Dan
0 megosztás

Utazók (Passengers) – feminizmus mentes filmkritika

2016 egyik legjobb sci-fi-jéről sokáig nem tudtam, végül egy Youtube videós hívta fel rá a figyelmem. Bár a kritika szemmel látható feminista indíttatásból is eléggé lehúzta, de valójában ez egy meglepően jól sikerült film. Az IMDB-nél hitelesebb értékelési képet mutató Rotten Tomatos igazolja ezt az állítást: a kritikusok 30%-ával szemben a közönség 61%-ot adott rá.

passengers-jennifer-lawrence-chris-pratt

A film műfaját tekintve sci-fi, mégis én azt mondanám, hogy ez csak részben igaz. A keretek, a díszletek – az űrhajó, az űrutazás – stimmelnek, ugyanakkor számos olyan technológiai tévedést ejt a film, amely gyengíti, mint hiteles, tudományosan is kellően megalapozott sci-fit. Mégsem olyan nagy baj ez, mert az “Utazók” legnagyobb erőssége nem ebben rejlik. Hogy akkor miben? Mindjárt erre is rátérek, előbb azonban essünk túl azokon a hibákon, amelyek miatt egyesek lepontozták a filmet. Nos, ez a film sem menekült meg az olcsó, hatásvadász hollywood-i trükköktől és bizony a film vége felé is jóindulatúnak kell lennünk, hogy átlépjünk olyan eseményeken, amelyeket sokkal reálisabban és emiatt élvezetesebben is meg lehetett volna oldani. A jó hír az, hogy az előbb felsorolt hibák és gyengeségek nem tépik darabokra a film világát. Ahogy az űrhajó, az Avalon is a hibáival együtt folytatni tudja egy ideig a célja felé vezető utat, úgy a film is képes magával vinni a nézőt azon az úton, amely a szórakoztatás mellett komoly filozófiai és társadalmi kérdésekig is elvezet. A film emellett gyönyörű látványvilággal és jól passzoló zenével teremti meg a hangulatot.

A történet kezdetén Jim Preston alvókapszulája egy baleset során elromlik, így hősünk 90 évvel a célbolygó elérése előtt felébred. Az 5000 fő utas és a 258 fő legénység azonban tovább alussza álmát, főhősünknek pedig sem arra nincs módja, hogy a legénység tagjait felébressze, sem arra, hogy visszaaltassa magát, sem arra, hogy szerencsétlenségéről bárkivel is konzultáljon, vagy felhívja a helyzetére a figyelmet. Illetve egyetlen személy van a hajón, akivel beszélhet: a csapos – akit azonban csak nagy jóindulattal lehet személynek nevezni, mert valójában egy android, akinek a dolga a bár vendégeinek a kiszolgálása és szóval tartása. Hősünk tekintve hogy más lehetősége nincs, vele hányja-veti meg problémáit, a csapos pedig a maga intelligens, de korlátozott szintjén ad tanácsokat Jimnek. Hősünk, miután nyilvánvalóvá válik számára, hogy helyzetén nem tud változtatni, megfogadja a csapos tanácsát és elkezdi élvezni mindazt a lehetőséget, amelyet a hajó tud nyújtani a számára. Tekintve, hogy a tervek szerint az összesen 120 éves utazás utolsó 4 hónapjában az utasok már felébrednek, ezért számtalan szórakozási lehetőséget építettek be a hajóba: sportokat, számítógépes játékokat, táncot, éttermeket. Férfiként megmosolyogtató figyelni, ahogy hősünk mivel nem kell társadalmi elvárásoknak és női igényeknek megfelelnie, ezért lassanként átáll az “agglegény” életmódra, amit szakálla növekedése, egyre lengébben öltözködése, az ételek szertehagyása, és önmaga egyre nagyobb elhanyagolása mutat. Nem nehéz emlékezni saját férfi tapasztalatainkra, hogy szinte mind így viselkedünk, amikor hasonló helyzetbe kerülünk. Lassanként látjuk-érezzük Jimen, hogy kezd belekeseredni a társtalanságba. Végül még igénybe veszi az űrséta lehetőségét, amely mély csodálattal tölti el, de ezt az élményt sem oszthatja meg senkivel, így egyre inkább maga alá gyűri az elkeseredés, kis híján öngyilkos lesz, nem látva más esélyt a magánya feloldására.

Vigyázat: SPOILER! Innentől kezdve a filmismertető, a kritika egyre jobban össze fog szövődni a történettel, ezért azoknak, akik nem látták még a filmet, jó szívvel ajánlom, hogy nézzék meg és utána jöjjenek vissza.

Ekkor botlik bele Aurora Lane hibernálókapszulájába, ami megváltoztatja elhatározását. A történet új irányt vesz. Jimnek megtetszik a nő, és mivel meghallgatja a róla szóló elektronikus bejegyzéseket is, így már a személyisége is rokonszenvessé válik számára – gyakorlatilag beleszeret. Mivel gépész és a hajón megfelelő dokumentációt is talál, így képes arra, hogy felébressze Aurorát. – De vajon megteheti-e, van-e hozzá joga?

Ahogy sejtjük, végül felébreszti. Feltehetően itt akadtak ki először a feminista kritikusok, mert hát hogyan jön egy férfi ahhoz, hogy felébressze ezt a nőt?! Ez már önmagában kimeríti a zaklatásos metoo fogalmát, még ha a nő csak 89 év múlva fog ezért feljelentést tenni! Szerintem pedig nagyon érdekes, mély filozófiai és etikai kérdést vet fel ezzel a film: vajon meddig képviselhetjük a saját érdekeinket, egészséges önzésünket? Vajon kötelességünk-e egy emberi közösségre teremtett egyedként magányosan meghalni, vagy még valószínűbb, a magányba beleőrülni, esetleg öngyilkosságot elkövetni, ha van lehetőségünk arra, hogy mindezt elkerüljük? Még úgyis, ha ezzel megváltoztatjuk egy másik ember sorsát? Az Utazók története végül felmenti a kérdés, a vád alól Jimet, hiszen, ha beleőrült volna, vagy öngyilkosságot követ el, illetve nem ébreszt fel legalább egy embert, akkor az űrhajó, rajta az 5258 utassal és legénységgel együtt, megsemmisül. Mi azonban a történet befejezésétől függetlenül elgondolkozhatunk magunkban a kérdésen. Részemről minden szempontból igazat adok Jimnek – kétség nélkül én is így döntöttem volna! Az első filozófiai kérdéshez kapcsolódik társadalmi kérdésként, hogy vajon kötelessége-e egy férfinak egyedül élnie az életét vagy ha a legkisebb lehetősége is van, akkor szerezzen magának egy női társat? Említhetném a bibliai teremtéstörténetet is, ahol Ádám is megkapja társául Évát.

Az Utazók-ban azonban az a különleges, hogy még ezt a kérdéskört is tovább tudja árnyalni, illetve olyan finom utalásokat rejt a filmbe, amely további gondolkodásra sarkall – és tovább erősíti azt a verziót, hogy Jim helyesen döntött. Ugyanis Aurora földi élete, céljai, elképzelési teljesen ráillenek a mai, modern nők többségére: anyagi függetlenség, siker a munkában, elérhető férfiak – és ehhez egy nagy adag céltalanság, „nem találom a helyem, de tovább pörgök a szeren, akkor majd biztos meglesz” ide-oda csapódás. Gyakorlatilag ezért is utazik el az új bolygóra, hogy 120 év alvás után, 1 évet az új világban eltöltve, regényt, beszámolót írjon, majd visszautazzon, hogy újabb 120 évvel később mindezt prezentálhassa a Földön. Csak nekem tűnik úgy, hogy ez azonos a nemi szerepét, helyét nem találó, modern nő kétségbeesett útkeresésével? Némi ismerkedés után Jim elhívja Aurorát “randira”, aztán persze össze is jönnek. Felmerül a kérdés, hogy mi lenne, ha Aurorának nem jön be Jim? Ha azonban ismerjük már valamennyire a női lelket, akkor azt érzehtjük logikus válasznak, hogy Aurora mindenképpen össze fog jönni Jimmel, mert egyrészt Nőként szüksége van a férfira, akihez csatlakozhat, másrészt a hipergámia ebben a helyzetben úgy működik, hogy Jim a legjobb elérhető “hím”, amit adott körülmények között nem nehéz teljesíteni, hiszen csak ő van ébren.  És hogy boldog-e? – „Életemben először úgy érzem: nem vagyok egyedül!”

