Reszet Elek
0 megosztás

„Nekünk magyaroknak április 8-a lesz az igazi nőnap.”

A Férfihang a napi politikai eseményekhez mindig  igyekezett távolságtartóan viszonyulni, hiszen a politika mindig is mocskos dolog volt és mert nincsen szükség újabb megosztó szempontokra a férfimozgalmon belül. Pártállástól függetlenül nekünk férfiaknak számos közös érdekünk van. Mindegy milyen a politikai nézőpontunk, ha a gyermekeink egészséges fejlődéséről van szó (aminek a biztos nemi önazonosság is a része), ha a saját nemiségünk megélésének szabadságáról, ha a férfiak törvény előtti hátrányos megkülönböztetésének mindennapos megtörténtéről, a válás során anyagilag és emberileg kifosztott férfitársakról, a gyerekek apjuktól való elvételéről és még számos hasonló kérdésről van szó.

A minapi nőnapi „ünneplések” kapcsán született nyilatkozatok azonban megugrották az amúgy magas politikai ingerküszöböm. A  kommunista-szocialista ünnep, a nőnap ellenzéki kampányrendezvényén, a kampány finiséhez közeledve a „progresszív” MSZP kimaxolta a női kártyát és jól körvonalazta az elképzeléseit a “női ügyekben”.

Mindannyian tudjuk hogy a nők (a nyugdíjasok mellett) kedvelt célpontjai a baloldali mozgalmaknak, mivel hajlamosabbak „balra szavazni”, így a szavazatok utáni hajszában nem is csoda hogy össztüzet adtak le a női szavazókra. Láthatóan nem csak a migránsok kérdésében, de a magyar társadalom jövőjének más aspektusaiban is ellenzéki véleményt fogalmaznak meg.

Érdemes végigvenni a kigyűjtött fontosabb vagy érdekesebb kijelentéseket, hogy láthassuk mi várna ránk a kevéssé valószínűnek tűnő hatalomra kerülésük esetén. A kommentárokat mind az elmondottak, mind a megnyilatkozók személyét illetően meghagyom az olvasóknak. Minden beszédet linkeltem, aki szeretné, saját felelősségére nézze meg a maga teljességében.

 

Molnár Gyula pártelnök

Molnár Gyula szerint:

  • 2010 óta a nők egyre nehezebb körülmények között élnek.
  • A XXI.sz-i nőpolitika azt jelenti, hogy a nők valósíthassák meg az álmaikat.
  • Ezért Molnár Gyula olyan kormányt szeretne létrehozni amely minden egyes törvény benyújtásánál meg fogja vizsgálni, hogy az milyen hatással van a nőkre.
  • Olyan kormányt fognak létrehozni amely első döntései között 50%-kal megemeli a családi pótlékot.
  • Az MSZP “szigorítja a családon belüli erőszak intézményét.” és azonnal ratifikálja az Isztambuli Egyezményt.
  • Törvényt fog alkotni az egyenlő munkáért egyenlő bér intézményének magyarországi bevezetéséért.
  • Szerinte az emeszpés férfiak 364 napos, nőkkel szembeni bűneit nem egy nap alatt kell helyrehozni.

 

Kunhalmi Ágnes, a budapesti szocialisták elnöke

Kunalmi Ágnes beszédéből megtudhattuk:

  • A társadalmi nemek közti egyenlőséget még nem értük el, de a szociáldemokrata nőmozgalmaknak köszönhetően a folyamat nagymértékben előrehaladott.
  • Harmincöt évesen még nincsen gyereke és nemrég még pelenkázni sem tudott.
  • A férfiak Magyarországon is képesek pelenkázni.
  • A magyarországi társadalom patriarchális.
  • Hoffmann Rózsa torz és rossz felfogásától indíttatva vette ki az óvodai alapprogramból a gender-szemléletet, amely alapján a férfiak és a nők egyenlők tudnának lenni.
  • Az orbáni hatalom eléggé el nem ítélhető módon megkérdőjelezi a gender tudományokat.
  • A nők elleni erőszak miatt az állami intézményeket az áldozathibáztatás helyett „érzékenyíteni” kell.

