Alapvető feminista tévedések 1. – Történelem

A feministák általában kerülik a kézzelfogható valóságra történő hivatkozást, mivel ha – teszem azt – az ablakon kimutatva akarnák szemléltetni a nők sanyarú helyzetét, vagy a “patriarchális társadalom” nőelnyomását, igencsak nehéz dolguk lenne. Az ablakon kinézve ugyanis egy férfiak által felépített világot látunk, amiben nőnek lenni nem rossz dolog. A feminista propagandával ellentétben az utcán nem látunk bucira vert arcú nőket, nincs 20 méterenként építkezés ahol a munkások tapogatnák az arra járó nők hátsóját, és nincsenek elszórt sötét sikátorok sem, ahol tucatszám erőszakolnák a nőket a “patriarchák”. A társadalom él és virul, az emberek nyugodtan és a saját méltóságukhoz mérten végezhetik napi teendőiket – egy pár szerencsétlen koldus és hajléktalan kivételével, akik többségükben férfiak.

A feministák tehát kénytelenek ködösíteni, illetve olyan “nőelnyomásra” mutogatni, ami időben vagy térben távol van, esetleg “megfoghatatlan”, “rejtett” vagy “burkolt”. Ha rákérdeznénk, hogy mi is van a titokzatosság leple alatt, csak kitérő válaszokat kapnánk, ugyanis a király meztelen; a “burkolt” nőelnyomásra azért nem tudnak konkrétan rámutatni, mert nem létezik. A hétköznapi férfiak semmiféle patriarchális előnyt nem élveznek a nőkkel szemben, és nem uralkodnak rajtuk.

Nade mai témánk a történelem. Lássuk hát, hogy a feministák miként ferdítik úgy a tényeket, hogy abba nőelnyomást lehessen belemagyarázni.

Amikor a történelemre tekintenek, a feministák egy általános trükkjüket használják: a “nagy egésznek” csak bizonyos jellegzetes részeit vizsgálják, a többit egyszerűen elfelejtik, mintha ott se lenne. A feminista történelem kizárólag két dologgal foglalkozik: a nehéz helyzetben lévő nőkkel és a jó helyzetben lévő férfiakkal.

1. A nehéz helyzetben lévő nők

Aki egy cseppet is foglalkozott a témával, unalomig ismerheti a feminista mantrát, miszerint a nőket történelmileg “elnyomták”, hiszen nem tanulhattak, nem szavazhattak, sokat kellett dolgozniuk, satöbbi. Ezek a panaszok mind hasonlítanak egymásra egy dologban: kizárólag a nőkkel foglalkoznak. Tulajdonképpen a feminista történelemképnek ezt a részét össze lehet foglalni ennyiben: “a nőknek rossz volt“. Ez persze objektív értelemben lehet igaz, hiszen a történelem során a legtöbb embernek – köztük a nőknek – nem volt könnyű az élete. Éhezések, járványok, háborúk gondoskodtak róla, hogy így visszatekintve azt mondhassuk, nekik “rossz” volt. Csakhogy van egy nagyon fontos kitétel, amit feministától soha nem fogunk hallani: a történelem bármely szakaszát tekintve, a világ bármely pontján, ha a nőknek “rossz volt”, akkor 99% biztonsággal kijelenthető, hogy az ottani, akkori férfiaknak még rosszabb. Tehát a “nőknek rossz volt” kijelentés önmagában értelmetlen, feminista célokra használni pedig egyenesen vérlázító, hiszen nőelnyomásról beszélni kizárólag a nők nehézségeire mutogatva szemérmetlen csalás. A nők nehézségeiről – különösen gender témakörökben – csak a férfiak nehézségeivel összehasonlítva van értelme beszélni, és azt könnyű belátni, hogy a régi korok férfijainak cseppet sem volt könnyű életük.

Ha a férfiak túlnyomó többségét kitevő mezőgazdasági munkásokat tekintjük (jobbágyok, földművesek ugye), akkor egyértelmű, hogy semmivel sem dolgoztak kevesebbet, mint feleségeik, és a munkájuk egyáltalán nem volt irigylésre méltó. Egy “átlagos” jobbágy látástól vakulásig robotolt a kopár szik sarján vagy a téli hideg erdőn, hogy a családnak legyen elég liszt, bab vagy krumpli télire, és persze tüzelő a fagyhalál ellen. Ez nehezen lenne nevezhető a nők elnyomásának, akik mindezenközben ruhát varrtak, babot fejtettek és vigyáztak a gyerekekre, vagy – urambocsá’ – kapálgattak a házikertben. Hogy nem lehetett vagyonuk? Kinek volt akkoriban “vagyona”? Nem tanulhattak? Ki tanulhatott akkoriban és mit?

