Amikor a történészek és a szociológusok utólagosan értékelnek eszméket vagy rendszereket, mindig felteszik a kérdést, vajon milyenné formálták ezek az emberiséget. Állításuk szerint a kapitalizmus önzőbbé, a kommunizmus pedig materialistábbá tette a társadalmakat. A ma már közvélemény-kutatásokra alapozott eljárás egészen szűk időtartamokról is képes látleletet adni, elég csak a rendszerváltásra gondolnunk, amikor évről évre detektálták a magyar társadalom attitűdbeli változásait.
A múlt évben kezdődött metoo-kampányról azonban a mai napig nem készült olyan szociológia felmérés, amely megmutatná nekünk, hogyan változott meg a hatására a társadalmunk. Így adatok híján leginkább a tapasztalatainkra kell hagyatkoznunk, hogy pontosabban lássuk a fejleményeket.
Ma már senki előtt nem kétséges, hogy a metoo-kampányban villogó celebek elsődleges célja az volt, hogy áldozati pózba vágva magukat az ellenérdekelt félből vagy a sajtóból pénzt csikarjanak ki, lejárassanak valakit és tönkretegyék karrierjét. Hazánkban a kampány legfőbb arca az a Sárosdi Lilla lett, aki halálra vált arccal jelentette be, hogy évtizedekkel ezelőtt, húsz évesen meglátott egy férfi nemi szervet, és ettől traumatizálódott. A kitűnő színészi alakítással előadott élménybeszámoló annyira jól sikerült, hogy több nőt is arra bátorított, maguk is álljanak elő hasonló sztorikkal. Pedig az állítólagosan lelki sérült középkorú asszony a legkevésbé sem tűnik hiteles szexuális áldozatnak, elég csak kedvenc szerepére gondolnunk, melyben meztelenül elégít ki több férfit a nézősereg szeme láttára.
Ilyen morális alapokról indulva aztán nem volt meglepő a folytatás sem. Szexmunkás valóságshow-színészek álltak elő olyan egyértelműen hazug történetekkel, amelyekért bizonyítottan pénzt kaptak. A köznépi metoo-zás azonban még ennél is furcsább fordulatokat vett, amikor egészen nevetséges történeteket „hoztak nyilvánosságra” azok a nevenincs nők, akik korábban legfeljebb a közösségi oldalakon szerezhettek rajongókat csöcsvillantó képeikkel. A kampány befolyása alá került nők most már azt is zaklatásnak mutatták be, ha valaki megdicsérte a ruhájukat, meghívták egy kávéra vagy netán egyenesen egy randira. Ma már senki előtt nem kétséges, hogy ezek voltak 2017 legszánalmasabb pillanatai.
Ezzel párhuzamosan össznépi spiclikampánnyá alakult a metoo, melyben a szereplők valószínűleg azt sem tudták, hogy a zaklatás – amellyel sokszor a közeli ismerőseiket vádolták meg – egy büntetőjogi fogalom, amelyet ha nem támasztanak alá bizonyítékokkal, rágalmazást követnek el, ami több éves szabadságvesztéssel is büntethető. Magyarországon az elmúlt hónapokban rengetegen követték el ezt a bűncselekményt, sokszor még a rágalmazás minősített eseteit is kimerítve. Az ilyen ügyeket még csak peresíteni sem kell, ezekkel a nyomozóhatóság foglalkozik.
Ami viszont számunkra igazán fontos, az a metoo-s spiclikampány következménye. Amíg a rákosista vagy kádári diktatúrában a spiclik igyekeztek eltitkolni a kilétüket, addig a 21. században, a metoo korában a spicliskedés már nem csak hogy nem szégyen, hanem egyenesen minta, amiért elismeréseket, lájkokat lehet bezsebelni. Korunk spiclijei kéretlen udvarlóikat már nem egy tanácsi lakásért mártják be a „népbíróság” előtt, hanem húszezer forintos bulvárgázsiért, sőt olykor akár júdáspénz nélkül, 10-20 lájkért is teszik a dolgukat. A kialakult spiclikultúra további jellemzője, hogy itt a Rákosi-féle diktatúrával szemben a „szomszédnak” nem kell „államellenes tevékenységet” végeznie, elég megdicsérnie egy kardigánt vagy meghívnia valakit egy kávéra. A metoo-kampány a spicliskedést társadalmi normává emelte, olyan magaslatra, amire még a totalitárius diktatúrák sem voltak képesek.
Ám mindez csak töredéke annak a hatalmas árnak, amit társadalmunknak fizetnie kell a metoo-kampányért. Itt ugyanis a vád egyben ítélet is, ahol már nem csak hogy nem hallgatják meg a másik felet (pedig az ilyen „formaságokat” még a diktatúráknak sem volt képük eltörölni), de még a büntetőjogi eljárást is feleslegesnek tartják. Nem is csoda, hogy a mai napig nem született semmiféle elmarasztaló ítélet, de még per sem a metoo-kampány állítólagos „zaklatóival” szemben, hiszen ez itt teljességgel felesleges. Ez a jogállami gondolkodással élesen szemben álló mechanizmus most olyan irányba terelte a társadalmat, hogy a bizonyíték már sosem lesz szükséges ahhoz, hogy valakit bűnelkövetőként megbélyegezzenek, elég a cirkuszra és lincselésre éhes lumpenproletárok „ítélete”. Innentől aztán bárkit fel lehet dobni hamis vádakkal az ügyészséggé, bírósággá és egyben kivégzőosztaggá avanzsált sajtóban.
Azonban a metoo-kampány legnagyobb társadalmi kára egészen más lesz. Egyre több jel utal arra, hogy a hatásvadász sztorik olyan indulatot keltenek a megcélzott tömegemberek körében, amit azok nem tudnak kontrollálni. Az élménybeszámolók alatt így tömegével olvashatunk olyan hozzászólásokat, melyben a kommentelők a legkegyetlenebb kínzásokat és kivégzéseket javasolják az állítólagos „zaklatók” ellen. Kőbaltával összezúzni a nemi szervét, beleinél fogva felakasztani, fejét satuban összeroppantani, áramot vezetni a heréibe – és ez csak egy gyors, „könnyed” szemelvény a szadista hozzászólások azon sorozatából, amelyeket amúgy teljesen átlagosnak látszó emberek kommentelnek a metoo-s beszámolók alá. Nekik ez a kampány csak egy ürügy arra, hogy még közelebb kerülhessenek ahhoz, amit az Iszlám Állam propagandavideóiban láttak. Közös bennük, hogy egyaránt azt a kéjes érzést vadásszák, amit a pszichopata hóhér is érezhet, amikor végre áramot vezet az áldozatába. Most már ők is kiélhetik eddig kordában tartott indulataikat. A szadista fantáziaképek kiszabadultak a szürke és sivár hétköznapok szorításából, így a metoo-kampánnyal fertőzött tömegember már fizetne is azért, hogy végre meghúzhassa a gyilkos magasfeszültség kapcsolókarját. Emlékezzünk csak arra a páratlan pillanatra is, amikor Fábián Anita színésznő egy nyilvános videófelvételen javasolta mintegy „végső megoldásként” a férfiak kasztrálását. Kiherélni, sőt még inkább örök kínszenvedésben tartani vagy akár milliószor kivégezni ugyanazt az embert – egy kávémeghívásért. Íme, a metoo által formált 21. századi tömegember „morálja”.
A metoo-kampány társadalmi mérlege így egyértelmű: a spicliskedés elharapózása, a jogállam felszámolása és a szadizmus szabadjára engedése olyan nagy ár, amekkorát valószínűleg még sosem kellett fizetnünk a történelmünk során. Ehhez talán még a kommunista diktatúra rombolása sem fogható. Ezért minden tisztességes ember kötelessége, hogy felvegye a harcot a metoo-kampány ellen, ami napjainkra rákos tumorrá dagadt a társadalom szervezetében. Törvénytisztelő polgárként mindenkinek kötelessége, hogy a metoo-s ügyeket jogi keretek között tartsuk. Ha majd tömegével kerülnek bíróság elé, sőt akár rács mögé a rágalmazók, a netes fenyegetőzésben és gyűlöletbeszédben tobzódó beteglelkűek és a felelőtlenül vagdalkozó újságírók, akkor talán majd elmondhatjuk, hogy sikerült megállítanunk az emberiség újabb elaljasodását. Sajnos addig még sok teendője lesz a társadalomnak.
Ismer valaki olyan adatokat ahol megvan mennyi zaklatási panasz (bulvár), mennyi feljelentés zaklatás miatt, mennyi rágalmazás miatt és mennyi ítélet van a témában.Darabra biztos nincs de becslés? Pedig most kutathatnának a társadalomtudósok(és jelöltek is).
A #mettoo-jelenségnek van még egy oka, ami öngerjesztővé teszi, ez pedig a női hiúság. Néhány elhasználódott, a reflektorfénybe visszavágyó celeb promóciós célzatú picsogásából a hiúság csinált kvázi világjelenséget. A kampányba a szerző által “nevesincsként” aposztrofált (anyagilag, hírnév vagy karrier által nem motivált, tehát a mettoo-zástól látszólag semmilyen kézzelfogható hasznot nem remélő) átlagnő azért állt bele, amiért az előtt a fodrásznál, barátnők előtt, Facebook-on azzal dicsekedett (persze panasznak álcázva), hogy hány “lúzer” pasit koccolt le éppen. Mert ő olyan különleges, egyedi, ellenállhatatlan. Az átlagnő metoo-ja éppen erről szól: aki nem tud előrukkolni egy épkézláb #metoo történettel (nem baj, ha nem igaz), az már nem is számít igazi nőnek, azzal valami “baj van”.
“A #mettoo-jelenségnek van még egy oka, ami öngerjesztővé teszi, ez pedig a női hiúság.”
Ez a fajta illetve mértékű pedig egy dologból fakad: a primitív női gondolkodásból és jellemből.
És ez vajon mennyire érdekli a sok semmirekellő celeb ribancot, akik csak a remélt figyelmet vagy pénzösszeget látják? Mert nyilván annyira ők sem hülyék, hogy ingyen kavarják a szart. Ezzel az egésszel ráadásul legalizálják a tetű, élősködő viselkedésüket, mert ma már az, hogy mutogatják a picsájukat önmagában nagyon kevés. Ettől még nem kerülnek a címlapra.
Egy rágalmazási per nagyon hosszú ideig elhúzódhat és hiába derül ki a végén, hogy semmit sem csináltál, a közvélemény és a környezeted szemében örökre a zaklató, erőszakoló, szatír állat leszel, főleg akkor ha viszonylag ismert vagy. Más kérdés, hogy azonnal tömegével kéne elindítani a rágalmazó és becsületsértő pereket, mert ha nem akkor ezer a kurvák csak még jobban elpofátlanodnak és már azzal zaklató, erőszakoló leszel, hogy levegőt veszel.
A metoo csak egy apró jele bizonyos társadalmi folyamatoknak. A közösségi-társadalmi tereket mindig is a nők erős befolyása jellemezte. Ez volt az ellensúlya a férfiak társadalmi dominanciájának. A falu szája ugyanolyan biztosan ölt, mind a kasza, kard vagy bunkósbot.
Jelenleg viszont ez a női befolyás kizárólagossá vált egy minden eddiginél összetettebb társadalomban, ahol az egyén függése a környezetétől példátlan mértékűvé vált. Amit ma tapasztalunk nem más, mint az egykori kisközösségi cicaharc globálissá válása. Egykor a nők egymás között vívták meg a maguk harcát a szociális dominanciáért. E soha véget nem érő kaotikus harc hidegháborús fegyverei voltak a metooban is megfigyelhető eszközök (féligazságok, manipulácó, pletyka stb), amelyeket egyetlen céllal alkalmaztak, a kiszemelt célpont közösségi megsemmisítéséért.
Mi sem mutatja jobban a társadalom feminizálódását, minthogy ma már képtelenné vált gátat vetni ennek az ösztrogéntől túlfűtött picsácskodásnak ill. hogy ma már törvényi segédlettel totálisan tönkretehetővé váltak áldozatai. A fagyi persze vissza fog nyalni, oldalaktól (pl. Havas Henrik) és nemektől (lásd. Andrea Ramsey esete) függetlenül mindenki sorra kerül, ahogy szétesik a társadalom. Nem lesznek védett személyek elég lesz egy vérző kobra pillanatnyi dühe és egy hatalommal bíró (vagy tisztelt, ismert) személy, mint áldozat.
Ha a nők nincsenek keretek közé szorítva (nevelés, vallás, monogámia) mindent szétvernek maguk körül. Családot, kultúrát, társadalmat.
A cikkre visszatérve. A metoo kampány nem tette aljasabbá az emberiséget csak nyilvánvalóbbá tette a nők aljas oldalát. Szívesen élnék olyan korban, ahol ez inkább a háttérben, kordában van tartva míg a férfiak által imádott jobbik oldaluk az előtérben van. Ez valószínűleg a férfiakból is kihozná a jobbik énjüket, ami ugyancsak eltűnőben van.
…
Én az igazi problémát abban látom, hogy a metoo-ra építve a feministák ki akarnak erőszakolni törvényi szabályozást. A metoo-val gerjesztett morális pánikkal ki akarják kényszeríteni az állami beavatkozást egy mesterségesen generált “társadalmi válságjelenségre”. Szokás szerint a “nők védelmében”, ezzel bármit el lehet adni a “gonosz, elnyomó patriarcháknak”. Ha ez sikerül nekik, baszhatjuk.
Nem lennék meglepve, ha a feministák mögött irányító (((think-tank))) követné a Manoszférát, és a “szexuális zaklatás” elleni fellépés az ő közvetlen válaszuk lenne a PUA-ra és a Game-re. Mert a Red Pill elterjedése bizony igencsak keresztbe tesz annak, hogy a feminizmus eredeti szubverzív, társadalomromboló céljait elérjék. Ugyanis, ha jobban belegondoltok, a metoo pont a Game és a PUA technikáit démonizálja azáltal, hogy a nemi erőszakkal próbálja meg, nagyon nyögvenyelősen és erőltetetten, de egy platformra hozni.
Szerintem ez egy önjáró dolog és teljesen törvényszerű következménye a szabadjára eresztett “nőiségnek”. A feministákat sem látom másnak, mint törött, romlott nőknek, olyanoknak akikben megbomlott az egyensúly és előtérbe került a nők rossz oldala.
Ez persze őket sem teszi különösebben boldoggá. Nem ismerek boldog feministát. Csak magányossá válót, bizonytalant, erőszakosat, olyat, aki belefagyott a saját sötét érzelmeibe és képtelen kikeveredni belőle, olyat akiből ez a rothadás kiömlik és fertőz is.
Szegény ártatlan nő nem így képzelte! :)
Élő pl aki kurvának áll ne csodálkozzon ha megb.sszák!
https://tenyek.hu/kulfold/215117_magyar-luxusprostit-eroszakoltak-dubajban.html
Elég igénytelenül van kivarrva no meg a kozmetikai tetkói is… Gondolom egészen véletlenül nem volt módja a bucira vert fejét lefotózni. Szerintem a fele sem történt meg amit mond, de ettől függetlenül mélyen legbelül valaki azt kérdezi bennem, lehet hogy megérdemelte?
“de ettől függetlenül mélyen legbelül valaki azt kérdezi bennem, lehet hogy megérdemelte?”
Még nem tiszta, de bennem is ez motoszkál! Lehet én rossz vagyok? :)
Szerintem nem értékeljük a másságát és a szabad döntését.
Szerintem meg ti is biztos áldozathibáztatók vagytok.Jelentse fel zaklatásért…
Hazudik a ribanc… Az arabok a fehér nőknek pont ezért fizetnek. Minden gumi nélkül megy, minden testnyílásba. Alázzák őket, a hasukra szarnak és rácsapnak szeneslapáttal. Az összes füstös haverjukat áthívják gangbang-elni és kiélik a fehér ringyókon minden perverziójukat. Ütik-vágják őket, mint a répát, utána megdugatják őket még a kutyájukkal is. Sokszor úgy kell utána műtétileg összevarrni a kurvák segglyukát. Mondjuk remélem ilyenkor nem a magyar TB állja a számlát…
Úgyhogy csak annyit mondok, ha bekerülnétek a férfiak legfelsőbb 20%-ba és az ország legjobb, 10/10-es nőivel is jönnétek össze és dúlna a szerelem, ha kiderül hogy szívetek választottja járt már Dubajban, 100%-ra vehetitek, hogy pár koszos arab már a szájába szart, úgy csókoljátok majd. LOL Magyar celebpicsák közül sokan jártak oda egy időben, csak mondom. Sok celebpicsa játssza az eszét a médiában, de ha ismernéd a valódi életét le se hánynád. Ezért nem érdemes meggazdagodni egyébként, ezek a dubajozó celebpicsák jelentik az elérhető “luxus-nőket” Magyarországon.
Nem a simogatós, összebújós, kölcsönös orgazmusos, puncinyalós szexért fizetnek a rongyosfejű tevebaszók másfél millió forintnak megfelelő eurót. “Hadd szenvedjen a ribanc” is the name of the game. Pontosan tudta ez a suttyó rüfke is, hogy mire megy ki, csak valószínűleg le akarta húzni az arabot. Azt hitte, majd rafkós lesz, majd menet közben mondja, hogy ezt most légyszi ne, meg azt sem szeretem, jaj ne így, ne úgy, ez most nekem nem jó meg kényelmetlen, átbassza őket, a pénzt meg így is-úgy is kifizetik majd az arab verebek. Hát, ez nem jött össze. Kurvára megérdemelt mindent amit kapott. Remélem jól megagyalták aztán kibaszták a sivatag közepébe egy szál tangában, pénz meg az ablakban. KEK
Az egyik probléma a fehér nőkkel az, hogy ugye Nyugaton ki van nyalva a seggük, minden róluk és a biztonságukról meg az egyenjogúságukról szól, és azt hiszik, hogy ez mindenütt a Földön így van. Tévednek. A fehérek között ez azért van így, mert úgy bánunk velük mint a saját törzsünkhöz tartozó nőkkel. A színesek számára a színes országban egy egyedülálló fehér nő áldozat. Törzsön kívüli nő, akire nem vonatkoznak a törzsbeli nőkre vonatkozó szabályok. Akivel azt csinálnak amit akarnak, hacsak nem védi őt valaki – mégpedig egy férfi. Persze fehér kurvákra ez nem vonatkozik, ők ott szabad préda.
…
Valahogy így történhetett? :)
https://www.youtube.com/watch?v=MhZA-_JkpvI
Ez nagyon jó és kreatív klip és létező jelenséget dolgoz fel ráadásul tökéletesen idepasszol.
Azért egy dolgot a javára írok, felvállalja az arcát és nevét. Kiáll a nagy nyilvánosság elé azzal hogy egy kurva.
…
Ezt megtehetné a művésznevén is, nem csak a saját polgári nevén.
Jó kis ingyenreklám,ellenszolgáltatás:dupla gumival leszopta a megfelelő személy(eke)t.Be kell hozni a Dubaji akció veszteségét,ez kőkemény üzlet.
Az ingyen reklám sose rossz.
Ez csak álmaidban van így, Hunnci. :)
Kevered a szezont a fazonnal, mint mindig, mert jól esik a kis lelkednek, hogy ez biztosan így működik, pedig már egyszer elmagyaráztam, hogy nem. Egyáltalán nem úgy van az, hogy valaki naiv kis picsaként kimegy, majd ott megkapja a magáét – minden vállalásos, ez a pláne benne, hogy mire vagy hajlandó a pénzükért. Az átlag egyáltalán nem vállal be ennyire extrém dolgokat, mint a kaka, a kutyák vagy a verés. Vannak, akik igen, de nem ez az általános. Ha az ilyenek úgy adják elő utólag, hogy mindez meglepte őket, kényszerítve voltak, az sanszosan rohadt nagy hazugság.
Ki pedig senkit sem basznak a sivatagba. Egy-két hetekre szól a munka, az alatt mindössze pár napot kell dolgozni, azon belül is napi néhány órát. A szabadidőt fasza hotelekben töltik, ahol korlátlanul fogyaszthatnak és vehetnek igénybe bármilyen szolgáltatást, továbbá ajándékokat kapnak és költőpénzt. A munkán kívül egyáltalán nem bánnak rossziul a lányokkal, sőt, épp ez benne a vonzó annyi mindenkinek, olyan luxust és lehetőségeket tapasztalnak meg egyébként, amit soha az életben legközelebb, ezért vágyódnak vissza egy idő után.