 

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt beszéde

Karácsonyt Gergely az alábbi érdekes információkat osztotta meg a hallgatósággal:

  • Karácsony március 8-án a zuhogó esőben az utcasarkon osztogatott virágot vadidegen nőknek és puszilgatta őket.
  • Halálosan szerelmes a feleségébe
  • A magyar választójogban érvényesíteni kell a nemi kvótát.
  • Ott van sok nő ahol kevés a pénz, kevés a hatalom de sok a tennivaló.
  • Az Isztambuli Egyezményt el kell fogadni. Ezt az első intézkedései között fogja megtenni.
  • A nők nem képesek és nem is elvárható hogy önmagukért kiálljanak, ezért azt az államnak kell megtennie, a családon belüli erőszakot közvádas eljárás keretében kell kezelni.
  • Magyarországon indokolatlan bérkülönbség van férfiak és nők között.
  • Azokon a területeken ahol sok nő dolgozik (oktatás, egészségügy, szociális ellátás) bért kell emelni.
  • Ma Magyarországon a nők ugyanazon munkáért is kevesebb bért kapnak.
  • Új alkotmányt fognak létrehozni, amelyben benne lesz a férfiak és nők esélyegyenlősége a fizetés szempontjából is.
  • Ott születik több gyerek, ahol az apukák tudnak pelenkázni, részt vesznek a házimunkában, van bölcsőde és óvoda, ahol a nők nem kénytelenek választani munka és család között.
  • „A nemzetközi nőnap március 8, de nekünk magyaroknak április 8-a [megj: az országgyűlési választások napja] lesz az igazi nőnap.”

Post Author: Reszet Elek

Reszet Elek
https://www.youtube.com/watch?v=mxsoJM896fM
f Facebook
0 megosztás


71
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
11 Egyéni hozzászólás
60 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
20 Hozzászólások szerzői
Muhr úrcommon manHunnNaoooDan Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
wittukind
Olvasó
wittukind

Elszabadultak az elmebajosok ott Magyarországon vagy mi??? most hamar kell őket orvosolni mig nem késő

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Mióta bezártak az elmegyógyintézetek azóta szabadon mászkálnak és még politizálhatnak is! :D

 

hunbagira
Újságíró

Miért Székelyföldön más a helyzet? :)

wittukind
Olvasó
wittukind

Itt még nem gurult el ennyire a gyógyszer.

hunbagira
Újságíró

A te generációdban lehet, hogy nem- ahogy itt sem- de a gyerekeid esetében- már, ha vannak dehogynem- . 4 komolyabb barátnőm közül az egyik cs.szeredai volt, hát nem nagyon éreztem a különbséget a pesti-debreceni-m. óvári, dabasi picsához képest.

De hát miért is éreztem volna, a retekklub nálatok is fogható  már a kezdetektől. :)

wittukind
Olvasó
wittukind

Ez a retekklub valami tv poszt? elég ritkán nézek tv-t otthon mert se időm se idegem nincs már hozzá,itt Négyfaluban a digi ad vagy 5-6 magyar tv poszrűtot de nem igazán tudnám megmondani melyiket.

hunbagira
Újságíró

Az a baj, hogy megint- állítólagos/elképzelt- magadból indulsz ki. Nem (hipotetikus)csemetéidből. A nagy büdös tény az, hogy a székely lányok is már régen pesti vagy nyugati picsákká váltak. Ha vissza is költöznek esetleg 30 -felett….

wittukind
Olvasó
wittukind

Kötöcködő kedvedben vagy? Velem nem megy mert nem ismersz és én se téged úgy hogy win-win helyzet van.

hunbagira
Újságíró

1. Nem, mert bírom a fejed. :) legalábbis ami a neten jön le (azért a faszodat nem kezdem el szopni)…:)

2. Csak próbáltam felnyitni a szemed, hogy a ne a saját generációdból indulj ki, ennyi. Ha ezt kötözködésnek  hatott megkövetlek.

 

wittukind
Olvasó
wittukind

Szürke homály? remélem a buzizás nem lesz kötelező?!

Kiindulni sajnos csak is magamból tudok, amit irtál a csajokról ugy van, pedig itt nem is volt(van) olyan nagy jólét de a “demokracia” ragadós mint egy virus, tenni ellene nehéz inkább kivárni hogy magától rohadjon meg, jobb hozzáállás.

common man
Olvasó
common man

Ha lenne egy barátnőd Rásonysápberencsről lehet ,hogy az is hasonló lenne mivel a te választásod.

hunbagira
Újságíró

Ezt most, hogy kell érteni? :)

common man
Olvasó
common man

Úgy értettem ,lehet hogy az egyik nagymellú vörös a másik karcsú fekete stb de biztos egy csomó közös vonásuk van,amit te tudatosan vagy nem tudatosan keresel a nőkben.Tehát akiket kikeresel magadnak azok olyanok mint amilyenek.

wittukind
Olvasó
wittukind

Ez kinek van cimezve? nekem csak Cuca Măcăii-ról volt csajom..

hunbagira
Újságíró

Szerintem, nekem.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ahogy elnéztem, az összes ellenzéki párt ilyen nézeteket képvisel, nem kedvelem a Fideszt, de ebben és a migrációs kérdésben ők a legnormálisabbak.

Alter Ego
Szerkesztő

A migrációs kérdésben igazad van, de sajnálatos, hogy a nőpolitika tekintetében csak annyi a különbség, hogy bár ugyanazt csinálják, csak az ellenzék által ígérteknél kisebb lépésekben. Már amennyiben például a Nő-Köz-Pont csak egy kisebb lépés… Sajnos nincs ma olyan politikai erő Magyarországon, amely valóban az egyenjogúságnak és a diszkrimináció mentességnek lenne elkötelezett.