Szintén kiemelendő momentuma a filmnek, amikor nem sokkal felébredése után Aurora interjút készít Jimmel és megkérdi, miért jött el a Földről. Jim, némi mellébeszélés és találgatás után kiböki: azért, mert a Földön minden készen van, ha valami elromlik, csak kidobják – ő pedig vágyik a problémák megoldására, a dolgok megjavítására, egy új világ létrehozására. Ezzel pedig korunk modern átlagférfijának a gondolatait, érzéseit fogalmazza meg, hiszen a többségünk is pont ettől szenved: céltalan, értelmetlen munkát csinál, miközben vágyik arra, hogy a férfiesszenciáját megélje, problémákat oldjon meg és valami újat, akár egy új világot hozzon létre! És akkor csodálkozunk, ha a feminista kritika nem díjazta ezeket a „szexista” témafelvetéseket, hanem inkább lehúzta a filmet, nehogy minél többen megnézzék? A történet folytatása röviden összefoglalható: Aurora megtudja, hogy Jim ébresztette fel, ezért szakít vele, de sok idejük nem marad az elkülönülésre, mert a hajó közben egyre súlyosabb meghibásodásokat produkál, amely már kezd az életveszély felé közelíteni. Ekkor deus ex machinaként felébred egy feka legénységi tag is, gyorsan kinyitja a szükséges ajtókat, majd – mint a filmben szükségtelen elem – meg is hal, de előtte még átadja a beléptető karpántját és a jelszavát. Ezek birtokában Jimnek és Aurorának némi esélye nyílik megjavítania az űrhajót, mielőtt az végleg megsemmisül. Ennek során ismét csak elköveti a film a „szexizmus” bűnét, hiszen Jim végzi el a legtöbb feladatot, amikor a szükség úgy hozza, önmagát is feláldozni kész, hogy megmentse a hajó többi tagját. Végül nem hal meg, ami lehetőséget ad arra, hogy Aurora immár felülemelkedve a sértettségén ráébredjen, hogy nem csak kényszerűségből, hanem őszinte szerelemből akar odaadó társa lenni. A film végén a hajó megérkezik a céljához, a felébredő utazók pedig üzenetet találnak az időközben már elhunyt pártól, amelyben megmagyarázzák, miért van teleültetve növényekkel a fél hajó és kapirgálnak tyúkok mindenfelé. Reálisan nézve persze a több generációnyi utódnak is üdvözölnie kéne a felébredőket, de őket nem láttuk. Nem baj, én mindenestre hozzáképzeltem.

Számomra akad még egy, az eddigieknél is mélyebb üzenete a fimnek:

Többségünk folyamatosan elégedetlen – és emiatt boldogtalan – a helyzetével, az életével és többre vágyik, folyton úgy gondolja, hogy majd ekkor, vagy akkor, ettől, vagy attól lesz boldog, de ez csak egy olyan illúzió, amely fenntartja a folyamatos boldogtalanságot. Jim és különösen Aurora karakterén keresztül láthatjuk, hogy bár látszólag szerencsétlenséget szenvedtek és egy űrhajón kellett leélniük életük jelentős részét, ám ez valójában egy boldog, tevékeny, hű társsal összekapcsolódott élet.

Mindeközben az, ha odaértek volna a célbolygóra – Aurora meg 121 évvel később vissza a Földre – semmi garanciát nem adott volna arra, hogy megtalálják a helyüket és odaadó társukat! Így viszont boldog és teljes életet éltek, ráadásul megmentették a többi utazó életét is. Azt a tanulságot is kikövetkeztethetjük a filmből, hogy érdemes dolgozni emberi kapcsolatainkon, az elválás nem lehet egy csettintésre elérhető opció: kellő kitartással, egymás iránti elkötelezettséggel közösen megoldhatóak emberi problémáink.

Post Author: Dan

Dan
30-40 közötti férfi. Azaz fejlődő férfi. Egyszer majd 'király'.
f Facebook
0 megosztás


214
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
18 Egyéni hozzászólás
196 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
31 Hozzászólások szerzői
gpeterszZegiBabusorenisiDeadpoolsRPd Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
lorantka
Olvasó
lorantka

Nekem is nagyon tetszett a film.
A felébresztés dilemmája érdekes, minden bizonnyal hasonlóképpen döntöttem volna, bár most is motoszkál bennem, hogy ez olyan önkény gyakorlása a másik felett, ami nem jogos és legfőképpen visszafordíthatatlan. (és nem tudom, mennyi ebből a belém nevelt bétaság, és mennyi jön szívből)
Több mint valószínű ugyanakkor, hogy nem ilyen személyiséget választottam volna, amilyet JL a filmben alakít.

Hogy ne maradjon a cikk kukacoskodás nélkül:
“egy űrhajón kellett leélniük életük jelentős részét, ám ez valójában egy boldog, tevékeny, hű társsal összekapcsolódott élet.”
Hűtlenkedni ilyen körülmények között elég nehézkesnek tűnik, nem lebukni pedig lényegében lehetetlen, így a hűséget itt nem tekinteném markáns erénynek. :D

“Reálisan nézve persze a több generációnyi utódnak is üdvözölnie kéne a felébredőket”
Egy generáció még csak-csak (ha bevállalják az utódok teljesen önálló ellátását és az ő esetleges problémáikat ha /az utódok/ élve elérik a társadalmat), de több generáció… fura lenne.
Alter Ego
Szerkesztő

Önzés és önkény, ha csak az egyén nézőpontjából szemléljük. Dan egyik mondata egy kicsit messzebb vezethet minket:

“Az első filozófiai kérdéshez kapcsolódik társadalmi kérdésként, hogy vajon kötelessége-e egy férfinak egyedül élnie az életét vagy ha a legkisebb lehetősége is van, akkor szerezzen magának egy női társat?”

Vegyük észre, hogy az egyén boldogsága közüggyé válik: egy magányba megőrült férfi nem fog megmenteni egy 5000 fős kolóniát. Az a feminista kijelentés, hogy a férfi nem boldogul nő nélkül, hogy mellérendelő kapcsolat van a két nem között, az egy rohadt nagy és kényelmetlen – és úgy tűnik elutasított – társadalmi felelősséget is ró a nőre. Itt kerül képbe a modern nő személyes önzése: a társadalmi érdek és a társadalmi megmaradás gondolata idegen a feminizmustól. Minden jogból és javakból az elérhető legjobbat a nőknek, de a társadalmat tartsák csak fenn a férfiak. Korlátlan személyes szabadságot, korlátlan jogokat, korlátlan abortuszt, korlátlan fizetést. De az uránbánya, a hajléktalanság, a családi jogfosztás, a gyerektartás, asszonytartás, úgy általában a társadalmi felelősség legyen csak a férfiaké. – Senki ne akarja felébreszteni őket! Korlátlan mélyálmot a nőknek!

Aldo
Újságíró

Ideje tüntetni a hajléktalan nők létszámának drasztikus emeléséért.

Toplak Zoltán
Újságíró

Női kvótát a hajléktalanok közé!

Alter Ego
Szerkesztő

Vicces, de én azért élnék ehelyett egy sokkal realisztikusabb és abszolút méltányolható javaslattal:

Ideje tüntetni a férfihajléktalanság problémájának elhanyagolása ellen!

Reszet Elek
Újságíró

A filmbeli dilemma pont olyan amire valójában nincs jó válasz. Nyilván ilyen jellegűeket szoktak filmekbe és történetekbe tenni. Természetesen csak EGY kabin megy tönkre, nyilván abban egy FÉRFI van, csakis az út KEZDETÉN stb.

Kolonizációs űrhajóról lévén szó biztos vagyok benne hogy spermával és petével is fel van szerelkezve. Szóval a következő generációnak is van lehetősége gyermekvállalásra vérfertőzés nélkül. Más meghekkelt sztázistartályokról nem is beszélve.

Távlatokban és az egész történetet (vagyis annak ismert részét) szemlélve viszont egyértelmű hogy a pacák megöli magát a nő nélkül így mindenki elpusztul a hajón annak kijavítatlan meghibásodása miatt. Az már csak a film hülyesége hogy a cselekményszövés miatt nincsen vészhelyzeti ébresztési protokoll valamint újrafagyasztási berendezés sem.

Amúgy az IMDB minősítése 7-es, ami nem olyan rossz. Persze ez nem sokat jelent néha eléggé mellélőnek pontozásnál, pl. Dunkirk 8,3 pedig egy ócska szutyok. No meg a pontozásnál láthatóan felhúzzák a pc filmeket.

