Bombaként zúzza szét a férfi-nő kapcsolatokat az a tendencia, ami napjainkra már-már tapinthatóvá vált az egész társadalomban. A nőkkel való ismerkedést fejlesztő oldalak fórumain megszámlálhatatlan mennyiségű kommentben panaszkodnak arra a férfiak, hogy ma már a kevésbé csinos nők meghódítása is óriási kihívás lett, mert immár ők is egyenesen hercegnőnek képzelik magukat. Úgy tűnik, tömegével hagynak fel a férfiak az ismerkedéssel, hogy elkerüljék a sótlan, dögunalmas randevúkat, valamint a durva, sértő és megalázó visszautasításokat.
Mi vezetett ehhez a fordulathoz? Egyesek abból indulnak ki, hogy az ismerkedési folyamatban a férfiak mindig is többet tettek meg a nőkhöz képest – legyen szó akár meghívásokról, bókokról vagy egész egyszerűen figyelmességről –, így a nők túlértékelése mintegy szükségszerű velejárója a hódításnak. Erre mondja a népi bölcsesség nyers őszinteséggel, hogy „csak a fasz van ingyen”. Csakhogy valójában mindez korántsem magyarázza meg azt, miért vált éppen az elmúlt néhány évben ennyire általánossá a „hercegnő mentalitás” a nők körében. A valós magyarázatokat nyilvánvalóan nem csak az ismerkedés alapdinamikájában kell keresnünk. A közösségi média terjedésével a nők önteltsége lassan a fényképeikre és bejegyzéseikre kapott lájkok számával vált arányossá. Nyilvánvalóan torz az az önkép, amelyet az egész világot elérni képest internetes megnyilvánulásokból vezethetnek le a nők, mégis sokan úgy hiszik, hogy a napi 100-200 lájk azonos a „hódolóik” számával. Korábban ez még a legcsinosabb nőkre sem volt igaz, hiszen napi szinten még a szépségkirálynőket sem keresték fel több százan. Ma azonban szinte minden közösségi médiát használó nőnek megvan az a széles virtuális rajongói tábora, akiket némi önámítással az udvarlóinak, kérőinek tekinthet. Még akkor is, ha a legfrissebb alulöltözött kép alá beírt „sunáználak” komment nem éppen egy házassági ajánlat.
A legsúlyosabb probléma abból származik, hogy az önértékelésnek ez az irracionális megugrása nem marad meg a virtuális világ keretei között. Egyre szélesebb körökben beszélnek arról a férfiak, hogy ma már a legfőbb problémájuk nem is az, hogy mit mondjanak egy randevún – hanem az, hogy a nők sokszor el sem mennek a megbeszélt találkozókra anélkül, hogy lemondanák azt. A megvalósult randik sem sokkal sikeresebbek. A férfiak egy jelentős részét már régebben is zavarta, hogy a nők már az első randevúkon nagyító alatt próbálták felmérni státuszukat, anyagi helyzetüket, elköteleződési szándékukat, ami miatt a közös szórakozás és kaland lehetősége háttérbe szorult. Ezek a nők egy percig sem gondoltak bele abba, vajon ők mit tudnának nyújtani egy férfinak. A hosszútávú női céloknak alárendelt ismerkedési folyamat már akkor olcsó kurválkodássá züllesztette a randevúzást.
Ez azonban már a múlté: a nők túlárazása miatt mostanra a hipergámia utáni (poszthipergám) korszakba léptünk. A nők ma már sokszor meg sem próbálják különösebben felmérni igényeik teljesülésének lehetőségét, hanem a legkisebb nemtetszés esetén lezárják az ismerkedést. Hiszen jól tudják, rengeteg kérőjük van még a talonban és a randi már önmagában beteljesítette céljaik egy jelentős részét, mivel a másik fél könnyed visszautasítása tovább repíti a fellegek közé a szárnyaló egót. S akik azt hiszik, hogy itt csupán a legcsinosabb és legönteltebb nők szokásairól van szó, alaposan tévednek. Pár éve már az átlag alatti külsővel rendelkező nők is úgy viselkednek a férfiakkal, mintha minimum primadonnák lennének.
Az említett információs társadalommal összefüggő változások is csak egy részét jelentik azoknak az okoknak, amelyek miatt a nők irracionálisan felértékelték önmagukat és ezzel párhuzamosan egyre kevésbé igénylik egy férfi közelségét, szeretetét. Miközben a férfiakat folyamatosan pellengérre állítják amiatt, hogy jók-e a szexben, a legtöbbször fel sem merül, hogy a nővel minden rendben van-e. Rengeteg nő éppen a saját aszexualitása miatt nem értékeli a férfiakat. A szexuális segédeszközök piaca is óriási robbanást produkált az elmúlt években: mostanra olyannyira nem ciki egy szexshopban vibrátort vásárolni, hogy sok nő már az első randin eldicsekszik azzal, hogy neki is van otthon… kettő. Képzeljük csak el, milyen lenne, ha egy férfi az első randevún a guminőjével büszkélkedne. Az esetek igen nagy többségében ezek a segédeszközök valójában tökéletesen ki is elégítik a nők szexuális igényeit. Főleg azért, mert jelentős részüket eleve nem is sürgetik különösebb vágyak. Megdöbbennének a férfiak, ha ismernék azt a nemzetközi kutatást, amely rámutatott, hogy a nők harmada előbb mondana le teljesen a szexuális életéről, mint a mobiltelefontjáról. Ráadásul a nők szexkultúrája, pontosabban burjánzó szexuális kulturálatlansága gyakorta eleve nem is lát túl a saját igények horizontján. És akkor még mindig nem beszéltünk azokról a női szeretet-pótlékokról, amelyekre egész iparágak épülnek: a wellness termékek, divatcikkek, búfelejtő csokik, plüssállatok, Oravecz Nóra-idézetes „léleksimogató” kispárnák mind-mind olyan pótszerek, amelyekkel kielégülhet egy sekélyes női lélek. A végsőkig silányodott nőkultúra szégyene, hogy mindez egyre több nőnek abszolút elegendő a boldogsághoz. Saját nézőpontjukból ők tulajdonképpen okkal tartják a férfiakat rájuk tukmálni szándékozott felesleges árucikkeknek. Úgy tűnik, a nők jelentős része számára élhető valóssággá vált a feminista életvezetési tanács: „úgy kell a nőnek egy férfi, mint halnak a bicikli”.
A női önhittség robbanásszerű megugrása azonban nem csak a férfi-nő kapcsolatokat zúzza szét. Ezzel párhuzamosan folyamatosan növekszik azoknak a frusztrált férfiaknak a száma, akiknek azért zuhan porba az önértékelése, mert nincsenek sikereik a nőknél. Nem látják át, hogy napjaink önmagát túlértékelő, pótcselekvésekben tobzódó nőjének Brad Pitt sem lenne elég érdekes és vonzó. Nem tudják, hogy mindez nem az ő férfiasságuk kudarca, ezért könnyen megeshet, hogy a végsőkig hajszolt szellemi önfejlesztés, a testépítés és a PUA-tanfolyam sem fog majd eredményeket hozni. Még Antonio Banderasnak sem.
Annak, hogy megdugod és rosszul bánsz vele, pont elégnek kell lennie ahhoz, hogy egy nő halálos szerelemre gyúljon irántad.
Fő probléma a piedesztál, a nők csak annak megfelelően viselkednek. Hogy ennek mi az oka? Az, hogy mindenki baszni akar, és nem feleséget keres. Mert első esetben a nőnél van a hatalom, a másodikban nálad. Első esetben ott van az a csodálatos, vonzó nő, és mindent megtennél csak hogy bejuthass a lába közé. Ugyanaz a nő, a második esetben, csupán azt a kérdést veti fel benned, hogy : ki ez a ribanc, mit akar ez itt, és mit hisz ez magáról?
Pontosan:)
Ha a nőstény nem akar kapcsolatot, nem lesz kapcsolat, míg egy faszi a hatodik kapcsolatra is rábólintana.
Vitathatatlanul elkényeztetettek és nem különösebben örülnek neki. A gyönyör egyre lázasabb kutatása is csak annak a jele, hogy egyre kevesebb jut belőle, ahogy szeretetből és gondoskodásból is. Mindezekért pedig a világ és méginkább a férfiak a hibásak, egyre boldogtalanabb nőink sosem.
Kérdés: Az első képen egy travi van? Kifejezetten csúf.
Reszet Elek,
szerintem nő van a képen, csak nagyon előnytelen szögből van fotózva és unott, sótlan fejet vág.
Sztem ez “a jól áll neki a halál” c filmből van kivágva. A tükör torzít.
az nem egy szándékosan torz tükör?
“feminista életvezetési tanács: „úgy kell a nőnek egy férfi, mint halnak a bicikli”.”
Önmagukban a nők olyanok, mint a zsidók, éhen döglenének.
http://www.returnofkings.com/32053/this-accidental-experiment-shows-the-superiority-of-patriarchy
Erről nincs valahol egy átírat, “magyarítás”, hogy bármilyen femináci “vita” alkalmával meg lehessen “kínálni” a szebbik nemet/manginákat?
Szerintem többet érne, mint bármilyen érvelés/”performansz”…..
Elintéznék azzal hogy ezek “válogatott” csajok voltak és nem tipikus, nem bizonyíték bármire is. Elvégre tudod milyen embereket válogatnak be az ilyen műsorba…(persze ez a pacákoknál nem igaz, ott mindenki bergrillsz)
Szóval ez inkább nekünk férfiaknak szánt tartalom, mintegy megerősítendő amit eddig is tudtunk. Megjegyzem több túlélős műsort csináltak nemek harca alapon és mindig ez lett az eredmény.
Lehet, bár ha a saját szemével látja azért az más , főleg ha (bár ezt soha nem vallaná be) de magára ismerne…….
Olyan ez az egész, mintha kizárólag a hatalomról szólna. A férfiak számára a szex a legalapvetőbb létszükségletek egyike, amelynek ki nem elégülése nagyon súlyos következményekkel jár – és amelynek beteljesüléséhez egyszerűen szükségünk van a nőkre. Azáltal, hogy – mondjuk ki nyíltan – függünk tőlük, óriási befolyás van a kezükbe felettünk, amelyen keresztül hatalmat gyakorolhatnak rajtunk. Ők ezzel pontosan tisztában is vannak, és mindent megtesznek, hogy ez így is maradjon. Persze lehet mondani, hogy a férfiak hibája, amiért így elkényeztetik a nőket, és önként dalolva mindent odaadnak nekik. Csakhogy sajnos ez az alapszükségletünk annyira erős, hogy sokan nem bírják megállni, és inkább istennőként kezelik a nőket, annak reményében, hogy egy minimális szexben legalább részük lesz. Aki már hónapok vagy évek óta nem jutott nőhöz, gyakran már a lelkét is eladná, csakhogy végre szexelhessen egyet.
Ezt a nők pontosan tudják, és ki is használják. Szerintem a nők számára nem is maga a szex az, amit annyira imádnak, hanem a hatalom, amit a szexszel gyakorolhatnak rajtunk. A férfiaktól a több száz like, a hozzászólások, a megkeresések, a kezdeményezések, a leszólítások, a meghívások… mind-mind csak azt érik el, hogy növeljék a nő boldogságérzetét, mivel ezek csak megerősítik a hatalom érzetében. Persze, hogy sokan hamarabb mondanának le a szexről, mint a mobiljukról, mivel a mobiljuk biztosítja számukra azt a közeget, amely nap mint nap megerősíti őket a saját hatalmukban. Ha éppen egy kicsit is megrendülve érzi magát, elég kiraknia egy némileg sejtelmes fotót, és a nap végére máris 150 like, 10-20 dicsérő hozzászólás lesz a jutalma, nem beszélve a privát üzenetekről és ismerősnek jelölésekről.
Ez a mostani állapot egyébként szerintem felfogható egy össztársadalmilag elbukott shit test eredményeként is. A nők kollektíven tesztelték hosszú időn át a férfiakat, hogy vajon belemennek-e a játékba, elfogadják-e azon keretüket, mely szerint náluk van a hatalom, ők irányítanak, ők az istennők. A férfiak pedig elfogadták. Nem mondjuk azt, hogy “ha ennyire királylánynak képzelitek magatokat, akkor viszlát, nem kérünk belőletek.” A férfi nemi vágy túl erős hajtóerő. Akárcsak ha valaki az éhhalál szélén áll, az bármilyen árat hajlandó lenne megfizetni még egy parizeres kenyérért is.
Az egyetlen megoldás, ami belátható időn belül javítana a jelenlegi kisiklott helyzeten, az a a prostitúció intézményének rendbetétele lenne. Elfogadottá kellene tenni társadalmilag, úgy nevelni az embereket, hogy erkölcsileg se legyen ellene kifogásuk és megfelelően stabil alapokon nyugvó intézménnyé fejleszteni. A prostitúció teljes legalizálásával és elterjesztésével minden férfi hozzájuthatna a szexuális létszükséglet kielégítéséhez. Ezáltal alaposan csökkenne össznépileg a frusztráció, helyrebillenne a hatalmi megosztás. Akkor talán a férfiak is mernének úgy dönteni, hogy nem istenítik a nőket, nem alázkodnak meg, hanem emelt fővel azt mondják, hogy “csesszétek meg, nem leszek a kutyátok, inkább ráköltöm azt az X forintot egy prostituáltra és kielégülök, nincs szükségem rátok!”. A nők pedig az évek múlásával elgondolkodnának, hogy talán nem csak magukra kellene gondolniuk, hanem arra is, hogy ők mit nyújthatnak a férfiaknak.
A nők is ugyanannyira függenek tőlünk csak erről igyekeznek elfelejtkezni ill. próbálnak minket is erre késztetni. Persze a valóság előbb vagy utóbb mindenkinek az arcába robban.
Másrészt a férfiaknak is megvan az igénye a kötődésre és hasonlókra. Egy nő szükséglete hogy tartozzon valakihez, egy férfié meg hogy tartozzon hozzá valaki. Ezt kurva nem képes adni. Sem hivatásos prosti, sem amatőr ribanc.
“A nők is ugyanannyira függenek tőlünk” -pontosan miért is?
Mert ezt a világot amelyből mindent kivehetnek mi tartjuk fenn. A világ éppen azért kezd egyre működésképtelenebb lenni, mert feminizálódik. Egyénként pedig mert a nők evolúciós késztetései nem változtak. A nők egyszerűen szarok a túlélésben, új dolgok létrehozatalában és még számos dologban.
Egyáltalán nem függenek annyira tőlünk, mint mi tőlük. A férfiak szexuális szükséglete sokkal erősebb és sokkal sürgősebb, mint a nőké. Anélkül, hogy kutatásokra és felmérésekre hivatkoznánk, szerintem nem túlzás azt állítani, hogy az átlagférfinál ritkán telik el úgy akárcsak negyed óra, amikor ne jutna eszébe a szex. Az orvosok szexelnének a női páciensekkel, a tanárok a diáklányokkal, a taxisok a női utasaikkal, a kollégák a kolléganőikkel stb. És ezen gondolatok ugyanúgy megfordulnak a 13 éves fiúgyerek fejében, mint a hatvanas idős ember esetében. A nők viszont nem főként a szexre vágynak (amit amúgy is akármikor megkaphatnak), hanem kapcsolatra egy csúcsférfival. És ha nem jön össze? Sebaj, addig kapnak úgyis annyi pozitív megerősítést a környezetüktől, hogy bőven jól érzik magukat a bőrükben. Legfeljebb, ha már nagyon nem bírnak magukkal, összefekszenek egy alfával (a hörcsög a fejükben gondoskodik róla, hogy ne érezzék magukat ribancnak, és bemagyarázzák maguknak, hogy nem csak szex volt).
Azt mondod, hogy a világ azért egyre működésképtelenebb, mert folyamatosan feminizálódik. Ez igaz. De vajon ennek a hatását egy mai nő vajon mennyire érzi át? Mire oda jut a világ, hogy a női nemre nézve hátrányossá válik a feminizálódás, addigra ezek a nők már évtizedeket éltek le anélkül, hogy bármi problémát szenvedtek volna. Az meg, hogy mi lesz évtizedek múlva, amikor ténylegesen bedől a világ, hol érdekli a nőket? Annyira nem előrelátóak, és tesznek rá magasról, hogy később mi lesz. Ők most akarják élvezni a hatalmukat, uralkodni, istennőként érezni magukat.
A férfi szükséglete biológiailag a szex. Ebből az állításból nem tudok engedni. Ha elítéljük a prostitúciót, ha úgy alakítjuk a világnézetünket, hogy szükségünk van a kötődésre, annak az oka nem az ösztönökben keresendő, hanem a neveltetésben. A felnőtt korba lépésünkig tartó időszakban a családtagjaink, a környezetünkben élők, a média mind-mind azt a mesébe illő ábrándot sugározzák, hogy meg kell találnunk az igazit és nekünk is szükségünk van kötődésre. Hiszem, hogy sokan azért nem élnek a prostitúció nyújtotta lehetőségekkel, mert a neveltetésükből eredően bűnnek tartják, és lelkiismeret-furdalást éreznének, ha megtennék. Tudom, minden férfi arra vágyik, hogy önmagáért szeressék. Hogy vágyjanak ránk, arra, akik valójában vagyunk, elfogadjanak férfiként olyannak, amilyenek vagyunk. Csakhogy ez hiú ábránd. Tisztában vagyunk vele, hogy a nők csak a férfiak felső kategóriáját találják vonzónak, a többi hidegen hagyja őket. Ha azonban függetleníteni tudnánk magunkat a nők véleményétől, ha kizárólag a saját szükségleteink beteljesítése és ezáltal a boldogságérzetünk növelése lenne a célunk, akkor a férfiakat sem sújtaná a tengernyi elutasításból eredő frusztráció és boldogtalanság. Elég erős már a szexuális vágyam? Nem akarnak engem ezek a mai elkényeztetett, önimádó, önjelölt hercegnők? Akkor irány egy prostituált. Kit érdekel, hogy mit gondolnak? Én szexelek egy jót, és jól érzem magam a bőrömben.
Amíg a nőknél van a hatalom azáltal, hogy uralkodnak rajtunk a szexuális vágyaink láncánál fogva, addig nekünk férfiaknak esélyünk sincs, hogy javuljon a helyzetünk. Ha azonban megfosztanánk a nőket ettől a hatalmuktól a prostitúció intézményének rendbetétele által, úgy a nők is motiváltak lennének abban, hogy változzanak, mégpedig olyan irányba, ami számunkra is kedvező. Érdekeltté válnának, hogy a hagyományos női értékeket újra elsajátítsák, ezáltal a világ is egy jobb hely lenne mindannyiunk számára.
A párkapcsolat nem csak szex. Túlontúl egyoldalú csak erről az oldalról megközelíteni. Te nőket is csak mint szexet keresőket láttatod.
“nekünk is szükségünk van kötődésre” – Pedig van, méghozzá arra, hogy nő kötődjön hozzánk, hogy uraljuk, használjuk őket. Szóval egyáltalán nem arra hogy mi férfiak kötődjünk.
Ezt a világot a férfiak építették legalább annyira a nőknek, mint magunknak. Persze a magunk szórakozásából is csináltuk, de azért is hogy nők lakjanak benne. Mára hálátlanokká váltak, úgy vélik megvannak nélkülünk is, de az évtízezredek nem múltak el nyomtalanul. Mi férfiak nélkülözhetetlenné tettük magunkat a nők számára és ez ma is működik.
Egy férfi saját belső indíttatásaiból eredően szinte bárhol boldoggá tudja tenni magát, megtalálja a saját szórakozását, az őt boldogító tevékenységeket. Egy nő viszont minderre csak külső forrásokból képes. Ezért van az, hogy a párkapcsolati lét elnyomorodása ellenére is a férfiak boldogsága (mégha ez meglehetősen szubjektív dolog is) inkább stagnál, míg a nőké már évtizedek óta folyamatosan esik (gyakorlatilag a hagyományos családmodell szétesése, a feminizmus előretörése óta).
A nők sosem voltak jók az egyéni döntésekben, belső meggyőződésből eredő változtatásokban. Illúzió azt várni, hogy külső ráhatás nélkül majd elkezdenek változni.
A párkapcsolat valóban nem csak szex. Azonban a párkapcsolat egy “magasabb rendű” szükséglet. Bizonyára ismered a Maslow-piramist a szükségletek rendszer szerinti besorolásáról, és a szabályt, hogy amíg az alacsonyabb rendű szükségleteid nem elégülnek ki, addig nem tudsz mit kezdeni a magasabb rendűekkel sem. A témára lefordítva ezt az elvet annyit jelent, hogy a párkapcsolat valóban nem csak szex, azonban, amíg a szexuális szükségleteid erőteljes hiányt szenvednek, addig nem tudsz a párkapcsolati igényeidre sem megoldást találni. De kérdezz meg mondjuk egy átlagos huszonéves szűz srácot mondjuk, aki eddig csak leste, hogy a korosztályában a nőket hogyan viszik el a sikeres férfiak. Biztos vagyok benne, hogy 10-ből 9 esetben nem a romantikus kapcsolat eszményképe lebeg majd a szemei előtt, hanem hogy végre dughasson már egy jót.
“Pedig van, méghozzá arra, hogy nő kötődjön hozzánk, hogy uraljuk, használjuk őket. Szóval egyáltalán nem arra hogy mi férfiak kötődjünk.”
Az alapja ugyanaz, mint az általam megfogalmazottaknak: a nőket kimozdítani az egyeduralkodói pozíciójukból.
A nők nem valamiféle marxi társadalmi osztály hogy uralkodói pozícióban legyenek. Számos nővel jóval közelebbi közös érdekem van, mint egy rakás pacákkal. Szóval valamiféle női felsőbbrendű uralmat vizionálni pusztán csak azért mert állítólag nem tudunk uralkodni a farkunkon, kifejezetten leegyszerűsítő dolog. Másrészt alapjában véve a férfiaknak nem a női nem egészével, legfeljebb annak néhány tagjával kell dűlőre jutnia (no meg saját magával). Személy szerint nem is akarom az egész női nemet eszére téríteni. Ennek kb. annyi esélye lenne, mint egy pinaszőrszálat kiegyenesíteni. Az elképzelés amit leírtál akár a feministák rendszerszintű nőelnyomó férfiuralmi agymenésének az antitézise is lehetne. Ahogy az nem igaz úgy az ellentéte sem.
Maslow hierarchia szükségleti modellje jól hangzó de meghaladott dolog.
Szerintem neked is sok hatalmad van a nőd felett, csak nem tudsz róla. A te hatalmad az, hogy bármikor ránthatsz egyet a válladon, és kiléphetsz az ő életéből. A körülötted levő nőkön is van hatalmad: az a hatalmad, hogy nincs hatalmuk rajtad, nem érdekelnek az intrikáik, a véleményük, és nem validálod őket. Attól megőrülnek.
És, érdekes módon így “csodabogárrá”/”deviánssá” (tulajdnképpen vonzóvá:) válsz számukra:)
” A te hatalmad az, hogy bármikor ránthatsz egyet a válladon, és kiléphetsz az ő életéből.”
Lássuk csak… Te megteheted, hogy ignorálod őket, ezzel átadva a stafétabotot a többi férfinek. Ezzel sosem fogsz célt érni, már csak azért sem, mert minél kevesebb férfi lesz, annál inkább azt éred el, hogy az alfák karjaiba sodrod őket.
Te bétaként mindig egy kibaszott kompromisszum leszel számukra. Még ha egy falusi naiv lányt is találsz, azt is addig tudod magad mellett tartani, amíg egy 190 magas, izmos adonisz alfa be nem próbálkozik nála kellő kitartással.
És légy őszinte magadhoz: Számodra is egy kompromisszum egy átlagos csaj, mert valójában 10/10-es nőre vágysz. Csak a különbség annyi, hogy neked nem csak küzdened kell egy 10/10-es nőért, de még csak esélyed is minimális, addig a nők a passzív oldalon minél több ember (ezáltal minél több férfi) közé kerülnek, annál több aktív inger éri őket. Lehet, hogy nem azonnal fog bekövetkezni. Lehet, hogy csak 2-3 év után.
És akkor jön a konklúzió: Szarjuk le a komoly kapcsolatot, keressük az alkalmit. És hipp-hopp, máris bekerültünk az alfák közé bétaként, ahol eldönthetjük, hogy valamivel kompenzáljuk a genetikai selejtségünket (amitől még mindig nem leszünk alfák, maximum ha kibaszott sok pénzünk van és a nőkre szánt összeg valójában csak nekik és a többségi társadalomnak tűnik soknak, neked aprópénz), vagy inkább megelégszünk a fix, stabil puncival, mert rohadt nehéz hozzájutni.
