Dan
0 megosztás

Mit tanulhatunk a Weinstein botrányból?

Egy tartalmas, mély, az összefüggéseket feltáró írás a Return of  the Kings oldalról:

KÉP1

Ha látni akarjuk, miként is néz ki egy poliamor társadalom, nem kell messzebbre tekintenünk Harvey Weinstein ügyénél. A 65 éves, nemrég nagyhatalmú film mogul megtestesíti azt a nőcsábászt, akivel férfiként – akár észreveszed, akár nem – versenyzünk a randi piacon. (vastagbetűs kiemelések tőlem – a fordító) Hiper-gazdag tagja az egy százalék egy százalékának, aki bármely női karrier megteremtője, elkaszálója, vagy meggyorsítója tud lenni, akit minden kétséget kizáróan a legszebb színésznők százai, ha nem ezrei ápoltak le a Szereposztó Díványon. Mi, férfiak megszemlélhetjük életének és karrierének a mostani roncsát és mindazokat a karriereket, amelyeket magával rántott és rendkívül sokat tanulhatunk a nők személyiségéről. Weinstein jobban értette legtöbbünknél a női természetet – de nem elég jól ahhoz, hogy amikor időszerű lett volna, lelépjen. Weinstein emellett feminista volt, támogatta a „női” ügyeket (idézőjel tőlem – a fordító), amely valójában egyáltalán nem állt ellentétben azzal, amit ő az életcéljának tartott: határtalan lehetőségeket teremteni a hozzá hasonlóknak és elvenni a lehetőségeket az olyan férfiaktól, mint te vagy én.

KÉP2

Harvey Weinstein és Gwyneth Paltrow, amikor még működött a kapcsolatuk

 

Briffault’ Törvénye működés közben

Eleget írtak már arról, miket tett Weinstein: zaklatás, erőszak, kényszerített orál, stb. Vádlói között van Gwyneth Paltrow, Heather Graham, Angelina Jolie, Asia Argento, Ashley Judd és számos „kisebb” színésznő és modell. Ami nem került szóba, hogy miért éppen 2017-ben borultak ki hirtelen a hollywood-i nők, miközben a fickó 30 éve ezt műveli. Felfelé ívelő korszakában Weinstein nagyon is úgy tűnt, érti Briffault Törvényét. Robert Briffault (1876-1948) angol antropológus írta, hogy „a nőstény, nem pedig a hím határozza meg az állati család működésének minden feltételét. Amennyiben a nősténynek nincsen semmilyen előnye a hímmel való társulásból, akkor nem jön létre ilyen társulás.”

KÉP3

Weinstein végül eljutott a Time címlapjára

1990-től 2012-ig a nőknek gigantikus előnyük származott Weinstein-nel való társulásból. Egyértelműen ő volt a világ leghatalmasabb film mogulja, hozzáféréssel tőkéhez és lehetőségekhez, amely nem csupán a megfelelő forgatókönyv és tehetség kiválasztását jelentette, hanem olyan Oscar-kampányok futtatását is, amelyek biztosították, hogy az ő női sztárfogoltjai nyerjék meg a díjat. Jennifel Lawrence azzal nyerte meg az Oszkárját a Silver Linings Playbook filmbeli alakításával, hogy Weinstein beválasztotta a filmjébe és sikeresen lobbizott az akadéminál, hogy ő nyerjen. Ugyanígy tett Gwyneth Paltrow-val, annak sikeres időszaka alatt is. „Érdekes módon” Paltrow azután is részt vett a filmjeiben, miután 1996-ban Weinstein állítólag szexuálisan zaklatta. Weinstein Dimension Film cége 2007-ben publikálta Asia Argento The Mother of Tears című filmjét – 10 évvel azután, hogy Weinstein őt is megzaklatta…

Bizonyára fájdalmas ébredés lehetett Weinstein számára, hogy azok a nők, akik addig egymással harcoltak, csak hogy közös fotón legyenek vele (akár évekkel később a „zaklatások” után), hirtelen közösen vetik őt a szakadékba. 1990 óta mindenki tudott a viselkedéséről a filmiparban. Még aranyos, belsős viccek is születtek ebből. Seth McFarlane, mikor bekonferálta a Legjobb Színésznő díját a 2013-as Oscar-átadón, a következővel viccelődött: „Gratulálok, nektek, öt hölgynek már nem kell úgy csinálnotok, mintha vonzana titeket Harvey Weinstein”. 2016-ban azonban Hollywood észrevette, hogy Weinstein produktumai kezdenek halványulni: a filmjei már nem ütöttek, színésznői Lawrence óta egyetlen Oszkárt sem kaptak. Briffault Törvénye pedig egyértelműen leszögezi: „Még ha a nőnek korábban számos előnye is származott a férfival való kapcsolatból, ez nem garantálja azt, hogy folytatja vele a kapcsolatot.”

KÉP4

Rose Mcgowan és Harvey Weinstein

Még Weinstein felesége is dobta őt – akinek nyilván tisztában kellett lennie férje viselkedésével – a botrány kirobbanása után. Hillary Clintonnak, aki dollármilliókat fogadott el tőle a választási kampány idején 2016-ban, illetve 250.000 dollárt kapott a Clinton Alapítványon keresztül, 5 napba került, hogy megszólaljon az ügyben. Köszönhetően annak, hogy folyamatosan biztosította Hollywood hírnevét és az Oszkárok dicsőségét, Weinstein kevesebb mint 2 millió dollárból megúszta az  elmúlt évtizedekben az ellene szólók vádak semlegesítését. (Ezek szerint akkor még sem 2017-ben kezdődött az ügy – a fordító) Ebben szerepelt Rose McGowan 100.000 dollárja 1997-ben, amelyet állítólagos megerőszakolásáért kapott. Ez azért nem akadályozta meg McGowan-t abban, hogy 2007-ben együtt fotózkodjon vele, amikor a barátjából akkor már férjévé váló, Robert Rodriguez rendezte Grindhouse-t publikálták. Későbbi vádlói nem csak, hogy továbbra is együtt dolgoztak vele, de egy esetben egy nő, aki azt állította, hogy Weinstein megerőszakolta, továbbra is lefeküdt vele – egészen addig, amíg a mogul Hollywood-ereje el nem múlt és a „kapcsolat folytatása” immár nem nyújtott számára előnyöket.

Nők tették lehetővé a számára

Nem meglepő a vádlóinak a viselkedése sem. Mira Sorvino és Gwyneth Paltrow is továbbra is együtt dolgozott vele az állítólagos erőszakok után – mindketten Oszkárt kaptak, Weinstein segítségével. Ashley Judd nem akarta támadni azzal, hogy feljelenti. A New York Times arról ír, hogy Judd azzal a szöveggel utasította vissza 1997-ben Weinstein igényét a masszázsra és hogy nézze őt, ahogyan meztelenül zuhanyozik, hogy amennyiben meg akarja őt érinteni, először oldja meg, hogy Oszkárt kapjon az egyik filmjében.

KÉP5

Asia Argento és Harvey Weinstein, évekkel az állítólagos erőszakot követően

Vádlói között szerepel Asia Argento is, aki a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején gyűjtött be sikereket. Az erőszak után – állítja – a következő 5 évben számos alkalommal a saját döntéséből lefeküdt vele, bár utólag úgy írja le ezeket az együttléteket, hogy egyoldalúak voltak és csak Weinstein kielégülését szolgálták. Évekkel később, amikor magányos anyukaként nevelte a gyerekét, Weinstein felajánlotta, hogy fizeti a dadust. Argento az állítja „kötelezve” érezte magát, hogy elfogadja a szexuális közeledést. Azt mondja, tudta, hogy ez a kapcsolat később támadhatóvá teszi a hitelességét vád esetén.

Amikor még Weinstein a zeniten volt, megérte kapcsolatban állni vele és kerülni a felidegesítését. Egyik vádlója, Ashley Judd ezt úgy fogalmazta meg magában, amikor 1997-ben egy üzleti megbeszélésre ment Weinstein hotelszobájába (üzleti megbeszélés egyedül, egy férfival, az ő hotelszobájában – igen, persze, életszerű… :) – a fordító), de ott egy olyan szituációban találta, amelyben meg akarta dugni őt: „Hogyan hagyjam el úgy a szobát a lehető leggyorsabban, hogy ne idegenítsem el magamtól Weinstein-t?” Aztán 2017-ben már nem volt érdekes, ha esetleg Weinstein elidegenedik tőle.

