0 megosztás

A férfigyűlölet anatómiája (3): a nők jók, a férfiak rosszak

Minden férfi egyforma! – szállóigévé vált napjaikra ez a mondat azoknál a nőknél, akik előszeretettel alkalmaznak kettős mércét a férfiakkal szemben. Ők azok, akik ha kritikus véleményt hallanak egy férfitól a nőkről, azonnal azt harsogják, „ne általánosíts!”, „nőgyűlölő vagy!”. Mindeközben észre sem veszik, hogy éppen ők azok, akik a leghangosabban fröcsögnek, ha egy férfi kimondja: az ég kék.

Sajátos, és egyben sajnálatra méltó típusát jelentik a férfigyűlölőknek azok a nők, akik valamiféle valós, megélt negatív tapasztalat alapján lettek férfigyűlölők. Igazából még pszichológusnak sem kell ahhoz lennünk, hogy gyanakodjunk, az ilyen nőknek általában problémás volt a viszonyuk az apjukkal. Ennek éppúgy lehet az oka esetleg az apa erőszakos természete vagy alkoholizmusa, de akár az is, hogy az anya az apa ellen nevelte gyermekét, ami elvált szülők esetén sajnos teljesen általánosnak tekinthető. De szerepet játszhat ebben az apa ridegsége éppúgy, mint akár egy rossz élmény. Olyan példát is lehet látni, amikor valakinek az apjával szembeni (esetleg túlzó) anyagi elvárásai nem teljesültek, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a lány felüljön egy gyűlöletspirálra.

badboy

Cseppet sem egyedi az olyan eset sem, amikor egy nő a férfi-nő kapcsolat dimenzióban lesz férfigyűlölő. A skála itt még szélesebb, mint az előzőekben. Szerepet játszhat ebben egy visszautasítás is egy férfi részéről, de akár az is, ha nem sikerül összejönni a vágyott férfival. Ennél is súlyosabb eseteket produkálnak a párkapcsolatok: az ezekben összeszedett sérelmek, sebek, fájdalmak sokszor férfigyűlölethez vezetnek.

Legyen szó akár a lány-apa, akár a férfi-nő viszonyból származó negatív tapasztalatokról, ellenérzésekről, ezek bevésődhetnek, mély és tartós előítéletté fejlődhetnek. Mély annyiban, hogy nem csupán múló rossz élményeket jelentenek, hanem meggyőződésekké válhatnak. A tartósság innentől szinte garantált, nem ritka így az sem, hogy egy nő még hosszú évtizedek múlva is olyan dolgokat torol meg valakin, amit annak idején elszenvedett egy férfitól.

Tovább rontja a helyzetet, hogy egy ilyen általánosító, tévúton járó nő meggyőzése szinte lehetetlen feladat. A pszichológia Leon Festinger óta ismeri a kognitív disszonancia fogalmát, ami akkor áll elő, ha egy erős meggyőződés annak ellentmondó bizonyítékokkal áll szemben, így ez kényelmetlen belső feszültséget szül. Festinger ennek kapcsán végezte el híressé vált kísérletét, amit Oak Park kutatásként ismer a pszichológia. A szociálpszichológus ehhez egy olyan szektát talált, amely azt állította, üzeneteket kapott a földönkívüliektől, hogy özönvíz lesz, eljön a világvége, amelytől csak az igaz hívőket mentik meg a repülő csészealjak. Festinger és társai kapcsolatba léptek a csoport tagjaival, és meginterjúvolták őket a kijelölt „apokaliptikus” esemény előtt és után – amelyek természetesen nem következtek be. Eredetileg mindenki arra számított, hogy az előrejelzések megvalósulatlansága és az azt követő kognitív disszonancia arra készteti majd a tagokat, hogy elhagyják a hitüket. Ennek viszont épp az ellenkezője történt: a szektatagok ettől függetlenül még lázasabban hittek és arra hivatkoztak, hogy a csoport odaadásának köszönhetően menekült meg az egész világ. Vagyis az ellenérvek elfogadása még nagyobb disszonanciát okozott volna a múltbéli hit és a jelenbeli tagadás között, ezt a szektatagok úgy kerülték el, hogy még erősebben hittek a téveszméikben. Hasonlóan: a férfiakba vetett hitet leromboló rossz apa vagy társ után már hiába jelentkezik egy odaadó férfi. Az ilyen típusú férfigyűlöletben szenvedő nők semmivel sem fogják kevésbé utálni a férfiakat, ha találkoznak ellenpéldákkal, sőt korántsem kizárt az sem, hogy bármit is tesz a partner, ők azon fognak dolgozni, hogy  mindenáron rábizonyítsák, „ő is csak olyan, mint a többi férfi”.

Sokan esetleg csak legyintenek minderre, mondván, hogy legyen ez az ő bajuk, pedig valójában egy másokat is tönkre tévő, rendkívül romboló mechanizmussal állunk szemben. A tapasztalati alapú férfigyűlölők közvetlen környezetük és kollégáik életét egyaránt pokollá teszik, és ebbe sajnálatos módon bele kell értenünk saját felnövekvő fiúgyermekük életét is. Ugyanis velük szemben is ugyanazt a férfi-nő játékszabályt alkalmazzák, mely így hangzik: a nők jók, a férfiak rosszak! A legrosszabb helyzetben így azok a kisfiúk lesznek, akiket elvált szülők gyermekeként csak az anyjuk nevel. Nekik egyfajta csonkacsaládi apartheidben kell élniük, ahol mindig mindenért ők a hibásak. Sajnos igen sokszor a kisfiúkban ez úgy csapódik le, hogy ők értéktelenebbek másoknál, amibe bele is nyugszanak olyannyira, hogy felnőve a nőknél is sikertelenebbek lesznek társaikhoz viszonyítva. További problémát okoz, hogy a tapasztalati alapon férfigyűlölő nők általában egy rendkívül konfliktusos fiútestvér-lánytestvér viszonyt hoznak létre azáltal, hogy kizárólag a lánygyermekük javára döntenek minden vitában. Jellemző, hogy ilyenkor a fiúgyermek végül a lánytestvérét utálja meg, hiszen nem látja át a helyzetet, vagyis azt, hogy az édesanyja igazságtalan természete a konfliktus forrása. A férfigyűlölő anya ezért a rossz testvéri kapcsolat melegágya anélkül, hogy ezt észlelné. A férfigyűlölő anyák lánygyermekei sem ússzák meg a félrenevelést: őket legtöbbször arra szuggerálja a mérgező szülő, hogy óvakodjanak a férfiaktól, beleértve az apjukat, a barátaikat és minden lehetséges férfipartnerüket. És akkor még nem is beszéltünk azokról a lánygyermekekről, akik egész gyermekkorukban azt tapasztalták, hogy anyjuk ítélkezése alapján mindig csak nekik lehet igazuk. Mindennek a végeredménye egy beteg és torz új generáció, amely tovább viszi a felmenőinek minden kapcsolati, közösségi konfliktusát – csak immár sokkal súlyosabb és önrombolóbb módon.

Mit tehetünk a nemzedékről nemzedékre szálló férfigyűlölő mechanizmusok ellen? Tekintettel arra, hogy a Festinger által körülírt mechanizmus szinte mindig bekövetkezik, csak gondos pszichiátriai kezeléssel oldható fel az ilyen típusú androfóbia. Ám ne legyenek ábrándjaink, olyan csak a legritkább esetben fordul elő, hogy egy nő azzal jelentkezik be egy pszichiáternél, hogy segítséget kér a férfigyűlölete ellen. Mire ez egyáltalán komolyan felmerülhetne, addigra a meggyőződése már merev ideológiává kövesedett, ami teljességgel kizárja a józan belátást és segítségkérést.

Post Author: Richter András

f Facebook
0 megosztás


185
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
15 Egyéni hozzászólás
170 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
30 Hozzászólások szerzői
BaltonReactorPengeFoxtrott28antagonisztikevics Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
hunbagira
Újságíró

Ha eltekintünk, hogy az ősbűnt/hülyeséget – Éva után mindig- a nő követi el. Amikor, rá van “nedvedzve” a helyi alfára, aki lekoptatja vagy megbassza és utána koptatja le.

Illetve pofátlan kettősmércével kivetíti az összes férfira majd, ha jön a válasz  – a maoszféra hatására, ami növekszik- akkor meg nyőgyülölőzik, amit a cikk is ír.

Ez egy vica-versa dolog és eme pszichológiai jelenség a férfiaknál is létezik.

(csak itt a férfi számára még egy kósza baszás sincs,  még a helyi tonnadonnától sem. nemhogy a primadonnától, hipergámia ugye).  és a férfinak már objektív okokból- bíróságok ítélkezési gyakorlata miatt- sincs lehetősége hogy ő meg a lánygyermeken töltse ki a “bosszúját”. saját meglátás mi erre szerintem eleve képtelenek is lennénk, hála istennek.

a cikk nem tesz említést a “bosszúálló” pedagógusnőkről.

INewton
Olvasó
INewton

“Ez egy vica-versa dolog és eme pszichológiai jelenség a férfiaknál is létezik.”

Végülis nem ez vezetett a MGTOW kialakulásához?

hunbagira
Újságíró

Igen, ez vezethetett.

visuo
Olvasó
visuo

a lófaszt vezetett…

gpetersz
Olvasó
gpetersz

A hipergámia nekem is kiosztotta a várható pofonját (noha akkor, erről, rendes blue pillként mit sem tudtam). Azóta örök kérdés bennem, hogy utálom-e “a nőket” (pláne, hogy a mai szememmel már egész más a világ), és, hogy mennék-e a magam útján, ha hamarabb megvan a red pill… A gyermekeimről nem mondanék le… De az ár hatalmas.

-
Olvasó
-

egy nő a férfi-nő kapcsolat dimenzióban lesz férfigyűlölő. Az ezekben összeszedett sérelmek, sebek, fájdalmak sokszor férfigyűlölethez vezetnek.

Nem beszélve azokról a nőkről, akik akkor is férfigyűlölők lesznek, ha nincs rá különösebb okuk. A tízes skálán 1 pontos nőknek is változatos szexuális életük van, nem hinném, hogy valaha is sérelem érte őket.

Feministák nem a gyenge, elesett nőkből lesznek. Ha van ilyen, az mindig kívívja a társadalom együttérzését. (De magányos férfiból jóval több van a hipergámia és a 80-20 szabálya miatt.) Feministák a dúsgazdag nőkből lesznek, meg a sokgenerációs fővárosi művészelitből. Van egy stupid bölcsészlány, a Kemény Zsófia, akinak az apja és a nagyapja is író volt. Meg ő is ír, elég szép karriert futott be. A feminizmus a híres, jól kereső nők “filozófiája”.

INewton
Olvasó
INewton
common man
Olvasó
common man

Aztán a Festinger után már nem kutatta senki a jelenséget? Ha ennyire kiúttalan lenne az egész, az emberiség már réges -rég kipusztult volna vagy mindenki lelki roncs lenne.Biztos vagyok benne ,hogy van a társadalomnak valami öngyógyító mechanizmusa erre bizonyíték az ,hogy létezünk.A felvázolt egyetlen segítség (gondos pszichiátriai kezelés!?) is csak max. 200 éves.Azt is tudjuk ,hogy sok külső tényező is hat a nevelt személyre(persze a legrosszabb ha még kívülről is ezt kapja pluszban).De ez lehet jó irányú is.Valamint a “fertőt” terjesztő személyek sem mindig száz százalékosan betegek.Ha egy serdülővel időben felismertetnék ,hogy mi és miért történik vele, nem javulhatna valamit a helyzet? Van kiút! Éljen január 1.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Megint (nagyon) hosszú, bocs…….

Minden férfi egyforma!

Amennyire igaz az AWALT (is:)….

– szállóigévé vált napjaikra ez a mondat azoknál a nőknél, akik előszeretettel alkalmaznak kettős mércét a férfiakkal szemben.

A férfiak is kettős mércét alkalmaznak a nőkkel, (sőt mindenki, mindenkivel:) szemben…….

 Ők azok, akik ha kritikus véleményt hallanak egy férfitól a nőkről, azonnal azt harsogják, „ne általánosíts!”, „nőgyűlölő vagy!”.

Csak, ha béta az illető….., itt is az örök szabály érvényesül: „KI” mondja…., no meg hogy milyenek az erőviszonyok….

Sajátos, és egyben sajnálatra méltó típusát jelentik a férfigyűlölőknek azok a nők, akik valamiféle valós, megélt negatív tapasztalat alapján lettek férfigyűlölők.

Nos, a tényleges férfigyűlölők pontosan annyian vannak, mint a tényleges nőgyülölők, elenyésző mennyiségben…..

 Igazából még pszichológusnak sem kell ahhoz lennünk, hogy gyanakodjunk, az ilyen nőknek általában problémás volt a viszonyuk az apjukkal.

Ennyi erővel a szintén (nemlétező:) nőgyűlölő meg az anyjukkal?

Ennek éppúgy lehet az oka esetleg az apa erőszakos természete vagy alkoholizmusa,

Ha ez „férfias”, akkor mérce lesz és nem negatívum….

 de akár az is, hogy az anya az apa ellen nevelte gyermekét,

Minél inkább teszi, annál kontraproduktívabb, főleg amikor a gyerek kamaszodni kezd (meg az után)…..

ami elvált szülők esetén sajnos teljesen általánosnak tekinthető.

Jobban fog vonzódni az apjához…..

 De szerepet játszhat ebben az apa ridegsége éppúgy, mint akár egy rossz élmény.

Minél ridegebb, annál inkább „kapaszkodnának” belé, érdekes paradoxon, de ez a valóság…..

Olyan példát is lehet látni, amikor valakinek az apjával szembeni (esetleg túlzó) anyagi elvárásai nem teljesültek, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a lány felüljön egy gyűlöletspirálra.

Na hagyjuk azért a mesevilágot, ennyire ne toljuk túl a szarságokat…..

Amúgy örök kérdés, hogy az ösztönök/nevelés/lehetősége/körülmények stb. közül, melyek,  (és) milyen arányban meghatározóak…

Véleményem szerint, (ezért biztos, hogy örök közellenség leszek:), de nagyon elhibázott ez az„elemzés”, alapvetően ott (is)„csúszik meg”, hogy általánosít, ahogy a „zaklatás”, úgy a férfigyűlölet is nagyrészt arról szól, hogy bredpitt vagy átlagjaniról van szó, megfűszerezve a „megérdemled”/”szép vagy”/egyenlőség/stb stb. folytán beszopott nyomorokból adódó frusztráció kivetítéséről szól – mert ezt most büntetlenül megteheti….….

Cseppet sem egyedi az olyan eset sem, amikor egy nő a férfi-nő kapcsolat dimenzióban lesz férfigyűlölő.

Fenét, nem férfi gyülölő lesz, hanem az aktuális fickót gyűlöli:)……., de XY(tetszőlegesen behelyettesíthető bugyinedvesítő „bezzegjani”:)-val vígan kefél, szóval azért “nem minden férfi” disznó:)……

 A skála itt még szélesebb, mint az előzőekben. Szerepet játszhat ebben egy visszautasítás is egy férfi részéről, de akár az is, ha nem sikerül összejönni a vágyott férfival. Ennél is súlyosabb eseteket produkálnak a párkapcsolatok: az ezekben összeszedett sérelmek, sebek, fájdalmak sokszor férfigyűlölethez vezetnek.

Nem, basszus, nem férfigyűlölő, hanem kivetíti az aktuális nyomorát mindenre és mindenkire, ez alapvető(en) női tulajdonság, nem gyűlölet….

Legyen szó akár a lány-apa, akár a férfi-nő viszonyból származó negatív tapasztalatokról, ellenérzésekről, ezek bevésődhetnek, mély és tartós előítéletté fejlődhetnek. Mély annyiban, hogy nem csupán múló rossz élményeket jelentenek, hanem meggyőződésekké válhatnak.

Ja amíg nem jön bredpitt….., ha jön, akkor meg magasról leszarja az összes „bevésődését”, de ha csak átlagjanik kerülnek, akkor meg tartósan szopat és “véseget”….

A tartósság innentől szinte garantált, nem ritka így az sem, hogy egy nő még hosszú évtizedek múlva is olyan dolgokat torol meg valakin, amit annak idején elszenvedett egy férfitól.

A nők egész élete egy kibaszott shitteszt sorozat, és az ebből adódó frusztráció(i)t (jelenleg) büntetlenül levezetheti…..Mi a kérdés?

Tovább rontja a helyzetet, hogy egy ilyen általánosító,

most nem (ugyan:)azt „csináljuk”?:)

 tévúton járó nő meggyőzése szinte lehetetlen feladat.

élő embert (nemtől függetlenül:), sikerült valakinek, valaha, (egyáltalán) valakit is „meggyőznie”???:)

A kognitív disszonanciával kapcsolatos kísérlet mindkét nemre vonatkozóan igaz, emberi tulajdonság…….

Hasonlóan: a férfiakba vetett hitet leromboló rossz apa vagy társ után már hiába jelentkezik egy odaadó férfi.

Mivel rossz a kiindulás (nem ez az ok), így szar a „megoldás” …..Nem az apa/társ rombolja le a nemlétező hitet

.nem beszélve arról, az „odaadó férfi” egy bluepilles szarság, nem csoda, hogy lenézi és értéktelennek kezeli….

 Az ilyen típusú férfigyűlöletben szenvedő nők semmivel sem fogják kevésbé utálni a férfiakat, ha találkoznak ellenpéldákkal, sőt korántsem kizárt az sem, hogy bármit is tesz a partner, ők azon fognak dolgozni, hogy  mindenáron rábizonyítsák, „ő is csak olyan, mint a többi férfi”.

A kulcsszó: „bármit is tesz a partner” , mi van baszki?, egyáltalán mi a búbánatot kéne tennie  az (átlagjani)partnernek, míg a bredpitt akármit megtehet vele…????

Sokan esetleg csak legyintenek minderre,

Sírhatunk együtt, egymás vállán, de minek?

mondván, hogy legyen ez az ő bajuk,

Vegyük át a keresztet?

 pedig valójában egy másokat is tönkre tévő, rendkívül romboló mechanizmussal állunk szemben.

Jó szöveg, csak épp nem igaz…., az emberek magukat teszik tönkre, nem kell ahhoz külső segítség……, de jól jön, ha valakire fogni kell a nyomorunkat….

A tapasztalati alapú férfigyűlölők közvetlen környezetük és kollégáik életét egyaránt pokollá teszik,

érdekes módon, ezek soha nem a felsőkategóriás nők,hanem épp a legalja…… és nem azért mert férfigyűlölők, hanem azért, mert “nagyobb az étvágyuk mint a lehetőségeik” és a nyomorukat így kompenzálják, a hasonló férfiak is, csak nem ennyire “hangosan”…..

 és ebbe sajnálatos módon bele kell értenünk saját felnövekvő fiúgyermekük életét is. Ugyanis velük szemben is ugyanazt a férfi-nő játékszabályt alkalmazzák, mely így hangzik: a nők jók, a férfiak rosszak! A legrosszabb helyzetben így azok a kisfiúk lesznek, akiket elvált szülők gyermekeként csak az anyjuk nevel. Nekik egyfajta csonkacsaládi apartheidben kell élniük, ahol mindig mindenért ők a hibásak. Sajnos igen sokszor a kisfiúkban ez úgy csapódik le, hogy ők értéktelenebbek másoknál, amibe bele is nyugszanak olyannyira, hogy felnőve a nőknél is sikertelenebbek lesznek társaikhoz viszonyítva.

Faszt, a ” leggecibb”darktriados kölykök pont hogy ezek a „kisfiuk”, -az elvált szülők gyerekei……- kb az egykék szintjén mozognak, csak talán kevésbé szadisták……

Az elvált szülők gyerekei (illetve  a”problémásak) sokkal hamarabb és eredményesebben csajoznak be, többek közt azért mert deviánsak és ez mindig is vonzó (volt/most is az/lesz) a pina szempontjából….

További problémát okoz, hogy a tapasztalati alapon férfigyűlölő nők általában egy rendkívül konfliktusos fiútestvér-lánytestvér viszonyt hoznak létre azáltal, hogy kizárólag a lánygyermekük javára döntenek minden vitában.

Feltéve, hogy így van, akkor is ki kell venni az egykéket, két lány/két fiú/két lány egy fiú stb. eseteket, így meg elég elenyésző mennyiség maradt….

 Jellemző, hogy ilyenkor a fiúgyermek végül a lánytestvérét utálja meg,

Ahogy a báty az öcsöt, az öcs a bátyját, stb, minden gyerek úgy érzi, hogy a másikkal kivételeznek , így ez nem igazán releváns…..

hiszen nem látja át a helyzetet, vagyis azt, hogy az édesanyja igazságtalan természete a konfliktus forrása.

A testvérek 99%-a (nemtől függetlenül) úgy érzi, hogy nem vele kivételeznek pozitívan, kérdezz meg bárkit…..

A férfigyűlölő anya ezért a rossz testvéri kapcsolat melegágya anélkül, hogy ezt észlelné.

A nem férfigyűlölő anya ugyanígy, ez női(emberi) tulajdonság, nincs köze semmilyen gyűlölethez  ….

 A férfigyűlölő anyák lánygyermekei sem ússzák meg a félrenevelést: őket legtöbbször arra szuggerálja a mérgező szülő, hogy óvakodjanak a férfiaktól, beleértve az apjukat, a barátaikat és minden lehetséges férfipartnerüket.

És amikor „kinyílik a csipája”, pont az ellenkezőjét csinálják, szar ügy a kamaszkor:), na akkor indul be  sírás-rívás:)

És akkor még nem is beszéltünk azokról a lánygyermekekről, akik egész gyermekkorukban azt tapasztalták, hogy anyjuk ítélkezése alapján mindig csak nekik lehet igazuk.

Mekkora sírást/hisztit rendeznek majd, amikor az alfák(vagy annak látszó „férfiak”:) a megszopatják őket….

Mindennek a végeredménye egy beteg és torz új generáció, amely tovább viszi a felmenőinek minden kapcsolati, közösségi konfliktusát – csak immár sokkal súlyosabb és önrombolóbb módon.

Pont úgy, mint az előző(ek), meg a következő generációk, hagyjuk ezt a – „régen minden jobb volt, hova jut a világ, erkölcstelen fiatalok”….., most meg bekapcsolódik a férfigyülölő nők stb is ………… – szarságokat…….

Mit tehetünk a nemzedékről nemzedékre szálló férfigyűlölő mechanizmusok ellen?

Gondolom sopánkodni, meg sírni kell ezen a (mű) problémán..….

Tekintettel arra, hogy a Festinger által körülírt mechanizmus szinte mindig bekövetkezik, csak gondos pszichiátriai kezeléssel oldható fel az ilyen típusú androfóbia.

Mindkét nemre vonatkozóan? Mert ugye, nem csak nőkkel végezték el a kísérletet, hanem a férfiak is pont olyan hülyék(na jó, majdnem:), ha a kognitív disszonancia oldásáról van szó …..

Ám ne legyenek ábrándjaink, olyan csak a legritkább esetben fordul elő, hogy egy nő azzal jelentkezik be egy pszichiáternél, hogy segítséget kér a férfigyűlölete ellen.

Pont annyian vannak, mint azok a férfiak, akik a nőgyűlöletük ellen kérnek segítséget….., számosságukban is megegyeznek….

 Mire ez egyáltalán komolyan felmerülhetne, addigra a meggyőződése már merev ideológiává kövesedett, ami teljességgel kizárja a józan belátást és segítségkérést.

Mindkét nemnél…

 

 

visuo
Olvasó
visuo

te vagy a legunalmasabb elmebeteg.

Deadpool
Újságíró

Elolvastad ezt a komment szemétdombot? …

visuo
Olvasó
visuo

a feléig bírtam. nagyobb kocka, mint akiket fikáz.

-
Olvasó
-

Slutpool, te figyelemkurva.

hunbagira
Újságíró

Oh agyi sötétség nagy ura!

Te anyázáson kívül képes vagy valamire? :)

-
Olvasó
-

hunvagina!

Itt vagy a legnagyobb punci, hunvagina!

Dan
Újságíró

Van egy zárt oldal, ahová lehet regisztrálni, vagyunk férfiak is, páran, de nagyrészt nők. Igazi esettanulmány az oldal! A sztorik többsége egy kaptafa: a nők összeismerkedtek valami férfival, neten, vagy valaki szeretői lettek. Az adott fickó aztán vagy megmaradt virtuálisan, vagy egyre jobban hanyagolja a nőt – persze néha azért odadob egy kis figyelem-morzsát, h megmaradjon a “kapcsolat”. A lényeg, h teljesen látszik, h ezekből a valamikből kurvára nem lesz olyan komoly kapcsolat, amit ezek a nők szeretnének.

De!