Tudod, kicsit olyan ez, mint a pénzkeresés. Van, akinek az 1000 Ft-os órabér elérése is álom-kategória, illetve van, akinek egy aláírása 50-100 ezer Ft.
És persze – akár a csajozás esetében a PUA, – itt is komoly iparágak épülnek arra, hogy meggyőzzenek: te is tartozhatsz a felső 1%-ba, vagy a felső 10%-ba. Csak ahhoz mindkét esetben le kell nyomnod az alsó 90-99%-ot.
Szóval annyi hatalmad van férfiként a nők felett, mint átlagos választópolgárként az aktuális kormánypárt felett. Ignorálhatod, elutasíthatod, illetve megerősítést adhatsz neki. De önmagában lepkefingnyi hatalom.
Szerintem ez a megfogalmazás sokkal inkább úgy lenne jó, a férfi szabadsága abban áll hogy élheti a saját életét. Nem kilép a nőéből, hanem kiteszi azt a magáéból. Szóval a hatalom nem a nő, hanem a saját életed felett van.
Csakhogy a kettő összefonódik egymással, ha csak nem vagy aszexuális. Lásd például a saját maga farkába harapó MGTOW felsőbb szinteket. A lépjünk ki a “rendszerből” dolog egy paradoxon. Rájön az ember, hogy kétféle út áll előtte. Választhatod a remete életet, ami a modern társadalomban annyiból lesz rosszabb, hogy nagyobb a környezetszennyezés és kisebb az élettér. De ugyanúgy ki vagy téve a korai halandóságnak, a gyógyítható betegségekben való elhalálozásnak.
A másik opció a high-tech önellátás, ahhoz viszont pénz kell. Sok-sok pénz. És hadd ne mondjam megint, mennyire paradox, ha valaki azzal a szándékkal tanul sok évet az egyetemen majd építi éveken át a karrierjét, hogy aztán dollármilliós vagyonnal kiköltözzön valami high-tech elefántcsonttoronyba. Ugyanis az ilyen gondolkodás egészen fiatalon kezdődik el az embernél, ez pedig meggátolja őt minden komolyabb karrier építésében.
De tegyük fel, sikerül mert vagy rád mosolygott a szerencse, vagy annyira kitartó voltál a karrieredben, hogy megengedheted magadnak, hogy úgy vonulj ki a társadalomból, hogy ne kelljen lemondanod a modern technológia/orvostudomány, stb. hasznos vívmányairól, csak a fogyasztói társadalom szemetéről. Mi a következő lépés (amíg nem lesznek robotkurvák)? Az, hogy igazira lesz szükséged.
AZ MGTOW végső soron a rendszertől való függőséged csökkentését jelenti. Magasabb szinteken ez nagyobb mértékű lehet, de akkor is a rendszer része maradsz elvégre ma már minden a rendszeren belül létezik.
A remeteség extrém példa, szerintem nem is kivitelezhető. Az ember kicsiként is képes tenni saját függősége csökkentéséért, de nyilvánvalóan minél függetlenebbé szeretne válni annál nagyobb nem konvencionális változtatásokra kényszerül az életében.
A függőséged csökkentése a szabadságfokod emelkedését jelenti, ez a valódi hatalom a saját életed felett. A nőknél maradva, hacsak nem vagy aszexuális mindig megmarad valamennyi fűggőséged. A szabadságod abban rejlik, ha ezt a függőséget uralni vagy képes (azaz a vágyaidat), ha az adott nővel való kapcsolatodnak saját döntésedből bármikor véget tudsz vetni.
Penge, tesókám, miből gondolod te azt, honnan veszed te azt, hogy bármit is tegyünk, mi a nők szemében csak béták maradunk???
Hiszen a bétáskodás egy gondolkodási és viselkedési forma. Talán úgy is mondhatnám, hogy a bétáskodás a modern férfi elnőiesedett gondolkodásán alapuló elnőiesedett viselkedése.
Ha változtatunk a gondolkodásunkon és a viselkedésünkön, akkor az SMV-szintünk alapján reálisan megkapható nők igenis úgy fognak tekinteni ránk, és alfa-özvegyként hagyjuk majd hátra őket a kevésbé szerencsés Blue Pill-es fickóknak…
A helyzet az, hogy szar ügy, de Pengének igaza van…..
Penge, tesókám, miből gondolod te azt, honnan veszed te azt, hogy bármit is tegyünk, mi a nők szemében csak béták maradunk???
Mert a béta az béta, csak (a leg)jó(bb) esetben a béták királya:)
Hiszen a bétáskodás egy gondolkodási és viselkedési forma. Talán úgy is mondhatnám, hogy a bétáskodás a modern férfi elnőiesedett gondolkodásán alapuló elnőiesedett viselkedése.
Stimmt, de ez is kiegészítésre szorul:
Alapból, mint a nőknek, úgy a férfiaknak is van egy eredendő SMV-szintszáma, amin lehet emelni 1-et, max 2 pontot- sikerrel/pénzzel/potenciállal, de egy 4-es indulóból max 6-os lehet, és erre (is:) nagyon jó példa a Weinstein-es story.
A fickó alapból (magasság/kinézet/intelligencia stb. stb) (csak a példa kedvéért:) legyen 4-5 szintű. A pénzzel/ sikerrel max 7-re sikerült ez feltornászni, és egy 7-es „elérhető vadászterülete” a 6 és az alatti nők….
Nem véletlen, hogy nem top csajokat dugott/”erőszakolt”/”zaklatott”, sőt, a top csajok pozitívan/semlegesen nyilatkoztak róla……
Ha változtatunk a gondolkodásunkon és a viselkedésünkön, akkor az SMV-szintünk alapján reálisan megkapható nők igenis úgy fognak tekinteni ránk,
Sajnos, vagy nem sajnos, de nem, a valóság azért nem ezt mutatja, sorry….
és alfa-özvegyként hagyjuk majd hátra őket a kevésbé szerencsés Blue Pill-es fickóknak…
Jó álom:) de ez sem igaz….
Kiváncsi lennék, hogy erről az idelátogató hölgyeknek mi a véleménye?:)
Kiegészítés:
Pörgessük végig a “sikeres”, de annyira (pl. genetikailag) nem jól eleresztett sikeres embereket, mint Danny de Vito, milyen nőkkel, mennyi ideig szaladgáltak ……..
xcsakx, “A béták királya”? Mi ez a faszság? A nőkhöz a férfias gondolkodáson alapuló férfias viselkedés a kulcs. Akit meg akarsz szerezni, azzal alfaként viselkedsz, a többi picsa meg menjen az anyjába. Milyen top csajokról beszélsz? Nincs olyan nő, aki fölöttem áll!!! A top csaj az, akit meg akarok baszni, és ezért odamegyek hozzá és leszólítom. Az, hogy Amerikában élnek olyan topmodellek, akik ha Weinstein helyében én lettem volna ott és én szólítottam volna őket, akkor engem is elhajtottak volna a francba, az kit érdekel? Messze laknak.
“A béták királya”? Mi ez a faszság?
A béták közt a legkirályabb:)
A nőkhöz a férfias gondolkodáson alapuló férfias viselkedés a kulcs.
Eddig stimmel.
Akit meg akarsz szerezni, azzal alfaként viselkedsz, a többi picsa meg menjen az anyjába.
Itt a bibi, hogy Danny de Vito viselkedhet Schwarzenegger-ként, csak épp (legenyhébb reakcióként ) kiröhögik….
Milyen top csajokról beszélsz? Nincs olyan nő, aki fölöttem áll!!!
A szinted + az a fölöttiekről….
A top csaj az, akit meg akarok baszni, és ezért odamegyek hozzá és leszólítom.
Nem, attól ő nem top csaj(mivel ez abszolút érték, hellyel –közzel:), max. neked az……
Az, hogy leszólítod, max felkelted az érdeklődését, de ha te nála alapból béta vagy, nem sokra mész, hiába ugrálsz…
A szinted + az a fölöttiekről….
Azok a nők, akiket a jelenlegi SMV-szintemmel nem kaphatok meg, azok nem fölöttem állnak, hanem csak nem baszhatom meg őket kölcsönös vonzalom hiányában. Nagyon nagy különbség!
Le az összessel a piedesztálról, éljen a Patriarchátus!
Ok, egyetértek, akkor ezt tisztáztuk, rosszul fogalmaztam, bocs:)
Az SMV több tényezős dolog, azt lehet növelni azzal, ha más lesz a viselkedésed, de a kémiát attól nem fogod tudni fokozni. Nem fog több nő majd úgy rád nézni, nem fog több nő érdeklődni irántad (legyél bármekkora faszfej is).
A párkapcsolatok 90%-a régen is és most is érdeken alapult. A férfinak érdeke, hogy egy fullos nőt be tudjon mutatni, hogy ő a nője, illetve rendszeresen meg tudja dugni, a nőnek pedig érdeke, hogy legyen egy stabil egzisztenciával rendelkező béta, akin élősködhet, ezáltal elmondhatja magáról, hogy levált apuciról, így folytatja szingli, emancipált hercegnő életét tovább egy másik férfi oldalán, aki pótolja apucit, csak éppen néha szexel vele. Főleg a kapcsolat elején.
“Azok a nők, akiket a jelenlegi SMV-szintemmel nem kaphatok meg, azok nem fölöttem állnak, hanem csak nem baszhatom meg őket kölcsönös vonzalom hiányában. Nagyon nagy különbség!”
Ezzel így tényleg kevésbé bántod a saját egódat, de attól még a lényeg ugyanaz marad, hogy te nem baszhatod meg őket, miközben más meg vígan dugja a csajt.
és lehet hogy már unja…
Ha ilyen feltételekkel nem tud kiszállni egy rossz kapcsolatból, az már pszichológiai kérdéskör, mintsem evolúcióbiológiai. Nem kevés naturált láttam már elcseszni a saját életét és a legviccesebb, hogy sokszor nem is a legszebb (messze nem a legszebb) nő az, aki iránt végül olyan földöntúli szerelemre lobbannak, hogy mindent megtesznek.
Fiatalabb koromban még megkíséreltem észhez téríteni 1-2-t, de nem sok sikerrel. Aztán feladtam. Én külső szemlélőként teljesen másképp láttam. Ott volt kapásból 6-8 nő, akit bármikor megkaphatott volna (és legtöbbször nem a legordasabb kurvák, akik bárkivel elmennek), akiből 1-2 igazi gyöngyszem lehetett volna, de ha nagyon megerőlteti magát és olyan perverziókra vágyik, amiket gyakran hallottam, hogy “nekem olyan nő kell, akit meg kell hódítani”, akkor is talált volna ezerszer jobbat. És nem a külsőre gondolok, csak mondjuk kevésbé számító ribanc.
Ezzel így tényleg kevésbé bántod a saját egódat, de attól még a lényeg ugyanaz marad, hogy te nem baszhatod meg őket, miközben más meg vígan dugja a csajt.
De hát ez a lényeg, Penge: nem is akarom őket meghúzni. Szilárdan hiszek benne, hogy nem kell minden nőnek én legyek a párja. Nem minden nőt nekem kell megdugnom. Nem minden nőnek kell tetsszek ahhoz, hogy puncihoz jussak.
A nők 90%-tól nem akarok semmit, csak azt hogy ne szóljon hozzám. Ne mondja el, hogy szerinte jó pasi vagyok-e vagy sem, mert nem vagyok hajlandó a frame-jében operálni. Én a saját játékomat játszom azokkal a nőkkel akik nekem az eseteim, és nekik én vagyok a FÉRFI. Ez az én frame-em. Minden és mindenki mást ignorálok.
Ez a hozzászólás egy “Vilar light” gyakorlatilag. :)
Aham, tehát a nők totális elkurvulására a válasz még több “kurvítás” . “Logikus” :D Ég a házad?! Nosza öntsünk rá egy kis gázolajat. Vagy, amikor a parasztbácsi jégeső után kimegy leverni a maradék termést.
Amúgy a prostitúció legális a “mellékcselekményei” nem azok. Mondjuk tény, hogy ez tényleg egy hülye szabályozás.
Ui: Gyakorlatban, hogy képzeled- angolkisasszonyok helyett- alapítsunk kurvaiskolákat, ahol a kiscsajokat kitanítják a szakma csínjára-bínjára? :D
Na essünk túl ezen is…
“Aham, tehát a nők totális elkurvulására a válasz még több “kurvítás” ”
Azt azért nézd már meg, hogy a nők totális elkurvulásának a férfiak hány százaléka a haszonélvezője jelenleg! Vannak az alfahímek igen, akik gond nélkül tudják sorban dugni az elkurvult nőket. És a maradéknak mi marad? A férfiak 80%-a ezen semmit nem nyer, csak nézheti, ahogy egyes szerencsések hogyan dúskálnak a nőkben, neki meg kb. marad a pornó.
Az én javaslatom ezzel szemben az, hogy akkor MINDEN férfi számára legyen egy elérhető és természetes opció a szexuális vágyak kiélése. És hogy hogyan nézne ez ki gyakorlatban? Na ne már, kurvák mindig voltak és lesznek is, tengernyi nő számára vonzó lehetőség ez a sok pénz megkeresésére. Ember, hát hány magyar nő megy külföldre azzal a céllal, hogy a testéből éljen meg? Még ha nem is kimondottan kurvaként, de akkor is legalább egy gazdag külföldi kitartottjaként. Nem akarom elhinni, hogy ne lenne elég kínálat a piacon, ha helyrehoznák a prostitúció intézményét!
Még mindig nem írtad le, hogy képzeled gyakorlatban.
Tb- által finanszírozott kurvázás egyedülálló férfiaknak? vagy mi? :D Míg a nőknek kurvasiskolák és államilag felügyelt “műintézmányek”? :D
“Az én javaslatom ezzel szemben az, hogy akkor MINDEN férfi számára legyen egy elérhető és természetes opció a szexuális vágyak kiélése”
Erről egy régi vicc poénja ugrik be: járni jár, csak nem jut.
“Na ne már, kurvák mindig voltak és lesznek is, tengernyi nő számára vonzó lehetőség ez a sok pénz megkeresésére.”
És ezek beleesnek az általad elképzelt, elérhető és természetes opció körébe? Sok férfi nem megy el kurvázni, mert sokuk szemében a kurva = az autóutak mellett ácsorgó lerobbant retkekkel. A netes, “‘minőségibb” szolgáltatókat meg vagy nem is ismeri, vagy nem meri igénybe venni. A társadalom szemében még mindig egyfajta negatívum, ha valaki kurvázni megy. Az illető a csajokkal nyilván nem tudja megbeszélni az ottani élményeit, de még a legjobb haverjaival és a családtagjaival sem.
“Ember, hát hány magyar nő megy külföldre azzal a céllal, hogy a testéből éljen meg? Még ha nem is kimondottan kurvaként, de akkor is legalább egy gazdag külföldi kitartottjaként.”
És ez most, hogy segít az itthon maradt férfiakon? Adott egy hülye kurva, aki túlárazza magát, ezért meg ki Svájcba, Olaszországba, hogy több pénz kurválkodjon össze, mint itthon. Vagy ha nem is ezt, akkor majd biztos keres valami gazdag marhát.
“Nem akarom elhinni, hogy ne lenne elég kínálat a piacon, ha helyrehoznák a prostitúció intézményét!”
Hogy hozzuk helyre? Mondjuk legyen első körben az egész állami kézben? A megyeszélhelyeken lehetne egy központi megyei dorbélyház (később talán más városokban is). TB-támogatásra igénybe lehetne venni kurvákat, a korai 20-as srácoknak meg szüzességelvesztési kupont?
Akkor essünk túl ezen is… :)
Nem szeretném a nagyérdeműt a prostitúció morális vonzataival traktálni (hiszen az erkölcs “túlhaladott”, “patriarchális csökevény”, illetve az “elnyomás szentesítése”, ezért az újbeszél szótár legújabb kiadásában már nem is szerepel…), maradjunk a mindenki számára csekély szellemi erőfeszítéssel megemészthető célszerűségnél. Vagyis: a javasolt megoldás alkalmas-e arra, hogy egy rendszerszintű problémát kezeljen.
Ha elégedetlen vagy a tömegközlekedés színvonalával, akkor a közlekedési társaság önvizsgálatra késztetésének nem feltétlenül az a legmegfelelőbb módja, hogy januártól havi/negyedéves/éves bérlet helyett napi-, vagy vonaljegyet veszel, mert ezzel nem bojkottálod a szolgáltatást, csupán más jogcímen fizetsz ugyan azért a nehezen minősíthető dologért (akár többet is, mint amikor bérleted volt). A közlekedési társaság – a példánknál maradva – akkor fog elgondolkodni, ha utasainak jelentős hányada januártól autóba ül, gyalogol vagy biciklire pattan, így valóban érezhető és számszerűsíthető bevételkiesést könyvelhet el. Ez pedig arra késztetheti, hogy az elveszett utasok visszacsábítása érdekében vagy javítson a színvonalon, vagy mérsékelje az árakat.
A prostitúció ebben az etikától megszabadított (demokratikus) olvasatban a házasság/párkapcsolat diszkont változata (egy útra szóló jegy bérlet helyett), egy olyan pótlék, amely ideig-óráig enyhítheti ugyan a szexfüggőségedet, de az általad is joggal kritizált nők hozzáállásán nem fog változtatni, mivel az ő igényeiket ez előtt és ez után is az alfák fogják kielégíteni (szegényeknek az alanyi jogon járó prostitúció bevezetése után maximum több igényt kell majd kielégíteni). Nem megoldás ugyanakkor a társadalom szétszakadására, atomizálódására sem (téged sem demográfiai vagy nemzetpolitikai megfontolások vezettek a fenti javaslat megtételében, hanem az egyéni szükségleteid – ahogy a nőket is) jelent gyógyírt. A társadalom – a természetes erkölcsi rend lét törvényei szerint – szervesen összetartozó tagjainak egymás ellen fordítása és ezen szembenállás intézményesített állandósítása csak gyorsítja az összeomlást.
Ha az analógiát végigvisszük akkor a kereslet kivonása a szexpiacról csak úgy történhetne meg, ha a férfiak bebuzulnak. Ez számomra vesztes-vesztes helyzet.
A vesztes helyzetet szerintem a mindenáron való megfelelés, és a játékszabályok kritikátlan elfogadása és a nyafogás jelenti. A “nekem jogom van a szexre” és a “bebuzulás” mellett azért van egy harmadik alternatíva: gerincet növeszteni és uralkodni magunkon, a felgyülemlett fölös energiákat pedig akár sportban, akár bármilyen a közösség számára hasznos (pl. építő cikkek írása a Fárfihangra :D ), avagy önmagunkat fejlesztő (új készségek, szakmák elsajátítása) tevékenységre lehet fordítani.
Miért akarnak itt egyesek másokat állandóan lebeszélni a szexről?
Én nem lebeszélni akarok valakit valamiről (pl. a szexről), hanem rábeszélni valamire (pl. logikus, következetes gondolkodásra). Ha nem tetszenek a játékszabályok, tartózkodni kell a játékban való részvételtől, mindezt emelt fővel, a méltóságot megőrizve. Ellenben, ha részt veszel a játékban, elfogadod a szabályokat és onnantól hiába nyafogsz, hogy azok rád nézve hátrányosak, ez a lőtéri kutyát sem fogja érdekelni (a nőket pedig kiváltképp). Ennyire egyszerű.
Vagy vonzó saját játékot fejleszteni ahol ők is játszhatnak ha elfogadják a szabályokat.
Tegyük hozzá hogy a legtöbb férfi nem csak nyers szexet akar, hanem ugyanúgy vágyik az intimitásra is mint bármelyik nő. Intimitást meg nem tudsz venni.
Ezért nem szabad lájkolgatni meg ömlengeni a Facebookon keresztül, mert ha naponta 10-20 ilyet lát, akkor arra már immunis lesz. De ha csak egy reális vagy negatív hozzászólást, arra emlékezni fog.
Ez az egész közösségi média csak mégjobban belenyomja a csajokat az álomvilágba, mely szerint az egész világ körülöttük forog. Nem akarnak ebből felkelni, ezért fel kell rugdosni őket. Első körben a kiposztolt, egy kaptafára készülő fotóikat kritizálni vagy látványosan leszarni, hiszen ha egy ilyet láttál, akkor láttad az összeset.
Magyarán a férfiak tömegei cinkosak ebben. Egy semmitmondó, tucat kép mellett akár több 100 like olyanoktól, akik valószínűleg élőben sosem találkoztak a hölgyeménnyel…
Igen, sajnos cinkosak, mert ha egy azt mondja, hogy én leszarom és megvonom tőlük a figyelmet, azonnal felbukkan 10 másik, aki viszont nyáladzva elkezdi nyomkodni a hüvelykujjat.
Így van! Pontosan! A rendszer passziv fenntartói, a prekárius-mangina tömegek az un “Dezsőkék…
Akik tesco biztonságiőrként- árufeltöltőként mindent úgy tesznek, ahogy nőközpontú médiába sugallmazzák ennekellenére nem jutnak semmire, ekkor lesznek alkeszek/narkósok…
“Az egyetlen megoldás, ami belátható időn belül javítana a jelenlegi kisiklott helyzeten, az a a prostitúció intézményének rendbetétele lenne. ”
Mire is gondolsz? A német modellre? Az a legfeljettebb nem igaz? Na, akkor olvasd el ezt az indexes meglepően objektív cikket, hogy mennyire jó ha legalizálva van, mennyire ‘modern’.
https://index.hu/kulfold/2016/03/16/a_vendeget_ugy_kezelem_mint_egy_targyat/
Itt a szexuális szügsékséglet kielégítése annyit tesz, hogy a nő behajol neked, gyorsan meghajtod, lehetőleg minél hamarabb a gumiba élvezel, és viszlát. Persze drágábban mint a mostani házhoz mész barátnő feelinges modell.
Aki most kurvázni akar, ugyanolyan könnyen talál minőségibb kurvát, mint németországban ahol nagyipai méretben kapod a semmit.
Ez szerintem ott is az alja. Végső soron az útszéli kurva hidegebb klímára szánt megfelelője. Hiba lenne a teljes prostitúciót meg a dekriminalizálását ebből kiindulva értékelni. Másrészt szerintem a németek eléggé igénytelenek az ilyesmiben. Elég megnézni a szexfilmjeiket.
Nem hinném hogy a többi német kurvanegyed ennél jobb lenne, az összes erre a mintára épül. És általába a németeket majmoljuk 10 éves késéssel, tehát teljesen reális, hogy ettől jobb itt sosem lesz. Márpedig ez tényleg gusztustalan és az alja.
Szerintem a kuplerájok mások, no meg akik magánzóként lakáson nyomják azok is.
Azért van ez mert nincs szüksége a nőknek férfira, mert most már a fizikai biztonság mellett az anyagi is adott egy egyedülálló nőnek.
Amit ki lehet használni hogy ösztönszinten még mindig ott a vágyakozás egy erős férfi irányába, ami ha nem is elég egy tartós kapcsolatra, ideig-óráig képes fenntartani a kémiát. Mindamellett az sem igaz hogy nekünk létfontosságú ma a nők gondoskodása, itt is inkább a kémia a döntő, hogy pina kell. Az rinyál férfiak között akinek nem jut pina, vagy éppen megvonták tőle az egyetlent, nem hiszek abban a képmutatásban hogy a férfiak többsége a tartós kapcsolat hiánya miatt van elkeseredve.
Adaptálódni kell. Szépen lejönni a faszbúkkról, nem lájkolgatni, nem instagrammon csorgatni a nyálat. Ha akad egy nő aki tetszik vagy aki már adja a jeleket azonnal ráhajtani, aki lepattnint attól meg azonnal megvonni a figyelmet, levegőnek nézni és kész. Előbb-utóbb a sok fészbúkk, instás ajnározás, barátnők és omegák bókjai között látnak valakit akitől elkezd nedvesedni.
A játékban való részvétel a játékszabályok hallgatólagos elfogadását jelenti. Tehát, ha egy férfi – kapcsolat-, és/vagy szexfüggőségének engedve, avagy azért, hogy önmagán túlmutató célt találjon az életének – belemegy a játékba az ismertetett feltételek mellett, akkor nagyban hozzájárul, hogy a folyamat még inkább öngerjesztővé váljon (a kereslet növekedése felfelé tolja az árakat). Így tulajdonképpen maga és férfitársai alatt vágja a fát, megerősíti a cikkben kritizált nőket abban a hiedelmükben, hogy nincs alternatívájuk, a férfiak kórosan függnek tőlük, nem tudnak nélkülük létezni.
A magam részéről a Férfihangon megismert alternatívák közül – bizonyos megszorításokkal* – a MGTOW életformát tartom morálisan elfogadható (itt jönnek be a “bizonyos megszorítások”) és hosszú távon – elegendő számú követő esetén – célravezető megoldásnak (csökkenti a “keresletet”), míg a PUA-technikák az én szememben a sokak által bírált irreális női elvárásoknak való megfelelésnek tűnnek, amelyek nem számolják fel a “keresleti piacot” (nem “törik le az árakat a húspiacon”), hanem megpróbálnak alkalmazkodni hozzá, így a probléma részévé válnak, megoldás helyett.