A valódi ok, amiért Weinstein egy seggfej

Weinstein egy feminista, Hillary Clinton kiemelt választási támogatója, a legfrissebb randi-erőszak hisztéria-dokumentumfilm The Hunting Ground anyagi hátterét biztosító forrás volt. A felszínt kapargatva ezt irónikusnak, ellentétesnek találhatjuk. Valójában semmiféle ellentmondás nincs abban, hogy egy feminista férfi „szexuális ragadozó”, miközben azon dolgozik, hogy általánosságban elidegenítse a nőket a férfiaktól.

KÉP6

 

Harvey Weinstein szexuális erőszak elleni “The Hunting Ground” dokumentumfilmje a kollégista-korú férfiak veszélyeire hívja fel a nők figyelmét.

Feministaként Weinstein háborúban áll a nyugati civilizációval, támadva a nőket éppúgy, mint a férfiakat. A torz, degenerált művészetek, amelyeket támogat, az „értékek”, amelyekkel eljegyezte magát nem csak korrumpálták és ledegradálták nők tömegeit, de számos férfi életét is félbe törték. Azok a fiatal nők milliói, akiket elcsábított, majd átalakított a beteg és degenerált szórakoztatóipar, kiváló barátnők, feleségek és anyák lehettek volna Amerika egy másik korszakában. Ehelyett öreg és keserű nők váltak belőlük, mint Rose McGowan, aki az 1997-es, friss arcú szépségből egy sértett, kiégett, dühtől fröcsögő perszóna lett. Milyen csodálatos feleség és anya lehetett volna, ha nem táncolt volna a Miramax dagadt, szőrös ördögével. Úgy tűnik, ezt még ő is érzékeli, ezért rakta ki a ’90-es években készült fotóját a Twitter-re, amikor a botrány kirobbant.

KÉP7

 A botrány hullámain lovagolva McGowan-ból Twitter-celeb lett

 

Semmi meglepő nincs abban, hogy Weinstein anyagilag támogatta a feminista ügyeket, Hillary Clintont, az abortuszt és a randi-erőszak hisztéria-dokumentumfilmet: az volt az érdeke, hogy a csinos nőket elidegenítse az átlagos férfiaktól. Azokat a nőket, akik belehabarodtak a saját karrierjükbe, a Szereposztó Díványra is könnyebb odacsábítani. A hipergámia okán a nők egyébként is megnézik, milyen a státusza annak a fickónak, akivel időt töltenek el. Elit státuszban lévő, gazdag, jó kapcsolatokkal rendelkező hímek, mint Weinstein, sokkal több lehetőséget adnak egy nőnek feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán, mint átlagos férfitársaik.

A hipergámia természetes módon irányítja úgy a nőket, mint Asia Argento-t is, hogy „párosodáskor” fókuszáljon a gazdasági létrára, így emelkedjen a hímek egy százalékának a körébe, gyakorlatilag csatlakozzon a háremhez. Azokkal a férfiakkal, akiket zavart ez a hatalmi erő dinamika, rövid úton elbántak. „Volt egy férfi barátom, aki hallva a saját tapasztalataimról, figyelmeztetett egy fiatal színésznőt, hogy vigyázzon Weinstein-nel, ha elmegy vele vacsorázni” – mondta Kate Beckinsale, Weinstein egyik vádlója. „A következő nap kapott egy telefonhívást, hogy soha többé nem jut munkához a Miramax filmekben.”

Weinstein nyugati értékek elleni gyűlöletét számos film mutatja, mint a Django Unchained, a katolikus-ellenes Philomena, vagy a keresztényellenes Mária Magdaléna, amit 2018-ban mutatnak be. A jól ismert zsidó művészeti-kulturális Tablet Magazine-ben Mark Oppenheimer azt a teóriáját osztja meg, hogy Weinstein, a viselkedésével valójában a goj társadalmon állt bosszút: szinte minden áldozata goj volt.

Összességében elmondhatjuk, hogy bár nem tudunk együttérzést mutatni azokkal a nőkkel, akik ostoba módon elfogadták az ördög táncra felhívását, de ettől még elítélhetjük és utálhatjuk az ördögöt is. Mennyire szomorú, hogy az ilyen degenerált, torz lelkűek, mint Weinstein, alakították a kultúránkat az elmúlt 30 évben – ezalatt kultúránk legjobb nőit kurvává transzformálva.

http://www.returnofkings.com/132107/what-we-can-learn-from-the-weinstein-scandal

(fordítás: Dan)

Post Author: Dan

Dan
30-40 közötti férfi. Azaz fejlődő férfi. Egyszer majd 'király'.
f Facebook
0 megosztás


96
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
33 Egyéni hozzászólás
63 Válasz hozzászólás
3 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
36 Hozzászólások szerzői
aliasbfblackfridayReszet ElekCurioSophus Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

“…ezalatt kultúránk legjobb nőit kurvává transzformálva.” – Szép kis nőmentegető végkicsengés ez valójában. És Weinstein az ördög, nem is mondhat ma már mást senki sem…

Ez egy tök felesleges moralizálás. Nem volt ott senki sem, aki a médiából akar véleményt alkotni és formálni.

Szerintem sántít a történet azzal a találgatással, hogy a Miramax csillaga annyira kezdett leáldozni, hogy ezért jött el a Weinsteinnel való leszámolás ideje… Maradt még ott annyi, amiből sokáig kielégülhet a “hipergámia” meg “Briffault törvénye” is… – Mellesleg én mindezt csak simán kurvulásnak hívnám…

Két magyar szólásmondást idéznék: “Könnyű Katit táncba vinni, ha ő is akarja.” – “Minden zsák megtalálja a foltját.” – Ilyen ez a színészvilág, filmesvilág: figyelem- és pénzéhes kurvák és stricik… A vándorkomédiások, csepűrágók kora óta nem sikerül ebből kigyógyulniuk…

Aki nyakig merülve a bulvárban a világ 0.001 százaléknyi, nem is éppen a legegészségesebb része alapján akar morális következtetéseket levonni a világ egészére, az igencsak tévúton jár. Valójában szót sem érdemelne az egész. És szerintem ez az írás sem ad semmi újat az egész bolondériához, amit ne vághatott volna le bárki azonnal, első hallásra is: kétes erkölcsű mindenki a történetben.

Kalman
Újságíró

“Ez egy tök felesleges moralizálás. Nem volt ott senki sem, aki a médiából akar véleményt alkotni és formálni.”

Szóval szerinted a gyerekek nagyrésze a filmeken, sorozatokon nő fel, de aztán mégsem az ott látottak alapján épül fel az értékrendjük? És ezt nem használja szándékosan fel az ipar?

“ez az írás sem ad semmi újat az egész bolondériához”

Azt adja hozzá az írás, hogy le van írva. Mert ezek mind világos, egyértelmű dolgok, az igaz. Éppen az az ereje, hogy ha leírjuk az egyértelmű dolgokat egyértelműen, kerek-perec, alakoskodás nélkül, az bizony ütős.

A “maradt még ott annyi, hogy kielégüljön a hipergámia” pont a hipergámia félreértése: nem az a lényeg, hogy meglegyen a luxus a kis picsájuknak, hanem, hogy az _elérhető legnagyobb_ luxus legyen meg. Plusz tegyük hozzá, hogy a vádaskodók már kiöregedtek a szakmából (mind a kurvulásból, mind a “színészet”ből), ezért aztán már nem nagyon várhatnak semmit, ezért így próbálkoztak. Briffault törvénye áll, mert Weinsteintől nem kaphattak már se jó szerepet, se oszkár bácsit. Viszont a vádaskodással egy pillanatra újra reflektorfénybe kerülhettek. Meg az ilyenek általában a csúcs után hamar leszegényednek, gondolom a vádalku pénzek sem jönnek rosszul.

 

 

Koriander
Olvasó
Koriander

égen, kicsit túl van lihegve a dolog.
még véletlenül se egy kurvapecérről szólna a sztori, akin revansot vettek a lotyók,
hanem egyenesen “civilizációk harca”.
Dzsizösz.

abrek
Olvasó
abrek

Csak én gondolom úgy, hogy Weinstein nem is bukott?

Az utóbbi időkben már nem ment úgy a szekér, mint korábban. Kb. mindene megvan, ha az utolsó centjét elvennék, akkor is lennének szürke társai és strómanjai, akiknek nevére ki tudná menteni a vagyonát. Meg az a kultúrbrigád, aki idáig eltolta őt, továbbra is eltartaná, nem szobakonyhában.

Vegye úgy, hogy volt 30 jó éve. A többségnek egy sincs. Én nem tudok róla, hogy teljesen ki akarnák csinálni. Lejárt az ideje, mint az általa ‘szeretett’ nőknek is, csak azoknak volt kb max 5 éve, emberünknek meg évtizedek. Elég biztos vagyok benne, hogy kb. semmiben nem fog hiányt szenvedni (nőkben sem), abban az időben, ami hátra van neki.