A másfél millió pedig a nagyon alapbér.
Aranyos vagy, Serikém, azt mondod csak az álmaimban van így, aztán leírod, hogy pontosan úgy van ahogy írtam. :)
A dubajozás amúgy tipikus példája annak, hogy milyen katasztrofális szinten béták a muzulmánok. Kéne erre valami új fogalom, mondjuk hogy szuperbéta, vagy ilyesmi. Másfél millió egy olyan suttyó magyar pináért, akiért régen, amikor még kurváztam, egy húszezrest nem adtam volna egy budapesti kupiban? Szánalmasak allahék, de nagyon. És ezek akarják dzsihádban legyőzni az árja fajt? Soha.
Ki kéne amúgy találni valami megkülönböztető jelzést olyan nők számára, akik már basztak színesbőrűvel, a prostikat is beleértve. Mondjuk billogot sütni az arcukra. Fehér ember számára az ilyen fehér nő SMV-je 0, és azzal, hogy a dolog nincs egyértelműen jelezve, egy gyanútlan férfi olyan nőbe is beledughatja a farkát, amiben már színesek is jártak, illetve prostituált esetén még fizet is érte. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Valamit társadalmi szinten tenni kell.
“A másfél millió pedig a nagyon alapbér.”
A hasra szarást meg a kutyát már megbeszéltük, most már csak alkudozunk.
“a hasukra szarnak és rácsapnak szeneslapáttal.”
Szerintem ezeket az abszurditásokat már be lehetne fejezni.
Ugyanis.
Épeszű ember először is biciklilánccal csapja szét a mellkasra(!) alkotott végterméket.
Na de az araboknál:
1 nincs bicikli, mert tele vannak olajjal és mindenhova kocsival járnak. Nincs bringalánc.
2. nincs szeneslapát, mert qrva meleg van….. meg baromi sok homok. Homokozólapát van.
3. Ergo az arabok ezt a tevékenységet homokozólapáttal csinálják.
Maradjunk már korrektek.
Ez óriási tévedés! A sivatagban éjjel hideg van a teveszart is azért szedték össze ,hogy aztán kiszárítva azzal tüzeljenek.Régebben kézzel, aztán kínai szeneslapátokkal gyűjtötték az anyagot.Ezekről a lapátokról beszélhetett a Hunn . De van szárított tevepénisz is..
…
Aszongya de ezért sajnos meg is kell dolgozni.
Aszongya de ezért sajnos meg is kell dolgozni.
Igen, abból a mondatából is levágós, hogy trükközni, linkelni próbált, de nem jött össze. Az arab meg berágott, hogy meg volt beszélve, ki volt fizetve, ez meg itt húzza a száját és át akarja vágni, nem akarja megcsinálni amire megkapta a zsét.
Namármost, akinek tetkója van az nem lehet luxus. Mert attól luxus, hogy például hibátlan bőre (is) van.
Ez hülyeség. A modellszakmában gáz a tetkó, oda kell a hibátlan bőr, nem a luxuskurvasághoz. Persze, nem az agyonvarrtra gondolok, de néhány kisebb senkit sem zavar, nem csökken az értéke, pláne nem az arabok szemében, számukra a tetoválás csak még egyértelműbbé teszi a különbséget a nyugati és a saját nőik között.
Mondjuk a másfél milliós fizut Dubajban nem nevezném luxuskategóriának, az tényleg kb a minimum, vagy annyi sem, ezek szerint ajándékokat meg nem kapott, amik értéke gyakran többszöröse a pénznek.
“de néhány kisebb senkit sem zavar” – de zavar. Pláne, ha még fizetnék is érte. Ha meg kiba… sokat fizetnék érte…! Nem ismerem a luxuskurvák bőre világát, nem is kívánom megismerni, de józan paraszti ésszel gondolkodva (tudom: ez ma már szupererőnek számít), tekintve, h rengeteg férfi undorodik mindenféle tetoválástól egy nőn, ezért az a kurva, aki tetkót rakat magára, látványosan lecsökkenti a szóba jöhető ügyfélköre méretét. Jó, az is igaz, h a kurvák nem az eszükből élnek, h ezt feltétlenül felfogják, átgondolják… :)
Nem ismered, de azért jobban tudod, most ezt gondold át még egyszer. :)
Melyik részét gondoljam át?
– Hogy taszít, ha egy nő tetoválással teszi magát számomra gusztustalanná?
– Hogy ezért végképp nem fizetnék?
– Hogy nagyon sok férfi ugyanígy látja ezt a témát?
– Hogy az adott kurva ezzel konkrétan lecsökkenti a potenciális ügyfélkörét, illetve csökkenti a versenyképességét az olyan kurvákhoz képest, akiknek nincsen tetkója?
Nyugi, ezek csak költői kérdések: már megszoktam tőled, h ha logikával találkozol, amelyek értelmes, átgondolt választ igényelnének, azok figyelmen kívül hagyod. Számodra csak az az izgi, ha trollkodhatsz, vagy Hunn-t hergeled…
Mi abban a trollkodás, hogy én tudom, te meg nem? Neked elképzeléseid vannak, csak mert neked nem tetszik, akkor biztos másnak sem, innentől tényként közlöd. Én meg ebben dolgozom, talán kicsit jobban rálátok, mint te.
A luxuskurva jelentését máig nem sikerült megértenetek, az meg a másik, amit látok. Nem attól luxuskurva valaki, hogy a leggyönyörűbb, hanem hogy bazi sokat keres. Szerintetek, aki a legszebb, az keresi a legtöbbet. Akkor is, ha egy béna fadarab. :)
“Szerintetek, aki a legszebb, az keresi a legtöbbet. Akkor is, ha egy béna fadarab” Ezt ki mondta? Rajtad kívül?Akiknek sok pénze van azok nem szeretik a szép nőket? A látszat nem ezt mutatja.Egy luxuskurvától elvárná az ember ,hogy ne legyen bányarém.A jó szex szintén alapkövetelmény.Különben mire fizetne az ember.Persze a szeneslapátos perverzeket most nem számítom ide.Amúgy te ronda vagy?
Igen, én ronda vagyok.
Lelkileg?
Minden értelemben.
Nem, Serike, te nem vagy ronda. Ami a külsődet illeti, a tetkókkal és az SJW-s, szürkére festett hajaddal te magad csúfítod el saját magadat. Ami a lelkedet illeti, azt pedig a választott szakmád csúfítja el, plusz eleve az a tény, hogy ezt a szakmát választottad. Pedig férfiszemmel nézve te egy szép nő lennél. Saját döntés alapján lettél úgymond “ronda”. Furcsa belegondolni, hogy egy amúgy vonzó fiatal nő csak annyit tud kihozni a férfiakból, hogy fizessenek neki a szexért…
Ugyanmár Hunn, szükség van rájuk is.
Amúgy szerintem 1-1 tetkó nem a világ, attól is függ, hogy milyen és hol van. Tud szexi is lenni. Ez a hajszín tényleg SJWsen fura, de végülis kit érdekel az ő szakmájába tartozó nőknél?
Ha ilyesmi szolgáltatáshoz fordulnék, nálam ez nem lenne kizáró ok. Vannak fontosabb szempontok:) Az külső adottságok után mindenekelőtt az illat. Dohányzás pl eleve kizáró ok.
Ugyanmár Hunn, szükség van rájuk is.
Ezzel nem tudok vitába szállni, valóban szükség van rájuk. Meggyőződésem, hogy a kurvázás, mint a béták számára a promiszkuitás kiélésének gyakorlati lehetősége, valójában megelőz ugyanilyen mennyiségű nemi erőszakot is.
Ráadásul, ha úgy vesszük, a kurvázás demokratikus: genetikai adottságaitól függetlenül minden férfi ugyanolyan eséllyel dughat meg egy jó nőt a kuplerájban, kizárólag annak függvényében, hogy hajlandó-e elmenni dolgozni és megkeresni rá a pénzt…
És nem is csak a férfiaknak van szüksége a prostitúció lehetőségére, a kettős női szexuális stratégia (Alfa Fux + Beta Bux) miatt a nők számára ez ugyanolyan fontos. Arra gondolok itt, hogy ezek szerint vannak olyan nők, mint pl. SerialSlut ékes példa erre, akik ezek szerint tulajdonképpen a két stratégia párhuzamos futtatása helyett kizárólag csak az egyik – vagyis a “Beta Bux” – stratégia mellett teszik le visszavonhatatlanul a garast. Végülis: lelkük rajta…
A legfőbb probléma a prostitúcióval, hogy a prosti a vendégei fölött állónak érzi magát. Mert – bár valójában mindegyik vendége többet ér mint ő, hiszen a férfiak az ellenséges nagyvilágból szerzik meg a pénzt, míg a kurva csak a férfiakból képes a pénzt kiszedni, de a kurva összbevétele több, mint az egyes vendég férfié, és egy olyan társadalomban, mely csak a pénzt nézi de az eredetét nem, a kurvában az a tévképzet keletkezik, hogy ő felette áll a férfiaknak.
Hogy kinek mi a szép meg a ronda, relatív. Az ittenieknek én utóbbi vagyok, semmi gond ezzel, jobb ez így, ne bonyolítsuk. Ahogy az én szememben meg az a férfi csúnya, aki szakállat növeszt, azzal csúfítja magát úgymond, nem egy hajszín vagy tetoválás.
De az a mai (ismétlem: mai!) világban semmiképp sem hátrány (azt sem állítottam, hogy előny), ha valakinek tetkója van. Ismétlem: nem agyonvarrtságról beszélek, de egy-kettő elfér rajta. Igen, a hírekben szereplő csaj már agyonvarrt, és szerintem sem egy szépség, az ára alapján sem sorolnám a luxus kategóriába, de láttam már karón varjút. Innen indultunk. :)
“Hogy kinek mi a szép meg a ronda, relatív.” – Ne gyere már ezzel a pc-szarsággal! A szépségnek is vannak abszolút kritériumai. Nem kell a dolgokat relativizálni.
Jöhetsz ezzel, a szememben egy tetkós pasi attól még lehet szép, a szakállas meg nem. A te szemedben meg a tetkós csaj ronda, a nemtetkós meg szép. :)
Itt egy csúnya szakállas:
Ez meg egy szép tetkós:
Mondom: lehet. Szövegértés. :)
Szóval az első képen a pacák csúnya? A szakállashoz nem tettél lehet-et.
nem vagy az, szép vonásaid vannak, de a hajszín és az erős smink nagyon öregít.
He? Hol láttad?
—> profilfotó
Hogy kinek mi a szép meg a ronda, relatív. Az ittenieknek én utóbbi vagyok, semmi gond ezzel, jobb ez így, ne bonyolítsuk.
Serike, bár én lennék a legutolsó ember, aki neked udvarolgatna és a női egódat akarná masszírozni, de tegyük tisztába ezt a dolgot. A te esetedben arról van szó, hogy neked a szépségedet elcsúfítják a tetoválásaid és az SJW-re hajazó színes frizurád. Nem ronda vagy, hanem a szépségedet, az SMV-det feleslegesen lecsökkented, ami egy fiatal nő esetében a nemek harcában súlyos háborús bűncselekménynek számít! Nürnbergben anno ennél kevesebbért is halálra ítéltek náci tiszteket, míg napjainkban a tetovált, gyakran féloldalt felnyírt és hülye színekre festett hajú fiatal lányok szabadon grasszálnak…
Igen. Nekem nem jön be az majomember stílus. :)
Persze. A való életben meg a saját nyáladon csúsznál oda hozzá és nyifogva könyörögnél hogy érintsen meg…
Nem láttad a pasimat. :)
A pasid szépnek tart téged?Melyikőtöknek van több tetkója? Van közös tetkótok is?
Ő szépnek tart, ebből is látszik, hogy ízlések és pofonok különböznek. :)
Nekem pár mini tetkóm van, neki egy nagyobb.
Egy nonfiguratív a karján-vállán mer’ az olyan egyéni…
Nem.
Szerialnak a hasára egy fasz van tetoválva, hogy meddig mehet be.
Hálám, h kivételesen figyelmed sugarát reám vetetted és válaszoltál. Mondjuk a logika továbbra sem erősséged. :)
– Még egyszer elmondom: az nem elképzelés, h undorítanak a tetkós nők. Ezt (jó)ízlésnek hívják.
– Az sem elképzelés, h számomra undorító nőnek egészen biztosan nem fizetnék – akor sem, ha luxuskurva. Ezt döntésnek, elhatározásnak hívják.
– Örülük, h viszont mérhetetlen tudásodra alapozva tisztába tetted a dolgot, miszerint rajtam kívül minden férfi, (de legalábbis a férfiak többsége) odavan a tetkós nőkért – talán még többet is hajlandóak fizetni az együttlétért, mint a szegény, tetkótlan kurváknak. Ez szerencsére véletlenül sem elképzelés, hanem sziklaszilárd tény, hiszen kezedben van a dokumentum, ami alapján ezt kijelented. :)
A fiatal, feszes, egészséges bőrnél nincs szebb, ezt még a legművészibb tetoválás is csak elcsúfítani tudja. Az említett kurva tetkói pedig még a művészi kategóriát sem érik el.
mikor lettèl ekkora nyárspolgár?
lehet amúgy hennával is, ami egy idő után lekopik.
Csak a kéjenc esztéta szólalt meg bennem.
Mióta vagyok ekkora nyárspolgár? Amióta nagy a nyársam.
Veled ellentétben én ismerek jó párat, és hirtelen egy sem jut eszembe, akinek ne lenne legalább egy kisebb tetkója.
Az, hogy Megan Fox szexszimbólum (év legszexibb nője) a tényleg ronda és óriási Marilyn Monroe arcképpel az alkarján, szintén engem igazol. Kisebbségben vagytok. :)
Hogy te logikának nevezed az egyéni preferenciáidat, az azért a vicc kategória. Te egy konzervatív pasas vagy, kezet foghatsz itt sokakkal, ez az a hely, a világ azért nem csak belőletek áll.
Ne fárassz már! Az ilyen celebpicsás médiagecis szavazásos ökörség csak az idiótáknak lehet mérvadó. A férfiak többsége a természetes szépségeket teszi a csúcsra. M.F.-nak nincs egy valódi porcikája, műnő. Ha minden szutykot lemosna magáról és nem feljavított fényképeken látnánk derülne ki az igazság, hogy meglehet a szomszéd lány is csinosabb és nőiesebb.
Fodrász ,szépségszalon ,fitnesz,egészséges életmód lófasz.Tetkót! Attól mindenki megszépül,az impotensek is felállva tapsolnak.
Pontosan.
A tetoválást nem véletlenül hívják ribancrendszámnak. Tetkót csak matrózok és kurvák varratnak magukra. Ha nem tudnám mivel foglalkozol, most megkérdezném, hogy te melyik hajón szolgálsz?
Ribancrendszámnak (vagy seggagancsnak) a fenék fölé rakott tetoválást nevezik, édes egyetlen Hunnom.
Látszik, hogy öreg vagy, ez már rég kikopott a köztudatból, hogy tetkót csak matrózok meg kurvák viselnek, a fiatalok többségének van legalább egy. Lassan kihal ez a generáció, aki szerint pénz számolva, asszony verve jó, a tetkós meg lecsúszott ember. :)
…
Önmagában nem a tetkókkal van a baj. Valamikor jelentett valamit. Szakrális jelentése volt és közösségi is. Jelenthetett beavatást, jeles tettek véghez vitelét, felnőtté válást. Ma viszont nincsen semmi jelentése. Divatcikké vált. Valaha pl. a farmer is jelentett valamit, egyfajta lázadást, ami aztán divattá válva jeletőségét vesztette. Ugyanez történt a tetoválásokkal. Semmiféle egyéniséget nem tükröz, hiszen ugyanazon sémák jelennek meg emberek tucatjain, százain. A legrosszabb amikor egykori hagyományos szimbólumokat tesznek magukra emberek érdemtelenül, meggyalázva annak egykori méltó viselőit.
Túl van tolva ez a tetkó téma. Több embert is ismerek, akinek van, és nem ribanc egyik sem, nem önértékelési zavaros egyik sem, és nem matróz egyik sem.
Ezt max azokról tudom elképzelni, akinek 1-1 egész testrésze (pl válla karja lába háta) ki van varrva.
Ebben a témában kicsit maradinak érzem ezt a gondolkodást.
…
DennisVT: Lehet, hogy túl alacsonyra engedted a standardodat?
Személy szerint én nem állítottam hogy a tetkós alapban kurva lenne csak annyit hogy elcsúfítja a bőrt és hogy az illető konzumidióta hozzáállásának a jele lehet. Szóval nekem simán red flag kategória.
Nincs alacsonyan a standard, csak másokból áll. Van, akinek a tetkótlanság a fontos, nekem más. És amúgysem barátnőről beszéltem (bár tényleg nem kizáró ok ott sem – függően a mérettől, helytől, ábrától), hanem általában emberekről.
Ma már pont azért nem jelent feltűnési viszketegséget, meg önértékelési zavart, mert annyira elterjedt amennyire. Ezzel az erővel még csomó mindenre ráhúzhatnánk ezt a sémát, frizurától ékszeren át ruhafélékig. Tudom, hogy régen mire szolgált, de az régen volt, most meg most van.
Amúgy régebben volt csajom, akinek pl intim területen volt egy mini delfin. Jól volt megcsinálva, nem volt elbaszva, elég kicsi volt, hogy csak az lássa, aki. A csaj imádta a delfineket, puzzle volt a szobájában, delfin lógott a karkötőjén… Fingom nincs miért, de delfin. Hozzáment kb élete 4. pasijához, szült 2 gyereket, a legkevésbé sem kurvatípus, higgyétek el, felismerem. Még egyszer: nem arról beszélek, amikor valakinek tele van varrva a háta vagy a karja vmi nonfiguratív szarral. Nekik egy egyfajta önkifejezés, az ő dolguk.
Tényleg azt gondolom, hogy aki párkeresésben van, és ilyesmi miatt “diszkriminál”, az lehet, hogy épp magát fosztja meg valami jótól. Ugyanakkor persze mindenkinek szíve joga, olyat választani, amit akar.
Szerintem ebből ítélni kb éppúgy tévútra vezethet, mint dogmatikusan egyvalamiből kiindulva a testbeszéd esetén. Igen, jelenthet “A” dolgot, de jelenthet – lehet, h kisebb eséllyel – “B” dolgot is. Sok egyéb függvénye.
Én így utólag csak annak örülök, hogy annak idején, idióta ifjúkoromban nem csináltattam meg azt a tetkót amit akartam, így hát most lehetőségem nyílik egy ószövetségi pátriárka mennydörgő haragjával lesújtani azokra az igénytelen cédákra, akik viszont csináltattak, és senki sem vádolhat kettős mércével. KEK
…
Zombi:
Jó, hát nézd, ezt is lehet. De ezzel az erővel azt mondom, hogy gyakorlatilag 10ből 9 nőt kiszűrsz, még mielőtt egyáltalán megismernéd valamennyire.
Tetkó, ékszer, műszempilla, műköröm, festett haj, stb stb.
Most ha itt az elmúlt időben mindenki akkora nagy alfa vagy kemény MGTOW lett, hogy ígyis talál még csinos, kedves, szerethető és szeretni tudó nőt, akkor kvázi le lehet húzni a PUAs, game-es, redpilles redőnyt.:)
És akkor a nőknek vannak irreális elvárásai… Semmi hajfesték, semmi smink, semmi műszempilla, semmi műköröm, semmi szolárium, semmi tetoválás, semmi rövid ruha, és legyen szűz. :)
Édes istenem!
DennisVT: Ha csak 10-ből 9-et szűrsz ki, akkor még nem vagy elég szigorú :-).
De tényleg. Megdugni meg lehet tetkósat is, de mondjuk szülőknek bemutatni, vagy pláne feleségül venni már gáz. Azzal, hogy magára varrat valamit, kinyilatkoztatja, hogy ribanc. Dugni, szórakozni jók a ribancok is. Másra nem.
Ne told túl! Nálam a tetszés a visszafogott smink, saját ápolt köröm amire mehetnek bizonyos színárnyalatú lakkok (pl. gyöngyház), műszempilla nem kell, tetkó sem, hajfesték és szoli max egy-két árnyalat a normáltól. Ruházkodás ízlésesen visszafogott, valóban nőies. Ennyi. Ez mind elegendő hogy egy nő rendkívül szép legyen. Ennél több meg már csak csökkenti a szépségét.
