A férfigyűlölet anatómiája (1): amikor a korral jár

Minden eddigi csúcsot megdöntött hazánkban a férfigyűlölet. A metoo-kampány ugyanis nem állt meg a nyilvános lincselésnél, ma már a magyar parlament ad helyet a legdurvább, goebbelsi gyűlöletbeszédnek. „Az a hímnemű lény, aki bántja a gyengébbet, nem nevezhető férfinak, hanem féregnek, a férget pedig el szoktuk taposni” – fogalmazott legutóbb Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő oly módon, hogy az még a nemzetiszocialista Németországban sem hangozhatott volna el egy pártértekezleten a zsidóság ellen. Nálunk ma már ez a természetes.

Honnan ez az eszeveszett férfigyűlölet? Miből fakad ez az óriási düh? A férfigyűlölet természetesen sehol sem vezethető vissza egyetlen okra, így hiba lenne a mostani metoo-kampányt látni az elszabadult indulatok hátterében. Az okok sokrétűek, melyek közt megtalálhatók a belülről, a személyiségfejlődésből fakadó tényezők éppúgy, mint a kívülről érkező ingerek. Ötrészes sorozatunk legelső írásában a legáltalánosabb,  biológiai létünkből fakadó hatásmechanizmust vesszük górcső alá: ez pedig az, amikor egy nő a korának előrehaladtával gyűlöli meg a férfiakat.

Vitathatatlan tény, hogy a férfiak és a nők szexpiaci értéke más és más életkorban a legmagasabb. A nők szexpiaci értéke 16 éves koruktól folyamatosan, meredeken emelkedik egészen 23 éves korukig, vagyis a termékenységük csúcsáig. Innentől azonban következik a lejtmenet, ami aztán 30 éves kor felé süllyed a férfiak szexpiaci értéke alá – utóbbi egészen 38 éves korig nő (a szexpiaci görbékről részletesebben itt olvashatunk).

Hogyan jelenik meg mindez egy nő világában? 16 éves koruktól a nők valóságos hercegnőkké válnak: ez az állandó potyázás, a vacsorameghívások, az ajándékok besöprésének időszaka. Később, a főiskolán vagy az egyetemen ez az az időszak, amikor egy miniszoknyával (vagy miniszoknya alá rejtett puskával) bármit el lehet érni a vizsgákon. De sokszor erre sincs szükség, elég csak pár könnycsepp a jó jegyért. Miközben ilyen korukban a férfiak jó részét a cölibátus és a kemény küzdés terhe nyomja, addig a nők ekkor élik fénykorukat. 25 éves kor után aztán lassan minden megváltozik. Egyre kevesebb lesz a meghívás, a bálhercegnők pedig egyre gyakrabban nyúlnak a Tinder után. A korábban hetente leszüretelt férfiak száma is lassan csökkenni kezd. Most már egyre több netes randi végződik úgy, hogy a férfi tíz perc után azt mondja: „Mennem kell!”

Míg a nők egy részénél ez az értékcsökkenés azzal jár, hogy mielőbb keresnek egy férfit maguknak (akinek még épp megfelelnek), hogy családot alapítsanak, addig a nők igen magas hányada egészen más úton jár. Mivel ők azt szokták meg, hogy mindenki őket szolgálja (így is volt ez vagy 10 évig), teljesen természetesnek fogják fel, hogy nekik mindez jár. Így ők azt gondolják, hogy valójában a férfiak változtak meg, hiszen ők továbbra is olyanok mint régen – legalábbis szerintük. A sorozatos kudarcok, a párkeresés buktatói aztán arra vezetik őket, hogy saját életük csődjéért a férfiakat tegyék felelőssé. Ezeknek a vádaknak központi elemei, hogy a férfiak „komolytalanok”, „képtelenek elköteleződni”, „éretlenek”, „gyerekesek”, bezzeg ők 20+ férfi elfogyasztása után már alkalmasak feleségnek és anyának. Mindeközben eszükbe sem jut, hogy talán azért mondanak a férfiak sorra nemet nekik, mert elviselhetetlenek, követelőzők, és egyébként is teljesen alkalmatlanok bármiféle szerepre, ahol nem csak ők vannak a középpontban.

Ami marad, az a gyűlölet. Gyűlölet minden olyan férfi iránt, akiket ugyan valaha csípőből koptattak le, ma már annak is örülnének, ha az megszólítaná őket – de nem teszik, mert már boldog családapák. Gyűlölet azok iránt, akik ugyan nem nősültek meg, de állandóan arra emlékeztetik őket, hogy nekik legjobb esetben is csak ilyen férfiak juthatnak már. Vagyis fortyog bennük az egész férfi nem iránti gyűlölet pusztán azért, mert elhitték magukról, hogy hercegnők és a férfiak feletti hatalmuk soha nem is múlik el. Ám nem csak a 30 feletti vénlányokat sújtja az életkorból fakadó férfigyűlölet. Gyakori jelenség az is, amikor egy nő elhiszi, hogy neki sokkal jobb férfi járna, mint amelynél kikötött (a Redpill-irodalom ezt a nőtípust hívja alfa-özvegynek). Általános jellemzőjük, hogy a mellettük lévő férfi életét is megkeserítik abbeli fájdalmukban, hogy (szerintük) jobbat érdemeltek volna.

Nem kétséges, hogy az életkorból fakadó férfigyűlölet csak igen nehezen orvosolható. Ehhez olyan felvilágosító kampányok kellenének, amelyeket a mai nőközpontú, feminista világ sosem fogadna el. Másrészről az ilyen típusú frusztrációktól szenvedő nők dühödt önteltsége, kiválasztottság-tudata olyan nagy, hogy soha nem gyakorolnának a legkisebb mértékben sem önkritikát, és így soha nem fordulnának mentálhigiénés szakemberhez sem, hogy megfelelő segítségre leljenek. Ezért biztos, hogy még nagyon sokáig meg fogják keseríteni mindannyiunk életét azok a nők, akik felett – tetszik, nem tetszik – eljárt az idő.

8 votes, average: 4,50 out of 58 votes, average: 4,50 out of 58 votes, average: 4,50 out of 58 votes, average: 4,50 out of 58 votes, average: 4,50 out of 5 8 olvasó átlagosan 4,50 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Richter András

117
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
15 Egyéni hozzászólás
102 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
31 Hozzászólások szerzői
wittukindCurioSophusReszet ElekGeri P.Muhr úr Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Reszet Elek
Szerkesztő

“Nem kétséges, hogy az életkorból fakadó férfigyűlölet csak igen nehezen orvosolható.” – Nem orvosolható. Önmérséklet, önismeret és megállapodott, szilárd értékrend kellene hozzá. Akinek ez nem adatik meg utólag már nem pótolható. Mindezt ellenszélben, hiszen ma, a konzumidiotizmus világában nem érett családanyákra, hanem éretlen csitrikre van szükség. Ugyanezen okból próbálnak a férfiakból is szenvelgő, narcisztikus homárokat csinálni.

Hunn
Olvasó
Hunn

Igenis orvosolható lenne azzal, ha valaki jól megb@szná őket. Csakhogy a probléma gyökere pont az, hogy nem akad erre önként jelentkező hímnemű egyed. Vagyis tipikus 22-es csapdája, amiből nincs kiút, legalábbis a feminista társadalom keretei között nincs. Megoldást csakis a Patriarchátus jelentene.

Naooo
Olvasó
Naooo

Én megbaszom őket.

Hunn
Olvasó
Hunn

A mozgalomnak harcosokra van szüksége és nem mártírokra. Koncentráljunk inkább a Patriarchátus bevezetésére, ezáltal elkerülhetjük az ilyesfajta szükségtelen szenvedést is.

Aldo
Újságíró

Árammal

Aldo
Újságíró

Sokszor akad jelölt, csak az már nem felel meg a drágalátos igényeiknek, mert mi az, hogy nem egy Bratt Pittbe oltott George Clooney az illető, hanem az Átlagjózsi. Bár sok esetben még az Átlagjózsi is túl jó lenne nekik. Ahhoz már tényleg minősíthetetlenül ocsmánynak kell lenni, hogy ne jelentkezzen be nála senki.

Penge
Olvasó
Penge

“Ahhoz már tényleg minősíthetetlenül ocsmánynak kell lenni, hogy ne jelentkezzen be nála senki.”

Osztom a véleményedet! Őszintén szólva ha csak a szexet vesszük alapul, a nők olyan hatalmas előnyben vannak, hogy egy tetszőlegesen ocsmány nővel (Gurmai Zita, Falusi Mariann, IMF elnökasszony, stb.) szemben talán egy Brad Pitt /George Clooney/Hugh Jackman lenne holtversenyben.

Hiszen a társadalom még az adoniszoktól is elvárja, hogy udvaroljon a nőnek (csak az ő esetében vannak nők, akik kezdeményeznek nála). És amennyire növekszik a könnyűvérű fiatal lányok száma, ugyanannyira növekszik a reménytelenségükben öngyilkosságot tervező 30 közeli/fölötti szüzek aránya, szóval ezen a téren kiegyenlített a helyzet. Ahogy a patriarchátusban több tartás volt mindkét nemben. A férfi is visszautasított nőt bizonyos esetekben, ahogy a nőknél sem fordult elő olyan, hogy pl. fogadásból feküdjünk le valakivel meg egyéb hülyeségek.

Geri P.
Olvasó

az hogy a köcsög átlag magyar frusztrált józsi balfaszoknak akik ennyire mély igénytelen elvek nélkül élő seggfejek hogy akárki jó lesz csak pina legyen alatta attól még a normálisan működő társadalmakban kurvára nincs ez így és a nőknek is keményen produkálnia kell magát hogy használható faszit kapjon.
Az hogy ebben az elbaszott bugrisok országában ennyire mélyen van a többség igény szintje az más kérdés, ezt a helyet senki nem veszi mércének alapul. Kb ennyi

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez nem magyar jelenség. Ahol a társadalom feminizálódik, ott mindenhol megjelenik.

CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

attól még a normálisan működő társadalmakban kurvára nincs ez így és a nőknek is keményen produkálnia kell magát hogy használható faszit kapjon.

Lepj meg és mondj egyetlen példát erre a “jól működő társadalomra”, csak egyetlen egyet, hogy hova kéne igazodnunk, nekünk, elbaszott bugrisoknak.

wittukind
Olvasó
wittukind

Mondok én egyet, ha nem zavarok:- Ngwane

CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

Megfogtál:)

Naooo
Olvasó
Naooo

Sehol nem kell produkálni magukat a nőknek.

