Miért lájkolják agyon a nők a férfihibáztató cikkeket?

Reneszánszukat élik azok az életmód-tanácsadó cikkek, amelyek faék-egyszerűségű logikával igyekeznek megnyugtatni a nőket: sosem felelősek semmiért. Kitűnő példa erre Györfi András cikke a SHE.hu női magazinban, melyben a szerző azt igyekszik elmagyarázni az olvasóknak: miért szeretnek a férfiak langyos pocsolyában élni?

A szegényes szókinccsel megírt, még konyhapszichológiának sem nevezhető cikk így válaszol a fenti kérdésre:

„Alapvetően különbözik a két nem mentalitása, ha egy kapcsolatról van szó. A férfiaknak ugyan kell a biztonság, de annak fenntartásáért sokszor nem igazán akarnak tenni. Azért nem, mert esetleg lusták, vagy például kényelmesek, egy kapcsolat márpedig munka, folyamatosan energiát kell beletenni. A nők belső programja ezzel szemben gyökeresen más, a lelkük folyamatosan arra ösztönzi őket, hogy gyereket szüljenek, családot építsenek, és megteremtsék az ehhez szükséges feltételeket. A két gondolkodásmód sajnos gyakran ütközik, a nő szeretne tervezni, építkezni, előregondolni, a férfi pedig csak elvan, mint a befőtt.”

Miután Györfi Andrástól megtudhatjuk, hogy a férfiak – még csak nem is egy részük, hanem az összes – lusták, a következő „terápiás javaslatot” teszi női olvasóinak:

„Ha nőként éppen attól szenvedsz, hogy a másik semmibe vesz téged és a kapcsolatot is, akkor fontos, hogy elkezdjetek erről beszélni. Jelezd, hogy baj van, ha kell, kiabálj, egyszer, kétszer, háromszor!”

Ugyan az idézett írás a maga leegyszerűsítő, sértően általánosító megállapításaival tulajdonképpen szóra sem érdemes, mégis felettébb aggasztó az a körülmény, hogy a cikket több mint 2700-an lájkolták. Összehasonlítva a legnagyobb portálok cikkeinek olvasottságával és népszerűségével, ez a szám kiugróan magas, ami számos kérdést felvet.

Mindenekelőtt azt, miért lájkolják agyon a nők az efféle férfihibáztató cikkeket? Habár a válasz magától adódna, hogy azért, mert férfigyűlölők, ez önmagában nem igaz. Természetesen mindig is voltak, vannak és lesznek olyan androfób nők, akik a világ minden létező problémáját a férfiakra vezetik vissza, ebben az esetben egy jóval szélesebb körről van szó. Legelső sorban azokról a nőkről, akik előszeretettel ruháznak minden felelősséget a férfiakra, ha egy párkapcsolatról van szó. Ők azok az elkényelmesedett nők, akik számára a férfinak két hasznos funkciója létezik: egyrészt az ő feladatuk, hogy megvalósítsák a nő terveit, másrészt olyan szórakoztatóipari eszközök, akiknek a nők szórakoztatása a feladatuk. Így az a férfi, aki nem ontja magából szüntelenül a vicceket, nem váltja valóra a nő lakberendezési terveit, nem hurcolja őt wellness-hétvégékre, vacsorákra vagy akár a világ minden létező tájára, az egyszerűen „elvan a langyos pocsolyában”. Következésképpen értéktelen ember, akit el lehet, sőt el is kell dobni, mint az elhasznált szárnyas betétet. Hiszen Györfi András is azt javasolja: „Van az a pont, amikor egy kapcsolatot el kell engedni”.

Amellett, hogy ezek a nők már alapvetően is az utolsó cseppig szeretnék kifacsarni az életből és a férfiakból az élvezeteket, itt még a nők szabadjára engedett hipergám ösztönei is képbe kerülnek. A nők egy jelentős része sokszor ideológiát keres ahhoz, hogy elhagyhassa párját egy magasabb státuszú férfi reményében. Ugyan, milyen férfi az, aki arra sem képes, hogy holnap elvigyen Brazíliába salsázni? Férfi ez egyáltalán? Hozé Álehándró a legújabb sorozatban képes volt erre? Vagy aki Kerri Bredsónak csapta a szelet a Szex és Nyújorkban? Ez az igazságtalanság azonnali megoldásért kiált! A nő pedig kiabál, ahogyan a nagy szakember, Györfi András javasolta.

Nem feledkezhetünk meg azokról az egyedülálló nőkről sem, akik azért lájkolják az efféle „léleksimogató” cikkeket, hogy mentséget találjanak arra, miért maradtak valójában egyedül és miért érdemes 40 éves korukig inkább bulizni, ahelyett, hogy elköteleződnének végre valaki mellett. Ha a vak Eszmeraldába beleszeretett a jóképű csilliomos, akkor nekik minimum Harry herceg jár, minden más (langyos pocsolyában élő) férfijelöltet addig is el lehet hajtani a búbánatba. Ezeknek a kedvéért aztán tényleg felesleges lefogyni. De különben is, hol marad már a pincér a tésztázóban, aki hozza a következő adagot?

Figyelemre méltó jelenség, hogy első ránézésre ugyan mindenki azt gondolná a cikkről, hogy azt egy kiégett és lerobbant negyvenes nő írta, valójában egy férfit „tisztelhetünk” Györfi Andrásban. Miért ír ilyeneket egy férfi, honnan tud ő arról, hogyan viselkednek a férfiak egy párkapcsolatban? Ha elvetjük azt a lehetőséget, hogy egy férfipartnerében csalódott, akkor más magyarázat nemigen marad, mint hogy magából indult ki. Azt ugyanis egyetlen pszichológiakönyvben sem olvashatta, hogy „a nő szeretne tervezni, építkezni, előregondolni, a férfi pedig csak elvan, mint a befőtt”.

A szexuálpszichológusok jól tudják, hogy a szexuális problémákkal küzdő nő előbb-utóbb a férfit fogja hibáztatni gondjaiért. Az általános pszichológusok Freud óta sejtik, hogy a nők a férfiban a mindenek feletti hatalommal bíró apa képét keresik. Hiába szónokol a feminizmus teljes egyenlőségről, a női lélek nem az egyenrangú szerepre predesztinálja a nőt. Csakhogy pont a feminizmusnak köszönhető társadalmi változások hatására a nők egyre kevésbé találhatják meg eszményképüket korunk férfijában, a Györfi-féle cikkek pedig megerősítik őket abban, hogy a hiba mindig a férfiakban van. Ezért aztán az ilyen írások futótűzként tarolják le az internetet, mert olyanok a nőknek, mint a cukrozott takony: nyelik, mint kacsa a nokedlit. Így terjedhet virális mémként a szabadjára engedett férfihibáztatás, az egyre csak mélyülő androfóbia. Pedig ha bárki is hasznos tanácsot, előremutató, boldogító útmutatót szeretne a NŐK kezébe adni, akkor ajánlatos lenne velük tudatni, hogy a korunk férfiaival szemben támasztott követelmények már messze túlmutatnak a józan ész határain. A legfőbb ideje lenne tehát, hogy a nők végre hagyják megpihenni a férfiakat „a langyos pocsolyában”.