OK, magához képest persze visszalépés, méghozzá komoly, ami vele történik, de ez a hanyatló szakasz már a botrány előtt megindult.

Bátyám, aki nálam hajlamosabb a konteókra, meg van győződve arról, hogy az egész sztori megrendezett. Volt egy rivaldafényben lévő ember, akiről kb. mindenki tudta, hogy mit csinál (még Oscar-gálán is poénkodnak vele…), és egyszer csak ‘bebuktatják’ (marad minden full luxusban, de eljátsszuk, hogy kibelezzük). És kit büntetnek? Weinsteint? Nem! Minden férfit, mintegy kollektív büntetésként. Lásd #metoo meg ilyenek.

Én nem érzem, hogy Weinstein bármit is bukott volna. Egyszerűen ‘kivezették’, így ment nyugdíjba.

herceg
Olvasó
herceg

Most kéne felvetni, hogy újra kéne vizsgálni az összes Oscar-díjat, amit bármelyik vádló kapott? :)

Ezek a nők – leszámítva az elenyésző kisebbséget, akik nem tettek és nem is kaptak semmit, csak próbálkoztak náluk – egytől egyig rossz kurvák. Rosszak, mert a rendes kurvák utólag nem emelik a tarifát.

Aldo
Újságíró

Van, aki egyáltalán komolyan veszi az Oszkárt? Woody Allen szerint az egyik legnagyobb zsidó ünnep az Oscar-gála.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Alapvetően egyetértek, de azért van pár dolog, amit szerintem helyre kéne tenni….

Nagyon hosszú lesz, bocs….

Mit tanulhatunk a Weinstein botrányból?

Pl. azt, hogy nincs férfiszolidarítás, ha kúrásról van szó, háborúban az életét is adná érted a férfitársad, de a pináért való „küzdelemben” általában elárulnak:)

A 65 éves, nemrég nagyhatalmú film mogul megtestesíti azt a nőcsábászt, akivel férfiként – akár észreveszed, akár nem – versenyzünk a randi piacon.

Nem igazán. A fickónak hatalma volt és a kurvák e miatt álltak/állnak sorba…..Kb. annyira versenyzünk vele, mint amennyi esélyünk van Claudia Shiffer-nél, elvileg 75%, gyakorlatilag 0……

Hiper-gazdag tagja az egy százalék egy százalékának, aki bármely női karrier megteremtője, elkaszálója, vagy meggyorsítója tud lenni, akit minden kétséget kizáróan a legszebb színésznők százai, ha nem ezrei ápoltak le a Szereposztó Díványon.

Hatalma volt „Valakit” csinálni kis senkikből…, volt akinek bejött és megérte(1%),  a többi meg köpköd, de a remény miatt újra „bevállalná”, csak most már tudja, hogy mit és hogyan kellene csinálni, de a hajó elment , így maradt a nyígás meg a „bosszú” a saját nyomora miatt…

Mi, férfiak megszemlélhetjük életének és karrierének a mostani roncsát és mindazokat a karriereket, amelyeket magával rántott és rendkívül sokat tanulhatunk a nők személyiségéről.

Álszent pofával ördögözünk meg szörnyülködünk….

Weinstein jobban értette legtöbbünknél a női természetet

Faszt értette, csak akkora hatalma volt, hogy bármikor, bármit megtehetett, a „hályogkovácsot” ne keverjük a szemspecialista sztársebésszel….

 – de nem elég jól ahhoz, hogy amikor időszerű lett volna, lelépjen.

Ez baromság, tegye fel a kezét az, aki könyékig turkál a mézbe és le akar lépni….

Weinstein emellett feminista volt, támogatta a „női” ügyeket (idézőjel tőlem – a fordító),

Volt a faszt, álszent volt, mint mindenki más, ha úgy illik, hogy kinyitjuk az ajtót a titkárnőnek, akkor kinyitjuk, miközben minden nap rommá kurjuk/szopatjuk, de a látszatra „adni kell” :), mer ugye izé, a többi is álszent és ezt így szokás:)

amely valójában egyáltalán nem állt ellentétben azzal, amit ő az életcéljának tartott: határtalan lehetőségeket teremteni a hozzá hasonlóknak és elvenni a lehetőségeket az olyan férfiaktól, mint te vagy én.

Bocs de ez egy újabb konteós faszság, mikor megkúrok valaki(ke)t, ennyi erővel én is elveszem a lehetőséget olyan férfiaktól mint te:), baszki, hogy ez mennyire egy megalázó mangina faszság, asszem ezek után nem kefélek meg nőt, hogy altruistaként ne vegyem el a lehetőséget más férfiaktól, ez agyhalál:)

Eleget írtak már arról, miket tett Weinstein: zaklatás, erőszak, kényszerített orál, stb. Vádlói között van Gwyneth Paltrow, Heather Graham, Angelina Jolie, Asia Argento, Ashley Judd

Ha jól tippelem ez egy ezreléke lehet az általa megdugott nőknek és őszintén  tegye fel a kezét az, aki ezekre valaha is kiverte…

Egyrészt, smink nélkül max átlag 5-6-os nők, (ok, Jolie-nak tényleg szopós szája van:), szóval pl.azért, mert jelenleg a disznó Ashley Graham –et most sztárolják, attól még egy zsírdisznó és nem lesz „A”  listás…..

 és számos „kisebb” színésznő és modell.

Igen,5-ös  alatti, számolatlan kurvák…., akik nem is gondolták, hogy dugni fognak, aztán mégis, és annyira rosszvolt, hogy újra visszajártak, bazmeg…..

Ami nem került szóba, hogy miért éppen 2017-ben borultak ki hirtelen a hollywood-i nők, miközben a fickó 30 éve ezt műveli.

Fenét, minden évben volt ilyen „botrány”, csak amíg elég sokan „profitálnak” belőle, addig szőnyeg alá söprik , de ha a critical mass –ot eléri, akkor jön a lavina és látjuk mi lett belőle, max 2 év ,és minden ugyanott fog folytatódni, ahol eddig, a semmirevaló kurvák újra sorba fognak állni a szopásért, csak más veszi át a helyét….

 Felfelé ívelő korszakában Weinstein nagyon is úgy tűnt, érti Briffault Törvényét.

Valahogy meg kell magyarázni, de nem, megint mellément, két egymástól független dolgot összekapcsolni és egymás közt oko-okozatot feltételezni, az babona …..

 „a nőstény, nem pedig a hím határozza meg az állati család működésének minden feltételét. Amennyiben a nősténynek nincsen semmilyen előnye a hímmel való társulásból, akkor nem jön létre ilyen társulás.”

Kivéve, ha az a hím alfa/kurva nagy hatalma/sok pénze / genetikai lottónyertes stb. akkor sorba állnak hogy legalább egy hajszálát megérinthessék…..

1990-től 2012-ig a nőknek gigantikus előnyük származott Weinstein-nel való társulásból.

És fura módon, most is előnyük származik, kétszer nyúztak le  a bőrt róla:)

Bizonyára fájdalmas ébredés lehetett Weinstein számára, hogy azok a nők, akik addig egymással harcoltak, csak hogy közös fotón legyenek vele (akár évekkel később a „zaklatások” után), hirtelen közösen vetik őt a szakadékba.

Egyrészt a túl nagy hatalom óvatlanná, másrészt vakká tesz……

1990 óta mindenki tudott a viselkedéséről a filmiparban. Még aranyos, belsős viccek is születtek ebből. Seth McFarlane, mikor bekonferálta a Legjobb Színésznő díját a 2013-as Oscar-átadón, a következővel viccelődött: „Gratulálok, nektek, öt hölgynek már nem kell úgy csinálnotok, mintha vonzana titeket Harvey Weinstein”.

Erről beszélek, álszentek, kurvák és stricik gyülekezete……

2016-ban azonban Hollywood észrevette, hogy Weinstein produktumai kezdenek halványulni: a filmjei már nem ütöttek, színésznői Lawrence óta egyetlen Oszkárt sem kaptak.

Eegen, az ünnepelt hős ripaccsá fajult (ami tényleg is volt, erdetileg) , csakhogy ezt nem vette észre…

Briffault Törvénye pedig egyértelműen leszögezi: „Még ha a nőnek korábban számos előnye is származott a férfival való kapcsolatból, ez nem garantálja azt, hogy folytatja vele a kapcsolatot.”

Egyénre igaz, de ez megint konteós faszság, kvázi azt mondja ez a mondat, hogy a nők okozták /ők a felelősek a barom  bukásáért….,  azért ennyire nem hatalmas a pina, ne vicceljünk már….