Dan
Újságíró

Szép, jól összerakott összefoglaló. Csak semmi újat nem tudtunk meg belőle. Emellett semmi előremutató megoldást nem mutat nekünk, férfiaknak, h miképpen változtassunk ezen a helyzeten. Mert a nőktől elvárni teljesen értelmetlen, hiszen nem képesek rá.

Razide
Újságíró

Dehogynem, ott van a sorok közt a megoldás. Legyél mgtow, kerüld a nőkkel történő üzleti és hivatalos érintkezéseket (bár a hivatalokban már kisajátítottak minden segglapító munkahelyet). A feminácik szerint toxikus a férfiasság, szerintem meg mérgező a nőkkel való kapcsolat, mert benn tartanak a mátrixban és intézményesen manginásítanak.

Reszet Elek
Szerkesztő

Átfogalmaznám a mondatod. Nem “szerintem meg mérgező a nőkkel való kapcsolat”, hanem mérgező a nőnek látszó de nem nőkkel való kapcsolat. Nőkre minden férfinak szüksége van.

A mai férfiaknak meg kell tanulniuk különbséget tenni nők és nőnek kinézők között. Valaha a nők alapban nők voltak és csak a torta habjával kellett törődni, manapság viszont már a legalapvetőbb női tulajdonságok meglétét is vizsgálni kell. Persze azért nem gom jabbarra van szükség

Szóval nem elég az izmos láb: https://www.youtube.com/watch?v=CIzOOxzuP6A

hunbagira
Újságíró

Dan!

Az összefoglalóknak pont ez a lényege tesó. A célja, hogy a férfigyűlölő női fórumokra így instant be lehet lökni. :)

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Miközben ilyen korukban a férfiak jó részét a cölibátus és a kemény küzdés terhe nyomja, addig a nők ekkor élik fénykorukat.

Azért saját magunkból se gyártsunk már feleslegesen mártírt, még az itt rendszeresen jelen lévők jó részének is volt csaja akár fiatalként is, nem egy mission impossible legalább rövid távra összeszedni valakit, ha csak nem extrém szerencsétlen vagy randa az illető, a realitásokat ne hagyjuk el.

Ezen kívül ez a mondat és a mondanivaló jó része a cikkben inkább a tipikus jócsajokra vonatkozik, ez a valóságban nem túl nagy arány, persze mondhatjuk, hogy minden megfelelő kiéhezettség függvénye, de nem egy olyat ismerek, akikre rá sem néznek (fun fact: én sem nézek úgy rájuk).

Ezt a szerencsétlen élőlényt a fenti képről szerintem a Föld legszerencsétlenebb férfija is csak félig csukott szemmel dugná, az ő és hozzá hasonlók, tehát a feministák esetében a gondok nem 25 éves kortól kezdődnek, hanem főleg a fogantatáskor, bár a nőiséggel kapcsolatos frusztrációik is 14-16 éves korban kezdhetnek legkésőbb menthetetlenül kialakulni.

Penge
Olvasó
Penge

“Ezt a szerencsétlen élőlényt a fenti képről szerintem a Föld legszerencsétlenebb férfija is csak félig csukott szemmel dugná”

A képen szereplő nő 45 éves, ha a Google-n rákeresel további képeire, ahol nem vág torz arckifejezést, egész korrekt, korához képest átlagos, azon belül is igényes, ápolt (ami politikustól nyilván elvárt, plusz pénze is van rá) nő.

Ahogy már mondtam, az elvárásokkal van itt a baj. És lényegében ez itt a probléma.

Megkaphatja a jótestű adoniszt is. De csak szexre. Esetleg úgy, hogy még a helyet is ő biztosítja, illetve csak felcsönget a srác (nem vállalja fel, nyilvánosan nem mutatkozik vele).
Megkaphatja Átlag Józsit komoly kapcsolatra is. De ott neki kell előnyöket biztosítani a férfi számára. Pl. a férfi költözik hozzá, mert nincs saját lakása, a nő kocsiját használja, meg az sincs neki saját, vagy a nő hordja őt kocsival mert övé a kocsi, illetve a luxuskiadásokat is a nő finanszírozza saját magának.
Továbbá megkaphatja a Grál Lovagot is, csak az külső terén nem lesz szalonképes (hiszen ő épp a rusnya külsejét próbálja kompenzálni azzal, hogy egy jómódú valaki, aki elhalmozza a nőt mindennel. De még az is lehet, hogy a külsejével sincs gond, csak egy Mr. Bean alkat vagy van valami furcsasága (pl. hülyén nevet). Esetleg még valami beteg fixaideája (a gyíkemberektől az asztrálsíkokon át az erősen hangoztatott szélsőséges politikai nézetek… Tehát röviden és tömören vagy a külseje vagy a viselkedése vagy a személyisége gázos.

Naooo
Olvasó
Naooo

“goebbelsi gyűlöletbeszédnek”

De Goebbelsnek igaza volt.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Mi a baj ezzel? Teljesen igaza van!
Én sem nevezem férfinak azt a hímneműt, aki nőt vagy gyereket bántalmaz.

Egyszerűen csak ki kell egészíteni egy további mondattal a kijelentést:

“Az a nőnemű lény, aki bántja a férfit/gyereket, nem nevezhető nőnek, hanem féregnek, a férget pedig el szoktuk taposni.”
És így már teljesen rendben is van a gondolatmenet. Mert ugye:
– Férfi nem bántalmaz nőt, mert onnantól nem férfi.
– Nő nem bántalmaz férfit, mert onnantól nem nő.
– Senki nem bántalmaz gyereket, mert onnantól nem ember.
Nem bonyolult ez.
A Bangóné nevű nácinak meg csak a pofikájába kell vágni ezek után, hogy a párkapcsolati bántalmazások közel felét (néhol még többet is, mint fele) nők követik el férfiak ellen (olvasnivalók itt, itt, itt, és itt), illetőleg a gyerekbántalmazások esetében több nő bántalmaz gyereket, mint férfi (olvasnivalók itt, itt, itt, itt és itt). Utána kíváncsi leszek az arckifejezésére, meg hogy mennyire is akar tapodni egyeseken.
Naooo
Olvasó
Naooo

Ez nem náci, hanem kapitalista demokrata, és mért ne lehetne bűnöző gyereket bántalmazni?

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Dehogynem náci. Femináci.
És nem kapitalista. Hanem szocialista.

Naooo
Olvasó
Naooo

Sose volt, sose lesz.
Minden sima szocialista kapitalista.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

De igen, az.
Nem.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem, nem az.
A nemzetietlen szocialisták és a kommunisták mind vörös kapitalisták.

Kalman
Újságíró

Erről jut eszembe, lassan tényleg az arabok lesznek az “új németek”:

“Felgyújtottak két izraeli zászlót, a tömeg pedig percekig a “halál a zsidókra” rigmust skandálta”

Forrás:

http://index.hu/kulfold/2017/12/11/berlin_tuntetes_antiszemitizmus_trump/

Naooo
Olvasó
Naooo

Vicces lenne, ha kiirtanák egymást, de csak bohóckodás az egész.

Aldo
Újságíró

Úgyse fogják. Ugyanolyan fehér és kereszténygyűlölő mindkettő.

Dan
Újságíró

Zombigyilkos,

Ez meglehetősen fekete-fehér és szélsőséges gondolkodás (bár tudom, h te imádod a fekete-fehér gondolkodást, a “szélsőséges” jelző ma meg már a legtöbb esetben dícséret, de ezektől most tekintsünk el).

Bántalmazás – meglehetősen széles palettát takar. Kb. mint a szexuális zaklatás. Tehát egy nem definiált, széles értelmezésű fogalom alapján fosszunk meg embereket emberi mivoltuktól, esetleg öljük is akkor már rögtön meg őket!

Bántalmazásért gyilkosság? Ez tényleg rímel a szexuális zaklatásért herélés és életfogytiglan, egyesek által vágyott büntetési tételére.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Bántalmazás – meglehetősen széles palettát takar.”
Teljesen igazad van abban, hogy valóban nincs rá jelenleg törvényileg pontos meghatározás egyetlen törvényben sem. Tehát abban igazad van, hogy sok minden érthető alatta, így muszáj lenne meghatározni pontosabban, mivel visszaélésre adhat lehetőséget.
Megj.: A magyar és nemzetközi törvények is tiltják pl. a gyerekbántalmazást, ugyanakkor nem pontosítják azt, hogy mit is értünk alatta.
Ezért a magam részéről megpróbálom meghatározni, mit is értek alatta. Olyan jellegű károkozást, ahol a bántalmazott fizikai, szellemi, lelki károsodást szenved a bántalmazás során. Példa: Ha rácsapsz a gyerek fenekére, mert harmadik felszólításra sem hagyja abba a főzelék kilocsolását a tányérból, az nem bántalmazás. Ha úgy bántalmazod, hogy kárt szenved (pl. cigarettával égeted) az bántalmazás.

A bántalmazás esetében elég nehéz meghatározni, hogy hol a határ.
Ugyanakkor azt mondom, hogy ettől függetlenül még büntetni kell a bántalmazást.
/Megj.: Valóban problémás, hogy nincs pontos meghatározása, mivel egy adott esetben gyakorlatilag egy szubjektív döntés fog határozni arról, hogy az adott cselekedet bántalmazás-e, avagy nem./

“Bántalmazásért gyilkosság?”
Ki írt gyilkosságról? Látod, a ‘férgek eltaposása’ is pont olyan, mint a bántalmazás. Sőt, még olyanabb. Elég nehezen meghatározható, hogy mit is értünk alatta.

.

A mondandóm lényege pedig ez volt:
Fordítsuk meg Bangóné kijelentését (mondjuk ki nőkre vonatkozóan is), majd dörgöljük az arcába. Úgy hamarabb rájön, hogy mennyire is problémás a kijelentése, és létszik az általa alkalmazott fasiszta kettős mérce is.

