A Férfihang Civil Társaság aktivistái idén is megtartották szokásos férfinapi “kiállásukat”. Jól tudhatjuk, hogy lehetőségeink korlátosak; ezeknek a kis utcai rendezvényeknek a társadalomelérő funkciója minimális. Célunk nem is a világ azonnali megváltása, sokkal inkább az utcán karnyújtásnyira elérhető emberek megszólítása. Szókratész módszerét követve egy közös, alkalmi gondolkodási kísérletre hívjuk őket és ezen keresztül is képet kaphatunk az utca emberének gondolkodásáról. Az “utcafórumok” során elkészített és a Férfihang.hu-n közreadott interjúk már többek okulását is szolgálhatják, további párbeszédekre is lehetőséget teremthetnek.
A Budapesten a Deák Ferenc térnél villámcsődület jelleggel megtartott rendezvényt Toplak Zoltán, mentálhigiénés szakember, a Férfihang Civil Társaság alelnöke szervezte, az interjúkat Hámori Bence, a Férfihang civil riportere és az Alchimist művészcsoport tagja készítette és szerkesztette. Köszönjük minden megszólalónak a közreműködést!
Számos beszélgetés egyetlen prototípus mentén bonyolódott – ezeket nem szerkesztettük be a cikkbe ágyazott végleges anyagba -, sokan egyszerűen csak nevetéssel reagáltak a férfinap hírére. Az jó lenne, ha egyszerűen csak örülnének, de mégis, mi olyan mulatságos ezen? Talán az hogy: “Lám, ezek a ravasz, telhetetlen férfiak a >>minden nap férfinap<< mellé még egy külön ünnepet is kikönyököltek maguknak!” – Mondhatni, afféle cinkos összenevetés, összekacsintás ez a szervezőkkel. A nőktől is. “Szemesnek áll a világ” – mondják szavak nélkül.
Sajnos kimondhatjuk, hogy a nők egy jelentős részének fogalma sincs róla, mit jelent férfiként élni. De sokan még férfiként is azt gondolják, hogy csak nekik nehéz, amúgy általában a férfiak számára minden nap örömünnep és Kánaán. Elmondható, hogy sok év munkájára lesz szükség ahhoz, hogy ezeket a köztudatban élő téves sztereotípiákat valóságosabb képekre cserélhessük. Sokat kell még beszélgetni a férfiak egyéni és társadalmi problémáiról és jogos társadalmi igényeiről.
szuper hogy kiálltatok, de az vhol nagyon zizé hogy vki ne tudja hogy mi az ENSZ és az UNICEF között a különbség, ok nem annyira gáz mint a balneológiát bálnakutatásnak hinni , de azért nem ártana tudni.
Igen, köszönjük az észrevételt, ez egy baki volt, amit nehéz lett volna kivágni.
Utólag a feliratozásnál zárójelben korrigálva lett a tévedés, de valamiért eddig hiányos volt a felirat, vagy meg sem jelent (legalábbis nálam).
Ha minden igaz, mostanra orvosolva lett a probléma.
nincs akkora nagy baj, de ha legközelebb ilyesmi akció van kèrjètek meg Huffnágelt, hogy segįtsen a felkészülésben. Instant válaszok kellenek, nem improvizáció.
“Instant válaszok kellenek, nem improvizáció.”
Mire gondolsz? Nekünk legyenek előre bekészített reagálásaink, mások kérdéseit kiiktató válaszaink?
egy kicsit több tudatosságot.
pl. thomas oaster ötlete volt eredetileg
https://www.avoiceformen.com/mens-rights/resistance-to-international-mens-day/
vagy warren farrell klasszikusa:
https://www.amazon.de/Myth-Male-Power-Why-Disposable/dp/0671793497/ref=sr_1_1?s=books-intl-de&ie=UTF8&qid=1512238820&sr=1-1&keywords=warren+farrell
pont úgy kéne viselkednetek, mint az utcai térítôknek, akik pontosan tudják, hogy egy egy kérdéshez hol van a megfelelô bibliai passzus.
Ámen!
hű, akkor most egyetértesz?
Egyértelmű! Miért vagy meglepődve? Van amikor nem tévedsz és még jól is mondod.
https://www.youtube.com/watch?v=Ic58BE83xtw
Танцуй, Россия, и плачь, Европа,
А у меня самая, самая, самая красивая опа.
:D
ezt vmi seggfétis oldalakon találod?
Segg, mint hátsó fertály vagy mint idióta?
Ja az opa miatt írod?
igen, az opa miatt, azt hittem érted is, hogy mit linkelsz :D
“táncolj oroszo., sírj európa, nekem van a legszebb (p)opóm” a refrén, asszem sikerûlt megtalálnod a év legentellektüelebb dalát.
Itt van jobb minőségben hogy teljes mértékben ki tudd élvezni: https://www.youtube.com/watch?v=EAN98OJlnIQ
Nekem már a szöveg eleje is elég volt hogy linkeljem. Ha már a metált nem bírod kapsz mást…
amit linkeltèl elèg fos klip, ez sokkal jobb:
https://www.youtube.com/watch?v=YAgEe_xpX_8
az én fiatalságom ez: srácok adidasban mi meg csiniben…naívak.
https://www.youtube.com/watch?v=HuSf1UcFRq0
Szóval
папа элэк давай, давай :)
https://youtube.com/watch?v=45re9YPPYmM
Az én verzióm hangminősége messze jobb, zenénél nem a kép a lényeg.
Serebronál miért kockázták ki a fekete démon ágyékát? Csak felhívják rá a figyelmet.
Ez jobb: https://www.youtube.com/watch?v=KFDSEghxa5g
Elek, szerintem azért, mert az nem “lágyék”, (és még csak nem is “опа”), hanem egy “csúnya”, buja pina. ;) Amúgy meg persze, műbalhé a kikockázás, hogy méginkább felhívják a figyelmet rá…
Koriander, szerintem időre és kis türelemre van csak szükség, hiszen abszolút fejlődőképes társulatról van szó. Senki sem született száguldó (aktivista) riporternek, de van akiből az lehet… és szerintem Bence az az eset.
(Egyébként szörnyű vagyok… Mi ez, hogy a férfimozgalmi sorskérdéseket beelőzhette egy pina? :)
A saját felkészültségemet én is keveslem, és kénytelen vagyok elővenni az angolom, és külföldi (főleg amerikai) íróktól olvasni, mert itthon szinte zéró, ami tudás van. A Férfihatalom mítoszát pl. megvettem, és most dolgozom fel, kis közreadásokkal a fészbúkon. Eszméletlen hiányt pótolnak. Bárcsak lehetnék annyira felkészült férfiügyben, mint pl. Nógrádi György biztonságpolitikában. Az én IQ – m és szorgalmam sehol sincs az övéhez képest, de igazad van, ismerni kell a felmerülő kérdéseket, és a válaszokat is rá. Kész panelekkel kell dolgozni, akkor akár vitaműsorokba is elmehetünk. Úgy érzem, valami számomra nagyon fontosra hívtad fel a figyelmem: tanulni, felkészülni.
Köszönöm.
A maximalista felkészültségről szóló gondolat azért nem egy új intelem… ;)
Meg kell érni mindenre, Alter, meg kell érni. :-)
Red Pill movie megvolt? Mert abban annyi kész panelt kapsz, hogy ihaj! Engem már egyetlen mangina/blue pill/feminista/genderista érveléssel nem tudnak sarokba szorítani, mindenre megvan a konkrét, elsöprő érvelés. Mondjuk rendszeresen követek egyéb forrásokat is.
Kétszer. Valószínű még meg is lesz. Más forrásokkal együtt.
Nógrádi az, akit folyton sztárolnak a tévébe?
Nógrádi az, akit folyton sztárolnak a tévébe?