Még Weinstein felesége is dobta őt – akinek nyilván tisztában kellett lennie férje viselkedésével – a botrány kirobbanása után.

Nyugi, jól fog elválni és majd telesírja eccer a sajtót, hogy mennyire meglepődött, hogy nem ez volt az az ember, akihez ő hozzáment, és soha nem gondolta volna, és ha előre tudja, akkor ő így, úgy, meg amúgy, és brühühüüüüüü és kérem kapcsolja ki ……………

 Hillary Clintonnak, aki dollármilliókat fogadott el tőle a választási kampány idején 2016-ban, illetve 250.000 dollárt kapott a Clinton Alapítványon keresztül, 5 napba került, hogy megszólaljon az ügyben.

Me az is azt hitte, hogy ugyanúgy elcsendesül, mint a többi „botrány”(ahogy szokásosan, mindig is), de most beletrafált, mert nem….….

Köszönhetően annak, hogy folyamatosan biztosította Hollywood hírnevét és az Oszkárok dicsőségét, Weinstein kevesebb mint 2 millió dollárból megúszta az  elmúlt évtizedekben az ellene szólók vádak semlegesítését.

Ezt hitte Klingonné is, hogy most is csak „be kell tömni az éhes szájakat” és ennyi.

(Ezek szerint akkor még sem 2017-ben kezdődött az ügy – a fordító) Ebben szerepelt Rose McGowan 100.000 dollárja 1997-ben, amelyet állítólagos megerőszakolásáért kapott. Ez azért nem akadályozta meg McGowan-t abban, hogy 2007-ben együtt fotózkodjon vele, amikor a barátjából akkor már férjévé váló, Robert Rodriguez rendezte Grindhouse-t publikálták. Későbbi vádlói nem csak, hogy továbbra is együtt dolgoztak vele, de egy esetben egy nő, aki azt állította, hogy Weinstein megerőszakolta, továbbra is lefeküdt vele – egészen addig, amíg a mogul Hollywood-ereje el nem múlt és a „kapcsolat folytatása” immár nem nyújtott számára előnyöket.

Csak a szokásos, mindennapi eset, csak itthon ezt jó válásnak hívják….

Nők tették a lehetővé számára

Nem meglepő a vádlóinak a viselkedése sem. Mira Sorvino és Gwyneth Paltrow is továbbra is együtt dolgozott vele az állítólagos erőszakok után – mindketten Oszkárt kaptak, Weinstein segítségével.

Akkor ők ugye nem kurvák, csak eltűrték a „patriarchális nyomást” és annak ellenére lettek Oszkár díjasok, vállalták  önszántukból mind azt a szörnyűséget ami ezzel járt, meg kell a szívnek szakadnia……

 Ashley Judd nem akarta támadni azzal, hogy feljelenti. A New York Times arról ír, hogy Judd azzal a szöveggel utasította vissza 1997-ben Weinstein igényét a masszázsra és hogy nézze őt, ahogyan meztelenül zuhanyozik, hogy amennyiben meg akarja őt érinteni, először oldja meg, hogy Oszkárt kapjon az egyik filmjében.

De jó ember ez az Ashley Judd….

Vádlói között szerepel Asia Argento is, aki a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején gyűjtött be sikereket. Az erőszak után – állítja – a következő 5 évben számos alkalommal a saját döntéséből lefeküdt vele, bár utólag úgy írja le ezeket az együttléteket, hogy egyoldalúak voltak és csak Weinstein kielégülését szolgálták. Évekkel később, amikor magányos anyukaként nevelte a gyerekét, Weinstein felajánlotta, hogy fizeti a dadust. Argento az állítja „kötelezve” érezte magát, hogy elfogadja a szexuális közeledést. Azt mondja, tudta, hogy ez a kapcsolat később támadhatóvá teszi a hitelességét vád esetén.

Megszűnt az apanázs, így hát mocskos erőszakoló/zaklató lett, addig meg gondolom maci volt,  a brumi-brumi…..

Tényleg harmadvonalbeli kurvák, és ezek a legjobbak, milyen lehet a többi ezer „ismeretlen”….

Amikor még Weinstein a zeniten volt, megérte kapcsolatban állni vele és kerülni a felidegesítését. Egyik vádlója, Ashley Judd ezt úgy fogalmazta meg magában, amikor 1997-ben egy üzleti megbeszélésre ment Weinstein hotelszobájába (üzleti megbeszélés egyedül, egy férfival, az ő hotelszobájában – igen, persze, életszerű… :) – a fordító), de ott egy olyan szituációban találta, amelyben meg akarta dugni őt: „Hogyan hagyjam el úgy a szobát a lehető leggyorsabban, hogy ne idegenítsem el magamtól Weinstein-t?” Aztán 2017-ben már nem volt érdekes, ha esetleg Weinstein elidegenedik tőle.

Az idő teli, a hatalom kopik és a felkapaszkodott celebkurva 20 év után elkezdi verni magát….

Weinstein egy feminista, Hillary Clinton kiemelt választási támogatója, a legfrissebb randi-erőszak hisztéria-dokumentumfilm The Hunting Ground anyagi hátterét biztosító forrás volt.

Hagyjuk ezt az álszent faszságot….

Ennyi erővel én is leszbikus vagyok…

A felszínt kapargatva ezt irónikusnak, ellentétesnek találhatjuk. Valójában semmiféle ellentmondás nincs abban, hogy egy feminista férfi „szexuális ragadozó”, miközben azon dolgozik, hogy általánosságban elidegenítse a nőket a férfiaktól.

Má megint ez a baromság, ez meg a férfioldal faszsága, hogy „feminista”/ördögtől való /ragadózó stb. stb. miközben csak egy genetikailag szarul eleresztett, visszataszító geci hatalomhoz jutott, élt vele, azért az értékeit többé kevésbé jól lőtte be, mert tényleg semmirevaló tucatpinákat kurogatott ….És tessék az „akkori” ribancokra gondolni, 10-20-x évvel ezelőtt, amikor csak senkik voltak, nem most, amikor max 5 percet kapnak, meg oszkárosok, meg faszcelebkurvákká avanzsáltak, ugyanazok  a semmirekellő hipergám picsák, csak épp sikerült felszopniuk magukat és példaképek lettek  az öszes többi hülyepicsának….

 Feministaként Weinstein háborúban áll a nyugati civilizációval, támadva a nőket éppúgy, mint a férfiakat. A torz, degenerált művészetek, amelyeket támogat, az „értékek”, amelyekkel eljegyezte magát nem csak korrumpálták és ledegradálták nők tömegeit, de számos férfi életét is félbe törték. Azok a fiatal nők milliói, akiket elcsábított, majd átalakított a beteg és degenerált szórakoztatóipar, kiváló barátnők, feleségek és anyák lehettek volna Amerika egy másik korszakában.

Ettől már hányok, komolyan, kb azzal egyenértékű, hogy az Orbán kormány elől menekülnek hazánk nagyjai, illetve a rencer miatt lett prosti stb. stb. pedig milyen bizbasz lehetett volna,…….ha pl. lenne agya és nem követi mindenáron a hipergám ösztöneit, ja, ezért más a hibás…, aham….

 Ehelyett öreg és keserű nők váltak belőlük, mint Rose McGowan, aki az 1997-es, friss arcú szépségből egy sértett, kiégett, dühtől fröcsögő perszóna lett.

Aki elmegy kurvának, ne sírjon ha dugják……

Milyen csodálatos feleség és anya lehetett volna, ha nem táncolt volna a Miramax dagadt, szőrös ördögével.

Hogy rohadt volna a keze a klaviatúrára annak, aki ezt az álszent (felmentő) faszságot leírta…..

 Semmi meglepő nincs abban, hogy Weinstein anyagilag támogatta a feminista ügyeket, Hillary Clintont, az abortuszt és a randi-erőszak hisztéria-dokumentumfilmet: az volt az érdeke, hogy a csinos nőket elidegenítse az átlagos férfiaktól.

Na ne bassz, nekem is az, én szeretném dugni őket és elidegeníteni a többi férfitól, (nem nagyon szeretek osztozkodni, bocs:)…., atyaég Weinstein vagyok!!!

 Azokat a nőket, akik belehabarodtak a saját karrierjükbe, a Szereposztó Díványra is könnyebb odacsábítani.

Szegíny nők, most sírni volna kedvem, komolyan, annyira meghatott….

 A hipergámia okán a nők egyébként is megnézik, milyen a státusza annak a fickónak, akivel időt töltenek el. Elit státuszban lévő, gazdag, jó kapcsolatokkal rendelkező hímek, mint Weinstein, sokkal több lehetőséget adnak egy nőnek feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán, mint átlagos férfitársaik.