Írjátok itt a cikkeket sorban, hogy a nőknek milyen elképesztő elvárásaik vannak, ti meg még a körömlakk színét is meghatározzátok.
De jó ez így, nem kell mindenkinek párban élnie. :)
…
A borotválkozást kihagytad. ;)
…
…
A női lábborotválásra és egyebekre gondoltam. Márpedig, ha ahhoz ragaszkodsz, akkor csak segget csináltál a szádból megint. :)
…
Szóval te is szőrös pina rajongó vagy. :)
…
“És akkor a nőknek vannak irreális elvárásai…”
De ez a nőknek nem kerül semmibe, a villa, béemvé, nyaraló, luxusút meg igen.
Aha. :)
Tökéletesen igazad van. A tetoválás egy egészséges szép bőrön, gusztustalan. Lehet ugyan művészi értéket ráfogni, vagy mondhatja a viselője az önkifejezés módjának, a különcség, vagy az egyediség megnyilvánulásának, valójában nem több, mint a félművelt és/vagy középszerű emberkék feltűnési vágyának prezentációja. Ők azok, akik értékteremtés híján, jobbára a “bőrművészetüket” helyezik a kirakatba.
A cigánytetkó a legmenőbb. Alkaron vagy mellkason ott virít, hogy GAZSI, JULI, ÉVI, SANYI. Van, hogy egyszerre több is, mert hát van aki nem tanul semmiből. Persze a legolcsóbb gagyi szar tintával, ami kifakul három hónap után.
Teljesen mindegy mi az ok, egészséges lelkületű fehér ember nem csináltat tetkót. Normális európai kultúrkörben nem elfogadott a test ilyen szintű megcsonkítása. Mert ez csonkítás, hiszen hiába lézerezik le egy vagyonért a nyoma mindig ott marad. Persze érthető, hogy holmi őserdőben, ágyékkötőben rohangáló előembereknél csak így lehet jelezni, hogy valaki férfi lett, miután bezúzta az ellenséges törzs egyik tagjának a koponyáját, vagy, hogy leterített egy oroszlánt, de szerintem mi pár ezer éve már kinőttünk ebből.
Fiatal bőrt még kár elrondítani a tetkóval öregebbet meg már minek. Lehet majd ez is lecseng mert szinte minden fiatalnak lesz. Nőknél főleg annyiból hátràny hogy alkalmi ruhàban különösen előnytelen főleg a színes tetovàlás. Ha jól làtható helyen van mint vàll, karok , làb hàt. Persze van akinek tetszik szíve joga önkifejezni .
Nem tudom milyen árakon van de ez is egy jó üzlet meg szinte olyan hogy ha neked is van nekem is legyen féle , nehogy kimaradjanak a nyájból.
“Fiatal bőrt még kár elrondítani a tetkóval öregebbet meg már minek. “
Nem hiszem, hogy a nyugdíjasok sorban állnának a tetkó szalonok előtt. Az mondjuk poén lenne, hogyha egy szélsőjobbos hungarista csaj a mellkasára varratná a nagy Magyarországot, hogy az egyik bimbó legyen Budapest. Mire 80 éves lesz már nem is Budapest lesz, hanem Szabadka.
“Ha jól làtható helyen van mint vàll, karok , làb hàt. Persze van akinek tetszik szíve joga önkifejezni .”
Egy jóbarátom csináltatott tetkót. Le volt egy hétig fóliázva és látványosan szenvedett, hogy milyen szar már neki. Kiderült, hogy egy 8-as billiárd golyót varratott a karjára. Igazság szerint a mai napig nem tud értelmes magyarázatot adni, hogy mi szükség volt rá. A tetkók nagy része ebbe a 8-as labda kategóriába esik. Nem tudom, hogy ebben mi az önkifejezés.
De a kedvencem amikor a sok kínai vagy japán szart varratják magukra, ki tudja, hogy mit is jelent az valójában.
“Nem tudom milyen árakon van de ez is egy jó üzlet meg szinte olyan hogy ha neked is van nekem is legyen féle , nehogy kimaradjanak a nyájból.”
A környékünkön nem rég zárt be egy ilyen szalon, mert a kutya nem járt oda. Talán vannak még értelmes emberek.
“Ne told túl! Nálam a tetszés a visszafogott smink, saját ápolt köröm amire mehetnek bizonyos színárnyalatú lakkok (pl. gyöngyház), műszempilla nem kell, tetkó sem, hajfesték és szoli max egy-két árnyalat a normáltól. Ruházkodás ízlésesen visszafogott, valóban nőies. Ennyi. Ez mind elegendő hogy egy nő rendkívül szép legyen. Ennél több meg már csak csökkenti a szépségét.”
A fiatalabb korosztálynál már ez nem igazán van , szinte nincs határérték. Vagy inkább kötelezőnek érzik az erős sminket a múvackokat. Pedig még én se igazán hallottam olyat hogy annyira tetszett volna a férfiaknak. De inkább figyelem felkeltésre való. De persze amire rácsodálkoznak még nem biztos szép is, de legalább észreveszik. Persze sok a szép fiatal nő és egymást űberelve próbálnak tetszeni vagy elrettenteni! Tizenévesek vajon miért roncsolják már festékkel a hajukat nem is értem.
Aldo
Lehet hogy egy angyalos motívum idővel sárkánnyá változik , úgy cakk- pakk értve! :)
Lady: Szerintem az önmeghatározás része a nőknél ez a kísérletezés a külsővel. A nők evolúciósan is érzik ennek fontosságát és ebben a korban alakul ki a végeleges személyiségük is. Egy férfi inkább befelé hajlamos építkezni, míg egy nő inkább kifelé (sajna).
Annyira megzuhant, hogy most is aktívan pornózik asszem Alexis Bardot néven. Azért nem tudom, mert még nem vertem rá ki :)
Amúgy már végighaknizta a médiát ezzel a zsidesz népszavazósdija idején.
Mai, friss, on:
https://www.youtube.com/watch?v=5hC031HjsXA
Egy hsz innen:
Agyrém. A kocának alsó hangon ugyanannyit kellett volna kapnai.
Olvasgatom a hsz-eket a metoo-s cikkek alatt, itt-ott és vannak ezek a “nő azt mondta”, hogy ez és ez volt 15-20-25 éve és mocsok, szemét állat férfi…
És csendben visszakérdezek, hogy ugyan, miért is elég csak ennyit mondani és akkor az már igaz is?
Válasz: Mert az és kész, mert biztosan, és ez így megy és így ment és ez tuti…..
Ez most komoly???
Jön Jucika, azt mondja, megerőszakolták. Béla azt mondja, nem. Majd ez alapján lesittelik Bélát sok-sok évre??? Hol a bizonyítás, bizonyíték? Ennél még a diktatúrák is jobban eljátszották az “igazságszoltáltatást”, mert ott addig kínozták a vádlottakat, amíg azok be nem vallották minden, az elítélésükhöz szükséges bűnüket.
De hogy mi megy ott, tökéletes, kettős bizonyíték, h 1., mindez csak azért derül ki, mert Jucika bevallotta, h hazudott. 2., Mert Jucika mindezek után nem kapja meg az ártatlanul leültetett Béla teljes, kiszabott büntetését + fizet horribilis kártérítést, hanem kap 2 hónap, hétvégi üldögélést!!!
Azt azért lássuk, h itt nem Jucika a húnyó, ilyenekből tizenkettő egy tucat, hanem a rendszer, amelyik mindezt lehetővé teszi. Lássuk azt is, h egy darabig örülhet néhány feminista, de ha ilyen a jogrend, akkor bármelyik nőt is ugyanezzel a módszerrel – azaz egyetlen vádló vallomással – rács mögé lehet tenni, ha éppen egy gazdasági-, vagy politikai érdekcsoportnak útjában áll.
És egy valódi, működő demokrácia pedig az lenne, h 1., Erről a nyilvánosság tudomást szerez. 2., A felbőszült nyilvánosság addig nem nyugszik, amíg ez a “jogrend” át nem alakul a valódi bűnüldözés, igazságszolgáltatás irányába. Mivel (most még) különösen a férfiakat érinti ez az elképesztő törvénytelenség, ezért nekik kéne lázadniuk az USA-ban. Ha nem teszik, akkor magukra vethetnek – a hatalom mindig addig megy el az elnyomásban, amíg ellenállást nem tapasztal.
“Azt azért lássuk, h itt nem Jucika a húnyó, ilyenekből tizenkettő egy tucat, hanem a rendszer, amelyik mindezt lehetővé teszi.”
Ezzel vitatkoznék.
Jucika is kőkeményen hunyó, Jucika egy mocskos bűnöző.
Lesarkítom: egy embert nem a törvények gátolják meg abban, hogy bántsa mondjuk a gyengébbet, hanem az a döntés, ami ott van a fejében, hogy ez nem jó, ez nem helyes, tehát nem teszem.
Illetve megfordítva, ha nem lenne törvény arra, hogy ha bántok valakit, azért kapni fogok, én akkor sem enném, mert abszurdnak tartom a rossz cselekedeteket.
Ilyen esetben nincs azért felmentés és ártatlan, mert a törvény vagy a társadalmi helyzetben volt egy kiskapu, vagy egy bug.
Volt itt is egy döntés, egy cselekedet. Volt személyes felelősség.
Mivel igazságszolgáltatás nem történt, lehet hogy Jucikát kiszabadulása után meg kellene erőszakolnia a pacáknak? A büntetést már leülte érte, kétszer ugyanazért nem ítélhetik el.
Esküszöm, ugyanaz jutott az eszembe, Double Jeopardy….
Ez sajnos nem az az eset…double jeopardy -tól még ugyanazon fajta, többször elkövetett bűntényért többször leültethetnek.(itt ugyan csak egyszer követné el igazából,de nem jelentené azt a felmentés,hogy ettől kezdve bárhányszor megerőszakolhatja a nőt,hisz az arra a konkrét esetre vonatkozott) Magyarul,ha fegyveres rablásért dutyiba dugnak-ártatlanul,aztán x év múlva ugyanazt a boltot fegyveresen kirabolod,attól még ugyanúgy sittre vágnak,mivel az már egy másik eset. Nemi erőszakért is ahányszor,annyiszor.(mindegy,hogy ugyanazon személy) .
Ettől függetlenül amúgy ez az egyik legfelháborítóbb “kettős mérce”, én maximálisan megszavaznám,hogy ugyanazon büntetési tétel járjon érte a nőnek,mint amivel megvádolta a férfit és amilyen büntetést amiatt kapott volna
Ha időben kinyírja, akkor lassan szabadulna……..:)
A fegyveres rablásnál kétszer követted el ugyanazt a bűncselekményt. Itt egyszer követnéd el és le is ülnéd érte a büntetést. A szokásostól abban az egy aprócska dologban térne el az eset, hogy még az elkövetés előtt leülöd a büntetést.
Nem,nem, a fegyveres rablásnál az ártatlanul szó is ott van,akár elítélnek,akár nem (mondjuk vegyük azt,hogy felmentenek egy adott esetben azért a fegyveres rablásért). Az egy konkrét dátumhoz,fegyverhez köthető eset,a következő egy másik dátum,másik ESET. Az amerikai jog nem egy általánosságban többször is elkövethető ( ugyanazon helyszínen,vagy személy ellen elkövetett esetről rendelkezik így ),hanem egy konkrét eset elkövetésével ,ha megvádoltak és felmentettek,vagy épp elítéltek és leülted,no akkor még egyszer azért az esetért nem vagy perbe fogható. Mondjuk ez gyilkosságnál érdekes,ahol “elméletileg” meghal a sértett (lásd http://www.imdb.com/title/tt0150377/ ),vagy ez is érdekes lehet a témában : https://port.hu/adatlap/film/tv/tores-fracture/movie-87262 .
Ha az utóbbiban,a fejlövés után felépült volna a feleség (vmi csoda folytán) és a férj újból elköveti,az már egy másik “eset”,nem ugyanaz a “case”. De ugyanazért az esetért nem foghatják újból perbe,hiába derül ki később ,hogy mégis ő volt az.
Persze ettől függetlenül nem mondom,hogy nem érdemelné meg a nő…
Igen, ez így igaz.
Gejza,
úgy értettem, h nem ő a húnyó, h a történet nem ő miatta döbbenetes. Vannak a világon bűnözők, akik bűnöznek. Ez nem újdonság. Az újdonság a rendszer új fajta működése…
Én azért látok nem kevés fényt, legalábbis a mítús cikkek kommentjeiben, még Face-n is, ahol pedig névvel, arccal vannak az emberek. A férfiak többsége elutasítja a vádaskodásokat, és nem kevés nő is inkább a vádaskodó csajt támadja
“A mai tizenévesek számára, akik megszokták az óvatoskodást, már a Jóbarátok is túl kemény: Ross melegvicei, Chandler homofóbiája vagy az, ahogy Joey tárgyiasítja a nőket elfogadhatatlanok a számukra. És persze a csapatban nincs se ázsiai, se afroamerikai származású szereplő, azaz fittyet hány a megfelelő arányokra.”
WTF???
Meglesz ennek (is) a böjtje….
http://kulturmunka.reblog.hu/rosszak-a-jobaratok
Nekem anno nagy kedvencem volt a Jóbarátok, rengeteget röhögtünk rajta!
De úgy harmadikra nézve már kevésbé volt annyira vicces minden rész… Egyrészt azért már ott is elkezdték szépen, apró mennyiségben, adagolni – h ne legyen látványos – a feminista propagandát.
A másik, ami engem idővel zavart, h az epizódok jelentős részének a témája miről szól: valamelyik tag(ok) félnek elmondani a másiknak az igazságot, ezért hazudnak neki. Hosszan. Majd a végén kiderül a “turpisság”, sértődés, kibékülés, stb. De az, h a sorozat ilyen lazán kezeli a hazudozást, egymás legjobb barátainak (!), nem semmi. Persze ez is egy hátsó szándék, tudatalattira ható üzenet, h “csináljátok csak nyugodtan, nincs ezzel gond”.
Én imádtam, és utólag/újranézve, a poénokon röhögök, de ez már keserédes, mert “kilépve a mátrixból, látszanak a programsorok….” Tudomásom szerint nő (is) írta és relatíve pontosan felvonultatja a teljes TRP alapigazságokat, szerintem semmi akaratlagosság/nevelés/butítás nem volt benne, csak egyszerűen a tények…..taknyos cukormázba, de igen…… a jófiúk elnyerik jutalmukat és (végül) ők győznek szarságot is beleértve……
“ jófiúk elnyerik jutalmukat és (végül) ők győznek”
Gondolom Chandler és Mónika összejövésére gondolsz? Egyrészt: azért kellett valami happy end is a sorozat vége felé, mindenki más csak szívott… Másrészt nekem ez másként jött le. Különösebb győzelmet nem látok: inkább az történt, h két kétségbeesett ember, aki már rengeteget szívott párkeresés fronton, végül már feladja az egészet, ezzel az egójuk nagyrészt elkussol és így meglátják egymásban a társ-alapanyagot.
De lehet úgyis rátekinteni a helyzetre, h két kétségbeesett ember, belefáradva a társkeresés nyomorába, beleesnek egymás karjaiba. Szerintem a párkapcsolatok jelentős része ma így köttetik. És ezzel nincs is baj. Nagyban hasonlít ahhoz, mint amikor a szülők adták egymáshoz a fiatalokat. A történet innentől annyiban érdekes, h a férfi képes-e valód férfi talentumokkal rendelkező vezetővé válni (lásd TRP), illetve, h a nője mennyiben segíti ebben, illetvő a nő mennyiben képes nőként működni. A lehetőség megvan, h elbasszák-e, vagy sikerül egy működő kapcsolatot létrehozniuk, az meg rajtuk múlik. Viszont ennyiben meg már nem különböznek a más módon összejövő párkapcsolatoktól.
Gondolom Chandler és Mónika összejövésére gondolsz?
Nem:), ők csak jóval hátrébb vannak a sorban….
Egyrészt: azért kellett valami happy end is a sorozat vége felé, mindenki más csak szívott…
A happy end az mindig is Rachel-Ross “szerelme”, na, az van az első(kamu) helyen, az ábrándos balfasz szomszéd(jó)fiús szarság….
Másrészt nekem ez másként jött le. Különösebb győzelmet nem látok: inkább az történt, h két kétségbeesett ember, aki már rengeteget szívott párkeresés fronton, végül már feladja az egészet, ezzel az egójuk nagyrészt elkussol és így meglátják egymásban a társ-alapanyagot.
Bocs, de lószart mama…:)
Rachel után Mónika faszkörhintázott a legtöbbet, ez a „barátból szerelem” a második helyen van a BluePilles faszságok listáján, az elő helyen az előbb emlegetett R-R…..
De lehet úgyis rátekinteni a helyzetre, h két kétségbeesett ember, belefáradva a társkeresés nyomorába, beleesnek egymás karjaiba.
Lehet, ez a harmadik a BP „álmok sorában”…. ez is kamú….
Szerintem a párkapcsolatok jelentős része ma így köttetik.
Ja, a faszkörhintáról való zuhanás után….csak épp mindkettő másért van kétségbe esve….
És ezzel nincs is baj. Nagyban hasonlít ahhoz, mint amikor a szülők adták egymáshoz a fiatalokat.
Jó kifogás, de nem….:)
A történet innentől annyiban érdekes, h a férfi képes-e valód férfi talentumokkal rendelkező vezetővé válni (lásd TRP),
Tömören:Nem. Pokolra kell annak menni, ha dudás akar lenni……
illetve, h a nője mennyiben segíti ebben,
WTF????
Még a fickó sem tudja….., apropó (az álmokon, meg a disneyszarságokon kívül) hány „altruista” nőt láttál aki „segít” a férfinak, pont ebben???, Hány éves vagy ?:)
illetvő a nő mennyiben képes nőként működni.
Amennyiben a férfi képes „kordában tartani”…….
A lehetőség megvan, h elbasszák-e, vagy sikerül egy működő kapcsolatot létrehozniuk, az meg rajtuk múlik.
Jó szöveg, csak épp a valóság nem ezt igazolja….
Viszont ennyiben meg már nem különböznek a más módon összejövő párkapcsolatoktól.
Ez az „összejövés” szófordulat ott (is) hibázik, hogy bármilyen szerepet is tulajdonítunk a férfinak, döntés szempontjából….
A maradék 10%-ban pedig a nő „aláveti magát örömmel”, szóval azt ne keverjük ide:)
Sose értettem mitől lett ez akkora kultsorozat, bár tény, hogy kiállta az idő próbáját és a mai napig emlékeznek rá. Amúgy a szereplők véletlenül nem New York normálisabb részén éltek és viszonylag jó állásuk volt? Akkor ilyen környezetbe hogy kerülhetne már néger vagy ázsiai?
De a másik kultikus sorozat – talán nálunk kevésbé ismert – a Seinfeld szereplői között sem volt egy néger sem és az is egy viszonylag elitebb New York-i csoportot mutatott be.
Amúgy már komplett tévécsatornák specializálódtak a latin vagy néger nézőkre. Nem egy sorozat van, amiben fekete túlsúly van, érdekes módon ez nem zavar senkit.
Mostanában úgyis reneszánszukat élik a régi sorozatok felélesztése. Nem lepődnék meg, ha nem sokára berendelnének egy Jóbarátok folytatást, amiben Joey visszatérne New Yorkba és időközben rájött volna, hogy lényegében a férfiakhoz vonzódik és ezentúl a pasikat fogja tárgyiasítani. Természetesen minden epizódban más rasszú férfit, hogy nehogy bárkit is érzékenyen érintsen a dolog, így lesz néger, ázsiai, amerikai őslakos, olasz amerikai, zsidó választottjai is.
A Rachel időközben összeköltött leszbikus néger nővel él együtt akivel rendszeresen feminista tüntetésekre járnának harcolva a nők elnyomása ellen, míg Chandler és Ross időközben felfedezik egymás társaságát és örökbe fogadnak egy szíriai menekült kisfiút, akit természetesen lányruhába öltöztetnek, így harcolva az elnyomó szexista társadalom ellen. Az epizódok végén a férfi szereplők 5 percen keresztül bocsánatot kérnének a szexuális zaklatások, nemi erőszakot áldozataitól és elmondanák, hogy mennyire szégyellik magukat, amiért fehér férfinak születtek.
