Mit kíván a női nemzet?

Kevés annyira lehangoló jelenség létezik egy nemzeti ünnepen, mint amikor valaki a társadalom két olyan alapvető csoportja közé akar árkot ásni, mint a férfiak és a nők. A jelenség része a magyar valóságnak: Antoni Rita, a magyar feminista mozgalom egyik legradikálisabb véleményvezére a jeles ünnepnapon is egymás ellen hangolja a két nemet. De ez még a kisebbik baj. Nagyobb probléma, hogy mindeközben egyértelműen a nemi diszkrimináció végletekig fokozását követeli. Frissen írott publicisztikájának már a címével (Mit kíván a női nemzet?) is megadja a vérfeminista  alaphangulatot. Az írás stílszerűen a Magyar Nemzet hasábjain jelent meg, ami már azért is kétségbeejtő, mert ezek szerint létezik olyan magyar lap, amely még fizet is ezért. Tekintsük át, mit kívánnak a feministák, miközben azt hazudják, hogy a magyar nők érdekeit képviselik:

…nőjogi minisztérium vagy államtitkárság felállítását, pártérdekek helyett objektív szakmai megfontolások mentén! Ezen intézmény folyamatos és érdemi együttműködését a hazai egyetemeken kutató szakemberekkel és – világnézeti szelektálás nélkül – a női érdekképviseletet ellátó civil szervezetekkel!

Szépen nyilvánul meg a feminista egyenlőség és szabadságeszmény mindebben. Mi végre is kellene nekünk bármiféle világnézeti vagy pártérdekek szerinti megkülönböztetés, ha megkülönböztethetünk embereket nemi alapon is? Nyilvánvalóan a legjobb eszköze ennek a „nőminisztérium” és a felette diszponáló feminista „civil” szervezetek. És hol vannak ebben a képletben a férfiak? – kérdezhetné, aki nem érti a modern feminista mozgalom lényegét. A megoldás egyszerű: ellenük, a mocskos férfiak ellen kell szövetkezni – természetesen a mi adónkból.

…Állami tudatosságnövelő kampányt arról, hogy a nők elleni diszkrimináció minden formájának felszámolását célzó CEDAW-egyezmény mint az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet már évtizedek óta a magyar jogrend része!

Ennek a pontnak a teljesítése nagyon egyszerű lesz, mert a nők elleni állami diszkrimináció egyszerűen nem létezik. Viszont nagy bajban lenne az állam, ha a férfiak elleni diszkrimináció felszámolása lenne a feladat, mert akkor rögtön alkotmányozó országgyűlésre lenne szükség, hogy azonnal eltávolíttasson a magyar alaptörvényből az a kitétel, amely felszámolja a nemek egyenjogúságát azzal, hogy bármiféle megkülönböztetést megenged a férfiak kárára.  Látjuk is a férfikat diszkrimináló további tucatnyi  jogszabályt, az eltérő nyugdíjazási lehetőségeket, a Nő-Köz-Pontokat… – Vagyis a férfiellenes állami nemi diszkriminációt.

Legalább harmincszázalékos, a listákon a cipzárelv mentén működő női kvóta bevezetését!

Félre az egyenjogúsággal! Ha valaki női nemi szervvel a „cipzár” mögött indul a választásokon, akkor egyenlő megmérettetés nélkül is legyen azonnal képviselő… – „Cipzárelv”… az egyenjogúság jegyében.

Az isztambuli egyezmény beillesztését a magyar jogrendbe!

A nemi alapon diszkrimináló szégyenteljes magyar alaptörvény sajnos még csak el is bírná ezt az arcátlanul férfigyűlölő, diszkriminatív förmedvényt, amely több mint 60 ponton tesz különbséget nők és férfiak között. Az már csak csekélység ehhez képest, hogy az isztambuli egyezmény arra az androfób alapvetésre épít, hogy a férfiak „strukuturálisan” elnyomják és sanyargatják a nőket. Közös európai szégyenünk, hogy egy nemzetközi áldozatvédelmi egyezményt ilyen módon alkothattak meg Európában. Ide vezetnek a nőbizottságok és nőminisztériumok.

Munkahelyi szexuális zaklatás elleni szakmai irányelvek kidolgozását és betartásuk felügyeletét minden intézményben – beleértve a parlamentet is, ahol követeljük a képviselőnőkkel szembeni szexista beszédmód azonnali betiltását és szankcionálását, a házszabály ilyen irányú módosítását!

A #metoo mizéria jegyében a feministák büntetnék a munkahelyi ismerkedést, nyilván szexuális zaklatássá nyilvánítva minden randijavaslatot, munkahelyi kacsintást. Mindebben az sem zavarja őket, hogy az összes a témát feltáró statisztika rámutatott, hogy mivel az emberek az idejük jelentős részét a munkahelyeiken töltik, ezért nagyon gyakran ott is ismerkednek, és tegyük hozzá, hogy a hölgyek hipergám ösztöneik kiélése érdekében szívesen teszik ezt pont a főnökükkel. Semmi sem jellemzőbb a feminizmusra, mint egy a parlamenti szólásszabadság korlátozására és szankcionálására vonatkozó orwelli javaslat. Vesszen mindenki, aki fodrászszalonokat mer emlegetni egy ostobán pipiskedő képviselőnő láttán!

