Paleo-feminizmus

 “Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.” – /Kocsi Sebestyén Istvánnak tulajdonított mondás/

Az általam nagyra becsült Szendi Gábornak nemrég jelent meg egy cikke Miért megy ki a divatból a házasság címmel. A szerző munkásságát elég jól ismerem és kedvelem, úgy rövidebb írásait, mind könyveit. Amikor a gyógyszeriparról, paleo diétáról vagy a boldog élet eléréséről ír, általában egyet is értek vele. Közhelyekkel, butasággal szembe menő, kritikus gondolkodása azonban rendre megdöccen, ha a férfi- nő téma kerül szóba. Szendi ilyenkor szemüveget visel, melyen át a nőket fehérebbnek, a férfiakat pedig feketébbnek látja a valóságosnál és habár sok dolgot helyesen vesz észre, végeredményként mégis buta kliséket puffogtat. Nincsen ez másképp ebben a cikkében sem.

“…nem véletlen, hogy a ma elvárt apaszerepnek szinte nincs evolúciós előképe: a férfiak a legtöbb ősi társadalomban alig foglalkoznak gyerekükkel (Szendi, 2015)“

Tévedés azt gondolni, hogy a gyerekkel való foglalkozás kizárólag az utód etetésében és tisztántartásában merül ki. Férfi és nő eltérő módon foglalkozott a közös gyerekekkel. A nő jelenléte elsősorban a gyerek kiskorában elengedhetetlen és ez a szerep a mindennapi közvetlen teendők ellátásáról szól. Ugyanakkor mindig is a férfiak gondoskodtak a gyermekek és a nők  biztonságáról, védelméről és élelméről. Ma sincs ez másképp, a nő pelenkáz és szoptat, a férfi pedig túlórázik. Tévedés azt gondolni, hogy csak az egyik fajta gondoskodás a jó gondoskodás.

“…a monogámia vált elterjedtté. … A monogámia azonban szükségképpen vezetett a nő birtoklásához, hisz minden férfi rémálma az, hogy saját utódja helyett egy kakukkfiókának, azaz más férfi gyerekének viseli gondját és őrá hagyja vagyonát is. A nőket ezért több ezer éven át bezárva tartották, hűtlenség gyanúja esetén akár meg is ölhették. A házasságokat vagyoni és politikai szempontok alapján szervezték, családok házasodtak családokkal.“

Ha evolúciós szempontból vizsgáljuk a dolgokat – ahogyan elvileg Szendi is teszi – akkor egyértelmű, hogy az évezredek szelekciójának köszönhetően az emberi faj túlélését, szaporodását, a civilizáció és társadalmak kialakulását leginkább segítő együttélési forma vált uralkodóvá, ez pedig a monogámia. Kizárólag a monogámiát preferáló társadalom tudott kiemelkedő sikereket felmutatni a történelem folyamán, és talán nem véletlenül.

Vegyük észre, hogy a monogám házasság intézménye mind a férfi, mind a nő alapvető szaporodási stratégiáját korlátozta, valamit valamiért alapon, nem pedig csak a nőét. A hagyományos házasságban a nő testi és anyagi biztonságot kapott, cserébe csak a férjének szült gyereket. A férfi házasként az apaságát tekintve érezhette magát biztonságban, cserébe eltartani volt köteles a családját, és védeni, akár az élete árán is, ő harcolt a vadállatokkal, az idegenekkel, ő volt a katona a háborúkban. Ezt az egyezséget beállítani nőelnyomásnak súlyos tévedés.

Mivel az elmúlt néhány ezer évben a többségnek nem volt vagyona, így mindenki azzal házasodott, akivel akart. A vagyonos családokban pedig a nőt valóban a szülők által kiválasztott férfihez adták- és a férfi sem azt vette el, akit ő akart. Ebben sincs nőelnyomás, vagy ha igen, akkor épp annyi férfielnyomás is. Valójában minden épeszű ember úgy gondolja, van beleszólása abba, hová kerül az általa szerzett, őrzött, gyarapított családi vagyon. Ennek az eljárásnak az általánosságára jó példa a garo népcsoport szokása. Ők Indiában és Bangladesben élnek,  a mai napig matriarchális, azaz anyajogú társadalomban. A családi vagyont a legkisebb lánygyermek örökli – akit előre elrendezett házasságban adnak férjhez a családot vezető nők. Ez is nőelnyomás lenne?

“Mindezekből az eszmékből nőtt ki az az elgondolás, amely a 20. századra bontakozott ki teljes mértékben, miszerint az egyén joga rendelkeznie saját sorsa felett. Ezek a gondolatok már a kezdetekkor kezdték szétfeszíteni a tekintélyelvű hagyományos család kereteit, s a házasságokban egyre nagyobb teret kaptak az érzelmek. Shakespeare ezt a történelmi erjedést ragadta meg a Rómeó és Júliában. Kialakult a modern, nukleáris család: a házaspár különél rokonaitól, s neveli gyermekeit. A nők azonban még a polgári társadalomban is sokáig otthonaikba voltak zárva…“