“egy Jóbarátok folytatást, amiben Joey”
Volt egy Jóbarátok folytatás Joey néven! :) Nekem évtized óta fent van a gépement, megnéztem az első két részt, tovább nem volt motivációm. Majd egyszer talán. :) Állítólag az eleje gyenge, aztán beindul. 2 évad jött ki belőle.
Az eredeti sorozatot részben azért is lőtték le a 10. évadban mert a színészek már kezdtek elpofátlanodni és epizódonként 1 millióért akartak aláírni.
A csatorna ezért indította el még abban az évben a Joey-t, amiről remélték, hogy a nézőket sikerül megtartani. Hát nem jött össze. Sorozatok körökben a Joey-t a bukás szinonimájaként tartják számon. Az én forgatókönyvemben Joey Hollywoodból költözik vissza New Yorkba és az ott töltött idő alatt buzult be.
Ha már sorozatok: Linda!
Éppen mostanában nézegetem. Hangulatos retro és nosztalgia, látni a ’80-as évek Bp-jét.
Másfelől: akkora gigant feminista film, mint egy ház!!! :D
Csak ugye akkor még nem folyt a csapból is femi-gender-SWJ mocsok, nem voltunk erre annyira érzékenyek, mint ma. Akkor még tudtunk ezen nevetni.
De szerintem, ha ettől nem lesz orgazmusuk a femiknek, akkor semmitől! :)
Női főhős, aki minden részben széjjelkaratéjozik egy halom bűnöző férfit. Aki egy jelentős része ráadásul nemi erőszak céljából közeledik hozzá. Akinek a vőlegénye egy csicska pöcs, ezért folyamatosan meg is lesz Linda által alázva. Linda viszont puszta kézzel szedi darabokra a nála többszörösen nagyobb súlycsoportot képviselő hímeket, emellett persze nagyon okos, mindenhez ért – de annyira azért nem szép, mert lapos, mint egy deszka és elég fiús frizurát hord. De szerintem tuti, h innen lopták Rey karakterét a SW 7,8-hoz! ;)
Ettől függetlenül szórakoztató és a MTV még minőségibb alkotásai közé tartozik, pláne ha a korához mérjük. A zenéje pedig nagyon üt! (Nagyobbat, mint Linda.)
+ van egy partiarcha főnöke és egy munkahelyi női szövetségese
“+ van egy partiarcha főnöke”
…akivel szintén folyamatosan gúnyolódik és nem tartja be a parancsait.
Meg kizárólag férfi kollégái vannak, akik szintén inkompetens szerencsétlenek.
Nem csak a pasija egy csicska pöcs, hanem az apja is, akit gyakorlatilag dróton rángat a nője, ráadásul még a szakmájában is sikertelen.
A Linda inkább egy Terence Hill – Bud Spencer film színvonalán van, szerintem nem is akartak ebből többet kihozni. Inkább a rendőrséget akarták népszerűsíteni vele, mint az Angyalbőrbennel a katonaságot.
De érdekes feminista szemszögből vizsgálni.
…
Az Angyalbőrbennek sem a katonaságot.
…
Amikor nézem az Angyalbőrben bármelyik részét, és látom a katonai technikát, sírni támad kedvem, hogy a Néphadsereg mennyivel jobban felszerelt volt a jelenlegi honvédségnél.
A Linda a Bujtor István filmeket egyensúlyozta, vagy prőbálta azt, legalábbis igy láttam én annak idején
A Bujtor filmeket is folytatták a 2000-es évek elején, de azokat is tele rakták csajokkal. Mondjuk a forgatókönyv is szar volt.
A cikk szerzője tudhat valamit, hogy mire készülnek a jövőben a médiában és kezdik elvetni a magot, hogy mire valósággá válik ne utasítsuk el, hanem üdvözöljük mint a régen várt megváltást:
“Ám visszamenőleg nem lehet átírni egyetlen sorozatot, tévéműsort se. Tudom hogy ez kemény, de a múlt az megmarad úgy, ahogy történt”
Az emberiség aljas volt mítú nélkül is, ill. legalábbis hajlamos a lealjasodásra. Az alja, primitív lincs-ösztön benne van “gyárilag”, ezáltal pedig vígan kiélheti és még cirkuszt is kap mellé. És bizony tényleg kijárna egy-két férfias csicskalángos ezek kiötlőinek, generálóinak, terjesztőinek, akár átvitt-, akár szó szerinti értelemben.
A kérdés az, hogy mikor lendül vissz az inga, és mekkorát?
“A metoo-kampány aljasabbá tette az emberiséget”
A cikk tartalmát tekintve a cím helytálló azonban a valóságban nem ez a kampány hanem maguk a nők tették és teszik egyre aljasabbá az emberiséget.
Már régebben is leírtam, hogy néhány évtizede két férfi kézfogása többet ért mint ma egy írásos szerződés. Azóta nincs valós értéke egy kézfogásnak mióta nőkkel is “illik” kezet fogni, pontosabban mióta kötelező velük is kezet fogni.A nők hiába kaptak és kapnak ma is egyre több jogot nem tudnak helytállni a férfiakkal szemben a legtöbb területen – ahol erre képesek ott is elégedetlenek mivel bizonyítani akarják, hogy ők különbek – így aljas és becstelen módon próbálnak előnyökhöz jutni a férfiakkal szemben, a férfiak pedig igyekeznek követni őket ebben mert ha nem kiszorulnak még az életből is. Így teszik a nők egyre aljasabbá az emberiséget. A metoo-kampány nem más mint egy újabb eszköz a nők kezében amivel további előnyökre, anyagi javakra tehetnek szert a férfiak kárára és a férfiakkal szemben.
Nincs új a nap alatt csak a nők mint “emberek” újra és újra képesek alulmúlni önmagukat. Nem is fog változni semmi ameddig az “elkorcsosult” férfi társadalom meg nem fossza a nőket a jogaiktól.
Régen is kezet fogtak a nőkkel. A különbség a gesztus jelentésében volt. A férfiak között ez az alku, a fegyverszünet, a tisztelet jele volt míg a nőkkel kapcsolatosan a hódolat, az elfogadás és a védelem dominált. Manapság már az is eltűnőben van, hogy nőnek nem nyújtunk kezet csak elfogadjuk ha kezet nyújt. A legtöbb nő viszont sajnálatos módon nincs erre nevelve így vagy nem nyújtanak kezet, vagy ami rosszabb, férfi módjára teszik azt. Persze sok más dologgal sincsenek képben, hogyan illik ülni, beszélni, csészéből inni stb. A legtöbb nő manapság illetlen sőt egyre többen bunkók, mint a segg.
A férfiak egy részét sem kell félteni. Némelyek megszorongatják a nők kezét, gyakran azt sem tudják melyik oldalukon kell a nőt vezetni és hasonlók.
Szegény Mónika kezét se fogadták el anno, hiába nyújtogatta.
https://www.youtube.com/watch?v=hKgWcAlsIQE
Azoknak az időknek vège Mwahaha :) Azon ma már mindenki röhögne, ha fèlretartott kisujjal pipiskednèk egy csèszèvel. De azt sem tudom mit szólnál, ha 2 èv visszautasításokban bővelkedő udvarlás után másfèl órát várnál, míg a cèlszemèly kicsomagolja magát a sütibaba jelmezből, vagy visszatèrnènek a fèl sztrádát kitakaró kontyok. Amit láttam eddig, hogy kikbe voltak kèpesek beleszerelmesedni… De mèg mindig van lehetősèg akár az operabálban ismerkedni. Szerezzünk legyezőt? Adott szubkultúra kèrdèse.
Na meg amikor a fèlènk fiúknak előre köszönnek a lányok ha megfigyeled. Elszálltak az igènyek. Szóval hova nyújtsunk kezet? Vagy várjunk kèzcsókot?
Nèha megfontolhatnátok, hogy az őskorra vágytok vagy a rokokó korszakra, vagy tán azokba az időkbe amikor az is a bűnös ördögi csábítás jele volt, hogy a nő illatozott ès nem bűzlött.
A félretartott kisujj csak buta modorosság. A hatvan évvel ezelőtti vasfüggönyön túli szint bőven elegendő lenne. Te századokkal ezelőtti állapotokról írsz.
Attól tartok a többihez nem tudok mit hozzáfűzni. Láthatóan nem érted meg amit írtam. Kövön még a kóró sem virágzik.
:D eskü távol álljon tőlem, hogy vèletlen felbosszantsalak, de ha a szubkultúra nem indokolja, akkor nem a csèsze-fogás tudományával fogunk aratni. De garantált a pókháló, ha fanyalgunk kèzcsók hiányában. 60 èvvel ezelőtt a nájlonharisnya leszorította a lábszőrt, valamivel ellensúlyozni kellett, meg ugye így máris ki lehetett bírni a 2 èven át tartó udvarlási szakaszt. Ráadásul nem sajnálták ajándèkokra a pènzt, persze, hogy illedelmesek ès kedvesek voltak a nők. Gondolom azokat az erőfeszítèseket nem sírjátok vissza. Ott szobroztak, legyeskedtek a nők körül. Ez olyan mintha azon csodálkoznál, hogy az instantleves mièrt nem olyan, mint a mami tyúkhúslevese. Az összefüggès a kettő között, hogy…a fèrfiak rèszèről volt türelem ès kitartás. Ami a közèpkort illeti: lusti vagyok ideidèzni amit írtál január 14. 14:15-kor.
Kövön mèg a kóró sem virágzik. Erre mit mondjak ismerve a tènyt, hogy ez a fèrfiakat annyira nem is zavarja, sőt :) annál szebben lehet pislogni.
…
Akkor èn hú de kedves kène legyek. Mègsem, akkor ez hibás gondolatmenet.
Vicces ès rímes. Akkor nektek jó világ van.
…
Mutasd meg nekem azt az irodát kèrlek :) Ez a nyűgöm egy ideje, hogy szeretnèm ott mereszteni, de nèznem kell, hogy olyanok, akiknek nem virágzik a kóró, de a pattanások az arcàn bezzeg rendesen foglalják a helyemet.
Ezen jót nevettem te süldő leány!
…
Nem tiportál a lelkembe. Vagy az lenne a bók, ha azt írnám, hogy mègis? Nekem azzal tiportál a lelkembe, hogy tőled sem kaptam infót melyik irodában találhatom meg a bársonyszèkemet. Csak ennyi :)
…
Gyorsan találnom kellett valami ürügyet, hogy büszkèn dagadhasson a mellyed ugye nem haragszol? :)
Ès kèpzeld, mèg hisztiztem is èrte, de úgysem sikerült. Mond nekem azt, hogy egy looser vagyok :) óh igen :)
Amúgy tènyleg gondoltam arra, hogy büfèszakra kène mennem.
…
Kifejezetten megmosolyogtató tévképzeteid vannak a közelmúlt társadalmi viszonyairól és szokásairól. Nyugodtan írd le amit gondolsz, nem fogsz felbosszantani vele, maximum megnevettetsz.
Egy decens, egyenes tartású, jó modorú nő kifejezetten vonzó minden huszas éveiin túl levő férfinak. Te gondolom még fiatal vagy még nem érted, talán nem is tapasztaltad mennyire megváltozik a férfiak viselkedése a női viselkedés és öltözködés tükreként.
Egy úrinőt még mindig értékelnek. Főleg manapság, ennyi külsőre és belsőre is igénytelen nőstény közepette. Néha már-már a hányinger kerülget, amikor látom hogy nemhogy öltözni nem tudnak, de még nőiesen járni sem. Mennyi pocsékba ment szépség!
Ó igen láttam pèldát tipikus urinőre :D Hááát…
Fiatal vagyok ès mèg nem èrtem ez marha jó :D Ès mèg nyűgnek èrzitek a nők szórakoztatását :)
“Mennyi pocsékba ment szépség!”
Teljes mértékben egyetértek veled. Nem is pocsékba ment hanem elpocsékolt szépség.
Nem tudnak öltözködni, viselkedni, beszélni, járni, ülni úgy, hogy az ne lenne inkább férfiakra jellemző. De nekünk férfiaknak nő kell és nem egy női testbe bújt férfi.
Sokkal szebb látvány egy ízlésesen és főként nőiesen felöltözött nő mint egy félmeztelen amazon. Egy földig érő bő szoknya is tetszetősebb mint egy szűk nadrág még a ez utóbbi szexuális értelemben jobban is mutat. A női beszéd és modor meg egy külön cikket és érdemelne sőt cikk sorozatot is.
“Ráadásul nem sajnálták ajándèkokra a pènzt, persze, hogy illedelmesek ès kedvesek voltak a nők.” Na ez a mondat egy hülyeség.De a többi is.
“Ott szobroztak, legyeskedtek a nők körül. Ez olyan mintha azon csodálkoznál, hogy az instantleves mièrt nem olyan, mint a mami tyúkhúslevese. Az összefüggès a kettő között, hogy…a fèrfiak rèszèről volt türelem ès kitartás.”
Nagyon szépen körbe írtad a lényeget persze jó női szokás szerint a férfiakat hibáztatva.
Persze, hogy udvaroltak és legyeskedtek a férfiak a nők körül, ha nem tették volna nő és szex nélkül múlt volna el az életük. Ma sem a türelemmel van a gond. A gond miként a te szavaidból is kitűnik a nők elkurvulása. Miért is legyen egy férfi türelmes és kitartó udvarló egy nővel szemben ha ezerszámra találhat olyan nőket akik első szóra odaadják mindenüket.
Ezen kellene inkább minden nőnek elgondolkoznia!
https://www.youtube.com/watch?v=6qdlFh6N5TQ
“Jó női szokás szerint” lehet, de: ha az ismerkedès kimenetelèt a nőtől teszed függővè abban a tekintetben, hogy kiè legyen az irányítás, magyarán amikor ő a cselekvès mozgatója (ennek szèlsősèges esete a nő kezdemènyezèse, pasizás), az reakciókereső=bèta viselkedès.
“Mièrt is legyen türelmes ès kitartó” mert ezek a cèltudatosság, az akaraterő ès a jellem ismèrvei.
“Ha ezerszámra találhat olyan nőket akik első szóra odaadják mindenüket” mint a szèlkakas :) igazán egyenes jellemről árulkodik.
Most akkor ki kezdjen változtatni?
“ha az ismerkedès kimenetelèt a nőtől teszed függővè”
Mióta civilizált formában élünk az ismerkedés kimenetele a nőtől és csak is tőle függ. Azonban ennek semmi köze a kezdeményezéshez, a béta viselkedéshez is csak az esélyek tekintetében. A pasizó nő csak egy használat után eldobandó szexuális használati tárgy és semmi több!
“mert ezek a cèltudatosság, az akaraterő ès a jellem ismèrvei.”
Ezzel sincs gond a férfiaknál csak a mai – elkurvult és feminizálódott – nők értéke túl kevés ezekhez. Másként fogalmazva a mai nőknek kizárólag szexuális értékük van amit még erősen le is rontanak a viselkedésükkel, neveletlenségükkel.
“igazán egyenes jellemről árulkodik”
Ez az ami hűen tükrözi, hogy a nők olyan irányba változtak aminek hatására csak egy kínálat/keresleti tárgyak lettek. Miként nő a kínálat úgy növekszik a kereslet is. Többet adnak a nők elsőre így a férfiak is többet várnak el elsőre így a nő pusztán élvezeti árucikké alacsonyodik hála a nők szexuális szabadságának. Ezzel is csak a nők jellemtelensége igazolható.
“Most akkor ki kezdjen változtatni?”
A változást a nők kezdték sőt követelték, egymást túlszárnyalva – a férfiak kegyeiért versengve – lealacsonyították önmagukat. A férfiak pusztán kiaknázzák ebből a számukra jó dolgokat majd a többit – magát a nőt – eldobják mert értéktelenné vált. Ez egyben a válasz is a feltett kérdésedre.
Kereslet/kínálat, pontosan. Elmondhatjuk, hogy az ingerekre mentek ahelyett, hogy a józan èsz dominálna? A fejben erős fèrfi jó szűrőkkel rendelkezik, tudja, hogy amire vágyik azt akarja-e, vagy sem, ehhez egy döntèst kène hoznia. Amikor azt látjátok, hogy egy nő akkor sírdogál amikor fakèpnèl hagyták, akkor az azt jelenti, hogy először látta meg a pasiban azt, hogy kèpes döntèst hozni, ès ez vonzó dolog. Ja, a reakciókereső kuncsorgást ne keverjük az udvarlásal ha kèrhetnèm.
“Mikènt nő a kínálat, úgy növekszik a kereslet is” tolóágazatban, de nem kötelező igènybe venni. Lètezik olyan, hogy igènyessèg! Ha te továbbra is a tejcsokoládèt szereted, akkor nem tömöd magad teli kakaós tejbevonómasszával. Ilyen egyszerű. Vagy keresletre kínálat? Melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás? “Többet adnak a nők elsőre ès a fèrfiak többet várnak el elsőre” ebből kiemelnèm, hogy: “várnak el” ne zavarjom senkit, hogy ezzel kezdtem :)
Azt hiszem jobb, ha feladom :D
Igen, én is feladom.
A hozzászólásaid első fele mindig olyan új dolog amiről szó sem volt de te tényként állítod be majd ahhoz próbálod igazítani a többi mondandódat. Nem tudom eldönteni, hogy a te értelmi képességeiddel van e a gond vagy az enyémben kételkedsz. Mindenesetre a mondandóm lényegét nem fogom még jobban – óvodás szintre – leegyszerűsíteni mert az már sértő lenne egy másik ember számára pláne ha még úgy sem értené meg.
“Új dolog” bocs nem tudtam, hogy ez baj, vagy az, hogy máskèppen látom. Ezèrt inkább követem a hagyományokat, befogom a szám ès elvonulok egy kolostorba.
“Jó női szokás szerint” lehet, de: ha az ismerkedès kimenetelèt a nőtől teszed függővè abban a tekintetben, hogy kiè legyen az irányítás, magyarán amikor ő a cselekvès mozgatója (ennek szèlsősèges esete a nő kezdemènyezèse, pasizás), az reakciókereső=bèta viselkedès.
Fogdjunk, hogy az Index fórum feminista topic-jából jöttél át ide, hogy azt észt osszad a sok sötét bunkó hímsovinak arról, hogy hogyan is működik az élet – természetesen mindezt totál fogalmatlanul a férfi-női dinamikával kapcsolatban, az itt használatos alapfogalmakat köszönő viszonyban sem értve.
Béta viselkedés? LOL A civilizáció és a társadalom működése érdekében a férfiak kollektíve átruházták a nőkre az afölötti döntés hatalmát, hogy “igent” vagy “nemet” mondhatnak a férfi szexuális közeledésére. Igen, a nővel való szex elérése a cselekvés mozgatója. A nem reakciókereső viselkedést pedig úgy hívják, hogy nemi erőszak. (Mondjuk lehet, hogy amit írtál, az alátámasztja az elméletemet, miszerint a nők nemi erőszakra vágynak az alfáktól, de ebbe inkább most ne is menjünk bele.) A kezdeményező viselkedésnél, ami a keresett reakciót váltja ki a nőből, kevés alfább dolog van a világon. Az pedig, hogy te bevallottan idősebb nőként ilyen szinten nem vagy tisztában az alapokkal, pontosan jelzi, hogy ezért tart itt ez az ország.
Most akkor ki kezdjen változtatni?
Kereslet és kínálat? Azt kell megértenetek, mint nőknek, kollektíve, hogy a szexuális forradalom utáni feminista társadalomban, ti nem tudtok, és ami még rosszabb, nem is akartok a puncin és a szexen kívül bármit is kínálni a férfiaknak, illetve amit ezen kívül kínálni próbáltok és kínálni akartok, az nekünk nem kell.
Amikor minden nő a huszas éveit a faszkörhintán akarja tölteni, és a harmincas-negyvenes éveiben akar majd csak házasodni és gyereket szülni, akkor arra MINDEN FÉRFI úgy fog reagálni, hogy akkor jobb híján ő is inkább az egyik fasz lesz a körhintában, mint a balek aki beéri a végén a használt pinával és azért cserébe bevállalja a közös gyermek felnevelésével járó költségeket, holott a körhinta részeként megkapja a még fiatalabb és kevésbé elhasznált pinát ingyen is. Hát teljesen hülyének néztek minket?
