Férfiak a társadalmi szerepek szorításában

A nőnap alkalmából mindig jól megszórják egyesek az internetet a nők társadalmi helyzetét keseregve firtató cikkekkel és blogbejegyzésekkel, amelyekből aztán megtudhatjuk, hogy milyen nehéz nőnek lenni, mert hatalmas a társadalmi nyomás, hogy megfeleljenek az elvárt női társadalmi szerepeknek. Az embernek olyan benyomása lesz ettől, hogy a nők csak azért pasiznak, házasodnak, szülnek, nevelnek és gondoznak, mert ezt a társadalom kikényszeríti belőlük és aki nem illeszkedik bele ezekbe a szerepelvárásokba, azt megalázzák, kiközösítik, lenézik, megvetik és zaklatják. Hosszan el lehetne vitatkozni ezeknek a kijelentéseknek a valóságtartalmán, de inkább bólintsunk rá; tényleg létezik egyfajta társadalmi nyomás. Azonban mivel individualista társadalomban élünk, az egyén számára széles eszköztár áll rendelkezésre ezen nyomás kivédésére, már ha az egyénnek valóban az a célja. De én most nem is erről szeretnék írni, hanem arról, hogy szerepelvárásokat megfogalmazó társadalmi nyomás a férfiak irányába is létezik, de arról valamiért soha nem beszélünk, talán mert egyszerűbb úgy látni a világot, hogy a társadalom=férfiak=akik elnyomják a nőket, tehát végeredményben társadalom=nőelnyomók.

A férfiakra rótt társadalmi szerepek, szintén lehetnek az egyén számára fojtogatóak, és ha nem vállalod fel ezeket a szerepeket, akkor férfiként is érhetnek negatív hatások. Minket, férfiakat kisgyermekkortól kezdve egyrészt versengésre, küzdelemre, mások legyőzésére kondicionálnak, nem pedig az együttműködésre, kooperációra. Ezen kívül a szocializáció során belénk verik, hogy a lányokra egészen más szabályok vonatkoznak. A lányoktól mindent el kell viselni, olyan dolgokat is, amiket egy másik fiútól kifejezetten nem szabad eltűrnöd, amit egy másik fiúval szemben megtehetsz, azt egy lánnyal szemben nem. A lányokat mindig tisztelni és kiszolgálni kell, bár ennek okáról semmilyen magyarázattal nem szolgálnak sem a szülők, sem a nevelők. Ezen kívül úgy nevelnek minket, hogy ha “parancsba kapjuk”, akkor uralkodjunk az érzelmeinken, főleg a negatív érzelmeinken (csalódás, düh), viszont ezt a lányoktól valamiért nem kérik számon. Aztán a kamaszkor végén, a fiatal felnőttkor elején pedig a társadalom könyörtelenül beáraz minket az alapján, hogy mit értünk el a szexpiacon, a párkapcsolati piacon. Aki nem tud kellő számú és mennyiségű meghódított nőt felmutatni, az lúzer, de érdekes módon nem is annyira a férfiak, hanem elsősorban a nők szemében. A nők számára az a férfi értékes, aki az érdeklődése középpontjába a nőket helyezi és aki minél több nő figyelmét képes felkelteni. Aki esetleg ebben a korban jobban koncentrál a tanulásra, a karrierjére, vagy a sportra, esetleg valamilyen hobbira, azt megbélyegzik a nők.

Aztán a fiatal felnőttkor végén megjelenik a családalapítási nyomás. Ez az az időszak, amikor egyre többet halljuk, hogy ideje lenne megállapodni, lenyugodni, nősülni és gyereket vállalni. Szóval ez sem nőspecifikus probléma. Ha a férfi jól érzi magát egyedül, vagy rövid kapcsolatokban, vagy élettársi kapcsolatban, akkor azzal a társadalom szemében valami baj van. A gyerekkérdés a nőkhöz hasonlóan ugyancsak szorító problémává válik egy idő után, főleg a férfi 30-as és 40-es éveiben. Néha az az érzésem, hogy jobban elviseli a magyar társadalom, ha valaki homoszexuális, mintha tudatosan nem vállal gyereket. Teljesen mindegy, hogy ezt a döntést milyen okból hozza meg egy férfi, sosem fogják tolerálni, mert olyan nincs, hogy nem akarsz trónörököst és különben is, nézd csak meg milyen jó lesz, ha valaki ápol idős korodban.

Ezen kívül egész életünkben végig kísér minket az az elvárás, hogy több és több pénzt keressünk. Keressünk több pénzt, mert különben nem lesz csajunk, keressünk több pénzt, mert nem lesz családunk, keressünk több pénzt, mert nem tudjuk eltartani a gyerekeinket, keressünk több pénzt, mert nem tudjuk megfelelően taníttatni a gyerekeinket, keressünk több pénzt, mert sok pénz kell, hogy elindíthassuk a gyerekeinket a felnőtt életükbe. Ugyan kit érdekel, hogy nem ilyen életet szántál magadnak? Kit érdekel, hogy nem vagy karrierista? Kit érdekel, hogy tönkremegy az egészséged? Kit érdekel, ha lefordulsz a székről és 50 évesen megdöglesz? Férfi vagy! Fogadd el, ez a szereped! Családod van, ezért van rád szükség. Férfiként sosem hozhatsz elég áldozatot a családodért és ezen keresztül a társadalomért. De ha ez nem volna elég, szembesülj vele minden nap, hogy a nemed egy nőelnyomó, patriarcha bagázs. Legyen lelkiismeret-furdalásod minden egyes elhagyott anyukáért, minden nem előléptetett női irodistáért, minden megerőszakolt lányért és asszonyért. És ha még ez sem volna elég; amikor nyíltan vállalod, hogy néha bizony szorít a férfi szerep, akkor leszel igazán célpontja mindenféle mocskolódásnak, mert egy férfi soha nem panaszkodik, egy igazi férfi összeszorított foggal küzd tovább, amíg csak meg nem hal…