Szegín nők, már remeg a szám széle….

A hipergámia természetes módon irányítja úgy a nőket, mint Asia Argento-t is, hogy „párosodáskor” fókuszáljon a gazdasági létrára, így emelkedjen a hímek egy százalékának a körébe, gyakorlatilag csatlakozzon a háremhez.

Mocskos Weinstein…..

Azokkal a férfiakkal, akiket zavart ez a hatalmi erő dinamika, rövid úton elbántak.

Lelőtték a szemét árulót, nyílt színen, csak a miheztartás végett……, ja , nem….

 „Volt egy férfi barátom, aki hallva a saját tapasztalataimról, figyelmeztetett egy fiatal színésznőt, hogy vigyázzon Weinstein-nel, ha elmegy vele vacsorázni” – mondta Kate Beckinsale, Weinstein egyik vádlója. „A következő nap kapott egy telefonhívást, hogy soha többé nem jut munkához a Miramax filmekben.”

„férfi barátom” ja,  felhőztetett mangina balfasz….

Weinstein nyugati értékek elleni gyűlöletét számos film mutatja, mint a Django Unchained, a katolikus-ellenes Philomena, vagy a keresztényellenes Mária Magdaléna, amit 2018-ban mutatnak be.

Te jó ég, rájöttem, hogy nyugati értékek elleni gyűlöletem van, ajvé……, kéne erről is valami hashtag vagy mi a lófasz, a #metoo után….

A jól ismert zsidó művészeti-kulturális Tablet Magazine-ben Mark Oppenheimer azt a teóriáját osztja meg, hogy Weinstein, a viselkedésével valójában a goj társadalmon állt bosszút: szinte minden áldozata goj volt.

Fel is háborodtak a feka kurvák, hogy közülük senkit nem zaklatott/erőszakolt a mocskos rasszista geci……

 Összességében elmondhatjuk, hogy bár nem tudunk együttérzést mutatni azokkal a nőkkel, akik ostoba módon elfogadták az ördög táncra felhívását, de ettől még elítélhetjük és utálhatjuk az ördögöt is.

Álszent bullshit, egy átlagos kis geci felkapaszkodott, megkúrt pár nőt és most lezuhant, milyen ördögöt dramatizáltok? komolyan? nem elég a metoos faszság, még ti is démonizáltok?

Mennyire szomorú, hogy az ilyen degenerált, torz lelkűek, mint Weinstein, alakították a kultúránkat az elmúlt 30 évben

Baszki, rájöttem, hogy degenerált is vagyok, meg torz lelkű is, tényleg kiderül, hogy magam vagyok Weinstein:) , ja mégsem, én nem alakítottam a kultúránkat 30-éve….

– ezalatt kultúránk legjobb nőit kurvává transzformálva.

Mostmár tényleg elmentem bőgve-hányni…….

Fornesh
Olvasó
Fornesh

Ismét jól szórakoztam irományodon, nem ok nélkül kapsz tőlem mindig egy pluszt. Többször nem értek veled egyet, de nem is vagyok biztos, hogy saját véleményed írod, inkább egyfajta sarkalatos, indulatos, nyers és kissé elfogult analízist a témákkal kapcsolatban, amibe persze bele lehet kötni és támadni, de személy szerint olyan érzést kelt bennem, mintha egy különleges véleményt írnál le, amit mára már senkinek se szabad kimondania, se leírnia.

Remélem visszatér a régebbi lendületed, ami úgy érzem eltűnt, mikor egy hosszabb “eszmecsere” során letorkoltak rajtad.

Témához nem akarok hozzászólni, maradok passzív státuszban és csak olvasom a cikkeket és hsz-eket. Remélem ez az első és egyben utolsó hozzászólásom.

Dan, külön köszönet a fordításért, jó látni több nézőpontból is, ki hogy látja ezt az eseményt. Üdvözlettel: a férfihang egy nagyon régi olvasója.

Koriander
Olvasó
Koriander

a manóba. Lediszeltelek pedig felfele akartam!
2 pluszos a számlálód.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Kurva Freud:)

Koriander
Olvasó
Koriander

inkább a telefonom :( ez az első hosszúd, amit elolvastam és egyetértek.
A degenerált kultúrához még írok, mert a felsorolt filmek nagyon jók és semmi goj-zsidó izé nincs benne,
hanem pont azt a patriarchális álszent körüményességet/ eretnekséget rendszerkritizálja, amit a nyugati kereszténység még Mózesnél is zsidóbbra dogmatizált.

sRPd
Olvasó
sRPd

“semmi goj-zsidó izé nincs benne,
hanem pont azt a patriarchális álszent körüményességet/ eretnekséget rendszerkritizálja, amit a nyugati kereszténység még Mózesnél is zsidóbbra dogmatizált.”

Még a végén meggyőztök, hogy bennem van a hiba, a filmjei értékesek, “Weinstein nyugati értékek elleni gyűlöletét” nyomokban sem lehet felfedezni és utólag meg kéne néznem ezt a sok mocskot, amit filmnek mondanak.

Egyébként is, mi az a “patriarchális álszent körüményességet/ eretnekséget “?

hunbagira
Újságíró

Már hogyne lenne a gój-zsidó izé. Amikor abba a nigger “igazságosztó” halomra öli a fehér árjákat (lehetőleg szőkéket szóval árjaárja) Majd, ha büdös zsidótól mutatsz egy fordított témájú filmet. Ne nagyon keresd sok hűhó lesz a semmiért.

hunbagira
Újságíró

Az meg, hogy egy zsidrákpatkány a (nigger)rabszolgaságról készít bosszúfilmet az tényleg bibsi farizeusság és pofátlanság csimborasszója. A rabszolgakereskedelem a keresztény területeken teljes zsidómonopólium volt az iszlám világban is uralták a piacot.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Csak vicceltem:)

orenisi
Olvasó
orenisi

Az eredeti cikk a te hozzászólásoddal együt alkot egészet. Az eredeti jól rávilágít a problémára, viszont túlmoralizálja, eltúlozza egyes dolgok jelentősségét, a nőket pedig végül szerencsétlen áldozatoknak állítja be.
Valójában pedig csupán annyi történt, hogy néhány (na jó: sok) nem túl okos, nem túl szép, nem túl tehetséges nő úgy gondolta, hogy még bölcsésznek is túl hülyék, ezért inkább színészettel próbál viszonylag könnyed és jó megélhetést, státuszt biztosítani magának a hátralevő évekre. Tehetségük és/vagy türelmük nem lévén két út állt előttük: vagy a nem igazán vonzó Winstein blankolt farkát szopják fényesre, vagy Woodman papával (vagy valamelyik kollégájával) kúratják magukat seggbe. Miután ribancok, ezért idáig mindegy lett volna, a casting kb. ugyanaz. Mindkét útnak megvan a maga előnye és hátránya, de ők ezt választották. Ezután kicsit többet kellett használni a szájukat másra is, meg szerepeket kellett tanulni, és a dugás nem a kamerák előtt történt, hanem mögött. Csakhogy egyszer csak kipattant a botrány, és szembesítették a sok buta ribancot azzal, hogy ők buta ribancok, akik Weinstein papa rücskös répáján tudtak csak eljutni a csúcsra (vagy a csúcs közelébe, nem tudom…). Ez meglehetősen szégyenletes, nem csak rájuk-, hanem az egész női nemre nézve, ezért megindult a lejáratókampány, meg a nyilatkozatháború szintén nem csak Weinsteinnel (és hasonszőrű társaival) szemben, hanem nagyjából általában a férfiakkal szemben, akiknek, valjuk be, igen ritkán van szükségük egy nőre ahhoz, hogy elérjék azt amit az élettől szeretnének. Kivéve a dugást, de az nem életcél. Általában.

