A metoo-kampány aljasabbá tette az emberiséget

Amikor a történészek és a szociológusok utólagosan értékelnek eszméket vagy rendszereket, mindig felteszik a kérdést, vajon milyenné formálták ezek az emberiséget. Állításuk szerint a kapitalizmus önzőbbé, a kommunizmus pedig materialistábbá tette a társadalmakat. A ma már közvélemény-kutatásokra alapozott eljárás egészen szűk időtartamokról is képes látleletet adni, elég csak a rendszerváltásra gondolnunk, amikor évről évre detektálták a magyar társadalom attitűdbeli változásait.

A múlt évben kezdődött metoo-kampányról azonban a mai napig nem készült olyan szociológia felmérés, amely megmutatná nekünk, hogyan változott meg a hatására a társadalmunk. Így adatok híján leginkább a tapasztalatainkra kell hagyatkoznunk, hogy pontosabban lássuk a fejleményeket.

Ma már senki előtt nem kétséges, hogy a metoo-kampányban villogó celebek elsődleges célja az volt, hogy áldozati pózba vágva magukat az ellenérdekelt félből vagy a sajtóból pénzt csikarjanak ki, lejárassanak valakit és tönkretegyék karrierjét. Hazánkban a kampány legfőbb arca az a Sárosdi Lilla lett, aki halálra vált arccal jelentette be, hogy évtizedekkel ezelőtt, húsz évesen meglátott egy férfi nemi szervet, és ettől traumatizálódott. A kitűnő színészi alakítással előadott élménybeszámoló annyira jól sikerült, hogy több nőt is arra bátorított, maguk is álljanak elő hasonló sztorikkal. Pedig az állítólagosan lelki sérült középkorú asszony a legkevésbé sem tűnik hiteles szexuális áldozatnak, elég csak kedvenc szerepére gondolnunk, melyben meztelenül elégít ki több férfit a nézősereg szeme láttára.

Ilyen morális alapokról indulva aztán nem volt meglepő a folytatás sem. Szexmunkás valóságshow-színészek álltak elő olyan egyértelműen hazug történetekkel, amelyekért bizonyítottan pénzt kaptak. A köznépi metoo-zás azonban még ennél is furcsább fordulatokat vett, amikor egészen nevetséges történeteket „hoztak nyilvánosságra” azok a nevenincs nők, akik korábban legfeljebb a közösségi oldalakon szerezhettek rajongókat csöcsvillantó képeikkel. A kampány befolyása alá került nők most már azt is zaklatásnak mutatták be, ha valaki megdicsérte a ruhájukat, meghívták egy kávéra vagy netán egyenesen egy randira. Ma már senki előtt nem kétséges, hogy ezek voltak 2017 legszánalmasabb pillanatai.

Ezzel párhuzamosan össznépi spiclikampánnyá alakult a metoo, melyben a szereplők valószínűleg azt sem tudták, hogy a zaklatás – amellyel sokszor a közeli ismerőseiket vádolták meg – egy büntetőjogi fogalom, amelyet ha nem támasztanak alá bizonyítékokkal, rágalmazást követnek el, ami több éves szabadságvesztéssel is büntethető. Magyarországon az elmúlt hónapokban rengetegen követték el ezt a bűncselekményt, sokszor még a rágalmazás minősített eseteit is kimerítve. Az ilyen ügyeket még csak peresíteni sem kell, ezekkel a nyomozóhatóság foglalkozik.

Ami viszont számunkra igazán fontos, az a metoo-s spiclikampány következménye. Amíg a rákosista vagy kádári diktatúrában a spiclik igyekeztek eltitkolni a kilétüket, addig a 21. században, a metoo korában a spicliskedés már nem csak hogy nem szégyen, hanem egyenesen minta, amiért elismeréseket, lájkokat lehet bezsebelni. Korunk spiclijei kéretlen udvarlóikat már nem egy tanácsi lakásért mártják be a „népbíróság” előtt, hanem húszezer forintos bulvárgázsiért, sőt olykor akár júdáspénz nélkül, 10-20 lájkért is teszik a dolgukat. A kialakult spiclikultúra további jellemzője, hogy itt a Rákosi-féle diktatúrával szemben a „szomszédnak” nem kell „államellenes tevékenységet” végeznie, elég megdicsérnie egy kardigánt vagy meghívnia valakit egy kávéra. A metoo-kampány a spicliskedést társadalmi normává emelte, olyan magaslatra, amire még a totalitárius diktatúrák sem voltak képesek.

