A szexuális életed érdekében remélem hogy édesanyád nem szeretett gyerekkorodban. Remélem, hogy az apád bántalmazott. Remélem, hogy pubertásod ideje alatt sötét időszakokon mentél keresztül, amelyek olyan gondolatokat eredményeztek nálad, hogy állatokat vagy más embereket bánts. Remélem, hogy jelenleg depresszióban szenvedsz, és tele vagy dühvel. Mindezt azért remélem, mivel így sokkal könnyebb lesz számodra nőkkel ismerkedni és lefektetni őket, mint egy olyan férfinak, aki érzelmileg kiegyensúlyozott és a fejében is rend van. Az elszenvedett lelki sérüléseid eredményeként a természetes játszmád tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy vonzalmat kelts a mai modern nőkben.
Ha már tanulmányoztad a játszmát, észrevehetted, jelentős része abból áll, hogy megtanulj érdektelennek, nemtörődömnek és közönyösnek lenni. Megtanultad, hogy ne emeld a csajokat piedesztálra, ne légy túlságosan gyengéd vagy udvarias, és ne mutass több érdeklődést a lány felé, mint amennyit ő mutat irántad. Azért tanultad meg ezeket a dolgokat, mivel ez a legmegbízhatóbb útja annak, hogy a modern nőkben – akik gondoskodó helyett izgalmas férfiakat keresnek – vonzalmat kelts és meg is tudd őket tartani. Még a házas embereknek is, akik pedig törvényes keretek között állapodtak meg a párjukkal hogy életük végéig kitartanak egymás mellett, muszáj bizonyos mértékű érzelmi távolságot tartaniuk a feleségüktől, így azok nem kezdenek el unatkozni és nem fognak egy olyan, a férjüknél sokkal vonzóbb férfival dugni, akit alig tizenöt perce ismertek meg a Tinderen.
Mindezt a semmiből kellett megtanulnom, amikor alámerültem a játszmában huszonkét éves koromban. Gyerekkoromban édesanyám szüntelenül mondta nekem, hogy szeret engem és hogy én az ő különleges fia vagyok. Édesapám ugyan kevésbé volt gyengéd, de mindig gondoskodott róla, hogy mindenem meglegyen. Habár elváltak, amikor nyolc éves voltam, minden hétvégét az apámnál töltöttem és soha nem szenvedtem hiányt szülői szeretetben. Sohasem bántalmaztak és nincs olyan lelki sérülésem, amit rájuk tudnék visszavezetni és ha összehasonlítom a gyerekkoromat másokéval, egyenesen szerencsésnek érzem magam a szüleimért. Bármilyen hibát is látsz bennem, az kétségtelenül az én saját genetikai adottságaimra vezethető vissza, és nem valamilyen tervszerűen végrehajtott szülői bántalmazásra.
Másfelől nézve tanult, kedves, empatikus sráccá váltam, aki nagyon vágyott rá, hogy őszinte szerelmen alapuló kapcsolata legyen egy csinos lánnyal. Egy évig kellett tanulnom a játszmát azért, hogy megismerjek egy ilyen lányt, de mivel túl kedves voltam, ő pedig túl szép, már azelőtt elvesztettem, hogy megszereztem volna. Gyorsan rájöttem hogy a kedvesség nem az a tulajdonság, amit a nők keresnek a férfiakban, így elkezdtem játszani a bohócot, hogy kívánatos csajokkal jussak intim helyzetbe. Egyértelműen túllőttem a célomon, mivel rengeteg érzelemmentes szexben volt részem, de a tudatalattim erre a döntésre jutott, mivel sokkal értelmesebbnek láttam csak az élmény kedvéért szexelni egyet, aztán lelépni, mint olyan nővel megpróbálni kapcsolatot kialakítani, aki számára a család és a monogámia értéktelen.
Azt szeretném, ha most együttéreznél velem, amiért a szüleim segítettek olyan emberré válnom, akiben alig találhatóak meg a Dark Triad személyiségjegyek. Szeretném, ha sajnálnál, amiért közönyt kell színlelnem egy olyan lánnyal szemben, aki valójában érdekel, amiért kénytelen vagyok várni a válasszal egy lány üzenetére, pedig szívem szerint rögtön írnék neki, és még az ágyban megélt legintimebb pillanataink alatt sem szabad bókolnom. Ezek mind szembemennek azzal, amit valójában ösztönösen érzek.
Ha szexuális sikereket akarsz elérni, akkor olyan férfiak viselkedését kell utánoznod, akik gyermekkorukban érzelmileg megsérültek, akik abnormálisan fejlődtek, akik képtelenek megfelelően viszonyulni és kapcsolatot kialakítani más emberekkel, ellentétben azokkal akik normális körülmények között nőttek fel. Szociopata jellemvonásokat kell elsajátítanod, a lányokat egy érzelmi hullámvasútra kell vinned, meg kell bizonyosodnod arról, hogy kellő lenézéssel tekintesz a női nemre! Nem titok, hogy inkább a Dark Triad férfiakat részesítik előnyben, akikről a pszichiáter is elsőre megmondaná hogy baj van velük, nem pedig a jófiúkat.
Ha te egy jófiú vagy, és nem vagy hajlandó sem a bohócmaszkot felölteni, sem a játszmáról tanulni, akkor van néhány remek hírem a számodra: egyszer egy nő, aki a legszebb éveiben akár több tucat férfival is dugott, akinek a vagináját már leharcolták, és csak a menő rosszfiúk farkától képes rendesen benedvesedni, idővel kifut a választási lehetőségekből… egyszer egy ilyen nő hálásan fog elfogadni téged a biológiai reprodukcióhoz – de nem azért, mert te vagy az első számú választása, hanem mert a menő rosszfiúk egy nedves lyuknál nem tartják többre. Te leszel a legjobb választási lehetősége, a „Z terv”, miután már odaadta magát kb. 25 férfinak előtted. A házasságotok alatt aztán sokszor „fáradt” lesz, ha szexelni akarsz vele, holott alig néhány évvel azelőtt még örömmel tette szét a lábát olyan férfiaknak, akik pedig csak egyszer használatos lyuknak tekintették.
Az érme mindkét oldalán voltam már. Voltam jófiú, aki képtelen volt felkelteni a lányok figyelmét és egy évtizedig eljátszottam a rosszfiút is a szexért mindaddig, amíg képes voltam viselni a maszkot. A probléma a rosszfiú-szereppel az, hogy ha neked valóban jó szíved van, akkor képtelen leszel a nőket olyan személyként tisztelni, akiket párkapcsolatra méltónak tartanál, mivel tisztában vagy vele, hogy előtted már jópár másik férfinak is széttette a lábát akik hozzád hasonlóan ugyanúgy eljátszották neki a rosszfiú szerepet. Szomorú leszel, mivel a nő már elveszítette a vágyát a családalapításra, a férfiakban semmi mást nem lát, mint a szórakozásának a forrását, aki csak egy lélektelen egzisztenciát akar kiépíteni azáltal, hogy elvégez valamilyen semmitmondó képzést, hogy elhelyezkedhessen a munkaerőpiacon egy értelmetlen irodai munkakörben és mivel az elutasító természetét a feminizmus már a születése óta formálta, már te magad is sokkal alkalmasabb lennél nála a gyermekek gondviselésének. A teste és az elméje teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy egy dugópajtáson kívül bármi többként tudj rátekinteni.
Mennyire szánom a normális férfiakat! Arra ítéltettek, hogy vagy szex nélkül kell élniük, vagy csak olyan nőkkel tudnak szexelni, akik pár dugáson kívül semmi másra nem alkalmasak. Néhányotoknak talán szerencséje lesz és talál egy különleges lányt, aki családot akar alapítani még huszonöt éves kora előtt, de a többségetek számára a legjobb választási lehetőség, ha magatokra öltitek a rosszfiú maszkot, hogy legalább valamennyire normális szexuális életet tudjatok élni. A nyugati világ betegsége lassan az egész világot megfertőzi, ahol csak az érzelmileg sérült férfiak tudnak érvényesülni, a többi férfi pedig kénytelen lesz az ő viselkedésüket utánozni ha intim helyzetbe szeretnének kerülni a nőkkel, akik a nagyapáink korszakában élt nőkhöz képest súlyos hiányosságokkal rendelkeznek. Fogadok, te is úgy érzed, hogy a mai nem éppen az a korszak, ahol jó élni normális férfiként…
Forrás: Women in their prime prefer sex with damaged men
Magyarázat: A pszichológia a követező személyiségzavarokat nevezi dark triadnak, vagyis sötét hármasnak: nárcisztikusok, pszichopaták, machiavellisták. A nárcisztikusok folyamatosan elvárják a csodálatot és a különleges bánásmódot. A pszichopaták abszolút érzéketlenek és kegyetlenek másokkal szemben. A machiavellisták pedig aktívan, folyamatosan manipulálnak másokat, akár szükség van rá, akár nincs.
Várom a bluepillesek hadát…..
Sosem értem, hogy mi a francot akarsz te mondani ilyenkor. Hogy pszichopatának lenni jó? Az a “redpill”, az a valódi emberi nagyság és életre való “alkalmasság”?
Teljes egészébe beidézném Jack kommentjét – engedelmével(ha kifogásolja, akkor törlöm), amivel 100%-ban egyetértek:):
A legtöbb férfi számára van remény, hogy javítson a nőknél elért eredményein. De!
A cikk arra kíván rávilágítani, hogy a “régimódi” lovagias, kedves, törődő, odafigyelő stb. hozzáállással nem mész a mai modern nőknél semmire. Lehetsz te akármilyen jóképű, kigyúrt, vagyonos, magas státuszú férfi, ha a viselkedésed bétaságot közvetít a nő felé, akkor nem fog vonzódni hozzád (ennek okairól már számos cikk és hozzászólás született itt Férfihangon).
Azonban ne kövessük el a “visszafelé logikázás” hibáját. A cikk azt mondja: a nők a sérült (Dark Triad) személyiségtípushoz vonzódnak – és NEM azt, hogy a sérült, Dark Triad személyiség automatikusan a nők vonzalmával jár együtt. Mert lehetsz te a világ legsérültebb, leginkább Dark Triad férfija, de ha nem tart vonzónak a nő (külső/státusz/viselkedés/game/egyebek miatt) akkor sem fogsz sikert elérni.
A helyes kombináció, ha kihozod magadból a maximumot, és úgy alakítod a nők felé irányuló megnyilvánulásaidat, hogy az a mai nők számára vonzó legyen – ami sajnos sok szempontból pont az olyan férfiak viselkedésének lemásolását jelenti, akiknek az érzelmi világa eléggé távol áll a normálistól.
Ebben igazán benne van minden, és egy az egyben a Hall of F(l)ame-en lenne a helye:),de válaszolva a kérdéseidre:
Sosem értem, hogy mi a francot akarsz te mondani ilyenkor.
Azt, hogy a BluePill lét sajátja, hogy vágyik vissza a mátrixba és minél “gyengébb” annál inkább keresi a “kiskapukat”….., ennek több oka is lehet, de általában 80%-ban gyávaság, 20%-ban remény……..
Hogy pszichopatának lenni jó?
Nem tudom, mert bár pl. Vivien (is:) engem annak tart (ami megtisztelő számomra:), én nem hiszem hogy az lennék, egyrészt a cikk eltúlozza, ahogy hungabira fogalmazott, fekete- fehér, hamis dilemmának állítja be a két végletet, és azért idéztem be Jack kommentjét, mert az sokkal pontosabban és egyértelműben fogalmaz.
Az a “redpill”, az a valódi emberi nagyság és életre való “alkalmasság”?
A “redpill” a valóság, meztelenül, amit lehet öltöztetni, cicomázni, és a lényeg nem változik, de hadd mutassak rá egy (elméleti:) példával:
Szereplők:A: 7-es Férfi, B: 6-os Férfi, C:5-ös Nő
C másként viselkedik B-vel és A-val, Megkaphatja A-t, de nem tud kizárolagos jogot:) szerezni felette, ezért min 50%-al többet “ad” mint B esetében, akit könyebben le tud butítani/bétítani:) kevesebb erőfeszítéssel, B-nek több vesztenivalója van és ezek együtt járnak.
Ha megkérdezed A-t és B-t akkor abszolút másként fognak beszélni C-ről, pedig ugyanarról a nőről van szó…., és magukról a nővel szemben (is) más következtetéseket fognak levonni….