Az lesz az. Biztos vagyok benne kedves Naooo, hogy te is különösen a szívedbe fogod zárni majd Nógrádi urat annak tudatában, hogy a nagyapja, született Kellermann Sándor (aki a munkásmozgalomban vette fel a “Nógrádi” fedőnevet) annak idején először kommunista partizánként, majd szovjet egyenruhában gyilkolta a magyart a második világháború során, aztán Tömpe Andrással együtt szervezte a kommunista politikai rendőrséget (a Tömpe unokát, nem mellesleg, pedig hogy-hogy nem, a privatizációért felelős kormánybiztos pozíciójában találta anno rendszerváltás…). Mondjuk ebből következik, hogy belügyes kontaktjai biztosan vannak, és ráláthat a dolgokra. Attól azonban óvakodnék, hogy minden szavát készpénznek vegyem, illetve hogy elhiggyem elkötelezettségét a magyarság iránt…
Köszi a könyvajánlókat. Rákerestem Warren Farrel könyveire, és ezt találtam: :)
https://eszmetar.wordpress.com/2016/04/18/ferfijogi-aktivista-voltam-egy-ferfi-utja-a-nogyulolettol-a-feminizmusig/
Biztos volt már szó róla a Férfihangon, mert a kommentekben említve van. Egy update hozzá:
https://melmagazine.com/i-was-a-mens-rights-activist-2c248c37cfa2
Bár a megfélemlítés nem tetszik, akár feministákról, akár antifemistákról van szó, szerintem eléggé patológiás a fickó. Írja is, hogy klinikai depresszióval diagnosztizálták. Az ilyen bizonytalan személyiséget könnyű befolyásolni. Először a szélsőséges nőgyülöletet tette magáévá, majd átbillenve a másik szélsőségbe, férfihibáztató feminista lett. Valójában soha nem volt MRA csak ideológiának használta arra, hogy racionalizálja azokat a kirekesztettség, elutasítottság tapasztalatokat, ami nem a férfigyűlölet miatt volt, hanem a saját személyiségének szólt. Majd, hogy elnyerje az osztálytársai és az akadémikus körök szimpátiáját, átfordult, és elkezdte az antifeminizmust hibáztatni. Vagy valami ilyesmi, lehetne még elemezni. :)
Ami nekem a lényeg, hogy az MRA számomra nem a nők hibáztatásáról szól. Hanem a szabadságról, függetlenségről, arról, hogy ne a nők határozzák meg a gondolatvilágunkat. Ez az én MGTOW utam, amiben bőven van helye nőnek is, családnak is, gyereknek is. Mindenkinek, aki nem akarja rámerőszakolni a világnézetét, megmondani, hogy mit kéne csinálnom. A feministák meg pláne nem mondhatják meg! Ez a férfiút lényege számomra.
Nekem foglalmam sincs, hogy mi a különbség a kettő között (le is szarom, mindkettő a háttérhatalom fiókszervezete, nincs dolgom velük), és a balneológiára is rá kellett keresnem. Ezért nem szeretek okos nőkkel beszélgetni.
No de mi a helyzet az okos férfiakkal?
Amúgy a balneológia az a cetológia.
Az okos férfiakat ezek a hülyeségek nem érdeklik, érdekes dolgokról lehet beszélgetni velük.
Ezért nem szeretek okos nőkkel beszélgetni.”
én meg ezért lettem technos, ott a tucctucc miatt megmarad az illuzió.
Ezt két módon is lehet értelmezni…
az mindegy.
a lényeg, hogy okos, potens faszit hamarabb találsz diszkóban, mint egy entellektüelkedô romkocsmában.
azaza férfiasságát (szó szerint is) jobban kidomboríthatja a diszkó modern megfelelőjében ám a hangos tucctucc nem teszi lehetővé hogy kiderüljön okossága sokkal inkább okoskodás…
ez nem igaz.
egy ember intellektusát felmérheted abból is, hogy mennyire veszi komolyan magát.
A diszkó sokaknál ilyen maskarabál: úgy teszel mintha az lennél, de közben nem vagy se strici, se kurva csak szeretsz játszani és elég hamar kiderül, hogy amúgy egy teljesen normális ember van a túloldalon, aki lazul.
meg az is, ha vki tényleg ilyen bömbis ostoba strici (na az ilyenek elviselhetôségén segít a 60hz boost (fgtlnül hogy van bömbi vagy nincs).
Akkor járj inkább metál koncertre, ott a bömbis fuxos strigók nincsenek is jelen a srácok meg erősen lazulnak.
kicsiben: https://www.youtube.com/watch?v=D-ri7dPtqEw
és nagyban: https://www.youtube.com/watch?v=OhXOGJF63Q8
A legtöbb szarjankót és ócska kurvát meg a Balaton Soundon találni.
Nuszikám, én már nem keresgélek.
csak ismertettem a szempontokat.
a másik, hogy én mindig is imádtam kiöltözni éS a gyengém a jólfésült elegancia.
szóval tényleg soha semmi keresnivalóm nem lett volna egy metálkoncerten.
természetesen nem csukom ki, hogy nájszgáj legbelül ill. intelligens minden metálos, de nem az én világom.
jaja balaton sound, fitneszezz balázssal :P evil szmajli
http://index.hu/video/2017/07/03/pandi_fitness_vol1/
Bizonyos metálokra simán ki lehet öltözni.
Ez pl. gothic metal koncertre simán jó és senki se mondja hogy nem elegáns…
A romkocsmákban nincsen metál szóval alapban bukott a mutatvány.
belenéztem a linkekbe. o.em.ef.gé
itt a mézeskalácssütésben komolyan vettelek, de nem foglak. Soha.
Ez nem elegáns, hanem kurvás.
Ez már 1800-ban sem volt kurvás. Honnan jöttél? :)
a marsról. Naooo Tesla szupertitkos fattya, ha mérges akkor világít a feje meg gömbvillàmokat böfizik.
Tényleg mi a különbség a ez a kettő között? melyik fölöslégesebb a másiknál?
Meggyőződésem,hogy ugyan itt is nyúlnak le pénzeket,mint mindenütt ahol nagy pénzek vannak,de az a sok százezer/millió gyerek valószínűleg nem tartja őket feleslegesnek,akiknek megmentették az életét és a gyerekek soha semmiről nem tehetnek,hogy hova ,kikhez születnek :
“Az UNICEF a United Nations International Children’s Emergency Fund (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) angol nyelvű rövidítése. Az alapot az ENSZ Közgyűlése 1946-ban hozta létre, hogy segítsen a II. világháború utáni Európában fagyoskodó, éhező és beteg gyerekeken, akiknek a háború borzalmait, a bombázásokat, a frontok többszöri áthaladását kellett túlélniük. Ma az ENSZ szakosított szervezete. Az UNICEF tevékenységét 1965-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.
Az UNICEF fejlesztési szervezet, amelynek a világ több mint 150 országában vannak gyermekvédelmi programjai. Ezeket kizárólag önkéntes hozzájárulásokból és adományokból finanszírozza; nem részesedik az ENSZ költségvetéséből. Az UNICEF adminisztrációs költségei nem haladják meg a 7%-ot, éves költségvetése meghaladja a 2,5 milliárd dollárt. Bevételeinek több mint 80%-át közvetlenül gyermekprogramjaira költi. 2007-ben a szervezet kiadásainak több mint felét gyermek-egészségügyi, 22%-át oktatási, mintegy 10%-át gyermekvédelmi, további 10%-át pedig gyermekjogi programokra fordította. Költségvetésének kb. 6,5%-át tették ki az AIDS elleni programok. Az UNICEF csak 2010-ben 290 humanitárius (háború-, természeti katasztrófa) helyzetre reagált 98 országban.
Az UNICEF fennállása óta több gyermekéletet mentett meg, mint bármely más humanitárius szervezet a világon. Tevékenységét csak és kizárólag adományokból tartja fenn. Az adományozásnak több formája lehetséges úgyis mint egyszeri adományozás, rendszeres (havi) adományozás, vagy az UNICEF ajándéktárgyak vásárlása. A szervezetnek kb. 8 millió adományozója és legalább százezer önkéntese van a világon.”
Talán így egyértelműbb a különbség…
“de az a sok százezer/millió gyerek valószínűleg nem tartja őket feleslegesnek,akiknek megmentették az életét és a gyerekek soha semmiről nem tehetnek,hogy hova ,kikhez születnek:”
talán onnan kellene kezdeni, hogy azt a brutális túlszaporulatot a harmadik világban, amit segélyezni próbálnak a hozzád hasonló gutmenschek pénzének profin szervezett lelejmolásával, pont ôk ill a másik ENSZ ernyôszervezet a FAO idézte elô.
magyarán ezeket a szervezeteket kéne megszûntetni és a segélyezendôket magukra hagyni, akkor talán nem csak gyereket basznak össze, hanem megfogják a kapanyelet és elkezdenek önellátni és nem a markukat nyújtani a potyáért.
nyilván ez egy csomó európai cégnek nem éri meg, mert a túltermelt cuccot jó áron pont ezeknek a profiknak èrtékesítik.
óriási profittal dolgoznak.
nagyon alacsony hatékonysággal,
mert nem is a bajban levôkôn a segítés a cél, hanem ürügy az egyéni halmozáshoz.
Továbbá emlékeztetnélek a magyarországi UNICEF 2016 os erôszakos apa kampányfilmecskéire…
a profi tarhálók tudták, hogy Merkel 2015ös bulikája után nehèz lesz az adó egy százalékát megkaparintani szomorú szemû kiscigánnyal vagy puffadt hasú kis etiópiaival…
kerestek egy láthatatlan mègis védelemre szoruló csoportot:
a félénk szembeszomszéd kisfiút a kertvárosodból, akit biztosan ver a fursztrált apja
vagy a pufók kislányt, aki a szekrénybe menekül a fékezhetetlen faszú apja elôl.
persze ezeket csak sugallják, de közben a kollektívtudatot már szépen megdolgozták a leányszervezetek (CSBE, patriarchátus, z szexpredátorok)-mindegyik ENSZ kezdeményezés ugyanannak az ideológiának a csápja.