Üdvözlöm az Úrat/Testvért körünkben.
Kéne a teljes jakupcsek sós felvétel, kinek van meg.
https://www.youtube.com/watch?v=UTfj3x4YcMA
Nem hinném hogy az mgtow bármikor is elegendő kritikus tömeget tudna felölelni, teljesen irreális, maximum több generáció után mehetne vége, de ugye tudjuk, kell nő is a gyerekhez. Hiába még az mgtow legfelső szintje is, amikor nem nyúlsz nőhöz, ha 24 órában vágysz a pinára, és ha nincs, akkor is ott a pornó, mikor is, lényegében az alapvető agyi szinten ugyanúgy nőkkel vagy.
Részemről, a nofapot tartom elfogadhatóbbnak, az önkéntes cölibátusban élő féfiak annyit tehetnek, hogy önuralmat gyakorolnak, (ha már úgysem jut elég pina mennyiség) szex helyett nem a monitor előtt matyiznak, mint a legtöbb tizenéves vagy akár 40es, hanem valami másra fordítják energiájukat a pornó és a nők egész napi bámulása és vágyakozása helyett.
Ez az igazi immunitás, ha tudja valaki tudja irányítani az ösztöneit, és nem a napi megadott orgazmus adagját kielégíteni, bármi áron, kurvázással, pornóval, ha nincs szex.
És ezzel el is tűnne a sok béta bármit megtszek hozzáállása a nőkkel szemben, a közepesebbek és még csúnyább nők iránti teljes lealacsonyodás, és a szépek utáni szó szerint őrült puncsolás és jófiúzás.
Annyi történne hogy hirtelen az összes férfi racionálisan kezelné a nőket, ami viszonylag rövid idő alatt megváltoztatná a nők hozzáállását is a férfiakhoz, ha észrevennék, hogy hirtelen lecsökkent az őrült rajongók száma, és a tényleges megváltozott piaci értékükön kezelnék őket.
Szóval ajánlom mindenkinek legalább keressen rá vagy olvasson el pár nofap tartalmat, ha másért nem azért mert érdekes. A férfiak szó szerint jobban függenek a pinától, mint a kokaintól. http://wingsuntied.hu/mi-is-az-a-nofap/
Annyi előnye mindenképp van a NoFapnak, hogy hamarabb elvisz a prosztatarák, így rövidebb ideig szenvedsz. A túlzások sehol nem jók, de a teljes megvonás sem.
Amúgy a legjobb az, ha az ivararány olyan a társadalomban is, mint a tyúkólban. Egy kakasra jut 30 tyúk. Ilyen ivararány mellett éljék ki a nők a hipergám ösztöneiket, ha tudják. Tehát mielőtt atomot dobunk a harmadik világra a túlnépesedés és a migráció megállítása érdekében, a 6/10 fölötti nőket evakuáljuk.
Egy férfi uralkodjon magán. A farkán is. Bőven ki lehet bírni nők és pina nélkül, nekem is voltak hónapok, évek. Meg itt kb mindenkinek, mégis túléltük. Nem mellesleg időnk is több van, a prime-unk többszörösen hosszabb, mint egy nőé. Akkor meg mivel is zsarolnak?
Nagyapám arra tanított, hogy mindenkinek annyi joga, annyi szabadsága van, amennyit a kardjával kihasít magának. Férfi-nő kapcsolatban is így van. Akit egy nő a muffjával térdre tud kényszeríteni, az nem férfi. Egy minimális tartás mindenkiben, még a legjámborabb férfiban is kell, hogy legyen, még a kéthetes kölyökkutya is odakap, ha nem úgy nyúlsz hozzá. Ha egy férfi elvesztette a kapcsolatban a kontrollt, az irányítást, meneküljön, amerre tud. A cölibátus megváltás lesz ahhoz képest, ami rá vár. Nem egy ilyen esetet láttam.
Csak olyanba szabad belemenni, ami nekünk jó. Fölösleges piedesztálra emelni bárkit. Mindenki pótolható. Ő is, mi is. De aki nyüszít, mint egy kutya, mert megvonták/megtagadták tőle a puncit, az ne számítson semmi jóra a jövőben sem. Kegyelmet nem fog kapni egy nőtől, kb semmire nem fogja nézni azután.
Félni sem szabad, amikor odamégy egy csajhoz. Egy férfi ne féljen. Ugyan mi lesz, ha nem jössz be neki? Felnégyelnek? Vagy hetekig nyalogatod a lelki sebeidet egy elutasítás miatt, még ha az esetleg megalázó is volt? Álljál talpra, ember, ne hozz szégyent a fajtádra! Régen a férfiak valós fizikai veszélyben éltek, háborúkba mentek. A mai utódaiknak meg már ennyi elég az összeomláshoz? Ez legalább annyira rossz, mint a feminizálódó világ.
A cikk amúgy igaz, nagyon el van kapatva a legtöbb nő. De pont a gyenge férfiak kapatják el őket, ezzel maguknak és sorstársaiknak csinálják a nehézségeket. Egy alfa meg mindent megtehet velük, azért is a bétára fognak haragudni, férfi férfi alapon.
Az, hogy egyetértek veled, az egy dolog:), viszont ha ezt a szöveget(hozzászólásodat), egy az egyben, odaadod random embernek, legyen az férfi vagy nő, azon kívül hogy felháborodna és sovinisztának hívna az lenne a következő kérdése: te miért gyűlölöd a nőket? és beindulna a shaming language szarcunami….
Igen, a férfiaknak is.
Ja, és ha kb 5 évvel ezelőtt az én arcom elé tolod, ugyanígy rádborítottam volna a bilit:)
Jó régen elveszett már a férfi minta, szerintem akik itt megfordulunk, jól vagy rosszul, de “terjesztjük az igét” és pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy a puncivadászat(jelentsen ez mindenkinek azt, amit ő ez alatt ért:), az egyéni sport, senki más embernek nem tud pinát szerezni, sem megtartani, max segíthet a nő hörcsögét irányba állítani/felpiszkálni (szárnysegédként:) de a munkát egyénileg kell elvégezni, nem lehet megúszni.
A pareto elv érvényesül, tetszik, vagy sem.
Nincs általános megoldás, jogi “védelem” a férfiak részére, akárhán “szervezet” próbálkozik, nem vezet sehová.
Mindenkinek jusson eszébe, hogy az Isztambuli egyezményt kik és mikor ratifikálták, no meg ezek közül kik azok ,akik bármit is betartanak belőle, aztán ezek után lehet áhítozni a jogi védelemért……
Az isztambuli egyezményt nem ratifikálták, csak aláírták. Tehát még egyáltalán nem része a magyar jogrendnek. Ha minden jól megy, akkor sikerül elérni, hogy ne is ratifikálják… Lehet más, feminizmus, nemi diszkrimináció, genderideológia és bevándorlási kiskapu mentes jobb törvényt alkotni helyette. Továbbra is ezért fogunk lobbizni… és korántsem tartom lehetetlennek, hogy sikert fogunk elérni. Tulajdonképpen erre akár fogadást is mernék kötni veled.
Én kibaszottul szurkolok annak (mert kétélű fegyver, lásd a metoos szarságot), hogy így legyen, tudom, hogy nem ratifikálták, de én igazán a ratifikáló országokra céloztam, hogy igazaán nem számít, mert nem a törvények számítanak, hanem azok társadalmi kezelése, lásd pl. a ratifikáló Törökországot, Albániát……
Tényleg úgy tűnik, hogy gyűlölöm a nőket? Nekem semmi bajom nincs velük, van helyük a Nap alatt, az ég felét ők tartják. De én a mi felünket akarom tartani, nem nagyon szeretem az ide oda mászkálást. Szülni csak egy nő tud. Ezért nélkülözhetetlenek, ha fenn akarunk maradni, viszont az egyén szintjén ők is csereszabatosak, akárcsak mi. És ezt éreztetni is kell. Én mindig udvarias voltam velük, amíg nők maradtak. Azt hamar levették, hogy velem nem mehetnek el addig, mint másokkal. Nem volt hatalmuk fölöttem. (Egy sarlatán lélekbúvár mondhatja, hogy látens buzi, vagy pusztán szociopata vagyok vagy anyám nem szeretett vagy ilyesmi. Szerintem egyik sem, csak szeretem helyén kezelni a dolgokat. És az én világképemben a dolgok a helyükön vannak. Ezt nevezik harmóniának? :D)
Attól az ember még nem ember, hogy 23 pár kromoszómája van. És nem férfi attól, hogy az elsődleges nemi jellegei arra utalnak. Úgy is kell viselkedni. Beszélhetünk mi a fehér, keresztény, európai kultúra megmentéséről, ha még embernek is kevesek vagyunk, pláne férfinak.
A szex ma egy rendkívül túlértékelt dolog. Higgyétek el, én is voltam 15 éves. De egy férfi élete nem szólhat arról, hogy havonta-hetente-naponta a puncihoz megy áldozni és minden terményét ennek a bálványnak hordja.
Sajnos ma már nincs vadászat (ami van, az nem az), nincs lovaglás, nincs kemény fizikai munka Isten szabad ege alatt. Harc végképp nincs még a kocsmai legénykedés szintjén sem. Ezek nem mind pozitív dolgok, elismerem. Sokszor szükséges rossz volt, még többször szükségtelen. De mindezek kikapcsolódása a modern civilizált férfi életéből, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csak a szex körül forogjon sokak agya. Ezen túl kell jutni. Persze nagyon nehéz, ha az embernek alig jutott. Meg különben is valakinek több, valakinek kevesebb az elég.
Viszont ha ez megvan, a nők arzenáljának 90%-a elveszett. El lehet kezdeni újra felépíteni az elveszett férfit.
Tényleg úgy tűnik, hogy gyűlölöm a nőket?
Fenét:) Pont azt mondom, hogy ha az itt elhangzottakból, legyen az bármilyen “enyhe” is és akkor még a félig Bluepillesre gondolok, nem a letisztult tömény RedPillre, egyből jön ez a kérdés:)
Ez egyszerűen gyönyörű volt, elmenne egy “egypercesnek” Vagy csak megivott 2 irsai mondatja velem évi utolsó munkanapomon.
Komolyan ezt megkönnyeztem: Sajnos ma már nincs vadászat (ami van, az nem az), nincs lovaglás, nincs kemény fizikai munka Isten szabad ege alatt. Harc végképp nincs még a kocsmai legénykedés szintjén sem. Ezek nem mind pozitív dolgok, elismerem.
nagyon igaz: “arról nem szólhat egy férfi élete hogy egész életében a punci bálványának áldoz” pláne ha erőn felül dolgozik ezért.. Ismertem egy férfit, aki feleségül vett egy csinos nőt úgy hogy a nő súlyos beteg volt(dialízis kezelés), és ki tudja hogy mennyi gond lesz vele a jövőben, de büszke lehetett amikor együtt mentek az utcán (gondolom Én..) A nő – ha egészséges – soha nem ment volna hozzá a faszihoz. (Na és persze ez fordítva SOHA nem történhetne meg..!!)
gratulálok, értelmes érvelés !!! én is így látom, tartom
Fentebbi hszem ide pont beillett volna, kiváncsi vagyok a véleményedre.
“Egy férfi uralkodjon magán. A farkán is.”
Pontosan.
“ma már a kevésbé csinos nők meghódítása is óriási kihívás lett, mert immár ők is egyenesen hercegnőnek képzelik magukat.”
Ez a baj. Sajnos sok férfi annyira leértékeli önmagát, hogy még a rusnya dögönek is pitizik, mondván a lyuk az lyuk.
“Úgy tűnik, tömegével hagynak fel a férfiak az ismerkedéssel, hogy elkerüljék a sótlan, dögunalmas randevúkat, valamint a durva, sértő és megalázó visszautasításokat.”
Nem szabad eltűrni a tahó megaláztatást. HA egy nő már így viselkedik, akkor miért is kéne vele normálisan bánni? Szépen leugatni és elküldeni a picsába. Sok férfi lenyeli a sok megaláztatást, ami sajnos jelentősen rombolja az egészségüket hosszútávon. A haragot ki kell adni, nem megemészteni.
“így a nők túlértékelése mintegy szükségszerű velejárója a hódításnak.”
Ebben az a feladata a férfi társadalomnak, hogy a nőket felrugdossa a beteges lázálmukból, hogy többek és jobbat. Ez elég nehéz küldetés, de nem lehetetlen.
“Erre mondja a népi bölcsesség nyers őszinteséggel, hogy „csak a fasz van ingyen”.”
A kizsákmányoló kapitalista meg azt, hogy “semmi sincs ingyen.” Vannak kvalifikáltabb faszik, akik megválogatják, hogy kibe rakják bele, ők le se szarják az elhízott, szemüveges, szürke könyvtársas csajokat, akik így kénytelen tenni valamit, hogy felfigyeljenek rájuk, mert a szerintük helyes pofi és csöcsvillantás nem mindig elég. Amúgy se mindig pénzzel lehet fizetni. Ha egy nők átmegy a fél város, a mai modern világban ennek hamar híre megy, így a többség csak egy numerára fogja jónak tartani, vagy arra se. Ha már elmúlt 35 év végig ribanckodta az elmúlt 10 évet, akkor kb. semmi esélye, hogy találjon magának valakit, mert ekkorra már az átlagos férfiak is leszarják.
“A közösségi média terjedésével a nők önteltsége lassan a fényképeikre és bejegyzéseikre kapott lájkok számával vált arányossá.”
Sajnos a közösségi média népbetegség és szinte minden korcsoportot érint mindkét nemből.
“A legsúlyosabb probléma abból származik, hogy az önértékelésnek ez az irracionális megugrása nem marad meg a virtuális világ keretei között.”
A virtuális tér már csak olaj a tűzre. Egy átlagos csaj kiskora óta azt hallja, hogy mindenkinél jobb, több, különlegesebb, szebb stb. Mire megtanulja használni ezeket a médiumokat, addigra sokszor már nem rendelkezik egészséges önértékeléssel.
Excellent, tesó. :)
ui: magyar be is ismeri a vádalkut, de valóban nem amcsi “szinten”.
“Ezek a nők egy percig sem gondoltak bele abba, vajon ők mit tudnának nyújtani egy férfinak.”
Nem is tudnak, nem is akarnak.
“A hosszútávú női céloknak alárendelt ismerkedési folyamat már akkor olcsó kurválkodássá züllesztette a randevúzást.”
Mindig is az volt. Eleve a férfitól várja el, hogy nyúljon a zsebébe, hogy elnyerje a nő figyelmét, aki aztán simán közölheti, hogy bocs nem. Ez rosszabb mint a kurválkodás, mert ott legalább van eredmény a pénzért. Ezért nem szabad fizetni semmit a randin.
“A nők ma már sokszor meg sem próbálják különösebben felmérni igényeik teljesülésének lehetőségét, hanem a legkisebb nemtetszés esetén lezárják az ismerkedést.”
Ezt kell tenni nekünk is. Ha nem úgy néz ki a csaj, ahogy a netes fotón, ha vágja a pofákat, akkor ott hagyni a francba. Előtte még le is alázni.
“Pár éve már az átlag alatti külsővel rendelkező nők is úgy viselkednek a férfiakkal, mintha minimum primadonnák lennének.”
Csak az olyan férfiakkal lehet ezt megtenni, akik hagyják, mert már annyira elkeseredettek, hogy beérik a moslékkal. A menő faszi eleve le sem áll velük, vagy ha igen, vele nem merik megtenni, mert tudják, hogy nem lesz másik. Nem szabad leállni átlag alatti nővel, nem szabad elhinni, hogy neked csak ennyi jutott, mert még ezek is azt hiszik, hogy nekik jár az álompasi. Hát nem.
“Miközben a férfiakat folyamatosan pellengérre állítják amiatt, hogy jók-e a szexben, a legtöbbször fel sem merül, hogy a nővel minden rendben van-e.”
Mert a legtöbbször nincs és még egy háromnapos vízihulla is aktívabb. Ugyanaz, mint a fenti gondolatom. Már kiskoruk óta sulykolják beléjük, hogy mennyivel értékesebbek, ezért úgy vélik nekik már nem is kell tenni semmit azért, hogy jó legyen a szex és ez is természetesen a férfi dolga. A Youtube-on fent van egy videó, min egy fiatal faszi kifejti, hogyha a nőnek nem jó valami, az a férfi hibája, majd bemutat egy telóra letölthető “ujjazó appot” melynek lényege, hogy nyomkodni kell, mire különböző női hangokat lehet hallani és szerinte, így a férfiak majd gyakorolhatják, hogy mi a jó a nőnek. A másik fél felelősségéről és hibáiról só sem esik.
“olyannyira nem ciki egy szexshopban vibrátort vásárolni, hogy sok nő már az első randin eldicsekszik azzal, hogy neki is van otthon…”
Pedig az. De ilyenkor férfiként nem a guminőre kell hivatkozni, hanem a két 20-as barátnőre, akik most is otthon várják és akiktől csak egy órára tudott elszabadulni.
“iparágak épülnek: a wellness termékek, divatcikkek, búfelejtő csokik, plüssállatok,”
A nőket mindig is ostoba, irányítható, befolyásolható tömegnek tekintették. Nem véletlen, hogy sokáig szavazni sem engedték őket. Mivel azt hallják, hogy a külsejükkel mindent el lehet érni – amit sokszor nem a férfiak figyelmének felkeltésére használnak, hanem a konkurencia legyőzésére, egónövelésre – nem meglepő, hogy ennyi iparági igyekszik hasznot húzni belőlük.
„úgy kell a nőnek egy férfi, mint halnak a bicikli”.
Nem baj, ők is lesznek lerobbant 40-esek és akkor már mindenki leszarja őket. Akkor lehet hisztizni, hogy hol vannak a normális pasik és, megvenni az első macskát.
Nem sok mindent lehet hozzátenni. Max más vérmérséklettől, kulturális környezettől függően másképp reagálja le az egyén szintjén, de alapvetően minden igaz, amit írtál.
ehhez csak annyit fűznék Aldo : hatalmas ….. :)
Sziasztok!
Sok dologgal egyet értek a cikkből és az eddigi hozzászólásokból. Saját tapasztalatom is nagyon az, hogy alaposan túl van tolva az önbecsülésük a valósághoz képest. Mert sajnos sok lányról kiderült ismerkedéskor, hogy tök uncsi mainstream élete van, semmi izgalmasat érdekeset nem csinál, csak szocializálódik, tévézik, fészbukozik, bulizik stb. egyel idősebb korban meg az előbbiek mellé a szintén mainstream házasodás családalapítás érdekli őket, rengeteg követeléssel, ami mellett szintén valami uncsi életük van uncsi munkával. Valahogy amikor még randiztam, rá kellett jönnöm, hogy hiába néz ki egyik csaj másképp mint a másik, mégis a nagy részüket meguntam az ismerkedés elején, semmi izgalmasat nem találtam bennük. Már az is nagy dolog volt, hogy legalább jó hangulatú kedves csajt fogjon ki az ember. De az a kapcsolat is rövid úton elindul lefelé.
Másik gondolat, hogy valóban a nők önbecsülése rengeteg pozitív visszacsatolást kap egészen fiatal koruktól, szinte túl sokat is. Míg fiatal pasiként nekem az ő korukban fogalmam se volt arról hogy van önbecsülés meg önbizalom a világon. Közelében sem volt semelyik tulajdonságom az elvárásoknak, 100% visszautasítást kaptam és fogalmam sem volt arról, milyen szempontoknak kellene egyáltalán megfelelni. Amikor jópár éve, sok önfejlesztés után végre elkezdtem értelmes ismerkedéseket folytatni, jött a fent említett dögunalom. Akkor ezért foglalkozzak ezzel az átkozott témával?
A pornó ingyen van, lehet Fleshlight-ot kapni, és köszönet a PUA “belső játék” témakörének a karrierem és életem fejlődéséért, mert annak többet használt, és köszönet a manoszférának, hogy felnyitotta a szemem. Amúgy a házasságról szóló vicceket ajánlom, sok igazság van bennük.
És igen, szerintem is túl van árázva az egész téma. És alaposan meg van támogatva marketinggel, minden pillanatban észre lehet venni ha nyitott szemmel jártok. A csapból is a szerelem meg a szex folyik szinte.
Miket ajánlanál olvasásra (blog, könyv) vagy megismerésre (tanfolyam – video), amiket hasznosnak találtál?
Én most vagyok az út elején.
Néhány éve nekem is elment a kedvem a csajozástól, és amikor olvastam a MGTOW-ról, úgy döntöttem, hogy én ezt tudatosan bevállalom. A szexet simán helyettesíti, amikor egy (netes) vitában a fejemhez vágták, hogy régen tök aranyos voltam, most meg mintha nőgyűlölő lennék, és ez nem vezet jóra, én meg válaszoltam, hogy most már nincs hatalmuk fölöttem :)
Jó, lehet, az is segít, hogy 40 éves elmúltam már, és egyáltalán nem hajt akkora szexuális vágy (igazából régen sem voltam annyira megveszve). Eljárok horgászni, túrázni, kocsmázni a haverokkal, szerepjátszani, stb. És amikor egy nő bekéredzkedik ezek valamelyikébe, emberszámba veszem, de nem nő-számba. Ez a túraterv, ha bírod, gyere.
Magam körül elkeserítő dolgokat látok. Jó megjelenésű (más nőktől hallottam ezt), 300 nettó fölött kereső barátom csaja több, mint egy év máltai munka után hazajött, majd még fél év sem telt el, ment ki Bécsbe, dolgozni. Miközben a barátom már arról beszélt nekem, hogy jó lenne már magasabb szintre emelni a kapcsolatot, gyerekek, meg ilyesmi. A csaj meg, szerintem, menekül ez elől a bécsi munkavállalással. 35 körül lehet a nő, szerintem egyáltalán nem akar gyereket, de a barátom meg tetszik neki annyira, hogy nem akarja elengedni.
Egy másik barátom, aki sajnos egyáltalán nem “jó parti” semmilyen tekintetben, alacsony (nagyon az), nem is jómódú, meg egy értelmi fogyatékos nővel tervezi összekötni az életét. (Nekem meg az a durva, hogy amennyire ismerem a hölgyet, lehet, hogy ez a barátom nem is fog rossz bizniszt kötni.)
Foggyos nőnél nem kell jobb.
A téma ugyan az, csak más, és más megfogalmazásban. Evolúciós különbségek férfi és nő között.. A férfi “kényszeres magszórása”, a nők “fészekrakó ösztöne” (persze egyre kevésbé bármi áron) Csóró férfi versus gazdag férfi.. Van-e ingyen punci..? Egyre kevesebb gyerek születik. Lehet-e komolyan venni a házasságot, ha bármikor fel lehet bontani..? Önérzetesebb a mai kor embere (férfi, és nő egyaránt) stb. stb. stb..
Nehéz már ebben a témában újat mondani…
És mi van ha valaki abbahagyja a csajozást kivonul,talál magának egy hobbit.Ez nem a horgászás hanem mondjuk a csajozás.
Egy mgtowos pont addig vonul ki bármiből, amíg nem ismer meg egy olyan nőt aki esetleg normális, onnantól hirtelen megint boldog párkapcsolatban fog élni. Nem tudom elképzelni ahogy női módra szájfelhúzva férfiak tömegei mennek el pl. a teljesen megfelelő nők előtt, akikkel talán működne minden, magukban mondogatva hogy “Kivonultam, kivonultam .”
Én azt nem értem , hogy a szellemi energiák miért nem azon dolgoznak ,hogy minél több normális kapcsolat legyen.Hasonlatként, ha valaki felhízik 160kg-ra kemény munkával jó módszerekkel visszatérhet normál súlyra.Ehelyett egyesek azt javasolják ,hogy inkább ne érdekelje mert az nem is fontos!? Ahogy a kapcsolatok,emberi viszonyok ide jutottak ugyanúgy eljuthatnak még egy másik egy jobb állapotba is ha ezért teszünk.
Mert az emberek nagyobbik része mindig a gyengébb ellenállás felé tart. Valójában ez az ember tragédiája.
Prostitúció. (A probléma ami előtt a férfiak találták magukat, tényleg ezt a megoldást kellene hogy indukálja..)
Tényleg elindulhatna egy társadalmi diskurzus, hogy “ha férfi vagy, és szexuálisan frusztrált, ne költs pénzt, alkoholra, cigire, drogra hanem nőkre..CSAKIS NŐKRE!!” Na persze.. milyen médiafelület adna ennek a témának teret (a férfihangon kívül..:) ) Gondoljatok bele.. ha tényleg sok férfi megfogadná azt, a költségvetést úgy agyonbaszná a cigi pia jövedéki adó kiesése hogy csak úgy fütyülne…!!