Úgyhogy a válasz: a nőknek kell változtatni attól függően, hogy mit akarnak: a., faszkörhintát, a végén macskás szingliséggel, vagy pedig b., fiatalon házasodni és gyereket szülni egy szerető férjnek, neki adva a fiatalságát és a szépségét, hogy cserébe ráncos vén mamiként a karosszékben ülve, a nagyapóval egymás kezét fogva gyönyörködhessenek a körülöttük játszódó unokákban.
Hölgyeim, a döntés az önöké…
Teljesen termèszetesen a nő mondhat igent ès nemet, ès ezt a választ jócskán befolyásolhatja az udvarlás, tudod, először az agyát… :)
Ez magas?
Teljesen termèszetesen a nő mondhat igent ès nemet, ès ezt a választ jócskán befolyásolhatja az udvarlás, tudod, először az agyát… :)
Ez magas?
Nem, ami számomra magas az az, hogy hogy mersz egy ilyen “ez magas?” típusú lekezelő kérdést odavetni egy nyilvánvaló dologgal kapcsolatban a nem létező intellektuális magas lovadról, különös tekintettel arra, hogy abban a hozzászólásomban, melyre válaszoltál, éppen rámutattam arra, hogy alapfogalmakkal (pl. bétaság) illetve a férfi-női dinamika alapjaival (pl. a férfi kezdeményez a nő reagál) nem vagy tisztában. Ha az volt a célod, hogy kinevettesd magad, akkor viszont én kérek elnézést, mert ez esetben a célodat maradéktalanul abszolváltad.
Mi az, hogy hogy merek? :D Nem vagyok híve az erőszaknak, nem is èrdekelt volna a hozzászólásod. Az nem az èn világom, amit te leírtál.
A reakciót keresni nem ugyanaz, mint èszlelni. Ha keresel valamit valamit az talán azt jelenti, hogy nincs a szemed előtt èppen, vagy ott van, de nem látod ès máshol keresed, magyarán èppen nem találod a számításaidat abban a pillanatban, amikor èszlelni ès lèpni kène, hibás válaszok etc.etc.
Lovacskázhatsz ezen a ” hogy merek”-en de a kérdés az: Vajon miért ezzel a flegma,nagyképű stílussal illeted embertársadat?(Ez magas?) Ha van időd fejezd be a mondatot lécci:…. jócskán befolyásolhatja az udvarlás, tudod, először az agyát… :) kell megdolgozni, kell meghódítani, meggyőzni, megalkotni,lefárasztani ?.De ha odaírod amit te gondoltál esetleg mi is érthetjük a mondataidat.
1. Téged sem az eszedért szeretnek, ebben most már biztos vagyok.
2. Ezt a reakció dolgot nem nagyon érted, azt is látom (itt most vissza is utalhatnék az 1-es pontra lol). Megpróbálom még egyszer elmagyarázni, más szavakkal. A férfi kezdeményez, és ezzel ilyen vagy olyan reakciót vált ki a nőből. A férfi ezután ezeket a reakciókat értékelve lép tovább vagy vonul vissza. Ennyikeh.
“lècci” na jólvan :) tetszőlegesen behelyettesíthető. “Vajon mièrt ezzel a stílussal?” Nem tudom, de úgy megbántam, sajnálom, hidd el.
Grrr,
ezzel a flegma, gúnyos – ugyanakkor üres, semmitmondó – stílussal sem tudsz itt újat mutatni, ezt azért SerialSlut nagyságrendekkel jobban csinálja. Na, ő sem egy fénylény, de hozzád képest egy fénylő kirakat. Persze értem én: szüksége van a benned vegetáló figyelem-kurvának a mesterségesen gerjesztett figyelemre, meg az önbizalomhiányos nyomorgónak arra az önbecsapásodra, h “ezek itt mind mekkora nyomorékok – bezzeg én hozzájuk képest (is) mekkora különlegesség vagyok!”.
…és igen, igen, tudom, h azt ígértem, nem etetlek tovább figyelem-cukorkákkal, de ezt a mérhetetlen önelégültségedet (ami a buta és arrogáns emberek jellemzője) élvezet egy kicsit megcincálni. :)
Dan! Èszrevettem, hogy ez neked örömöt okoz, elèg furcsa módja ez a társas èrintkezèsnek, ez most ilyen, na :)
Hunn!
1. Èn is emberből vagyok, nekem is lehetnek èrzèseim, hogy írhatsz így rólam?
2. Nem èrtjük egymást ez van, most már tènyleg nem fogok írni többè.
“Nem tudom, de úgy megbántam, sajnálom, hidd el.” Nem bánom ,hogy megbántad de a stílust én ki tudom szűrni ,az annyira nem vészes ,csak a mondanivalót nem találom még mindig.
Hunn:
1. Téged sem az eszedért szeretnek, ebben most már biztos vagyok.
Hány nőt szerettél(dugtál:) az eszéért?:)
1. Számomra egy feminista nő nem ember, hanem elpusztítani való ellenség.
2. Mielőtt ezen felháborodnál, és úgy tennél mintha nem értenéd miért, elmondanám, hogy én csak békésen szántogattam a földemen, próbáltam élni a magam kis életét, párra találni és családot alapítani.
Egyszer csak arra eszméltem, hogy jöttek a feministák azt üvöltözve, hogy az én kurva anyámat. Hogy én egy nőket elnyomó, minden rosszat megérdemlő gonosz lény vagyok, a női nem ellensége.
És egy, a valóságban soha nem létezett osztályharcos történelemszemléletre hivatkozva, melyben úgymond “a férfiak évezredeken át elnyomták a nőket”, ellenem és a többi férfitársam ellen fellépő, az államhatalom aktív támogatását élvező, minket igazságtalan hátrányokba taszító politikai és törvénykezési gyakorlatot vezettek be. És miközben a feminizmus a hivatalos, hatalmon lévő ideológia, még van pofájuk azt mondani, hogy patriarchátusban élünk és elnyomjuk őket.
Csoda-e hát, ha azt mondom, elég ebből, és elég azokból az emberekből is, akik ezeket a feminista elveket vallják?
Hunn! “Nő” ” nem ember” azt hogy? De mindegy eddig is megbántódtam de most mèg jobban.
Csók
Feminista nő vagy, igaz? Vagyis egy olyan férfigyűlölő, férfiellenes kultúrmarxista ideológia híve, mely már eddig is iszonyatos károkat okozott a párkapcsolatokban, és amely a továbbiakban is minél több férfi tönkretételét és a férfi-női kapcsolatok további rombolását akarja megvalósítani.
Te csatlakoztál önként ehhez a szubverzív, herélőkéses bandához, nem igaz? Hát akkor? Nem is értem a feminista nőket. Nyíltan gyűlölitek a férfiakat, a tömeges tönkretételükre törtök, aztán meg csodálkoztok, hogy ők cserébe nem szeretnek titeket???
Mucikám! Hunn feminista nőről beszélt!
Az az igazság, hogy nem vagyok feminista. Tudom, hogy szinte akarod, de nem vagyok fèrfigyűlő sem. Nem tudom honnan szedted :/ szerintem ez valami mánia.
Mi azt is jobban tudjuk, hogy feminista vagy-e!
Hunn szerintem kicsit túlpörgeted a dolgot ezzel a nem ember-ellenséggel. Grrr szerintem nem feministább, mint a nők túlnyomó többsége. Vesd össze például libsivel és társaival. Ők azonnal elkezdték osztani az észt, hogy mi hogy van és hogy miben tévedünk. Ő nem ezt csinálja. Az hogy itt van, hogy regisztrált és mer hozzászólni (ellentétben sok erre járó nővel), annak a jele hogy neki is vannak kérdései leginkább önmaga számára, olyasmik amikre “odakinn” nem kapott teljes választ. Vagy csak kíváncsi. Ő tudja (vagy még ő sem).
Kalman,
Nono! Ha nem tartja magát feministának, akkor te sem nevezheted annak! Ez ugyanis ugyanolyan lenne, mint amikor a totaliberálisok minden, nekik nem tetsző véleményű emberről megállapítják, h nácikok.
A feminista agymosás hatásait látjuk őrajta is, de a kettőt azért ne mossuk már össze.
Az az igazság, hogy nem vagyok feminista. Tudom, hogy szinte akarod, de nem vagyok fèrfigyűlő sem. Nem tudom honnan szedted :/ szerintem ez valami mánia.
Ez esetben megkövetlek téged, kedves Grrr. Ezt akkor benéztem, és én kérek elnézést. Ez esetben vissza az egész, ha ez így van, akkor nem akartalak megsérteni. Nem áll szándékomban egyetlen nem feminista nővel sem bunkónak lenni. Bocsánatot kérek.
Megbocsájtok kedves Hunn *-*
A pozitív hangulat a lènyeg nem?
ha 2 èv visszautasításokban bővelkedő udvarlás után másfèl órát várnál, míg a cèlszemèly kicsomagolja magát a sütibaba jelmezből, vagy visszatèrnènek a fèl sztrádát kitakaró kontyok.
Minden nő ennyire műveletlen sötét? Még abban témában is amiről állandóan pletyiznek?
Te nagyon hülye, abban az időben elrendezett házasságok voltak Európában is.
Szóval max a felső 5% “udvarolt” a kurvájának/szeretőjének.
Igen ès mi kellett az elrendezett házassághoz az, hogy a lányuknak egy szinttel alatti átlagjózsit találjanak? Írd le nekem lègyszives, hogy egy házas nő akkor mennyi ideig tartó szèptevès után rizikózta be a lebukást?Azt hiszed elèg volt ez?:
Józsi: szia szèp a szemed
Lány köszi.
Ès?
Ja ès szèp a hajad is. Na jólvan ez èrdektelen, akkó bepróbákozom a Julcsánál. Szasz.
– nem a lány döntött, hanem a család az apja…ahogy a fiú esetében is..(mielőtt jönne a nagy női önsajnálat)
– nem egy szinttel alattit, ugyani a bölcs apák tudták, hogy “suba a subához, guba a gubához” a hipergámiátok volt csak kiütve. ez volt a nagy “tragédia”
– semennyi, ugyanis nem akart éhen dögleni, lefejezve lenni vagy épp elvágott torokkal a szemétdombon. ugyanis a becsületgyilkosság akkoriban európában is legális volt. nálunk is 1919-ben vették ki a büntethetőséget kizáró okok közül, ha férfi rajtakapta az asszonyt és “elintézte” de a spanyoloknál csak 1950-.ben.
illetve a faluban mindenki rokona volt mindenkinek. szóval nem kívánt senki vérbosszús összecsapásokat a falun belül. a falut pedig nem hagyták el.
Már pont szerettem volna megkèrdezni tőled, gyanús volt, hogy tèvedèsben vagy, de gondoltam megvárom a választ. Te azt hiszed, hogy a fèrjezett nők nem jártak fèlre?
biztos volt ilyen. de ekkora kockázati tényező mellett elhanyagolható számban, főleg vidéken.
szóval 999,999%-ban nem…
és ez az a dolog, amit ti nők messzire elkerültök. eleve az exogámiátok miatt akkor is minimum a szomszédfalu legényei jöttek be, ezeket meg a helyi legények eltávolították. ez még én tinikoromban is ment, hogy csak úgy nem mehettünk át a szomszéd kisvárosba és ők sem jöhettek hozzánk. :)
szóval ebben sem elbaszott cukormázas filmeitekből “könyveitekből” induljatok ki.
“Biztos volt ilyen” köszi :)
aha, kérdezz meg már egy “liberálisabb” (mondjuk valamelyik maghrebiből) arab országból jövő nőt (már, ha a férje nélkül kimozdultat és szóba álhatott veled egyáltalán) hogy a berber hegyifaluban ott marad nők félre mernek menni. a kérdést sem fogja érteni? :)
nos kora újkorig európában is ez volt a helyzet.
Köszi a leckèt.
Szívesen! :)
Még valami az olasz maffiában máig megvan ez a szabály.
Két esetben van tárgyalás nélküli halál- a hallgatás megszegéséért és ha rámész a másik tag nőjére.
Az idióta borsabrown meg írja hülye hiteltelen szarjait a csirkeagyaknak…:D
Pedig ez még a Casino nevú klasszikusban is benne van.
“-Te frankie a kis faszi, ugye nem bassza a bibsi kurváját….mert az GOND!
“Mit felelhettem, ha megmondom az igazat honapra Ász-Nicky és Ginger egy meszes gödör alján lesz. Ugyanis ezeknek az öregeknek van egy heppjük, nem szeretik ha valaki a másik nejét kúrja. Feleslegesen árt az üzletnek” :D
Jólvanmár, mindjárt túl sok infot kapok, azt a vègèn el talál füstölni a káposztalevesem.
Ez a szeretősdi maximum a polgári közegben és a legnagyobb városokban volt lehetséges ill. ott lehetett kevésbé kétes kimenetelű. Feltéve hogy a százdforduló előttől mondjuk a második vh-ig nézzük. Ami meg az udvarolgatós ősöket illeti, több kurva volt akkoriban Pesten, mint manapság.
több kurva volt akkoriban Pesten, mint manapság.
Ebben azért messze nem lennék biztos. :D
Nem azèrt, hogy kötözködjek, de te nem a polgárokról beszèltèl mèg az elejèn? Úrinők. Erről ennyit. Az biztos, hogy mindenhol mindig volt rá pèlda. Ezen nincs mit szèpíteni. Kár idealizálni.
Ti hoztátok elő a megcsalást nem én. A polgáros dolog tőlem csak reflektálás volt a szerinted az egész társadalmat átszövő és a maihoz is mérhető női félrekúrásra.
Gondolom míg mindezt ecsetelted, nem tűnt fel, hogy kb. mi is volt eddig a nők baja.
Nem volt nekik, mert ezt az életmódot amit a mai nők élnek el sem tudták képzelni.Nem volt varázsgömbjük stb.
De azt pontosan tudom, hogy NEKTEK mi bajotok van ezzel. Az, hogy nem ribanckodhatjátok/prostiskodhatjátok/válogathatjátok végig a 20-as éveiteket. Mondjuk 30 felett, már pártolnátok “öregecskedő feleségként”. :)
“Az biztos, hogy mindenhol mindig volt rá pèlda. Ezen nincs mit szèpíteni. Kár idealizálni.”
Ja,csak a számok és az arányok nem mindegyek. :)
Gondolom míg mindezt ecsetelted, nem tűnt fel, hogy kb. mi is volt eddig a nők baja.
A nőknek nem volt semmi “baja” a régi Magyarországon. Aztán jöttek a feminista zsidó picsák, és elkezdték hergelni a keresztény magyar nőket az őket szerető keresztény magyar férfiak ellen.
Aztán a komcsi zsidók átvették a hatalmat, a feminizmus lett az egyik társadalomszervező ideológia, és a hivatalos történelem az lett, hogy a nőket mindig is elnyomták, és hogy ez volt a nők nagy “gondja” végig a történelmen keresztül.
A mostani generációknak pedig már ez a hazug osztályharcos történelemszemlélet maga a nagybetűs, “hiteles” TÖRTÉNELEM. El sem tudják képzelni, hogy a nők valaha nem úgy gondolkodtak a férfiakról és a nemi szerepekről, mint ma. Hogy szerették a férfiakat és szerettek nőnek lenni.
A férjezett nők nem igazán kufircoltak félre a fogamzásgátlók előtti korban.
Ha a férfi félre akart lépni, akkor talált elég férjezetlen leányt.
A nem elrendezett házasságok, a szerelemből házasodás meg nem a legfelsőbb körök, hanem pont a legszegényebb körök kiváltsága volt. Ott nem volt vagyon, rang, semmi, amit össze kellett adni, amire vigyázni kellett volna
…
Inverz evolúciós alapú gondolkodással már csak a férfiak közötti szerelemféltés mértékéből és következtetni lehet, hogy bizony egyáltalán nem volt elhanyagolható veszély a kakukkfióka a fejlődésünk során sohasem
Ha elhanyagolható lett volna, akkor lényegében nem létezne a féltékenység, mint haszontalan és kellemetlen érzés, illetve normális viselkedést romboló idegállapot.
Ellenben ti azt nagyon el tudtátok kèpzelni, hogy minden pasinak jut egy Pamenderszon, de nem akart feszt manifesztálódni a magazinból, de már jó lenne a kedves lány is, de valahogy ez a kettő nem akar összejönni, mert a nyomdokaiba lèptek. Csúnya törtènet :(
Mi van? :) Most mit akartál pontosan mondani/írni?
Azt hogy nem örülünk hogy sok a ribanc manapság.
Köszi! :)
Néha, tolmács kell már a mai nőkhöz. :) Ilyenkor, mindig Woody Allan/Churchill mondása jut eszembe…
…
Horthy nem tartozott a felső 5-10%-ba. Nem volt főrend sem. Olyannyira nem, hogy az országháznak volt olyan kapuja, amit még kormányzóként sem használhatott.
Ettől függetlenül igazad van. Az a bizonyos elrendezett házasság nem volt olyan gyakori. Uralkodóknál nyilván de azon kívül csak bizonyos esetekben. Az nyilván elvárás volt, hogy társadalmi rétegén belül vagy nőként felfelé történjen a házasságkötés. Szülői engedélyhez kötöttség elvárás volt, a gyakorlati részét mindig a szülők beszélték meg. Elrendezettnek azok a házasságok voltak mondhatóak, ahol pédául birtok- és vagyon egyesítés, címbe való beházasodás és hasonlók játszottak közre. Viszont ezek egy része is csak puha szülői presszió volt és nem a házasodsz vagy apáca leszel/kitagadlak kategória.
…
Ez inkább csak afféle vétójog volt a szülők részéről.
-“Nem, kislányom, nem mehetsz hozzá a faluszéli szipus cigányhoz, legyen ő bármilyen jóképű, egzotikus pasi.”
-“Nem, kisfiam, nem veheted el a suli kurváját, hiába mondja, hogy tőled terhes, mert a focicsapatból bárki lehetett.”
Ilyesmik. És ha nagyon akarta, a gyerek is megvétózhatta.
-“Idesapám, nem veszem el a kuláklányt, mert a BMI-indexe nagyon egészségtelen. Inkább a hugát választanám.”
-“Ideaspám, nem akarok hozzámenni a kulákhoz, hiszen 80 éves. Inkább a fiát választanám.”
szerintem reális.
Az egyik Festetics-lány megszökött a grófi jómódból és hozzáment Nyári Rudi cigányprímáshoz. Évtizedekig törölve volt a neve a családfáról. A főrendek között sem volt ez a dolog példa nélküli, csak úgy érdekességként jegyzem meg.
Érdekes adalék: https://archivum.vasarnap.ujszo.com/vasarnap/200842/kultura/ciganyszerelem
Zombigyilkos!
Hun, már nagyjából leírta, amit én is írni akartam. De, nem véletlenül írtam azt, hogy kurva/szerető és NEM feleség. Szóval itt nem vitatkozunk, hanem te elbeszéltél mellettem. Egyébként, ahogy haladunk lefelé – paradox módon- egyre lazult a kényszer. Valóban a telkes jobbágyoknál már volt valamilyen szintű választási lehetőség szóval több jelölt volt. Ahogy apai nagyszüleimnél is kisvárosunkban. De pl a nagygazda családok, csakis kizárólag a nagygazda családokba házasodtak. Ha valaki zsellért/cigányt/zsidót választott…az bizony még mindig kitagadással járt. És a faluban nem volt félrebaszás….vagy kb a haley üstökös megjelenésénél is ritkábban.Mondjuk ez is, márcsak a kora újkortól(1600-as évek).
A feminista mantra meg nem erről szól, ld Grr,Lierin stb fantazmagóiráját. Az arról szól, hogy akkor is a nők választottak. Csak mi mai férfiak nem vagyunk elég férfiak, hogy minket válasszanak most. :)
Még valamit hozzátennék szívem szerint. Mégpedig azt, hogy a szülők mindig, mindenkor és mindenhol a legjobbat akarták az utódaiknak. Mert a szüleik szerették őket. Tehát ez a fajta házasság nem arról szólt, hogy direkt kibaszásból, feltétlenül a gyermek akarata és tiltakozása ellenére, csakazértis egy gyűlöletes, taszító, hozzánemillő párt lőcsöljön rá a szülő a gyermekére.
Az effajta házasság gondolata elleni lázadás oka a női részről a hipergámia. Mivel soha, semmikor, semmilyen módon nem lehet 100%-ban kielégíteni a nők hipergám ösztönéből fakadó, egymással ellentétes de mégis párhuzamosan futó párválasztási igényeit (alfa fux + beta bux), ezért tűnik úgy egy modern nőnek, hogy ez a fajta házasság semmiképp sem működhet.