Ám mindez csak töredéke annak a hatalmas árnak, amit társadalmunknak fizetnie kell a metoo-kampányért. Itt ugyanis a vád egyben ítélet is, ahol már nem csak hogy nem hallgatják meg a másik felet (pedig az ilyen „formaságokat” még a diktatúráknak sem volt képük eltörölni), de még a büntetőjogi eljárást is feleslegesnek tartják. Nem is csoda, hogy a mai napig nem született semmiféle elmarasztaló ítélet, de még per sem a metoo-kampány állítólagos „zaklatóival” szemben, hiszen ez itt teljességgel felesleges. Ez a jogállami gondolkodással élesen szemben álló mechanizmus most olyan irányba terelte a társadalmat, hogy a bizonyíték már sosem lesz szükséges ahhoz, hogy valakit bűnelkövetőként megbélyegezzenek, elég a cirkuszra és lincselésre éhes lumpenproletárok „ítélete”. Innentől aztán bárkit fel lehet dobni hamis vádakkal az ügyészséggé, bírósággá és egyben kivégzőosztaggá avanzsált sajtóban.

Azonban a metoo-kampány legnagyobb társadalmi kára egészen más lesz. Egyre több jel utal arra, hogy a hatásvadász sztorik olyan indulatot keltenek a megcélzott tömegemberek körében, amit azok nem tudnak kontrollálni. Az élménybeszámolók alatt így tömegével olvashatunk olyan hozzászólásokat, melyben a kommentelők a legkegyetlenebb kínzásokat és kivégzéseket javasolják az állítólagos „zaklatók” ellen. Kőbaltával összezúzni a nemi szervét, beleinél fogva felakasztani, fejét satuban összeroppantani, áramot vezetni a heréibe – és ez csak egy gyors, „könnyed” szemelvény a szadista hozzászólások azon sorozatából, amelyeket amúgy teljesen átlagosnak látszó emberek kommentelnek a metoo-s beszámolók alá. Nekik ez a kampány csak egy ürügy arra, hogy még közelebb kerülhessenek ahhoz, amit az Iszlám Állam propagandavideóiban láttak. Közös bennük, hogy egyaránt azt a kéjes érzést vadásszák, amit a pszichopata hóhér is érezhet, amikor végre áramot vezet az áldozatába. Most már ők is kiélhetik eddig kordában tartott indulataikat. A szadista fantáziaképek kiszabadultak a szürke és sivár hétköznapok szorításából, így a metoo-kampánnyal fertőzött tömegember már fizetne is azért, hogy végre meghúzhassa a gyilkos magasfeszültség kapcsolókarját. Emlékezzünk csak arra a páratlan pillanatra is, amikor Fábián Anita színésznő egy nyilvános videófelvételen javasolta mintegy „végső megoldásként” a férfiak kasztrálását. Kiherélni, sőt még inkább örök kínszenvedésben tartani vagy akár milliószor kivégezni ugyanazt az embert – egy kávémeghívásért. Íme, a metoo által formált 21. századi tömegember „morálja”.

A metoo-kampány társadalmi mérlege így egyértelmű: a spicliskedés elharapózása, a jogállam felszámolása és a szadizmus szabadjára engedése olyan nagy ár, amekkorát valószínűleg még sosem kellett fizetnünk a történelmünk során. Ehhez talán még a kommunista diktatúra rombolása sem fogható. Ezért minden tisztességes ember kötelessége, hogy felvegye a harcot a metoo-kampány ellen, ami napjainkra rákos tumorrá dagadt a társadalom szervezetében. Törvénytisztelő polgárként mindenkinek kötelessége, hogy a metoo-s ügyeket jogi keretek között tartsuk. Ha majd tömegével kerülnek bíróság elé, sőt akár rács mögé a rágalmazók, a netes fenyegetőzésben és gyűlöletbeszédben tobzódó beteglelkűek és a felelőtlenül vagdalkozó újságírók, akkor talán majd elmondhatjuk, hogy sikerült megállítanunk az emberiség újabb elaljasodását. Sajnos addig még sok teendője lesz a társadalomnak.