Koriander
Olvasó
Koriander

nincsen vészhelyzeti ébresztési protokoll valamint újrafagyasztási berendezés sem.”
:DDD

Alter Ego
Szerkesztő

De most miért nevetsz? Hát milyen csillaghajó az ilyen? :)

Koriander
Olvasó
Koriander

mert übercuki  (ahogyan Darth-Inkvisitor eszmecseréje a meteorzaporról is)  egyszerűen nagyon jó hangulatom lett, olyan igazi menedék a melóhelyi kaoszból. a filmet nem láttam.

DennisVT
Újságíró

“Ha azonban ismerjük már valamennyire a női lelket, akkor azt érzehtjük logikus válasznak, hogy Aurora mindenképpen össze fog jönni Jimmel”

Azért ehhez nem ártott, hogy Jim magas, erős, jóképű:)
Sztem Gipsz Jakabbal nem jött volna össze. Még a szánalomszex is necces:)

Rokapapa
Újságíró

Szerintem ez a cikk teljesen a helyén van ezért inkább csak egy gondolattal és egy kiegészítéssel gazdagítanám a szerző gondolatmenetét.

“Mindeközben az, ha odaértek volna a célbolygóra – Aurora meg 121 évvel később vissza a Földre – semmi garanciát nem adott volna arra, hogy megtalálják a helyüket és odaadó társukat! Így viszont boldog és teljes életet éltek, ráadásul megmentették a többi utazó életét is. Azt a tanulságot is kikövetkeztethetjük a filmből, hogy érdemes dolgozni emberi kapcsolatainkon, az elválás nem lehet egy csettintésre elérhető opció: kellő kitartással, egymás iránti elkötelezettséggel közösen megoldhatóak emberi problémáink.”

Az utolsó mondat az ami a mai nők számára már felfoghatatlan, ők csak azt fogadják el, hogy a férfinak kell tepernie értük és a kapcsolatért.

Kiegészítésként meg azt fűzném hozz, hogy ha minden gond nélkül megérkeztek volna az új bolygóra és ott jönnek össze egy év után a nő otthagyta volna a férfit a hírnév és egy kényelmesebb élet kedvéért.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A pasi felébredt, majd úgy döntött, hogy a legszebb pipit azért felébreszti és maga mellé kényszeríti, hogy ne legyen olyan egyedül. A hajó megmentéséről nem volt szó, nem az döntött, hanem a magány. Pont az a lényege a sztorinak, hogy a nőnek nem volt választása, neki ez egy tragédia, amit el lehet fogadni, bele lehet nyugodni, vagy beleőrülni. Az egyszerűen csak szépítette a sztorit, hogy a hajót közben meg kellett menteni, így valami értelmet adtak az egésznek, anélkül elgondolkodtatóbb lett volna a történet, a teljesen értelmetlen halála a nőnek.
Teljesen mindegy, milyen neműek a szereplők ebben a sztoriban, felébreszthetett volna egy havert is éppenséggel, de nyilván nőt választott. :)

Toplak Zoltán
Újságíró

A férfinek volt választása? Mekkora dilemma elé nézett? Egy pszichésen – és fizikailag is – összeomlott élet, ill. halál, vagy egy esély az értelmes életre, a családalapításra. Az abortusz kérdése jut eszembe, mikor azt hangoztatják femik, hogy a nő teste, a nő választása. De a gyereket nem csak magának szüli, hanem a férfinek is. Egy abortusz elleni/melletti döntésnél a férfi sorsáról is dönt.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Hogy jön ide az abortusz? A sztori kb annyi, hogy a csávó belezuhant a szakadékba, de eldönthette, valakit magával ránt-e még, és ő megtette. Nem menti fel, hogy a nő zuhanás közben elfogadta a sorsát és megbékélt a helyzettel.

Alter Ego
Szerkesztő

Semmi nem menti fel a nőt az alól a kötelezettség alól, hogy szükség esetén kötelessége a bajtársai, a kolónia tagjainak a testi-lelki épségéről gondoskodnia, ha lehetőségében áll. – A szükség és a lehetőség is megteremtetett…

Jól igazolod, hogy nem ok nélkül mondom én, hogy a nőkből még a társadalmi felelősség megértésének a képessége is hiányzik.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Láttad te egyáltalán a filmet? Semmi sem indokolta a nő felélesztését, semmi. Ezen röhögök, hogy a kommentekből kiderül, hogy a többség nem is látta a filmet, ezért szálltatok már el totál a következtetésekkel és belemagyarázásokkal. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Láttam a filmet. A pszichés szenvedés, a végtelen magány, a megőrülés lehetősége indokolta a felébresztést, segítségre szorult. Már mondtam, hogy a nőnek milyen felelőssége áll fenn. A férfi választhatott és választott magának segítőt. A nőt akarta, benne bízott. Ennyi. A kockázatot maga viselte, hogy esetleg mégsem lesz jó partner a bajban…

Egyébként ha a filmben a nő lenne a magára maradt főhős, akkor szerintem az lenne az életszerű, ha nem a legjobb pasit, hanem mindenkit hisztériázva felébresztene.  :D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ebben a sztoriban egy embernek volt választása: neki. A pasi volt gyenge ebben a történetben, ő az antihős – függetlenül attól, hogy valószínűleg nem lett volna ember, aki inkább magányban élte volna le az életét, de ez még mindig nem menti fel. A hozzáállásotok inkább azt tükrözi, hogy nektek a beleerőszakoljuk a nőt a szituációba-val egyáltalán semmi bajotok sincsen, még csak meg sem értitek, mi ezzel a probléma. Nem véletlenül sokak álma ez itt, megoldani erővel, kényszerítéssel; a film végülis erre mutat rá, hogy az emberek többsége bárkit képes beáldozni önmagáért, nincsenek hősök, az “én” mindig felülír mindent. Csak a film lényegét nem értitek. :)
A pasik imádnak valamiféle hősökként tekinteni önmagukra, akik a hazáért meg bármiért képesek az életüket adni, a film meg odabasz egyet, hogy ő azért csak elvett egy életet a sajátjáért cserébe, akkora hős. És mennyire meg lehet zavarni az emberek agyát csak annyival, hogy írnak hozzá egy nyálas befejezést, érezzük kicsit, hogy nem olyan baj ez ám, mindig happy enddel végződik. :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Egyetértek. A fickó mentegetése álszent és faszság.

Alter Ego
Szerkesztő

Szamárság: nem vett el semmiféle életet. Nem halt meg a nő, csak ugyanarra a sorsra jutott, mint a férfi. Nekem nem “basz oda” egy kicsit sem. A férfiak sem tökéletesek és nincs is joga senkinek azt várnia, hogy azok legyenek. Főleg nem azoknak a nőknek, akik rosszabbak minden fizikai munkában, önvédelemben és ezért helyettük végzik a férfiak a legmocskosabbat, és rosszabbak átlag intelligenciában is, ezért helyettük agyalnak a faszik még a mosógép megalkotásán is. – Nekünk meg kell egy “pipi”, ha megőrülünk a magánytól, meg ha feláll az a mocskos faszunk…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Folyamatosan mellébeszélsz. A filmről beszélj. De, elvette az életét, ennyi, nem lehet szépíteni. Ugyanarra a sorsra jutott? Aha, tök ugyanaz, hogy a pasi esete a pusztán balsors, a szerencsétlenség, az övé meg annak a személynek a döntésén múlt, akivel onnantól egy életre össze van zárva, akitől nem szabadulhat, az egyetlen ember lesz egész életében, akihez szólhat. A saját gyilkosához, aki elvett tőle mindent.
Pontosan: a pasik sem tökéletesek. Milyen szép, hogy ezt te írtad le! :) Épp ezért le lehet szállni a földre végre. A férfi sem hősies, ezek sem többek mítoszoknál, amiket meg ti építgettek, mindig mindent felülír a saját programotok, épp neked kellett volna ezt már rég meglátnod itt is.

Alter Ego
Szerkesztő

A filmről beszélek, mi másról beszélnék. Nem tudom másképp mondani: a magányos megdöglés helyett joga volt egy társra abból a sorközösségbeli bajtársi viszonyból eredően, amely minden veszélyes expedíció velejárója.

A férfiak nagyon sokszor hősiesek, ez elvitathatatlan. És kifejezetten a filmben is. Súlyos veszély esetén soha nem a nők életét kockáztatja a társadalom. Ez cáfolhatatlan tény, nem pedig mítosz. Nem mondasz igazat és férfigyűlölő vagy, ha ezt nem ismered el.