A modern nők azt gondolják, hogyha annak idején születtek volna és rájuk lett volna bízva a párválasztás, akkor ők bizony találtak volna maguknak 100%-os jelöltet, szemben azzal akit a szüleik választottak volna nekik. Vagyis hogy így varázslatos módon mindegyiküknek került volna partner a legfelső 20%-ból, a maradék 80% férfi meg majd varázslatosan eltűnik a föld színéről, és így mindenki boldog lesz…
Nos, mint látjuk, ez nem jött be, hiába sírták ki maguknak a szabad párválasztás jogát. Ráadásul amint ez megvolt, szabadon választhattak maguknak párt, azonnal lázadni kezdtek a ribanckodás jogáért is. Hogy miért? Mert a nők hipergám ösztöne a szabad párválasztás útján sem kielégíthető 100%-ban. A gyakorlatban az elrendezett házasságok biztosították, hogy mindenkinek legyen párja, szexuális élete, és gyermekei. A szerelmen alapuló szexualitást pedig meghagyták a szeretőiknek.
Egyre inkább arra hajlok, hogy a modern lassiez-faire párválasztási gyakorlat helyett kontrollálni kell a nőket ezen a téren (is) a társadalomban, mégpedig mind a saját érdekükben, mind pedig a társadalom érdekében. És ebben az egyetlen elfogadható kontrolláló személy csakis az édesapjuk lehet.
“Még valamit hozzátennék szívem szerint. Mégpedig azt, hogy a szülők mindig, mindenkor és mindenhol a legjobbat akarták az utódaiknak. Mert a szüleik szerették őket. Tehát ez a fajta házasság nem arról szólt, hogy direkt kibaszásból, feltétlenül a gyermek akarata és tiltakozása ellenére, csakazértis egy gyűlöletes, taszító, hozzánemillő párt lőcsöljön rá a szülő a gyermekére.”
És még ha valaki valamiért nem is hiszi el, hogy ez így lenne, érdemes emlékezni arra, hogy az emberek többsége kis közösségekbe zárva élt (igaz ez a falura és a várúr udvarára is végső soron) és alapvető érdeke volt mindenkinek, hogy ez a közösség olajozottan működjön. Igen nyomós ok kellett volna arra, hogy két össze-erőszakolt, egymást utáló ember évtizedekig tartó surlódásával ezt tönkretegyék.
“A szerelmen alapuló szexualitást pedig meghagyták a szeretőiknek.” – ezzel részlegesen vitába szállnék. Nagyon sok esetben az történt, h idővel a házastársak megszerették egymást – ahogy történik ez napjaink párkapcsolataiban is, amennyiben a felek képesek tovább lépni azon, h elmúlt a lángoló szerelem.
De miért ne történhetne fordítva is?? Merthogy történik! Amikor a szeretetből alakul ki a szenvedélyes szerelem. Ilyen történeteket is szép számmal hallani. Szóval a szülők által szervezett házasság sem zárja ki egyáltalán a szerelmet.
A szeretői viszony meg egyáltalán nem mindig a szerelemről szólt, régen sem.
Annyira jó lenne ismerni olyan szakirodalmat, dokumentációt, amelyben a mai is szülők által elrendezett házasságokban élők nyilatkoznak arról, h milyen a házaséletük, mennyire van benne jelen a szeretet, a szerelem. Mert ez lenne igazán hiteles és autentikus, nem pedig az, h a férfi és női oldal próbálja a saját szemszögéből körbetorpedózni, h mi is lehetett régebben.
Részlegesen egyetértek, Dan. Ha két vonzó, egészséges fiatalt összezár az élet és a kényszer a halószobában, előbb-utóbb feltalálják magukat és örömet fognak szerezni egymásnak. A szerelem, a kötődés a nőknél úgyis onnantól indul, hogy megdugják őket. Pont egy előre elrendezett házasságnál ne lenne így? Az esetek 90%-ban szerintem így történhetett. A maradék 10% esetében pedig marad a szerető.
Érdemes elolvasni: Szabó Pál : Lakodalom ,Keresztelő,Bölcső regényeit. Reális képet ad : szerelemről, megcsalásról, vagyonért házasodásról.
…
A nem az adott apától született gyerekek nem a szeretőtől születtek. Hanem egy feleségtől, aki felszarvazta a férjét. Magyarán X nő megcsalta a férjét az alfával. Nem szerető, hanem feleség.
Ne terelj most már. Amúgy a királynál és a felső arisztokratánál kevesebb alfa volt. :) A királnyő ezt max akkor merte megtenni, ha férje már orvosi szinten (Nagy Katalin) debil volt. :) Megcsalni egy Rettegett Ivánt, Vlad Dracult, de egy Hunyadi Mátyást is hát elég szuicid lépes volt. :D Inkább a királyoknak voltak Madam Pompadourjaik.
Bár a kitagadás sem volt annyira jellemző. A 19. században már hogyne lett volna jellemző…és akkor még örültek a delikvensek, hogy “megúszták” ennyivel. Visszafelé ez még erősödött.Eleve az egyház kapásból kitagadta őket.
Amúgy forrás?Zombagyilkos nem játszik.
Nyugodtan hidd ezt, ha jól esik. Szép álomvilág. :) Nem azt írtam, hanem hogy elhanyagolható mértékben. De akkor fordítsuk meg van egy 200-400 fős vidéki átlagfalu a koraújkorig. Ez áll kb 20-30 házból ahol együtt laknak a szülők sőt még az első oldalági rokonok…nos itt elkezd kiszökdösni az asszony vagy férfj. És amikor nem otthon voltak, akkor meg közösségben (együtt arattak, kévéztek stb) szóval állandó volt a felügyelet (nagymamám mesélte, hogy első bálozós korában ott volt az összes nagymama árgus szeme) Már megcsinálni is nehéz volt…a következmények fényében meg a legtöbben visszarettentek, egyszerűen túl nagy volt a kockázat. Amúgy forrás, zombiúr? :)
Az a baj csak a valósággal van, mivel az meg pont az ellenkezője annak, amit te állítasz.
Zombi egyelőre még mindig én hoztam forrást az állításomra és nem te. :)
…
Szőkitetted e magad,grrbrr, vagy te vagy SS mint entelktüel picsa szerepben?
“Régen is kezet fogtak a nőkkel.”
Ez így nem igaz. A nők kezét megfogni tiszteletlenség volt. Ha a nő a kezét nyújtotta kézfogás helyett csak az ujjait volt szabad megfogni a kéz többi részét nem kivéve a már meglévő bizalmi kapcsolatokban. A nő pedig azzal fejezte ki odaadásának mértékét a férfi irányában ha az újaival megszorította a férfi újait.
Ami azt illeti a megfelelő vagy még inkább az elfogadható viselkedés ma már elfeledetté vált főként a nők részéről de mint te is írtad a férfiak jelentős része esetében is.
Az viszont nem általánosítható, hogy a nő a férfi melyik oldalán menjen hisz erre vonatkozólag rengeteg egymásnak is ellentmondó illemszabály is érvényes.
1. A nő a férfi bal oldalán haladjon. – Szabad mozgásúvá téve a férfi jobb kezét ha megkel védenie a nőt.
2. A nő a férfi jobb oldalán haladjon. – Előre lépve a férfi jobb keze szabaddá válik (pl. kard rántáshoz) és a testével is védheti a nőt.
3. A nő a férfi azon oldalán haladjon ami távolabb áll a gépjárművek közlekedési területétől.
És még ennél is több ide vágó illemszabály van. Ez ügyben én inkább minden férfinak a következetességet ajánlom. Válassza ki a számára leginkább megfelelő szabályt és ahhoz ragaszkodjon minden körülmények között.
Az viszont nem általánosítható, hogy a nő a férfi melyik oldalán menjen hisz erre vonatkozólag rengeteg egymásnak is ellentmondó illemszabály is érvényes.
A férfi bal oldalán a kard, jobbján a nő.
Ez a szabály.
Engem konkrétan zavar amikor a nő a bal oldalamon jön, mindig meg szoktam kérni őket, hogy fáradjanak át a másik oldalamra.
Ez az alapszabály. Viszont forgalommal átellenes oldalon kell tartani őket. Ez meg a kiegészítő szabály.
Egyetértek. Nő a jobbon, kard a balon. (engem is meglehetősen zavar már, ha nem így van) :)
Nem kifelejtve azt sem, hogy ezt igyekszünk összeegyeztetni a forgalommal is, tehát a menetirány szerinti járdán közlekedünk.
A szép a dologban, hogy a jobbos szabályt egy lánytól tanultam anno. (a kardot mint valószínű eredetet később hallottam)
Már a femcsi paranoid/hazug kultuszregény szerzőjének is sok a “metoo”ból
https://index.hu/kultur/2018/01/15/metoo_deneuve_egy_kicsit_bocsanatot_kert_margaret_atwood_is_megszolalt/
szoktam olvasgatni az ilyen oldalak cikkeinek facebookos hozzászólásait, és érdekes tendencia kezd kirajzolódni.
Amíg csak a csúnya, gonosz H. Weinsteinről szóltak a hírek, addig ment a felháborodás.
De amióta színészeket is megtaláltak, egyre több nő fejezte ki kételyét, egyre több nő vélekedik hasonlóan, mint Deneuve és Atwood.
Hát igen, sok nő nehezen tartja hihetőnek, hogy valakiben oly nagy traumát okoz, hogy megsimogatta a vállát egy olyan vonzó pasi, mint a filmsztárok. Egyrészt tényleg vannak azok, akik nem érzik zaklatásnak a vádakban elhangzó tetteket, másrészt meg, tetten érhető, hogy a zaklatás az, amikor nem a vonzó helyespasinak tetszel elve
Így van.
Amondó vagyok jó èjt, mindenkinek kívánok egy agysebèsz pemenderszont felesègnek, aki eltartja magát, nonstop mosolyog ès ha szüksèg rávinnè boldogan menne a folyópartra műsoros alsógatyát mosni, dagasztani a hullámokban. Szèp álmokat. Ja de nehogy kèrjen ám valami drága èkszert Úúú olyat nem szabad :)
– Ez a te kivetített szalmabábod. :)
– Nem mi nedvesedünk az olyan filmeken, ahol eljön értünk a jóképű/megértő/szexgép/milliomos. :D Van egyáltalán olyan női film, ami nem erről szól?
Szóval még egyszer, hagyjuk a hazug női kivetítést!
Van olyan film meg regèny, amiben nincs mindig így, de mindegy. Már fáj a fejem a nevetelèstől.
Idézni, csak pontosan és szépen. Női filmekről beszéltem. :)
Van :
-Piaf
-Az ördög prádát visel
-Erin Brokovich
-Acélmagnóliák
-Barátnők
-Sült zöld paradicsom
-Millió dolláros bébi
-Frida
-Észvesztő
-Lorenzo olaja
-Coco Chanel
-Kifutó a semmibe
-Thelma és Louise
-Szüfrazsett
-Szoba (nem feminista film,semmi férfihibáztató dolog nincs benne-a főszereplő is elismeri nem volt szerencséje és igazából az emberek általában nem rosszak,vagy jók,hanem a kettő között,ilyesmi létezik,kifejezetten pozitív férfi karakter is van benne és a kisfiút játszó Jacob Tremblay pedig zseniális)
Remélem jó helyre megy ez a hsz….VivienLeigh, a Lorenzo Olaja nem éppen feminista film , aki hallott is az ALD-ről tudja mit mondok, ez a film inkább arról szól hogy, mint férfi, lehetnek csúnya meglepetések is ha a nőciben megvan és gyereket szül, nem lányt…elkerülni nem lehet, vigyázni nincs hogy, fene dolog….
” a Lorenzo Olaja nem éppen feminista film “.
Persze,hogy nem az,nem is azokról volt szó,lásd fentebb :
” Nem mi nedvesedünk az olyan filmeken, ahol eljön értünk a jóképű/megértő/szexgép/milliomos. :D Van egyáltalán olyan női film, ami nem erről szól?2
Szóval itt a főleg nők által nézett,kultivált filmek felsorolásába került bele a Lorenzo Olaja-semmi köze nem volt a feminizmushoz. (ami amúgy egy remek film és olvastam a film alapjául szolgáló Odone család későbbi életútjáról is)
Leszögezem , hogy nem bárkinek a védelmében írom,csak a tudományos pontosság kedvéért, hogy a betegség az X kromoszómához kötött. Mindkét fél örökítheti , férfi, nő egyaránt.Sőt lányok is örökölhetik,csak a szimptómáik valamivel “lightosabbak”. Itt egy link ,ami pontosan elmagyarázza az öröklődés folyamatát. Az tény,hogy több fiúnál fordul elő,mint lánynál a betegség.A nők a fiaikra és lányaikra is örökíthetik a betegséget,a férfiak csak a lányaikra (akik persze tovább a fiaikra akár) :
https://adrenoleukodystrophy.info/clinical-diagnosis/facts-on-ald
“mindenkinek kívánok egy agysebèsz pemenderszont felesègnek…”
Bár eddig nem folytam bele a vitába, de ennél a pontnál azért két dolgot megjegyeznék:
1., A klasszikus helyzet, h amikor az érvek elfogytak, akkor az illető átvált végletes túlzásokba – mintha ezzel bármit is megindokolna.
2., Neked melyik férfi mondott ilyet, h ilyen nőre vágyunk? Ne a te hagymázas elképzeléseidet vetítsd ránk. Persze nevetgélhetsz a saját kitalációidon, ha ez neked örömet okoz… Ha kicsit olvastál volna itt, vagy máshol férfi véleményeket, TRP irodalmat, vagy akár csak egyes velvet randis férfileveleket (!) akkor abból már rég kiderülhetett volna, h pont nem azokat a “női” tulajdonságokat vágyjuk, amelyek férfi tulajdonságok és amelyekkel mi is rendelkezünk.
Mire vársz mèg èrvet?
Tőled egy érv akármire is, szép teljesítmény lenne.
…
Az igazság sajnos az, hogy nem èrzem mindenki felè azt a korlátlan teljesítmènykènyszert, ami talán -vagy mèg annak ellenère sem biztos- meggyőzne titeket.
…
Mindjárt elolvadok.
Figyelj itt nem nők vannak. Hanem az átlagnál intelligensebb pasik, szóval mi nem az érzelmeink alapján döntünk. :)
Tehát, ha forrásokkal alátámasztva meg tudsz cáfolni, akkor nosza.
Tehát szerinted :kicsike érv= korlátlan teljesítmény.És még teli vagy előítéletekkel is: ami talán -vagy mèg annak ellenère sem biztos- meggyőzne titeket.Talán egy jósnő vagy varázsgömbbel?A fiaidnak ,hogyan fogod megtanítani a wc ülőke fölhajtását? Az állandó kacagásoddal? Amúgy ha kilépsz a hencegő nagyszájú mellébeszélő stílusodból komoly ajándékra is számíthatsz,ti.értelmes emberek továbbra is szóba fognak állni veled.Az előleg amit eddig kaptál a velünk született jóság és jóindulat eredménye.
Amondó vagyok jó èjt, mindenkinek kívánok egy agysebèsz pemenderszont felesègnek, aki eltartja magát, nonstop mosolyog ès ha szüksèg rávinnè boldogan menne a folyópartra műsoros alsógatyát mosni, dagasztani a hullámokban. Szèp álmokat. Ja de nehogy kèrjen ám valami drága èkszert Úúú olyat nem szabad :)
Elég fura elképzeléseid vannak arról, hogy vajon mire is vágyhat egy antifeminista férfi. A többi feminista is ilyesmit gondol? Nekem egy elég naiv fiatal nőnek tűnsz ezek alapján a kommentjeid alapján, akinek lövése nincs a férfiak vágyairól és gondolkodásáról, de bekajáltad a paráztató feminista lózungokat és félsz a férfiaktól. Saját érdekedben és a jövőbeni párkapcsolataid sikere érdekében javaslom, hogy felejtsd el amivel a feministák riogatnak, és hagyatkozz a saját tapasztalataidra a férfiak terén. Ki tudja? Még az is kiderülhet, hogy a férfiak iránt érzett félelmeid alaptalanok: hogy megfelelsz nekik, hogy szeretnek és kívánnak, és hogy nem is akarnak téged gonoszul elnyomni…
Kedves ès aranyos vagy, de azèrt èn nem tartom magam egy szobanövènynek aki most ugrott ki a cserèpből, már túl vagyok èletemnek azon szakaszán, amiben rácsodálkozhattam a világra. Másrèszt mondasz valamit…
“virágoknak képzeltük magunkat a zene szép rétjén”
“De rájöttünk nincs menekvès.” igen.
Már majd elfeljtettem, ezek után mèg viccesebb, ès èn mèg azt hittem, hogy mára kifújt a nevetèsből. “Beleraktak egy virágcserèpbe” kèsz má megint? :D
Grrr,
Az életkor semmit nem számít bölcsesség szempontjából: sokan ugyanannyira hülyék maradnak, mint voltak. Vagy megrekednek a tinihercegnő / kamaszsrác szellemi-érzelmi szinten.
Értelmes hozzászólást tőled sem nagyon láttam, csak puffogtatod a “tizenkettő-egy-tucat” feminista világszemléletet, valamint képtelen vagy értelmes reagálásokra érdemben válaszolni. Ennél azért többet kéne letenned az asztalra, h komolyan is vegyünk.
Mondjuk az a véleményem, – 20 évnyi fórumos tapasztalatom és emberismeretem alapján – h ki milyen nicknevet választ, az is széleskörűen jellemzi az illetőt – akár akarja ezt, akár nem. :)
Kár belèd a szó.
Most olyan a pofám, mint aki citromba harapott. Pff…
Elrontottad a hangulatomat :( elhervadtam.
Köszi az értelemtől messzire sugárzó reakcióidat – így már teljesen tisztáztad magad, h egy vén figyelem-kurva vagy, tinipicsa szellemi szinten megrekedve. De ne add fel: innen szép nyerni!
A továbbiakban a részemről nem etetlek figyelem-cukorkákkal és ezt javaslom a többieknek is.
Nincs annál irritálóbb, mint vén kurvák hülyeségeit hallgatni mondjuk a feminizmusról, a férfiakról. Vagy amikor pl. a férjeiket szidják. Mert a fiatal lányokra az ember ráhagy bármilyen baromságot, mert ott a punci a lényeg. A legtöbben úgy gondolják, így előbb célba érnek náluk – ami egyébként téves elgondolás – és emiatt sajnos a nők ezt megszokják fiatalon, és azt hiszik azért hagytak rájuk mindent, mert igazuk volt. De egy vén kurva esetében már nincs meg a férfiban a türelem és a motiváció arra, hogy nyilvánvaló faszságokat hallgasson vagy hagyjon szó nélkül.
Pedig öregen is érdemes a világot néha rácsodálkozó tekintettel figyelni.
Nem vagyok öreg
Idő(kiélés:) kérdése:), hamar elrepül az a max 15-20 év, aztán jön a nyígás:)
https://444.hu/2018/01/15/margaret-atwood-a-nok-sem-angyalok-ha-azok-lennenek-nem-lenne-szuksegunk-jogrendszerre
Már belőttem. De ismétlés a tudás ATYJA :D
Elterjedt téveszme hogy a társadalmi viszonyokat jogi eszközökkel szabályozni lehet. Valójában az élet mozzanataihoz nem lehet paragrafusokat passzintani, ezek mellé ellenőrt, számonkérőt és elítélőt tenni. Egy társadalom végét jelzi, ha jogi eszközökhöz próbál nyúlni olyan dolgok kapcsán melyek alapja és szabályozója az erkölcs, a közös értékítélet, az értékek azonossága, az épeszű és létjogosultsággal bíró társadalmi elvárások stb. A rendet nem a jog tartja fenn (mint egyesek vélik), hanem az emberek jögkövető magatartása. Nincs társadalmi rendszer amelyik hosszú távon fenntartható lenne e magatartás nélkül, függetlenül attól milyen részletesek a törvények, hány rendőr, bíró, ügyész és hasonló bábáskodik felette. A metoo alapja sem a hibás jogrendszer, hanem az értékrendszer válsága.
Elterjedt téveszme hogy a társadalmi viszonyokat jogi eszközökkel szabályozni lehet.