Viszont, ha vki utcaharcosnak megy, mint most ennél a Férfinapi kiállásnál, annak igenis tudnia kell, hogy most melyik konkrét csáp ellen hadakozik.
Instant, mint a keleti harcmûvèszetekben, sokadszorra begyakorolt/tudatalattiba bevésôdött precíz válaszokkal.
” magyarán ezeket a szervezeteket kéne megszûntetni és a segélyezendôket magukra hagyni, akkor talán nem csak gyereket basznak össze, hanem megfogják a kapanyelet és elkezdenek önellátni és nem a markukat nyújtani a potyáért.
nyilván ez egy csomó európai cégnek nem éri meg, mert a túltermelt cuccot jó áron pont ezeknek a profiknak èrtékesítik.”
Ezt senki nem vonja kétségbe,nyilván az lenne a megoldás ,ha nem segélyezni kéne,DE, te,aki vallásosnak tartod magad, (legalábbis ez jött le), úgy gondolod a biztos anyagi háttered, szerető családod köréből, úgy hogy még életedben egyetlen napot sem kellett éhezned, pláne szerencsére a gyermekeidnek sem (nekem sem,fingunk nincs mi a szükség,de nagyon nincs lövésünk sem az igazán nehéz helyzetekről), hogy áldozzunk fel akármennyi gyermek életet,hagyjuk meghalni őket.Milyen jogon,mik vagyunk mi hogy odadobjuk más gyermek életét?!! Isten szemében minden gyermek egyenlő ,minden lélek egyenlő, honnan tehetne az a szerencsétlen épp megszületett gyerek arról,hogy hova,kihez születik ?! Magyarul hagyjunk minden természeti katasztrófa által sújtott területet (cunami,földrengés,háborúk stb) magára. Hagyjuk,hadd hulljon a férgese,más gyereke,más élete,ki nem szarja le,mit számít az nekünk ? Szerintem itt lenne az idő magadba nézni időnként és a mindentudó, észt osztó “lóról” kissé leszállni. (nem fogsz szerintem) Ugyanis kurva könnyű melegből,jóllakottan,kényelemből “tudni” a megoldást és “döntéseket” hozni.Nem ámítom magam amúgy az UNICEF-fel kapcsolatban sem,nem vagyok naiv. De valahány életet,valahány gyereket így is megmentenek. Akik harcolnak ellenük,meg mutassanak egy jobb megoldást,ne csak bírálják …lehetőleg olyan megoldásokkal,ami nem azzal kezdődik ,hogy több millió gyereket kapásból halálra ítélünk,mert ezzel lehetne a hülye szülőket arra ösztökélni,hogy önellátók legyenek. Véleményem szerint a fogamzásgátlás akár törvényi szabályozása,az oktatás, a megoldás.
Még egyszer nem azt kétlem,hogy nem a segélyezés a megoldás hosszú távon,de nem lehet hagyni az arról legkevésbé tehető,legkiszolgáltatottabb gyermekeket (és azért itt nem csak éhező afrikai árvákról van szó,jusson csak eszünkbe a 2. világháború utáni helyzet,ami az európai gyerekeket is érintette) ,mert az ő életük kevésbé számít. Elárulom, Isten előtt nem ér többet az én,vagy a te gyermeked élete,mint egy éhező afrikaié,vagy mondjuk egy kambodzsai pol pot rendszerben teszem azt értelmiségi szülei kiirtása után árván maradt kisgyereké .
Szerintem is ott helyben kell segíteni,nem befogadni (pl maximálisan egyet értek a kerítéssel,meg migránsok nem beengedésével) . De nincs sem nekem ,sem neked, sem másnak joga “halálra ítélni ” más emberek gyermekeit,legyenek ők a parasztáldozat,hagyjunk fel a segélyezéssel. Nekem ez a véleményem. ( a kampányfilmekről annyit,hogy szerintem is undorító ilyesmivel kampányolni,de a megtörtént VALÓS eseteket is eltagadni,akár “apuka”,akár “anyuka” követte azt el gyermeke ellen)
Mt 19,21: “Jézus így válaszolt neki: ‘Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.'”
Az öt környéki fertilitási ráta ami Afrikában szokásossá vált a klímaváltozással és az egész kontinens lelakásával együtt az egész emberiséget létében fenyegető jelenség. A negatív hatásokat ott kell visszafogni ahol keletkeznek.
Nálunk az első-második világban a károsanyag kibocsátást, arrafelé meg a szaporodást. Előbbire léteznek alternatívák és rendelkezésre állnak technikai megoldások. Most már “csak” a közösségi érdekeknek kell felülírni néhány hatalom- és pénzfüggő ember érdekeit.
A harmadik-negyedik világban a népszaporulatot kell visszafogni. Az alapvető természeti törvények nem engedik hogy egy területet bármilyen faj túlszaporodjon. Minden ilyen esetben két lehetőség történhet meg. Egyik részről az adott populáció új területeket szerez meg, ahol az erőforrásokat felélő viselkedés, életmód folytatható (ilyen pl. az emberi fajnál a migráció), másik lehetőség pedig hogy az adott terület erőforrásait felélve létszáma erősen visszaesik.
A természet törvényeit Isten alkotta, nem látom be miért kellene lázadni ellene. Támogatni az adott terület népességét egy aránytalanul magas populációs egyedszám fenntartásában éppen hogy Isten evilági művét veszélyezteti.
Az ilyen területek lakosságát éppen azért is a munkán keresztüli önfenntartás felé kell támogatni, mert a munkavégzés és a munkán keresztüli fogyasztás az egyik leghatékonyabb népességet önkéntesen visszafogó jelenség.
Elek:
Én sem mondok mást,sőt maximálisan egyetértek veled,főleg ebben:
” Az ilyen területek lakosságát éppen azért is a munkán keresztüli önfenntartás felé kell támogatni, mert a munkavégzés és a munkán keresztüli fogyasztás az egyik leghatékonyabb népességet önkéntesen visszafogó jelenség.”
Én itt nem ezt kétlem,azt viszont elutasítom,hogy szüntessünk meg minden ilyen szervezetet (tudatában annak,hogy a segélyek befagyasztása rengeteg gyerek életébe kerülne-ez azért nyilvánvaló) és majd ettől rákényszerülnek az önellátásra. Ez csak egy igen hosszú és költséges folyamat lehet. Először a körülményeket kell megteremteni az önellátásra,ami rengeteg pénzbe,emberbe “fájna”, megoldani a fogamzásgátlást ,akár törvényi erővel és utána,amikor lassan kezdi éreztetni hatását ez a munka lehet lassan,fokozatosan a segélyeket megvonni…És nyilván erre is kell egy szervezet,aki erre képes.
Nem tudom miért az él a köztudatban ,hogy az UNICEF kizárólag éhező afrikai gyerekeket és migráns menekült gyerekeket támogat ? Rengeteg országban van jelen, Európában is ! Eleve Európa gyermekeinek etetésével kezdődött az egész. Miért felejtkezünk el (a teljesség igénye nélkül) a kambodzsai árvákról,a cunami thai,indonéz,maláj gyermekeiről, a haiti borzalmas földrengés (amúgy is a világ egyik legszegényebb országa) kicsinyeiről,a délszláv háború borzalmaiban áldozattá vált gyerekekről és sorolhatnám napestig. Miért csak az a kép ugrik be az UNICEF-ről, hogy fekete éhező kisgyerek,ettől sokkal többről van szó.
Itt meg lehet nézni hány országban van jelen és mit csinálnak :
https://www.unicef.org/where-we-work (a “what we do-nál” a Gender nekem is bántja a szemem,bár kétségtelen,hogy vannak a világnak olyan pontjai,ahol jogos a fellépés ebből a szempontból is,de semmi esetre sem nálunk)
Egy biztos,az önellátásra való átállást sem lehet egy nemzetközi szervezet nélkül lebonyolítani.
“A természet törvényeit Isten alkotta, nem látom be miért kellene lázadni ellene. Támogatni az adott terület népességét egy aránytalanul magas populációs egyedszám fenntartásában éppen hogy Isten evilági művét veszélyezteti.”
Ez az UNICEF munkájának egy szelete. Ráadásul a természet törvényeit valóban Isten alkotta,csak hogy az emberek igencsak beavatkoztak ezekbe a törvényekbe. A háborúk,betegségek, borzalmak nem Istentől,hanem EMBERTŐL valók,a legtöbbjéért maguk az emberek felelősek.
“rengeteg gyerek életébe kerülne”
Ezek leendő bűnözők, vagy már most azok.