Az emberek többsége mindig is érzelmei szerint szabadon házasodott. Érdemes a népmeséket, balladákat, népdalokat tanulmányozni ebben a témában. A polgárosodás kialakulása sem változtatott ezen: ahol vagyon volt, ott férfinek és nőnek egyaránt elrendezett házassággal kellett beérnie. A Rómeó és Júlia pedig semmiféle történelmi erjedést nem mutat be, ott a mediterrán népszokásnak hódolva a generációkon átívelő vérbosszú miatt nem nyerhette el a két főszereplő a szülők áldását. Ez ügyben pedig Shakespeare- t volna érdemes tanulmányozni…

“...az igazi forradalmi változást a kapitalista ipar növekvő munkaerő éhsége idézte elő: munkába álltak a nők, sőt a gyerekek is. Sürgető kérdéssé vált a fogamzásgátlás is, hiszen a nők állandó teherbeesése állandó munkaerő kiesést okozott, és a polgári családokban is szívesen korlátozták volna a gyermekek számát. A munkások körében a nő terhessége egyenlő volt a nyomorral. A konzervatív férfivilág azonban még a fogamzásgátlás gondolatát is üldözendőnek tekintette: az USA-ban 1873-tól törvény tiltotta bármilyen ilyen jellegű eszköz vagy iromány terjesztését.”

A nők tömeges munkába állását nem a kapitalista ipar idézte elő. A 19. századi ipari forradalom valójában a férfi munkaerőt is feleslegessé tette. A nők tömeges munkába állása évtizedekkel később, a világháború idején történt, mikor a férfiak vagy a fronton voltak, vagy fogságban, vagy a tömegsírok egyikében.

A fogamzásgátlás valóban alapjaiban változtatta meg a férfi- nő kapcsolatot, és mellesleg a nő szexuális felszabadulását és egyben sajnálatos elértéktelenedését hozta magával, amint azt Szendi is kifejtette több ízben. Százötven évvel ezelőtt a fogamzásgátlást valóban törvény tiltotta az USA- ban. Összehasonlításképp tekintsünk az apasági tesztre, ami szintén felettébb új lehetőség és hasonlóképpen jelentős mértékben változtatni képes a korábban kialakult férfi-nő viszonylatokon. Az apasági tesztet ma Franciaországban törvény tiltja és bünteti súlyosan. Nem 150 évvel ezelőtt, hanem napjaink Európájában.

“A nő szexuális felszabadulása és a válás megkönnyítése bizonyos értelemben devalválta is őt. Még a természeti népeknél is, a férfi csak úgy jut szexhez, ha támogatja a nőt. A monogámia is részben ezt, részben a garantált apaságot volt hivatott biztosítani. Ha azonban a nő anyagi és szociális támogatás nélkül is kapható szexre, mert megáll a maga lábán, a férfi mentesül az elköteleződés minden formája alól, s előbújik belőle az eredeti poligám természete.“

Itt látszik, Szendi mennyire nem hajlandó rányitni szemét a férfi és a női valódi viselkedésformáira. A férfi poligám természetét sokszor és sok helyen említi – tegyük hozzá; rosszallóan -, ám a női természetet nem nevezi nevén, valószínűleg azért, mert nem is igazán tudja, milyen az valójában. Leragadt annál a téveszménél, hogy a nő természeténél fogva monogám, és bár olykor számára is felsejlik, hogy azért a nő sem az örök hűség mintaképe, de efölött elegánsan elsiklik, hiszen ha jobban megkapargatná felszínt, akkor gyorsan el kellene felejtenie a nő= jó, férfi=rossz képletet.

A nők nem monogámok, a női párválasztási stratégiát hipergámiának hívják. Attól tartok, Szendi sosem hallott erről a kifejezésről, így halvány fogalma sincs arról sem, hogy ez mennyiben felelős a nők párkapcsolati és párválasztási viselkedéséért. Márpedig enélkül a tudás nélkül csak a nőket piedesztálra állító, a férfiakat kollektív bűnösökként láttató ostoba fősodratú közvéleménnyel együtt bégetés marad neki, amit egyébként más témákban oly messzire elkerülni törekszik. Itt sajnos nem sikerül; noha a valóság mozaikjait egymásmellé rakosgatja, de az orra hegyén ülő varázsszemüveg megakadályozza, hogy összeálljon a kép.

“Agyunk kőkori viszonyokhoz alkalmazkodott, miközben a fejlődés új társadalmi játékszabályokat alakított ki, amikhez az emberek egyszerűen ösztönösen alkalmazkodnak. Az eredmény: széteső, elidegenedő, elöregedő társadalom. Egy mindenkinek élhetőbb világ kialakítása csak azon múlik, a döntéshozók képesek-e megfelelő új játékszabályokat létrehozni.”

A józan és evolúciós gondolkodás azt igényli, hogy a tíz- és százezer éveken át kialakult értékeket, melyekhez agyunk és ösztönvilágunk alkalmazkodott, azt a láthatóan sikeres társadalmi- szociális szerkezetet, ami sok ezer éven át szolgálta kitűnően az emberiséget,  ne dobjuk ki az ablakon, mert boldogtalanság az eredménye. Mint ahogy betegség és elhízás annak az eredménye, ha kidobjuk az ablakon azt az étrendet, amihez a szervezetünk a tíz- és százezer éveken át alkalmazkodott. Szendi Gábor lelkesen propagálja ez utóbbit, érthetetlen számomra, hogy miért nem veszi észre az előbbi összefüggéseit is.

Az a fránya szemüveg.