Ez a legkevésbé sem akadályozza meg őket abban, h akár éveken keresztül (!) egy álomvilágban álmodozzan a kiszemelt hímről, h “csak fél elköteleződni”, meg hasonló zöldségekkel traktálva magukat, megy egymást – mert ugye rögtön jön a másik sorstárs és szépen körbenyalogatják, körbelelkizik egymást. És nem 14-20 éves, tapasztalatlan kislánykákról van szó, hanem 30, de inkább 40 feletti nőkről! Ennyit arról, h a kor bölcsességet hoz… Meg arról, h Red Pill vajon kitaláció-e, vagy a valóság sokszoros megtapasztalásának a lenyomata. Meg ismét egy szomorú példa arra, h ha egy adott férfi kellően rózsaszín, édes, jól emészhető álomképet mesél be a nőnek, akkor teljesen mindegy, mennyi annak a valóságalapja, a nő képes utána évekig ezen a nem létező álom-valóságon eléldegélni… Próbálok kicsit észhez térítő hozzászólásokat írni, de persze mintha csak a falnak beszélnék.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Meg ismét egy szomorú példa arra, h ha egy adott férfi kellően rózsaszín, édes, jól emészhető álomképet mesél be a nőnek,

Szerintem ez mellélövés, az a férfi, amelyik  rózsaszín, édes, jól emészhető álomképet mesél be a nőnek, az nagyon hamar lapátra kerül, ha ne tudja “fokozni”(vagy nincs legalább 2-vel a nő fölött) inkább az a gyakoribb, hogy szó szerint magasról szarik a nőre “lerázza”  a shitteszteket, mert (általában) megteheti , a nő hörcsöge meg “ráharap” a témára és racionalizál, racionalizál, győzködi magát,,,,,,,, várjunk csak?, Pontosan úgy, (vagy legalábbis hasonlóan) ahogy a béta bux keresi a megoldást arra, hogy miért kevés a sex és ő is elkezdi magyarázni meg lemmenni csicskába, hátha……

akkor teljesen mindegy, mennyi annak a valóságalapja, a nő képes utána évekig ezen a nem létező álom-valóságon eléldegélni…

Nem csak hogy eléldegél, de meg is magyarázza magának, hogy ez milyen jó….

Próbálok kicsit észhez térítő hozzászólásokat írni, de persze mintha csak a falnak beszélnék.

Az az ő valósága, amúgy az profizmus az, ha a fickó el tudja érni, hogy a nő saját magát “etesse” és (csak) néha lök neki “morzsákat” amiből szépen feldagasztja  az álomvárat a hörcsög…

Hunn
Újságíró

Meg ismét egy szomorú példa arra, h ha egy adott férfi kellően rózsaszín, édes, jól emészhető álomképet mesél be a nőnek, akkor teljesen mindegy, mennyi annak a valóságalapja, a nő képes utána évekig ezen a nem létező álom-valóságon eléldegélni…

Ez nem is akkora hülyeség, mint aminek elsőre látszik. A nők ugyanúgy el vannak veszve és el vannak idegenedve a mai világban, mint a férfiak. Azzal megfejelve, hogy a kezükbe van adva az irányítás felelőssége a saját életük felett (és sajnos a társadalom felett is a feminizmus miatt). Ez megőrjíti őket. de ha átvesszük a vezetést, levesszük a vállukról a felelősséget, akkor nyert ügyünk van. Ha a férfiak eléjük járulnak, hogy válassz közülünk, jaj vajon elég jók vagyunk-e neked, akkor megkattannak, de ha úgy megyünk oda, hogy nekem te kellesz és pont, attól megnyugszanak. Ha tudsz adni nekik egy narratívát, egy közös történetet aminek a részei, arra harapni fognak. Valamit, amiben részei egy nagyobb célnak. Legyen ez családalapítás, vagy akár a keresztény, fehér civilizáció megmentése, ha vezetünk, követni fognak.

Amit feltétlenül be kell fejezzünk, az a siránkozás amiatt, hogy a nők nem hozzák a beígért részüket az “egyenlőségen alapuló párkapcsolatban”. Nem fogják megtenni, még ha százszor rájuk olvassuk ezt, és hozzuk a bizonyítékokat, akkor sem. A férfiak számára soha nem fogja a szexuális forradalom se meghozni azt a fajta szabadságot, amit a nőknek. Emiatt sem érdemes panaszkodni. Inkább mielőbb be kell következzen a patriarchális reakció, a szexuális ellenforradalom és a szexuális fehérterror.

Dan
Újságíró

Nektek mik a tapasztalatotok? Akikkel esetleg beszéltek nőismerőseitekkel, női barátokkal a feminizmusról, hogyan reagálnak?

Nekem elég rossz: intelligens, kedves, értelmes nőismerőseimnél is azt látom, h A., leszarják, nem érdekli őket a téma B., tévesen a feminizmust a nőkkel azonosítják -> antifeminizmus = nőellenesség C., Azért, mert a közelmúltban nem voltam túl sikeres a nőknél, úgy gondolják, csak a keserűség beszél belőlem.

Nektek mi a tapasztalatotok? Ez a női ego automatikus védekezése? Vagy én mondom a témát nem megfelelően? Azt nem mondhatni, h állandóan ezen témáznék velük, csak akkor kerül szóba, ha az az adott témába vág.

Delin, Vivien, Koriander és többi hölgy:

Ti hogy látjáktok női szemmel ezt a dolgot?

hunbagira
Újságíró

Én direktben soha nem kezdek. Csak, ha nőkből kijön a cikk címét képző sóhaj, akkor nyesegetem őket vissza.

1. Ez nem igaz….lehazudják az eget…(prekárius, prolinők, butább kurvák (telep lányai)

2. Igaz, de ez is a férfiak hibája, hogy ilyen “túlélési” módszerekhez kell nyúlniuk….értelmesebb s így kritikusabb goldiggerek

3. Cinizmus. Igen, ilyenek vagyunk, mert megtehetjük. “Mi az sajnálod tőlünk azt a jó 10 évet”..(ezt a mondatot Delinkétől is hallottam) szintén értelmesebb gollddiggerektől hallottam főleg ezt…

4. Szokott női “vita”stílus, buzivagyok, kicsiafaszom, megkeseregett stb ismerjük…(szintén proli, prekárus, butakurva csapat)

6. Egyre többen olvassák közölük a férfihangot (főleg értelmiségi körök) és leírják, hogy igaz és változtatnunk kell…de nem nagyon változnak illetve talán abban, hogy kevésbé kihasználósak. Pl egyik sem engedte, hogy fizessek illetve azonnal visszahívtak Vicces story: ők kérdezik tőlem, hogy már hallottam- e a férfihangról (erre mindig játszom a hülyét, hogy mi az) erre közlik, hogy olvassam mert tök sok mindent megtudhatok a nőkről és a párkapcsolatokról :D csak van néhány vad nőgyülölő komment (Hun figyelj :) ) Ez pl egy libsi félzsidó lány volt. Akinek volt a polcon az “i stand with ceu” kitüző. Amikor rákérdeztem, hogy ezt így hogy? Azt válaszolta, hogy” a  feminizmus  a “liberalizmus” rákja- amit szerinte ez kicsit összeesküvésszerű ,de a liberalizmus lejáratására találtak ki”  “És helyes, hogy puzsér a ceus tüntetésen is kiosztotta ezeket a beteg antoniriáékat-papprékakingákat” Mint, ha Mliot hallottam volna. A pofám szakadt le.

Dan
Újságíró

hunbagira,

– aha, hát akkor egy apró csillagás az alagút végén.

– na ja, nem véletlenül mondom, h a zsidózás témát ki kéne iktatni, nem azért, mert csicskák vagyunk, akik nem merik felvállalni a szabad véleménnyilvánítás, hanem mert akik gyanútlanul idelátogatnak és ezt látják, az első sokkal rögtön fordulnak is ki.

– félreértés ne essék, totál értelmetlen (és férfiatlan) dolog várni a nőktől a megoldást, pláne, h majd annyian lesznek Red Pillesenk, h társadalmi változást érnek el. Ez nem a nők dolga! Továbbra is fenntartom, h ez egy globális shit-teszt a nyugati férfiakkal szemben, akik vagy tököt növesztenek és férfiként CSELEKEDNEK, vagy átadjuk a stafétabotot más, maszkulinabb társadalmak férfijainak. Ellenben, ha elkezdünk cselekedni, akkor nagyon fontos, nélkülözhetetlen a “Red Pillezett”, a saját nőiességükhöz visszatalált nőink szövetsége és támogatása!

 

Naooo
Olvasó
Naooo

A szarszínűek nem férfiak. Ja és minden rosszról a zsidók tehetnek.

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Hiába lököd a szar antiszemita fasságokat, attól még zsidó maradsz!

Naooo
Olvasó
Naooo

Antiszemita szöveg csak jó lehet, és te vagy a zsidó te privatizátor.

Deadpool
Újságíró

Ezt a globális shit-teszt nevű vallást ki kezdte el terjeszteni és miért?

Hunn
Újságíró

Ezt a globális shit-teszt nevű vallást ki kezdte el terjeszteni és miért?

Nálad okosabb emberek. Azért, mert igaz, és ők rájöttek. És azt akarják, hogy neked is essen le a tantusz.

Deadpool
Újságíró

Mi a globális shit-test, Hunn? Kifejtenéd?

Hunn
Újságíró

Mi a globális shit-test, Hunn? Kifejtenéd?

Ezen ne múljék. A shit-teszt fogalmával tisztában vagy? Amikor a nő tesztel téged, mint férfit? Na, a feminizmus ugyanez csak nagyban. Annyi a különbség, hogy nem egyes nők csinálják egyes férfiakkal, hanem a társadalom női része a társadalom férfi részével.

Deadpool
Újságíró

Akkor nem a zsidók a hunyók? (nem lenne bőr a képemen ide kommentelgetni, ha nem lennék tisztában olyan dolgokkal, mint a shit-test, globális shit-test)

Hunn
Újságíró

Akkor nem a zsidók a hunyók?

Is-is.

Deadpool
Újságíró

De gondolom az összes zsidó. Az is, aki ma született.

common man
Olvasó
common man

Deadpool-Hunn ! Ezt a témát valamelyikőtök mindig életben tartja.Ha egy  “izmus”kifejlesztésénél jelentős szerepet játszó emberek többségében xyz-k voltak akkor emiatt lehet-e azt mondani az xyz nép felelős a történtekért? Vagy már az is rasszizmus ha valaki használja mondjuk a z betűt?

Deadpool
Újságíró

Magyarul: egy kisebb halmaz felelősségét rá lehet-e húzni egy nagyobb halmazra, ha azoknak semmi köze az egészhez?

Hunn
Újságíró

Magyarul: egy kisebb halmaz felelősségét rá lehet-e húzni egy nagyobb halmazra, ha azoknak semmi köze az egészhez?

Szemrebbenés nélkül. A határon ki tudod válogatni a beilleszkedni akaró muszlimot a terroristától? Nem, ezért kell deportálni az összeset. Ki tudod a zsidók közül választani azt, aki nem élősködni akar rajtunk? Nem, ergo picsába velük, az összessel. A politika szintjén nem lehet az egyén szintjén baszakodni, az Isten ideje sem lenne rá elég, kapacitásról nem is beszélve.

Az ember törzsi lény. Vagyunk mi, és vagyunk ők. Az “ők” ugyanúgy gondolkodnak rólunk, mint ahogy mi gondolkodunk róluk. A kérdés: kik vagyunk MI? Azt is megmondom: a keresztény magyarok. Mindenki más “ők”. Ez ennyi, nem kell túlbonyolítani, ez RÓLUNK szól, nem a zsidókról.

Deadpool
Újságíró

“Szemrebbenés nélkül.”

Ezért súlytalan minden egyes szavad.

“Ki tudod a zsidók közül választani azt, aki nem élősködni akar rajtunk?”

Ki. Igaz, több erőfeszítést igényel, mint a saját szaromat szétkenni.

Hunn
Újságíró

Ezért súlytalan minden egyes szavad.

Ezt mondanád Szálasi Fletónak is? Amúgy mindig is érdekelt a filoszemiták lelkivilága. Mert ők azok, akik nélkül a zsidók semmire sem mennének. Azoknak a lelkivilága, akik ebben a konfliktusban a sajátjaik ellen harcolnak, és ettől érzik magukat kibaszottul erkölcsösnek és okosnak. Titeket mi motivál erre?

Deadpool
Újságíró

“Amúgy mindig is érdekelt a filoszemiták lelkivilága.”

Miért akarsz állandóan valamilyen politikai vagy más csoporthoz sorolni? Ha nem vagyok valami szekta tag, már nem is lehet véleményem? Próbálj meg egy kicsit rugalmasabban gondolkodni. Felszabadít.

Titeket mi motivál erre?

Minket… :D

Például a következetesség. A zsidóknak is jár az ártatlanság vélelme, mint mindenki másnak.

Hunn
Újságíró

Miért akarsz állandóan valamilyen politikai vagy más csoporthoz sorolni? Ha nem vagyok valami szekta tag, már nem is lehet véleményem? Próbálj meg egy kicsit rugalmasabban gondolkodni. Felszabadít.

Én sorolnálak bárhova is? De hiszen te állsz oda önként és dalolva a magyarok gyilkosainak az oldalára! Én csak konstatálom a tényt, hogy ott vagy. Ráadásul ezt büszkén hirdeted is, úgyhogy tényleg nem értem, hogy ebben a helyzetben mit várnál el tőlem. Tegyek úgy, mintha nem venném észre? Valószínüleg ezt, mert a zsidók esetében is nyíltan kimondva azt várod tőlem, hogy tegyek úgy, mintha nem vettem volna észre amit a zsidók csinálnak, de legalábbis kussoljak róla…

Minket… :D

Például a következetesség. A zsidóknak is jár az ártatlanság vélelme, mint mindenki másnak.

Igen, titeket. Nem te vagy az egyetlen filoszemita a keresztény világban. Nem te vagy az egyetlen, aki azt hiszi, hogy a zsidó-nem zsidó konfliktus okozói az antiszemiták, akik ha nem lennének, akkor nem is lenne konfliktus, mert a zsidók a nem zsidók közül csak az antiszemitákat gyűlölik, de aki nem az, azt szeretik és jót akarnak nekik… Ártatlanság vélelme? Öreg, pont száz éve (1919) amióta a magyarországi zsidók nyíltan kiléptek a politikai hatalom megszerzésének porondjára, és nyíltan kezdték tömegesen legyilkolni a magyart… Tudod mit mondott az ilyenekről, mint te, az izraeli miniszterelnök,  Netanjahu egy interjúban? “They are scum. But do not tell them. We need the useful idiots.”

Deadpool
Újságíró

“Én sorolnálak bárhova is? De hiszen te állsz oda önként és dalolva a magyarok gyilkosainak az oldalára! Én csak konstatálom a tényt, hogy ott vagy. Ráadásul ezt büszkén hirdeted is, úgyhogy tényleg nem értem, hogy ebben a helyzetben mit várnál el tőlem. Tegyek úgy, mintha nem venném észre? Valószínüleg ezt, mert a zsidók esetében is nyíltan kimondva azt várod tőlem, hogy tegyek úgy, mintha nem vettem volna észre amit a zsidók csinálnak, de legalábbis kussoljak róla…”

A szövegértéssel nálad is gondok vannak. Komoly gondok. Persze, úgy nehéz is, ha érteni sem akarod…

“Ártatlanság vélelme? Öreg, pont száz éve (1919) amióta a magyarországi zsidók nyíltan kiléptek a politikai hatalom megszerzésének porondjára, és nyíltan kezdték tömegesen legyilkolni a magyart… Tudod mit mondott az ilyenekről, mint te, az izraeli miniszterelnök,  Netanjahu egy interjúban? “They are scum. But do not tell them. We need the useful idiots.””

Már ki tudja hányszor sírtad el a bánatod itt és máshol a téged ért igazságtalanságok miatt, de szemrebbenés nélkül lennél igazságtalan tömegekkel szemben. Mások zokszó nélkül vonuljanak a halálsoron ártatlanul, de ha rólad van szó, akkor azonnal tegyen valaki igazságot! Megértést vársz másoktól miközben benned egy szemernyi sincs. Pont annyi empátiát érdemelsz, mint amennyit te tanúsítasz mások iránt. Egy szemrebbenésnyit sem.

Hiteltelen vagy.

Hunn
Újságíró

A szövegértéssel nálad is gondok vannak. Komoly gondok. Persze, úgy nehéz is, ha érteni sem akarod…

A szövegértéssel nálad is gondok vannak, kedves Deadpool. Komoly gondok. Persze, úgy nehéz is, ha érteni sem akarod…

Már ki tudja hányszor sírtad el a bánatod itt és máshol a téged ért igazságtalanságok miatt, de szemrebbenés nélkül lennél igazságtalan tömegekkel szemben. Mások zokszó nélkül vonuljanak a halálsoron ártatlanul, de ha rólad van szó, akkor azonnal tegyen valaki igazságot! Megértést vársz másoktól miközben benned egy szemernyi sincs. Pont annyi empátiát érdemelsz, mint amennyit te tanúsítasz mások iránt. Egy szemrebbenésnyit sem.

Hiteltelen vagy.

Én kaptam, vagy kapok kegyelmet? Megértést, empátiát a nagyvilágtól és az emberiségtől? Az én életemben talán igazság tétetik, bármi is legyen az?

Egy nagy lófaszt. Nekem sincs kegyelem, másoknak sincs. Ennél hitelesebb már nem is lehetnék.

Naooo
Olvasó
Naooo

“De gondolom az összes zsidó. Az is, aki ma született.”

A ma született zsidóból lesz a jövő kizsákmányolója.

Deadpool
Újságíró

„Én kaptam, vagy kapok kegyelmet? Megértést, empátiát a nagyvilágtól és az emberiségtől? Az én életemben talán igazság tétetik, bármi is legyen az?”

Milyen kegyelmet? Ma milyen emberiség elleni bűnt követtek el ellened a feministák? Vagy megint a zsidók szartak a küszöbödre?

„Megértést, empátiát a nagyvilágtól és az emberiségtől? Az én életemben talán igazság tétetik, bármi is legyen az?

Egy nagy lófaszt. Nekem sincs kegyelem, másoknak sincs.”

Talán nem empátiáért kuncsorogsz itt, amikor novellákban sírod el életed tragédiáját? Milyen igazságot érdemelsz?

Egy gyerekkori jóbarátomnak van egy fogyatékossága. Egészséges embernek született, de a szülőszobán valamit súlyosan elrontottak. 30 felett van, de a bal karja olyan mint egy 12 éves gyereké. Hát ha valakinek, akkor neki lenne oka miért siránkozni. Viszont ő 20 év alatt nem rinyált annyit mint amennyit te itt 2 hónap alatt. Ő le tudta küzdeni ezt a komplexusát és jelenleg komoly párkapcsolatban él. És ez csak 1 példa volt. Milliók és milliók vannak, akikhez képest arany életed van, és sajnálatot vársz? Röhej.

Pont annyit kapsz az élettől, amennyi jár. Sőt, még többet is, mint amennyit érdemelsz.

„Ennél hitelesebb már nem is lehetnék.”

Ezt nem te döntöd el.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Pont annyit kapsz az élettől, amennyi jár. Sőt, még többet is, mint amennyit érdemelsz.

:)

Keresztre fognak feszíteni e miatt:)

Naooo
Olvasó
Naooo

“Milliók és milliók vannak, akikhez képest arany életed van, és sajnálatot vársz? Röhej.”

Jah, romániában vannak ahol még szarabbak az utak, mint itt, szóval örüljél csezd, hogy nem 500 gödör van 100 méteren, csak 400. Meg szomáliában kisebb az átlagbér, ne rinyáljál már.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ő le tudta küzdeni ezt a komplexusát és jelenleg komoly párkapcsolatban él.”

Nagyobb összeget örökölt?

Hunn
Újságíró

Deadpool, te egy vicc vagy. Leírom bazmeg, hogy nincs kegyelem, nekem sincs. Erre azzal vádolsz, hogy kegyelemért, meg megértésért, meg empátiáért kuncsorgok – mintha nem pont épp előtte írtam volna le, hogy ilyen nincs, és kifejezetten számomra sincs. Amit pontosan tudok, hiszen leírtam bazmeg, hogy pontosan tudom, hogy nincs, akkor miért könyörögnék hát érte a kommentjeimmel, te eszement? Akkor ezt remélem tisztáztuk is.

Deadpool
Újságíró

“Leírom bazmeg, hogy nincs kegyelem, nekem sincs. Erre azzal vádolsz, hogy kegyelemért, meg megértésért, meg empátiáért kuncsorgok”

Na igen. Biztosan azért írsz ide novellákat a nyomorodról, hogy kiröhögjenek vagy gúnyolódjanak rajtad… Az sajnálatért csinálod, mi másért? Azért hogy másokon segíts? Hogyne. Na pont téged fog érdekelni mások baja, miközben szinte az összes kommented RÓLAD SZÓL és szaglik a tömény önzéstől…

Deadpool
Újságíró

“Nagyobb összeget örökölt?”

Sokkoló dolgok következnek: fehér, keresztény, heteroszexuális, jobboldali beállítottságú férfi, tipikus kispolgári családból és nem, nem örökölt semmit. Pusztán feldolgozta a saját nyomorát, elfogadta magát olyannak amilyen és abból próbálja kihozni a legtöbbet. Látom, ez egyeseknek itt a sci-fi kategória. Mondjuk benne mindig is volt annyi tartás, hogy ne sajnáltassa magát senkivel, pedig erre neki ráment az egész gyerekkora. Míg mások csajoztak, ő csak egy kripli volt a barátai között, mégsem kuncsorgott empátiáért. 2 vagy 3 alkalommal jött ki belőle a fájdalma anno, de az is csak azért mert bomba részegek voltunk és nem tudta visszatartani. Őt ez a fogyatékossága edzette férfivá, nem pedig egy rinyáló kislánnyá, aki az orvosokra mutogat.

Hunn
Újságíró

Deadpool bazmeg, melyik szót nem érted? Nesze, bekopizom még egyszer, olvasd el és értelmezd szó szerint, ahogy én is írtam. Nesze:

Deadpool, te egy vicc vagy. Leírom bazmeg, hogy nincs kegyelemnekem sincs. Erre azzal vádolsz, hogy kegyelemért, meg megértésért, meg empátiáért kuncsorgok – mintha nem pont épp előtte írtam volna le, hogy ilyen nincs, és kifejezetten számomra sincs. Amit pontosan tudok, hiszen leírtam bazmeg, hogy pontosan tudom, hogy nincs, akkor miért könyörögnék hát érte a kommentjeimmel, te eszement? Akkor ezt remélem tisztáztuk is.

Remélem így másodszorra végleg letisztáztuk a témát, mert nincs kedvem harmadszorra is megismételni saját magamat.

 

Deadpool
Újságíró

Tökéletesen értem, amit írsz és a megbújó motivációdat is.

Hunn
Újságíró

Tökéletesen értem, amit írsz és a megbújó motivációdat is.

Igen, és az életet azért nem érted, mert mindig mögé haluzol valamit ami nincsen. De tényleg unom, elmondtam amit akartam. Ha most jössz azzal, hogy nem is, mert úgy van ahogy te mondod, akkor nesze, legyél vele boldog: én egy szerencsétlen kis köcsög vagyok, légyszi sajnáljál, jó? Basszus, nem is sajnálsz? Ki gondolta volna, bazmeg. De azért kértem, mert hátha mégis. Vagy mi a tököm. Faszom tudja, én az arisztotelészi logika híve vagyok, az ilyen mentális gimnasztikák nekem nem mennek olyan könnyen mint neked.

Penge
Olvasó
Penge

“A kérdés: kik vagyunk MI? Azt is megmondom: a keresztény magyarok. “

Az ateista/agnosztikus magyarokkal mi a helyzet? Külön csoportot alkotnak?

Hunn
Újságíró

Az ateista/agnosztikus magyarokkal mi a helyzet? Külön csoportot alkotnak?

Mi van Penge, te sem tudsz aludni, és hajnali háromkor akarod megfejteni a világ nagy kérdéseit?

Természetesen NEM, nem alkotnak külön csoportot. A politikában a “keresztény” származást jelent, nem vallásosságot. kb. annyit jelent, hogy nem zsidó, nem muzulmán, velünk egy fajhoz, egy etnikumhoz és kultúrához tartozó ember.

-
Olvasó
-

Gratutálok, Slutpool! Szépen elővetted a zsidókártyát! Nem akarsz a trolltartóba menni?

Nem Hunn kezdett el zsidózni. SerialSlut kishúga, Slutpoll trollkodta-hányta ide a zsidótémát.

Deadpool
Újságíró

Ó, emberi setétség nagyura!

Csak nem kibújt belőled a cenzor libsi? Mi a gond, fáj a kognitív disszonancia? :D

Maradj inkább a diszlájkolásnál, ne égesd magad tovább.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Szauron totál rám van gerjedve. :)

hunbagira
Újságíró

SS!

Ennek a helyedbe örülnék. :D Egy- majdnem-világuralkodó- akinek még egy GYŰRŰJE is van. :D

Szóval álomparti..:D

 

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A majdnem nem elég jó. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

S neked tényleg ilyen elbaszott fejed van?

Reszet Elek
Újságíró

Addig élsz amíg rádemeli az egyszeműjét…

Hunn
Újságíró

S neked tényleg ilyen elbaszott fejed van?

Ez tényleg ő. :)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Már volt kint vagy 6 képem, mióta ide írok, jó reggelt! :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Gondoltam netről loptad valami kiélt csoroszlyáét.

Dan
Újságíró

Deadpool,

“Ezt a globális shit-teszt nevű vallást ki kezdte el terjeszteni és miért?”