“A háborúk,betegségek, borzalmak nem Istentől,hanem EMBERTŐL valók”
A zsidók nem is emberek.
azok a gyerekek, akikért te most itt bepötyögtél _hatszáz kusza karaktert_éhezni fognak továbbra is függetlenül attól, hogy átutalom vagy sem az adóm 1%át hiénáknak,
ugorj neki a csányisándornak vagy bki bankárnak és nekik küldözgess bölcs idèzeteket.
én nem fogadok örökbe se zsiráfot se mozambiki árvát, van kirôl gondoskodnom.
az hogy Isten meg mit enged meg?
elpusztította Szodomát, nem kegyelmezett az egyiptomiaknak és hagyta felperzselni Jerikót is csak a parázna Ráháb menekült meg a családjával, ha mi is megèrtünk a pusztulásra, minket is el fog.
nem születünk egyenlônek, és nem is leszünk soha azok.
szóval bármennyire is tiltakozik az elméd, a mi hófehér gyerekeink olyanok, mint a gyémántok. kevesen vannak és már ettôl a puszta ténytôl is èrtèkesebbek, azoknál akik sokan.
https://www.youtube.com/watch?v=0_uki720Lhg
“És az Úr Mózes beszéde szerint cselekedék és kiveszének a békák a házakból, udvarokból és mezőkről.” 2Móz 8:13
A Jézus idézet nem célzottan neked szólt vagyonod szétosztására,magasan teszek rá ,hogy kinek adod az adód egy százalékát,ha adod,fogadsz-e örökbe zsiráfot stb ! Itt a gazdagabb államok, a Föld gyermekeinek nyújtott segítsége kapcsán írtam az idézetet. Még csak nem is arra kampányolok ,hogy bárki küldjön pénzt, bármit az UNICEF-nek,ez mindenkinek magánügye.
Egy biztos, az, ha fogjuk és egy tollvonással beszüntetjük a segélyező szervezeteket,anélkül,hogy egy kiépített önellátó rendszer hatékonyan működne, sok gyerek életbe kerülne és nem csak Afrikában.
Igazából ez egy nagyon egyszerű kérdés. Ha megtehetnéd ,ha tőled függne (enyhén szólva hipotetikus esetben),hogy holnaptól megszűnjön az UNICEF, megtennéd ? Felvállalnád a következmények miatti felelősséget ? Sok problémát megoldanál egy pillanat alatt az biztos, az is bizonyos, hogy lennének olyanok, akiket munkára,önellátásra kényszerítenél, csak pont a legkevésbé “bűnös”,a legkiszolgáltatottabb réteg szívná meg,de nagyon. Én biztosan nem vállalnám fel ,mert ez bűn. Egy gyerek,soha,de soha nem tehet a szülei bűneiről,soha,de soha nem tehet arról ,hogy hova születik , hogy a politikusok mocskok, hogy az UNICEF-ben is bizonyára nyúlnak le pénzeket. Neki semmije sincs , csak az élete. Szóval ki beszél itt egyenlőségről ? Azzal egyenlő lesz véleményed szerint ,hogy életben marad ?! Azt az egyetlent is elvegyük tőle ami van : az életét ?
“nem születünk egyenlônek, és nem is leszünk soha azok.”
Vallom azt,hogy a rasszok ne keveredjenek,hogy mindenki a saját “fajtájával” házasodjon,nemzzen gyereket stb (ilyenformán én is rasszista vagyok), Hitem,hogy minden nép a saját kultúrájában,vallásában és országában éljen. Nem támogatom a migrációt,a helyben segítésben hiszek,ahol kell. Kifejezetten terrorveszélyesnek tartanám a kerítések elbontását,vagy engedni az EU betelepítési programjának. De egy biztos,azért,mert az UNICEF afrikai országokban is segít,biztosan nem tiltanám be,ezzel sok ezer gyerek halálát okozva SZERTE a világon.
“szóval bármennyire is tiltakozik az elméd, a mi hófehér gyerekeink olyanok, mint a gyémántok. kevesen vannak és már ettôl a puszta ténytôl is èrtèkesebbek, azoknál akik sokan.”
Igen,szerinted,meg egy csomó kényelemben élő,fehér szerint. Sőt mondok valamit,ha két gyerek közül csak az egyiket menthetném meg,az egyik fehér lenne ,a másik nem ,valószínűleg én is a fehér gyermek után nyúlnék. Csakhogy a fehér gyémántok egyáltalán nem biztos,hogy annyival fényesebben csillognak Isten szemében,nem gondolom,hogy számára annyival értékesebbek lennének. Neked (és persze csomó más embernek) azok. Egyszer úgyis megtudjuk.
Ja,ha egyszer a fiaid megnősülnek és az egyik minden tanításod és intelmed ellenére (bármi megtörténhet,ajánlom mindenki figyelmébe a Szörnyek keringője c. filmet ,ami maga a “rongyos élet ” ) nem fehér nőt venne el,a másik igen. Akkor jobban fog a szemedben csillogni a fehér unokád,mint a nem teljesen fehér ? Értékesebb lesz szemedben az egyik,mint a másik ? (én magam is nehezen birkóznék meg ,ha a lányom hasonló helyzet elé állítana,amire igen kevés esély van-szerintem a lottó ötösre nagyobb,mert rasszistább,mint én)
Isten egyformán szereti minden gyermekét .Ebben biztos vagyok.
“Egy biztos, az, ha fogjuk és egy tollvonással beszüntetjük a segélyező szervezeteket,anélkül,hogy egy kiépített önellátó rendszer hatékonyan működne, sok gyerek életbe kerülne és nem csak Afrikában.”
Nem kár értük. Vagy majd befogadod őket magadhoz.
“Ha megtehetnéd ,ha tőled függne (enyhén szólva hipotetikus esetben),hogy holnaptól megszűnjön az UNICEF, megtennéd ? Felvállalnád a következmények miatti felelősséget ?”
Büszke lennék rá.
“Egy gyerek,soha,de soha nem tehet a szülei bűneiről”
A sötétek nem gyerekek.
“Csakhogy a fehér gyémántok egyáltalán nem biztos,hogy annyival fényesebben csillognak Isten szemében”
Nincs is isten.
“nem célzottan neked szólt vagyonod szétosztására,magasan teszek rá ,hogy kinek adod az adód egy százalékát,ha adod,fogadsz-e örökbe zsiráfot stb ! Itt a gazdagabb államok, a Föld gyermekeinek nyújtott segítsége kapcsán írtam az idézetet.”
ja nem, akkor ok.
meg gondolom ezeket itt lenn is csak úgy általànossàgban írtad?:
“DE, te,aki vallásosnak tartod magad, (legalábbis ez jött le), úgy gondolod a biztos anyagi háttered, szerető családod köréből, úgy hogy még életedben egyetlen napot sem kellett éhezned, pláne szerencsére a gyermekeidnek sem (nekem sem,fingunk nincs mi a szükség,de nagyon nincs lövésünk sem az igazán nehéz helyzetekről), hogy áldozzunk fel akármennyi gyermek életet,hagyjuk meghalni őket.”
ennél meg indirekt legyilkosozol:
“Hagyjuk,hadd hulljon a férgese,más gyereke,más élete,ki nem szarja le,mit számít az nekünk ?”
amúgy, én semmi ilyesmit nem írtam, csak annyi volt, hogy az ilyen vízfejű szervezetek, mint Unicef fenntartásának nincs értelme, mert effektíve nem segítenek. Az összetarhált pénz a szervezet fenntartására és a plenumokra megy el, közben a rászorulók pont úgy éhenhalnak, magyarán ki a gyilkos? Aki úgy tesz, mintha segít vagy az aki kétségbevonja a szervezeti kereteket?
“Szerintem itt lenne az idő magadba nézni időnként és a mindentudó, észt osztó “lóról” kissé leszállni. (nem fogsz szerintem) Ugyanis kurva könnyű melegből,jóllakottan,kényelemből “tudni” a megoldást és “döntéseket” hozni.”
szoktam magamba nézni, nincs lovam :)
honnan tudod, hogy melegben élek ill. jóllakott vagyok?
mit tudsz te egyáltalán rólam?
van egy kép a fejedben, amit összeraktál és annak szólogatsz be.
röhögni szabad?
“a egyszer a fiaid megnősülnek”
nincsenek fiaim. nem figyeltél, én viszont minden általad megosztott infora emlékszem, pl.hogy spriccelő ill egymásután 10-15öt vagy képes multiorgazmusozni, meg hogy milyen szipirtyó a mostani faszid exfelesége, de te nyilván ezzel a tempóval egy ma született bárány vagy.
“és az egyik minden tanításod és intelmed ellenére (bármi megtörténhet,ajánlom mindenki figyelmébe a Szörnyek keringője c. filmet ,ami maga a “rongyos élet ” ) nem fehér nőt venne el,a másik igen. “
a filmet még nem láttam. dől belőled a jó indulat.