De mindez nincs ingyen! A “tökéletlen” férfiak megkérik és meg is fogják kérni ennek az árát. De hát ti telhetetlenek vagytok, még az is derogál, az is súlyos teher, hogy kivonszoljátok a kis seggeteket egy bajtárs kedvéért a hibernátorból randizgatni egy kicsit. :D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Joga maximum a személyzetet feléleszteni lett volna talán, akik esetleg tudják is, mit kell tenni efféle váratlan esemény után, mondjuk erre nem gondolt, csak a pinára, az is elmond valamit. :)

Alter Ego
Szerkesztő

El ám. Csak a pinát kell adnotok, a többit általában mi oldjuk meg. :P

Bazinga
Újságíró

Ha valóban láttad a filmet,akkor tudhatnád,hogy a nő segítsége is kellett a hajó megmentéséhez. Ha nem kelti fel akkor a hajó is elpusztul a későbbi meghibásodások miatt (ketten mentik meg) és a nő is meghalt volna a többi utassal együtt. Magyarán éppen azzal tett jót neki,hogy felébresztette. A te filmedben meg mindenki meghalt volna :)

Otthon a négy fal között persze könnyű bölcselkedni.Kíváncsi vagyok,hogy te több hét vagy hónap magányos űrutazás után,az öngyilkosság gondolata mellett felkeltenél-e mondjuk egy jóképű palit,vagy akkor is hasonló elveket vallanál? Csendben kimúlnál valamelyik sarokban? Ugyan.

“A férfi sem hősies, ezek sem többek mítoszoknál, amiket meg ti építgettek”

Te talán minek neveznéd a hajó és a benne lévők megmentését-a saját élete kockáztatásával-ha nem hősiességnek? Mint ha nem ugyanazt a filmet néztük volna. Csak azon tudsz lovagolni,hogy felébreszti a nőt.Igen. Valószínűleg az emberek többsége ugyancsak felébresztett volna valakit. Ez annyira emberi,hogy kár rajta tovább rugózni.

Balton
Olvasó
Balton

Eccer maj’, azé’ nézd pls végig a fímet’, ne csak az elemzéseket róla, és amikor ahhoz a részhez érsz hogy Jim felajánlja Aurórának hogy visszafekhet a frigóba, és utazhat tovább mélyálomban, lécci hányd már le magad!

Ez óhajtójel a mondatom végén, nehogy én is belessek a meetoo-d-ba.

Rokapapa
Újságíró

A fickó volt gyenge?!

Akkor vagy nem láttad a filmet vagy nem figyeltél és inkább nézd meg újra. Majd ha te töltesz annyi időt egyedül mindenféle ember vagy állat társasága nélkül beszélhetsz gyengeségről. Különösen felháborító ha egy nő beszél így mikor pont ti vagytok azok akik még egy hetet sem bírtok ki emberi vagy állati társaság nélkül.

A pasinak három lehetősége volt megöli magát, megőrül, felébreszt egy nőt (nem férfit, nem barátot hanem egy nőt) aki megadhatja az életben maradáshoz szükséges lélektani hátteret, a fizikai háttér meg már csak hab a tortán. Mindenki ezt tette volna – még egy nő is csak sokkal korábban – hasonló helyzetben amennyiben rendelkezik a felébresztéshez szükséges tudással..

“Joga maximum a személyzetet feléleszteni lett volna talán, akik esetleg tudják is, mit kell tenni efféle váratlan esemény után, mondjuk erre nem gondolt, csak a pinára, az is elmond valamit. :)”

Te tényleg nem láttad a filmet. Ha láttad volna tudnád, hogy egy éven át próbált bejutni abba a páncélterembe ahol a személyzet aludt.

gpetersz
Olvasó
gpetersz

A pasinak sem volt választása, a műszaki hiba miatt ébredt fel.

És ahogy a feka csávó is mondta: “Fuldoklott, a fuldokló pedig nem nézi, hogy kit ránt magával”.

Öröm látni, hogy nőként ilyen mély empátiával rendelkezel.

inkvisitor1
Olvasó
inkvisitor1

Az megvan, hogy a férfi kapszulája javíthatatlan lett, ezért ébredt fel. Esetében a visszafagyasztás nem működött, de a nő kapszulája csak át lett kapcsolva. Az képes lett volna visszaltatni a tulajt, de a nő ezt visszautasította később.

Amúgy először éppen hogy a személyzetet próbálta felébreszteni, de a híd kapuján nem tudott átjutni. Elég sokat tökölt az ajtó előtt különböző módszerekkel próbálkozva, mire feladta. Már a normális ellátáshoz meg kellett hekkelnie a rendszert. Társnak meg csak az utasok közül tudott választani, mivel más részekhez nem fért hozzá..

Reszet Elek
Újságíró

A kapszulák csak a sztázis fenntartására nem pedig előidézésére készültek. Ezt el is mondják a filmben.

inkvisitor1
Olvasó
inkvisitor1

A férfi kapszulája javíthatatlan lett, a nőé nem, azért lehetett volna visszarakni.

Reszet Elek
Újságíró

Ja igen az orvosiban levő géppel idézi elő a sztázist aztán átrakja a kapszulába. Igen így volt a filmben.

INewton
Olvasó
INewton

Azért kíváncsi lennék hogyha a főhős nem egy pasi, hanem egy köpcös hölgy lett volna, aki felébreszt egy jóképű pasit  (aki valószínűleg nem örült volna neki) vajon ugyanez lett volna a véleményed?

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Te valami Szent Lukács nővérei felekezet tagjának is eladhatnád magad ezzel a szöveggel, komolyan meg tudsz lepni néha engem is, pedig egyre kevésbé könnyű. Nem igazán látom, hogy arról lett volna szó a cikkben, hogy ez helyes, hanem arról, hogy ki a frászkarika tudna ellenállni és 50 évig egyedül élni, mert hát az erkölcsi törvények betartása példaértékű és Istennek tetsző cselekedet. Neked menne? Nekem nem, de legalább egyikőnk bevallja.

orenisi
Olvasó
orenisi

Az ilyen nők, mint te, csak a saját kisebbrendűségi komplexusukat próbálják levezetni a férfiak elleni acsarkodásban még egy ilyen esetben is, mint ez.
Igen, teljesen igazad van, erről szól csak a film, azaz joga van-e valakinek bárki mást is magával rántania a maga, ekkor éppen kilátástalan, helyzetébe. A többit már csak a filmkészítők adták hozzá. Lehetett volna valami teljesen lapos vége is: nincs katasztrófahelyzet, addig éltek boldogságban vagy útálatban, amíg meg nem haltak. Ennyi.
Valójában a történet szempontjából mindegy, hogy a kilátástalan helyzetbe került ember féri vagy nő (több nem csak az idióták bomlott tudatában léteznek). Én pl. megnéznék egy hasonló sztorit az ellenkező nemmel is. Annak mi lenne a vége? Valószínűleg műszaki hiba nélkül is katasztrófa :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Űrös film mind szar.

gpetersz
Olvasó
gpetersz

A nácik meg sosem értik a bonyolultabb történeteket.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ticsüng-ticsüng-ticsüng, ennyik az űrös filmek, a buta demokratáknak pont megfelel.

hunbagira
Újságíró

Én láttam a filmet és napokig a hatása alatt voltam. (Eleve, amit a zsindex dagadt alkesz bibsi ez a sixx nevű lehúz azt meg kell nézni) És azt hiszem egy alkotásnak az a lényege, hogy érzéseket váltson ki.

(Serial és a többiek: Ha emlékeztek, korrekt volt a pali. Először a legénységet akarta ébreszteni, de ők egy külön páncélkabinban voltak. Szóval a forgatókönyv feltételezi a faszi jóindulatát.)

És tényleg folyamatosan változott hangulattól függően az öngyilkosság és az ébresztés között. Végül is a magam köcsögsége miatt, úgy döntöttem, hogy ÉN MINDENKIT ÉBRESZTETTEM VOLNA. :D (szerintem naooi is.)  Pszichopta lennék? :)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Erre nem emlékeztem, de most, hogy mondod, dereng valami.
Viszont azt mindenki kihagyta, hogy amúgy elsunnyogta, amíg tudta, hogy a csaj nem hasonló okból ébredt fel, mint ő. :D
Az is furcsa nekem, hogy annyit olvasott arról, mit tervez a nő az életben, mire vágyik, hogyan képzeli el a jövőt, az neki annyira szimpatikus lett, hogy rögtön el is vette tőle mindazt, amiről álmodott. :)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem ültessél “Férfi Felelősség Fáját” Bedő Imrével, aztán vedd feleségül Serial Slutti barátnődet. A nászéjszakán meg kérdezd majd meg tőle, hogy ő milyen elvekért halna meg… magányosan… Elvégre nőknek sem tiltja ezt meg semmi… –  De inkább haljál csak meg érte te, Sir White Knight… Jobb lesz úgy mindenkinek… Az egész személyiségéből és ismert életútjából sugárzik, hogy ő egy olyan csodálatos, erős gerincű modern nő, akiért tényleg “meg kell dögleni”… – Nincs is min csodálkozni, hogy ilyen sziklaszilárd morális igazságok áramlanak a csodás lelkéből…

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Balton
Olvasó
Balton

(Nem láttam a filmet, így ha esetleg mégsem ez történt, szóljatok, és ez esetben az alábbiak természetesen érvényüket vesztik.)