Nem érted, mit takar a globális shit-teszt, vagy csak nem akarod megcáfolni? Teljesen komolyan kérdem, nem gúnyolódva. (Amúgy már egyszer min. én is kifejtettem, tessék figyelmesebben olvasni, fiatalember! ;) )

A globális shit-teszt oka a technikai fejlődés, amely egyre jobban megszüntette a férfi többszázezer éves feladatait, funkcióját. Véleményem szerint ez az alapkiindulása oka a férfierő, férfienergia meggyengülésének, mára már-már eltűnésének. A feminizmus pedig ennek csak tüneti következménye (bármilyen kényelmes bűnbaknak látszik sokak szemében)! És azért globális, mert a nyugati civilizáció elsődleges gondja, de a nyugati kultúrát, életmódot számos másik kultúra is elkezdte magába építeni (kivétel az arab és az afrikai, bár ezek sem tudnak 100%-osan elzárkózni). De ne térjünk le a főcsapásról!

Ahogy egy férfi-női viszonyban a shit-teszt annak a kérdésnek a megválaszolására szolgál a nő felé, h a férfi kellően férfi-e (még), úgy a globális shit-teszt arról szól, a nyugati férfi tud-e ismét férfi lenni, vagy nem. Ha nem, akkor miért ne menne a süllyesztőbe? A férfi pedig attól (is) férfi, h nem nyivákol, hanem férfitársaival helyzetértékelést tart, kiválasztja a vezetőket és a részfeladatok felelőseit, hierarchiába áll, szabályokat, kereteket fektet le a minél hatékonyabb és gördülékényebb együttműködés érdekében, majd MUNKÁHOZ LÁT!!! Célokat tűz ki és azokat kemény munkával, a többi férfitársával együttműködve kitűzi! Konkrétan így alakult ki a civilizáció és a társadalom. És még egyszer leírom, de ha kell ezredszerre is le fogom írni, előbb-utóbb csak átmegy: az internetes szájtépés NEM MUNKA és NEM EGYÜTTMŰKÖDÉS! Ezt úgy hívják: szellemi maszturbáció és önbecsapás. Nem arról van szó, h nem kell kihasználni az internet lehetőségeit, de az két pont: 1., az emberiség szinte végtelen aktív és passzív tudástára (tehát akár a Red Pill cikkek, akár a fórumban hasznos tanácsok, meglátások megosztása), 2., A valós, fizikai találkozásokhoz, együttműködéshez egy kiváló szervezési platform.

***

És csak félve, halkan merem leírni: ahogy a nőktől is elvárnánk egy kis mértékű tudatosságot, h a nyers ösztöneikből származó viselkedésükön időnként felülemelkedjenek és megéljék (racionális) férfi oldalukat is – persze csak mértékkel!! -, ugyanígy nem lehet kitérni a saját felelősségünk, feladataink alól, h mi pedig a női oldalunkat éljük meg és ne rekedjünk meg az őskori szinten, ahol állandóan le akarjuk bunkózni azt, aki gyengébb, akinek jobb nője van, stb. Ugyanis, amíg lándzsával, bunkóval tettük ezt, addig kisebb veszteséggel meg lehetett úszni, ma azonban a korszerű fegyverekkel, a még korszerűbb természet kipusztítással és a szinte tökéletesre fejlesztett lélek elleni fegyverekkel nagyon rövid idő alatt totálisan kiirtjuk egymást.

Hunn
Újságíró

Szerintem Deadpool pontosan érti, hogy miről is van szó, csak úgy csinál, mint aki nem érti. Vagy pedig azért nem érti, mert direkt nem akarja érteni (bár lelke mélyén tudja, hogy igaz).

Amúgy ha jobban belegondolunk, minden régi háborúnak (sőt, a harmadik világ nagy részén, pl. Afrikában, sokszor ma is) az volt a lényege, hogy a fiatal béta férfiaknak a társadalom nem osztott lapot, és csak messziről nézhették, amíg a mindenkori rendszer-kompatibilis alfák (és a pénzes idegenek) a palotáikban döngették a helyi jó nőket. Ezért hát összeálltak bandába, és fegyverrel és vérrel szereztek maguknak asszonyt és aranyat. Úgyhogy én abszolút nem bánnám, ha kiosztanák végre az M-zárolt haditechnikai készleteket, és indulna a banzáj…

Deadpool
Újságíró

Köszönöm a kimerítő választ!

Nem tudok egyetérteni. A feminizmust nem egy tesztnek látom, ami egy csapásra megoldódik ha a férfi magához tér. Szerintem ez egy felülről irányított dolog. A mai szélsőséges feminizmus azért létezik, mert pénzzel tartják életben. Ha azok, akik ebből élnek, nem kapnának több fizetést, a feminizmusuk is pikk-pakk véget érne, mert ingyen, pusztán meggyőződésből nem folytatnák tovább a rinyálást. Egykettőre a konyhában vagy egy munkahelyen találnák magukat.

Hunn
Újságíró

Nem tudok egyetérteni. A feminizmust nem egy tesztnek látom, ami egy csapásra megoldódik ha a férfi magához tér. Szerintem ez egy felülről irányított dolog. A mai szélsőséges feminizmus azért létezik, mert pénzzel tartják életben.

De akik felülről irányítják, azok természetesen nem zsidók. Bár ők vannak felül és náluk van a pénz, és az ő érdekük fehér férfi és nő szembefordítása és hogy ne szaporodjanak, az oszd meg és uralkodj elve alapján. Bárki más igen, de ők biztosan nem. Értem. Tudod mi a baj veled, Deadpool? Nem is vagy te annyira hülye gyerek, mint amilyennek mutatod magad, hiszen látod és érted, hogy ez egy felülről irányított és pénzelt dolog. A szándékosan szelektív látásmód az, ami nálad elront mindent.

Deadpool
Újságíró

“De akik felülről irányítják, azok természetesen nem zsidók.”

Nem azok. Egy részük az. A közös pont nem a nemzetiség vagy a vallási hovatartozás. Amikor zsidózol az összeset veszed egy kalap alá, mintha az összes felelős lenne egy maroknyi bűnéért. Mintha Gyurcsány ámokfutásáért minden magyar felelős lenne. Pedig rá is csak az ország fele szavazott. A világ nem olyan egyszerű, mint azt te hinni akarod. Nem zsidókból és nem zsidókból, antiszemitákból és filoszemitákból, jobb és baloldaliakból, feministákból és antifeministákból, stb. áll. Ezzel a végletes gondolkodással soha nem fogsz közelebb kerülni az igazsághoz.

Egyszer már beidéztem ezt a szöveget, de most megteszem ismét, hátha elolvasod:

“Amikortól írásos emlékeink vannak, de valószínűleg már a neolit korszak végétől fogva, háromféle ember élt a világon: felül, középen és alul lévő. Sokféleképpen osztályozták őket, számtalan különböző elnevezésük volt, számarányuk és egymáshoz való viszonyuk korszakról korszakra változott; a társadalom lényegbeli felépítése azonban sohasem változott meg. Még óriási földrengések és látszólag visszafordíthatatlan változások után is mindig visszaállt ugyanez a képlet, éppen úgy, ahogy a giroszkópnak mindig helyreáll az egyensúlya, bármennyire kibillentik is valamelyik oldatra. (…) E három embercsoport céljai teljesen összeegyeztethetetlenek. A felül lévő célja az, hogy ott maradjon, ahol van. A középen lévőé, hogy helyet cseréljen a felül lévővel. Az alul lévők célja az, ha van céljuk – az alul lévőket ugyanis nagyon összetöri a robot, s csak időnként ébrednek a tudatára valaminek, ami mindennapi életükön kívül esik -, hogy eltöröljenek minden különbséget, s olyan társadalmat teremtsenek, amelyben minden ember egyenlő. Így aztán az egész történelem folyamán újból és újból megismétlődik egy fő körvonalaiban mindig azonos küzdelem. A felül lévők hosszú időszakokon át látszólag biztosan hatalmon vannak, de előbb vagy utóbb mindig elkövetkezik egy pillanat, amikor elvesztik vagy az önmagukba vetett hitüket, vagy azt a képességüket, hogy eredményesen kormányozzanak, vagy mind a kettőt. Ilyenkor megbuktatják őket a középen lévők, akik a maguk oldalára állítják az alul lévőket, azzal, hogy úgy tesznek, mintha a szabadságért és az igazságért harcolnának. Mihelyt a középen lévők elérték céljukat, az alul lévőket visszataszítják régi szolgai helyzetükbe, s belőlük lesz a felsőréteg. Nemsokára egy új középső csoport válik ki a másik két csoport valamelyikéből vagy mindkettőből, s a küzdelem újból megkezdődik. A három csoport közül egyedül az alsó az, amelyiknek sohasem sikerült, még átmenetileg sem, elérni céljait. Túlzás volna azt állítani, hogy anyagi értelemben nem volt fejlődés a történelem folyamán. Még ma is, amikor hanyatlási szakaszban vagyunk, fizikailag jobb helyzetben van az átlagember, mint néhány évszázaddal ezelőtt volt. De sem a jólét növekedése, sem a bánásmód enyhülése, sem a reform vagy forradalom nem hozta soha egy milliméterrel sem közelebb az emberi egyenlőséget. Az alul lévők nézőpontjából egyetlen történelmi változás sem jelent sokkal többet, mint uraik nevének változását…”

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Máshol utaltál erre az idézetre, őszintén, tetszik és egyet is értek vele, viszont megfogalmazódtak bennem gondolatok, talán kiegészítések, esetleg néhol pontosítások, urambocsá:), ellenérvek is:

Az alul lévők célja az, ha van céljuk – az alul lévőket ugyanis nagyon összetöri a robot, s csak időnként ébrednek a tudatára valaminek, ami mindennapi életükön kívül esik -, hogy eltöröljenek minden különbséget, s olyan társadalmat teremtsenek, amelyben minden ember egyenlő.

Ez azért jelenleg a nyugati (bennszülött:), illetve a mi jelenlegi világunkra sem ( teljese) igaz….. Túdom, túdom,  a  4 millió mélyszegény meg nincs mindenhol wifi meg stb. stb. de azért azért az alul lévőket annyira nem töri meg  a robot, nem homogének, nem egységesek, túl sok féle akol van, amelyek egymással is „hadakoznak”….nem egyértelműek a társadalmi rétegek és nem is mindig nyilvánvaló, felismerhető, jobban lehet titkolni  a vagyont/szegénységet is….

Így aztán az egész történelem folyamán újból és újból megismétlődik egy fő körvonalaiban mindig azonos küzdelem. A felül lévők hosszú időszakokon át látszólag biztosan hatalmon vannak, de előbb vagy utóbb mindig elkövetkezik egy pillanat, amikor elvesztik vagy az önmagukba vetett hitüket, vagy azt a képességüket, hogy eredményesen kormányozzanak, vagy mind a kettőt.

Ha globális szinten (nem nemzeti, egyedi országok szintjén) nézzük, akkor azért árnyaltabb a kép:  a legéletképesebbek (szerintem, sorrendben:): Izrael,USA,Oroszország-Kína fej-fej mellett a többiek meg vagy már megszopták, vagy kicsik….

Amíg rendelkezésre áll a jelenlegi technológia és kényelmi lehetőség (globalizált, fejlett civilizáció:), addig mindig prompt és hatékonyan tudnak korrigálni…., ha atomvillanás/katasztrófa stb. történik, akkor ugyanezen országok (lakói), ugyanebben  a sorrendben a leg életképesebbek…………

Ilyenkor megbuktatják őket a középen lévők, akik a maguk oldalára állítják az alul lévőket, azzal, hogy úgy tesznek, mintha a szabadságért

A fejlett ,„demokratikus világban” ezek a szavak kiüresedtek, vegyük csak pl. a patrióta törvényt….

és az igazságért harcolnának.

Ahány ember, annyi igazság, nincsenek (már, vagy egyre kevesebb) homogén csoportok, igazán semmilyen szinten, a nemzetek még talán, fene tudja meddig ebben PC SJW szarságban….., így kiüresedik ez a szó is….

Mihelyt a középen lévők elérték céljukat, az alul lévőket visszataszítják régi szolgai helyzetükbe, s belőlük lesz a felsőréteg.

Lehet, hogy én látom rosszul, de véleményem szerint  még a látható, legfelső rétegnek sem látszik a tényleges vagyona/hatalma, ha konteózni akarnék, akkor azt mondanám, hogy ők maguk sem látszanak, csak a strómanjaik…, így meg nehéz legyőzni azt, ami nem materializálódok/láthatalan/megfoghatatlan……- Don Corleone csettintene, ha látná…..

 Nemsokára egy új középső csoport válik ki a másik két csoport valamelyikéből vagy mindkettőből, s a küzdelem újból megkezdődik.

Annyira összemosódtak a vonalak, hogy valamilyen szinten írányított/kényszerpályán mozog az egész, pl. nincs igazán háború, mert az atomot senki nem használja, csetepaték vannak..…., cicaharcok ……

A három csoport közül egyedül az alsó az, amelyiknek sohasem sikerült, még átmenetileg sem, elérni céljait.

És soha nem is fog sikerülni, mert alkalmatlanok rá, nincs meg a képességük, ha mindent megkapnak, akkor sem tudnak élni vele, mert elherdálják…., szitába öntött víz….

Túlzás volna azt állítani, hogy anyagi értelemben nem volt fejlődés a történelem folyamán. Még ma is, amikor hanyatlási szakaszban vagyunk, fizikailag jobb helyzetben van az átlagember, mint néhány évszázaddal ezelőtt volt.

Sőt .

De sem a jólét növekedése, sem a bánásmód enyhülése, sem a reform vagy forradalom nem hozta soha egy milliméterrel sem közelebb az emberi egyenlőséget.

Mert ez egy mítosz, aminek fátyla alatt/nevében  bármit el lehet követni, és sokszor büntetlenül (sajnos), de soha nem volt és nem is válik valósággá……,pl.  elég csak megnézni ezt   :

https://iq-research.info/en/page/average-iq-by-country

és akkor még bele sem mentünk a mélyebb, országokon/régiókon belüli eloszlásba…. és ez csak az egyik szelet a sokösszetevős tortában…

Az alul lévők nézőpontjából egyetlen történelmi változás sem jelent sokkal többet, mint uraik nevének változását…”

Továbbmennék, még ezt sem fogják fel……

Deadpool
Újságíró

“Máshol utaltál erre az idézetre, őszintén, tetszik és egyet is értek vele”

Az ugye meg van, hogy ezek a gondolatok nagyon nem kompatibilisek a globális shit-test elméletetekkel? :)

Érdemes elolvasni az egész könyvet, akkor nem fogod szükségét sem érezni, hogy bármit is hozzátegyél. Ami abban a könyvben van… felér vagy 15 Bud Spencer-féle kijózanító pofonnal.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az ugye meg van, hogy ezek a gondolatok nagyon nem kompatibilisek a globális shit-test elméletetekkel? :)

Semmi olyant nem látok ebben aminek köze lenne a (globális) shit-teszthez, egymás mellett léteznek, és és nem vagy kapcsolatban, kb azt mondod, hogy a gazdasági összefüggések nem igazak, mert klímaváltozás van????

Két, egymástól független dolgot hozol össze……és állítod be egymást kizáróként, megmosolyogtató….

A könyvet olvastam, kb 20-22 évvel ezelőtt, valószínű, hogy érdemes újraolvasnom, ettől függetlenül amivel “kiegészítettem” az áll, no meg ez sem szent grál, csak közelít hozzá, lásd a “hibáit”…….

Deadpool
Újságíró

“Semmi olyant nem látok ebben aminek köze lenne a (globális) shit-teszthez, egymás mellett léteznek, és és nem vagy kapcsolatban, kb azt mondod, hogy a gazdasági összefüggések nem igazak, mert klímaváltozás van????”

Orwell szerint mindig is az “alfák” (értsd sikeres) uralkodtak a bétákon, és ciklikusan ugyanaz ismétlődik. Míg a globális shit-test szerint megjöttek a nők, akik most beleköpnek a levesbe – ezzel valami újat hozva, felborítva az eddigi ciklusokat.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Orwell szerint mindig is az “alfák” (értsd sikeres) uralkodtak, és ciklikusan ugyanaz ismétlődik.

Stimmel, csak most a felemelkedés útja (látszólag:) nyitott, így (látszólag:) nem kell harc ahhoz, hogy valaki a felső osztályba kerüljön …. a harc jelen esetben csak lenézett hőzöngés, kis létszámmal, és hamar elfojtva….ha egyáltalán kitör

Míg a globális shit-test szerint megjöttek a nők, akik most beleköpnek a levesbe – ezzel valami újat hozva, felborítva az eddigi ciklusokat.

Nem tenném ki most sem az ok-okozat táblát, a globális shit-teszt is csak a jólét hullámán való lovaglás -annak következménye(de nem oka), nem avatkozik be a ciklusba, mert független tőle. A ciklusban lévő “harc” csak akkor indul el, ha elég nagyszámú és homogén tömeg van, amelyiknek nincs veszteni valója (élet/éhség/ 0 biztonság, stb.) amíg ezt el lehet ódázni/fedni, addig csak szájtépés van, maximum….

Dan
Újságíró

Deadpool,

félreértetted: azért, mert globális shit-tesztnek nevezzük, ez esetben nem az a lényeg, h kitől jön, nőktől-e – nyilván nem (eleve a femizmusnak semmi köze a nőkhöz), ezért globális. Itt a shit-teszt technikai része és tartalma a lényeg: vagy teljesítjük a tesztet (feladatot) és tököt növesztünk, vagy megyünk a levesbe.

Deadpool
Újságíró

Huhh, Dan, jöhettél volna hamarabb is :) Már legalább 3 fronton csatázok csakszival, és 3x annyi energiát emészt, mint bárki mással. És lassan már azt sem tudom, hogy miről vitatkozunk.

félreértetted: azért, mert globális shit-tesztnek nevezzük, ez esetben nem az a lényeg, h kitől jön, nőktől-e – nyilván nem (eleve a femizmusnak semmi köze a nőkhöz), ezért globális.

Pont ezen megy szerintem a vita. Ha jól emlékszem onnan indultunk, hogy szerintem ez egy felülről irányított dolog, azaz veled értek egyet. Ami pedig eddig kiderült számomra, az az hogy nem magát a jelenséget vitatom, hanem a fogalom volt félrevezető számomra. Szóval, a globális betonkeverő jelenséget létezőnek tartom én is, csak mást értettem alatta.

“A ciklusban lévő “harc” csak akkor indul el, ha elég nagyszámú és homogén tömeg van, amelyiknek nincs veszteni valója (élet/éhség/ 0 biztonság, stb.) amíg ezt el lehet ódázni/fedni, addig csak szájtépés van, maximum….”

A harc még a mi, vagy a gyerekeink életében meg fog indulni, (ne legyen igazam!!! de) a gender is ugyanúgy csúcsra lesz járatva, mint a marxizmus. És nem azért mert a feministák hisznek a saját hazugságaikban, hanem mert annyi tőkéjük van, hogy a végtelenségig tudják propagálni a vallásukat és előbb vagy utóbb át fog ütni a hatalom megszerzéséhez szükséges mennyiségű emberi tudaton.

Stimmel, csak most a felemelkedés útja (látszólag:) nyitott, így (látszólag:) nem kell harc ahhoz, hogy valaki a felső osztályba kerüljön …. a harc jelen esetben csak lenézett hőzöngés, kis létszámmal, és hamar elfojtva….ha egyáltalán kitör…

Itt nem a feminizmus/genderizmus ellenében folyik a harc. A gender az ami jelenleg harcol az emberi tudatért, és le fogja uralni a politikai teret.

Naooo
Olvasó
Naooo

József Attila

ÓDA

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz –
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét –
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
– amint elfut a Szinva-patak –
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!…

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját –
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált –
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!…

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. június

hunbagira
Újságíró

A mester -Orwell- itt tévedett ugyanis volt , hogy megpróbálták az alullévők (a felső “filantrópok”-fanatikusok) segítségével.

Ezek voltak a parasztháborúk! Jellemző módon mindegyik elbukott egy nyár alatt egyetlen volt amelyik egy évig húzta. Szintén jellemző módon a németországi.

Deadpool
Újságíró

“A mester -Orwell- itt tévedett ugyanis volt , hogy megpróbálták az alullévők (a felső “filantrópok”-fanatikusok) segítségével.”

Hmm. Vagy nem ezt akartad írni, vagy benéztél valamit. Ugyanis pont azt írja, hogy mindig a legalsó réteg segítségével tették.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Jelenleg a (jóléti fejlett) társadalom annyira heterogén, hogy ezek az “osztályok” értelmezhetetlenek, nincsenek jól elkülöníthető, homogén rétegek, ha lennének is, nem ismernék fel egymást, annyira bizonytalan az egész, mint a jelenlegi “összefosás”,  az egymást maró hiénák próbálkoznak összefogni, hogy legyőzzék az oroszlánt, ha esetleg mégis sikerülne, (megint) egymást marnák és visszakerülnének az eredeti állapotba.

hunbagira
Újságíró

Deadpool!

Nem, mert a parasztháborúkban nem kötött szövetséget a (nemesi)középosztály kollektíve a parasztokkal. Pl Florian Geyer, aki a német parasztseregeket vezette főnemes volt.

Nem az történt mint ami a magyar reformkorban- ami valóban tankönyvi példája lehetett annak, amit idéztél- hogy a nemesi középosztály szövetséget kötött a “harmadik renddel” az arisztokrácia ‘kiakolbolíntására’ a hatalomból.

 

Deadpool
Újságíró

“Jelenleg a (jóléti fejlett) társadalom annyira heterogén, hogy ezek az “osztályok” értelmezhetetlenek”

Már hogyne lennének értelmezhetőek. A tőkések a felső réteg, a politikusok a középső, a legalsó pedig mindenki más. Például.

“Nem, mert a parasztháborúkban nem kötött szövetséget a (nemesi)középosztály kollektíve a parasztokkal. Pl Florian Geyer, aki a német parasztseregeket vezette főnemes volt.”

Orwell egy ciklust ír le. A ciklus akkor fejeződik be, amikor a felkelés sikerrel jár. Az, hogy útközben mi történik, nem cáfol egy nagyobb ciklus létezését. Továbbra sem látom a tévedést.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

“Jelenleg a (jóléti fejlett) társadalom annyira heterogén, hogy ezek az “osztályok” értelmezhetetlenek”

kiegészítés: http://www.ferfihang.hu/2017/09/16/a-nem-letezo-osztalyharc/

Már hogyne lennének értelmezhetőek. A tőkések a felső réteg,

Szerinted hány százalékuk(sacc/kb.) „látható” , mert szerintem max 10%-uk és nem is a reális/tényleges/valós/vagyonuk/hatalmuk…. mi van a többi 90%-al?

 a politikusok a középső, a legalsó pedig mindenki más. Például.

Lelki szemeim előtt látom, ahogy a mindenki más politikus akar lenni ….. de az istennek sem sikerül….:)

Orwell egy ciklust ír le. A ciklus akkor fejeződik be, amikor a felkelés sikerrel jár.

Ki, és miért kelne fel? még jelenleg a putris cigány is többre értékeli a meglévő nyomorát, minthogy elveszítse azt, amije van, jelenleg kurva kevés azon egyének (nemhogy osztályok) mennyisége, akinek ne lenne vesztenivalója…….Lásd pl. a nagy kormány/diktatúra megdöntésére összetrombitált „fiatalok” „megmozdulását”: szeles és esős idő miatt elmaradt a rendszerváltás, ….. atyám, ne hagyj el:)

Az, hogy útközben mi történik, nem cáfol egy nagyobb ciklus létezését. Továbbra sem látom a tévedést.

Nem mondtam, hogy tévedés, azt mondtam, hogy nem cáfolja az állításom, mert nem antagonisztikus, hanem mellérendelt viszonyban vannak, sőt, még azt is állítom, hogy nem eléggé „zordak a feltételek”, hogy bármilyen felkelés/forradalom stb. megkezdődne gazdasági/osztály/ elnyomás stb. alapján…. nem idekeverendő az arabtavaszos/majdanos/migráncsos „háborúk”, mert azok nem felkelések/osztályharcok…..

hunbagira
Újságíró

 

Deadpool!

 

Orwell egy ciklust ír le. A ciklus akkor fejeződik be, amikor a felkelés sikerrel jár. Az, hogy útközben mi történik, nem cáfol egy nagyobb ciklus létezését. Továbbra sem látom a tévedést.

Így rendben! Elfogadom. Bár nem lett meghatározva az átmenetileg fogalma….Azon egy nyár vagy a németek esetében egy év kimeríti vagy nem?

Illetve továbbra is tartom- részben csakhoz csatlakozva- hogy a világtörténelmet CSAK (rejtett)marxista osztályharcos alapon nem lehet magyarázni. A 84-ben aprították egymást- még, ha tessék-lássék is- geopoltikai-kulturális alapon óceánia,eruázsia,keletázsia, ugye..

Deadpool
Újságíró

Szerinted hány százalékuk(sacc/kb.) „látható”

Irreleváns. Azért mert nem látjuk őket, még nem jelenti, hogy nem léteznek.

Lelki szemeim előtt látom, ahogy a mindenki más politikus akar lenni ….. de az istennek sem sikerül….:)

Az hogy kik állnak középen nem könnyű megállapítani, de nem lehetetlen. El lehet ezen töprengeni, én csak egy gyors példát mondtam. Valószínűleg a (legtöbb) politikus is legalul áll, legfelül az uralkodó tőkés, középen pedig a konkurens tőkések.

Ki, és miért kelne fel?

Lásd genderforradalom.