Aldo
Újságíró
„Az a hímnemű lény, aki bántja a gyengébbet, nem nevezhető férfinak, hanem féregnek, a férget pedig el szoktuk taposni” – fogalmazott legutóbb Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő”

Szerintem meg a szemét, tetű, egykori ávéhás, kiszes, besúgó komcsikat és azok leszármazottait kéne acélbetétes bakanccsal a forró augusztus betonba taposni, aki még mindig itt garázdálkodnak közöttünk. Amit az MSZP csinál, az szimpla kétségbeesés. Az törzsszavazóikat képező kádárista nyugdíjasoknak van egy rossz tulajdonsága, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebben lesznek, mert meghalnak. A fiatalokra már nincsenek hatással, így ki akarnak találni valamit, hogy ne tűnjenek el végleg a politikai süllyesztőben, ahová valók. Szélsőjobbosok azért mégse lehetnek, mert ekkora fordulattal még nevetségesebbé tennék magukat. A kamu zöld párt címet már lestoppolta az lmp, a baloldaliság már egyre kevésbé megy nekik, így igyekeznek libsik lenni és benyalni a nyugati femináci, bevándorlópárti, nemzetellenes mocskoknak, hátha azokból ki lehet csikarni egy kis lóvét és nem süllyednek 10% alá jövőre.
A “kedves” Bangóné arról persze elfelejtett szót ejteni, hogy hogyan vélekedik azokról nőnemű lényekről, akik férfiakat bántalmaznak, akár fizikailag, akár lelkileg, ami sokkal jellemzőbb a nőkre. Gondolom ebben semmi kivetnivalót nem lát.

filmcom
Olvasó
filmcom

Bangóné szavait persze hogy nem kell(lehet) szó szerint venni…  “Eltaposni a férget”…?  De hiszen nincs is halálbüntetés..!!  (Az indulat kiérződik belőle persze, nem kérdés..)

A cikk egyébként lényegre látó..nehéz mit hozzá tenni..   Hogyan lehetne egy nagyon fiatal nővel megértetni hogy “minél szebb vagy fiatalon, annál drámaibb lesz az idő elmúlása feletted” …   (Ha egy férfi fiatalon  nem egy “matyóhímzés”, akkor ugyan milyen drámai változás történhet vele 50 éves koráig..?? :) )

És amit már sokszor írtam..civilizált társadalomban ugyan milyen férfi kívánatos – hosszabb távon!! – egy nőnek..??   Egy nő “nagyon könnyen szerelmesedik bele” egy elfogadható kinézetű és jó anyagi helyzetű férfibe. Ez ok., Na de..! Az ilyen férfi könnyen is ugrik egy másik nőre, mert sokkal kevesebb ilyen férfi van, mint amennyi női kereslet..  A “béta” férfiakat pedig észre sem veszik ezek a nők… (jó írja a cikk) És jó pár év múlva ezek a nők a alfa férfiak viselkedése miatt, a béta férfiakat gyűlölik tehetetlenségükben..  Igen..ez kb. ennyi…

Aldo
Újságíró

“És jó pár év múlva ezek a nők a alfa férfiak viselkedése miatt, a béta férfiakat gyűlölik tehetetlenségükben.. “

Akkor már ki nem szarja le, hogy kit gyűlöl? A sok rosszindulat és gyűlölködés amúgy is árt az egészségnek, így csak maguknak ártanak, mint ahogy korábban is, amikor végig ribanckodták a 20-as éveiket. Hoztak egy döntést, leszarták a jövőt, akkor vállalják a következményeket és a felelősséget. Egy átlag nőnek ezt kéne a fejébe verni, hogy vannak tettek és vannak következmények. Egyikből adódik a másik. Ha tehát azzal jön, hogy ő azt csinál, amit akar, akkor hagyni kell, hogy elszenvedje a következményeit. A béta férfiaknak pedig annyit a dolguk, hogy nem veszik magukra a sok mocsok hazugságot és lejáratókampányt. Nem kérnek bocsánatot sem a vágyaikért, sem a puszta létezésükért. Nem feledik el a korábbi – jobb esetben – levegőnek nézést, – rosszabb esetben – számtalan hülyének nézést, kihasználást, hülyítést, megaláztatást. Bepótolják a röptében a legyet is korszakot, ha esetleg korábban nagyon nehezen jött össze vagy teljesen kimaradt az életükből és emlékeztetik a nőket a tettek és következmények kölcsönhatására és csak olyan nővel terveznek hosszútávon, aki ezt megérdemli. Az ilyen rosszindulatú, férfihibáztató, felelősséghárító, lerobbant idegroncsok nem méltók erre a szerepre, de sokszor még egy szimpla dugásra sem. Ideje, hogy most ők legyenek láthatatlanok.

abrek
Olvasó
abrek

Ezer meg egy példát ismerünk ebből a női típusból. Lehet az én perverzióm, de néha némelyiket még sajnálom is. Pláne, ha nem gyűlölködik, hanem csak pánikol. Mondjuk, szerencsére nem voltam ‘áldozat-férfi’ soha.

Egy barátom mesélt nekem ma egy távoli nőrokonomról (ugyanaz a családnevünk), akivel ő nálam sokkal többet találkozik. A csaj most 35, tényleg jó famíliából (tősgyökeres, valamikori középbirtokos család, tagjai között alispán, parlamenti háznagy, szolgabíró, huszárezredes, őrkanonok), a lány ősfáján jól csengő nevek.
Az apjáék is odatették magukat a rendszerváltás után, műszaki területen magyar viszonylatban nagyon jó vagyoni alapok, lényegében visszamásztak arra a szintre, ahonnan a kommunizmus idejében deklasszálták őket.

A lány végigbulizta az elmúlt 15 évet, New York iskola, Dubai (nyaralás, illetve saját kereskedelmi ügyeit intézte, sikerrel), saját bevallása szerint 40 körüli számú férfivel volt, még most is tényleg nagyon jól néz ki, bár a luxus is dob rajta értelemszerűen. Velem tisztelettudó és kedves, ezért sok mindent jobban elnézek neki, viselkedni azért megtanították, nem káromkodik stb. Sajnos én látom benne az elvesztegetett úri nőt, aki lehetett volna, ha nem bolondul meg így a világ s vele ő is. Még a bátyám vagy az én feleségem is lehetett volna, nálunk nagy volt az endogámia, mert nagyon kiterjedt a család, így nem a közeli ágak sokszor házasodtak.

Egyébként ebben a lányban semmi feminista férfiellenes hülyeség nem volt, vagy 10 éve beszéltem vele egy hosszabbat és akkor is mondta, hogy ő elsősorban feleség, anya szeretne lenni, de azért csak élne még egy ‘kicsit’, ezt már a modern kor megengedi. Csak az évek szaladtak el gyorsan, mondtam is neki akkor, hogy most már viszont igyekezz megtalálni az igazit, mert 2-3 év együttélés kellene az illetővel, mielőtt gyermeket vállaltok.

Sajnos ő nem tudott ellenállni a kísértésnek, túl sokáig sodortatta magát az árral, kitombolta magát, most már 2-3 éve megállapodna, de előjött nála is a “Hova lettek a normális férfiak?” érzés. Ha 7-8 évvel ezelőtt befejezi, akkor könnyebb lenne a helyzete. De így 175 centisen, tele pénzzel, jó pár alfa emlékkel nagyon soványnak tűnik a felhozatal. Kimaxolta magát és lapot húzott nemhogy a 19-re, de még a 21-re is. A szerencse lánya volt eddig is, de most már a lottó ötös kategória, hogy találjon valakit, akivel minden rendben lesz. És ugye a gyerek…

Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszan írtam le, csak mutatni akarom ezzel a példával, hogy – amint azt sokszor leírjátok a férfihangon is – ezek a nők is áldozatok. Elsősorban persze a saját hülyeségüké. De messze nem értéktelen emberek, pláne nem agyament kurvák, mondom ezt a távoli kuzin szexuális szabadossága ellenére is. Egyszerűen hiányzott az életükből az erős férfi. Az apja is csak a munkának élt, így mindent megadott a lányának, a legfontosabbat kivéve.
Ez a lány a szexuális szabadosságot vitte túlzásba, nem akart világmegváltani, férfigyűlöletnek a nyomát nem láttam benne soha, de az adottságai és a lehetőségei miatt pedig nagyon elszaladt vele a ló ezen a téren és egyszerűen későn szállt ki, illetve le a körhintáról.

Kalman
Újságíró

Én is ismerek ilyet, aki szerencse lányaként kezdte az életét igen jómódú családban, de az elbulikázott évek miatt mégis igen gyengén kelt el. Puhos, puhapöcs máléképű férj. Nagyon nehezen, de összejött azért gyerek is – egy kisebb vagyont és egy fél életet otthagyva az orvosoknál. Tudvalévő, hogy jó sokáig “élni akart”, azért házasodott későn. Mekkora az esélye annak, hogy nem többszörös alfa-özvegy? Fel tud vajon nézni a férjére? Boldog lehet mellette?

Aldo
Újságíró

Én valahogy nem tudom sajnálni az ilyen nőket sem. A 40 fasz bőven ribanc kategória és ne jöjjön már senki ezzel az “élni kellett” baromsággal, mert ez nem úgy működik, hogy végig dugatja magát mindenkivel, aztán 27 évesen húz egy vonalat, hogy eddig és ne tovább. Általában azért hagynak fel ezzel az életvitellel, mert már nem kellenek az alfáknak, a szerintük rangon aluli bétával meg nemhogy kapcsolatot, de még egy szimpla dugást sem akarnak. A 40 még úgyis sok, hogy a nő vallotta be, akkor ki tudja mennyi lehet a valós szám, de felesleges is megkérdezni mert úgyis hazudni fog még magának is.
Ha meg még lóvéval is tele van, az inkább taszítani fogja a férfiakat, mert gondolom nem fog lefelé választani. Mindezt megfejelve a kétes hírnevével, már lassan bekerül a macskás vénasszony kategóriába. A hol vannak a normális pasik hiszti pedig csak az előszele a férfihibáztatásnak. Nyilván majd keresni fog valami jó indokot, hogy hibáztassa az ellenkező nemet a saját sikertelenségéért. Megvolt a lehetősége, de nem élt vele. Itt a következmény.

abrek
Olvasó
abrek

Értem, amit mondasz és azért pluszoltam az első hozzászólásodat is, mert nehéz vele vitatkozni. Annyit azért mégis hozzátennék, hogy engem úgy neveltek, hogy a nőtől ne várjak el annyit, mint férfiaktól. És magamtól mindig többet, mint másoktól – elismerem, old school, de nekem sokat segített az életben. Kevesebbet csalódtam.

40 már valóban nagyon sok, nehéz számszerűsíteni, de nálam olyan 10 +/- 2 körül van a határ, azért a mai realitásokat is figyelembe kell venni.

Gondolkoztam rajta, de ha minden sértett Béta Béla fiatal szűzlányra vágyik, akinek majd pont ő kell kissé idősebben, amikor már befutott és egy normálisabb fizuja is van, akkor éppannyira kevés nőn kell sorstársaival osztoznia, mint huszonéves korában, mert ilyen nő egyszerűen kevés van. A legtöbbjüket bezsongatják, és kevesen tudnak időben megálljt parancsolni maguknak. Mindenesetre leszögezhetjük, hogy éppúgy nem fog a ‘heroikus sértettet’ játszó bétáknak elég muffedli jutni, mint huszonéves korukban. Értem én azt a logikát is, hogy ‘mindegy, csak én megtaláljam a magamét’, de ez rokonítható a fehérlovonjövőhercegetváró női mentalitással – kicsi rá az esély.