Szóltam! Nézd meg a filmet inkább… Visszamehetett volna a csaj ha akar a mélyhűtőbe. A feminista nyekegésnek meg az a lényege, hogy harmad osztályú gépészként, nehogymá gazdag írónőt kurogass.

Többen is felvetették, ha fordított a helyzet(nem kell ronda nőt odaképzelni, hanem egy normálisat de csórót), aki felkelti mondjuk a miliomos playboyt-írót, nem lett volna meettoo. Mert neki ellenben Jimmel, joga lett volna a boldogságra.

Mielőtt valami idióta idekommentel, olvassa el amit írtam, a kettős-mércéről van benne szó. Egyébként morálisan én sem helyeslem a férfi tettét, de valszeg ugyanígy tettem volna. Sok gyökérrel ellentétben én embernek tartom magam, nem valami filózófikus-erkölcsi láng-fallosznak…

 

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Kicsit olyan vagy, mint az ókori görög filozófusok. Kiválóan elvitázgattak arról évtizedekig, hogy hogyan néz ki az ideális világ, és az ideális állam, meg az ideális emberek, csak van egy nagy bökkenő. Nem az ideák világát éljük, hanem tökéletlen emberek vagyunk, tökéletlen vágyakkal és igényekkel. Ez elvi szinten nem menti fel a csávót, de könyörgöm, vajon melyikőnk bírta volna tovább nála egyedül rohadva egy csilli-villi falanszterben?

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Szerintem nem csinált belőle senki hőst, vagy nagyon eltérően értelmezzük a hős fogalmát. Persze, esendő emberként gyarlóságot követett el, de ennyi, nem több és kevesebb.

Reszet Elek
Újságíró

Nem lehet elmenni a film bibliai utalása mellett sem. Az Ádám-Éva párhuzam egyértelmű. E párhuzam alapján pedig teljesen logikus hogy “Ádám” a létezésbe ébreszti párját.

“És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” 1Móz 2:19-24

A kettős mérce pedig adott, de nem úgy hogy a nyúl viszi a puskát…

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Reszet Elek
Újságíró

Párhuzam és nem egyezés! Az űrhajó az éden amely minden jóval ellátja az első emberpárt és a számítógépes intelligencia feleltethető meg leginkább Istennek (bár ez már kissé suta párhuzam). A számítógép informál, dönti el hova mehetsz és mit csinálhatsz az “édenben” stb…

A zárójeles okoskodásod meg nem ide tartozik. Nyilván ha valaki elolvassa a Teremtés könyvét szinte minden mondat kapcsán talál ellentmondásokat.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Naooo
Olvasó
Naooo

És tényleg volt a kísérleti laboratóriumban számítógép, a kábeleit nézték kígyónak.

Reszet Elek
Újságíró

Nem erkölcsi mérce te szerencsétlen, hanem filmes motívum, majdhogynem allegória.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Reszet Elek
Újságíró

Mert a teremtéstörténet kulturálisan mélyen beágyazott és majdhogynem egyetemleges történet, az erre való utalások az emberek pszichéjének (és meglehet faji kollektív tudatalattinknak) mélyen húzódó képeit érik el.

Nem vagyok ideges csak untat.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Hagyd rá, szívem! :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Le kéne már jönnöd a férfihangos faszkörhintáról.

Reszet Elek
Újságíró

Az indiánoknál, a suméroknál, a polinézeknél és még számos népnél él az első teremtett emberpár története. Azt már félve írom le, attól tartok hogy ez már-már mentális robbanással egyenértékű változásokat eredményez, hogy ezt a történetet (nem a filmet) nem tényként, sokkal inkább egyfajta szimbólumként, szimbólumrendszer részeként kellene szemlélni. Így elkrülhetővé válnának a történelmi jellegű boncolgatások és a süketeléses cimkézések.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Naooo
Olvasó
Naooo

Már hogyne lenne köze hozzá, belőle csinálják génsebészettel.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Rövidebben összefoglaltad mint én, köszi:)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

xcsakx
Olvasó
xcsakx
zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Csak, ha te vagy Norman Reedus. :)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Hunn
Újságíró

zombigyilkos, csak gondoltam, szólok neked tesa, hogy feminizmus van, ezek a régi szabályok már régen kukázva lettek a nők által. Vagyis férfiként NEM tartozunk felelősséggel sem úgy általánosságban a nőkért, illetve egyetlen olyan nőért sem – leszámítva aki közvetlen családtagunk – aki nem a szeretőnk. A filmbeli csávó sem tartozott semmivel a felébresztendő csajnak egészen addig, amíg az az asszonya nem lett. Addig nem volt kötelessége a nő érdekét néznie, ahogy nekünk sem kötelességünk a minket gyűlölő, modern feminista ribancok a.k.a. “nők” érdekét nézni. És ennyi. A régi lovagiassági szabályok a jelen feltételei mellett már nem élnek.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Szóval megölhetlek, mert nem kell az érdekeidet néznem? :)

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Persze megölheted, majd a bíróságon elmondod hogy erőszakoskodott és meg akart erőszakolni és csak önvédelem volt! :) “Nő vagy”  jogod van! Ne agódj nem kérdőjelezik meg a szavad függetlenül a szakmád (munka?) miatt! :D

Reszet Elek
Újságíró

Ha meg mégsem akkor is csak 1-2 évre ítélnek akár felfüggesztve is.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Hiszitek, hogy ez a szexepiletek? A hülyeség? :)

Reszet Elek
Újságíró

Ez inkább s valóság ismerete.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

gpetersz
Olvasó
gpetersz

Hogy itt mindenki milyen hatalmas jellem, gyengeségek nélkül! Csak ámulok és bámulok!

Azért nem szeretnék háborúban egy szakaszba kerülni veled. Valahogy az ilyen típusú, önmaguk gyengeségével ki nem békült ürgék hagyják hátra a sebesült bajtársaikat, vagy futnak meg a nehézségek első jelére, hacsak nem pont ők lövik hátba a bajtársaikat. Bocs. Ha már féregségről volt szó.

Razide
Újságíró
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Kibaszott jó:) Köszönöm)

Ajánlom minden balfasz mangina fasznak:)

Kalman
Újságíró

Nekem is eszembe jutott, hogy ezt már néztem :-). Király!

wittukind
Olvasó
wittukind

Amig megjön a hunn ideszólnék én is

Végigolvastam a kommenteket és tátott szájjal maradtam, láttam a filmet kétszer de ilyensmik mint feminizmus vagy biblia vagy más mesék nem jöttek az eszembe.Lehet hogy nekem hiányzanak a neuronok ilyenfajta társitázhoz.

Az egyedüli észrevételem az volt nézvén a filmet  hogy a fiunak megvolt egy rakás minden azon a hajón amivel szabadon és ingyen rendelkezhetett, tiszta hűlyeség még egy nyűgöt is a nyakába venni.

Hogy legyek még megérthetőbb-elképzeltem magam az ő helyébe,nos,ha megvan pia,cigi,kaja,könyvek,zene és még egy kis kis trécselés is a robottal amelyik nem felesel vissza, minek kell még ide egy nő is?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Mert robotpina nem volt. :)

sRPd
Olvasó
sRPd

Nem ér annyit a pina.

inkvisitor1
Olvasó
inkvisitor1

Annyira tetszik, hogy SS és zombigyilkos annyira leszidják a filmet, hogy hagyan volt joga ezt meg azt csinálni.

Lenne egy kérdésem: Mi a véleményetek a szív hídjai című műremekről?

“Carolyn és Michael édesanyjuk halála után hazaérkeznek Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hidat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg.”

Amíg a érj, gyermekei apja azon dolgozik, hogy legyen mit enniük, ő lelkesen omlik az oda tévedő idegen ölébe annyira, hogy még azt sem akarja, hogy a férje mellé temessék.