És ha ez megvalósulna, akkor minden férfi “felemelt fejjel” mehetne végig az utcán, és a tekintetéből azt olvasná ki minden “civil” nő, hogy “NINCS HATALMAD FELETTEM”…
Kb. pont ezért nézik le a nők a prostituáltakat és ezért küzdenek a nagy nőjogi szervezetek a prostitució ellen. A prostituált kifogja a szelet azon nők vitorlájából, akik a szexszel zsarolni, manipulálni óhajtják férfi partnerüket. (Ez a manipulálás nem direkt módon történik nyilván.) Másrészt lenézik a nők a prostituáltakat, mert túl olcsón adják magukat, “rosszul sáfárkodnak” bájaikkal, valójában túl alacsony árat kérnek.
Én őszintén azokat a férfiakat nem értem, akik lenézik a fizetős kéjnőket.
Én magam sportszerűtlennek tartom prostituált igénybevételét, de egyáltalán nem nézem le őket. Egy hárpia feleség százszor aljasabb dolgokat művel napi rutin szinten, mint egy fizetős konzumnő.
Szerintem meg azért mert a női természet árnyoldalának egy részét – amit a nők hajlamosak eltagadni – a maga leplezetlenségében mutatják fel.
Aki pináért fizet, mert máshogy nem kaphat, az alján van a gödörnek. Megértem amúgy, de ezzel is csak a pina bálványozása és az elemi függőség erősítése megy.
Mellesleg, kurvázni rendszeresen kurva drága, ha normáliisat akarsz.
Erre mondták annak idején az öregebb kollégák : ennél csak egy feleség vagy barátnő a drágább.
Igen, de a férfiak is igénylik az intimitást, és a társas életet, amit ezzel nem kapnak meg. Félmegoldás. A bnő drágább, de attól ‘többet’ is kaphatsz mint a rendszeres dugás.
A barátnőtől amit kapsz, az nem több és nem kevesebb, mint az érzés, hogy az illető nő téged választott, mégpedig a “hagyományos” választási folyamat eredményeképpen. A prostituálttal való szex ezzel szemben azt jelenti, hogy az adott nő úgy dönt, hogy egy bizonyos összegért cserébe hozzáférést biztosít a testéhez a te szexpiaci értékedtől függetlenül. Ily módon a barátnőtől azért kapsz többet, mert megerősíti a saját férfiúi értékedbe vetett hitedet.
Nyilván, minden férfinak az esne jobban, ha “önmagáért” választaná a nő – csakhogy jópár férfi van, akinek a kínálati értéke nem éri el azt a szintet, amelyért a nők keresletet képviselnének iránta (ahogy a cikk is leírja). Ezért írtam a korábbi hozzászólásaimban, hogy a legjobb megoldás lenne, ha a férfiak kellően függetleníteni tudnák magukat a női visszajelzésektől, nem csak akkor éreznék jól magukat, ha a nők elfogadják őket, hanem a saját szükségleteiket helyeznék előtérbe és csak a saját boldogságukat néznék. Ne érdekelje őket, hogy mit gondolnak a nők, ne csak akkor érezzék jól magukat, amikor a nők azt éreztetik velük, hogy “értékes férfi vagy”. A modern világban, ahol a női szexualitás semmilyen mértékben sincsen korlátozva, a hipergámia szabadon tombolhat, aminek pedig egyenes következménye, hogy a férfiak többsége nem felel meg a nők igényeinek. Ebből következik, hogy a férfiaknak csak egy kis része lehet az, amelyik megkapja a nőktől a megerősítést a férfiúi értéküket illetően. A férfiak igényelnék az intimitást – de ha nem tudnak hozzájutni, akkor mit tehetnének? A legtöbb férfinál ez nem választás kérdése, hogy barátnőt szerezzen-e, vagy inkább prostituálthoz járjon. A választás az, hogy prostituálthoz menjen, vagy pornót nézzen. A pornófogyasztás pedig aztán végképp csak arra szolgál, hogy a nő nélkül maradt férfiak önbecsülését teljesen padlóra küldje. Akkor már milliószor jobb lenne, ha emelt fővel tudná azt mondani, hogy akkor “irány egy fizetős nő, akivel jól fogom magamat érezni, mert az én boldogságom a fontos, az én szükségleteim kielégülése az elsődleges, és ha a mai nők nem látnak bennem értéket, akkor sincs semmi gond, mert legalább dugtam egy jót”.
Szóról-szóra így vélekedik egy MGTOW.
Pontosan így ahogy írod. Örömlányok igénybevétele az nem szégyen vagy büszkeség kérdése. Különböző sorsú férfiak, a maguk módján reflektálnak a sorsukra. Igen,mindenki a maga módján..!! Hogy ez “erkölcstelen”..? A sors (vagy isten?) is “erkölcstelen” módon bánik bizonyos emberekkel.. Nemde..?? :))
“Aki pináért fizet, mert máshogy nem kaphat, az alján van a gödörnek.” IGEN! Jól látod. És akkor most mi a teendő..? :)) (Ha Én is fizetek érte akkor Én vagyok a gödör alján,. Igen. És akkor most merre tovább..?? :)) )
Pontosan. “Félmegoldás”, de egy fokkal jobb a “nem megoldás”-nál..
Kurvázásról annyit hogy nem azért csinálja a 95% mert kicsit is élvezi vagy mert szeret férfiakkal törődni, hanem minél több lóvét lehet minél gyorsabban leakasztani. Ezáltal abban az egy órában nem minőségi szolgáltatást kapsz, hanem egy alapos lehúzást. Tisztelet a kevés kivételnek akinek számít hogy mit tud adni, de a többség nem olyan. Ezáltal érdekes azt mondani hogy a kurva egy tárgy a férfinak, valójában sokkal inkább a férfi egy tárgy a kurvának.
Szóval mielőtt itt még bármiféle kiskaput látna valaki a prostitúcióban, az a helyzet hogy pontosan ugyan úgy lehúzzák a bétákat mint a nem fizetős nők, annyi a különbség hogy a faszukat a szájába veszi meg beengedi magába, ami legfeljebb magömlést okoz, de semmiféle lelki, testi, szexuális kielégülést. Mert a béták nem fogják a kurvát irányítani, nem fogják otthagyni ha nem tetszik, még a szerencsétlenek neki is meg akarnak felelni. És ezzel a nagy részük vissza is él, minimális szolgáltatással bezsebeli a pénzt, te meg mehetsz a dolgodra. Majd legközelebb keresel másikat aki ugyanúgy le fog húzni.
Az okosabb kurvák igyekeznek állandó klienskört kialakítani, amiért azért valamit adni is kell, a butábbja nem gondolkodik előre, ő tényleg annyira fog lehúzni amennyire tud. Nekem az a halálom, amikor a kurva orgazmusára hajtanak a vevők, ez az igazi Béta Béla mentalitás.
A kurvak nem okosak. Aki okos az escortozik gazdagoknak, luxusprosti, sőt egy szopasert húz le milliókat.
A butánál okosabb.
Mindig csak a barátnőfílingesekről beszéltek, az tényleg lehúzás, és azokhoz valóban csak nyomorultak járnak, akik még nekik is bizonyítani akarnak.
De ez csak egy rétege a szolgáltatóknak is.
Te már megint itt rontod a levegőt, te senkiházi szutyok? Mi lesz a beígért híres találkozónkkal, SerialSlut? Ne vacakoljunk már, bele akarok kerülni a Híradóba és a Kék Fénybe, lehetőleg még karácsony előtt!
Még építem a pályát. :)
De ne aggódj, nem kell már sokáig várni, hogy a véremben fürödhess.
Van egy sejtésem, h milyen jellegű véredet adnád… :D
Mert hülye vagy, mint az összes feminista. Mert sikeresen belemásztam a fejedbe!
Pontosan tudtam, hogy melyik két kommentem fog triggrerelni, és bejött!
Az első feltevésem az volt, hogy tényleg kurva vagy, ezért vettem (egy amúgy megtörtént) sztorit, és tudtam, hogy ha az vagy, akkor önkéntelenül is azonosulni fogsz a szereplővel. Ez így működik, az összes történetmesélésnek évezredek óta az a lényege, hogy akinek mesélnek, az azonosulni tudjon valamelyik szereplővel. Ha mégsem, ha feminista aktivista vagy, arra az esetre pedig beleraktam a proxy-csavart.
Második feltevésem az volt, hogy valszeg nőjogi aktivista vagy, ezért (alapul véve egy korábbi sztorimat) ráépítettem az “ártatlan nőket veszély fenyeget” mesét. A proxy miatt kíváncsi voltam hogy hogy fogsz reagálni, de erről később.
“Elborulásomhoz” csak annyit kellett tegyek, hogy felidézzem magamban a Red Pill előtti életérzésemet, ennek eléréséhez feminista blogokat olvasgattam, úgy könnyű volt. Ahogy fentebb írtam, kíváncsi voltam, hogyan reagálsz. Vajon fontos neked, feministaként az, hogy ismeretlen nők ne kerüljenek veszélybe, és visszaveszel kicsit, vagy inkább tovább lökdösnél egy láthatólag félig bekattant srácot, hogy baromságot csináljon, mert te vagy a világ középpontja, és az egód fontosabb? Feministaként itt totál megbuktál, ha én nem én vagyok, hanem Saint Elliot, akkor ugyanúgy ment volna minden, mint a való életben. Ti valójában magasról leszarjátok, mi van a nőkkel (hogy mi van a férfiakkal, az meg sosem érdekelt titeket).
A poén az, hogy többször leírtam, hogy megbízhatatlan a narrátor, írtam az online és a valós perszóna különbségéről, a trollkodásról, az idősíkok egybetolásáról stb… Írtam korábban, hogy a Red Pill hogyan változtatta meg az életemet. Ez már szinte 4 chan-szintű shitlord trollkodás volt a részemről, ezt tanítani kéne. Ez már nem is “mindfuck” volt, hanem “mindrape”… Belemásztam a fejedbe.
És még ti akartok 50%-os kvótát a vezetsébe. Észben, fejben, 10/10-szer megverünk titeket ha úgy döntünk. A Patriarchátus visszatérése csak döntés kérdése, onnantól 5 perc lesz az egész.
Másik oka, hogy miért is fogalmaztam olyan agresszívan, a következő elméletemben rejlik: úgy vélem, a feministák azért mernek ilyen férfi-ellenes politikát és kommunikációt folytatni, mert nem félnek retorziótól. Tudják, hogy mondhatnak és csinálhatnak bármit, nem lesz következménye. Vagyis ha a férfitársadalom meggyőzően el tudná hitetni velük, hogy igenis veszélyben vannak, ha így folytatják a dolgaikat – egy hatásos blöffről lenne szó, hiszen tudat alatt minden nőben megvan az a félelem, hogy a férfiak az erősebbek – akkor tuti, hogy 100%-uk befejezné a tevékenységét.
Sajnos a tapasztalat, amit le kell vonjak, az az, hogy amíg nincs meg az akarat, hogy ezt az agressziót példát statuálva végig vigyük, vagyis ne csak blöff legyen, addig ez nem fog működni. És mivel férfiak vagyunk, ennek az esélye nullához konvergál. Tehát az elméletem megbukott. A következtetés az, hogy marad számunkra a normális kommunikáció, és annak megfelelő kontrasztot kell alkotnia a feministák hülyeségeivel.
Amúgy az ilyen “találkozzunk, mert csúnyát mondtál az interneten, kiprovokáljuk az agressziót hogy videóra vegyük és jól megveressük az illetőt” típusú baromságokat felejtsed már el bazmeg, felnőtt ember vagy. Szerinted ha találkoznál egy kést lengető Saint Elliot-tal, azt túlélnéd? Tik-tak-tik. Odalép-szívenszúr-megy is tovább, ez három másodperc. Ezt csak azért írom le, mert félek, hogy pont a rossz tanulsággal mész innen tovább, aztán egyszer belefutsz valaki olyanba is, aki nem viccel. Mert-veled ellentétben-engem érdekel, hogy mi lesz egy ismeretlen nő sorsa, még ha rólad is van szó, te kretén.
Fogadjunk, hogy ezt nem fogod kiposztolni az Index Feminista fórumára, Serial Slut bazmeg.
Hunn. Kezdjük ott, hogy neked két teljesen más személyiséged van nappal és az estéhez közeledve. Előadhatod mindenz úgy, hogy ártalmatlan trollkodás, csak az igazság, hogy nem velem kezdted, sőt férfit is fenyegettél más megkéseléssel. Megszoktad, hogy itt azt írsz, amit akarsz, tervezgethetsz gyilkosságot, erőszakot kétnaponta, nem bántanak érte. Kiderült, hogy azzal már nem tudsz mit kezdeni, ha valaki eléd áll, hogy ezt folytassuk IRL. Ott már nem csak a képzeleted van, ha akkor előrántod a kést, ahogy annyiszor megtetted már a képzeletedben, annak nem csak annyi a következménye, hogy néhányan bosszúsan csóválják a fejüket, mint itt. Épp te vagy, aki nem hiszi el, hogy egyszer belefuthat olyanba, akinél nem lehet minden ámokfutásodat kimagyarázni annyival, hogy “trollkodtam”.
Ünnepled magad, hogy ez egy mesteri terv volt, és nem veszed észre, hogy nem jött be. A saját balfaszságod bizonyítéka, hogy abban hiszel és azt hirdeted itt nagypofával, hogy minden nőt csak meg kell félemlíteni, és akkor te leszel a dzsungel királya. Szerinted nem fenyegettek már életemben? Nem vertek már meg életemben? Nem hadonásztak késsel előttem? Arra számítottál, hogy ettől visongva futok hatfelé, hogy ne bánts, csak mert ezt szoktad meg, amikor nőket fenyegettél? Ezen siránkozol, hogy szerinted a nők nem tartanak eléggé a férfiaktól, nem hiszik el, hogy nekik mehetnek – én viszont pontosan tudom, milyenek vagytok, hogy a többségnek nem okoz gondot megverni egy nőt, mégsem félek tőled. Mi marad, ha nem tudsz megfélemlíteni? Nekem úgy tűnik, hogy itt megállt a tudomány.
Az egész logikád hibás, csak arra a következtetésre bírsz jutni, hogy feminizmus. Közben kristálytiszta egyébként, hogy a nők olyan rétege ellen hergelsz, akiket nem véd senki. Kurvákat a négy fal között megtámadni, elvenni a pénzüket nem nagy kunszt, ahogy egyedül sétáló nőket ütni az utca közepén sem az, a legkönnyebb célpontokra mész, ennél már csak akkor lehetnél aljasabb, ha gyerekeket támadnál meg. Kik is gondolkodnak így? Nem vagyok nőjogi aktivista, sem újságíró, sem pályázatíró, sem semmi más, sőt továbbra sem vallom magam még feministának sem – te is csak végletekben tudsz gondolkozni, mint a politikában, olyat hírből sem ismersz, hogy mindkét oldalnak lehet igazsága, és mindkét oldal lehet köcsög és ellenszenves is. Ennek viszont semmi köze ahhoz, hogy te itt napi szinten a prostik ellen hergelsz másokat, sőt fizikai agressziót szorgalmazol ellenük.
A találkozóba pedig beleegyeztél. Én mondom a helyet és az időpontot. Ehhez tartsd magad.
“többségnek nem okoz gondot megverni” Kedves Ilonka! A többségnek nem okozna gondot ha akarná.Lényeges különbség!
“Nem vagyok nőjogi aktivista, sem újságíró, sem pályázatíró, sem semmi más, sőt továbbra sem vallom magam még feministának sem” – Mégis szennyoldalnak nevezed ezt a helyet az ideírókat meg fasiszta társaságnak.
Miért, csak akkor tarthatom annak, ha feminista vagyok? Ételkritikusnak kell lennem ahhoz, hogy megmondhassam egy szakács főztjéről, hogy szar? Hidd el, a Gumiszobát sem sírom vissza, az is egy szennyoldal volt többségében szenny emberekkel. Aki itt, ebben a közegben normális tud maradni, annak elismerésem – meg is szoktam jegyezni olyankor, hogy jé, egy ember!
Ha elmondásod szerint szar helyre írsz fasisztáknak, az rólad nem árul el valamit?
Egy ételkritikusról sem hallottam aki akár az emberi, akár az állati fekáliát megette volna… Még a franciák sem.
Nem ti valljátok, hogy érdemes feminista írásokat olvasgatni? Akkor az mit árul el rólatok? :)
klara29estejó2012.11.12 18:16 | 745
Heatherette egy ál-travesztita pasi volt értesüléseim szerint, akivel a Poronty összes kommentelői szolidarizáltak, olyannyira, hogy sokakat még az “esküvőjére” is meghívott, illetve “gyereke” örökbefogadásában is segítségére siettek… A dolog addig fajult, hogy a pasinak rajongótábora keletkezett, ő persze a háttérben nagyot nevetett ezen és folytatta a mókát…
Egyidőben lehetett ez a wolff féle hímsoviniszta trollal, egy Erdélyből átszabadult magyar nacionalista faszi, aki osztotta itt az észt, minden nőnek felkínálta az (egyébként nem méretes) farkát, orálra és análra invitált minden kismamát, aki nem értett egyet vele. Ritka agresszív troll volt, rettegtek is tőle, ahol ő felbukkant, még a szobanövény is elhervadt, na ő a másik hírhedt állatka.
Aztán eltűntek, kikoptak a Poronytról. Én még read-only voltam akkoriban, nem folytam bele ezekbe a csatározásokba, de rekeszizomgörcsöm vagy gyomorgörcsöm volt, attól függően, hogy hogyan alakult egy-egy ilyen csörte.
Mondhatni, jó, hogy voltak, de még jobb, hogy eltűntek.
Béka poraikra…:)))
Heath úgy jelent meg, mint egy homoszexuális (nem travi) srác, jó polgárpukkasztókat írogatott, sokan tartották nagyon őszintének, érdekes jelenség volt mindenképp, sokat mesélt az életéről (szülei elváltak, mostoha gyerekkora volt, drogozott, butikban dolgozott, mintha töri szakra járt, leszbikus barátnőjével akartak gyereket, akit össze is hoztak, állítólag Prágában született magánklinikán, közben mindkettejüknek párja volt, ilyenek rémlenek). Sokan nem bírták szókimondó, olykor trágár, olykor betépett állapotban írogatott kommentjei miatt, de valóban többen kedvelték, összebarátkoztak vele, voltak msnezések, egész bizalmas információk, képek (pl. orális szexben készült kép küldése neki) megosztása, oda-vissza, mígnem egyszer csak kiderült, hogy a képek amelyeket önmagáról küldött azok valójában Adam Lambert amerikai valóban homo énekesről készültek. És onnantól már nem volt megállás, képtelenség volt szétválasztani a valós személyiségét, valós történéseket attól, amit ő kitalált, előadott. A pontos végét nem tudom a sztorinak, de volt leleplezés, tagadás, beismerés, magyarázkodás, aztán még néha visszaköszönt, talán még itt is írt egyszer, de ha olvas is, legalábbis Heatherette néven már nem kommentel.
Akkor még butikokban dolgozott, nem bankban?
Azóta előléptette magát? :)
És buzi travi? A náciknál gyakran ez a csattanó. :D:D
a szempillarebegtető emotikont lefelejtetted, draglotyi.
K.I.S.S.
https://youtube.com/watch?v=5SVNLZXQcP0
Most mi bajod van?
semmi. tkp bírlak.
Milyen értelemben?
a profiljaid kidolgozottságát.
ahhoz Ricky Martinnak kéne lenned, hogy más értelemben is bírjalak.
Te most nüanszolsz, ténsasszony? :)
Ss látom idehozod a femi topik kultúráját (nüanszolsz)!
Tamponos sztori mikor lessz? ;)
“Antes, antes de soñar de nuevo
Tengo que olvidarme de tus besos”
Foxtrott: mikor küldöd már el azt a mailt, inkább azon járjon az eszed, ne a tamponokon. :)
Demokratáknál meg az a csattanó, mikor a többi demokrata kirekeszti egy véletlenül nem hazug beszólásért.
“az ideírókat meg fasiszta társaságnak”
Óh, micsoda dicséret.
Mi marad ha nem tud megfélemlíteni : HARC
Mi marad ha nincsen féltenivalód : HARC
Mi következik két erős kapcsolatából…
SerialSlut-nak:
ahhoz, hogy egy állítással érdemben vitatkozni tudjunk, ismernünk kell az állítást, különben semmivel sem vagyunk jobbak a feministáknál/liberálisoknál/kis zöld emberkéknél. Nem hiszem, hogy a jelenlévők közül ezt bárki érdemben vitatná, bármennyire is az agyára mész némelyiknek. :)
Az indulatok ott kezdődnek, ahol az érvek elfogynak.
“nem nagy kunszt, ahogy egyedül sétáló nőket ütni az utca közepén sem az”
Ezt szokták csinálni a majmok, tudod, akiket imádnak a feministák.
Értem én, hogy sivalkodik a fejedben a Hörcsögöd, SerialSlut, nehéz dolog lehet neki elfogadni a helyzetet. Pedig vesztettél. LE-GYŐZ-TE-LEK!
Vesztettél 4-dimenziós sakkban: Trump apánk büszke lenne rám! Megvertelek a saját hülye játékodban is – mert megfigyelésem alapján neked ez csak 50% feminizmus, 50%-ban viszont egyfajta idióta játszmázás és egotrip. Ebben is le lettél nyomva, mint a bélyeg.
Mi férfiak erősebbek is meg okosabbak is vagyunk, mint ti nők. Ezért is szerettek minket – és ezért nem szégyen önként alávetni magatokat a Teremtés Koronáinak. Egy nő, legalábbis a Fal előtt, megengedheti magának, hogy hülyeségekben higgyen és hogy fejben egy alternatív univerzumban létezzen, mert ha jó nő, akkor így is-úgy is megdugják. Mi férfiak nem engedhetjük meg magunknak ugyanezt a luxust – a mi vérünkben és DNS-ünkben több ezer év vadászatának és háborújának a tapasztalata súgja ezt.
A vadászat vagy a háború sikeréhez pedig az kell, hogy képesnek kell legyünk az ellenség vagy a zsákmány szemszögéből nézni a dolgokat. A bushman vadászok a Kalahári sivatagban szinte olvassák a vadállatok gondolatait. Napóleon (ha jól emlékszem) azt írja, hogy ha az ellenség két dolog közül választhat, akkor készülj fel rá, hogy egy harmadikat fog választani. Bele kell másszunk az ellenség fejébe, és úgy fogjuk tudni legyőzni. Mi erre születtünk.
Kihasználtam az irántunk érzett előítéleteidet. Kihasználtam azt, hogy nőként és feministaként “hate speech”-re és “outrage reading”-re számítottál. Nőelnyomó, primitív elmebetegekre. Kihasználtam a félelmeidet – hiszen mitől félne jobban egy prosti, mint egy taszító és beszámíthatatlan, agresszív “vendégtől”, és mitől félne jobban egy nő, mint egy ismeretlen, taszító, és agresszív szándékú férfitól? Belemásztam a fejedbe.
Pedig még a saját tudatalattid is jelzett, csengetett hogy valami nem kerek. Hiszen az Index fórum feminista topic-jában is írtad, hogy (nem szó szerint idézem) “az IRL-leírásoknál valahogy nem stimmel az idő, hiszen ugyanarról egyszer mintha régen, máskor meg mintha tegnap történt dologról mesélne a csávó”, de te annyira HINNI akartál már, hogy még a saját tudatalattid egyértelmű jelzéseit is félresöpörted!
VESZ-TET-TÉL!
Persze én sem vagyok tökéletes, de hát mi férfiak menet közben, gyakorlatban tanulunk, és módosítunk ennek megfelelően, hogy elérjük a céljainkat. Trial and error. Tanulság 1: amit már fentebb levontam, most nem ismétlem meg. Tanulság 2: amit már többen is jeleztek itt a kollégák közül, ez úton is köszönet nekik érte, (és ami az 1-es tanulságból is következik) hogy az agresszív kommunikáció hiteltelenít, nagyon sokat levon a korábbi normális kommunikáció értékéből, sőt akár le is nullázhatja azt. (Vagyis ha nagyon muszáj őrjöngeni, azt másik nick-néven tegye az ember :) )
Szóval sivalkodik a Hörcsögöd, hiszen kiderült, hogy nőként sem erővel, sem ésszel nem tudsz fölém kerekedni. A nők pszichológiájának, lelkivilágának, gondolkodásának Red Pill-es ismerete pedig azt mondja, hogy ilyen esetben a revans egyetlen eszköze a szex maradt, mely megadná a nőnek a végső győzelem illúzióját – csakhogy engem a női ártatlanság és tapasztalatlanság indít be, tehát részedről teljes a vereség.