Deadpool
Újságíró

Bár nem lett meghatározva az átmenetileg fogalma….Azon egy nyár vagy a németek esetében egy év kimeríti vagy nem? Nem is kell meghatározni. Illetve továbbra is tartom- részben csakhoz csatlakozva- hogy a világtörténelmet CSAK (rejtett)marxista osztályharcos alapon nem lehet magyarázni. Nem vitatom. A 84-ben aprították egymást- még, ha tessék-lássék is- geopoltikai-kulturális alapon óceánia,eruázsia,keletázsia, ugye.. Ott teljesen más célja volt a háborúnak. A könyvben a háború a rendszer része, mint mondjuk a jelenleginek a korrupció. A háború célja nem az volt, hogy valamelyik fél nyerjen, hanem hogy háború legyen. :) Nem aprították egymást, hiszen a határok sem változtak jelentősen, a 3 nagyhatalom közötti egyensúly soha nem borul meg – hiszen nem ez a cél.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Szerinted hány százalékuk(sacc/kb.) „látható”

Irreleváns. Azért mert nem látjuk őket, még nem jelenti, hogy nem léteznek.

Nem a létezésüket vontam kétségbe, (sőt), hanem aláthatóságukat/beazonosíthatóságukat/megtalálásukat/”bemérésüket”.

A láthatóság pedig azért nem irreleváns, sőt a legfontosabb dolog(cúnya példa, de a „sheriff jelvény” nem volt véletlen, ahogy a tetkó sem” , a többi megkülönböztető(ruházati) jegyekről nem is beszélve) , mert ha tényleg harc van, akkor hogyan tudom legyőzni azt az ellenséget akit/ amit nem tudok beazonosítani, nem is látom, ……..véletlenszerűen, vakon vagdalkozom?

 

Lelki szemeim előtt látom, ahogy a mindenki más politikus akar lenni ….. de az istennek sem sikerül….:)

Az hogy kik állnak középen nem könnyű megállapítani, de nem lehetetlen.

Azokat meg még nehezebb, mint a legfelső réteget:) Random emberrel beszélve nem biztos, hogy be tudod azonosítani, harc esetén pedig ez a(z) (egyik) legfontosabb szempont!!!

 El lehet ezen töprengeni, én csak egy gyors példát mondtam. Valószínűleg a (legtöbb) politikus is legalul áll, legfelül az uralkodó tőkés, középen pedig a konkurens tőkések.

Gyakorlatilag most cáfoltad az előző állításod……

Ki, és miért kelne fel?

Lásd genderforradalom.

Ezt kérlek részletezd, mert nem igazán értem….

A genderbuzik kelnének fel a többség ellen?

A többség szeretné elsöpörni a genderbuzikat?

Vagy van más lehetőség? Te mire/melyikre gondoltál?

Penge
Olvasó
Penge

“Jelenleg a (jóléti fejlett) társadalom annyira heterogén, hogy ezek az “osztályok” értelmezhetetlenek, nincsenek jól elkülöníthető, homogén rétegek, ha lennének is, nem ismernék fel egymást, annyira bizonytalan az egész, mint a jelenlegi “összefosás”,  az egymást maró hiénák próbálkoznak összefogni, hogy legyőzzék az oroszlánt, ha esetleg mégis sikerülne, (megint) egymást marnák és visszakerülnének az eredeti állapotba.”

És ha kiterjeszted a horizontodat a Föld bolygóra, akkor nem jut eszedbe valami, amit kihagytál a gondolatmenetből?

Úgy értem:
uralkodó réteg: a fejlett világ felső 10%-a.
középréteg: a fejlett világ felső 50%-a és a fejlődő világ felső rétege
alsó réteg: a fejlődő világ sáskamódra szaporodó, feláldozható katonái, akiknek bármilyen eszmét tudsz adni és képesek feláldozni magukat a szent vallásért.

És lám, a középréteg folyamatosan azon munkálkodik, hogy megdönti az uralkodó réteget és ehhez felhasználja a saját fegyvereit. Feminizmus, liberalizmus, genderőrület, iszlám…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Úgy értem:
uralkodó réteg: a fejlett világ felső 10%-a.
középréteg: a fejlett világ felső 50%-a és a fejlődő világ felső rétege
alsó réteg: a fejlődő világ sáskamódra szaporodó, feláldozható katonái, akiknek bármilyen eszmét tudsz adni és képesek feláldozni magukat a szent vallásért.

És lám, a középréteg folyamatosan azon munkálkodik, hogy megdönti az uralkodó réteget és ehhez felhasználja a saját fegyvereit. Feminizmus, liberalizmus, genderőrület, iszlám…

A helyzet az, hogy a jólét, az általános jólét lustává/liberálissá/ engedékenyebbé tesz.

Lásd: ha esik az eső, elmarad a forradalom…..

Alapvető emberi tulajdonság, hogy a már megszerzett javakból leadni bármilyen kis mértékben, mondjuk 10%-ban , sokkal (legalább kétszer)fájdalmasabb, mint az az öröm, amit akkor éreznék, ha   pl. 20%-al emelkedne a javaim mennyisége, az fél/negyed olyan súllyal esik a latba, ha mindkettőnek ugyanakkora a kockázata…..

Ha a csökkenés a 10 %-ot meghaladja, akkor már exponenciálisan nő a félelem és a frusztráltság mértéke, míg a növekedéssel kapcsolatos vágy és az ebből adódó kockázatvállalás csak lineárisan.

Ha a jelenlegi, nyugati társadalmat tekintjük, az egyedi dolgoknak(pl a kevés gyerek) relatíve megnőtt az értéke, míg az 5 vagy annál több gyerekes sáskának nem sokat jelent….

Ez egy atavisztikus ösztön, hogy a sáskáktól való félelem jóval nagyobb, mint az a vágy, hogy ledöntsem az uralkodói réteget, relatíve nagy kockázattal jár, mert túl sok mindent veszíthetek…..

(Szerintem:) ott vagytok tévedésben, hogy azt hiszitek, hogy ami számotokra egyértelmű, az a többi 99% számára is az, nem , nem az.

A feminizmus/liberalizmus/genderőrület stb. az átlag 90%-nak a látókörén kívül helyezkedik el , nem érdekli és nem ismer fel semmilyen összefüggést ezek közt meg  a saját életével kapcsolatban, pontosan úgy, ahogy egy hisztiző/shit-tesztelő nőt sem tekint senki ellenfélnek….., sőt,  a békesség miatt enged neki….

Az iszlámot nem keverném ide, az kb olyan mint a cigányok, a hazai „gazdag” közép/felső osztálybeli átlagember ugyanazt gondolja/hiszi mint a nagyságrendekkel jólétibb társadalomban élő átlag ember…….

Azt hiszi hogy annak valósága nem ér az ő küszöbéig, mert megteheti, hogy kivásárolja magát belőle és amíg van hely és lehetőség, akár kisebb kényelmetlenség árán is, de el tud menekülni előle, lásd a mi nogo zónáinkat is , addig hajmeresztő mértéket ölthetnek a sáskák szaporodása/bevándorlása/ténykedése….. és hiába késő már , nem akar tudomást venni róla, mint a hisztiző kislány, aki befogja  a fülét és üvölti, hogy kell neki és nem akar semmi mást meghallani a számára kedvező válaszon kívül…. .

Penge
Olvasó
Penge

“A helyzet az, hogy a jólét, az általános jólét lustává/liberálissá/ engedékenyebbé tesz.”

Igen, ezen alapult is egy nagyon szép filozófia, ami megszüntette volna a pénzt és minden embernek egységes high-tech jólétet biztosított volna, egyetlen apró homokszem volt csak a gépezetben. Nincs egy Föld 2, amin tudnánk kísérletezni, előre válogatott emberanyaggal.

“Lásd: ha esik az eső, elmarad a forradalom…..”

És emiatt nem lesz a jövőben sosem forradalom egészen addig a pontig, amíg nem történik valami olyan hirtelen és radikális visszavetülés, minthogy ledöglik az internet/elektromos áramellátás egy napkitörés miatt vagy ledobják valami fejlett országban az atomot vagy akármi hasonló. Még egy-egy robbantás is arra elég, hogy apró vihart kavarjon egy pohár vízben, amit a média akkorára fúj, amekkorára csak bír.

Itt már nem oszd meg és uralkodjról, hanem társadalmi fragmentációról beszélhetünk, ahol minden egyén, még közvetlen családtagok is más-más tűrésküszöbbel, kockázatvállalási kedvvel és háttérrel rendelkeznek.

Ezért fontos a relatív jólét mindenkinek. Egy hajléktalan ma előbb jut ingyen internethez, okostelefonhoz, laptophoz, amin 0-24-ben hozzáfér a szórakoztató médiához, mint lakhatáshoz illetve élelmiszerhez.

Nem tartod furának, hogy pl. alig 1 évtizede bejöttek a mobilházak a köztudatba, akkoriban 800 ezerért már 40 négyzetméteres, összkomfortos otthonokat lehetett összehozni? Most ugyanaz 5+ milliónál indul.

Rá lehet fogni felső körök irányítására és a kereslet-kínálat láthatatlan kéz törvényére is (értsd: az emberek többsége otthonra vágyik, emiatt mindig nagy lesz rá a kereslet, ez pedig örökös árfelhajtó hatással bír, az élelmiszer pedig szintén szükséges a túléléshez, emiatt arra is nagy a kereslet) a lényeg viszont akkor is az, hogy a társadalom konstans 1%-a él nagyon jól, 10%-a jól, 40%-a élvezheti az élet apróbb örömeit, az alsó 50% viszont kegyetlenül szopik és kilátástalan az egész helyzete és maximum az lehet élete célja, hogy ő már bekerüljön a 40%-ba. A gyerekvállalás is olyan költséggel jár, hogy pont a felelősségteljes emberek gondolják meg kétszer is, hogy fel tudják-e normálisan nevelni.

A felelőtlenek pedig nem sok vizet zavarnak a felsőbb körök szintjén, hiszen iskolázatlanságuk és felelőtlenségük egyfajta garancia arra, hogy sosem fogják veszélyeztetni, akárhány generáció alatt sem a felsőbb körök pozícióját, csak újratermelik a nyomort.

Aki veszélyeztethetné, az a szaporodással sokszor kifut az időből és egyébként sem vállal 1-2-nél több gyereket.

Ahogy a CSOK is azoknak jó, akiknek ingyen pénzt jelent és az áfás részét is meg tudják oldani okosban, nem azoknak, akik 2×120 nettóból élnek egy albérletben.

A fennálló rendszerre a legveszélyesebb embertípus a csóró értelmiségi, nem véletlenül nyesték vissza az állami oktatást. Túl sok homokszem került bele a gépezetbe.

“Alapvető emberi tulajdonság, hogy a már megszerzett javakból leadni bármilyen kis mértékben, mondjuk 10%-ban , sokkal (legalább kétszer)fájdalmasabb, mint az az öröm, amit akkor éreznék, ha pl. 20%-al emelkedne a javaim mennyisége, az fél/negyed olyan súllyal esik a latba, ha mindkettőnek ugyanakkora a kockázata…..”

Én nagyobb problémának látom (már ha tényleg az egyetemes jólét szemszögéből nézzük) a szokásokat, berögződéseket. Illetve azt a gondolkodásmódot, amikor valaki (és itt most a felsőbb szintekről beszélek) csak azért boldog, mert a többiek nála szegényebbek, illetve ugyanez a párválasztási kérdésben is megjelenik. És igen, itt már beszélhetünk arról, hogy leadni a jólétből. Mert pusztán azzal, ha felhoznánk egy élhető élet szintjére a tömegeket, ők veszítenének a népszerűségükből. Főleg a férfiakra igaz ez. Mert ki választana egy Schmuck Andort vagy Andy Vajnát, ha mindenkinek rendelkezésére állna egy összkomfortos lakhatás, ami önmagának termeli meg az energiát? Ha a robotizációval fel tudnánk pörgetni az élelmiszerellátottságot és mindenki kapna a rendszertől élelmiszert, mert bőven jutna mindenkinek, akkor mi lenne az előnye annak, aki eddig a vagyonával villogott?

Amíg az emberiség azon a szinten van, hogy egy kibaszott széndarabot felbecsülhetetlen értékűnek vél, egy másik fémdarabért is ölnek, addig nagyon messze vagyunk bármilyen, magasabb szintű társadalomtól.

“Ez egy atavisztikus ösztön, hogy a sáskáktól való félelem jóval nagyobb, mint az a vágy, hogy ledöntsem az uralkodói réteget, relatíve nagy kockázattal jár, mert túl sok mindent veszíthetek…..”

A jobboldali beállítottságúaknál és a tapasztaltabbaknál. Még itt Magyarországon is aki a budai villanegyedben és a magániskolákban szocializálódott, az úgy gondolja, hogy majd megismeri az illető kultúráját, ő pedig majd bemutatja nekik az övét. Ahogy a svéd lányok is naivitásukból fakadóan végzik feldarabolva egy parkban, mert csak a saját kis burkukból tudnak kiindulni, ahol mindenki kedves és a legrosszabb dolog, hogy maximum képmutató, önző vagy tiszteletlen a másik. Fel sem tudják fogni, milyen az igazi nyers erőszak.

A mai huszonéveseknek még annyi kontrasztjuk sincs, mint a harmincasoknak, akik még válogatás nélkül kapták a Google találatokat és a híroldalak cikkjeit is, függetlenül attól, hogy mennyire érdeklődtek Dundika pattanása, Gyurcsány pártprogramja vagy a Fradi-Újpest mérkőzés eredménye iránt. Most pedig személyre szabott dolgokat kapsz, ami miatt esélyed sincs a dobozon kívüli gondolkodásra.

“A feminizmus/liberalizmus/genderőrület stb. az átlag 90%-nak a látókörén kívül helyezkedik el , nem érdekli és nem ismer fel semmilyen összefüggést ezek közt meg a saját életével kapcsolatban”

Talán Deansdale írása volt, amiben volt egy örökérvényű mondás, hogy az alfához képest még Átlag Józsinak nincs is olyan rossz dolga, mert vak tyúk is talál szemet, az igazi változás Béna Bélánál fog elkezdődni, aki még 20-on felül is szűz marad, mert ő el tudja érni az igazi mélypontot. Akinek néha beesik 1-1 nő, szökőévente 1-1 modellkülsejű álomnő is, az sosem fogja elérni magától a mélypontot és mindig tagadni fogja azt, ami lerombolná a világképét.

Ugyanez bármire ráhúzható, politikai eszmerendszertől kezdve a vallásokig. Amíg valaki még ha szar is neki, de nagyjából elégedett az életével, addig változás nem fog bekövetkezni.

hunbagira
Újságíró

Gyurcsány ámokfutó tettestársai között meglehetősen sok volt az említettekből. Kezdjük asszonykája családjával.

Deadpool
Újságíró

Ha valamelyik rokonod ámokfutásba kezd egy legyilkol egy tucat embert, majd mások felháborodva azt mondják, hogy bűnös az egész család, végezzük ki őket, szemrebbenés nélkül!!!, te mit szólnál hozzá?

Vagy ha néhány magyar ember (akikről életedben nem hallottál) nyomorba dönt másokat, majd erre az lenne a reakció, hogy vesszenek a magyarok, mit szólnál?

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem néhány zsidó dönt nyomorba másokat. Rócsild minden zsidóban ott van, csak az álca különböző mértékű.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ha valamelyik rokonod ámokfutásba kezd egy legyilkol egy tucat embert, majd mások felháborodva azt mondják, hogy bűnös az egész család, végezzük ki őket, szemrebbenés nélkül!!!, te mit szólnál hozzá?

Jó kérdések, a “hetedíziglen” vajon (csak) “barbarizmus”, volt vagy esetleg célzott szelekció (is)?

Vagy ha néhány magyar ember (akikről életedben nem hallottál) nyomorba dönt másokat, majd erre az lenne a reakció, hogy vesszenek a magyarok, mit szólnál?

Deja-vu érzésem van: mintha lett volna olyan, hogy lobógókon a következő szerepelt: a magyarok  kiírtassanak, visszavonták esetleg ezt a “parancsot”, (vagy csak nem tűzik ki a zászlókra, “láthatóan”…..), esetleg  csak épp íratlan alapelv:)

Apropo, az AWALT igaz, annak analógiájaként, a “kiválasztottak” esetleg nem esnek a AJALT kategiába???….túdom, túdom, rasszistanáci meg a fasztuggya mi vagyok, hogy egyáltalán kérdeztem……….

Domokos Endre János
Újságíró

Érdekes, hogy ezt a másik oldal határozottan másképp látja. Ott ugyanis léteznek eredendően és kollektíve bűnös csoportok, pl:
– bűnös nem (erőszakos, elnyomó, heteroszexuális fehér férfiak);
– bűnös népek (német, magyar);
– bűnös vallások (kereszténység, ami szerintük erkölcsi alapot szolgáltatott a nők elnyomásához, mások kiirtásához);
– bűnös ideológiák (minden, ami nem baloldali).

Egy német képviselő ezt a logikát a visszájára fordította (majdnem keresztre feszítették érte):

“A nyilvánosság előtt a Hitler-jelenségnek még ma is szokatlanul nagy jelentőséget tulajdonítanak. Különösen az angolszász kultúrában gondoskodnak középszerű filmek ezrei még mindig arról, hogy a buta, kegyetlen és brutális német katona kliséjét ébren tartsák, és időről időre megújítsák. Ha azonban az kerül szóba, hogy az elmúlt évszázadban idegen hatalmak befolyásának németek tömegei is áldozatul estek, az azonnal botrány. […] Nem a jóság szimbólumai alatt gyülekező barna hordák adnak igazából okot az aggodalomra. Komoly aggodalomra azért van ok, mert Hitler tetteinek utóhatásaként a német nemzeti tudat általános leépülése tapasztalható vagyis lényegében megmarad a vád: a németek »bűnös nép«. Ez utóbbi kép pedig nagy nemzetközi stigmává nőtte ki magát. […] Ilyen alapon felteszem azt a provokatív kérdést: vajon a zsidó nép történetében, amely kizárólag az áldozat szerepét hajlandó elfogadni, nem voltak sötét foltok? Ők mindig csak a szenvedő áldozatok? […] Vajon hány zsidó vett részt a kommunista forradalmi grémiumokban Európa-szerte? Továbbá felvetődik a kérdés: a zsidóknak a kommunista mozgalmakban csak résztvevő vagy vezető szerepe volt? Az utóbbi az igaz.” (Részletek Martin Hohmann-nak 2003. október 3-án, a német egység napján tartott beszédéből)

 

Naooo
Olvasó
Naooo

“mert Hitler tetteinek utóhatásaként a német nemzeti tudat általános leépülése tapasztalható vagyis lényegében megmarad a vád: a németek »bűnös nép«.”

Ez nem Hitler tetteinek utóhatása, hanem a szokásos pajeszos nemzetrombolás. Ja és a szövetségesek a bűnösek.

Domokos Endre János
Újságíró

@Naooo:

Ha valamit el akarsz venni valakitől, akkor ezt – elsősorban magadnak, másodsorban a kívülállóknak – meg kell indokolnod, morálisan alá kell támasztanod. Vagyis, egy immorális tettből valahogy erkölcsös tettet kell kreálnod. Erre pedig a legjobb módszer, ha ráhúzod a másikra, hogy az “rossz”, esetleg “elnyomó” vagy “bűnös” és tulajdonképpen te vagy az áldozat, aki csak elégtételt vesz az őt ért sérelemért, s azokat a javakat veszi magához, amelyek – ha nem lett volna “elnyomás” vagy a másik “bűne” – egyébként őt illetnék. A javakra jogalapot szolgáltató sérelemnek nem kell feltétlenül valósnak lenni, elég ha hihető (a közönségnek kényelmesebb elhinni, mint igazságot tenni). Így lett Erdély “ősi román föld”, ahol a csúnya magyarok évezredeken keresztül elnyomták Traianus és Decebal dicső leszármazottait. A képlet szabadon behelyettesíthető.

hunbagira
Újságíró

Endre!

Én kimondom a filoszemitizmus 2 dologból ered.

1.Műveletlenségből/primitívségből.

2. Korrupcióból/gyávaságból. Úristen, ha a zsidókra rosszat mondok illetve negatív személysiégeknél kimondom a származásukat illetve azt, hogy eme személyiség torzulásuk egyik oka a származásuk. Akkor elvisz az ávo és/vagy -részben- elvesztem a megélhetésem stb-m.

Ennyikeh..

 

Domokos Endre János
Újságíró

@hunBagira:

A gondolataidhoz némi adalék (Stockholm-szindróma):

“Hajdan a diaszpóra zsidóságát „a könyv” tette egy néppé. A modern zsidóságot a közös rettegés. A holokauszt-vallás úgy képes megőrizni és erősíteni a judaizmus visszaszorulása miatt válságba jutott zsidó identitástudatot, hogy közben a valóságosan (éppen a zsidóság által) elnyomott többség együttérzését is felkelti, így az esetleges ellenállás előzetes pszichikai leszerelését is kiválóan szolgálja. „Valójában az identitás politika és a holokauszt nem azért olyan népszerű az amerikai zsidók körében, mert ők is áldozatok, hanem azért, mert nem azok” – jegyzi meg csípősen a Holokauszt-ipar szerzője. Tekinthetjük ezt a Stockholm-szindrómaként ismert jelenség (amikor a túsz szimpátiát kezd érezni fogva tartója iránt) össztársadalmi méretekben történő mesterséges előidézésének, egyfajta lelki terrornak is. A cél, hogy a világ nemzetei ne csak meghajoljanak a zsidó igában, hanem szeressék is azt, s az „elhatárolódom” varázsige mantraszerű ismételgetésével vessék ki maguk közül azt, aki e szeretetben nem hajlandó osztozni.”

Deadpool
Újságíró

Szerintem nagyon egyszerű kérdéseket tettem fel, bár válaszolni még egyikőtöknek sem sikerült. De legalább jól elkenitek a szart. :)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

-
Olvasó
-

a gender is ugyanúgy csúcsra lesz járatva, mint a marxizmus. És nem azért mert a feministák hisznek a saját hazugságaikban, hanem mert annyi tőkéjük van, hogy a végtelenségig tudják propagálni a vallásukat

Slutpool!

Nem te vagy puzsér?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A feminizmust nem egy tesztnek látom, ami egy csapásra megoldódik ha a férfi magához tér.

Pontosítanék: a feminizmus az kőkemény shit-teszt, a nő mikroszintjéről, makroszintre emelt, állandó(sított) shit-tesztje.

A shit –tesztnek soha nincs megoldása, mert olyan a természete , hogy mindig és állandóan, időről időre bekövetkezik, mint az áradás, nem lehet megoldani/kiiktatni, csak csatornázni/kezelni/terelni stb., vagy engedni, hogy gát nélkül elárasszon mindent…

Jelenleg, már azt hiszem, a nyugat mindekképpen ott tart(svéd beleegyező nyilatkozat/tetűinvázió stb.)-  meg is érdemli az ebből  (is) fakadó bajait –  és a metoos/isztambuli szarsággal ide is elért…..

Szerintem ez egy felülről irányított dolog.

Én ezen a mondaton, tőled , őszintén meglepődtem:)

Off

Erről eszembe jutott, hogy az átlagjúzer nem tudja  elfogadni azt, hogy pl. MerkelMutti a saját jogán olyan balfasz/hülye/szerencsétlen stb. amilyen, mivel a kognitív disszonaciáját -(tudni illik: egy vezető „tévedhetetlen”/”nem véletlenül került oda”/”jobb mint az átlag” /stb. stb. elfelejtve azt, hogy ő is csak (egy) gyarló ember, aki ráadásul még (minél magasabb szinten van, annál inkább) el van szakadva a valóságtól….- úgy tudja oldani, hogy  külső/magasabb (hatalom) befolyását/zsarolását/”megvételét”/ kényszerítését stb-t – valamilyen felmentést  – vizionál, hogy számára emészthető legyen a   „vezető” viselkedése/tette….

On

A mai szélsőséges feminizmus azért létezik, mert pénzzel tartják életben.

Nem , nem pénzeli senki, max meglovagolják a hullámot….

Off: Lásd pl.migráció / Soros, csempészek, törökök,”főbérlők”/üdültetők/, görög komposok,Helsinki buzultak stb. stb.:On

A jelenlegi feminizmus (is, többek közt) azért (ilyen túltolt és  szélsőséges formában) létezik, mert  (x évvel korábban) elkezdték lazítani a gyeplőt, kihalt(ak) már az(ok) a generáci(ók), amely(ek)  kordában tartották első körben, mikro szinten, majd kiengedték makro szintre a shit – tesztet.

Többek közt, a jólét következtében (is) felpuhultak az „íratlan törvények”/ „szabályok”, lásd pl. a kínai konzervatív berendezkedés (után)/ mellett is mennyi öntudatos „modern” kínai ’sikeres” nő van és ennek mik is – lesznek ( a nem is oly távoli ) jövőben – a következményei ….

A feminizmus olyan evidencia (ma már), mint a pénz értéke, senki nem kérdőjelezi meg sem a létjogosultságát, és adott módon a túltolt szélsőséges paródiába fúló vadhajtások sem ütik át az átlagember ingerküszöbét…

 Ha azok, akik ebből élnek, nem kapnának több fizetést,

Leszámítva a (számosságában elenyészően kevés, „hangban” annál nagyobb)  Nane/Patent stb. , illetve a SJW+ Jogvédő „civil”) szarkupacokat,    az átlagembernek, nemtől függetlenül fogalma sincs az egészről — nagyon kevesen kapnak „ezért” fizetést.

a feminizmusuk is pikk-pakk véget érne,

Nem , nem érne véget:), az áradás mindig van, csak az intenzitása, gyakorisága változhat/változik….