Ilyen értelemben a pornóiparban dolgozó “hölgyek” sokkal tisztességesebbek, mert nem jelentik fel szexuális zaklatással a producerüket. Lehet persze, hogy ha megtennék, akkor kiröhögnék őket minden fórumon. Legalábbis ma még, de ki tudja mit hoz a holnap, ha a világ ebbe az irányba megy tovább…

Reszet Elek
Újságíró

Ne gondold, hogy a pornóiparban korrektebbek lennének. Az esetek nagyobbik részében ez a zaklatás és nemi erőszakolósdi csak eszköz bármilyen nő kezében.

https://broadly.vice.com/en_us/article/jpyzp8/james-deen-accused-of-rape-and-assault-by-six-women

https://www.thesun.co.uk/news/4824111/james-deen-ron-jeremy-sex-assault-weinstein/

https://splinternews.com/james-deen-accused-of-rape-by-ex-stoya-1793853235

herceg
Olvasó
herceg

A kedvencem az a hölgy volt, akit James Deen úúúgy, de úúúgy megerőszakolt felvétel közben!, hogy utána már csak akkor volt hajlandó vele dolgozni, ha a saját (a hölgy) rendezője is ott volt.

orenisi
Olvasó
orenisi

És valóban. Az ember már a pornós ribancokban sem bízhat. Ezek alapján az utolsó bekezdést visszaszívom. :)
Bár elgondokodtató, hogy az ilyen retkeket ez után ki veszi komolyan.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Olvassátok már el a cikkeket. Arról szólnak, hogy hiába használták a megbeszélt safe wordöt, nem hagyta abba, tehát durván átlépte a határt, márpedig az onnantól erőszak. Eléggé bedurvulhatott, ha az túlment az amúgy sem lájtos, pornós reszelésen, komoly sérüléseket lehet ezzel okozni, úgyhogy én ezt a faszt nem védeném. Prostizzon inkább, de ha pornót forgat, akkor tartsa a megbeszélt határokat.
Egyébként az ilyen húzásért fizessen is, hiszen nagy kárt okoz, és emiatt a nő szív (gyakran anyagilag is, hiszen amíg meg nem gyógyul, nem tud dolgozni), szóval a minimum, hogy szarrá perelik, privátban meg ki kell verni pár fogát, hogy végre az agyába vésődjön, hogy a szabályokat be kell tartani.

Naooo
Olvasó
Naooo

Jah, amelyik nő nem tartja be a szabályokat, hogy a nőnek a konyhában a helye, annak ki kell verni pár fogát.

Chump
Olvasó
Chump

Építő jelleggel írom, de a fordítás több helyen magyartalanra sikeredett. Pl.:

  • „Gratulálok, nektek, öt hölgynek már nem kell úgy csinálnotok, mintha vonzana titeket Harvey Weinstein”

Ehelyett ezt írtam volna: “Gratulálok ennek az öt hölgynek! Már nem kell úgy tennetek, mintha vonzódnátok Harvey Weinsteinhez.”

  • Weinstein egy feminista, Hillary Clinton kiemelt választási támogatója, (…)

Itt elegendő lett volna annyit írni: Weinstein feminista. Felesleges leírni, hogy “egy feminista”.

Szerintem az Oscar-díjat is legfeljebb gúnyosan szokták Oszkárnak nevezni, de helytelen így leírni.

 

gpetersz
Olvasó
gpetersz

+1

GoldLion
Újságíró

Mennyire felértékelődik azért már így utolag a Seth MacFarlanenek az a 2013-as beszólása…

herceg
Olvasó
herceg

Van még pár hasonló, pl. ez

-
Olvasó
-

Egy tartalmas, mély, az összefüggéset feltáró írás…

film mogul

tud lenni

Briffault’

Srácok, idáig tudtam olvasni.

sRPd
Olvasó
sRPd

Van +1 nyelvtannácink. Költői kérdés: Miért nem te fordítasz?

sRPd
Olvasó
sRPd

Szerintem jó cikk. Már olvastam eredetiben is. Így lefordítva még jobban érthető.

A TRP redditen még kiemeltek Weinsteinnel kapcsolatban egy másik összefüggést is. Nem lehet szembe menni a TRP-s igazságokkal: game és vonzalom nélkül nem működik a dolog. Sok szép nő lefeküdt vele, de attól ő még betabux maradt. Azt meg tudjuk, hogy milyen érzés egy nőnek bétának orgazmust játszani.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Sok szép nő lefeküdt vele, de attól ő még betabux maradt. Azt meg tudjuk, hogy milyen érzés egy nőnek bétának orgazmust játszani.

Ott a pont!

 

Balton
Olvasó
Balton

Az mindegy hogy játszották e vagy nem, akkor is szétk…rta őket.

Ezt max a leánykák mondják maguknak miközben folyik le a combjukon az anyag, hogy megérte a hírnévért meg különben se élveztem.

sRPd
Olvasó
sRPd

“Az mindegy hogy játszották e vagy nem, akkor is szétk…rta őket.”

Weinstein is azt gondolta, hogy mindegy, de a végeredmény mást mutat. Ha jól nézne ki és a nők még mindig vonzódnának hozzá, akkor fel sem merülne, hogy ők ezt erőszaknak élték meg.

orenisi
Olvasó
orenisi

Mennyivel lett volna jobb Weinsteinnek, ha nemcsak szarul néz ki, de még nőket se kapott volna? A pénzét nem viheti a sírba magával. Így legalább a túlvilágon a kihagyot pinákat nem húzzák az orrára :)
Szerintem sokat mit nem adnának, ha az oscar gálán, mikor az aktuális színésznőcskének átadják a díjat, te a nézőtéren ülve, mosolyogva, jóízűen vakargatnád a tökeidet. Ez is megvolt :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Nőket nem is kapott, csak ordasringyókat.

orenisi
Olvasó
orenisi

Van elég pénze, hogy étteremben kajáljon, vagy házhoz rendelje a pizzát. :)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Úgy tűnik, egy randa pasi lehet akármilyen gazdag és befolyásos, sosem lesz belőle alfa, csak pinát kaphat ideig-óráig, amíg megéri széttenni neki. Az alfaság ott kezdődik, hogy jól néz ki.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Öööö… Nem feltétlenül. Végül is csak az összes cikk szól erről.

orenisi
Olvasó
orenisi

Lehet, hogy valamit félreértelmeztem, de szerintem alapvetően/részben igaza van Serialnak. Alfa az, aki az anyagi és társadalmi helyzetétől függetlenül (szinte) bármelyik nőt megkaphatja. Ezt alapvetően a női ösztön határozza meg, hogy olyan gyereket szeretne, aki az ilyen alfa génjeit örökli. A legfontosabb a kinézet, aztán a viselkedés, és sajnos legkevésbé lényeges az értelmi színvonal, pedig sokszor a szellemi leárnyékoltság is örökölhető, de ez annyira nem fontos a nőknek. Az ilyen alfáktól szeretnének gyereket, habár manapság már ez másodlagos, ezért marad a dugás.
A Weinstein féle gazdag és/vagy befolyásos palik nem alfák. Csak addig kellenek a nőnek, amíg gazdagok és befolyásosak. Az ilyen mellett az anyagi biztonságot keresik maguknak és esetleg a mástól (pl. egy alfától) született gyereküknek.
Vajna Timi tényleg olyan gyereket szeretne mint Andy? Vagy mennyi idő alatt hagyná ott Timike, ha mondjuk az uraság elvesztené minden pénzét?

DennisVT
Újságíró

“Az ilyen alfáktól szeretnének gyereket”

Mármint ösztönszinten. Tudatosan azért itt még nem tartunk. Tudatos szinten azért az anyagilag stabil, megbízható normális apákat keresik. Épp csak ritkábban vonzódnak hozzájuk.

Szerintem nagyon nagyon nagyon kevés az a nő, aki tudatosan végiggondolja, és tisztában van az alpha fux beta bux dualitással, és tudatosan ezt is akarja megvalósítani.

DennisVT
Újságíró

“Alfa az, aki az anyagi és társadalmi helyzetétől függetlenül (szinte) bármelyik nőt megkaphatja.”

Alapvetően nekem is ez tetszik, annyit variálnék csak, hogy nem bármelyik nőt – mert olyan nincs -, hanem “csak” elég sokat. :)

És most természetesen csak szexről beszélünk.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Alfa az, aki az anyagi és társadalmi helyzetétől függetlenül (szinte) bármelyik nőt megkaphatja.”

Kurvapecér az, aki sokat lopott és felnyalta magát szégyenlétrán.

common man
Olvasó
common man

Azt hittem legalább te olvasol szakirodalmat.                                                                                                http://www.she.hu/nofilter/20171120-alfahim-elmelet-megdolt-legenda-mitosz-gyorfi-andras.html

Balton
Olvasó
Balton

Az alázat, empátia, mások segítése, becsület, tisztesség, kitartás, erőfeszítés. – baz..meg ledifinálja nekünk ide az alfa tulajdonságokat, ez nemnormális.

Reszet Elek
Újságíró

Gondolom a leírt szavak száma és nem a szöveg minősége alapján fizetik. KÍváncsi lenék hogy legalább fintorgott-e amikor leírta.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem unjátok még ezt az alsórendű féregpofájút?