Aha, ha ez így lenne akkor még mindig pogányok lennénk és Koppány győz Somogyban és nem Pista…pl.
http://subvito.eu/16-evad/veceperansz/
Na ez egy +100-as komment.
Na ő metooz-hatna, érdekes nincs személyleírás,etnikum megnevezés stb… Na ezért nem szabad egyetlen migránst sem beengedni,mert még az esélyét sem szabad megadni,hogy ilyesmi előfordulhasson:
https://uk.yahoo.com/news/woman-30s-kidnapped-gang-raped-broad-daylight-essex-graveyard-084359327.html
Hunn:
“A nőknek nem volt semmi “baja” a régi Magyarországon. Aztán jöttek a feminista zsidó picsák, és elkezdték hergelni a keresztény magyar nőket az őket szerető keresztény magyar férfiak ellen.”
Meg kell nagyobb részt erősítenem Hunn véleményét,ugyanis valóban nem voltak itt eget rengető gondok és női sirámok. Két nagymamám sokat mesélt a régi időkről,amelyek valóban régiek voltak,lévén apai ágon 1899,anyai ágon 1912-es születésűek voltak. Apai ági nagymamám közép-felső nemes rangú,anyai nagymamám polgári,de az ő nagyszülei még egyszerű (és itt a legnagyobb tisztelettel mondom) paraszti származásúak. Erről már volt szó,hogy Magyarországon a feminizmus a 2. világháború után tört magának utat,ez is inkább állami,kommunista irányítással. Magyarországon nem igazán voltak nagy nőmozgalmak,pláne munkáért tüntetve. Volt viszont csendőrség és általános polgári összefogás,biztonság,udvariasság .
Soha senkitől nem hallottam “nőelnyomásról” sem anyámtól,sem a nagymamáktól és egyik sem (na jó az egyik,anyai nagyanyám igen-de ő is jó értelemben,katonatiszt feleségként nem is nagyon lehetett más)volt szolgalelkű.Egyiket sem kényszerítették a férjéhez,mind szerelmi házasság volt. És minkét nagyapám és drága édesapám is igai családfő volt,soha nem bántotta a feleségét,udvariasak voltak,de vezették a családot az biztos.(és mindegyik férfi tiszta szívből lett meggyászolva,az is biztos) Tényleg egyikükre sem hallottam soha panaszt.Én ennyit tudok elmesélni a régi időkről.Szép és hosszú házasságuk volt mindhárom esetben.Az egyik legfontosabb alappillére pedig a tisztelet és a 120%-os bizalom volt,mindegyik feleség teljesen biztos lehetett felőle,hogy a férje soha nem ártana neki és soha nem hagyná magára a családot. Ennek fejében a férjek biztos lehettek feleségeik hűségében,szeretetében.Aztán jöttek az 50-es évek és minden borult ….(nem náluk,hanem Magyarországon)
Én úgy gondolom, hogy az emberek 100 és 200 éve is megcsalták a párjukat. Ez nem újkori jelenség. Az más kérdés, hogy a társadalmi környezet olyan volt, hogy nem egy vállvonással került elintézésre (majd elválnak), hanem bizony erős következménye volt a dolognak, ráadásul a pl. egy faluban, az emberek “egymást ellenőrizték”, hogy ez NE fordulhasson elő. Ráadásul akkor még, sokan tartottak attól, hogy mi lesz odaát, a jóisten színe előtt. Az erkölcsi felfogás, a vallás mint erőteljesen ez ellen hatott. Mára semmiféle társadalmi norma nincs, amihez az egyén igazodni lenne kénytelen…
Magyarán: nem volt barátságos a környezet a félrelépés számára, de ettől még, ha 10-ed annyian is mint ma, a kikapos nők és túl kanos férfiak megtették.
Azt, hogy ezen a szocialista emberideál sokat rontott, nem tagadom.
Ha egy nőnek (és egy férfinak is) lehetősége van megcsalásra, úgy, hogy az soha nem derül ki a környezetében és következmények néllküli marad, akkor nagy a valószínűsége, hogy ez megtörténik (ha még az a fránya kémia is megvan hozzá) . Ez régen is így volt, mivel az ember szexuális élőlény. Nehezen adódott egy erősen kontrollált mikroközösségben ilyen alkalom, ahol mindenki mindenkit ismert, és ahogy írod, még az istenfélelem is és sok más társadalmi norma is létezett.
Ma már a nagyvárosokban szinte tétnélküli a dolog.
Vivi,
nekem már régóta az a meglátásom, h az 1900-as évek tájéka, a világháborúkat megelőzően (talán mértékkel, de még belevehetjük a két vh. közti időszakot is) volt az az utolsó pont, ahol még nem kezdett el végletesen elcsesződni a férfi-női viszony és nagyon összetett, finom elemekből építkező kapcsolat. Ekkor a nőknek megvolt a lehetősége bármit csinálni, ugyanakkor nem voltak rákényszerítve úgy a munkára és a függetlenségre, mint ma. Viszont mind a férfiak, mind a nők még tisztában voltak a nemi szerepeikkel és a tetteknek volt következményünk.
Nem állítom azt, h minden szép és jó és tökéletes volt, de ezen a téren talán még mindig a legkedvezőbb volt a helyzet.
Egyébként van még egy szempont, amit eddig szerintem mindenki kihagyott az egyenletből, amikor pártalálásról beszélünk: az, h a kommunista egyenlősítés előtt megvolt minden társadalmi rétegnek a maga közege, ahol a hasonló kultúrájú emberek tudtak, megfelelően kialakított – az ismerkedést elősegítő! – közegben párt találni. Rengeteget számít ez a tényező! Mert ma mi van? Egy nagy társadalmi kondér, amelyben minden alapanyag egyszerre rotyog, aztán találjad meg benne azokat az ételeket amelyek számodra táplálóak!
Dan! A két világháború közötti nagyvárosi közeg már elindult a romlás útján és elég messzire jutott rajta. Elég belenézni a korabeli fekete-fehér filmekbe. Hogyan viselkedtek, öltöködtek és hova jártak mulatozni a városi urak és dámák.
Valószínűleg így van. Csak mai szemmel néz ki jobbnak, mert még mindig kevésbé volt torz és elmebeteg, mint a mai világunk.
Szerintem az elvárások változtak meg, ez az igazi probléma. Az egyéniek és a társadalmiak egyaránt. Akkoriban jó partinak számított egy biztos állással rendelkező, “józan életű” úriember. Az utóbbi azt jelentette hogy nem ivott, kártyázott, nem kurvázott (nagyon), azaz nem hordta el a pénzt. Úriemberként pedig elvárható volt hogy gondoskodik az övéiről.
Manapság nagyon más a történet, a mai igényeknek lehetetlen megfelelni. A legtöbb ember éppen ezért frusztrált. Persze boldog és elégedett emberekre nem lehetne a mai fogyasztói társadalmat alapozni. Ezért hullanak már negyvenesen a férfiak, mintha a halál kaszával járna közöttük és ezért olyan sok a megkeseredett nő is. Ezernyi példát lehetne mondani, hogy mi a helyzet, hol tartunk, de szerintem mindenki tudna, azaz szükségtelen.
Nekem az utóbbi időben a halálom az a női agymenés volt (amivel feltűnően sokat találkoztam mostanában), hogy a kapcsolatban keresi önmagát. Könyörgöm ne keresse! Tegye meg a kapcsolata előtt, aztán ha megtalálta keressen magának egy férfit.
Fontos dolgot pedzegetsz, Reszet Elek. Régen még nevelték az embereket, a klasszikus nemi szerepekre is többek között, ezáltal ismerték az emberek az ellenkező nem elvárásait – és meg is tudtak felelni ezeknek. Aztán ha lázadni akartak ellene, legalább tudták, hogy mi ellen lázadnak, illetve módosítani tudtak rajtuk párként a felmerülő egyéni igények szerint.
Ezzel szemben ma? Csak egyéni igények és elképzelések vannak, amiről az ellenkező nemű embernek fogalma sincs, hogy a másik hogyan is gondolja el ezt az egészet. Ideje visszatérni az emberek neveléséhez.
Kérdésem hozzád, Elek bátyám: amikor egy nő kapcsolatban van, és azt mondja, hogy még “keresi önmagát” illetve “még élni akar egy kicsit”, az azt jelenti ugyebár, hogy az illető hölgy szabad prédaként / dughatóként tekint magára? Mert belefutottam nemrég egy ilyenbe, és próbáltam megfejteni, hogy nőhet-e számomra fű ezen a terepen…
A magam tapasztalata az, hogy ezek a bizonyos egyéni igények ls elképzelések mindig csak a másik illetőt érintően léteznek. Pedig minden elvárás alapja másokkal szemben csak annak kellene lennie, amit az illető maga már teljesített.
Kérdésedre a válasz. Szerintem elcsábíthatót jelent. Az már más kérdés, hogy érdemes-e. Komolyra semmi esetre sem.
“Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.” – Mt 26:52
“keresi önmagát / még élni akar egy kicsit” = még nem szeretne leszállni a faszkörhintáról (illetve ha van is otthon bárki, azzal nem elégedett és szívesen lecserélné)
Well, egy olyan lányról van szó, akivel anno összejöhettem volna, de annyira nem voltam még rendben fejben, hogy a minimumot sem tudtam volna nyújtani neki, így inkább békén hagytam. Ő meg gondolom megunta a dolgot, és összejött egy másik sráccal. Aminek még örültem is, mert a lány elmúlt 30, gondoltam legalább nem rablom az idejét, ha akar megállapodhat. Erre jött ez a keresi magát/még élni akar duma. Amit én is úgy dekódoltam ahogy ti. :) Ezek szerint ha akarom meglesz fixre. :)
Ilyenkor szokott felvillanni bennem ,hogy az indiai kasztrendszernek is van némi létjogosultsága.(persze tőlünk teljesen idegen meg én se akarom)
Nos igen, a nyilvánvalóan meghatározott, jól látható korlátok jobbak, mint a láthatatlanok…
Szerintem Magyarországon 1956 volt a fordulópont. 1956-ban ugyanis az igazi alfák vagy meghaltak, vagy emigráltak, vagy börtönbe kerültek. A kommunista párt zsidó és nemzsidó bétái lettek “alfa” pozícióba állítva. Az ezek iránt érzett természetes undor, megfejelve azzal, hogy a felnőtteknek nem is volt szabad nyíltan beszélni az 56 után felnövekvő generációknak a történtekről, eredményezte azt, hogy a fiatal nők már nem találták alfának és vonzónak a férfiakat, és nyitottak a feminista eszmék irányába. Ennek a terheit nyögjük a mai napig.
…
Ez érthető lenne, ha meg tudnád egyúttal magyarázni valami hasonlóval, hogy a nyugat alfái hová tűntek a színről. Csak mert nekik nem volt 56-uk és hasonló játszadozásuk.
Dehogynem, már hogyne lett volna! Németeknél egyértelmű a szitu: második világháború elvesztése. A franciáknak ott van Dien Bien Phu az indokínai háborúban, Algériáról nem is beszélve. A britek is elvesztették a gyarmatbirodalmukat, az amerikaiak a vietnámi háborút. Ha megfigyeled, a fő romlás mindegyik országban ezek után következett be.
Lehet, hogy a hipergámiának van egy ilyen oldala, hogy elvesztett háború után a nők fellázadnak a vesztesnek, a vesztés miatt a nők által automatikusan bétának tekintett férfiak ellen. Megnyert háború után pedig nem győznek a kedvükre tenni ugyanazoknak a férfiaknak, mert olyankor meg alfának érzik a nők őket. Úgyhogy ideje lenne megnyernünk egy háborút. Erdély, teszem fel?
…
Lehet, hogy ezek a dolgok így összeadódtak? Na jó, el kell ismerjem, nem egy kiforrott elmélet, amit írtam. Ugyanis egy perccel azelőtt gondoltam ki, mielőtt begépeltem magát a kommentet. :)
…
Az ok prózaibb. A társadalmi változások kezdték ki a nemi szerepeket. Viszont a nemi szerepek minden ellenkező elképzeléssel ellentétben a civilizációnk alappillérei. Így aztán szét is esik a civilizációnk. Miközben szétesik és felfalja az iszlám és a rakás szubhumán néger megrontja azokat a kultúrákat is. Ennek a jelei már látszanak a mai iszlámban. Amit mi látunk belőlük, a radikalizálódásukkal, a menkülésükkel és hasonlókkal egyetemben valójában az ő világuk válságjelei. A modernizálódó világ rothadása ott is veri szét a viszonyokat. Sosem voltak különösebben bölcs vagy okos népek, de a dolgok szükségszerűsége megértés nélkül is eléri őket.
“Ezért minden tisztességes ember kötelessége, hogy felvegye a harcot a metoo-kampány ellen, ami napjainkra rákos tumorrá dagadt a társadalom szervezetében. Törvénytisztelő polgárként mindenkinek kötelessége, hogy a metoo-s ügyeket jogi keretek között tartsuk.”
Zombika, melyik moderátorral van ennyire jóban?
Vagy kinek szopja itt a faszát? Hogy válaszomat ab ovo kimoderáljátok..ami nem keményebb, mint amit ő írt nekem?
Január 12-én volt az utolsó (apró) moderálás szóval ez valami más lesz.
Kis köcsög!
Miért van leánykérés, háztűznézés, sirató, szerenád, jegyben járás, stb., Amit máig az esküvőn, amikor eljátszák a férj családja kéri ki a násznéppel :D Látszik mg nem hívott meg senki. :)
Érdekes, nem látom. Merre van? Egyetlen linket nem raktál be még ehhez a cikkhez ezzel kapcsolatban, te kis nyomi! :D
Faszszopóka…az itt lévő nőkre hivatkoztam, te még köcsögöcske arra sem…
Dekameron-ját is, hátha okosodsz picit ezzel a megcsalással kapcsolatban. :) Az a parasztivilágról szól, te balfasz te?? :)
Lássuk rá a forrást erre a nagy kitagadásra, hogy olyan jellemző volt. Ja, nincs? Csak megint pofázod a baromságaidat ész nélkül? :) Nézdd meg a hegedűs a háztetőnt…pl kis geci…
Ők jelentős részt eleve azok voltak, de oda se neki.
Amúgy emlékeim szerint az átlagemberről írtam. Itt nettóba hazudsz, kiscsíra, ugyanis az a társadalom felső 5%-ra reagáltál.
ui: van kedved élőbe ezt megvitatni? :)
Konfliktuskezelès level 1. :/
Kívülállónak – kibicnek- kuss. :)
…
Kis köcsög! (nincs probléma a névvel, hiszen szemmel láthatóan hallgatsz rá : )
kiragadsz belőle részleteket, és utána azon lovagolva tolod a faszságodat ejj, de szípen leírtad saját komment szemétdombjaidat…:D szóval kisköcsög szép projekció volt. ráadásul beégtél és terelsz.
Nem hivatkoztál te semmire de.
Nem, hanem a múltról. ezzel, megint terelsz és elbeszélsz. amúgy várok egy linket a grafikonhoz.
Már megint nehezen megy a szövegértés? :) Ez megint szép kivetítés volt, hiszen a te reágálásod volt irreleváns az adott premisszára. Vagy, csak beállt a szokott tikked, te tourette szindromás netringyó? :)
hát nem valószínű, hogy éppen tőled fogom lekakilni a zoknimat. :D Szóval szórakoztass csak tovább. :)) már lekakiltad, te gyáva kis szardarab. :) ui: és még ez ekézi Hunt? :D
…
Zombikcsicsira!
Értem én, hogy csak mestered elbaszott padavanja próbálsz lenni….De Csakból már van egy, próbálj felvenni valami másik szerepet és hitelesebb leszel. :)
Értem, hogy várod tőled a buksisimit- amit lehet lájkok formájában meg is kapsz- de ez szánalmas. :)
…
:) Bizony, sőt:)
A linked nagyon jó és érdekes. Az ábrán látható, hogy a házasságon belüli és kívüli születések görbéi együtt mozognak ami nagyon árulkodó.
Ugyancsak érdekes ez a megállapítás is: “Ugyanakkor a tisztított mutatók alapján, mint ahogy azt az előbb már említették, más kép tűnik elő. Kiderül, hogy a házasságon kívüli termékenység mértéke a városokban és a falvakban lényegében azonos.”
Hun!
A tetoválást nem véletlenül hívják ribancrendszámnak. Tetkót csak matrózok és kurvák varratnak magukra. Ha nem tudnám mivel foglalkozol, most megkérdezném, hogy te melyik hajón szolgálsz?
Nono, a Waffen SS katonák már smafuk a hónaljba a villámmal és a vércsoporttal? :D
Nono, a Waffen SS katonák már smafuk a hónaljba a villámmal és a vércsoporttal? :D
Villámot is tetováltak nekik, nem csak vércsoportot? Azért valljuk be: az a tetoválás a férfiakon sokkal vagányabb volt, mint a mostani srácokon a strandon látható nonfiguratív tetkók…
Lehet, hogy már valaki linkelte, csak elkerülte a figyelmemet.
http://www.origo.hu/filmklub/20180118-brigitte-bardot-szerint-alszent-es-nevetseges-a-sok-zaklatasi-botrany.html
Na újabb agymenés, ez a vége a nők baromságának. csak link mert baromi hosszú:
https://index.hu/kultur/media/2018/01/20/aziz_ansari_szexualis_zaklatas_metoo-mozgalom_times_up/
És ez a fajta hiszti, ez a fajta gyerekes, ostoba, semmilyen felelősséget vállal viselkedés, ami a TÖBBSÉGET jellemzi véleményem szerint abszolúte ignorálja az az illúziót – bár ez diplomatikus, inkább hülyeségnek minősíteném – hogy itt bármiféle “kommunikáció” lehetne.
Kommunikálni folyamatos és ilyen jelegű problémák esetében, ami a nők többségének a hozzáállását illetve cselekedeteit jelenti a férfiak felé, azt az apuka csinálja a gyerekének, próbálván őt nevelni.
De ez nem normális ami megy, ami itt mehet.
Abszurd.
Olvassátok végig a cikket, ez már az őrület határa…
Addig baszogatják a pofonosládát, amíg a végén a tényleges áldozato(kat)t is le fogják köpni, túllendül az inga …..
Itt egyszerűen arról van szó, hogy a srác színesbőrű, és ebből kifolyólag a liberál-bolsevikok úgynevezett “victim totem pole”-ján magasabb szinten helyezkedik el, mint egy fehér nő. Semmiféle zavar nincs itt az erőben, a srác színesbőrűként ugyebár automatikusan a “rasszizmus áldozata”, ami nagyobb áldozattá teszi őt, mint a fehér nő, aki ellen esetleg elkövethetett valamit.
Ugyanennek a logikának volt extrém példája a kölni migránsok szilveszteri nemierőszak-botrányát követő feminista kussolás. Ez az Aziz Ansari-eset egy jelzés a libsi csajoknak, hogy csakis és kizárólag fehér férfiakat szabad megmetoo-zni, hamisan megvádolni nemi erőszakkal, illetve szexuális zaklatás hamis vádjával tönkretenni.
Vagyis: klasszikus liberál-bolsi business as usual, oszoljanak, kérem, nincs itt semmi látnivaló.
Az index-fórumon nagyon jól megfogalmazta egyszer valaki:
“védett állat legel védett növényt” esete…
Na, a mai napi újabb beteg, abszurd szösszenet:
Meghalt Olivia Lua, a 23 éves pornósztár
A rehabilitációs központban halt meg Olivia Lua, valószínűleg a receptre kapható gyógyszerek és az alkohol kombinációja miatt.
A 23 éves Olivia Lua az ötödik pornószínésznő, aki távozott az elmúlt 3 hónapban. A fiatal pornócsillag egy rehabilitációs központban vesztette életét, valószínűleg a receptre kapható gyógyszerek és az alkohol kombinációja miatt hunyt el. A szomorú hírt a felnőttfilmes ügynöksége is megerősítette.
Olivia valószínűleg személyes gondokkal küzdött, magánéleti válságon ment keresztül, de aggasztó üzeneteket tett közzé a közösségi oldalain is. Rejtélyes posztokat osztott meg, az egyik ilyenben a következőket írta: „Mindenütt érzem, de nem ijeszt meg többé” – olvasható Twitteren, a halála előtti napon pedig csak egyetlen szót írt ki, „Unlovabla”, ami nagyjából annyit tesz, hogy szerethetetlen – írja a Daily Star. Az elmúlt hónapokban történt sok haláleset miatt sokan úgy vélik, hogy a felnőttfilmekben dolgozó lányoknak nagyobb lelki támogatást kellene nyújtani.