De megnyugodhatsz, ahogy anno a nagymamám elég határozottan a tudtomra adta, hogy mekkora gáz négerrel/ nős faszival pláne gyerekessel összejönni és el is mondta, hogy miért.
én se leszek szívbajos majd ha itt lesz az idő ezt közölni.
“ Akkor jobban fog a szemedben csillogni a fehér unokád,mint a nem teljesen fehér ?”
Miután csak egy gyereked van, fogalmad sincs, hogy nem szeretünk egyformán, hanem vannak tulajdonságok amiért igazán szeretünk valakit és ezt mindig elmondom a gyerekeimnek, hogy miben igazán különlegesek, ezzel is erősítve az önbizalmukat, és azt is hogy mitől kapok agyfaszt.
Szóval, ha mégis úgy alakulna, hogy lenne egy sötétebb bőrű unokám valószínű nem a defektjére, hanem az erőssegeire koncentrálnék. Megnyugodtál?
“Értékesebb lesz szemedben az egyik,mint a másik ? (én magam is nehezen birkóznék meg ,ha a lányom hasonló helyzet elé állítana,amire igen kevés esély van-szerintem a lottó ötösre nagyobb,mert rasszistább,mint én)”
gondolom ezt már nem is nekem írod, hanem az itteni faszik előtt próbálod menteni az arcod?
a végén még én is megértem mitől szeret Csakszi gittet rágni :D
mentem leszűrni a vasárnapi consommét, pirkadat óta gyöngyözik csendes lángon a marha láb a saját termesztésű zöldség és fűszereimmel.
“ennél meg indirekt legyilkosozol:
“Hagyjuk,hadd hulljon a férgese,más gyereke,más élete,ki nem szarja le,mit számít az nekünk ?”
Már ne haragudj,de ezek a te szavaid:
“magyarán ezeket a szervezeteket kéne megszûntetni és a segélyezendôket magukra hagyni, akkor talán nem csak gyereket basznak össze, hanem megfogják a kapanyelet és elkezdenek önellátni és nem a markukat nyújtani a potyáért.” Ja nem úgy gondoltad,hogy emiatt meghaljon valaki…biztosan.( UNICEF-gyereksegély,nem felnőtt segély)
Én kérek elnézést,ha egy fiad és egy lányod van,tudod már így 47. évemben kicsit kihagy a memóriám.
“Miután csak egy gyereked van, fogalmad sincs, hogy nem szeretünk egyformán”
Mert a nevelt lányomat nem szerethetem,igaz ?
” pl.hogy spriccelő ill egymásután 10-15öt vagy képes multiorgazmusozni, meg hogy milyen szipirtyó a mostani faszid exfelesége,”
Na ez aztán pontosan témába vág. Kifejezetten UNICEF téma. Hál istennek a szexuális életem valóban nagyon rendben van,továbbra sincs semmi gond…és szipirtyó exfeleség sem lett kedvesebb.
“gondolom ezt már nem is nekem írod, hanem az itteni faszik előtt próbálod menteni az arcod?”
Itt az egyetlen ,aki mentegeti,inkább teszi-veszi a faszik előtt magát,az te vagy.(olykor kifejezetten nyalsz nekik, ami nem egyenlő az elismeréssel,vagy bizonyos témákban egyetértéssel) Baromira nem érdekelt eddig sem (szerintem lejött már ez néhányszor nem egy férfinak) ,hogy tetszik-e amit írok,vagy sem. Nem gyűjtögetek like-okat és nem érdekel, hogy mennyire vagyok szimpatikus. Ami szívemen,a számon.És amiben hiszek,amellett kitartok, vannak elveim.
” Az összetarhált pénz a szervezet fenntartására és a plenumokra megy el, közben a rászorulók pont úgy éhenhalnak, magyarán ki a gyilkos? Aki úgy tesz, mintha segít vagy az aki kétségbevonja a szervezeti kereteket”
Tán bennfentes vagy az UNICEF-nél,miért írsz le tényként ilyesmit,honnan veszed? Mivel bizonyítod a vádakat ?Én legalább láttam élőben dolgozni az UNICEF-et Boszniában vagy húsz éve. Te tényleg azt hiszed ,hogy le tudják/képesek lenyúlni a pénz nagyobb részét,hogy nincs ezernyi ellenőrzés stb. Tuti nyúlnak le pénzt,ezt én sem kétlem,de legyilkosozni azokat,akik legalább VALAMIT tesznek?! Ez számomra nagyon szomorú tapasztalat …Ja a filmet nem jó,vagy rosszindulatból ajánlottam. Tényleg.Egy remek film arról,hogy az ember nem is gondolná,hogy mi történhet vele,milyen helyzetbe kerülhet,hogy ki nyújthat vigaszt…
csak a FAOnál :)
mint gyakornok alamizsnáért (és még csak nem is az eszemért vettek fel, hanem mert ilyen kis csinoska voltam és három idegennyelven beszélek a magyaron kívül anyanyelvi szinten, szóval pont elég volt a nyelvtudásom, hogy prospektusokat osztogassak), de azért néha kellett ilyen excel szarokat favágnom és lett némi fogalmam mi pénz megy el utaztatásra/ plénum szervezésre/ biztonságra/ étkeztetésre, ahol éppen csak annyit dumálnak meg, hogy mit KÉNE csinálni. ezeket ilyen cselekvési keretterveknek hívják amúgy. Szóval hidd el, hogy az UNICEFnél sincs ez másképp, ne akarj meghalni értük.
biztosan szereted a nevelt lányodat, ha a facebookjára is bejárhatsz, semmi kontroll ugye, mami?
És mert a az általad ismert FAO szervezetnél így volt,ezért az UNICEF-nél is így van…,ami nem is ENSZ költségvetés. Azért reménykedem,hogy gyerekektől talán nem lopnak (annyit). Gratulálok a három idegennyelvhez , nem semmi én is megtanultam négyet,igaz nem teljesen anyanyelvi szinten,mivel sosem éltem más országban és a szüleim csak szimplán magyar anyanyelvűek …(nem tudom, a férfiaknál a farok méregetés az nőknél mi?!) Eszem ágában sincs meghalni értük,ezt honnan vetted ? Csak nem gondolom ,hogy be kéne tiltani őket,pláne gyerek áldozatok árán.
” biztosan szereted a nevelt lányodat, ha a facebookjára is bejárhatsz, semmi kontroll ugye, mami?”
Nem a saját hivatalos privát facebookja, ő csinált egyet anno,ha esetleg valamit/valakit keresni kéne,aminek megadta a jelszavát. Kb 6 éve jártam benne utoljára…Senkinek a faceookja nem érdekel,nem véletlenül nincs is sajátom. Meg nem is értem ,hogy ez megint hogy jön ide.A kettőnk közötti kapcsolatról,pedig te nem tudsz semmit.
De hagyjuk is ,most egy hétig távol leszek,túl kell élnem egy szalagavatót. Neked az a véleményed ,nekem ez. Én téged éreztelek támadónak,kioktatónak már első kommentedben és nem vagyok az a fajta,aki meghátrál (eléggé harci-punci vagyok,ha kóstolgatnak). A többször idézett mondatod számomra csalódás volt . Ez van,sajnálom ,ez a véleményem.
UI. hogy a francba kezdtem el megint itt írogatni,pláne ennyit ?!
“de legyilkosozni azokat,akik legalább VALAMIT tesznek?!”
Ők tenyésztik a fehér ember gyilkosait.
“hogy áldozzunk fel akármennyi gyermek életet,hagyjuk meghalni őket.”
Majd feláldoznak azok téged, mikor idejönnek bűnözni.
Nálad mindig akad a lemez,felhívnám figyelmedet, hogy az UNICEF nem csak migráns gyerekek buksiját simogatja. Látom a múltból a kambodzsai,délszláv,haiti hordákat,amint ellepték Európát,mert az UNICEF segített az ottani gyerekeknek . Igen,jelen van a menekült táborokban is,mindenütt,ahol gyerekek vannak. (ahol amúgy a valódi menekültek élnek Törökország, Jordánia határán milliós táborokban,nem ők jönnek tömegesen Európába, a legtöbbje várja,hogy visszatérhessen az otthonába,ha még maradt, köztük rengeteg iszlám által üldözött KERESZTÉNNYEL ).
Kiknek a pénzéből simogatja ezeket az alsórendűeket? A haitis, meg kambodzsás befizetésekből?
Milyen gyerekek? Ezek nem gyerekek.
Akkor még egyszer a gyengébbek kedvéért…a te pénzedből biztos nem,ne aggódj !