És ami a legfontosabb, az az, hogy C fejében mi van A-val illetve B-vel kapcsolatban….., végül is mindent az fog eldönteni….
A redpillnek nincs köze az emberi nagysághoz, mivel ez megint hamis dilemma……Don Corleone esetében, a felesége számára a férje volt az isten, míg azok számára, akik szoptak miatta, ő volt az ördög/antikrisztus, …….kinek az erkölcse/morálja alapján ítéljünk? Van-e abszolút erkölcs/morál? Hol ér véget a lobby és hol kezdődik a korrupció?, ha az én gyerekemről van szó, mennyire vagyok jogkövető/törvénytisztelő, mennyire befolyásol az igazságos érték(ítéletemben)? Szentként menniyre hajlik magamfelé a kezem?
Az életre való alkalmasságot már inkább méri és megítéli.
Aki ezt irta nem volt katona
Ezt kifejthetnéd bővebben!
A bővebben való kifejthetőség xcsaxi érdeme, én ilyen szükszavú vagyok,aki érti annak jó
Mert a katonaság dark triádossá tesz?
Nem értem mi az a dark triádosság, nekem a sorkatonaság megváltoztatta a weltanschaungumat úgy általában a mindenről…már irtam valahol a lányról meg az anyjáról…. de én már mindjárt 51 vagyok úgy hogy szabad még dixlexiás is legyek
Inkább csak láncdohányossá, alkoholistává meg idegbeteggé.
Ezt csinált belőled vagy csak úgy hallottad mástól?
Önmagában nem … erősen függ a fegyvernemtől, az alakulattól és attól, hogy hol – mikor – hány esetben került a katona éles helyzetbe (plusz sokat tehet hozzá, vagy vonhat le belőle a katona személyiségének milyensége, amely megerősödhet, de torzulhat is … avagy teljesen kipukkanhat).
Mert a katonaság dark triádossá tesz?
Nem. A katonaság inkább egyfajta beavatás, férfivé avatás. Egy fegyveres férfiközösség, ahol harcost, férfit faragnak az emberből.Tipikusan az a dolog, amely hiányzik a mai kultúrából, a mai fiatal férfiak életéből. Számomra például nagyon sokat jelent, nagyon sokat adott az, hogy annak idején volt katona. Ezért vagyok meggyőződéses híve annak, hogy minden fiatal férfinak szüksége lenne arra, hogy egy évig honvédként szolgálja hazáját.
Szerencsére kisebbségben vagy ezzel a meggyőződéseddel.
Az lehetne ha nem a honvédségről lenne szó.
A “hon-védség” egy nemes szó, csak lejáratták. – A hon védelme minden férfi ember alapvető feladata. Az előző rendszerben a kötelező sorkatonai szolgálat azért nem testesítette meg az eredeti eszmét, mert minden kicsit is értelmes fiatal tudta vagy legalább érezte, hogy egy illegitim rendszer szolgálatába sorozták be. De ettől, sőt talán pont emiatt is, a bajtársiasság eszméjéből képes volt leckét adni valamilyen értelemben. Maga a sorkatonai szolgálat egy rémálom volt sok laktanyában, tehát korántsem volt mindenkinek olyan szép emléke róla, mint Hunnak. És itt jegyzem meg, hogy nem csak a honvédség gyermeteg üdülőtáboraiban :D teljesítettek sorkatonai szolgálatot fiatalok, hanem a határőrségnél is, nagyon komoly, érdemi, sokszor embert próbáló munkát végezve: fegyveres határvédelem, közforgalmi határbiztosítás és kutatás, útlevélellenőrzés, híradós és informatikai munkák. Nekem a utóbbiból, vagyis a határőrségből jutott ki másfél év az ország több pontján, többféle szolgálati beosztásban, szinte mindent volt “szerencsém” végigpróbálni. Hát nem volt az átfűtött, nemes férfiideálok megtestesülése, hanem sokkal inkább maga a rémálom. Még egy évtized után is ébredtem arra leizzadva, hogy be akarnak rántani tartalékos szolgálatra. És ebben nagy része volt annak is, hogy a katonai környezet automatikusan termeli ki vezetőként azt a fajta kisstílű, hatalommániás, szadista tiszti és tisztes állományt, amely lubickol mások egrecéroztatásában és sanyargatásában. Az előző rendszer áldatlan körülményei ellenére igenis sokan vették komolyan azt a feladatot, amit rájuk bíztak. Szerintem a katonaság egyetlen erkölcsnemesítő hatása a felelősség felismerésében rejlett. De ehhez valódi szolgálatot kell végezni. Ilyen helyzetben az előző rendszer viszonyainak tökéletlensége ellenére is felelősségtudatra szoktatott. Egyébként tanított a hierarchia tiszteletére és egyben annak megvetésére is, és azt a nagyon fontos felismerést is képes volt elhozni, hogy a valódi emberi nagyság mennyire ritka dolog is valójában. Amúgy cáfolom Hunbagira lentebb lévő hozzászólását, nem csak zülleszteni volt képes az előző rendszer sorkatonasága; akinek volt affinitása rá, az vonhatott le életre szóló tanulságokat is belőle. Egyébként szerintem a katonai nevelés sajnos valódi értékeket alig teremt: úgy tapasztaltam, hogy a gyáva, számító és alantas emberek még gyávábbá, számítóbbá és alantasabbá válnak a hatására. Akiknek meg van tartása, azok tisztességes emberek lenének a katonaság erkölcsnemesítő ténykedése nélkül is. A katonai nevelés szerintem szükségszerűen magában hordozza önnön kudarcát is.
A sorkatonai szolgálat a fiatal férfiak legaktívabb, legszebb életszakaszának egy részét rabolja el. Ki nem állhatom azoknak a szólamoknak a hangoztatóit, akik szerint “a mai fiatal férfiakra nagyon ráférne egy kis sorkatonaság”. Jellemző módon nők sokkal gyakrabban mondják ezt, mint férfiak. Azt sem tudják, hogy mit beszélnek. Ha a mai fiatal férfiakra ráférne egy kis kényszernevelés, akkor a mai fiatal nőkre éppen annyira. Csak azt a kötelező sorkatonai szolgálatot pártolnám, amely a fiatal nőket is besorozza. Nekem mindegy lenne, hogy milyen testre szabott feladatra (és ez most nem egy pajzán, cinikus viccelődés akart lenni) sorozzák be őket, de ha az eredeti, egyetlen méltányolandó eszmét, vagyis a haza kötelező védelmét állítaná tényleg középpontba egy ilyen felvetés, akkor mindenképpen a nőknek is ott lenne a helyük. A férfiak megrendszabályozását és sanyargatását pedig felejtsék csak gyorsan el a férfikritikus, androfób, férfigyűlölő sorkatonaság hívek.
Amikor a kötelező sorkatonai szolgálatot javaslom, olyankor természetesen NEM a kommunista Néphadsereg mintája lebeg előttem követendő példaként. A kommunista rendszer ugyanis semmitől sem félt jobban, mint a magyar hazáját és nemzetét szerető, azért harcolni is kész, fegyveres magyar férfiaktól. Ebből logikusan következett az, ahogy a sorkatonákkal bántak, és a kiképzésük rossz minősége is.
Nőnek nincs helye a hadseregben, és pont. (Max. a hátán fekve a tábori kuplerájban,)
Egy dolgot nem láttam viszont eddig még egyik kommentelőnél sem emlegetni, mégpedig a kaland-faktort! Mert igenis egy 18-20 éves fiatal srác számára a katonai szolgálat bizony kalandot is jelent! És kalandok átélésének a lehetősége a mai modern világban nem nagyon áll fent a fiatalok számára. Sajnos. Pedig ez fontos lenne!
Én nem voltam katona, de azt láttam, hogy a nők nagy része odáig volt az egyenruhásokért. A hatalmat látták bennük. Kell többet mondanom? Nem biztos, hogy az az 1-2 év szolgálat óriási lemondással jár.
Az egyenruhát mindig imádták a nők. Egy thébai hoplitát ugyanúgy, mint egy anatóliai szpáhit vagy egy lengyel pikást. A huszárokért minden nő nedvesedett a maga idejében.
Hát én ezt is fordítva látom, lúzernek vagy vadállatnak tartják őket. Így egyik esetben levegőnek nézik, a másik esetben önző-kurva- biztonságra törekvő énjük miatt menekülnek. Van több légiós baráti társaságban egyiknél sincs asszony,illetve ha van akkor ilyen tenyeres-talpas ősasszony.
Ráadásul ezek főleg küzdősportosok-valódi rosszfiúk-kidobók közül kerülnek ki, szóval van egy-két harci sérülés az arcon :) ,plusz amúgy is elég szigorú nézésük van. Szóval – ismételve magam- a ribancok menekülnek mint ördög a tömjénfüsttől. És ez szerintem mindig is így volt. :)
Most nincs asszony vagy nem akar velük senki lefeküdni az nem ugyanaz.
Commonman igen ilyen tenyeres-talpas nagyságrendekkel maguk alatti ősasszonyok. Illetve nekem ők közeli barátaim szóval látom mi van velük magánéletet tekintve is.
Elképzelhető ,hogy ott ahol dolgoztak túlságosan is ismerték a felhozatalt és még véletlenül se akartak onnan választani? Meg hát ha ilyen erős emberek átölelik a kedvesüket azok nem lehetnek cukormázból.
A katonai szolgálat a szememben u.n. kényszeres vagy önkéntes szolgálat mint a férjség.
Egy edzett férfi viszont jobban birja a nyivákolást és a fizikai megterhelést is.
Ahogy az antiszociális jobberek vélik a férfinak túrnie kell.
Engem Ercsibe osztottak volna be hidépitőnek régen, de allergiás asztma miatt felmentődtem és inkább fősulira mentem.
Volt ezen a weboldalon régebben egy felmérés, hogy visszaállitanánk -e sorkatonai szolgálatot. Természetesnem nem irtam hozzá, mert az a kb. 8 ember aki szavazott feleslegesnek tartotta. Szerintem is kéne, de úgy gondolom az élet edzi meg a legjobban az embert és nem a konditerem. Például hiába volt szálkás izma egy haveromnak aki évek óta kondizik – nekem meg nulla mesterséges izmom – simán leúsztam mellben, azóta se tudom hogy birtam erőben.
Mivel a magyar rendőrségnek lenne feladata minket megvédeni, látjuk, hogy inkább csak tüzoltanak és akkor intézkednek amikor már késő, a női adminisztrációs munkára talán alkalmas rendőrnőkről nem is beszélve. Tehát kellenek az erős férfiak, akik jelenleg vagy épitőipari-mezgaz munkások vagy biztonsági őrök. Legtöbbjük ostoba mangina mint a segg.
Ha nem lennének Hun-ok az országban nagy bajban lennénk, mert se valamirevaló rendőrségünk, se katonaságunk nincsen. Ha viszont kitörne valami háború a magam és a HUN-fajta emberek lennének a hősök, a többiek meg a “gyermekek és nők”, védelmere szorulók akiknek szükségük van férfiakra. A mai világnak egyre kevesebb szüksége van ránk, mert a munkánkat hamarosan robotok végzik amiket nők irányitanak és egy-két kiváltságos “programozó” felügyel a pina reményében.
Mondjuk a kondi jobb mint a semmi, de inkább a lányos Vona Gáboroknak ajánlanám akik még szemöldöküket is szedik, úgy mint a régi szálkásan kigyúrt barátom is teszi, még nézegeti is magát a tükörben, de legalább nem buzi. Úgy gondolom nincs ma már férfiideál a faszkörhinta és az internet miatti gyors női kielégülés (hipergámia) miatt, de a tökéletes férfi egyszerre macsó és értelmiségi, azaz szinte képtelen elegy. Női vágyálom.
Egyébként 25%-al több izmunk van. Sorvadjunk el?
Szóval egyetértek Hun-al.
A kötelező sorkatonai szolgálat persze kötelező apácazárdát is vonjon magával, mert túl sok a kurva :)
Mivel a magyar rendőrségnek lenne feladata minket megvédeni
That’s where you are wrong, kiddo. :) A rendőrség feladata a törvény védelme, nem pedig az, hogy minket megvédjenek! Ezt NAGYON fontos tudni és érteni. (És ez meg is magyarázza, hogy miért “inkább csak tüzoltanak és akkor intézkednek amikor már késő”. Igaz?). A többivel egyetértek.