Gejza
Olvasó
Gejza

Egyik országban sincs addig egyenlőség, amíg a férfiak számára nem létezik a jogi abortusz lehetősége.

Taki
Olvasó

Akármennyire is pénztároslőrinc és leváltaná az ember a fideszt, az ellenzék mindent megtett azért hogy annyira unszimpatikus legyen hogy még mindig a fidesz legyen a kisebbik rossz.
Pedig semmit nem kellett volna tennie. Jobb lett volna.

 

Kalman
Újságíró
Egy részlet, amiben egyetértek: “Azokon a területeken ahol sok nő dolgozik (oktatás) bért kell emelni.”
Akkor végre újra kiszorítanák a férfiak a nőket erről a rendkívül fontos területről :-).
zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Asidotus
Olvasó
Asidotus

Annyi lenne a logika Kalman gondolataiban, hogy ha magasabb lenne a tanárok fizetése, akkor több férfi szeretne tanár lenni (kevesebben hagynák el a pályát), de a pedagógus munkahelyek száma nem nőne (hová, amikor csökken a gyerekszám?), erősebb lenne a verseny

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Kalman
Újságíró

Kicsit ránéztem erre a nőnapra, meg akartam hallgatni szélberni beszédét, mert nekem ő a “kedvencem” az ellenzéki összefogásból. Nem bírtam végignézni (Reszetnek big riszpekt, hogy ennyit végignézett hasonlókból!), helyette ezt találtam:

Ezt a címet, mekkora! Orbán Viktor lopott virággal nőnapozik :-) https://www.youtube.com/watch?v=GJN-dfEgSB8

Aldo
Újságíró

Ez az egész nőnap lassan már olyan mint a holokauszt emléknap(ok). Ilyenkor nyilvános hason kell csúszni és megalázkodni, majd nyomatékosan kihangsúlyozni, hogy milyen mocsok alávaló szarok vagyunk. Tudom, hogy választás lesz jövő hónapban, de, hogy egyeseknek ennyire viaszos bőr legyen a pofájukon és, hogy ilyen mélyre képesek lesüllyedni, az már tényleg döbbenet.

Dan
Újságíró

Az az elkeserítő, h mivel háborúban állunk – feminizmus és migráns betelepítés -, így bármekkora gazemberekből is a mostani kormány, a háborús viszonyok, logika miatt mégis a kisebbik rossz. Ők csak kirabolnak minket, de nem akarják a férfi létezésünket és az európai kultúránkat megsemmisíteni (vagy legalábbis belpolitikailag ez most nekik nem hozna a konyhára…).

Mondjuk ismét látszik – ezúttal nálunk -, h mennyire zsákutcába jutott az ún. demokrácia, h ismét csak két rossz közül lehet a kisebbik rosszat választani.

Naooo
Olvasó
Naooo

Soha többé demokráciát.

hunbagira
Újságíró

Ómigránsok (cigányok+zsidók) lennének az európai kultúra letéteményesei illetve azzal, ha kecskebaszó megvette a kötvényt azonnal átvette az európai kultúrát is? :)-vagy mi.

Kalman
Újságíró

A féreg Karácsony Gergely meg sem próbálta megakadályozni, hogy a mozlemek mecsetet építhessenek Zuglóban, ahol sajnos a sok idióta polgármesterré tette:

https://kuruc.info/r/59/183962/

Lehet más a politika: például Sharia kompatibilis.

hunbagira
Újságíró

mert a másik – amúgy egylényegű- sémi agymenés mennyivel jobb? :) wazzeg az “egyetlen igazhitet” legalább felveheted. :)

De úgy látszik a magamfajta pogány/gnosztikus/szoláris Jézuskövető totálisan egyedül maradt. :)

wittukind
Olvasó
wittukind

A magamfajta odalista “pogány” egyetért veled, attól függetlenűl hogy leorbánosistál….olvasd el a thulean perspectve-for blood and soil-on az ábrahámista vallásról való fejtegetéseket, és meglátod hogy tévedtél velem kapcsolatban.

Muhr úr
Olvasó
Muhr úr

“Javaslataink között szerepel például a tartásdíj behajtásának hatékonyabbá tétele: az olyan esetekben, amelyekben az egyik fél nem akar fizetni, az állam meghitelezné azt a gyermeket ténylegesen nevelő szülőnek, majd az állam feladata lenne az elmaradt tartásdíj behajtása.”
https://kuruc.info/r/1/184006/

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nem találtam, hogy hova illene, de szükségét éreztem, hogy berakjam…..

https://www.youtube.com/watch?v=gl3O6y8Ornw