Hasonló ugyanakkor az is, ahogy a csajok rangon alulinak tartják a bétákat, s amikor fordult kocka a (volt) béta rangon alulinak, sőt megalázónak tartja ezekkel az alfa-özvegyekkel kezdeni – pedig a legtöbbjük még most is béta, csak öregebb. Az gondolom, lejött, hogy sokkal érthetőbbnek tartom a férfiak álláspontját mindkét esetben, de mindegyik felfogás azt eredményezi, hogy még kevesebb pár lesz, még kevesebb gyerekkel.

Aldo
Újságíró

Sajnos általánosan elfogadott tétel, hogy a nőktől jóval kevesebbet, vagy semmit sem szabad elvárni. Aztán még ennek a kevésnek sem tudnak megfelelni.
Amúgy nem kell minden Béta Bélának  szűzlányka. Csak az olyan nőket kell kiszűrniük, akiken átment a fél város, akik korábban leszarták és akik 20-as éveik végére 30-as éveik elejére egy lerobbant kapcaronggyá silányultak le.  Egyrészt, mert az ilyen nők nem érdemelnek ezek után semmit másrészt, van náluk jobb.
Ne kezdjük már el megint mentegetni a csajokat, hogy dehát nem tudtak megálljt parancsolni maguknak. De igen is tudtak, csak nem akartak. Azért ne az legyen már az általánosan elfogadott tény, hogy egy nőn 40-en mennek keresztül és akkor még ennek is örülni kell.
A Bétának jutni fog elég csaj, ha képes tanulni a korábbi hibáiból. A közben megszerzett egzisztenciális javakkal és egyebekkel még így is előrébb van, mint a lassan 40 éves nő, aki korábban mindenkinek meg volt.
Hát igen, a kocka az minden megfordul, csak sokan nem veszik észre. Igen, megalázó az ilyen lerobbant alfa özvegyekkel kezdeni, csakhogy már ők sincsenek azon a szinten, mint a 20-as éveik elején és ez a szint nagyon gyorsan süllyed lefelé és eljutnak oda, hogy bár a Béták is leszarják őket.

sRPd
Olvasó
sRPd

40 az valóban rengeteg, és szorozd meg hárommal, hogy valódi képet kapjunk! Ki akar magának egy olyan nőt, akiről tudja, hogy ennyit faszkörhintázott?

Nekem is van hasonló művelt és kedves de egyedül maradt női ismerősöm, és én is sajnálom. De sajnáljuk vagy sem, egy ilyen nő mit tud nyújtani? A használható petesejtjeit meg tudja számolni a két kezén. Családalapításra nagyon gyenge alapanyag, talán 1 gyerek még összjöhet nála. A múltja (faszkörhinta), a jelene (karrier), jövője (nagy elvárások) miatt egy két lábon járó problémahalmaz, akit senki sem akar a nyakába venni. Ez a realitás.

A rokonodat valószínűleg a jómód és a sok lehetőség ölte meg. Gondolom fájdalmas lehet a szüleinek is (most már? ), de ebben ők is vastagon bennt voltak: amikor fizették neki a dubaji és amerikai utakat.

Aldo
Újságíró

“40 az valóban rengeteg, és szorozd meg hárommal, hogy valódi képet kapjunk! Ki akar magának egy olyan nőt, akiről tudja, hogy ennyit faszkörhintázott?”
Azt még tedd hozzá, hogy még ő akar megdolgoztatni, hogy bizonyítsd be, hogy alkalmas vagy komoly kapcsolatra, miközben évekkel korábban másoknak ingyen, vagy nagyon olcsón odadobta magát. Ki az a hülye, aki egy wartburgért 10 milliót kifizet. Vicces, hogy egyes nők azt hiszik, ha egyszer politikusként lehazudják a múltat, akkor az már meg sem történt, meg ha megfürdenek, új ruhát vesznek fel és kijelentik, hogy őket mostantól kezdve komolyan kell venni, mert megváltoztak.

“De sajnáljuk vagy sem, egy ilyen nő mit tud nyújtani?”
Egy rongyosra kefélt, lelakott pinát, ami ráadásul egy idegroncshoz tartozik, mert hát csalódott a férfiakban.

“Családalapításra nagyon gyenge alapanyag, talán 1 gyerek még összjöhet nála.”
Nagyon erős talán. Szerintem felesleges elszórni egy vagyont különféle termékenységi klinikákon, ha nem muszáj.

“A múltja (faszkörhinta), a jelene (karrier), jövője (nagy elvárások) miatt egy két lábon járó problémahalmaz, akit senki sem akar a nyakába venni. Ez a realitás.”
Sajnos mindig van pár elkeseredett balek.

abrek
Olvasó
abrek

Sajnos benne voltak, elsősorban az apja, mert ő a férfi. A csaj saját jogon is sikeres, van érzéke a bizniszhez, de ez sajnos a fő problémán nem változhat. Egy ötvenes özvegy vagy elvált még leeshet neki, akinek talán még tud szülni egyet. Ez van.

Dan
Újságíró

A 40 fickó tényleg extrém sok, a 10 körüli szerintem is reális, a 20 csak egész kivételes esetben, de a 40 már gáz, ott már lehet, h néznék mélyebb lelki okokat is, h mit hozott a családjából.

Az eszmefuttatásod többi részével ismét csak egyetértek. Időnként előkerül itt is, meg más antifem oldalon, h szűzen házasodjanak a nők, csak az az értékes nő, aki szűz – ez a tipikus abszurd elképzelés, vallásos hiedelem kategória, hiszen ez a legcsekéjebb mértékben sem garantálja sem a hűséget, sem a jó szexuális életet. Sőt: sokkal nagyobb a kockázat, h mivel előtte nem próbálták ki egymást, esetleg nem passzolnak össze szexuálisan, illetve a nőben is jobban megmarad a kíváncsiság, h milyen lenne másokkal. A szűzházasság logikáját továbbvíve a válást is be kéne tiltatni, amellyel meg csak azt érnék el, h még több lenne a nyomorúságos, hazug kapcsolat, amelyben a legtöbbet a gyerekek szenvednek. Ma is épp elég ilyen van, a válás lehetősége mellett is, mennyi lenne akkor!

Amúgy szerintem van még egy olyan összejövési és kapcsolati kategória is, amikor mind a férfi, mind a nő már annyit csalódott, meg annyit szenvedett, h kétségbeesésükben adnak egymásnak esélyt és mint 2 fuldokló, innentől nem engedik el egymást. Ebből jöhet ki hosszú távon rossz végeredmény, de jó eredmény is, hiszen pont azért, mert mint fuldoklók, akik az életükért küzdenek, sokkal jobban megbecsülik egymást, sokkal messzebb elmennek azért, h megtegyenek mindent a kapcsolat működéséért. Persze ehhez viszont tényleg kell egy ilyen férfi és nő is.

Kalman
Újságíró

A legtöbben nem emésztik meg a piros pirulát és feleségül veszik ezeket a roncsokat is.

Az a mentalitás, amit mi itt tolunk kevés férfira jellemző. Azokra, akik még mernek elvárásokat támasztani.

Ezért aztán nincs úgy, hogy béta bélák tömegei keresik a fiatal szűzlányt.

Én mikor 28 évesen mondtam, hogy 17-18 éveseket keresek, de max 23-ig állok szóba nőkkel, akkor mindenki hülyének nézett, a férfi ismerőseim is. (Pedig akkor még rá se találtam a pirulára, csak simán logikailag levezettem magamnak ezt.)

Ezzel nem azt mondom, hogy könnyebb, csak éppenséggel nem a béta bélákkal kell versenyezni, hanem a menő alfa csikókkal és idősebb alfákkal inkább.

Dan
Újságíró

Kalman,

“A legtöbben nem emésztik meg a piros pirulát és feleségül veszik ezeket a roncsokat is.”

Csodálkozol? Az ember társas lény és a férfiak többsége ugyanúgy vágyik társra, szeretetre, elfogadásra, kötődésre – jobb esetben gyerekre is. Az a szerencsétlen férfi, aki élete jelentős részét enélkül kellett végigvegetálnia, mégis mi mást tenne, mikor végre esélyét lát egy társra?

Persze hasznos lenne mindenkinek a Red Pill, de lássuk be: az emberek többsége nem akar fejlődni, tenni azért, h az élete markánsan jobb legyen – vagy egyszerűen már belefáradt az állandó küzdelembe és már csak nyugtot, békét akar…

Az más kérdés, h ilyen összejövés nem garantálja a hosszú távon harmónikus párkapcsolatot, de nem is zárja ki.

Dan
Újságíró

abrek,

köszi, h leírtad, nagyon értékesek az ilyen jellegű hozzászólások: hiszen nem egyszerűen véleményt írtál, hanem konkrét életről beszámolót. Nyugodtan írhatsz máskor is hosszan, inkább legyen hosszú és tartalmas.

abrek
Olvasó
abrek

Köszi! Van időm szemlélődni, így alakult az életem. Fogok még írni.

lady
Olvasó
lady

Az alap a jó nevelés !  De  erősen meginogtam már mert nem lehet már úgy gyereket nevelni mint jó pár évvel ezelőtt. Már a falusi lányok kezében is ott az okostelefon és az tudjuk mivel jár. Nem a közvetlen környezet lesz rá hatással  , a szülők már régimódinak számítanak nem az ő szavuk a mérvadó. Lányos anyukáktól hallom nem segít semmit a lány , lóg a neten inkább.

A dekoratív nőknek ami az előnyük az a végzetük is , hogy nem tudnak időben elköteleződni , vagy nem is akarnak . A családi élet lehet unalmas is nekik.  A kor haladtával meg még inkább előjön a bizonyítási szereplési vágy hogy még ér annyit mint egy 20 vagy 30 éves.

common man
Olvasó
common man

“de azért csak élne még egy ‘kicsit’, ” ezt magyarázza már el nekem légyszíves valaki,főleg nőktől hallottam már én is.Ha férjhez megy ,gyerekei lesznek az valami halálközeli állapot,vagy börtön, az már nem élet?Pláne ha valaki anyagilag is jól áll.Az már nem élet de mégis vágynak rá.Amúgy meg a rokonod próbálja meg egy 16 éves faszival,jegyezzék el egymást 2 év múlva házasodjanak össze.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

“Ha férjhez megy ,gyerekei lesznek az valami halálközeli állapot,vagy börtön, az már nem élet?”