És ezt a filmet rohadt romantikusnak tekinti minden nő. Míg ha fordítva történne a dolog, visítva követelné mindegyik a gaz áruló férj keresztre feszítését és kiherélését.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ki nem állhatom a romantikus filmeket. A romantikus vígjátékokat se nézem meg. Az én szememben máshol kezdődik a romantika. :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Innen vettem a “Szív Hangját”, amit a nők követnek és ezért senki nem ítéli el őket, mert hát ugye a “szívnek nem lehet parancsolni”, az nem agy:) -szóval a Szív Hídjaiból:)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

inkvisitor1
Olvasó
inkvisitor1

Ebben a filmben ugyanígy leszólható a nő viselkedése, mégis elmarad a kritika. Ha egy nő viselkedését nem szóljátok le, akkor a férfiét miért? Talán mert tőle többet vártok?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Én már komolyan feladom:)

Baszki, “ha egy zsidó hülye, akkor nagyon hülye” analogiájára:………….fejezze be az, akinek van még hozzá türelme:)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Koriander
Olvasó
Koriander

szerintem meg inkabb nezd meg, nem alfaözvegy, de a viselkedese tenyleg elitelendö, abszolut a parkapcsolati lelapulasrol szol.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Koriander
Olvasó
Koriander

“Lenne egy kérdésem: Mi a véleményetek a szív hídjai című műremekről?”

nekem Elek ajanlotta a filmet,de nem bantam meg, mert Eleknek van erzeke a filmekhez is.

na szoval, a sziv hidjai nem romantikus film, hanem drama. es tenyleg csak akkor erted, ha vha is megcsapott a kisertes. En ezt ugy vedtem ki, hogy vettem a faszimnak egy pont olyan karkötöt, mint amilyen clintwoodnak van :D

Reszet Elek
Újságíró

Te kis hízelgő…

Kalman
Újságíró

Szerintem joga volt felkelteni a nőt és dugni az első naptól. Hiszen ő volt az egyetlen éber férfi, mégis mit kellett volna tennie, persze hogy felkeltett egy nőt magának.

A kapitányt meg leszúrhatta volna és kidobhatta volna az űrbe, hogy övé legyen az egyetlen pina. Ez csak nyilvánvaló, különben a kapitány elveszi tőle azt ami az övé. (Ha nem öli meg, akkor a kapitány a nagyobb alfa, tehát a nő hamarosan az ő karjaiban köt ki. Ez egyértelmű.)

De ezek a filmek nem reálisak.

Darth_Peter
Olvasó
Darth_Peter

Szerintem a Martian sokkal jobb film, jobban leírja milyen egy igazi férfi egyedül. Megoldja a problémákat egyenként, és végül nyer. Mondjuk a fene akarna visszajönni, ha van egy saját bolygóm és megnő a krumpli, háziállatnak meg ott van a Pathfinder. És van egy menő marsjárója tele jó zenékkel. Majd csak főznék vodkát is abból a krumpliból valahogy :-)  Fene aki megeszi ezt a sok marhaságot ami itt a Földön van.

Visszatérve az Utazókra, szerintem egyrészt, mivel meteorzáporba került a hajó (ugyebár, a mozgási energia a sebesség négyzetével arányos – gyakorlatilag ágyúgolyó zápornak tekinthető)- másik személyek, akár a csaj is felébredhetett volna csak úgy. Nem valószínű hogy csak egy ember ébredne fel, és a többivel minden oké mint ha mi sem történt volna. A kapitány is felébredt később magától.  Meg kb. csoda hogy egyben maradt a hajó. Minden kiló meteorit megfelel (minimum) bőven több mennyiségű robbanóanyag energiájának. Továbbá a szerző nem veszi figyelembe a relativitást sem. Vagy a hajó nem meg a fénysebesség közelében, és akkor az üzenet amit haza küld, nem 30 évet igényelne, vagy ha igen, akkor egyrészt közel fénysebességgel haladva a legkisebb meteor szétkapná a hajót, másrészt nem feltétlen lenne 120 év az út (belső nézetből figyelt időskála szerint). De ha már nagyon sci-fi, miért nincs inkább Alcubierre Drive a hajón, azzal lehet igazán “gyorshajtást” elkövetni. Traffipaxoljanak le ha bírnak…

A hajó tele van szórakoztató rendszerekkel, de nincs pornó hozzáférés… WTF… és a gépész nem csomagolt magának pornót, pedig bármelyik gépész műhelybe belépve csini csajokat tartalmazó falinaptárba botlunk… WTF.

És miért nem volt a pultos droid nőnemű inkább? Hollywood-nak nem lett volna polkorrekt, ha a gépész és egy csaj droid ketten megalapítják a BORG-ot? Pedig az is milyen elgondolkodtató happyend lehetne…

Joga van e felébreszteni a csajt? A kérdés inkább az, miért? inkább a kapitányt kellett volna céltudatosan felkelteni, ha a hajó túlélése a cél, nem egy drámázós csajt. A csaj emellett választhatta vonna, hogy vissza lesz altatva a hajó-kórház regeneráló moduljában, és nem telik el rajta az idő. Nem tette. Ettől kezdve az ő döntése is volt a helyzet. Ja meg egyébként is hülyeség hogy az altató modulokból nincs tartalék, meg nem lehet újraindítani őket, ez  tervezési hiba, szerintem baki a filmben.

inkvisitor1
Olvasó
inkvisitor1

Most te láttad egyik filmet is? A martianban az volt a végére a fő gondja, hogy záros időn belül haza kellett jutnia, mert elfagyott a teljes veteménye, ergo volt pár száz nap éhezéses időszak kilátásban mire a segélycsomag megérkezett volna.

Itt a filmben meg a végefelé világosan meg lett mondve, hogy a nő vissza tudott volna menni aludni. Ez az opció csak a férfinak nem állt. És a nő az ébrenlétet választotta.

ŰA meterorzápor szerintem kicsit el lett túlozva, mert az egyszeri mozinéző nem találta volna drámainak, hog a hajó gyakorlatilag egy porfelhőbe futott bele, csak a nagy sebességük miatt a porszemcsék is hatalmas erővel csapódtak a hajótestnek.

Pornó meg valószínűleg volt a hajón, de ha azt a részt is berakják a filmbe, akkor minimum adult kategóriás lett volna.

Elsősorban a legénységet akarta felébreszteni, mert azok talán tudtak volna valamit kezdeni a kapszulájával, de biztonsági okokból az ő részlegük páncélteremként funkcionált. A film elég jelentős részében oda próbál betörni ő is meg a nő is csak sikertelenül. Nagyon meg sem tudják karcolni a burkolatot.

Darth_Peter
Olvasó
Darth_Peter

Igen, láttam mindkettőt. A Martian-ban a fő szépséghiba, hogy a földi légnyomás nem egészen 1%-a a légnyomás, szóval tuti nem kellene olyan erőt kifejtenie a szeleknek, mint ami a filmben látható. Szóval a történet erősen túlzott ezen a módon. Oké vannak porviharok, de az inkább apró porszemekből. Szóval eleve a történet ezen része túlzás, de a többi elég valósra sikerült. Jó, a végén a nagy űrhajó ajtajának kirobbantása az is jó nagy hülyeség. Az, hogy kabriót csinálnak a felszálló rakétából, az még oké, csak az első pár kilométeren felfelé kisebb gázzal kell gyorsítani és akkor nem fújja le a menetszél a sátrat. Az űrruha kilyukasztása és Ironman repkedés helyett egy poroltó használata célszerűbb lett volna. De szakmai hibáktól eltekintve tök jó film, egyik kedvencem.

Az utazóknál: Ha ő egy gépész, akkor vajon a többi gépész nem valami hasonló osztályon utazik? Ha már ekkora fene nagy egyenjogúság van, a csaj miért nem gépész véletlen? Vagy miért nem gépész csajt ébreszt fel, két dolog megoldva egyszerre? Elkelne a problémamegoldó mentalitás a baj kellős közepén, a dráma helyett.

 

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Megvallom,nekem egyik kedvenc filmem.(és végre egy nem annyira remake). Dan nagyon jól összefoglalta a dolgot,szinte mindenben egyetértek.

A morális kérdésekre a válasz : Volt joga felébreszteni Jim-nek Aurórát ? Nem.

Bárki mást tett volna a helyében? Nem. (max különböző idő telt volna el,kevesebb/több személyiségtől függően )

Egy nő felébresztett volna egy férfit hasonló esetben? Igen. Jóval hamarabb-szerintem. (én is,bár nagy lelkiismeret furdalással,ami Jim esetében is megvolt).