Az egyenlő otthoni munkamegosztás elősegítéséért az apagyes bevezetését!

Tudjuk, hogy a feministáknak szerint az egyenlő otthoni munkamegosztás úgy fest, hogy a társadalom legnehezebb fizikai munkáit elvégző férfiaknak a kohókból, bányákból, nehézgépkezelésből, útépítésből, betonozásból (ezek a”férfimunkák”!) hazatérve még illene elmosogatniuk. Az “apagyes” tényleg felüdülés lenne ezekhez képest, szóval csak azért nem hatódunk könnyekig a “jószándékot” látva, mert több állam tapasztalata azt mutatja, hogy a feminista család- és társadalommérnökség végül mindig oda vezet, hogy előírják, hogy a férfiaknak kötelező fele részben gyesre menniük, a nőket meg az anyai örömök megélése helyett szépen elzavarják dolgozni.

 Megfelelő bérezést és munkavédelmi intézkedéseket a nők által dominált ápoló, segítő, pedagógiai, valamint szolgáltató jellegű pályákon!

„Dominált” – világos. És mi lesz a férfiak által „dominált” gondnoki, gépkocsi vezetői, köztisztasági alkalmazotti, miegyéb „szolgáltató jellegű” pályák „bérével”? Az nyilván nem pálya… Mindazok a verejtékes, de alulfizetett munkák, amelyeket nemi diszkrimináció útján csakis a férfiakra oszt a társadalom, még csak ki sem érdemlik az elegáns „pálya” megnevezést, szót sem érdemelnek, különösen nem több bért.

A nők reprodukciós jogainak biztosítását! – A mesterséges megtermékenyítés tb-támogatását egyedülálló nők számára is!

Jól jellemzi a feministák kétszínűségét, hogy miközben álságosan a „reprodukációs jogok” biztosítását követelik, valójában egész másért kampányolnak. Elsősorban a magzati élet semmibevételéért és elpusztíthatóságáért. Hatalmas szégyen lenne az egész női nemre, ha ezt a feltűnő lelketlenséget az egész női nem fő “reprodukciós” céljaként lennénk hajlandóak felfogni. Antoni Rita, akit bíróságon ítéltek el ezért, másfél évvel ezelőtt maga is részt vett azon az utcai tüntetésen, amelyen a résztvevők vállalhatatlan, vallásgyalázó szertartást mutattak be. Ehhez egyikük püspöki ruhába öltözött. Az átváltoztatás szövegének elmondása után „Ha gyóntatok, járuljatok szentáldozáshoz” kijelentéssel hívta „áldozni” a résztvevőket az álpap, gúnyt űzve a Katolikus Egyház szentségéből és mindenek előtt az emberi életből. Hátborzongató módon egy ABORTUSZTABLETTA feliratú zacskóból osztott “Oltáriszentséget” az álpap „Krisztus teste” felkiáltással.

De világosan rámutat ez a követelés arra is, hogy a feministák puszta spermadonornak tekintik a férfiakat. Azon túl, hogy ők férfigyűlölőként férfi nélkül is szeretnének gyereket, az esetleges problémákba már bele sem gondolnak. Például abba sem, hogy mi lesz akkor, ha egy férfi nem kéri meg a barátnője kezét, ezért a nő elmegy a spermabankba, megtermékenyítteti magát, majd azt hazudja otthon, hogy a férfitől esett teherbe. Így nem csak azt éri majd el, hogy a szerencsétlen barátja feleségül veszi őt, hanem azt is, hogy a „balek” évtizedeken át eltartja majd a kakukkfiókát, aki a nő vágyai szerint egy kivételes férfitől fogant. Alfahím – tb-támogatással. A feministák szeretik hatalom ittasan szajkózni, hogy “a szex nem jár alanyi jogon.” – Most nekünk van rossz hírünk: a sperma sem!

A civil szervezetek üldözésének azonnali abbahagyását, az állami feladatot, például áldozatvédelmet ellátó civil szervezetek megfelelő elismerését, állami segítését!

Mindenki tudja, hogy a feminsta civil szervezeteket senki, semmilyen formában nem üldözi Magyarországon, ennek köszönhető, hogy több száz nőszervezet létezik, miközben férfi érdekképviselt mindössze három. A lóláb persze egyébként is kilóg: a lényeg itt is a még több pénz, „állami segítség” a férfigyűlölő kommunikáció és a férfiellenes nemi diszkrimináció megvalósítására. Egyedül talán a Soros által pénzelt álcivilekre jöttek rosszabb idők, de sajnos még mindig nem szüntették be a nőszervezetek állami pénzen hizlalását, ami már csak azért is aggályos, mert a férfi érdekképviseletekre és a férfispecifikus társadalmi problémák megoldására pont miattuk nem jut egy árva fillér sem.

