós gyilkos, vagy olyan helyre, ahonnan a másik nem tudna elmenekülni. Férfiként különösen ügyetlen húzás rossz (ezen belül szexista) vicceket mesélni (a jó vicc arról ismerhető meg, hogy – ahogy a jó szatíra is – az adott helyzetben erősebb félt figurázza ki, a rossz pedig arról, hogy az amúgy is gyengébb helyzetben lévőbe rúg bele még egyet), és nemtől függetlenül nem érdemes az exet becsmérelni (hiszen az is valamikor randipartner volt), mert sem a gyengébbe való belerúgás, sem a volt randipartner becsmérlése nem bizalomgerjesztő, hanem arra utal, hogy tartani kell tőled.

Nyílván ne szervezzünk randit tanyára, erdő közepébe vagy sötét teremgarázsba, de mondjuk azt nem tartom életszerűnek hogy a szexista viccek mesélése bármely nőből félelmet váltana ki, szerintem inkább elutasítást és undort.

– El kell felejteni a „vadászati” (a nő mint levadászandó préda), az „ostromolt vár” (a nőt addig ostromoljuk, amíg legyőzzük ellenállását és átadja nekünk a várat/testét, amely fölött ezután már nem ő uralkodik) és a hasonló, az ellenállás legyőzésére irányuló metaforákat. Ugyanis férfiként ebben az esetben a pozitív visszacsatolás hiányán hajlamos leszel átgázolni, hiszen az ellenállás ebben a paradigmában nem egy visszajelzés, amihez tartanunk kell magunkat, hanem egy akadály, amit le kell győzni, nőként pedig, mivel attól tartasz, megszólnak, ha “túl könnyen adod magad”, nem mersz egyértelmű “igen”-t mondani. Ezek a metaforák késztetnek arra, hogy azt gondold (férfiként), a “nem” valójában “igent” jelent, illetve arra, hogy (nőként) “nemet” mondjál akkor is, amikor valójában kívánod a pasit. Ilyen körülmények mellett, azaz ebben a paradigmában lehetetlen a valódi visszacsatolás, kommunikáció, ezért soha nem zárható ki sem a zaklatás, sem a zaklatás vádja!

Majdnem lehetetlen egy több évszázados viselkedés mintát teljesen lecserélni. Erre jelenleg egyik nem sem képes. A nők kifejezetten elvárják, hogy teperjen értük a férfi, hódítsa meg őket. Ez a fentebb említett násztáncot jelenti. A dolog lényege, hogy a nők többsége még most sem mond igent egy férfinak elsőre, vagy másodikra. Akkor sem, ha az nagyon bejön neki, akkor sem, ha biztos benne, hogy a férfinek komolyak a szándékai. Ennek oka egyrészt az, hogy tényleg nem akar könnyen kaphatónak tűnni még saját maga számára sem, másrészt meg akar bizonyosodni arról, hogy a férfi a visszautasítások ellenére is elég kitartó. Ezért van az, hogy ha mégis lefekszik valakivel az első randin, akkor hihetetlen önigazoló elméleteket tudnak legyártani a nők (részeg voltam, szopás nem számít szexnek, sebezhető voltam, nem tudtam, hogy ez lehet belőle stb.) Magyarán, ha férfiként nem ostromoljuk a nőket, akkor nő nélkül maradunk és hallgathatjuk, hogy nincsenek már igazi férfiak. Az ostromló státusz a férfi kezdeményező szerepéből ered, ezért ha nagy ritkán egy nő kezdeményez, fel sem merül, hogy a férfi áldozat lenne ebben az esetben.

– Fontos tisztában lenni azzal, hogy a nők más téttel vesznek részt ebben a párkeresős játékban, mint a férfiak: 

– Azok a nők, akik magukévá tették azon paradigmák egyikét, amelyben a nőnek csak „komoly” kapcsolatban, szerelemmel összekötve lehet szexuális élete, és amelyben lenézik és megbélyegzik azokat a nőket, akik lazábban veszik a szexet, „túl könnyen adják magukat”, drágán (környezetük megvetésével) fizetnek a szexuális örömökért, ha nem kizárólag “komoly”, azaz hosszú távú elköteleződést vállaló kapcsolat keretében élnek szerelmi életet. Aki ilyen közegben élő nőkkel ismerkedik, annak számolni kell azzal, hogy ezeket az elvárásokat számon kérik rajta („komoly” kapcsolat kényszere, gyerekvállalási kényszer, a válás kudarcnak minősítése és ennek megfelelően rossz szemmel nézése), rosszabb esetben manipulálással kényszerítik ki ezek betartását, ha meg nem tartod be, gaz csábítónak fognak tartani és joggal vádol majd a nő azzal, hogy visszaéltél a bizalmával (ugyanis csökkentetted az “értékét”, a társadalmi státuszát abban a közegben). – Ha férfiként egy ilyen nővel ismerkedsz, érdemes elgondolkodnod azon, kell-e neked ez a „csomagajánlat”, mielőtt megteszed nála a következő lépést.

Ha ennél szabadabban élő nőként ismerkedsz egy ilyen közegben élő férfival, akivel hosszabb távúnak ígérkezik a kapcsolat, azzal kell számolnod, hogy a környezete sosem fog teljes értékűnek befogadni (hanem a “laza” előéleted miatt kurvának tekint akkor is, ha a tisztes családanyákkal ellentétben soha egy fillérre nem volt szükséged a párodtól).

– De a szabadabb, a szexuálisan aktív nőket nem stigmatizáló közegben élő nő is kénytelen jobban „vigyázni” magára. Az, hogy a társadalom egy jelentős része szexuális zaklatásokra, bántalmazásokra az áldozat hibáztatásával reagál, arra készteti az egyébként szexuálisan szabadon élő (vagy élni akaró) nőket is, minden férfiban potenciális bántalmazót is lássanak és nagyon körültekintően döntsenek arról, kiben bíznak meg, hiszen ha mellényúlnak és bűncselekmények sértettjévé válnak, segítségre nem annyira számíthatnak, arra viszont igen, hogy még őbeléjük rúg bele a társadalom még mindig nem elhanyagolható része. Számszerűen és objektíve igaz, hogy a férfiak veszélyesek a nőkre: Magyarországon úgy évi bő ötven nő fizet az életével a párkapcsolatért, ráadásul gyakran azt követően, hogy már kilépett a bántalmazó kapcsolatból. 

A fentebb leírtak talán igazak voltak 20-25 éve és vidéken talán mai is azok. A nagyvárosi élet, a posztmodern individualizmus korában a szűkebb (család) és a tágabb (szomszédság, ismerősök) környezet kontrollja az egyén szerelmi élete felett teljesen megszűnt. Nem véletlen, hogy a szexuálisan szabados életforma elsősorban a városokra jellemző. Felnőtt egy olyan női generáció, amely ugyanazt a szexuális megítélést követeli magának, mint  a férfiak. Akárhány pasival fekszenek le, nekik az jár és senki ne kárhoztassa őket ezért, hiszen az ő testük, az ő döntésük. Ezen siránkozhatunk férfiként, nőként egyaránt, de nincs ellene orvosság.  Lehet etikusan nőzni, csak ahogy a fentiekből kiderül, az erősen csökkenti az eredményességet. A kérdés persze az, hogy az etikus viselkedés hogyan alakul később a kialakított párkapcsolatban, házasságban.