“Az UNICEF fejlesztési szervezet, amelynek a világ több mint 150 országában vannak gyermekvédelmi programjai. Ezeket kizárólag önkéntes hozzájárulásokból és adományokból finanszírozza; nem részesedik az ENSZ költségvetéséből. Az UNICEF adminisztrációs költségei nem haladják meg a 7%-ot, éves költségvetése meghaladja a 2,5 milliárd dollárt. Bevételeinek több mint 80%-át közvetlenül gyermekprogramjaira költi. 2007-ben a szervezet kiadásainak több mint felét gyermek-egészségügyi, 22%-át oktatási, mintegy 10%-át gyermekvédelmi, további 10%-át pedig gyermekjogi programokra fordította. Költségvetésének kb. 6,5%-át tették ki az AIDS elleni programok. Az UNICEF csak 2010-ben 290 humanitárius (háború-, természeti katasztrófa) helyzetre reagált 98 országban.”
Azt fizetik be önkéntesül, amiket tőlünk sikkasztanak el?
“Elvégzi helyettünk a piszkos munkát
Megtizedeli a sok szar kurvát
Nem kell fegyver, hisz nincs szükség másra
Az AIDS nem csapás, hanem Isten áldása!”
“Milyen jogon,mik vagyunk mi hogy odadobjuk más gyermek életét?!! Isten szemében minden gyermek egyenlő ,minden lélek egyenlő, honnan tehetne az a szerencsétlen épp megszületett gyerek arról,hogy hova,kihez születik ?! Magyarul hagyjunk minden természeti katasztrófa által sújtott területet (cunami,földrengés,háborúk stb) magára. Hagyjuk,hadd hulljon a férgese,más gyereke,más élete,ki nem szarja le,mit számít az nekünk ?”
1. Ki mondta, hogy a gyerek tehet erről??? És még ennél is jobb kérdés:
2. Ki mondta, hogy én tehetek erről?!? Egyáltalán miért van ebben bármi felelősségem???
Annyira álságosnak érzem ez ilyen érvelést, akárhányszor csak hasonlót olvasok. Főleg a keresztény értékekre hivatkozást. Egy elem mindig kimarad a képletből. A jövő. Az hogy hová vezet ez az egész.
De most komolyan! Nekem mi a faszom közöm van ahhoz, hogy mások úgy élnek mint az állatok és igényük sincs arra, hogy változtassanak rajta? Miért járuljak hozzá ahhoz, hogy ezt gond nélkül folytassák? Miből gondolod azt, hogy ha hozzájárulok a szegény bociszemű bokorugró etetéséhez, azzal bármit is megoldok? Vagy kezelek. Még csak nem is kezelem, hanem csak nagyobbra növesztem a problémát, mert az a bociszemű gyerek ha felnő, csinál majd 6 másik bociszemű gyereket, akit majd az én 1 max 2 gyerekemnek lehet/kell majd segélyezni. Ez vajon meddig fenntartható? Mert örökké nem. És ha tovább toljuk a problémát, úgy is az lesz a vége, hogy elérünk egy pontot, amikor majd rájuk szarunk (mert már nekünk sem fog jutni), csak akkor mondjuk 20x annyi bociszeműre fogunk rászarni és a bolygó is sokkal lelakottabb állapotban lesz. Ez jobb, humánusabb, keresztényibb megoldás?!?
A másik dolog. Miért kezeljük gyerekekként/fogyatékosként az afrikaiakat? Attól eltekintve, hogy valóban azok, nekik is vannak állítólag felelős politikusaik, állami apparátusuk stb. Oldják meg! Ne másoktól várják az alamizsnát, tegyenek a saját nyomoruk ellen. Az a szülő, aki tele elli a dzsungelt és a sivatagot éhező szájakkal, vállaljon felelősséget a saját ostobaságáért és nehogy már én kárhozódjak azért, mert ész nélkül, futószalagon gyártják a gyerekeket!
Minket ki patronál? Európa adja az emberiség szellemi génkészletének jelentős részét és lassan elfogyunk. Rajtunk segít Afrika?!
Azt hiszem jól látod a kérdést, de azoknak akik együtt éreznek pl. az afrikaiakkal, esetleg az ottaniak szellemi felemelkedésére is gondot kell fordítani. Pl. egy katolikus apáca Egyiptom nyomornegyedében a konkrét segítségen túl (élelmezés pl.) arra is próbálta rávenni őket, hogy nem dicsőség 5-6-7-8 porontyot nemzeni, hanem ostobaság. Ott ugyanis ez a társadalmi elvárás, ha az anya a sok szülésbe és nélkülözésbe együtt akár bele is hal.
Szóval, végül is jogos, amit írsz.
“de azoknak akik együtt éreznek pl. az afrikaiakkal,”
Nekem semmi bajom azokkal az emberekkel, akik együtt éreznek velük. Azzal viszont már van, amikor valaki mindenféle állítólagos erkölcsi felsőbbrendűségre hivatkozva és elvárva másokban bűntudatot akar kelteni ill. másokra felelősséget akar telepíteni. Pl.: holokauszt.
Amikor valaki azt állítja, hogy ha nem utalod át a fizetésed/adód x részét, akkor te a kárhozatba taszítod. Te gyilkos! Mintha én mondtam volna nekik, hogy dugjanak látástól vakulásig. Mintha én tehetnék róla, mintha az én felelősségem lenne, hogy nem képesek a pöcörőt a gatyában, a nunit a bugyiban tartani. Mintha nekem kellene a kezükre csapni, és mivel ezt elmulasztottam, akkor törődjek a következményekkel. Ha pedig ezt nem teszem, jöjjenek hát a bibliai idézetek a szeretetről, gondoskodásról és adakozásról, hogy legalább szarul érezzem magam, ha már ekkora paraszt vagyok – mintha bármi befolyásom lett volna arra, hogy így történjenek a dolgok. Ez álságos.
Pont olyan, mint amikor mondjuk a feministák azt mondják, hogy támogatod a nők elleni erőszakot, amikor nem akarsz az Isztambuli Egyezmény hatálya alatt élni, vagy amikor Hunn engem lemangináz, mert nettó baromságnak tartom a szélsőséges nézeteit.
Holokauszt előtt nem hasra esni nagyon szélsőséges nézet.
Gondolom nálad végleg el lettem könyvelve libsinek. :D
Megértem. Ha egy kétpólusú identitásképen határozod meg magad, ahol a sovinizmus a normalitás, gondolom én máshol nem is helyezkedhetek el. Nem baj, mások nácinak tartanak. Talán megbirkózom ezzel is. :)
Ne etesd a trollt!
Semmi ilyesmiről nincs szó az én esetemben,egyszerűen bűnnek tartanám a segélyező szervezetek azonnali megszüntetését, pl az UNICEF-ét. Senkit nem presszionálok semmilyen adakozásra,bűntudatra,de azzal nem érthetek egyet,hogy a megoldás a már említett UNICEF megszüntetése legyen.
Nem csak ezt, hanem az enszt, a nátót, az uniót is meg kell szüntetni, el kell pusztítani.
Ja, igazad van, ez a lelkiismeretre való túlzott hatás, a bűntudattal manipulálás tényleg nem helyes. El lehet mondani én mit tartok helyesnek, de hozzátéve, hogy elfogadom és tiszteletben tartom, más mit tart helyesnek. Ezek egyéni lelkiismereti kérdések, mindenkinek magával kell lerendeznie, kívülről csak elfogadni lehet.
Én itt egyetlen lelkiismeretre kívántam hatni és az Korianderé. Ő tett egy véleményem szerint elfogadhatatlan és szerintem elhamarkodott kijelentést. Ezt tőle ,mint keresztény nőtől -anyától nem vártam. Ha itt egy ateista elmélkedik erről,azzal is szembe megyek ,de számomra felfoghatatlan, hogy ezt a kijelentést ő tette. Az, ha mindenki kezdi a kettőnk közötti eszmecseréből adódóan a lelkiismeretét “érezni”,az az ő dolga, igazából nem is baj,legalább kiderül,hogy van…
Mióta van köze a kereszténységnek a lelkiismerethez?
A vallás azt jelenti, hogy valld azt, amit a hatalom mond. Nem a pápa, nem a Biblia, hanem a kormány. A pápa is csak egy libsi köcsög, ugye. Ez mindent elmond az úgynevezett “keresztény Magyarországról”.
mi köze az UNICEFNek a kereszténységhez?
Libsinek elég nagy libsi, lehet köcsög is.
SS:
Mióta van köze a kereszténységnek a lelkiismerethez? Azóta, hogy ez egy tanult valami. És a tanítók -nagyrészt- a keresztény egyházatyák voltak.
A pápa is csak egy libsi köcsög, ugye. Igen, bevallottan az. A dél-amerikai “felszabadítási” teológia híve sőt spiritus rectora. Amúgy a kereszténység nemcsak a katkókból áll. És a katkóknál is a pápa szava, csak hitkérdésekben döntő. A többi dologban nem köt.