Így van. Ezért szemét a természet, hogy egy idő után megnyomja a gombot, és elkezdesz arra vágyni, amivel a legnagyobbat ártasz magadnak. Egy 18 éves, akit ugye minden pasi el akar venni és gyorsan felcsinálni, hogy díjnyertes gyerekei legyenek, az sosem élt még és nem is fog. De legalább nem tudja, miről maradt le. :)

Hunn
Olvasó
Hunn

Tudjuk, tudjuk: valójában a gyermektelen prostik az élet igazi, nagy nyertesei, ők csinálják jól, és legalább igazán élnek – üvölti a hörcsög a fejedben maximális decibelen…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Hát én jól megvagyok, egyelőre nem vágyom arra, hogy egy gyereket próbáljak meg életben tartani napi 24-ben, jól megvagyunk ketten meg itt a kutya is. Úgyis öreg vagyok már hozzá, minek erőltessem, szüljenek a fiatalok. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Kutya faszát neked.

Hunn
Olvasó
Hunn

Nagyon helyes, nehogy szaporodj. Belőled kurva szar anya lenne. Ha lányod lenne, akkor nyilvánvaló, hogy mint követendő, szülői példa automatikusan rossz hatással leszel rá. Fiadra dettó, a feminizmusod miatt illetve amiatt, hogy te a férfiaknak csak a kurvák felé mutatott oldalát ismered, a szeretett nők felé mutatott oldalukat pedig nem. Gondolom ez az egyik oka, amiért téves következtetéseket és általánosításokat vonsz le a férfiakról általában.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Belőled mégis miféle következtetéseket kéne levonnom?
És az szerinted jobb, ha egy drogos szaporodik? Utánaolvastál annak valaha, micsoda kockázat a leendő gyereked egészségére a keménydrogos múlt, ami egyáltalán múlt vagy még mindig a jelen? Jóval nagyobb az esélyed arra, hogy fogyatékos meg ki tudja, miféle idegrendszeri problémákkal küszködő gyereked lesz, mint egy egészséges embernek.
Szállj le a földre!

Naooo
Olvasó
Naooo

Most akkor fölötted van?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ott érzi magát. :)

Hunn
Olvasó
Hunn

Belőled mégis miféle következtetéseket kéne levonnom?

Neked? Az égvilágon semmilyet. Valószínűleg az téveszt meg, hogy válaszolok a hozzászólásaidra. Ezt azért teszem, mert unatkozom. A való életben nem tartalak embernek. Egyik nőt sem tartom annak, aki valaha is pénzt kért akár tőlem, akár más férfitól a szexért, sem azt aki most, sem azt aki a jővőben kér(ne, de tőlem már egy vasat sem fog látni egy sem.)

Hogy mi a kettőnk között a különbség? Hogy én azzal, hogy már nem kurvázok, normális emberré váltam. Te viszont már mindörökre kurva maradsz a férfiak szemében, akkor is ha abbahagyod a szakmát, és akként is fognak kezelni.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

De elegánsan átugrottad a rád vonatkozó részt. :)
Nekem megvan az emberem, pont leszarom, hogy te vagy bárki minek tart, talán az a bajod, hogy túl sokat foglalkozol azzal, hogy másoknak megfelelj.
Egy drogos sosem lesz normális ember, az meg aztán tényleg a nevetségesség határát súrolja, hogy te normálisnak tartod magad. :D:D Csak igazából némiképp mégis csak tragikus.

Hunn
Olvasó
Hunn

Nem “ugrottam én át” semmit, csak nyilván nem veled fogom megvitatni az életem fontos kérdéseit. Még jó, hogy nem azt tanácsolod, hogy hívjam fel a prostikat, akiket idáig pénzért megbasztam, és kérdezzem meg tőlük, hogy ők milyen véleménnyel voltak rólam… LOL

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Pedig lehet, hogy jót tenne. :)

Hunn
Olvasó
Hunn

Minek? Ha én voltam a legszörnyűbb, leggusztustalanabb szexuális élmény és a legundorítóbb, legtaszítóbb vendég is egész prosti-karrierjük folyamán, azt is pont leszarom. És tudod miért? Mert pénzt kértek a baszásért, azért.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Szegénykém, micsoda lelki traumát okozott ez neked!

Hunn
Olvasó
Hunn

Mármint hogy micsoda???

Valamit félreérthettél, én pusztán megmagyaráztam, hogy miért nem számít egy prostinak a véleménye se (köztük természetesen a tiédet is beleértve), sem a férfiakról általában, sem a vendégeikről konkrétan, legfőképp pedig rólam specifikusan.

common man
Olvasó
common man

“Egy 18 éves, akit ugye minden pasi el akar venni és gyorsan felcsinálni, hogy díjnyertes gyerekei legyenek, az sosem élt még és nem is fog.” Ezért  “élnek” még 38 éves korukig aztán keresik a normális férfit.Mi az élet akkor szerinted.Az ami a kettő közt a különbség.Mit lehet csinálni akkor és mit nem azután?Akkor az az élet ,hogy minden nap új pasid lehet? Ha felelősséggel tartozol valaki iránt akkor az már nem is élet? És a kutyádnak adsz enni? Akkor te már csak félig élsz? Én inkább olyan önző infantilis mindig gyerek marad gondolkodásnak tartom ezt az élet vége dumát .

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nincs abban semmi rossz, ha feszegetjük a határokat, és csak akkor növünk fel, amikor már muszáj. Ennek is megvan a maga előnye és hátránya, ahogy a korai családalapításnak is. Az élet rohadtul rövid, szállnak az évek rohamtempóban, onnantól meg pláne, hogy megszületik az első, lassítani kell, amíg lehetőségünk van rá.

wittukind
Olvasó
wittukind

tényleg,miről maradt le?Van mostanában valaki aki letiltatja neki a baszást meg a mindent?amig pinája van majdem mindent megkap amit akar-akárhány görögbetüs muksó is rajzik körűlötte. fuck them all

Delin
Olvasó
Delin

Azert nem olyan gaz a helyzet gyerekkel, mint ahogy SS irja, de az tuti hogy atrandezodnek a prioritasok, az “en” hatterbe szorul es mar “mi” vagyunk. Ami korabban termeszetes volt (talalkozol xy-nal, elmesz kondizni/vasarolni/moziba/boltba vagy csak leulsz csendben enni a paroddal es beszeltek par szot nem gyerekkel kapcsolatos temarol) mar szervezest igenyel. Az elso par honap tenyleg halalkozeli allapot ujszulottel az alvasmegvonas miatt, de ez a zombiuzemmod viszonylag hamar elmulik. Utana pedig csak a szulokon mulik mennyire folytatjak a korabbi hobbijaikat, mennek el nyaralni, mozdulnak ki gyerekkel/gyerek nelkul is. De teny, hogy kevesebb ido jut magadra, a parkapcsolatodra, a barataidra, a tavolabbi rokonokra es ha gyerekkel is akarod tartani a korabbi eletszinvonalad anyagilag is sokkal megterhelobb.

abrek
Olvasó
abrek

Itt inkább az volt, hogy kikerült a kontroll alól és külföldön egy hedonista közegben, relatíve még ott is jó körülmények között levarratta magát egy pár vízipólókapitánnyal. Aztán már verseny lett belőle a barátnőkkel és nagyon elkezdett menni az idő, pláne, hogy az utolsó két kapcsolatát, ami hosszabb volt (1,5-2 év talán) bebukta. Ha akár a második is összejön, még nem ment el volna a hajó. Ez a csaj nem feminista, ‘csak’ hüjje. Soha egy barom megszólást a férfiakra nem hallottam tőle.

Egyszerűen nem fogta fel, hogy elmegy az idő, mert a tetejében ma is letagadhat ötöt simán, vakolat nélkül is. Mivel magas, a súlya sem látszana, és nem hízik, akármennyit eszik, apai nagyanyám is ilyen volt. De ezek azt nem értik meg, hiába néznek ki jól, hiába van akár férfiakat megszégyenítő almareszelő hasuk, a méhük akkor is 30+os. És az nem túl jó ha első gyerekről beszélünk.

Ezek a női magazinok, amik lehozzák, hogy XY celeb szült 40egynéhány évesen, rendkívül károsak, egy csomó szerencsétlennel elhitetik, hogy még lehet várni. Persze arra nem gondol, hogy az egész béranyával ment ‘nyelegálban’ is akár, talán nem is a saját petével, meg különben is a fél NASA a nő méhén dolgozik. Mert ott a pénz nem számít.

Láttam én kurd nőt, aki 16 éves korától folyamatosan szült és volt unokája, ami idősebb volt a legkisebb gyerekénél, de olyat magyart is, aki 40 évesen szült egy másodikat és semmi baja nem volt. A nőben a terhesség, különösen az első, hatalmas hormonális átalakulást hoz, finoman szólva sem az ideális kor a harmincas évek második fele erre… Döntsön mindenki ennek tudatában, de utána ne legyen hiszti.

herceg
Olvasó
herceg

“Egyébként ebben a lányban semmi feminista férfiellenes hülyeség nem volt, vagy 10 éve beszéltem vele egy hosszabbat és akkor is mondta, hogy ő elsősorban feleség, anya szeretne lenni, de azért csak élne még egy ‘kicsit’, ezt már a modern kor megengedi.”

Azt hiszem a fenti hörcsögpörgés legjobb szemléltetése a következő abszurd mondattal lehetséges (el tudjuk képzelni az elhangzását egy férfitól?):

“Szeretnék fiatal és vonzó nőkkel lefeküdni, de előtte még élnék egy kicsit?”

Nem a szavaikat kell figyelni, hanem a cselekedeteiket. Mondani ugyan azt mondta, hogy családot akar, csak tenni nem tett érte semmit. Ehelyett beszerzett 40+ skalpot.

abrek
Olvasó
abrek

Nem mentegetni akarom a csajt, egyszerűen elszámolta magát. Voltak hosszabb kapcsolatai is, különösen 25 után, amikor meg két komolyabb között volt, akkor megint befizetett a péniszringlspílre, mintegy önbizalomnövelőként. Csak ugye az évek rohantak, és az utolsó kettő komolyabb bakjával nem jött össze. Egyik ‘még élni szeretett volna egy kicsit’, a másik tényleg barom volt, azzal mondjuk kezdeni sem kellett volna.

