Mint közismert, Havas Henrik – aki a #metoo hisztériában előbb homoszexuális zaklatás áldozataként exponálta magát – lett a férfifóbiás, feminista “társadalmi kampány” egyik nagy vesztese. Munkaadója, az ATV egy állítólagos “belső vizsgálat” nyomán bocsátotta el őt zaklatás (vagy nekik egyszerűen nem tetsző túlzottan merész csajozás?) miatt. A legfrissebb hírek szerint most Havas Henrik polgári pert indított egykori munkaadója ellen. Havas a Best magazinnak nyilatkozott a következőképp:
“Polgári pert indítottam, mert azt a látszatot keltették, hogy egy belső vizsgálat elmarasztalt engem. Pedig ilyen nem történt. Helyreigazítást kell adniuk, és fizetniük 20 millió forintot, mert sérelem ért, hiszen a családomat és engem is megviseltek a történtek, ráadásul az emberi tisztességemet kétségbe vonták.”
A hírek szerint Havas Henrik az ellene indított közéleti támadások hatására “nyugdíjazta magát” és egyáltalán nem érzi úgy, hogy újra munkába kellene állnia. A médiában korában megjelent találgatások szerint Baukó “Csöcsike” Éva jelentősebb hasznot húzott abból, hogy rossz hírét keltette Havasnak, ellene lejárató nyilatkozatokat tett, állítólag megrendelésre. Ha mindez így van, akkor logikusnak és méltányos tűnne ellene is polgári pert indítani és minimum a #metoozással keresett pénzt Havas Henrik számára kifizettetni, továbbá az ATV mellett őt is további kártérítés megfizetésére köteleztetni.
Ha Csöcsitől megítélnének valamit, az biztos kérné a bíróságtól hogy természetben fizethessen mer’ az úgy olcsóbb.
popcorn , kóla bekészítve:)
Ez úgy jó, ahogy van. Ha nyer úgy is fasza, ha bukik, úgyis.
A hülye.
Most sem Baukót pereli.