Ez mindent elmond az úgynevezett “keresztény Magyarországról”. Ez a halálom, amikor veretes Jézus gyűlölő kommancsok belökik ezt provokálva a fórumokban. Ráadásul szemezgetnek a tanításból, ami nekik tetszik.
Mondjak egy durvát. Amit a unicef és stb művel- elvileg- az nem más, mint a pokolba vezető út kikövezése. Ennyi.
Pontosan tudják, hogy ezekkel a “segélyprogramjaikkal” hosszútávon a problémát eszkalálják, csak.
Amíg a segélyek nincsenek “elkötettéshez” kötve, addig semmit nem szabad nekik adni. Vagy a kajákba nem adagolunk meddővél-sterillé tevő gyógyszert. Addig ezek a segélyek a tűzre öntött gyűlékony anyagok.
SerialSlut:
“Mióta van köze a kereszténységnek a lelkiismerethez?”
Voltál valaha 1 db istentiszteleten/misén?
“A vallás azt jelenti, hogy valld azt, amit a hatalom mond. Nem a pápa, nem a Biblia, hanem a kormány.”
A pápa azt mondja, amit Orbán diktál neki?!
“A pápa is csak egy libsi köcsög, ugye.”
Ezt már mások lereagálták. Helytállóan.
Ez mindent elmond az úgynevezett “keresztény Magyarországról”.
Akartam neked egy elég hosszú választ adni erre a néhány mondatodra, itt fentebb, de azért nem tettem, mert nem teljesen világos számomra, hogy mire is gondolsz. Több mindent is bele lehet érteni ebbe az egy mondatodba. Megtennéd nekem kérlek, hogy bővebben kifejted mi a véleményed? Az országgal van bajod, a vallássosággal, az egyházzal, vagy minddel egyszerre? Nem kell pc-nek lenni (nekem sem a kenyerem), nem vagyok sértődős, ha esetleg ettől tartanál. :) Csak írd le amit gondolsz, és én is tudok válaszolni egy hosszabbat és értékelhetőbbet. Köszi! :)
Serial: Mióta nincs köze a kereszténységnek a lelkiismerethez? Ajánlott gyónás a Kat. Egyházban a havi, ami lelkiismeret vizsgálattal kezdődik! A lelkiismeretnek van csak igazi tekintélye a kereszténységben, de katolikuséknél biztos, az… biztos.
” . Ki mondta, hogy én tehetek erről?!? Egyáltalán miért van ebben bármi felelősségem??? ”
Olvastad mire született a válaszom,vagy csak kiemelsz egy részt az egészből. Az általad vastagon szedett mondataim Koriandernek volt válasz erre:
” magyarán ezeket a szervezeteket kéne megszûntetni és a segélyezendôket magukra hagyni, akkor talán nem csak gyereket basznak össze, hanem megfogják a kapanyelet és elkezdenek önellátni és nem a markukat nyújtani a potyáért.”
A segélyek azonnali befagyasztása temérdek gyermek életet követelne,ez az én erkölcsi álláspontom és hitem szerint ez bűn. Aki ezt állítja és gondolja helyesnek,annak született ez az írás, nem általánosságban mindenki felelősségét firtatom. Pláne nem a tiedet…
Akadjunk már le arról,hogy az UNICEF kizárólag Afrikában van jelen, nézzetek már utána hol milyen tevékenységet végez. Rengeteg helyen van háború,természeti katasztrófa, szegénység.Nem Afrika az egyetlen hely,ahol segíteni kell a gyerekeknek.
A segélyek azonnali befagyasztása temérdek gyermek életet követelne,ez az én erkölcsi álláspontom és hitem szerint ez bűn. Aki ezt állítja és gondolja helyesnek,annak született ez az írás, nem általánosságban mindenki felelősségét firtatom. Pláne nem a tiedet…
Ebben az esetben nekem (is) született ez az írás. :)
Jelenleg az emberiség nagy sebességgel halad a vesztébe. A bolygó rombolásának, az oligarchák aljasságának egyik tartópillére a UNICEF. A junicef nem más, mint az oligarchák és multik képmutatása. Lám-lám, mi nem csak kifosztani tudjuk az embereket, nem csak villámgyorsan feléljük a bolygó erőforrásait, “MI SEGÍTÜNK” a bociszeműeken. Erről szól a propagandájuk. A működésük felgyorsítja a bolygó készleteinek felélését és hozzájárul ahhoz, hogy a te lemenőid egyre rosszabb állapotú környezetbe szülessenek bele, és éljenek abban. Háború, éhínség, természeti katasztrófák nem véletlenül vannak. Ezek a dolgok összefüggnek azzal, hogy az ember milyen módon és mértékben éli fel a körülötte lévő erőforrásokat. A bolygó kézzel-lábbal védekezik. Betegségek, természeti katasztrófák, az emberi DNS kopása stb. , de ez mind kevés. A bolygó számára mi mára már csak egy vírus vagyunk, amit nem képes legyűrni, de próbálkozik (legalábbis én ezt így látom). Több fronton is. Vagyis inkább az egyensúlyt próbálja helyreállítani. A junicef pedig ez ellen dolgozik gőzerővel. Már ha nem lopják el a pénzt és valóban arra fordítják, amiben Te reménykedsz.
Az én erkölcsi álláspontom az, hogy legyen jövője a bolygónak, az emberiségnek, akár azon az áron, hogy abba sokan bele is halhatnak és szükségszerűen bele is kell, hogy haljanak. Lehet, hogy ez neked kegyetlenül hangzik, de csak azért, mert nem vagy képes/hajlandó látni a nagyobb képet. Inkább ezrek, tízezrek, milliók, mint mindenki kivétel nélkül.
A bolygó köszöni szépen megvan és meg is lessz inmáron 4 miliárd éve mi emberek a föld történetében kb 1 mp ideje vagyunk rajta és nem is nagyon leszünk sokáig, úgy hogy nem kell aggódni miatta max nem ebben a formában marad fent lehet rosszab de jobb is lehet, de mivel mindíg változik és nem állandó a környezet sem és az időjárás sem így felesleges azon aggódni mi kárt teszünk benne!
Lol. Ezt ki mondta neked? Trump?
A bolygó valóban nem semmisül meg. Csak mondjuk nem mindegy, hogy meddig amortizálljuk. Ha az a cél, hogy a Marssá változtassuk, akkor tényleg nincs miért aggódni.
Pedig kárt tényleg csak magunknak tehetünk benne. Az időjárás mesterséges befolyásolásáról szóló elméletek minimum ködösek, gyakorlatilag csak szimplán bizonyíthatatlanok és szakmán belül is vitatottak. A levegőszennyezés valós veszély, de ténylegesen egyedül az élővilág egészségére. A környezetszennyezés elleni védekezés egyetlen módja visszafejlődni 100 évvel. Az elektromos technológia is környezetszennyező, legalább is amíg fel nem találják a vezeték nélküli áramszállítást és a tárolást is gazdaságosabban tudják megoldani, a megújuló energiaforrásokból pedig a jelenlegi fogyasztás nem fedezhető, illetve az sem környezetbarát, ha a fenntartását és az infrastruktúraigényét is figyelembe vesszük.
Marssá nem lehet mert akkor meg kellene szünjön a mágneses tér, ki kéne mozditani a jelenlegi naptávolságról és elzavarni a Holdat.
Á,persze elfelejtettem hogy a Föld lapos egyesek szerint
Deadpool: még mindig érthetetlen számomra,miért azonosítja itt mindenki, te is (ebből is látszik mennyire nem ismeri senki igazán a szervezetet) az UNICEF-et kizárólag Afrikával,igen ott IS jelen van,meg még 100 másik országban az afrikaiakon kívül,Európában is.Amikor a nagyszüleinket etették a világháború után,az akkor nem volt gond….
Engem egyetemen oktattak arról, hogy mi a UNICEF, ENSZ, és még sok másról is.
Az én álláspontom egyezik a tiéddel, Vivien. Persze, hogy helyben kell segíteni, meg kell tanítani őket, hogy mi a családtervezés, de akik itt vannak (a Földön, nem pont Európában), azokat veszni hagyni? Nem, én is segítem őket, ha tudom. Persze nem bevándorlással.
Mert a lelkiismeret és együttérzés is Istentől van, nem csak a természeti törvények.
Tejport, csirkeaprólékot fokozatosan csökkenteni.A fokozatosan felszabaduló pénzből kotont küldeni.Gumifaültetvény -munka -gumigyár-saját koton, hazai méret.Mi a célszerűbb vagy ha úgy tetszik hatékonyabb? Ha a magyarok a magyar éhezőkkel foglalkoznak vagy ha az etiópokkal?Téged miért nem kell másnak etetni? Engem miért nem? Őket miért? Az európai gyerekeket is érintette de valahogy most sokkal kevesebb éhezik.Náluk is várható ilyen tendencia? A szétbombázott Drezdában hány év kellett , hogy ne éhezzenek? A másikaknál miért nem elég ugyanannak az időnek a tízszerese sem?Nem lehet , hogy az a gonoszabb aki a nyomor újratermelését táplálja?Mellette még erkölcsileg fölényeskedik bután ítélkezik mások fölött?