Egyébként a Laurence Fishburne által alakított felébredő legénységi tag jól megválaszolja a morális kérdést,persze elítéli  erkölcsileg a tettet,de megérti és meg is magyarázza nőnek: “egy fuldokló,aki haldoklik nem nézi kit ránt magával a mélybe,az életösztön miatt kapaszkodik…” (nem szó szerint ,de ez volt a lényege).Ezen gondolkodik el először Aurora.

Még női szemmel egy két csodás részlet: számomra (az én maradi,inkább régimódi nevelésemmel és életszemléletemmel) csodálatos ahogyan udvarol Jim, ahogy el akarja nyerni a “választott hölgy ” szívét . (ilyenkor eszembe jut,amikor a párom-bocsánat szerelmem udvarolt nekem és könnybe lábadt a szemem). Számomra szívbemarkoló volt Jim azon mondata ,hogy “házat építettem volna neked” (valamiért,ha egy férfi egy nőnek házat épít,attól egyből meghatódom-lehet ,mert édesapám házakat épített). Itt valahol klasszikus férfi-női szerepek alakultak,ki amolyan újkori Ádám-Éva story.

Szóval joga nem volt felébreszteni,ez nem kétséges,de kit érdekel a joga,ha így alakult minden jól,ha így sikerült megmenteni a hajót,ha megbocsátott a nő neki és igazából így válhattak boldoggá….

UI: valóban a nő dönthetett volna az “újrafagyasztás” mellett, amit nagyon szimpatikus módon fel is ajánl,de ugye a nő is belátta,hogy ez a sorsa,neki a fickó mellett a helye.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Szóval joga nem volt felébreszteni,ez nem kétséges,de kit érdekel a joga,ha így alakult minden jól,ha így sikerült megmenteni a hajót,ha megbocsátott a nő neki és igazából így válhattak boldoggá….

Akárhogy tekeregtek, mindig előbújik a valótok:) AWALT :) és még büszkék is vagytok rá, Priceless:)

Szerk:

Ja, és most képzeljük el valamelyik zs kategorás átlag(vagy az alatti )józsi tenné ugyanezt, mekkora sivalkodás lenne…..

+ Bónusz, ha nem happy end lenne a vége, akkor mi lenne, zaklatás/erőszak/gyilkosság stb. stb.

a mázlin múlik minden?:)

+  ha feleségül veszlek utólag , akkor gyakorlatilag nyugodtan megerőszakolhatlak, bravó:)

 

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Slut-nak mintha más lett volna a véleménye…AWALT ? Azt is megjegyeztem,hogy egy nő ugyanígy döntött volna,nem igazán van itt élő (normális) ember (még akkor is,ha nem vallja be és itt mást állít),aki máshogy döntött volna.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Slut-nak mintha más lett volna a véleménye…AWALT ?

Mindig mosolygok:), ha megszólasz, mert te tényleg nem játszod meg magad, és tényleg nem érted:) “csettinthetünk” amennyit akarunk, , vakfoltod van….. de mi így szeretünk:)

Azt is megjegyeztem,hogy egy nő ugyanígy döntött volna,nem igazán van itt élő (normális) ember (még akkor is,ha nem vallja be és itt mást állít),aki máshogy döntött volna.

Nehezen megy neked is úgy látom, pl. a gyilkosság/hatalommal való visszaélés/erőszak stb.   akkor is az, ha én,te, a szomszéd, az ellenséged, a fiad, lányod,  apád, anyád , normális/nemnormális/beteg/drogos/részeg stb. stb. követi el és mindegy, hogy mivel magyarázza/indokolja utólag .

Ti tényleg nem értitek (akkor ez elég szar hiányosság:), vagy igen, de ennek ellenére felmentitek….. ha már moralizálunk, az utóbbi rosszabb ….

 

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

” pl. a gyilkosság/hatalommal való visszaélés/erőszak stb.   akkor is az, ha én,te, a szomszéd, az ellenséged, a fiad, lányod,  apád, anyád , normális/nemnormális/beteg/drogos/részeg stb. stb. követi el és mindegy, hogy mivel magyarázza/indokolja utólag”

Igen az. Semmi kétség,nem felmentem, hanem megértem…Egyetlen embernek van joga elítélni,megbocsátani,felmenteni stb és az Aurora. Ha ő úgy dönt,hogy felmenti,akkor teljesen mindegy,mi mit gondolunk,jogilag mi a helyzet…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Igen az. Semmi kétség,nem felmentem, hanem megértem…

Megérteni én is megértem:), csakhogy ez nem ment fel senkit:)

Egyetlen embernek van joga elítélni,megbocsátani,felmenteni stb és az Aurora.

Pontosan, és visszaérkeztünk a feminizmus/antifeminizmus/férfi/nő alapdilemmájához: ha a fickó sunyi módon kényszerhelyzetbe hozza a nőt+ még levágja a saját tökeit és átnyújtja neki jól átsülve, akkor mindent elvesztett, hacsak nem végez a nőn időközben lobotómiát/kisüti az agyát/emlékeit stb…….

Ha ő úgy dönt,hogy felmenti,akkor teljesen mindegy,mi mit gondolunk,jogilag mi a helyzet…

És ezzel legalizáltál minden női “döntést”/Szív Hangját/”véleményt” és cselekedetet— cakkumpakk az egész feminizmust—- bravo:)

 

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

“És ezzel legalizáltál minden női “döntést”/Szív Hangját/”véleményt” és cselekedetet— cakkumpakk az egész feminizmust—- bravo:)”

Mesterien tudsz belemagyarázni…nem szó sincs róla,itt konkrétan arról van szó,hogy ha valaki ellen elkövetnek valamit,ami jogilag,erkölcsileg bűn ,akkor igazán csak annak az embernek van joga elítélni, vagy felmenteni, megbocsátani, meg nem bocsátani,aki ellen elkövették. (nyilván nem gyilkosságról,meg gyerekek elleni bűnökről beszélek.) Itt nem női-és vagy férfi döntésről beszélek,az egyén jogáról beszélek. Itt tök mindegy,hogy nekem,neked, bárkinek mi a véleménye,mert igazán aki ellen elkövették a dolgot, valóban csak az számít jelen esetben. Mivel legalizáltam a feminizmust ?!

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Valószínű, hogy túllőttem a célon, és tényleg “belemagyaráztam”, ezért elnézésedet kérem:)

Ami viszont fontosabb, hogy a “bűnt” objektíven, kívüllálóként, vagy esetleg szubjektíven , “érintettként” vizsgáljuk és én határozottan  az objektív mellett voksolok, mert a szubjektív sokkal jobban torzít és nagyobb “káoszhoz”/nyomorhoz  vezet.

Merthogy alapesetben a női “logika” /”gondolkodás” az a szubjektív érzelmek  kurva széles “skáláján ” mozognak, és így pontosan az lesz számára igaz, akkor és ott, ami a pillanatnyi lehetőségeit/érdekeit szolgálja, máskor , más hangulat/jókedv/lehetőség stb esetén meg esetleg pont az ellentéte, mivel büntetlenül megteheti, hogy mindig az aktuális érdekeit vegye figyelembe és ezt ki is tudja elégíteni…..

Nem lehet egyedileg vizsgálni a “bűnöket” – bár egy bizonyos hatalom/pénz és gyakran (női) nemtől fügően ki lehet és ki is bujnak azok alóla , akik megtehetik, de a 90+%-ra – muszáj objektív szabályrendszert alkotni, mert a legszarabb diktatúra is jobb a legjobb anarchiánál.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

” – muszály objektív szabályrendszert alkotni, mert a legszarabb diktatúra is jobb a legjobb anarchiánál.”

Mondjuk ezzel valahol egyetértek. (de muszáj, muszáj, muszáj,annyiszor leírtuk már )

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Francba:), javítottam a “muszály” -t, bocs:)

Naooo
Olvasó
Naooo

A legszarabb diktatúra a demokrácia, annál egy kis káosz csak jobb lehet.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

X :

“Ami viszont fontosabb, hogy a “bűnt” objektíven, kívüllálóként, vagy esetleg szubjektíven , “érintettként” vizsgáljuk és én határozottan  az objektív mellett voksolok, mert a szubjektív sokkal jobban torzít és nagyobb “káoszhoz”/nyomorhoz  vezet.”