A shit-teszt (mikroszinten) sem fog soha véget érni,  max kordában tartható/kezelhető , esetleg betiltható, korlátozható…..

mert ingyen, pusztán meggyőződésből nem folytatnák tovább a rinyálást.

A hisztis kölyök miért rinyál? Pénzért? Meggyőződésből?

Ez nem pénzkérdés, ha az lenne, ki lehetne vásárolni őket……

A baj(többek közt) az , hogy ha valaki  azt hiszi, hogy ha betömi egyszer az éhes szájat, akkor vége lesz, de nem, tévednek/megtapasztalják: csak az étvágya nő meg és a határokat tolja kinnébb:), ráadásul még le is nézi a töketlen balfaszt…..

  Egykettőre a konyhában vagy egy munkahelyen találnák magukat.

Mindig van olyan „kisebbség” (nő/cigó/nigger/migri stb.) ahol az SJW harcosai meleg akolra találnak, és egy idő után mindig lesz „mecénás is” …..kivéve , ha az adott országból úgy kibasszák őket(a mocskoselnyomófasisztastb.nácik:), hogy a lábuk sem éri a földet ……

Deadpool
Újságíró

“Én ezen a mondaton, tőled , őszintén meglepődtem:)

Ajánlom figyelmedbe a Hunn-nak írt kommentem, abból is az idézetet.

“Erről eszembe jutott, hogy az átlagjúzer nem tudja  elfogadni azt, hogy pl. MerkelMutti a saját jogán olyan balfasz/hülye/szerencsétlen stb. amilyen, mivel a kognitív disszonaciáját -(tudni illik: egy vezető „tévedhetetlen”/”nem véletlenül került oda”/”jobb mint az átlag” /stb. stb. elfelejtve azt, hogy ő is csak (egy) gyarló ember, aki ráadásul még (minél magasabb szinten van, annál inkább) el van szakadva a valóságtól….- úgy tudja oldani, hogy  külső/magasabb (hatalom) befolyását/zsarolását/”megvételét”/ kényszerítését stb-t – valamilyen felmentést  – vizionál, hogy számára emészthető legyen a   „vezető” viselkedése/tette….”

A migránsok befogadásának nemzetközi jogilag kikövezett útja van. Pontosan meg van határozva ki, mikor, milyen körülmények között számít menekültnek és gazdasági bevándorlónak. Merkel mutti úgy tesz, mintha ez a nemzetközi egyezmény nem létezne, pedig Németország is aláírta, őt is kötelezi. Azt mondod, hogy a saját jogán annyira hülye, hogy nem tud ennek a jogszabálynak létezéséről. Sőt körülötte minden ember hülye, és még süket is, mert nem egyszer fel lett hívva erre a figyelme. Lehet mondani egy politikusra sokmindent, de hogy hülye… ez a prolik demagógiája.

“Nem , nem pénzeli senki, max meglovagolják a hullámot….”

Soros Gyuri nem létezik. Soros Gyuri egy mítosz. Azért találta ki Orbán, hogy elterelje a figyelmet olyan problémákról, mint a csőd szélén álló egészségügy vagy az oktatás….

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A migránsok befogadásának nemzetközi jogilag kikövezett útja van. Pontosan meg van határozva ki, mikor, milyen körülmények között számít menekültnek és gazdasági bevándorlónak.

Stimmt,

Merkel mutti úgy tesz, mintha ez a nemzetközi egyezmény nem létezne, pedig Németország is aláírta, őt is kötelezi. Azt mondod, hogy a saját jogán annyira hülye, hogy nem tud ennek a jogszabálynak létezéséről. Sőt körülötte minden ember hülye, és még süket is, mert nem egyszer fel lett hívva erre a figyelme. 

Nem, nem azt mondtam, sőt, lásd:

https://444.hu/2015/07/18/egy-hatodikos-palesztin-kislany-dontotte-romba-merkel-nemzeti-konzultaciojat

balfasz/hülye/szerencsétlen az nem a tudatlan szinonímája, csak épp annyi, hogy gyarló és szarba lépett, aztán ebből úgy táncolt ki, hogy magára húzta a szaros vödröt és azóta is tapicskol benne- olyan mélyen belemászott, hogy nincs kiút számára, a körülötte lévő hülyéknek meg kevés a hatalmuk, hogy elmozdítsák, a SJW-PC fogjai ők is:), senki nem akar feketeseggű-náci lenni, inkább knegetik/paszirozzák a szart.

Lehet mondani egy politikusra sokmindent, de hogy hülye… ez a prolik demagógiája.

Ja, gyurcsibohóc/vona/kunhalmicica/selmecigabi-jé ez fideszes:)/juhász/ meg a sok kiskakas stb. stb. azok nem hülyék a saját jogukon?- proli demagóg vagyok, ha így könnyebb a lelkednek:)

“Nem , nem pénzeli senki, max meglovagolják a hullámot….”

Soros Gyuri nem létezik.Soros Gyuri egy mítosz.

Ez már megint a te bábod, sorry, létezik, és meglovagolja, ahogy pl. 2009-2010-ben bedöntötte volna az OTP-t (is) ha tudja, kis híja volt:), de akkor is csak felült  a hullmra, nem ő okozta, tudom , nehéz úgy oldani a kognitív disszonanciát, hogy ha nincs bűnbak, (vagy arra lehet csak ráhúzni, aki látható:) sorry, de ez van…..

Azért találta ki Orbán,

Nem, nem találta ki, tényleg szaros az öreg keze, de (szerintem) nem ő találta ki a pakiarabniggerszar behozatalát- ez már jó 50-60 éve megy, nem véletlenől van kb 50 millió szemét Nyugatejrópába……- csak épp segített a relatíve nagy(obb) tömeg “egyszerre” történő paszírozásában és ez most leverte  a szaros bili fedelét és mindenki sipákol….

hogy elterelje a figyelmet olyan problémákról, mint a csőd szélén álló egészségügy vagy az oktatás….

Ez baromság, de attól még nem válik igazzá az ettől független állításod…..

Deadpool
Újságíró

““Nem , nem pénzeli senki, max meglovagolják a hullámot….”

Soros Gyuri nem létezik.Soros Gyuri egy mítosz.

Ez már megint a te bábod, sorry, létezik, és meglovagolja, ahogy pl. 2009-2010-ben bedöntötte volna az OTP-t (is) ha tudja, kis híja volt:), de akkor is csak felült  a hullmra, nem ő okozta, tudom , nehéz úgy oldani a kognitív disszonanciát, hogy ha nincs bűnbak, (vagy arra lehet csak ráhúzni, aki látható:) sorry, de ez van…..”

Nem akarok én oldani semmilyen disszonanciát. Egyszerűen ezt látom életképesebb, logikusabb elképzelésnek. Igazából mindegy is, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás, de pénz nélkül, felülről vezéreltség nélkül már rég elsikkadt volna mindenféle feminizmus/genderizmus/idiotizmus. Egyszerűen nincs meg az a társadalmi támogatottság ami életben tartaná hosszabb ideig.

“de (szerintem) nem ő találta ki a pakiarabniggerszar behozatalát- ez már jó 50-60 éve megy, nem véletlenől van kb 50 millió szemét Nyugatejrópába…”

Ilyet nem is állítottam. És nem is gondolom, hogy így van. A valódi játékosokról szerintem semmit nem tudunk. Én legalábbis nem.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nem akarok én oldani semmilyen disszonanciát. Egyszerűen ezt látom életképesebb, logikusabb elképzelésnek.

Igen:), erről beszéltem:)

Igazából mindegy is, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás,

Ez már maszatolás, pont arról beszéltünk, hogy ő az oka, vagy nem, csak meglovagolja, vagy ő áll mögötte…….

de pénz nélkül, felülről vezéreltség nélkül már rég elsikkadt volna mindenféle feminizmus/genderizmus/idiotizmus.

Értem én, hogy ehhez ragaszkodsz, de akkor csak annyit kéne tenni, hogy összegyűjteni annyi pénzt amivel rá lehet igérni a sötét nagyurakra és lehet, hogy kánaán lenne???…..

Nem hinném…

Ez kb. ugyanaz a szöveg, hogy a Muttit lefizetik/zsarolják/kényszerítik stb. kinek mi a konteója:)…. megmosolyogtató:),  főleg úgy, hogy a jelenlegi állás szerint kipicsázzák(biztos a háttér emberei, mert nem teljesített jól, ja:)………pénz/zsarolás/kényszerítés stb.  ide vagy oda…..

Egyszerűen nincs meg az a társadalmi támogatottság ami életben tartaná hosszabb ideig.

Nem akarod megérteni, hogy senki nem támogatja, hanem evidencia (pl. a nőkkel szembeni  udvariassági „szabályokat”/”etikettet” senki nem támogatja, hanem ezt az anyatejjel szívjuk magunkba:), megkérdőjelezetlen szokások/hagyományok/beidegződések/közhelyek stb. ) természetes  és az életünk része, és ne magadból, hanem a többi 99% „RedPilltudatlanból” indulj ki…..

A pénzt sem kell társadalmilag támogatni, mert senki nem kérdőjelezi meg, azok a kivételek (pl. Sopron “saját pénze”, meg egyéb “kis vadhajtások”) bolhafingnyit sem számítanak…..

Kb. ez olyan érv, hogy olyan csodás/logikus/összeszedett/pontos/tökéletes stb. a világ, kell hogy legyen egy Teremtő Isten….

“de (szerintem) nem ő találta ki a pakiarabniggerszar behozatalát- ez már jó 50-60 éve megy, nem véletlenől van kb 50 millió szemét Nyugatejrópába…”

Ilyet nem is állítottam. És nem is gondolom, hogy így van. A valódi játékosokról szerintem semmit nem tudunk. Én legalábbis nem.

Nagyon röviden: a “valódi játékosok” elgurították a szarlabdát: elhozták a demokráciát az arabokhoz, a tényleges (legújabbkori:)buli Saddam Husein-nel  indult, aztán a fokozása – (elsősorban) Moammer Kadhafi kinyírása(kérte vissza az saját aranyát és nem dollárban akart elszámolni, hiba volt:) , aki időben szólt a Szarközynek, hogy ráereszti a szemetet ejrópára– de röhögtek rajta és kinyírták….aztán ez után jöttek az arabtavaszos demokráciaexportok, Asszad szintén szólt, hogy ejróba szeretne elszámolni, meghozták oda is a tavaszt…..A többi, ahogy mondani szokták, már történelem…..

 

 

 

 

 

hunbagira
Újságíró

Csak!

Sötét nagyurakra nem tudsz ráígérni amíg dolllár elszámolási rendszer van, hiszen ők uralják a dollárt. :)

Meg amúgy sem…Luciferrel (és még rosszabbakkal) nem lehet üzletelni ők mindig 100%-ért dolgoznak. A sötét szarok behozatal nekik ideológiai kérdés.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Sötét nagyurakra nem tudsz ráígérni amíg dolllár elszámolási rendszer van, hiszen ők uralják a dollárt. :)

A görög komposok csak sztrájkba kezdtek és azonnal megállt a migráció, dacára  nagyurak aranyának….. aztán amikor megkapták  a magasabb “bért” , ujra indult, csoda…….

Meg amúgy sem…Luciferrel (és még rosszabbakkal) nem lehet üzletelni ők mindig 100%-ért dolgoznak. A sötét szarok behozatal nekik ideológiai kérdés.

Kivéve, ha a komposok/NGO-k meg a sok szarfaszú nem szállítja (jó pénzért:) be őket, akkor már nem ideológia, (csak) (egyszerű) üzlet…….meg PC/libsi faszveréses SJW-zés…..

 

hunbagira
Újságíró

Jah áttevődött Líbiába a transzport kiindulása :) Amúgy a sztrájk fogalmába beletartozik, hogy nem tart örökké. Még valami senki nem vitatja, hogy egyelőre ez egy lágy diktatúra, ami a megélhetéseden keresztül zsarol (egy-két kivételtől) eltekintve. Szóval még nem rugdossák le a vesédet, amíg nem lépsz fel ellenük erőszakkal.

Ngok esetében mindkettő, ezek tényleg fehérgyűlölő zsidókból és gerinctelen öngyűlölőkből állnak, akiknek anyagilag is megéri a dolog. Én is elhajókáznék a földközi (égei)tengeren koszt-kvartély-zsebpénzért.

 

Deadpool
Újságíró

Igen:), erről beszéltem:)

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, azért járok erre az oldalra, hogy tanuljak. Megismétlem: nem akarok semmilyen disszonanciát oldani. Ember vagyok, tévedhetek. Ha tévedek, képes vagyok belátni, és még a korona sem esik le a fejemről. Érvekkel meg lehet győzni, ha azok erősebbek, mint az enyéim.

“Értem én, hogy ehhez ragaszkodsz, de akkor csak annyit kéne tenni, hogy összegyűjteni annyi pénzt amivel rá lehet igérni a sötét nagyurakra és lehet, hogy kánaán lenne???…..”

Pontosan így van. Szerinted a nőkvóta miről szól? Idealizmusról? :D Nem tartom lehetetlennek hogy vannak, akik hisznek is benne, vannak akik útközben hiszik el, hogy szent ügyért harcolnak, de szerintem ez sem szól másról, mint a lóvéról.

Nem akarod megérteni, hogy senki nem támogatja, hanem evidencia (pl. a nőkkel szembeni  udvariassági „szabályokat”/”etikettet” senki nem támogatja, hanem ezt az anyatejjel szívjuk magunkba:), megkérdőjelezetlen szokások/hagyományok/beidegződések/közhelyek stb. ) természetes  és az életünk része, és ne magadból, hanem a többi 99% „RedPilltudatlanból” indulj ki…..

Nem ezt tapasztalom. Sok emberrel beszélek és ilyen témák is szóba jönnek időnként. Ezt az oldalt ugyan nem ismerik, a red pill szót maximum a mátrixban hallották, de mégis rühellik a feministákat.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, azért járok erre az oldalra, hogy tanuljak. Ember vagyok, tévedhetek. Ha tévedek, képes vagyok belátni, és még a korona sem esik le a fejemről. Érvekkel meg lehet győzni, ha azok erősebbek, mint az enyéim.

Minden tiszteletem, ugyanígy gondolom:)

 Szerinted a nőkvóta miről szól?

Apuciiiiii, pónit akarok, lécccci, lécccci, léccciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii…….

 Idealizmusról? :D

Nem:), többek közt hipergámiáról, elbaszott életű/csúnya/lelkileg nyomorék nők kompenzációs törekvése, mert a társadalom teret enged neki/tolerálja/hülyék meg még támogatják is (általában  apina reményébe, vagy a degeneráltak(LMBTQ-gendernyomorultak) “védőhálóként” tekintenek rá….. 100 évvel ezelőtt úgy vágták volna  pofán, hogy …….., ja, vicc:

Feminista kongresszus, megismerkedik három nő: német, francia és székely menyecske , összebarátkoznak és elhatározzák, hogy egy év múlva találkoznak, és beszámolnak arról, hogy mennyire sikerült „megnevelniük” a férjeiket…

Eltelik az egy év, újra találkoznak és mindegyik elmeséli, hogy sikerültek a dolgok.

– Én úgy döntöttem, hogy nem mosogatok és ezt közöltem a férjemmel – mondja az német. – Első nap nem láttam semmit, második nap sem láttam semmit, a harmadik nap kezdtem látni, hogy a férjem mosogat és ez azóta így van.
– Én meg elhatároztam, hogy nem takarítok és ezt közöltem a férjemmel – mondja a francia. – Az első nap nem látok semmit, a második nap se látok semmit, a harmadik nap kezdtem látni, hogy a férjem takarít és ez azóta így van.
– Én meg elhatároztam, hogy nem főzök többet és ezt közöltem a férjemmel – mondja a menyecske. – Az első nap nem láttam semmit, a második nap se láttam semmit, a harmadik nap már kezdtem egy kicsit látni a bal szememre……

 Nem tartom lehetetlennek hogy vannak, akik hisznek is benne, vannak akik útközben hiszik el, hogy szent ügyért harcolnak, de szerintem ez sem szól másról, mint a lóvéról.

Nem, ez egy olyan üresség, ami lóvéval nem pótolható, szerintem:), pl.:

https://thoughtcatalog.com/sade-andria-zabala/2017/01/7-famous-white-feminists-im-so-over/

Nekik hiányzik a pénz?, vagy a heforshes (hülyepicsaenszes) üdvöskének?……. kétlem, de vehetjük a hazai szegény/nemszegény(és van egy olyan gyanúm, hogy ezekből jóval több van…)  feminista celebpicsákat, ha pénzt ajánlanál fel nekik, szerinted befejeznék?

Furcsa módon, viszont (ha mázlijuk van:) egy alfától beájulnak és elfelejtik az összes feminista szarságot (amíg tart:) aztán mikor kibaszták (újra,  a hóra :) őket, újrakezdik + energiával….

Nem akarod megérteni, hogy senki nem támogatja, hanem evidencia (pl. a nőkkel szembeni  udvariassági „szabályokat”/”etikettet” senki nem támogatja, hanem ezt az anyatejjel szívjuk magunkba:), megkérdőjelezetlen szokások/hagyományok/beidegződések/közhelyek stb. ) természetes  és az életünk része, és ne magadból, hanem a többi 99% „RedPilltudatlanból” indulj ki…..

Nem ezt tapasztalom. Sok emberrel beszélek és ilyen témák is szóba jönnek időnként. Ezt az oldalt ugyan nem ismerik, a red pill szót maximum a mátrixban hallották, de mégis rühellik a feministákat.

Bár én nem ezt tapasztalom, ennek ellenére hiszek neked, de ez még mindig nem cáfolja azt, amit írtam, attól hogy rühellik, még mindig ugyanúgy viselkednek a feministákkal(vagy random nővel), ahogy kondicionálták őket, ha esetleg fogcsikorgatva teszik is, de teszik…..

Deadpool
Újságíró

Szerinted a nőkvóta miről szól?

Apuciiiiii, pónit akarok, lécccci, lécccci, léccciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii…….

Na ugye.

Nem:), többek közt hipergámiáról, elbaszott életű/csúnya/lelkileg nyomorék nők kompenzációs törekvése, mert a társadalom teret enged neki/tolerálja/hülyék meg még támogatják is (általában  apina reményébe, vagy a degeneráltak(LMBTQ-gendernyomorultak) “védőhálóként” tekintenek rá….. 100 évvel ezelőtt úgy vágták volna  pofán, hogy …….., ja, vicc:

Nem vitatom, ez ideologizálják meg – ami a mázat adja. A társadalom a saját problémájával van elfoglalva. Azzal, hogy ne haljon éhen.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Amúgy a sztrájk fogalmába beletartozik, hogy nem tart örökké.

Nem a sztrájkon volt a hangsúly, hanem azon, hogy ez nem valami “felső” utasítás, épp hogy, ha fizikailag (mindegy, milyen okból)megállnak a kompok/hajók/szállítók,akkor a migráció befejeződött.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A társadalom a saját problémájával van elfoglalva.

És mik a legnagyobb problémák? Jelenleg az, hogy jódolgukban és unalmukban (megvesztek) az immunrendszerük “elhalt” , tele hassal unatkozik a lélek és túlspilázza a hülyeséget, saját maga teszi a kötelet a nyakába és meg is ideologizálja, hogy ő miért olyan hülye amilyen és fensőbbségi tudatában és gőgjében kifeni és odaadja hóhérainak a kést és önként felkínálja  anyakát : Itt vágd el……

Azzal, hogy ne haljon éhen.

Tudom, hogy szentségtörő vagyok, de felejtsük már el az utoljára 30 éve mutogatott “pókhasú” afrikai -nigger purdékat, dacára a világ, meg elmaradottak stb. stb.  szegénységének, jelenleg művészet éhenhalni……

Hagyjuk a hülye mítoszokat másra , engem vigyen fel a padlásra…..:)

 

 

Hunn
Újságíró

xcsakx, ez egy nagyon jó komment volt, ahogy mondani szokták, nagy részét be kellene kereteztetni. Ha tudnád valahogy jobban strukturálni a kommentjeidet és néha jobban tömöríteni, akkor sokkal ütősebbek lennének, mert jókat mondasz.

Dan
Újságíró

Deadpool,

szívesen! Örülök, h értelmesen tudunk erről diskurálni! :) Szerintem felcseréled az ok-okozatot. Az, h egyes erőszakos és elmebeteg csoportok (jelen esetben ezek most épp a feministák) figyelmet, pénzt és hatalmat kapnak a háttérhatolmtól, csak következmény. Kihasználása annak a helyzetnek, h a nyugati férfiak fokozatosan elvesztették erejüket. Másrészt, ha ezen a ponton megállsz, akkor ugyanott tartunk, mint Hunn “zsidóinál”: van egy erő, ami annyira hatalmas, h nem tehetünk semmit ellene – ezzel azt is bevallod, h gyengék vagyunk -, tehát fogadjuk el, h ez van és várjunk a csodára, h majd megváltozik magától, vagy összeomlik (MGTOW). Bizonyos fokig felesleges is leragadni, h mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás – cselekvés nélkül, férfierőnk visszavétele nélkül így is-úgy is eltűnünk és kész.

Amúgy nem tudom, milyen “egycsapásra” gondolsz. Ez úgy hangzik, mintha valami pofonegyszerű, könnyed dolog lenne. Pedig nem az…

Deadpool
Újságíró

Én úgy látom, hogy pusztán csak a feminizmus/genderizmus következik a trendi ideológiák sorában. Most ezt kell csúcsra járatni. A férfi energia (szerintem) nem meggyengült, hanem mesterségesen lett gyengítve.

A globális shit-test fogalma a shit-test analógiájára lett megalkotva, gondolom én. Azaz egy teszt a nők részéről, ami az ösztönök szintjén működik és amit a férfiaknak kell megugrani. Viszont a feminizmus, genderizmus már régen kilépett innen, ez nem a férfiak tesztelése, hanem oxigén- és faszhiányos hárpiák vergődése. Nem akarnak őt tesztelni senkit, pénzt és hatalmat akarnak. Nem várnak esetleges pozitív reakciót a férfiak részéről, mint a mezei shit-testnél, sőt kifejezetten a tétlenség lenne kedvező számukra. Ha nem lennék most fáradt, szerintem fel tudnék még hozni olyan pontokat, ami miatt nem állja meg a helyét az analógia. Ha rugalmasan gondolkodunk, akkor persze lehet így is nevezni, de ilyen alapon lehetne a neve mondjuk globális betonkeverő is.

“Amúgy nem tudom, milyen “egycsapásra” gondolsz.”

A (sima) shit-test azonnali válaszreakciót igényel. Ha abban a helyzetben próbáljuk végigpörgetni a fejünkben a lehetséges válaszlépéseket, a legmegfelelőbbet keresve, bukjuk a tesztet. Na most ha ez sem igaz a globális shit-testre, akkor ez egy újabb pont, amiért szerintem nem jó az analógia.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Én úgy látom, hogy pusztán csak a feminizmus/genderizmus következik a trendi ideológiák sorában. Most ezt kell csúcsra járatni.

Pontosítanék, nem kell, hanem lehet…..

A férfi energia (szerintem) nem meggyengült, hanem mesterségesen lett gyengítve.

Ki(k),  milyen (háttér)hatalom által, miért és  hogyan? Érdekelne…..

A globális shit-test fogalma a shit-test analógiájára lett megalkotva, gondolom én. Azaz egy teszt a nők részéről, ami az ösztönök szintjén működik és amit a férfiaknak kell megugrani.

Viszont a feminizmus, genderizmus már régen kilépett innen, ez nem csak*a férfiak tesztelése, hanem oxigén- és faszhiányos hárpiák vergődése.

+ a PC libsi/liberálissok/zöldek/antifák stb. játéka.

Nem akarnak őt tesztelni senkit,

A nők sem, épp ez a „szép” benne, hogy ez nem akaratlagos:), ezért (is)nehéz kezelni……

pénzt és hatalmat akarnak.

Pontosan, ahogy (a goldiggerektől eltekintve:) a nő is:), csak ezek célzottan/tudatosan mindig kitolják/feszegetik a határokat és mivel nincs ellenállás egyre nagyobb az étvágyuk, mint a hisztiskölyköknek…., viszont ugyanazzal az „fegyvernemmel” és nem egyedileg(amit(esetleg) lehet(ne) kezelni), hanem tömegesen a női/libsi harcmodor arzenáljaival…..

 Nem várnak esetleges pozitív reakciót a férfiak részéről, mint a mezei shit-testnél, sőt kifejezetten a tétlenség lenne kedvező számukra.

Amit meg is kapnak és még jobban elszemtelenednek…..

“Amúgy nem tudom, milyen “egycsapásra” gondolsz.”

A (sima) shit-test azonnali válaszreakciót igényel. Ha abban a helyzetben próbáljuk végigpörgetni a fejünkben a lehetséges válaszlépéseket, a legmegfelelőbbet keresve, bukjuk a tesztet.