Koriander
Olvasó
Koriander

ez most ilyen entartete kunst cucc.

hunbagira
Újságíró

Én már nagyon. Ahogy az egész témát.

orenisi
Olvasó
orenisi

De, már kibaszottul. Ez az eset viszont olyan, mint egy gennyes kelés, amelyik már évek óta lappang a szervezetben, már sokat figyelmeztettek rá, de aztán egyszer csak hirtelen kifakadt és a mocskát szinte mindenkire (a nyugati világban) ráfröcskölte.
Azt is mondhatnám, hogy a férfihang egész mondanivalójának egyfajta kicsúcsosodása ez az eset meg a hozadéka.

abrek
Olvasó
abrek

Az ókori görög színházakban a női szerepeket is férfi színészek játszották. Szereposztó dívány nyilván akkor is volt… :)

sRPd
Olvasó
sRPd

Pontosabban férfi rabszolgák.Ők meg azt tették, amit a gazdájuk mondott.

abrek
Olvasó
abrek

Ja, akárcsak ma!

Gejza
Olvasó
Gejza
“. Mennyire szomorú, hogy az ilyen degenerált, torz lelkűek, mint Weinstein, alakították a kultúránkat az elmúlt 30 évben – ezalatt kultúránk legjobb nőit kurvává transzformálva.”Ehhez két ember kell.

Ne mentegessük már a felelősség alól ezen nőket.
Ha olyan lenne a társadalom, hogy férfiként nyugodtan erőszakolhatunk nőket, akkor azt mondom, hogy nem, mert nem fér bele az értékrendemben,
Mint ahogyan azért nem verem meg a gyengébbet, a kiszolgáltatottat, mert tartok az esetleges büntetéstől, hanem mert idegen tőlem az a fajta viselkedés.
Stb-stb…
Ezek a nők választhattak és választottak.
Kurváknak álltak, ennyi.
Nem telik többre a jellemüknél, ők ennyire primitívek.
Nem kell mentegetni őket.
Szerkesztve:
Na, most kezdtem a hsz-em után olvasni a többiek hozzászólását, látom, másnak is problémás volt ez a kijelentés és ugyan azon gondolatokat fogalmazták meg mások is, amik bennem is szinte szó szerint megfogalmazódtak.
orenisi
Olvasó
orenisi

Hát nem tudod, hogy a nők mindig áldozatok? Ők önálló akarat nélküli lények. A dogokat nem ők irányítják, nem ők formálják, minden csak úgy megtörténik velük.
Ha így van, akkor viszont nem szabad hagyni, hogy bármiféle fontos dologba is beleszólásuk, pláne döntési joguk legyen.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Tetszik-nem tetszik, ez az ironikusnak szánt kijelentés valójában sok esetben nincs is messze a valóságtól. A gyerek is mindig azt hiszi, hogy a felnőttek a hülyék és ő majd mindent jobban tud.

Tina74
Olvasó
Tina74

Elképesztően undorító ez a pali… Egyszerűen nem értem azokat a nőket, akik egy ilyennel le tudnak feküdni, és a ki tudja milyen perverzióit kielégíteni csak a karrierjük érdekében. Mert hogy csak azért tették, az biztos…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

atfps15ceaiicgj.jpg

Hunn
Újságíró

A Weinstein-botrány és a #metoo  legfőbb tanulsága az, hogy igenis le kell győzni az “approach anxiety”-t, bátran csajozni kell és fizikailag eszkalálni! Mert az már mégiscsak tűrhetetlen, hogy ezek a feminista, zsidó projektek azt váltják ki fiatal (és kevésbé fiatal férfiak) tömegeiből, hogy egyre kevésbé mernek a nőknél kezdeményezni. Ez tűrhetetlen, ez elfogadhatatlan, ezt egyszerűen nem hagyhatjuk!

Gejza
Olvasó
Gejza

Igen, a propaganda vonat robog tovább a férfi és a nő közötti kapcsolatok szétveréséért.

De én meg azt a szemléletet is vallom ezzel kapcsolatban, hogy amelyik nő ekkora sötétség, hogy ha mantrázzák neki a tévében, hogy miért érdemes a férfit mocsoknak tartani, hogy nyugodtan gázoljon keresztül rajta a céljaiért, az önös érdekeiért, nos, azon nő társadalom, amely ennyire ösztönlény, amely nem rendelkezik egy egészséges jellemmel úgy, hogy ezt körberöhögi és látja az embert, a társat a férfiben a mindennapi életben, nos, ezen nőkből, ezen női társadalomból én személy szerint köszönöm szépen nem kérek inkább, élem a békés életemet egyedül inkább…… és néha kiadom magamból a tehetetlenséget és a keserűséget ilyen platformokon,… :)

Ijk
Olvasó
Ijk

Fenét, semmit nem változtat a csajozási szokásokon ez az egész #meetoo balhé. Aki gátlástalanul nyomult továbbra is úgy fog, aki odament kezdeményezni az továbbra is odamegy, aki meg összefosta magát hogy oda kell menni egy lányhoz az egy újabb önigazolást talált hogy miért nem.

common man
Olvasó
common man

És mi van a még kialakulatlan fiatalokkal akiket még inkább megtéveszt ez a hülyeség akik most kezdenének és azt hiszik akkor lesznek jók ha eszerint cselekednek.Vagy aki már felnőtt, épp összeszedte volna magát és most jött ez.Mi itt foglalkozunk ezzel meg az ellenkező oldal is de azt lenne jó tudni , hogy az átlagemberre mekkora hatással van ez az egész úgy lehetne valósabb következtetéseket levonni.

Ijk
Olvasó
Ijk

Nincs semmilyen hatással, vagy teljesen minimális elhanyagolható.

Nem tudok férfiakat megmenteni ha alkalmatlanok, olyan soha nem lesz hogy majd férfiak nőhöz jutnak zéró kockázatvállalással. Mindig is volt és lesz is kockázat, csak éppen maga a kockázat más és más. Ezeket a kockázatokat bevállalni, elfogadni attól vagyunk férfiak. Ha már nem merünk kockáztatni, másra akarjuk tolni a felelősséget akkor megszűntünk férfinak lenni.

Női oldalról meg ugye nem hiszi itt bárki is azt hogy majd a pár százaléknyi feminista mag selejtet leszámítva bármelyik nőt is megakadályozza ez hogy ha faszhoz akar jutni. Ugyanúgy megy minden tovább, ugyanúgy az emberek többsége össze-vissza kefél saját értékének megfelelő minőségű és mennyiségű partnerrel, a maradék selejt aki képtelen szexhez jutni meg majd bemagyarázza ezzel is magának.

Egy hormonokkal túlfűtött fiatalt hidegen hagyja ez az egész.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Egyetértek.

gpetersz
Olvasó
gpetersz
lady
Olvasó
lady

A filmvilàg sosem az erkölcsösségéről volt híres. Most meg női vezetést akarnak . Eddig se szerettem az amerikai romantikànak àlcázott hisztizős sipàkolós filmeket.

A médiàból amúgy is ömlik a mocsok . Dehogynem hatàssal van a fiatalokra. Nem a szülők a példaképek hanem valamelyik botrànyos celeb azt kell követni. A szülők nagyszülők elavultak nem trendik nem értik a mai módit nem akarnak úgy élni mint ők. Olyannak kell lenni mint a sztàrok figyelemfelkeltőnek bàrmi àron legyen az egy alja viselkedés vagy a kultúra megtaposàsa is.

filmcom
Olvasó
filmcom

Igen.. A cikk valahol azt “mondja ki” hogy “MINDKÉT NEM MEGÉRI A PÉNZÉT”… És tényleg ez az igazság…!!

Mindkét nem “evolúciós ösztöne” valahol taszító a másik nem számára…!! A Férfi “kényszeres magszórása”, és a Nő “fészekrakó ösztöne”  …ugyebár…!! :))

A férfi ösztönét a “jó nő” korbácsolja fel…

A nő ösztönét a “perspektivikus férfi”…(és az ilyen férfi nyomulása is “könnyebben viselhető”…ugyebár…::) )

A Weinstein féle emberek gyakorlatilag “elintézik”, hogy egy hatalom nélküli férfi nem lesz más mint egy “élőlény” a nők szemében, aki csak “jobb híján” kell a nőnek…(aztán “ketyeg a bomba” az ilyen kapcsolatban persze)

A férfi egy “nyomorult magányos élőlény” ebben a pénz- hatalom-, és hierarchia vezérelt világban..!!!!!

 

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Bréking nyúz:)

http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/11/24/es_arra_gondolt_mar_hogy_csipkerozsika_a_molesztalas_nepszerusitese/

És ha a kedves anyuka azt is tudná, hogy eredetileg nem csók volt az az “ébresztő”……….

common man
Olvasó
common man

Buta, nagyhangú,műveletlen,józan ésszel nem rendelkező.Ezek jutottak róluk eszembe (az anyukáról és az újságíróról)               Hozzáértőbb vélemény a 148. oldaltól.    https://docs.google.com/file/d/0Byj0eI6M7YAvYmJYRDlSbHFab28/edit?pli=1

T_T
Olvasó
T_T

Én sajnálom Weinsteint is, meg nem is. Biztos jó nagy bunkó volt más férfiakkal, de szerintem senki olyat nem dugott meg, aki nem bólintott rá.