Még annyit akartam írni,csak megzavartak ,hogy igen alapvetően ez is igaz,hogy az objektív a helyes a legtöbb esetben,de itt csak szubjektív lehet a dolog,mivel összesen a két érintett ember van egyáltalán kapcsolatban/jelen. (illetve csak rövid ideig három). Itt nem dönthet bíróság,etikai bizottság,esküdtek akárki,itt csak 2 ember van és úgy lehet igazán véleményt alkotni szerintem nekünk jelen esetben ,ha beleképzeljük magunkat az egyik szereplő helyébe…,így van értelme. Aztán elképzelni is más,meg ,megélni is. Nyilván én inkább a női szerepbe tudom. Én megbocsátottam volna (amúgy is megbocsájtós vagyok) ráadásul számtalan alkalommal bizonyította már a sors számomra (én inkább Istennek tulajdonítom) ,hogy ami elsőre rossz dolognak tűnik,arról kiderül később (valamikor évekkel később),hogy igazából nagyon jó volt egy sokkal rosszabbtól óvott meg-én ezt megtapasztaltam

xcsakx
Olvasó
xcsakx

 i

igen alapvetően ez is igaz,hogy az objektív a helyes a legtöbb esetben,de itt csak szubjektív lehet a dolog,mivel összesen a két érintett ember van egyáltalán kapcsolatban/jelen.

Pont itt van a bibi, hogy alapesetben a fickónak (bár korlátozottan) de teljhatalma van, semmilyen (külső) kontroll sincs, és a neveltetése/szocializációja/habitusa/kisebbrendűségi komplexusai stb.stb.döntik el nem csak a saját életét , de egy olyanét is, aki gyengébb, és nincs választási lehetősége és most én az ébresztés előttről/ébresztés pillanatáról beszélek, az egész szituációnak az alfájáról….

Tudom, hogy nem etikus az összehasonlítás, de pl. nekem is vannak gyerekeim, és gyakorlatilag teljhatalmam van fölöttük (egy ideig legalábbis:), nincs külső garancia arra, hogy ha bármi bűnt  elkövetnék velük szemben, akkor egyrészt lenne korlátozó tényező, vagy egyáltalán felelősségre vonás és hiába racionalizál utólag a gyerek hörcsöge, hogy azért „érte meg neki a pofon” akkor és úgy, mert lám mennyit tanult/milyen hasznos ember lett belőle, mivel más alternatívát nem ismert, ezért álságos és érezzük, hogy azért nem igazán mentség…….

Itt nem dönthet bíróság,etikai bizottság,esküdtek akárki,

Egyetértek, de nem is döntésről van szó, pl. ha belepisilek a puncsostálba és senki soha nem jön rá, vagy ha utólag elmondom és megbocsátást nyerek,attól még nem válik sem elfogadottá, sem semmissé, viszont ha rajtakapnak pisilés közben , akkor nem biztos, hogy megúsznám ennyivel, sőt, biztos, hogy nem…..

itt csak 2 ember van és úgy lehet igazán véleményt alkotni szerintem nekünk jelen esetben ,ha beleképzeljük magunkat az egyik szereplő helyébe…,

Serial is mondta, a “pincében” is két ember van, pl Natascha Kampusch is kettesben volt a fickóval, 0 külső kontroll és annak, meg a hasonló ügyeknek 90%-ban nem happy end a vége, a szörnyű az, hogy 10%-nak meg igen, főleg ha családon belüli az abúzus, mert ott keverednek a szerepek/viszonyok és ilyen(ek)ről is tudunk.

így van értelme. Aztán elképzelni is más,meg ,megélni is. Nyilván én inkább a női szerepbe tudom. Én megbocsátottam volna (amúgy is megbocsájtós vagyok)

Az egész vitában pontosan ez zavar, hogy szubjektíven állnak hozzá a “védők” és az egójuk (meg kinek milyen) védelmében akár kettős mércével is, megtagadva a józan eszet, felmentést találnak úgy, hogy más “enyhébb” esetben meg hisztiznek és korbácsot/kötelet/akasztást követelnek, ha ugyanezt teszem azt a feminácik csinálják….

ráadásul számtalan alkalommal bizonyította már a sors számomra (én inkább Istennek tulajdonítom) ,hogy ami elsőre rossz dolognak tűnik,arról kiderül később (valamikor évekkel később),hogy igazából nagyon jó volt egy sokkal rosszabbtól óvott meg-én ezt megtapasztaltam

Értem és elfogadom, csakhogy ez is azért válik “pozitivvá” mert tudjuk a végét és az egy holivúdiheppined…….

Akkor is az lenne a véleményed, ha a fickó egy ponton megunná és szó szerint lekötözné és ahogy az egyik fogalmazott: a szexrabszolgájává tenné? a film végén meg rozsdás láncokat mutatnának?

Igazán melyik variációnak van nagyobb realitása?

Aki úgy gondolja, hogy a filmbelinek, annak melegen ajánlom a Stanfordi börtönkísérlet-et……

 

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

“Ja, és most képzeljük el valamelyik zs kategorás átlag(vagy az alatti )józsi tenné ugyanezt, mekkora sivalkodás lenne…..”

Akkor nem születik belőle film és a kutya nem is nézte volna meg :)

És igen,a mázlin múlik szinte minden.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

És igen,a mázlin múlik szinte minden.

A kutyák és lovak olvasói most nagyon szomorúak lesznek, mert cseszhetik a PUA/Redpill stb. tanítását/valóságát/realitását, mert úgyis  a szerencsén múlik……:)

Biztos?:)

sRPd
Olvasó
sRPd

Megérlelődött bennem egy gondolat és egy vallomás. Ha rákeresünk ezen az oldalon a boldogság szóra, elég sok találatot ad a böngésző. Sokan vitatkozunk azon, hogy melyik filmszereplőnek hogyan és milyen boldog élethez lenne joga.

Alig több mint egy éve húztam ki a mátrix dugaszait és kábeleit a tarkómból. Mostanra viszont teljesen megérett bennem az a gondolat, hogy reménytelen elvárni nőinktől, hogy boldoggá tegyenek minket. Nőktől nem érdemes boldogságot remélni. Ha emberünk azért olvasztotta ki a nőt, hogy majd boldog életet élnek, akkor egy kötözni való barom. Azért én is kiolvasztottam volna, hogy legyen egy társam ( kell a dráma? ), de azért nem, hogy attól legyek boldog.

Jelenlegi kapcsolatomat, azaz házasságomat is átértékeltem ennek a fényében. A házasságot sem tekintem már valami romantikus dolognak, inkább egy intézménynek, amit azért kötöttünk, hogy szaporodjunk. Más értelmét ill. célját nem látom. Nőm kellemes és kedves társam ebben az utazásban, annak örülök, és ennyit el is várok tőle.

Ugyanez van a szexszel is. Kitűztem magam elé céljaimat, sportolok, stb… Ha nőm hajlandó velem szexelni, az jó, ha nem, az is jó, magasról leszarom. Az egész piros pirulát azért vettem be, mert az volt a bajom, hogy kevés szexet kaptam. Most meg már annyira elvagyok a tevékenységeimmel, hogy nincs hatással rám a punci.  Én most házas MGTOW lettem? :)

Annyit vitatkoztatok a filmről, hogy meg fogom nézni.

wittukind
Olvasó
wittukind

Ime egy versike a boldogságról és a férfi-nő kapcsolatról

Hej páva,hej páva császárné pávája!

Szegény legény voltam,gazdag leánt vettem,s a gazdag leánnak kedvid nem lelhettem,

A vásárba mentem,piros csizmát vettem,avval hazamentem s az asztalra tettem

-Kincsem feleségem! mondj uramnak engem!

“Én bizony sohasem,teljes életembe! mert apám házánál nagyobb urak jártak,

Őket sem uraltam,téged sem urallak”

Hej páva,hej páva császárné pávája!

szegény legény voltam, gazdag leánt vettem, s a gazdag leánnak kedvit nem lelhettem

A Városba mentem,rojtos fuhát vettem avval hazamentem s az asztalra tettem

-Kincsem feleségem,mondj uramnak engem!

“Én bizony sohasem,teljes életembe! Mert apám házánál nagyobb urak jártak,

Őket sem uraltam téged sem urallak!”

Hej páva,hej páva császárné pávája!

Szegény legény voltam,gazdag leánt vettem,a gazdag leánnak kedvit nem lelhettem

Az erdőre mentem,somfabotot szeltem Avval hazamentem,a pad alá tettem

-No feleségem,mondj urdnak engem!

“Én bizony sohasem……..”

Botom elékapám,a hátára vagdalám,

“URAM VAGY URAM VAGY,HALÁLIG URACSKÁM!!!

(népballada Kriza János gyűjtéséből Gyergyó környékéről)

 

ezt a versikét egy osztálytársnőmmel adtuk elé egy lelkes publikumnak ötödik osztályos koromban

xcsakx
Olvasó
xcsakx

:)