Itt van a (egyik:) lényeg, egyrészt az azonnali és „jó”(legjobb:) reakció, másrészt, ami elsikkad, hogy a klasszikus shit teszt felállásban egy nő – egy férfi (közönség nélkül az „ideális”) , ugyanis, ha már többen vannak, esetleg (több nő), akkor a legjobb válasz is szopás/ nem lehet kezelni a shit tesztet, mert a tyúkudvar (általában) összezár és disznót győz:)…….

 Na most ha ez sem igaz a globális shit-testre, akkor ez egy újabb pont, amiért szerintem nem jó az analógia.

De, kurvára igaz és az is, hogy miért szopás….

 

*szerk.

Deadpool
Újságíró

“A férfi energia (szerintem) nem meggyengült, hanem mesterségesen lett gyengítve.

Ki(k),”

Te magad válaszolod meg – PC libsi/liberálissok/zöldek/antifák stb.

 milyen (háttér)hatalom által,

USA – a legnagyobb multi cégek, pl.: Facebook

“miért és  hogyan? Érdekelne…..”

ezt magyarázza már a fidesz mióta… Soros Gyuri – NGO stb.

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

“A férfi energia (szerintem) nem meggyengült, hanem mesterségesen lett gyengítve.

Ki(k),”

Te magad válaszolod meg – PC libsi/liberálissok/zöldek/antifák stb.

 Fenét, én ilyent soha nem állítottam, sőt:), mindenki a saját sorsáért felelős, foghatja akárkire/akármire.

Valami itt nagyon félre lett értve, ha én fogalmaztam nem (elég) egyértelműen, akkor elnézést kérek.

milyen (háttér)hatalom által,

USA – a legnagyobb multi cégek, pl.: Facebook

Aki rajta van, és ráadásul önként áll be szopni és alig várja, hogy sorra kerüljön,  meg is érdemli, hagyjuk a szemét háttérhatalom arra kényszerít, hogy letérdelj és kiveri a fogaidat, miközben a balfaszok önként és dalolva teszik ezt……

“miért és  hogyan? Érdekelne…..”

ezt magyarázza már a fidesz mióta… Soros Gyuri – NGO stb.

Ha okként teszik meg(soros/ngo-at), akkor ők is tévednek……

Penge
Olvasó
Penge

“Ahogy egy férfi-női viszonyban a shit-teszt annak a kérdésnek a megválaszolására szolgál a nő felé, h a férfi kellően férfi-e (még), úgy a globális shit-teszt arról szól, a nyugati férfi tud-e ismét férfi lenni, vagy nem.”

Nekem az jutott még eszembe, hogy a 21. században miért látjuk még mindig az emberiség fennmaradásának egyetlen lehetséges útjának a hagyományos értelemben vett szaporodást?

Úgy értem, amikor már ott tartunk, hogy embereket klónozhatunk, spermiumokat, petesejteket fagyaszthatunk le, 2019-ben lesz az első fejátültetés meg ott a CripsR, amivel képesek leszünk úgy írni az emberi DNS-t, mint a programkódokat, akkor miért ragadunk le még mindig ennél a hülyeségnél, hogy a migránsok meg a négerek meg a cigányok szaporábbak?

Nem az marad fenn, ahol magasabb az egyedszám, hanem amelyik jobban tud alkalmazkodni és kisebb az egyedszám halálozási aránya. Ennél fogva inkább azzal kellene foglalkozni, hogy még az előtt csináljunk valamit a migrációval, mielőtt itt ténylegesen integrálódnak trójai falóként.

Hunn
Újságíró

csak van néhány vad nőgyülölő komment (Hun figyelj :) )

Le merném fogadni egy jelentősebb összegbe, hogy ha személyesen találkoznék azokkal a csajokkal, akik azon hüledeznek, hogy milyen vadakat írt már megint ez a Hunn fiú, és beszélgetés közben nem esek ki a “Conan a barbár” frame-ből, akkor előbb ledumálom róluk a ruhát, mintha feminista szövetségesnek álcáznám magamat. :)

Delin
Olvasó
Delin

“3. Cinizmus. Igen, ilyenek vagyunk, mert megtehetjük. “Mi az sajnálod tőlünk azt a jó 10 évet”..(ezt a mondatot Delinkétől is hallottam) szintén értelmesebb gollddiggerektől hallottam főleg ezt…”

A kontextus kicsit mas volt, amikor ezt irtam. Ha jol emlekszem, a nok szexpiaci ertekerol volt szo, hogy a 20as eveikben a legvonzobbak a ferfiak szamara, utana jon a macskas korszak. Szemben a ferfiakkal, akik 30 felett kerulnek igazan helyzetbe a noknel, mert akkor magabiztosabbak, anyagilag stabilabbak es a hatranyos kulso kevesbe szamit.

 

Dan, ezt mar irtam tobbszor, szerintem a nok (es a ferfiak) tobbsege nem foglalkozik a “mostani” feminizmussal, csak eli az eletet. Ha bele is botlanak nehany feminista fennhangu cikkbe nem veszik komolyan, a hardcore feministakat, furanak es antinonek tartjak, akiknek elgurult a gyogyszere. Egyebkent is mindenki mast ert a feminizmus alatt, nekem pl meg mindig reflexbol olyan dolgok ugranak be, mint jogegyenloseg, szabad tanulas/munkavallas/parvalasztas stb. noknek is. Nem szoktam feminizmusrol beszelni a baratnoimmel, de ferfihangon nepszeru temakrol is csak ritkan. A multkor felvezettem, hogy a noknel a szexpartnerek szamaval csokken a kotodes kepessege, haat majdnem megkoveztek…:D

Reszet Elek
Újságíró

Éppen ezért veszélyesebb a lopakodó propaganda amely lassan és feltűnéstől mentesen eszi be magát a kellően nem felkészült elmékbe.

Koriander
Olvasó
Koriander

nem szoktam feminizmusról beszélni.
egyrészt full emanszipált vagyok (csúcs karrier, amit a család miatt hagytam ott, az impakt faktoraim még 8év után is 1A_ban “maguktól” kreditelnek) ezzel általában a feministákat akasztom ki, az embereket irritalja ha vki nem áll be a taposómalomba és bizonyos értelemben az élet üdvöskéje.
másrészt minden értelemben konzervatív ill. szub vagyok, amivel még a templomi ismerőseimet is megakasztom, mert a férjem kérese, szava tényleg törvény. hiszem és vallom, hogy ha a férfinek jó, akkor mindenkinek jó.
szóval inkabb nem pukkasztok senkit, csak itt :)
nagyon szerethető, kedves lény vagyok irl.

Dan
Újságíró

Koriander,

tarthatnál női köröket, taníthatnád nőtársaidat, pozitív példáddal is erősítve a képet. Nem viccből, komolyan mondom!

Tekintve, h ma már a nők sem kapják meg anyáiktól, idősebb, tapasztaltabb nőtársaiktól azt a tudást és bölcsességet, nem csoda, h a fempropaganda által elszakítottan pattongnak ide-oda. A kedvencem, amikor nők felvetik a kezdeményezés témáját, h a férfiak már miért nem csinálják. Én meg mondom, h ok, h még mindig tőlük várjátok, ez sem kőve vésett szabály, de nőként ettől még számtalan lehetőségetek van úgy kezdeményezni, h mégsem ti kezdeményeztek. És akkor megkérdik tőlem, férfitől, h mik ezek! :D

Koriander
Olvasó
Koriander

“tarthatnál női köröket, taníthatnád nőtársaidat, pozitív példáddal is erősítve a képet. Nem viccből, komolyan mondom!”

nő_nő közötti ismeretátadas egyszerűen nem működik.

Dan
Újságíró

Bár nem vagyok nő, de ezt cáfolom. Évszázezredek óta működött ez a rendszer, megvoltak a keretei, “intézményei” (pl. anya-lánya, rokonok-lány, fonó, közös női tevékenységek, stb.)

Miért, talán a női egó hajlandó lenne jobban elfogadni a férfitől? :D

Koriander
Olvasó
Koriander

amiket felsoroltál ott volt hierarchikus rendeződés, ami nem kezdte ki a tekintélyt/tapasztalatot és ezért működött. A nők nem véletlenûl a káosz urának a leghasznosabb idiőtái.

Dan
Újságíró

Látod, ezt nem tudom megítélni, mert nem vagyok nő. Az tuti, h a fékevesztett liberalizmus és individualizmus férfioldalon is hatalmas pusztítást okoz – talán még nagyobbat is, hiszen nekünk férfiaknak lételemünk a hierarchiába, rendszerbe besorolódás, h hatékonyak legyünk (ha nem így lenne, bunkóval addig ütögetnénk egymást, amíg csak egy maradna á lá Hegylakó). Nem véletlen, h nagyítóval kell keresni, hiteles vezetőket (akik nem hatalommániás egóbajnokok), de kevés az olyan férfi is, aki beállna a vezető mögé, illetve felelősséggel teljesítené is a vállalásait.

Visszatérve a nőtanításra, valóban érdekes, h jelenleg a leghatékonyabban Joós István és Dóra Gyula ( titkostanacsoknoknek.hu ) tudja megmutatni a nőknek az irányt, amit aztán vagy követnek, vagy nem. Tény, h mindkettő férfi. :) Bár Gyula a nőjével együtt tartja a foglalkozásokat az is igaz.

Koriander
Olvasó
Koriander

“Joós István és Dóra Gyula “
gugliznom kellett, majd ha vegigolvastam a DEJ által linkelt írásokat, majd ezt is megnézem :).

Reszet Elek
Újságíró

Majd amikor megcsinálják filmen az Arthura királynő legendakör kerekasztal lovagnőit te is tudni fogod hogy tévedsz és csak a maszkulin dezinformáció tévesztett meg.

A káosz ura a Sátán.

Koriander
Olvasó
Koriander

igen, és Marx Tőke a sátán bibliája és visszafele kell olvasni.

Reszet Elek
Újságíró

Viccölsz te leány? Az isteni rend ellensége a káosz, annak legfőbb megtestesülése ki is lehetne más…

Koriander
Olvasó
Koriander

én azt hittem te viccelsz, hogy nemtom ki a káosz ura.
kezdesz összezavarni.

Reszet Elek
Újságíró

De én nem tudhatom hogy te arra gondolsz, amire én gondolok, anélkül hogy ne pontosítanám.

Koriander
Olvasó
Koriander

még tegnap akartam írni a kosztümös filmek kapcsán, kettő nagyon jót láttam az elmúlt két hetben, @Dan ez neked is érdekes lehet ferfi-női szerepek, kult.marxizmus direkt hatása meg azért a végén heppiend:
https://youtube.com/watch?v=1bNwZ07GAAY
a másik meg amit anno igazaból a Rex felügyelő társa miatt néztem meg, de szintén nagyon tetszett:
https://www.youtube.com/watch?v=Rmj3DJUaZqU

(Ez csak a kerekasztal lovagnői miatt írom :))

Reszet Elek
Újságíró

Mindkettő friss és német szóval nálam nem játszik lévén nem tudok németül. A másodikat alapban nem is nézném meg. Egy német film a nácikról olyan lenne, mintha feministák készítenének filmet a férfiértékekről.

Az eredeti Jud Süsst láttad? Itt megnézheted:  https://www.youtube.com/watch?v=AWNwmk9tqSY

Koriander
Olvasó
Koriander

de találhatnál hozzá feliratot.
a jud süss remaket fullra lehúzták minden helyen, pont azért mert a nácikat nem, mint vmi ostoba bohócokat mutatja be…
na mindegy, ha nem hát nem. te bajod.

Reszet Elek
Újságíró

Nem olyan könnyű az.

De ha kosztümös, nézd meg ezt: http://www.imdb.com/title/tt0109771/ és ezt: http://www.imdb.com/title/tt0100440/

Ha megnézed én is szerzek feliratot. (Ja amúgy Az akarat diadalát is javaslom. A maga nemében remekmű) És persze tartozol a Dick sorozat megnézésével is korábbról.

Ez meg zene.

common man
Olvasó
common man

Akkor a feminizmus tanai ,hogyan és kik közt terjedtek el?

Koriander
Olvasó
Koriander

minden nőnek van egy képzelt barátja, a neve hiúsag.
hát így.

Reszet Elek
Újságíró

Az nem képzelt.

Koriander
Olvasó
Koriander

ok.
de testetlen.

common man
Olvasó
common man

Biztos nem ez a barát mondta:  ” nagyon szerethető, kedves lény vagyok”

Koriander
Olvasó
Koriander

a mondat végéről lehagyta Kend az irl-t.

Kalman
Újságíró

“nagyon szerethető, kedves lény vagyok irl.” Hiszi a piszi.

Koriander
Olvasó
Koriander

még mindig morci vagy a fillérbaszós ugratásért?

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Boldog új évet ! Kissé megkésve bár (szabadsággal kezdtem az új évet) . Szóval tapasztalatom szerint a legtöbb nő nem foglalkozik a feminizmussal. Teljesen természetesnek veszi,hogy egyenlő (tanulhat,szavazhat,dolgozhat) és el sem tudná képzelni,hogy bármi ilyesmiben bárki korlátozza,de ezen nem is lehet csodálkozni. Mi ebbe már beleszülettünk. Ez egyetlen mai nőnél sem számít feminizmusnak,ez teljesen hétköznapi,normális dolognak érződik. A nők nagyobb része nem feminista ,nem férfi ellenes amúgy,ezt bizton állíthatom. Elég egyszerűen élik a mókuskerekes életüket ki boldogabban,ki kevésbé. Mivel ma Magyarországon semmilyen nőelnyomás nincs jogilag (sőt) nincs nagyon okuk sem foglalkozni a témával és valóban eszük ágában sincs azokkal a férfiakkal foglalkozni,akiket esetleg valamilyen hátrányos jogi/erkölcsi megkülönböztetés ér. A legtöbb nő nem igazán érzi át azt,hogy milyen egy férfinak ,ha kiderül ,hogy pl nem övé a gyerek,ha megvádolják teljesen alaptalanul nemi erőszakkal (lásd mentősök),de még,ha nem is úgy gondoljátok,de a férfiak sem igazán az empátia élharcosai (tisztelet a kivételnek).

Én munkahelyen (és a lányomnak,aminek tényleg meg is van a hatása szerencsére) elég sokat próbálok “szemet felnyitni “. Pl az Isztambuli Egyezményről is sokat beszéltem,hogy mik azok a pontok,amitől nem jó és nem szabad elfogadni.

Egy kolléganőm van,aki nagyon kemény egyéniség és talán feministának mondható,de azért ő sem a klasszikus fajta. Van gyermeke, együtt él a gyerek apjával ,de igen kemény dió és elég nagy harcokat vív a párjával. Nagyon irányító típus,viszont mégis működik,mert van egy olyan oldala,ami kevés nőnek,mert maximálisan a párja mellett áll,keményen dolgozik otthon és munkahelyen egyaránt,hűséges,szereti a családját és nem mellékesen amikor (még gyermek születése előtt) az élettársa agyvérzést kapott,25 percen keresztül lélegeztette és élesztette újra (meg is mentette az életét),amolyan amazon típus. Szóval vele értem el sikereket (mert azért értelmes,és tényekkel,logikával lehet rá hatni). Már másként lát egy-két dolgot,igazából csak fel kellett hívni rá a figyelmet. Véleményem szerint az emberek többsége teljesen “immunis” a másik nem bajaira. El vannak a maguk gondjával,nem igazán gondolnak bele a másik helyzetébe.

Szerintem konkrét esetek kapcsán lehet felhívni a figyelmet,ha valami igazságtalanság történik…A legtöbb nő akkor szemebesül csak ezzel,ha közvetlen szerettei (fia, férje,testére stb) esetében történik valami nagyon férfi ellenes.

KJ
Olvasó
KJ

Tisztelt Szerkesztők! A feministák hangja megjelenik egyetemi oktatók, politikusok, színészek, Parlament előtt tüntetők, újságírók, filmrendezők tolmácsolásában. A férfiak törvény előtti egyenlőségének követelése azonban sehol sem jelenik meg. Örülök ennek a honlapnak, azonban félek, ez vajmi kevés. Kicsit kiduzzogjuk magunkat, aztán megy minden tovább. Miért nem keresnek mecénást, miért nem keresnek fel közéleti személyiségeket, miért nem jellenek meg cikkek/hangok máshol is (először facebook-on, más web-lapokon is, megható könyvekben, utcai tüntetésen, aztán TV műsorokban) azon áldoztokról, akiket nők azért tehettek tönkre, mert a gyermeket automatikusan az anyának ítéli a bíróság még akkor is, ha a nő rúgja fel a házasságot. Miért nem kezdik el ütni a tam-tam-ot a férfi kvótáról a gyermekek elhelyzésével kapcsolatban. páldául ha a férfi ugyanúgy alkalmas a gyermeknevelésre, akkor minden második peres ügyben ítéljék a férfinak a gyermeket. Sokkal kevesebb visszaélés és zsarolás lenne a nők részéről. Ha elárasztják a társadalmat információkkal, plakátokkal, történetekkel, szlogenekkel, és egyre többen elkezdenek felébrdeni és kiniytni a szájukat, csak akkor történhet bármi is, addig csak szó marad minden. Kérem, lépjenek ki a weblétből, az élet várná önöket.

Toplak Zoltán
Újságíró

Férfihang Civil Társaság – már egy éve létezik és várja sorai közé a tenni akaró férfiakat. A Facebookon Toplak Zoltán- nak, vagy Attila Csuzi – nak lehet írni ezügyben. Tartottunk már sikeres demonstrációt, írt rólunk párszor a sajtó, tiltakoztunk egy bank feminista üzletpolitikája ellen, közvéleményt kutattunk, állásfoglalást írtunk az Isztambuli Egyezmény kapcsán, stb. Várjuk szeretettel, KJ!

Rokapapa
Újságíró

Nem szeretnék senkit megbántani de most véresen őszinte leszek!

Kifejezném örömömet egy ilyen kedves invitálás kapcsán és kifejezném kifogásaimat is azon felületesség miatt amellyel nem hívjátok fel a figyelmet a buktatókra.

Elsőként leírnám azt a tényt ami már több cikkben is megjelent miszerint egy feminim férfigyűlölő világban élünk. Ebből adódóan az a férfi aki nyíltan – személyazonosságát vagy csak az arcát vállalva – szót mer emelni a feminista ideológiák ellen súlyos atrocitásokra számíthat. Ezekre most nem szeretnék kitérni de a párkapcsolat megromlásától a súlyos testi sértésig szinte minden bele tartozhat függően attól mennyire kerül valaki az “ellenség” tűzvonalába.

A magam részéről a jelen helyzetben csak azon férfiak számára javaslom a “nyílt színre lépést” akik nem élnek párkapcsolatban, jó egzisztenciával rendelkeznek, akik nem féltik a munkahelyüket vagy a társadalmi státuszukat.

Sajnos a saját bőrömön tapasztaltam a “tűzvonalba” kerülés negatív hatásait annak ellenére is, hogy csak “külső szemlélőként” keveredtem egy olyan családi – komédiába illő – helyzetbe amely vége indokolatlan hatósági közbelépés lett. Ennek kapcsán a résztvevő feleket – kizárólag a férfiakat akik az egészről nem is tehettek – gyakorlatilag nyilvánosan meghurcolták, megszégyenítették.

KJ
Olvasó
KJ

Köszönöm válaszát! És örülök neki, hogy fenn vannak Facebook-on is (én félévente egyszer keveredek oda), örülök, hogy sajtóban is megjelentek. Ha megengedi, mondanék egy tanácsot. Érdemes lenne külön egy Civil Társaságot és külön honlapot fenntatani, amely kimondottan a férfiak törvény előtti egyenlőségéért küzd, de oly módon, hogy végül társadalmi megmozdulás legyen belőle és a parlament elé kreülhessen konkrét törvénytervezet. 2 ok miatt tartanám ezt szükségesnek. Itt a Férfihangban nagyon jó témák vannak, nagyon jó meglátások, de a figyelem szétszóródik. A másik ok, és az igazán fontosnak ezt tartom: amíg csajozásról van szó, és a prostítúció és pornográfia jogossága is megjelenik, és hasnonló támadási felületek vannak, addig nem fogja a társadalom nagyobb része támogatni az ügyüket/ügyünket! Nem fogják meglátni bennünk az áldozatot, pedig a férfi sok esetben egy nő áldozata, amikor a nő tenyészbikának haználja, aztán meg fejőstehénnek. Ha nem is válnak el, mindig zsarolási alap lesz az, hogy a gyerekeket akkor is az annyának ítélik, ha az apa is el tudná látni őket. Szerintem ha ez a helyzet megoldódik, akkor a nők hozzáállása is változni fog. Ha egy külön erre koncentráló (és a támadási felületeket levetkőző) Társaság alakul, szívesen előbújok és szívesen leszek aktivista is.

fenyespali76@gmail.com
Olvasó
fenyespali76@gmail.com

 

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

,de valami történhetett a párommal még azelőtt hogy megismertem.Soha(!)nem beszélt az előző kapcsolatairól,de van egy olyan sejtésem hogy valami hülye állat így elintézhette,és ehhez jön a szörnyűséges anyja!!

Egyrészt: http://www.ferfihang.hu/2014/05/30/az-istennoszobor-ledontese-es-az-ezzel-jaro-gyasz/

Most nagyon a lelkedbe fogok gázolni, de ez van: másrészt – a  van egy olyan sejtésem hogy valami hülye állat így elintézhette……” – hajaz a Bluepilles balfaszok örök sírámaira: ti. az ártatlan szegény báránykát a szemét geci faszok megrontják és a jófiuk isszák meg ennek a levét (lásd férfigyűlölet idevágó baromságai), ezek szerint ki kéne dobni az alfaözvegy/hipergámiával kapcsolatos összes cikket, mert olyan jó a híg Blupilles cukros takonymázba dagonyázni….

Megint én kérek elnézést…..

Hunn
Újságíró

Nem gáz és nem szégyen, hogy anonim módon megosztottad velünk a történetedet, és maga a történet sem az. “Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”: ha az interneten anonim módon “gyónhat” az ember az jót tesz a léleknek. Ráadásul ez itt egy támogató férfiközösség. Ha valahol, hát itt jó helyen jártál vele. Nem vagy egyedül. Így vagy úgy, de itt mindenki a férfi-női párkapcsolati problémákkal és a nőkhöz való viszonyával küzd, és ezzel kapcsolatos, használható jó tanácsok is gyakran előfordulnak. Szerintem kár volt kitörölnöd.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Valószínű, hogy én üldöztem el, sorry….

common man
Olvasó
common man

Nem üldöztél el senkit.Te csak szóltál az antilopnak , hogy a hiéna húst eszik..

csakafoci
Olvasó
csakafoci

Az ilyen férfierőszakos híreket nem véletlenül fogadjuk sokan kétkedve, és nem véletlenül vagyunk sokan kicsit érzéketlenek. Háromból két férfi megtapasztalta már, hogy milyen az amikor egy nő megvádolja, hogy erőszakos, veri, bántalmazó kapcsolatban folyamatosan terrorizálja stb. A valóságban meg a nő csinált valamit (pl. félrelépett) és ezt úgy legitimálja, hogy a partnerét szörnyetegnek állítja be, így nem volt más választása.

ulomenen
Olvasó

Ha azonban a nő anyagi és szociális támogatás nélkül is kapható szexre, mert megáll a maga lábán, a férfi mentesül az elköteleződés minden formája alól, s előbújik belőle az eredeti poligám természete. Az érzelmi kötődés többé nem elég a házasodáshoz. S ebben jelentős szerepe van az egyre jobban eluralkodó individualizmusnak és fogyasztói személetnek is….Most már a nők harcol a férfiért, mindenféle kompromisszumba belemegy egy későbbi házasság reményében.

 Itt látszik, Szendi mennyire nem hajlandó észrevenni a valódi férfi és női viselkedést. A férfi poligám természetét sokszor és sok helyen említi- rosszallóan, tegyük hozzá – ám a női természetet nem nevezi nevén, valószínűleg azért, mert nem tudja, milyen is az valójában. Leragadt annál a téveszménél, hogy a nő természeténél fogva monogám, és noha látja, hogy azért ez mégsincs ám így, a nő sem az örök hűség mintaképe, ám efölött elegánsan elsiklik, hiszen ha jobban megkapargatná a dolgot, el kéne felejteni a nő= jó, férfi=rossz képletet.

A nők nem monogámok, a női párválasztási stratégiát hipergámiának hívják. Attól tartok, Szendi sosem hallott erről a kifejezésről, halvány fogalma sincs arról, mit jelent ez és mennyiben felelős a nők párkapcsolati és párválasztási viselkedéséért. Márpedig enélkül a tudás nélkül csak az a nőket piedesztálra állító, férfiakat kollektíven bűnösöknek láttató együtt bégetés marad neki az ostoba fősodratú közvéleménnyel, amit más témákban oly messzire elkerül. Ebben a témában sajnos nem sikerül neki, noha korábban egy- egy szeletét magától is pedzegette a témának, de a varázsszemüvege megakadályozza, hogy összeálljon a kép.

 Szendi Gábor Miért megy ki a divatból a házasság c. cikkének kritikája itt:

http://perszeusz.blog.hu/2018/01/06/paleo-_feminizmus

Reszet Elek
Újságíró

Ha megfordítanánk az idézetet még majdnem teljesen igaz is lenne.