Valószínű … bár szolgálhatott valahol konyhásként, avagy irnokként is … jó messzire minden kellemetlen helytől (pl. egy város pk. mellett sofőrködhetett is … :) … fegyvert meg csak a kapuőröknél látott).
“időszakokon mentél keresztül, amelyek olyan gondolatokat eredményeztek nálad, hogy állatokat vagy más embereket bánts.”
Elegem van ebből a nagy hidegből. Alig várom már, hogy újra meleg legyen, hogy mehessen nagyítóval hangyákat égetni. A következő osztálytalálkozómra meg szerintem kalasnyikovval fogok elmenni.
Amúgy megint egy olyan cikk, amiben vannak jó gondolatok, de sok nyavalygás és önsajnálat is.
Na látod a láncdohányosság mellet pont a nyavajgás és az önsajnálat ellen volt jó nekem…meg dugás amennyi belefért mert “szegény katona legyen neki is jó”.
Hogyne. Nyilván előadod ezeket a jópofának vélt katonasztorikat, de amikor ott voltál, bármire képes lettél volna, hogy megúszd. Mind ismerünk ilyeneket.
Nohát milyen bőcs vagy te….persze hogy úgy van , akoor alig vártam hogy vége legyen de az nem jelenti azt hogy valamilyenképpen az a 2 év tett férfivá.. akármit is jelentsen ez nálad
“Jó fiú”, meg “rossz fiú”…? Nem ennyire egyszerű ez…
1. Milyen korban van a nő aki téged megítél..? Még a “kiélős” korszakát éli, vagy már családot szeretne..?
2. Hogy néz ki a Nő aki téged megítél…? (Azért egy Nő a maga helyzetével, kinézetével – úgy ahogy – tisztában van)
3. A “Jó fiú” NULLA perspektívával.. az minden korban a NAGY SEMMI..
4. A “rossz fiú” NULLA perspektívával, fiatal korban “apró sikerek”.. Hosszútávon a NAGY SEMMI..!
5. A “rossz fiú” “JÓL LÁTHATÓ” perspektívával – ha rövid távon is – de az már VALAMI…!! És persze a jómódú “Rossz fiú”-nak nem biztos hogy tartósak lesznek a kapcsolatai, de MINDIG LESZ KAPCSOLATA..!!
6. A “Jó fiú” jó perspektívával: Lassan “csordogáló” – néha unalmas – házasság… (És ha itt lesz hűtlen a Nő, ott a férfi lesz a klasszikus “nagy balek”.. akin kínunkban röhögünk…)
..és persze még egy-két variáció…
Alapjában véve a történet arról szól, manapság egyre esélytelenebb, hogy akkor és olyat kapj, mint amire szükséged van.
A nők szívesebben fekszenek le sérült férfiakkal a virágzó életszakaszukban
Akkor hát VAN REMÉNY számomra is!!!
Köszönöm, Istenem…
Na Hunn,ez a cikk neked szól, hivjad a SS barátnődet hamar…
A legtöbb férfi számára van remény, hogy javítson a nőknél elért eredményein. De!
A cikk arra kíván rávilágítani, hogy a “régimódi” lovagias, kedves, törődő, odafigyelő stb. hozzáállással nem mész a mai modern nőknél semmire. Lehetsz te akármilyen jóképű, kigyúrt, vagyonos, magas státuszú férfi, ha a viselkedésed bétaságot közvetít a nő felé, akkor nem fog vonzódni hozzád (ennek okairól már számos cikk és hozzászólás született itt Férfihangon).
Azonban ne kövessük el a “visszafelé logikázás” hibáját. A cikk azt mondja: a nők a sérült (Dark Triad) személyiségtípushoz vonzódnak – és NEM azt, hogy a sérült, Dark Triad személyiség automatikusan a nők vonzalmával jár együtt. Mert lehetsz te a világ legsérültebb, leginkább Dark Triad férfija, de ha nem tart vonzónak a nő (külső/státusz/viselkedés/game/egyebek miatt) akkor sem fogsz sikert elérni.
A helyes kombináció, ha kihozod magadból a maximumot, és úgy alakítod a nők felé irányuló megnyilvánulásaidat, hogy az a mai nők számára vonzó legyen – ami sajnos sok szempontból pont az olyan férfiak viselkedésének lemásolását jelenti, akiknek az érzelmi világa eléggé távol áll a normálistól.
https://www.youtube.com/watch?v=Dv2Z3FPSwW0
na ki itt a gazember? jó szám volt akkorjában de miért riszáltassák a csajokat mintha modern talking lenne….ők tudták….
Jack! A cikket kicsit panaszkodásnak érzem. Itt van egy béta gyerek: kedves udvarias srác, aki előre engedi a nőket, buszon megkérdezi, hogy szabad-e a hely. Beveszi a pirulát, és pár hónap tanulás után egyre keserűbbnek érzi. Nagyjából én is átmentem ezen a fázison, ez talán a gyászolási fázisa a pirulának. De ez elmúlik.
Sokkal inkább annak a felismerése, hogy a saját ösztönszerű késztetései (azaz legmélyebb valója) kielégítéséhez mindazon eszméket és ideákat sutba kell vágni, amelyek személyes önértékelésének az alapjai, végső soron rosszabb emberré kell válnia.
Ezt nagyon pontosan és szépen fogalmaztad meg. Ettől is keserű a pirula.
No igen, csakhogy gondolom te is érzed az ellentmondást a jobb férfi/rosszabb ember relációban.
Alapjában véve visszakanyarodunk oda, hogy mi a férfi önmeghatározásának az alapja és hogy ebben hol szerepel a nő és a nőiség.
Aldo, Wittukind! Hozzátok fajtám általam legjobban utált tulajdonságát, a fekete-fehér látásmódot. (egyébként ezt árpati is észrevette)
Wittukind: A szoci “nép”hadseregek különösen a román és a magyar egy rakás szarok voltak, ahol az ember kb az alkoholizmust, dohányzást, “kummantást”, és felesleges tajparaszt-büdösproli viselkedést tanulta meg. Fizikai felkészítés, katonás nevelés nem volt.
Aldo: Én is fenntartom, hogy normális hadsereg igenis szükséges a fiataloknak, erre már az őskorban rájöttek. Szóval nem hiszem, hogy a köcsög gondolkodásmód ki fogja állni az idők próbáját.
A nyitómondatod után hoztad szépen a fekete-fehér látásmódot. Fizikai felkészítés és katonás nevelés is bőven volt. Nekem még túl sok is volt. (A katonai nevelés egyébként megöli az egyéniséget, mert eltúlozza a hierarchia és a tekintély fontosságát; a hierachia csúcsán lévők érdekében passzívvá, gyávává, megalkuvóvá neveli az emberek jelentős részét. Attól tartok, hogy a katonai nevelés, szükségszerűen hordozza magában önnön kudarcát is. Nem hiszem, hogy könnyű lenne engem meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.) Szerintem hallottál pár sztereotíp mondatot meg pár műszót (“kummantás”) az előző rendszerről és annak a sorkatonaságáról és azt képzeled hogy bármit is tudsz. Vagy ha bármilyen valdódi élményed lehet ezzel kapcsolatban, akkor az úgy történhetett, hogy beutaltatott a távoli nagybácsikád valamilyen laktanyának csúfolt, gyógyüdülőbe, elfajzott kuplerájba, aztán azt hiszed, hogy mindenhol csakis az volt a sorkatonai szolgálat. Pedig nem: lásd fentebb.
Ha már szóba jött a dohányzás is, akkor mintegy mellékszálként: kurvára unom már, hogy ekkora divatja van a dohányosok vegzálásának. Miért nem az alkoholt és a burjánzó alkoholizmust kárhoztatja már minden önhitt mintapolgár? Netán annak a szenvedélynek maguk is hódolnak? Mikor kerül már az alkohol, mint az egészségre, a mentális állapotra és az emberi kapcsolatokra egyaránt valóban súlyosan ártalmas (máj és agykárosító, rákkeltő, szociopátiát kiváltó), veszélyes drog végre a dohányboltok mintájára alkoholboltokba, távol a 18 éven aluliak szeme elől is?
1. Akkor magamról, mert nyomtál egy enyhe személyeskedést. Én is bent voltam mint repülőtiszt jelölt az utolsó előtti évjáratban.(csak megyó drága “ócsiított” és kiszervezte az egészet kanadába) És akik abban az időszakban bevonultak azokkal úgy bántak mint a hivatásosokkal- hiszen lényegében azok is voltunk. Így minden héten volt cooper-ingafutás- 5 órás állógyakorlat (valószínű valaki megjárta a légiót a hadnagyocskák között) és menetgyakorlat. Még apám is ki volt akadva, hogy az ő idejében ennyiszer ekkora távok nem voltak. Pedig ő nem az a fajta fiát térdére ültető elismerő apuka volt, hanem olyan ami a femcsik számára élő hivatkozási alap. :) Szóval nagy szoci alkesz honvédségi öntudatból vissza lehet venni. :) Többek között a 90-es években azért nem avatkoztunk be jugóban, mert valami belső felmérésből kiderúlt, hogy kb 50%-tok dezertált volna. :) Azt viszont merem állítani, hogy mi bandánkból senki, bár mi ilyen (fél)hivatásosok voltunk.
2. A katonás nevelés alatt azt értem, amit dédapám mesélt a ludovikás tisztjelöltként tehát különböző bátorságpróbákat (erdélyi bevonulás után leugrani a 6mes hasadékba a hóba, aki nem mert már rugdosták is vissza. Egyébként itt jön ki a szoci néphadsereg és valamikor magyar arisztokrata profi hds különbsége. Az egyik az engedelmessége a másik meg a bátorságra helyezte a hangsúlyt.
3. A fekete-fehér dologban igazad van írni is akartam, hogy ez nekem is úgy sikerült. Bár szemléltetésből voltam kénytelen így fogalmazni tudod állatorvosiló.
4. A dohányosokat meg azért vegzálják, mert magatokon kívül mást is mérgeztek és bebüdösítetek. Szóval rossz szokásotok másra is kihat. De az alkoholizmust ugyanúgy elítéltem én is.
Érdemes utánaolvasni a waffen ss kiképzési metódusának. Ott a bajtársiasságot is odatették a bátorság mellé.
Ki vegzálja itt a dohányosokat? Amúgy a svédek már vagy 25 éve megcsinálták a nemzeti alkoholboltokat. Eredmény: a svédek átutaznak komppal Dániába, ahol fillérekért bebasznak, hazafelé meg józanodnak.
De ki magasztalja az alkoholistákat?
“Ha már szóba jött a dohányzás is, akkor mintegy mellékszálként: kurvára unom már, hogy ekkora divatja van a dohányosok vegzálásának.”
Jaj, szegény dohányosok, őket mindenki csak bántja. Mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet.
“Miért nem az alkoholt és a burjánzó alkoholizmust kárhoztatja már minden önhitt mintapolgár?
Szerinted ki nem kárhoztatja? Vagy szerinted az általános hozzáállás az, hogy cigizni ciki, de a piálás menő?
“Netán annak a szenvedélynek maguk is hódolnak?”
Te talán a dohányzásnak hódolsz?
“Mikor kerül már az alkohol, mint az egészségre, a mentális állapotra és az emberi kapcsolatokra egyaránt valóban súlyosan ártalmas (máj és agykárosító, rákkeltő, szociopátiát kiváltó), veszélyes drog végre a dohányboltok mintájára alkoholboltokba, távol a 18 éven aluliak szeme elől is?”
Akár csak a cigi. A nikotinfüggősek legalább – ha nem súlyosabb – mint a heroin függőség. Bizonyos veszélyes elmebetegeket nikotinkészítményekkel nyugtatnak, mert más már nem hat.
Csak úgy zárójelben. Amikor még szép reményekkel teli, parkban bicikliző kisfiú voltam, az apám kedvenc időtöltése a napi két-három csomag cigi elszívása volt. Hiába volt a testvéremnek asztmához hasonló betegsége és a dohányzásmentes környezet három felkiáltójellel a kartonján, magasról leszarta. Szerinte neki az járt. Úgyhogy magasról leszarom a tetű nikotinisták érzékeny lelkivilágát, mert tőlük önzőbb véglény kevesebb van a földön.