Rámasszírozza magát ő valakire, nem féltem. Hogy ez a faterja egyik 50+os üzlettársa lesz e vagy egy korabeli Bétabéla, az majd kialakul, hihetetlen balfék férfiak is vannak, akik tudatában sincsenek a saját értéküknek. Van, aki megtiszteltetésnek fogja venni még így is, hogy ilyen felesége lesz. Ahogy írtam nem azért sajnálom, hogy mi lesz vele, hanem azt, hogy mi lehetett volna belőle.

A gyerek meg majd elválik, hogy alakul.

lorantka
Olvasó
lorantka

Nagyon várom a sorozat következő részeit.

off
Egy ideje rendszeres olvasó vagyok, most jött el az ideje, hogy regisztráljak is.
Remélem, sok gyümölcsöző eszmecserében lehet részem, a továbbiakban már interaktívan is. :)
on

hunbagira
Újságíró

Üdv körünkben! :)

Dan
Újságíró

Welcome to the (Fight) Klub! ;)

Én is évekig csak olvastam, szemlélődtem, mielőtt aktívan bekapcsolódtam. És látod: most már milyen szép, megosztó cikkeket is tudok írni! :D

Rokapapa
Újságíró

“„Az a hímnemű lény, aki bántja a gyengébbet, nem nevezhető férfinak, hanem féregnek, a férget pedig el szoktuk taposni” – fogalmazott legutóbb Bangóné Borbély Ildikó”

Ezt a kijelentését nem tudom megérteni. Nem értem mivel a nők hangoztatják, hogy ők erősebbek a férfiaknál is, nem értem mivel “egyenjogúság” van amibe a férfi vagy a hímnemű jelző nem fér bele csak az ember.

Maga a cikk rendben lenne bár a leírt érveléseknek ellentmond a cikk kiváltó oka mivel az ominózus mondat hangoztatója egy férjes asszony. Persze nekem és bizonyára sok férfitársamnak is megvan a véleménye arról, hogy miféle “férfi” lehet ennek a féregnek a férje. Én olyan nőt aki számára nem a családja hanem a karrier – akár üzleti akár politikai – a fontos nem tudok nőnek nevezni, hanem “féregnek, a férgeket pedig el szoktuk taposni”.

lady
Olvasó
lady

Még több nőt a politikàba! Ezért? Mindig a saját sérelmeiket tolják maguk előtt!  Én is azon gondolkodtam Bangó úr mit szól ehhez a kijelentéshez?

Dan
Újságíró

Jó ideje az a meglátásom, megfigyelésem, h a nagypolitikai részvétel a nők számára nemhogy lehetőség, vagy előny, hanem kifejezetten egy pusztító, káros tevékenység. Anélkül, h a felszínt kapargatnánk, h ki, melyik pártnak a katonája, nézzük meg a mélységet: az arcokat. Aki tud olvasni arcokról, az nagyon sokat leolvashat az adott illető lelkiállapáról, személyiségéről…

Nekem ezzel kapcsolatban a következő a megfigyelésem: még a fiatalabb, amúgy előnyös kiindulásból startoló (ergo: szép) politikusoknőknek az arca is számomra taszító. Miért? Mert hiába a szép, ránctalan arc, szép haj – az arcuk, arcvonásaik mégis olyanok, mint egy szoboré: merev és élettelen. Ami nem véletlen: a nagypolitika, a hatalom kemény, kegyetlen világában csak úgy érvényesülhetnek, ha teljesen feladják mélyebb nőiességüket (a felszínt, azaz a látványt persze megtartva) és átváltanak férfivá, harcossá. Idősebb politikus korukra aztán már ez az átalakulás az arcukra is kiül és ritka ronda, rusnya boszorkányok lesznek belőlük.

Újabb példája annak, h a feminizmus nemhogy előnyt, hanem konkrétan károkat okoz a nőknek. Na persze tudjuk, h a nők érdekei, szükségeletei pont a legkevésbé sem érdekli a feministákat…

Ugyanakkor, helyi, mikroközösségi szinten sok esetben előnyösnek tartom, tartanám a női részvételt, hiszen a nők gyárilag jobbak a kommunikációban és ahol a férfiak harcolnának, ott a nők megtalálhatják a konfliktusok egyéb módon megoldását is. Ezen az alacsonyabb szinten a hatalmi harc sem kell olyan jelentős legyen, hiszen sokkal kisebb hatalomról van szó és a vezetők és a közösség között sokkal kisebb a távolság, ezért a hatalom rohasztó ereje kevéssé érvényesül. Bár a fene tudja: talán még ez esetben is ideálisabb az, h pl. férfi a falu polgármestere, aki vezeti a falut, miközben a felesége az, aki a “színfalak mögött” eléri azt, h ne essenek állandóan egymásnak az emberek.

Kalman
Újságíró

Az elejével egyetértek. De nyilvánvaló, hogy minden szinten a férfinak kell irányítania. Családot, falut, mindent. A nők kérhetnek, javasolhatnak, de a férfinek kell a végső döntést meghoznia minden fontos kérdésben.

Dan
Újságíró

Azért írtam a végével kapcsolatban, h nem tudom biztosan. De én is inkább amellett vagyok, h a férj a kapitány, a feleség az elsőtiszt és mindenki azzal foglalkozzon, amiben nemileg ő a jobb.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az elejével abszolút egyetértek én is, a végével pedig lenulláztad az elejét:), nehéz úgy kefélni, hogy szűz is maradjon az ember:)

Dan
Újságíró

Így beszél az, aki csak végletekben tud gondolkodni.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

WTF?:??????????:)

Reszet Elek
Szerkesztő

xcsakx
Olvasó
xcsakx

:)

 

lady
Olvasó
lady

Nálunk volt egy nagyon segítőkész önkormányzati képviselőnő.  Lelkileg egészségileg viszont megviselte a politika , gondolom ami azzal jár amit látott tapasztalt.  Bárkit nem lehet megsajnálni mert abba meg az illető roppan bele . Aki igazán segíteni akar az ne politikai szinten hanem  környezetében ismerőseinél szomszédnál tegye . Hiába van valakinek előnyös  pozíciója lehetősége a rászorulóknak segíteni,  ha mások nem oda viszik a támogatást ahova igazán járna..

 

Rokapapa
Újságíró

Dan!

Egyetértek a politikus nők arcvonásairól írt megállapításoddal, legfeljebb azzal egészíteném ki, hogy rájuk nézve jól látható a bennük lévő embergyűlölet.

“Ugyanakkor, helyi, mikroközösségi szinten sok esetben előnyösnek tartom, tartanám a női részvételt, hiszen a nők gyárilag jobbak a kommunikációban és ahol a férfiak harcolnának, ott a nők megtalálhatják a konfliktusok egyéb módon megoldását is.”

Ezzel viszont határozottan vitába szállok. A nőknek csupán a beszédkészsége fejlettebb mint a férfiaké, maga a kommunikációs készségük messze elmarad a férfiakétól. Ezért is alkalmatlanok a nők bármiféle döntéshozói szerepre. A nők soha senkitől nem fogadnak semmit mint amit hallani akarnak emiatt képtelen bármiféle kompromisszumra vagy azon alapuló megállapodásokra. Ez amúgy tökéletesen jól megfigyelhető a közéletben szereplő nők megnyilvánulásain is.

lady
Olvasó
lady

Rokapapa

Pedig hát az emberekért tevékenykednek elvileg a politikus nők is.

Az igaz, amíg a nő elvárásai szerint beszél cselekszik valaki addig nem is látszik mi rejlik a felszín alatt.  Ha nincs egyezés akkor jön a támadás a szembesítés szinte egy bírónői ítélkezéssel . Mert hát őszinteség van ami a szívemen az a számon de ha ugyanezt visszakapja akkor fel van háborodva hogy mégis mit képzel magáról az illető. Szinte az össze régi közmondás érvényes ma is ,és  a női természet sem változik vagy ha igen nem biztos hogy jó irányba.

Rokapapa
Újságíró

“Pedig hát az emberekért tevékenykednek elvileg a politikus nők is”

Elvileg!!! Valójában viszont csak a bankszámlája gyarapodásáért tevékenykedik a politikusok többsége. Még a férfiak zöme is a nők pedig kivétel nélkül (ez a női természetből adódik).

Nem csak a közmondások igazak mai szemmel nézve de még a viccek is igazak hisz nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél.

Mi a közös a politikusokban és a nőkben? – Mindkettőről rögtön megállapítható mikor hazudik.

– Amikor beszél!

lady
Olvasó
lady

Oh, elég keveset beszélek akkor tehát keveset is hazudhatok! ? Azért ez megnyugtató , de más bepótolja helyettem !:-)

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28
Hunn
Olvasó
Hunn

Nekem az szúrt szemet, hogy a nő 41 éves, ehhez képest most akartak kisbabát… Ha már Kazahsztánból hozott feleséget ez a szerencsétlen jóember, akkor hozott volna inkább egy huszonéves szüzet, nem pedig valakit a Falon túlról…

Aldo
Újságíró

Na, ennek is egy kiöregedett, transzi külsejű ferde szemű kellett. A magyar – vagy legalábbis fehér – pina már nem is jó. Semmivel nem különb azoknál a luvnyáknál, akik négerrel állnak össze.

Reactor
Újságíró

30 éves életkor előtt a férfiak vannak semmibe nézve, megalázva, elértéktelenedve. Aztán 30 éves kor körül egyre több nő kezdi megtapasztalni, mit is élhettek/élhetnek át, és hát nekik ez baromira nem tetszik. Az a bizonyos kocka bazinagyot tud ám fordulni…

victor2
Olvasó
victor2

“Minden eddigi csúcsot megdöntött hazánkban a férfigyűlölet.(…). „Az a hímnemű lény, aki bántja a gyengébbet, nem nevezhető férfinak, hanem féregnek, a férget pedig el szoktuk taposni” – fogalmazott legutóbb Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő”

A képviselő nem általában a férfiakat ítéli el, hanem közülük azokat, akik bántják a gyengébbeket. A cikk szerzője ezt úgy állítja be, mintha a képviselő minden férfit gyűlölne.

A szexpiaci érték, mint a szerző egyik “tudományos” kategóriája, alapvetően a prostitúció, avagy a szexfilmek  világában értelmezhető. Kiegyensúlyozott és egyenrangú párkapcsolatban nem.

“16 éves koruktól a nők valóságos hercegnőkké válnak: ez az állandó potyázás, a vacsorameghívások, az ajándékok besöprésének időszaka. Később, a főiskolán vagy az egyetemen ez az az időszak, amikor egy miniszoknyával (vagy miniszoknya alá rejtett puskával) bármit el lehet érni a vizsgákon.”

Ez nemcsak színvonaltalan közhelygyűjtemény, de például az egyetemi tanárok részrehajló ösztönlényként való beállítása is.