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Penge, kihoztam ide:

a lényeg viszont akkor is az, hogy a társadalom konstans 1%-a él nagyon jól, 10%-a jól, 40%-a élvezheti az élet apróbb örömeit, az alsó 50% viszont kegyetlenül szopik és kilátástalan az egész helyzete és maximum az lehet élete célja, hogy ő már bekerüljön a 40%-ba.

Ez minden korban/társadalomban/rendszerben/gazdasági berendezkedésben stb. stb. így volt és így is lesz. Ez többek közt az élet törvénye: a semmirekellő mindig semmirekellő lesz, vagy hamar visszaesik oda (vagy mélyebbre) ahonnan indult, bármennyi pénzt/ lehetőséget is adhatsz neki, az életrevaló pedig újra meg újra megcsinálja, akár többször is, ha mindent elveszel tőle, akkor is…..

A gyerekvállalás is olyan költséggel jár, hogy pont a felelősségteljes emberek gondolják meg kétszer is, hogy fel tudják-e normálisan nevelni.

Erről már értekeztem egy párszor, ez legalább 90%-ban ösztön szintű döntés, „biológiai racionalitás” nem logikai/értelmi szinten zajlik le, bár mindenki (nemtől függetlenül) „megmagyarázza” és értelmes/hihető kamut ad elő ebben a témában, pontosan úgy, ahogy a nők is, minden (pl. a hipergám ösztönből adódó) döntéseiket,  szolipszizmus a jó szó erre azt hiszem. A férfiak meg a szükségből erényt szarsággal vetítenek…… , lásd pl. MGTOW …..

Ahogy a CSOK is azoknak jó, akiknek ingyen pénzt jelent és az áfás részét is meg tudják oldani okosban, nem azoknak, akik 2×120 nettóból élnek egy albérletben.

Minek gyöngyöt szórni a disznók elé, úgyis elherdálják..……?

A fennálló rendszerre a legveszélyesebb embertípus a csóró értelmiségi, nem véletlenül nyesték vissza az állami oktatást. Túl sok homokszem került bele a gépezetbe.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a csóró értelmiségi azt hiszi, hogy az esetleges hőzöngése a bolhafingnál többet számít, nem nem számít….

Senki nem nyeste vissza az oktatást, a jólét magában hordozza a hígulást, ma már azok tanítanak többek közt, akik 20 évvel ezelőtt semmi másra nem voltak alkalmasak és tanárként kötöttek ki valahol, ennek ellenére most is felüti a fejét a 20% értelmes /okos gyerek, akik ezek ellenére/dacára is kiemelkednek….

Félreértés ne legyen, nem hibáztatom  a tanárokat, csak épp állapotot közlök, tőlük, most ennyi telik….

No meg nem feledkezzünk meg a semmirekellők (és ebben benne van a hülye szüleik liberalizmusa:) megnövekedett arányáról, akiknek semmi keresnivalójuk nincs ott, de mivel megtehetik, tovább hígítják a 20%-ot…..

Én nagyobb problémának látom (már ha tényleg az egyetemes jólét szemszögéből nézzük) a szokásokat, berögződéseket. Illetve azt a gondolkodásmódot, amikor valaki (és itt most a felsőbb szintekről beszélek) csak azért boldog, mert a többiek nála szegényebbek, illetve ugyanez a párválasztási kérdésben is megjelenik.

Ez számomra nagyon kifacsart logika, azt jelenti, hogy eleve gecinek születik x százalék és élvezetet nyer mások nyomorából, bocs de ez szerintem nem értelmezhető, főleg meghatározó arányként (ha előfordulna is) nem hinném, hogy releváns

 És igen, itt már beszélhetünk arról, hogy leadni a jólétből. Mert pusztán azzal, ha felhoznánk egy élhető élet szintjére a tömegeket, ők veszítenének a népszerűségükből.

Még mindig nem érted te sem, hogy nem lehet felhozni élhető szintre tömegeket!

Megfeszülhetsz, de a lovat nem tudod megitatni, ha nem akar/nem képes/korlátozott stb. stb., olyan álomvilágokat vizionáltok, ami soha nem valósult meg és valószínű nem is fog.

Hadd idézzelek téged:

„Én nagyobb problémának látom (már ha tényleg az egyetemes jólét szemszögéből nézzük) a szokásokat, berögződéseket.”

A szegénynek szegény, a gazdagnak gazdag szokásai vannak.

Nincs az az Isten , aki téged meg tudna változtatni, miért gondolod, hogy mást meg lehet?

Főleg a férfiakra igaz ez. Mert ki választana egy Schmuck Andort vagy Andy Vajnát, ha mindenkinek rendelkezésére állna egy összkomfortos lakhatás, ami önmagának termeli meg az energiát?

Hibás premisszából, téves következtetés….értem a logikádat, csak épp helytelen, túlságosan leegyszerűsít, egydimenziós szituációkat/döntéseket feltételezel…… miközben sokkal bonyolultabb és összetettebbek a változók és tényezők, amik ezen döntésekhez vezetnek…

 Ha a robotizációval fel tudnánk pörgetni az élelmiszerellátottságot és mindenki kapna a rendszertől élelmiszert, mert bőven jutna mindenkinek, akkor mi lenne az előnye annak, aki eddig a vagyonával villogott?

Robotizáció nélkül is jelenleg ott tartunk, hogyha akarnál, akkor sem tudnál Európában éhenhalni:), nem érted, hogy a „vagyon” az nem (csak) mennyiségi, hanem minőségi mutató (is)……

Amíg az emberiség azon a szinten van, hogy egy kibaszott széndarabot felbecsülhetetlen értékűnek vél, egy másik fémdarabért is ölnek, addig nagyon messze vagyunk bármilyen, magasabb szintű társadalomtól.

Mindig így volt és mindig így lesz, gyarlók vagyunk, csak épp istent játszunk és a jólétben ez még inkább kimaxolásra kerül:)

“Ez egy atavisztikus ösztön, hogy a sáskáktól való félelem jóval nagyobb, mint az a vágy, hogy ledöntsem az uralkodói réteget, relatíve nagy kockázattal jár, mert túl sok mindent veszíthetek…..”

A jobboldali beállítottságúaknál és a tapasztaltabbaknál. Még itt Magyarországon is aki a budai villanegyedben és a magániskolákban szocializálódott, az úgy gondolja, hogy majd megismeri az illető kultúráját, ő pedig majd bemutatja nekik az övét. Ahogy a svéd lányok is naivitásukból fakadóan végzik feldarabolva egy parkban, mert csak a saját kis burkukból tudnak kiindulni, ahol mindenki kedves és a legrosszabb dolog, hogy maximum képmutató, önző vagy tiszteletlen a másik. Fel sem tudják fogni, milyen az igazi nyers erőszak.

Pontosan. Aki hülye/puhány…., az előbb utóbb jól megérdemelt jutalmát elnyeri…..

A mai huszonéveseknek még annyi kontrasztjuk sincs, mint a harmincasoknak, akik még válogatás nélkül kapták a Google találatokat és a híroldalak cikkjeit is, függetlenül attól, hogy mennyire érdeklődtek Dundika pattanása, Gyurcsány pártprogramja vagy a Fradi-Újpest mérkőzés eredménye iránt. Most pedig személyre szabott dolgokat kapsz, ami miatt esélyed sincs a dobozon kívüli gondolkodásra.

Dehogynem, kikapcsolod a dobozt….. Ja, hogy a 80% az mindig megmagyarázza, hogy ő miért is olyan hülye, amilyen, sőt, mindig megtalálja azt a külső körülményt ami miatt ő ott tart ahol, és úgy, ahogy, az megint egy érdekes, ámbár irreleváns kérdés….

 “A feminizmus/liberalizmus/genderőrület stb. az átlag 90%-nak a látókörén kívül helyezkedik el , nem érdekli és nem ismer fel semmilyen összefüggést ezek közt meg a saját életével kapcsolatban”

Akinek néha beesik 1-1 nő, szökőévente 1-1 modellkülsejű álomnő is, az sosem fogja elérni magától a mélypontot és mindig tagadni fogja azt, ami lerombolná a világképét.

Pontosan…. és ha ezt levetítjük az egyénre, akkor az álomnő(je) is vele kicsinyítődik, így a saját mikrokozmoszában intakt marad a világ/álom képe….

Ugyanez bármire ráhúzható, politikai eszmerendszertől kezdve a vallásokig. Amíg valaki még ha szar is neki, de nagyjából elégedett az életével, addig változás nem fog bekövetkezni.

Egyetértek, még annyit hozzáfűznék, hogy ha mégis kimozdítják belőle, akkor is max 20%-uk lenne képes bármi előremutatót is tenni, a többi visítana mint  a fürdős kurva és hibáztatna mindent és mindenkit és tovább tapicskolna  a szarban…..

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Valamennyire ”szelidült”:) az MGTOW-al kapcsolatos véleményem, ha ezt nem pajzsként/önigazolásként/kifogásként/menedékként stb. használja valaki, többek közt azért, hogy megmagyarázza, hogy ő most miért „vesztes”….

A nő nélküli „önkéntes száműzetésbe vonult” – beintek a világnak és én így hisztizek című rinyálókat ha kiveszem, akkor rájövök, hogy én is MGTOW vagyok:), csak eddig ennek a neve férfi volt, minek kellet új nevet adni?:)

A kiváló adottság/tehetség  „teher”  nélkül (ami lehet természetes/vagy „mesterséges korlát”) elhal + újabb frusztrációt okoz, lásd Anakin Skywalker-t:), kevés az önmagából, a vágyból induló és tényleg erős motiváció/szorgalom.

Tény , hogy most sokkal kevesebb a „kényszer” és kényelmesebb az élet a társadalom bármely szereplője számára.

Minden korosztály, ahogy idősebb lesz, annál erkölcsösebb:), a gyerekeink is:) ha idáig eljutnak:)

A korcsok/semmirekellők aránya mindig a társadalmi jóléttől/tűrőképességétől/objektív korlátoktól/megélhetési tényezőktől függött.

Mivel a vágynak tized akkora  a motivációs ereje és a kényszer egyre kisebb szerepet játszik, így eltolódnak az arányok, egy ideig…..

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nálam a házas férfi is férfi. Tehát ez szerintem csak egy részét jelenti a férfiaknak. De tény, valóban furcsa új nevet adni neki. :)
Én is, a rinyálóra értettem a nő nélküliséget:)

Igen, a kihívást, kalandot, többek közt a  mélyvízbedobást értettem, és ha elbukik, akkor segíteni neki, de soha nem helyette megcsinálni.

Magam is arra törekszem, hogy safeplace mentesítsek.

Wesselényi esetében adott volt minden: testi/szellemi/lelki adottság és az apja is profi volt és kiváló nevelőt (is) adott melléje.

Anakin-el kapcsolatban nem értünk egyet, de van ilyen:)

A szülők (egyik:) nagy hibája, hogy azt hiszik, hogy jobban és okosabban fogják csinálni, mint a saját szüleik,és közben elfelejtik azt, hogy egy pont után ugyan úgy átverték a szüleiket, ahogy most őket a gyerekeik, csak ezt nem hiszik el hiúságukban és néha gőgükben:)

Azt hiszik, ha “megadják” (sőt, többszörösen:) a gyerekeiknek azt, amit ők “nélkülöztek”, akkor sokkal boldogabb, jobb /okosabb/elégedettebb (többre viszi:) stb .-t nevelnek, miközben elfelejtik, hogy azért váltak azzá, amik, mert megtapasztalták a “nem sima oldalt (is)”, sőt, talán annak dacára, vagy épp azok miatt.

A könnyű/párnázott/liberális/megengedő stb út mindig elkényeztetett korcsokat nevel – 90%-ban és nagyon kevés az a 10%:)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

common man
Olvasó
common man

Star Wars

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Penge
Olvasó
Penge

“Ez minden korban/társadalomban/rendszerben/gazdasági berendezkedésben stb. stb. így volt és így is lesz. Ez többek közt az élet törvénye: a semmirekellő mindig semmirekellő lesz, vagy hamar visszaesik oda (vagy mélyebbre) ahonnan indult, bármennyi pénzt/ lehetőséget is adhatsz neki, az életrevaló pedig újra meg újra megcsinálja, akár többször is, ha mindent elveszel tőle, akkor is…..”

Pont nem erre akartam célozni. A fő szabály “az életedért csakis te magad lehetsz 100%-ban felelős, a körülményeket nem te harározod meg, illetve más emberek életére is csak közvetetten lehetsz hatással, a kimenetelt nem te szabályozod”. Illetve csak abból az eszköztárból tudsz dolgozni, ami rendelkezésedre áll.

Ez pedig sajnos a leendő leszármazottaidra is igaz. Lehetsz te mintaapa, ha a fiad/lányod olyan ingereket kap a külvilágtól, ami miatt félremegy és te hiába építettél fel neki valamit, amit ő egyetlen tollvonással/rossz döntéssel lerombol, ezzel saját magát és a te teljes vérvonaladat veszélybe sodorva.

Pénzt pénzzel lehet csinálni. Soros György hamarabb/egyszerűbben/kockázatmentesebben csinál 1 milliárd dollárt, mint egy kisvállalkozó 10 milliót, egy segédmunkás 1 milliót, esetleg egy közmunkás 200 ezer forintot.

Minél mélyebbre születsz, annál kevésbé van lehetőséged megkapni azt a tudást és tapasztalatot (mert az interneten összeszedett elméleti tudás szart sem ér, ha nem párosul tapasztalattal), aminek a segítségével kiemelkedhetnél és minél magasabbra születsz, annál inkább már-már Taigetosz pozitívnak kell lenned ahhoz, hogy a töménytelen tudáshalmaz, magántanárok, mentorok, üzleti élet nagyjai, stb. ellenére semmirekellő legyen belőled.

Vegyük például Paris Hiltont. Ritka semmirekellő, de annyi magához való esze van, hogy nem veszélyezteti azt a birodalmat, amit örökségéül kapott. Igaz, hogy egy normálisabb leszármazott akár fel is virágoztathatta volna az egészet, de ettől még ekkora mértékű vagyon már tud vigyázni magára – hogy a viccet idézzem.

Ahogy Mészáros Lőrinc is már örökké vagyonos ember marad, legyen bármilyen kormány. Pár buta ember még hihet abban, hogy majd elszámoltatják, de ahogy Gyurcsány is megőrizte a vagyonát, de még a geciző Simicska is, ő is megfogja.

“Erről már értekeztem egy párszor, ez legalább 90%-ban ösztön szintű döntés, „biológiai racionalitás””

Nekem akkor is ez az ember lesz a példaképem szaporodás tekintetében. (Ha fake, akkor is). Egy élő isten! Hozzá képest még Kalányos Marlonbrandó is elmehet a picsába.

“Ez számomra nagyon kifacsart logika, azt jelenti, hogy eleve gecinek születik x százalék és élvezetet nyer mások nyomorából”

Különböző személyiségtípusok vannak, de alapvetően senki nem születik semmilyennek. Evolúciós kód fut mindenkiben, amire végül ráépülnek a környezeti ingerek, tanult szokások.

Ezért lenne fontos mindenkit normális körülmények között felnevelni, aki pedig selejt lett, azt kíméletlenül (akár akik zombivá változtak) tarkónlőni és nem vesződni velük. Mert az ilyenek csak károsak a gyerekre és ezért lesz selejt a selejt szülők gyereke és ezért lesz normális a normális szülők gyereke.

A kivétel pedig nem cáfolja meg ezt az általánosságot, csak arra szolgál bizonyítékként, hogy nem genetikailag kőbe vésett determináció az, hogy a gettósorról nem lehet valaki a társadalom értékes tagja, illetve az sem, hogy a luxusban született, mindent megkapó gyerek se lehet egy semmirekellő.

De a kifacsart logikára válaszolva, ez is egy gyakori dolog a társadalomban. A gazdag gyerek egy akaratgyenge, következetlen szülő mellett olyan jellemvonásokat ölt magára, hogy már nincs az a pénz, amivel kompenzálni tudná, így rengeteg bántásban, sértésben lesz része. Ez pedig minden ember személyiségére rányomja a bélyegét, nem még egy burokban nevelkedett, mimóza lelkű, nárcisztikus valakiére. És innentől jön az, hogy “Én jobb vagyok, mint ti vagytok, mert pénzem van.” De mivel fejlődni nem akar (mivel mindig jólétben élt, még kevésbé motivált), foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz az állapothoz, amely biztosítja számára, hogy jobban akarják őt a nők. Tehát számára a pénz, a vagyon ezt jelenti, nem pedig az egyéni jólét kulcsát. Egyszerűbben fogalmazva, a kiskakas a szemétdombon effektus globális méretekre kiterjesztve. Erről pedig szerintem simán beszélhetünk tendenciaként, nem csak Magyarországon (urizálás, luxusfeleségek).

A cigányoknál is hasonló okokból alakult ki a köteg húszezressel pózolás a BMW-nek támaszkodva.

“Nincs az az Isten , aki téged meg tudna változtatni, miért gondolod, hogy mást meg lehet?”

Megváltoztatni nem lehet, de az új generációt, izolálva már olyannak neveled, amilyennek akarod.

Erre mondtam, hogy ehhez egy világméretű emberkísérletre lenne szükség, máskülönben lehetetlen küldetés, ugyanis kialakult személyiséggel rendelkező embereken csiszolni még éppen lehet többé-kevésbé, de megváltoztatni egyiket sem.

“A nő nélküli „önkéntes száműzetésbe vonult” – beintek a világnak és én így hisztizek című rinyálókat ha kiveszem, akkor rájövök, hogy én is MGTOW vagyok:), csak eddig ennek a neve férfi volt, minek kellet új nevet adni?:)”

Mert régen is a maga útját járó férfi állt ki a saját érdekeiért. A többit ugyanúgy bedarálta a gépezet. Elment katonának, meghalni a frontra golyófogónak, miközben az urai lakomáztak és várták a “játék” kimenetelét. Elvettek feleségül egy nőt, dolgoztak, családfenntartók voltak, míg az asszony akárkivel dughatott és a férfi esetleg csak évek, évtizedek múltán jött rá, ha rájött, hogy a gyerekei nem az övék és így tovább… Minden férfi akkor sem volt MGTOW, de ugyanakkor még balfasznak se nevezném őket, hiszen az adott kor elvárásai voltak. Ezért kellett új név.

“Minden korosztály, ahogy idősebb lesz, annál erkölcsösebb:), a gyerekeink is:) ha idáig eljutnak:)”

Lófaszt! Inkább azt a folyamatot láthatod, hogy minden ember a kor előrehaladtával egyre kevésbé lesz kockázatvállaló, illetve az élettapasztalatából adódóan egyre inkább rájön, hogy nem sors meg karma meg egyéb szarságok vannak, egyszerűen csak ha alapvetően geci vagy másokkal, akkor az előbb-utóbb vissza fog köszönni az életedben és nem tudhatod, hogy mikor és milyen irányból. Ez pedig megmutatkozik abban is, hogy diplomatikusabb lesz, visszavesz az arcból, stb.

Viszont még azt sem mondanám, hogy ez általános érvényű lenne, mert van, aki pont a fordítottja. Gyerekként erkölcsös, aztán ahogy idősödik kap annyi pofont az élettől, hogy rájön: néha bizony félre kell rakni az erkölcsöt, ha túl akar élni.

“Igen, a kihívást, kalandot, többek közt a mélyvízbedobást értettem, és ha elbukik, akkor segíteni neki, de soha nem helyette megcsinálni.”

De egy szülő dobjon a mélyvízbe, és még olyan életkorban, amikor még kevésbé van tétje a kudarcnak, ne pedig az élet, már felnőttként, amikor nem csak a kortársaidhoz képest vagy sok szempontból elmaradva, de még védőháló sincs.

Az “interneten minden elérhető” pedig nem érv. Mert ennyi erővel megfognánk ballagás után az összes diákot, a kezükbe adnánk 9-12-ig az összes tantárgy összes tankönyvét (nehezítésképp még kronológiai sorrend se lenne benne) és 4 év után beültetnénk mindegyiket az érettségire. Kíváncsi lennék, hányan mennének át…

Aztán rá lehetne fogni, hogy nincs kényszerítő erő és azért. És el is érkeztünk oda, hogy csak a saját felmenőidnek érdeke az, hogy te vidd valamire az életben. Már, ha normálisak. Ha van testvéred, vagy akármilyen más rokonod, igazából még ő is csak részben érdekelt abban, hogy belőled bármi legyen, ugyanis ott már megjelenik a rivalizálás.

Az összes többinek, beleértve a tanáraidat is, maximum szakmai elhivatottságból számít, hogy ne kallódj el. Mindenki más abban érdekelt, hogy jobb legyen nálad. A gazdasági szereplők és a politikusok pedig abban, hogy egész életedben megrekedj egy bizonyos szinten, mert akkor lesz belőled jó fogyasztó és jó szavazó.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

 

A fő szabály “az életedért csakis te magad lehetsz 100%-ban felelős, a körülményeket nem te harározod meg, illetve más emberek életére is csak közvetetten lehetsz hatással, a kimenetelt nem te szabályozod”. Illetve csak abból az eszköztárból tudsz dolgozni, ami rendelkezésedre áll.

Egyetértünk.

Ez pedig sajnos a leendő leszármazottaidra is igaz. Lehetsz te mintaapa, ha a fiad/lányod olyan ingereket kap a külvilágtól, ami miatt félremegy és te hiába építettél fel neki valamit, amit ő egyetlen tollvonással/rossz döntéssel lerombol, ezzel saját magát és a te teljes vérvonaladat veszélybe sodorva.

Ez (is) így van, de ez már az ő felelőssége. A mi feladatunk (többek közt) az, hogy (ha esetleg szarba kerülne) legyen hova visszanyúlnia

Ezért lenne fontos mindenkit normális körülmények között felnevelni, aki pedig selejt lett, azt kíméletlenül (akár akik zombivá változtak) tarkónlőni és nem vesződni velük. Mert az ilyenek csak károsak a gyerekre és ezért lesz selejt a selejt szülők gyereke és ezért lesz normális a normális szülők gyereke.

Ezt a jólétitársadalom nem engedi meg…..

“Nincs az az Isten , aki téged meg tudna változtatni, miért gondolod, hogy mást meg lehet?”

Megváltoztatni nem lehet, de az új generációt, izolálva már olyannak neveled, amilyennek akarod.

Sem a lehetősége, sem az „engedélye” nincs ennek meg, utolsó ilyen sikeres projekt a janicsárok voltak, de azt az izolációt (ma már) nem tudod megteremteni…..

illetve az élettapasztalatából adódóan egyre inkább rájön, hogy nem sors meg karma meg egyéb szarságok vannak, egyszerűen csak ha alapvetően geci vagy másokkal, akkor az előbb-utóbb vissza fog köszönni az életedben és nem tudhatod, hogy mikor és milyen irányból.

Itt érzek egy kis ellentmondást, merthogy azt bizonyítottad, amit tagadni akartál:)

“Igen, a kihívást, kalandot, többek közt a mélyvízbedobást értettem, és ha elbukik, akkor segíteni neki, de soha nem helyette megcsinálni.”

De egy szülő dobjon a mélyvízbe, és még olyan életkorban, amikor még kevésbé van tétje a kudarcnak, ne pedig az élet, már felnőttként, amikor nem csak a kortársaidhoz képest vagy sok szempontból elmaradva, de még védőháló sincs.

Ez már a szülő felelőssége-18 éves korig, szar ügy, de utána már az egyéné…….

Az “interneten minden elérhető” pedig nem érv. Mert ennyi erővel megfognánk ballagás után az összes diákot, a kezükbe adnánk 9-12-ig az összes tantárgy összes tankönyvét (nehezítésképp még kronológiai sorrend se lenne benne) és 4 év után beültetnénk mindegyiket az érettségire. Kíváncsi lennék, hányan mennének át…

Autodidakták eddig is voltak, ezután is lesznek, most nagyságrendekkel könnyebb a helyzet…

Aztán rá lehetne fogni, hogy nincs kényszerítő erő és azért. És el is érkeztünk oda, hogy csak a saját felmenőidnek érdeke az, hogy te vidd valamire az életben. Már, ha normálisak.

Pontosan, no meg még egy embernek, ami felülír mindent: magadnak…….

Ha van testvéred, vagy akármilyen más rokonod, igazából még ő is csak részben érdekelt abban, hogy belőled bármi legyen, ugyanis ott már megjelenik a rivalizálás.

Igen, de jó esetben a segítés mértéke is legalább akkora mint a rivalizálás…..

Az összes többinek, beleértve a tanáraidat is, maximum szakmai elhivatottságból számít, hogy ne kallódj el. Mindenki más abban érdekelt, hogy jobb legyen nálad. A gazdasági szereplők és a politikusok pedig abban, hogy egész életedben megrekedj egy bizonyos szinten, mert akkor lesz belőled jó fogyasztó és jó szavazó.

Ilyen az élet, ezért kap jutalmat az életképesebb…..:)

Penge
Olvasó
Penge

“Itt érzek egy kis ellentmondást, merthogy azt bizonyítottad, amit tagadni akartál:)”

Nincs semmilyen ellentmondás. Az “erkölcsös” az én szótáramban az, amikor valaki őszintén az, még abban az esetben is, ha abból komoly hátrányai adódnak az életben (mint Teréz anya, vagy az orvosok határok nélkül és hasonló), mert nem is tudna másmilyen lenni egy belső, mentális gát miatt.

Amit pedig leírtam, az a machiavelliánus embertípus környezethez való alkalmazkodása.