Mi ebben a fekete-fehér gondolkodás? Egy büdös szóval nem írtam sehol, hogy nincs szükség hadseregre. De van. Jól felszerelt, jól képzett hivatásos seregre. Aki katona akar lenni, az lehessen katona, építhessen ott karriert, azt csinálhassa, amit szeret.
De amikor ilyen 50-es öregfiúk előadják itt, hogy “hú én akkora király vagyok, mert voltam katona, nem tudjátok ti mi az igazi férfi, mert nem szopattak titeket két évig” akkor ezt nem tudom szó nélkül megállni. Amúgy is divat a fiatalokat szapulni, de amikor ez egyfajta lenézéssel és téves felsőbbrendűségtudattal párosul, akkor nyílik a bicska a zsebemben. És akkor ők akarják eldönteni, hogy majd a mai fiatalokat is sorozzák már be, mert az mekkora buli már. Ez a tipikus, dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitás. Ha én szoptam, nekem szar volt, akkor legyen már másnak is az, hiszen én már benne vagyok a korban, engem úgysem visznek már el.
Bizonyára voltak ott is jó dolgok és mindenki meg tud említeni egy-két szép emléket is, amire szívesen emlékszik vissza. De vajon hány normális fiatal embert tettek tönkre testileg, lelkileg? Hányan lettek később az általam említett láncdohányosok, alkeszek, vagy idegbetegek? És mindezt miért? A nagy semmiért. Úgyhogy öregfiúk nem ti fogjátok eldönteni, hogy kit sorozzanak be, meg, hogy ki az az igazi férfi. Ha annyira fegyver meg egyenruha buzik vagytok, akkor ballagjatok el a legközelebbi toborzó irodáig és jelentkezzetek.
Kedves Aldo, a kommentedből nyilvánvaló, hogy kis fiatal civilként kisebbrendűségi érzésed van a tökös, férfias veteránokkal szemben. Elismerem, hogy nem a ti hibátok, hogy már nincs sorkatonaság, és ezért kimaradt az életetekből a férfivá válásnak a katonaság jelentette alapköve. Viszont pont emiatt lövésed sincs arról, hogy miről is beszélsz. Tipikus példája vagy annak, akinek nem ártott volna meg egy év katonai szolgálat.
Elárulnád, hogy mi a fenének sorkatonai szolgálat? Értelmetlen szívatás, ami az ország önvédelmi képességeit nem hogy nem növeli, de kb csökkenti, mivel olyan dologra megy el pénz, ami már réges-rég túlhaladott…
Hunnak egy kaland és férfias közösségi élmény volt a sorkatonaság, nem látja kellően, hogy másnak mekkora szívatás. Amikor engem berántottak 19 évesen, akkor volt párkapcsolatom és élettervem is, kicsit sem vettem jónéven, hogy kitaláltak nekem egy másik programot mindezek helyett. Szó szerint szívatás, sőt sanyarú körülmények közé való bebörtönzés volt… ráadásul egy csordányi idióta közé az ország egy másik felén, ahonnan több havonta egyszer jutottam haza pár napra. Habár adott egy adag élettapasztalatot, mégis azt hiszem, fontos másfél évet raboltak el az életemből.
Ez egy dolog, a másik dolog, hogy akár az USA akár az Oroszok a sorkatonaságot kőkeményen leépítik. Van, felmérik, ki alkalmas, még a fegyvereiket is valamelyest úgy tervezik, h akár sorozott állomány is tudja valamennyire használni. Aztán aki szeretne elmegy hivatásosnak, ahol kiképzik normálisan, és lesz belőle egy olyan katona, akinek van harcértéke. Mert a sorozott állomány csak golyófogónak jó. Lehet ezen persze kiakadni, de ma lassan egy normális géppisztoly használatához is vagy 1 év kell, egy használható (nem jó) harckocsizó kiképzése majdnem 2, a pilótákról meg ne is beszéljünk. Csak amíg a “szuperhatalmak” közt koldusszegénynek számító orosz hadseregre ráköltik a magyar GDP több mint felét, az USA hadseregére meg a dupláját (már a Magyar GDP-nek) addig nekik belefér a sorozgatás, meg az ilyesmi. Nekünk nem.
Én a BM-nél, a határőrségnél voltam sorkatona, minket a katonai alapkiképzés mellett valódi szolgálati feladatokra képeztek ki nagyon intenzíven, ami nagyjából elegendő volt a feladat kezdő szintű ellátáshoz a hivatásos állomány mellett. Nem tudom pontosan hogyan ment a HM-nél, de azt hallottam, hogy operettkatonákat képeztek belőlük és sok helyen aztán csak lébecoltak, félig otthon éltek, ha egy hétig nem voltak otthon vagy kint a laktanyából, az már büntetés volt.
Nyilvánvaló, hogy katona-szakmai szempontból értelmetlen dolog a sorállománnyal való bajlódás. Egyértelmű, hogy magas fokon kiképzett, cselekvőképes, elhivatott katonákat csak a dologhoz kedvet is érző hivatásosokból lehet képezni.
Az akkori magyarázat a sorállomány mellett ,hogy ők a hazájukat védik ellentétben a kapitalista zsoldosokkal.Azt a pozitívumot ami volt benne máshol is meg lehetett volna tapasztalni.Talán a kötelezősége miatt mondják sokan ,hogy kellene mert önkéntesen nem biztos ,hogy eljutnak oda.Persze ha mérlegre rakjuk a dolgokat nagyon egyirányba húz.Az külön szívás volt hogy nem lehetett tudni kit mikor vonultatnak be és nem is mondták meg még kérésre sem.Tehát 18 évesen is de volt akit csak 25 évesen vittek be.Az a része nem tudom melyik serpenyőbe kerül,hogy sokan nősültek onnan ahol katonák voltak.Talán egy kis hazai vérfrissítés?Mondjuk itt sokan mai szemmel nézik a 20-30-40 év előtti dolgokat.Akkor még sokkal többet számított a darabszám.
Ahhoz is hülye vagy, hogy tudd USA-ban már a Nemzeti Gárdába sem soroznak. Oroszok meg nem építik le.
Neeem? Ó dehogynem :) Mivel FELSLEGES. És ezt ők is tudják.
…
“”Segítek: az USA-ban már a 70-es évek óta nincs sorkötelezettség.””
Segítek: Az USA-ban még ma is felmérik, h kit lehetne sorozni ha szükséges. Az, hogy nem hívják be őket, egy külön dolog.
“”Mi van???“”
Tudod, egy Armata v egy Abrams kezelőrendszerét, úgy alkotják meg, h Serjozsa, v John Smith is el tudjon vele boldogulni ha nagyon nagyon szükséges.
“”Legyen szó régi, akár második világháborús, akár mairól””
Ó igen: Ez az elsütőbillentyű, ezen az oldalon jön ki a golyó, és itt kell betölteni. Most pedig irány előre azt rajta-rajta. (szegény sorozott, na majd a puskáját odaadjuk a holnapiaknak is) Az, hogy TÉNYLEG tudj vele bánni az ettől némileg különbözik. Hisz eleve ott kezdődik, h az őselavult AK-47-es amit már nem is gyártanak a kalasnyikov gyárban utolsó generációjánál is, a kiegészítő felszerelések némileg megduplázták a fegyver árát, egy modern kézifegyver esetében még többe is kerülnek. Amiknek a használata, karbantartása, a fegyver tisztítása, az, hogy viharban éjszaka 500 m-ről kilődd a nyúl szemét erdőben stb nem egy 2 hetes gyorstalpalón lesz a katonák sajátja…
“”karabélylőszert tüzelnek””
Jó, akkor most menjünk bele odáig, hogy kis, köztes, v nagy kaliberű gépkarabélyokról beszélünk, NATO v orosz szabvány szerint… Kötözködni jó volt ez a megszólalásod, másra nem…
“”Egy harckocsi vezetését megtanulni nem sokkal bonyolultabb, mint egy teherautóét, pláne, hogy alapvetően terepen közlekedik, ahol nincs forgalom. Ergo pár száz km és tudja vezetni megfelelően. Utána már csak rutin kérdése, hogy jó vezető legyen.””
Sorozott katonákat már az orosz föderáció se nagyon képez ki t72-esnél bonyolultabb harckocsira. Mivel ahogy móricka elképzelit játszol…
“”Ha azt is akarjuk, hogy harcban is meg tudja állni a helyét, akkor max. 3 hónap.””
Két év. 1 év után már tud alakzatot tartani, meg terepen manőverezni…
“”Éppen a sorozott haderő az, amelyik olcsóbb. A haderőben is a fizetés viszi el az egyik legtöbb pénzt, márpedig a sorköteles csak némi zsoldot kap, pár ezer Ft-ot, míg a hivatásos/szerződéses komplett fizetést.””
Nem, nem olcsóbb, zabálja a pénzt, meg a felszerelést egy olyan haderő fenntartása, amitől az 1910-es Német Császári Hadsereg se ijed meg…
A maradék részhez meg annyit, hogy jaj…
…
Ez is biztos csak véletlen (nem). :)
https://honvedelem.hu/cikk/108913_tobbszoros_a_tuljelentkezes_a_honved_kozepiskolaba
“Okoska” A ghurkáknál és a légiónál, amelyek perpillanat a világ legjobb első lépcsős gyalogsági alakulatai 8 -10 hét az alapkiképzés lövészettel az intenzív lövészeti -taktikai kiképzés 15 nap (igaz 20 órában) és annyit lőhetnek el amennyit akarnak.
Ráadásul a FAMAS nem egy felhasználóbarát gépkarabély.Szóval ez a baromságod sem állja ki a ténybeliséget.
Sok apró tévedés … de a legszebb ez (ez mindent elárul a hozá(nem)értésedről) : ” az őselavult AK-47-es amit már nem is gyártanak a kalasnyikov gyárban”.
Gyártják azt … mivel ma is a legelterjedtebb gépkarabély a világban (van belőle – a legális eladási adatok szerint – vagy 87 millió használatban … na meg a fekete áruként gazdát cseréltek számát fel se lehet mérni). Amúgy a “világ legesleges legdemokratikusabb országában”, azaz az USÁ-ban is igen népszerű az AK-47. Annyira, hogy amióta az idióta embargóskodással megtiltották az AK-k árusítását, tízezerszám csempészik be, mert a polgárok nagy része kimondottan erre lett kívánós … nem véletlenül. Megbízható, tartós, egyszerű a kezelése és a javítása, nagy a tűz- és az átütőereje, stb. Nem méltatlanul népszerű a nagyvilágban.
Csak úgy a poén kedvéért, meg hogy a katona urak hatalmas hozzáértését, és félelmetes magabiztosságát kicsit megingassuk
https://kalashnikov.com/en/product/firearms/mle/
Mert, hogy a kalasnyikov gyár nem gyárt AK-47-est ;)
…
“”Pontosabban azt sem, mivel ő azt mondta, hogy most is gyártják az AK-47-et””
Tudod zombi az a baj, hogy hozzátok képest egy súlyosan értelmi fogyatékos gorilla is expert a szövegértésben.
Várj:
Ti nagyon okos katonák kijelentetek valamit:
Én mellékesen megjegyeztem, hogy az őselavult ak-47-et amit a KALASNYIKOV GYÁRBAN (tudod, Oroszországban ha jól emlékszem Iszkander mellett lévő fura létesítmény, ami az Orosz Föderáció kétségkívül legismertebb, bár nem egyetlen kézifegyver készítő üzeme) nem gyártják
Erre jön kedves olvtársad, akinek hasonlóan nulla a szövegértése, és leírja, hogy gyártják
Erre belinkelem, h nem NEM GYÁRTJÁK
és most te jössz, h de máshol gyártják. Hát barátom ezért nem vitatkozom már veletek. Felesleges. Úgyse vagytok képesek annál bonyolultabb dolgokat fölfogni, mint hogy ez a karabély és azt mondja ratatata.
…
“”megint, mint az 1802-es nyugdíjnál meg a többi agymenésednél), mert talán már neked is gecikínos volt a sok beégés.””
Nem zombika az a kínos, hogy olyanokkal kell vitatkoznom, akik egy első osztályos olvasókönyvet se tudnak értelmezni…
Most is, ki a halált érdekel, hogy ő mit állított, mert amire reagált az alap állítás az volt:
A kalasnyikov gyárban nem gyártják.