A kormány gyűlölködés és saját pártérdekek helyett minden állampolgár politikai oldaltól független, valódi érdekét szolgáló ügyekben, objektív tények és szakmai megfontolások mentén (családon belüli erőszak vagy gyermekbántalmazás elleni küzdelem, jog- és egészségtudatosság, betegség-, bűncselekmény- és baleset-megelőzés stb.) indítson az adófizetők pénzén plakátkampányokat!

Természetesen a feministák által készített statisztikákkal. Láttunk már kisebb nagyobb feminista társadalmi kampányokat, plakátkampányokat. Például azzal az irracionális, felháborítóan férfigyűlölő hazugsággal kapcsolatban, hogy minden harmadik nőt megerőszakolnak vagy arról, hogy a családon belüli erőszak elkövetői csakis a férfiak és elszenvedői csakis a nők. Talán érthető, hogy többé már nem kérünk belőle.

Szakmai program kidolgozását, amelynek segítségével a pedagógusok érdemben tudnak reagálni az egyre fiatalabb gyerekek körében terjedő pornónézés okozta problémákra!

Hogy is merészelnek a kamaszfiúk pornófilmet nézni? Már itt megtanulják, hogy a nők tárgyiasíthatók! – harsogják állandóan a feministák, tehát jól tudjuk, hogy a látszat ellenére ennek a felvetésnek is elsősorban a férfigyűlölet az indítéka és valódi célja a fiatal férfiak szexuális sanyargatása. Arról persze nekik nincs tudomásuk – vagy legalábbis úgy tesznek -, hogy a pornófilm-fogyasztók egyharmada nő:  jellemzően leginkább az Antoni Rita-korú nők. Azt sejthetjük, hogy a pornográfiával kapcsolatos „rossz  tapasztalataik” honnan eredhetnek a feministáknak: nyilván az andofóbiájuk miatt gyakran nézett leszbikus (homoszexuális) filmekből vagy éppen azokból a durván erőszakos pornográfiákból, amit a borzadozni szerető feministákon kívül már csak egy nagyon szűk kisebbség kedvel. És ezt cáfolhatatlan, egész világra kiterjedő statisztikák bizonyítják.

Állami megemlékezést a magyar történelem jelentős nőalakjairól, nőegyesületeiről és a női választójogért folytatott hazai küzdelemről, több női utcanév, jelentős nőket ábrázoló köztéri szobrok, valamint magyar nőmúzeum vagy nemzeti női archívum formájában.

Jellemző a feministák társadalom-mérnökösködő beidegződéseire, hogy ha szóhoz jutnak, akkor azonnal állami megemlékezéseket követelnek a saját mozgalmuk „küzdelmeiről”. Hasznos kezdeményezés ugyanakkor a „nőmúzeum” ötlete: például (a teljesség igénye nélkül) Antoni Rita, Gurmai Zita, Fábián Anita, Murinai Angéla, Mérő Vera, Gerle Éva, Lelkes Villő pont oda illenének. Konkrétan az intézményen belül remélhetőleg megvalósuló „A legádázabb, férfigyűlölő feministák” panoptikumába.

A szegények és hajléktalan emberek üldözésének és hibáztatásának, a szegénység miatti gyermekelvételeknek, valamint a prostitúcióra kényszerülő nők rendőri vegzálásának azonnali abbahagyását!

Itt megint csak a feministák tipikus csúsztatásaival állunk szemben. Miközben köztudott, hogy a hajléktalanok 90 százaléka férfi, a feministák úgy állítják be, mintha a többségük nő lenne. De az is ismert, hogy nem veszik el egyetlen nőtől sem a gyermekét pusztán azért, mert szegény: anyaotthonok, védett házak  és szociális ellátások széles skálája gondoskodik róluk. A gyermek „elvételére” sajnos sokszor még akkor sem kerül sor, amikor az anya terrorizálja a gyermekét. Márpedig a statisztikák szerint a gyermekgyilkosságok (különösen a legundorítóbb csecsemőgyilkosságok) és gyermekbántalmazások egy nagyon jelentős részét az anyák követik el. Ellenben a férfiakat bármikor meg lehet vádolni gyermekek bántalmazásával, különösen akkor, amikor az anya meg akar szabadulni a férfitól úgy, hogy vigye a vagyona felét vagy egészét.

Pont így csúsztatás a prostituáltak vegzálása elleni felszólalás is. Mint tudjuk, a türelmi zónákban és magánlakásokban minden háborgatás nélkül űzhetik foglalkozásukat. Rendőri eljárásra csak abban az esetben kerül sor, amikor a bűnöző prostituáltak közszeméremsértéssel, megrontással, zsebtolvajlással, markecolással (droggal, gyógyszerrel elkábítás és kifosztás), drogkereskedéssel és más mellékes bűncselekményekkel egészítik ki a férfiak lehúzására irányuló prostitúciós tevékenységüket.

***

Végezetül tegyünk említést arról, hogy ha „véletlenül” a férfiak is kívánhatnának (nem tizenkettőt, csak) kettőt, akkor a kizárólag a férfiakat hátrányosan megkülönböztető jogszabályok eltörlését és a férfiellenes, diszkriminatív nőprogramok megszüntetését kérve talán teljes egészében fel is számolhatnák a nemek közötti jogi egyenlőtlenséget és nemi diszkriminációt.