Vádold meg azzal az ellenséged, amit magad követtél el?
Gyújtóbombákkal, vagy atombombával porig égetni sűrűn lakott városokat nem háborús bűncselekmény.
A vicc az, hogy ameddig nem avatkoztunk be a segélyszállítmányokkal, addig volt pármillió éhező. Nem hagyhattuk, hogy pármillióan éhezzenek, ezért vittünk nekik kaját. Volt kaja, elkezdtek szaporodni. Most van párszázmillió éhező. Win-Win.
Épp idevág: http://demokrata.hu/velemeny/etkeztetes-0
Nem mi avatkoztunk be, hanem a zsidók, nem mi küldtünk nekik ételt, hanem a zsidók, nem mi szaporítottuk őket, hanem a zsidók, nem mi szállítjuk őket ide, hanem a zsidók, nem a mi célunk ezzel a fehérek kipusztítása, hanem a zsidóké.
Sajnos magát a munkát mindigis mi csináltuk.
Nagyon érdekes, ha az ember olvassa Kittenberger Kálmán vadásznaplóit. az 1910-es években volt Afrikában. A négereknek ilyen kis farmjaik, shambáik voltak, ahol növényt termesztettek.
A “segély” pedig úgy ment a négerekhez, hogy-hogy nem, hogy pont akkor érkezett oda az ingyen kaja, amikor megérett a termés, lehetett szüretelni és vinni a piacra. De hát a néger sem hülye, miért fizetne azért amit ingyen is adnak? Viszont a néger farmer meg minek termelne, ha nem veszik meg a termékét, mert van helyette ingyen kaja is? A segélyre rá egy évre senki nem termelt már semmit, csak várták a következő segélyt.
Zárójel: ez egy tipikus módja annak, ahogy a zsidók, emberbaráti szeretetnek álcázva, tönkreteszik a helyi gazdaságot.
Nezsidózzálmenjélakurucinfóraaaaa.
Az uzsora kihelyezésnél is eme mézes madzag módszert alkalmazzák. :) Amire ráéreztél.
Tehát nem csak fölöslegesek hanem kártékonyak is…ott a sahel övezetben már nagyobb a szaporulat mint itthon a patkányoké….ez kinek jó???
Mit jelent férfiként élni?
“Járom az utam és átkarol a magány, néha vakvágányon talán, de mindhalálig vagány.”
https://www.youtube.com/watch?v=0waoPagumsU
Gondolom a következőkért megint kapok a fejemre, de azért csak nem bír békén hagyni, sajnálom.
Korábban (is) feltettem a kérdést de nem igazán kaptam választ, megpróbálom itt is újra:
Bármelyik “járókelőnek” volt minimálisan fogalma arról, hogy ki/mi a Férfihang, a Civil Társaság?
Bárki értett-e valamit abból, amit közzé akartatok teni/üzenni/felhívni a figyelmet?
Senkinek nem volt semmi fogalma és nem is lesz soha.
A nők alapból és mereven elutasítják a férfinapot sőt ha egy férfi erre a napra emlékeztetni próbálja őket többségében dühroham a reakció és ezt tapasztalatból írom.
Rengeteget hallom azon nőktől akik tudnak a férfinapról a kifogásokat.
példák: Még mit nem majd pont ünnepelni fogjuk őket. Nem jár semmi a sok semmirekellő férfinak . Majd akkor fogom ünnepelni ha annyit keres amiből eltud tartani. Örüljenek, hogy egyáltalán még szóba állunk velük.
Sokat dolgozom együtt nőkkel főként emiatt is kifogásolom a női munkavállalást is. Az itt leírt példák csak a jéghegy csúcsai és inkább általam átszerkesztett, finomított verziók mivel egy az egyben leírva a nők kifogásai nem tűrnének “nyomdafestéket”.
Elsárkányosodás és bétaság a reklámban: https://www.youtube.com/watch?v=CqjRWhHPtls
Már megint mellényúltak. Ilyesmit senki sem néz szívesen, még a nők is akarnok ribancnak nézik az ilyen nőszemélyt (mégha ők is ilyenek) és hitvány papucsnak az ilyen pacákot.
Szörnyű. Mikor először láttam a reklámot egyszerűen kitört belőlem a kérdés: Miért nem vágod már szájon azt a ribancot?
Kíváncsi is voltam egy ideje, hogy mikor csaptok le rá :)
S. Slut :
” Mióta van köze a kereszténységnek a lelkiismerethez?
A vallás azt jelenti, hogy valld azt, amit a hatalom mond. Nem a pápa, nem a Biblia, hanem a kormány. A pápa is csak egy libsi köcsög, ugye.”
Én az őskereszténységről beszélek,amiről valóban szól,nem az évszázadok alatt egyház,hatalom által rákent izéről.Jézus tanításáról beszélek. Ez a pápa amúgy tényleg egy libsi köcsög,ezzel maximálisan egyetértek ! Az utolsó pápa II. János Pál volt,aki méltó volt erre a tisztségre.
Melyik őskeresztényekről? :) Mert azokból is volt több ezer. Még, ha hitelvek alapján csoportosítunk akkor is kb 2-3 nagycsoport bontakozik ki? :)
A II. Vatikáni Zsinat utáni a katolikus egyház nyomokban sem emlékeztet korábbi önmagára. Kb., mint a (cuki)néppártosodott Jobbik. Az SSPX szellemisége nekem valahogy szimpatikusabb. De ezt kibicként mondom, nem vagyok katolikus.
Amikor felmerül az, hogy kereszténység így meg úgy, szinte mindig a katolikus egyházat találják meg, megértem, hogy sokaknak tele van már a hócipője ezzel…
A katolikus egyháznak kb. addig volt hatalma, a szárd-piemonti csapatok el nem foglalták a pápai államot, fokozatosan megsemmisítve az egyházfő világi hatalmát, s addig, amíg az egyes országokban az állam és egyház szétválasztásának szlogenjével el nem vették a vagyonát, különösképpen a földbirtokait. Azóta egy állami juttatásoktól függő, korábbi önmagától szemlesütve elhatárolódó, képtelen ötletekkel egymásra licitáló pápák utasításait végrehajtó intézmény, mely mindezen kedvezőtlen feltételek ellenére, meglepő módon, némely tevékenységével még a mai napig is tesz hasznosat. Igazán nincs mit számonkérni rajta, folyamatosan a rá irányuló gyalázkodások miatt kénytelen mentegetőzni.
Álljanak már bele a kritizálók a haszidokba, bahá’ikba, krsnásokba, zoroaszterekbe, szombatistákba, animistákba mittudomén kikbe, majdnem mind ugyanazt a PC szöveget vallja, hogy mindenki egyenlő, segítsünk másokon stb. stb. És ott se sok minden történik. Vagyis kb ugyanaz mint a katolikusoknál, karitatívkodnak, ételt osztanak, lelki támaszt próbálnak nyújtani, elsősorban a saját híveiknek, de nyitottak kifelé is. Ilyen ez az egyházbiznisz.
Az UNICEF meg a többi ENSZ szervezet profi pénzbegyűjtő maffia. Kiválasztásuk belterjes, protekcionista, nepotista, kontraszelektív (van persze néhány Béla, aki elviszi a melót, illetve a melónak nevezett látszattevékenységgel járó szükséges kínlódást).
Külföldön végeztem diplomáciai suliban, valamikor én is gondolkoztam az ENSZben, áldom a sorsomat, hogy nem keveredtem bele (a magánszektorban dolgozom, vállalkozom). Pár igazán tehetséges nyugat európai barátom és ismerősöm megpróbáltak ezekbe a szervezetekbe bekerülni, jó családokból, de inkább felvettek olyanokat, aki mixed vagy színes volt, és kb. a bőrszíne miatt, vagy a (trans)gender balance is sokszor felülírta a kompetenciákat.
Egy ismerős volt csoporttárs fehér angol lány középvezető (vezető fundraiser) épp az UNICEFnél, de ő is eléggé kiégett az ott lehúzott alig fél évtized alatt, pedig nem keres rosszul és nem bolondul bele a sok munkába sem… Maradjunk annyiban, hogy volt időszak, amikor az UNICEF jobban hasonlított arra, aminek ma is látszani akar. Nem mostanában volt.
Az egész NGO szektor meg a nagy nemzetközi szervezetek körül nagyon nagy gáz van. Óriási költségvetésű gittegylet majdnem az összes, akik ott vannak, hatalmas fizukért rágják a gittet. A kisebb vallási alapú karitatív szervezetetekkel jobb tapasztalatom van, hitelesebbek a szememben, bár közülük is lehetne csemegézni.