Tény? Tény
Innentől holtra nem érdekes az, hogy de a románok ellopták a licencet és ma is gyártják, vagy a csehek fizetnek azért, hogy gyárthassák, mert a KALASNYIKOV GYÁRBAN nem gyártják.
RedGreg: A személyeskedésedre nem reflektálok, legyen a Te gondod, hogy ennyi telik tőled. Amúgy ha nagyon kekeckednék, akkor röhögnék azon, hogy mennyire nem ismered a fegyvereket (őscivil vagy, nemde?).
A Kalasnyikov gyárban az AK 104-es tipus alatt gyártott fegyver nem más, mint az általad pocskondiázott AK 47-es (csak kapott egy kis ráncfelvarrást). Annyi az eltérés, hogy a fegyver csövét 32 mm-rel megrövidítették, ezzel a célzótüskét hátrébb tolták és más csővéget tettek rá. Ezen kívül dizájnolták a tusát … minden, ami a csővég és a tusa között van, változatlanul AK 47-es. Nagyjából annyi a változás, mintha egy gépjárműnek lecserélik a hűtőrácsát, valamint a hátsó ütközőjét … és a kóbor apácák megtévesztésére más számozást kapott.
…
…
Botond
Szóval nektek szabad személyeskedni, de ha visszakapjátok már rohantok mamuci szoknyája mögé?
zombigyilkos
Tudod most már tényleg kínos nekem ez az egész…
“”tehát nem igazán lehet elavult””
Kínában 2000 után még gyártottak F-5 és mig 21-es klónt. Pedig az is úgy elavult ahogy van…
“”AK-74: nagyjából megint ugyanaz, csak nem 7,62 hanem 5,45X39-es lőszerrel.””
És innen jön az, hogy erre klasszikust idézve: “mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.”
Avagy a kalasnyikov rendszerű gépkarabélyok kalasnyikov rendszerűek? Tényleg? Ne mond. Igen, mind hosszú gázdugattyús rendszerű fegyver…
A tankok meg nem fejlődtek az MS-1 óta, hiszen mindegyik motorral hajtott forgatható tornyú páncélozott jármű…
Az AK74M tényleg az AKM 5,45*39-es változata. Csak Az AKM-nek kb annyi köze volt az AK-47hez mint a T72-esnek a T90-eshez.
A többire már tényleg nehéz mit mondani. Igen ugyanaz a fegyver. Csak más a cső, a kialakítás, a felhasznált anyagok, a célzórendszer, meg úgy nagyjából minden. De amúgy ugyanaz a fegyver. Hiszen ez is azt mondja ratatata….
Sőt az AK-12-es is ugyanaz a fegyver, mert az is hosszú-gázdugattyús. Sőt az AEK -971 is, mert az is ezen az elven működik. Igaz ott már van visszasikló dugattyú is, hogy csökkentse a visszarúgást. De az alapelv ott is ugyanaz…
…
“”Ezek szerint megtetted az első lépést, hogy ráébredj, mekkora f@szsásogat hordasz össze. Gratulálok! :)””
Arra jöttem rá, hogy ékes példája vagy azoknak akiknek csak az ad reményt, hogy a bordás medúza már 500 millió éve él agy nélkül…
“”Mert Kínában akkoriban nem állt rendelkezésre olyan technológiai háttér, amivel jobbat tudtak volna gyártani.””
Értem, tehát ha a Mikojan-Gurevics már nem gyárt mig-21-est de máshol igen az azért van mert a MIG-nek már van fejlettebb rendszere, de ha a Kalasnyikov már nem gyárt AK-47-est de máshol igen az azért van mert…
“”Kár, hogy a kala nem csak simán gázdugattyús, hanem a belső szerkezete is mindegyik általam írt verziónak azonos.””
Nem, mondod? Mond az neked valamit, hogy kalasnyikov rendszerű. Tudod, ez olyan mint az otto vagy a diesel motor… A rendszert írja le…
“”kettő tök ugyanaz, csak az AK-47-re ráraktak egy csőkompenzátort (egyébként cserélhető a kettő a két fegyveren, mivel a csavarmenet azonos), plusz a legyártott elemek már sajtolással készülnek.””
Meg más a csőhossz, meg az elrendezés, meg a célzó rendszer, meg a tus kialakítás, meg a felhasznált anyagok, meg úgy kb minden, de amúgy tök azonos. Igen picinyem, ezt hívják úgy, hogy más fegyver :) Ja igen, meg a tűzgyorsaság, meg a súly. Tényleg ugyanaz a fegyver…
“”Sőt, még a szintén magyar AMD-65 belső alkatrészei is megegyeznek az AMMSZ-el, avagy az AK-el, AK-47-el, stb. Sőt, még az RPK golyószóróba is berakhatom ennek a fő alkatrészeit, oda-vissza.””
A leo2 lövege meg csereszabatos az összes leopárd 2-es altípussal, sőt az Ambramséval is, mivel ugyanazt a löveget használják. Ráadásul a régebbi lövegek jók az újabb változatokra is, nem is értem minek számozták át a lövegtípusokat. Hülyék biztos. Akkor ezek ugyanazok a tankok. A t-64 töltőgépe meg az összes T-72-es a T-80-as és a T-90-es összes változatával csereszabatos. Ezek is ugyanazok a tankok.
“”Viszont a T-90 valóban a T-72BM alapján készült, voltaképpen egy modernizált változat.””
Ebben az a szép, hogy bár a T90-es valóban a t-72 B alapján készült, de koncepcionális különbségek miatt kapott új típusjelet. Viszont csak szólok, T-72 BM nem létezik. B3M van, ami 2017-ben került forgalomba, és a T-72B3 exportváltozata. Ne tévesszen meg a magyar wiki, azt hozzád hasonló idióták írják. Jut eszembe amúgy a T-72B3 és a T-72 is tökéletesen más tank. Hiszen minden ugyanaz a kettőn, leszámítva a páncélt, a motort, a védelmi rendszert, a löveget (a régebbi is felszerelhető, csak minek?) az elektronikát, és a lőszert. De amúgy megegyezik. (A tornyon belüli tartalék lőszertároló rekesz maradt, mert nehéz lett volna a testet áttervezni. Na ez az egyik fő különbség a T-90-es és a T-72-es között. De ugye ez nem lényeg… A két tank ugyanaz….
“”Éppen ezért soroltam fel, hogy melyek azok, amelyek gyakorlatilag az AK-47 klónjai.””
Ahogy az AK-12 is kalasnyikov rendszerű, tehát a tüzelési mechanizmusa gyakorlatilag megegyezik. Csak hát ugye minden más változott. De zombikát nem zavarja az, hogy a kalasnyikov dollár miliárdokat költött a különböző újabb generációk fejlesztésére, és nem véletlenül használt új típusmegjelölést, az valójában AK-47-es.
Tudod azért mert minden megszólalásod végére odaírod, h beégtem, még mindig ti égtek, mint a Reichstag. De ha nektek ez jó, hát hajrá :)
…
” Géppisztolyt a hadsereg csak spec esetekben használ. Az általánosan használt fegyvereket, amikre az alapkiképzést kapják, azt gépkarabélynak nevezik (pl. AK-47/63/stb., M-16/4/stb.), mivel nem pisztoly, hanem karabélylőszert tüzelnek.” Ezt mind a ketten rosszul tudjátok. Az igazi neve géppityu.
…
Meg kell állapítsam ,hogy ott nálatok vagy éppen ahol én voltam más volt a tájszólás.Azért ,hogy tudjátok a gépkarabély szót a másfél év alatt egyszer sem hallottam! Jóval a leszerelés után egy katonai bemutatón javított ki az egyik ott lévő tag.Géppuskával sose lőttem csak golyószóróval annak a becenevét viszont nem írtad le. Viszont minden nap kimentünk 60 lőszerrel és AK-47-tel védeni a hazát és azt bizony ott mindenki úgy hívta.
Akinek nincsenek céljai, megfelelő baráti köre, szociális élete, nője, annak lehet, hogy ez buli volt, de a nyilván a döntő többség ha a többség ma lenne 20 éves, örülne, hogy megússza.
Akkor lehet ,hogy ez nem is igaz?https://www.youtube.com/watch?v=DEYWwq0gJKM
Ja, annyira mint az egyszeri szépséges, szűz katyusa/erika aki patak partján, sírva/aggódva várja haza a harcosát, aki hazáért -és ő érte -hullatja vérét. :D
Csakszi, munka van. :D
https://www.youtube.com/watch?v=uzCleIHK2lU&list=PLDrGz-YL8iUwmRN9PGeBImWzhrWGPPBec
https://www.youtube.com/watch?v=GHGaOZVQPBE
:DDDDD
hogy meglegyen az egyensúly. :)
Mert még nincs elég dolog, amire el lehetne baszni pár milliárdot. Az, hogy ún. kiképzés címén fiatal srácokat – mert ugye egyesek szerint a nőknek ott bizony nincs helyük – szopassanak, kivonjanak az oktatásból, a munkaerőpiacról és minderre még egy vagyont is elverjenek, ahelyett, hogy azt a pénzt tényleg hivatásos hadsereg fejlesztésére fordítanák, tényleg elég értelmetlen húzás lenne.
Arra kell cica, hogy mondjuk egy asszimetrikus háborúban el tudd sütni a gépkarabélyt..ha épp a megszálló meg akar erőszakolni. :) Pl
Tudod kedvenc bibsieidet is ilyenek picsázták ki Libanonból. A zsidók máig emlegetik a “híres” bejrúti pincért, aki a számla helyett a gépkarabélyt tolta a zsidó helyettes megszálló parancsnok pofájába…és robbantott vele szét a fejét. :)
Illetve- NORMÁLIS HADSEREGNEK- hogy kis köcsögből férfit csináljon.
Az persze bagirát nem zavarja, h a világ minden komoly hadserege elhagyja a sorkatonaságot, mert FELESLEGES
Az a te bajod, hogy nem hiszel az összeesküvésekben, és így lehetetlen megérteni a történelmet.
A sorkatonaságot azért törlik el, mert félnek a kiképzett feldühödött tömegektől. Előre tudták, hogy el fogják árasztani a nemzeteket megrikkel, és azt is tudták, hogy ettől bepöccenünk. Nem hiányzott nekik, hogy mindenki ki legyen képezve, pláne hogy még fegyvere is legyen.
Az persze igaz, hogy a most divatos odamegyünk lebombázzuk típusú háborúkhoz felesleges a sorkatonaság, viszont megszállás elleni elrettentésnek igencsak jó volna, ha minden férfi kiképzést és fegyvert kapna.
Pontosan.
Amúgy, dehogynem hisz. Csak nála az opusdei-thule- oroszgru és úgy en-bloc a fehérek a célpontok. :)
Arra lenne jó, hogy egy hivatásosokból álló orosz v amerikai gyalogezred erkölcsi dilemmában se szenvedjen, h le lehet-e lőni azokat akik szembe jönnek, vagy nem. De nem baj, nem várom, hogy megértsd. Elvégre a haditechnika semmit se fejlődött 1800-as évek közepe óta, amikor már bőven 1 év volt, mire az újoncból tényleg használható, tapasztalt, és jól képzett katona lett….
Látom, továbbra sem engeded, hogy világképedet megzavarják olyan fogalmak mint: gerillaháború, területvédelem, kisegítő erők stbstbstb..:D
Halottak milliói, semmit nem ér el, csak abban bízhat, hogy az ellenfélnek előbb fogy el a pénze, vagy a kedve a háborúhoz mint mi…
És általában a bizalma, megerősítést nyer. :)
De ez innen már nem harcászati kérdés valóban, hogy egy nép behódol-e vagy nem. Hanem erkölcsi.
Ettől függetlenül, ha egy nép nem puncinak képzeli el a jövőét, akit mindenki megbasz. Az fenntart egy sorállományú haderőt vagy legalább kiképzést, minden férfinak. És itt visszajutottunk a vita kezdetéhez.
Ui: Sem Észak-Írországban (de úgy általában Írországban) sem Baszkföldön nem haltak meg milliók mégis elérték legalább a minimális célokat.
Szóval itt sem igaz, amit mondasz.
“”De ez innen már nem harcászati kérdés valóban, hogy egy nép behódol-e vagy nem. Hanem erkölcsi.””