Ha az iparosokról beszélünk, a helyzet ugyanez. Egy patkolókovács, ács vagy kőműves véres verejtékkel dolgozott, és még akkor sem maradt volna alkalma vagy ereje a nőket elnyomni ha ilyen sületlenség egyáltalán eszébe jutott volna. A feleség helyzete – csakúgy mint a jobbágyoknál – szinte csak jobb lehetett, mint a férfié.

Ha kicsit előrébb szaladunk a történelemben – akár a világháborúkig, vagy a TSZ-dolgozókig, napszámosokig -, akkor sem sokat változik a helyzet. Sőt, napjainkig sem. A nehéz munkákat a mai napig férfiak végzik, a könnyebbeket pedig inkább a nők. Milyen értelemben lehetne mondjuk egy óvónő, bolti eladó vagy önkormányzati ügyintéző “elnyomásáról” beszélni egy kamionsofőr, hegesztő vagy autószerelő által? Főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a férfiak (statisztikai értelemben) sokkal inkább a termelő szektorban dolgoznak, vagyis munkájukkal előállítják azt a terméket, aminek hasznából részesülnek, míg a nők (szintén statisztikailag) inkább a közszférában dolgoznak, vagyis a férfiak által megtermelt pénzt teszik zsebre állami közvetítéssel?

Állításaimat alátámasztják egyrészt a statisztikák: a munkahelyi balesetek és halálesetek elszenvedőinek 93%-a férfi; másrészt a “popkultúra”: megnézhetjük akár A legnehezebb munkák, akár a Piszkos munkák sorozatokat, nem sok nőt, vagy női munkát fogunk benne látni, erre mérget vehetünk.

2. A jó helyzetben lévő férfiak

A másik történelem-specifikus feminista érvelés szerint a férfiaknak a történelem során “jó” volt, hiszen mindig ők voltak az uralkodók. Ez két okból is nevetséges hazugság. Egyrészt léteztek női uralkodók, másrészt a férfiakra mint uralkodókra utalni erős csúsztatás, hiszen a férfiak egy százezred része sem töltött be semmiféle vezető szerepet.

Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a régebbi korok felsőbb osztályba tartozó férfijai az életükkel tartoztak az országnak kiváltságaikért, vagyis háború esetén ők vonultak hadba, nem a parasztok. Egy csatatéren megnyomorodni vagy meghalni pedig korántsem az a nőelnyomó kiváltság amiről minden férfi álmodna. A Hitlery Clinton-féle radikális feministák agymenéseivel ellentétben a túlélőknek nem rosszabb a sorsa, mint a halottaknak.

Másfelől a vezetők férfitöbbsége egész egyszerűen magától következett az adott idők politikai és katonai viszonyaiból. Amíg a fizikai erő szerves része volt a vezetői képességeknek, addig a nőknek nyilván nem sok babér termett, de ez biológia, nem pedig elnyomás. Aztán divatba jött az örökletes hatalomgyakorlás, akkortól viszont már a nők is a húsosfazék közelében mocorogtak. Hogy az öröklés férfiágon történt, az pedig egy társadalmi hagyomány, ami minden valószínűség szerint abban gyökerezett, hogy a fiúgyermek nagyobb valószínűséggel meg tudta tartani a “családi vagyont” a külső behatásokkal szemben. És hát a leányági öröklés mellett sem szól semmivel sem több érv, így hát nehéz lenne a nők elnyomásának tekinteni a férfiági öröklést. A vagyont mindenesetre a férfiak munkája halmozta fel, és minden joguk megvolt rá hogy a fiukat nevezzék meg örökösként.

A lényeg, hogy a feminista történelemfelfogás erősen sántít, mert a nehéz sorsú nőket a királyokkal és a császárokkal hasonlítja össze. Ha ugyanígy vizsgálnánk Egyiptomot, csak fordítva, nyugodtan kijelenthetnénk, hogy a férfiakat elnyomták, hiszen Kleopátra uralkodása alatt számtalan férfi meghalt illetve szenvedett. Amelyik feminista azt mondja, hogy a nőket régen elnyomták, annak vagy fogalma sincs a témáról, vagy pedig tudatosan hazudik.