Neked ez most Sztálingrád kicsiben, kiscsibém.
Over and out.
Valld be, hogy beszartál, Hunn. :)
Beszartál? Hogy írhat így egy nő, mág akkor is, ha kurva.
Vesztettél, SerialSlut!
Belemásztam a fejedbe.
Ott vagyok, és amint látom, ott is maradok még egy jó darabig…
LOL
Simogasd a pöcködet és közben gondolj rám!
Boldog karácsonyt!
Tudod, szívem, ha valaki másodjára is kitáncol egy találkozóból, azt nem győztesnek szokták nevezni, sokkal inkább egy gyáva kukacnak, és ezt te is jól tudod, azért magyarázod itt a bizonyítványodat. :)
Dzsugasviligrádnál megpusztult 2500 millió szovjet katona, szóval nem olyan fényes az.
“2500 millió szovjet katona”
2,5 milliard?
Bla, bla, bla, mondja a Hörcsög.
Ilyen gyorsan végeztél is, SerialSlut? Akkor amikor legközelebb rám gondolva újra ingered támad kommentelgetni, nyúlj helyette újra a lábad közé, és büntesd tovább azt a pöcköt!
Megetettelek, és te beszoptad, hook-line-and-sinker. És most vergődsz a horgon, és nem tudsz szabadulni, kis halacskám, mert nem akarsz. Mert jobb a horgon vergődni mint rájönni, hogy hülye vagy. A legtöbb ember ilyen esetben önként marad a horgon. Ott vagyok a fejedben, de csak a tiédben, a párhuzamos, feminista valóságban, ahol én bántom és elnyomom a szegény nőket.
Míg a valóságban, a való életben, én gyúrok, már dolgozok, csinálom a szubsztitúciós kezelést, és nőkkel ismerkedek. Akiknek tetszik, hogy szép a szemem, és hogy perzsel a nézésem amikor szenvedélyesen rájuk nézek, mert gyönyörűnek látják benne magukat…
És talán neked is inkább először rendbe kéne rakni a saját életedet, mielőtt nekiállsz igazságot osztani odakint a való életben, SerialSlut bazmeg. Ki tudja? Ha sikerül túllépni a múltadon, és változtatnod a férfiakhoz való viszonyodon és hozzáállásodon, akkor még megismerheted a férfiak jobbik oldalát is, mind az online mind a való életben. Mondjuk azt, hogy milyen az, amikor pl. szeretnek, te hülye liba.
Puszcsykah!
Bocsi, elírtam, 3000 millió.
ha 1940-ben Föld saccolt össz.lakossága 2,4, akkor hogy pusztult el 3000 millió csak az egyik oldalon?
Mer ezek annyian voltak, mint az oroszok.
Én nem állítok semmit de valahol már hallottam olyat ,hogy valakik többen haltak meg mint amennyien voltak.
5 percig röhögtem ….:)
Még egy ilyen szöveg és max letöltendő helyett kapsz kétszer annyit.
https://www.youtube.com/watch?v=wXydImOEIC4
https://www.youtube.com/watch?v=B66LBFVzsIc
Hazudsz, Alter. Egyrészt de, pontosan azzal kezdtem ott is, hogy én hívtam ki, és én ragaszkodom a találkozóhoz, és egyáltalán nem picsogtam, hogy mert engem fenyeget (kisebbik baj), az egész eleve onnan indult, hogy mert másokat üt, félemlít meg helyettem. Az a bizonyos proxy-téma. Talán keresd elő az emlékeidből, hogy bizony ez innen indult még jó pár hónapja, amikor elmesélte azt a történetet, amit most már szimpla trollkodásnak nevez, hogy egy kurvát megfélemlített, mert miattam. Akkor mondtam, hogy most már nagyon szeretnék vele találkozni. És ezt tartom továbbra is. Azt ő haluzta be, hogy én meg akarom veretni már akkor is, erre most meg rásegített Aurelius kolléga, akik ezt nüanszolták össze, sőt a fórumon már az is ment, hogy én talán meg is akarom öletni.
Amit én terveztem, az egy senki számára nem ártó dolog, de mivel ő már említette korábban, hogy időnként késsel szokott járni, ezért kitaláltam magamnak, hogy ha így történne, akkor én meg majd jól elfutok, mert azt tudok, és ehhez kerestem megfelelő helyszínt, ahol adott esetben én lehetek előnyben. Ugyanannyira nem bízom benne, amennyire ő nem bízik bennem.
Szóval ha már szerinted én vagyok a geci, akkor legalább ragaszkodj ahhoz, amit valóban írtam, mert ez így nettó hazugság. Amúgy, ha körülnézel a neten, nem csak tőlem és nem csak ott van szó Hunnról.
És azért is gusztustalan ez tőled, mert ők nem, de te látod a privát üzenetváltásokat, és ott van feketén-fehéren, hogy leírta, hogy “inni fogok a véredből” (ezt ezek szerint nem tartottad mélypontnak). Úgyhogy ennyit arról, hogy én micsoda bűnöket követek el az ártatlan kiskedvenced ellen.
Az meg még mindig nem esett le neked, és már nem is fog soha, hogy a saját szégyened, hogy hagyod itt őrjöngeni és vállalhatatlan dolgokat írni, ami nem velem kezdődött, hiába kensz most rám mindent nagyon elegánsan, ahogy mindig is szoktad.
Szia SerialSlut
Le merném fogadni egy jelentősebb összegbe, hogy sosem fogod tudni sem megfejteni, sem kinyomozni, hogy melyik nick-név alatt is posztolgatok és boldogítalak titeket odaát az Index fórum Feminista topic-jában! Ne is erőlködj ezen, nincsen neked annyi eszed, babám!
KEK KEK KEK
Amúgy meg aztakurvaélet, tegnap előtt pont be akartalak szopatni egy olyan sztorival, hogy e-mail cím és fénykép alapján megtaláltalak (szőke csaj vagy) a rosszlányokon, már megvan a címed és voltam nálatok, talán emlékszel a kiabálásra a lépcsőházban, egy öreg néni kiabált rám, mert a farkamat vertem késsel a kezemben a folyosón az ajtód előtt (ne kérdezd miért, ez ilyen drogos MRA-dolog) , a kutyád nagyon ugatott, Csüdinek vagy Csütinek hívják? legalábbis ezt a nevet szólította a csaj az ajtó mögött, amikor rászólt a kutyára. Hallod, ezen vigyorogtam mint a tejbetök egész nap, hogy tuti beszopod majd ezt is, mint minden mást. De aztán ellene döntöttem. Pedig mekkora trollkodás lett volna. Erre látom, hogy pont ilyen baromságokon agyalsz a Feminista topicban. Tudod amúgy mekkora érzés ott első számú közellenségnek lenni? Feels good, man…
KEK KEK KEK
Na , de elég a hülyülésből. Utolsó üzenetem hozzád ebben a kurva életben az, amit már fentebb is írtam (hacsak tényleg ki nem találod, hogy melyik nick vagyok az index feminista topicban), vagyis ez:
Talán neked is inkább először rendbe kéne rakni a saját életedet, mielőtt nekiállsz igazságot osztani odakint a való életben, SerialSlut bazmeg. Ki tudja? Ha sikerül túllépni a múltadon, és változtatnod a férfiakhoz való viszonyodon és hozzáállásodon, akkor még megismerheted a férfiak jobbik oldalát is, mind az online mind a való életben. Mondjuk azt, hogy milyen az, amikor pl. szeretnek, te hülye liba.
És komolyan mondom: mielőtt legközelebb rám gondolva posztolnál, inkább simogasd a pöcködet. Aztán ha még mindig ingert érzel a posztolásra, simogasd újra. És ezt csináld addig, amíg ki nem vertél engem a fejedből.
Boldog karácsonyt!
Most melyik bohócbrigádé a zsindex?
Igen, azon is agyaltam, hogy jövőbe látás létezik-e. :) Az a beszélgetés nem rólad szólt, hanem hogy ha én nem feltételezgethetek, akkor más se tegye, de az egód elvakított már megint. :)
És a francokat vagy te ott, blöffkirály! Be akarják itt szopni, mert az jobban esik nekik, hogy te folyton csak trollkodsz, és voltaképpen egy derék, becsületes, jóindulatú emberke vagy – hát megérdemlitek egymást. Marhára kíváncsi leszek, meddig bírod tartani ezt az új, szelíd karakteredet, Hunn 2.0-t. :) De most már ráfoghatod az “elmúlt 8 évre”, mindig adhatod a mesét, hogy voltaképpen csak engem triggerelsz, és ezen már tényleg jókat fogok röhögni.
De mivel karácsony van, hát legyőztél. Boldog karácsonyt!
Tudod SerialSlut, a leggázabb benned az, hogy esetedben még csak nem is arról van szó, hogy tartasz tőle, hogy esetleg olyan lehetek, mint amilyennek elképzeltél. Te konkrétan AZT AKARNÁD, hogy tényleg olyan legyek.
Te nem amiatt aggódsz, hogy esetleg még veszélyes is lehetnék a társadalom női részére nézve, hanem te kifejezetten annak szurkolsz, azt szeretnéd, hogy tényleg AZ LEGYEK.
És ha ott egyensúlyoznék a normalitás és az őrület vékony határán, akkor – ha éppen senki nem figyel oda – löknél rajtam egyet a rossz irányba, majd gyorsan a hátad mögé kapnád a kezeidet és az égre felnézve fütyürésznél. Majd rám mutatnál kiabálva, hogy:-“Nézzétek már, mit csinál az állatja! Tegyük tönkre végleg, nehogy kimászhasson a gödörből!” Ez vagy te.
Egyetlen mentséged, ha tényleg prosti vagy, hogy tapasztalataim szerint 98%-otok valamilyen szinten traumatizált nő, torzult lélekkel és értékítélettel. Ezért ami kialakult itt köztünk, az 50%-ban az én hibám és az én felelősségem is, mert ezt a tényt sajnos nem vettem számításba. De végülis te jöttél ide, nem én hívtalak, aztán te jöttél vissza újra és újra, mint a viccbeli vadász a medvéhez.
Persze az is igaz, hogy ti prostik a férfiak szexuális nyomorán, intimitás utáni vágyán és az atomizált, elidegenedett világ okozta magányán, és teljesen normális szexuális késztetésein élősködtök, melyet a mai férfiak feminista kondicionáláson alapuló nevelése és a Game tudásuk hiánya tesz lehetővé. Nem csoda hát, hogy minden prosti nagy feminista, ennek oka, hogy a feminizmusnak köszönhetitek az adómentes, magas bevételeiteket, melyhez tulajdonképpen munka nélkül juttok hozzá.
Örömmel hallom, hogy végre beismered a vereséget. Boldog karácsonyt kívánok, és remélem, hogy jó irányba fogod tudni rendezni a férfiakhoz való hozzáállásodat és viszonyodat az elkövetkező új évben, melyhez előre is boldog újévet kívánok neked!
Volt már olyan pillanat az életedben, amikor nem kented másra a saját tetteidet, szavaidat? Ott tartunk, hogy te dumálsz ilyeneket. Te akarsz gyilkolni, másokat bántani, aztán másnap már jön a magyarázat, hogy nem is úgy volt az, “csak trollkodtam”. Aki látott már ilyen elszállt, őrjöngő állapotodban, az pontosan tudja, hogy ezeket te akkor halálosan komolyan gondolod.
Nekem kéne a vállamon cipelnem azt a terhet, hogy te érinthetetlen vagy, mert bármikor bekattanhatsz és tömegmészárlást követhetsz el? Én legalább tenni akartam valamit ellene, épp azért, mert még büszkén is vállalod, mi jár a fejedben – fél napig legalábbis. Előadhatod itt a pálfordulást, Alter is tehet úgy, mint aki beszopta, de tudjuk, hogy ez nem tart sokáig. Agyon kéne sajnálni téged? Ha agresszív embereket sajnálnánk, szükség sem lenne börtönökre, mert mind csak rína egy sort, mint te, és minden meg van bocsátva. Az más kérdés, hogy nagyon remélem, hogy nem vagy több egy szájhősnél, aki csak meséket gyárt, de ebben sem én, sem itt senki más nem lehet biztos.
Hányszor ígérted már itt, hogy innentől más lesz, hogy odafigyelsz magadra, hogy nem viselkedsz úgy, mint egy pszichopata – a múltban ki rugdosott vissza? Mindig valaki más a hibás, ugye? Hogy én személy szerint egyébként sajnállak azért, hogy ilyen sorsod van, az még nem jelenti, hogy bármit megengedhetsz magadnak. Alternél igen, nálam nem.
Pontosan ez a különbség köztünk. Én nem gyártok kifogásokat, nem sajnáltatom magam a sebeimre hivatkozva, nem futok el, nem adom elő, hogy minden, amit mondtam, csak egy furfangos terv része volt. Ez nem más férfiakról szól, nem a világ bajairól, ne terelj – ez rólad szól, és mindazokról a bűnökről, amit saját bevallásod (később tagadásod) szerint elkövetsz nők és prostik ellen. Te leírtad, hogy olyan világot akarsz, amiben a nők, különösen a kurvák szenvednek, és akkor majd elégedetten hátradőlsz a karosszékedben, ha megéred. Aztán meg sajnáltatod itt magad? Rajtad senki sem segít? Ki cseszeget, ha nem pszichóban nyomod? Buksisimit vársz minden szégyenletes kirohanásodért? Én is kezdjem el sajnáltatni magam, csináljunk belőle nyomorlicitet? Ez is a gigantikus terved része? Mit gondolsz, messze eljutsz ezzel, hogy amikor számonkérnek, bőgsz egy sort, és mindenki körbesajnál? Működött ez valaha, úgy igazán?
Ajándékozd meg magad karácsonyra, növessz végre gerincet!
SerialSlut, tudom, hogy belemásztam a fejedbe, és még egy jó darabig ott is maradok még, ahogy azt látom! KEK KEK KEK
De nem most mondom neked már százszorra is, kisanyám, hogy amikor rám gondolsz, akkor ne a klaviatúrához nyúlj, hanem magadhoz? Állítólag a nők többszörös orgazmusra is képesek, a billentyűzet helyett inkább verjed a pöcködet!
Észben, emberségben, sőt, többet mondok: jóindulatban és jóakaratban is 10/10-szer kenterbe verlek bármikor, bekötött szemmel és hátrakötött kézzel.
Szinte már én érzem kényelmetlenül magamat, hogy egy feminista prostit ennyire triggerelek, pedig te tényleg megtettél mindent amit csak lehetett, amire csak lehetőséged volt, hogy megváltoztassam a véleményemet, belássam a tévedéseimet, és a gyűlölet helyett megkedveljem a nőket – különösen a feministákat- úgy általában, a prostikat meg úgy konkrétan, ugye? De azért… feels good, man. Feels good…
Nem másztál bele senki fejébe, max a saját seggedbe. Térj már magadhoz…
SerialSlut, nem véletlenül van a keresztény vallásban külön misztériuma a megbocsájtásnak. Néha csodákra képes két ember között. Próbáld meg néha te is gyakorolni. Boldog, békés, nyugodt Karácsonyt neked is!
Igyekszem. :)
Köszönöm, neked is!
Nem másztál bele senki fejébe, max a saját seggedbe. Térj már magadhoz…
Szóval – a jelek szerint – már hozzád is megérkeztem volna, és ott lennék a te fejedben is, Deadpool? Az gáz... mivel te férfi vagy. Emiatt neked mégsem mondhatom azt, hogy amikor eszedbe jutok és késztetést éreznél hogy rólam vagy nekem kommentelj, akkor inkább te is nyúlj magadhoz miközben rám gondolsz…. mert nem szeretném, hogyha ez tényleg megtörténne.
KEK
“Szóval – a jelek szerint – már hozzád is megérkeztem volna, és ott lennék a te fejedben is, Deadpool?”
https://www.youtube.com/watch?v=uSvJaYxRoB4
…
SerialSlut bazmeg, nekem most esett le, hogy te tényleg nem vagy normális. Te veszélyes vagy SAJÁT MAGADRA, de nagyon! Neked agyadra ment a feminista “You Go Grrrrl!”-propaganda, meg a hülye női főszereplős akciófilmek, melyekben a vagány főszereplő kiscsajok simán lekaratézzák a túlerőben lévő rosszfiúkat. Jézusom!
Neked életed szerencséje, hogy nem az az ember vagyok, akinek annyira szeretnéd, hogy legyek. Hogy nem abban a lelkiállapotban vagyok, amiben szeretnéd, hogy legyek. Ha az lennék és abban a lelkiállapotban, és bele tudnád azt az embert “szégyeníteni” egy találkozóba…
Keménykedés, nőkkel, gyerekekkel és öregekkel? Igen, velük szemben roppantul bátor és kemény vagyok LOL de félre a tréfát. Én voltam katona pár évig, és nem soros, hanem hivatásos. A katona szakmája a háború. Tudod mit mondott nekünk anno a kiképzésünk legelső napján a tisztünk? Azt kérdezte tőlünk: -“Tisztában vannak Önök azzal, uraim, hogy mi a mi szakmánk lényege? A mi munkánk a gyilkolás. A haza fegyveres védelme.”
Ez persze nem tegnap volt, és én sem lettem fiatalabb, úgyhogy a fegyveres erők bármelyik edzett, napi tréningezésben lévő tagja úgy nyomna le engem, mint a bélyeget, legyen szó akár rendőrről, akár katonáról. De egy átlagos civil NEM. Egy átlagos civil férfi sem, nemhogy egy nő.
NEM fenyegetésből írom ezt, hiszen valójában eszem ágában sem volt soha találkozni veled. Ez, mármint a személyes találkozás, mint tényleges lehetőség, soha meg sem fordult a fejemben. Nem az a szerencséd, hogy nem találkozunk, hanem az a nagy szerencséd, hogy nem találkozol velem úgy, hogy az az ember lennék akinek te szeretnéd, hogy legyek, és belőle kiprovokáld amit szeretnéd, hogy tegyek.
Videóra veszel mindent és elszaladsz, mi? Parkour, bazmeg, te jó ég… Katonai közelharcról mi a véleményed, anya? Aminek pl. az angol S.A.S. katonái szerint is az a lényege, hogy “speed, agression, surprise”. Vagyis a meglepetés erejét kihasználva, minél gyorsabban és minél agresszivabban/erőszakosabban megölni az ellenfelet úgy, hogy esélye se legyen védekezni? Mert nem az a lényege, hogy felpakolunk egy-az-egyben és győzzön a jobbik, hanem semlegesíteni az ellenséget úgy, hogy biztosan győzzünk és ne adjunk neki esélyt se a védekezésre? Ha én találkozni akarnék veled azért, hogy megöljelek, akkor utána lenne egy videofilm arról ahogy meghalsz.
Ismétlem, mindezt NEM fenyegetésként írom. Azért írom, mert a feminista kondicionálás és a Game-tudás hiánya bizony egyre több és több olyan férfit fog kinevelni, akikben a szexuális nyomor nagyon komoly lelki torzulásokat és iszonyatos agressziót fog szülni.
Sőt, ahogy nagyon sok az Incel, a nem önkéntes cölibátusban élő férfi Nyugaton, ugyanúgy szerintem egyre több ilyen srác van bizony Magyarországon is. Csak ez a téma nincs benne a mainstream-ben, mert ott minden a feminizmusról és a nőközpontú világrendről szól.
És ezek a srácok nem beszélnek róla, mert szégyellik, de belül forr a lelkükben a harag. Előbb-utóbb sajnos el fog jönni a magyar Elliot Rodgers, és neked bizony életed szerencséje, hogy NEM én leszek az!
Neked ez valami jópofa női játéknak tűnik, hogy azt képzeled, élőben is provokálhatsz és megalázhatsz majd olyan férfiakat, akik ilyen problémákkal küszködnek? Ennyire nincs benned életösztön?
Tudod, ha nem lenne a baszás öröme, akkor sportból vadásznánk rátok, és a nők már a kihalóban lévő, veszélyeztetett állatfajok közé tartoznának…
Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Ne adja Isten, hogy belefuss abba az emberbe, akinek engem elképzeltél, amilyen szerettél volna, hogy legyek. A férfiak erősebben nálad, vadászok és harcosok.
“Előbb-utóbb sajnos el fog jönni a magyar Elliot Rodgers, és neked bizony életed szerencséje, hogy NEM én leszek az!”
Szerencsére kis hazánkra annyira nem jellemző a fegyveres ámokfutás. Mellesleg Rodgers alapból kattant volt egészen kis kora óta. Sok fiatal srácnak van nehéz gyerekkora, él át rossz dolgokat, mégsem nyír ki hat embert, csak mert elgurult a gyógyszer. Nem azért zakkant meg mert nem kellett a csajoknak, hanem eleve zakkant volt és ezért nem kellett senkinek. Aki meg a filmiparban mozgó lóvés szülők gyerekeként nem tudott összeszedni egyetlen pénzéhes ribancot egy numerára sem – miközben lottóra több száz dollárt el tudott szórni – azt ha ne tekintsük már szerencsétlen áldozatnak, sőt mártírnak, mert nem az.
“Tudod, ha nem lenne a baszás öröme, akkor sportból vadásznánk rátok, és a nők már a kihalóban lévő, veszélyeztetett állatfajok közé tartoznának…”
Beszélj a magad nevében.
…
Nem is olyan rossz ötlet ez, zombigyilkos. Sőt, tudod mit? Ezt is fogom csinálni!
A 2017-ből hátralévő időben, vagyis a jövő héten már csak annyi lesz az aktivitásom, hogy törlöm az általam is gázosnak ítélt kommentjeimet, de csak ennyi. Nem kommentelgetek, és nem olvasom se a cikkeket se mások kommentjeit.
Azt hiszem, tényleg ideje lesz kicsit kiszellőztetni a fejemet, és átgondolni a dolgokat, ha már ennyien jelzitek, hogy a józan ész határait feszegetem.
Köszönöm mindenkinek, aki irántam jó szándékot és törődést mutatott!
Boldog karácsonyt uraim, és viszlát jövőre, ugyanitt!
“Tudod, ha nem lenne a baszás öröme, akkor sportból vadásznánk rátok, és a nők már a kihalóban lévő, veszélyeztetett állatfajok közé tartoznának…”
Jelenleg is csak trollkodsz, igaz? :)
Jelenleg is csak trollkodsz, igaz? :)
Megmondtam, SerialSlut, hogy ha eszedbe jutok, akkor simogasd a csiklódat kommentelgetés helyett. Megtetted? Kötve hiszem. Úgyhogy nyúlj már be a lábaid közé, és simogasd a pöcködet miközben rám gondolsz. (Jóképű vagyok, ha vizuális típus vagy.) Dugd az egyik ujjadat a popsidba közben, ha úgy jobban bejön a maszti. Bármi ami segít és lefoglalja mindkét kezedet, csak ne érj a klaviatúrához és ne kommenteljél több hülyeséget, könyörgöm.
Amúgy pedig, válasz a feltett kérdésedre: NANÁ, hogy igen, vazzeg! Örülök, hogy újra triggerelni tudtalak! Feels good, man… KEK KEK KEK
Egyébként amint azt fentebb leírtam, én idén itt már befejezem a posztolgatást. Találkozunk az Index fórum feminista topic-jában, feltéve ha felismersz ott is. Bár nem fogsz kiszúrni, nincsen neked annyi eszed…
KEK
Hunn over and out, for the time being.
Bocs Hunn, mert az, hogy tényleg túlléptél határokat, azt elég sokan jelezték, szimpátiától függetlenül, de a mostani “felsőbbrendű” “magyarázatod” lenullázza a hitelességedet, amit őszintén sajnálok.
Számomra azért szánalmas, mert az, hogy az ember hibázik, vagy túlmegy bizonyos határokon (néha a nyomaték kedvéért túloz/vagy túllő a célon zsigerből ,mert olyan személyiség), attól csak emberibbé válik, de az, ahogy te most ezt előadtad, az gyakorlatilag semmi más, mint egy profi/okos szenvedélybeteg (alkoholista/drogos) magyarázata és egyben felmentése és hülyének néz mindenkit és meg van győződve, hogy senki nem látja a király meztelenségét.
Ja, ettől nem lettél sem jobb, sem rosszabb, mert a tartalmat mindig többre értékelem annál, mint hogy ki mondja, sőt, voltak “csörtéink ” is és ez sem befolyásol abban, hogy ha jót írsz akkor jelezzem az egyetértésemet, még akkor is, ha x hozzászólással korábban (néha, és most én is túlzok:) szó szerint ki szerettél volna belezni:) szóval ha jókat írsz, attól azok még igazak és ülnek, ha időnként elveszted a fejed, az is (meg)érthető, de ez a sunyi önfelmentés, (bár meg kell hogy mondjam, profin előadtad:) számomra (is) túl sok. Sajnálom.