Föláldozni a birodalmad egy csatáért az nem győzelem, és feladni egy csatát, hogy mentsd a néped az nem veresség. Avagy aki a harcból elmenekül az később újra fegyvert foghat, aki 5 percig hős, az örökké halott….
Gerillaháborúkat fogalmának tartalmi elemébe jellemzően nem tartoznak bele a döntőcsaták. :D Hanem pontosan annak elkerülése. :D Tudod “üss ég fuss”
És még te beszélsz szalmabábozásról. :D
Na és elmondod mi értelme van a gerillaháborúnak mondjuk Mo-n? Vagy úgy bármikor a történelemben ért el valamit is gerillaháború? Halottak millióin kívül?
Nem is kell ide sorkatonaság, amikor ennyi tapasztalt harcos van köreinkben.
Hát pl Írország egy gerillaháborúban lett független és az uk-nél maradt rész is így kapott autonómiát. És nem volt millió halott a húsvéti felkelés után majd az azt követő partizánháborúban. De úgy a 3. világ nem egy országa is hasonlóan nyerte el a függetlenséget.
De pl, hogy te még magyarul beszélsz, és nem törökül vagy németül esetleg valamilyen szláv nyelven vartyogsz- cica- az a végváriak/kurucok gerillaháborújának köszönhető.
A haditechnika fejlesztésének egyik iránya pont az, hogy a gyilkolóeszt szinte azonnal tudják használni.
Ezért szorította ki a lőfegyver a hidegfegyvereket kezdetben…
Egy lövész kiképzése sokka kevesebb ideig tartott, mint egy számszeríjászé no pláne egy sima íjjászé noplánenopláne egy lovasíjászé…
erre majdnem írtam valamit, de felesleges…
Jó képzelgést arról, h egy F-22-es kiképzés 2 hét alatt megvan, míg egy Bf-109-esre éveket kellett képezni a pilótát… Végülis majdnem ugyanarra képes a két gép. És nem kell az előbbinél csak a fegyverzet képességeinek megismerésére hónapokat költeni…
Csúsztatsz és hazudozol. Pofátlanul. Amit tőled eddig csak szeretett bibsieid védelmében láttam. Szóval csalódtam.
Mi itt gerillaháborúról és területvédelemről beszéltünk, mint a sorozott hadsereg felhasználási területeiről. Te meg F-22esezel. :D Amúgy emlékeim szerint a Bf-109est 90óra után kapták meg a növendékek, ez a háború közepére/végére leesett 30 órára (ha egyetlen okot kellene mondani, ami miatt németország bukta a háborút az ez volt, de ez már más téma. ) Szóval a Bf109-esre sem kellettek évek még úgy sem, ha napi 1 óra repüléssel számolunk. :D, így ez sem jött be.
De itt sem ismerünk látom kompromisszumot. Egyesek visszahoznák a katonaéveket, mások maradnak a semmi mellett. :)
Az, hogy eme 2 szélsőség között is vannak lehetőségek az senkinek nem jut eszébe.
hunbagira
szövegértés 1-es. Leülhetsz…
…
+ 100 pontos meglátás … :) … a kretén hatalmaskodóknak úgy hiányzik a fegyveres tömeg, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Nem véletlen, hogy az amerókák nagyon felturbózott hiper-szuper hadserege xart se ér, mihelyt AK-kat lóbáló kecskepásztorokkal kerül szembe. Sok lúd disznót győz … Így az amerókák a kórházak, iskolák, mennyegzői menetek bombázásával élik ki dicsőség iránti vágyukat.
Az oroszok-kínaiak-izraeliek nem hagyják el és eszükbe sem jut, ugyanis ők ismerik az asszimmetrikus háború előnyeit. Vagy ők nem komoly hadseregek?! :D
Az Orosz Föderáció Fegyveres erejének létszámába nem számítanak bele a sorozott katonák, a hivatásos állományt adják meg, mint a hadsereg létszáma. Szted miért?
És ez, hogy jön ama kérdéshez, hogy létezik-e oroszországban sorállomány vagy nem? :)
Tudjuk, hogy létezik. Ennyi.
Várj idézek:
“”Ez egy dolog, a másik dolog, hogy akár az USA akár az Oroszok a sorkatonaságot kőkeményen leépítik. Van, felmérik, ki alkalmas””
És ezzel megint eljutunk odáig, h szalmabábozol.
Te itt ne szalmabábozzál. Mert kiderült, hogy hazudtál vagy állítottál egy orbitális ténybeli baromságot. Szóval én eme mondatot a helyedben, gyorsan törölném. :) Nem még ismételném, hogy mindenki lássa. :)
Jó hagyjuk, megint ugyanoda jutunk mint amikor azt állítottad, h csak a zsidóknak nézték el az atomfegyvert…
Az persze bagirát nem zavarja, h a világ minden komoly hadserege elhagyja a sorkatonaságot, mert FELESLEGES
És mi van Izraellel?
“hogy kis fiatal civilként kisebbrendűségi érzésed van a tökös, férfias veteránokkal szemben.”
Milyen fiatal civilként? Te talán hivatásos vagy? Ott építettél karriert? Végigjártad a ranglétrát és most minimum ezredes vagy? Semmilyen kisebbrendűségi érzésem nincs, inkább annak van aki ettől érzi magát férfinak. Kifejtettem a véleményemet az árnyékos oldalról. Nem fogok bocsánatot kérni, amiért adtam egy pofont az utólag agyonidealizált álmaitoknak. Ja, és semmi férfias nincs bennünk. A sok, traktor mellől elrángatott, büdös bunkó itt végre valakinek érezhette magát, hogy megalázza a másikat. Ez az egész csak az ilyen hatalmaskodó seggfejeknek volt buli, akik levezethették végre a feszkót, mert a való életben egy nagy nullák voltak. És minden bántás nélkül, kettőnk közül nem én szenvedek kisebbségi komplexustól, nem én állok haragban önmagammal és az egész világgal.
“Elismerem, hogy nem a ti hibátok, hogy már nincs sorkatonaság, és ezért kimaradt az életetekből a férfivá válásnak a katonaság jelentette alapköve.”
Én elég férfinek érzem magam. Persze igaz utólag indokolni kell, hogy elbasztál az életedből egy, másfél, két évet.
“Viszont pont emiatt lövésed sincs arról, hogy miről is beszélsz.”
Dehogy nincs.
“Tipikus példája vagy annak, akinek nem ártott volna meg egy év katonai szolgálat.”
Na az aztán kellett volna. Attól lenne igazi, egyenes szittya magyar gerincem és akkor lehetnék igazi FÉRFI. Milyen kár, hogy ez a “szép” világ már soha nem fog visszatérni, ti pedig majd mesélhettek az unokáknak, hogy milyen fasza is volt és, hogy mekkora férfit faragtak ott belőletek.
Civilek…
Oké.
Ha nem titok, most éppen hol és milyen rangban szolgálsz? Ha akkora tökös, férfias veterán vagy, hány csajt dugtál meg, miközben be voltál sorozva? Hiszen itt sokak szerint csak ennyi kell a sikerhez.
Persze ha ezek az infók nem publikusak, akkor ne válaszolj.
Már régen leszereltem. De ha bent maradtam volna, akkor szerintem mostanra már rég hadseregtábornok lennék… Katonaként általában kurváztunk, mert laktanyában élve, a meglehetősen ritka és rövid eltávok miatt az ismerkedés és párkapcsolatok kialakítása, illetve fenntartása, eléggé nehézkes volt. De ugyanakkor amikor ismerkedtünk, a nőknél tényleg pozitív fogadtatásra leltünk amikor kiderült, hogy katonák vagyunk.
Én a katonaságot kalandnak éltem meg, hazafias szolgálatnak éltem meg, illetve egyfajta férfivá avatásnak, melyre büszke vagyok, hogy végigcsináltam. Hozzáteszem: én NEM a Magyar Néphadseregben, hanem a Magyar Honvédségnél szolgáltam, vagyis jóval a rendszerváltás után voltam katona. Úgy érzem, hogy az az időszak igenis pozitívan tett hozzá az életemhez. Hasznos tapasztalatokkal, élményekkel, önismerettel lettem gazdagabb. És ez a pozitív hatás az, ami miatt helyesnek és jónak tartanám a katonai szolgálatot a fiatal férfiak számára, nem pedig valamiféle kibaszásból vagy rosszindulatból, hanem épp ellenkezőleg.
Hogyan legyünk heroinos alkeszek? Bocs de nem tudom kihagyni…
Az bőven megy nélküle is.
Hogyan legyünk heroinos alkeszek? Bocs de nem tudom kihagyni…
Semmi gond, a kérdés teljesen jogos. A következőt tudom erre válaszolni: én kint, civilként vesztettem el a fonalat. Leszerelésem után nem igazán találtam a helyemet a civil életben. De az, hogy nem csúsztam le teljesen, hogy nem hagytam el teljesen magamat, illetve az, hogy még a legsúlyosabb években is funkcionálni tudtam a világban, az nem kis mértékben köszönhető a katonai múltamnak.
Amúgy érdekes, hogy mikor a katonaságról beszéltek itt akkor mindenkinek csak a fegyverkezelés jut eszébe. A hadsereg nem csak ennyiből áll, a sorkatonaság sem. Egyrészt van itt egy elég komoly pszichés rész is amit tudni kell kezelni, hisz semmit nem ér a civil a kezében egy fegyverrek ha a félelemtől remeg a keze és ezt nem tudja kordában tartani. Ezen felül nem csak lőfegyverekből áll a kaotonság hanem tüzésrésgből, utászok, bombászok és egyéb más osztályokból is ami nem olyan hogy a kezedbe adom azt nesze csináljad, mert hamar el tudod a saját szakaszod durrantani.Úgyhogy ne lássátok ennyire egyszerűen a dolgot. Ja és igen, meg kell tanulni a felettest nem megkérődjelezni, hisz pont így működik a hadsereg. A katona nem kérdez, hanem végrehajt.És ezeből sok midenre a hirtelen behívott kisember nem lesz képes.
Szerintem problematikus a címadás, mert a “sérült” kifejezésnek több értelme is van. Az “elmeháborodott” sokkal jobban kifejezné azt, amiről szó van valójában… És így már sokkal lehangolóbb is a címbéli megállapítás: azt sugallja, hogy a nőknek sajnos tömegesen nincsen ízlése és erkölcsi érzéke…
Csak a címet látva nekem is az volt az első gondolatom, hogy itt most pl tolószékes fazonokról lesz szó. Persze azt, hogy sérült, nem csak fizikai értelemben lehet használni, de még ez se visz sokkal közelebb. Ha valaki mentálisan sérült, akkor leginkább annyi a kapcsolata a nőkkel, hogy letörölgeti a nyálát egy nővérke, esetleg ágytálaz neki.
Persze értem én, hogy a szerző a mentálisan sérültek egy bizonyos csoportjára gondolt, amire pl Charles Manson remek példa lenne, csak ez így nem lett kifejtve.
Inkább személyiségzavarokról van szó, ami sokkal gyakoribb, nem pedig patológiás esetekről. A szociopátia vagy éppen a narcisztikus személyiségzavar jóval gyakoribb. Ezek önmagukban (ritka kivételektől eltekintve) nem veszélyesek a társadalomra (ellentétben Manson és társai), de az ilyen személyekkel érintkező emberekre határozottan.
“Inkább személyiségzavarokról van szó, ami sokkal gyakoribb, nem pedig patológiás esetekről. A szociopátia vagy éppen a narcisztikus személyiségzavar jóval gyakoribb. Ezek önmagukban (ritka kivételektől eltekintve) nem veszélyesek a társadalomra (ellentétben Manson és társai), de az ilyen személyekkel érintkező emberekre határozottan.”
Ezzel egyetértek, és nyilván én sem gondolom, hogy egy tömeggyilkosnak kell lennie valakinek, ha be akar jönni a nőknél – Charles Manson viszont arra példa, hogy lehet valaki patológiás eset ÉS alfa egy személyben, noha ez a kombó inkább kivétel, mint szabály.
Láttam, azóta át is lett javítva a cím, így már egyértelműbb, mire gondolt a költő.
Ez a több értelem az eredetiben is benne van, de ha tudsz jó szinonímát cseréld le! Az elmeháborodott nem igazán jó. A mentálisan zavart jobb lenne ha egy szó képes lenne kifejezni a jelentését. Sajna a károsodott sem megfelelő. A zűrös pedig sokkal inkább utalna pusztán csak deviáns viselkedésre mintsem pszichiátriai kórképre. Talán a személyiségzavaros jó lenne.