Illetve ott vannak még a droidok/birkák, akik a többséget alkotják. Ezek egyik, dobozon kívüli kategóriába se sorolhatók, ugyanis képtelenek a dobozon kívüli gondolkodásra. Ők semlegesek abban az értelemben, hogy az adott kornak megfelelően viselkednek. Egy Egyház uralta világban máglyán égetnek el “bűnösöket”, egy náci Németországban halomra ölik a zsidókat, egy épülő Szovjetúnióban akasztják a burzsoát, egy nyugati, multikulti liberalizmusban keblükre ölelik a migránsokat, LGBTQ embereket, csöveseket, stb.

Egyetlen dologra képtelenek ezek az emberek. Feltenni saját maguknak a “Miért?” kérdést. Ha pedig kívülről teszed fel, akkor bionikus lexikonként elmondják azt, ami “írva vagyon” a számukra követendő szabályrendszerben.

“Ez már a szülő felelőssége-18 éves korig, szar ügy, de utána már az egyéné…….”

Csak mivel az élet nem egy japán anime, ahol bizonyos kor után beléd száll egy ősi erő és egy csapásra megváltozol, ez egy jogilag kőbe vésett határvonal, semmi több. Semmivel sem vagy tapasztaltabb/életrevalóbb 17 évesen és 364 naposan, mint 18 évesen.

“Autodidakták eddig is voltak, ezután is lesznek, most nagyságrendekkel könnyebb a helyzet…”

Ahogy Mozart, Beethoven, Tesla, Einstein, stb is. De ha ezekből próbáljuk az átlagembert extrapolálni, az struccpolitika és végső soron magunkkal baszunk ki vele, mert első körben azt kéne egyáltalán elérni, hogy a birkák száma csökkenjen, utána lehetne agyalni olyan jövőbemutató elképzeléseken, hogy már 0 éves kortól tudatosan nagy embereket képzünk a születő generációból.

Én már kibaszottul nem vagyok átlag birka, mégis csak azt tudom autodidakta módon tanulni, ami érdekel. Ami nem, azt hiába fogom fel ésszel, hogy hasznom lenne belőle, elkezdem tanulni és 5-10-20 perc után már teljesen máshol jár az eszem. Évek mentek el arra, hogy elemeztem magam és teljesen mindegy, milyen módszerrel próbálkozom. Már 10 évesen ez volt. Elő nem vettem egyetlen tankönyvet sem, mégis 5-öst írtam abból, ami érdekelt és kettest abból, amit leszartam. Ha 3 órát ültem felette és földhöz basztam 5x a könyvet/füzetet (amibe ennek ellenére mindig szorgosan jegyzeteltem), akkor se lett jobb 3-asnál, mert gyűlöltem. Sétáltam egyet, megfigyeltem a természetet, a környezetet, megnyugodtam, hazamentem, visszaültem, majd 15 perc után újra felment bennem a pumpa.

Később ugyanez volt. Volt olyan munkahelyem, ahol a vezérigazgató elé citáltak. Elmondtam neki is, hogy “Csökken a profit az újításomtól? Kibaszottul nem!” “Javul a munkakörülmény, kényelmesebb lesz ugyanaz a kibaszott munka?” Igen!”. Akkor mi bassza a csőrét?

És vagy egy droid volt az is, aki csak azt ismételgette, hogy “Mert ez a szabály!”, vagy tényleg tök értelmesen elmondta, hogy “Ön ezt így látja, de lássuk be, hogy a kollégái nem éppen khm… agysebészek…” és a felismerés mindig ugyanaz volt. Kibaszott szar helyre születtem és akárhány területen is próbálkoztam, mindig az lett a vége, hogy a legalja alkalmazotti létben nem sokáig húztam.

Pedig hányszor volt erről is szó… “Ingyen dolgozom önnek, akkor fizessen, ha ténylegesen profitot termelek.”, erre természetesen jött a válasz, hogy “Be kell mindenkit jelenteni, x összeget kifizetni, vagy ha számlaképes vagyok, akkor esetleg beszélhetünk…”

A másik kategória, akik megszedték magukat az ötleteimen, tippjeimen és azóta kb. meg sem ismernek.

És nyilván nyers közgazdász szemszögből nézve ki lehetne ragadni a múltamban nem egy, hanem akár több pontot is (akár egy tőzsdei grafikon beszállási pontjait) és mutogatni, hogy ennyi idő alatt már itt meg itt tarthatnék, csak ezzel itt az a probléma, hogy nincs olyan ember a Földön, beleértve a világ leggazdagabbjait sem, akik ne basztak volna el dolgokat. Mert minden területen nem lehet mindenki profi és nem hozhat valaki mindig jó döntéseket.

Csak a legtöbb dolog már gyerekkorban kezdődik, de akkor számoljuk 18-tól. Mikor nem csak a szülők, de mindenki arra vár, hogy hibázz és jól rád tudják olvasni, hogy mennyire nekik volt igazuk és mekkora balek vagy. Úgy azért kicsit nehezebb kezdő, fiatal vállalkozó szelleműként elindulnod az életben, mintha már a dédapád is lókupec lett volna.

Ha nincs még egy vidéki vályogviskó sem, ahova Zs tervként visszatérhetsz és közmunkából túlélhetsz, ha mégis minden próbálkozásod szarul sül el, hanem még a szülőtartás intézménye is fenyeget, megint nem egy motiváló tényező.

Ha a tág családodban, szomszédságodban, ismerősi körödben sincs egy ember se, aki sokra vitte volna (durván illegális biznisz kivételével), mindenki átlag alkalmazott volt, aki messiásként várta a nyugdíjat, a család nőtagjai pedig ötvözték a feminista attitűdöt (a kurválkodást leszámítva), avagy hízzunk debellára és sírjuk el minden nap, hogy “főzünk, mosunk, takarítunk, mi vagyunk a házi cselédek!”, miközben nekünk adja le minden megkeresett forintját a családfő (aki szintén szaré-húgyé dolgozik, mert egy diplomás sincs a tág családban sem, még büfészakos értelmiségi sem), hálából annyit kap, hogy egy szexmentes kapcsolatban jól le van üvöltve a feje azért, mert
– sokat eszik
– hangosan nézi a tévét
– sörözik

Illetve sosem volt ambíció a kizsákmányolt apádban, de azért nekem 120 kilósan jár a fodrász, műköröm, kozmetikus, stb. még 50 évesen is, de ez még csak az egyik vicces része a dolognak. A másik, hogy “én aztán nem vagyok olyan ribanc, mint a kolléganőim, nekem ezek a kivénhedt hülyék nem kellenek, meg négereknek se fogok fizetni, nekem egy George Clooney kell minimum, de hát sajnos látod, szegény anyád már nem kell senkinek, inkább megöli magát és bevesz egy doboz Frontint és iszik rá egy üveg vodkát.”

És hiába tudod, hogy fel kell állnod, mert leélhetsz egy egész életed a sebeidet nyalogatva és önsajnálat közepette, de nem tudod, hogy hogyan lépj előre. És az összes ismerősöd csak visszahúz, akikkel már legszívesebben lezártad volna a kapcsolatot, de akkor 0 emberi kapcsolatod maradna az online létet leszámítva, így igyekeztél kiválogatni azt a 4-5 embert a 20-ból, akik nem masszív alkoholisták, nem gyógyszerfüggők, nem önsorsrontó hitel/szerencsejáték/stb. függők, így maradtak azok, akikkel stagnálva keseregsz a saját szinteden.

Új emberekkel meg nem úgy indítod az ismertséget, hogy “Bocsi, de én napi max. 500 Ft-ból kajálok, úgyhogy nem azért nem megyek el veled semmilyen közös programra, mert nem bírom a fejedet, hanem mert kibaszottul nem fér bele. Igen, még úgy sem, hogy nem dohányzom és nem tartok fenn kocsit. És a ruházatom sem erről árulkodik, de ez részben annak is köszönhető, hogy azt is megoldom okosban. És te azt már nem látod, mikor a Hugo Boss öltönyön a hipófolt (ami miatt kidobták) be van festve alkoholos filccel.

“Ilyen az élet, ezért kap jutalmat az életképesebb…..:)”

Sokszor gondolkoztam már rajta, hogy nekem is Gandalf-szakállat növesztve, szakadt ruházatban kéne valami lopott pomerániai törpespiccel leszólítanom jól öltözött hölgyeket, akik lazán a kezembe adnának két marék aprót vagy simán 1-2 ezrest és még két puszit is adnának, de valahogy ehhez akkor se volt gyomrom, amikor tényleg majd éhen pusztultam. Meg valahogy az se volt túl bizalomgerjesztő, mikor a nap végén megjelentek mindenféle kreol bőrű, rosszarcú emberek és beültették a kocsijukba ezeket az embereket a napi zsákmánnyal együtt.

Hunn
Újságíró

Penge, te alapvetően egy vagány és eszes gyerek vagy. Ha használod ezen tulajdonságaidat, és harcolsz önmagadért, akkor belőled a végére egy egészen kiváló, dinasztia-alapító pátriárka lesz. Én szóltam!

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az “erkölcsös” az én szótáramban az, amikor valaki őszintén az, még abban az esetben is, ha abból komoly hátrányai adódnak az életben (mint Teréz anya,

Idézet tőle:

„A mosoly – írja – maszk vagy fátyol, amely mindent
eltakar.” „Úgy beszéltem, mintha a szívem tele lenne Isten szeretetével,
gyengéd, személyes szeretettel – vallja egyik levelében tanácsadójának. – Ha
hallotta volna, azt mondta volna: micsoda képmutatás.”

vagy az orvosok határok nélkül

A tettűsimogatásuk számomra nem teszi őket szimpatikussá, …..

 és hasonló), mert nem is tudna másmilyen lenni egy belső, mentális gát miatt.

Lehet, de amúgy meg ez egy jó kifogás minden sikertelen embernek…..

 Ez már a szülő felelőssége-18 éves korig, szar ügy, de utána már az egyéné…….”

Csak mivel az élet nem egy japán anime, ahol bizonyos kor után beléd száll egy ősi erő és egy csapásra megváltozol, ez egy jogilag kőbe vésett határvonal, semmi több. Semmivel sem vagy tapasztaltabb/életrevalóbb 17 évesen és 364 naposan, mint 18 évesen.

persze hogy nem , csak már épp nem bújhasz vissza anyuci méhébe, másodszor is kiköptek  a világra és elviekben „felelős vagy a saját tetteidért, életedért” , így hát lehet nyígni, csak épp senkit nem hat meg, jogosan…..

, mert első körben azt kéne egyáltalán elérni, hogy a birkák száma csökkenjen,

Nem, egyrészt nincs rá módszer, soha nem volt, másrészt meg nem kéne….., nem érdemlik meg és újra visszaesnek oda, ahonnan indultak, idő és energiapazarlás….Lásd a lovat meg az itatását….

A személyes tragédiádat értem, viszont a kérdésem az, hogy mit vársz? Sajnálatot?

Valószínű, hogy üdvözülni fogsz, míg én a pokolban fogok főni…….

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Penge
Olvasó
Penge

“Akkor megy félre, ha szar apa voltál.
Ha megfelelő mintákat és nevelést kapott, akkor szembe tud nézni a külvilág kihívásaival.”

Ebben annyi igazság van, hogy senki nem kötelez rá, hogy gyereket csinálj. Viszont ha nincs rohadt sok pénzed, akkor azért a külső ingerek felülbírálhatják a te nevelésedet.

“A tehetségtelenek nyugtatják magukat azzal, hogy pénzt csak pénzzel lehet csinálni. Úgy könnyebb elviselni a tehetéségtelenségüket. Hiszen ha ezt kimondják, akkor már nem is ők a felelősek a saját problémájukért.”

A gazdasági rendszer úgy épül fel, hogy bizonyos vagyon fölött többet termelsz passzívan, mint amennyit aktívan tudsz, akármennyi tanulással és munkával.

Az egyetlen ellensúly, az életszínvonal inflációjának nevezett folyamat.

Szerinted a Couchsurfingelő, Sharing Economy-buzi új generációt mennyire érdeklik ezek a dolgok? Ez egyre inkább egy letűnt kor terméke, az új huszonéveseket egyetlen dolog érdekli. Legyen internet meg okostelefon. Az összes többit megoldják okosban. Foglalt házak Angliában, freegan életmód, stb.

A tudás mindenki számára elérhető, aki hozzáfér az internethez. Ha valaki a segge alá kapta a vagyont, az már egyre ritkább esetben fogja elveszíteni.

“Ha a ‘selejt’ szaporodik el és kiszorít téged, elveszi az életteredet, lehetőségeidet, akkor valójában éppen te vagy a selejt, mert ő az erősebb nálad.”

A kettőt rokonértelmű szóként alkalmaztam, bár részben van igazság abban, amit írsz, ha a szociáldarwinizmust is figyelembe vesszük. Ugyanis az én “selejtjeim” azok, akik életképtelenek lennének egy olyan rendszerben, ahol saját maguk kellene, hogy túléljenek, állami meg civil szervezetek segítsége nélkül.

De mivel valamilyen szinten csak kialakult egy olyan rendszer a világ majdnem összes fejlett országában, ahol tömegszámra tartanak el életképtelen egyedeket az állami újraelosztás segítségével, így lehet benne valami, hogy a felelősségteljes embertípus kizárólag akkor életképes, ha sikerül neki elég magas szintre küzdenie magát még szaporodóképes állapotában ahhoz, hogy szembemehessen a birkacsordával.

Máskülönben pusztán evolúciós szemszögből nézve nem csak a 14 évesen szaporodó cigányok, de a huszas éveik elején (mamahotelben vagy hitelre vett lakásban, 8 általánossal, maximum érettségivel, 100 ezres fizetésekkel, dohányozva, stb.) szaporodó prolik is rohadt nagy előnyben vannak mondjuk egy olyanhoz képest, aki 0-ról indulva diákhitelből csinált meg egy programtervező informatikus képzést, majd 30 éves korára lett neki egy saját lakása és kb. 30-35 között ha szerencsés talált egy olyan nőt, akit alkalmasnak is talál arra, hogy közösen gyereket vállaljanak. És akkor is 1, maximum 2 gyerek, amit terveznek.

De végül is adja magát a dolog. Ahogy a génmutáció is random történik, úgy értelemszerű, hogy a felelőtlen, “ahogy esik, úgy puffan”, “élj a mának” embertípus lesz előnyben hosszútávon. Mert akármekkora gyökér, nem csak, hogy hatékonyabban szaporodik, ezáltal adja át a génjeit, de mivel egész életében léhűtő, így hatékonyabban formálja is a többségi társadalom gondolkodásmódját azáltal, hogy a valóságshowktól kezdve a népszerű szórakozóhelyeken át mindenhol ott van. Sokszor még egy későn ébredő Red Pill férfi vér szerinti gyereke mellett is, miután az kibaszta az asszonyt, az meg beújított valami másik férfit és korosodó, gyerekes nőként már csak egy ilyet kapott.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Penge
Olvasó
Penge

“Hiába vagy gazdag, ha béna vagy, elveszted, akármennyi is az a vagyon. Ha meg nem vagy béna, szerezni fogsz pénzt.”

Túlságosan egybitesen nézed a világot. Attól, hogy valaki nem egy született Warren Buffett, még nem következik belőle, hogy minden pénzét el fogja szórni a fogyasztói társadalom termékeire vagy kicsalják tőle. Maximum nem gyarapszik olyan mértékben és sebességgel, mint akik értenek hozzá. Egyébként meg nem egy világhírű befektető-guru áll ki amellett, hogy a passzív befektetések és a buy & hold stratégia hosszútávon még mindig verhetetlen.

Ugyanakkor nem feltétlenül Taigetosz pozitívak azok sem, akik 0-ról nem tudnak komolyabb tőkét kovácsolni. Mert eltérő képességek, tulajdonságok és tehetség szükséges ahhoz, hogy valaki értsen a pénz forgatásához/vagyon megtartásához, gyarapításához, illetve valaki sztahanovista hangya legyen, aki robotol éhbérért és mellette aszkéta életmódot élve pár év alatt összekuporgat annyit, amivel van neki egyetlen dobása a világ nagy játéktermében.

A népszerű torzítás, mikor a sikeres emberek kijelentik, hogy ők bármikor 0-ról pár év alatt újra gazdagok lennének abból indul ki, mint amikor a szülő mondogatja, hogy “ha annyi idős lennék, mint te”. A jelenlegi tudását, tapasztalatát hozzáképzeli.

Nem mindegy, hogy valakinek milliárdos projektek levezénylése olyan rutinmunka, mint az átlagembernek az, hogy reggel összeüt magának egy tojásrántottát. Ha nem életképtelen, akkor simán átlendül bármilyen akadályon és szinte egy felforrósított fémlemezen is megsüti, ha más nincs kéznél.

És jöhetsz te a menedzserképzőből is, ahol apuci nem csak a diplomát, hanem a menő kocsit és öltönyt is alád tette, de ha tapasztalatlan vagy a területen, először csinálsz ilyet, akkor le fog jönni rólad vagy az, hogy izgulsz, vagy az, hogy túlságosan magabiztos vagy, miközben hülyeségeket beszélsz.

“Ha a fiatal picsája alatt nem lenne ingyé mobil meg internet, ha nem kapna segélyt meg hasonlókat, akkor kénytelen lenne tenni valamit.”

Utánanéztél már valaha, hogy ma Magyarországon (beleértve az elmúlt 8 évet – amiben tényleg semmi mögöttes politikai célzás nincs, hiszen azóta történtek 2/3-os változások) milyen állami juttatások járnak bizonyos csoportoknak?

Elárulom neked, két (vagyis igazából 3, de a legutolsó eléggé szembetűnő) réteg az, aki 100%-ban képes élősködni az állami ellátórendszereken.

Az egyik a kádári nyugdíjas. Nem a mai, akik már alig kapnak valamit, vagy ha sokat kapnak azt azért, mert a fizetésük is magas volt. Hanem akik 10+ éve mentek nyugdíjba, akár 40x évesen, korkedvezménnyel. És most nem csak bőven a bérminimum felett kapnak nyugdíjat, de abból csak a saját lakásuk rezsijét kell fizetni (igen, ez sokszor a korral jár, hogy ő a múltban ezt összehozta, de akkor is, szociálisan kurvára nincs ráutalva ekkora állami juttatásra), emellett teljesen ingyen utazhatnak az egész országban és még gyakorta különböző extra kedvezményeket is kapnak.

A másik pedig a tudatosan és megfelelő időben gyereket szülő nő, bár azért neki sem árt, ha a fizetése az átlagnál magasabb, mert akkor tudja kimaxolni a GYED-et.

Ha nagyon trollkodni akarnék, a legjobban fogyatékkal élő négyesikreket éri meg szülni.

A harmadik a legalja cigány, akit nem érdekel, hogy a gyerekei milyen körülmények között élnek, ha kell nekik valami, akkor ellopják, illetve ők aztán tényleg nem válogatnak a trükkös eszközökben (intézetbe adják, ahonnan rokon örökbefogadja, majd ugyenezt megcsinálni fordítva, így mindkettő extra támogatáshoz jut örökbefogadott gyerek miatt, mert papíron a nagynéni neveli a másik nagynéni gyerekeit. Plusz ők csorgatnak vissza a legkevesebb adót, már ha egyáltalán valamennyit fizetnek az áfán kívül.

De ezt a 3 csoportot leszámítva nem csak minimális az állami juttatás, de még a feltételek is olyanok, hogy ha valaki nem az életvitelszerű élősködésre tette fel az életét (ami ebben az országban nem csoda a perspektíva hiánya miatt), akkor jobban jár, ha elmegy bárhova (tényleg bárhova) dolgozni, mert sokkal kevesebb a macera vele.

Amit nem tesznek az pont a lényeg lenne. Azokat nem támogatják, akiknek ahhoz lenne szükségük a támogatásra, hogy dolgozni tudjanak. GDP-t termelni. Azokat nem. Azokat nemhogy nem támogatják, valósággal büntetik őket, mindennel.

 

“Akik nagy vagyon örökölnek, azok 3/4 részben elvesztik és az utódaik már nem lesznek gazdagok. Generációnként a nagy vagyon 75%-os eséllyel megszűnik.”

Azért is vicces ilyesmikre hivatkozni, mert
1. Az igazán gazdagok fizetnek a Forbes-nak is, hogy ne szerepeljenek a listán.
2. A legtöbb országban (Magyarország ebből a szempontból még nem is rossz hely a tőkéseknek, ingatlanadó sincs, meg vannak pénzmosó számlák, meg KATA meg miegymás) amúgy is rákényszerülsz, hogy ekkora vagyont bújtass.

Egyszóval az, hogy eltűnt valaki a köztudatból és lekerült a listákról még messze nem jelenti azt, hogy leszegényedett volna. Sőt! Lehet, hogy épp körbeutazza a világot és megvalósítja az álmait.

Mert az élet célja bármi is legyen, de biztosan nem az, hogy 6-25 évig iskolapadban rohadj, hogy aztán 25-40 évig a munkahelyeden rohadj, hogy ha addig még nem darált be teljesen a gépezet, akkor mondhasd azt, hogy “Elérkezett az idő! Összegyűjtöttem annyi tőkét, hogy kiszálljak végre a mókuskerékből és a hobbijaimnak szenteljem az életemet, utazásokkal töltődjek fel és végre kiélvezzem a testi és szellemi hanyatlásomig hátralevő időt.

Nyilván mindenkinek egyéni szinten változnak az igényei. Aki 1000 négyzetméteres luxusvillában akar élni, sportkocsikat vezetni meg ötcsillagos szállodákban megszállni, annak sokkal többet kell dolgoznia (még ha gazdag is).
Akinek viszont megfelel az átlagos szint, mert már rájött, hogy nem a tárgyak okozzák a boldogságot és inkább élményekre, fejlődésre, tudásának gyarapodására használja fel a pénzt, az egy kisebb vagyonnal is önfenntartóvá válhat.

“Mégis kénytelenek vagyunk valamit csinálni, mert a társadalmunk múlik rajta.”

De egy kis csoport a tömeg ellen csak titkos összeesküvéssel tud hatékonyan fellépni. És már el is érkeztünk a Bilderberg csoportig meg a gyíkemberekig.

Hunn
Újságíró

Mert az élet célja bármi is legyen

Az élet szenvedés. Az életnek két célja van: túlélni és szaporodni. Minden egyéb dilemma ezzel kapcsolatban csupán úgynevezett “First World problem”.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Reactor
Újságíró

Hát igen, a nők szeretik magukat az evolúció netovábbjának tekinteni, mert ők szülnek. Amikor fölvetem nekik, hogy férfiak nélkül nemhogy összeomlott volna ez a kényelmes, civilizált világ, de ki se alakulhatott volna, mindig kínos magyarázkodást, anyázást meg moderáltatást kapok. Ennyire futja tőlük :D megaLOL :D

Ha a rohadtszemét férfiak nem találnak fel tartós élelmiszert, alkoholos italokat, betont, elektronikát, telefont, szoftvert, hajózást, a férfigyűlölő nők még mindig a barlangban csücsükélnének és túrnák az orrukat.

Ha a rohadtszemét férfiak nem húznának le hosszú hónapokat a földeken, a férfigyűlölő nők éhendöglenének.

Ha a rohadtszemét férfiak nem túrnák a földet a bányákban, egészségre ártalmas környezetben, omladozó tárnákban, az életüket kockáztatva, akkor nem lenne se szén, se vasérc, se drágakő, arany, ezüst, amit szintén férfi ötvösmesterek készítenek, hogy a férfigyűlölő nőknek legyen mit hordani.

Ha a rohadtszemét férfiak fát vágni se mennek a régi időkben, a férfigyűlölő nők karikára fagynak a kecóban, mert ők ugye túl arisztokraták a favágáshoz, fűrészeléshez.

Ha a rohadtszemét férfiak nem találják fel a kinematográfot, a “dolbi szörránd” hangzást és a modern mozitechnológiát, a férfigyűlölő nők nézegethetnék a barlangrajzokat mái napig.

Ha a rohadtszemét férfiak nem alkotnak meg egy olyan világhálózatot, aminek bárki a tagja lehet, a férfigyűlölő nők most nem tudnák a nagyvilágba fröcskölni önnön hülyeségük okozta frusztrációjukat.

Attól a nagyon elenyésző számú női feltalálótól eltekintve mindent a férfiak építettek fel. Persze a turbófeminista hisztérikák úgyse fogják belátni, mert az ugye derogál, mantrázzák majd tovább a baromságaikat, mint Göbbels tanítványai.

Balton
Olvasó
Balton

Gombász-csoport, facebook-poszt…
Képen kicsinyke kis fehér gomba, alulról fényképezve, áttűnik rajta a fény olyan mint egy kicsiny kristály gomba lenne… tényleg szép.
Kísérő szöveg: ennek a kis hölgynek alá kellett feküdni, hogy belássak a szoknyája alá.
Kb. 2 óra múlva már fel is tűnt 3 feminista kommentelő, aki számon kérte a fotóst (férfi) hogy mi ez a férfi alapmentalitás, hogy zaklatással nyílvánulunk meg a nők felé. Még egy !gomba! esetében is ez veszélyes.
Amikor rákérdeztünk hogy mi az anyád van? a válasz az alábbi volt ha így írnak a férfiak a gombákról, akkor mi lehet a való életükben nőkhöz való viszonyuk.

Látod bazdmeg Delin, erről beszélünk.

common man
Olvasó
common man