Ezt én se szopom be. Nincs neki mesteri terve, szimplán elszáll az agya, de korábban nem is mentegette magát azzal, hogy ez csak egy ügyes trükk volt, hanem legalább bevallotta, hogy bekattant és másnap, visszaolvasva magát rájött, hogy nem volt jó ötlet. Az első körben még így történt, most ragaszkodik ahhoz, hogy ő csak trollkodik, ami nyilvánvalóan hazugság, de ha sokáig mondogatja, az egyszerűbbek majd úgyis tényként fogadják el.
Te nagyon bonyolult vagy?
Akár bekattan, akár nem, neked bőven van részed benne, hogy a kis párharcotok minél zajosabb legyen. Már a megjelenésed másnapján sikerült kivívnod az ellenszenvemet a manipulatív provokációiddal. Amennyire neki az a célja, hogy verbálisan levezesse rajtad az agresszióját és megfélemlítsen, pont annyira neked célod az, hogy kiprovokáld az ő agresszióját. Ha nem valami szaros agent provocateur vagy, akkor talán pszichopata. Szerintem ti ketten képesek lennétek elegendő alapanyagot szolgáltatni még Eric Berne-nek is egy újabb könyvhöz a hülye emberi játszmákról. Egyikőtöknek sem válik dicsőségére.
Úgy tűnik, némiképp te állsz nyerésre a játszmázás tekintetében, sikeresen telepicsogtad az Index femtopikját is, hogy téged bántalmazni akarnak. Persze arról nagyvonalúan megfeledkezel majd a jövőben is, hogy azt a bizonyos találkozót saját magad provokálod és szorgalmazod még most is. Szóval bár játszmázásban ügyesebbnek bizonyulsz, viszont emberileg Hunnak máris sikerült messze föléd nőnie, amikor adott neked egy csakis a te érdekeidet szolgáló jó tanácsot és arra figyelmeztetett, hogy a hülye kis provokációid eredménye nehogy egyszer az legyen, hogy valami vérbeli vadbarom rádrántja a bicskát. Tényleg félő, hogy valami ilyesmi áll a “sorskönyvedben”. De az nem egy ilyen 120+ IQ-val megvert papírsárkány lesz, mint Hunn.
Ha komolyan aggódnék, hogy bármelyikőtök komoly veszélyt jelent a másikra vagy az olvasóközösségre, akkor most lenne itt az ideje, hogy kihajítsalak innen titeket. De nem. Viszont szólok, hogy ez a hercehurca az egyik legcsúnyább mélypontja a valaha ezen a helyen lezajlott párbeszédeknek. Illene abbahagyni. Habár ötévnyi szívós munkával sem tudnád azzá a szennylappá zülleszteni ezt a helyet, aminek láttatni szeretnéd, de azért mégis…
Serial,
csatlakozom Alter véleményéhez, bár egy kicsit a szív, a lélek irányából. Szóval baromira ne legyél büszke magadra, azért meg egy sérült, lekötözött vadállatba képes vagy belerúgni…
Hunn egy intelligens ember és igen, magam is úgy látom, h nagyon fontos lenne felkeresnie egy valamilyen lelki gyógyítót (Hunn: ez nem lesajnálás, hanem diagnózis a te érdekedben – de ezt persze először neked kell belátnod, másképp nem működik az egész). De Serial, ez téged nem ment fel semmi alól! Tudod, ha nem ástad volna az Erős Nő, Nagy Farokkal önképed alá, nagyon-nagyon mélyre a nőiességedet, akkor nem tetted volna ezt meg vele. Akármit is mondott, írt. Ugyanis nőként a finomság, a befogadás, ápolás (nővérke), gyengédség, simogatás azok a jellemzők, amelyek nővé tesznek egy nőt. Ez érzelmi intelligencia. Jószívűség. Együttérzés. Hallottál ezekről már?
Amit te csinálsz, csináltál az egy sérült emberrel való játszadozás. Gratulálok, igazán nagy teljesítmény, büszke lehetsz rá… Talán érdemes lenne körülnézned a saját házad tájékán, h milyen traumádat akarod ő rajta megtorolni? Benned hol vannak a beakadások…?
pontosan
Három helyen lehetnek.
…
“sikeresen telepicsogtad az Index femtopikját is, hogy téged bántalmazni akarnak. Persze arról nagyvonalúan megfeledkezel majd a jövőben is, hogy azt a bizonyos találkozót saját magad provokálod és szorgalmazod még most is.”
Ha ez igaz, akkor megérdemlik egymást.
“viszont emberileg Hunnak máris sikerült messze föléd nőnie, amikor adott neked egy csakis a te érdekeidet szolgáló jó tanácsot és arra figyelmeztetett, hogy a hülye kis provokációid eredménye nehogy egyszer az legyen, hogy valami vérbeli vadbarom rádrántja a bicskát.”
Azért mert dühében leír egy helytálló dolgot, még nem egyenlíti ki a mérleget. Itt van pl.: egy egészen emberalatti felelősség áthárítás, hogy zsarolhasson:
“Kedves SerialSlut, ha én most, így a beszólogatásaid után lemennék az utcára, és – mivel rajtad nem tudom leverni, ezért helyette- az első szembejövő picsának ököllel törném szilánkosra az arcát, akkor te ugyebár mosnád kezeidet?”
És még ezt is megfejeli. Ő ezt letagadja. Ez csak egy poén. Egy trollkodás. Arról meg nem tehet ha nem érted a viccet…
Deadpool komám, a kommentem amit idéztél, na konkrétan AZ volt az egyik olyan kommentem a kettő közül, amiről nemcsak hogy sejtettem, de BIZTOSRA TUDTAM, hogy triggerelni fogja SerialSlut-ot, és ez kurvára BE IS JÖTT. Belemásztam vele a fejébe, kegyetlenül. Nem véletlenül írtam utána egy másik kommentemben, hogy nem ám kell hívni a 112-t, mert tudtam, hogy ez olyan szinten ütős trollkodás lesz. Gecire bejött és nagyon működött, még te is megetted ezek szerint. Feels good, man. Top KEK Nekem a 4chan-on lenne a helyem, ha azokkal az autistákkal szövetkezve nekilátnék, hamar átvennénk a hatalmat a világ felett.
“Kedves SerialSlut, ha én most, így a beszólogatásaid után lemennék az utcára, és – mivel rajtad nem tudom leverni, ezért helyette- az első szembejövő picsának ököllel törném szilánkosra az arcát, akkor te ugyebár mosnád kezeidet?”
Hunn maradjunk annyiban, hogy ez a hozzászólásod mindentéren sok volt. Itt a moderátoroknak keményen kellett volna végezniük a munkájukat. Mondom ezt én, akinél a valódi szólásszabadságnak nincsen nagyobb híve.
És ez a magyarázkodásod meg tényleg szánalmas. Tényleg sokkal férfiasabb lett volna, hogy bevallod az igazat. Hogy 2 csíkkal több volt és/vagy tényleg sikerült SS-nek elérnie a célját. ui: azért te is sokszor provokálod őt is személyében.
Dan bátyám, köszönöm szavaidat. Sajnos nincs segítség, sem nekem, sem senki másnak. Férfiak vagyunk, senkit nem érdekel, hogy mi lesz velünk. Nem csak velem, egyikünkkel sem. Vagy magam megoldom a problémáimat, vagy így jártam és megyek a levesbe, és senki sem fog sírni utánam. Ilyen az élet.
Nagyon érdekes és tanulságos emlékem egyébként, ami arról jutott eszembe, amit írtál. Amikor anno katonaként hosszú, a laktanyában eltöltött idő után végre eltávra mentünk, iszonyatos mértékű elfojtott agresszió volt bennünk. Gyakorlatilag “agresszív kismalacként” róttuk az utcákat és a tereket, a szórakozóhelyeket, és csak az ürügyet vártuk, sőt néha aktívan kerestük, hogy ez végre kirobbanhasson belőlünk. Egy rossz szót, egy rossz nézést, bármit… De elég volt egy váratlan, kedves női szó, egy gyengéd női kéz simogatása, vagy akár csak egy nőtől egyetlen puszi, és szinte fizikailag éreztük, ahogy kimosódik belőlünk a feszkó, ahogy felenged a vérünkben a nyomás, és átveszi a lelkünkben az agresszió helyét a béke…
hunbagira, amit te is idézel, az az egyik legtudatosabban trollkodó kommentem volt. Pontosan tudtam, hogy mit fog kiváltani, hogy triggerelni fogja SerialSlut-ot. És nem csak őt, mert az tényleg annyira ütős és meggyőző volt. Top KEK Shitlord level 100.
Ahogy a feminizmus csinálja, én is legalapvetőbb emberi érzéssel operáltam, az egyik a félelem, a másik a bizonytalanság. (A feminizmus is hasonló női félelmekre épít, mint amire építettem ebben a konkrét esetben én is.)
Az egyik a nő félelme az ismeretlen, és lehet, hogy rossz szándékú, agresszív férfitől. A bizonytalansági tényező pedig az volt, hogy ezt most vajon komolyan gondolja, vagy sem? Hogy: “Reméljük, hogy ezt nem gondolja komolyan… de mi van, ha mégis? Mi van, ha mégis?”
A töltelék-kommenjeim között valóban vannak olyanok, melyeket az elvonás okozta depresszióm fűtött, és nem valamiféle mesterterv része. De a két sztori, ami SerialSlut-ot triggerelte, és a feministákkal szembeni agresszív kommunikációm tesztelése az teljesen valódi volt, ezt – ha nem is büszkén, de – teljes felelősséggel vállalom.
tudod xcsakx, kizártnak tartom, hogy azzal, hogy nem megyek be a városba egy késsel felfegyverkezve pusztán azért, hogy szíven szúrjak egy vadidegen, feminista picsát amiatt, hogy csúnyát mondott rám az interneten – megfejelve azzal, hogy ha nem teszem meg, akkor nyuszi vagyok – mindezt előre megfontolt szándékkal, az interneten nyilvánosan bejelentve (nehogy már a rendőrnyomozóknak öt percnél tovább tartson felgöngyölíteni az ügyet) – szóval ezzel még nem írtam ki magamat örökre a civilizált társadalomból, és nem vesztettem el visszavonhatatlanul felnőtt emberként a hitelességemet is. Ha mégis, akkor viszont meg kell tanulnom ezzel a teherrel leélni a hátralevő életemet, még akkor is, ha nehéz lesz….
Amit írtam, valóban túllépett határokat. A Red Pill előtt gyakorlatilag és hitelesen totál kattantként gondolkodtam – nálam (is) oda vezetett a feminista indoktrináció és a nem önkéntes cölibátus. Elliot Rodgers, mond ez a név valamit? A feministák férfiellenessége, férfiak iránti gyűlölete, amit akár tudatosan, akár tudat alatt, de mindenképpen érzékel az ember fia a mai kultúrában, megfejelve a Game-tudás hiányával, az abból következő szexuális nyomorral és reménytelen magánnyal – mindezek együtt bizony nagyon komoly személyiségbeli torzulásokat és ön- és közveszélyes, akár szélsőségesen agresszív reakciókat okozhatnak, és okoznak is egyre több és több férfinál…
Azért voltam meggyőző, azért nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy mennyire komoly amit mondok, mert a VALÓSÁGON alapultak, mert fel tudtam idézni a régi lelkiállapotomat. Nagyon beleéltem magamat, az ellenséges feminista kommunikáció pedig adta a további ihletet. Általában aludnom kellett rá egyet, hogy kitisztuljon a fejem, és magam is kijöjjek a felidézett régi lelkiállapotomból, és örömmel konstatáljam, hogy anno milyen mélyről indultam, és de jó, hogy a Red Pill-nek köszönhetően most már más van.
Emellett leteszteltem azt az elméletemet, hogy érdemes-e a feministák ellen agresszív kommunikációval és agresszív tettekkel küzdeni. Tudod, trial and error. Kipróbáltam hát élesben, sajnos nem működik. Hacsak nem vállaljuk be a valós fizikai erőszakot, és mivel magyar férfiak vagyunk, az ellenség pedig a saját törzsünkhöz tartozó nők, ezért ez nem fog megtörténni. Vagyis, mivel nem működik, ezt az elméletemet el kell vetni és kukázni. Helyette marad az, hogy normális és kulturált kommunikációt kell folytatni, amivel párhuzamba állítva egyértelmű a feministák őrülete, és én is a továbbiakban ehhez fogom tartani magamat.
Ezért is írtam le többek között, hogy mi, miért és hogyan történt az én oldalamról, mi a tapasztalat és mi a tanulság. Nehogy már véletlenül azzal váljak hiteltelenné, hogy innentől normális módon kommunikálok értelmes gondolatokat…
Nem akartam mélyebben belemenni, de legyen karácsony:)
tudod xcsakx, kizártnak tartom, hogy azzal, hogy nem megyek be a városba egy késsel felfegyverkezve pusztán azért, hogy szíven szúrjak egy vadidegen, feminista picsát amiatt, hogy csúnyát mondott rám az interneten – megfejelve azzal, hogy ha nem teszem meg, akkor nyuszi vagyok – mindezt előre megfontolt szándékkal, az interneten nyilvánosan bejelentve (nehogy már a rendőrnyomozóknak öt percnél tovább tartson felgöngyölíteni az ügyet) – szóval ezzel még nem írtam ki magamat örökre a civilizált társadalomból, és nem vesztettem el visszavonhatatlanul felnőtt emberként a hitelességemet is.
Nem emiatt veszted el a hitelességedet, hanem hogy a helyett, hogy annyit mondtál volna: bocs, túltoltam, a helyett kezded szőni a ruhát utólag, a meztelen királyra…….
Mondtam, hogy profi vagy, csak épp ez nem teszi hitelesebbé…..
Ha mégis, akkor viszont meg kell tanulnom ezzel a teherrel leélni a hátralevő életemet, még akkor is, ha nehéz lesz….
Értem én, hogy nem akarod érteni azt, amit írtam, de csak mélyebbre ásod, nem javítasz rajta…
Nagyon kényelmes, csak épp nem foghatod a „Feminizmusra” azt, amit időnként művelsz, ha (feltéve , de nem megengedve!) tényleg ebből fakadna minden nyomorod, akkor sem mentene fel az alól, sőt, arra hivatkozni még visszatetszőbb
Nem teszteltél te semmit, te ilyen vagy, de utólag mosakodni, meg körítesz egy faszántos tesztelméletes bullshitet, az a gáz….
Próbálod olyan síkra terelni – fizikai erőszak nőkkel szemben – ami női harcmodor, nem a téma , hanem a technika, bocs.
Túlspilázod, démonizálod (vagy csak arra fogod, igazán nem is tudom, hogy melyik rosszabb) a „Feminizmust” így , nagybetűvel, bőszen mutatsz rá a mutatóujjaddal, és közben nem (akarod) észrevenni, hogy hárommal mutatsz magadra……
Te nem a te oldalad írtad le, hanem próbáltad/próbálod menteni a menthetetlent, úgy, hogy egyre mélyebbre küzdöd magad…..
Pont most, és így játszod el a hiteled…….
Lehet, hogy én látom rosszul és helikopter vagyok, ha így lenne és mondjuk legalább 3 kommentelő jelzi itt utánam, hogy tévedtem, esküszöm, törlöm ezt a két hozzászólást, ha véletlenül elkerülné a figyelmemet, akkor kérem az Admin/Moderátort, hogy tegye meg, vagy küldjön egy üzenetet, hogy töröljem.
Sajnálom.
Ezt a számot neked írták: https://www.youtube.com/watch?v=xOPRPGnZB9s
Ez meg pláne: https://www.youtube.com/watch?v=B4G_tsUjKJg
xcsakx, kedvellek, tesó, de ezt most tényleg rosszul látod. Valóban volt olyan, hogy nagyon beleéltem magam a dologba, kicsit és túltoltam a biciklit, de a lényeg ettől még nem változik. Az elméletemről írtam Serial Slut-tól függetlenül is (a negatív visszhangot kiváltó “kössük fel a feministákat” című aranyköpésem is erről szólt pl.).
És tényleg lehetségesnek láttam egy valóban agresszív és nőelnyomó Patriarchális reakciót a történelmi közeljövőben, ha minden azon a feminista úton folyik, mint ami pl. Svédországban is van. Szép bosszú lenne, de nem fog megtörténni, mert puhák vagytok, és nem is akarjátok elnyomni a nőket. :)
Azóta kerestem az eszközt, hogy az idelátogató feministákat hogyan lehetne legyőzni, amióta a legelsővel megvolt az első csörtém. Az agresszív kommunikációban véltem megtalálni az eszközt, és ezt megpróbáltam a gyakorlatban is megvalósítani. Online ez nem jött be. Trial and error. Van ilyen. Ki kell találni valami mást. Valami ötlet?
Egyvalamit viszont el kell ismerjek. Amikor SerialSluttal csörtéztem, akkor fogtam a feminizmus és a feministák iránt érzett összes gyűlöletemet, frusztrációmat, agressziómat, és mindez megjelent a neki írott kommentjeimben is. Ez úton kérem tehát a MODERÁTOROKAT, hogy ha bármi olyat írtam (és valljuk be, azért írtam ilyeneket is) ami mondjuk – szigorúan objektív szemmel, és nem feminista szemmel nézve – nőgyűlölőnek vagy nettó baromságnak tűnik, ergo vállalhatatlan és ezzel adott esetben kárt okoz (vagy kárt okozhat) a magyar anti-feminista férfimozgalomnak, azt kérem, hogy töröljék! (Megtenném én magam is, ha tudnám hogyan kell.) Az ilyen típusú hozzászólásaimért ez úton bocsánatot kérek az oldaltól és olvasóitól! Köszönettel, Hunn.
„Szép bosszú lenne, de nem fog megtörténni, mert puhák vagytok, és nem is akarjátok elnyomni a nőket. :)”
Ha egy nő arra vágyik, hogy elnyomja valaki, akkor ma is van erre lehetőség. Csak rajta múlik, hogy mit enged meg a másiknak. Ha pl.: megverik, dönthet úgy, hogy rendőrségre megy, és úgy is hogy megbocsát. Ma kölcsönös beleegyezés alapján lehet ilyen, olyan, amolyan kapcsolatot működtetni. Aki ma nőt akar elnyomni, szabadon megteheti, feltéve, ha talál magának olyan nőt, aki szintén erre vágyik és ezt engedi. A Te bajod az, hogy nem vagy képes ilyen nőt találni magadnak, és ezért csalni akarsz a játékban, hogy könnyebb legyen játszani.
Nem pusztán nőket akarsz elnyomni. Te papírt akarsz arról, hogy nőket nyomhass el. Hiszen ehhez egymagad kevésnek érzed magad. Olyan játékszabályok kellenek, ahol ha a nőnek nem tetszik valami, a fejéhez is vághatod, hogy márpedig ehhez neked jogod van. Mintha a másik születésénél fogva kevesebbet érne. Mintha az lenne a természetes, hogy az igény puszta léte szükségképpen jogot is teremt, akár a másik kárára, vagy akarata ellenére. Mintha ez lenne a helyes. Vannak, akiknek elég a jelenlegi szabadság is. Mások meg privilégiumok, tarha után sóvárognak, mint a feministák, mint a balfaszok…
Nem teszteltél te semmit, te ilyen vagy, de utólag mosakodni, meg körítesz egy faszántos tesztelméletes bullshitet, az a gáz….
Pontosan. Ez egy zs kategóriás blöff. A pofámról lesülne a bőr, ha így akarnám megkerülni a saját felelősségem.
Jól látod, Deadpool tesó. Törvényes Patriarchátust akarok. A férfiakat támogató törvényeket a feminista törvények helyett. Mint ami mondjuk dédapáink idejében volt, mielőtt beszopták azt, hogy a feminizmussal és az egyenlőséggel a nők még jobban fogják őket szeretni.
Hazudhatnám azt is, hogy teljes egyenlőséget akarok, mert az az igazságos, de hát baszod, most is az van, oszt látod mire megyünk ezzel. akkor már ne tököljünk, legyen inkább törvényes Patriarchátus az idők végezetéig.
A másik dologban tévedsz. Pontosan tudtam hogy melyik két kommentem fogja legjobban triggerelni SerialSlut-ot, és hogy miért. Ezért írtam őket.
Hunn:
Röviden:
– Túltolod: néhányan szólnak, hogy túl messzire mentél, a többiek inkább nem szólalnak meg, mert akkor ki kéne téged baszni, inkább hallgatnak…
– Elbaszod: tényleg vállalhatalan, Admin/Moderációnak muszáj megszólalni….
– Megindokolod: az a cúnya „Feminista világ” tehet a nyomorodról…..azért teszed azt, amit és úgy, ahogy és ebből levezeted, hogy isteni jogod (bármit) tenni mert a „Cél”, az „Eszköz” és „Szentesítés” minden alól felment …..
– Magyarázkodsz: első körben áttolod a felelősséget az „ellenségre” miközben a király meztelen és kilóg a lóláb….
– Utólag költesz: a helyett, hogy vállalnád a felelősséget, egy zs kategoriás(copyright by Deadpool) -blöfföltem/teszteltem/szakdolgozatotírokatémából stb. – szarságot próbálsz eladni, (klasszikus)filmes hasonlattal: Pamela felébred és csak álmodta az utóbbi x évet, mert Bobby tusolás után kilhajol és kéri a törölközőtt….. tényleg baszki????
– Hülyének nézel : az(oka)t (is) aki(k) tényleg nem akar(nak) bántani, de azért annyira azért nem rokkant(ak) agyilag, hogy ne lássa(k) a (szar) színjátékot…..
– Melléd állnak: ezek után is, mindenek dacára, mert „helyettük is viszed a véres kardot” , mindegy, hogy időnként mennyire kontraproduktívan (és nem csak egy személy, bár azért a like-okat nem merik szórni:), a „Szent, Feminizmus Elleni Harc Jegyében Minden Megengedett” szarság nevében…..- ez olyan nőkertes/gerleávás összekacsintásos nyomort idéz….
– Magad is elhiszed: hogy te milyen fasza csávó vagy, és mivel pont azok bátorítanak rejtetten, akiknek pofán kellett volna basszanak már rég, ha nem kettősmércével mérnének,(de ugye a Háborúba ez is belefér……) még jobban (felbátorodsz) és tovább „színezed”, egoboostként , önön csodálatodtól eltelve…..
Személyes véleményem szerint itt lenne (talán még) az a pont, ahol még ki tudnál szállni (az előző szarságok valamely sorrendben megismételt permutációjának újrajátszásából) de jelenleg űgy látom, hogy az egód védelme erősebb, így nem fogod megtenni.
Én személy szerint sajnálom, hogy ezt „csinálod”.
Ha őszinte, akkor elfogadható az elnézéskérésed. Ezen a helyen az emberek jelentős része kulturális harcot szeretne folytatni és nem háborút. Nyilvánvaló, hogy ebbe a szellemiségbe nem fér bele néhány kommented. Azzal együtt sem szívesen látottak itt, hogy a felelősséget kizárólag te magad viseled azokért. A felelős megfontolás részedről azzal kezdődhet, hogy te magad megkeressed és törlöd azokat a hozzászólásokat, amelyek szerinted is elhibázottak, ízléstelenek, jó érzésű emberhez méltatlanok. Ezt meg tudod tenni, mert a szerkesztés funkcióval hozzáférsz és átszerkesztheted azok tartalmát bármikor. Szerintem ez a mai nap éppen alkalmas rá. Békés, nyugodt, boldog karácsonyt neked!
…
xcsakx, hogy röviden és tömören fogalmazzak: tévedsz, tesó. Boldog karácsonyt!
Ha őszinte, akkor elfogadható az elnézéskérésed. Ezen a helyen az emberek jelentős része kulturális harcot szeretne folytatni és nem háborút. Nyilvánvaló, hogy ebbe a szellemiségbe nem fér bele néhány kommented. Azzal együtt sem szívesen látottak itt, hogy a felelősséget kizárólag te magad viseled azokért. A felelős megfontolás részedről azzal kezdődhet, hogy te magad megkeressed és törlöd azokat a hozzászólásokat, amelyek szerinted is elhibázottak, ízléstelenek, jó érzésű emberhez méltatlanok. Ezt meg tudod tenni, mert a szerkesztés funkcióval hozzáférsz és átszerkesztheted azok tartalmát bármikor. Szerintem ez a mai nap éppen alkalmas rá. Békés, nyugodt, boldog karácsonyt neked!
Bocsánatkérésem az oldaltól és olvasóitól őszinte, és halálosan komolyan gondoltam.
Ha nem is ma, de a hét folyamán szerintem lesz elég időm, és ki fogom gyomlálni azokat a kommentjeimet, melyeket objektíve így utólag én magam is vállalhatatlannak érzek, és amelyeknek – egy normális, nem feminista világban – meg sem kellett volna születniük.