Tegnapi friss, eléggé ide illik szerintem:
Kirángatta az autójából és megszúrta, végül elvágta a torkát
Fényes nappal, a nyílt utcán brutálisan bántotta, majd több tucatnyi késszúrással megölte volt szerelmét Nagykanizsán egy férfi, aki ellen különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt emeltek vádat.
http://www.origo.hu/itthon/20180226-kirangatta-az-autojabol-es-megszurkalta-vegul-elvagta-a-torkat.html
Utolsó bekezdés:
“A férfi kóros elmeállapotban, elmebetegségben szenved, ami súlyosan korlátozta abban, hogy a cselekményének következményeit teljes mértékben felismerje.”
Itt láthatóan az áldozatnak is voltak mentális problémái.
A cikk nőkről, modern nőkről beszél holott ők éppen azokban a családokban nőttek fel ahol a zakkant vagy túl normális srácok tehát ugyanúgy vagy hasonlóan ők sem képeznek egységes tömböt .A katonaság,a rosszat nem mondom :jó emberismereti tanfolyam,látókör szélesítő ,kényszeregyütélés-egymáselviselés gyakorló.
Kellet nekem azt a hat francos szót ideirni…..helybűl a “mindentudó hozzáértő” nép rámtette a jelzőket….büdösproli iszákos dohányos köcsög…kösz szépen
Ne rinyálj!
Alapvetően biztosan sok igazság van abban ,amit a cikk boncolgat,főleg a mai viszonyokat figyelembe véve. Feltételezem sok férfi,több éves tapasztalata mondatja ezt,miszerint a nőket valahol le kell szarni ,félvállról venni,akkor lehet megszerezni és megtartani (?). Az érdekes,hogy a nők között is terjed ez az ige,miszerint az a férfi fog utánad koslatni,akivel szemben nemtörődöm módon viselkedsz ,akinek nem könnyen adod meg magad,akinek nem mutatod ki az érzelmeid.
Én azért arra felhívnám a figyelmet ,hogyha -tudom unikornis módon- normális,rendes a lány ,akkor ettől viszont szenvedni fog. Tehát jól használható a metódus az átlag nőkre,de ha elképesztően szerencsés módon egy tényleg nagyon normális nőt találsz,akkor ez nem jó taktika. Ezt tapasztalatból mondom (és persze szeretném azt hinni,hogy normális nő vagyok) ,de én az ilyesmit nagyon megszenvedtem,minél jobban leszarnak,minél pszichopatább a viselkedés,annál nagyobb a boldogtalanság és elkerülhetetlenül -női részről-menekülés lesz a vége. Különösen óvva intek mindenkit a dark triad szélsőségeitől,mert ennek szinte bizonyosan tragédia, de minimum mély depresszió,boldogtalanság lesz az eredménye (különösen ajánlom a kördiagram tanulmányozását ,amit már kb másfél éve egyszer linkeltem):
https://24.hu/belfold/2015/04/23/szard-le-amit-a-no-mond-ugysem-tudja-mit-akar/
UI : a golden ratio még elviselhető női szempontból,de attól kevesebbet kapni már nagyon nem jó
A kördriagramm gyakorlatilag a duluth modell driagrammja. A duluth modellre érdemes rákeresni. Gyakorlatilag ennek segítségével lesz minden erőszak, ennek segíségével lehet kirakni a férfiakat a házukból és a gyerekük életéből vagy éppen börtönbe juttatni a nőkhöz “normálisan” álló buta bétát. A cikk amúgy szörnyű.
Szerintem rendben van a diagramm, sok igazság van benne hogy is kell csinálni, csak nem szabad fullba nyomni mert az beteg. Amúgy is gyakran tényleg igaz a tanács, hogy a jó kapcsolatért pont az ellenkezőjét kell tenni, mint amit a feministák mondanak (de csak ésszel).
A kördiagram semmilyen módon nem vezet boldog, harmónikus kapcsolathoz. Itt nem a vezető szerepről beszél,hanem a személyiség teljes elnyomásáról,a másik őrületbe kergetéséről,kihasználásról,fenyegetésről,aki ilyesmit alkalmaz az GONOSZ.
“Make her feel bad and guilty, make her think she is crazy, play mind games,make her feel guilty about the children,threaten to take the children away,treat her like a servant,take her money,make her afraid, make her do illegal things. Még az a rész az egyetlen értelmezhető,ami arról szól ,hogy te légy a ház ura és te határozd meg a női és férfi szerepeket,de a többi?! Borzalom….
A cikket amúgy el sem olvastam igazán,csak a diagram miatt linkeltem.
“Feltételezem sok férfi,több éves tapasztalata mondatja ezt,miszerint a nőket valahol le kell szarni ,félvállról venni,akkor lehet megszerezni és megtartani (?).”
Igen, ez sok éves tapasztalat eredménye. És ha iskolai végzettségtől, lakóhelytől, jövedelemtől stb. függetlenül többen is ezt állítják, akkor lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni rajta.
“Az érdekes,hogy a nők között is terjed ez az ige,miszerint az a férfi fog utánad koslatni,akivel szemben nemtörődöm módon viselkedsz ,akinek nem könnyen adod meg magad,akinek nem mutatod ki az érzelmeid.”
És ez mennyire hatásos az ő esetükben?
“Én azért arra felhívnám a figyelmet ,hogyha -tudom unikornis módon- normális,rendes a lány ,akkor ettől viszont szenvedni fog.”
Akik általában csak a netes fórumokon léteznek.
“Tehát jól használható a metódus az átlag nőkre,de ha elképesztően szerencsés módon egy tényleg nagyon normális nőt találsz,akkor ez nem jó taktika.”
Akkor nyugodtan lehet használni mert lassan kb. annyi esély van arra, hogy az általad említett ún. normális nőt találsz, mintha kihúznák a számaidat a lottón.
“Különösen óvva intek mindenkit a dark triad szélsőségeitől,mert ennek szinte bizonyosan tragédia, de minimum mély depresszió,boldogtalanság lesz az eredménye”
Általában anélkül is az lesz.
…
A szavazati jog kapcsán nem a befizetett adó mértékét, hanem tényét venném figyelembe. Aki egy ciklusban legalább két évre minimálbérre be volt jelentve (vagy nappali tagozatos hallgatói jogviszonya van) szavazhat, aki pedig nem az felejtős.
A sorkatonai szolgálat kapcsán jókat írsz. A jó kiképzői állomány fenntartása drága és kevés a jó szakember, ezért szerintem három hónapos turnusokra kellene bontani. Az alapvető elméleti ismereteket középiskolában sajátíttatnám el és kötelezően vizsgáztatnám érettséginél. A továbbtanulás, a köztisztviselői-, a közalkamlazotti- és a közszolgálati munkavállalás valamint a parlamenti és önkormányzati választhatóság feltétele lenne a három hónapos kiképzés (állami tisztviselőknél pedig az egy hetes fenntartó képzés is).
A sorkatonság kapcsán ti csak a hadi képességek oldaláról közelítettétek meg a dolgokat. Ennél sokkal többről van szó. Nem tűnik nagy dolognak de látni kell, hogy a társadalmunk szétszakadóban van és tagjai egyre önállótlanabbak is. A katonai kiképzés és sorkatonai szolgálat társadalmi kohézió (elvégre mindenhonnan jövő emberekkel vagy összezárva) és gyakorlatiassági szempontból is fontos lenne. Hogyan kell ruhát hajtogatni, gombot varrni, zuhanyozás közben zoknit mosni, milyen egymásra utalt csapatban dolgozni, milyen kiállni magukért, a saját teljesítményéért elismerést vagy elmarasztalás kapni stb. Társadalmi és egyéni szempontból is az önállóság és az önismeret sokkal többet számítana, mint az hogy mi módon kezel egy gépkarabélyt. Vegyétek figyelembe, hogy a ma fiatalja nem igazán jár közösségekbe, nem mozog eleget, a legtöbbjük nem feszegeti a határait és az önellátás terén sem jeleskedik. Ide ez ugrott be.
A vitátokhoz javaslom az alábbi videó megnézését: https://www.youtube.com/watch?v=sWN13pKVp9s Jó példa arra, hogyan kapcsolódnak össze a dolgok. Itt pedig két cikk: egyik, másik
Az asszimetrikus hadviselés kapcsán pedig hogy ne csak valamiféle távoli ködös eseményekre hivatkozzunk. Tölünk délre csak tegnap történt, hogy a szerb hadsereg haditechnikai fölénye ellenére vallott kudarcot a horvátok ellen csak azért mert nem volt elegendő gyalogsági ereje. Az ukrán “konfliktus” is láthatóan gyalogsági konfliktus, gyalogságra épülő hadseregek között (most a nagyhatalmi okoktól tekintsünk el, csak annnak eszkalációját nézzük). Szóval még pusztán hadi-honvédelmi okokból sem idejétmúlt a gyalogsági harci kiképzés. Az sem árt, ha az itteni férfiak képesek megvédeni magukat.
…
Nem teljesen egyezik, hiszen látható az eltérés a tanulók kapcsán. Én a munkához nem pedig az adóhoz kötném a szavazati jogot. Egykulcsos adórendszerben ugyanolyan arányban adózik mindenki, viszont az alacsonyabb jövedelműeknél ez jóval nagyobb tehertétel, mint a magasabb jövedelműeknél. Ráadásul a társadalmi hozzáadott értéket sem szükségszerűen tükrözi a jövedelem (vö pl. óvónő vs bróker). Amit te javasolsz az plutokrácia.
…
Attól tartok nem érted, hogy társadalmi szempontból van amikor a kevesebb több. Az óvónő példa volt arra, hogy a társadalmi hasznosságot nem tükrözi az adott munkáért kapott jövedelem, minden bizonnyal tudsz olyat pályát mondani, aminél ez szerinted is így van.
Ebbe viszont ne menjünk bele mert nagyon másképp gondolkodunk a kérdésről. Szerintem a piac nem képes leképezni a társadalmi viszonyokat (és fordítva), két teljesen eltérő logikájú rendszerről van szó, baromira nincsen semmilyen láthatatlan kéz sem. Szerinted pedig a piac mindenható és tökéletesen működik, mindenre a legjobb megoldást nyújtja, működésének minden esetleg észlelt tökéletlensége csakis a külső beavatkozások miatt keletkezik.
…
Nah kiderül csak tudunk zöld ágra vergődni. :) és anyázni sem kell. Ment a like. Nagyjából ezt akartam én is írni. :)
A katonaság, háborúskodás a férfiak eldobhatóságára épít. A kiképzés célja, hogy a férfiakat felkészítse eldobhatóságukra. Amikor háborús áldozatokról beszélünk, akkor több mint 90%-ban férfiakról beszélünk. Senki nem tanult a Red Pill movie-ból? Továbbra is a húsdarálót fetisizáljátok?
https://youtu.be/Z53BbIOcRgE Paul Elam beszél ebben a videóban a férfiak eldobhatóságáról.
És ti azon az oldalon teszitek a hadsereg felszopását, amit Paul Elam Voice for Men nevű honlapja után neveztek el Férfihangnak? Szánalmas, hogy még mindig a farokméregetésnél tartunk.
1. Tudtommal férfiszervezteknek még nincs pápája amelyik dönt hitbéli kérdésekről, nemhogy kalifája ami még ki is irtja az elhajlókat.
2. a megszállót nem fogja érdekelni a te férfijogaid téged megöl/kiherél/szolgává tesz a női hozzátartozóidat meg kurvává.
2b. a magánéletben is ez a helyzet.
Szóval ezek nem ideológiai kérdések.
Én is a békés építőmunka híve vagyok. De van aki nem.És az simán elintézi neked ,hogy ne legyen mit méregetned.
Az a baj, hogy a férfiak eldobhatóságának is biológiai okai vannak – éppen úgy, mint annak hogy az asszonynak a konyhában a helye.
Amikor azt mondják a nők, hogy nekik a munkaerőpiacon van a helyük a konyha helyett, akkor a természet ellen lázadnak. Amikor a férfiak azt mondják, hogy ők nem akarnak eldobhatóak lenni, akkor ők is a természet ellen lázadnak. Egymás duálisa a két dolog.