Tehát még egyszer:
Az elmúlt hónapokban történt sok haláleset miatt sokan úgy vélik, hogy a felnőttfilmekben dolgozó lányoknak nagyobb lelki támogatást kellene nyújtani.
No comment.
http://www.life.hu/news/20180121-meghalt-olivia-lua-a-23-eves-pornosztar.html
Aki leáll ilyen cigánnyal, azért nem kár ha megdöglik is.
Nahát, nahát……, a likekurvaság úgy néz ki erősebb mint a metooo:)
https://velvet.hu/gumicukor/2018/01/22/sag_awards_2018_galeria/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Érdekes adalék, hogy mutatóba is alig akad közöttük szép nő…
Tulajdonképpen az rendben van, hiszen ők színésznők és nem holmi kurvák… Jó esetben sem a szépségük szerint válogatják őket. :)
A linkelt tudósítás a Screen Actors Guild Awards-ról készült, ami a filmszínészek szakszervezetének díja….
megint két “csereszabatos” hülyepicsa
https://velvet.hu/gumicukor/2018/01/24/a_13_eves_natalie_portman_elso_rajongoi_levele_a_megeroszakolasarol_szolt/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
https://velvet.hu/gumicukor/2018/01/17/a_noket_szinte_mindig_megeroszakoljak_a_mai_filmekben_-_mondta_keira_kngihtley/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Az első egyértelmű levél-erőszak! Kasztrálni az elkövetőt!
Küldjön vissza neki egy levelet amiben leírja hogyan kasztrálná….
“Keira Knightley szerint az lenne a legjobb, ha lennének női rendezők, írók és producerek, így nőknek szánt szerepek is jobbak lennének, így a társadalom egy új szemszögből láthatná a drámákat.”
És ki venné meg a mozijegyet? A nők?
Hát menjen rendezőnek ő. Biztos vagyok benne, hogy minden lehetősége és kapcsolata megvan hozzá Hollywoodban az ő nevével.
Kevés színész-rendező van és nem véletlenül. Cipész maradj a kaptafánál!
Kedvenc színész-rendezőm Clint Eastwood. Ő rendezőnek jobb is, mint színésznek.
Tőlem abba is hagyhatja a színészetet, nem fog különösebben hiányozni… nem akkora sztár.
Vagy, másként fogalmazva: mehetett volna rendezőnek is. Csak gondolom oda nem volt elég a csinos pofi.
Apropó színésznők: soroljatok már jókat légyszíves, akik miatt beülnétek egy filmre.
Marion Cotillard, Jennifer Lawrence
Elnézést, pongyolán fogalmaztam: soroljatok már jó színésznőket, akiknek a színészi teljesítménye miatt beülnétek egy filmre
Lehet jó nő is vagy az kizáró ok?
nem kizáró ok, amennyiben nem ez az oka, hogy miatta ülsz be :)
(Baltonnal se kötözködni akartam, de pl. JL-t finoman szólva se tartom jó színésznek)
Emma Thompson Nanny McPhee – A varázsdada (Nanny McPhee
Én követ rám, de tartom a fenti kettőt továbbra is.
(Baltonnal se kötözködni akartam, de pl. JL-t finoman szólva se tartom jó színésznek)
én még annak tartom, de lehet hogy megzavart a divathullám hogy annyira felkapott, tény: mindenki azt hozsannázza róla hogy jó színésznő, engem még nem győzött meg az ellenkezőjéről (nem azt a lófasz sorozatra gondolva, arra a túlélősre…)
Javaslom megnézésre az új favorizált sorozatot a Britanniát, khmm ha valamire rá lehet mondani azt hogy feminizált akkor ez az.
https://index.hu/kultur/cinematrix/2018/01/24/hollywoodban_90_eve_utaljak_a_noket/
Halivudban 90 évig elnyomták a nőket, de itt az áttörés: “az Amerikai Filmakadémia fő prioritása idén az lett, hogy minél több nőt jelöljenek Oscar-díjra, hátha akkor nem derül ki, mi is Hollywood véleménye a nőkről (röviden ez: hogy nem ér annyit a munkájuk, mint a férfiaké).” De sajnos így sem sikerült teljesíteni a kvótát.
“Idén volt a kilencvenedik alkalom, hogy Oscar-jelölteket hirdettek, és ennyi, pontosan kilencven év kellett például ahhoz, hogy legalább egy darab nő bekerüljön az Oscar-díjra jelölt operatőrök közé: Rachel Morrison, a Mudbound operatőre az első, akit jelöltek ebben a kategóriában. Így, ha minden évben öt jelölttel számolunk, akkor eddig az Oscarra-jelölt operatőrök 0,22 százaléka volt nő.” 90 év alatt nem akadt egy tehetséges női operatőr. Na bumm!
És ne feledjük, hogy a fekáknak és a búzáknak sem jobb a helyzete! A cigányokért meg már szót sem emel senki?
Emlékszem, mindenki felháborodott amikor azt mondtam, a feministákat fel kell kötni a gecibe.
Olvassátok el ezt. Svéd #metoo-s feminista Falon túli hülyepicsa, összejött a gyerekkorú migránssal, majd amikor a migráns elmúlt 18 hazavitte, ahol az afgán molesztálta a nő 12 éves lányát. Az elvált apja mentette meg a kiscsajt és ment el a rendőrségre. A nő el akarta tussolni az ügyet, nehogy már szegény migránst hazabasszák a kurva anyjába kecskebszólandre, A migráns kapott 100 óra közmunkát.
https://sputniknews.com/europe/201801241061018805-sweden-feminism-sexual-assault/
A feministákat fel kell kötni a gecibe, nem engedek a 48-ból.
Svédország egy ideje úgy en bloc bekerült a Tyson-zone-ba, ahogy igazából a feministák is, nem csoda, hogy a kettő kombinációja ilyen végeredményeket szül…
Ilyenkor egyértelműen látszik, hogy a feminizmus nem csak a férfiakat, de a nőket is elárulta. Amikor egy anya ilyen nyíltan elárulja a saját gyermekét és még csak retorziótól se kell tartania…
Fogalmam sincs, mi a megoldás – egyáltalán van-e -, de minél tovább gyűrűzik a probléma, annál többeknek fog fájni a végén.
Kissé más de talán mégsem. Érdemes megnézni milyen ellentmondás van a híradás címe és tartalma között.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20180201-a-lany-vedekezni-probalt-de-tamadoja-egy-uveggel-fejbevagta.html
https://uk.yahoo.com/news/oxford-professor-islamic-studies-charged-231355912.html
Vélemények ? Én egyet nem értek.Főleg a mozgássérült nő esetében,annak az erőszaknak igencsak látható nyomainak kellett lenniük. Miért most,miért nem azonnal jelentette az esetet (ok muszlim a nő is és félt a következményektől)?De számomra ez így felfoghatatlan,bár jó eséllyel megtörtént-2 hasonló eset egymástól függetlenül ?!
http://www.origo.hu/filmklub/20180209-ongyilkos-lett-a-metoo-mozgalom-egyik-erintettje.html
Öngyilkosságba hajszolt áldozat, ráadásul nő az illető. “A forradalom felfalja saját gyermekeit.”
A – döglött – ló másik oldalára való esés esete:
Grid-girl-ös téma következménye, ahogyan számítani lehetett józanul a dologra:
Darázsfészekbe nyúlt a Liberty – szót kértek a rajtrácslányok!
https://www.m4sport.hu/forma-1/cikk/2018/02/01/darazsfeszekbe-nyult-a-liberty-szot-kertek-a-rajtracslanyok/
Charlotte Gash, aki a BBC rádió rajtrácslányokról szóló decemberi vitaműsora kapcsán is véleményt formált, csalódottságának adott hangot. „Elszomorít és felháborít, hogy az F1 a kisebbségnek adott igazat, csak hogy politikailag korrekt legyen. Én azon szerencsések egyike vagyok, akinek nem ez jelenti a fő bevételi forrását, de vannak lányok, akiknél ez a helyzet. Tudom, hogy a rajtrácslányok azért vannak ott, hogy jól nézzenek ki, de az én szerepem az volt, hogy kapcsolatba lépjek a közönséggel, emellett pedig a szponzorok reklámozásáért voltunk ott. Szeretjük, amit csinálunk, és nem akarjuk, hogy ezt elvegyék tőlünk” – fogalmazott.
Közösségi oldalán már ennél keményebben fogalmazott: „Hű! Nem hittem volna, hogy az F1-es vita ilyen őrületbe csap át” – jegyezte meg, „Felháborít az F1 döntése! Mikor lesz már vége ennek a ’politikai korrektség’ baromságnak?”
Kollégája, Caroline Hall sem volt elégedettebb. „Szomorú, hogy ilyen extrém lépést tettek ilyen gyorsan. Ahelyett, hogy teljesen megszüntetik, megvizsgálhatták volna, milyen módszerekkel tehetnék rendbe ezt a szerepkört, hogy az jobban igazodjon a modern elvárásokhoz. A kérdés az: valóban az a szerep bántotta az embereket, hogy valaki a ruháján szponzorfeliratokkal állt ott, vagy inkább az a tény, hogy ezt csakis nők csinálták?” – gondolkodtatott el a BBC-nek nyilatkozva.
Lauren Jade Pope közösségi oldalán rámutatott, torzítja a valóságot, aki kihasznált áldozatoknak tekinti őket. „A feministák miatt veszítettük el a munkánkat. Nyolc éven át dolgoztam rajtrácslányként, és sosem éreztem miatta kellemetlenül magam. Szerettem ezt a munkát, máskülönben sosem csináltam volna. Senkit sem kényszerítettek közülünk arra, hogy a rajtrácson pózoljunk, a mi választásunk volt!”
Rebecca Cooper is a nők jogait zászlajukra tűzők túlzásait bírálta. „Nevetséges, hogy nők, akik azt állítják, hogy a nők jogaiért küzdenek, mást mondanak, mint amit tesznek. Hogyan tarthatnak bennünket vissza attól, hogy olyan munkát végezzünk, amiben örömünket leljük, amire büszkék vagyunk? A politikai korrektség őrület!”
Nancy von Short, egy autó- és motorsportban tevékenykedő médiaügynökség vezetője is hüledezett az érvek hallatán. „Csak annyit kérdezek: mikor lesz ennek vége? Hamarosan azt is megtiltják, hogy a vörös szőnyegen szexi ruhát viseljen valaki egy rendezvényen? A szép nőknek talán szégyellniük kell, hogy szépek? A végén mindannyiunknak apácaként kell öltöznünk? Vagy nem mehetünk ki az utcára? Képzeljük csak el, mekkora felháborodás lenne abból, ha valaki azt mondaná, el akarja tüntetni a kövér embereket a tévé képernyőjéről, mert demoralizáló túlsúlyos embereket éltetni! El tudjátok ezt képzelni?”
A szexi nők és a szexi kocsik mindig összetartoztak. A feministák meg azért harcoltak a dolog ellen mert itt is ütni lehetett a férfiakon. Valami olyan dolog volt, ami a férfiaknak tetszett így el kellett pusztítani. Mint a legrosszabb házsártos feleség, aki csak azért tör el valamit otthon, hogy fájdalmat okozzon a férjnek. Jelen esetben a feminácik a tilalommal megvédik a grid girlöket a saját magukat érintő szabad döntés súlyától, döntenek helyettük.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kifejezzem az egyetértésemet Hunnal: A feminista tetveket fel kell kötni a gecibe. Mit fognak még ezek a génhulladékok elbaszni? Meddig kell még elviselni ezt az ámokfutást?
Lassacskán rájönnek a nõk is hogy nem férfiaktól kell magukat megvédeni hanem saját maguktól!
Ez az még több ilyen agyhalott betiltást!
Na közben a legfrissebb a témában, szapulják a csajok a feministákat rendesen:
https://www.youtube.com/watch?v=pePOJgZeTzw
“A választás szabadságát elvették tőlünk”
Közben filóztam, hogy az a fajta péniszirigység és gyűlölet a férfiak irányában amiatt van a feministáknál, mert hogy a nők nagy része faszit akar és ők valóban a férfiakat akarják mindnél szarabb helyzetbe hozni amiatt, mert ők, ezen feministák melegek – nem leszbik – és rohadtul féltékenyek a férfiakra?
Szerkesztés, közben végignéztem.
Hihetetlen a vérfemcsi, ahogy meg akarja magyarázni, hogy ezen nők igazából el vannak nyomva, mert olyan ruhában kell lenniük, amilyenben. És ugye mi csak jól megvédjük őket.
Elképesztő ez az őrület, egészen elképesztő….
Egyébként azért megkérdeztem volna tőle, hogy te egyébként ki a f@szom vagy, hogy beleszólsz az életembe vazze? Kinek képzeled te magad?
Felháborító.
http://metro.co.uk/2018/02/12/woman-gave-oral-sex-man-stage-get-free-cocktails-nightclub-7305802/
Szép új világra éredsz minden szép fehérbe öltözött, közben a vágóhíd csempéi oly hidegek körötted…
http://valodiegyenloseget.hu/2018/02/18/divatbemutato-angyalokkal-es-disznokkal
A sok barom nem képes leállni, a metoo forradalom kezdi felfalni gyerekeit….
https://444.hu/2018/03/06/emma-stone-tegnap-meg-az-internet-kedvence-volt-oscar-beszede-miatt-mara-kiderult-hogy-feher-feminista
Kit érdekel, dögöljön meg mind.
“Mitnéző? Főjelentlek!”
Bámulásért 90-750 eurós bünti.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2018/03/06/komoly_buntetesek_jarhatnak_a_nok_utan_futtyogoknek/
Ott ahol egy buzi rocsildos féreg az elnök ez normálisnak tűnik, a bibi ott van hogy ez a feka migrikre nem érvényes.
Meg is érdemlik a talpnyaló köcsögök.
Asszittem ezt a metoos szart már nem lehet fokozni, várom az újabb meglepetéseket….
http://www.life.hu/sztarok/20180427-amy-schumert-almaban-megeroszakolta-a-baratja.html
Ekkora kamut.
No, egy újabb (meddő) díszribanc mutatja az utat:
Bullock azt mondja, a jelenleg készülő horrorfilmje, a Bird Box forgatásán “rengeteg félelmet” érez a férfiak részéről. “Egy idő után azt mondtam nekik: értem, hogy féltek, de én biztonságban érzem magam, úgyhogy elsüthettek pár viccet. De ha átlépitek a határvonalat, azt kurvára nem fogom annyiban hagyni.”
https://index.hu/kultur/cinematrix/2018/06/20/sandra_bullock_is_rettegett_harvey_weinsteintol/
Magasabb fokozatra kapcsoltb az SJW-metoo -s “társadalom”…..
http://www.origo.hu/filmklub/20180721-kirugtak-james-gunnt-a-galaxis-orzoi-rendezojet.html
Érdekes.
https://index.hu/belfold/2018/08/06/abcug_tanar_diak_szexualis_visszaeles/
Kurvák és stricik.
T.a hibás mindenért.Persze a csaj elméletében zavar támadna ha megtudná hányan recskáztak rá az 5.-6. évfolyamból..
http://www.origo.hu/itthon/20180823-leleplezo-felvetel-wladar-sandor-uszoelnok-sulyos-botranyarol.html
Wladár Sándor egy telefonos magánbeszélgetésben csúnya, ám igaz szavakkal illetett egy önbevallása szerint is rosszéletű, arról könyvet is író nőt. A következmény? “Makai Gábor klinikai szakpszichológus a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, hogy ez súlyos, szexuális jellegű verbális agresszió. ” “Újabb ˝metoo˝ botrány bontakozik ki az úszók háza táján. Egy felvétel jutott el a Tények szerkesztőségébe, amelyen megengedhetetlen hangnemben beszél a szövetség elnöke az egyik úszónőről.”
Tehát egy kurvát már személyes beszélgetésben sem lehet lekurvázni mert az “súlyos szexuális agresszió” és “metoo”, függetlenül attól hogy nem is az illetőnek mondta hanem harmadik személynek.
Remélem nem lesz semmilyen következménye és Wladár beleáll a dologba, felmutatja a középső ujját.
Sváby nem bukott a “sorososanyjátgecizős” posztjával, míg Havas igen, szóval lutri.
Igazából az egyik leg hányinger keltőbb írás, a wmn-en Szentesi tollából.
https://wmn.hu/kult/49285-szentesi-eva-no-ferfi-nincs-tobb-munka
Nem csak magából a meetoo-s kiindulási pontból, hanem abból hogy a patriarchális erőszak kultúra, hogyan szervezi meg szegény nő áldozattá tételét.
Van valahol olyan lehetőség vajon arra, hogy ha valaki nyíltan ennyire férfigyűlölő és ezt a nyilvánosság tudtára lehessen adni? – Gyorsan meg is válaszolom: csak és kizárólag a cikk alatt a kommentszekcióban. tisztelem azt az 1-2 férfit(néha nőt) aki ezt az arcát felvállalva meg is teszi.
Nő. Férfi. Beosztott. Főnök. Hatalom. Játszma. Veszteség. Élet. – az anyád p…ja az élet te agyhalott… Szentesi Éva novellája.
No, mégegy celeb, metoo, vagy erőszak?
https://index.hu/sport/futball/2018/09/28/cristiano_ronaldo_nemi_eroszak_vad_2009_las_vegas/
Lemondásra kényszerült az IT-legenda
Tiszta szégyen. Még egy férfi karrierjét és megélhetését tönkretette a nyugati világot leuraló, feminista SJW-véleményterror. Ismét a férfiszexualitás démonizálása, a férfiak elítélése érzések alapján. Szörnyű. Ilyenkor érzem azt, hogy szerencse, hogy Magyarországon élek, és kurvára nem vágyom el innen sehová. Tízszer ennyi pénzért sem mennék nyugatra élni. Valamint azt, hogy küzdenünk kell, itthon meg kell nyernünk a kulturális háborút. Mert különben ez vár ránk is, ami ott már a mindennapok része a férfigyűlölő, nőközpontú világrendben. Ne legyenek kétségeink efelől.
Hirtelen Trudeau-ra asszociáltam, csak őt nem a femik, hanem a rasszistázók csinálták ki. De nem, Richard M Stallman-ről van szó.
Tényleg szégyen, RMS-nek nagy tisztelője voltam, amit a GNU licensszel kitalált, az zseniális, és nagyon jók a meglátásai a szoftverek kapcsán is.
Érdemes megfontolni: ha nem ismered egy program forrását, és nincs lehetőséged és jogod sem pontosan megismerni mit csinál, sem módosítani, ha mást szeretnél, akkor kit szolgál az a program? A kérdés költői: a program a program íróját szolgálja, nem a program vevőjét! Ha egy globalista világcég fejleszti a programot, akkor az a globalizmust szolgálja.
Ugyanez igaz a hardverekre is.
Ha szabad szoftver nincsen, akkor már sokkal előbb bezárhatta volna a nagy testvér a homokozót és megalkothatta volna az egész világra kiterjedő totális digitális kontrollt! A szabad szoftver egy óriási dolog, és a lényege egyáltalán nem az, hogy ingyen van, hanem hogy a kontrollt a felhasználó kezébe visszaadja!
Angolul az ingyenes és a szabad ugyanaz a szó, ezért kell magyarázni: free as in free beer _and_ free as free speech
A dolog pikantériája, hogy RMS is zsidó, legalábbis a Wiki oldala szerint. Lehet, hogy elcserélték a kórházban? Vagy kakukkfióka és félig gój? Néha különös dolgokat hoz a keveredés. Mindenesetre amit csinál, azzal a globalizmus ellen játszik.
No, a “Szexuális-Metoo” után megérkezett a “Holokauszt-Metoo” is, lesznek itt még érdekességek, vagy mégsem?
https://index.hu/kulfold/2019/12/29/albert_reimann_jab_holding_holokauszt_hitler_kenyszermunka_karterites_nemetorszag_calgon/
Metoo előtti metoo, avagy mire képes egy bosszúszomjas nő:
https://index.hu/kultur/2020/02/19/woody_allen_pedofil_vad_dylan_farrow_szexualis_zaklatas_metoo_mia_farrow/
Ráadásul ez a metoo is elég érdekes:
https://index.hu/kultur/media/2018/01/20/aziz_ansari_szexualis_zaklatas_metoo-mozgalom_times_up/