Abban nagyon igazatok van, hogy a háborús kommunikációt átvéve a feministák frame-jében operálunk a kulturális háborúban. A jövőben igyekezni fogok elkerülni ezt a csapdát, mely csak az ellenség malmára hajtja a vizet anélkül, hogy bármilyen előnnyel járna ez számunkra.
Boldog karácsonyt!
“Jól látod, Deadpool tesó. Törvényes Patriarchátust akarok. A férfiakat támogató törvényeket a feminista törvények helyett. Mint ami mondjuk dédapáink idejében volt, mielőtt beszopták azt, hogy a feminizmussal és az egyenlőséggel a nők még jobban fogják őket szeretni.”
Tanultam történelmet és tanultam jogtörténetet is. Nem emlékszem arra, hogy a tanár bármikor is említette volna a patriarchátust. Nem emlékszem azokra a törvényekre, amik a férfiak és a nők közötti elnyomást emelik be a mindennapokba. És van egy olyan érzésem, hogy több jogszabályt olvastam át, mint Te. Egy kitalált történelemmel állsz elő, mint a feministák. Ráadásul ugyanazzal a történettel jössz, mint ők. Ez azért elég röhejes. Dédapáink jogi státusáról fogalmad sincs, ha ilyeneket írsz. Az azonos társadalmi csoportba tartozó nők és férfiak mindig is egyenlőek voltak jogaikat tekintve. Jogkülönbség nemesek és jobbágyok között állt fenn. Előjogai az uralkodó rétegnek, és nem a férfiaknak voltak.Az emberek közötti választóvonal nem zsidók és árják, nem férfiak és nők, nem libsik és jobberek között van, hanem gazdagok és csórók között. Mindig is ott volt.
A nők választójogának elfogadása Magyarországon nem volt kérdéses. Eleve az volt a terv, hogy folyamatosan bővítik, Te tévesen egy átmeneti időszak után sóvárogsz.
Itt ez a remek 1984 című regény. Egy elképzelt jövőről szól, mégis ezerszer több igazság van benne, mind a Te zsidókról, feministákról szóló zsebfilozofálgatásaidban. Parancsolj:
„AZ OLIGARCHIKUS KOLLEKTIVIZMUS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA
Írta:
EMMANUEL GOLDSTEIN
Winston olvasni kezdett.
1. fejezet
A TUDATLANSÁG: ERŐ
Amikortól írásos emlékeink vannak, de valószínűleg már a neolit korszak végétől fogva, háromféle ember élt a világon: felül, középen és alul lévő. Sokféleképpen osztályozták őket, számtalan különböző elnevezésük volt, számarányuk és egymáshoz való viszonyuk korszakról korszakra változott; a társadalom lényegbeli felépítése azonban sohasem változott meg. Még óriási földrengések és látszólag visszafordíthatatlan változások után is mindig visszaállt ugyanez a képlet, éppen úgy, ahogy a giroszkópnak mindig helyreáll az egyensúlya, bármennyire kibillentik is valamelyik oldatra. (…) E három embercsoport céljai teljesen összeegyeztethetetlenek. A felül lévő célja az, hogy ott maradjon, ahol van. A középen lévőé, hogy helyet cseréljen a felül lévővel. Az alul lévők célja az, ha van céljuk – az alul lévőket ugyanis nagyon összetöri a robot, s csak időnként ébrednek a tudatára valaminek, ami mindennapi életükön kívül esik -, hogy eltöröljenek minden különbséget, s olyan társadalmat teremtsenek, amelyben minden ember egyenlő. Így aztán az egész történelem folyamán újból és újból megismétlődik egy fő körvonalaiban mindig azonos küzdelem. A felül lévők hosszú időszakokon át látszólag biztosan hatalmon vannak, de előbb vagy utóbb mindig elkövetkezik egy pillanat, amikor elvesztik vagy az önmagukba vetett hitüket, vagy azt a képességüket, hogy eredményesen kormányozzanak, vagy mind a kettőt. Ilyenkor megbuktatják őket a középen lévők, akik a maguk oldalára állítják az alul lévőket, azzal, hogy úgy tesznek, mintha a szabadságért és az igazságért harcolnának. Mihelyt a középen lévők elérték céljukat, az alul lévőket visszataszítják régi szolgai helyzetükbe, s belőlük lesz a felsőréteg. Nemsokára egy új középső csoport válik ki a másik két csoport valamelyikéből vagy mindkettőből, s a küzdelem újból megkezdődik. A három csoport közül egyedül az alsó az, amelyiknek sohasem sikerült, még átmenetileg sem, elérni céljait. Túlzás volna azt állítani, hogy anyagi értelemben nem volt fejlődés a történelem folyamán. Még ma is, amikor hanyatlási szakaszban vagyunk, fizikailag jobb helyzetben van az átlagember, mint néhány évszázaddal ezelőtt volt. De sem a jólét növekedése, sem a bánásmód enyhülése, sem a reform vagy forradalom nem hozta soha egy milliméterrel sem közelebb az emberi egyenlőséget. Az alul lévők nézőpontjából egyetlen történelmi változás sem jelent sokkal többet, mint uraik nevének változását…”
“Hazudhatnám azt is, hogy teljes egyenlőséget akarok, mert az az igazságos, de hát baszod, most is az van, oszt látod mire megyünk ezzel. akkor már ne tököljünk, legyen inkább törvényes Patriarchátus az idők végezetéig.”
Olyan nincs, nem is lehet és nem is lesz. Törekedni lehet rá. A jog nem alkalmas arra, és nem is arra való hogy 1 konkrét családi modellbe rugdosson bele – amit ugye szeretnél. A jog feladata az egyéni szabadság biztosítása. Úgy látom ezt nem vagy képes felfogni.
A Te feladatod pedig az, hogy gerincet növessz és ne az akarata ellenére akarj uralkodni egy nőn.
Pon-to-san. A prostitúció nem más, mint a hipergámia Beta Bux oldalának kimaxolása. A legális prostitúció ezt továbbvíve a női hipergámia és a nőközpontú világrend törvényileg történő megtámogatása a társadalom által elfogadott erkölcsi normák ellenében. Ennek egyik célja az, hogy elveszi a “szakma” társadalmi szintű negatív elítélésének élét, hiszen ha ez törvényes pénzkereset, akkor “elfogadott” és “normális”.
Az egyetlen érv a prostitúció legalizálása mellett az lenne, ha megadóztatnák azokat az uzsoraárakat, melyeket a prostik kérnek, és nem tudnának belőle luxuséletmódot biztosítani maguknak a férfiak szexuális nyomorát kihasználva. Bétaként, amikor a kemény munkával megszerzett pénzedért uzsoraáron megdugsz egy prostit, akkor tudnod kell, hogy másnak (alfának/stricinek) ugyanez ingyen van, sőt, mi több, ő eleve ingyen sokkal többet kap, mint te a nehéz munkával megszerzett pénzedért, amiért neked persze adóznod kellett, a szutyoknak meg nem.
A prostitúció tipikus feminista jelenség. Nem véletlen, hogy a jelen feminista társadalmában sokkal több a prosti, mint valaha korábban, és hogy a társadalmi megítélése egyre kevésbé negatív. Feminista szempontból sokkal inkább “empowering” egy nő számára, ha a szexualitásával rengeteg férfit lehúzogat, mintha a férjével szexelne, gyerekeket szülne, és vacsorát főzne neki. Az sem véletlen, hogy az ultrafeminista társadalomban a prostitúció nem bűntett, egy prostit vendégként megdugni viszont igen.
Egy biztos: a prostitúciót nem a férfiak találták ki, nem ők jöttek azzal a nőknek, hogy hadd fizessünk már érte ha másként nem megy. Egy férfinak a legeslegutolsó választása az, hogy férfiként fizessen a szexért, gyakorlatilag bármilyen egyéb opció vagy lehetőség preferenciát élvez egy férfi szemében. Tipikus női, hipergám dolog a prostitúció.
Gazdagok is kurvaznak súlyos penzekert. Csak ők nem pusztán a szexért hanem a hatalomért a nő felett, promiszkuitas kieleseert. Persze amiről beszéltünk az az “olcsó” kurva, retusalt képekkel sokszor cigányok, akik valóban a betak lehuzasabol élnek, vagy a stricijuk.
Gazdagok is kurvaznak súlyos penzekert. Csak ők nem pusztán a szexért hanem a hatalomért a nő felett, promiszkuitas kieleseert. Persze amiről beszéltünk az az “olcsó” kurva, retusalt képekkel sokszor cigányok, akik valóban a betak lehuzasabol élnek, vagy a stricijuk.
Van egy kulcs-kifejezés abban amit leírtál, Ijk, ami egy kiváló meglátás, le a kalappal. Mégpedig: “a promiszkuitás kiéléséért”. A szexuális forradalomnak ugyanis volt egy, a férfiak számára be nem teljesített ígérete. A teljes szexuális, promiszkuózus szabadság a férfiak számára is.
A prostitúciót a béták – és így visszagondolva anno fiatal koromban, én magam is – azért választják, mert a szexuális forradalom ígéretével szemben, ellentétben a nőkkel, a férfiak számára ez a promiszkuózus szabadság szimplán nem létezik. Ezt helyettesíti náluk (nálunk) a kurvázás.
Egy a baj csak ezzel: hogy nem ugyanaz. Nem elég jó. Szerencsére a mostani fiatal férfiak számára megvan az alternatív megoldás, akár a promiszkuitáshoz, akár csak a simán kielégítő és változatos szexuális élethez: a Red Pill és a PUA-technikák alkalmazásával ha úgy vesszük, a szexuális forradalom ígéretei teljesül(het)nek végre a férfiak számára is.
“Az sem véletlen, hogy az ultrafeminista társadalomban a prostitúció nem bűntett, egy prostit vendégként megdugni viszont igen.”
Ez a svédeknél már akkor is így volt, amikor még nem volt ekkora liberális terror világszerte. Bár nem értem a logikát. Ha a férfi nem venne igénybe kurvák szolgáltatásait, akkor eleve prostitúció sem lenne. Arra is kíváncsi lennék, hogy ez vajon a férfi prostikra is vonatkozik-e.
A béták esetében a “bux” így is-úgy is érvényesül. Ez ellen nem lehet mit tenni. Viszont a prostitúció által ez módosul, mégpedig úgy, hogy “beta bucks and fucks” – azért ez egy fokkal mégiscsak jobb!
Azért azt tudni illik, hogy a prosti mögött általában legalább egy, szinte biztosan “c” strici áll. Ha utcai, ha nem. Le vannak fölözve ők is, bár biztosan nem élnek rosszul így sem. Igaz egy pszihológus órabérét így már nem érik el, a családterápiás foglalkozás órabérét meg eleve nem.
A cigány és szerencsélten gyiviből elrabolt narkós prostik mögött áll ez. A fehércsajok azok magánzóak. De itt van a mi házi szakértőnk SerialSlut és felvilágosít erről ő is. :)
Ő is csak a kamionparkolós réteget ismeri. :)
Nem baszná agyon a költségvetést.Minden pinán(üzletszerűn) onlájn beléptetőkapu,az óvszerek állami csippes zárjeggyel. + szájcsipp az egyéb szolgáltatásokhoz.Az országgyűlés választási évben csökkentené az áfát.
Ennyi erővel a férfiakon meg ejakuláció számláló lehetne.
Persze.A könyvelő meg egyeztetné az adatokat..
Prophet Muhammad (s) on Feminism (DAJJAL’s Puppet)
Enyi.
Richárdné Ragányi! Nincs fb-m itt tudok válaszolni. Mi ez a meghatározás ,hogy: “ingyen nő”? Amikor a büdös prosztó proli paraszt tahó csak önmagát, a szívét lelkét és mindenét odaadná a nőért?Mikor a Juliska értéke legalább tíz tehén meg ki tudja hány hold föld?Tehát egy nő még ön szerint se adhatja oda magát szerelemből csak családi ház ,kis picidrága női autó ékszerek utazás stb ellenében.Számoljunk! Ön hány tevére értékelné saját magát vagy a lányát?Vagy ha fia van mit tanácsol neki?Annyi disznóért két másikat is kapsz?Ez az ingyen nő meghatározás vagy provokáció vagy olyan kurvás.Mikor a kuncsaft fizetés nélkül távozik a gecinek ingyen nő kellett.Na itt, de csak itt jogos a kifejezés.Az édesanyák belekeverése meg igencsak mellékszálas.Egy fiúgyerek (ha nem beteg) mindig anyaként tekint az anyjára sose nőként legyen az bármilyen bombázó is.Az meg, hogy valaki apa nélküli nevelést kap az minimum mindkét szülő felelőssége.Anyuci mindig pici fiamként tekint a fiára legyen az akár 65 éves is de egy normális férfi időben leválik erről és nem ennek a pótlékát keresi a nőben.Az másra való.A kulcsszó szerintem a kölcsönösség.
Hagyjad már, az “ingyen nőt” után teljesen felesleges betűket pazarolni rá. A nőket értéknek gondolja, amiért a férfinak fizetni kell, ingynen semmikép nem kaphat pinát. Ingyen fasz =/= ingyen pina. Mily’ felháborító hogy egyesek INGYEN pinát tudnak szerezni.
A hozzászólások egy részét tekintve, azért vannak ám itt is alapvető gondok. Elsősorban arra gondolok, hogy sokan a prostitúciót legitim opciónak tekintik, de legalábbis valamiféle elfogadható kapcsolat-pótléknak. Ha elfogadjuk azokat a véleményeket, hogy a szex valamiféle árucikk vagy szolgáltatás (az “egydimenziós ember” – vagyis a fogyasztó másképp nem tudja beilleszteni a világképébe), azzal megint csak oda lyukadunk ki (hogy stílszerű legyek…), hogy próbálunk alkalmazkodni az ellenkező oldal sokat szapult játékszabályaihoz.
Hunn uram fentebb helyesen mutatott rá a prostitúció és a hipergám kapcsolat közötti lényegi hasonlóságokra, erre utaltam én is a jegy vs. bérlet hasonlattal. Ha maradunk az egydimenziós megközelítési módnál és a nők számottevő részéhez hasonlóan minden – a Teremtő által adott – emberi motívumától (azaz tulajdonképpeni lényegétől) megfosztjuk az intim kapcsolatokat, akkor valóban csak puszta pénzügyi tranzakciók maradnak, amelyek egyedül a szerződés időtartamában térnek el egymástól (az egyik egy alkalomra szól [napijegy], a másik hosszabb időre [bérlet, ameddig nem érkezik “jobb ajánlat” – valaki nem ígér többet]).
Ha belemegyünk a fenti szabályok szerinti játékba és alkalmi vagy rendszeres szex reményében akár “napijegyet”, akár “bérletet” váltunk egy puszta termékké silányodott nőre, akkor azzal a fenti gyakorlatot legitimáljuk, az általunk is kritizált rendszer létét hosszabbítjuk meg, saját emberségünkben fogyatkozunk és hatalmat adunk a másik kezébe (függőségünk által) magunk fölött.
Nincsenek meghúzott,éles határvonalak.Ha van erdőn- mezőn termő gomba 2kg-ig legálisan szedhetek magamnak ingyen,nagyon finomak változatosak.Egyébként lehet venni termesztett csiperkét ,laskát, frisset ,konzervet ,fagyasztottat .
Mert 2 kiló fölött mi van? Be kell menni a földhivatalba, megnézni a térképmásolatot meg a tulajdoni lapot és elvinni a csókának? Vagy viszel mérleget, hopp, 2 kiló 30 deka, ezt a kettőt rakjuk csak vissza? Ó, ez a pöfeteg vagy 4 kiló, hasítsuk le a felét?
A fölötte levő részt ott helyben meg kell enni..
Tehát szerelemből kell kúrni mert akkor nem egydimenzionáljuk a dolgot, nem termékké silányodott nő lesz a célpont és ebből adódóan csökkentjük függőségünket?
Biztos mindenkinek van az emlékei közt félönkívületi elborult szerelmes hangulat megkoronázva egy estétől reggelig tartó szeretkezéssel(kúrással).Biztos,hogy semmilyen luxuskurvával nem pótolható, olcsó félórással meg semmiképp.Abban is biztos vagyok ,hogy a horgászás ,sport ,Shaolin szerzetesség stb. sem pótolhatja ezt az érzést.Az a baj ,hogy amíg az ember naiv tapasztalatlan azt hiszi ez örökké tart.Számtalan leírt ,elmesélt történet ,slágerszöveg hatástalan ekkor.A függőség meg addig míg mindkét fél nyer rajta nem biztos ,hogy rossz dolog.Amikor viszont egyoldalú a dolog az már nem jó.Tehát nem a függőséget kell csökkenteni hanem az egyoldalút.Sőt azt meg kell szüntetni vagy bele se kell menni.Persze utólag okos az ember de lehet mindenkinek képezni magát.(pl.itt)
Tehát minél több nőt kell függővé tennünk adoniszi testünkkel, lehengerlően magabiztos személyiségünkkel, anyagi jólétünkkel és sziporkázó szellemünkkel?
Nem minél többet csak amennyire szükségünk van.
Kedves Elek!
Szeretnélek megkövetni, ha félreérthetően fogalmaztam, noha igyekeztem közérthetően (az “egydimenziós ember” számára is felfogható, mindenféle transzcendenciát és moralitást nélkülöző módon) előadni a mondókámat. A hozzászólásomban a szexualitás és nem a nő tárgyiasításáról volt szó. Ebben pedig éppoly bűnösök a játékszabályok kiagyalói (a nők), mint azok (mindkét nem részéről), akik hajlandóak ezek szerint “játszani”.
A “TB által finanszírozott” alanyi jogon járó prostitúció, mint a “függetlenség” eszköze, pedig éppen olyan Taigetosz-pozitív gondolat, mint a feministák által követelt nemi kvóták és más előjogok (“egyenlő vagyok, de Állam bácsi adja meg nekem azt, amit önerőből képtelen vagyok elérni”).
Én már csak ilyen egydimenziós vagyok…
Mindenesetre a TB általi finanszírozásnál is van rosszabb, a szexrobotok. Ez az elképzelés már az utolsó dimenziót is eltünteti.
Ebben egyetértünk.
Jó de aki már az őrület határán van a pina utáni vágy erősen feszítő érzése miatt az nem biztos , hogy ilyen széles távlatokban gondolkodik.
Embernek maradni sohasem volt túl könnyű meló… Ha nem tudod uralni az érzéseidet, ösztöneidet, akkor azok fognak uralni téged.
Szerintem ez nem úgy történt ,hogy leült a nők bölcseinek tanácsa és lefektette a játékszabályokat aztán vagy alkalmazkodik hozzá a faszi vagy mehet a picsába hanem lassan(?) fokozatosan alakult ki.Ez szerintem azért lényeges mert a folyamat ill. az állapot nem örök érvényű,lehet törekedni a megváltoztatására, mindenki számára előnyösebb “játékszabályok” felállítására.
Ezt valahogy én sem így képzeltem el (bár Adorno szerint a nácik kedvelik az összeesküvés elméleteket :) ). Nyilván nem egyik napról a másikra alakult ki, így megváltoztatni sem lehet máról holnapra. Jelenleg két út van: méltósággal kivonulni vagy meghunyászkodva alkalmazkodni.
Még az sem igaz.hogy ha valami lassan alakult ki azt nem lehet gyorsan megváltoztatni ,pont ezért téves szerintem az általad felkínált lehetőség miszerint csak két választás lenne.Szerintem a harmadik a követendő: a helyzet jó állapotba irányítása.És van remény.Hányan gondolták 1984 -ben hogy a Szovjetunió felbomlik?1987-ben 40-ezer! forintért vehettél telefonkötvényt ,hogy majd egyszer bevezetik a vonalas telefont,csak Albánia volt mögöttünk telefonnal ellátottságban.Közben a telefonközpont Puskás Tivadar találmánya.Aztán ugrásszerűen felzárkóztunk.De ha csak lassú változás érhető el(ez is benne van a pakliban) akkor már ne is tegyünk semmit?
Ezt nem mondtam. Viszont nyafogással, önsajnáltatással, a “feminizmus maszkulinizálásával” szerintem nem sokra megyünk. A kivonulás – akár a húspiacról, akár az urbánus társadalomból – rádöbbentheti az előjogokkal rendelkezőket, hogy a helyzetük hosszú távon tarthatatlan, mivel az előjogokhoz nem csak azok kellenek, akik élvezik őket, hanem azok is akik ezeket biztosítják számukra.
A történelem tanúsága szerint a legtöbb változás felülről indult el (egy alulról jövő igényre időben reagálva, megelőzve a robbanást). Gondoljunk csak a reformkorra: a liberális nemesség – megérezve a korszellemet – vagy lemondott jogai egy részéről, vagy ezeket kiterjesztette az ország összes lakosára (Kossuth szavaival: “beemelték a népet az alkotmányosság sáncai mögé”). Az un. “rendszerváltás” idején a kommunista elit belátta, hogy a hatalmat az addigi módszerekkel nem képes tovább megtartani, így változtatott a hatalomgyakorlás módozatain (az addigi Népfront-listát szétdobták több felé, hogy a népnek megadhassák a választás, az önnön sorsukról való döntés illúzióját). A sort még talán folytathatnám, de szerintem érted a lényeget, hogy hová akarok kilyukadni.
A “felülről jövő változás” ez esetben két irányból indulhat ki: vagy a férfi-társadalom pariképes felső 20%-a dönt úgy, hogy pedagógiai célzattal lemond természet adta előnyeiről (ti. annyi nőt kap, amennyit nem szégyell – valljuk be erre azért elég csekély az esély) vagy a nők “világosodnak meg” (erre még kisebb a remény). Az, hogy a nem partiképes 80% “kivonul” (nem vesz részt egy olyan játékban, amelyben neki amúgy sem osztottak lapot) nagyjából annyi érdekérvényesítő potenciállal bír, mint ha a munkanélküliek lépnének sztrájkba a magasabb bérekért. A MGTOW-életformának – ggwp tegnapi hozzászólásával kiegészítve – nagyjából egy értelme maradt: embernek maradni, megőrizni a méltóságot. A 80% kivonulása esetlegesen a “másodlagos húspiacra” gyakorolhat némi pozitív hatást (eltűnnek azok a “béták”, akikkel az otthagyott “alfa-özvegyek” a 20% nyakukon maradt kölykeit szeretnék felneveltetni).
Az elemzéseim valóban nem sugároznak túl sok optimizmust, de észérvekkel meggyőzhető vagyok és nagyon reménykedem abban, hogy tévedek. :)
MGTOW nem pusztán a húspiacról való kivonulást jelent, hanem a termelés és fogyasztás minimumát nem meghaladó életélésről, a tudatos fogyasztásról, a kizárólagosan passzív részvételről a társadalmi folyamatokban stb. Ezek lehetnek az igazán ütősek ha elegendően csinálják. Nem tudatosan sajna egyre többen (gamer kockák és hasonlók) élnek így és már láthatóak is a társadalmi következményei.
Meglepő módon egyről beszélünk:
Igen ha a kivonulás nem cél hanem eszköz úgy érthető.Ha az ember győztes hadvezérként térhet vissza.Lehet,hogy elég volna egy beijesztő látszat kivonulás.
common man: Történelmi analógiaként inkább gondolj a deáki passzív ellenállásra. A mai rendszer nem képes működni az emberek támogató belenyugvása nélkül, szüksége van rá hogy az ésszerűségen és a szükségleteiden felül fogyassz, hogy szavazatoddal fenntartsd a bolhacirkuszt stb. A passzivitás meggyorsítja az amúgy is elkerülhetetlen véget, aminek köszönhetően talán nem minden természeti- és emberi/társadalmi erőforrás kerül a rendszer döglődése közepette felélésre, marad a kevesek újrakezdésére is.
Jó pár ismerősöm egy ideje nem jár szavazni,Azt mondják ha majd nagyon kevés szavazó lesz a politikusok elszégyellik magukat ,magukba szállnak.Ezt már egyébként több egyébként értelmes embertől hallottam. Ez valami hasonló.És mindig lesznek sztrájktörők,akik az egészet elbasszák + türelmetlenek+ radikálisok.Nehéz.
Reszet Elek: a passzív rezisztencia valóban kifejezőbb hasonlat, ami azonban nem cáfolja, hanem alátámasztja azt, amit leírtam (az alulról jövő nyomás rákényszeríti a hatalmat gyakorlókat a változásra/kiegyezésre). Kezdünk egyről beszélni. :)
János+ Elek:de hogyan lehet megnyerni valakit aki még a problémát sem látja és ha kap egy megoldási javaslatot az valamikor a bizonytalanban végződik bizonytalanul? Ő pedig most akarna élni.