És ha továbbvisszük, a femik úgy nem akarják vállalni a főzést takarítást, hogy közben meg könnyű munkákat, dekoltázsért osztott diplomát is követelnek maguknak.
Ehhez hasonló, ha egy férfi úr akar lenni a házban, de a szerepével járó eldobhatóságot már nem vállalja be. Én vagyok az úr, de ha veszély van, akkor védjen meg valaki más. Na ez nem megy.
Nem sikerült megnézni a videót? MInt azt Paul Elam is elmondta, rég nem Afrikában élünk már, hogy puszta kézzel kellene védelmezni a nőket az oroszlán ellen, így a férfiak eldobhatóságának a modern korban nincs fajfenntartási funkciója.
Meglehet hogy közvetlen fajfentartási nincsen de önfenntartási viszont igen. Pláne ahogy a no-go zónák sokasodnak. Attól hogy kiképeznek még nem döntik el helyettem hogy milyen helyzetben, kivel, ki ellen és milyen okból kell harcba szállnom.
Másrészt te (és Elam) leszűkíted a katonai kiképzést pusztán fegyveres képzésre. A téma kommentjei alapján viszont látható hogy számos más vetülete is van, szociális, társadalmi stb., amelyek legalább annnyira fontosak.
Csak arra tudsz jogot formálni, amit meg tudsz védeni. Legyen az föld, pénz, nő.
Elek és Kálmán mondókáját továbbszőve: a jogélvezet a kötelességteljesítés függvénye. Amennyiben nem teszel eleget állapotbéli kötelességeidnek, elveszíted a jogcímet arra, hogy másoktól a veled szembeni kötelezettségeik teljesítését követeld. Pl. ha kioltasz egy ártatlan életet, azzal lemondasz arról, hogy a te élethez való jogodat mások [mondjuk az állam, mint az erőszak-monopólium birtokosa] tiszteletben tartsák.
A nyugati népekre jellemző impotens pacifizmus nem más, mint arra irányuló törekvés, hogy a történelem során erőszakkal szerzett javak élvezetét más (mondjuk az, akitől a mondott javakat elvették) ne kísérhesse meg erőszakkal megzavarni, az említett javakat vissza/el venni. Amikor a vesztes fél (mondjuk a Kelet-Közép Európai népek) magukévá teszik ezt a gondolatot, azzal kinyilvánítják, hogy beletörődnek a sorsukba, mi több lemondanak arról, hogy bármilyen jogtalan támadás ellen védekezzenek.
Ameddig nem valósul meg a földön az igazságosságon alapuló béke (tehát egy olyan állapot, amikor mindenki megkapja, ami jogosan megilleti, de csak azt – szemben a mai látszat békével, ami nem más, mint a jelen világrend haszonélvezőinek az előző bekezdésben ismertetett törekvése), addig a pacifizmus csupán a gyávaság, a tétlenség és a közöny szalonképesebb (haladóbb) formája.
…
Szerintem egyáltalán nincs semmi gond azzal, hogy a hadsereg megtanítja a férfinak, hogy ő eldobható. Ez egy olyan tény, amit minden férfinak meg kell tanulnia, fel kell fognia és fel kell dolgoznia, és meg kell értenie a dolognak a jó és a rossz oldalát is.
A legfontosabb dolgok, amire a katonaság megtanított, a következők voltak: 1. Nem én vagyok a világ közepe. Egy vagyok a sok közül, és semmivel sem fontosabb a többieknél. 2. Sem az érzéseim, se a véleményem, sem pedig a gondolataim nem számítanak, azokra senki sem kíváncsi. 3. Feladat van, parancs van, melynek végrehajtására bajtársias szellemben együtt kell tudni működni olyan férfiakkal, akik lehet, hogy nem szimpatikusak, sőt, adott esetben kifejezetten ellenszenvesek is lehetnek. És nem a duma számít, hanem a tudás, a kompetencia, a valós képességek.
Még valami: az erőszak, és az ahhoz való viszony is megváltozik. Megtanulod, hogy te is veszélyes vagy, illetve tudsz veszélyes lenni adott esetben és helyzetben. Mert harcos vagy, magyar honvéd. Kevésbé félsz a veled szemben alkalmazott erőszak lehetőségétől és fenyegetésétől, mert nem ijedsz meg, mert tudod, hogy szembe tudsz szállni vele, és hogy adott esetben te is veszélyes vagy arra a másik emberre nézve. Nem rossz dolgok ezek.
Ellenszenveseknek védje a hátát a kalocsai hímző szakkör.
…
Viszont itt a vagány motoros hibája. A barátnőm is vett nekem barna pulóvert karácsonyra. Nem fogadtam el. A novemberi névnapomra kapott kék farmert pedig az adománygyűjtőknek adtam.
Nem vagyok motoros, de csak fekete ruhákat vagyok hajlandó elhordani. Egy másik ember ne vegyen nekem ruhát. Kivéve, ha ott vagyok.
Majd vesz akkor másnak.
Ha az apjának , akkor nem zavar. Ha meg egy másik srácnak, akkor ahogy az orvosnál mondani szokás: a következőt!
Ennyi.
Mer azok csak úgy állnak sorba. Mi vagy te milliárdos?
Van saját lakásom. Tehát a húspiaci értékem már nem alacsony. A nőknek előszöri egy kégli kell, ahol ki lehet tartani őket. Mellé jó duma, kis figyelmesség+megnyerő stílus.
Mostani páromat úgy egy éve engedtem be magamhoz először csak néhány napra. Június 3-án költözött be végleg. Persze nemsokára itt a tavasz, és megint kapni fogom a burkolt vagy nyílt ajánlatokat. Tavaly is ez volt.
A lényeg az, hogy olyan nőt kell választani, akivel megegyezik pár dologban az érdeklődésem. A közös hobbi és beszédtéma mindig jól jön.
Szóval handabandázás.
Attól nedvesedik a bugyi. Viszont tanácsos olyan nőnek, akivel azért pár dologban megegyezik az érdeklődésünk
Meg a pénztől.
Ahhoz már teljesítenie is kell.
…
Hát ezért van ez a honlap, hogy a férfiak elgondolkodjanak a önmagukon, és a jelenlegi vagy a leendő kapcsolataikon.
“Továbbá ha háborúról van szó (ami ugye lesz – lásd fentebb) logikus, hogy a férfi haljon meg, ha már muszáj. Ha egy csoportban van 10 nő meg 10 férfi, és a 10 nőből egy háborúban meghal 8, akkor a csoport kipusztul. Ha viszont 8 férfi hal meg, akkor a csoport fenn tud maradni.”
Egy csoport férfi szempontjából nem logikus, meghal 8 férfi a nők védelmében, aztán az ellenséges törzs elrabolja magának a 10 nőt a megmaradt 2 férfit meg elzavarja. Hacsak nem tud a 2 férfi a nőkkel biztonságos helyre menekülni, vagy ha sikeres volt a harc, és a támadók mind elpusztultak vagy elmenekültek…
De ugyanilyen logikus, ha adott esetben a 10 férfi hagyja a nőket az ellenségnek, és elmegy rabolni magának más nőket egy gyengébb törzstől. Bár valamiért mégis az első viselkedésforma lehetett sikeresebb, mert az maradt fenn.
…
Ez fura,
Miért van az, hogy én gyerekkoromban számos sérülést kaptam, mégsem alakult ki nálam a Dark Triad?
…
Szemét ügy. Hogy lehet visszatraumatizálni magunkat, hogy mégis a Dark Triad alakuljon ki nálunk?
Nálad melyik része hiányzik?
Sajnos mindhárom. Sok rossz dolog történt velem gyerekkoromban, és nem tudok bűntudat nélkül fájdalmat okozni másoknak.
De már felnőtt vagy saját akarattal alakíthatod magad tetszés és lehetőség szerint.
…
Kár. Azt hittem mobilisabb a dolog.
Szíriát megfizetik. mert én elmennék raktárak vagy más védett helyek őrzésére. Közben meg nézem, hogy mások lövöldöznek. :)
Látod nem is olyan nehéz.
Hm…..
Nem szerelemből házasodtam, és nem vállaltam fiatalon gyereket. Mondhatni biztosra mentem – legalábbis ebben a hitben ringattam magam…..
……A saját reakcióm sokkal inkább bántott: a felismerés, hogy nem akarok menekülni. Nem rohanok csomagolni, és felébreszteni a két gyerekemet, hogy azonnal továbbálljunk. Döbbenetes volt szembesülni a ténnyel, hogy nem az vagyok, akinek hinni szerettem volna magam. Nem vagyok az a harcos, vagány nő, akinek mutattam magam – hanem csak egy megalkuvó dög, aki még azt is képes lenyelni, hogy a férje egy huszonéves fruskával kalandozott……
http://www.she.hu/herself/20180301-a-hutlenseged-mentette-meg-a-hazassagunkat-baranyai-kata.html
Nagyrészt egyetértek a cikkíróval. Több normális férfi barátom évek óta nem tud sem alkalmi- sem komoly kapcsolatra szert tenni, mert egyrészt régimódian nevelte a mamája, anyukája, vagy az apja is, és nem tud hazudni és színészkedni sem, hanem őszinte és azt hiszi, hogy a nő házasságra és hű, gondoskodó férfira vágyik. Pedig láttam sok esetben, hogy a jó kinézetű fiatal és középkorú nők is a kalandra vágytak, még ha csak pár órára, vagy néhány napra is. Valóban nehéz, szinte lehetetlen egy normális, jó férfinak Bad Boy-ba átnevelődni, és Alfa -hímmé válni, talán ha egy kemény motoros banda beveszi pár évre. Én sem tudok már hinni a nőknek, amikor azt mondják: ,, hű, szerelmes, gondoskodó rendes férfira vágyom, aki dolgozik rendesen” mert sok esetben láttam, hogy pont az ellenkező típusú férfira izgulnak rá és mennek vele hamar ágyba. Minden tiszteletem apámék és nagyapámék generációjának, de azóta akkorát változott a világ és a nők, hogy ezt nehéz követni is. Ha adhatok tanácsot: Légy rendben önmagaddal -legyen önbizalmad és add magad, mert a nők úgyis hamar kiszúrják ha másnak adod ki magadat….. és ne vedd be a fals szövegeket, amik tesztelések és csak időhúzás azért, mert ő fenntartja a jogot magának arra, hogy egyszerre 3-5 pasival randizzon és téged csak akkor fog választani, ha nem találta meg az ideálját, vagyis a ló helyett te lettél a szamár egy időre. Egy-két példa: nekem pld hívő nő mondta, az első randin, hogy várjak rá, mert a szakdogáját írja még az őszig és nem ér rá randizni, és hogy csak a házasságban akar szexelni, de ez csak lekoptatós duma volt, mert a netről kiderült, hogy már végzett az egyetemen régen. A másik: több esetben láttam, hogy egész normális gondolkozású, tanult és csinos nők a cikkben leírt sérült, és / vagy agresszív alakokkal jártak, járnak mert két eset lehetséges: vagy ő lesz az anyáskodó a férfi fölött, ha ezt igényli a lelke -vagy azt igényli, hogy egy domináns hím leuralja őt. És itt lyukadtunk ki megint a lényegre: a középpont, ahol a normálisnak tartott emberek élnek, és viselkednek, egyszerűen nem elég izgalmas nekik és nem is igénylik. Én a magam részéről, nem tudnék olyan nővel családot alapítani, de még össze sem költözni, aki éveken át a Bad Boy-okkal, meg a Dark Triad-félékkel érezték magukat jól. Amúgy már voltam nős is és volt néhány barátnőm, tehát van élet-tapasztalatom is. Nem hiszek a feminizmusban, sem a korai, sem a mai formájában, mert becsapja a nőket és nem jó irányba neveli át őket. most ennyit tudok hozzászólni.
hova lett a hsz-em? törölték?
Ezt itt fölöttünk a 19.38-as időpontút?
Nagyon messzire kell itt menni, hogy töröljünk egy kommentet. Nagyon kicsi azoknak a klubja, akiknek sikerült addig-addig feszíteniük a húrt… Olyannyira nem szeretünk törölni, hogy általában még a szerző kérésére sem szoktunk. :)
alex1979, amikor írsz egy új kommentet, az először fent jelenik meg, de ha elmész az oldalról, utána a lap alján lesz. Ez engem is megtévesztett már egyszer.