Én azért nem kedvelem, hogy nem védi meg magát. Nem ad ki nyilatkozatot, nem kurvázza le a nőket, nem beszél őszintén. Szerintem ő maga is elhiszi, amivel vádolják. Még ez a cikk is jobban kiáll Weinstein mellett, mint ő saját magáért. Ami egy vicc…

“megtestesíti azt a nőcsábászt, akivel férfiként – akár észreveszed, akár nem – versenyzünk a randi piacon.”

Ez nem igaz. Ugyanis engem nem érdekelnek az olyan nők, akik ezzel elmennek. Mások az igényeim.

“határtalan lehetőségeket teremteni a hozzá hasonlóknak és elvenni a lehetőségeket az olyan férfiaktól, mint te vagy én.”
Ezeket dughatja. Kb annyi esélyem lenne, hogy megkapjam a ribijeit, mint hogy egy narkós topmodell bevállalja nekem. Megint másoknak, meg én kellek. Ennyi. Ha valaki olyan hülye, hogy csak azért nem szedi össze magát a csajozáshoz, mert Weinstein az volt, aki, az megérdemli, hogy pornófüggő szűzként halljon meg.

 

“A valódi ok, amiért Weinstein egy seggfej”
Max az, ha nagyképű bunkó volt azokkal, akik lógó orral bámulták őt. A Clintonos sztori érdeles. lehet, hogy már egy ideje bűntudata volt a dolgok miatt. Az megmagyarázza, hogy miért nem áll ki önmagáért. Vagy ami valószínűbb: félt, hogy ha Clintonos kerül hatalomra, akkor ezek a ribik ezt teszik vele. Így viszont hitelteleníthette volna a vádakat. Elvégre,a hogy a cikk is írja: nem most kezdődött.
VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Azért vannak józan vélemények is (szerencsére) :

https://uk.yahoo.com/movies/angela-lansbury-says-women-must-070535115.html

xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nopasztmek…..

“Elmondta, hogy a hatvanas években teljesen általános volt, hogy a színházi rendezők színésznőktől kapnak fotókat, és ezek egy részén szerepelt az a szöveg, hogy DRR – Directors right respected, ami azt jelenti, hogy tiszteli a rendező jogait, amit McKellen szerint azt jelezte egyértelműen, hogy ha a színésznő megkapja a szerepet, akkor hajlandó szexelni a rendezővel. Elmondása szerint ez mindennapi volt.”

https://index.hu/kultur/cinematrix/2017/12/19/ian_mckellen_velemeny_szexualis_zaklatas/

Gondolom, hogy azóta nincs ilyen, ………

xcsakx
Olvasó
xcsakx

https://index.hu/kultur/cinematrix/2017/12/20/utcai_plakatokon_alazzak_meryl_streepet_a_zaklatasok_miatt/

A “forradalom felfalja gyerekeit”, egy újabb feminista “élharcosra” (is:) borogatják a bilit, hajrá:)

xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx

 

Érdekes, hogy mindig a harmad/negyedrangú (vagy az alatti – kurva – ) celebek verik a blattot metoo ügyben……:

Tither-Kaplan azt is mondta, a hatalommal való visszaélést érezte, azt, hogy kihasználják a nem celeb nőket, és azt éreztették velük, hogy bármikor lecserélhetők.

Ez még hagyján, de ez:

Egy másik színésznő, Violet Paley felidézte, hogy már kölcsönös megegyezéssel együtt jártak Francóval,amikor a színész egy alkalommal orális szexre kényszerítette a kocsijában.WTF?

Mint mondta, megtette, amit Franco kívánt, mert nem akarta, hogy megutálja őt a színész, és viszonyuk is folytatódott, de az autóban történtek számára egészen más értelműek voltak.

Mi a jó büdös lófasz van bazdmeg?????????????????

http://www.origo.hu/filmklub/20180112-james-franco-szexjelent-kozben-levette-kolleganoirol-a-muanyag-vedoboritot.html

Szerk:

Lassan örülni kell annak, hogy a megszívatott Mike Tysont nem akasztották fel a “vádak” után azonnal és megúszta pár évvel….

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ezt olvastam ma korábban,ezen a cikken én is halálra röhögtem magam (jó,ha férfi lennék biztos nem csak röhögnék),de ez tényleg ultra gáz már…

xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx
Reszet Elek
Újságíró

Ez baromi jó felvétel. Érdemes megnézni. Amíg a nő sikert remél, addig “kifizeti” Weinsteint a testével, engedi tapizni magát, találkozót beszél le, elmegy vele szobára (mert a közös helységek ugye nem a szobaszinteken vannak). De persze egész véletlenül felveszi az egész tárgyalást is. Ha lett volna a megbeszélésből valami, a kefélés is csak a fizetés, az üzlet része lett volna. Így viszont természetesen erőszak.
Megjegyzem a “zaklatott” nő normális testméretekkel bír, míg a feljelentő már egy szárazföldi bálna. Így vegyél el “modern” nőt. Eltelik néhány év és egy boldogtalan zsírdisznó mellett ébredsz…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

“Ilyen ez a filmes szakma……”

Amikor a ribancok utólag “újraértékelik”, hogy ők tulajdonképpen nem is kurvák, hanem őket “megerőszakolták”……..

“…azzal kezdődik, hogy az egyik nő, Erika Rosenbaum arról beszél, hányszor és hányszor hallotta a történeteket egyszerű, hétköznapi amerikai lányokról, akik fogták a cókmókjukat, nekivágtak Hollywoodnak, és tényleg megcsinálták a szerencséjüket, mert valaki felfedezte őket.”


” Hogy Weinstein olyanokat támadott meg, akik tényleg mindent tőle remélhettek, ráadásul jogosan: az egész addigi életük megváltozását, a sikert, a karriert, kapcsolatokat, munkafelkéréseket.
Hogy a férfiak által uralt filmiparban ezek után persze az a pletyka terjedt el, hogy ezek a nők azok, akik le akartak feküdni Weinsteinnel a jobb munkákért cserébe, amiben, mondták ők, végül is nincs semmi rendkívüli.
Hogy ez a pletyka aztán még jobban megkönnyítette Weinstein dolgát, mert emiatt még inkább félrenézett mindenki, még kevésbé tette fel bárki is a kérdést, hogy ugyan miért jönnek ki zokogó nők rendre Weinstein lakosztályából.”

https://index.hu/kultur/cinematrix/2019/10/02/untouchable_kritika_dokumentumfilm_harvey_weinstein_szexualis_zaklatas/

Gejza
Olvasó
Gejza

A “szegény, megtört áldozatok” egyike, ahogy ma is traumában éli napjait:

https://velvet.hu/gumicukor/2019/10/17/rose_mcgowan_galeria/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

“De ami ennél is jobban érdekelheti önt, hogy úgy tűnik, a ruha alá nem vett fel semmit, a kötött ruha apró lyukacskáin keresztül pedig látni lehet a színésznő mellbimbóját.”

Olyan érdekes, ezek a zaklatott és megalázott nők utána valamiért mindig a szexualitásukat tudják csak előtérbe tolni folyamatosan.
Annyira megtörtek és elkeseredettek….

common man
Olvasó
common man
xcsakx
Olvasó
xcsakx
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Meg kell hagyni, tökös ez a nő:

“A csapatát meglepetésre Donna Rotunno, Illinois állam egykori ügyésze vezeti, akit “buldog” becenévvel illettek azok, akiket már védőügyvédként felmentetett különböző szexuális jellegű vádak alól. Nyíltan szembe megy minden ma divatos vagy trendi hullámmal, nem hisz a #metoo mozgalomban, és évek óta nyíltan vallja, hogy a nők felelősek a választásaikért és tetteikért, azaz ha valaki olyan helyzetbe hozza magát, amiben számára kényelmetlen dolgok történhetnek és abból nem igyekszik kiszállni minden erejével, akkor magára vessen. A Weinstein elleni vádakról azt mondja, mindegyik valótlan. Álláspontja szerint, aki Hollywoodban akar karriert magának, és a testét bocsátja áruba, annak viselnie kell a következményeket.”

Teljes cikk, az össze felsorolt metoo-s ribanccal:

https://index.hu/kultur/media/2020/02/21/harvey_weinstein_per_eskudtszek_nemi_eroszak_jessica_mann_metoo/