A kivonulás – akár a húspiacról, akár az urbánus társadalomból –
Ez olyan, mint a „nemszavazók”, akik választás után verik magukat hogy mennyien vannak és kielemzik, hogy tulajdonképpen kik, és hogyan győztek?
rádöbbentheti az előjogokkal rendelkezőket, hogy a helyzetük hosszú távon tarthatatlan, mivel az előjogokhoz nem csak azok kellenek, akik élvezik őket, hanem azok is akik ezeket biztosítják számukra.
Nehezen megy, hiába ismétli az ember, de akkor újra: …a nő/pina -vadászat egyéni sport, (hacsak nem a szabin nők elrablását vesszük alapul:) , ha kilépsz a porondról semmi nem változik, csak te biztos nem jutsz hozzá, míg a bennmaradóknak valamennyire megnő az esélye…….
Amíg csak a nők tudnak szülni + egy nő bármikor, megerőltetés nélkül azonnal tud partnerhez jutni és minimum vele egy szinten lévőt l(de megkockáztatom, hogy egy ponttal fölötte is) így kb. olyan ez a kivonulás, mintha egy pókerversenyen bedobni a durcit, hogy nem játszom mert nem tetszik az osztó hajszíne……..
A történelem tanúsága szerint a legtöbb változás felülről indult el
Ilyenkor feledésbe merül: hogy „azért a víz az úr…..” , bár ha jobban belegondolok, Trump most pofánverte a PC libsiszarságot(……grab them by the Pussy…..), és simán megúszta a metoos szarságot (is), sőt, szóval mellékszál, de ha kurvára leszarja a társadalom a „vakkomondort”, akkor megint nem számít, hogy ki és mennyit ugrál……
A “felülről jövő változás” ez esetben két irányból indulhat ki: vagy a férfi-társadalom pariképes felső 20%-a dönt úgy, hogy pedagógiai célzattal lemond természet adta előnyeiről
Itt röhögőgörcsöt kaptam:)
(ti. annyi nőt kap, amennyit nem szégyell – valljuk be erre azért elég csekély az esély) vagy a nők “világosodnak meg” (erre még kisebb a remény). Az, hogy a nem partiképes 80% “kivonul” (nem vesz részt egy olyan játékban, amelyben neki amúgy sem osztottak lapot) nagyjából annyi érdekérvényesítő potenciállal bír, mint ha a munkanélküliek lépnének sztrájkba a magasabb bérekért.
Pontosan.
Hát csalással, hogy máshogy.
Trump nem vert pofán semmit, remek csicskájuk.
Egy régebbi cikkben találtam az alábbi gondolatokat, szerintem ide kívánkoznak:
Elméletben kurva szépen hangzik, meg olyan jól melengeti az “eccerű” átlagjózsi lelkét, csak épp (mint korábban egyik kommentelő említette vol:) megette a fene ha most “éhes” valaki és ezzel a maszlaggal próbálják megetetni úgy, hogy 99%-át fel sem fogja,mert fogalma sincs arról, hogy az x minimális %-a a férfiaknak, akiket a “RedPill szele megcsapott” milyen faszántos és pöpec viziókat rajzol a ködbe…..
Feszült figyelemmel várom a jobb, életképesebb, Átlag József minden igényét kielégítő megoldási javaslatodat. :)
…
Már korábban is mondtam:
– Ha fel sem ismeri hogy szarban van, úgy járt, biológiai szempontból 20% elég a populáció túléléséhez, a civilizációhoz építéséhez/fenntartásához kevés:)
– Ha felismeri, de nem hajlandó tenni érte, csak vinnyogni, hogy cúnya a világ, akkor csak szánalmas és még mindig “úgy járt”.
-Ha felismeri és tenni is hajlandó (magáért), akkor keres és előbb -utóbb rátalál a RedPill/PUA stb.-re
-Ha rátalált, de visszahőkől (pl. nem tud szabadulni a BluePil-ltől és megmagyarázza magának és a világnak, hogy Ő miért olyan hülye, amilyen ) akkor szar ügy számára, vizionálni kezd többek közt a törvény általi kényszerítésekről/a feminizmus megdöntéséről, “harcostársakat keres”, egyre szélsőségesebb, a nők/feministák ellenségekké válnak-démonizál stb. és nem érti, hogy ezzel csak maszírozza a szart, de ha abba tévhitbe ringatja magát, hogy nincs egyedül, és ez milyen jó, akkor ugynott tart, mintha el sem indult volna, csak most már csoportosan lehet vinnyogni, hogy milyen cúnya a világ és egymás vállán kisirni búkat/bánatokat s vizionálni “férfiuralmat”…. ….
– Ha rátalál és képes rá, akkor elindul a “rögös úton”, aminek a vége lehet MGTOW (nem bírja és kiszáll), vagy legalább magának nem hazudik és igen, leszámol a BluePilles szarságokkal és viselve és elfogadva döntéseiért a felelősséget, “nem az időjárás viszontagságai ellen küzd”, hanem kihozza maga számára ebből a legtöbbet…..
Mindig is, most is, és valószínű, hogy a jövőben is, ez egy egyéni sportszám volt/az/lesz, senkinek sem lehet pinát adni/átadni/megvenni/ajándékozni stb. stb……,
A recept “általános” -légy “férfi”, elsősorban magadért és nem valakiért/valamiért – a pareto elv szerint a magyar “férfilakosság” 80%-a “aktív”, ennek 20%-a az, amelyik “kiemelkedik a tömegből”, ezeknek (5%-a alfa:)15%-a szív/szívott valamilyen szinten, ennek 20%-a kezd el keresgélni a megoldás után és ezeknek a 20%-a, gyakorlatilag az, aki tenni (is) szeretne és hajlandó is érte, na most ez ha jól számolom, kb 24-25.000 aktív férfit jelent országos szinten, ezért kurva nehéz találni egy élőt is közülük, ha random, az utcán megkérdezel 100 embert , max 0,5 %-ának van halványan minimális fogalma (200-ból, jó esetben egy,átlagosan)! hogy itt miként és hogyan “váltjuk meg aktuálisan a világot”/”férfiakat”…….
Bár elbeszélünk egymás mellett, de nagyjából ugyan azt mondjuk, ahogy az általam hivatkozott cikk is (azért is linkeltem be, mert nálam jobban, összeszedettebben fogalmazza meg azt, amire én is utaltam).
“Hányan gondolták 1984 -ben hogy a Szovjetunió felbomlik?”
Sokan.
Én és sokan mások is tudtuk! Csak azt nem gondolta senki , hogy ilyen hamar.1989-ben turistáskodtam az NDK-ban akivel beszéltem 30-40 évet jósolt még az országnak.
Én a nem létező háttérhatalom patkányaira gondoltam.
Erre nem is gondoltam.Az valami olyasmi mint a negatív számok négyzetgyöke, nem léteznek de lehet számolni velük?
Nem, egészen másmilyenek, például ott vannak a görbeasztal-tárgyalásokon és mégsincsenek ott.
“A “TB által finanszírozott” alanyi jogon járó prostitúció”
Felőlem fizetheti a pénzügyminisztérium is a zsinagógafelújítások rovására.
a túlárazottság legextrémebb formája a rengeteg hamis vád nemi erőszak miatt.
az alábbi esetekben a rendőrség és az ügyészség aktiívan rejtett el bizonyítékokat a védelem elől.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-5207249/Female-barrister-cleared-student-rape-slams-police.html
http://www.returnofkings.com/143555/british-police-withhold-40000-messages-proving-male-student-didnt-rape-a-woman
Theresa May (aki mutatkozott már This is what a feminist looks like pólóban) bevezette hogy a vádlóket ne lehessen még csak krédezni se, lesz egy vidóra felvett vallomás (amit persze annyiszor próbálnak el és vesznek fel, ameddig kellően “könnyfakasztóra” nem sikerül, ami kimerítheti a witness tampering cselekményét)
http://www.returnofkings.com/117557/conservative-british-government-bans-courtroom-cross-examinations-for-rape-trials
“The practice of prerecording rape complainant evidence is already in place for children, which poses the irony that women, who make up the vast majority of rape accusers, will be treated like children are.”
Nem egészen értem, hogy mi a baj azzal, ha egy nő az első randin fel akarja mérni a férfi anyagi státuszát. Megjegyzem, hogy a kisebb közösségekben/városokban eleve köztudott, mert mindenki ismer mindenkit. De nagyobb városokban ezt úgy kell kideríteni. A férfiaknak is ugyanezt kéne csinálniuk: munkahelyre, lakóházra, stb. rákérdezni. Nem is értem. Amúgyis minden férfi hazudik az ilyen kérdésekre, nem?
A férfi melyik oráltól kókad le (eszerint a tévhit szerint)? Sose hallottam még ezeket.A kisvárosban nem azt méri fel a nő mennyi van a férfinak hanem azt , mennyi eshet ebből rá.
Én sem szeretem, ha alkalmi partnerről van szó. Ahhoz már szeretnem is kell a nőt. Feltettem a gyakkérdéseken is, de azt írták normális.
Ahhoz, hogy egy nő felmérje mi esik le neki, előbb tudnia kell, mi van. A férfiaknak sem ártana egy picit előrelátóbbnak lennie. Pl: Mostani párom bár többet keres nálam, de enyém a ház. Nincs kocsi, de újak a bútorok, stb.
Mi a baj?
Az a baj, hogy kurvákat bármikor vehetünk pénzért. Ha egy nő párkapcsolati helyzetben a ráeső anyagi előnyöket mérlegeli akkor nehezen tudom megkülönböztetni a kurváktól. Egyébként ebben az összehasonlításban az erkölcsi győztes a hivatásos kurva, mert ő nem próbálja másnak beállítani magát.
A probléma a képmutatással van.
Ha normális párkapcsolatban gondolkodik a nő nem az anyagi erőforrások felmérése lesz az elsődleges tevékenysége az ismerkedés során
Ha az anyagi erőforrások felmérése az elsődleges tevékenysége az ismerkedés során, akkor nem normális párkapcsolatban gondolkodik, hanem hasznot akar belőle húzni.
“egyébként ebben az összehasonlításban az erkölcsi győztes a hivatásos kurva, mert ő nem próbálja másnak beállítani magát.”
Nem csak ebben az összehasonlításban, hanem a nők nagy részének esetében erkölcsi győztes a hivatásos kurva, amiért ő nem próbálja másnak beállítani magát.
Man Jailed for Rape Four Years Ago Free After Judges View Facebook Messages
http://www.breitbart.com/london/2017/12/24/man-jailed-for-rape-four-years-ago-free-after-judges-view-facebook-messages/
Police Chief: ‘Automatic Belief’ of Rape Accusers Needs Review, Restore ‘Innocent Until Proven Guilty’
http://www.breitbart.com/london/2017/12/21/police-chief-automatic-belief-innocent-proven-guilty/
Egyre gyakrabban fizetik a bántalmazott nők bántalmazóik büntetését Oroszországban
https://www.nlcafe.hu/ezvan/20171219/oroszorszag-buntetes-csaladon-beluli-eroszak/
Emma Watson’s UN Speech: What She Didn’t Say #HeForShe
https://www.youtube.com/watch?v=8o0euhM6bjg
Katie Pavlich: How Feminism is Linked to Marxism
https://www.youtube.com/watch?v=7vNcUPORNxw
Nagyon jó cikk, és sajnos nagyon aktuális is. A társadalomra gyakorolt hatása is megfigyelhető: a kapcsolatok, házasságok száma rohamosan csökken, a válásoké viszont exponenciálisan nő. A jelenség tehát létezik, és rohamléptekben terjed.
Az okai eléggé sokrétűek, de elsőrendűen az óriási férfitöbbletet nevezném meg. A 2017-es adatok szerint 35 éves korig masszív férfitöbblet van, 45-50 körül egyenlítődik a nemek aránya, 60 év fölött van nőtöbblet (amikor már a lőtéri kutyának nem kellenek). Amikor ezt felvetettem egy-két nőnek, azonnal elkezdtek össze-vissza tagadni, hogy egy szó sem igaz az egészből, amíg be nem szkeneltem a gazdaságföldrajzi adatokat. Utána már csak köpkölődni tudtak, jó szokásukhoz híven. Hja kérem, tényekkel kicsit nehezebb vitatkozni, mint véleményekkel, és nem is áll érdekükben (nekik roppant kényelmes ez a felállás). Sok az eszkimó, kevés a fóka.
Másrészt a nőknek sokkal, fényévekkel egyszerűbb a társkeresés. Felmegy egy átlag társkeresőre, még képet se kell feltöltenie, helyből kap 10-20 levelet. Szórakozóhelyekre ingyért beengedik őket (és a férfiakkal fizettetik meg ugye), és nem várják el tőlük a magas keresetet, sőt, a jó külsőt se. Ezek után valahogy nem tudom komolyan venni, ha egy nő azon panaszkodik, hogy ő nem kell senkinek. Dehogyisnem kell, csak mindegyik szerencsétlent a friendzónába pakolja, és úgy tesz, mintha nem léteznének, mert nem elég jóképűek/pénzesek, meg “nem működik a kémia” (manapság ez a divatos kamu pullszöveg).
…
http://www.ksh. hu (korfa)
És pont, hogy inkább a nők mennek kurvának/golddiggernek háziszolgának. :) Mondjuk ez egész kelet-eruópára igaz (kivéve exjugok és lengyelek valamilyen szinten, egyik helyen a vallás a másik helyen a meglévő gyenge patriarchátus miatt)
…
A masszív férfitöbbletet elsősorban a relatív férfitöbbletre kell érteni.
Férfitöbbletből van relatív is, abszolút is.
Az abszolút férfitöbbletről rendelkezésemre áll egy 2015-ös gazdaságföldrajzi kimutatás (a legújabb kiadású középiskolai atlaszt szkeneltem be hozzá), és 35 éves korig bizony többet mutat a mérleg nyelve a férfiak felé.
A relatív férfitöbbletet meg úgy kell elképzelni, hogy a 25 éves lány bejön egy vele egykorú egyetemistának, egy 38 éves középkorúnak, meg egy 60 éves papócának is.
Az már csak a hab a tortán, amikor a bulikirály menőmanónak egyszerre van 6 barátnője, egymással is csalja őket, de neki ugye el van nézve.
A KSH elnagyolt és hiteltelen statisztika. Ha az ország egyik felének megy a hasa, a másiknak meg szorulása van, akkor a KSH szerint az emberek emésztése pont megfelelő ugye…
Az ünnepek alatti pihenés során a nők túlárazottságával kapcsolatban agyaltam. Szerintem, ahogy mondani szokták, semmi sem történik ok nélkül. Lehet, hogy mi férfiak tehetünk róla?
A mai világban rengeteg nő használja valamelyik társkeresőt. Sok van belőlük, hetente születnek újabbak. Kényelmi okok miatt, ill. mert a közelünkben már 3x átszkennelt ismerősi és baráti körben nincs értelmes célszemély, mi férfiak is használjuk így én is. Hogy is működik? Keresgélsz, ránézel pár hölgyre, sőt a szoftver szól, hogy küldj neki mosolyt meg levelet, “adj esélyt a szerelemnek”.
A másik oldalon a hölgyemény mit is lát(ezeket a legtöbb program kiemelten jelzi): tegnapelőtt megnézett x férfi, kaptam rengeteg mosolyt meg levelet, tegnap úgyszintén és ma sem lesz másként. És ha töltök fel új képet újra indul minden, tulajdonképpen semmit sem kell tennem, minden házhoz jön, csak válogatnom kell.
Egy hét után komoly mennyiségű levél jön össze. Ezt még mi férfiak is megplusszoljuk, hiszen a nagy számok törvénye okán írunk boldog-boldogtalannak. Persze, ezek után csodálkozunk, hogy nem jön válasz. Egyszer egy hölgy nekem leírta, hogy 3 hét alatt 180 levelet és kb 400 mosolyt gyűjtött be. Fasza.
Ha kissé kalmár szemlélettel nézzük, akkor minden egyes levél/mossoly/lájk egyfajta vevő igény jelzés az arúra. Ha sok vevő igény fut be, lehet emelni az árakat addig, amíg az igény megtartott . Nem gondoljátok, hogy a tőlünk férfiaktól származó levél, mosoly, stb cunami veri fel az árakat és ennek tudható be a ma tapasztalható női túlárazottság?
De. Alapvetően azért vagyunk erre kényszerítve, mert a nő nem tesz fordítva semmit. Ennyi.
Tehát ne cseréld fel az okozatot az okkal.
Nem teljesen ill. szerintem más van mögötte. Az ilyesmikről ösztönszinten kell gondolkodni. Eredetileg a hordalét idején az “ősnőnek” volt mondjuk öt figyelembe vehető “ősférfi” partnere, míg egy mainak már ezres, tízezres nagyságrendben állnak rendelkezésre potenciális partnerek. Viszont jelen esetben a több az kevesebb.
A valamikori kevés hím násztáncához képest a mai sok-sok üzenet és kacsintás kevesebbet jelent, súlytalanabb, értéke devalválódott. A túlárazás akkor lenne igaz, ha női önbizalom állna mögötte, de az a benyomásom, hogy valójában manapság egyre több megerősítést igényelnek a nők, ami sokkal inkább a bizonytalanság jele.
Ha jobban megnézzük egyfajta shit-tesztnek is felfogható a dolog. Ha üzensz, akkor szükséged van rá, csökkented a saját értéked (azaz nem vagy elég jó), ha nem üzensz akkor meg nem ismerkedsz. Szóval nem éri meg ilyen helyekre menni hacsak nem vagy szívdöglesztő kategória lévén nekik alapban üzenni fognak a nők, mivel az ő megerősítésükre van szükségük. Szóval végső soron társkeresőn max annyit tehetsz, hogy csinálsz egy jó profilt aztán nem írsz senkinek. Vagy ha okosabb vagy elkezded a való világban csinálni, ahol más értékeket is ki tudsz domborítani.
Belegondolva a nők panaszában, hogy eltűntek “azigaziférfijak” ez is benne lehet. Kénytelenek kezdeményezni, mert a számukra érdekes pacákoktól nem kapnak megerősítést “ingyen”.
Ok/okozat , hát igen…
Ha küldök egy üzenetet, nem biztos hogy előrébb vagyok, de felverem vele az árat.
Ha nem küldök semmit, nem fog észrevenni csak akkor ha csúcspasi vagyok. Frankó.
Inkább nem küldök semmit, így nem pumpálódik tovább az egojuk. Várok türelemmel hátha… és igen, jönnek a levelek és a mosolyok. Csak egy dolgot nem értek, miért anyám sulis padtársai írogatnak nekem???
“Csak egy dolgot nem értek, miért anyám sulis padtársai írogatnak nekem???”
Olvasd el a cikkeket és megkapod a választ! :)
Olvastam :)
Persze, azért itt-ott van “kapás”. Egy gyerekkori barátom mondta egyszer, amikor panaszkodtam a felhozatalra: Moslékos vödörrel is lehet tüzet oltani! :)
HejjjesPasiiiiiii……
Koppant és megrősítve van a hipergámiája:)
Újabb Tinder-özvegy:)
https://velvet.hu/randi/2018/01/07/ezek_utan_jomodukent_nem_kezdek_tobbet_csoro_pasival/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Néhány férfi, aki piedesztálra emeli, hercegnőként kezeli a nőket. :)
http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/hasitanak_a_neten_a_kislanyaikkal_tancolo_bosarkanyi_apukak_-_video/2569677/
Azonkívül,hogy nem lehet most megnézni mi van rajta különleges?
Na, apukák táncoltak a kislányukkal.Nem volt ebben semmi olyan.Ebben a korban még a legtöbben királykisasszonyok akarnak lenni a jelmezbálon.Ha valaki itt megreked az már más.
Kezdő kurvák.
https://velvet.hu/elet/2018/09/23/tmnt/
Ha ez nem megint egy álhir akkor genderéknek igaza lehet , nem csak nemek, fajok sem léteznek, akármi akármivel-lehetne a cim
“Occam beretvája” szerint úgy be volt tépve, hogy vagy ő vagy más , akár poénból, vagy fogadásból feltolta neki, amekkora “buli” lehetett, örüljön, hogy nem ugat….
“nemi erőszakot” emlegettek ott a link-ben…azért én közelebb jártam az “Occam beretvájá”-hoz mint az illetők…
Szerinted születne cikk az egészről, ha te mennél el hasfájással az ambulanciára és kiszednének a seggedből egy teknőst?
semmi esély nem lenne, mármint a teknősre és a hasfájásra
Mert egy prosztó teknőctől nem fájdul meg a hasad vagy mert a bélsavaid nyom nélkül feloldják még a páncélját is?
Most miért próbálsz deviáns buzinak beállitani? csináltam valami rosszat?- itt nincsenek is teknősök….
Úgy tűnik a humorérzéked nem valami fejlett. No de ha hiányoznak íme:
?v=1463503161
Dehonnem, eléggé fejlett, csak sehogysem tudom elképzelni hogy férhet be akármekkora teknős a seggembe…..
” Szép leányok, szép leányok, szép leányok ne sírjatok, Hullanak már, hullanak már, hullanak már a csillagok…..”
https://neverordinary.blog.hu/2018/10/12/udv_a_lathatatlan_nok_klubjaban?full_commentlist=1#comments
“Ezek a lányok olyanok mint a nyilvános WC” – Dopeman
Hiába, mindig “kitüremkedik” , hogy egy férfi a nőben a nőt látja, mindegy hogy mennyire “sikeres”.
Most bunkó volt a férfi, vagy őszinte?
Ha egy 150 kilós plussize debella lett volna a “sikeres”, vajon akkor is érdekelte volna a fickót hogy tud- e a nő twerkelni?
http://www.origo.hu/sport/futball/20181204-a-francia-sztar-dj-egy-kerdessel-porig-alazta-az-elso-noi-aranylabdast-martin-solveig-ada-hegerberg.html
…
Már gyerekkorba elinflálják, annyira kevés a “tökös gyerek”, hogy már mndenki kap plecsnit/ oklevelet aki elindul, olyan szinten anyámasszonykatonája lettek a gyerekek.
Ezekből milyen alfák válnak majd?
…
A gyerekek szülei is el vannak cseszve, azokat is elcseszték, valahol elmaradt a minta , innen nem nagyon van visszaút, mert a hülyeség és a kényelem jobban másolódik mint a kemény munka. A “tökös” párszázalék meg minta nélkül is kiemelkedik , a többinek annyi.
Csak úgy eszembe jutott a sporttal kapcsolatban hogy az úszás az nem sport.. azért tanulunk úszni hogy ne fulladjunk bele valami vizbe….
…
Na látod, zombi, ez az…. marad a rögbi és a jégkorong…ezeket lehet sportnak nevezni(nem azért mert üztem ezeket, csak úgy…), vagy menne a labdarugás is?
Ez is sokba volt a fószernak!
https://24.hu/elet-stilus/2018/12/04/hazassagon-beluli-eroszak-hamis-vad-lift-biztonsagi-kamera/?fbclid=IwAR0uDC6vuruQcxm0WRJtu1JyXqlRydYbnuvhA8FZQneNU-TnH57c-Wq23Ow
Nagyon kemény sztori. Ha nem lettek volna a felvételek, a fószert simán leültetik. Jól megfigyelhető a kimaxolt béta-bux viselkedés a cikkben, hogy mennyit költött a nőre. Ez a hála.
Még egy sztereotípia megjelenik, a nő ott élt abban a házban, de fogalma sem volt, hogy milyen biztonsági rendszer van. Ha tudta volna, akkor le sem bukik, mert mondjuk törölte volna a felvételeket (amit szintén a férjére kent volna simán) vagy valami:
“Azzal kirohant a lakásból. A ház biztonsági kamerái rögzítették, amint a nő a lifthez rohan. Kamerák a liftben is működnek, a felvételeiken jól látszik, ahogy a nő ökölbe szorított kézzel két hatalmas ütést visz be a saját arcára. Asmae a rendőrségre ment és feljelentette a férjét bántalmazásért.”
Aki ilyen kamerákat telepít mindenképpen közvetítse a felvételeket azonnal egy privát szerverre, ahol az asszony nem éri el. LOL
Ezért nem jó ötlet külföldről hozni feleséget. Csóri fejszál majdnem még jobban megszívta. Nyilván abszolút béta muszlim férfi, aki azt hitte, hogy a marokkói ribi majd engedelmes muszlim feleség lesz.
Van olyan élő férfi (itt:), aki beveszi ezt a full kamu dumát?
https://she.life.hu/herself/20191212-a-tul-magas-elvarasaim-miatt-lettem-majdnem-venlany-herczeg-zsuzsa.html
Egyébként ennél gázabban már nem lehet írni a párodról, ahogy ez a “hercegnő” ír.
Ha azt mondod hogy alfaözvegy naplója impresszum, akkor csak max…