“Miközben ilyen korukban a férfiak jó részét a cölibátus és a kemény küzdés terhe nyomja”

Megmosolyogtató, hogy a szerző mennyire nincs tisztában a valósággal. Cölibátus a férfiaknál, huszonévesen…

“Gyűlölet minden olyan férfi iránt, akiket ugyan valaha csípőből koptattak le, ma már annak is örülnének, ha az megszólítaná őket”

Tehát a gyűlölettel teli nő ÖRÜLNE annak, ha az egykor “csípőből lekoptatott” férfi megszólítaná őt. A stílus eléggé pongyola – csípőből koptattak le – ilyen kifejezéseket alulképzett emberek használnak  – , logika nulla, ráadául a szerző azt is bizonyítja, hogy nem idegen tőle a káröröm.

Nem folytatom, jóllehet nem lenne nehéz, mert a szerző rengeteg ostobaságot hordott össze.

hunbagira
Újságíró

Nah most átmegyek “Csak” kollégába. :D Mondjuk szerintem ő is megjelenik, de ismerve a “fajtádat” addigra úgy is gyáván eltűnsz!

Kezdjük:

A képviselő nem általában a férfiakat ítéli el, hanem közülük azokat, akik bántják a gyengébbeket. A cikk szerzője ezt úgy állítja be, mintha a képviselő minden férfit gyűlölne. Akkor vizsgáljuk meg bangóné mondását a híres “zsidó-teszttel”

Az a hímnemű lényzsidó aki bántja a gyengébbet, nem nevezhető férfinak zsidónak, hanem féregnek, a férget pedig el szoktuk taposni” Akár, hogy ízlelgetem ezt bizony Göbbels barátunk is simán mondhatta volna. :D

A szexpiaci érték, mint a szerző egyik “tudományos” kategóriája, alapvetően a prostitúció, avagy a szexfilmek  világában értelmezhető. Kiegyensúlyozott és egyenrangú párkapcsolatban nem. HAHA LOL HAHA :D Így van nem számít a szépség, csak a belső értékek! :D  Erre valami forrás?

Ez nemcsak színvonaltalan közhelygyűjtemény, de például az egyetemi tanárok részrehajló ösztönlényként való beállítása is.

Hát a tiéd még az sem. :D Amúgy valami ténybeli premisszán alapuló érv lesz??? (bár tudom ilyet nem szabad várni egy femcsitől)  Ui: biztos a szemem káprázik vagy lsd hatása alatt vagyok, amikor “women free” táblákat látom a szórakozóhelyeken.

Megmosolyogtató, hogy a szerző mennyire nincs tisztában a valósággal. Cölibátus a férfiaknál, huszonévesen… Gondolom a cáfolatodra forrásokkal is rendelkezel! :D …ahogy eddig is, jah nem.

A stílus eléggé pongyola – csípőből koptattak le – ilyen kifejezéseket alulképzett emberek használnak  – , logika nulla,

Ez megint valami projekció akart lenni. :D Illetve látom a konkrét tényeken/érveken alapuló cáfolat itt sem sikerül.

Nem folytatom, jóllehet nem lenne nehéz, mert a szerző rengeteg ostobaságot hordott össze. Szerintem te valami ironikus troll lehetsz, mert ennyire nem lehet sötét valaki.

Győrfi firkászprosti mangina “úrat” tisztelhetjük itt? :D

 

victor2
Olvasó
victor2

“bár tudom ilyet nem szabad várni egy femcsitől”

Bevezetésként tisztázzunk valamit.
Maga a femcsi szó használata egyrészt kisebbrendűségi érzést feltételez, másrészt nem járul hozzá a feminizmus kritikájához, amennyiben arra szükség van. Ugyanis éppen az értelmes beszédet lehetetleníti el az itt gyakorta és általad is használt, bárgyú femcsizés.

Értelmes embert a feminizmus nem zaklatja fel, nem készteti se dühkitörésre, se gyermeteg nyelvöltögetésre.
Értelmes ember áttekinti a feminizmust, annak vadhajtásait és azt szakszerűen kritizálja.

A Férfihang.hu azonban nem ezt teszi. Hanem a feminizmus, illetve vadhajtásainak szakszerű bírálata helyett ostobaságok tömegét zúdítja az olvasóra. Mármint az értelmes olvasóra, akit elvileg meg kellene nyernie magának. Ne vedd zokon, kedves hunbagira, de a te meglátásaid, akárcsak a szerzőé, nem osztanak, nem szoroznak. Ugyanis nincs mögöttük tartalom, csak szánalmas piszkálódás. Veled és miattad, ha hiszed, ha nem, nem gyengülni,hanem erősödni fog az az általatok olyan nagy hévvel, érzelmi alapon bírált – és persze lenézett – feminizmus.

Ami az ún. “zsidótesztedet” illeti:
Ez sokkal érzékenyebb téma annál, minthogy ezzel játszadozzál. Antiszemiták bevett gyakorlata ez a fajta helyettesítgetés, éppen azért, mert ha mással nem is, a téma érzékeny mivoltával tisztában vannak. Ezzel nem azt állítom, hogy te magad antiszemita vagy: nem biztos, hogy szubjektíve az vagy, ám objektíve – antiszemita eszközzel élvén – nyilvánvalóan az vagy.

common man
Olvasó
common man

victor2!  Szeretném ha felsorolnád az általad említett “feminizmus vadhajtásait”.És ha esetleg még egy kis kritikát is mellékelnél hozzá az külön öröm lenne.Köszönettel commonman

wittukind
Olvasó
wittukind

Maga a feminizmus egy vadhajtás ami, mint annyi minden más ránknőtt úgy a 19-id század közepe tájáról

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Maga a feminizmus egy vadhajtás”
Pacsiii! ;)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

A feminizmus maga egy vadhajtás.
Ez mindenkinek nyilvánvaló, aki nem ennek a férfigyűlölő náci ideológiának a szekértolója.
A Ferfihang pedig éppen azt teszi (általában), hogy erre rávilágít.

Muhr úr
Olvasó
Muhr úr

victor2  te lennél az értelmes ember aki a  feminizmust szakszerűen kritizálja? Tudnád linkelni a munkásságodat?

Az antiszemitizmusról ötösre felmondtad a leckét! Én már látom is a vérgejzírt.

Naooo
Olvasó
Naooo

ÉLJENEK AZ ANTISZEMITÁK!

common man
Olvasó
common man

Victor2 ! Te felülképzett vagy? Kisképű esetleg?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A képviselő nem általában a férfiakat ítéli el, hanem közülük azokat, akik bántják a gyengébbeket.

Gondolom, akkor szerinted ez is rendben van, az egyenlőség nevében:

„Az a nőnemű lény, aki bántja a gyengébbet, nem nevezhető nőnek, hanem féregnek, a férget pedig el szoktuk taposni”

Apropó, mi van azokkal, akik az „erősebb(iknem)et” bántják?:)

A szexpiaci érték, mint a szerző egyik “tudományos” kategóriája, alapvetően a prostitúció, avagy a szexfilmek  világában értelmezhető. Kiegyensúlyozott és egyenrangú párkapcsolatban nem.

Egyrészt, aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, ha híján vagy az alapvető TRP fogalmak értelmezésével, első körben nézz utána…..

Ez nemcsak színvonaltalan közhelygyűjtemény,

Lehet, csak attól mg igaz….

de például az egyetemi tanárok részrehajló ösztönlényként való beállítása is.

Nem mindegyik, de azért akad köztük (is) egy pár, az ember ösztönlény, nemtől függetlenül, csak épp más ösztönök mozgatják a két nemet….

Nem folytatom, jóllehet nem lenne nehéz, mert a szerző rengeteg ostobaságot hordott össze.

Igen , ahogyan te sem fogtad vissza magad…..

Penge
Olvasó
Penge

“Megmosolyogtató, hogy a szerző mennyire nincs tisztában a valósággal. Cölibátus a férfiaknál, huszonévesen…”

Inkább az a megmosolyogtató, hogy emberek hogy lehetnek annyira szűklátókörűek ,hogy csak a saját kis mikrokörnyezetüket veszik alapul és azt próbálják meg általánosítani az egész világra.

1. Én is olyan környezetben nőttem fel, ahol 14 évesen már aktív nemi életet éltek az emberek, nekem mégsem sikerült beilleszkednem közéjük, mert túl fehér volt a bőröm és egyik családtagom sem volt börtönviselt, később pedig már nem is akartam közéjük beilleszkedni. És ez most tűnhet burkolt cigányozásnak, de vannak olyan szubkultúrák, ahol bőrszíntől függetlenül ez megy.

2. Nem veszed figyelembe, hogy a férfiaknál olyan erős a társadalmi nyomás, hogy még a legjobb barátok között is sokszor megy a felszínes kamuzás egymás szexuális életéről. Míg a nők inkább legjobb barátnők között is inkább letagadják, hogy mennyi pasival voltak, addig a férfiak felfelé kerekítenek.

“Tehát a gyűlölettel teli nő ÖRÜLNE annak, ha az egykor “csípőből lekoptatott” férfi megszólítaná őt.”

Igen, hiszen 18-30 között még az a pasi izgalmas, aki motorozik meg nem az anyjáéknál lakik, hanem összebútorozik a spanokkal Éjjel Nappal Budapest feelingben, meg két végén égeti a gyertyát, csak utána fordul a kocka.

A kis lúzer, aki a mamahotelben élt egyetem alatt, nem büfészakra ment, ahol csaj is kevés volt meg egyébként is rohadt sokat kellett tanulni, utána karriert épített és nem ért rá meló után sem lazulni, az 30 fölött jó eséllyel már stabilan megkeres 500 nettót és saját lakása, kocsija is van, illetőleg ez idő alatt a stílusa is kifejlődött, a szemüveget kontaktlencsére cserélte, edzőteremben magára ápolt némi izmot, lefogyott, stb. (ezeket a külsőségeket nagyon szeretik hangoztatni az aranyásók, még véletlenül se vetüljön rájuk annak árnyéka, hogy akár Schmuck Andorral vagy Andy “Hörcsög” Vajnával is összejönnének a pénzért).

Innentől pedig ezek a picsák nagyon szeretnének egy ilyen férfi mellett lehorgonyozni. Természetesen továbbra is csak bétaként tudnak rájuk tekinteni.

A cikkíró annyiban torzít, hogy a gyűlölködő feministák nyilván nem akarnak semmit, mert túl önérzetesek és sértettek ahhoz, hogy egy ilyen férfire akár csak mosolyogjanak is.

Dan
Újságíró

Penge,

egyetértek, csak ezt a mítoszt felejtsük már el! “megkeres 500 nettót és saját lakása van”

Megkeres, aki külföldre megy dolgozni, az talán megkeres ennyit. Nézz utána a magyar átlagfizetésnek, majd nézz utána a súlyozott, korrigált átlagfizetésnek, amely azt mutatja, h a többség milyen bértartományban keres. Elmondom: két idegen nyelv magas szinttű tudásával, egy multinál, örülhetsz, ha már 300e-et kapsz! Manager meg számoljad ki, hány %-a a népességnek…

Lakás. Nos, ha körbenézek az értelmiségi baráti körömben (mind diplomás), azt látom, h annak lett lakása, aki A., Örökölt valamelyik meghalt rokonától. B., A jól szituált szülők megtámogatták C., Nagyon ritka kivételként havi 1 milliót keres külföldi multinál és abból vett egy átlag méretű (50m2) lakást. A jól kereső asztalos, kertkapurácsfaragó, stb. szakemberek biztosan könnyebben megoldják, ha nekem gyerekeim lesznek, tuti, h felsőoktatási tanulmányok előtt valami értelmes szakma elvégzésére küldöm őket…aztán utána ha kedvük tartja, tanulhatnak még.

Penge
Olvasó
Penge

“Nézz utána a magyar átlagfizetésnek, majd nézz utána a súlyozott, korrigált átlagfizetésnek, amely azt mutatja, h a többség milyen bértartományban keres. “

1. Az átlag azt jelenti, hogy 50% biztosan nem keres annál többet, viszont nagyjából 50% (torz gazdasági szerkezet esetén ennél kevesebb) többet keres. Ettől hívják átlagnak. A medián pedig azt, hogy a többség mennyit keres. A nők pedig átlagon felüli férfit akarnak maguknak. Lehetőleg minden téren.

2. Nézz utána mennyit lehet keresni azokon a területeken, amik enyhén szólva sem puncinedvesítő szakmák. Egy Junior Java Developer megkeres 3-400 nettót, egy Senior (1-2-3 év alatt elérhető) már akár 800-at is.

3. Külföldön jól lehet keresni normális végzettség nélkül is, de a kiadásod is magas, ha nincs ott kint is valami csókos helyed. Ráadásul a munkák 90%-a valami lepra szar, már a meki is prémiumnak számít a fekete mosogatáshoz és a húsüzemhez képest.

“két idegen nyelv magas szinttű tudásával, egy multinál, örülhetsz, ha már 300e-et kapsz!”

Az SSC ugyanaz, mint a gyártósor, csak itt nem a kezeddel dolgozol, hanem az agyaddal, de ugyanúgy egy monoton droidmunka, csak azért fizetik meg jobban, mert itthon nagyon kevés ember beszéli normálisan a nyelvet és 200-ért már nem kapnának embert.

A béreket két dolog határozza meg, egyszer az adott munka által megtermelt tényleges profit (ezt szeretik a kapitalisták előszeretettel egyetlen meghatározónak beállítani), ettől ugyanis ha összeszarja magát a főnököd, akkor sem tud többet adni. Keresztfinanszírozással, máshonnan bevont tőkével természetesen bizonyos ideig lehetséges még ez is, de az előbb-utóbb csődhöz vezet.

A másik viszont – és ez a fontosabb szempont, főleg itthon – a kereslet-kínálat. Avagy ha van elegendő ember, aki szaré-húgyé elvállalja a munkát, akkor miért fizessen a vállalkozó többet? És sajnos mindig lesz, aki olcsóbban dolgozik. Ezen munkálkodnak a politikusok szinte mindenhol, hogy a nép kiszolgáltatott legyen. Közös érdek, mert aki az állami újraelosztástól függ, az többnyire a versenyszféra által fizetett bérektől is függ.

“A., Örökölt valamelyik meghalt rokonától. B., A jól szituált szülők megtámogatták”

És mikor vagy nagyobb eséllyel piacképes diplomára determinálva? Ha jól szituált szüleid vannak, vagy ha a cigánysorról származol? Illetve mikor maradnak meg az örökségek generációkon keresztül, illetve épül ki akár komplett dinasztia? Ha a szülők jól szituáltak, vagy ha különböző szenvedélybetegségekben szenvedő, aluliskolázott emberek, akik még ha esetleg nem is trógerek, hanem becsületes, normális emberek, akkor is vannak olyan berögződéseik, amik nem éppen az utódaik jövőjét szolgálják (ilyen például az általad is emlegetett szakmunka-mánia, ahelyett, hogy a gyerek valami piacképes diplomát szerezne. Az orvos se rossz, csak ahhoz nyelv is kell és külföldön elhelyezkedni benne, nem Magyarországon. USA-ban jól lehet vele keresni nagyon).

A tőke a tőkéhez vándorol, a pénz úgy működik mint a gravitáció. Minél több van, annál többet képes magához vonzani és nem csak a kamatok/hozamok által.

common man
Olvasó
common man

Akkor a gazdasági szerkezet nálunk igencsak torz volt van lesz.

wittukind
Olvasó
wittukind

Ez a torz gazdasági rendszer általában a modern világra érvényes és köznyelven demokrácia a neve

Hunn
Olvasó
Hunn

Kedves victor2, téged honnan szalajtottak, édes fiam? Gondoltad, hogy ideállítasz klasszikus Blue Pill-es magina elgondolásokkal, és majd jól kiosztod nekünk az észt? Mert öcsém mi nem mindannyian ugyanabban a Blue Pill-es fosban nőttünk fel és nem feminista kondicionálással neveltek minket is mindannyiunkat, ugyanarra és ugyanúgy amire és ahogy téged is, ugye? Nekünk mindez teljesen új lesz, és csak nézünk majd, mint borjú az új kapura?

Több tiszteletet, már ha cserébe te is azt várnál. Idejössz, és azt mondod, hogy mindaz amivel mi évek óta elméletben és gyakorlatban foglalkozunk, hogy mindaz amire ezalatt rájöttünk, megtapasztaltunk és kikövetkeztettünk az faszság, és valójában a Blue Pill-es normie-knak és feminista mangináknak van igaza. Köszönjük, Emese: ülj le, egyes.

Dan
Újságíró

victor2,

“Megmosolyogtató, hogy a szerző mennyire nincs tisztában a valósággal. Cölibátus a férfiaknál, huszonévesen…”

Ezzel a mondatoddal tökéletesen be is áraztad magadat. Ez a téma ugyanis tökéletesen “politikamentes”, nem lehet belekötni. Te pedig készségesen bemutattad, h fingod nincs a valós világról.

Mondjuk nem meglepő: mindig azok az emberek az arrogánsak, nagyképűek, gúnyosak, akik képtelenek felfogni a világot, annak összetettségével, komplexitásával. Csak 1 bitesen, fekete-fehéren látnak és emiatt mérhetetlenül frusztráltak azokra, akik ennél többre képesek. Meggyőzni lehetetlen őket, mert olyan, mintha a 16,7 millió színt akarnánk elmagyarázni nekik – ettől csak még frusztráltabbak lesznek.

hunbagira
Újságíró

Vagy egyszerűbben frappánsabban Dan kolléga…

A probléma az ilyen victor félékkel, hogy ők mindenben holtbiztosak, mi meg tele vagyunk kétségekkel…:)

Dan
Újságíró

Igen. De kétlem, h akár ennyivel egyszerűbb formában megértené. ;)

Dan
Újságíró

Szegény victor2 még az 1-es fázisban vegetál:

1. fázis: A vakság. Főhősünk, Béla, olyan információkkal szembesül (cikkek, könyvek, baráti beszélgetések, bármi), amik azt mutatják, hogy a nők nem angyalok, hanem emberek. Béla ellenkezik, hiszen mindenki tudja, hogy a nők angyalok. Aki mást állít, az csak valami rosszindulatú nőgyűlölő lehet. Béla nemes és lánglelkű személyiségének fontos alkotóelemei a nők irányába mutatott tisztelet, udvariasság, segítőkészség. Amikor valaki azt állítja, hogy a nők istenítése tévedés, Béla úgy érzi ezzel őt magát, a személyiségét támadják.
Ezen a szinten Béla azt gondolja, hogy a női természet angyali – csak egyes hülyék ezt nem értik.”

Hunn,

sokkal te sem vagy előrébb, de egy fokkal már jobb:

“2. fázis: A másnaposság. Eljön a fordulópont, és Béla megérti, hogy a nők tényleg nem angyalok. Ez olyan, mint életed legnagyobb berúgása után életed legnagyobb másnaposságával ébredni, mert marhajó volt év(tizedk)en át fetrengeni a mámorban, hogy angyalok kegyeiért versengünk, és egy érintésük maga a megváltás, de erről a kábszerről lejönni iszonyatos elvonási tünetekkel jár. És Bélánk nem a korszellemre dühös, ami hülyeségekel tömte az agyát, vagy a szüleire, tanáraira, stb., hanem a nőkre. A nőkben csalódott, a nőkről derült ki, hogy messze alulmúlják az ő álmait, vágyait, ideáljait. Tehát a nők gonoszak, förtelmesek, utálatosak. Ekkor minden szart képes a nőkre zúdítani, és meg van róla győződve, hogy a világ minden bajáért a nők a felelősek. Sokan ilyenkor elkezdik gyűjtögetni a nőkről való “szaktudás” morzsáit (pl. hipergámia), de minden egyes morzsát a nők elleni vádként használnak. (“Hát ezek a kurvák hipergámok, bazmeg, érted, ők a megtestesült gonoszság.”) Holott ez égbekiáltó ostobaság, hiszen ugyanazon dolgok férfi és női verziói között nincsen erkölcsi különbség. (A poligám ösztön fikarcnyival sem jobb mint a hipergám.)
Ezen a szinten Béla azt gondolja, hogy a női természet gonosz, alantas – csak egyes hülyék ezt nem értik.”

Forrás: Deansdale: Az istennőszobor ledöntése és az ezzel járó gyász

(örökbecsű mű + Deansdale hozzászólásai)

http://www.ferfihang.hu/2014/05/30/az-istennoszobor-ledontese-es-az-ezzel-jaro-gyasz/

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ezt (a cikket legalább) minden férfinak kötelezővé tenném hogy elolvassa…….ez az origó…..

hunbagira
Újságíró

Jaja.

Tényleg kellene valami új “fül”,   –AZ ALAPOK – címmel mondjuk. Ahol szerepelne ezen cikken kívül a hipergámiát, exogámiát és alfa-özvegységet kitárgyaló cikkek.

Reszet Elek
Szerkesztő

Készül ilyesmi.